A Treatise On Northern Ireland Volume 3 Consociation and Confederation Brendan Oleary Full Chapter PDF

A Treatise on Northern Ireland, Volume
3: Consociation and Confederation

Brendan O'Leary
Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/a-treatise-on-northern-ireland-volume-3-consociation-
and-confederation-brendan-oleary/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...
A Treatise on Northern Ireland, Volume 1: Colonialism

Brendan O'Leary
https://ebookmass.com/product/a-treatise-on-northern-ireland-
volume-1-colonialism-brendan-oleary/
A Treatise on Northern Ireland, Volume 2: Control

Brendan O'Leary
https://ebookmass.com/product/a-treatise-on-northern-ireland-
volume-2-control-brendan-oleary/
Lucky Clover: A Paddy's Day Novella: RBMC Book 2.5

(Royal Bastards MC: Belfast, Northern Ireland 3) Dani
René
https://ebookmass.com/product/lucky-clover-a-paddys-day-novella-
rbmc-book-2-5-royal-bastards-mc-belfast-northern-ireland-3-dani-
rene/
Policing and Combating Terrorism in Northern Ireland

1st ed. Edition Neil Southern
https://ebookmass.com/product/policing-and-combating-terrorism-
in-northern-ireland-1st-ed-edition-neil-southern/
Treatise on Awakening Mah■y■na Faith John Jorgensen
https://ebookmass.com/product/treatise-on-awakening-mahayana-
faith-john-jorgensen/
Harmony from Discords: A Life of Sir John Denham

Brendan O Hehir
https://ebookmass.com/product/harmony-from-discords-a-life-of-
sir-john-denham-brendan-o-hehir/
The Catholic Church and the Northern Ireland Troubles,

1968-1998 Margaret M. Scull
https://ebookmass.com/product/the-catholic-church-and-the-
northern-ireland-troubles-1968-1998-margaret-m-scull/
Deniable Contact: Back-Channel Negotiation in Northern

Ireland Niall Ó Dochartaigh
https://ebookmass.com/product/deniable-contact-back-channel-
negotiation-in-northern-ireland-niall-o-dochartaigh/
The European Union and the Northern Ireland Peace

Process 1st ed. Edition Giada Lagana
https://ebookmass.com/product/the-european-union-and-the-
northern-ireland-peace-process-1st-ed-edition-giada-lagana/
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 22/3/2019, SPi
A TREATISE ON NORTHERN IRELAND

A Treatise on Northern
Ireland
Volume 3: Consociation and Confederation
From Antagonism to Accommodation?
B R E N D A N O ’ LEARY
1
3
Great Clarendon Street, Oxford, OX2 6DP,
United Kingdom
Oxford University Press is a department of the University of Oxford.
It furthers the University’s objective of excellence in research, scholarship,
and education by publishing worldwide. Oxford is a registered trade mark of
Oxford University Press in the UK and in certain other countries
© Brendan O’Leary 2019
The moral rights of the author have been asserted
First Edition published in 2019
Impression: 1
All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in
a retrieval system, or transmitted, in any form or by any means, without the
prior permission in writing of Oxford University Press, or as expressly permitted
by law, by licence or under terms agreed with the appropriate reprographics
rights organization. Enquiries concerning reproduction outside the scope of the
above should be sent to the Rights Department, Oxford University Press, at the
address above
You must not circulate this work in any other form
and you must impose this same condition on any acquirer
Published in the United States of America by Oxford University Press
198 Madison Avenue, New York, NY 10016, United States of America
British Library Cataloguing in Publication Data
Data available
Library of Congress Control Number: 2018966455
ISBN 978–0–19–883058–0
Printed and bound in Great Britain by
Clays Ltd, Elcograf S.p.A.
Links to third party websites are provided by Oxford in good faith and
for information only. Oxford disclaims any responsibility for the materials
contained in any third party website referenced in this work.
To Anna, Hana and Leila, my daughters, who know how to

negotiate, and who confirm that this skill is not confined
to those who would claim to be purely Irish.
Preface
The passage of ten months since the typescript of this treatise was sent to the
publishers has obliged no revisions of its concluding arguments. Peace continues
in Northern Ireland according to any international or political science definition.
Though there are still shootings, bombings, paramilitary assaults, and arrests of
loyalists and republicans, all such indicators are in dramatically lower registers
than before the Good Friday Agreement of 1998. The Police Service of Northern
Ireland released its annual statistics in October 2018 covering the period until
September 2018. Two people died in 2017–18 in killings attributed “to the security
situation,” the customary administrative euphemism; the number is just below the
annual average death rate since 2008–9 of 2.5 persons per annum. Peace therefore
continues, though it is not guaranteed.
Slow demographic change continues to extrude into local political geography,
shaping school openings and closures, residential housing markets and disputes
over access to public housing, and controversies over electoral districting. In these
extrusions may be traced the faded hegemony of Ulster unionists. Official ratifi-
cation that Ulster Protestants, however defined, have ceased to be a majority in
Northern Ireland awaits the 2021 census, though for now the region has three
political minorities, nationalists, unionists, and others. It seems less probable than
it once was that this configuration of inter-group sizes will stabilize into a new
equilibrium. Instead it seems increasingly probable that a reversal of status looms:
Ulster unionists will soon be less numerous than Northern nationalists, and,
strikingly, the recent policy positions of unionist parties may accelerate that
trend, because of the impact they will have on cultural Catholics who have so
far identified as “others.”
Since 2017 the DUP has overtly supported a minority Conservative government
in London, intent on exit from the EU. Theresa May’s cabinet’s negotiations with
the EU 27, thus far, have had spectacularly humiliating consequences. They have
resembled charges of very light brigades against the entrenched cannons of the
EU, and some have started to reason why. The Conservative–DUP parliamentary
alliance has magnified the disarray among the UK’s negotiators. The DUP’s
posture has not reflected the popular will in Northern Ireland, where a majority
voted to remain in the EU in 2016, a majority increasingly reinforced in size as
knowledge of the possible consequences of UKEXIT spreads. Ulster unionist
parties and their voters divided over the key question. Most backed leaving the
EU, but a very high proportion have had second thoughts about its repercussions,
a shift that has not been reflected in the postures of the current DUP leadership. If
there must be a UKEXIT, most unionists have signaled that they prefer a soft one;
that is, they want the entirety of Great Britain and Northern Ireland to stay within
the European customs union and the single market, and thereby avoid the
creation of fresh border infrastructure, either along the UK border in Ireland or
in the Irish Sea. This judgment is supported by a social scientific survey of the
Northern Ireland public and a deliberative forum co-organized by the author.
Principal investigator John Garry, Kevin McNicholl, James Pow, and I reported
the results in spring 2018, and presented them to British, Irish, and EU officials.
viii Preface
The results are consistent with the arguments elaborated in the concluding
chapter of this volume. Two were headlined in the press. Those preferring North-
ern Ireland to remain within the EU had risen to nearly 70 percent, compared to
the 56 percent who voted that way in the June 2016 referendum. And, a hard exit
from the EU, defined as leaving the European customs union and the single
market, would almost double the probability that Northern Catholics will favor
Irish reunification. The data and analysis, sponsored by the UK’s Economic and
Social Research Council, were published in Northern Ireland and the UK’s Exit
from the EU: What Do People Think? Evidence from Two Investigations: A Survey
and a Deliberative Forum (Belfast: Queens University Belfast & The UK in a
Changing Europe, 2018). A parallel judgment flows from a YouGov online poll,
conducted for the BBC, and reported in June 2018. It showed Irish (58.6 percent),
Northern Irish (57.9 percent), and European (56.7 percent) identifiers outnum-
bering British identifiers (46.7 percent) in Northern Ireland, with over a quarter of
respondents affirming that the UK’s decision to leave has made them more likely to
vote for a united Ireland. Less than 50 percent identified as British, a result
unimaginable in 1968, and not the most probable of projections in 1998.
Northern nationalists, notably Sinn Féin and its supporters, may become the
key players in deciding whether the Northern Ireland Assembly is restored, and,
in due course, whether and when there will be a referendum on Irish reunification.
The later such a referendum is held, in the author’s view, the greater the prob-
ability that there will be a decisive vote for Irish reunification. Sinn Féin’s
enthusiasts will seek an early referendum, but they would be unwise to do so.
Waiting for the Referendum will, however, become the new canopy under which
Northern Ireland politics unfolds. A second Scottish independence referendum,
and a second referendum on the UK’s EU membership, may yet precede one on
Irish reunification. In the interim, the fate of the institutions of the Good Friday
Agreement will remain undecided. That the assembly will not be restored before
the UK’s scheduled exit from the EU in March 2019 looks certain. Key DUP
leaders re-advertise that they never supported the Good Friday Agreement—
though they accepted the St Andrews Agreement that amended it within the
rules of amendment of the Good Friday Agreement. So far Peter Robinson’s plain
post-retirement warnings to his party have been studiously ignored.
Confidence in the robustness of the Good Friday Agreement has therefore
fallen; it had already been dented by the evidence presented in the latter part of
this volume. This judgment is obliged by current evidence, even though, quite
remarkably, the entirety of the EU, as well as the governments of the UK and
Ireland, are now pledged to the preservation of the Good Friday Agreement “in all
its parts.” This pledge, however, is impossible to maintain, if understood literally.
If and when the UK leaves the EU, there will have to be modifications to the Good
Friday Agreement and its UK and Irish legislative enactments, as is explained in
Chapter 3.7. It is true that the British–Irish Intergovernmental Conference
(B–IIGC) has been revived, at Irish insistence, and, as foretold and prescribed in
this volume. But it has met just once, in July 2018, with overt reluctance and poor
grace displayed by UK Prime Minister May. The meeting was without major
output. Further pressure from Ireland to make the B–IIGC a more meaningful
policy forum can be expected if the assembly and executive are not restored.
We can also expect pushback from Conservatives on that front, especially as long
Preface ix
as they need DUP votes. Conversely, we can expect any future Labour government
in London to co-champion the revival of the B–IIGC.
That the passage of ten months has not obliged an author to revise or modify
arguments developed and refined over thirty-five years should be much less
surprising than the fact that no significant updating has been required by the
events of 2018. It is as if in this interval Northern Ireland has been hit by an ice
storm. When such a storm emerges, roads may become impassable, especially if
strong winds accompany the freezing rain. When the freezing rain accumulates on
surfaces and the ground, it creates a glaze of ice, and when a quarter inch or more
of such ice accumulates on tree branches, power lines, and power poles, they may
be unable to withstand the new burden that they are forced to carry. The entire
landscape freezes, while wise humans stay indoors. They await the sun, or the
eventual melt from higher temperatures, not yet knowing the scale of damage with
which they will have to cope. What they can see from safety, however, is entirely
familiar, and in sharper relief. But only a full thaw will reveal the cost of the storm,
possibly triggering sharp and abrupt changes, and collapses in familiar landmarks.
Northern Ireland was not prepared for the political ice storm that hit in the
summer of 2016. By early 2018, however, an effort to restore the assembly and the
executive emerged, only to fail as it surfaced. Specifically, the DUP got cold feet on
making concessions to Sinn Féin related to the Irish language. Arlene Foster
evidently had been seeking to return to the first minister’s position, but the
DUP withdrew from the heavily annotated textual agreement because its terms
did not survive reception by its Westminster parliamentary leadership, let alone
its grassroots. Foster looked isolated. The DUP’s Westminster MPs, led by Nigel
Dodds, were happier in a supply-and-confidence arrangement with the Conser-
vatives than in sanctioning re-entry into coalition government with Sinn Féin.
Political life in “the wee six” therefore remained suspenseful and stalemated. The
political chill was intermittently broken by prophesies of disaster while the parties
awaited the collateral damage from the UK’s projected secession from the
European Union. The Alliance, the Greens, the SDLP, and Sinn Féin remained
ardent Remainers and looked confident about European futures, while exasper-
ated at their inability to be met or taken seriously by the London government. By
contrast, the DUP’s pledge never to forsake the blue skies of Ulster for the grey
mists of an Irish Republic sounded like a battle cry from long ago, as well as being
poorly informed by meteorological science. The DUP now professed to see blue
skies ahead from UKEXIT, while it looked simultaneously petrified of another
prospective British betrayal. Legislation is being prepared at Westminster, as
I write, that will enable civil servants in Northern Ireland to make some quotidian
decisions in the absence of the Northern executive. This rule by local bureaucrats
will be based on a careful legislative effort to avoid breaking the UK’s treaty
obligations with Ireland, and to avoid violating the Good Friday Agreement—a
formal legislated suspension of the assembly and executive would certainly be
that, and cannot be contemplated as the UK seeks to leave the EU.
For over two years the repercussions of UKEXIT, real and imagined, have filled
the airwaves across the Isles, Europe, and the world. Meanwhile, within the
narrower confines of the North, the slow but steady public inquiry into the
Renewable Heating Initiative, widely known as “the cash for ash” scandal, has
cast an unflattering searchlight on Foster and other key DUP figures, both
x Preface
ministers and their special advisors. The scandal has been described by the
Guardian’s Ireland correspondent, Rory Carroll, as just like the “Game of
Thrones: the big budget TV drama filmed in Northern Ireland with a sprawling
plot involving power, pillage, and fire. There is a vacant throne, a beleaguered
female leader surrounded by backstabbers, a kingdom with a deep treasure chest
across the sea and the risk that everything will be reduced to ash.”¹ Efforts by the
DUP to shift the blame to civil servants for the imbroglio have not been persua-
sive, though the civil service has not emerged unscathed from the probe. Key
officials admit, for example, not to have taken minutes of key meetings, allegedly
at the behest of DUP and Sinn Féin ministers. The inquiry’s report is yet to be
delivered, but the public evidence-taking has closed. Those who have watched and
listened to the proceedings will be very surprised if the report’s authors do not
expose at least some members of the DUP as poor and corrupt governors of the
public purse. Whether Sinn Féin will emerge fully vindicated remains to be seen.
Pro-unionist media will probably focus on the fact that the inquiry’s chair has
already portrayed rival departments, headed by DUP and Sinn Féin ministers, as
opportunistic alley cats, engaged in fighting their opposite numbers rather than
prioritizing good government. But it seems probable that a strong whiff of petty
kleptocracy among the DUP’s ranks is scheduled for judicial and judicious
indictment. As the inquiry proceeded, the DUP’s difficulties were magnified
when Ian Paisley Jr was exposed in yet another expenses scandal, which led on
this occasion to his suspension from the House of Commons. He narrowly
avoided, under newly established procedures, becoming the first Westminster
MP to be recalled by his constituency and obliged to restand in a special election.
He was spared that embarrassment solely because of an indefensible administra-
tive decision that made it far more difficult for many of his constituents to sign the
relevant petition than it need have been.
Petty corruption within the ranks of one of its two premier parties of govern-
ment is unfortunately a regrettably normal phenomenon in contemporary
democracies. It does not explain why Northern Ireland has been restored to global
media attention. Its constitutional and political status has become globally visible
again because it is now the key obstacle to the ambitions of those who ardently
want the UK to leave the EU. To the so-called Brexiteers, the Good Friday
Agreement either does not, or should not, constrain the UK’s departure from
the EU. Some of them affect outrage at the idea that one part of the UK may end
up being treated differently from another, even though the Good Friday Agree-
ment is the standing example of differential constitutional treatment of one
component of the UK. With brutal frankness, some polling has demonstrated
that a large portion of the English and Conservative public who favor the UK’s
departure from the EU simply do not care if that process is at the expense of the
Good Friday Agreement. Others, however, think very differently. The govern-
ments of the EU 27, and those in Great Britain who favor remaining in the EU, are
firmly agreed that Northern Ireland is the subject of an international treaty, which
the UK government should be obliged to uphold—even if it is determined to leave
the EU. In this judgment, May’s feet, and that of her cabinet colleagues, must be
¹ Guardian, September 28, 2018.

Preface xi
held to the fire: Britannia may not waive the rules to which it has signed up, nor
should it be allowed to resile from the negotiating concessions that it made in
December 2017.
Before that last moment is briefly elaborated, one minor update is required. The
past tense is now required to describe Boris Johnson as the UK Foreign Secretary.
Having resigned in protest against Prime Minister Theresa May’s compromise
proposals for leaving the EU—the so-called Chequers Plan was unveiled in July
2018—Johnson has struggled to avoid consignment to what Trotsky once called
the dust heap of history. That Johnson’s ambition exceeds his abilities, or his
willingness to do his homework, is not world-historical news, nor a partisan
judgment. Indeed, these traits may prove no impediments to his ultimate ascent
to his party’s leadership and the UK premiership. What matters, for our purposes,
is what he exhibits, both in his impatience and in his expressions of impatience.
For now, the “Irish backstop” is the target of his wrath, the object through which
he presses his claim to become the best guardian of the UK’s exit. The backstop is
the proposal, to which May’s government, with Johnson in her cabinet, agreed in
December 2017, in solemn undertakings with the EU’s negotiators, in order to
allow the withdrawal negotiations to proceed to the next stage. As explained in the
concluding chapter of this volume, the backstop, if given credible legal framing,
would prevent, forever, the erection of fresh physical infrastructure on the border
created by the partition of 1920. Short of a technological miracle, it would apply in
all circumstances—even if Great Britain were fully to leave the EU’s customs
union and the single market. Johnson is not alone in complaining that the
backstop prevents the UK from exiting the EU on his preferred terms, though
his terms are invariably vague, romantic, and articulated in the future perfect
tense. He persistently gestures toward technological solutions to customs inspec-
tions, collection regimes, and regulatory monitors that are not yet known to public
officials or journalists, but he is scarcely singular in this respect.
Critics cannot decide whether Johnson advocates “Canada Dry” or “Canada ++,”
shorthand expressions for different ways of taking the UK out of the European
single market and customs union, as well as all of its other institutions. With no
formal withdrawal agreement on the terms of its secession from the EU, the UK
would head toward “Canada Dry”—namely, a hard and cliff-edge exit, as the saying
goes. By contrast, with a formal withdrawal agreement and a promised future
“special relationship” with the single market, the UK may accomplish “Canada
++”—namely, a hard exit with a transition period before a trade agreement is
completed with the EU. As I write, efforts are being made by May to lengthen
and soften that transition, and to avoid the backstop being made permanent. The
latter will be stoutly resisted by Ireland, especially by its Taoiseach, Leo Varadkar,
and its Tánaiste, Simon Coveney, and, Ireland assumes, by the EU 26.
Nearly one hundred years ago, as surveyed in Volume 2 of this treatise, Canada
was an ambiguous role model for the future Irish Free State in the negotiations
concluded under the auspices of Prime Minister David Lloyd George for Great
Britain, and of the Vice-President of Sinn Féin, Arthur Griffith. Today Canada is a
much more ambiguous role model. It is seen as a beacon for those would-be
British policymakers who disbelieve that it is usually more efficient to trade with
one’s immediate neighbors than with those who live and produce further afield.
The first British dominion, partly built by English and Scots settlers, has recently
xii Preface
completed a trade agreement with the EU, known as CETA, the Comprehensive
Economic and Trade Agreement—it was signed in October 2016. Its parties are
the EU, its member states, and Canada. Over two decades in the making, the
CETA was concluded after seven years of negotiations. This negotiating history,
especially its length, is cheerfully ignored by advocates of following “the Canada
option” for UKEXIT. They point out that the UK conforms for now to EU laws
and regulations, and therefore, they reason, making a UKCETA should be much
easier and faster than the making of the CETA. But the self-styled Bexiteers
frequently though conveniently fail to observe that the reason they prefer the
Canada option is precisely because they want to diverge from EU laws and
regulations. This openly expressed ambition alone makes a fast UKCETA much
less probable. The EU has diplomatically pointed to the CETA as one logical model
for future relations between the EU 27 and the UK, especially if the EU is expected
to take the London government at its word—namely, that it wants to be able to
make its own free trade agreements with other countries. But, no EU official whom
I have met or interviewed in 2017–18 expects or promises that a UKCETA will be
quickly or easily negotiated. Given the time spent in negotiating the so-far uncon-
cluded withdrawal agreement, experience suggests that it is EU officials who are
making the sounder judgment about the speed of future negotiations.
In 1921 the Welshman Lloyd George and his English Liberal and Conservative
partners insisted that Ireland had to remain within the British Empire. If it
seceded from the UK to become a dominion with the same status as Canada,
then it would have to grant Northern Ireland the right of secession from the Irish
Free State (subject to a boundary commission). In 2018, the EU’s chief negotiator,
Michel Barnier, insists that, if there is to be a withdrawal agreement with the UK,
and an agreed political declaration over future relations between the UK and the
EU, then there has to be watertight and permanent legal provisions that prevent
fresh infrastructure across the UK land border in Ireland, in effect keeping
Northern Ireland within the EU’s single market and the customs union. In
2016–18, as was true in 1919–21, talk of Canada was in the air partly because of
the recognition, insistence, or denial that Northern Ireland should be treated
differently. For Barnier’s negotiating team, with the full authority of the EU 27,
short of technological transformations, the Irish backstop has to apply, especially
if Great Britain later insists on having a relationship with the EU modeled on its
former North American colony—that is, outside the said customs union and
single market. Lloyd George kept the Irish Free State in the British Empire on a
Canadian model and Northern Ireland within the UK; by contrast, Michel Barnier
may keep Northern Ireland within the single market and customs union of the EU
while freeing Great Britain to pursue its Canadian dream. If the DUP succeeds in
blocking this possible compromise, it may have to do so at the expense of
precipitating a hard and cliff-edge exit, from which Great Britain, Ireland, and
Northern Ireland will suffer, probably in that order of magnitude of pain. We shall
see whose bluff is called.
Johnson’s successor as UK Foreign Secretary, for now, is Jeremy Hunt. At the
Conservative Party Conference of October 2018 he compared the EU to the
USSR. The suggestion met with frank astonishment by ambassadors from East
European member states who had grown up behind the iron curtain. They were
not tempted to smile. Few of them, however, could have had higher diplomatic
Preface xiii
expectations of Hunt than his immediate predecessor. Hunt, after all, had recently
managed to describe his Chinese wife, Lucia Guo, as Japanese in the course of
exchanging pleasantries with his Chinese hosts. In short order, a UK foreign
secretary who displays bigoted impatience with the Irish, and who denigrates
other Europeans, has been replaced by one who nervously gets spectacularly
wrong both the ethnicity of his own wife and the ethnic histories of his principal
interlocutors. These presentational problems are not just the standard problem of
arrogant males who refuse to listen or learn, or who assume that others are not
competent to assess their own histories and interests. Rather, they are symptom-
atic of a crisis of professional gravitas among the current Conservative leadership.
The syndrome is equally evident among female politicians, and not just May
and Foster. The newest occupant of the role of Her Majesty’s Principal Private
Secretary of State for Northern Ireland is Karen Bradley MP. No evidence had
emerged to evaluate her ministerial worth when this volume was drafted, so the
text that follows avoided premature judgment. We now know a little more,
however, about this latest incumbent of a little-sought-after role. Bradley has a
BA in Mathematics from Imperial College London and was a professional tax
accountant in a previous life. She is therefore highly numerate. Yet she plainly
took no opportunity to learn imperial history at her alma mater. In September
2018 she told House magazine, the weekly circular of the mother of parliaments, of
her ignorance of Northern Ireland before May had assigned her to her new role.
“I didn’t understand things like when elections are fought, for example, in Northern
Ireland, people who are nationalists don’t vote for unionist parties and vice versa. So
the parties fight for the election within their own communities . . . That is a very
different world from the world I came from.” Indeed, Secretary of State. What,
however, was the more reprehensible in Bradley’s admission? Not knowing these
elementary political facts about Northern Ireland before her appointment, or being
entirely unembarrassed about subsequently revealing her ignorance on this matter
in a public interview that would be read by her peers?
Johnson, Hunt, May, and Bradley are among the latest in a line of English
politicians largely oblivious of Britain’s history in Ireland, and insensitive to the
potential pitfalls that their ignorance may trigger. At this moment in British–Irish
relations it may seem apt that figures from a Punch and Judy show are flitting
across the frozen stage. After all, negotiating UKEXIT, so far, resembles farce. But
tiresome and repetitive farce is not laugh inducing, and this farce cannot last
forever. The last rites may soon be performed on English imperial delusions, at the
hands of a Frenchman from central casting. The May government may surrender
to the EU, to be followed in turn by the Conservative party at Westminster, and
they may have enough Labour MPs to join them in steamrolling the DUP’s
resistance to the UK’s surrender to Brussels and the EU 27. If May does not
surrender, however, then the UK is programmed for a hard and cliff-edge exit that
she does not want, and for which her government and country are ill-prepared.
Unable to move in either direction, May could prove to be what George Osborne
has infamously described her as, “a dead woman walking.” She may yet be downed
in an internal Conservative heave. But there may also be no parliamentary
majority for any of the options facing the UK—a hard and cliff-edge exit with
no backstop (the Boris bluff); a soft exit that locks the UK permanently into the
customs union and the single market, making the backstop redundant (the
xiv Preface
Hammond halt); or a withdrawal agreement that codifies and entrenches the

backstop (the Barnier belt). In that case, the impasse may have to be broken by
a general election in the UK and/or by a second referendum on withdrawing from
the EU. We shall have to see.
Northern Ireland is in the eye of this diplomatic, parliamentary, and public
storm. To be fair to all of its residents, they did not ask to be put there. Serious
British politicians foresaw that a vote for UKEXIT would produce the outcomes
that are unfolding. Unfortunately, the centrist ex-prime ministers, John Major
and Tony Blair, who delivered these warnings, jointly, were ignored, and dis-
missed by lightweights such as Theresa Villiers and Owen Patterson. Northern
Ireland could have been removed from the diplomatic storm had the DUP
leadership chosen to see an opportunity to protect their constituents through
exceptional treatment under EU treaties and UK laws, rather than to deem a
differentiated UKEXIT as a mortal threat. They chose to see a dramatic threat to
their Britishness, and then dramatized that threat. In consequence, they may have
unintentionally endangered their long-term ties to the British state, by denying
English Conservatives their freedom. In the interim, the diplomatic world of
Europe has been reintroduced to the politics of antagonism birthed in the
colonization of Ulster. The overwhelming bulk of the descendants of the Irish
natives now ardently favor the European Union, while the leaders of the progeny
of British settlers strongly favor Brexit—though most of their local followers hope
it can be accomplished very softly, and with minimal disturbance.
The storm from UKEXIT has stalled the imaginative, painfully constructed, but
already troubled consociational power-sharing settlement ratified by the referen-
dums of 1998. As the diplomatic storm bears down in the five months before the
UK’s scheduled exit date of March 29, 2019, in what will probably be its most
intense phase, Northern Ireland has no official voice at any negotiating table.
Ireland speaks for its pro-remain majority, while Arlene Foster, who holds no
official non-party office, speaks of “blood-red” lines. Sinn Fein, so far, wisely
remains largely quiet, as the DUP surges toward what most reasonable economists
regard as an economic quagmire.
These unfolding developments underline a consistent theme of this treatise.
What is exogenous to Northern Ireland, especially but not only Great Britain and
Ireland, decisively shapes and reshapes the pattern of inter-group relations first
forged in colonial Ulster. Conflict and conflict regulation are shaped from outside,
not just within, and external shocks, especially deteriorations in British–Irish
relations, can damage significantly improved inter-group relations. Consociations
can flourish if they have external support; they may wither if that support dimin-
ishes or ends. Another consistent theme is underlined by these developments—
namely, the slow erosion since 1886, punctured by dramatic conjunctures, of
British hegemony, authority, and influence over Ireland and Northern Ireland.
No better evidence of that trend is Northern Ireland’s status as an obstacle to a
straightforward British exit from the EU. Great Britain cannot ride herd on its
creation, Northern Ireland, even when its own vital interests are at stake; Ireland,
by contrast, can mobilize the rest of the EU to protect the treaty and agreement
over Northern Ireland that it made jointly with Great Britain.
The future cannot be written with certainty, but it can partly be foretold, and
predictions and prophesies can subsequently be tested by the acidic evidence of
Preface xv
history. In a survey of Ireland published in January 1988, entitled “The Poorest of

the Rich,” The Economist predicted a catastrophic economic future for the emer-
ald isle. Ireland was attempting to develop a European welfare state without
sufficient wealth to underpin it: Frances Cairncross was quoted to the effect that
poor Ireland had behaved as if it was rich and would now pay the price. In May
1997, however, the same magazine ran an issue captioned “The Celtic Tiger:
Europe’s Shining Light,” celebrating an Irish growth miracle that would later
culminate in an estimated growth in GDP of approximately 230 percent in
the two decades 1987–2007 (compared with just over 150 percent in the UK
in the same period). In October 2004 The Economist followed up with another
issue called “The Luck of the Irish.” It attributed much of Ireland’s economic
success in the preceding two decades to one-off catch-up changes—for example,
increased workplace participation, especially by women; a younger population
and labor force than the European average; and EU subsidies worth around
0.5 percent a year of additional growth during the 1990s. To be fair, the flagship
of neoliberal economics gave some credit to Ireland’s policymakers and policies—
a quasi-corporatist social partnership between government, business, and trade
unions that helped keep inflation lower and employment higher; fiscal and
monetary consolidation before the arrival of the Euro; enthusiastic embrace of
the EU’s single market program; the sustained commitment to attracting foreign,
especially US, direct investment through a focus on low corporate tax rates and
providing an ever better-educated workforce, especially in information technol-
ogy, engineering, medicine, and the bio-sciences. Lastly, Ireland’s reduction in the
tax burden on its workforce boosted domestic demand and encouraged its skilled
workers and professionals to stay rather than emigrate.
The Economist, and others, were not wrong, however, to point to vulnerabilities
in the Irish economy—notably, membership of the Euro meant that Ireland
experienced interest-rate cuts at the top of its economic boom, encouraging an
unsustainable property bubble, radical financial risk-taking, and the over-
exposure of its banks to domestic and foreign debtors. The great crash of 2008,
in which Ireland’s GDP shrank by 4 percent, and then by a further 5 percent the
following year, seemed to signal a decisive end to Ireland’s run of good luck.
Ireland’s banks and shadow banks had to be bailed out. The Irish state had to be
bailed out by the EU, the ECB, and the IMF, and its budget-making supervised
during a humiliating suspension of its economic sovereignty. Public debt and
unemployment sky-rocketed, while the country once again became a net exporter
of people. Yet, remarkably, the Irish economy has since staged a stunning recovery.
It is one of the few cases in recent comparative economic history in which
borrowing reductions, spending cuts, and fiscal contraction have restabilized a
country’s public finances in short order, to be followed by significant fresh growth.
By 2017 Ireland’s estimated GDP per capita stood at over $68,000 compared to the
UK’s estimate of over $39,000; Ireland’s public debt per capita stood at $47,000
compared to the UK’s $34,300; Ireland’s public-sector deficit as a percentage of its
GDP stood at –0.30 percent compared with the UK’s –1.9 percent; and Ireland’s
unemployment rate in September 2018 of 5.4 percent compared with the UK’s
estimated 4 percent. Ireland’s economy had truly bounced back. Such GDP
comparisons and estimates can give a strikingly distorted evaluation of Ireland’s
economic performance, so it is best to rely on more sober Gross National Income
xvi Preface
comparisons, adjusted for Purchasing Power Parity. In 2017, however, the World
Bank’s staff estimated Ireland’s GNI PPP at $61,910, just higher than that of the
USA, and significantly ahead of the UK’s $42,560.
There are at least two reasons why these updated economic data matter for the
future of the subjects considered in this volume. They suggest, first, that the Irish
economy can withstand the negative repercussions that may flow from a hard and
cliff-edge UKEXIT, and that it has sufficient resources and robustness to make the
structural, logistical, and transportation adjustments that any UKEXIT may make
necessary. Ireland can expect some solidarity from its EU partners if this scenario
comes to pass, but it need not rely upon it. Secondly, it suggests that, whether the
future brings forth a cliff-edge UKEXIT, or one with a feather-bed landing, or
indeed a reversal of UKEXIT, sovereign Ireland will be able to afford Irish
reunification, and that both the North and South will stand to gain materially
from doing so. Whether Ireland’s voters will support reunification in any refer-
endum subsequent to one held in the North is another matter. The author would
expect the Dublin region to have the highest number of voters who would tick
‘No’ to reunification, but also expects the rest of Ireland to vote strongly to
overturn the repercussions of centuries of conquest. Yet, if Irish reunification is
to happen, ’twere best if it were done with preparation.
A new ministry for Irish national reunification and reconciliation would not be
premature. Its first planning agenda should include a long constitutional conven-
tion to address the new institutional configurations, territorial order, and protec-
tions of minority rights that would be required to make a success of reunification,
and how Northerners could participate in the remaking of the island. This vista, of
course, will revive language from down the centuries, and tracked throughout
these volumes. Warnings of a loyalist backlash or forelash will rent the air. Yet, if
and when a referendum is won by advocates of Irish reunification, it is most
unlikely that British regiments will be deployed in de facto alliance with loyalist
militias—as occurred in 1920, and again after 1970. An Ireland, moreover, that
has prepared its constitution and its institutions with proper, prudent, and
consultative foresight may be able to reunify with its lost counties with minimal
threat to any human life. Though other malign vistas cannot be excluded—including
those that start with premises based on Albion’s record of treaty-breaking—the one
just briefly sketched seems far likelier than at any previous time in this author’s life.
As I close the composition of this Preface, it has been officially announced that
Ireland’s Constitution has been amended once more. Its blasphemy laws, under
which no one was ever convicted, have been removed with popular assent, and
President Michael D. Higgins, a democratic socialist and a political scientist, has been
elected to a second term in office. Ireland’s politics currently continue to move to a
different and warmer rhythm than in many other democracies, where bleak intim-
ations of fascism are palpable. For Northern Ireland, voluntarily, to join in Ireland’s
positive transformations, with significant support from among its Protestant popu-
lation, would certainly entitle others to complain of the luck of the Irish.
Brendan O’Leary
Philadelphia
October 2018
Contents: Volume 3
List of Figures xxiii

List of Maps xxv
List of Tables xxvii
List of Boxes xxix
Abbreviations and Glossary xxxi
Terminology xli
3.1. Conceptual Conspectus: Consociation and Arbitration 1

Definitions and Types 1
Arguments about Consociations 2
Explaining the Formation of Consociations 16
Arbitration: Consociation’s Neglected Overseer 29
3.2. “No. Please Understand”: The Return to Imperial Direct Rule
and the Limits to British Arbitration, 1972–1985 33
The Mechanics of Direct Rule and its Opening Experiment 35
Party System Transformations, 1969–1985 44
Reforms and Opening Consociational Initiatives, 1972–1976 53
The Failed Negotiations between the British Government’s Agents
and the IRA, 1975–1976 66
A Second Counterinsurgency: Criminalization, Normalization,
and Ulsterization, 1976–1981 68
Hunger Strikes Defeat Criminalization 72
The Limits to Reform under Arbitration 75
The Second Wave of Consociational Initiatives, 1979–1982 79
Searching for a Way out of International and Domestic Embarrassment 83
3.3. An Experiment in Coercive Consociation: The Making, Meaning(s),
and Outcomes of the Anglo-Irish Agreement, 1985–1992 87
The Content of the AIA and its Rival Interpretations 87
Why was the AIA Signed? 95
The Nature of the Experiment 103
Impact of the Agreement, 1985–1991: Cooperation and Conflict
in British–Irish Relations 104
Party-Political Developments: Saying No, and Lancing the Boil 110
The Three-Stranded Republican and Nationalist Response to the AIA 119
Social and Legal Justice 124
Violence and Security 132
Conclusion 134
3.4. A Tract of Time between War and Peace: Melding Negotiations
and a Peace Process, and the Making of the Belfast and the
British–Irish Agreements, 1992–1998 135
The Brooke Initiative 135
“Talks about Talks” 136
When the Shooting Stopped 145
xviii Contents: Volume 3
How the Shooting Stopped 147

The Joint Declaration for Peace 151
The Framework Documents 154
Post-Framework Bargaining, 1995–1998 158
Agreeing a Text 170
Appendix 3.4.1. Brams’s and Togman’s Modeling of the Crisis of the
Peace Process 172
3.5. The Making, Meaning(s), and Tasks of the 1998 Agreement 175
The Name(s) of the Text(s) 175
The Passage of the Agreement 176
The Consociational and Non-Consociational Components 178
Powers and the Division of Powers 179
Assembly Rules and Procedures 179
Executive Power-Sharing: A Dual Premiership and d’Hondt Executive 182
Proportionality Rules 190
Communal Autonomy and Equality 198
Minority Veto Rights 200
Recognition All Around 201
The Foundations of a Federacy? 202
The First Moment of Suspension 204
Confederalizing Possibilities in the Agreement 207
Federalizing Possibilities in the Agreement 210
Belt and Braces: Double Protection 212
Confidence-Building and Responses to the Agreement(s) 214
Why Was the Agreement Made? 216
Assessment of the Agreement’s Initial Implementation 219
Appendix 3.5.1. The Election of David Trimble and Mark Durkan
as First Ministers 222
Appendix 3.5.2. Contra Horowitz and Lijphart, List-PR, STV (PR),
the Alternative Vote, and Northern Ireland 227
3.6. The Long Negotiation: The Tribunes Become Consuls, 2002–2016 230
From Stormontgate to Voluntary Disbanding: Twists and Turns in
the IRA’s Departure 236
The Promising Bargain: Sunningdale for Slow Learners? 244
The Housetraining of the DUP and Sinn Féin 247
The Brief Ascendancy and Fast Fall of the House of Paisley 254
The Consulate of Robinson and McGuinness: Getting Past
Whited Sepulchers 258
Languages and Flags: The Tongues of our Ancestors and Vexed Vexillology 264
Agreement after Agreement after Agreement . . . 269
Who Won the War, the Peace, and Who should Take the Blame? 282
Preliminary Conclusion on Readings of the Dirty Peace 289
3.7. Confederal and Consociational Futures 290
The Year of the Four Votes (May 2016–June 2017) 294
Irish Futures: A Dozen Hostages to Fortune 304
Confederal and Federal Futures? 312
Consociation: Breakdown, Amendment, or Decay? 324
Northern Transformations 330
Never Giving Up? 337
Southern Transformations and the Questions of Reunification 340
Contents: Volume 3 xix
Whither Partitionism? Uladh and the Erosion of the Possibility

of East Ulster 347
The Fading of Old Arguments 352
Peeking through Three Twilights 352
Last Words 360
Notes 365
Acknowledgments 391
Bibliography 397
Index of Names 429
General Index 439
Contents for All Three Volumes
VOLUME 1: COLONIALISM
THE SHACKLES OF THE STATE AND
HEREDITARY ANIMOSITIES
List of Figures xi
List of Maps xiii
List of Tables xv
List of Boxes xvii
Abbreviations and Glossary xix
Terminology xxix
Introduction 1
1.1. An Audit of Violence after 1966 27
1.2. Conceptual Conspectus: Colonialism 106
1.3. Wild and Bitter Fruits and Royal Pains: Colonial
Triangles and Trilemmas, 1603–1800 146
1.4. Overlooked by the Tall Kingdom before Dying of Political
Economy: Ireland under the Union, 1801–1857 217
1.5. Crying Aloud for Vengeance and the Power of a Colonial Caste:
Toward Union’s End, 1858–1914 263
1.6. “’Twas better to die ’neath an Irish sky, than at Suvla, or
Sud-El-Bar”: Revolution and Counter-Revolution, 1914–1922 311
1.7. Scratches across the Heart: Comparing Ireland’s Partition 370
Acknowledgments 397
Notes 403
Bibliography 435
Index 483
VOLUME 2: CONTROL
THE SECOND PROTESTANT ASCENDANCY
AND THE IRISH STATE
List of Figures xiii

List of Maps xv
List of Tables xvii
List of Boxes xix
Abbreviations and Glossary xxi
Terminology xxxi
xxii Contents for All Three Volumes
2.1. Conceptual Conspectus: Control 1

2.2. Not an Inch: Gaining Control in the North, 1919–1939 17
2.3. Digesting Decolonization: From Declared to Undeclared Republic,
1919–1940 61
2.4. The Unexpected Stabilization of Control: The Second World War
and its Aftermath, 1940–1957 126
2.5. Losing Control, 1958–1972 148
2.6. British Intervention: The Politics of Embarrassment, 1969–1972 176
Acknowledgments 197
Notes 203
Bibliography 219
Index of Names 239
General Index 246
VOLUME 3: CONSOCIATION AND CONFEDERATION

FROM ANTAGONISM TO ACCOMMODATION?
List of Figures xxiii
List of Maps xxv
List of Tables xxvii
List of Boxes xxix
Abbreviations and Glossary xxxi
Terminology xli
3.1. Conceptual Conspectus: Consociation and Arbitration 1
3.2. “No. Please Understand”: The Return to Imperial Direct Rule
and the Limits to British Arbitration, 1972–1985 33
3.3. An Experiment in Coercive Consociation: The Making, Meaning(s),
and Outcomes of the Anglo-Irish Agreement, 1985–1992 87
3.4. A Tract of Time between War and Peace: Melding Negotiations and
a Peace Process, and the Making of the Belfast and the British–Irish
Agreements, 1992–1998 135
3.5. The Making, Meaning(s), and Tasks of the 1998 Agreement 175
3.6. The Long Negotiation: The Tribunes Become Consuls, 2002–2016 230
3.7. Confederal and Consociational Futures 290
Notes 365
Acknowledgments 391
Bibliography 397
Index of Names 429
General Index 439
List of Figures
3.2.1. The unionist bloc, 1969–1985: From monopoly to fragmentation

to dualism 46
3.2.2. The nationalist bloc, 1969–1985: From fragmentation to dualism 49
3.2.3. The Ulsterization of the security forces 69
3.4.1.A. Payoff matrix in 1996 173
3.7.1. Vote share of the Northern nationalist bloc in elections, 1969–1989 331
3.7.4. Religious identification, the six counties that became Northern
Ireland in 1920, 1861–2011 334
3.7.5. The extinction of agricultural employment, Ireland, 1911–2005 342
3.7.6(a). Multinationalizing: Other nationalities, Ireland, 2006 343
3.7.6(b). The top-twenty places of origin of immigrants, Ireland, 2011 343
3.7.6(c). The composition of the 12 percent from outside sovereign Ireland, 2011 344
3.7.7(a). De-clericalization, Ireland, 1926–2006 345
3.7.7(b). The rise and partial decline of Catholic Ireland, 1861–2011 345
List of Maps
3.7.1. The Isles: Beneath the Waves 305

3.7.2. Northern Ireland election results at Westminster, 1992 compared with 2017 333
List of Tables
3.1.1. Comparing control, consociation, and arbitration 30

3.2.1. Party support in elections in Northern Ireland, 1969–1985 45
3.2.2. UUP and DUP competition before 1985 48
3.2.3. SDLP and (P)SF competition before 1985 51
3.2.4. Northern Ireland Assembly elections, by bloc and party,
June 28, 1973 58
3.2.5. Northern Ireland constitutional convention elections, by bloc
and party, May 1, 1975 63
3.2.6. Polarized attitudes on law and order, June 1985 (%) 71
3.2.7. Unemployment by religion and gender, Northern Ireland and Great
Britain, 1971–1987 (%) 77
3.3.1. The outcome of the January 1986 by-elections in which the SDLP
and Sinn Féin competed 112
3.3.2. Party performances in the unionist and nationalist blocs before
and after the Anglo-Irish Agreement (%) 117
3.3.3(a). Conflict-related offenses, members of the security forces compared
with the adult population (aged 16–65), Northern Ireland, 1985–1989:
conviction rates per 10,000 130
3.3.3(b). Conflict-related offenses, members of the security forces compared
with the adult population (aged 16–65), Northern Ireland, 1985–1989:
absolute numbers 131
3.3.4. Indicators of violence before and after the Anglo-Irish Agreement,
1983–1988 132
3.4.1. Party/bloc performances in Northern Ireland Westminster elections,
1983–1992 142
3.4.2. Elections to the Northern Ireland Forum, May 1996 167
3.4.3. Party and bloc party performances in Northern Ireland
elections, 1996–1997 169
3.5.1. Bloc performances in Northern Ireland Assembly elections, June 1998
and November 2003 180
3.5.2. The allocation of ministerial portfolios by d’Hondt, 1999 186
3.5.3. Party choices of ministerial portfolios, 1999 187
3.5.4. Party performances in Northern Ireland Assembly elections,
June 1998 and November 2003 192
3.6.1. Percentage finding institutional proposals unacceptable, by religion,
1997–1998 255
3.6.2. Who has gained most from the 1998 Agreement? 256
3.6.3. Safe Unionist seats in the Westminster elections, 2005–2017 (votes in %) 276
3.6.4. Safe Nationalist seats in the Westminster elections,
2005–2017 (votes in %) 278
xxviii List of Tables
3.6.5. Potential battleground Westminster seats, 2005–2017 (votes in %) 279

3.7.1. Safe unionist seats and the 2016 EU Referendum 295
3.7.2. Safe nationalist seats and the 2016 EU Referendum 296
3.7.3. Battleground Westminster seats and the 2016 EU Referendum 296
3.7.4. The 2016 EU Referendum outcomes in the constitutionally distinct
territories of the United Kingdom and Gibraltar 297
3.7.5. The Northern Ireland Assembly elections, first-preference vote share,
2016 and 2017 (%) 300
3.7.6(a). Implicit d’Hondt allocation of eight executive portfolios subsequent
to the 2017 Northern Ireland Assembly elections, if all parties took
their entitlements (excluding the Executive Office) 301
3.7.6(b). Implicit d’Hondt allocation of executive portfolios subsequent
to 2017 Northern Ireland Assembly elections, if only the DUP and
Sinn Féin go into government and take the eight available portfolios
(excluding the Executive Office) 301
3.7.7. The Westminster elections in Northern Ireland, 2015 and 2017 304
3.7.8. Religion and religion brought up in, 2001 and 2011 334
3.7.9. Public opinion on the achievements of the Northern Ireland
Assembly, 2013–2016 361
List of Boxes
3.3.1. The twelve stepping stones in the Reid-Adams private letter to

Haughey, 1987 122
3.4.1. The Mitchell principles 163
3.5.1. The d’Hondt procedure, as followed in 1999 186
3.6.1. Illustrating how the IICD verified the IRA putting its weapons beyond use 236
3.6.2. Hinting at Plan B in the St Andrews Agreement 248
3.6.3. Public opinion: Following or constraining leaders? 255
3.7.1. EU-related provisions in the Good Friday Agreement and the British–Irish
Agreement 1999 318
3.7.2. ECHR provisions in the Good Friday Agreement 319
Abbreviations and Glossary
ACRI American Committee for Relief in Ireland

AIA Anglo-Irish Agreement, treaty between the governments of Ireland
and the United Kingdom made in 1985
ANC African National Congress
AOH Ancient Order of Hibernians: Irish nationalist and religious
organization, especially strong in the USA, previously strong in Belfast,
but not since the 1930s
APNI Alliance Party of Northern Ireland, originally supported power-
sharing devolved government within the Union as well as an Irish
dimension, now neutral on the Union; it explicitly claims Catholic,
Protestant, and other support
ASU active service unit of the IRA, small specialist cell
assimilation here a government policy aimed at making people publicly and
privately culturally alike—either through acculturation, in which the
subordinate conform to the culture of the dominant, or through fusion,
in which two or more culturally different groups merge into a shared
culture
attainder act of taking the estate of an outlaw, or depriving a convicted criminal
of rights to inherit or transmit land
AV alternative vote, a preferential voting system in which the winning
candidate obtains a majority of all ballots, either after the counting of
all first-preference votes, or after the elimination of lower-placed
candidates and the transfer of any lower-order preferences expressed
by those who had voted for them
BA Belfast Agreement, the name unionists give to the Agreement reached
on April 10, 1998
BIA British Irish Association
BIC British–Irish Council
B–IIGC British–Irish Intergovernmental Conference
B Specials armed reserve constables of the RUC, disbanded 1970
BREXIT the misleading acronym to describe “Britain’s” prospective departure
from the EU; see UKEXIT
BRIC Brazil, Russia, India, and China
Bunreacht na (Irish) Constitution of Ireland (1937, as amended)
hÉireann
CAIN Conflict Archive on the Internet
CCAR Chief Constable’s Annual Report
CDRNI Campaign for Democratic Rights in Northern Ireland
CEC Campaign for Equal Citizenship
CDU Campaign for Democracy in Ulster
C-IRA Continuity IRA
xxxii Abbreviations and Glossary
CnP Clann na Poblachta, party formed by Sean McBride in the belief that
FF had ceased to be a proper republican party
cess originally any local tax, but in Ireland also the levying of soldiers and
provisions, or the billeting of soldiers
CLRNI Campaign for Labour Representation in Northern Ireland.
condominium political entity over which two or more states share sovereignty
confederation states unified by treaty for certain public functions, but that retain their
sovereignty, international identity, and usually rights of secession and
veto
consociation political system used to share governmental power proportionally
between divided peoples—in the executive, the legislature, and public
employment, including security forces; each community enjoys
cultural autonomy, and public expenditure may be allocated on a
proportional basis; in strong consociations the organized communities
enjoy veto rights over major legislation
Continuity IRA breakaway organization from the IRA
covenanters Scottish Presbyterians who wanted the Scottish system of church
government applied throughout Scotland, England, and Ireland; in
1643 a treaty with the English parliament appeared to give them what
they wanted (The Solemn League and Covenant)
CRC Community Relations Council
CRF Catholic Reaction Force—see INLA
CSJ Campaign for Social Justice, founded in 1960s; became part of NICRA
Cumann (Irish) Irish women’s republican organization
na mBan
Cumann na (Irish) pro-treaty party formed from Sinn Féin, which led governments
nGaedhael of the Irish Free State from 1922 until 1932; later dissolved into Fine
Gael; sometimes spelled Cumman na nGaedheal
DAAD Direct Action Against Drugs (IRA front)
Dáil Éireann (Irish) “trans. Assembly of Ireland,” the official name for the lower
house of the Irish parliament (Oireachtas)
devolution act of creating a subcentral government with executive and legislative
powers inside a state; the institutions are constituted by a delegated
(and revocable) act of the political center
DEA Department of External Affairs of the IFS, later the DFA of Ireland
DFA Department of Foreign Affairs (Ireland), today the Department of
Foreign Affairs and Trade
DFM Deputy First Minister
DL Democratic Left, a party formed in 1992 from a split in the Workers’
Party, now absorbed by the Irish Labour Party–some say it was a
takeover
dominions originally the partly self-governing (white) settlement colonies of the
British Empire; evolved in the 1920s into sovereign states of the British
Commonwealth of Nations
DPPB District Policing Partnership Boards
DRs Dissident Republicans, expression and abbreviation used by the PSNI
and MI5 to refer to post-IRA republican organizations that remain
actively engaged in what they define as armed struggle
Abbreviations and Glossary xxxiii
DUP Democratic Unionist Party

EC European Commission
ECB European Central Bank
ECNI Equality Commission for Northern Ireland
EEA European Economic Area
EEC European Economic Community
EFTA European Free Trade Agreement
EMU Education for Mutual Understanding, program for schools in
Northern Ireland
EOC Equal Opportunities Commission
EPA Emergency Provisions Act: emergency anti-terrorist legislation applied
in Northern Ireland
EPS executive power-sharing
ethnonym the name of an ethnic group
EU European Union
FDI foreign direct investment
FEA Fair Employment Agency
FEC Fair Employment Commission
federation sovereign state in which executive and legislative powers are shared
and divided between federal & regional governments, and
intergovernmental relations are constitutionally regulated; see
discussion of “federacy” at Vol 3. Ch. 5, pp. 202–4
Fenians American sister-organizational name of the Irish Republican
Brotherhood (1858–1923)
FET Fair Employment Tribunal
Fianna Fáil (Irish [lit. “Soldiers of Destiny”]), also known as the Republican Party;
formed by Eamon de Valera in a breakaway from Sinn Féin; mobilized
the defeated side in the Irish civil war and became the dominant party
in independent Ireland until 2011
fine Irish for “clan elite,” the leadership of a clan and its leading families
Fine Gael (Irish [lit. “Tribe of Gaels”]); formed from the merger of Cumann na
nGaedhael, the pro-treaty party of independent Ireland, the Centre
party, and the “Blueshirts;” usually the second most powerful political
party in independent Ireland
FM First Minister
FOI Friends of Ireland
GAA Gaelic Athletic Association (Irish, Cumann Lúthchleas Gael)
Garda Síochána Full title: Garda Síochána na hÉireann—i.e., Guardians of the Peace of
Ireland, the name of the Irish police force, also known as “the Guards”
GFA Good Friday Agreement, the name most Irish nationalists give to the
Agreement of April 10, 1998
GFA–BA Good Friday Agreement–Belfast Agreement
GPI Global Peace Index
xxxiv Abbreviations and Glossary
HCNM High Commissioner on National Minorities (of the Organization for

Security and Cooperation in Europe)
hegemonic a system of ethnic domination, in which the power-holders make
control revolt by the controlled ethnic group(s) unworkable
HET Historical Enquiries Team (of the PSNI)
HIU (proposed) Historical Investigations Unit, suggested in the Haass–
O’Sullivan proposals
HMSU Headquarters Mobile Support Unit
IAPL Irish Anti-Partition League
ICIR (proposed) Independent Commission for Information Retrieval,
suggested in the Haass–O’Sullivan proposals
IEP Institute for Economics and Peace
IFS Irish Free State, known as Saorstát Éireann in Irish
IGC Intergovernmental Conference
IICD Independent International Commission on Decommissioning
IIP Irish Independence Party, formed in 1977 because it regarded the
SDLP as insufficiently nationalist; dissolved before 1989
IIP Irish Information Partnership
ILP Irish Labour Party
IMC Independent Monitoring Commission
IMDWCC IMD World Competitiveness Center
IMF International Monetary Fund
INLA Irish National Liberation Army: Marxist rival to the IRA in Northern
Ireland, formed from ex-Official IRA cadres and others in late 1974;
sometimes operated under the names Catholic Reaction Force (CRF)
and People’s Republican Army (PRA)
integration A policy of unifying a territory or culture under one set of public
norms. Unlike assimilation, integration does not require the
homogenization of “private” cultural differences (see O’Leary and
McGarry 2012). British integrationists argue that Northern Ireland
should be fully integrated into the UK’s administrative system
(England’s, Scotland’s, or Wales’s?), into its party-political system, and
that educational integration (socializing Protestants and Catholics
within the same institutions) should be an imperative of social policy.
Irish integrationists suggest, by contrast, that Northern Ireland should
be administratively and electorally integrated into the Irish Republic.
Integration is the policy advocated by supporters of a shared future:
into exactly what people are to be integrated remains disputed
IPLO Irish People’s Liberation Organization, breakaway from the INLA,
founded in late 1986, forcibly disbanded by the IRA in 1992
IPP Irish Parliamentary Party, sought home rule for Ireland, 1882–1921:
in the North its adherents formed the Nationalist Party after 1921;
in the South most eventually joined Cumann na nGaedhael, or later
Fine Gael
IRA Irish Republican Army; Óglaigh na hÉireann (Volunteers of Ireland) is
its Irish name; see OIRA and PIRA; PIRA recognized as IRA by most
after 1972
Abbreviations and Glossary xxxv
IRB Irish Republican Brotherhood, also known as the Fenians, also known
as the Irish Revolutionary Brotherhood
IRG (proposed) Implementation and Reconciliation Group, suggested in
the Haass–O’Sullivan proposals
IRSP Irish Republican Socialist Party, political wing of the INLA
ITGWU Irish Transport and General Workers’ Union
IUA Irish Union Association
IV Irish Volunteers
Jacobins the most militant republicans in the French Revolution
Jacobites those who continued to recognize the House of Stuart as the legitimate
dynasty in England, Scotland, and Wales after 1688
joint authority the sharing of sovereign governmental authority over a territory by two
or more states (also known as a condominium)
JRRT Joseph Rowntree Reform Trust
KKK Ku Klux Klan
LAW Loyalist Association of Workers
LRDG Loyalist Retaliation and Defence Groups (name used by the UDA)
LVF Loyalist Volunteer Force, breakaway from the UVF, founded in 1996
majority rule simple “majority,” “plurality rule,” or “winner-takes all” is a decision-
making norm used in many democracies, especially in electoral,
constitutional, government-formation, and policymaking systems. It
usually means rule by those with the most votes, rather than absolute
majority rule. It is less pleasantly described as the norm of the
“minimum winning coalition” or as the “tyranny of the majority.”
majoritarianism the conviction that a simple majority (50 percent plus one) should
prevail in democratic decision-making, and a belief that rejects co-
decision-making rights for minorities or qualified majority decision-
making
marches territories near boundaries or frontiers, often disputed, especially
around the English Pale
MI5 the UK’s domestic counter-intelligence and security agency
MLA Member of the Legislative Assembly (of Northern Ireland)
MNC multinational corporation
MPA multiparty agreement
nationalizing a state that seeks to homogenize its citizens into one national identity;
state an expression owed to Rogers Brubaker (1996), it amounts to “coercive
assimilation”
NATO North Atlantic Treaty Organization
NCU National Council for Unity
NDP National Democratic Party
NI21 Twenty-first-century Northern Ireland, brief-lived political party
NICRA Northern Ireland Civil Rights Association, formed to protest against
discrimination by the Northern Ireland government and parliament
NIHRC Northern Ireland Human Rights Commission
NILP Northern Ireland Labour Party
xxxvi Abbreviations and Glossary
NIO Northern Ireland Office

NLN National League of the North
NORAID Northern Aid Committee
NPF National Popular Front
NSMC North–South Ministerial Council
NU National Unity
NUI National University of Ireland
NUPRG New Ulster Political Research Group
OFMDFM Office of the First Minister and the Deputy First Minister
OIRA (Official) IRA, now disbanded
ONH abbreviation for Óglaigh na hÉireann (Volunteers of Ireland), name for
the IRA in Irish; it was the name of the organization founded to defend
home rule in arms; it is the official name of the Army of Ireland in
Irish; it was used throughout the years 1970–2005 by the Provisional
IRA; the name is now claimed by a small “dissident” republican
organization
OO Orange Order, anti-Catholic and pan-Protestant organization,
founded in 1795, often banned in the 19th century, integrally linked to
the UUP until it decided to sunder its formal links in 2005
OASA Offences Against the State Act, Irish counterinsurgency and emergency
legislation
OSCE Organization for Security and Cooperation in Europe
OSF Official Sinn Féin, political faction that supported the OIRA, later
became SFWP (Sinn Féin—The Workers’ Party), before becoming
simply The Workers’ Party, often known colloquially as “the Stickies”
OUP Official Unionist Party (see UUP)
PACE Protestant and Catholic Encounter
PAF Protestant Action Force, name used by the UVF
PAG Protestant Action Group, name used by the UDA
PANI Police Authority for Northern Ireland
partition here, the division of a national homeland along a novel or fresh border
PBPA People Before Profit Alliance
PCB Police Complaints Board
PD People’s Democracy
PDs Progressive Democrats, “New Right” liberal party formed in the
Republic, 1985–2009
PIRA (Provisional) IRA, later recognized by most as the IRA, now disbanded,
sometimes operated under the names of DAAD and RAF (Republican
Action Force), often known colloquially as “the Provos”
PLA see INLA
PLO Palestine Liberation Organization
PO Prison Officer
power-sharing see consociation, federation, and confederation
Abbreviations and Glossary xxxvii
PR proportional representation
PRONI Public Records Office Northern Ireland
PSF Provisional Sinn Féin
PSI Policy Studies Institute (London)
PSNI Police Service of Northern Ireland
PTA Prevention of Terrorism Act
PUP Progressive Unionist Party, political wing of the UVF
QUB Queen’s University Belfast
R&D research and development
Republican an advocate of a unified Ireland in a republic free of the British Crown;
an advocate of the thesis that there should be one Irish nation—
composed of its diverse multiple components—in which all share a
common citizenship
Republican see OIRA
Clubs
RHC Red Hand Commandos, name used by the UVF
RHD Red Hand Defenders, name used by the LVF and the UDA after 1998
RHI Renewable Heating Initiative
RIC Royal Irish Constabulary
RIR Royal Irish Regiment (regiment of the British Army created from the
merger of the UDR with the Royal Irish Rangers)
R-IRA Real IRA, breakaway from the IRA in 1997, which does not recognize
either Ireland’s or Northern Ireland’s legitimacy
RLP Republican Labour Party
RSF Republican Sinn Féin, breakaway from Sinn Féin in 1986, which does
not recognize either Ireland’s or Northern Ireland’s legitimacy
RTÉ Raidió Teilifís Éireann (Ireland’s public broadcaster, of both radio and
television)
RUC Royal Ulster Constabulary
SE Saor Éire, left-wing republican grouping of the 1930s, revived briefly in
1969–71
Saorstát Éireann (Irish) Irish Free State, name of dominion status for Ireland agreed in
the Anglo-Irish Treaty and named as such in the first Constitution of
Ireland established under that Treaty
SAA Saint Andrews Agreement, reached in Scotland in October 2006
between the Governments of Ireland and the United Kingdom of Great
Britain and Northern Ireland, and tacitly agreed by Northern Ireland’s
major political parties. Key elements included a change in the method
of electing the First and Deputy First Ministers, the full acceptance of
the Police Service of Northern Ireland by Sinn Féin, the restoration of
the Northern Ireland Assembly and a promise to abolish its Suspension
Act by the British government, and a commitment by the DUP to
power-sharing with republicans and nationalists in the Northern
Ireland Executive. The plan envisaged the devolution of policing and
justice powers within two years of the restoration of the executive
SACHR Standing Advisory Commission on Human Rights
xxxviii Abbreviations and Glossary
SDLP Social Democratic and Labour Party of Northern Ireland, party formed
in 1970 from the merger of civil-rights activists, labor activists, and
former members of the Nationalist Party and the National Democratic
Party
SF Sinn Féin (Irish; lit. “Ourselves”). Irish Republican political party,
though originally formed in 1905 by Arthur Griffith and others to
advocate a common monarchy presiding over independent British and
Irish parliaments (modeled on the dual monarchy of Austro-
Hungary). Radicalized as a republican (anti-monarchical) party in
1917, and after. It split during the making of the 1921 Treaty and the
Irish civil war; and later after the formation of Fianna Fáil; it split again
into Provisional and Official Sinn Féin in 1969–70; later, Provisional
Sinn Féin’s claim to the title Sinn Féin was uncontested. The party is
organized in Northern Ireland and Ireland
sheriff royal official within a shire (or county)
SHA Stormont House Agreement (2014)
Stormont the site of the Northern Ireland Parliament in a suburb of Belfast from
1932 to 1972, of the Northern Ireland Assembly of 1973–4 and 1982–6,
and of the Northern Ireland Assembly since 1998
STV single transferable vote, a preferential and proportional candidate-
based voting system, in which more than one candidate is elected in a
district, and in which the winners normally have to achieve a quota
Tánaiste (Irish) literally successor to the chief, whence the title of Ireland’s
Deputy Prime Minister
Taoiseach (Irish) Chief, whence the title of the prime minister in Ireland’s
constitution of 1937
TCD Trinity College, Dublin University
TD Teachta Dála (Irish), deputy elected to Dáil Éireann, equivalent to MP
in the UK or Member of Congress in the USA
TRNC Turkish Republic of Northern Cyprus (so-called)
TUV Traditional Unionist Voice, a party formed by James Allister that
broke from the DUP after the DUP formed a government with
Sinn Féin 2007
UCC University College Cork
UCD University College Dublin
UCG University College Galway
UDF Ulster Defence Force
UFF Ulster Freedom Fighters
Ulster Clubs Loyalist organization formed in response to the AIA of 1985
UCDC Ulster Constitution Defence Committee (see also UPV)
UDA Ulster Defence Association, largest loyalist paramilitary organization
UDI unilateral declaration of independence
UDP Ulster Democratic Party, political party of the UDA
UDR Ulster Defence Regiment, formed in 1970, dissolved into the RIR in
1992
UFF Ulster Freedom Fighters, killing component of the UDA
UIL United Irish League
Abbreviations and Glossary xxxix
UKIP United Kingdom Independence Party

UK United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland
UKEXIT the correct acronym to describe proposals to take the entirety of the
UK out of the EU
UKEXITINO a UK Exit In Name Only from the EU, otherwise known as a “soft
BREXIT”
UKUP United Kingdom Unionist Party, formed by Robert McCartney
ULDP Ulster Loyalist Democratic Party
UMS Ulster Marketing Services
unitary state sovereign state in which sovereignty is monopolized at the political
center; subcentral governments enjoy no autonomous sovereignty—all
decentralization is a revocable act of delegation by the center
union state state that recognizes at least some of the composite entities of which it
was formed, in either their territories, their legal systems, or their
cultures
Unionist an advocate of the maintenance of the Union between Great Britain
and Northern Ireland (previously between Great Britain and Ireland),
and of the maintenance of the Union of Great Britain (between
Scotland and England [and Wales])
UPNI Unionist Party of Northern Ireland
UPV Ulster Protestant Volunteers, loyalist militia formed in the 1960s
USC Ulster Special Constabulary, also known as the B Specials, replaced by
the UDR
UUC Ulster Unionist Council
UULCC United Ulster Loyalist Central Coordinating Committee
UUP Ulster Unionist Party, known for a time as the Official Unionist Party
(OUP)
UUUC United Ulster Unionist Council, temporary coalition of the UUP,
DUP, and VUP that fought to end the Sunningdale agreement of 1973
UVF Ulster Volunteer Force, loyalist paramilitary organization
UWC Ulster Workers’ Council
VUP Vanguard Unionist Party, hardline loyalist political party formed and
led by William Craig in the 1970s
WC (Northern Ireland) Women’s Coalition, aka NIWC
Westminster a “majoritarian” political system, characterized by the concentration of
model executive power in one-party and bare-majority governments, the
fusion of executive and legislative powers under cabinet dominance,
and the plurality-rule (winner-takes-all) election system in single-
member districts/constituencies
WP Workers’ Party, Marxist-Leninist party formed from Sinn Féin, the
Workers’ Party; previously OSF
WTO World Trade Organization
Terminology
Charges of ethnic or sectarian bias accompany writing on Northern Ireland

because terminology raises complex questions about objectivity. The following
pedantry is therefore required. “Northern Ireland” is here the formal political unit,
not the “Six Counties” or “Ulster,” as republicans and loyalists respectively prefer.
Ulster refers here to “historic Ulster”—that is, the province of nine northern
counties of pre-1920 Ireland, and Northern Ireland to a “region” of the United
Kingdom, not a province or the Province (though unionists often use the latter
terms). Historic Ulster was a province of pre-1920 Ireland; it was partitioned in
1920, and remains a unified province in all-Ireland sports (for example, in rugby
union, Gaelic football, and hurling), music and dance. Northern Ireland, however,
is not legally a province of either Ireland or Great Britain. Northern Ireland is in
Union with Great Britain but it is not part of Great Britain, which refers to
England (incorporating Wales) and Scotland, the polity from which the colonies
that became the United States of America liberated themselves. The “North of
Ireland” is mostly employed by nationalists, and is not used here as a synonym for
Northern Ireland, though the expression “the North,” is used, because, along with
“the South,” it was jointly agreed in the text of the 1998 Agreement. Since that
Agreement has nationalist, republican, unionist, and loyalist champions, and because
this book culminates in an account of the making, potential stabilization—and
potential disruptions—of this Agreement, “North” and “South” are used for the
two entities, mostly after 1995.
Other lax usages, with no justifications in formal agreements or treaties, are out
of order. The entity loosely called “the South” is a state; the other, loosely called
“the North,” is not; and it never has been. Two nations have come to exist in
Ireland, one Irish, the other British, but the island does not consist of two states
named Ireland and Northern Ireland. The two states that share the island are
Ireland and the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland. Northern
Ireland has never been a state, though distinguished people have suggested
otherwise in their book titles.² Northern Ireland may become a “federacy,”
based on a distinctive federal relationship with Great Britain, but UKEXIT may
put paid to that prospect.³ Occasional reference may be made to two polities (or
political systems) on the island after 1920, but this usage does not imply that
Northern Ireland is or has been a state, because the Northern Ireland polity was,
and remains—for now—part of the United Kingdom.
² See, e.g., Conor Cruise O’Brien (1974); Bew et al. (1996: 21 ff.); David Fitzpatrick (1998). These
authors obtained Ph.Ds in history, but this matter is not disciplinary; it is simply mistaken usage.
Northern Ireland has never been a state according to any standard definition;, see, e.g., the work of
Nicholas Mansergh (1936: 16, 108, 149), who emphasized that Northern Ireland was not sovereign, had
no constituent power, was a devolved rather than a federative entity, and was (when he wrote) wholly
subject to having its status altered by the Westminster parliament. The Stormont regime had attributes
fairly described as those of a “quasi-state,” but a quasi-state, no matter how quasi, is not a state. In this
respect I agree with Brendan Clifford (2011).
³ See Stepan et al. (2011); see also Vol. 3, Ch. 5, pp. 202-04.
xlii Terminology
“The British mainland” is not a synonym for Great Britain. Ideologically

charged, the expression erroneously implies that Northern Ireland is geographic-
ally British, which a map inspection and its record of conflict put in immediate
doubt. Great Britain encompasses islands off the coasts of Scotland and England,
but no part of the island of Ireland.⁴ “The British mainland” refers to the
contiguous land mass of Scotland, England, and Wales, in contradistinction, for
instance, to the Scilly Isles, Anglesey, and the Hebrides, to name genuinely British
(though also Celtic) isles. The “Union” is between Great Britain and Northern
Ireland; the previous relevant Union was between Great Britain and Ireland; the
Union of Great Britain that preceded these unions runs in parallel with them: it is
the Union of Scotland and England (in which Wales was presumed incorporated).
“Ireland” was one island-wide administrative unit when coerced (and bought)
into Union in 1801, and remained so before it was unilaterally partitioned by the
United Kingdom Parliament in the Government of Ireland Act of 1920. “Inde-
pendent Ireland” or “the Republic of Ireland” refers to the state that occupies the
space that the UK briefly tried to name “Southern Ireland,” a policy rejected by
Irish nationalist votes, and overturned in a guerrilla war and a diplomatic settle-
ment in 1921, which recognized the Irish Free State, but which in UK law required
the latter’s formation through the parliament of Southern Ireland. These volumes
by contrast, respect Article 4 of the Constitution of Ireland (1937), which estab-
lished the name of the state as Ireland in the English language, and as Éire in the
Irish language. This naming was recognized by the United Kingdom of Great
Britain and Northern Ireland in 1999, in the treaty giving effect to the Agreement
of 1998. The Government of the United Kingdom of Great Britain and Northern
Ireland, to give it its official title, formally recognized the Government of Ireland
by its official name in 1999, just as the Government of Ireland fully recognized the
full name of the United Kingdom as a result of the referendum result of 1998.
Since the two governments, and popular majorities in both jurisdictions on the
island of Ireland, North and South, have officially recognized one another’s official
titles, these are followed here. The ugly abbreviations GUKGBNI and GOI are
avoided.
Ireland and Northern Ireland officially are no longer contested titles, but are
geographically inexact. Donegal, the most northerly part of the island of Ireland, is
not in Northern Ireland; political Northern Ireland, geographically speaking, is
North and North-East Ireland; whereas the political “South” references “North-
West, West, Central and South.”
Using the expression “the twenty-six counties” rejects Ireland’s legitimacy, just
as the “six counties” rejects that of Northern Ireland. Such usages fetishize county
jurisdictions, introduced by the English conquerors. The author is a citizen of
Ireland (as well as of the USA), recognizes its legitimacy, and therefore references
the twenty-six counties and the six counties only when considering the moment of
partition (of which he plainly does not approve).
“Ireland” here therefore refers to the entire geographical entity, including its
surrounding islands—for example, Rathlin or the Blaskets—or to the unit of
⁴ Brittany had been “Little Britain,” in contrast with “Great Britain,” before the latter became the
name of the unified kingdoms of Scotland and England (Hay 1955–6: 55–66).
Terminology xliii
administration before 1920 or to the government and territory of the Irish Free
State, Éire, and the Republic of Ireland, the latter three of which have so far been
coextensive. Sometimes sovereign Ireland is used for clarity to describe the state.
Terminological exactitude imposes further norms. “The Isles” here refers to
Great Britain and Ireland, and their respective territorial waters and islands. “The
British Isles” is a tendentious expression.⁵ Ireland is an island behind an island,
but it is not part of the much smaller isles that surround Great Britain (or Britain).
The Romans knew better, and distinguished Hibernia from Britannia, but, alas,
love of Latin has melted like the snows of yesteryear. The expression the “British
archipelago” is avoided, because not all the archipelago is British, and the adjective
“archipelagic,” a term encouraged by a bright historian of ideas from New
Zealand, would occasion pain for readers.⁶ For the same reason I avoid “Atlantic
archipelago.” Try saying “archipelagic” with any variety of an Ulster accent;
“consociational” is much easier.
Capital-letter designations reference formal political membership of an organiza-
tion; lower-case designations refer to political disposition or doctrine. Thus
“Nationalist” refers to the Nationalist party, whereas “nationalist” refers to an Irish
nationalist who may not have been a member of the Nationalist party. Most
unionists are British nationalists, but to avoid confusion and unnecessary debate
they are called unionists, and labeled Irish, Ulster, or British unionists, as required.
Irish unionists wanted all of Ireland to remain within the Union with Great Britain;
Ulster unionists focused on keeping Ulster within the Union, and settled for
Northern Ireland, which they renamed as Ulster without the consent of their
opponents; while British unionists once wanted to keep Ireland or Ulster in
Union, and now simply want to keep Northern Ireland in the Union—and Scotland,
Wales, and England. “Unionist” with a capital U refers to one of the parties that bears
this name, whereas a “unionist” refers to those who wish to preserve the Union.
“Republicans” are Irish nationalists who advocate a secular, united, and inde-
pendent island of Ireland, free of the Crown and Government and Parliament of
Great Britain. Not all Irish republicans are pacifists; but only some have been
militarist, and none are monarchists. There are patriots of the state of Ireland who
have no wish to see Irish reunification who also describe themselves as repub-
licans, but others rarely describe them as such.
“Loyalists” are loyal to the British Crown. Typically, they are “ultras”—that is,
more loyal to the loyalist community than toward the relevant Majesty’s Govern-
ment. There were Irish and there are Ulster loyalists—they often call Northern
Ireland Ulster.
Catholic and Protestant are not synonyms for nationalist and unionist, though
there has been and there remains a very significant correlation between religion of
origin and political belief.
Lengthy “stroking” expressions are avoided: Catholic/nationalist/republican or
Protestant/unionist/loyalist are inelegant mouthfuls, and will not be met again in
this book.
⁵ This is to follow Norman Davies (1999), whose excellent book has a few mistakes, not surprisingly
given its ambitious scope—e.g., it implies that the pro-treaty party was defeated in the Irish civil war
(p. 905).
⁶ See, e.g., J. G. A. Pocock (2005).
xliv Terminology
The expression Derry/Londonderry for the disputed second city of Northern

Ireland has some merits. Ordering the slashed term by the alphabet makes sense,
and I have sometimes used it in other work. Here, however, I have reconsidered.⁷
“Legenderry” is inappropriate. “Stroke city” might once have been just, to reflect
the contested name and the high rate of heart disease encouraged by smoking, the
local cooking, and the alcohol used to absorb it: “Ulster fries” continue to keep
statins in business. Yet the city’s cuisine and drinks, as with much else, are
improving. The sober resolution to the naming questions that surround the second
largest city in Northern Ireland follows: the county is Londonderry, even though
some locals refer to it as Derry; the urban area of over 100,000 people on both banks
of the Foyle, and governed by the City Council, is Derry or Derry city; and the
interior of the old walled city, and the walls, is Londonderry. The rationale for this
proposed trifold usage is that the county was defined by the English settlers, and
did not replace any previous singular Irish territorial unit covering exactly the same
space. The (now inner) walled city was new when it was created, and it was created
as Londonderry, on a then largely ruined site—though there is evidence that the
vicinity has been inhabited for over 6,000 years.⁸ The name was an ethnic fusion of
two place names from two languages, the English “London” and the Irish “Derry”
(Doire). Sadly, the fusion did not represent tolerant binational sentiments. The
“Arms of Londonderry” indicate that the fortress was created by the City of
London. The built-up urban area was legally administered by Londonderry
City Council (or Corporation) for much if its recent history, but since 1984
the City Council has officially called itself Derry. This change, put through by the
then SDLP-led council, reflects the original Irish name, Doire (oak-grove). The
pre-colonial settlement, which had existed before the London companies built
their fort, had been Doire Chalgach, later Doire Cholum Chille (Colum Cille’s
oakwood), named after St Colmcille (Columba in Latin). When conversing, local
residents call the entire city Derry, whether Catholics or Protestants or neither, but
Protestants generally dislike the change to the name of the City Council. The
subject remains, to my knowledge, under peaceful litigation, evidence of the lasting
power of colonial (and anti-colonial) mentalities. My usages, intended to be
accommodative, will offend those who wish to be offended.⁹
Throughout the text the term “paramilitaries” is generally used rather than
“terrorists.” The former expression is more precise. Paramilitaries are unofficial
armed bodies, “militias.” Terrorism, the deliberate killing of civilians for political
purposes, has been practiced by governments and government-supporters as well
as by insurgents in British and Irish history, as it has elsewhere. The term
“terrorist” and its cognates are now used almost exclusively in mass media to
refer to insurgents. But, when “terrorist” or its cognates are used here, it is usually
because the views of the official authorities are being reported, or those of political
parties opposed to particular uses of violence. These terms, however, are also used
when it is plain that organizations, official or unofficial, have deliberately targeted
⁷ Influenced in part by the arguments of Curl (1986, 2000).

⁸ See History Ireland, 21/ 3 (May–June 2013), p. 6, col. 1.
⁹ The first newspaper of the maiden city was London-Derry Journal, but routinely referred to by its
editor as the Derry Journal in the late 1700s. Playing mild havoc with my resolution, on 1 April 2015
the City of Derry and Strabane districts were merged to create the Derry City and Strabane local
government district.
Another random document with
no related content on Scribd:
emberek mennyire hajlanak az elhirtelenkedésre, sőt
tapintatlanságra; fölteszik, hogy mindenki olyan lelkiállapotban van,
mint ők és meglepetést keltenek, visszautasításban van részük ott,
ahol rokonérzést várnak. Az átlaglélek rendszerint úgy van
megalkotva, hogy rendezett középszerűséggel szemléli a világot és
minden eltérést ettől többnyire és az első pillanatban csak
magasabbra vagy mélyebbre hangolt megzavarásként érez.
Szenes mindjárt megismert, amint a kerti úton eléje álltam.
– Te vagy? Ó te! Hát megint találkozunk! Ezt sohasem hittem
volna, és hozzá még itt, itt a szárazon.
Szemmelláthatóan zavarban volt és hangosan és kissé hadarva
beszélt. Úgy éreztem, mintha azon iparkodnék, hogy egyszerre
mondhasson el nekem mindent, ami távollétünk hosszú ideje alatt
mozgatta és vezette. Amellett egészen világosan látható volt, hogy
bűnösnek tudja magát, ami eleinte csaknem meghatott és ami
komikus ellentétben volt nagyon méltóságos és erősen kidomborodó
polgári megjelenésével.
– Hát így van… Hogy vagy? Te is… te is elértél valamit?
– Nem, – feleltem, – én még mindig ide-oda járok és ott maradok,
ahol kedvem telik. Nekem nincs házam sehol.
– Olyan a külsőd, mintha régen úton volnál. – Tetőtől-talpig
végigmért és úgy látszott, hogy külsőm kínosan érinti. – De gyere be
kérlek, légy üdvözölve házamban.
Mennyire megnyomta az utolsó szót!
– Tessék, tessék, – mondta buzgóan, a bejáratnál kissé
meghajolt, azután maga ment be elsőnek a házba.
Akkor az utcán biztosabban léptél föl, gondoltam.
Úgy láttam, hogy küzködik magával, voltaképpen milyen
álláspontot kell velem szemben elfoglalnia és mintha nem tudta
volna eldönteni, vajjon régi utcai pajtása viszontlátásának e különös
helyzetében őt éri-e nagyobb tisztesség vagy engem.
Szembetűnően ingadozott a büszkeség közt, hogy a hazátlan
idegent a maga tűzhelyénél fogadhatja és a kivánság közt, hogy
észrevehető szerénységgel kettős értéket adhasson a szememben
mindannak, amit szerzett.
A tornácon különös alkotmány állott, amelyről zergebakagancsok
nyúltak szét mindenfelé és Szemes rá akarta akasztani köpenyemet
erre az ilyen célra a legmegfelelőbben berendezett készülékre, de
nem volt köpenyem. «Vagy úgy…» mondta, de megnyugodott, mert
figyelemre méltattam zergebakakasztófáját.
– Csinos darab, – mondtam.
– És hasznos, hasznos, – kiáltotta vidáman.
Úgy látszott, hogy kezdjük egymást megérteni. A lakószoba,
amelybe vezetett, nem volt kedvesség híján, bár berendezéséből
csekély ízlésre és kicsinyes gondosság túltengésére lehetett
következtetni. A zöldes tompa világítás, amelyet az ablakok előtt
emelkedő magas fenyőfafal terjesztett, a biztosság jóleső látszatát
keltette. Egy másik ablak szép nyílt kilátást nyújtott a hegyláncra és
előterére, amely a nappali fény ezüstjében csillogott.
– Jó dolgod van itt, – mondtam.
Valamit kellett mondanom, mert Szemes láthatólag egyre
elfogultabb lett és meglepetésemre most először vettem észre, hogy
szégyenli kedvező helyzetét, mintha ez igazságtalanság volna velem
szemben. Szinte egészen határozottan láttam, hogy nem csalódom
ebben a föltevésemben és azért így szóltam:
– Távollétem hosszú ideje alatt mindig meglehetősen jó sorom
volt. Nincs ugyan biztosított otthonom, aminőt te szereztél
magadnak, de helyette nagy világot láttam. Bizonyára te sem első
kapásra rendezted ennyire az életedet, akkoriban még nem
integetett nekünk a nyugalom.
A mult e fölemlítése mintha megtörte volna a fagyosságát.
– Hja, akkor… – mondta lassan Szemes, – ama napok, az azt
követő évek és a ma közt sok élmény van! Mindent elmondok neked,
– folytatta hirtelenül új buzgalommal, – éppen neked, hiszen te
megérted, mert akkor ismerted multam és helyzetemet; mostani
életem emberei nem ismerik és semmi sem csábít, hogy velük erről
beszéljek, mert csak akkor ismerik és értik meg az emberek az utcát,
ha életük egy részét ott töltötték. Én börtönben ültem…
Hirtelen elhallgatott és körülnézett a szobában, mintha attól félne,
hogy valami hallgatódzó megzavarja. Úgy látszott, hogy hirtelen
visszatér a múltba, egyik világból a másikba ugrik át és a kettőt nem
tudja egymással összeegyeztetni. Azután azonban olyan határozott
megkönnyebbüléssel nevetett föl, mintha évek óta kínok közt várta
volna azt a napot, amelyen régi élete egyik társának megteheti ezt a
vallomást.
De mielőtt beszélni kezdett, házigazdaként szorgoskodott és
különböző figyelmességekben részesített. Az egyik
sarokszekrényből szögletes üveget szedett elő és közben
végigsimítgatta, valószínűleg mert poros volt és ragyogó szemmel
nézett rám, amikor két kis poharat tele töltött az üvegben levő
folyadékkal.
– Fenyőpálinka, – mondá és várakozóan figyelt, miközben
barátságosan unszolgatva biccentett.
Magakészítette fenyőpálinka volt. Már pedig én nem szeretem a
fenyőpálinkát és különösen azt nem, amelyik otthon készült.
Rendszerint nyomdászok vagy tűrhető viszonyok közt élő
kisiparosok vagy hivatalnokcsaládok tagjai foglalkoznak ennek az
italnak készítésével és ezek azután hajlandók is minden alkalommal
kinálgatni. Ha meglátják a vendéget, hozzája sietnek, kényszerítik,
hogy megízlelje otthon készült fenyőpálinkájukat és nagyon
bőkezüeknek mutatkoznak, mert maguk már régen meggyőződtek
arról, mily kellemetlen ízű a fenyőpálinka és mily ritkán sikerül.
Így Szemes sem nyúlt a poharához, de olyan válogatott
kifejezésekkel dícsérte az italt, aminőket tőle sohasem hallottam.
Zöldes volt a színe. Szivart is hozott, de megijedtem tőle, mert
világosbarna és meglehetősen vékony volt; nehéz a hű jellemzése,
mert nem szabad föltételezni, hogy mindenki ért a dohányhoz, de ez
borzalmas szivar volt. A nemdohányzók szoktak ilyet kinálgatni,
különösen ha vallásos érzelmű emberek és ajándékukkal ritka
szabadelvűség nagylelkűsége kapcsolódik össze, nemcsak hogy
megtűrik másoknál a gyűlölt bűnt, nem, a fölkínálással még
jószívűeknek is mutatják magukat. De akaratlanul elérik azt, hogy
rövid idő mulva a megajándékozott is bűnnek mondja a dohányzást.
Mialatt leírom az e pillanatokra való visszaemlékezést, a
részletek elmondása önkéntelenül olyan hangot diktál, amely
teljesen megfelel akkori hangulatomnak. A léleknek környezetével
való kiegyenlítetlensége gyakran elégedetlenséget hagy hátra,
amely haragban vagy ellenállhatatlan gúnyolódó kedvben keres
magának utat, mert észszerű módon nem lehet az összhangot
megteremteni. Ha társalgásunk folyamán Szemes új helyzetét
egykori helyzetével hasonlítottam össze, úgy éreztem, mintha tudtán
kivül és belső akarás nélkül került volna úgy az egyikbe mint a
másikba. De mégis titokzatosnak tűnt föl előttem, milyen alapon
történt meg ez a különös átváltozás. Elbeszélése előtt nem ismertem
még Szemest annyira, hogy csak úgy egyszerűen meg tudtam volna
érteni, hogy neki és a hozzája hasonló embereknek sokkal kevésbbé
tisztult a fölfogásuk a dolgokról, semhogy minden
lelkiismeretfurdalás nélkül ne tudnának beleilleszkedni minden
helyzetbe, amelyet az élet útján a sors fölajánl nekik. Ha évekkel
előbb Szemesben az utca lelkiismeretes élősdisége tolakodott elém,
most mint elősködő lelkiismeretes embert ismertem meg, akit
életének új változata mindenre rávett, de semmiről meg nem
győzőtt. A társadalom megveti vagy megbünteti azt az embert, aki
az utca bizonytalanságába téved, de elismeréssel van az iránt, aki a
társadalmi korlátok biztossága közé téved és mindkét esetben a
helyzet megvizsgálása nélkül itél. Az emberi természetet vizsgálva
azonban mindkét lépés éppen úgy lehet ésszerű mint ésszerütlen és
egyformán eléri a büntetés mindkét tévedőt, ha természetes
rendeltetésétől távolodik el.
Mialatt Szemes mindenféle zavaros dologgal hozakodott elő,
körülnéztem a szobában és az ott lévő tárgyak úgy hatottak rám,
mint történetének illusztrációi, mint dekorativ képei valami
rajzolónak, aki gondos tanulmányozással kikutatta és biztossággal
fölismerte ennek az embernek a lényét. Előttem a békazöld tapétától
elütően magaslott fenhéjázó háta egy pamlagnak, amely fénylő,
sötétbarna fából készült és amelynek cifraságaiban diadalt ült a
természeti törvények megcsufolása. A díszítményeket fölfelé
rendszertelenül összevissza rovátkolt lécre erősített és kis
csatornácskákkal átszelt golyók zárták le, amelyek a világgömböt
jelképezték különböző egyenlítőkkel és csak annyiban voltak
bájosak, amennyiben szilárd elhelyezésükkel megcsalták azt a
reménykedésemet, hogy bárcsak legurulnának. Jobbra és balra
pöffeszkedően két ívelt díszítmény terpeszkedett, csigaalakjuk volt
és az alvó polip karjaira emlékeztettek. Közöttük merev tulipánok
virágos csoportja volt elhelyezve, amelyek négyesével más-másfelé
fordultak és úgy fényezésükkel, mint faragásukkal csodálatot
keltettek. Az összbenyomás sokfélesége azonban nem merűlt ki a
teremtő természet gazdagságának ez utánzásában, hanem alkalom
nyílt arra is, hogy ezek mellett az esztetikaiaknak tervezett élvezetek
mellett még gyakorlati szükségleteket is ki lehessen elégiteni, mert
úgy a faragott tulipánok közt, mint a világgömbök mellett fülkék és
kis szegélyek díszelegtek vagy hely volt hagyva arra, hogy
mindenféle használati vagy szükségleti tárgyat oda lehessen állítani
vagy állandóan ott lehessen tartani. Mindezt kellőképpen kihasználta
egy gondos kéz, mert sokféle tárgyat vettem észre, így egy japán
vázát, egy bibliát, egy agyagból készült disznót, amelyet a hátán
levő barátságos nyílás takarékpénztárnak jelzett, egy pávatollat és
egy pipát Luther Márton színes képével. A többi tárgyra már nem
emlékszem, különben is nagyobbára papirbokréták mögé voltak
elrejtve, még csak egy időjósló házikóról tudok, parafatetővel és két
vidám tarka alakkal, amelyek mozgó deszkácskán tengely körül
tudtak forogni.
A szoba többi bútora hozzáillett ehhez a pamlaghoz és
stílusához. Nem akarom mind leírni, mert a legtöbb ember tudja,
hogy a polgári társaság e részének otthona földíszítésére nézve mily
különösen sokoldalú és egyáltalán nem megállapodott kivánságai
vannak. Bármily csekély személyes vonatkozásban volt is Szemes
szobájának a részleteivel, mégis észrevettem határozott örömét a
külsőségeken, ami minden gondolat fényét kioltja, mint a langyos
zápor a hamúban levő szikrácskát, de lényének megváltozását még
e jelenségnél is világosabban mutatták azok a célzások, amelyeket
életének lefolyására tett. Mialatt beszélt, puhán és lassan
dörzsölgette nagy vörös kezét és ha olyan részlethez ért, amelyet
fontosnak tartott, lélektelen meghittséggel nézett reám. A
legbosszantóbb azonban az a felsőbbség volt, amelyet egyre jobban
mutatott és a melynek állandóan új tápot talált hallgatásomban,
elfogultságomban, vagy poros ruhámban. Egyszer nyugtalanná
lévén megdöbbenésem kifejezése következtében, amit az
alkalomnál fogva, amikor megnyilvánult, nem magyarázhatott
föltétlenül a maga előnyére, abbahagyta a beszédet, jó magasról a
vállamra bocsátotta nagy kezét és elnéző figyelmeztetéssel így szólt:
– Sokan jönnek hozzám, hogy tanácsot kérjenek és így még
ifjúságom tévedése is javára válik magamnak és másoknak. De csak
ez juttatja olykor eszembe az akkori napokat; rossz, elveszett ember
voltam.
– Most hát jó ember vagy? – kérdeztem kétségbeesetten
nekiiramodva a vidámságnak, de olyan érzéssel, aminővel fülledt
levegőjű szoba ablakát tépi föl az ember.
– Jó? – ismételte jelentőségteljesen és észrevehető
szemrehányással a magam túlhevülése ellen. – Ki mondhatja magát
jónak, régi cimbora?
Úgy tett, mintha magamról mondtam volna.
– Börtönben voltam, – folytatta mesterkélt megfontoltsággal és
mintha az jutna az eszébe, hogy nekem még felvilágosítással
tartozik, hozzáfűzte: – Egy napon azután egy tiszteletremétól ember
jött a cellámba. Áldott legyen az emléke! Én tudniillik lopást követtem
el, olyat, amely kitudódott.
– Egy pap?
– Igen, – felelte Szemes határozottan és bátran vallva, – persze
hogy pap volt. Nemcsak, hogy eljárt az érdekemben, úgy hogy
büntetésem egy részét elengedték, hanem utat mutatott egészen új
élethez és lehetővé tette belépésemet a művelt emberek közé. Most
van feleségem és gyermekem, házacskám nagyobb kertecskével,
pompás méhészetem, amely szépen hoz, biztosságom van és van
mire támaszkodnom és mindig jókedvű vagyok, amióta tudom, hogy
a helyes úton járok. Bevallom neked, hogy akkor eleinte abban a
reménységben hallgattam meg azt a derék embert, hogy
fölhasználhatom őt, színleg mindenben igazat adtam neki, úgy
beszéltem és cselekedtem, ahogyan ő akarta és kivánta, titokban
pedig kinevettem. De lassanként beláttam, milyen jó sora volt abban
a világban, amelyért síkra szállott, milyen jól érezte magát benne és
megértettem, hogy megvolt az igazi képzettsége, amellyel elérhet
valamit az ember. Mindene, a nyakkendőtől a cipőig, egyszerű volt,
de olyan rendes, olyan kifogástalan, megtudta becsülni mindennek
az értékét, megértett és ápolt mindent, valóban, ő lebírta az élet
veszedelmeit és győztesen került ki belőlük, mindig megelégedett
volt.
Olykor még ma is azon gondolkodom, vajjon mi tartott vissza
attól, hogy ott hagyjam Szemest, önkínzó kiváncsiság volt,
különösségeknek némileg gyanús élvezete és bizonyára végzetes
vonzalom, hogy ott maradjak, ahol minden elnézéssel szemben
megvetésem vert gyökeret és tapasztalataim kertjében kövér
gyommá fejlődött. Tudom, hogy Szemesben annál kevesebb
örömöm telt, minél tovább voltam vele együtt, sőt szenvedtem
miatta, de nagyon csábított, hogy szabadjára engedjem,
elkeseredett útálattal élveztem őt és mint valami édeskés italt, amely
anélkül hogy ártalmas lenne, rosszullétet okoz és ezt a növekedő
rosszullétemet egyre nagyobb elégtétellel láttam. Iránta való jogos
ellenérzésemnek egyetlen bizonyítéka volt ez, amellyel habár
csupán magamnak, szolgálhattam?
– Nem néznénk meg a méhecskéket? – kérdezte egyszerre csak
Szemes, végigsimogatta szakállát és fölkelt. Ringatódzó léptekkel
végigmérte a szobát. – Azoktól is tanulhatsz, – folytatta, –
szorgalmas, élénk népség, amely rendet tart a maga módján, ha az
ember a segítségére van és útba irányítja. Csaknem ötven erős
családom van, negyvennyolc, hogy az igazat mondjam.
Hej, ha nekem csak egyetlenegy volna, gondoltam.
És mialatt a ház mögött levő rét szűk útjain haladtunk, tiszta
kavicson piciny kerítések közt, amelyek a fűnek nem engedték meg,
hogy tovább terjeszkedjék, mint ameddig szabad, az embernek
pedig, hogy a fűre lépjen, a hatalmas, veszedelmes életre
gondoltam. Az életre, rohanó árjaival és halált rejtegető
szakadékaival, szédítő magaslataival, amelyeknek kápráztató
fényessége, míg a lelket gyönyörködteti, elveszi az ember szemének
világát, az életre, tengereivel és tüzeivel, viharával és pompás
napjával. Inkább fojtom a lelkemet szégyenbe és megaláztatásba,
semhogy a te világod árnyéka elsötétítse, inkább kínszenvedés közt
meggyalázom és utolsó csepp véremmel bűnben pocsékolom el.
– Tü, tü, tü, mondogatta Szemes lágyan és gyöngéden és
kényelmesen mozgatva ujjait, a levegőből valamit magához
csalogatott. De csalogatásának nem volt eredménye.
– Hát ez micsoda? – kérdeztem, készen arra, hogy megfojtsam.
– Engem nagyon jól ismernek a méhecskéim, – oktatott ki
jóakaróm, akin meglátszott, hogy a legteljesebben élvezi a jólétét, –
de te, maradj hátra és vigyázz! Csak a minap vettem el tőlük mézet,
az igaz, hogy mértékkel és jól vigyázva arra, mennyire van még
szükségük maguknak az állatkáknak, de nekünk embereknek ezt
nem egyhamar felejtik el és bosszujokat gyakran nem azon töltik ki,
aki a mézüket elvette. Sokat sem szabad azonban nekik meghagyni,
különben ellustulnak a fickók és a készből élnek.
E fölismerése jogosultságától elkápráztatva, hangosan és
hosszasan nevetett. Ekkor egyébiránt föltűnt nekem, hogy a
nadrágja nagyon rövid volt, de mégis le volt eresztve a cipőjéig.
Ezáltal a nadrág fenekének gömbölyüsége valamivel mélyebbre
esett, mint ahol a kigömbölyödés tekintélyes megteremtője volt és ez
az eltolódás Szemes apró lépteivel együtt annyira korlátozta mozgó
vagy pihenő alakját, hogy mély szánalommal lettem volna iránta, ha
minden részvétet, még ezt a fajtájút is, el nem riasztotta volna az,
hogy megelégülést érez, azon is, ami szánnivaló.
Félrehajtott fejjel szemlélte számokkal ellátott, egyenlő alakú és
egyforma nagyságú kaptárainak tekintélyes sorát. Eközben
meggörbített mutatóujjával gyöngéden, vagy harmincszor és
meglehetősen gyorsan az orrát dörzsölgette. Végre kényeskedő
óvatossággal hátulról kinyitotta az egyik kaptárt és kis üvegablakon
át megmutatta a belsejét és mialatt mindenfélét beszélt nagyszerű
édességről és a derék népecske élénk serénykedéséről, egy
pillanatra föltárult szemem előtt és gondolataimban a méhek
államának csodája és valami okból dühös lettem.
Künn a napfényben a méhek nyári hangja zúgott, a kaptárok közt
levő egyik kis nyíláson a zöld tájékot, tágas messzeségben a hegyek
havas csúcsait és az ezüstös kék ég egy darabját láttam csillogni.
– Nem igaz? – kérdezte Szemes, – nem igaz?
Egy mézszállító ládikával babrálgatott, szinte büntetendő áhitattal
ismerve minden szerszám hasznosságát. A pléhedényt védő
zsinórok és pálcikák olyan gondosan voltak megőrizve és
összefűzve, mint ahogyan az öreg anyóka a kotyvalékát őrzi, minden
mozdulata, amellyel valamely szerszámot használt, mintha lágyan
és barátságosan ezt hirdette volna: mégis csak szép dolog, hogy
nekünk embereknek van ollócskánk, kalapácskánk, tartós zsinórunk,
szakszerűen megkötött csomócskánk vagy hurkocskánk és végre
pompás póstánk, amelyhez biztos út visz és amely mindent
becsületesen elszállít rendeltetésének helyére.
De miként a dolgok külsején való ez az aljas kedvtelés alapjában
nem csak siralmas, hanem esztelen is, éppen úgy rendetlenség és
hanyagság mellett mindenütt a legkinosabb pontosságot láttam,
szorgos tisztaságot piszok és elhanyagoltság mellett, olyan volt
mindez egymás mellett, mint a fényesre tisztított kilincs a görbe,
megrothadt ajtón, vagy mint az ő dédelgetett teste a lecsúszott
nadrágban.
A korlátolt eszű uralkodó önelégült biztosságával beszélt a
méhek hasznosságáról, amelyeknek családait korholta vagy dícsérte
aszerint, hogy mennyit hordanak és hirtelen ismét fölismertem benne
az utca régi Szemesét. Még mindig irigység és megalázás beszélt
belőle, bármily fontoskodva hangoztatta és mutogatta az
ellenkezőjét.
Az életnek ama javait, melyeket egykor, évekkel ezelőtt mutatott
és buzgalommal ajánlott nekem, éppen úgy lopta és jogtalanul voltak
a birtokában, mint azok, melyeket ma mondott a magáénak. És
annál buzgóbban ajánlotta nekem, minél inkább el akarta hitetni,
hogy valóban a birtokában vannak. Nem lopta meg ma éppen úgy a
kispolgári társaságot, mint ahogyan akkor az utcát lopta meg? Még
mindig másokat dolgoztatott a maga javára és minden lényt, minden
tárgyat a fölhasználhatósága szerint értékelt. Nem azon a gyarló
módon uralkodott a méhein, amely félreismeri alattvalóinak
szabadságát és amit elértek, a maga érdemének tartotta? Ahogyan
egykor szabadságának a fogságban való elvesztésével bosszulta
meg magát rajta alantos utcai gazsága, úgy ma új fogságban
bűnhődött, amért viszonya életének jelenségeihez gazul sekélyes
volt, megakadt a dolgok külsőségén, mint a pókhálóban a rovar,
amely szabadnak tartja magát, mert lebeg és csak azért nem zuhan
le, mert megakadt.
Rohamos sietséggel távoztam, nem hallottam semmi kivánságát
és semmi búcsúszavát. Lábam alatt a kavics mintha meggyötört
kötelességérzetében csikorgott volna, a kertiajtó szigorúan és
céljamegszabottan csörömpölt. De künn szél fútt a hegyekről és
gondolatomban és lelkemben javaim legcsekélyebbje mérhetetlen
gazdagságnak tűnt fel, nemes nevet adtam a nyomorúságnak és a
föltörekvő est harmatában és égi aranyában mintha az emberek
fájdalma csillogott volna.
MÁSODIK FEJEZET.
A nyári éj.
Emlékszem a tölgyekre, alattuk a régi úttal, amelyen

nemzedékek jártak nemzedékek után, a fehér házra a sík gyep
mögött, amely zöld szőnyegként terűlt el a külső lépcső előtt és a
virágzó rózsákra. A tölgyek árnyéka lecsalt az országút poros
szalagjáról, bárha estére járt az idő és nem volt már meleg. «Itt
menj», mondta egy belső hang és semmi sem akadályozott meg
abban, hogy szót fogadjak. Föltekintettem a tölgyek koronájára és a
fákkal beszélgettem. Kis idő mulva a tölgyágak kúsza zöldje körül,
mint fátyol mögül halvány női arc, kibukkant a világos házfal egy
darabja és az esti szellő felém hozta a rózsák illatát. Női hang
nagyon bensőséges és szomorú éneke hallatszott. Még sütött a
nap…
A sűrű parkot magas kőfal vette körül, amelyet az időjárás
szürkévé tett és megrepesztett, de csak kivül, alapjában azonban
szilárdan és megingathatatlanul állott és a kerti bokrok zöld és
virágos felhője áttolakodott a peremén. Láttam aranyesőt és jázmint,
a bodza fehér tányérját is és vadrózsát. A kaput jobbról és balról két
oszlop támogatta, amelyeken régi és szürke kőgolyók pihentek, mint
rég elmult időkből itt maradt két deres fej. A vaskapu borostyán- és
tölgylevelek művészileg megkovácsolt fonadékait mutatta, amelyek
erősen és tetszetősen kapaszkodtak egymásba és a kilátás, amelyet
a házra és előterére nyújtott, elbájolt, ment valami jótett. A lenyugvó
nap ott kacérkodott az ablakok magas üvegében, amelyek
egyszerűek voltak és nagyok és teljes összhangban a fehér
üvegajtóval és a csak kevéssé lejtős palatetővel. Növelte e lakóhely
tekintélyességét a házon magasan túlnyúló fák koronáinak kerete.
Ez adott neki igazán jó külsőt, mert csak akkor van meg az
összhang a természet és a beléje illesztett emberi mű közt, ha a fák
túlmagaslanak a házon, amely köztük áll és csak akkor sugárzik ki
valamely telepből a biztosság érzete, amely magához vonz és azt a
bizonyosságot kelti bennünk, hogy embereknek ad otthont.
Ekkor újra hallatszott az ének és nem tudtam megkülönböztetni,
hegedűt hallok-e vagy női hangot. Megállottam, egy kapu
fakerítésén át messzire beláttam a parkba és a ház oldalán gyepes
téren, magas jávorfák alatt ümneplőbe öltözött jókedvű emberek
kedves asztali társaságát láttam. Boros poharakkal és finom
edénnyel volt az asztal megterítve és bőségének, gazdagságának
és élvezetének csillogó képe körül jókedvűen, tetszésük szerint
csoportosultak a vendégek itt széken, ott hintaszéken, távolabb állva
vagy a füvön pihenve. Kissé messzebb viruló juniusi rózsa bokra
előtt fehérruhás leány állott az esti világításban és hegedűlt. Ruhája
egyszerű volt és csaknem minden ránc nélkül, úgy, hogy
fényözönként hatott, amely a rózsaágról szakadt alá, hogy itt lenn a
zenétől elvarázsolt földbe sülyedjen.
A szívem szárnyat kapott és boldogságtól reszketett. Nem
tudtam ezeknek az embereknek egyikét sem külön vizsgálni vagy
bírálgatni, az egész jelenség nyügözött le mint valami kép, amelyen
a mester szeretete boldogító nyárnak adott pompás alakot.
Elfelejtettem életem szegénységét, el minden nyomorúságomat és
forrásként buzogott föl lelkemben a remény. Határozottan tudom,
hogy nem vagyok csöppet sem irigy és nem kivántam magamnak
semmit a javakból, melyek megleptek, hanem hogy az emberi öröm
fölvillanása nyügözött le. Gondolataimba elmélyedve nem vettem
észre, hogy a kerítésen innen szűk ösvényen egy ember közeledett
és nagyon megijedtem, mikor hirtelen ezekkel a leereszkedő
szavakkal szólított meg:
– No mesterlegény, mit gondolsz azokról az emberekről, ők a
boldogok, vagy te vagy-e az?
A kérdező viselkedésén meglátszott, hogy már hosszabb idő óta
figyelhetett engem és ezt következtettem kérdéséből is, amely
tetszett nekem, mert elárulta, hogy arcomról le kellett olvasnia
megindultságomat. Minden inkább mint friss és egészséges arca is
megfogott, amelyen gondolatteljes lemondás kifejezése ült. Kitünően
volt öltözve, de kicsinyes pepecselés nélkül, kabátjának fekete
posztója csodálatosan kifejezésteljesen és méltóságosan ütött el a
bokrok zöld erdejétől, vakítóan fehér ingét a mellény szélével együtt
nehéz aranylánc körítette és kezét nagy opállal díszített pompás
gyűrű ékesítette.
Úgy látszott az idegen csodálta, hogy bár nem árultam el
zavarodottságot, mégis habozok a felelettel, de sem elsietett
válaszra, sem elfogultságra nem láttam okot. A látszólag
kedvezőtlen helyzetet, amelyben vele szemben voltam, csak azért
vállaltam, mert akartam és amit magamnak kivántam és kerestem,
sokkal értékesebbnek tűnt föl nekem, mint az, ami az ő alakján
elkápráztathatott volna. Nem hiszem ugyan, hogy ilyen bizonyosság
mindig védelmet nyújt az elfogultság ellen, mert föllépésünk
biztossága nem függ a külvilághoz való viszonyunktól, hanem csakis
saját lelkünk rendjének és tisztaságának állapotát teremti meg, ami
mindig változik. Ezért van az, hogy valamely helyzet ma erősnek és
elszántnak talál, míg vele rokon vagy hozzája hasonló holnap
teljesen tehetetlenül lep meg bennünket. Szabadon és könnyen
verhetett tehát a szívem, mert nyugodtan és kitérve így válaszoltam:
– Ha igazán választ vár a kérdésére, akkor másképpen kell a
kérdését föltennie.
– Te jó vagy, – felelte gyorsan, – igazán jó! Nézze meg az ember
ezt a mesterlegényt. Tehát azt gondolod…
Közelebb lépett hozzám és a szemembe nézett. Úgy vettem
észre, mintha anélkül, hogy valójában tudná, hálás nekem, mert
ellenállásom kiragadta a magával való foglalkozásból.
– Hát hogyan kellene a kérdésemet föltennem?
– Nem szabad olyan vállveregetve kérdezned, – mondám. –
Bárhol is tesznek föl ilyen kérdést, a felelettel többnyire csak port
hintenek a kérdező szemébe vagy pedig olyan választ kap, amely
csak a kabátját és aranygyűrűs vállveregető kezét tiszteli.
Az idegen egy pillanatra hüvösen és várakozva nézett reám,
azután gyorsan ezt kérdezte:
– Akarod ezt a gyűrűt?
És valóban lehúzta az ujjáról. Kinevettem és ezt mondtam:
– Milyen könnyű győzelmekhez lehetsz te hozzászokva.
Ezzel folytatni akartam utamat, de ő kinyitotta a kaput, utánam
jött és kezét nyújtotta.
– Lépjen be, kérem. Ne menjen el most, amikor abban a
tudatban hagyna magamra, hogy igazságtalanságot követtem el
önnel szemben.
Kezet szorítottunk és együtt a kertbe léptünk. Egy keskeny
mellékúton, amelyet mint valami lugast, teljesen beborított a fák
zöldje, pad állott, ahonnan anélkül, hogy bennünket látni lehetett
volna, áttekinthettük a tágas pázsitot és az asztaltársaságot.
– Nem tudom, mi késztet arra, hogy az ön társaságát kérjem, –
kezdte kis idő mulva megváltozott hangon a szomszédom. – Amily
kevéssé gyaníthattam, hogy önben emberi társra találok, annyira
kérem, engedje meg, hogy most csakis ennek tekinthessem.
Bocsássa meg, ügyetlenül fejezem ki magamat, de talán megérzi,
mit gondolok. Hadd bízzam egyidőre önben, az idegenben, ha már
éppen az imént idegenül hagytam el azt, amiben bíztam. Ne tartson
attól, hogy visszaélek önnel. Szava a szívem mélyén talált, igaz,
könnyű győzelmekhez vagyok hozzászokva, de tudja meg, hogy
életem vereségét gyászolom és könnyű győzelmeim boldogságát
ugyanazzal az elhatározással dobtam el magamtól, mint amellyel
előbb ezt a gyűrűt ajánlottam föl önnek.
– Kivánom, hogy visszakapja, mint e gyűrűt.
– Ne haragudjék, de ezt a gyűrűt az ön tulajdonának tekintem.
– Ezzel azt akarja tudtomra adni, hogy nem tartja fontosnak,
hogy a könnyű győzelmek ama boldogsága ismét visszatérjen
önhöz.
Gondolatban helyeselte szavaimat, amelyekből mintha csak a
hozzájárulást érezte volna ki, de nem a benne rejlő visszautasítást.
– Talán csodálkozik azon, – folytatta kis elgondolkozás után, –
hogy olyan őszinte vagyok önnel szemben?
– Bizonyára ilyen szokott ön lenni ott, ahol nehézzé válik a
győzelem.
Úgy látszott, hogy e feleletem nyugodt elviselésére némi erőt
kellett vennie a lelkén, de barátságosan és lassan mégis ezt mondta:
– Nem kellene magát lebecsülnie.
Erre elhatároztam, hogy többé nem vértezem föl magamat e férfi
ellen, mert fölismerni véltem, hogy szerencsétlen. Később
megtudtam, hogy nem tévedtem. Szomszédom nyugodtan és
elgondolkodva szemlélte az asztali társáságot, a derűlt kép
világossága mint a fény magára vonta a szemét és tekintetem
követte az övét. Hamar észrevettem, hogy az a leány, aki hegedűlt,
nemcsak a társaságnak volt a középpontja, hanem szomszédom
gondolatai is vele foglalkoztak. Megéreztem, hogy az aggodalom, a
kétségbeesés és a magamegvetés közt való az a veszedelmes
hányodás bántja, amely már gyakran sokkal többet árult el a lélek
mélyéből, mint a legbecsületesebb akarat őszinte vallomása.
– Az ön külseje egyre annak elfeledésére csábít, hogy ön nem
az, aminek látszik, Isten tudja, miféle okokból csavarog, maga
különös ember. Amikor először megláttam, azt gondoltam, ez éppen
jókor jön, irigysége meg fog vigasztalni, amikor odaátra néz, bízik
annak a világban az értékében, mellyel én torkig vagyok. Igaz,
kicsinyes elégtétel, ha azzal nyugtatjuk meg magunkat, hogy egy
koldust látunk vágyakozni az után, amit mi fájdalommal, undorral és
csalódással eldobtunk, de némiképpen mégis kárpótolva érezzük
magunkat, mert azt hisszük, hogy szabadságunkban áll a megvetés.
Amikor azonban beszélni hallottam önt és megéreztem, hogy
anélkül, hogy valaha is az öné lett volna, könnyű szívvel le tud
mondani valamiről, aminek túlbecsülése engem megrontott,
elhatároztam, hogy egészen más irányban használom föl önt.
Gondoljon amit akar, de hagyjon beszélni. Odaát azt állítják, hogy
egy «bizonyos dolog» hiányzik nekem. Tudja talán, mi az a
«bizonyos dolog»? Becsülik jó tulajdonságaimat, de a «bizonyos
dolog» hiányzik… a jó tulajdonságok egyáltalán nem fontosak.
Megértettem, hogy ezzel alapjában véve nem intézett hozzám
kérdést, hanem állított valamit és hogy nem adhattam volna olyan
választ, amelyet szomszédom már régen magától is ne tudott volna.
Amikor e szavait mondta, gúnytól és elkeseredett tisztelettől
valósággal eltorzult az arca. Ezt kérdeztem:
– Mióta ismeri ezt a leányt?
– Igen, – felelte, – igen, erről a leányról van szó.
A leány felé néztem, figyelmesen vizsgálgattam, mialatt
szomszédom folytatta:
– Eljegyzését ünnepli ma azzal a férfival, akinek ősz fejét oldalról
láthatja a lakáj mellett, aki éppen bort tölt az asztal végén. Ön éppen
jókor jött ehhez az ünnephez és én, ha szabad így kifejeznem
magamat, némiképpen megkésve, hogy megkiméljem önt és
magamat olyan dolgok kínos részletezésétől, amelyeknek
fejtegetésétől az érdekelt személy végeredményben csak az igen-t
vagy a nem-et hallja ki. Engem nem hagytak kétségben a «nem»
határozottsága felől, de mert gyermekkorunk óta barátok voltunk,
megtörtént, hogy megokolást követeltem, amelynek értelméről máig
sem szerezhettem teljes biztosságot. Nézzen rám, ahogyan itt ülök
ön mellett, minden megvan, a legfontosabb is, csak egy bizonyos
dolog nincs meg, így szól az itélet. Ön érti, mit gondolhatnak az alatt
a bizonyos dolog alatt?
– Ha választ kellene adnom, ismernem kellene a hölgyet.
– Ezt kivánom is. Engedje meg, hogy okaimat ne mondjam el.
Megvan a bátorsága, hogy átjöjjön velem a társasághoz?
Ezt feleltem:
– Ahhoz nem kell bátorság, de én csak zavarni fogom a
társaságot, senkinek sem lesz kedvére a látogatásom és a hölgyek
és urak rossz néven fogják venni.
Nyugodtan mondtam ezt, de biztosságomnak egyszerre vége
szakadt. Kisérőm várakozásteljesen és gonoszul mosolygott, de
nem rajtam. Átmentünk a pázsitos téren, két farkaskutya bukkant föl
és nekünk rohant, de vezetőm szavára azonnal megnyugodtak és
hozzája csatlakoztak, velem pedig nem törődtek többé. Hát talán e
háznak az ura, gondoltam és mindenre elszántam magamat, mert
arról volt szó, hogy egy nagy sereg bámuló arc és kiváncsi szem elé
állják. Egy inas néhány gyors lépéssel felénk tartott, valószinűleg,
hogy átvegyen a gazdájától, de ótalmazóm a szeme pillantásával
félreparancsolta, mire, akit a pillantás ért, mintha hirtelenül
láthatatlan akadályt került volna ki és eloldalgott fönhéjázó és gőgös
mosollyal, amelyben több megvetés volt, mint amekkorát akár olyan
ember is mutathat, akinek joga van hozzá. Bár nem csekély izgalom
fogott el, mégis pontosan emlékszem a most következett
részletekre.
– Új vendéget hoztam ünnepünkre, – mondta kisérőm
meglehetősen kimérten és szimpatikus határozottsággal, amely
annál inkább helyén volt, mert minden arcról kiváncsiságon és
érdeklődésen kivül visszautasítást, sőt meglepetést és fölháborodást
is le lehetett olvasni. Ezt annál érthetőbbnek kall találni, mert a ruha,
amelyben beállítottam, föltünő ellentétbe sodort e finom társaság
ismertető jeleivel. Nyitott vászonkabát volt rajtam, a nyakamon
kendő, alatta szines ing, a nadrágomat őv tartotta, alsó széle, mint
ahogyan az eresz jégcsapjai a földdel keresnek érintkezést, a cipőm
porába lógott és a kalapomat egy falusi lelkésztől kaptam, aki már
nem sokra becsülte, bár nagyon nagy volt. Magamvágta fűzfabot volt
velem és oldalt a karom alatt egy darab vásznon a batyúm lógott. A
vászon foltozott volt és a csomója a vállamon kuporgott mint valami
nagy, szőrös poloska. Emlékszem, hogy már ahogyan a magány
mindenféle ostobaságra veszi rá az embert, útközben párbeszédet
folytattam vállam e lovagjával, az is lehet, hogy azért, mert egyszer
amikor még nem szoktam volt meg, bogárnak hittem.
Kétségbeesésféle fogott el és ez adott nekem biztosságot. Azt
gondoltam, hogy rosszabbul már nem állhatok, mint ahogyan most
állok és anélkül, hogy következtetésemnek megokolást kerestem
volna, föltettem, hogy tehát jobbra kell fordulnia mindennek. Az ősz
szakállú öregebb úr, akiről a barátom azt mondta, hogy ő a vőlegény,
hintaszékében kissé fölemelkedve, barátságos integetéssel a kezét
nyújtotta, de szemlátomást nem is várta, hogy elfogadjam a kezét és
helyet mutatott egy fehérlábú vörös plüss-széken.
– Foglaljon helyet fiatal ember, szivesen látjuk…
Haragos pillantással odaintett egy inast, aki ahelyett hogy engem
a székhez vezetett volna, amit valószínüleg tennie kellett volna,
odasietett a parancsolóhoz és alázatosan zsebre vágott egy
meglehetősen hangos «szamár» szót, azután csöndben eltávozott
anélkül, hogy csak egy arcizma is megrándult volna.
Egy öreg hölgy mellett ültem le, aki fekete selyembe volt öltözve
és a csipkék, fodrok és bodrok olyan rendkivüli gazdagsága lógott
rajta, hogy mint a madár, szinte tollal borítottnak tűnt föl. Amikor
leültem, alig észrevehetően félrehajolt és mosolyával a többiek
mosolyát iparkodott elfogni. Nyilván bizalmatlan volt és zavarában ez
a szerencsétlenség is érte, hogy társakat kereső
feszélyezettségében jóakaróm szép barátnője mellé ült, akinek
nyugodt arcáról lepattant a mosolya és elhalt, mint az ablaküvegbe
ütődő pillangó, csak még sokkal gyorsabban. Fehér keztyűbe
bújtatott hatalmas kéz poharat tolt elém és félig megtöltötte borral.
Védelmezőmre pillantva ezt feleltem az öreg úrnak:
– Az úton találkoztunk és elfogadtam a meghívást, amellyel az ön
családi ünnepének részese meglepett. Remélem, nem zavarok
senkit azalatt, míg ezt a bort e nap boldogjainak boldogságára
ürítem.
– Bravó! – mondta az öreg úr.
Ez a fölkiáltás teljesen visszaadta biztosságomat, de nem a
benne rejlő elismerés okából. Azt gondoltam, hogy ha én lennék ily
vidám társaság ura, sokkal szeretetreméltóbb házigazda lennék, az
utca szegény csavargójával, akinek engem gondoltak, mindenekelőtt
egyet éreztetnék, szabadságom fényét és örömét. Kiváltságos
helyzetem lelkét és igazát, de nem külső látszatát, úri voltom szabad
nyugodtságát mutatnám ki, amely nem nyilatkozhatik meg másban,
mint abban a műveltségben, amely az emberben először mindig az
embert látja meg és nem árulja el, mekkora gondot okoz neki a
maga állásának helyes képviselése és az idegenének helyes
értékelése.
Fönn az asztalfőn egy öreg hölgy, minő elég volt ebben a
társaságban, így szólt a szomszédjához:
– Hogyan beszél ez a legényke! Nézze meg az ember…
Néhány fiatal úr, aki nyílt csoportban állott a szép menyasszony
körül, olyan föltünő tapintatos volt, hogy csaknem kínossá vált.
Személyem iránt való fölismerhető érdeklődésükkel nyilván nem
akarták elrabolni biztosságomat és ezért méltánylandó erőködéssel
valami messzieső dologról beszéltek, de észrevettem, hogy őket
sem nagyon érdekelte és hogy egyik sem hallgatott a másikra. Nem
lehetett kétségbe vonni, hogy a barátom meggondolatlanul járt el és
senkinek sem szerzett örömet emberbaráti buzgalmával. De azt
hiszem, be kell ismernem, hogy néhányan talán érezték, hogy
egészen más okok vezették őt, mint a jótékonyság gyakorlásának
egyszerű hajlama és az is igaz lehet, hogy az ünnepi öröm
hangulata, amely ezt a társaságot egyesítette, már amúgy is valami
titkos aggodalom vagy elidegenkedés nyomásától szenvedett és már
előbb is kényszeredett volt.
Szomszédnőm felém fordult, de csak immel-ámmal:
– Nem akar kényelembe helyezkedni? – kérdezte és nyeles
szemüveget tartott a szeme elé.
Hát kényelembe helyezkedtem, mihez csak a batyumat
választhattam. A poloskacsomónál egy inas ujja hegyével megfogta
és akkora gondossággal tette a fűre, hogy igazi gyönyörűségem telt
benne.
Most egy ládika szivarral kínáltak meg. Igaz, hogy figyelmesek
voltak irántam. De amikor már bele akartam nyúlni, belső
szememmel hirtelen megláttam magamat, amint utcai rongyaimban
párnás széken ülök, szájamban szivarral, mely többet ér mint a
kabátom és nagyobb, mint a tekintélyem. Éreztem, hogy ez a külföldi
szivar szétrombolta volna egyéniségem körvonalait és hogy
nevetségessé váltam volna, amikor pedig alkalmam nyílt arra, hogy
a magam viszonyainak keretében egész maradjak. Ekkor erőm és
ellenállásom fölhevülésében elhatároztam, hogy a magam
szerepében biztosabbnak mutatom magamat, mint aminőnek azok a
magukéban bizonyulnak, félretoltam a ládikát és a
mellényzsebemből két ujjammal kitünő szivarcsutkát kotortam elő,
amelyet délről tettem el az erdőben tervezett esti pihenőre. Ugyanott
régi divatú gyújtó sovány csomóját is találtam, az egyiket hidegvérrel
végigrántottam a nadrágomon, rágyújtottam a jó bagóra és füstbe
meg kénbe burkolva, hálát adva az Istennek, körülnéztem, de
anélkül, hogy tekintetemmel bárkit is kihívtam volna.
Mellettem az inas térde reszketett, kisegítettem nagy bajából úgy,
hogy néma kéréssel eléje toltam kiürített poharamat.
Tisztességtudóan bólintott és ezuttal egészen megtöltötte.
Az észrevehető csöndben, amely egy pillanatra beállott,
boldognak éreztem magamat, de akkor nem értettem meg teljesen,
miért. Az a határozatlan érzésem támadt azonban, hogy a társaság
nevetése letompította cselekedetem hatását és hogy figyelembe
kellett volna vennem a nevetés okát, ha nem akartam
tapintatlanabbnak bizonyulni, mind a birálóim. A mellettem ülő tollas
hölgy elhagyta helyét és a pázsiton virágot kezdett szedni. Egy
másik hölgy a közelemben, aki fiatal volt és szőke, fölkelt és
elmenekült. Csupa aggodalommal tekintettem utána, azután
szemem a vezetőmével találkozott. Komolyan és várakozva nézett
reám, de nem titkos feszültség nélkül. Kedvemre volt a hallgatása.

A Treatise On Northern Ireland Volume 3 Consociation and Confederation Brendan Oleary Full Chapter PDF

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

A Treatise On Northern Ireland Volume 3 Consociation and Confederation Brendan Oleary Full Chapter PDF

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A Treatise on Northern Ireland, Volume

3: Consociation and Confederation

A Treatise on Northern Ireland, Volume 1: Colonialism

A Treatise on Northern Ireland, Volume 2: Control

Lucky Clover: A Paddy's Day Novella: RBMC Book 2.5

Policing and Combating Terrorism in Northern Ireland

Harmony from Discords: A Life of Sir John Denham

The Catholic Church and the Northern Ireland Troubles,

Deniable Contact: Back-Channel Negotiation in Northern

The European Union and the Northern Ireland Peace

A TREATISE ON NORTHERN IRELAND

From Antagonism to Accommodation?

To Anna, Hana and Leila, my daughters, who know how to

¹ Guardian, September 28, 2018.

Hammond halt); or a withdrawal agreement that codiﬁes and entrenches the

history. In a survey of Ireland published in January 1988, entitled “The Poorest of

List of Figures xxiii

3.1. Conceptual Conspectus: Consociation and Arbitration 1

xviii Contents: Volume 3

How the Shooting Stopped 147

Contents: Volume 3 xix

Whither Partitionism? Uladh and the Erosion of the Possibility

Contents for All Three Volumes

List of Figures xiii

xxii Contents for All Three Volumes

2.1. Conceptual Conspectus: Control 1

VOLUME 3: CONSOCIATION AND CONFEDERATION

3.2.1. The unionist bloc, 1969–1985: From monopoly to fragmentation

3.7.1. The Isles: Beneath the Waves 305

3.1.1. Comparing control, consociation, and arbitration 30

xxviii List of Tables

3.6.5. Potential battleground Westminster seats, 2005–2017 (votes in %) 279

3.3.1. The twelve stepping stones in the Reid-Adams private letter to

Abbreviations and Glossary

ACRI American Committee for Relief in Ireland

xxxii Abbreviations and Glossary

Abbreviations and Glossary xxxiii

DUP Democratic Unionist Party

xxxiv Abbreviations and Glossary

HCNM High Commissioner on National Minorities (of the Organization for

Abbreviations and Glossary xxxv

xxxvi Abbreviations and Glossary

NIO Northern Ireland Ofﬁce

Abbreviations and Glossary xxxvii

xxxviii Abbreviations and Glossary

Abbreviations and Glossary xxxix

UKIP United Kingdom Independence Party

Charges of ethnic or sectarian bias accompany writing on Northern Ireland

“The British mainland” is not a synonym for Great Britain. Ideologically

The expression Derry/Londonderry for the disputed second city of Northern

⁷ Inﬂuenced in part by the arguments of Curl (1986, 2000).

Emlékszem a tölgyekre, alattuk a régi úttal, amelyen

You might also like