Professional Documents
Culture Documents
(Download PDF) Developing Helping Skills A Step by Step Approach To Competency 3Rd Edition Valerie Nash Chang Full Chapter PDF
(Download PDF) Developing Helping Skills A Step by Step Approach To Competency 3Rd Edition Valerie Nash Chang Full Chapter PDF
(Download PDF) Developing Helping Skills A Step by Step Approach To Competency 3Rd Edition Valerie Nash Chang Full Chapter PDF
https://ebookmass.com/product/developing-helping-skills-a-step-
by-step-approach-to-competency-3rd-edition-ebook-pdf/
https://ebookmass.com/product/elementary-statistics-a-step-by-
step-approach-10th-edition-ebook-pdf/
https://ebookmass.com/product/bayesian-statistics-for-beginners-
a-step-by-step-approach-therese-m-donovan/
https://ebookmass.com/product/elementary-statistics-a-step-by-
step-approach-11e-ise-11th-ise-edition-allan-bluman/
ISE Elementary Statistics: A Step By Step Approach - A
Brief Version, 8e 8th Edition Allan G. Bluman
https://ebookmass.com/product/ise-elementary-statistics-a-step-
by-step-approach-a-brief-version-8e-8th-edition-allan-g-bluman/
https://ebookmass.com/product/endovascular-interventions-a-step-
by-step-approach-nov-6-2023_1119467780_wiley-blackwell-jose-
wiley/
https://ebookmass.com/product/microsoft-project-2019-step-by-
step-step-by-step-microsoft-cindy-lewis-carl-chatfield-timothy-
johnson-lewis/
https://ebookmass.com/product/how-to-conduct-surveys-a-step-by-
step-guide-6th-edition-ebook-pdf-version/
https://ebookmass.com/product/complete-spanish-step-by-step-2nd-
edition-barbara-bregstein/
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Want to turn your
C into an A? Obviously, right?
But the right way to go about it isn’t always so obvious. Go digital to
get the grades. MindTap’s customizable study tools and eTextbook
give you everything you need all in one place.
Third Edition
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Developing Helping Skills: A Step-by-Step © 2018, 2013 Cengage Learning
Approach to Competency, Third edition
Valerie Nash Chang, Carol L. Decker and ALL RIGHTS RESERVED. No part of this work covered by the copyright
Sheryn T. Scott herein may be reproduced or distributed in any form or by any means,
except as permitted by U.S. copyright law, without the prior written
Product Director: Marta Lee-Perriard permission of the copyright owner.
Product Manager: Julie Martinez
Content Developer: Elaheh Raissi For product information and technology assistance, contact us at
Cengage Learning Customer & Sales Support, 1-800-354-9706.
Content Development Manager: Trudy
For permission to use material from this text or product,
Brown
submit all requests online at www.cengage.com/permissions.
Product Assistant: Kimiya Hojjat Further permissions questions can be e-mailed to
Marketing Manager: Jennifer Levanduski permissionrequest@cengage.com.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
“To our clients, our students, our colleagues, our families, and our friends;
we have learned so much from each of you.”
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
CONTRIBUTING AUTHORS
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
CONTENTS
PREFACE xvii
SECTION 1 FOUNDATION 1
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
viii Contents
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Contents ix
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Contents xi
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
xii Contents
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
xiv Contents
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Contents xv
Self-Disclosure 274
Homework Exercise 14.9 Self-Disclosure 276
Immediacy 276
Homework Exercise 14.10 Immediacy 277
TTable 14.1 Skills to Enhance Achievement of Steps 277
Case: Case, Part 5: Hideko, Taking Action 278
Apply and Demonstrate Practice Exercise 14: Taking Action 279
Summary 282
REFERENCES 303
GL
GLOSSARY 319
INDEX 323
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
PREFACE
xvii
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
xviii Preface
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Preface xix
Competency #
Professional
Major Psychology
Competencies Beginning Competency # Competency # Location
Covered in Competency # Practicum Competency # Marriage & Human in Book by
the Book Social Work Level Counseling Family Services Chapters
Understand and 6, 7, 8, 9 Human Human growth 1.1.1, 1.2.1, 1. Understanding 2 & 6–15
apply human growth & & development 1.2.2, 2.1.1, human systems
behavior & development 2.3.3, 2.3.8 of all sizes
social 2. Models of
environment causation
knowledge
Ethical use of 1 3
technology
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
xx Preface
Competency #
Professional
Major Psychology
Competencies Beginning Competency # Competency # Location
Covered in Competency # Practicum Competency # Marriage & Human in Book by
the Book Social Work Level Counseling Family Services Chapters
Evaluation 8&9 Interventions Counseling, 3.4.1 4. Intervention 13 & 15
planning & intervention, 4.3.10 evaluation
developing and evaluation 4.4.2–4.4.6
relationships
Self-development 5.3.10 4
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Preface xxi
Competency #
Professional
Major Psychology
Competencies Beginning Competency # Competency # Location
Covered in Competency # Practicum Competency # Marriage & Human in Book by
the Book Social Work Level Counseling Family Services Chapters
Understand 3 3. Advocacy 4
and advocate
to eliminate
oppressive &
promote
equality
MINDTAP
MindTap is an extensive online learning system that includes the ebook, assign-
ments that bring course concepts to life, supplemental readings, video and dis-
cussions questions, and practice and apply exercises. This cloud-based platform
integrates learning applications (“apps”) into an easy-to-use and easy-to-access tool
that supports a personalized learning experience. MindTap combines student learn-
ing tools—readings, multimedia, activities and assessments—into a singular Learn-
ing Path that guides students through the course.
SUPPLEMENTS
Online Instructor’s Manual
The Instructor’s Manual (IM) contains a variety of resources to aid instructors in
preparing and presenting text material in a manner that meets their personal prefer-
ences and course needs. It presents chapter-by-chapter suggestions and resources to
enhance and facilitate learning.
Online PowerPoint
Vibrant Microsoft® PowerPoint® lecture slides for each chapter assists instructors
with their lectures with your lecture by providing concept coverage using images,
figures, and tables directly from the textbook.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
xxii Preface
ACKNOWLEDGMENTS
We want to thank all of those who have contributed to our work: clients, students,
teachers, and colleagues at Indiana University School of Social Work and Azusa
Pacific University, Department of Graduate Psychology, our families, our friends,
the reviewers, editors, and all of the many other people who have contributed to
this project.
The team of people from Cengage Learning worked with us so closely that I
feel like I know each of them. All of the staff at Cengage Learning helped and en-
couraged us at each step of the process related to the third edition. Julie Martinez,
Project Manager, has overseen this new edition from the beginning. She helped us
think about and decide on changes needed in this edition. Steve Lagos, Director’s
Assistant, put together all the feedback from reviewers. His work made deciding
how to appropriately respond to the reviewers much easier. Ellie Raissi, Content
Developer, has been our day-to-day go to person. She has worked closely with us
on every aspect of the book. Her patience and accessibility has been a great help.
Kristina Mose-Libon, Design Director Lumina Datamatics, created wonderful cover
possibilities and was very open to our feedback as she finalized the design. Ronald
D’Souza, Production Manager Lumina Datamatics, has assisted us with each step in
the production process. His flexibility and availability has been very helpful. Thank
you also to the many others at Cengage that we didn’t work with directly who were
very important in the development and production of this book. We are very lucky
to have such an excellent, skilled, professional and helpful team working with us.
This book would not have been written if we had not had the opportunity to
work with many clients and students. From our clients we learned about what really
is effective. From our students, we learned what methods of teaching they find most
helpful in their journey to becoming competent practitioners.
We have been fortunate to have the assistance of many contributing authors,
including Mulunesh Abebe Alebachew, Susan Charlesworth, Lynne Fisher, Carolyn
Gentle-Genitty, Carol Hostetter, Khadija Khaja, Kathy Lay, Heather A. McCabe,
Thomas L. Moore, Takiya Paicely, Phyllis Shea, Sabrina Williamson Sullenberger,
and Stephan Viehweg.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Preface xxiii
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
INTRODUCTION: THE TEACHING-
LEARNING SYSTEM
This book is written with four main goals in mind. The first goal is to provide fun-
damental knowledge necessary for students preparing for careers in the fields of
social work, psychology, educational counseling, counseling, marriage and family
therapy, pastoral counseling, human services, and related helping professions. The
second goal is to explain and give multiple examples of how basic practice skills
are used when working with individuals, families, different types of groups, and
organizations. The third goal is to give students enough opportunities to reflect on
and apply the knowledge so the new information can be integrated and used in
many situations throughout their career. The fourth goal is to provide students with
opportunities to demonstrate their competency in the use of the basic practice skills
necessary to work effectively with clients. In order to achieve these goals, the fol-
lowing teaching-learning system is recommended.
Becoming a competent practitioner requires learning how to apply practice knowl-
edge, how to think about clients in the ways used by experienced practitioners, and
how to appropriately and effectively use the skills and tasks necessary to work effec-
tively with clients. This book’s learning system provides information and practice exer
exer-
cises that will help you become a competent, self-reflective professional, so that you are
able to evaluate your practice and identify your strengths and areas for growth.
This learning system can be used in a variety of ways. Instructors may select
the parts of the learning system that best suit their course objectives, teaching phi-
losophy, and style. Detailed suggestions and additional information related to each
aspect of the teaching-learning system are provided in the Instructor’s Manual avail-
able on the Cengage website.
Achieving competency requires multiple methods of learning. Although each
person learns in his or her own unique way, active learning methods are proven ef-
fective and popular with undergraduate and graduate students. This teaching-learn-
ing system involves the following learning methods:
● Reading about information related to professional practice and the skills and
tasks needed to work effectively with clients
● Thinking and writing about ideas related to the concepts that are discussed
● Watching and discussing a video demonstration of use of the skills (available to
students using MindTap)
● Applying knowledge and skills to a specific client situation
● Working in task groups on cases
● Practicing skills in a simulated interview
● Evaluating the use of the skills immediately after practicing them
xxv
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
xxvi Introduction: The Teaching-Learning System
READING
Each chapter begins with questions for students to consider as they are reading the
chapter and a list of learning objectives related to the chapter and to important
competencies. As each new concept, skill, or task is introduced, students read about
how the knowledge or skill is applied with different system sizes, including indi-
viduals, families, groups, and larger systems. The chapter ends a summary of key
concepts in the chapter.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Introduction: The Teaching-Learning System xxvii
think about case information (Middendorf & Pace, 2005). Using the case provided
in the text and the 5 additional cases in the Instructor’s Manual, students can apply
knowledge and skills to real world situations and begin thinking like professionals
who must take into account facts, impressions, knowledge, values, ethics, and laws
as they decide on appropriate action and use their practice skills (Brooks, Harris, &
Clayton, 2010; Lynn, 1999).
Thinking through the complexity of working with cases based on actual prac-
tice situations helps students learn to think like professionals (Lynn, 1999; Wolfer &
Scales, 2005). Students learn that there is no “right” answer to problems, and that
appropriate responses are relative and situation specific. Working with cases fos-
ters an understanding of and a respect for the uniqueness of each client’s situation,
needs, and resources. By using cases, students learn both subject matter and skills
such as critical thinking, communication, group collaboration, and self-assessment.
Cases also provide an opportunity for students to develop the problem-solving,
diagnostic, and clinical reasoning skills that are vital to the counseling process.
Case-based learning involves interactive, student-centered exploration of realistic
and specific situations. The specific type of case-based learning used in the book is prob-
lem-based learning (PBL), a learning system that replicates practice by giving students
one section of a case at time. Research shows that PBL makes learning more exciting
and interesting to students (Albanese & Mitchell, 1993; Barrows & Tamblyn, 1980;
Searight & Searight, 2009; Vasconez, Donnelly, Mayo, & Schwartz, 1993; Vernon &
Blake, 1993). By using this interactive, student-driven approach to learning, retention
and reinforcement of information is enhanced (Bennett-Levy, 2006; Bernstein, Tipping,
Bercovitz, & Skinner, 1995). Problem-based learning involves engaging in active learn-
ing, setting learning goals, discovering gaps in knowledge, and sharing responsibility
for completing assignments. Using problem-based learning, your instructor serves as an
advisor or guide, not the expert.
One case is included in the book. Starting in Chapter 7, sections of a case are
presented; each new section adds information. In our modified problem-based learn-
ing (MPBL), general questions for students to consider and discuss are added at the
end of each case section. The questions have been developed to help students learn
the basic ways that practitioners approach thinking about case situations. The ques-
tions require students to differentiate between impressions and facts, and to iden-
tify and seek out needed information. Students report that using the MPBL method
required them to think about how to apply theory to practice, prepared them to
work with clients, and helped them to feel confident about their readiness to work
with clients (Chang & Sullenberger, 2009). The Instructor’s Manual includes addi-
tional information about using the modified problem-based learning method and
suggests other ways to use the cases to enhance student learning.
The book case can be used in class to demonstrate how to work with cases.
To maximize student participation and learning, we suggest having students form
groups to work on the cases. Students answer all the questions individually prior
to coming together with their group to discuss the answers. The final step is for the
group to present and/or write their answers to each question.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
xxviii Introduction: The Teaching-Learning System
PRACTICING
The Apply and Demonstrate Practice exercises give students opportunities to apply
their practice skills and demonstrate their competency. Starting in Chapter 6, Apply
and Demonstrate Practice exercises invite students to demonstrate their level of
competency. In the practice exercises, students work in a group of three people and
take turns playing the roles of practitioner, client, and peer supervisor. Each practice
exercise includes specific directions for these three roles. Students who have used
this system reported learning a great deal in each role.
Using this learning system, students focus on one group of skills at a time. After
mastering one group of skills, students move on to the next discrete group of skills.
With each practice session, students repeat the previously practiced skills and add
new skills. As students improve their ability to use skills, they receive positive feed-
back and experience increasing confidence in their ability to use the practiced skills.
The Apply and Demonstrate Practice exercises simulate work with an individual
client because this is easiest for students. As students gain confidence using the skills
with individuals, they can move on to using the skills with families, groups, commu-
nities, and organizations.
After developing an adequate repertoire of basic skills, students can learn more
advanced skills and ways to use skills effectively with a wide variety of clients in
many different situations. As their mastery of these skills improves, their ability to
be empathic, warm, respectful, and genuine will increase as will their ability to be
attuned with their clients. Over time most practitioners develop a personal style
or ways to more fully include their unique ways of relating in the helping process.
Using this book and education system, students gain competency in the use of the
basic knowledge and skills necessary to effectively facilitate the change process.
EVALUATING
As students practice new skills, it is important for them to evaluate their competency
(Bennett-Levy & Beedie, 2007). This book includes an evaluation system that has
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Introduction: The Teaching-Learning System xxix
been tested and shown to be valid (Pike, Bennett, & Chang, 2004). Undergraduate
and graduate students, as well as agency supervisors, have been able to quickly learn
and use this system. After teaching the students about the importance of immediate,
honest feedback, instructors can demonstrate how to use this simple system.
The evaluation system provides students with immediate feedback about their
use of skills and their demonstration of the core interpersonal qualities (warmth,
empathy, respect, and genuineness). Immediate feedback is a central part of this
learning system. After each practice session, the student’s work is evaluated: the per-
son in the client role gives feedback about whether or not he or she felt understood
and thought there was a respectful connection with the practitioner, the practitioner
identifies his or her perceived strengths and weaknesses, and the peer supervisor
gives the practitioner feedback on the use of skills. In the role of peer supervisor,
students learn to constructively evaluate both the use of skills and the demonstra-
tion of core interpersonal qualities. Guidelines for making these judgments are
provided so that beginning practitioners can learn to accurately evaluate skills and
recognize strengths and limitations. Having clear, behavioral descriptors helps be-
ginning practitioners become aware of their strengths and their mistakes (Kruger &
Dunning, 1999; Tsai, Callaghan, Kohlenberg, Follette, & Darrow, 2009). Additional
directions related to doing the practice exercises and evaluating each exercise are
included before the first Apply and Demonstrate Practice exercise in Chapter 6.
In class, instructors often rotate among student groups and offer feedback to
the students in the role of peer supervisor and practitioner. Online instructors may
have students do the Apply and Demonstrate Practice exercises in groups of three
people who meet together in person or us a recording method, such as Zoom. Some
online instructors have students record some of their Apply and Demonstrate exer exer-
cises and upload the video for the instructor to view.
Some instructors ask students to do a beginning video interview. As students
gain skills, they can evaluate this beginning interview. Later in the course, instruc-
tors may require students to do a final video interview demonstrating their use of
all of the skills and evaluated by the student and instructor using this evaluation
system. Additional information on using the evaluation system is available in the
Instructor’s Manual.
When the students move on to practicum or internship placements, they can
assess the quality of their work with clients using this evaluation system. If their
supervisors have been trained to use this evaluation system, students and their su-
pervisors can use this system to move from beginning evaluations of practice skills
to setting specific goals for improvement. Using this evaluation system in class and/
or in field settings is an excellent way to measure and demonstrate skill competency.
Ultimately, our goal is that each student becomes an effective, reflective practitioner
who uses self-evaluation, learns from mistakes and successes, and is continuously
improving.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
SECTION 1
FOUNDATION
Evaluating and
5 Taking Action Ending Professional
Relationships
Thinking about
3 Exploring and
Using Questions Readiness and
Discovering
Motivation
1 Importance of Self- Ways of Understanding and Values, Ethics, and Legal Professionalism and
Understanding Perceiving Self and Others Obligations Professional Relationships
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
2 Section 1
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
CHAPTER
1
UNDERSTANDING YOURSELF
AND OTHERS
Evaluating and
5 T
Taking Action Ending Professional
Relationships
Thinking about
3 Exploring
Using Questions Readiness and
and Discovering
Motivation
1 Understanding Ways of Understanding and Values, Ethics, and Legal Professionalism and
Yourself and Others Perceiving Self and Others Obligations Professional Relationships
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
4 Chapter 1
Learning Objectives
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Understanding Yourself and Others 5
supervision, being in personal therapy, and setting aside time for self-reflection.
When working with a client, your life experiences can influence how you perceive
your client. In this chapter, basic information related to understanding yourself and
others will be covered. Pay particular attention to areas you may not have consid-
ered before.
The way you see the world has been influenced by the family you grew up in,
the culture you inhabit, and the way you interpreted the events of your life. Your
beliefs affect how you think about yourself, others, and the world. For example, a
woman who was teased a lot during childhood learned to perceive herself as inad-
equate. As an adult, she believed she was only capable of obtaining a low-level job
despite her college degree. She believed others would not take her seriously and
would see her as inadequate.
Before doing this first Homework Exercise, remember from the Introduction
that the purpose of each Homework Exercise is to augment your learning and un-
derstanding of concepts by giving you an opportunity to reflect on and use the ma-
terial. Since the material in this book is essential to your work as a professional, you
need to learn it in a deep, meaningful way so the concepts will be available for you
to use in your career.
It is important to recognize the beliefs that have You may have absorbed beliefs about human nature
established your views of yourself, others, and the such as “Being beholden to others is wrong,” “You
world. A cultural belief that was once common was “A can’t trust men, they just want one thing,” “Working
penny saved is a penny earned.” What truisms about hard is the way to succeed,” “Poor people are just
money did you learn in your family? Perhaps you lazy,” “Beggars can’t be choosers,” or “It is best to
received messages about how to behave, such as: “If be cautious around others because you can’t count
you don’t go to church, you’ll go to hell,” “Cleanliness on them.” Write one belief related to each of the
is next to Godliness,” “The early bird catches the following: success, money, and relationships. These
worm,” and “We don’t associate with those kind of beliefs will influence your values, your reactions to
people.” Recall other adages you learned as a child? life experiences, your culture, and other factors.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
6 Chapter 1
cultures (Refugee Council of Australia, 2015). The United Nations High Commis-
sioner of Refugees (UNHCR) reported that in 2013 more than 50 million people
were forcibly dislocated, with more than 50% coming from Afghanistan, Syria, and
Somalia alone.
Research suggests that multicultural competence seems to be a significant pre-
dictor of satisfaction in counseling for both practitioners and clients. In fact, Fuertes
et al. (2006) found that cultural awareness affected the practitioner’s satisfaction
with his or her own work and increased the client’s perception of the practitioner’s
empathy and the client’s satisfaction with treatment. Conversely, difficulties in coun-
seling arise from unacknowledged differences in the perceptions between the prac-
titioner and the client. Therefore, it is critical for practitioners to understand their
own cultural beliefs and to be aware of the ways in which these beliefs influence
their behavior and expectations of others (Cartwright, Daniels, & Zhang, 2008;
Sue & Sue, 2016).
Although the terms race, culture, and ethnicity are often used interchangeably,
they are defined differently. Race refers to a group of people with specific physical
characteristics that differentiate them from other groups of people (Tseng, 2001).
Ethnicity refers to a group of people distinguished by a shared history, culture,
beliefs, values, and behaviors (Tseng, 2001). In contrast, culture is defined as the
customary beliefs, social forms, and behavior patterns of a racial, religious, or so-
cial group. In this section, we will be discussing how culture affects our beliefs and
values.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Understanding Yourself and Others 7
1. How do you identify yourself culturally, 3. How does your culture describe a successful
racially, and/or ethnically? adult?
2. List three values you learned growing up.
As you become aware of your belief system, you begin to see similarities and
differences among diverse cultures and recognize how these beliefs can influence
your reaction to the behavior of others. Increased awareness of your culture and
other cultures is vital to your development as a practitioner. How does a practi-
tioner develop an understanding and appreciation for culture, race, and ethnicity
issues in counseling? Multicultural knowledge can be partially achieved through the
following tasks:
1. reading about other races, cultures, and ethnic groups;
2. recognizing strengths and weaknesses of dominant and minority racial groups;
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
8 Chapter 1
● When did you first realize that your family ● What were you taught in your family about
belonged to a certain group of people (e.g., people from other ethnic or racial groups? How
African American, Caucasian American, were differences dealt within your family?
Mexican American, Asian American, Irish
American, Euro-American, etc.)?
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Understanding Yourself and Others 9
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
10 Chapter 1
Those belonging to this club (albeit nonofficial) are white, male, upper class indi-
viduals and may benefit from elite social and business connections not available
to others. People of color (a description that includes anyone who perceives them-
selves as non-white) do not receive these privileges. The benefits of white privilege
include greater access to power and resources, the ability to make decisions that
affect everyone without taking others into account, and the ability to discount the
experiences of individuals of color (Kendall, 2001).
The beliefs related to white privilege influence our perceptions of our clients
and their experiences. Being aware of the privileges granted to members of the dom-
inant group and the related disadvantages of members of minority groups can help
you understand the experiences of both the dominant and minority groups. Some
practitioners might feel shame, guilt, and/or denial in response to the idea of white
privilege. As a practitioner you need to be aware of the potential effects of white
privilege or institutionalized biases on your client’s life and situation. By increas-
ing your awareness and sensitivity to white privileges, you will be better able to
empathically join with your client and to appreciate your client’s worldview.
Make a list of at least five benefits that members of the dominant group have simply because of their race.
INFLUENCE OF GENDER
Cowritten by Kathy Lay
Of the numerous factors that influence how we view ourselves, gender is one
of the most important. Throughout history, a common question for a pregnant
woman is speculation about whether the baby is a girl or a boy. Today technology
allows parents to have this information in advance of the baby’s birth so they can
plan. Part of the planning process involves applying the social and cultural norms
to signify the gender of the child, such as color of the nursery, décor, and clothing,
and choosing the name. Gender influences interpretations of movements in utero,
how the future child is addressed, and how others treat the baby from the moment
of birth. For example, at birth, a baby girl is wrapped in pink and a baby boy in
blue. Ways in which a baby is described may include: “Isn’t she sweet? for a
girl and “He’s a little linebacker,” for a boy. Although not intended to be harmful,
these ways of behaving toward a male or female child are a part of the social con-
struction of gender that determines what is considered normal gender behavior
for boys and girls.
A person’s sex is determined based on genitals. “Gender is present in our lives
from the time our genitals are first discernible—often in utero” (Burdge, 2007,
p. 245) and has broad consequences on the future of the child. From a social con-
text, gender pertains to what our culture teaches is true or will be true of someone
who is biologically female or male, including societal beliefs, stereotypes, and in-
grained views about what is assumed to be the fundamental nature of boys and
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Understanding Yourself and Others 11
girls, women and men. Everything from appropriate toys to clothes, schooling, and
behaviors are understood and planned based on gender. This does not take into
account the diversity of other cultures, biology, and neurochemistry.
Gender stereotypes prescribe roles, how a person should respond to life
circumstances, and whether a behavior is considered pathological or adaptive.
Anger, sadness, fear, and happiness are all human responses, but some may be more
acceptable based on the gender of the individual expressing the emotion. The social
construction of gender continues throughout our lives and influences choices, access
to resources, and ultimately, quality of life through the life cycle.
Some individuals feel uncomfortable with their assigned sex based on their genitalia.
Transgender refers to individuals who do not identify with or conform to the gender
roles assigned to their sex. Some individuals who are transgendered become transsexual,
meaning they choose to change their body surgically and/or with hormones in order to
align their body with their chosen gender. Understanding these descriptions of gender is
crucial to self-understanding and doing effective work with clients. Terms such as gen-
der nonconforming have emerged to include individuals who choose not to be limited
by culturally constructed constraints and stereotypes of gender.
Gender bias in counseling occurs when individuals do not examine their beliefs
and stereotypes. The use of gender stereotypes as the standard for defining adaptive
or healthy behavior and good psychological functioning may lead the practitioner
to define certain behaviors as aberrant. They may see sensitivity in men as a form
of dependency and sadness in women as more acceptable or manageable than anger
(Chao, 2012). Practitioners who believe in the importance of equal relationships
between men and women may encourage couples to collaboratively explore and
customize roles, family work, sexual relations, and the management of money, all of
which are influenced by how we construct gender. However, not all cultures support
couple collaboration and social change around gender roles.
Reflect and examine your perception of your what ways has it enhanced your options? What were
own gender. Do you see yourself as strong, weak, the different expectations for the men and women in
emotional, thoughtful, adventurous, empathic, your family related to moving away from the family,
careful, fearful, curious, skillful, or independent? going to college, going to graduate school, staying
Identify the characteristics commonly associated home with children, and caring for elderly parents?
with male and female gender. In what ways has your Name three ways your life might have been different
gender limited or restricted your options and in if you were a member of the other gender.
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
12 Chapter 1
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Understanding Yourself and Others 13
others. This awareness will lead to deconstruction of bias and to respectful practices
with others from diverse backgrounds. Attendance to our bias is a lifelong learning
process that will result in skillful and respectful interactions with clients.
When were you first aware of someone with a sexual experiences did you have in high school related to
orientation different from your own orientation? sexual orientation biases?
What was your reaction to this awareness? What
Copyright 2018 Cengage Learning. All Rights Reserved. May not be copied, scanned, or duplicated, in whole or in part. WCN 02-200-203
Another random document with
no related content on Scribd:
– Igen, elment végleg… Elküldtem.
– Elküldted?… Julcsát?… Megbolondultál?
– Igen, elküldtem, mert szemtelen volt… és mert… a gyerekkel
rosszul bánt.
– Julcsa?
– Igen… Julcsa.
– És mennyiben volt szemtelen? Kit sértett meg, ha szabad
kérdenem?
– Téged.
– Engem?
– Igen… A vacsora odaégett s te nem jöttél…
– És ő megjegyzéseket tett?…
– Megjegyzéseket tett rád vonatkozólag. Oly tiszteletlenül
nyilatkozott, hogy nem tűrhettem… Nem volt szabad tűrnöm…
– Ugyan miket mondott?
– Szükségtelen ismételni.
– De tudni akarom.
– Azt mondotta, hogy szerencsétlen dolog volt feleségül vennem
olyan asszonyt, mint te, aki pontatlan, rendetlen, gondatlan… rossz
háziasszony, rossz anya és rossz feleség…
A fiatal asszony az előszobába lépett Limousintől követve, aki e
váratlan helyzetben szót sem tudott szólni. Az ajtót becsapta maga
után, köpenyét székre dobta és magánkívül rohant férjére:
– Mit mondsz? Mit mondsz? Azt mondod, hogy én…
Parent sápadtan, de nyugodtan állt helyén.
– Semmit sem mondok, kedvesem, – válaszolta. – Csupán
ismétlem Julcsa szavait úgy, amint óhajtottad és hangsúlyozom,
hogy éppen e szavak miatt dobtam ki őt.
Az asszony remegett a dühtől s legjobban szerette volna férje
szakállát kitépni s arcát összekarmolni. Hanghordozásából,
magaviseletéből a lázadást nyilván kiérezte, de szavaira nem volt
mit felelnie. Más alkalmat keresett, hogy közvetlen, sértő szóval újra
megkezdje a harcot.
– Vacsoráztál? – kérdezte.
– Nem, vártam rád.
Türelmetlenül húzta föl vállát.
– Ostobaság fél nyolcnál tovább várni. Gondolhattad, hogy
akadályozva vagyok, hogy fontos elintézni valóim, hogy
bevásárlásaim voltak.
De egyben sajátságos szükségét érezte annak, hogy
részletesebben elmondja, mire fordította idejét. Elmesélte rövid
mondatokban, amelyekből a sértődöttség kiérződött, hogy nagyon
messze, a Rue de Rennesban, néhány bútordarabot kellett
megnéznie. Visszafelé jövet, hét óra után, a Boulevard Saint-
Germainen találkozott Limousinnel s minthogy roppant éhes volt,
vele vendéglőbe ment, ahová különben egyedül nem tartotta volna
illőnek belépni. Így történt, hogy Limousinnel vacsorázott, ha ugyan
ezt vacsorának lehet nevezni; csupán levest és félcsirkét evett,
annyira sietett a hazatéréssel.
Parent zavartalan nyugalommal válaszolta: – Nagyon jól tetted.
Nem teszek érte szemrehányást.
Limousin, aki idáig Henriette háta mögött némán állott, előlépett
és barátjának kezét nyujtotta:
– Hogy vagy?
Parent lágyan viszonozta keze szorítását: – Köszönöm, nagyon
jól.
A fiatal asszony azonban férje utolsó szavait nem hagyhatta
megjegyzés nélkül:
– Szemrehányást?… Miért beszélsz szemrehányásról?… Azt
hiszem, valamit forralsz ellenem…
– Szó sincs róla, – mentegetőzött Parent. – Csupán annyit
akartam mondani, hogy késedelmezésed miatt nyugtalan voltam; de
ezt nem akarom bűnül felróni neked.
Az asszony fagyos büszkeséggel, veszekedést keresve
válaszolt: – Késedelmezésem miatt?… Igazán jó! Mintha éjfél után
egy óra lenne s én az éjszakát kint töltöttem volna!
– Dehogy is, kedvesem. Azt mondottam, hogy »késedelmezés«,
mert erre más szót nem tudok. Úgy volt, hogy félhétkor jössz haza s
te félkilenckor érkeztél. Ez késedelem! Nagyon érthetőnek tartom,
nem is… csodálkozom rajta… De… hiszen beláthatod… más szót
nem alkalmazhatok.
– Igen, de úgy hangsúlyozod a szót, mintha a szeretőmnél
háltam volna…
– Ugyan kérlek… Hogy is mondhatsz ilyet?…
Az asszony látta, hogy férje a pörlekedés elől visszavonul, ezért
már éppen szobájába készült, mikor meghallotta, hogy a kis György
sír. Felindultan támadt férjére.
– Mi baja Gyurikának?
– Mondtam már, hogy Julcsa nyersen bánt vele.
– Mit csinált vele a vén dög?
– Ó, ne nyugtalankodj! Kicsit megtaszította s a fiúcska leesett.
Látni akarta gyerekét s az ebédlőbe rohant. A borral végigöntött
asztal, a feldöntött sótartó s az üvegcserepek láttára azonban
méltatlankodva állt meg:
– Micsoda tatárjárás ez itt?
– Julcsa, kérlek szépen, ő…
Dühösen vágott szavába:
– Ez már igazán sok! Ez a teremtés rossz személynek híresztel
engem, a gyerekemet megveri, edényeimet összetöri, a házamat
feldúlja… és te ezt mind természetesnek találod!
– Egyáltalában nem… Azért küldtem el.
– De drága vagy! Elküldted?… Le kellett volna tartóztatni!
Ilyenkor egy férfi rendőrt hivat!…
Parent csak hebegni tudott: – Kedvesem… ez nem állt
módomban… ilyet… erre nem volt ok… Nem, az ilyesmi nem ment
volna…
Az asszony végtelen megvetéssel húzta föl vállát:
– Tudod mit? Soha, de sohasem leszel te más, mint gyáva
anyámasszony katonája, mint puha, nyálas, összetiporható csiga! Jó
Isten, ugyan mi mindent vághatott arcodba az a bestia, hogy ki
merted dobni őt. Szerettem volna itt lenni, ha csak egy percig is!
Felrántotta a vendégszoba ajtaját, Gyurihoz rohant s karjaiba
véve a gyermeket, szenvedélyesen csókolgatta: – Gyurikám, pici kis
szentem, mi bajod? Mondd, egyetlenem!
A gyermek anyja karjai közt elhallgatott. Az asszony újra
kérdezte:
– Mi bajod, drága galambocskám?
A kis Gyuri, aki az iménti jelenetben a rémülettől jól látni sem
tudott, szepegve felelt:
– A papát megvejte a Julcsa.
Henriette először meglepetten nézett vissza urára, de aztán
bolond nevetési vágy buggyant fel szemében, szaladt végig, mint
borzongás, finom arcán, ajkát felemelte, orrcimpáit szétfeszítette s
végül kicsattant szájából az örömnek, a vidámságnak hangos,
csengő hangfüzéreként, mint valami levegőbe ijesztett, felröppenő
madársereg. Ragyogó fogai közül a gonosz vihogás szótagokra
szelve bocsátotta ki a szavakat, amelyek mindegyike mérges
harapásként hatott Parent érzékeny lelkére: »Ha! ha! ha!… meg-
vert!… ő… té-ged! ha, ha, ha! Mi-lyen fur-csa! Hall-ja, Li-mou-sin?…
Julcsa megverte… Ha, ha, ha… Az u-ra-mat!… Kitűnő!…
Parent igyekezett tiltakozni:
– Dehogy!… Nem igaz… Ellenkezőleg, én dobtam oly erővel az
ebédlőbe, hogy az asztalt felborította. A gyerek nem jól látta. Én
vertem meg a Julcsát!
Henriette fiához fordult: – Mondd még egyszer, kis bogaram.
Julcsa verte meg a papát?
A gyerek bólintott: – Igen, ő vejte meg…
Aztán hirtelen más jutott az asszony eszébe: – De ez a gyerek
még nem is evett!… Kaptál már vacsorát, édesem?
– Nem, mamuka.
Nyersen kiáltott urára: – De hát megőrültél? Fél kilenc s ez a
gyerek még nem vacsorázott!
Parent kifáradva a heves jelenetekbe, megtörve eddigi élete
összeomlásától, zavartan mentegetőzött:
– Rád vártunk, kedvesem. Nem akartam nélküled vacsorázni.
Minthogy minden este későn jössz haza, nem tudhattam, hogy
melyik pillanatban érkezel.
Az asszony kalapját, amely eddig fején volt, székre dobta és
idegesen fakadt ki:
– Borzasztó együtt élni emberekkel, akik semmit sem értenek
meg, semmit sem találnak ki, akik maguktól egy lépést sem mernek
tenni. Ha éjfélkor jöttem volna haza, a gyerek biztosan éhesen
feküdt volna le. Mintha oly nehéz lenne megérteni, hogy ha fél
nyolcig nem jövök, bizonyára fontos, előre nem látott dolog tart
vissza!…
Parent megremegett. Érezte, hogy a harag újra ellepi; de
Limousin közbelépett s rászólt a fiatal asszonyra:
– Kedves Henriette, maga nagyon igazságtalan. Parent nem
találhatta ki, hogy maga oly későn jön haza. Tudtommal ez még nem
fordult elő. Meg aztán, minthogy Julcsát elküldte, egymaga ki sem
kászmálódhatott a bajból…
Henriette ingerülten jegyezte meg: – Már pedig csak
kászmálódjék ki egyedül. Én ugyan nem segítek neki. Ő csinálta, ő
igya meg a levét.
E szavakkal mérgesen szobájába ment s azt is elfelejtette, hogy
fia még nem evett.
Limousin a legnagyobb buzgalommal sietett barátja segítségére.
A tört üvegeket és tányércserepeket az asztalról leszedte, a terítéket
rendbehozta és a gyermeket hosszúlábú karosszékecskéjébe
ültette, amíg Parent a szobalányt kerítette elő.
A szobalány csodálkozó arccal lépett be. György szobájába, ahol
dolgozott, a családi jelenetek zaja nem hallatszott be.
Felszolgálta a levest, az odaégett ürücombot s utána
burgonyapirét.
Parent gyermeke mellett ült. Feje bódult volt, elméje a
nagyhullámú eseményeken erőtlenül vergődött. Adott enni fiának s
maga is falatozni kezdett. Gépiesen vágta a húst, szórakozottan
rágta s mikor nyelni akart, minden erejét össze kellett szednie,
mintha torka összehorpadt volna.
Leküzdhetetlen vágy ébredt benne, hogy Limousint, aki szemben
ült vele és kenyérlabdacsokat gyúrt, jól szemügyre vegye. Látni
akarta, hogy hasonlít-e Györgyhöz? De nem merte szemét felemelni.
Egyszer csak mégis elhatározta magát és rámeredt az ismerős
arcra, amely e percben olyannak tűnt föl előtte, mintha sohasem
látta volna. Sokáig nem állta a nézést, tekintetét minduntalan elkapta
s ellesve egy-egy vonalat, egy-egy kifejezést, tüstént gyermeke felé
fordult. Úgy tett, mintha etetné, holott arcán a hasonlóságot kereste.
Két szó visszhangzott lázasan fülében: »Gyuri apja! Gyuri apja!
Gyuri apja!« E szavak zsongtak halántéka körül szívének minden
egyes verésére. Igen, ez az ember, aki az asztal másik végén oly
nyugodtan ül, talán Gyurinak, az ő édes kis Gyurijának apja. Letette
a kést, villát: nem tudott enni. Éles, kegyetlen fájdalom sajgott végig
egész testén, azok közül való, amelyektől az ember a földre dobja
magát, a bútorokat harapja és üvölt, mint sakál. Kedve lett volna a
kést hasába szúrni. Ettől megkönnyebbült volna. Ezzel mindent
befejezett volna.
Mert hogyan éljen már ezentúl? Felkelhet-e reggel, asztalhoz
ülhet-e, lefekhet-e és alhat-e egész éjszaka, amikor folyton ez a
gondolat kísérti: »A György apja Limousin!« Nem, nem lesz többé
ereje, hogy egy lépést is tegyen, hogy felöltözzék, hogy akármire is
gondoljon, akárkivel is beszéljen! Minden nap, minden órában,
minden percben felvetődnék benne a kérdés és tudni akarná,
igyekeznék kitalálni, kinyomozni a rettenetes titkot. És kicsinyét, az ő
édes kis gyermekét nem láthatná már többé anélkül, hogy a szörnyű
kétely föl ne ébredjen benne, hogy a fájdalom szíve gyökeréig ne
nyilaljon. Itt, ebben a házban kellene tovább élnie egy gyermek
mellett, akit gyűlölne és imádna is egyszerre! Igen, a végén még
meggyűlölné. Milyen pokol! Ó, ha legalább biztos lenne, hogy
Limousin az apja! Akkor talán megnyugodnék s fájdalmát
könnyebben tudná legyűrni. De a kétség megöli!
Semmit sem tudni biztosan, örökké csak nyugtalankodni,
szenvedni és csókolni másnak gyermekét, sétálni vinni, karon
hordani, érezni ajkain finom hajának cirógatását, imádni őt és
mindig-mindig arra gondolni: »Talán nem is az enyém vagy?…«
Nem sokkal jobb lenne többé nem is látni, elhagyni, elveszteni az
uccán vagy elmenekülni tőle messze, nagyon messze, hogy többé
hírt se halljon felőle?
Az ajtónyitásra felugrott helyéről. Felesége jött be a szobába.
– Éhes vagyok, – jelentette ki. – És maga, Limousin?
Limousin habozva válaszolt:
– Hát bizony, én is.
Visszarendelték az ürücombot.
Parentban felvetődött a kérdés: »Együtt vacsoráztak-e, vagy
szerelmi találkájukon időztek oly soká?«
Mind a ketten farkasétvággyal ettek. Henriette egészen nyugodt
volt. Nevetgélt, tréfálgatott. Férje bátortalanul, lopva vetett rá egy-
egy pillantást. Fehér csipkével díszített rózsaszínű pongyola volt
rajta. Szép telt arca, üde nyaka és húsos keze a kacér, illatos
ruhából úgy siklott elő, mint színes kagylójából a csiga.
Vajjon mit csináltak egész nap együtt? Látta őket öszefonódva,
szerelmes szavakat suttogva! Hogyan lehetett idáig oly ostoba?
Hogy nem látott meg mindent, amikor így szemben ültek vele
egymás mellett?
Mennyit gúnyolódhattak rajta, mikor már első naptól fogva rútul
becsapták? Hát lehetséges az, hogy tisztességes emberrel ily csúfot
űzzenek csak azért, mert az apja kis pénzt hagyott rá? Hogy nem
lehet az ilyen szennyes dolgokat a lélekben meglátni? Miért van az,
hogy a tisztaszívű emberek előtt a gonoszlelkűek mesterkedéseit
semmi sem árulja el, hogy ugyanaz a hang tud imádni, amelyik
hazudik, hogy a sanda tekintet éppen olyan, mint a nyilt, őszinte
tekintet?
Vizsgálta őket s lesett áruló mozdulatra, szóra, hangsúlyra.
Hirtelen elhatározta: »Ma este rajtuk ütök!« Feleségéhez fordult:
– Kedvesem, minthogy Julcsát elküldtem, kénytelen vagyok még
ma este másik szolgálót keresni. Ha most rögtön megyek, holnap
reggelre talán már találok is egyet. Lehet, hogy későbben jövök
haza.
– Menj csak – mondta az asszony. – Én itthon maradok.
Limousin addig szórakoztat. Megvárjuk, míg hazajössz.
Aztán a szobalánynak rendelkezett:
– Fektesse le Gyurit, szedje le az asztalt s menjen maga is
aludni.
Parent felállt az asztaltól. Térdei inogtak.
– Mingyárt itt leszek, – morogta, s amíg kiment, a falnak
támaszkodott, mert a parkett hullámzott alatta.
Gyurit elvitte a szobalány. Henriette és Limousin átmentek a
vendégszobába. Alig csukódott be az ajtó, Limousin az asszonyra
támadt:
– Elment az eszed, drágám, hogy férjedet így kínozod?
Henriette megvetéssel fordult vissza:
– Kérlek, kissé unalmasnak találom, hogy Parent-t nekem
minduntalan vértanunak állítod be.
Limousin karszékbe vetette magát s lábait egymásra dobta:
– Egyáltalában nem állítom be vértanunak, de mégis
nevetségesnek találom, hogy helyzetünkben ezzel az emberrel
reggeltől-estig kötődjél.
Az asszony a kandallóról cigarettát vett, rágyujtott, aztán
nyugodtan mondta:
– Én nem kötődöm vele. Ép ellenkezőleg. De az ostobasága
felbőszít… Úgy bánok vele, ahogy megérdemli.
Limousin türelmetlenül vágott szavába:
– Lehetetlenül viselkedsz vele szemben! Különben e tekintetben
ti asszonyok mind egyformák vagytok. Hát nincs igazam? Itt van ez
a derék, jószívű fiú, kinek a bizalma és az előzékenysége az
ostobasággal határos. Nem gyanakszik ránk, nem zavar bennünket;
tőle tehetünk, amit akarunk. Te pedig mindent elkövetsz, hogy
felbőszítsd és nyugodt életünket megzavard.
Henriette kiesve a játszott nyugalomból, haraggal támadt
Limousinre:
– Hagyj békét! Utállak téged is! Te is olyan gyáva vagy, mint a
többi férfi! Félsz ettől a hülyétől!
Limousin székéről felugrott és karjait szétvetve kiáltotta:
– Mondd meg, miben járt ártalmadra? Miért haragszol rá?
Szerencsétlenné tesz? Megver? Megcsal? Nem, ez már igazán sok!
Kínozod ezt a fiút, mert túlságosan jó és haragszol rá pusztán azért,
– mert felszarvazod.
Az asszony egészen közel ment Limousinhez és mélyen a
szemébe nézett:
– Te veted szememre, hogy megcsalom őt? Te? Éppen te? Na
hát ehez piszkosság kell!
Limousin szégyenlős megjuhászkodással védekezett:
– De édesem, nem vetek én semmit sem a szemedre. Csak arra
kérlek, hogy kíméld őt egy kevéssé. Mindkettőnknek szükségünk
van bizalmára. Ezt meg kell értened.
Közvetlen közelségben álltak egymással szemben: a magas,
barna férfi, illatos pofaszakállával s kissé közönséges nőhódítói
megjelenésével s a kis szőke, rózsaszínű asszony, a félig polgár,
félig kokott párizsi asszony, aki valamely kis bolt küszöbén
nevelkedett fel és csábító tekintetét a járókelőkön próbálta ki. Így
ismerkedett meg férjével, a jámbor sétálóval, aki minden reggel és
minden este elmenvén előtte, bátortalan szemét a lány rőfös
kacérságán végleg ottfelejtette.
– Hát nem tudod megérteni, te nagy mafla, – mondta az asszony
már békülékenyebben, – hogy éppen azért gyűlölöm, mert elvett,
mert megvásárolt és mert minden, amit mond, vagy tesz, az
idegeimet tépázza? Kétségbe ejt a butasága, amit te jóságnak hívsz;
az esetlensége, amit bizalomnak mondsz; és végül gyűlölöm,
utálom, mert ő a férjem s nem te! Akármilyen kevéssé is zavar,
mindig magunk között érzem. Csókjaink, öleléseink közé tolakodik
szüntelen. Meg aztán?… Ej, mit! Oly ostoba, oly rettenetesen
ostoba, hogy még nem is gyanakszik! Ha legalább kicsit féltékeny
volna! Vannak pillanatok, amikor szeretném a szemébe mondani:
»Hát nem látod, te szerencsétlen, nem fogod fel ésszel, hogy Pál a
szeretőm?«
Limousin felkacagott:
– Nagyon jó!… De mégis jobban teszed, ha hallgatsz és békés
életünket nem kavarod fel.
– Menj már! Egy ilyen baromtól nincs mit tartani! Nem vesz ez
észre semmit!… De engem idegesít, nem is sejtheted, hogy mily
mértékben idegesít! Te persze mindig dédelgeted, udvarolsz neki, a
kezét baráti őszinteséggel szorongatod… Ó, ti férfiak, némely
dologban oly különösek vagytok.
– Színlelni kell, kicsikém.
– Nem erről beszélek. A ti érzelmeitekről. Ti a férfit, akit
megcsaltok, mintha egyszerre jobban kezdenétek szeretni; mi
asszonyok gyűlöljük attól a pillanattól kezdve, amikor megcsaltuk.
– Nem látom át, hogy miért kellene egy derék embert gyűlölni,
akinek az ember a feleségét elcsábítja?
– Nem látod át?… Nem látod át?… Hisz éppen ez a finomság
hiányzik belőletek! Minek is beszéljek róla? Az ilyent meg kell érezni,
megértetni nem lehet… Meg aztán, nem tartozol-e?… De hagyjuk!
Kár az időt vesztegetni ilyesmivel. Nektek férfiaknak rinócerosz-
bőrötök van.
És mosolyogva, a sok élményen átviharzott nő szelíd
megvetésével, vállára tette két fehér kezét és ajkát feléje nyujtotta. A
férfi hozzáhajolt, karjai közé szorította s ajkuk egybeforrt. A kandaló
tükre előtt álltak, úgyhogy a márványoszlopos álló-óra mögött a
tükörben képmásuk velük együtt ölelkezett.
Mit sem hallottak: sem a kulcs fordulását, sem az ajtó
nyikorgását; egyszerre csak Henriette élesen felsikoltott s Limousin
karjaiból kiszakította magát: előttük állt halálsápadtan Parent,
összeszorított ököllel, cipő nélkül s homlokába húzott kalapja alól
szeme rájuk meredt.
Az őrültek szúrós, villogó tekintetével nézte hol egyiket, hol
másikat, anélkül, hogy fejét megmozdította volna. Egy pillanatig
szótlanul, a földbegyökerezve állt, aztán hirtelen Limousinre ugrott,
karjai közé kapta, mintha meg akarná fojtani s oly hatalmas
lendülettel taszította meg, hogy az elvesztve a talajt lába alól,
verdeső karokkal hátrált s már-már koponyájával a szoba falának
esett.
De Henriette, amikor látta, hogy ura szeretőjének életére tör,
rávetette magát férjére s az eszeveszett nőstény természetfölötti
erejével mind a tíz fényes, csiszolt, hegyes körmét oly mélyen
belevájta Parent nyakába, hogy tarkója alatt vére kibuggyant.
Közben beleharapott vállába is, mintha fogaival cafatokra akarta
volna tépni. Az asszony markai közt fuldokló Parent eleresztette
Limousint, lerázta magáról nyakába kapaszkodó feleségét s a
derekánál fogva fölemelve, a vendégszoba túlsó végébe hajította.
Azután, minthogy a gyönge embereknek rövidlélekzetű,
önkívületes haragja forrt benne, lihegve, kimerülten állt meg a kettő
között s nem tudta tovább, hogy mit csináljon. Állati dühe a
rendkívüli erőfeszítésben szétfolyt, mint kibontott pezsgő habja a
palackon. Szokatlan erélyessége lélekzetvesztő tehetetlenségben
múlt ki.
Ahogy végre szóra talált, akadozva hörögte:
– Takarodjatok… mind a ketten… tüstént… takarodjatok!…
Limousin nem moccant a sarokban, ahová a rémület szegezte.
Henriette szétzilált hajjal, meztelen kebellel állt; összeszorított öklét
a szalónasztalra támasztotta, fejét előreszegte, mint az ugrásra kész
nőstényfarkas.
Parent most erősebb hangon, magából kikelve ordította:
– Takarodjatok mingyárt… Takarodjatok!…
Felesége látván, hogy kétségbeesett ereje lelankadt,
kiegyenesedett, pár lépést tett feléje s már majdnem szokott
arcátlanságával kérdezte:
– Elment az eszed?… Mi lelt hirtelen?… Mit jelent ez a
minősíthetetlen orvtámadás?…
Parent fölemelt ököllel fordult felé:
– Hallgass!… Te nyomorult… te… te szajha! Mindent
hallottam!… mindent!… mindent!… Nyomorult!… Nyomorult! Aljasok
vagytok mind a ketten!… Ki innen!… Takarodjatok!…
Az asszony megértette, hogy most már vége. A férje mindent
tudott. Lehetetlen a kimagyarázás: engedni kell. De kétségbeejtő
helyzetében gyűlölete férje iránt, ösztönös szemérmetlensége
föltámadt benne s bosszúra, kötődésre hergelte.
Nyugodt, tiszta hangon szólt:
– Jöjjön, Limousin. Minthogy elkergettek, magához megyek.
Limousin azonban nem mozdult. Parent-on új dühroham futott
végig:
– Takarodjatok, nyomorultak!… Takarodjatok!… Mert különben!…
És egy széket kapott fel, amelyet feje fölött megforgatott.
Henriette sietve átment a vendégszobán, megfogta szeretője
karját, akit a félelem a falhoz ragasztott és az ajtó felé húzta
magával:
– Jöjjön, kedvesem, jöjjön… Látja, hogy ez az ember megőrült…
Jöjjön már!…
Az ajtóból még egyszer visszafordult az ura felé s akart még
csinálni, mondani valamit, amivel vérig sebzi, mielőtt elhagyja a
házat. És gonosz, méreggel itatott gondolata támadt, amelyet csak
rút asszonyi ravaszsága sugalmazhatott.
Határozott hangon szólt:
– A gyermekemet magammal akarom vinni.
Parent elámulva hebegte:
– Gyermekedet?… A te gyermekedet?… Még mersz beszélni
róla? Mered… mered követelni őt… azok után… Ó, te nyomorult, te
céda… Erigy!… Erigy!…
Az asszony visszajött hozzá, szemtől-szembe fordult vele s a
sikerült bosszú kéjes mosolya már ajkán terpeszkedett:
– A gyermekemet akarom… Neked nincs jogod visszatartani,
mert nem a tied… Megértetted?… A gyerek nem a tied… A gyerek
Limousiné.
Parent eszét vesztve kiáltotta:
– Hazudsz! Nyomorult, hazudsz!…
Az asszony egészen közel hajolva hozzá sziszegte:
– Ostoba! Az egész világ tudja rajtad kívül. Limousin az apja… Ő
az apja s nem te… Aki a gyerekre néz, mingyárt látja…
Parent szédülve hátrált előle. Azután hirtelen visszafordult,
gyertyát kapott fel s a szomszéd szobába rohant.
Egy pillanat mulva már vissza is tért, karján hozva a paplanjába
burkolt gyereket. A fölébredt, megriadt fiúcska keservesen bőgött.
Parent felesége karjai közé dobta és szót sem szólva tuszkolta őt ki
az ajtón a lépcsőházig, ahol az óvatos Limousin várakozott.
Azután becsukta az ajtót, a kulcsot kétszer ráfordította és
azonkívül elreteszelte. Ereje addig tartott, amíg a vendégszobába
lépett. Ott egész hosszában végigesett a padlón.
II.
Parent egyedül, egészen egyedül élt. A szakítás utáni első
hetekben életének újsága elterelte gyötrő gondolatait. Újra úgy élt,
mint legénykorában: vendéglőben étkezett s napjait céltalan
lődörgéssel töltötte. Minthogy a botrányt kerülni akarta, ügyvédje
által felesége számára tisztességes évjáradékot biztosított.
De gyermekének emléke lassanként kezdte kísérteni. Esténként,
ha egyedül üldögélt otthon, nem egyszer tisztán hallotta Gyuri
hangját, amint kiáltotta: »papa«. Szíve lázasan dobogott, sietve
nyitotta ki a lépcsőház ajtaját s lenézett, hogy vajjon gyermeke nem
jött-e vissza véletlenül? Hiszen visszajöhetne ő is, mint ahogy a
kutyák, vagy a galambok szoktak visszatérni. Miért lenne a
gyermekben kevesebb ösztön, mint az állatban.
De belátva, hogy tévedett, visszaült székébe s a kicsire gondolt.
Néha órákon, napokon keresztül gondolt rá. Nem csupán erkölcsi
kényszer volt ez nála, hanem még inkább testi szükséglet. Ideges,
érzéki vágy kínozta, hogy megcsókolja, karjaiba vegye, játsszon
vele, térdére ültesse, vagy bukfencet hányasson vele. Az elmult
dédelgetések emlékére szívét gyötrő fájdalom szorongatta. Érezte
nyaka köré fonódó meleg kis karjait, kis száját, amint szakállára
nagy csókot cuppant s finom haját, amely arcát csiklandozta. Üde,
illatos bőre, huncutkodó hízelgései után olyan őrült epekedést érzett,
mint imádott asszony után, aki megszökött.
Az uccán szemét ellepte a könny, ha arra gondolt, hogy most az
ő nagy Gyuri fia mellette tipeghetne, mint egykor, amikor sétálni vitte.
Haza kellett mennie s fejét karjába hajtva egész éjszaka zokogott.
Napközben is százszor és százszor fölvetette a kérdést: »Apja-e
vagy nem Györgynek?« De a végenélküli, gyötrő okoskodások
különösen éjszaka kezdődtek. Alighogy lefeküdt, agyában
föltámadtak minden este ugyanazok az érvek s a két lehetőség körül
megindult a kétségbeesett, belső szócsata.
Felesége távozása után szentül hitte, hogy a gyermek Limousiné.
De a bizonyságot lassanként újra habozás váltotta föl. Henriette
szavainak nem lehetett hitelt adni. Kötődött vele, a kétség örvényébe
akarta taszítani. Ha a mellette és ellene szóló bizonyítékokat
higgadtan átgondolta, akkor igen sok reménye lehetett arra, hogy
felesége rosszhiszeműen hazudott.
Egyesegyedül Limousin mondhatná meg a teljes igazságot. De
hogyan lehetne kikérdezni s rábírni, hogy vallomást tegyen?
Néha az éjszaka kellős közepén felöltözködött s eltökélte, hogy
rögtön fölkeresi Limousint s ha kell, kéréssel, könyörgéssel, egész
vagyonának felajánlásával is, de mindenképpen véget vet rettenetes
gyötrelmeinek. De aztán eszébe jutott, hogy Limousin szintén
hazudni fog. Biztosan hazudni fog, csakhogy megakadályozza az
igazi apát gyermekének visszaszerzésében. És megint csak
lefeküdt, hogy észbontó töprengéseit tovább folytassa.
Mit csináljon hát? Semmit!
Kár volt az eseményeket ily durván siettetni. Várni kellett volna
türelmesen két-három hónapig, várni és ügyesen színlelni, hogy
mindenről saját szemével szerezzen közvetlen bizonyságot. Ha azt
hiszik, hogy ő nem gyanakszik, maguktól árultak volna el mindent.
Elég lett volna csak egyetlen egyszer látni a másikat, hogy csókolja
meg a gyermeket s abból mindent megértett volna.
Ó, a barát nem úgy öleli meg a gyereket, mint az apa! Milyen jól
megtehette volna ezt az ajtó mögül! Miért is nem gondolt erre akkor?
Ha Limousin egyedül maradva Györggyel, nem ragadta volna meg
rögtön, nem zárta volna karjai közé, nem csókolta volna meg
szenvedélyesen, ha hagyta volna, hogy játsszék s maga
közömbösen ült volna mellette, akkor nem lett volna semmi kétség:
nem az apja, nem hiszi, nem érzi magát a gyermek apjának!
Milyen jó lett volna akkor! Elkergeti anyját s maradt volna
gyerekkel. Egyedül az édes kisgyerekkel. Ó, milyen boldogság lett
volna!
Verejtékezve, fáradttá gyűrve forgolódott ágyában és igyekezett
visszaemlékezni arra, hogyan bánt Limousin a gyerekkel? De
semmi, semmi sem jutott eszébe. Egy kézmozdulat, egy szó, egy
tekintet sem, egy gyanús csók sem! Meg aztán az anya is alig
törődött a fiúval! Ha a szeretőjétől lett volna, bizosan jobban szerette
volna!
Igen, csak bosszúból, csak kegyetlenségből választották el
gyermekétől. Csak azért, hogy a rajtakapásért megbüntessék.
Elhatározta, hogy kora reggel, amint kinyitják a hivatalokat,
elmegy a kerületi kapitányságra és fiát visszaköveteli.
Alig állapodott azonban meg ebben s már a másik lehetőség,
mint tiszta bizonyosság, meredt elébe. Ha Limousin Henriettenek
első naptól fogva a szeretője, a választott, szenvedéllyel szeretett
férfia volt, akkor bizonyosan neki adta oda magát azzal a hévvel,
azzal a teljes magafeledkezéssel, amely a nőket anyává teszi.
Mindent Limousinnak adott; neki csak hideg csók, vonakodó ölelés,
ellenséges asszonyi test maradt, amely szerelmétől soha meg nem
termékenyülhetett!
Menjen már most, követelje ki, hozza magával, tartsa magánál és
dédelgesse – másnak a gyerekét? Nem tudna ránézni, nem tudná
megcsókolni, nem hallhatná hangját, amikor »apu« – nak szólítja
anélkül, hogy a szörnyű gondolat minduntalan szívébe ne nyilaljon:
»Nem is a te gyermeked!« Önmaga ítélné el magát örökös
szenvedésre, amelyben minden pillanat kínzó hóhéra lehetne! Nem,
akkor már jobb lesz egyedül élnie, egyedül megöregednie és
egyedül meghalnia!
És a rettenetes kétségek és szenvedések, amelyeket semmiféle
ír sem gyógyítani, sem enyhíteni nem tudott, minden nap, minden
éjszaka újra kezdődtek. Különösen az esthomálytól, szürkületek
sivár szomorúságától félt. A leszálló árnyékokból szívére az
elhagyatottságnak, a kétségbeesésnek valóságos záporesője hullt,
amelyben az tehetetlen vergődéssel merült el. Félt gondolataitól,
mint leselkedő gonosztevőktől s üldözött vadként futott előlük. És
rettegett üres, sötét szobáitól is, az elhagyatott, kis uccáktól, ahol
csak itt-ott pislákol egy gázláng s ahol minden magányos járókelő
gyanús csavargónak tűnik fel, aki gyorsítja vagy lassítja lépteit
aszerint, amint hátunk mögött, vagy velünk szembejön.
Parent ösztönszerű menekvéssel kereste a kivilágított, forgalmas
uccákat. A fény és a tömeg vonzotta, lefoglalta, bódította. Mikor
aztán az uccai zsivaj kifárasztotta s a járókelők is ritkultak és kezdtek
kiürülni a nagy körutak, akkor a magánytól és a csendtől való félelem
nagy, fénnyel elöntött, ivókkal zsúfolt sörcsarnokok felé kergette.
Ment, mint lepke a fénybe, leült egy kis kerek asztalhoz és korsó sört
rendelt. Lassan ivott s közben minden távozóra nyugtalan pillantást
vetett. Szerette volna karjuknál fogva visszatartani, maradásra bírni
őket, annyira félt a perctől, amikor a dühös pincér elébe áll s rákiált:
»Zárunk, kérem! Meddig tetszik még itt ülni?«
Mert minden este utolsónak maradt. Végignézte, mint rakják
egymásra az asztalokat, mint oltják ki egymásután a gázlángokat,
míg végre csak kettő égett: az övé és a kasszáé. Kétségbeesve
figyelte a kasszirosnőt, mily gyorsan számolja a pénzt s mikor már a
fiókba zárta, akkor is a takarítónak kellett valósággal kituszkolni
barátságtalan megjegyzések kíséretében:
– Alig lehet a székéről lekaparni! Itt nincs éjjeli menhely!
Amint az elnéptelenedett, sötét uccára lépett, tüstént Györgyre
kellett gondolnia. A visszanyomott gondolat mohón támadott
megkínzott agyvelejére s újra kezdődött a gyötrelmes játék: apja-e
vagy nem gyermekének?
Így szokta meg a kocsmázást; a vendégek iszogatva zsibongtak
körülötte s mindegyikük barátságos, szórakoztató volt: a pipa vastag
füstje tompította nyugtalanságát és a sör nehéz mámora elméjét
kábította, szívét békéltette.
Lassanként itt töltötte egész napját. Ahogy fölkelt, ide jött, hogy
törzsvendégtársain felejtse tekintetét és kínzó gondolatait. Aztán
csupa lustaságból itt is étkezett. Délfelé a söröskorsóval kocogott a
márványasztalon: a pincér fürgén hozott tányért, poharat,
asztalkendőt és a napi ebédet. Étkezés után lassan kiitta kávéját és
szemét már előre kéjjel legeltette a konyakos palackon, amelynek
felejtető nedűje agyát legalább is egy órára elzsibbasztja. Először
csak ajkával érintette az italt s nyelve hegye a csillogó fölületről
csupán az ízt, az arómát szívta föl. Aztán hátravetette fejét s a
poharat cseppenként ürítette szájába. A maró folyadékot lassan
végigfolyatta szájpadlásán, nyeldeklőjén, az arc sikamlós, nyers
visszáján, s a perzselő érintésre előbuggyanó áttetsző nyállal
összekeverte. Az így felhígult keveréket egyszerre nyelte le és
élvezettel figyelte, mint csurog le torkán át egészen a gyomra
mélyére.
Minden étkezés után magába szürcsölgetett így három-négy
pohárkát, ami egy kissé elbódította. A fejét a mellére hajtotta,
szemét lecsukta és álomba szenderült. Egy óra mulva fölébredt és
első mozdulatával a pohár sör után nyúlt, amelyet a figyelmes pincér
még szunyókálása alatt készített elébe. Kiitta, fölnyujtózkodott a
piros bársonydíványról, nadrágját a cipőjéig rázta, mellényét
kikukkanó inge fölé rántotta, kabátja gallérját leporolta, gömbölyű
manzsettáit előhuzogatta és újra helyet foglalva, a már végigolvasott
lapokba mélyedt.
Az első sortól az utolsóig elolvasott mindent újra, az
apróhirdetések rovatait, a tőzsdehireket és színházi műsorokat sem
felejtve ki.
Négytől hatig a körutakon sétált, hogy, amint mondta, levegőt
szippantson. Azután visszajött, a fentartott asztalnál helyet foglalt és
abszintot kért.
A törzsvendégek közül már több ismerőse volt, akikkel
megbeszélte a napi híreket, a különböző eseményeket és politikai
fordulatokat. Az idő eltelt vacsoráig. Estéje épúgy folyt le, mint a
délután, egészen a záróráig. Ekkor következett el a szörnyű pillanat:
ki kellett mennie a sötétbe, haza kellett mennie a kietlen szobába,
ahol rettenetes emlékek, kínzó gondolatok és félelmek várták. Régi
barátai, rokonai közül senkit sem látott. Senkivel sem akart
találkozni, aki mult életére emlékeztette volna.
Végre is ki akarván szakítani magát házi poklából, szép, nagy
szobát bérelt egy forgalmas helyen lévő szállodában. E kirakatos
otthonban többé már nem volt egyedül. Az emberek élete körülötte
zsibongott. Az ablakredőnyök mögül fölhangzott a járókelők
beszéde. És ha a magányos tűzhely és elhagyatott ágya körül a régi
gyötrelmek újra föléledtek, kiment a széles, kivilágított folyosóra,
ahol föl és alá járt, mint ügyeletes pincér. Az ajtók végtelen sora előtt
bánatosan nézett a párosával kitett cipőkre, a csinos, apró női
topánkákra, amelyek szerelmesen hajoltak a nagy férfilábbeliekre.
Az volt az érzése, hogy a zárt ajtók mögött csupa boldog pár alszik.
Szinte látta őket fekhelyük melegében gyöngéden egymáshoz
símulni.
Öt év mult el így. Öt hideg, szerelemtelen esztendő, amelyet
néha pár órás megfizetett ölelések szakítottak meg.
Egy nap aztán, amint a Madeleine és a Drouot ucca között
szokott sétáját végezte, egy nőt pillantott meg, akinek a járása
figyelmét különösképpen lekötötte. Magastermetű úr és kis fiú voltak
társaságában. Tünődve kérdezte: »Hol láttam én ezeket az
embereket?« Az asszonynak egy kézmozdulatát hirtelen fölismerte:
a felesége volt. A felesége, vele Limousin; s a kis gyerek: az ő fia, az
ő kicsi Gyurikája.
A szíve veszettül kalapált. Mégsem állt meg. Látni akarta őket.
Ezért nyomukba lépdelt. Jómódú polgárembereknek látszottak.
Henriette Pál karjára támaszkodott, kedvesen csevegett vele és
néha szerelmesen ránézett. Ilyenkor Parent megpillantotta kedves
arcvonalát, bájosan mosolygó ajkát és melegpillantású szemét. De
különösen gyermeke szívta föl minden figyelmét. Milyen nagy és
erős lett már! Arcát nem láthatta, csupán hosszú szőke haját, amely
csigákban hullt kihajtott, fehér gallérjára. Gyuri lenne vajjon ez a
meztelen térdű, magas gyerek, aki oly nagy komolysággal megy
anyja oldalán, mint valami kis emberke?
Megálltak egy kirakat előtt s Parent most jól szemügyre vehette
őket. Limousin megőszült, arca megöregedett és megsoványodott;
felesége ellenben jobb színben volt, mint valaha: talán kissé meg is
hízott; a legjobban Gyuri változott meg mindhármójuk közül. Parent
alig tudott ráismerni.
Újra megindultak. Parent egy darabig követte őket, majd nagy
lépésekkel elébük vágott, hogy újra visszafordulhasson és szemtől-
szembe láthassa őket. Amint a gyermek mellett elment, őrült vágy