TANULMÁNYOK

GEBEI SÁNDOR

1709. JÚNIUS 27. (JÚLIUS 8.)* - POLTAVA

Az előzmények

A szász Wettin-házból származó lengyel király, II. Ágost (Friedrich August, 1697—
1706, 1709-1733), aki csupán az „Erős” (Mocny), de nem a „Nagy” (Wielki)*1 mellékne­
vet érdemelte ki az utókortól, 1700-ban meggondolatlanul és előkészületlenül kirobban­
totta a nagy északi háborút (1700-1721). Hadüzenet nélkül támadt rá Svéd-Livóniára
(Riga). A szövetségesekkel (oroszokkal, dánokkal) nem egyeztetett akció súlyos követ­
kezményekkel járt. 1702 nyarára a nagy győzelmekről álmodozó lengyel király mindkét
fővárosát, Varsót (1702. május 24-én), Krakkót (augusztus 10-én) elvesztette, két év le­
forgása alatt Erős Ágost katasztrófába vezette új országát. 1704-ben már a király és a
(nemesi) társadalom ellentéte olyannyira elmélyült, hogy az ország, a Rzeczpospolita (a
Nemesi Köztársaság) két nagy politikai „pártra” (= konföderációra) szakadt a „háború
vagy béke” kérdésében.
II. Ágost király és hívei természetesen a háború folytatását, a svédek kiűzését szorgal­
mazták orosz segítséggel, a béke mellett érvelők pedig királyukat is hajlandóak voltak felál­
dozni, mert szemükben a megbékélés legfőbb akadályát maga a király személye képezte.
AVarsóban (királyellenes „békepárt”) és a Sandomierzben (királypárti, „honvédő párt”)
született konföderációk2 ellentéte visszafordíthatatlanul akkor mérgesedett el, amikor a var­
sóiak XII. Károly svéd király parancsára II. Ágostot detronizálták és hivatalosították az in-

* A történeti szakirodalomban a poltavai csata napjaként június 27-e rögzült és terjedt el, holott ez a julián
naptár szerinti dátum a gregorián naptár július 8-ájával esik egybe. Az írásunkban felbukkanó kettős időpontok
tehát a „régi” és az „új stílust” jelenítik meg. Az „egyedüli” dátumok a gregorián időszámítás szerint értendő­
ek. - Megjegyezzük, hogy Svédországban a XVIII. század elején csak tíz napos különbséget tüntettek fel a
gregorianum és a saját, svéd naptáruk között. XII. Károly „nem fogadta el a Német-római Birodalom evangé­
likusainak 1700-ban reformált naptárát, amely elrendelte, hogy azt a tizenegy napot együtt és egyszerre - mint
ezt 1700 februárjában tették - , tehát észrevétlenül vegyék el; „...[Károly] elrendelte, hogy minden negyedik
esztendőben a négyszer hat órából kialakult napot Szent Mátyás napja körül vegyék el, és így negyven éven
belül az összes ilyen nap tűnjék el.” - Krmann Dániel: Küldetésem története (1708-1709). Itinerarium. Buda­
pest, 1984. (a továbbiakban: Krmann: Itinerarium) 86. о.; „A svéd stylust, vagyis a Gregorianumtól 10 nappal
elmaradó időszámítást csak 1713-ban kezdik abbahagyni, akkor kezdik a svédek is használni a 11 napi külön­
bözettél számító Julianumot.” Ballagi Aladár: XII. Károly és a svédek átvonulása Magyarországon. 1709—
1715. Budapest, 1922. 12-14. o.
1 Wladystaw Konopczynski (1880-1952), a híres lengyel, iskolateremtő történész, a krakkói Jagelló Egyetem
professzora (1931-től) érdekes párhuzamot von Erős Ágost és Nagy Péter között. A szász választófejedelem és
lengyel király „erős” volt szavakban, a világra szóló tervek kifundálásában (pl. Konstantinápoly, Jeruzsálem fel­
szabadításáról álmodozott), de a tervek sikeres megvalósításában Péter cár, „a nagy” jeleskedett. Konopczynski,
Wladyslaw: Polska a Szwecja od pokoju do upadku Rzeczypospolitej, 1660-1795. Warszawa, 1924. 34. о.
2 A konföderációk politikai küzdelmeinek részleteiről szóló tanulmányunk: Gebei Sándor: Az 1704. évi len­
gyel konföderációk és a szécsényi konföderáció. In: Rákóczi állama Európában. Konferencia a szécsényi ország-
gyűlés 300. évfordulója emlékére. Szerk.: Bagyinszki Istvánná, Balogh Zoltán. Salgótaiján, 2006. 54-60. o.

— 9 03 —
terregnumot. Új királyt választottak az üresnek nyilvánított lengyel trónra, Stanislaw
Leszczynski (I. Szaniszló) poznani vajdát, akit egy év múlva, 1705. október 4-én Varsóban
- ugyancsak a svéd uralkodó parancsának engedelmeskedve - királlyá koronáztak. A „ket­
tős királyság” (dwukrólewie) intézménye a külső háborút belsővel (polgárháborúval) tetézte.
Az 1706. esztendő mind a Rzeczpospolita életében, mind II. Ágost uralkodásában mér­
földkőnek számított. Ekkor ugyanis az „utolsó vikingként” emlegetett XII. Károly egész
Európa meglepetésére a Német-római Császárság területén át Szászországba vonult több
mint 20 ezer katonájával. Azzal indokolta tettét, hogy a háborúért felelős II. Ágost len­
gyel királytól csak így kényszerítheti ki a békekötést, ill. a lengyelországi változások el­
fogadását.3 Valóban, a katonakirály súlyos dilemma elé állította a lengyel-szász perszo-
nálunió uralkodóját. Vagy Lengyelországot védi meg Szászország feláldozásával, vagy
Szászországot menti meg Lengyelország elhagyásával. Utóbbi változat mellett döntött.
Az orosz szövetségesek előtt eltitkolt tárgyalásokon, a Lipcse melletti Alt-Ranstädtban
m egszületett az a XXII articulusos béke,4 melynek értelmében II. Ágost „Lengyelor-
szágban-Litvániában az őt megillető, valamennyi jogáról és igényéről” végérvényesen,
egyszer s mindenkorra lemondott. I. Szaniszlót „törvényesen választott, törvényesen
megkoronázott [lengyel] királynak és [litván] nagyfejedelemnek” ismerte el. Megígérte
és esküvel megerősítette, hogy sem Szaniszló életében, sem annak halála után uralkodói
igényekre a Rzeczpospolita egyetlen országában sem, egyetlen tartományában sem for­
mál igényt.5 Az egyéb részleteket (pl. az orosz szövetség azonnali hatállyal érvénytelen)
is felsorakoztató békediktátum betartásáért a Német-római Birodalom császára, Anglia
királynője és a Németalföldi Egyesült Államok vállalták a garanciát.6
A nyugat-európai országok az 1706-os alt-ranstädti békét úgy értékelték, hogy az
északi konfliktus a Rzeczpospolita kiválásával alapvetően megoldódott, hiszen az ellen­
ségeskedés immár északra-északkeletre tolódik át, Svédország és Oroszország hadako­
zása a perifériára kerül. Ezt a gondolkodást igazolja vissza az európai „királycsaládok”
reagálása, hiszen I. József ném et-róm ai császár nyomán az angolok, a hollandok, a poro­
szok, a franciák, sőt még az oszmánok is nemzetközileg érvényesnek fogadták el az alt-
ranstädti békét. Ezzel a lépéssel az egykori poznani vajdát, I. Szaniszlót lengyel király­
ként és litván nagyfejedelemként törvényesítették hatalmában, a Rzeczpospolita élén be­
következett uralkodóváltást legitimnek deklarálták.

3 Összesen 22 300 főt (7300 lovas, 5000 dragonyos, 7000 gyalogos és egyéb) számlált a Szászországba be­
vonultatott svéd haderő. Theatrum Europaeum, (a továbbiakban: Theatrum Europaeum.) Theil XVII. (Vom
1704ten Jahr bis Ausgangs I706ten Jahr vorgegangen.) Jahr 1706. Francfurt am Mayn, 1718. 130-131. o.
4 Az alt-ranstädti béketárgyalásokon Svédországot Carl Piper királyi szenátor, királyi kancellár és Olof Her­
melin királyi államtitkár, Lengyelországot Stanislaw Jablonowski krakkói vajda, Litvániát Alexander Pawet
Sapieha litván fömarsall képviselte, II. Ágost .királyi őfelsége és szász választófejedelem" nevében Antonius Alb­
recht von Im hoff titkos tanácsos és George Emst Pfingsten titkos „referendarius” jártak el. - A békeszerződés szö­
vege megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, jelzete: Föl. Lat. 1174. Friderici Augusti regis
Poloniae et ducis Saxoniae instmmentum pacis cum Carolo XII. rege Sveciae et Stanislao 1. rege Poloniae [1706].;
Publikálva: Friedens-Tractat, so zwischen dem König von Schweden und dem König von Pohlen und Churfursten
von Sachsen den 14/24. September 1706 geschlossen worden. In: Um die polnische Krone. Sachsen und Polen
während des Nordischen Krieges 1700-1721. Bearbeitet von J. Kalisch, J. Gierowski. Berlin, 1962. 175—183. o. (a
továbbiakban: Friedens-Tractat.); Theatrum Europaeum XVII. Jahr 1706. 140-143. o.
5 Friedens-Tractat, 177. o.; Theatrum Europaeum XVII. Jahr 1706. 140. o.
6 Friedens-Tractat, 177-183. o.; Theatrum Europaeum XVII. Jahr 1706. 141-143. o.

— 904 —
 De hogyan reagált erre az egységes oroszellenes magatartásra I. Péter cár és az általa
életben tartott sandomierzi konföderáció?
Az alt-ranstädti béke ratifikációjától (október 14/25.) több mint egy hónap is eltelt,
amikor a cár tudomást szerzett a szégyenteljes Ágost-i kapitulációról. Töprengeni nem sok
idő maradt, a politikai krízist kezelni kellett. Barátja és hűséges „szolgája”, Alekszandr
Mensikov lovassági tábornok tanácsára hihetetlen rövid idő alatt Pétervárról Lengyelor­
szágban termett,7 ahol a sandomierzi konföderáció vezetőivel a válságkezelés módozatairól
tárgyaltak. A hosszú, időt rabló és a részletekben fuldokló vitatkozások eredményeképpen
megállapodtak abban, hogy az 1704. évi (narvai) lengyel-orosz szerződést megújítják,
II. Ágost távozása és lemondása miatt pedig új királyt választanak az országnak. Megerősí­
tették, hogy a Rzeczpospolita (a sandomierzi konföderáció) és Oroszország együttesen fog
munkálkodni az ország megmentésén, az alkotmányos válság megoldásán.8 A Rze­
czpospolita 1706 végétől működésképtelenné vált király híján, mert annak lemondásával a
Rzeczpospolita első rendje (rex = primus ordo) hivatalosan megszűnt, tehát a maradék ket­
tőre (pan, szlachcié) hárult a döntés felelőssége. Abból az alkotmányos alaphelyzetből in­
dultak ki a sandomierziek, hogy a trónjáról lemondó II. Ágost a „hatalmát” csakis a
Rzeczpospolitának, mint egyetlen jogos „tulajdonosnak” adhatta volna vissza, de ő nem így
cselekedett. Illegitim módon olyan személyt ruházott fel uralkodói jogokkal, akit a Rzecz­
pospolita soha nem választott meg alkotmányos úton királyának. Őt nem a Rzecz-pospolita
országgyűlése, a szejm, hanem mindössze a varsói konföderáció nyilvánította - svéd nyo­
másra - királynak. Ebből adódóan, Leszczynski vajda eddig sem volt, ezután sem lehet
koronásfö. XII. Károly embere, a poznani vajda nem egyéb, mint trónbitorló.9
Oroszországnak ez az állásfoglalás mindenképpen a kezére játszott, mert a politikai­
lag megosztott Rzeczpospolitában, egy félig barát - félig ellenséges országban, tetszik -
nem tetszik, szükség volt az oroszok katonai jelenlétére. Az oroszok támogatását élvező
sandomierzi konföderáció tagjai csak ennek a külső erőnek a hasznosításával kényszerít-
hették ki - felfogásuk szerint - az új királyválasztást. Sem a sandomierzi konföderáció,
sem Oroszország nem engedhette meg az erőviszonyok eltolódását a svéd bábkirály, I.
Szaniszló, ill. Svédország javára. A fenyegető veszély elhárításához királyjelöltek állítá­
sára, a királyjelöltekből történő választásra, a megválasztott király koronázására, végül is
egy új királyra volt szükség, de minél hamarabb!
A lengyel korona odaígérgetése nagy intenzitással meg is kezdődött 1707 folyamán, a
lengyel és az orosz követek egymástól függetlenül is tárgyaltak a kiszemelt jelöltekkel.
Az election való részvételre felkérték Sobieski király fiait (Jakub, Aleksander, Kon-
stanty),10 a Habsburgok szolgálatában álló neves hadvezért, Savoyai Jenő herceget, a
nassaui herceget11 éppúgy, mint II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelmet.12 A királyjelöltek
második vonalát jelentő csoportba a tekintélyesebb hazai (lengyel) politikusok kerültek.

7 Письма и бумаги императора Петра Великого. (A továbbiakban: Письма и бумаги.) IV/2. Санкт-
Петербург, 1900. 1133-1136. о.
8 Письма и бумаги, VI. Санкт-Петербург, 1912. 496-503. о.
9 Feldman, Józef: Polska w dobié wielkiej wojny pólnocnej, 1704-1709. Kraków, 1925. 211-213. o.
10 Письма и бумаги, V. Санкт-Петербург, 1907. 275-278. о.
11 Uo. 140-144. о.
12 Gebei Sándor: Az erdélyi fejedelmek és a lengyel királyválasztások. Szeged, 2007. 268-282. o.

— 905 —
 Leginkább Adam Sieniawski főhetman sanszait emelhetnénk ki.13 Ezekből a listára fel­
került nevekből kitetszik, hogy a „másik Lengyelországot” képviselő sandomierzi kon­
föderációnak, ill. Oroszországnak teljesen mindegy volt, hogy ki lesz az „új király”, csak
a svédeket és a svédpárti, főleg nagy-lengyelországi vetélytársakat képes legyen kiszorí­
tani a Rzeczpospolitából, a lengyel-litván közéletből.
A királykeresés folyamatának beindítása mellett I. Péter cár nem mondhatott le az eu­
rópai diplomácia eszközeiről sem. Elsősorban az univerzális uralkodóktól, XI. Kelemen
pápától14 és I. József német-római császártól15 remélte lengyelországi politizálásának hi­
telesítését. Egyrészt úgy, hogy I. Szaniszló királyságának az érvénytelenítését (за короля
не признати) szorgalmazta a Szent Atyánál azzal az indokkal, hogy őt a protestáns svéd
király „erőszakkal s nem a Lengyel királyság törvényei alapján” emelte trónra. Másrészt
úgy, hogy a „Római birodalom” feje, I. József császár - akinek a „Szászországi
Kurfürst” alattvalója - szerezzen érvényt az igazságnak, „államügyekben” éljen az őt
megillető bírói hatalmával (суда по государственным правам). Azaz, ítéltesse el egy,
„a Római birodalom magasrangú tagjaiból és hivatalnokaiból álló bírósággal” Ágost
szász választófejedelmet, az egykori lengyel királyt esküszegése és a nemzetközi jog
megsértése miatt (суда...во всём нарушении присяги и всенародных прав).
A fentieken túl, 1. Péter cár soha nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy valamelyik
nagyhatalom (Német-római Császárság, Franciaország) közvetítésével békét kössön Svéd­
országgal, továbbá azt sem, ha Svédország nem hajlana a békekötésre, úgy bármelyik, szá­
razföldi és/vagy tengeri országgal koalícióra lépjen Svédország visszaszorítására.
Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan megkezdődtek az új királyválasztás előké­
születei is. Első lépésként 1707. július 7-én a gnieznoi prímásérsek, Stanislaw Szembek
a sandomierzi konföderáció általános gyűlésén (walna rada) Lublinban hivatalosan is
üresnek nyilvánította a lengyel királyi - litván nagyfejedelmi trónt, a július 11-i kihirde­
téssel pedig de jure is megkezdődött az „államfő nélküli” időszak. (Közbevetőleg meg­
jegyezzük, hogy az európai jogtörténetben példa nélküli dolog történt 1707-ben. Egy
olyan királyt detronizáltak, akit az ország egyik fele már 1704-ben sem tekintett törvé­
nyes uralkodójának, most, 1707-ben ugyanattól a személytől, II. Ágosttól az ország má­
sik fele is megvonta a bizalmat! Akár azt is mondhatnánk: kétszer kellett trónjától meg­
fosztani, hogy ténylegessé váljon a trónvesztése!) A Rzeczpospolita történetében az
1707-es király nélküli periódus, immár 9. interregnum 1572, a Jagelló-dinasztia kihalása
óta. Ilyenkor az interrex, a gnieznoi prímásérsek, mint ideiglenes államfő irányítja az or­
szágot, de olyan megkötéssel, hogy a lehető legrövidebb időn belül helyreállítja a törvé­
nyes jogrendet, ti. lebonyolíttatja a királyválasztást, királykoronázást (electio, coronatio,
intronizatio). A sandomierzi konföderációhoz tartozó St. Szembek prímásérsek eleve
megoldhatatlan feladatra vállalkozott, hiszen a Szászországban közel egy éve állomáso­
zó svéd hadsereg Lengyelországba való ismételt bevonulása bármelyik pillanatban vár­
ható volt. Amennyiben a júliusi történéseket csak a cári politizálás melletti elkötelezett­
ség kifejezésének tekintjük, és a lublini végzést csak I. Péter megnyugtatására szolgáló

13 Gebei Sándor előző jegyzetben hivatkozott munkája, 282-289. o.; Gierowski, J ó ze f Andrzej: Projekt
uktadu Piotra 1 z A. Sieniawskim z 1707 roku. Sobótka, Slqski Kwartalnik Historyczny, 1994. 210-212. o.
14 Письма и бумаги, V. 258-259. о.
15 Uo. 200-207. о.

— 906 —
gesztusként fogjuk fel, úgy a gnieznói prímásérsek elérte a célját. Szeptemberre ugyanis
mindenféle számítgatás, politikai mesterfogás aktualitását veszítette. XII. Károly 1707.
szeptember 22-én - Szilézián (a Német-római Császárság területén) áthaladva - lengyel
földre lépett.

XII. Károly keleti hadjárata, 1707—1709

Az 1707. szeptember 24-i információk szerint a svéd előőrsök már Cz?stochowától „12
mérfödnyire” portyáztak, mire az oroszok „Kalishoz retiráltak”,16 október 9-én az orosz tá­
bori kancellária sietősen elköltözött Varsóból, mert Mensikov herceg az ellenség toruiíi
(Visztulán való) átkelését jelezte a főhadiszállásnak.17 Alighogy felbukkantak a Károlyii és
a Szaniszló-i csapatok a Visztulánál, a kis-lengyelországi (krakkói, sandomierzi, chelmi,
betzi, lublini) vajdaságok nemessége kétszínű politikai játszmába kezdett. A konföderáció­
hoz való tartozás látszatát megőrizve azon mesterkedtek, főleg a vajdaságok hivatalviselői
(vajdák, várnagyok), hogy a svédekkel közeledő, eddig csak trónbitorlónak tekintett
Szaniszló király jóindulatát elnyerjék. Az ingadozók száma gyarapodott, az elpártolások
megkezdődtek. Legfeltűnőbb, egyben a legérzékenyebb vesztesége a konföderációnak a
krakkói vajda, a világi szenátorok második emberének Szaniszlóhoz való csatlakozása volt.
A konföderáció szétmállását semmiképpen nem engedhette meg I. Péter cár. Meggyőződve
a királyválasztás gyakorlati nehézségeiről, minden eszközt bevetett a sandomierzi konföde­
ráció megőrzéséért. Jelentős summát ígért a konföderációs had zsoldjának kiegyenlítésé­
hez, mérsékelte az orosz katonaság ellátására kirótt porciózást, a konföderáció „erős embe­
reinek” (pl. Adam Sieniawski hetmannak, Stanislaw Denhoff marsallnak, Jan Szembek
alkancellárnak, a gnieznói prímásérsek testvérének stb.) a szolgálatait többször is „pénzju­
talommal” honorálta. Arra is rábólintott a cár, hogy egyes föurak titokban tárgyaltak II.
Ágost képviselőivel annak esetleges visszatéréséről.18
Amikor a svédek elhagyták Szászországot, II. Ágost, a volt lengyel király aktuálisnak
érezte a pillanatot, hogy Péter cárhoz fűződő tíz éves barátságát újra szóba hozza. S hogy
barátságának, illetve őszinteségének kézzel fogható bizonyítékát adja, a svéd haderő lét­
számviszonyairól, felszereltségéről egy adatgazdag jelentést továbbított Péterhez. Ebből a
cár megtudhatta, hogy XII. Károly hadserege 180 eszkadron lovasból, dragonyosból és 30
gyalogzászlóaljból áll. Az eszkadronok 125, a gyalogzászlóaljak 600 fősek, így a lovasság
összlétszáma 22 500 fő, a gyalogságé 18 000 fő, a tiszteket nem számítva. A 40 500 fő
mellé rövidesen felzárkózik a „Posenben” (Poznanban) toborzás alatt álló „Francia ezred”.

16 Székesi gróf Bercsényi Miklós levelei Rákóczi fejedelemhez, 1704-1712. Második kötet 1706-1708. Közli
Thaly Kálmán. Archivum Rákóczianum. V/2. k. Budapest, 1877.451. o. - Otto Haintz történész a svéd-lengyel és
az orosz-lengyel haderő létszámát összesítve úgy találta, hogy XII. Károly, I. Szaniszló királyok 110 000 katoná­
val (Szászországban, Lengyelországban, Kurlandban stb.), a sandomierzi konföderáltak és 1. Péter cár 100 000
fegyveressel rendelkeztek 1707 augusztus-szeptemberében. A 38 000-es ütőképes svéd derékhaddal szemben
52 000-es orosz had állt szemben. XII. Károly szeptember 1l/22-én lépte át a lengyel határt. Haintz, Otto: König
Karl XII. von Schweden. Bd. I. (Zweite Auflage.) Berlin, 1958. (a továbbiakban: Haintz 1958.) 177-178., 183. о.;
Wimmer, Jan: Wojsko Rzeezypospolitei w dobié wojny pótnocnej (1700-1717) Warszawa, 1956. (a továbbiak­
ban: Wimmer 1956.) 321. o.
17 Письма и бумаги,\П. 380. о.
18 Uo. 412.

907 —
 1. XII. Károly keleti hadjárata. 1708-1709
A térkép a ,,Полтава" (Сборник статей) Москва, 1959. című tanulmánygyűjteményben
közölt részletes térkép felhasználásával készült.

Itt szeretnék köszönetét mondani Ballabás Dániel fiatal kollégának,

PhD-hallgatónak a térképek elkészítéséhez nyújtott önzetlen segítségéért.

908
XII. Károly tervbe vette azt - olvasható a kémjelentésben hogy 20 ezer katonát Szászor­
szág sakkban tartására még verbuvál a tél folyamán (1707/1708). A fontos városokat erő­
sen őrizteti a „viking”; az „elbingi, poseni garnizonok” több ezresek. A vonuló had egyelő­
re 30 db különböző kaliberű, tábori ágyút vitt magával, de hamarosan 14 db ágyúval bővül
még a tüzérségük. Egy technikai újdonságról is beszámolt II. Ágost. Olyan „bőr-
pontonokkal” (30 db) rendelkeznek a svédek, amelyekkel minden nehézség nélkül leküzdhe-
tik a vízi akadályokat. Egy-egy „bőrpontonnal” 14-15 katona tud átkelni a folyón, s egy óra
alatt akár 2000 embert is képesek a svédek a folyó egyik partjáról a másikra átdobni19- állí­
totta II. Ágost. A katonai vonatkozások mellett a cár kegyeit elnyerni szándékozó „szász áru­
ló” egy, magától a svéd királytól szerzett információt is megosztott I. Péterrel. Ennek a hadjá­
ratnak a célja nem kevesebb, mint „...государство царское на Польское основание
учредить... ” (= a cári országot lengyel alapokra helyezni - kiemelés tőlünk: G. S.).20 XII.
Ká-roly, az „Észak Nagy Sándora” merész tervet eszelt ki birodalmának biztosítására.
A Rzeczpospolita, mint az egyik baltikumi vetélytárs kiiktatása után a cár haderejét szét
kell zúzni, a cár országát lengyel mintára át kell szervezni, vagyis, Oroszország egységét
meg kell bontani, a királyhűséget fogadó cári alattvalók között fel kell darabolni.
Ennek a létfontosságú információnak és az abból levezethető következmények isme­
retében alakította ki a védekezés stratégiáját és taktikai elemeit I. Péter cár. Tanácsosait
is meghallgatva eldöntötte, hogy XII. Károllyal nem bocsátkozik nyílt csatába lengyel és
litván területen, inkább visszavonul. Pontosítva: nem menekül a svédek elől, hanem lé-
pésről-lépésre hátrál, az előrenyomuló svédek haladását pedig minden eszközzel („kis
háborúval” tehát rajtaütésekkel, falvak, városok elpusztításával, élelmiszer-, takarmány
utánpótlás eltüntetésével stb.) lassítja. Nemcsak a katonák, de a diplomaták is megkapták
a „nagy cél” realizálását előmozdító feladataikat.
1707-1708 telén I. Péter cár, a korábbi orosz törekvésekkel, pl. II. Rákóczi Ferenc
lengyel királyjelöltségének támogatásával szemben, az I. József császárral való szövet­
kezést pártfogolta. A cár elképzeléseiről és ajánlatáról egy 1708. január 19-30-án kelt
követi utasítás árulkodik. A cárnál inkognitóban tartózkodó Jacob Heinrich Flemming
szász tábornok arra kapott felhatalmazást Pétertől, hogy cári meghatalmazottként kez­
deményezzen tárgyalásokat Bécsben egy véd- és dacszövetség létrehozásáról. Flemming
és a hivatalból melléje kirendelt segítője, Urbich báró, Oroszország bécsi követe elő is
terjesztették a svédellenes hármas szövetség (a császár, a cár és a lengyel király) létreho­
zásának ötletét („...zwischen Seiner Keyserlichen Mayes töt, Ihro Zarischen Mayes töt
und Ihro Königlichen Mayestät in Pohlen eine off- und defensive Aliance wider Schwe­
den auffzurichten... ") (Kiemelés tőlünk: G. S.) A tervezet minden eshetőséggel számolt.
Oroszország a német-római császár katonai támogatásának fejében anyagi és katonai se­
gítséget ígért a „Francia Királysággal” vívott, a spanyol örökségért folytatott háborújá­
hoz a svéd háború szerencsés lezárása után. Abban az esetben, ha császár őfelsége idő­
közben a francia királlyal megbékélne, a szövetség erejénél fogva, császár őfelsége
köteles lenne a svédeket megtámadni, legyenek azok bárhol, bárkinek az országában. De
ha a szövetségkötés okán Svédország a császárság bármelyik országára rárontana, úgy az
orosz hadak a császár országába is követnék az ellenséget. A szerződő felek az egymás

19 Письма и бумаги, VI. 462. о.

— 909
 országában hadakozó csapataik számára mindössze az élelmet és a szállító eszközöket
követelhetik meg. Magyar vonatkozásokat a papírra vetett elképzelés 3. pontja említ.
Működhet a szövetség oly módon is - olvashatjuk a 3. pontban hogy a lengyel király
(vagy a trónra visszatérő II. Ágost, vagy a császárnak és a cárnak is megfelelő választott,
koronázott új király) bevonultatja hadait Magyarországra, császár őfelsége a Magyaror­
szágról átvezényelt segélyhadakkal hátba támadja a svédeket. Mindennek fejében cár
őfelsége viszont „kétszer annyi irregurális, kozák, tatár és kalmük csapatot biztosít... a
magyarok elleni védekezéshez,” azaz II. Rákóczi Ferenc szabadságharca ellen. („Sie
[Flemming - G. S.J haben sich dahin zu bearbeiten, damit der Keyser vermittelst solcher
Alliance Ihro Königliche Mayestät in Pohlen bey dessen Hereinmarsch nach Ungarn
seine daselbst stehende Trouppen gegen Schweden gebe; anstatt derselben aber verspre­
chen Ihro Zaarsche Mayestät demselben zur Defension gegen die Ungarn eine gedoppel­
te Zahl iregulirte, nehmlich Cosakische, Tarterische und Calmukische Trouppen zu
geben.”) (Kiemelés tőlünk: G. S.)21
Ennek a vakmerő ötletnek a további érlelését a svéd haderő gyors felvonulása hiúsí­
totta meg. 1708. január végén, az időjárási viszontagságok ellenére, XII. Károly már a
litván határvárosban, Grodnóban rendeztette be a szálláshelyét. Egy fennmaradt 1708.
február 4-i létszám kimutatás arról árulkodik, hogy ekkor a király hadában 16 200 gya­
logos, 12 500 dragonyos és 8 450 lovas húzott zsoldot a központi pénztárból, valamivel
többen, mint 37 ezren.22 Ennek az 1707 augusztusa óta állandóan masírozó, harcedzett
seregnek a Nyeman folyó parti Grodnóban sem volt megállása, XII. Károly űzte-hajtotta
őket egyre keletebbre. A Vilnius (Wilno) —Minszk (Minsk) városok közötti úton fekvő
Szmorgonynál (Smorgon) táboroztatta le a kegyetlen hidegtől elcsigázott katonáit, ahová
haditanácsot hívott össze.
A tanácskozás inkább a véleménynyilvánítás fóruma volt, ahol a király tábornokait és
tanácsosait az oroszországi támadás irányáról faggatta. A résztvevők szinte egyöntetűen
Livónia (Dorpat, Narva) és Ingermanland (Ingria, a Néva torkolat vidéke az 1703-ban
alapított Szent-Pétervárral) visszaszerzése mellett kardoskodtak, aki viszont nemet mon­
dott a felvetésre. Azzal érvelt, hogy a Polocktól (a Nyugati-Dvina mentén) délkeletre
összevont orosz főerők megsemmisítése a cél, mert csak ezáltal nyílik meg az út Moszk­
va felé. Az oroszok feletti csatagyözelem jeladás lesz az elégedetlenkedő doni, ukrajnai
és szicsi (szabad) kozákoknak, akik csatlakoznak az orosz főváros elleni támadáshoz.
Amikor a cár Moszkva védelmére kivonja északról Livóniát és az Ingermanlandot bizto­
sító egységeit, Löwenhaupt „Livland, Kurland” kormányzója 16 000 katonájával újra
svéd fennhatóság alá veszi a Rigától keletre fekvő, orosz kézen lévő városokat,
Ingermanlandot pedig Lybecker tábornok támadja meg közel 15 000-es hadával Finnor­
szág felől. Neki lesz a feladata Szent-Pétervár lerombolása is. Egy ilyen koncentrált tá­
madássorozatot I. Péter cár országa ki nem bírhat, a központi segítségtől elvágott
Livónia, Ingermanland kiszolgáltatott helyzetében csak kapitulálhat. Ukrajna a Dnyeper
balpartjával együtt visszatér régi „tulajdonosához”, a lengyel királyhoz, konkrétan

21 Письма и бумаги, VII/1. Санкт-Петербург, 1918. 14-19. о. A megbízólevelek Flemmingnek, Urbichnak:

uo. 19-22. о.
22 Kompul wojska króla Jmci Szwedzkiego spisany w ci^gnieniu do Moskwy Anno 1708 die 4 februarii.
Rkps [manuscriptum], Czartoryski №. 3996. 589. о. Közli: Wimmer 1956. 324. о.

— 910 —
I. Szaniszló svédbarát királyhoz23 - zárta le fejtegetéseit a svéd katonakirály. Fix gondo­
latától - talán már rögeszméjétől - I. Szaniszló király sem tudta eltéríteni, pedig 1708.
március 20-án hosszasan győzködte pártfogóját a sandomierzi konföderáció vezetőivel
folytatott egyezkedések révbe juttatásáról.24 A lengyelek egymás közti kibékülését lát­
szatmegoldásnak, epizódnak minősítette a keleti fronton zajló eseményekhez képest. Ez
a kérdés is automatikusan megoldódik, ha már nem lesz orosz fősereg, ha már a
sandomierziek elveszítik támogatójukat, válaszolta ridegen XII. Károly I. Szaniszlónak.
Március 31-én a Rigából hozzáérkezett Adam Ludwig Löwenhaupt altábornaggyal
(Generalleutnant), „Livland, Kurland” kinevezett kormányzójával a livóniai svéd hadak
csatlakozásának a felgyorsításáról tárgyalt. Kénytelen volt tudomásul venni, hogy a
Löwenhaupt-had megindulását későbbre kell halasztani, de nemcsak azért, mert több éle­
lem- és hadianyag szállító eszközre van szükség, hanem azért is, mert a Rigától 15 mér-
földnyire állomásozó, Löwenhauptra „vigyázó”, a Polock-Pétervár irányt biztosító orosz
erőket el kellett csalogatni Livóniából.25 Főhadiszállását át is helyezte-Radoszkowicébe,
amivel a Boriszov (a Berezina partján) - Orsa (a Dnyeper partján) - Szmolenszk -
Moszkva előrenyomulási irányt sejttette.
Az új főhadiszálláson sürü programot bonyolított le a keleti hadjárat gondolatától
szabadulni képtelen király. Még meg sem kezdődtek a Lengyelországon-Litvánián kívü­
li, igazi, erőt próbáló összecsapások, XII. Károly máris győztesnek hitte magát. Az eddig
csak hátráló, jelentős létszámfölényben lévő ellenséget csak katonaruhába bújtatott tö­
megnek minősítette; Oroszország „köré” font diplomáciai hálóját átszakíthatatlannak
vélte. Politikájának és hadakozásának pozitív visszaigazolását látta abban a tényben is,
hogy itt, Radoszkowiceben vált véglegessé Ivan Mazepa,26 az ukrajnai választott és a cár

Wimmer 1956. 326. о.

24 Uo. 327. о.
25 Theatrum Europaeum XVIII. (1707-1709) Franckfurt am Mayn, 1720. 262. о.
26 Ivan Sztyepanovics Mazepa (1639-1709) iskoláit a kijevi Mohyla, majd a varsói jezsuita kollégiumban
végezte, János Kázmér király udvarában apródoskodott. Értelmével, szorgalmával kiérdemelte, hogy a király
„ösztöndíjával” három éven át külföldön (Hollandiában, de megfordult Németországban, Franciaországban,
Itáliában) tanulhasson. 1659-1663 között a király diplomáciai megbízással többször Ukrajnába, a kozákokhoz
küldte, 1663-ban elhagyta a királyi udvart, a családi birtokon telepedett le. Apja halála után, 1665-ben a
csemyigovi pohámoki tisztséget nyerte el örökség útján. Amikor a lengyel-orosz háború az andruszovói fegy­
verszünettel átmenetileg lecsendesedett, Pjotr Dorosenko kozák hetman mind a lengyel királytól, mind a cártól
elfordult és a szultánnak fogadott hűséget Mazepával együtt. Dorosenko cárhoz való átpártolása Mazepa átpár-
tolását is maga után vonta. Ivan Szamojlovics kozák hetman mellett szolgált hadi jeszaulként 1682 óta, de az
1687. évi sikertelen krími hadjáratért felelőssé kikiáltott Szamojlovics leváltása után Mazepát választották meg
Moszkva nyomására a Zaporozsjei Had hetmanává. 1687-1708 között viselte a hetmanságot, több mint húsz
éven át volt hűséges alattvalója az orosz cároknak. Műveltsége, értelmiségi volta csak a kozák elittel való
együttműködését alapozta meg, a közkozáksággal kifejezetten rossz viszonyban állt. Hetmansága idején sokat
fáradozott az ukrajnai városok arculatának fejlesztésén, a festészet és az építészet mecénásaként említhetjük.
A tudományos és a kulturális színvonalról többek között az általa akadémia szintre emelt kijevi Mohyla Aka­
démia és az általa alapított csemyigovi kollégium tanúskodott. „Ukrajnai barokk stílusban” épültek anyagi tá­
mogatásával templomok Csemyigovban, Perejaszlavban, Baturinban, a kozák fővárosban stb. 1708 októberé­
ben szakított nyíltan I. Péterrel, ill. a kozákellenes politikájával (orosz helyőrségek [megszállók]) állomásoztak
a legnagyobb ukrajnai városokban, a Zaporozsjei Had kozákjait a cár bárhol, bármilyen céllal bevetette a het-
mantól függetlenül stb.), XII. Károlytól remélte a kozákság sérelmeinek az orvoslását. 1. Péter cár rögtön kiki­
áltotta ámlónak, Júdásnak nevezte körleveleiben, a pravoszláv egyház - mind a mai napig érvényesen - kikö­
zösítette. A poltavai csata után XII. Károllyal együtt török földre menekült, ott érte a halál a moldvai
Benderben 1709-ben. A galaci (Gala(i) Szt. György kolostorban temették el.

— 911
által legitimált hetman svédpárti elkötelezettsége. Mazepa és I. Péter cár nyílt szakítására
még ekkor nem került sor, a színfalak mögött viszont zajlottak az egyeztetések a király
és a kozákhetman megbízottai között.
M azepa sokat ígért, de sokat is kért szolgálataiért. Több tízezer, cártól elidegenült ko­
zák kész a svéd király parancsait követni - állították Mazepa emberei - , mert a cár soro­
zatosan megsértette a kozákság szabadságjogait. Egyrészt azzal, hogy a kozákokat állan­
dó fegyveres szolgálatra kötelezte Livóniában, Lengyelországban, tehát messze a
lakóhelyeiktől, Ukrajnától, márpedig ez összeegyeztethetetlen az őket megillető szabad­
ságjogokkal. Másrészt azzal, hogy a csak katonai kötelezettséggel terhelhető kozákokat
„közmunkákra” (pl. pétervári, voronyezsi építkezések) rendelte ki a cár, mintha jobbá­
gyok lennének. Harmadrészt azzal, hogy a cár évről-évre rendkívüli adókkal (naturá-
liákkal) sújtotta az adómentes kozákságot főleg 1705 óta. A Dnyeper folyó zuhogói mö­
gött élő (vagyis za porogami: a zuhogok mögött, Zaporozsjéban élő) szabad kozákok,
másképpen a szicsi kozákok, ugyancsak felsorakoznak Mazepa hetman mögé, mert a
közmunkák, a kényszersorozás és a mértéktelen adóztatás elől elmenekült állami, egyhá­
zi, világi földesúri jobbágyokból, városlakókból, cselédekből, szezonmunkásokból stb.
összesereglett szabad szicsi kozákok többsége szeretne visszatérni szülőhelyére, de ez
csak a cárral való leszámolás után lehetséges.*27 Ugyanilyen okok miatt a doni orosz ko­
zákság létszáma is felduzzadt, ahonnan a szökötteket a szigorú cári parancsra sem adták
ki. A cári parancs végrehajtása érdekében odavezényelt kisebb-nagyobb cári katonaegy­
ségekkel állandósultak az összetűzések.28
A biztos győzelem tudatában cselekvő XII. Károly Mazepának kulcsszerepet szánt
terveinek kivitelezésében. Politikai kombinációjában ő volt az a személy, aki a krími kán
és a török szultán felé is közvetíthetett, rajta keresztül szerette volna az iszlám világot
aktivizálni az Oroszország elleni hadjáratához. Mindezek fejében nem „sajnálta” tőle a
litván nagyfejedelemmel egyenrangúsitott ukrajnai nagyfejedelem címet, a kijevi, a
csemyigovi, a braclavi vajdaságokból kialakítandó nagyfejedelemséget.29 Személyes ju­
talomként a polocki (Polock) és a vityebszki (Witebsk) vajdaságok illették volna meg

Történeti szerepének értékelése, illetve átértékelése napjainkban újra aktuálissá vált. A mai független Uk­
rajnában az ukrán függetlenségi eszme hordozóját, az orosz elnyomással szemben küzdő, nemzeti hőst látják
benne. Poltavában 2009 nyarán szobrot emeltek tiszteletére. Az ukrán kormány hivatalosan is kérte az „Ukrán
Pravoszláv Patriarchátustól” (a moszkvai és a többi ortodox pátriárka nem ismerte el a kijevi metropolita egy­
oldalúan kinyilvánított patriarchátusát!) Mazepa egyházból való kiközösítésének a megsemmisítését.
Mazepáról lásd bővebben: Костомаров, H. И.: Мазепа. Москва, 1992. (Az 1905. évi kiadás reprintje; a to­
vábbiakban: Костомаров Мазепа.); Krupnyckyj, Boris'. Hetman Mazepa und seine Zeit (1687-1709). Leipzig,
1942.; Subtelny, Orest: Mazepa, Peter I. and the Question o f Treason. Harvard Ukrainian Studies, 1978. 2. sz.
158-183. о.; М ацьюв, Теодор: Гетьман 1ван Мазепа в захщно-европейських джерелах, 1689-1709. Мюн­
хен, 1988.; Охлоблин, Олександер: Гетьман 1ван Мазепа та його доба. Нью Йорк-Ки 1 в, 2001. (Az 1957.
kiadás alapján.); Павленко, С. О.: Иван Мазепа. Киев, 2003.; Павленко, С. О.: 1ван Мазепа як бущвничий
украшськой культури. Кшв, 2005.; Таирова - Яковлева, Т. Г.: Гетман Иван Мазепа: документы из ар­
хивных собраний Санкт-Петербурга. Выпуск 1. 1687-1705. Санкт-Петербург, 2007.
27 Waliszewski, Kazimierz: Peter der Grosse. Bd. II. Berlin, 1899. (a továbbiakban: Waliszewski 1899.) 32-
33. o.; Uö: Peter the Great. Vol. 1. London, 1898.2 316-318. o.
28 Соловьёв, С. M. История России с древнейших времён. 1703 - начало 20-ых годов XVIII века.
Книга VIII. Том 15. (VIII/15.) Москва, 2001. (Az 1993. évi kiadás alapján; a továbbiakban: Соловьёв
VIII/15.) 224., 229—230., 275-276. о.; Молчанов, Н. Н.: Дипломатия Петра Первого. Москва, 1984. (a to­
vábbiakban: М олчанов 1984.) 219-221. о.; Haintz 1958. 245-246. о.
29 Waliszewski 1899. 33. о.; Молчанов 1984. 223., 233. о.

— 912 —
 Mazepát.30 (Olyan korabeli információ is napvilágot látott, hogy Mazepa Ukrajnában
„szuverén fejedelemként akart kormányozni.31)
A szövetségesek keresése XII. Károlynál egyetlen célt szolgált: a Svédországgal da­
coló Oroszországot eltüntetni a nemzetközi életből. Politikájának sarkköve az I. Péterrel
és országával való leszámolás lett. Nedeczky Sándor, aki II. Rákóczi Ferenc orosz rezi­
denseként a „mozgó cári udvarnál” szolgált, egyik levelében megemlíti: „...a sveciai ki­
rály publice mondotta sok helyen: valamint az Augustusi detronizálta, azt czárt is hason­
lóképpen valameddig ki nem veti országábul, s mást nem teszen hetibe [helyébe], nem
fog nyugodni. ”32(Kiemelés tőlünk: G. S.)
Óhatatlanul felmerül a kérdés: miért gyűlölte ennyire XII. Károly I. Pétert? Miért uta­
sított el mereven és konokul mindenféle egyezkedést I. Péter cárral, legyen szó akár
közvetlen, akár közvetett szándékról? A cár „utolsó” közeledését és békeajánlatát gőgö­
sen és fölényesen visszautasította. Holott I. Péter cár a svédektől elhódított valamennyi
balti területről - Pétervár és környékének kivételével - hajlandó volt lemondani, sőt,
még anyagi kompenzációt is ígért Pétervár fejében.33 Vajon nem itt, az „utolsó” ajánlat
környékén kell keresni az éles konfrontáció magyarázatát?
Ha arra gondolunk, hogy Oroszország Balti-tengerre való kijutása, mint az orosz
külstratégia egyik alapeleme legalább 150 éves múltra tekint vissza (1558-1583, a
livóniai háború, 1617-es, 1661-es deulinoi és kardiszi békék34) és valamennyi I. Péter cár
előtt uralkodó cár IV. (Rettegett) Ivántól fogva megpróbálkozott az „Európára nyíló ab­
lak” kinyitásával, úgy I. Péter sem tett mást, mint folytatta a hagyományt. Ő is megkísé­
relte a svédek baltikumi monopóliumát megtömi. Svédország baltikumi pozíciója 1703-
1704-ben de facto megingott, mert a Ladoga-tóból eredő és a tengerbe ömlő Néva folyón
lévő svéd várakat (Noteburgot, a bevétel után átkeresztelve Schlüsselburgra, Neven-
schantzot: ’’névai sánc”, oroszul Kanyec: végvár) és Narva várát, kikötőjét az oroszok
nehéz ostromokkal megszerezték, azokat stabilan a kezükben tartották. Különösen
Szent-Pétervár alapítása és lendületes építése aggasztotta a svédeket, mert a „vadvidék­
re” utazó svéd kereskedők elestek a nélkülözhetetlen északi alap- és nyersanyagoktól
(hajóépítő fa, kátrány, kender). Ezen túlmenően: Svédország távlatilag egy olyan keres­
kedelmi útvonalat szeretett volna működtetni, amely a Néván — a Ladoga-tavon - az
Onyega-tavon keresztül Arhangelszkig vezetett volna. Megvalósítása óriási haszonhoz
juttatta volna a svéd külkereskedelmet, hiszen versenytársaikat, a csak szezonálisan, ten-

30 Haintz 1958.248.0.
31 Theatrum Europaeum XVIII. 273. о. Mazepa „in der Ukraine als ein souverainer Fürstregieren wolte”.
32 Lelőhelye a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára, jelzete: Ms. 4958. fase. 2/1.
Litterae Nedeczkianae, Nedeczky Sándor számozatlan levelei.
33 Письма и бумаги IX/2. (Примечания) Москва, 1952. 857-858. - Az „orosz külügyminiszter”
(начальник Посольского приказа), Gavriil Ivanovics Golovkin levele Carl Piper grófnak, Svédország „első
miniszterének” 1709 áprilisában (esetleg májusában).
34 Lásd erről bővebben: Коваленко, Г. M.: Русско-шведские отношения в XVII в. Петрозаводск, 1982.;
Кобзарева, Е. И.: Дипломатическая борьба за выход к Балтийскому морю в 1655-1661 годах. Москва,
1998.; Roberts, Martin (ed.): Sweden’s Age of Greatness. 1632-1718. London, 1973.; UŐ: The Swedish Imperial
experience, 1560-1718. Cambridge, 1979.; Altman, Artur: Swedish Aspiration and the Russian Market during the
17th Century. Göteborg, 1985.; Zernack, Klaus: Von Stolbovo nach Nystad. Russland und die Ostsee in der
Politik des 17. und 18. Jahrhundert In: Jahrbücher fü r Geschichte Osteuropas, 1972. 1. sz. 77-100. o.; UŐ:
Schweden als europäische Grossmacht der frühen Neuzeit. In: Historische Zeitschrift, 1981. 2. sz. 327-357. skk.

— 913 —
 geri úton szállító angol és holland kereskedőket kiszoríthatták volna Arhangelszkből.
M eglett volna az esély, hogy Oroszország teljes exportját és importját a balti-tengeri
svéd kikötőkbe átirányítsák.
Feltételezve, hogy XII. Károly, a . katonakirály Svédország gazdasági perspektí­
vájának összeomlását olvasta ki Szent-Pétervár megszületéséből, érthetővé válik (válna)
„Észak oroszlánjának” elszántsága, makacssága. Ebben a kíméletlen háborúban Svédor­
szág és Oroszország végső soron nem egy értéktelen, néhány tíz kilométernyi tengerpart
ide vagy oda csatolásáért, hanem országuk jövőjéért viaskodtak egymással.
A szmorgonyi haditanácsban kinyilvánított és megfellebbezhetetlen királyi akarat az
1708. év teendőit eleve m egszabta. Mindennél fontosabb feladat volt a hadsereg ütőké­
pességének megőrzése. A sorsdöntő csatákra, összecsapásokra alapozott politikai kon­
cepció sikere a haditeljesítménytől függött. Élelemről, hadianyagról kellett gondoskodni,
és az állomány friss erőkkel való kiegészítése sem tűrt halasztást. A problémák áthidalá­
sát a király Löwenhaupttól várta el. Hónapokig vesztegeltek táborhelyeiken a svéd kato­
nák, m iközben az orosz erőket Szmolenszkhez vonták össze. Az orosz portyázók a fo­
lyami átkelőhelyeket éjjel-nappal megfigyelés alatt tartották, a legénység a természetes
akadályokat is hasznosítva védelm i vonalakat épített ki az Oroszország belsejébe vezető
utak őrzésére. Az oroszok tehát elreteszelték a befelé vezető utakat. Amíg Lengyel-
országban a cári katonaság a folyótól folyóig való visszavonulás taktikáját követte, a lit­
ván-orosz határ közelében tudatosan készült a harcra.
Az első komolyabb összecsapás 1708 nyarán a Berezina folyónál zajlott. XII. Károly
gondos felderítés után a Boriszov városnál ellenőrzött folyószakaszt délről megkerülte, éj­
jeli m enetben átvezette csapatait egy mocsaras erdőn és meglepetésszerűen Nyikita
Repnyin divíziójára zúdult. Alig három-négy óra leforgása alatt a svédek rendetlen futásra
késztették Repnyin 8000-es alakulatát, ezzel a Berezina védelmi vonal tarthatatlanná vált.
Az egyébként rossz viszonyban lévő Borisz Seremetyev és Alekszandr Mensikov tábor­
nagyok a Dnyeperhez vonták vissza az egységeiket, haditanácsra rendelték beosztott tá­
bornokaikat (Heinrich Goltz, Ludwig Hallart, Jacob Bruce) és a tábori kancellária vezetőit.
A Sklov-i (Szklow) értekezleten kielemezték a Mogiljovhoz (Mohylew) közeli
Golovcsinonál (Holowczyn) 1708. július 3/14-én elvesztett csata részleteit. Döntöttek ar­
ról, hogy a Dnyeper parti Mogiljovot átengedik az ellenségnek és a várostól észak-észak­
keleti irányba, Orsa (Orsza) —Gorki (Horki) körzetébe, Szmolenszk fedezésére koncentrál­
ják a csapatokat.35 I. Péter cár tudomásul vette és jóváhagyta az intézkedéseket, de nem
bocsátotta meg Repnyin parancsnok súlyos mulasztásait. Nem számított az ellenség éjsza­
kai támadására, az ellenség elől nem katonához méltóan, nem fegyelmezetten vonult visz-
sza, hanem kozákra emlékeztető módon menekült, ráadásul még ágyúit is elvesztette.
Repnyin herceg élete egy hajszálon múlott, a közkatonává való lefokozást így sem kerül­
hette el. (Később rangját és dragonyosezredének parancsnokságát visszanyerte.)36
Károly akadálytalanul bevonult Mogiljovba, ahol több mint egy hónapot vesztegelt.
Türelmetlenül várta a Rigából csak július 15/26-án megindult Löwenhaupt erősítését.
Minden vonatkozásban erősítésre számított. Élelmezési gondokkal küszködő seregét

35 С оловьёв VIII/15. 267-268. o.

36 П исьм а и бумаги, V1II/2. 533-535. о.; Павленко, И. И.: Пётр Великий. Москва, 1994. (a továbbiak­
ban: П авленко 1994.) 250-251. о.

914 —
végre-valahára megfelelően elláthatja, sőt élelmiszertartalékhoz juthat, s hadianyag kész­
letét is feltöltheti. A beérkező 16 000 katonával kiegészülve a svéd egyesített haderő ké­
pes lesz az oroszok zárvonalának áttörésére, mellyel a háború kimenetelét végképp a
maga javára döntheti. Löwenhaupt altábornagy csigalassúsággal haladt az összpontosítás
színhelye felé, tempóját a rengeteg társzekér és a nagyon rossz útviszonyok fogták visz-
sza. A szokatlanul esős nyár az amúgy is mocsarakban, ingoványokban bővelkedő vidé­
ket helyenként járhatatlanná tette, óriási kitérőkkel vonulhattak a tervezett cél, Sklov-
Mogiljov felé. Augusztus közepén a remélt utánpótlásnak híre-hamva se volt.
A magyarországi evangélikusok delegációja, Krmann Dániel szuperintendens vezeté­
sével, augusztus 16-án érkezett meg XII. Károly tartózkodási helyére, a három tornyos,
„káprázatosán szép templommal” rendelkező Mogiljovba. A háború kellős közepén Eu­
rópa evangélikusainak patrónusát, XII. Károlyt azért kereste fel ez a küldöttség, hogy
anyagi támogatást szerezzen a királytól az eperjesi evangélikus kollégium működtetésé­
hez, a kollégium professzorainak fizetéséhez, tankönyvek és szertartáskönyvek beszerzé­
séhez, s nem utolsó sorban a „Luther-féle szent Biblia” magyar és „szláv-cseh nyelvű”
kiadásához. Természetesen kérésként a 17-i audencián elhangzott az is, hogy a svéd ki­
rály a háborúkat lezáró általános békébe ne feledje belefoglaltatni a Magyarországra is
kiterjesztett vallásszabadságot.37 Krmann, aki eredetileg a zsolnai gyülekezet lelkésze
volt, útinaplójában a svéd hadsereg mindennapjairól, megélhetési gondjairól, nélkülözé­
seiről részletesen beszámolt éppúgy, mint XII. Károly király megtapasztalt szokásairól.
Tőle tudjuk, hogy a svéd király puritán udvart tartott fenn. Étkezése hallatlan szerény
volt, „nem fogyasztott se bort, se sört, se nektárt, se pálinkát. Az ételt mohón eszi, az
ebéd és a vacsora ideje alatt egy szót sem szól, az asztalnál ülők is hallgatnak.”38 Katoná­
it állandóan ellenőrizte, ezredeit fáradtságot nem ismerve sorra látogatta. О maga ke­
mény katonaként viselkedett, személyes példával járt elől, hogy kimerült emberei a vi­
szontagságokat jobban elviseljék, „...volt nap, amikor hat, nyolc, tíz, tizenkét, tizenöt
mérföldet is megtett két-három vagy alig több csatlósa kíséretében... olyan nyugodtan
kalandozott kis csapatával, mintha egy szál ellensége se lett volna, mikor pedig minden­
felől kalmükök vettek közre bennünket”39 - mondja Krmann. A svédek nehézségeiről
pontos információt kapott I. Péter is, mert az átszökött katonák, s „nemcsak az idegenek,
hanem a született svédek is” (не точныю иноземцы, но и природные шведы) a tábor­
ban uralkodó „nagy éhségről” beszéltek. Az a mondás járta ekkoriban a harci szellemük­
ben megingott katonák között: három doktoruk, azaz gyógyszerük van, ez pedig a doktor
Vodka, doktor Fokhagyma, doktor Halál” - vallották a dezertőrök.40
Nehéz döntést kellett meghoznia ezekben a napokban XII. Károlynak. Megértette,
hogyha Löwenhauptra továbbra is várakozik, úgy éhező és egészségileg legyengült ka­
tonái alkalmatlanok lesznek az eredeti célok megvalósítására, ezért szándékosan kereste
a lehetőséget, hogy összecsaphasson az oroszokkal. I. Péter viszont megelőzte támadási
szándékában XII. Károlyt. A Msztyiszlav (Mscislaw) orosz erődváros térségében lévő

37 Krmann: Itinerarium, 41-43. о. A magyarországi evangélikusok nevében Krmann Dániel és a Pohorszky

Sámuel aláírásával beadott kérvény szövege a 47-50. oldalon, XII. Károly válasza az 53-54. oldalon található.
38 Krmann'. Itinerarium, 46. о.
39 Uo. 52. о.
40 Письма и бумаги, V1II/1. Москва, 1948. 37-38. о.; Соловьёв V1II/15. 269. о.

— 915 —
 Dobroje (Dobre) falunál 1708. augusztus 30. - szeptember 10-én az oroszok kezdemé­
nyeztek, „húszezren rátámadtak négy svéd ezredre” - írja a hadi dolgokban járatlan
Krmann, majd így folytatja —„...egyikünk sem értette, honnét szedték ezek a bátorságu­
kat, hiszen eddig mindig csak menekültek. ” (Kiemelés tőlünk: G. S.)41 Mihail Golicin és
Gebhardt Pflug orosz tábornokok egységei Karol Roos svéd tábornok hadtestét verték
szét éjszakai rohamukkal. Megemlítendő, hogy az oroszok ugyanazzal a taktikai fogással
éltek Dobrojénél, mint a svédek júliusban Golovcsinonál. A kétórás csatában nagy em­
berveszteséget okoztak a svédeknek, majd tervszerűen kivonták magukat a harci érintke­
zésből. I. Péter cár nagyon elégedett volt az eredménnyel, de nem azért, mert a csatame­
zőn 3000 svéd holttest és sok sebesült maradt, hanem azért, mert az orosz katonák
először, a kor modern hadakozásának megfelelően harcoltak. I. Péter szavaival: „amióta
katona vagyok, ilyen össztüzet és rendezett akciókat még nem láttam”, büszkén még azt
is hozzátette: „...a svéd király ilyet még az övéitől sem látott ebben a háborúban.”42
A svéd hadsereg harci értéke napról-napra csökkent, a dobrojei veszteségek még in­
kább döntéskényszerbe hozták XII. Károlyt. Milyen alternatívák közül választhatott az
eddig csak győzelmeket ismerő király? Vagy hátat fordít a keleti frontnak és visszatér
Lengyelországba, ott I. Szaniszló király országát megpróbálja stabilizálni, vagy a köze­
ledő Löwenhaupt elé siet, hogy az éhező és betegeskedő hada minél hamarabb elegendő
élelmiszerhez juthasson, erőre kapva folytathassa a háborút. Ez a második variáció ké­
zenfekvő megoldásnak látszott, de az oroszok is erre számítottak. Még egy-két dobrojei
vereséggel felérő győzelem és lemondhatott volna XII. Károly a nagy terveiről. Ezért a
harmadik, a legkockázatosabb és legvalószínütlenebb döntést hozta meg. Elhatározta,
hogy az 1708 márciusa óta többször, titokban megismételt Mazepa-féle kezdeményezést
elfogadja, Ukrajnába, a kozákok földjére vonul. Ezt az élelem és muníció nélküli, való­
jában előre menekülést Carl Piper gróf, a király első minisztere, nem-katona bizalmasa
sikeres és nyerő lépésnek minősítette, Carl Gustaf Rehnskiöld tábornagy viszont - a had­
sereget féltve - élesen bírálta még az Ukrajnába vonulás gondolatát is. A döntési mecha­
nizmustól messze álló, a háttérben játszódó diplomáciai akciókat nem ismerő Krmann így
kommentálta a svéd király tettét. „De Károly lelkét bizonyára megszállta a vágy, hogy
megnyerje a kozákokat, és uralma alá hajtsa igen termékeny és vitéz tartományukat.”43
Tény, hogy az 1708. szeptember 14/25-i parancsról I. Péter cár már másnap értesült, s
haladéktalanul intézkedett. Ukrajna védelmére azonnal mozgósította az ukrajnai orosz (ki­
jevi, perejaszlavi stb.) helyőrségeket és Mazepa kozákjait. A kozákhetman ismételten pa­
rancsot kapott uralkodójától a hadba szállásra,44 Ukrajna északi határvonalának őrzésére.
XII. Károlynak ez a kétségen kívül vakmerő, de meggondolatlan parancsa tragikus
helyzetbe sodorta a már Dnyeperen (Sklovnál) átkelt Löwenhauptot. Ahelyett, hogy a kü-
lön-külön mozgó, külön-külön jobban sebezhető seregtesteket egymáshoz közelítette vol­
na, sorsára hagyta a svéd főerők „mentőegységeit”. A jó katona, jó hadvezér hírében álló
XII. Károly minden vonatkozásban jóvátehetetlenül hibázott. Legnagyobb mulasztása -

41 Krmann'. Itinerarium, 55. о.

42 Голиков, И. И.: Деяния Петра Великого, мудрого преобразователя России, собранные из досто­
верных источников и расположенные по годам. Часть XI. Москва, 1789. 406-408. о.
43 K rm ann: Itinerarium, 59. о.
44 Письма и бумаги, VIII/1.87. о.

— 916 —
meglátásunk szerint - abban állt, hogy nem ismerte fel az oroszok harcászati fejlődésének
látványos felfutását. Az orosz hadseregre még mindig úgy tekintett, mint egy rendezetlen,
kiképzetlen tömegre, amely Narvánál (1700) fejvesztetten menekült, amely 1707 szep­
tembere óta folyamatosan hátrált előle. Nem rendelkezett pontos információkkal I. Péter
cár haderejének nagyságáról - vagy nem tulajdonított jelentőséget a beszerzett informáci­
óknak (!), vagy olyannyira lebecsülte ellensége, I. Péter hadvezetési képességeit, hogy
nem kalkulált egy megosztott erővel végrehajtandó akcióval.
I. Péter kíméletlenül kihasználta XII. Károly végzetes hibáját. Seremetyev és Mensi-
kov hadai a déli irányba, Ukrajna felé vonuló svéd sereget egy pillanatra sem vesztették
szem elől, azok vonulásával párhuzamosan, az orosz határt fedezve, ők is délre haladtak.
1. Péter személyesen vezette a magára hagyott Löwenhaupt ellen 14 000 lovasból, főleg
dragonyosokból álló gyorshadtestét. Az igazi összecsapást megelőző, felderítő jellegű
csetepaték már szeptember 25. - október 6-án megkezdődtek, a döntő csata 1708. szep­
tember 28. - október 9-én Lesznaja (Lesna, a Szozs folyó közelében) falucskánál zajlott.
A déli órákban kezdődött véres küzdelem estére csendesedett el. Löwenhaupt 16 000 ka­
tonájából 8 000 a helyszínen elesett, a sebesültekkel és az erdőbe menekülőkkel a
kalmükök végeztek. Pflug tábornok egysége a trént felvigyázó katonák közül 500-at le­
vágott, 45 tisztet, 700 közkatonát foglyul ejtett.45 A „hétezer szekérből álló teljes málha a
moszkvaiak martaléka lett, az ágyúkat beletaszították a vízbe”.46 A totális megsemmisü­
lést a magát Rigába visszaverekedő két ezred, illetve Löwenhaupt gróffal XII. Károlyhoz
futott hat ezred élte túl.47
A svédek teljes utánpótlása odaveszett, XII. Károly az anyagi és élőerő utánpótlás he­
lyett 6-7 000, élelemtől, hadiszereitől megfosztott menekült katonáját fogadhatta táborá­
ban.48 Ettől a pillanattól fogva megszűntek a lavírozás útjai, minél hamarább a biztonságot,
az élelmet és téli szállást ígérő kozákföldre kellett eljutni. Erőltetett menetben vonult a har­
ci moráljában alaposan megtépázott svéd haderő Sztarodub (Starodub), Novgorod-Szever-
szkij (Nowgorod-Sewerski) érintésével a Gyeszna folyóhoz, Ukrajna határához. (A Dnye­
per balparti folyója Csemyigovot átszelve Kijevnél ömlik a szélesen elterülő Dnyeperbe.)
Eljött az ideje, hogy az I. Szaniszlóval és XII. Károllyal titokban kapcsolatot ápoló
Mazepa hetman nyíltan szint valljon. Továbbra is hűségesen szolgálja urát, a moszkvai
cárt, mint ahogyan azt az elmúlt húsz évben tette, avagy szakít a cárral, az Ukrajnában te­
rebélyesedő cári befolyással leszámol a svéd király segítségével. I. Péter cár maximálisan
megbízott a „hetven évesnél idősebb”, a latin, lengyel, orosz nyelvekben járatos, „finom
szellemű” hetmanban,49 gyanakvását még az a több mint 30 pontból álló feljelentés sem
keltette fel, amelyet a hetman közvetlen beosztottjai, Vaszilij Kocsubej, a Zapo-rozsjei Had
főbírája, Ivan Iszkra poltavai, Fjodor Oszipov ahtirkai ezeresek állítottak össze Mazepa

45 Голиков 42. jegyzetben hivatkozott munkája, 418-423. о.; Письма и бумаги, VIII/1. 168-173. о.;
Порфирев, Е. И.: Полтавское сражение. Москва, 1959. (a továbbiakban: Порфирев 1959.) 35-37. о.;
Brückner, Alexander: Peter der Grosse. Berlin, 1879. (a továbbiakban: Brückner 1879.) 403. o.
46 Krmann: Itinerarium, 61. о.; Theatrum Europaeum XVIII. 272. о.
47 Krmann: Itinerarium, 61. о.
48 A győzelemért az orosz fél a hivatalosan kiadott jelentés szerint 1111 katona életével és 2856 fő sebesü­
lésével fizetett. Соловьёв VIII/15. 271. o.
49 Krmann: Itinerarium, 67. о.

— 917 —
elmúlt kétévi bűneiről. Ezek közül a legsúlyosabb vádpontok az I. Szaniszló királlyal való
konspirációra és az 1658. évi gadjacsi (hadziaczi) szerződés újraélesztésére vonatkoztak.50
I. Péter cár eleve kizárta még az elpártolás gyanúját is, hiszen az orosz és a lengyel állam
legmagasabb kitüntetettje, a Szent András-, ill. a Fehér Sas-rend lovagja51 erkölcsileg
feddhetetlen személynek számított.
Mazepa nem volt irigylésre méltó helyzetben. Gondjai az egész Ukrajnát, de a szemé­
lyét érintő problémák miatt is egyre csak sokasodtak. Nap mint nap a panaszok özönét
kellett hallgatnia baturini rezidenciáján ezereskapitányaitól, akik védelemért kiáltottak a
cári főtisztek túlkapásaival szemben. Példának okáért, a kijevi cári kommendáns hogyan
parancsolhatta várépítő munkákra a kozákokat; ők nem jobbágyok? Milyen alapon köve­
telhetnek a cári katonai parancsnokok a kozákoktól rendkívüli adókat, szolgáltatásokat
(fuvarozást, út-, hídépítést) Ukrajna-szerte? Hogyan merészelnek a cár nevében rekvirál-
tatni, főleg lovakat, a kozák falvakban? A kozák hetman csak nyelte és nyelte a sok ke­
serűséget, tehetetlensége és kiszolgáltatottsága miatt forrt benne a düh, ám tiltakozni, in­
tézkedni nem volt bátorsága. Bármennyire is nem tetszett Mazepának, hogy a cár az ő
megkérdezése nélkül kozákjait lengyelországi, livóniai frontokon állomásoztatja, harcba
veti, alkalomadtán cári dragonyosok közé sorozza stb., hetmani hatalmát, gazdagságát
eddig soha nem merte kockáztatni. A cár kedvencével, Mensikov herceggel sem mert uj­
jat húzni, amikor az nyilvánosan többször is elhencegett titkos vágyálmával: rövid időn
belül ő lesz Ukrajnában a hetman, Mazepa pedig egy német-római herceg puszta címmel
vigasztalódhat. XII. Károly Ukrajna határához való érkezése Mazepa lelki tusakodását,
vívódását a végletekig fokozta. Megtapasztalta, hogy a cár hűségén megmaradva, a cári
parancsoknak engedelmeskedve a Zaporozsjei Had szabadságjogait, kedvezményeit kép­
telen lesz garantálni, egyre kiszolgáltatott helyzetbe juttatja a privilegizált kozákságot és
a kozákság „országát” (a Dnyeper jobb- és balpartját). Végül is: a hetman cárra tett eskü­
je, cárhüsége nem a Zaporozsjei Had elért szabadságait, hanem éppen ellenkezőleg,
azoknak a felszámolását segíti elő. Orosz kalapács és kozák üllő között érezte magát.52
Ez a felismerés, valamint Hmelnyickij történelmi példája, aki a lengyelektől szabadította
meg Ukrajnát, adta meg a végső lökést Mazepának az elpártoláshoz. Miért ne szabadít­
hatná meg ő, Mazepa a kozákságot, Ukrajnát a terjeszkedő orosz rabságtól?
I. Péter cár és Mensikov kozákokat hadba szólító leveleinek Mazepa nem engedelmeske­
dett,53 húzta-halasztotta az időt, hogy a svédek mélyebben behatolhassanak Ukrajnába, job­
ban megközelítsék „fővárosát”, Baturint. Amikor halálos betegséget színlelve a Mensi-

50 Костомаров'. Мазепа, 215-219. о.; Соловьёв Vl\U\5. 298-305. о. Az 1658. szeptember 16-án Gadjacsban
(Hadziacz) a lengyel király és a kozák hetman nevében aláírt szerződés, a Rzeczpospolitát, a kétosztatú államot
,három egy” állammá nyilvánította. A Lengyel Királyság - Litván Nagyfejedelemség új, egyenrangú és egyenjo­
gú tagállammal, a kozák hetman által kormányzott Rusz (a kijevi, a csemyigovi és braclavi vajdaságokat magába
foglaló) Nagyfejedelemséggel bővült. Lásd a legújabb szakirodalmat: Гадяцька ушя 1658 року. Ред. колепя: П.
Сохань, В. Брехуненко, Дм. Бурим, 3. Когут, О. Маврш, Ю. Мицик, М. Нагелськи. Кшв, 2008.; 350-lecie Unii
Hadziackiej (1658-2008). Ed.: T. Chynczewska - Hermel, P. Kroll —Nagielski, M. Warszawa, 2008.
51 Соловьёв V III/l5. 275. o.
52 Serczyk, Wladyslaw: Poltawa 1709. Warszawa, 2004. (a továbbiakban: Serczyk 2004.) 71. o.; Haintz
1958. 249-250. o.; Brückner 1879. 405-407.; Font Márta - Varga Beáta: Ukrajna története. Szeged, 2006.
166-168. o.; Varga Beáta: Önállóság, autonómia vagy alávetettség. Szeged, 2008. 175-177. o.
53 Письма и бумаги, VIII/1. 193., 208-209. о.

918 —
kowal való együttműködéstől elzárkózott, Mensikov személyesen indult meglátogatására.54
Nem lehetett tovább színészkedni, mindent hátra hagyva a Gyeszna túlsó partjára, XII. Kár­
olyhoz menekült 1708. október 24. - november 4-én. (Krmann is úgy ítélte meg, hogy
Mazepa „szíve mindig lengyel maradt, inkább húzott a lengyelekhez és a svédekhez, mint a
moszkvaiakhoz, ezt azonban pompásan leplezte.”55)
Mazepa számításába komoly hiba csúszhatott, mivel a kozákok nemigen lelkesedtek
a svéd „felszabadítóért”, a régi jogok és szabadságok visszaállításának az Ígéretéért.
A régi jogok és szabadságokra való hivatkozás a lengyel uralom alatti állapotokat idézte,
márpedig ebből nem kért - korabeli orosz terminus technicus-szal élve - a „kisorosz
nép” (Малороссийский народ). Ügyesen használta ki ezt az ellenérzést I. Péter cár
„A Kisorosz néphez” 1708. november 6/17-i kiáltványában.56 Hosszasan dicsérte a „Kis­
orosz népet”, mert helyesen döntött, hogy nem követték „az áruló, Istenét elhagyó”
Mazepát, hogy nem hagyták magukat elcsábítani szebbnél szebb ígéretektől. Ha a svéd
királyhoz pártoltak volna, ugyanaz a sors várt volna Ukrajnára, mint a svédek által kira­
bolt Lengyelországra, Litvániára, Szászországra. A svédek elvonulása után pedig
I. Szaniszló lengyel király nemessége (slachta) kaparintotta volna meg újra a 60 évvel
ezelőtt (1648) elvesztett pozícióit. I. Péter cár harcra és küzdelemre buzdította Ukrajna
teljes lakosságát a svédek és az árulók ellen, hiszen a svédek egymás után szenvedik el a
súlyos vereségeket. Löwenhaupt generális seregét tönkreverte (на голову побыто) a cá­
ri sereg, „а 16 000 ezer svéd katonából alig 3 000 menekült meg élve”, „a Lengyelor­
szágban, Litvániában és Kurlandban összeharácsolt, 8 000 szekérnyi málha, az összes
ágyú, zászlók és más hadijelvények” cári hadizsákmány lett. Lybecker tábornok és em­
berei nagy nehezen menekültek meg Ingermanlandban. A Szent-Pétervár és Narva kö­
zötti csatából tengeri úton menekítették ki seregének maradványait, miután 6 000 fos lo­
vassága leölte valamennyi állatát.57 XII. Károly kudarcot vallott Sztarodubnál, Pocsepnél,
Novgo-rod-Szeverszkijnél, s ha Mazepa nem árulta volna el az igaz ügy szolgálatát, úgy
Volhíniába, Lengyelországba kellett volna visszavonulnia a svéd királynak. Mazepa bűne
miatt Ukrajnában folytatódik a háború, ezért „minden hü Kisorosz alattvalónkat kegye­
sen felszólítunk arra..., hogy ne higgyenek az ellenség csábító szavainak, ne engedel­
meskedjenek az istentelen áruló Mazepa hízelgő leveleinek”, húzódjanak biztonságos
helyekre, maguk után semmit, egy szemernyi élelmet, takarmányt ne hagyjanak, az el­
lenség kénytelen lesz elhagyni a pusztává tett Ukrajnát éppúgy, mint Szmolenszk térsé­
gét.58 Az ellenség kiűzése után „a Kisorosz vidék” (Малороссийский край) lakóinak ré­
gi jogai, melyeket még I. Péter cár apjának, Alekszej Mihajlovics cár idején (1654),
pontokba foglaltak, nem csorbulnak - vázolta a biztató perspektívát a cári kiáltvány - ,
sőt a legfájóbb problémák orvoslására is hajlandónak mutatkozott a cár. Nagyvonalúan
megígérte, hogy „a Nagyorosz embereket” (értsd: hivatalnokokat) visszahívja Ukrajnából,
az ukrajnai „Nagyorosz helyőrségeket” felszámolja a háború befejezése után (люди
Велико-российские... Великороссийские гарнизоны выведены будут). Mindennek tete­

54 Письма и бумаги, VII1/2. Москва, 1951.857. о.

55 Krmann: Itinerarium, 69. о.
56 Письма и бумаги, VIII/1. 276-284. о.
57 Uo. 276-278. о.
58 Uo. 281.0.

— 919 —
jéb e, a „Kisorosz vidéknek” „egyetlen pensát” sem kell majd a cári kincstárba fizetnie
(ни единого пензайза в казну нашу во всём Малороссийском краю с них брат мы не
повелеваем) .59
A propaganda háborúnál —a cári körlevelek mellett Mazepa és XII. Károly is felhívá­
sokkal ostromolta a „kisorosz népet”, a kozákságot - mégis fontosabbak voltak a tényle­
ges harci cselekmények. A kozák főváros, Baturin (a Gyesznába ömlő Szojm partján)
megszerzéséért indított versenyfutás az oroszoknak kedvezett. Mensikov lovassága és
lovakra ültetett gyalogsága a második rohammal már meg is törte az ellenállást. Mazepa
székhelyének tűzzel-vassal történő elpusztítása, ellenálló lakosságának halálba küldése
egyrészt a cári bosszú beteljesülését, másrészt az árulás és az elpártolás kíméletlen meg­
büntetését demonstrálta. Krmann szemtanúként ledöbbent a látványtól: „Még láttuk is a
gőzölgő malmokat, lerombolt házakat, összeégett, elüszkösödött, vérbe fagyott emberi
tetem eket.” A Zaporozsjei Had itt őrzött, teljes ágyúparkja, 60 db különböző kaliberű
ágyú szintén a győztesek zsákmánya lett. Az „új Júdás” falvait, városait porig égette, bir­
tokait szisztematikusan pusztította a cári katonaság.60
XII. Károly ezt a vereséget sem kezelte jelentőségéhez mérten. A Löwenhaupttól re­
mélt muníciót és 16 000 fös erősítését Lesznajánál elvesztette, Mazepa ígéretei üres sza­
vak maradtak. A több tízezer kozák helyett alig 1500 bizonyult Mazepa hívének, a
baturini hadianyag- és élelmiszerbázis megsemmisült. A világosan érzékelhető orosz
erőfölény ellenére sem tett le moszkvai hadjáratáról. Meg kell kerülni az oroszok délre
tolódó vonalát, a Dnyeper balparti kozák ezredekkel (priluki, romni, mirgorodi, poltavai)
egyesülve, Poltava kiinduló bázisról Harkov-Belgorod-Kurszk érintésével Moszkva el­
len kell vonulni - módosította az eredeti tervet a svéd király. Érthetetlen, hogy ez az
ízig-vérig katonakirály a körülményekről tudomást sem véve hozta meg egymás után hi-
básabbnál hibásabb döntéseit. Kétszer is bebizonyosodott, hogy szemtől-szembe a ren­
delkezésre álló erőkkel képtelen áttörni az oroszok Moszkvát fedező vonalait, de straté­
giáját m eg nem változtatva, ismeretlen terepen ismeretlen erővel, azaz kozák hadi­
potenciállal akarta kivitelezni. Olyan hadipotenciált remélt, amely 1700 óta a cári
katonasággal együtt, közös parancsnokság alatt harcolt a vezénylési helytől függően.
Ezek a Dnyeper balparti ezredek - ahogyan azt a későbbi hónapok eseményei is alátá­
m asztották - Mazepa húsz éves cárhűségét nem feledve, inkább a cárral, mint a cár elle­
nében voltak elkötelezettek. Elméletileg - Mazepa sugallatára - számolni lehetett velük,
de a M azepa helyébe megválasztatott új hetman, a sztarodubi kozákezeres, Ivan Szkoro-
padszkij egy-értelműsítette a kozákság hovatartozását.
A helyzet értékeléséhez egy kívülálló személynek, II. Rákóczi Ferenc új orosz rezi­
densének, Thalaba Máténak 1708. december 11-én Szmolenszkből küldött jelentéséből
idézünk: a svéd király különösen „frusztrálódott, amióta „Löwenhaupt corpusát megver­
ték”, de azért is lehangolt, - folytatja a rezidens - , mert „nemrégen Mazepa praeter

59 Uo. 282-283. Az idézett cári proklam áció szinte képtelen jutalmak beígérésével kívánta a harci elszánt­
ságot növelni. Egy ellenséges tábornok foglyul ejtése 2000 rubelt ért, egy ezredesért 1000 rubelt, a tisztekért a
rangtól függően százakat fizetett a cári kincstár. Az egyszerű katonák kézre kerítéséért, akár lovas, akár gyalo­
gos, 5 rubel, minden egyes ellenséges katona holttestéért 3 rubel jutalomra számíthatott bármely „Kisorosz
népből való személy.” Uo. 284. o.
60 П исьма и бумаги, V Ill/1.270., 274. о.; VI11/2. 906., 918., 919. о.; Krmann: Itinerarium, 73. о.; Haintz
1958.251. о.

— 920 —
omnem spem et expectationem circiter másfél ezered magával a svéciai király részire ál­
lott, de azután annyira confundálódott szándékában”, hogy elpártolása csaknem több
hasznot, mint veszteséget eredményezett a cárnak. Baturin kozák „rezidenciás városra”
parancsolta Mensikovot a cár, az „benne levő öt ezer kozákot mind egy lábig levágatta”,
csak parancsnokukat, Königsecket és 3-4 óbesterét hagyta életben, majd felnégyeltette
őket, akasztófára függesztette Mazepa képivel együtt. Nagyon sok kozák visszaszökött a
cárhoz, a kozákok más hetmant választottak maguknak. Azt mondják, hogy Mazepa „az
svéciai királynál disgratiában” van, mert „ffustálódott általa való reménségében...”61
Egyébként a svéd király politikai célkitűzései és a hadseregről való mindennapi gondosko­
dás között óriási szakadék tátongott. Igaz volt ez különösen 1708-1709 komisz telén. Az áttele-
lés minden szörnyűségét megtapasztaló Krmann nem fukarkodott a megpróbáltatások leírásá­
val. November végén már olyan hideg volt, hogy a nagy nehezen beszerzett báránybőrből szűcs
híján maguk varrtak harisnyát, kesztyűt, mellényt. „A szükség megtanított a mesterségre. Min­
den bizonnyal elpusztulunk a fagyban, ha idejében nem gondoskodunk magunkról”62 - jegyzi
be útinaplójába az evangélikus lelkész. Az új esztendő első napjaiban a svéd sereg a csontig ha­
toló hideg ellenére „végeláthatatlan, széles mezőkön” folytatta dél felé az útját. „Nem egy úti­
társunk lovaglás közben fagyott meg, némelyeket a kocsikon és a szekereken találtak holtan...
Voltak, akiknek a körmén keresztül belopózva szép lassan a szívéig ért a halált hozó fagy, és el­
zárta az életfontosságú szerveket.. ,”63 - részletezte Krmann a fagyhalál változatait. A rendszer­
telenül táplálkozó katonákat alaposan megtizedelte a még Ukrajnában is szokatlanul kemény
tél.64 3000 emberi életet követelt a tél, Veprik értelmes-értelmetlen ostroma csak növelte a svéd
veszteségeket. Összességében 5000 fővel apadt a hadi létszám februárig.65 Olof Hermelin ál­
lamtitkár - korábban a dorpati egyetem retorika és poétika professzora - egyik Stockholmba
írott levelében reményvesztetten számol be a keleti hadszíntér állapotáról. Szerinte az ellenség
minden oldalról zaklatja az egyre apadó hadsereget, az ezredek alig 6-700 fősek, az egész had
már nem több, mint 20 000 ember.66 A február közepén jött hirtelen olvadás megint csak em­
berfeletti teljesítményre kényszerítette a Vorszkla folyó (a Dnyeper balparti folyója) mentén -
Oposnya (Oposznia), Budiscse (Budyszcze) érintésével - a Poltava felé vonuló svédeket.

61 MTA Kézirattára. Ms. 4958/2/II. Thalaba Máté jelentései, 1708. (Számozatlan levelek.)
62 Krmann'. Itinerarium, 75. о.
63 Uo. 83. о.
64 Gadjacsban „...[svéd] kirurgusaink egész nap dolgoztak: a szállásunkra tóduló katonák láb- és kézujjai-
ról borotvával levágták az összefagyott és rothadó húst, s közben a kvártély miatt hol az egyik, hol a másik
zendített rá a veszekedésre... olyan hideget éltünk át, hogy egész életünkben emlékezni fogunk rá. Jéggé fa­
gyott a kiköpött nyál, mielőtt a földre hullott volna, halálra dermedt verebek potyogtak a háztetőkről a földre.
Amerre néztünk, kezetlen, csonka kezű-lábú, ujjatlan, fagyott arcú-fölű-orrú embereket láttunk, voltak, akik
négykézláb vonszolták magukat a földön... Az a hír járta, hogy a közeli erdőben hétezer moszkvai fagyott
meg, Károly királyra lesben várakozva.” Uo. 84-85. o.
Thalaba jelentéséből: Szmolenszk, 1709. január 2.: „...nem látom semmi jó kimenetelit a svéciai királynak”,
szörnyű hideg van, a piacra menő és jövő cselédek fagyási szenvednek. Minden éjjel valaki megfagy. A hideg mi­
att elhalasztva Thalabának a Moszkvába való indulása is. MTA Kézirattára. Ms. 4958/2/Ш. Thalaba Máté jelenté­
sei, 1709. (Számozatlan levelek.) - Carl Piper, Olof Hermelin levelei is a zord időjárás okozta szenvedésekről tu­
dósítanak. Theatrum Europaeum XVIII. 295. о. - Nyugat-Európában is nevezetes 1708-1709 tele. A Rhone teljes
hosszában befagyott, de a velencei lagúnákat is jég borította. Haintz 1958. 253. o.
65 Jasienica, Pawel: Rzeczpospolita Obojga Narodów. Dzieje agonii. Warszawa, 2007. (a továbbiakban:
Jasienica 2007.) 91. o.; Haintz 1958. 257. o.
66 Theatrum Europaeum XVIII. 295. о.

— 921 —
 Poltava

1709 tavaszán XII. Károly még mindig reménykedett tervének kivitelezhetőségében,

a küzdelmet nem adta fel. Megparancsolta I. Szaniszló királynak és a mellette szolgáló
svéd csapatok parancsnokának, Krassownak, hogy törjenek át a Lvovnál gyülekező, Uk­
rajnát tőlük elreteszelő Sieniawski (a Szaniszló-ellenes sandomierzi erők hetmanja) és az
orosz Goltz tábornok egyesült seregén, vonuljanak a Poltavánál létesítendő bázisra. Biz­
tatásul azt is közölte, hogy délről, a szicsi (a szabad, a dnyeperi zuhogok mögött élő) ko­
zákoktól és a krími tatároktól jelentős létszámú egységek indulnak meg az említett tér­
ségbe. Ez utóbbiak a Dnyeper jobbparti részét megtisztítják az ott lévő orosz és
oroszbarát kozák egységektől, tehát szinte akadálytalanul érkezhetnek majd a megadott
célhoz. Az április 9-én dátumozott, Poltava alól küldött levelében XII. Károly csupa jó
hírrel traktálta I. Szaniszlót. Mintha az 1708. év a hadjárat legsikeresebb éve lett volna,
úgy sorjázta a sikereket, „...nagyon jó állapotban vagyunk a hadsereggel együtt” (wir
mit unser Armee Uns in einem sehr guten Stande befinden), „az ellenség szétverve” (ist
geschlagen), a kozákok nagy számban itt Mazepának szolgálnak, maga a tatár kán rövid
időn belül megindul stb. - m ajd zárásképpen összegez a király - ennek a háborúnak a
kimenete (der Ausgang) csak szerencsésen érhet véget.67
Vajon miért született, illetve születtek ilyen, a valóságtól messze elrugaszkodott leve­
lek? Önámításból? Túlzott magabiztosságból? Vagy netán a királynak, a hadvezérnek
mindig siker-, győzelemorientáltnak kell lennie? Vagy éppen ellenkezőleg? XII. Károly
már világosan látta a közelgő katasztrófát, de a környezetét tudatosan így készítette fel a
végső összecsapásra? A harci szellem erősítése, fokozása még csodákat eredményezhet?
Akár ilyen, akár olyan megfontolásból cselekedett XII. Károly, egy halvány remény­
sugárba még belekapaszkodhatott. A zuhogón túli, szicsi kozákok - Mazepa agitációjá-
nak a hatására - a „svéd király védnöksége alá” (Protection zu suchen) adták magukat és
a Moszkva elleni harcra kötelezték magukat „15 000-en vagy még többen”.68 Azonnal
megindult XII. Károly és M azepa egyesített diplomáciai offenzívája Bahcsiszeráj és
Sztambul felé. Mazepa érvei és ajánlatai figyelemre méltóak voltak A krími kán a sze­
mélyes ajándékokat nem számítva, kalkulálhatott az „egész kozák föld” évente bekül­
dendő békepénzével, I. Szaniszló lengyel király békét megváltó, az elmaradt évekre is
vonatkoztatott összegével, a tatárok szabad mozgását akadályozó cári erőd, Kamennij
Zaton lerombolásával, a jószomszédsági viszony fenntartásával.69 A Portán a nagypoliti­
kai szemszögéből érvelt Mazepa. Amennyiben az Ottomán Porta nem törekszik arra,
hogy magát egy Moszkvától független Ukrajnával megvédelmezze, akkor előbb-utóbb a
Krími Kánságról lemondhat, azt Moszkva elhódítja tőle.70
Mivel 1700 óta, az orosz-oszm án konstantinápolyi béke megkötése után Oroszorszá­
got állandó követ képviselte a Portán, a nyelv- és helyismerettel bíró Pjotr Andrejevics

67 Theatrum Europaeum XVIII. 294. о.

68 Uo. 294. о.
69 Письма и бумаги, IX/2. (Примечания) Москва, 1952. 871. о.; Соловьёв VIII/15. 339. о.; Станислав-
ський, В. В.: 1ван Мазепа в Taöopi К арла XII: турецький вектор диплома'пчной д1яльностт Украшський
icmopuuHUÜ журнал, 2008. 5. sz. 40—42. о.
70 Станиславський: i. m. 42.; Jasienica 2007. 92. о.

— 922
Tolsztoj követnek nem volt nehéz ezeket a diplomáciai próbálkozásokat hatástalanítani.
A ragyogó szeráji kapcsolatokat működtető cári fődiplomata folyamatosan nyugtatgatta
„külügyminiszterét”, Golovkint. Háborús veszély nem fenyegeti Oroszországot a Porta ré­
széről, a krími kán sem kaphatja meg a szultán engedélyét az ukrajnai eseményekbe való
beavatkozáshoz.71 Tolsztoj követ azért lehetett száz százalékosan biztos információinak hi­
telességében, mert a folyamatosan ajándékokkal elhalmozott nagyvezír a legfontosabb hí­
reket is kiadta neki, így arról is tudomása volt, hogy a krími kán (Devlet-Girej) és a
szilisztriai pasa (Juszuf pasa) gyűlölte egymást. Márpedig a Portán a határmenti pasának a
szava érvényesült, aki a Mazepa-féle kombinációkat eleve megalapozatlannak minősítette.
Igaz, hogy a törököktől és a tatároktól I. Péter cárnak végül is nem kellett tartania, de a
szicsi kozákok mozgolódása „sztyeppéi tűzvészt” okozhatott. A Poltavánál kulmináló
események ellenére I. Péter a sziccsel, a „tűzfészekkel” való leszámolásról döntött. Pjotr
Jakovlev ezredes három megerősített ezreddel a Dnyeperen leereszkedve, a zuhogókon át­
kelve (május 11.), a szigeten lévő szicset megostromolta. A szicsiek ellenállását két nap
alatt megtörte (május 14.), a parancs értelmében a szicset (a gerendavárat), az árulás „go­
nosz fészkét” (злое гнездо) földig rombolta, a főbb embereket foglyul ejtette.72 Golovkin
külügyér ennek a nagyszerű hímek a részleteit is taglalva, körlevélben fordult a „kisorosz
néphez”. Fő mondanivalója mégis az volt, hogy az áruló Mazepa megbüntetése után a
szicsi parancsnok (a kosevoj atamán) árulása is elnyerte méltó jutalmát és minden olyan
emberre lesújt a cár keze a jövőben, aki a „Kisorosz vidék nyugalmát” megzavarja.73
De miért nem segített XII. Károly a szicsieken? A Poltava ostromával, pontosabban
szólva, ostromolgatásával foglalkozó XII. Károlynak már a hadifegyelem betartatása is
nehézségekbe ütközött. Katonái egyre hangosabban „Kenyeret vagy halált!” követeltek a
királytól, „...a svédek között pedig, akik ki akarták éheztetni Poltavát, lassú éhhalál kez­
dett pusztítani.”74 Egy dezertált svéd katona május 17/28-án azt vallotta, hogy az éhezést
és a szenvedést tovább nem bírta. Az élelmezési norma négy katonának négy napra négy
font kenyér, a só- és ivóvíz hiány miatt nagyon sokan megbetegedtek. A lovakat csak fa­
lombbal tudják etetni. Az egész sereg 20 000 fő körül lehet. Abban az ezredben, ahol ő
szolgált, csak 700 katona maradt életben, pedig amikor Szászországból elindultak, az ez­
red 1300 fos volt.75
A bemutatott dokumentum részletekből is jól érzékelhető, hogy ezt a harci moráljá­
ban megroppant katonaságot csak a királyhoz való kötődés, csak a király személyes je ­
lenléte tartotta össze. A király pedig a Poltavától nem mozdulhatott el, Mazepa szavai
csengtek a fülében. Poltava elfoglalásával egész Ukrajna hangulata megváltozik, a „kis-
oroszok” mind fegyvert fognak a cár ellen. Lám, Baturin elvesztése I. Péter cár malmára

71 Письма и бумаги, IX/2. 871. о.; Соловьёв VIII/15. 338-339. о.; Станиславський előző jegyzetben hi­
vatkozott munkája, 44., 47. о. Lásd továbbá: Орешкова, С. Ф.: Турция накануне и после Полтавской
битвы. Москва, 1977. 32-50. о. (Johann Michael von Thalmann császári követ jelentései 1709. január 19. -
1710. november 27. között Konstantinápolyból.)
72 Письма и бумаги, IX/2. 855., 887., 906-907. о.
73 Uo. 907-914. о.
Krmantr. Itinerarium, 101. о.; Jasienica 2007. 93. о.
75 Письма и бумаги, 1Х/2. 874-875. о.

— 923 —
 hajtotta a vizet, de a Poltavánál elért siker jeladás lesz a Moszkva-ellenes háborúhoz.76
Mindenáron el kell foglalnia a kétszeres ostromtöltés mögé bezárkózott Poltavát. De hát
hogyan? Erről folytatott egy érdekes eszmecserét XII. Károly a főszállásmesterével
(General-Quartiermaeister), Axel Gyllenkrokkal. Hányadik napon vesszük be Poltavát?
- adta meg a beszélgetés hangvételét a király. Magyarázatképpen hozzáfűzte: mint aho­
gyan Vauban Franciaországban előre megmondta a várható eredményt, úgy a „kis-
V auban” (Gyllenkrok) is képes erre. Ha itt lenne a helyszínen maga Vauban és meglátná,
hogy minden ostromhoz szükséges eszközben hiány van, úgy a francia hadmérnök sem
tudna pontos választ adni - felelte bátortalanul Gyllenkrok. Ilyen jelentéktelen váracska
bevételéhez minden eszköz rendelkezésre áll —replikázott a király. Valóban nem erős a
vár, de 4000 katona és az oroszpárti kozákok védik - mondott ellent a főszállásmester.
Az oroszok már az első ágyúlövésre megadják magukat - vélekedett a király, amit erő­
sen vitatott a „kis-Vauban”. A vitatkozás ebben a mederben folyt tovább, mig XII. Kár­
oly ekképpen zárta le a szóváltást. Valami rendkívülit, valami szokatlant kell tennünk és
miénk lesz Poltava!77 Piper, a királyi bizalmas is megpróbálkozott a lehetetlennel,
Poltava ostromával fel kell hagyni - kérlelte uralkodóját. „Ha Isten angyalt küldene az
égből, hogy vonuljak vissza Poltavától, akkor sem hagynék fel az ostrommal”78 - utasí­
totta vissza Piper kérését.
A háborúviselésről kialakított alapelvéhez most is, Poltava alatt, a kilátástalan körül­
mények ellenére is makacsul ragaszkodott. „Eldöntöttem, hogy soha nem kezdeménye­
zek igazságtalan háborút, ugyanakkor azt is elhatároztam, hogy egy igazságos háborút
addig be nem fejezek, amíg az ellenséget végérvényesen le nem győzöm.”79 Ebből a XII.
Károly-i felfogásból egyértelműen kitetszik, hogy az Oroszország elleni háborút nem­
csak igazságos háborúnak tekintette a király, hanem ezt a háborút életre-halálra vívta.
I. Péter cár sem gondolta ezt másképp, három hónapos betegsége alatt sem szünetel­
tette parancsnoki tevékenységét. A betegágyból kiadott parancsainak végrehajtását júni­
us 3/14-től már személyesen ellenőrizte Poltavánál. Elégedetten konstatálta, hogy a své­
dek zsákutcába való beterelése, azaz a Pszjol és a Vorszkla folyó közébe való beszorítása
sikerült. Míg az előbbi folyó vonalát Borisz Seremetyev tábornagy hada és az oroszhű
Ivan Szkoropadszkij kozákjai, addig az utóbbi folyó Oposnya-Poltava balparti szakaszát
Alekszandr Mensikov lovasai vigyázták. A Poltavát hősiesen védelmező Alekszej
Sztyepanovics Kelin parancsnok nem is maradt utánpótlás nélkül. Áprilisban és május­
ban - az ostromló svédek szeme láttára —a 17 ágyús tüzérségét még 11 db, 2-3 fontos
ágyúval, elegendő mennyiségű lőszerrel egészítették ki a folyó túlpartjáról. Május végén
1200 orosz gyalogos átkelését és Poltavába való bejutását sem tudták megakadályozni a
svédek.80 A várvédők és a Vorszkla másik partján táborozó oroszok közötti kommunikáció

76 Письма и бумаги, IX/2. 931. о.

77 Fryxell, Anders: Lebensgeschichte Karl’s des Zwölften, Königs von Schweden. Zweiter Theil. Braun­
schweig, 1861. (a továbbiakban: Fryxell 1861.) 158-159. о.; Соловьёв VIII/15. 354-355. o.
78 Idézi: Соловьёв VIII/15. 355. о.
79
Idézi Doncov, Dmytro: Der Feldzug Karls XII. in die Ukraine. In: Mackiv, Theodor: Ivan Mazepa. Het­
man der Heiligen Römischen Reiches (1639-1709) München, 1984. Anhang, 31. о. „ Ich habe beschlossen,
niemals einen ungerechten Krieg zu beginnen, gleichzeitig aber habe ich mir vorgenommen, einen gerechten
Krieg nicht eher zu beenden, bis der Feind endgültig besiegt ist.”
80 Письма и бумаги, LX/2. 859-861. о.

— 924
is zavartalanul működött. Információkkal, üzenetekkel, orvosságokkal stb. „megtöltött”,
üres bombákat lődöztek be a városba, illetve lödöztek ki a városból.81 Május 19/30-án a cár
favoritja, Mensikov herceg - aki a Szent Német-római Birodalom hercege 1706-tól, 1707-
től orosz herceg is - a nyílt csatavállalásra még alkalmatlannak ítélte a Poltava körül ta­
pasztalt helyzetet. (Баталии дават, елико можно, оберегаемся,/2
Seremetyev tábornagy javaslata is I. Péter cár frontra érkezésével ölthetett testet. Azt
javasolta a 57 éves, törzsökös orosz főnemes uralkodójának, hogy Poltavától északra, két
mérföldnyire keljenek át az orosz csapatok a Vorszkla jobbpartjára, ott emeljenek sáncot
Petrovka-Szemjonovka között, s ágyúkkal erősítsék meg. Ez a sáncokkal övezett tábor­
hely a svédek mozgását beszűkíti, az a két folyó (Pszjol-Vorszkla) közötti északi irányt
elreteszeli a svédek elől, azokat eleve Poltavához szegezi, illetve csak a Dnyeper felé
korlátozza a svédek mozgását.83 A poltavai ostromlók gyakorlatilag ostromgyürübe ke­
rültek, az ostromlók ostromlottakká váltak.
A június 12/23-i haditanács Poltava felmentésére egy nagyszabású koncentrált táma­
dást készített elő, de a Poltavától északra és délre is kibontakoztatott támadások nem ér­
ték el a kívánt hatást, a svédek ostromrendjüket nem bontották meg, nem osztották meg
erőiket Karl Ewald Rönne orosz altábornagy könnyülovassága (északon) és Johann
Christian Genskin orosz altábornagy dragonyosai (délen) ellenében.84 A június 16/27-i,
Krutoj Bereg nevű faluban (ma: Poltava egyik kerülete) megtartott újabb haditanács el­
érkezettnek látta az időt, és felkészültnek tartotta az orosz hadsereget arra, hogy megvív­
ják a döntő csatát XII. Károllyal.85 A következő napon megkezdődött az összevont orosz
hadsereg átkelése a Vorszkla folyón. A skót származású, eloroszosodott Jacob Bruce
(Jakov Brjusz) altábornagy tüzérsége, Seremetyev, Mensikov, Repnyin, Rönne stb. egy­
ségei északról, Allart (Hallart), Ludwig Nicholaus orosz hadmérnök-tábornok („erőd-
tábornok”) csapatai délről kerülték meg Poltavát. Három nap alatt az egész orosz hadse­
reg - 58 zászlóaljnyi gyalogság, 17 ezrednyi lovasság, összesen 42 500 ember, 102
ágyú86- a Vorszkla jobbpartján táborozott.
I. Péter cár parancsára két nap alatt egy újabb megerősített táborhely készült, alig ne-
gyedmérföldnyire a Poltavát ostromló svédek balszámyától. Ennél azonban fontosabb
körülmény volt, hogy ez а „II. számú”, Szemjonovka-Jakovci közötti kb. másfél kilomé­
ter szélességű erődítés87 ellenőrzése alá vonta a Poltavából kivezető északi utakat, a své­

81 Письма и бумаги, 1X/2. 927. о.

82 Uo. 907. о.
83 Uo. 926., 945-949. о.
84 Письма и бумаги, DC/1. Москва, 1950. 210., 216. о.; IX/2. 945-949. о.; Журнал, или Поденная записка
блаженныя и вечнодостойныя памяти государя императора Петра Великого с 1698 г. даже до заключения
Нейштадтского мира. Часть 1. Санкт-Петербург, 1770. 209. о. - Genskin ezredei a Poltavától délre, kb. 12 km
távolságban fekvő Sztarije Szenzsarit (Stary Senzary) támadták meg, hogy a Carl Gustaf Kruse svéd tábornok
egységeit szétszólják és az ott őrzött 1200 orosz hadifoglyot kiszabadítsák. Akciójuk sikerrel járt.
85 Письма и бумаги, IX/1. 215. о.
86 Közli: Бескровный, Л. Г.: Стратегия и тактика русской армии в полтавский период Северной вой­
ны. In: „Полтава”. (Сборник статей.) Москва, 1959. (a továbbiakban: Бескровный 1959.) 52. о.; UŐ:
Полтавская победа. In: Вопросы истории 1959. 12., 54. о.; Колосов, Е. Е.: Артиллерия в Полтавском
сражении, ln: uo. 96. о.
87 Письма и бумаги, IX/2. 964. о.

— 925 —
dek egyetlen visszavonulási (áttörési?) irányát. A terepet I. Péter cár személyesen szem­
lélte meg és választotta ki, mint csatahelyet. Az erdők közötti, országút menti szűk me­
zőcsík eleve behatárolta a csapatok mozgását, a lovasság-gyalogság kombinált manőve­
reit megnehezítette. A svéd támadások lelassítására, a támadó erők megosztására, azok
szétválasztására I. Péter cár az országutat keresztbe szelve, erdőtől erdőig húzódó sánco­
kat emeltetett. A 6 db deltoid alakú, földből-fagerendákból összerótt, egymástól puska­
lö v é se ire elhelyezkedő, ágyúkkal is megerősített építmények külön-külön védhetőek
voltak, de a támadókra kereszttüzet is zúdíthattak alkalomadtán. Egy igazi műszaki zár­
vonalat alkottak. A zárvonalra merőlegesen, előrenyúló tüskeként, egymás mögé helyez­
ve, még négy darab föld-fa erődöcske készült. А „II. számúnak” mondott, Szemjo-
novka—Jakovci közötti hatalmas sáncerődbe és ennek a szélére „T” alakban kiépített, tíz
kisebb redoutba fészkelték be magukat az oroszok, várva a döntő ütközetet.88 (A tíz
redout, egyenként kb. 500-500 fős, összességében közel 5000-es kontingensét a csata
későbbi hőse, Ajgusztov, Szavva Vasziljevics brigadéros irányította.)
Ha az ellenség átverekedte magát a műszaki zárvonalon, 90 fokos jobbra kanyarodás­
sal találta magát szemben az oroszok főtáborával, amely előtt a csatarendben felsorako­
zott lovasság, gyalogság várakozott a redoutokon átvergődő, már megbomlott csatarendű
ellenségre. És még nem tettünk említést a másfél kilométer széles sáncon elhelyezett 72
ágyú tűzerejéről! I. Péter cár nem feledkezett meg a svéd blokádtól szenvedő Poltaváról
sem. Kelin várkapitány a szokásos módon - üres bombába rejtett levélben —megkapta a
végső parancsot. Ha a csata kedvezően alakul az oroszok szempontjából, ki kell tömi
Poltavából, rá kell rontani az ostromlókra, de ha a svédek kerekednének felül és a vár(os)
védelme reménytelenné válna, úgy evakuálni kell az életben maradottakat, katonákat, ci­
vileket egyaránt a Vorszkla balpartjára, az ágyúkat felrobbantani, az el nem szállított
muníciót megsemmisíteni, a várost felgyújtani.89
A kiéhezett, rongyos öltözékü svéd hadsereg már régen elveszítette büszke tartását,
győzelemittas magatartását, magas szintű harcértékeit. XII. Károly balszerencsés sebesü­
lése sem a harci morál megszilárdulását mozdította elő. Őrségeit ellenőrizte éppen, ami­
kor „egy váratlan moszkvai puskagolyó megsebesítette Lengyelországban eltört lábán. A
golyó a talpán hatolt be, s az ujjak között akadt meg.”90 Egy teljes órán át hősiesen tűrte
a király a fájdalmakat, amíg a lövedéket eltávolították a sebészek. Hat hetes kényszerpi­
henőt szabtak ki a királyra a chirurgusok, de hiába. A június 16/27-i sebesülést követő
ötödik napon, az oroszok fokozódó harci tevékenységét félreértelmezve, június 21. - jú­
lius 2-án XII. Károly „összes katonáját kivezette a mezőre, de úgy, hogy a málhát
Poltava mellett hagyta. Egy német mérföld hosszúságú vonalban álltak fel, az arcvonal
közepét a király tartotta testőrségével s ágyúival, a két szárnyat pedig a zaporozsjei ko­
zákok foglalták el... mindenki azt gondolta, hogy ez a nap sorsdöntő lesz, s hogy a své­
dek végre-valahára megszabadulnak az éhségtől és az egyéb nyomorúságoktól, melyek­
től lassú halállal már-már felemésztődtek.”91

88 Theatrum Europaeum XVIII. 296., 298. о. A német forrás pontatlanul, „9 köböl épült redoutról” tesz
említést („9 steinere Redouten”), miközben a csata lefolyását ábrázoló térképvázlat 10 redoutot jelöl.
Порфирев 1959. 57-59. о.
89 Письма и бумаги, IX/1.216., 217. о.
90 Krmann: Itinerarium, 109. о.
91
Krmann: Itinerarium, 109-110. о.

— 926 —
 De a sorsdöntő nap még váratott magára. A június 25. - július 6-án, vasárnap délben
XII. Károly haditanácsra magához rendelte Carl Gustaf Rhenskiöld tábornagyot, Carl
Piper államtanácsost, a királyi udvar főmarsallját, a kancellária vezetőjét és még egy-két
közelben tartózkodó ezredparancsnokot.92 A meghívottak csekély száma, a tábornoki kar
mellőzése azt bizonyítja, hogy a király döntését már meghozta, ám annak „kihirdetése
előtt” ezzel a fórummal még megosztotta gondolatait. A csapataiknál tartózkodó Wolmar
Anton Schlippenbach és Adam Ludwig Löwenhaupt tábornokok csak jóval később érte­
sültek a király elhatározásáról. A fövezéri jogkört sebesülése miatt Rhens-kiöldre ruház­
ta, de a csatában való részvételről nem mondott le. Mint ahogyan ebben a háborúban a
meglepetésekre alapozott támadások kivétel nélkül győzelmekhez vezettek, úgy most is
egy váratlan támadással akarta elsöpörni az útból az ellenséget. A támadás időpontját
nem ekkor, csak egy nappal később jelölte ki XII. Károly, amikor egy táborába átszökött
katonától arról értesült, hogy 40 000-es felmentő sereg közeleg Poltavához.93 A támadás
június 27. - július 8-án éjszaka lesz - adta ki a parancsot a király. (Tehát: az ember- és
anyaghátrányban lévő, a demoralizáltság szélén táncoló, az egérfogóba zárt 28-30 000
fos, 39 ágyús svéd hadsereg9495támadásra készült! A biztos halálba készült?)
Sokféleképpen lehet magyarázni XII. Károly király döntését, pl. vakmerőséggel, az
ellenség lekicsinylésével, a svéd katonák emberfeletti teljesítményében való reményke­
déssel, a győzelembe vetett vakhittel stb. Meglátásunk szerint, a svéd táborban tartózko­
dó Krmann Dániel tárja elénk a király cselekedetének valódi mozgatórugóit. „Károly ki­
rályt a kemény és zord szükség késztette erre az elhatározásra. Látta ugyanis, hogy az
ellenség a maga földjén semmiben sem szenved hiányt, az ő svédjei viszont napról napra
szorultabb helyzetbe kerülnek. Az a néhány falu, amely drága pénzen élelmet szállított,
teljesen kimerült, s már magát sem tudja ellátni, az egyes ezredek innen-onnan szerzett
kenyere fogytán van, a raktárakat nincs mivel megtölteni. Az a helyzet állt elő, hogy
Poltava hosszan tartó ostroma során kifogyva az élelemből, az elmúlt tél zord hidegétől,
a nehéz tavaszi utazástól és a nyári éhezéstől kimerülve a közlegénység soraiban sokan
többre tartották már a tisztes halált a csúfos és a nyomorúságos életnél... Károly király
fájlalta katonái sorsát, és a nyílt harcmezön akarta megvédeni igaz ügyét." 95 (Kiemelés
tőlünk: G. S.)

92 Englund, Peter: Poltava: Berattelsen om en armés undergáng. Stockholm, 1989. című könyvének orosz
fordítása: Полтава: Рассказ о гибели одной армии. Москва, 1995. Internetes elérhetőséggel: „Шведское
командование держит военный совет” oldalszám nélküli fejezet. In: http://militera.lib.rU/h/englund_p/07.
html (a továbbiakban: Englund: Poltava).
93 Тарле, Е. В.: Северная война и шведское нашествие на Россию. In: Тарле, Е. В.: Сочинения. Т. 10.
Moszkva, 1959. (a továbbiakban: Тарле 1959.) 721. о. (Tarle müve az interneten is megtalálható, a http://
militera.lib.ru/h/tarle2/index.htm! címen.)
94 Павленко 1994. 308. о. - Magában a csatában természetesen kisebb létszámú hadsereg harcolt. Egyébként
a 30 000-es létszámot a fogságba esett Rehnskiöld tábornagy vallomása alapján - tehát nem a pontos adatokon -
idézi a szakirodalom. Тарле 1959. V. fejezet. Сражение под Полтавой. 27 июня 1709 г. 18. lábjegyzet.
95 Krmann: Itinerarium, 112. о.

— 927 —
 A poltavai csata - 1708. július 8.
A vázlat a Theatrum Europaeum 298-299. oldalai között,
számozatlan oldalként szerepel.

928 —
1. A Vorszkla mellett táborozó orosz egységek.
2. A svéd egységek elhelyezkedése Poltava ostroma idején.
3. Poltava városa.
4. A város elleni svéd támadások.
5. Előretolt svéd állások.
6. Svéd vonalak a Vorszkla mentén.
7. Orosz ellenvonalak és sáncrendszer a Vorszkla túlpartján.
8. Orosz tüzérség a Vorszkla túlpartján.
9. Hidakat, átkelő helyeket védelmező sáncok.
10. Orosz sáncrendszer a Vorszklán való átkelés után.
11. Az oroszok II. számú, július 5-én emelt sáncrendszere.
12. Az 1200-1200fő t befogadó nagy redoutok (fa-földsáncok).
13. A nagy redoutokra merőlegesen elhelyezkedő kisebb fa-földsáncok, a csata nap­
jára még csak félkész állapotban.
14. A sáncrendszer mögött felsorakozott orosz lovasság.
15. Orosz állások, amelyek az ostromlott Poltavával igyekeztek a kommunikációt biz­
tosítani.
16. A svéd egységek előrenyomulása, az első két sáncot elfoglalták, de a harmadikkal
és a negyedikkel nem bírtak.
17. A sáncrendszertől visszanyomott orosz lovasság visszarendeződése két vonalba.
18. Az a bázis, ahonnan a svéd lovasság a gyalogsággal együtt az orosz lovasságot
visszaszorította.
19. Roos vezérőrnagy táborhelye, ahonnan a redoutok támadására indultak a svédek.
20. Orosz egységek, amelyek Roos vezérőrnagy egységeit támadták, majd foglyul ej­
tették.
21. A II. számú sáncrendszerből kivonult orosz gyalogság, amely a lovassággal
együtt csatarendbe felfejlődött.
22. A tüzérséggel megerősített egész orosz hadsereg csatarendje.
23. A svédek csatarendje.
24. Az erdőig visszaszorított svéd hadsereg.
25. A svéd egységek átkarolása, gyűrűbe zárása.

A v á z la t m a g y a r á z a ta i: T h e a tr u m E u r o p a e u m , 2 9 9 . о.

— 929 —
 Egészen más volt a hangulat az oroszoknál. Vasárnap és hétfon I. Péter cár végig­
m ustrálta teljes hadseregét, Mensikov lovasságát, Bruce tüzérségét, Seremetyev gyalog­
ságát. Mindenhol rövid, de hatásos beszédet mondott, főleg a háború céljaival foglalko­
zott. XII. Károlyt hódító szándék vezérelte Oroszországba, az áruló Mazepával együtt el
akarja szakítani Ukrajnát Moszkvától, újra lengyel uralom alá juttatni, a törvénytelenül
megkoronázott I. Szaniszló kezébe adni, a tatárokat és a törököket Oroszország ellen
uszítja, a zaporozsjei és a doni kozákokat a cár ellen lázítja. Kérte a katonák helytállását,
nehogy az ellenség megvalósíthassa gonosz tervét. Az országért, a hazáért, a pravoszláv
vallásért kell becsülettel küzdeni s nem Péterért, a cárért96 - jelölte meg I. Péter cár a
harc fontossági sorrendjét.
Rehnskiöld és beosztott tábornokai a négy oszlopba (oszloponként 6 zászlóalj) rende­
zett gyalogságot, továbbá a 6 oszlopba (oszloponként 6, a két szélső 8 svadron) sorolt
lovasságot éjjel két órakor megindították az orosz állások felé.97 XII. Károly súlyos tak­
tikai hibákkal tetézte az amúgy is súlyos helyzetet. Pontos felderítési adatok nem álltak
rendelkezésére, az orosz állások kikémlelése elmaradt. Elmulasztotta a műszaki vonal­
ban (a tíz fa-földsáncban) koncentrált erők ütőképességét, főleg a tüzérség tűzerejét fel­
méretni. Legnagyobb - hadvezért igen elmarasztaló - hibája mégis az volt, hogy a pa­
rancsok kiosztásakor „elfelejtette” a konkrét feladatok kitűzését. Alvezérei nem tudták: a
zárvonal sáncait meg kell ostromolni, vagy a sáncok között minél kisebb veszteségekkel
áthaladni és a zárvonal mögött várakozó főerőkkel megütközzenek?
A tüskeszerüen előretolt redoutok miatt a svédek meglepetésre alapozott, éjjel 2 óra­
kor megindult támadása eleve kudarcra volt ítélve, mert az első és második sáncnál ki­
alakult csatazaj riadóztatta az egész orosz hadsereget. Reggel 5 órára jelentős vesztesé­
gekkel csupán két sánc bevételével dicsekedhettek a svédek. Ezek az előretolt állások
viszont ékszerűen kettévágták a svédek támadó erejét, Schlippenbach és Carl Gustaf
Roos tábornokok hat gyalog zászlóalja és tíz svadron lovassága98 elszakadt a sáncokat
kikerülő Rehnskiöld főerőitől. Axel Sparre felmentő egysége sem tudott már segíteni a
Mensikov lovassága által körbefogott svédeken, akik egy rövid ideig még folytatták az
egyenlőtlen küzdelmet, majd tábornokaik parancsára letették a fegyvert és parancsnoka­
ikkal együtt hadifogságra adták magukat.99
Eközben Rehnskiöld tábornagy és a két ló közé felkötözött hordágyon félig fekvő, fé­
lig ülő XII. Károly vezetésével a svédek halált megvető bátorsággal az erdők közötti,
egymás mellé, keresztvonalban telepített orosz sáncrendszeren áthatoltak - az erődöcs-
kék az oroszok kezén maradtak —és kijutottak a zárvonal mögötti mezőre. A sáncrend­
szer közötti réseket fedező orosz dragonyos ezredek a harcérintkezésből azonnal kivon­
ták magukat, hogy а „II. számú” főtábor 72 ágyúja oldaltüzet zúdíthasson az előre­

96 П исьма и бумаги, IX/1. 226. о. és IX/2. 982-983. о.

97 Тарпе 1959. 726. о.; Костомаров'. Мазепа, 300. о.
98
Кгтапп : Itinerarium, 114. о. - Englund svéd hadtörténész Roos tábornok tevékenységét egyenesen bű­
nösnek m inősíti. Englund: Poltava. „Посылать солдат на бессмысленную смерть” („A katonákat az értel­
metlen halálba küldeni”) című fejezet. A mű interneten elérhető példányát használtam: http://militera.
lib.ru/h/englund_p/07.html (a továbbiakban: Englund: Poltava).; Ростунов, И. И. - Авдеев, В. А. - Осипова,
М. Н. - Соколов, Ю. Ф.: История Северной войны 1700-1721 гг. Москва, 1987. 85. о.
99 Fryxell 1861. II. к. 173.0.

— 930
nyomuló lovasságra és gyalogságra. Rehnskiöld azonnal az ágyúk hatótávolságán kívül­
re vonta vissza hatalmas vérveszteséget szenvedett katonaságát. Kb. három órányi csend
állt be a harcmezőn, a viaskodó felek rendezték soraikat. Mindkét fél a támadásra készü­
lődött. I. Péter cár központi tábora előtt, két vonalban sorakoztatta fel teljes gyalogságát.
24 zászlóalj az első, 18 zászlóalj adta a második vonalat. A gyalogságot (Repnyin pa­
rancsnoksága alatt), mint centrumot balról is, jobbról, Mensikov és Bour lovassága fogta
közre. I. Péter cár a hadak ilyen rendben történő felállításával a csatateret tulajdonképpen
lezárta, a svédek nem térhettek ki a csata elöl.100 Különben az orosz haderő főparancs­
nokságát Seremetyev tábornagy látta el, I. Péter cár, mint ezredparancsnok saját ezrede
élén vonult a csatamezőre.
Kilenc órakor megindultak egymás felé a harcosok, a csata döntő fázisa két óra alatt,
11 órára befejeződött. A többszörös túlerőben lévő oroszok puskatüzzel fogadták a szu­
ronyrohamra vezényelt svédeket, a kézitusában sem maradtak el a svédektől. A svéd
elitalakulatok (upplandi, nylandi, kalmari, a királyi gárda stb.) egymás után véreztek el
az orosz gyalogság, de főleg az orosz tábori tüzérség kartácstüzétől. A poltavai csata
szemtanúja, Krmann Dániel az oroszok által használt, „egy Le Maitre nevű francia mér­
nök találmányát”, a „hordozható és vasra illesztett bőrszíjakkal vontatható” ágyúk haté­
konyságát emelte ki, amelyekből „közönséges vasdarabkákkal... lőttek a svédekre”.
Ilyen „vaszáporral terítették le” a királyi testőrséget is, „amely az egész svéd sereg szíve-
lelke volt”.101 A király hordágyát ágyúlövedék találta el, eszméletét vesztve a földre zu­
hant. Pillanatok alatt szárnyra kelt a rémhír: XII. Károly elesett. A király „halálhírére”
kitört a pánik, felbomlott a rend, fejetlen menekülés vette kezdetét. Löwenhaupt, Sparre
minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult, a svéd katonák híres fegyelme megszűnt
létezni.102 A sebesült király „felmutatása” sem csillapította le a kedélyeket (a pikákból
rögtönzött hordágyra fektetett királyt fejük fölé emelték a katonák), a harci szellemükben
megtört gyalogosok az életükért futottak, a svéd lovasságot Mensikov és Bour lovassága
gázolta le. „Cár őfelsége lesöpörte a svédeket a harcmezőről..., elhullott a svéd hadsereg
színe-virága”.103 Az első, gyors, hivatalos kancelláriai jelentés szerint, a csatatér három
mérföldes körzetében, mindenfelé holttestek hevertek, az elesettek számát 8-10 000-re
taksálta.104 A fogolylistán 2977 fő szerepelt, név szerint felsorolva a főbb személyek.

100 Бескровный 1959. 55. о.

101 Krmann: Itinerarium, 115. о. - Englund közlése hivatkozás nélkül: a csata ideje alatt az orosz tüzérség
kiválóan működött. A 40 és 20 fontos nehézágyúik, mozsaraik átlagosan 17-18, a 8 fontos ágyúik átlagosan 12
lövést adtak le az ellenségre. A messzehordó 12 fontos ágyúk teljesítménye - csövenként - 36-37 lövés volt.
A legelterjedtebb 3 fontos tábori ágyúk tűzgyorsaságát a 42-43 lövés illusztrálja. Ezek a 3 fontos lövegek ösz-
szesen 1109-szer dördültek el, 70%-ban ágyúgolyót, 30%-ban kartácsot zúdítottak a svédekre. A poltavai csa­
tában az orosz tüzérség mindösszesen 1471-szer hallatta hangját. Englund: Poltava.
102 Englund egy külön fejezetben elemzi a svéd hadsereg felbomlásának a folyamatát. Megállapítása sze­
rint nem a király sebesülése váltotta ki a pánikot, a baj a svédek balszámyán kezdődött el. A gyalogság megfu­
tamodott, senki nem tudta feltartóztatni őket. A lovassági parancsnokok (Rehnskiöld, Hamilton, Kreutz) felis­
merték a veszélyt, de egymástól függetlenül szerették volna megmenteni a balszámyat. A vezénylési összhang
megszakadt, a lovasság verte porfelhő a láthatóságot erősen korlátozta, a menekülőkkel összegabalyodott lo­
vasság kiszolgáltatott helyzetbe jutott. Englund az egész poltavai csatát a cannaei csatával állítja párhuzamba,
mert az oroszok, akárcsak a punok, a szárnyak megsemmisítésével zárta harapófogóba az ellenséget. -
Englund: Poltava .Да их сам чорт не остановит (Őket maga az ördög sem állítja meg) című fejezet.
103 Krmann: Itinerarium, 116., 118. о.; Fryxell 1861. II. к. 170-176. о.
104 Письма и бумаги, ЕХ/1. 260-261. о.; Englund, sajnos megint csak hivatkozás nélkül, más adatokat so-

931 —
 Fogságba esett a svéd hadsereg főparancsnoka, a poltavai csatát irányító Rehnskiöld tá­
bornagy, alvezérei közül Schlippenbach, Roos, Stackeiberg, Hamilton tábornokok, Mik­
sa Emánuel württenbergi herceg, aki ezredesként szolgált XII. Károly alatt. Piper „első
m iniszter” Poltava városában önként adta fel magát, de a „király legmeghittebb barátja”,
a dorpati egyetem egykori rektora, Hermelin államtitkár és a király „ékesszavú udvari
prédikátora”, Nordberg is az oroszok kezére került.105 A csatában használt négy (!) svéd
ágyút - lőporhiány miatt csak ennyi üzemelhetett - , megszámlálhatatlan kézifegyvert,
137 hadizászlót, lobogót, hadijelvényt, a Poltavánál hátrahagyott 3000 málhásszekeret
hadizsákmányként írták össze.106 Az oroszok 1135 (623 lovas, 712 gyalogos) halottal,
3270 (1453 lovas, 1817 gyalogos) sebesülttel fizettek a győzelemért107108- a frissiben szám­
ba vett adatok alapján. Olyan győzelem született Poltavánál - hangsúlyozta a jelentés
am elyhez hasonlót csak kevesen láttak és hallottak, mellesleg könnyen született meg a
„victoria” . Elegendő volt csupán a gyalogság első vonalát bevetni a „büszke ellenség el­
len”, a második vonalban várakozó gyalogságnak harcba sem kellett vonulnia (линия
другая до того бою не дошла).ш
A csatatérről sikeresen elmenekült és a csatában részt nem vett svéd katonatömeg az
egyetlen lehetséges irányba, a Vorszkla mentén vezető úton hömpölygött délre, hogy a
Dnyeperen átkelve biztonságba jusson. A „visszavonulást”, XII. Károly és Mazepa hetman
menekülését Kreutz tábornok lovas utóvédje biztosította. Az oroszok nem üldözték a le­
győzőiteket, a győzelem megünneplésével és a halottak temetésével foglalatoskodtak.
Mind az orosz, mind a svéd katonákat katonai tiszteletadással hántolták el. I. Péter cár csak
másfél napos késéssel küldte Mensikov és Bour lovasságát a svédek nyomába. Június 30. -
július 11-én az átkelő eszközök híján a Dnyeper innenső partján rekedt svédeket beérték az
orosz huszárok és dragonyosok. Johann August Meyerfeldt, Karl Gustaw Kreutz lovassági
tábornokok véleménye ellenére Löwenhaupt főparancsnok - a gyalogságiak egyöntetű til­
takozását elfogadva —újabb, öngyilkos csatára nem vállalkozott, Mensikov megadási fel­
tételeit elfogadta. A Dnyeperen átmenekített XII. Károlytól rábízott, létszámában még
mindig tekintélyes hadsereg maradványával fegyver- és zászlóletétellel kapitulált
Perevolocsnánál (a Vorszkla Dnyeper összefolyásánál). Fennmaradt a részletes lajstrom,
amelyet az orosz írnokok a foglyokról, a hadizsákmányról készítettek. A kapitulációs ok­
mány értelmében 16 264 főt (ebből 14 965 fő katona) nyilvánítottak hadifogolynak a hábo­
rút lezáró békekötésig, átadásra kerültek a hideg- és lőfegyverek. 21 db különböző kaliberű
ágyú, 11 db mozsárágyú és 142 hadilobogó, hadijelvény gazdagította még a poltavai
zsákmányt.109

rol: a csatában résztvevő 19 700 fos svéd seregből 6900-an vesztették életüket (az élőerő 35%-a), 2800-an fog­
ságba estek, a sebesültek számáról nincs adat. Az emberveszteség (elesettek, a sebesültek, hadifoglyok) messze
50% feletti! Katasztrofális vereségről tanúskodó statisztika. Englund: Poltava. И трупы громоздились друг
на друга (szabad fordításban: Hullahegyek tornyosultak) című fejezet.
105 П исьм а и бумаги, IX/1.262-263. о.; Krmann: Itinerarium, 118. о.
106 П исьм а и бумаги, IX/1.262., 264. о.
7 Uo. 274—275. о.; A veszteségi listát később pontosították. Ebben 1345 elesett, 3290 sebesült katonáról
van szó. Ж урнал, или Поденная записка, Часть 1.222. о.
108 П исьма и бумаги, IX/1.261. о.
9 П исьма и бумаги, IX/1. 266-273. о. A Theatrum Europaeum XVIII. 301. oldalán közzétett adatok az
orosz jelentésben szereplő adatokhoz képest minimális eltérést mutatnak. 16 287 fő (10 681 lovas, 5 071

932 —
 XII. Károly és Mazepa kézre kerítését a Dnyeper jobbparti kozák ezredek (belocer-
kovi, korszunyi, kijevi) kapták parancsba, ám a 2000 (ebből 1300 svéd) fős kísérettel tö­
rök határhoz igyekvőknek sikerült egérutat nyerni. A Dnyeper és a Déli-Bug folyók kö­
zötti távolságot hét nap alatt hagyták maguk mögött, a török Ocsakovban, majd a
szilisztriai pasaság Bender városában (ma: Tighina, a Dnyesztermenti Moldáviában)
kaptak III. Ahmed szultántól (1703-1730) politikai menedéket.*110
Iszonyú, katasztrofális katonai vereség érte Svédországot a keleti hadjáratban. A 1708
nyarán még 49 500 fős svéd hadseregből egy év leforgása alatt XII. Károly mellett mind­
össze 1300 svéd katona maradt! A perevolocsnai kapitulációval megpecsételt poltavai
csata jelentőségével I. Péter cár tökéletesen tisztában volt.111 Erről a diadalról tudósító
levelek már a győzelem napján és másnapján elkészültek a tábori kancellárián. Gyorsfu­
tárok kézbesítették a címzettekhez az örömhirt. így Moszkvába a cárfinak, Pétervárra
Aprakszin admirálisnak, Lengyelországba az oroszpárti konföderáció tényleges vezető­
jének, Sieniawskinak, Bécsbe I. József császárnak, Drezdába II. Ágost volt lengyel ki­
rálynak, Königsbergbe I. Frigyes poroszországi királynak, Koppenhágába IV. Frederik
dán királynak.112 A Lengyelországban Sieniawskit támogató orosz segélycsapatok pa­
rancsnokára, Heinrich Goltzra várt a feladat, hogy a sajtó révén a nagy európai városok
(Krakkó, Varsó, Danzig, Berlin) lakossága értesülhessen a poltavai történésekről.
Golovkin kancellár az Oroszországba akkreditált követekkel és diplomatákkal pompás
fogadásokon méltatta az orosz fegyverek dicsőségét.113 A győzelmi mámor Perevolocsna
után csak fokozódott, 1709. július 8/19-én, 10/21-én az orosz kancellária újra elárasztotta
az orosz hadisikerekről szóló hírekkel Európát. Ezúttal a török szultán, a velencei dózse,
a „holland államok” államok sem maradtak ki a címzettek közül.114

gylogos és királyi gárdista, 535 tüzér) tette le a fegyvert Perevolocsnánál Löwenhaupt főparancsnok és Kreutz,
Kruse tábornokok parancsára. 30 db ágyú és 142 hadilobogó és -jelvény is átadva Mensikovnak.
Érdekességképpen megjegyezzük, hogy a svéd hadifoglyokat különböző körzetekbe (Szmolenszk, Kijev,
„Oranienburg” (ma: a lipecki megyében, Csaplinszk 1702-1779 között Szlobodszkoje nevű falut hívták „némete-
sen”). „Oranienburgban” raboskodott a svéd tábornoki kar Rehnskiöld tábornaggyal az élen. Theatrum Europaeum
XVIII. 302-306. о. (A tábornagy már 1718-ban, Roos tábornok 1721-ben térhetett haza, de Piper kacellár moszk­
vai hadifogságban halt meg 1716-ban, Löwenhaupt tábornok is orosz hadifogolyként halt meg 1719-ben stb.)
110 Письма и бумаги, IX/2. 1010-1012., 1075-1076. о. - Golovkin kancellár saját maga is, Tolsztoj orosz
követen keresztül is hivatalosan kérte Mazepa kiadatását. Az „áruló” befogadását Oroszország ellenséges lé­
pésnek tekintette. Golovkin a cár nevében Piper svéd kancellárral való kicserélését kezdeményezte. - Uo.
1013. o. (Az ügy „megoldódott” rövid időn belül, az idős Mazepa 1710. március 18-án Benderben elhunyt.)
111 I. Péter cár kitüntetésekkel és bőkezű jutalmakkal halmozta el katonáit, diplomatáit a poltavai győzelem
után. A Szent András-rend lovagjai lettek pl. Brjusz (Bruce), Allart (Hallart), Repnyin, Kurakin tábornokok
stb. Magasabb tábornoki rangba kerültek pl. Kelin (Poltava várparancsnoka), Ajgusztov (Aigustow, a fa-
földsáncok védőinek parancsnoka), Renne (Rönne, a dragonyosok parancsnoka) stb. Hatalmas birtokokkal
gazdagodott Seremetyev tábornagy, Bour lovassági tábornok, Golicin gárdatábomok stb. Mensikov herceg a
második tábornagy rangfokozatba lépett elő. I. Péter gárdaezredes Seremetyev tábornagynál kérvényezte, hogy
járjon közbe az uralkodónál előléptetéséért! Péter kérvénye meghallgatásra talált, és a cár altábomagyságba,
plusz ellen-tengemagyságba (függetlenül attól, hogy Poltavának vajmi kevés köze volt a tengeri ütközetekhez)
emelte a gárdaezredest! A tisztek rangjuktól függően, különböző nagyságú, gyémánttal ékesített, a cár portré­
jával díszített, aranymedalionokat kaptak. A közkatonák kitüntetése olyan mundérra varrható emlékérem volt,
amelynek előlapján a páncélos vitéz - a cár, babérkoszorúval a fején, hátlapján csatajelenet felírással: „3a
полтавскую битву, 1709, 27 июня”. (A poltavai csatáért, 1709, június 27.) Письма и бумаги, IX/2.
1014.,1085-1086. о.; Соловьёв VIII/15. 362. о.; Serczyk2004. 136. о.; Павленко 1994. 321-322. о.
112 Письма и бумаги, LX/1. 227-228., 232., 239., 240., 241. о.; Письма и бумаги, IX/2. 995. о.
113 Письма и бумаги, IX/2. 1002-1003., 1020. о.
114 Письма и бумаги, IX/1.247., 248., 249., 250-251., 280-282., 291-292. о.

— 933 —
 Dánia, Poroszország kapva kaptak a remek alkalmon, azonnal az északi szövetség újra­
élesztéséhez kezdtek. Természetesen a trónját vesztett II. Ágost szász választófejedelem is
érdekelt volt a Svédország ellenes tábor életre hívásában. Poltava után egy héttel (!), július
15-én már alá is írták együttműködési szerződésüket „Kölln am Spree”-ben115 (Berlin­
ben), bekalkulálva azt is, hogy a szövetség akkor lesz igazán hatékony, ha Oroszország
csatlakozik a szövetséghez és I. Péter cár nem ellenzi II. Ágost „hazatérését” Lengyelor­
szágba. Miért ellenezte volna I. Péter cár a Rzeczpospolita „kettős királyságának” (a mi
szóhasználatunk: G. S.) felszámolását? Miért tiltakozott volna II. Ágost „hazatérése” el­
len, hiszen ez automatikusan az 1699., az 1704. évi Oroszország-Rzeczpospolita állam-
szerződések megújítását eredményezi? I. Péter cár, mintha semmi sem történt volna
1706-ban, mintha nem követelte volna I. József császárnál és XI. Kelemen pápánál
II. Ágost kitagadását az európai uralkodó családok közösségéből, békejobbot nyújtott és
az I. Szaniszló elleni közös fellépést sürgette. II. Ágost nem is késlekedett. 1709. augusz­
tus 1-jén Drezdából a Rzeczpospolita lakosságához intézett kiáltványában hosszasan bi­
zonygatta ártatlanságát, „a legnagyobb kényszer alatt” cselekedett 1706-ban - állította.
De „lelkében és szívében soha nem hagyta el az országot”, a mellette mindvégig kitartó
sandomierzi konföderációt, lengyelországi, litvániai uralkodását folytatni kívánja, a
pacta conventa revideálásával."6 A sandomierzi konföderátusok, miután egyeztettek
I. Péter cárral, ugyancsak rábólintottak II. Ágost akaratára.117 A keletről és nyugatról (az
Oderán átkelt szász hadak) egyidejűleg megindított hadjárat olyannyira sikeres volt,
hogy I. Szaniszló a túlerő elől Stettinbe (Szczecinbe) húzódott vissza. Október 9-én
Thomban (Torunban) I. Nagy Péter cár és II. Erős Ágost személyes találkozón tisztázták
a korábbi évek „félreértéseit”, fátylat borítottak a múltra. Itt vált teljessé az északi liga.118
Oroszország, Dánia, Poroszország, Rzeczpospolita koalíciója - noha Svédország, a török
földről parancsokat osztogató XII. Károlynak engedelmeskedett és folytatta a háborút -
végérvényesen felülkerekedett a svédek szárazföldi haderején. (A svéd hadsereg Orosz­
országban egyszer s mindenkorra elsüllyedt, mint az ólom a vízben."9)
A poltavai győzelem minden kétséget kizáróan Európára szóló diadal, egész Európa
sorsára komoly kihatással volt.120 Oroszország történelmi karrierje tulajdonképpen itt
kezdődött. Ezután az európai kérdések Oroszország kompetenciájába is tartoztak, nélkü­
le már nem lehetett megoldani egyetlen nemzetközi problémát. A XII. Károly által pro­
vokált Oroszország valódi ereje most mutatkozott meg igazán. Miközben legyűrte I. Pé-

115 Письма и бумаги, IX/2. 1025-1026. о.

116 Theatrum Europaeum XVIII. 313-314. о.
117 Uo. 315-316. о.
118 Письма и бумаги, IX/1. 400-407. (Oroszország-Rzeczpospolita tömni szövetsége.) Uo. 420-425.
(Négyhatalmi, orosz, dán, lengyel, poroszországi egyezmény.); Письма и бумаги, IX/2. 1050-1052., 1053—
1054.о.; Theatmm Europaeum XVIII. 317. о. - Az 1704. évi narvai szerződésbe foglaltak megint érvényesek
lettek, igaz, hogy 1. Péter cár egy 15 pontos, lengyel követeléseket felsoroló lista teljesítésébe még beleegye­
zett.; Тарле 1959. 764-776. о.; Павленко 1994. 323-325. о.; Gierowski, Józef Andrzej: Rzeczpospolita w
dobié zlotej wolnosci (1648-1763) In: W ielka Historia Polski. Tom. III. Warszawa, 2003. 272-274. о.
119Waliszewski 1899. 41. о.
120Санин, Г. А.: Пётр I и его внешняя политика. In: История внешней политики России. XVIII век.
Отв. редактор: Санин, Г. А. Москва, 1998. 35-36. о.; Бескровный 1959. 60-61. о.; Donnert, Erich: Peter der
Grosse. Der Veränderer Russlands. Göttingen-Zürich, 1987. 42. o.; Brückner 1879. 416-418. o.; Serczyk 2004.
135-138. o.; Jasienica 2007. 97-98. o.

— 934 —
ter cár vezetésével a külső ellenséget, ezzel párhuzamosan úrrá lett a belső problémákon
is (az asztrahanyi felkelés leverése, a baskírok lázadásának elfojtása, a doni és a szabad
(szicsi) kozákok engedetlenségének a megtörése) 1705-1709 között. I. Péter cár presz­
tízse ugrásszerűen megnőtt, a császár, a szultán mellé egy „új császár” nőtt fel. Ezek a
külső és belső ellenségekkel vívott, időnként a legkíméletlenebb eszközöket alkalmazó,
kis- és nagyháborúk, nemcsak erős és hatalmas birodalommá gyúrták Oroszországot, ha­
nem a háborúk által kitermelt szükségletek kielégítésére beindított Péter-i reformokat is
visszafordíthatatlanokká tették.121

121 Vockerodt, Johann Gotthilf: Russland unter Peter der Grossen. Leipzig, 1872. 36-49. o. (Vockerodt Po­
roszország követének titkára volt I. Péter udvarában.) Ключевский, В. О.: Курс русской истории IV. Лекция
LXI. In: Сочинения в девяти томах. Москва, 1989. 57-58. о.; Каменский, А. Б.: От Петра до Павла I.
Москва, 2001. 154-163. о.; A Péter-i korszak átfogó, nemzetközi kitekintéssel összeállított, historiográfiai ér­
tékelése: Szvák Gyula: IV. Iván és 1. Péter utóélete. (Ruszisztikai könyvek VIII.) Budapest, 2001. 135-213. o.
Témánkhoz kapcsolódóan: 148-167. o.; Niederhauser Emi! - Szvák Gyula: A Romanovok. Budapest, 2002.
77—79. o. skk. - A cári ukáz a „Dnyeper mindkét oldali kozákságának” biztosított jogokról, privilégiumokról
lásd: Письма и бумаги, IX/1.321-326. о.

— 935 —
 Sándor Gebei

27 JUNE (8 JULY) 1709 - POLTAVA

Summary

The author devotes his paper to the biggest land battle of the Great Northern War (1700-1721),
on the occasion of the 300th anniversary of the battle of Poltava. By outlining the political
background he demonstrates that a ruthless fight had been going on between Sweden and Russia
from 1700 for the influence over Rzeczpospolita (Polish-Lithuanian Noble Republic), a fonnation
with strong interests in the Baltics. Turning the Polish- Lithuanian state to the Swedish or the
Russian side would have given the winner an unacceptable predominance in the Baltic region.
The Swedish-Russian conflict - considering land manoeuvres - reached its peak during the
eastern campaign King Charles XII of Sweden. After reposing for almost a year in Saxony, the
Swedish army, marching through Silesia (a land of the Holy Roman Empire), stepped on Polish
soil on 22 September 1707. This is the date when the eastern campaign of Charles XII began
(1707-1709), the declared aim of which was to „stand the tzar’s empire on Polish feet” (meaning
to turn it into an elective monarchy).
The strategic direction of the seasoned Swedish forces’ attack would have been Barysaw (near
the Berezina River) - Orsa (at the Dnieper River) - Smolensk - Moscow, but after Ivan Mazepa
Cossack (Ukrainian) Hetman joined Charles XII the operational plan was modified. The Swedish
army, suffering from lack of provisions, turned south in the hope that in the Ukraine it would find
not only food but manpower supply, too. In addition to the easy victories (at the Berezina River; at
Golovchino [Holowczyn]; at the village Dobroje [Dobre]) the Swedes suffered their first serious
defeat during the 1708 campaign. On 28 September/9 October 1708 the battle at village Lesnaya
(Lesna, near the Sozh River) took the lives of eight thousand of their soldiers.
The winter of 1708-1709 brought even more tribulations for the Scandinavian conquerors than
the previous year’s winter. In the flesh cutting cold people froze while horse riding, some froze to
death on carts. Charles XII refused to take notice of the catastrophic lack of food and ammunition
(soldiers demanded „Bread or death” from their king!) and forwarded false news to the hinterland:
„the enemy has been defeated,” and „this war can only end with good fortune.” It is a question, for
what reason and purpose have these lines far from reality been written? - and that is what this part
of the study examines.
Though on 16/27 June 1709 the Russian war council decided that it was time to pit against
Charles XII, it was however the Swedish king who grabbed the initiative. He set the time of the
attack, and at 2 a. m. on 27 June/8 July the Swedes set out into the last big battle of the eastern
campaign. The tactics of the „last viking,” which he based on surprise, ended in failure because of
the Russian guards’ vigilance. By 11 a. m. the Swedish elite units (the Uppland, Nyland, Kalmar,
Royal Guards etc.) lost one by one against the Russian infantry and mainly against the grape-shot
fire of the Russian field artillery. „His Majesty the Tzar has wiped down the Swedes from the
battlefield,” only a few have heard or seen a victory that was gained at Poltava - declares the first
official report after the battle. Sweden could never recover from this horrible and catastrophic
defeat.
The victory at Poltava was no doubt a serious victory that affected the fate of whole Europe.
The historic carreer of Russia started in fact with Poltava, points out the author the political
importance of the battle, for after 1709 no international problem could be solved in Europe without
Russia.

— 936 —