KISEGÍTŐ ISKOLAI HÁLÓZAT ALAKULÁSA

Magyarországon a súlyosabb fokban értelmi fogyatékos gyermekek első speciális intézményei

kórháziskolák voltak. Hazánkban az első intézmények létrejöttéhez több időre volt szükség,
mint a fejlettebb országokban, de a polgári átalakulással itt is elkezdődött az intézetek
differenciálódása. Először a súlyosabb fokban értelmi sérült fiatalok differenciálása kezdődött
meg. Az intézményeken belül kialakultak az ápoló-nevelő- foglalkoztató tagozatok. A súlyos
és középfokban súlyosan sérültek eljutnak a nevelő tagozatba is, onnan egyéni elbírálás
alapján bejuthatnak a foglalkoztató tagozatba. Amikor az enyhébb fokban sérültek nagy
számban kezdtek el jelentkezni az intézetekbe, megindult a csak nevelő- foglalkoztató
intézmények szervezése. Ez a fejlődés figyelhető meg Frim Jakab intézetében is, az
államosítás után már csak az iskoláskorú, képezhető értelmi fogyatékos gyermekek maradtak
az intézetben, az imbecillis és debilis tanulók csoportjai/osztályai különültek el. A kisegítő
iskoláztatás Magyarországon a 19-20 század fordulóján indult el. Több neves korabeli
szakember pártolta az értelmi fogyatékosok differenciált ellátását (Lendvay Benő, Szenes
Adolf, Roboz József, Kelemen Ignác, Éltes (Ellenbach) Mátyás, Berkes (Berinza) János,
Skultéty Lajos) (Gordosné, 1990).

Az enyhébb fokban sérült gyermekek szülei is belátják, hogy az elemi iskolákban történő
mellőzést, gúnyolódásokat elszenvedő gyermekek sikeresebben tudnak a kisegítő iskolában
tanulni. A századfordulón kétféle iskolatípus alakult ki. A kisebb településéken a népiskola
mellett működő kisegítő osztályok, a nagyobb településeken pedig az önálló kisegítő iskolák.
Az első kisegítő iskola 1904-ben Éltes Mátyás igazgatásával indult el, majd 1907-ben a
Budapesti Állami Kisegítő Iskola a Mosonyi u.6. szám alá költözve már hatosztályos kisegítő
iskolává szerveződött (Gordosné, 1990).

Az iskola épületében kapott helyet a Gyógypedagógiai Psyhológiai Magyar Királyi

Laboratórium is, amit Ranschburg Pál vezetett. A két intézmény együttműködése
eredményezte, hogy a további kisegítő iskolák megalakulásához kiemelkedő példát mutatott.
A kisegítő iskola tanulói a gyengetehetségű gyermekek közül kerültek ki (lásd 2. fejezet). Az
1921. XXX tc. a fogyatékos gyermekekre is kiterjesztette a tankötelezettséget, de az iskolák
száma egyenlőre nem gyarapodott (Mesterházi, 1998).
1950-től az intézmények száma gyorsan növekedett. Egyre több kisegítő iskola alakult, illetve
a kisegítő osztályokat önálló kisegítő iskolákká szervezték. A tankötelezettség 15 év volt.

A kisegítő iskola elnevezést német mintára vezették be Magyarországon. A kisegítő iskolák

oktató-nevelő munkáját szabályozó dokumentumokról a 4. fejezetben olvashatnak. A második
világháború után kiépült a teljes körű intézményhálózat, a tantervek cserélődtek (lásd 4.
fejezet), a tanulónépesség összetétele sokat változott, megnőtt a beiskolázott cigány tanulók
létszáma (Mesterházi, 1998)
MODERNIZÁCIÓS VÁLTOZÁSOK
Az 1985. évi I. törvény az oktatásról megszűntette a kisegítő iskola elnevezést, helyébe az
iskolák pecsétjére az „általános iskola” került, így a megkülönböztető elnevezés megszűnt. A
hatosztályos végzettséget felváltotta a nyolc osztályos bizonyítvány, ami maga után vonta a
középfokú intézménytípus kialakítását (speciális szakiskolák). A gyakorlatban a hivatalos
fórumokon gyakran használatosak az iskolatípus következő elnevezései:

eltérő tantervű általános iskola

speciális általános iskola
enyhén értelmi fogyatékos gyermekek általános iskolája
Az 1993. évi LXXIX. közoktatásról szóló törvény sok változást eredményezett a
gyógypedagógiai területén (a beiskolázás jogszabályi változása, a szakértői vizsgálatok
korszerűsítése, az integráció jogi kereteinek megteremtése).