Pharmacology Made Incredibly Easy!

(Incredibly Easy! Seriesu00ae) 4th

Edition, (Ebook PDF)
Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/pharmacology-made-incredibly-easy-incredibly-easy-
series-4th-edition-ebook-pdf/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Respiratory Care Made Incredibly Easy (Incredibly Easy!

Seriesu00ae) 2nd Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/respiratory-care-made-incredibly-
easy-incredibly-easy-series-2nd-edition-ebook-pdf/

Dosage Calculations Made Incredibly Easy! (Incredibly

Easy! Seriesu00ae) 5th Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/dosage-calculations-made-
incredibly-easy-incredibly-easy-series-5th-edition-ebook-pdf/

Fundamentals of Nursing Made Incredibly Easy!

(Incredibly Easy! Seriesu00ae) 2nd Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/fundamentals-of-nursing-made-
incredibly-easy-incredibly-easy-series-2nd-edition-ebook-pdf/

Surgical Care Made Incredibly Visual! (Incredibly Easy!

Seriesu00ae) 1st Edition – Ebook PDF Version

https://ebookmass.com/product/surgical-care-made-incredibly-
visual-incredibly-easy-series-1st-edition-ebook-pdf-version/
Urodynamics Made Easy 4th Edition Edition Christopher
Chapple

https://ebookmass.com/product/urodynamics-made-easy-4th-edition-
edition-christopher-chapple/

ECGs Made Easy E Book 6th Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/ecgs-made-easy-e-book-6th-edition-
ebook-pdf/

ECGs Made Easy 6th Edition Aehlert Barbara

https://ebookmass.com/product/ecgs-made-easy-6th-edition-aehlert-
barbara/

Health Sciences Literature Review Made Easy 5th

Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/health-sciences-literature-review-
made-easy-5th-edition-ebook-pdf/

Neurological Examination. Made Easy 6th Edition Fuller

Geraint

https://ebookmass.com/product/neurological-examination-made-
easy-6th-edition-fuller-geraint/
Executive Editor: Shannon W. Magee
Product Development Editor: Maria M. McAvey
Senior Marketing Manager: Mark Wiragh
Senior Production Project Manager: Cynthia Rudy
Design Coordinator: Elaine Kasmer
Manufacturing Coordinator: Kathleen Brown
Prepress Vendor: Absolute Service, Inc.

Copyright © 2017 Wolters Kluwer

Copyright © 2012 (3rd edition) Lippincott Williams & Wilkins, 2008 (2nd edition) Springhouse, 2004 (1st edition)
Springhouse.

All rights reserved. This book is protected by copyright. No part of this book may be reproduced or transmitted in any form
or by any means, including as photocopies or scanned-in or other electronic copies, or utilized by any information storage
and retrieval system without written permission from the copyright owner, except for brief quotations embodied in critical
articles and reviews. Materials appearing in this book prepared by individuals as part of their official duties as U.S.
government employees are not covered by the above-mentioned copyright. To request permission, please contact Wolters
Kluwer at Two Commerce Square, 2001 Market Street, Philadelphia, PA 19103, via email at permissions@lww.com, or via
our website at lww.com (products and services).

987654321

Printed in China

Library of Congress Cataloging-in-Publication Data

Names: Gersch, Carolyn J., editor. | Heimgartner, Nicole M., editor. | Rebar, Cherie R., editor. | Willis, Laura M., 1969- ,
editor.
Title: Pharmacology made incredibly easy! / clinical editors, Carolyn Gersch, Nicole Heimgartner, Cherie R. Rebar, Laura
Willis.
Other titles: Nursing pharmacology made incredibly easy!
Description: Fourth edition. | Philadelphia : Wolters Kluwer Health, [2017] | Includes bibliographical references and index.
Identifiers: LCCN 2016012901 | ISBN 9781496326324
Subjects: | MESH: Drug Therapy—nursing | Pharmacology—methods | Handbooks
Classification: LCC RM301 | NLM WY 49 | DDC 615.1—dc23 LC record available at http://lccn.loc.gov/2016012901

This work is provided “as is,” and the publisher disclaims any and all warranties, express or implied, including any
warranties as to accuracy, comprehensiveness, or currency of the content of this work.

This work is no substitute for individual patient assessment based on health care professionals’ examination of each patient
and consideration of, among other things, age, weight, gender, current or prior medical conditions, medication history,
laboratory data, and other factors unique to the patient. The publisher does not provide medical advice or guidance, and this
work is merely a reference tool. Health care professionals, and not the publisher, are solely responsible for the use of this
work including all medical judgments and for any resulting diagnosis and treatments.

Given continuous, rapid advances in medical science and health information, independent professional verification of
medical diagnoses, indications, appropriate pharmaceutical selections and dosages, and treatment options should be made,
and health care professionals should consult a variety of sources. When prescribing medication, health care professionals are
advised to consult the product information sheet (the manufacturer’s package insert) accompanying each drug to verify,
among other things, conditions of use, warnings, and side effects and identify any changes in dosage schedule or
contraindications, particularly if the medication to be administered is new, infrequently used, or has a narrow therapeutic
range. To the maximum extent permitted under applicable law, no responsibility is assumed by the publisher for any injury
and/or damage to persons or property, as a matter of products liability, negligence law or otherwise, or from any reference to
or use by any person of this work.

LWW.com

8
9
 Dedication
For nursing students everywhere who will carry forward the traditions of our profession,
coupled with the future’s greatest evidence.

For Michael, Gillian, Mom, and Dad—my endless ‘Best Yeses’ and hope for tomorrow.
Cherie

For my husband, children, and family for their undying support.

Carolyn

To Andrew—for pushing me to make it to the next milestone, I am grateful.

Laura

To Jeremy, Alayna, and Addison—my sunshine and inspiration.

Nicole

10
 Contributors
Amy Beckmann, CMN
Advanced Practice Midwife
Austin, Texas

Sarah Clark, RN, BA

Charge Nurse
Pediatric Emergency and Trauma
Dayton Children’s Hospital
Dayton, Ohio

Margaret M. Gingrich, CRNP

Adult Health Nurse Practitioner
Harrisburg, Pennsylvania

Charity L. Hacker, MSN-Ed, RN

Veterans Health Administration
Louisville, Kentucky

Adair Lattimer, DNP, RN

Associate Professor
Shawnee State University
Portsmouth, Ohio

Katrin Moskowitz, DNP, APRN

Emergency Room Nurse
Charlotte Hungerford Hospital
Torrington, Connecticut

Emily Sheff, MSN, CMSRN, FNP-BC

Nurse Practitioner
Assistant Professor in Pharmacology
School of Nursing at MGH Institute of Health Professions
Boston, Massachusetts

Tracy Taylor, MSN, RN

Associate Professor
Kettering College
Kettering, Ohio

Victoria Wilson, RN
Hospice of Dayton
Dayton, Ohio

11
Sharon Wing, PhDc, RN, CNL
Associate Professor
School of Nursing
Cleveland State University
Cleveland, Ohio

12
 Previous Edition Contributors
Kathleen C. Banks, MSN

Kathleen L. Emde, MN, RN, CEN, FAEN

Sally E. Erdel, MS, RN, CNE

Luann M. Evert, MSN, FNP-C

Stephen Gilliam, PhD, FNP-BC

Margaret M. Gingrich, MSN, NP

Grace G. Lewis, MS, RN, CNS

Phyllis M. Magaletto, MSN, RN, BC

Louise M. Schwabenbauer, MED, MSN, RN

Emily Sheff, MSN, CMSRN, FNP-BC

Donna L. Van Houten, MS, RN

Sharon Wing, MSN, RN, CNL

13
 Foreword
Let’s cut right to the chase! Here’s why this book is so terrific:
1. It will emphasize the important things you need to know about nursing pharmacology.
2. It will help you remember what you’ve learned.
3. It will make you smile as it enhances your knowledge and skills.
Special logos highlight important points:

Prototype pro—details actions, indications, and nursing considerations for

common prototype drugs.

Pharm function—explains and illustrates the way drugs act in the body.

Before you give that drug—alerts you to important drug warnings that should be
considered before administration.
Education edge—provides important information you should share with your
patient.
Look for Nurse Joy, Nurse Jake, and the other playful cast of characters in the margins
throughout this book. They will be there to explain key concepts, provide important care
reminders, offer reassurance, and teach in a way that no other resource can.
I hope you find this book helpful. Best of luck throughout your career!

Carolyn Gersch, PhD (candidate), MSN, RN, CNE

Nicole M. Heimgartner, MSN, RN, COI
Cherie R. Rebar, PhD, MBA, RN, COI
Laura M. Willis, DNP, APRN, FNP-C

Connect: RN2ED
Beavercreek, Ohio

14
 Contents
1 Fundamentals of nursing pharmacology
Victoria Wilson, RN
2 Autonomic nervous system drugs
Sharon Wing, PhDc, RN, CNL
3 Neurologic and neuromuscular drugs
Sarah Clark, RN, BA
4 Pain medications
Adair Lattimer, DNP, RN
5 Cardiovascular drugs
Katrin Moskowitz, DNP, APRN
6 Respiratory drugs
Katrin Moskowitz, DNP, APRN
7 Gastrointestinal drugs
Margaret M. Gingrich, CRNP
8 Genitourinary drugs
Amy Beckmann, CNM
9 Hematologic drugs
Emily Sheff, MSN, CMSRN, FNP-BC
10 Endocrine drugs
Tracy Taylor, MSN, RN
11 Psychotropic drugs
Sarah Clark, RN, BA
12 Anti-infective drugs
Charity L. Hacker, MSN-Ed, RN
13 Anti-inflammatory, antiallergy, and immunosuppressant drugs
Tracy Taylor, MSN, RN
14 Antineoplastic drugs
Sarah Clark, RN, BA
15 Drugs for fluid and electrolyte balance
Emily Sheff, MSN, CMSRN, FNP-BC

Appendices and index

Ophthalmic and dermatologic drugs
Sarah Clark, RN, BA
Medication safety
Sarah Clark, RN, BA
Abbreviations to avoid
Sarah Clark, RN, BA
Glossary
Index

15
16
 Chapter 1

Fundamentals of nursing
pharmacology

Just the facts

In this chapter, you’ll learn:
♦ pharmacology basics
♦ key concepts of pharmacokinetics, pharmacodynamics, and
pharmacotherapeutics
♦ key types of drug interactions and adverse reactions
♦ the nursing process.

Pharmacology basics
Pharmacology is the scientific study of the origin, nature, chemistry, effects, and uses
of drugs. This knowledge is essential to providing safe and accurate medication
administration to your patients.

The big three

This chapter reviews the three basic concepts of pharmacology:
1. pharmacokinetics—the absorption, distribution, metabolism, and excretion of
drugs by the body
2. pharmacodynamics—the biochemical and physical effects of drugs and the
mechanisms of drug actions
3. pharmacotherapeutics—the use of drugs to prevent and treat diseases.
In addition, it discusses other important aspects of pharmacology, including:
• how drugs are named and classified
• how drugs are derived
• how drugs are administered
• how new drugs are developed.

Naming and classifying drugs

Drugs have a specific kind of nomenclature—that is, a drug can go by three different
names:

17
 • The chemical name is a scientific name that precisely describes the drug’s atomic
and molecular structure.
• The generic, or nonproprietary, name is an abbreviation of the chemical name.
• The trade name (also known as the brand name or proprietary name) is selected
by the drug company selling the product. Trade names are protected by copyright.
The symbol ® after a trade name indicates that the name is registered by and
restricted to the drug manufacturer.
To avoid confusion, it’s best to use a drug’s generic name because any one drug
can have a number of trade names.

Making it official
In 1962, the federal government mandated the use of official names so that only one
official name would represent each drug. The official names are listed in the United
States Pharmacopeia and National Formulary.

Class act
Drugs that share similar characteristics are grouped together as a pharmacologic class
(or family). Beta-adrenergic blockers are an example of a pharmacologic class.
A second type of drug grouping is the therapeutic class, which categorizes drugs
by therapeutic use. Antihypertensives are an example of a therapeutic class.

18
Where drugs come from
Traditionally, drugs were derived from natural sources, such as:
• plants
• animals
• minerals.
Today, however, laboratory researchers have used traditional knowledge, along
with chemical science, to develop synthetic drug sources. One advantage of
chemically developed drugs is that they’re free from the impurities found in natural
substances. Also, researchers and drug developers can manipulate the molecular
structure of substances such as antibiotics so that a slight change in the chemical
structure makes the drug effective against different organisms. The first-, second-,
third-, and fourth-generation cephalosporins are an example.

Sowing the seeds of drugs

The earliest drug concoctions from plants used everything: the leaves, roots, bulb,
stem, seeds, buds, and blossoms. As a result, harmful substances often found their
way into the mixture.

Reaping the rewards of research

As the understanding of plants as drug sources became more sophisticated,
researchers sought to isolate and intensify active components while avoiding harmful
ones. The active components of plants vary in character and effect:
• Alkaloids, the most active component in plants, react with acids to form a salt
that’s able to dissolve more readily in body fluids. The names of alkaloids and
their salts usually end in “-ine”; examples include atropine, caffeine, and nicotine.
• Glycosides are naturally occurring active components that are found in plants and
have both beneficial and toxic effects. They usually have names that end in “-in,”
such as digoxin.
• Gums give products the ability to attract and hold water. Examples include
seaweed extractions and seeds with starch.

19
 • Resins, of which the chief source is pine tree sap, commonly act as local irritants or
as laxatives and caustic agents.
• Oils, thick and sometimes greasy liquids, are classified as volatile or fixed.
Examples of volatile oils, which readily evaporate, include peppermint, spearmint,
and juniper. Fixed oils, which aren’t easily evaporated, include castor oil and olive
oil.

Aid from animals

The body fluids or glands of animals are also natural drug sources. The drugs
obtained from animal sources include:
• hormones, such as insulin
• oils and fats (usually fixed), such as cod-liver oil
• enzymes, which are produced by living cells and act as catalysts, such as pancreatin
and pepsin
• vaccines, which are suspensions of killed, modified, or attenuated microorganisms.

Many minerals
Metallic and nonmetallic minerals provide various inorganic materials not available
from plants or animals. Mineral sources are used as they occur in nature or they’re
combined with other ingredients. Examples of drugs that contain minerals are iron,
iodine, and Epsom salts.

Lab report
Today, most drugs are produced in laboratories. Examples of such drugs include
thyroid hormone (from natural sources) and cimetidine (from synthetic sources).

DNA paving the way

Recombinant deoxyribonucleic acid (DNA) research has led to another chemical
source of organic compounds. For example, the reordering of genetic information
enables scientists to develop bacteria that produce insulin for humans.

20
How drugs are administered
A drug’s administration route influences the quantity given and the rate at which the
drug is absorbed and distributed. These variables affect the drug’s action and the
patient’s response.
Buccal, sublingual, and translingual
Certain drugs, such as nitroglycerin, are given buccally (in the pouch between the
cheek and teeth), sublingually (under the tongue), or translingually (on the tongue) to
prevent their destruction or transformation in the stomach or small intestine.
Gastric
The gastric route allows direct administration of a drug into the GI system. This route
is used when patients can’t ingest the drug orally. This route is accessed through a
tube placed directly into the GI system, such as a “G-tube.”

Intradermal
In intradermal administration, drugs are injected into the skin. A needle is inserted at a
10- to 15-degree angle so that it punctures only the skin’s surface. This form of
administration is used mainly for diagnostic purposes, such as testing for allergies or
tuberculosis.
Intramuscular
The IM route allows drugs to be injected directly into various muscle groups at
varying tissue depths. This form of administration provides rapid systemic action and
allows for absorption of relatively large doses (up to 3 mL). Aqueous suspensions and
solutions in oil as well as drugs that aren’t available in oral forms are given IM.
Intravenous
The IV route allows injection of drugs and other substances directly into the
bloodstream through a vein. Appropriate substances to administer IV include drugs,
fluids, blood or blood products, and diagnostic contrast agents. Administration can
range from a single dose to an ongoing infusion that’s delivered with great precision.

21
Oral
Oral administration is usually the safest, most convenient, and least expensive route.
Oral drugs are administered to patients who are conscious and able to swallow.

Rectal and vaginal

Suppositories, ointments, creams, or gels may be instilled into the rectum or vagina to
treat local irritation or infection. Some drugs applied to the mucosa of the rectum or
vagina can also be absorbed systemically.
Respiratory
Drugs that are available as gases can be administered into the respiratory system
through inhalation. These drugs are rapidly absorbed. In addition, some of these drugs
can be self-administered by devices such as the metered-dose inhaler. The respiratory
route is also used in emergencies—for example, to administer some injectable drugs
directly into the lungs via an endotracheal tube.

Subcutaneous
In subcutaneous (subcut) administration, small amounts of a drug are injected beneath
the dermis and into the subcutaneous tissue, usually in the patient’s upper arm, thigh,
or abdomen. This allows the drug to move into the bloodstream more rapidly than if
given by mouth. Drugs given by the subcut route include nonirritating aqueous
solutions and suspensions contained in up to 1 mL of fluid, such as heparin and
insulin.
Topical
The topical route is used to deliver a drug via the skin or a mucous membrane. This
route is used for most dermatologic, ophthalmic, otic, and nasal preparations.
Specialized infusions
Drugs may also be given as specialized infusions. These are given directly to a
specific site in the patient’s body. Specific types of infusions include:

22
 • epidural—injected into the epidural space
• intrapleural—injected into the pleural cavity
• intraperitoneal—injected into the peritoneal cavity
• intraosseous—injected into the rich vascular network of a long bone
• intra-articular—injected into a joint
• intrathecal—injected into the spinal canal.

New drug development

In the past, drugs were found by trial and error. Now, they’re developed primarily by
systematic scientific research. The U.S. Food and Drug Administration (FDA)
carefully monitors new drug development, which can take many years to complete.

Only after reviewing extensive animal studies and data on the safety and
effectiveness of the proposed drug does the FDA approve an application for an
Investigational New Drug (IND). (See Phases of new drug development.)

Phases of new drug development

When the FDA approves an application for an IND, the drug must undergo clinical
evaluation involving human subjects. This clinical evaluation is divided into four phases.

Phase I
In phase I, the drug is tested on healthy volunteers to make sure the drug can be given
safely to people.

Phase II
Phase II involves trials with human subjects who have the disease for which the drug is
thought to be effective.

Phase III
Large numbers of patients in medical research centers receive the drug in phase III. This
larger sampling provides information about infrequent or rare adverse effects. The FDA

23
 approves a new drug application if phase III studies are satisfactory.

Phase IV
Phase IV is voluntary and involves postmarket surveillance of the drug’s therapeutic
effects at the completion of phase III. The pharmaceutical company receives reports from
doctors and other health care professionals about the therapeutic results and adverse
effects of the drug. Some drugs, for example, have been found to be toxic and have been
removed from the market after their initial release.

On the FDA fast track

Although most INDs undergo all four phases of clinical evaluation mandated by the
FDA, a few can receive expedited approval. For example, because of the public health
threat posed by acquired immunodeficiency syndrome (AIDS), the FDA and drug
companies have agreed to shorten the IND approval process for drugs to treat the
disease. This allows doctors to give qualified AIDS patients “Treatment INDs” that
aren’t yet approved by the FDA.
Sponsors of drugs that reach phase II or III clinical trials can apply for FDA
approval of Treatment IND status. When the IND is approved, the sponsor supplies
the drug to doctors whose patients meet appropriate criteria. (See Cheaper and
easier.)

Cheaper and easier

In the past, only a few drugs for acute conditions (such as headaches and colds) were
available without prescription. Now, however, the FDA approves more drugs for over-
the-counter use, making the drugs more easily accessible and much less expensive to
consumers. Some examples include GI medications (such as ranitidine and cimetidine)
and antihistamines (such as loratadine).

Pharmacokinetics
The term kinetics refers to movement. Pharmacokinetics deals with a drug’s actions as
it moves through the body. Therefore, pharmacokinetics discusses how a drug is:
• absorbed (taken into the body)
• distributed (moved into various tissues)
• metabolized (changed into a form that can be excreted)
• excreted (removed from the body).
This branch of pharmacology is also concerned with a drug’s onset of action, peak
concentration level, and duration of action.

Absorption
Drug absorption covers the progress of a drug from the time it’s administered, through

24
 the time it passes to the tissues, until it becomes available for use by the body.
How drugs are absorbed
On a cellular level, drugs are absorbed by several means—primarily through active or
passive transport.

No energy required
Passive transport requires no cellular energy because the drug moves from an area of
higher concentration to one of lower concentration (diffusion). It occurs when small
molecules diffuse across membranes. Diffusion stops when the drug concentrations
on both sides of the membrane are equal. Oral drugs use passive transport; they move
from higher concentrations in the GI tract to lower concentrations in the bloodstream.

Get active
Active transport requires cellular energy to move the drug from an area of lower
concentration to one of higher concentration. Active transport is used to absorb
electrolytes, such as sodium and potassium, as well as some drugs, such as levodopa.

Taking a bite out of particles

Pinocytosis is a unique form of active transport that occurs when a cell engulfs a drug
particle. Pinocytosis is commonly employed to transport the fat-soluble vitamins (A,
D, E, and K).

Factors affecting absorption

Various factors—such as the route of administration, the amount of blood flow, and
the form of the drug—can affect the rate of a drug’s absorption.

Fast and furious

If only a few cells separate the active drug from systemic circulation, absorption
occurs rapidly and the drug quickly reaches therapeutic levels in the body. Typically,
drug absorption occurs within seconds or minutes when administered sublingually,
IV, or by inhalation.

25
Slow but steady
Absorption occurs at slower rates when drugs are administered by the oral, IM, or
subcut routes because the complex membrane systems of GI mucosal layers, muscle,
and skin delay drug passage.

At a snail’s pace
At the slowest absorption rates, drugs can take several hours or days to reach peak
concentration levels. A slow rate usually occurs with rectally administered or
sustained-release drugs.

Intestinal interference
Several other factors can affect absorption of a drug. For example, most absorption of
oral drugs occurs in the small intestine. If a patient has had large sections of the small
intestine surgically removed, drug absorption decreases because of the reduced
surface area and the reduced time the drug is in the intestine.

Liver-lowered levels
Drugs absorbed by the small intestine are transported to the liver before being
circulated to the rest of the body. The liver may metabolize much of the drug before it
enters circulation. This mechanism is referred to as the first-pass effect. Liver
metabolism may inactivate the drug; if so, the first-pass effect lowers the amount of
active drug released into the systemic circulation. Therefore, higher drug dosages
must be administered to achieve the desired effect.

26
More blood, more absorption
Increased blood flow to an absorption site improves drug absorption, whereas reduced
blood flow decreases absorption. More rapid absorption leads to a quicker onset of
drug action.
For example, the muscle area selected for IM administration can make a difference
in the drug absorption rate. Blood flows faster through the deltoid muscle (in the
upper arm) than through the gluteal muscle (in the buttocks). The gluteal muscle,
however, can accommodate a larger volume of drug than the deltoid muscle.

More pain, more stress, less drug

Pain and stress can also decrease the amount of drug absorbed. This may be due to a
change in blood flow, reduced movement through the GI tract, or gastric retention
triggered by the autonomic nervous system’s response to pain.

Whatcha eatin’?
High-fat meals and solid foods slow the rate at which contents leave the stomach and
enter the intestines, delaying intestinal absorption of a drug.

27
Form factors
Drug formulation (such as tablets, capsules, liquids, sustained-release formulas,
inactive ingredients, and coatings) affects the drug absorption rate and the time
needed to reach peak blood concentration levels. For example, enteric coated drugs
are specifically formulated so that they don’t dissolve immediately in the stomach.
Rather, they release in the small intestine. Liquid forms, however, are readily
absorbed in the stomach and at the beginning of the small intestine.

Combo considerations
Combining one drug with another drug or with food can cause interactions that
increase or decrease drug absorption, depending on the substances involved.

Distribution
Drug distribution is the process by which the drug is delivered to the tissues and fluids
of the body. Distribution of an absorbed drug within the body depends on several
factors, including:
• blood flow
• solubility
• protein binding.

Go with the flow

After a drug has reached the bloodstream, its distribution in the body depends on
blood flow. The drug is distributed quickly to those organs with a large supply of
blood, including the heart, liver, and kidneys. Distribution to other internal organs,
skin, fat, and muscle is slower.

28
Breaching the barrier
The ability of a drug to cross a cell membrane depends on whether the drug is water-
or lipid- (fat-) soluble. Lipid-soluble drugs easily cross through cell membranes,
whereas water-soluble drugs can’t. Lipid-soluble drugs can also cross the blood-brain
barrier and enter the brain.

In a bind
As a drug travels through the body, it comes in contact with proteins, such as the
plasma protein albumin. The drug can remain free or bind to the protein. The portion
of a drug that’s bound to a protein is inactive and can’t exert a therapeutic effect. Only
the free, or unbound, portion remains active. A drug is said to be highly protein-bound
if more than 80% of it binds to protein.

Metabolism
Drug metabolism, or biotransformation, refers to the body’s ability to change a drug
from its dosage form to a more water-soluble form that can then be excreted. Drugs
can be metabolized in several ways:
• Most commonly, a drug is metabolized into inactive metabolites (products of
metabolism), which are then excreted.
• Some drugs can be converted to active metabolites, meaning they’re capable of
exerting their own pharmacologic action. These metabolites may undergo further
metabolism or may be excreted from the body unchanged.
• Other drugs can be administered as inactive drugs, called prodrugs, and don’t
become active until they’re metabolized.

Where the magic happens

Most drugs are metabolized by enzymes in the liver; however, metabolism can also
occur in the plasma, kidneys, and membranes of the intestines. Some drugs inhibit or
compete for enzyme metabolism, which can cause the accumulation of drugs when
they’re given together. This accumulation increases the potential for an adverse
reaction or drug toxicity.

29
Metabolism busters
Certain diseases can reduce metabolism. These include liver disease, such as cirrhosis,
and heart failure, which reduces circulation to the liver.

In the genes
Genetics allow some people to be able to metabolize drugs rapidly, whereas others
metabolize them more slowly.

Environmental effects
Environment, too, can alter drug metabolism. For example, if a person is surrounded
by cigarette smoke, the rate of metabolism of some drugs may be affected. A stressful
environment, such as one involving prolonged illness or surgery, can also change how
a person metabolizes drugs.

Age alterations
Developmental changes can also affect drug metabolism. For example, infants have
immature livers that reduce the rate of metabolism, and elderly patients experience a
decline in liver size, blood flow, and enzyme production that also slows metabolism.

Excretion
Drug excretion refers to the elimination of drugs from the body. Most drugs are
excreted by the kidneys and leave the body through urine. Drugs can also be excreted
through the lungs, exocrine glands (sweat, salivary, or mammary glands), skin, and
intestinal tract.

Half in and half out

The half-life of a drug is the time it takes for the plasma concentration of a drug to fall
to half its original value—in other words, the time it takes for one half of the drug to
be eliminated by the body. Factors that affect a drug’s half-life include its rates of
absorption, metabolism, and excretion. Knowing how long a drug remains in the body
helps determine how frequently a drug should be taken.

30
 A drug that’s given only once is eliminated from the body almost completely after
four or five half-lives. A drug that’s administered at regular intervals, however,
reaches a steady concentration (or steady state) after about four or five half-lives.
Steady state occurs when the rate of drug administration equals the rate of drug
excretion.

Onset, peak, and duration

In addition to absorption, distribution, metabolism, and excretion, three other factors
play important roles in a drug’s pharmacokinetics:
• onset of action
• peak concentration
• duration of action.

How long ‘til we see some action?

Onset of action refers to the time interval that starts when the drug is administered and
ends when the therapeutic effect actually begins. Rate of onset varies depending on
the route of administration and other pharmacokinetic properties.

When will it reach peak performance?

As the body absorbs more drugs, blood concentration levels rise. The peak
concentration level is reached when the absorption rate equals the elimination rate.
However, the time of peak concentration isn’t always the time of peak response.

How long will it last?

The duration of action is the length of time the drug produces its therapeutic effect.

31
Pharmacodynamics
Pharmacodynamics is the study of the drug mechanisms that produce biochemical or
physiologic changes in the body. The interaction at the cellular level between a drug
and cellular components, such as the complex proteins that make up the cell
membrane, enzymes, or target receptors, represents drug action. The response
resulting from this drug action is called the drug effect.

Fooling with function

A drug can modify cell function or the rate of function, but a drug can’t impart a new
function to a cell or target tissue. Therefore, the drug effect depends on what the cell
is capable of accomplishing.
A drug can alter the target cell’s function by:
• modifying the cell’s physical or chemical environment
• interacting with a receptor (a specialized location on a cell membrane or inside a
cell).

Stimulating response
An agonist is an example of a drug that interacts with receptors. An agonist drug has
an attraction, or affinity, for a receptor and stimulates it. The drug then binds with the
receptor to produce its effect. The drug’s ability to initiate a response after binding
with the receptor is referred to as intrinsic activity.

Preventing response
If a drug has an affinity for a receptor but displays little or no intrinsic activity, it’s
called an antagonist. The antagonist prevents a response from occurring.
Antagonists can be competitive or noncompetitive:
• A competitive antagonist competes with the agonist for receptor sites. Because this
type of drug binds reversibly to the receptor site, administering large doses of an
agonist can overcome the antagonist’s effects.
• A noncompetitive antagonist binds to receptor sites and blocks the effects of the

32
 agonist. Administering large doses of the agonist can’t reverse its action.

Not so choosy
If a drug acts on a variety of receptors, it’s said to be nonselective and can cause
multiple and widespread effects.

Potent quotient
Drug potency refers to the relative amount of a drug required to produce a desired
response. Drug potency is also used to compare two drugs. If drug X produces the
same response as drug Y but at a lower dose, then drug X is more potent than drug Y.

Observe the curve

As its name implies, a dose-response curve is used to graphically represent the
relationship between the dose of a drug and the response it produces. (See Dose-
response curve, page 14.)

Dose-response curve
This graph shows the dose-response curve for two different drugs. As you can see, at low
doses of each drug, a dosage increase results in only a small increase in drug response
(e.g., from point A to point B). At higher doses, an increase in dosage produces a much
greater response (from point B to point C). As the dosage continues to climb, an increase
in dose produces very little increase in response (from point C to point D).
This graph also shows that drug X is more potent than drug Y because it results in the
same response, but at a lower dose (compare point A to point E).

33
 On the dose-response curve, a low dose usually corresponds with a low response.
At a low dose, an increase in dose produces only a slight increase in response. With
further increases in dose, there’s a marked rise in drug response. After a certain point,
an increase in dose yields little or no increase in response. At this point, the drug is
said to have reached maximum effectiveness.

From desired effect to dangerous dose

Most drugs produce multiple effects. The relationship between a drug’s desired
therapeutic effects and its adverse effects is called the drug’s therapeutic index. It’s
also referred to as its margin of safety.
The therapeutic index usually measures the difference between:
• an effective dose for 50% of the patients treated
• the minimal dose at which adverse reactions occur.

The lowdown on a low index

A drug with a low or narrow therapeutic index has a narrow range of safety between
an effective dose and a lethal one. On the other hand, a drug with a high therapeutic
index has a wide range of safety and less risk of toxic effects.

Pharmacotherapeutics
Pharmacotherapeutics is the use of drugs to treat disease. When choosing a drug to
treat a particular condition, health care providers consider the drug’s effectiveness as
well as such factors as the type of therapy the patient will receive.

Pick your therapy

The type of therapy prescribed depends on the severity, urgency, and prognosis of the

34
 patient’s condition. Therapy types include:
• acute therapy, if the patient is critically ill and requires acute intensive therapy
• empiric therapy, based on practical experience rather than on pure scientific data
• maintenance therapy, for patients with chronic conditions that don’t resolve
• supplemental or replacement therapy, to replenish or substitute for missing
substances in the body
• supportive therapy, which doesn’t treat the cause of the disease but maintains other
threatened body systems until the patient’s condition resolves
• palliative therapy, used for end-stage or terminal diseases to make the patient as
comfortable as possible.

It’s all personal

A patient’s overall health as well as other individual factors can alter his response to a
drug. Coinciding medical conditions and personal lifestyle characteristics must also
be considered when selecting drug therapy. (See Factors affecting patient response to
a drug.)

Factors affecting patient response to a drug

Because no two people are alike physiologically or psychologically, patient responses to a
drug can vary greatly, depending on such factors as:
• age
• cardiovascular function
• diet
• disease
• drug interactions
• gender
• GI function
• hepatic function
• infection
• renal function.

35
Another random document with
no related content on Scribd:
kölcsönös megvitatás, hanem a főnök és papok egyedül gyakorolták
a parancsolás és a dogmatizmus monopóliumát.
«Hogyan engedett helyet, – kérdezi Tarde, – az embervadászat
az emberi háborúnak, a hiszékenység a szabad vizsgálódásnak és a
dogmatizmus a kölcsönös felvilágosításnak? az engedelmesség a
szabad beleegyezésnek és az abszolutizmus az önkormányzatnak?
a privilégium a törvény előtti egyenlőségnek, a donáczió vagy a
lopás a cserének? a szolgaság az igazi kooperácziónak? és végül a
kezdetleges házasság, amely a nő eltulajdonítása volt, minden
kölcsönösség nélkül, a mai házasságnak, amely a férfinak a nő által
és a nőnek a férfi által való eltulajdonítása? Válaszom ez: az
utánzásnak minden formájában való lassú és elkerülhetetlen hatása
következtében.»96)
A felsőbbnek tömeges utánzása az alsóbb által általánosította az
előbbinek privilégiumait. Az a szükséglet, hogy utánozzuk a felsőket,
hogy épp úgy higyjenek bennünk, épp úgy engedelmeskedjenek,
épp úgy szolgáljanak nekünk, mint neki: mérhetetlen erő volt, amely
lassan létrehozta azokat az átalakulásokat, amelyeket látunk. A
népfelség, amint ma érvényesül, nem egyéb, mint ezernyi
példányban való megsokszorozódása a monarchikus felségnek, és
ez utóbbi példája nélkül, amely különösen XIV. Lajosban testesült
meg, ki tudja, vajjon egyáltalán kigondolható lett-e volna?
Egy harmadik törvény, amelyet az utánzás korolláriumának kell
tekintenünk, a visszatérhetetlenség törvénye a történelemben.
Tarde szerint az, ami a társadalmak történetében lényeges,
visszatérhetetlen, vagyis nem ismétlődhetik megfordított sorrendben.
– Valamely létező társadalmi evoluczió visszatérhetetlen, mert az oly
tények, aminő például a monopóliumról a kereskedelmi
szabadságra, a szolgaságról a szolgálatok kölcsönösségére való
áttérés az utánzás törvényeinek korolláriumai. Vagyis, ezek a
törvények megszünhetnek részben vagy teljesen működni és ez
esetben valamely társadalom részben vagy teljesen kimulik, de a
törvények nem fordulhatnak fel. Tegyük hozzá ehhez, hogy az
utánzás áramlásai kereszteződnek és egymásba olvadnak, hogy úgy
mondjuk, maguk között. És ez az összebogozódás soha többé nem
oldható fel. Ha azt akarjuk feltételezni, hogy feloldódtak, akkor a
czivilizáczió teljes felfordulását, teljes kataklizmáját kellene
elfogadnunk.
Foglalkozzunk most röviden az evolucziónak egy másik
törvényével, amely szintén az utánzás törvényének korolláriuma. Ez
a fokozatos asszimiláczió törvénye a társadalmakban.
Tarde szerint, az utánzások felhalmozódása következtében a
társadalmi élet jelenségei egyöntetüségre törekszenek. Példa erre a
férfi és női ruházat, amely miután hajdan nagyon differencziálódott
volt úgy szabásban, mint szövetben a népesség különböző osztályai
és az ország különböző tartományai szerint, egyre jobban törekszik
immár az egyöntetüségre.
Tarde szerint ez a törvény érvényes a társadalmi tevékenység
minden ágában, sőt átalakítani igyekszik még a versenyt és a
küzdelmet is, ezek különböző formáiban. «Az utánzás
következtében, amelynek kisugárzása szakadatlanul és titkon
működik, hogy úgy mondjuk, a társadalmi mező kiszélesítésére, a
társadalmi jelenségek kiszélesednek és részt vesz ebben a
mozgásban a háború is. Végtelen sok, igen apró, de igen
elkeseredett háború után kis törzsek között, sokkal kisebb számú,
valamivel nagyobb háborúk következnek, de más kevésbbé
gyülölködők, kis városok, majd pedig nagy városok között, még
később növekvő népek között és végül elérkezünk oly korszakhoz,
amelyben nagyszabásuak, de igen ritkák az összeütközések,
minden kegyetlenség nélkül, a nemzeti kolosszusok között, amelyek
már nagyságuknál fogva is békeszeretők.»97)
«A verseny, ez a gazdasági és többé már nem politikai jellegü
társadalmi ellenkezés, ugyanezt a törvényt követi. Mint a háború, a
verseny is kicsiből nő nagygyá, igen számos kicsiből igen kevés
számú nagygyá…»
A társadalmi harcz harmadik nagy formája, a vitatkozás, szintén
ugyane törvény szerint fejlődik… Apró kotériák, apró törzsek, apró
egyházak, apró fórumok, apró iskolák szóharczai helyét nagy
polémiák után egypár nagy pártnak, egypár nagy parlamenti
csoportnak, egypár nagy filozófiai vagy művészeti iskolának az
ellentétessége foglalja el, amelyek felséges csatákat vívnak
egymással.98)
Ezért van az, hogy bizonyos társadalmi dolgok: dogma,
szólásmód, tudományos elv, erkölcsi rovás, ipari eljárás, stb. utánzó
ismétlés folytán geometriai arányban igyekeznek terjeszkedni, a
társadalmi hatások és kölcsönhatások tere mindjobban bővül, az
ellenkezések kiszélesedve elgyengülnek és úgy látszik, az
emberiség egyszerre megbékülés és általános egyöntetűség felé
halad.
Ezzel végeztünk a fejlődés különböző törvényeivel, melyek
mindmegannyi korollariumként kapcsolódnak az utánzás
alaptörvényéhez. Az utánzással kapcsolatban érdekes tanulmányt
lehetne még folytatni. Meg kellene vizsgálni, hogy melyek kedvező
vagy kedvezőtlen feltételei az utánzó sugallásnak, melyet egyik lélek
a másikra gyakorol. Tarde utánzás-elméletét érdekes és pontos
vizsgálattal egészítette ki, melyet az utánzás problémája e szubjektiv
szempontjának szentel.99)
Tarde megvizsgálja a lelki kölcsönhatás különféle: fizikai, élettani,
vagy pszichológiai feltételeit, vagyis egyik lélek hatását egy másik
lélekre. Hogy melyek a távolság, a kor, a nem, a termet, a fizikai
energia, az egészség, a faj ama feltételei, melyek az utánzás
társadalmi jelenségében hatással vannak egyesek
szuggesztivitására és mások szuggesztibilitására? Nem követhetjük
Tarde-ot érdekes fejtegetéseiben, melyeket e kérdéseknek szentel.
Csak azokra az individualista következtetésekre mutatunk rá,
amelyek a következő idézetből bontakoznak ki: «Magasabb
szuggesztivitás kiváltsága nem kapcsolódik állandó módon egyetlen
fajba; koronként vándorol és ama történeti körülményektől függ,
melyekben ez vagy az a faj részesedett. Ebből következik az is,
hogy adott pillanatban az a tény, hogy magasabb tekintélyü fajhoz
tartozik, szuggesztivabbá, befolyásolhatóbbá, az eszmék és
cselekedetek terjesztésére alkalmasabbá teszi az embert. De ez a
magasabb szuggesztivitás, mely a fajtól függ, mindinkább alá van
rendelve annak, mely egyéni felsőbbségből ered. Tegyük hozzá: ha
nincs faj, mely arra született, hogy folyvást feltaláljon, hogy
parancsoljon és tanítson minden tekintetben és örökké, épp így
állandó és föltétlen egyéni fensőbbség sincs. Aki köztünk a
legtudósabb, az is tanulhat valamit a legtudatlanabbtól, példát vehet
a legjobb is valamiben a legrosszabbtól. Azt is látjuk, hogy fejlődő
társadalomban a parancsolás épp úgy, mint az engedelmesség
széttagolódik és így mindinkább kölcsönös lett. Az általánosított
munka és csere folytán mindegyikünk szolgálója azoknak, akikért
dolgozik és ura azoknak, akik érte dolgoznak.100)

IV. FEJEZET.
A társadalmi ellenkezés és differencziáltság

törvényei.

A találékonyság és az utánzás nem egyedüli teremtő erői a

társadalmi fejlődésnek. Az utánzás áramlásai ellenkeznek
egymással; az egyének agyában közvetítik és meghatározzák az
alkalmazkodást, mely önmaga új utánzó áramlásoknak lesz kiinduló
pontja.
Az ellenkezés vagy küzdelem nem kevésbbé szükséges törvény,
mint az utánzás. Tanulmányozni fogjuk természetét és hatásait.
A társadalmi ellenkezés Tarde szerint három fajta: sorozatos,
fokozatos és iránybeli vagy jelképes ellenkezés.
A sorozatos ellenkezés minőségbeli jelenség, mely egymást
követő ellentétes változatokat mutat. – A sorozatos ellenkezés egyik
példája azokban az evolucziókban és kontraevolucziókban állana,
azokban a ricorsi-ban, melyeket bizonyos társadalomtudósok a
társadalmi jelenségek menetében elképzeltek. A fokozatos
ellenkezés mennyiségbeli természetü ellenkezés. Szaporodásnak
vagy csökkenésnek, növekedésnek vagy apadásnak, emelkedésnek
vagy esésnek nevezhetnők. Például: a bünözés, az öngyilkosság,
születés, házasságkötés bizonyos fajtájának emelkedése vagy
esése, stb. Végül az az ellenkezés, melyet Tarde iránybeli vagy
diametriális ellenkezésnek nevez, összeütközés két ellentétes erő
között, melyek egyidejüleg életért és befolyásért küzdenek.
Maguk az iránybeli ellenkezések kétfélék lehetnek: külsők vagy
belsők. Külső ellenkezéseknek nevezhetjük ama törekvések
ellenkezését, melyek több ember, vagy több embercsoport között
vannak. Bensőknek azokat az ellenkezéseket nevezzük, melyek
ugyanegy ember különféle törekvései között támadnak.
A külső ellenkezések egyáltalában nem azonosok a benső
ellenkezésekkel. Egy szóval e kétfajta küzdelem összeférhetetlen.
Valójában, mondja Tarde, «csak amikor vége a benső küzdelemnek,
amikor az egyén két ellentmondó befolyás között ránczigálódva már
választott, bizonyos véleményt vagy bizonyos elhatározásért inkább
elfogadott, mint egy másikat, amikor tehát így békét teremtett
önmagában, akkor lesz a harcz lehetséges közte és azok között az
egyének között, akik vele ellentétesen választottak.101)
Tarde szerint az ellenkezés e három alakjának, a sorozatos,
fokozatos és iránybeli ellenkezésnek, csak esetleges, nem állandó
és nem szükségszerü a karaktere. Rosszul tennők, ha azt tennők,
hogy az emberi czivilizáczióban a sorozatos ellenkezések örökké
ujjászületnek (Vico ricorsi-ja), vagy hogy a szaporodásnak és
csökkenésnek, a növekedésnek és apadásnak szükségszerüek a
váltakozásai. A szükségszerü regresszió nem több, mint amennyi a
szükségszerü visszatérhetőség.
Végül, Tarde szerint, hasonlókép rosszul tennők, ha azt hinnők,
hogy a társadalmak fejlődésében az iránybeli ellenkezések
szükségesek és örökkévalók. Tarde szerint az ellenkezés nem más,
mint egy átmeneti időszak, az utánzás és alkalmazkodás között.
Csak negativ szerepet játszik. Találékonyság és a találékonyságból
eredő utánzó terjeszkedés nélkül, melyek nem önzések
keveredéséből, hanem amaz ösztönös rokonszenvből származnak,
mely társas lényekké teszi az embereket, a verseny tehetetlen és
káros. A küzdelem szintén ideiglenes jellegü. A harczok
szétterjengenek és gyöngülnek. Eljön az ideje, amikor eltünnek. A
haladás abban áll, hogy az egymással ellentétes érdekek
bonyolódott vetélkedését összhangzó jogok szabatos elhatárolását
váltja fel.
Azt hiszszük, hogy Tardenak a két első pontra vonatkozóan igaza
van. De nem hiszszük, hogy a czivilizáczióban megvolna akár a
történelmi ricorsi, akár a növekedés és csökkenés váltakozásainak
szükségszerüsége. Azt hiszszük, nincs rá ok, hogy az emberiség
ismeret- és vagyonmennyisége folyvást határtalanul ne
gyarapodnék.
Hanem Tardetól eltérő véleményen vagyunk az iránybeli
ellenkezések esetleges vagy szükséges karakterének kérdését
illetőleg. Mi hiszünk ez utóbbi módon értelmezett küzdelem
szükségességében és örökkévalóságában. A küzdelem addig nem
fog eltünni, mig el nem tüntetik az egyének különféleségét, ami
igazán állandó és lerombolhatatlan. Ezer különféleség folytán az
egyének, bármi történjék is, továbbra is szembeszállanak
egymással, mintmegannyi felfegyverzett egoizmus, megannyi
megkülönböztetett és megmásíthatatlan hatalmi akarás,
megmásíthatatlan érdeke, szüksége és vágya, valamint amaz
eredeti és személyes módja szerint, melylyel felfogja és
visszatükrözi a világot. Ugy látszik, ezt maga Tarde is elismeri. «A
társadalmi haladás, – mondja, – nem az ellenségeskedésből ered,
ha bizonyos formáját felölti is, hanem a nagyravágyásból és a
találékonyságot és az utánzást szülő hajlamból.» De mi ez a
nagyravágyás, amiről Tarde beszél, ha csak nem a
hatalomravágyásnak és a harcznak egy alakja? És melyik
nagyravágyás nem tételez fel ledöntendő akadályt, leverni való
ellenséget? Szerintünk Simmelnek van igaza Tarde-del szemben,
amikor megengedi, hogy a küzdelmi elem lényeges és
megdönthetetlen jelleg a társadalmak életében.102) Nietzschenek
igaza volt, amikor azt mondta, hogy «a gyülölet, irigység, kapzsiság,
uralomvágy hajlamait úgy kell tekintenünk, mint az élet lényeges
törekvéseit, mint valamit, aminek az általános életgazdaságban
mélyen és lényegesen bent kell gyökereznie.»103)
A fejlődés semmiképpen sem mutatja, hogy az önzés és
antagonizmus csökkent volna az emberi kapcsolatokban.
Ellenkezőleg, úgy látszik, korunk jellemző vonása a kollektiv
önzéseknek, fajok, osztályok, pártok, testületek, stb. önzésének
túlzó telítettsége. Fontoljuk csak meg azt a példát, melylyel az angol
egoizmus szolgált a délafrikai háborúban.
Azt hisszük, hogy a csoportok önzése soha sem volt jobban
felfegyverkezve, mint manapság. Ha megengedjük, hogy az egyéni
tudat megfinomult a fejlődés folyamán és megközelíthetőbbé vált
amaz érzések számára, melyek finomabbak és emberiebbek, mint a
kezdetleges emberiség érzései, a társadalmi tudat épp oly önző, épp
oly nagyravágyó és kapzsi, alkalomadtán épp oly zsarnoki és
elnyomó, mint még soha.
A szolidaritás békéltető képességeiről beszélnek. De nem kell
szem elől téveszteni, hogy növekvő szolidaritásnak
ellenségeskedés, csoportonként jobban feltünő vetélkedés, valamint
a csoporttal szemben való nagyobb önzés felel meg. Nem kell, mint
ahogyan már megjegyeztük, a szolidaritás szónak, amely közhelylyé
vált, illuziót kelteni. Vilfredo Pareto, egy mai gazdaságtudós, érdekes
megfigyeléseket tett ez irányban. «A kifejezések – mondja – a velük
való használat folytán végül kezdik elveszteni minden
jelentőségüket. Ilyen kifejezés például a «szolidaritás», mely jelenleg
divatban van. A XVIII. század végén «érzékeny»-nek kellett lenni,
1488-ban a «testvériség» volt nagy becsben; azóta sokat csökkent
hitele; most «szolidáris»-nak kell lenni. Ezt a kifejezést, a vele való
visszaélés folytán, mindenre kezdik alkalmazni… Például a
protekczionisták is a szolidaritásra hivatkoznak. Azt erősítgetik, hogy
a protektori jogok szolidárissá teszik a munkaadót és a munkást.
Szegény ártatlan lelkek, csak a szolidaritás szeretete hajtja őket,
hogy jogot kérjenek arra, hogy polgártársaik által fizettessenek bért
maguknak. Hallottam, amint egy igen képzett személyiség nyilvános
szónoklatban bizonyította, hogy a «tudomány nem érdemli meg
nevét, ha nem ébreszt szolidáris érzelmeket». Ezek szerint a
geometria nem tudomány, mert benne nehéz volna a legcsekélyebb
hatást is felfedezni a «szolidaritás»-ra. Különben melyik nyilvános
szónoklatból, a legjelentéktelenebb felköszöntőtől kezdve a miniszter
beszédéig, hiányzik a «szolidaritás» kifejezés? Azok az emberek,
akik alkalmazzák, úgy látszik, elvesztették érzéküket a
nevetségesség iránt és nincs többé Voltaire, vagy Moliére, hogy
eszükbe idézze.»
«Ujra meg kellene írni Tartufe-ot. Bizonyos, hogy napjainkban
Tartufe a szolidaritás nevében akarná elcsábítani Elmirát és
kifosztani az együgyü Orgont… A szolidaritás egyszerüen új
elnevezés, melyet az egyik legegészségtelenebb fajta egoizmusnak
adtak.»104)
Ne féljünk megvallani, hogy az ellenkezés és a küzdelem
lényeges és szükséges kategóriái a szocziális életnek. Emlékezzünk
csak, mit mond Machiavelli a szenátus és a nép közötti küzdelem
hasznáról a római hatalom kialakulását illetőleg.105)
Van bizonyos igazság Durckheim paradoxonában, hogy «a bűn
szükséges, hogy az egész társadalmi élet alapfeltételeivel függ
össze és éppen ennél fogva hasznos»,106) és van igazság Poletti
axiomájában is, mely szerint «a két haladás, a kártékony haladás és
a munkás haladás, összetalálkozása nem esetleges és nem
sajnálatraméltó, hanem elkerülhetetlen, és azt mutatja, hogy a bün
és a munka, a bün és a genie ugyanazon forrásokból merítik
életerejüket.» Durckheim több megokolását adja a kriminalitás e
hasznos szerepének; ime egy a több közül: Vegyünk, – mondja –
ami lehetetlen, egy társadalmat, ahol nem követnek el többé sem
gyilkosságot, sem lopást, sem semmiféle merényletet az erkölcsök
ellen. Ez az állapot csak akkor állhat fenn, ha a társadalom
cselekedeteit a köztudat tulságosan egyhangulag, általános
helyesléssel fogadja. Aminek az a szomorú következménye, hogy e
kollektiv tudat, mely a kapott elégtételek folytán követelőzőbbé válik,
szerfölött szigorúan fogja elbirálni a legjelentéktelenebb erőszakos,
gyöngédtelen, vagy erkölcstelen cselekedeteket. Az emberek úgy
fognak élni, mint egy kolostorban, ahol halálos bűn hiján
szőrcsuhára vagy böjtölésre itélik őket a legmegbocsáthatóbb kis
vétkek miatt. «Például a kiméletlen vagy kiméletlenül végrehajtott
szerződések, melyek csak közmegrovást vagy polgári eljárást
vonnak maguk után, gonosztettekké válnak… Ha tehát ez a
társadalom a biráskodás és büntetés hatalmával lesz felfegyverezve,
bűncselekményeknek fogja minősíteni ezeket a cselekedeteket és
eszerint fog ellenük eljárni…»107) Igy tehát még a bűnnek is megvan
az erkölcsi haszna. Meggátolja, hogy a közvélemény a kollektiv tudat
által tulságos zsarnoki nyomást gyakoroljon az egyénre.
A bűnnek e hasznos szerepe emlékünkbe idézi Hartmann
mélységes sorait, amelyekben ilyenféle «kakodiceá»-t, vagyis a
rossz igazolását, rajzol meg a társadalmak életében. «Faust, –
mondja ez a bölcselő, – Mefistofeles néven nevezi azt a hatalmat,
mely örökké a rosszat akarja és örökké a jót hinti el. Goethe a
legjobb kifejezést találta meg, hogy visszaadja e «lehetetlen ördög»
szerepét, akiről a német legenda beszél, akit mindig félrevezetnek
czélba vett tervei, s akinek mindég ellenkezőleg végződnek
törekvései, mint ahogy akarta volna. Minden egyéni rosszakaratot
úgy kell tekinteni, mint e hatalom egy részét, amely örökké a rosszat
akarja és örökké a jót veti el.»
«A gonosz akarat nem játszik tisztán negativ szerepet a
mindenségben. Nem olyan véletlen, melyet ki kell küszöbölni.
Hanem bizonyos pozitiv dolog és lényeges tényezője az öntudatlan
teleologiai pörnek…»
«Az előtt, aki e szempontból megszokott egy Schelling és Hegel
nézete szerint felépített teleologiát, az előtt kétségtelen, hogy a
rossz közvetett hasznos következménye csak különleges esete az
általános történelmi törvénynek, mely azt akarja, hogy az emberek
ritkán és homályosan ismerjék azokat a czélokat, amelyek felé
törekednek és hogy ezek a czélok kezeik között teljesen különböző
eredményekké alakuljanak át. Talán ezt nevezik a természet
iróniájának és ez nem más, mint az öntudatlan eszme fortélyainak
következménye.»108)
Ez az idézet metafizikailag fejezi ki azt a tényleges igazságot,
hogy a küzdelem, melyet a felületes optimizmus meg akart szüntetni,
örök és hasznos tényezője a társadalmi fejlődésnek az élet
szempontjából. Az egyének küzdelme egymás között, a csoportok
egymás közötti küzdelme, az egyén küzdelme a csoport s a csoport
küzdelme az egyén ellen, a küzdelemnek mindezek az alakjai
elkerülhetetlenek és örökkévalók. A küzdelemnek ez az állapota az
egyéni szabadságra különben kevésbbé kedvezőtlen, mint ahogy
hisszük.
Mert az az egyén, aki több harczban lévő csoportot talál magával
szemben, valamelyik csoportban védelmet találhat a másik csoport
ellen. Az egyik elnyomó társadalmi erő ellen az ezzel ellenséges
erőhöz fordulhat. Az az ember, aki csak egy társadalmi
csoportosuláshoz tartozik, anyagilag és szellemileg sokkal függőbb,
mint az, aki többhöz tartozhatik, egyiktől a másikhoz mehet és saját
tudatában szembe helyezheti egymással ellenlábas társadalmi
rendszereiket. Montesquieu mondotta, hogy a politikai hatalmak
szétválasztása és lehetséges összeütközése a polgárra a
szabadság biztosítéka. Ezt a gondolatot ki lehet bővíteni és ki lehet
terjeszteni a társadalom életének minden körére. A csoport hatása
gyakran elnyomta az egyént, ennek tehát érdekében áll, ha a
csoportok összeütközésbe kerülnek egymással. Igy uralkodhat
rajtok, vagy legalább menekülhet előlük. Azt a régi mondást, hogy
divide, ut imperes, így alakíthatjuk át: divide, ut liber sis.
A társadalmi ellenkezés örök és szükséges társadalmi működés
lévén, abba a meghatározásba tartozik, amelyet az okozatosság
törvényeiről, vagyis azokról a törvényekről állítottunk fel, amelyek a
társadalmak élete változhatatlan elemeinek, örök tényezőinek
hatását meghatározzák. Azok a megnyilvánulások, melyek az efajta
törvényeknek tárgyai, ugyanazok, amelyeket Xénopol109) «ismétlődő
megnyilvánulások» – nak nevez, vagyis ezek a megnyilvánulások
úgy ismétlődnek, hogy önmagukkal állandóan azonosak és nem
változnak tartamuk folyamán. Az ismétlődő megnyilvánulásokkal
Xénopol szerint szemben állanak az «egymást követő
megnyilvánulások», vagyis azok, amelyek «különféle hatás alatt
időközben megváltoznak».
 A társadalmi differencziáltság törvénye ez utóbbi
meghatározásba tartozik. Ez a fejlődésnek egyik törvénye, amely a
társadalmi energiáknak egy bizonyos irányba való igazodását fejezi
ki.
A differencziálódás törvényét úgy tekinthetjük, mint az ellenkezés
általános törvényének következményét. A társadalmi csoportok és
társadalmi hatások szembeszállanak egymással, és a társadalmi
életben a társadalmi kapcsolatok váltakoznak és mindinkább
összebonyolodnak.
Ezt a törvényt már Rousseau megformulázta: «A társadalmak
sokadalmából új és gyakran ellentétes kapcsolatok sokasága
születik, mely ellenkező irányba rángatja azokat, akik lelkesedéssel
haladnak a társadalom útján.»110)
Simmel azok közé tartozik, akik legtöbbet foglalkoztak ezzel a
törvénynyel. Szerinte «a történelem megsokszorozza a társadalmi,
vallási, szellemi, kereskedelmi csoportok számát, amelyekhez az
egyének tartoznak, akiknek egyéniségét a csoportok növekvő
bonyolultsága emeli. Következésképpen ezek kötelessége többé
nem oly szorosan vett egyszerü, világos, egyoldalu, mint abban az
időben, amikor az egyénnek csak saját társadalmával volt dolga.»
«Ugy látszik, hogy a társadalmi elemek növekvő
differencziálódása, a lélektani elemekkel öszhangzó
differencziálódás a tudatban, a társadalmak és egyének párhuzamos
fejlődésének összes törvényei sokkal inkább növelik, mint csökkentik
ezeknek az összeütközéseknek számát.»111)
Az előbbiekből kiindulva két fajta differencziálódást
különböztethetünk meg: külső és belső differencziálódást.
A külső differencziálódás az egyéneket körülvevő társadalmi
kapcsolatok növekvő bonyolultságában áll, a belső differencziálódás
pedig az egyéni tudatokban levő érzések, eszmék és hitek növekvő
bonyolultságában. Az utóbbiak a fejlődés arányában teljesebbek,
finomultabbak és sokoldalubbak lesznek. «A történelem ugyanakkor,
amikor megnöveli az erkölcs tárgyainak számát, érzékenyebbekké
teszi az alanyokat.»
Az erkölcsi monizmus felületes feltevés, amelyet mindinkább
túlhaladnak a számban és jelentőségben növekvő erkölcsi
összeütközések.

V. FEJEZET.
A társadalmi asszimiláczió és differenciálódás

törvényeinek ellentéte.

Két ellentétes törvénynyel állunk szemben: a társadalmi

differencziálódás törvényével, mely szerint a társadalmi haladás a
nagytól a kicsihez, az egyszerütől az összetetthez, az egynemütől a
különnemühöz való fejlődésben áll, továbbá a fokozatos társadalmi
asszimilálódás törvényével, mely szerint a fejlődés átmenet a kicsitől
a nagyhoz, a különnemütől az egynemühöz. Ez az utóbbi törvény az
utánzás törvényeinek egyik corolláriuma, mintahogy a fokozatos
differencziálódás corolláriuma az ellenkezés törvényeinek. A
fokozatos asszimilálódás törvénye (Tarde) szerint az emberiség
tökéletes monizmus, teljes egyformaság, tudományos, technikai,
szellemi, esztétikai és erkölcsi egyformaság felé halad.112) A
fokozatos differencziálódás törvénye (Simmel) szerint a társadalmi
alakulatok és az egyéni tudatok mindinkább bonyolulnak és
váltakozók lesznek.
Ez a két ellenlábas törvény vetélkedik a befolyásért a
társadalmak fejlődésében. Hogyan működnek? Miként
egyeztethetők össze hatásaik? E két törvény közül melyik
diadalmaskodik? Talán ezek a legnehezebb kérdések, amelyeket a
társadalomtudósnak fel lehet vetni.
 Megelégszünk azzal, hogy felvetjük itt a kérdést és nehány
alapvető gondolattal rámutatunk a megoldására. Azt hiszszük, egy
szükséges megkülönböztetést kell tennünk. Van egy terület, ahol
végbemegy a gondolatok asszimilálódása és valószinüleg
mindinkább végbe fog menni. A tudomány területe ez. Az az
egyetemesség, amely az intelligencziáknak a tudományos
igazságokhoz való simulásában megnyilatkozik, különben inkább
lelki és gondolkozásbeli okoktól függ, mint társadalmi okoktól. Mert
az intelligencziák növekvő asszimilálódásának valódi oka ezen a
területen nem más, mint a tudományos igazságok szorosan vett
tárgyilagos, személytelen jellege.
Van még egy terület, ahol az asszimilálódás törvénye
valószinüleg diadalmaskodni fog. Ez a közgazdaság és a technika
területe. Ennek oka az, hogy az emberi tevékenység e két ága
szorosan hozzákapcsolódik a tudományos kulturához és hogy a
lelkeknek a tudományos téren való fokozódó áthasonulása hasonló
áthasonulást fog magával vonni a gazdasági és technikai élet
területén is. Maga a ruházkodás, amely a gazdasági élet körébe
tartozik, talán meg fog próbálkozni azzal, sőt már próbálkozik is,
hogy egyenruhává legyen.
Van azonban egy másik nagy terület, amely szerintünk ki lesz
szolgáltatva a társadalmi differencziálódás törvényének és ahol az
egyéni különféleségek és eredetiségek teljesen szabadon
terjeszkedhetnek. Ez az esztétikai és erkölcsi terület. Ez az egyéni
kezdeményezés és sugallás tere marad. A jövő esztétikája, a jövő
vallása és erkölcse mindinkább anomikus lesz. Mindenki mindinkább
saját koczkázatára és veszélyére fogja megalkotni szépségének és
erkölcsi igazságának eszményét; mindenki saját felelősségére fogja
hajszolni metafizikai és esztétikai gondolatai καλὸς κίνδυνος-át. Az
egyén viselkedését nem többé-kevésbbé szoros erkölcsi és
társadalmi dogmatizmusok fogják megszabni, hanem az eszmény,
amelyet saját maga teremt.
Szerintünk a differencziálódás és az individualizmus sohasem
fognak meghátrálni az esztétika és erkölcs terén az egyformaság
haladása előtt. Az esztétikai és erkölcsi egység, ha ugyan
megvalósítható, az emberiség elkábulása, maga a halál volna. Mint
ahogy az öreg Heraclitus hitte, egyedül a küzdelem és a
különféleség képes létrehozni az életet és a szépséget.
Tarde, bármennyire hive is a fokozatos asszimilálódás
törvényének, végül mégis az individualizmushoz ér el, melyet így fejt
ki az «Utánzás törvényei»-ről szóló könyve végén: «Lehetséges,
hogy az utánzás dagálya is partot ér és fölösleges terjengőssége
folytán a társadalmiság szükségessége csökken, vagy inkább alakot
cserél és átváltozik bizonyos fajtáju általános embergyülöletté; ez az
embergyülölet különben összefér a mérsékelt kereskedelmi
forgalommal és az ipari kicserélés bizonyos tevékenységével, amely
ugyan leszáll a szorosan vett szükségességig, de különösen
alkalmas arra, hogy mindnyájunkban erősítse benső egyéniségünk
megkülönböztető vonásait. És ekkor fog kinyilni legszebb virága a
társadalmi életnek: az esztétikai élet, amely noha oly ritka és oly
hiányos még nálunk, általánosodni fog, amint önmagát fogyasztja,
és a társadalmi élet a hozzáalkalmazkodó működések, egyhangú
ismétlődések bonyolult szerkezetével meg fog jelenni végül úgy, mint
amilyen, mint a szerves élet, melynek következménye és
kiegészítése: tudniillik mint egy hosszu, sötét és kinos átmenet az
elemi különféleségtől a személyes mivoltig, mint egy titokzatos
megszámlálhatatlan csavarodású lombik, ahol valami más valamivé
szublimálódik, ahol összegubanczolt, széttört, differencziált
jellegüktől megfosztott és végtelen elemekből szűrődik le ez az oly
illanó, lényeges elv, a személyek mély és röpke különössége, létük,
gondolkozásuk és érzésük módja, mely csak egyszer és csak egy
pillanatra van meg.»113)
A tudomány mind tágabbá és tágabbá váló formuláival
asszimilálhatja a jelenségeket. De nem csinálhatja meg a lelkek
áthasonulását annyira, hogy őket azonossá tegye, hogy
szétrombolja azt a nem tudom miféle egyéni tartalmat, amelyről
Schopenhauer azt mondja: Omne individuum ineffabile. Nem, éppen
úgy nem, mintahogy a természet erőinek és lényeinek a mechanika
és fizika által véghezvitt növekvő áthasonulása nem törli el a
mindenségben a dolgok végtelen különféleségét és folyton
ujjászülető egyéniségét.
 Szó sem lehet róla, hogy, mint nehányan tették, az erkölcsöt és
esztétikát szembeállítsuk a tudománynyal. Ellenkezőleg, azt
hiszszük, hogy az erkölcsi, sőt az esztétikai haladás is szorosan
hozzákapcsolódhatik a tudományos haladáshoz.114)
De az esztétikai és erkölcsi igazság azért nem kevésbbé
különböző, alanyibb és összetettebb valami, mint a tudományos
igazság. Nem türi, hogy pontos mathematikai formulákba zárják, és
több teret enged a találékonyságnak.
A tudomány, úgy látszik, haladása közben tágítja azt a területet,
amelyben az esztétikai és erkölcsi gondolatvilág mozog. Széttörvén
a mult szűk és durva dogmatizmusait, amelyek mindig politikai hátsó
gondolatot és csoportönzést takargattak, a tudomány felszabadította
az egyént és belehelyezte vagyis inkább visszahelyezte a természet
szemléletébe. És ugyanakkor megújította és mérhetetlenül
változatossá tette az emberiség esztétikai és erkölcsi szempontjait.
Az emberiség, amint Nietzsche mondja, századokon keresztül
«kicsinyesen gondolkozott». Erkölcsi szempontból épp oly rövidlátó
volt, mint tudományos szempontból. Gondolkozása egyszerre tágult
tudományos és erkölcsi szempontból.
Felületesség volna, ha ezt a két meghatározást: tudomány és
individualizmus, egymással szembeállítanók. A tudomány a szabad
kutatás, az értelmi különbözőség szelleme folytán, mely ihleti, –
egyéni. Descartes ugyanakkor, amikor a modern tudomány
megalapítója, atyja az individualizmusnak is.
A tudomány eredményeiben is egyéni. Áttörte mindazokat a
metafizikai, erkölcsi és társadalmi dogmatizmusokat, melyek
nevében egy kaptafára igyekeztek húzni a lelket, szivet és akaratot.
Guyau, amikor kifejtette a kötelezettség és szankczió nélkül való
erkölcsét (Morale sans obligation ni sanction), megmutatta nekünk,
hogy milyen lehet a tudományos szellemből eredő erkölcs.
Emlékezhetünk, hogy a kategorikus imperativus összes
egyenértékeit, melyeket könyvében ajánl, tudományos eszmékből
vette kölcsön, és hogy azok az egyenértékek ugyanakkor a tökéletes
önkormányzást, az egyén tökéletes anomiáját hirdetik. Nincs tehát
semmi ellenmondás a tudományos szellem és az egyéni
felszabadulás eszméinek fejlődési menete között. Feltételezhető,
hogy a jövőben az asszimiláczió és a differencziálódás két törvénye
versenyezve fog működni. A társadalmi evoluczió egyre nagyobb
egyformaságot hoz létre az emberek között, ami a tudományos
ismereteket, valamint a gazdasági rendet és az ipari technikát illeti.
De az esztétikai és erkölcsi tevékenység a differencziálódás és
különféleség birodalma marad. A társadalmi kapcsolatok növekvő
bonyolultsága és különfélesége, az esztétikai és erkölcsi élet
növekvő gazdagsága, az a mind finomabb és mind teljesebb tudat,
melyet az emberiség önmagáról nyer minden egyénben, mindez
határtalan teret nyit az egyéni törekvések számára.
Az egyén tehát sohasem fog meddő monizmusba, szomorú és
egyhangú egyformaságba elmerülni. Az emberiség megszabadul a
hamis eszménytől. Bizonyos vallás, bizonyos czivilizáczió talán még,
mint a multban történt, kijegeczesedhetik valamilyen metafizikai,
tudományos vagy erkölcsi dogmában. De az emberiség, a maga
összességében, nem akar dogmákat és egyiket a másik után
összetöri őket.
«Bármennyire törekedjék is az új ember hatalmába keríteni az
egész emberi életet és az egész világ életét, – mondja Jaurés, – az
egyén mindig megmarad a saját maga szabályozójának. Szabad
elhatározással fogja a többi embernek szentelni önmagát. És mindig
követelni fogja a mindenségtől, valamint a többi embertől benső
szabadságának tiszteletét.»115)
Nincs tehát összeférhetetlenség a tudomány és az
individualizmus között, feltéve, hogy a tudomány nem akar új
pápaságként szerepelni, mint a pedánsok uralma, hogy Comte
kifejezését (pedantocratie) használjuk; feltéve, hogy nem feledkezik
meg konstrukczióinak változhatatlanul viszonylagos és szimbolikus
jellegéről; feltéve, hogy megóvja a jövendő, vagyis az egyén jogait;
feltéve, hogy sohasem hiszi azt, hogy joga van leszögezni magát
valamely szükreszabott dogmatikus formulához, mint amilyen
Spencernek a környezethez való alkalmazkodása, vagy Izoulet-nak
az együttélése (szimbiózisa); feltéve végül, hogy a tudomány maga
is tiszteli az egyént.

VI. FEJEZET.
A társadalmi alkalmazkodás és a haladás.

Az utánzás és az ellenkezés mellett a társadalmi evoluczió

állandó törvényei közé soroltuk az alkalmazkodást is.
E törvénynek köszönhető, hogy az utánzó áramlások öszhangzó
módon lépnek közbe, egybefutnak az egyén agyában, hogy ott
létrejőjjön a kitalálás. Tehát az agy, a kitaláló egyéni géniusza, a
valódi székhelye minden társadalmi alkalmazkodásnak. Az egyén
azzal a hatalmával, melylyel a környező hatások öszpontosítására
képes, a társadalmi evoluczió egy egészen új irányának primum
movense lesz. Minden találmány a már régi ismeretek új észbeli
találkozásában áll. Mi is Darwinnak tétele? Az, hogy hirdette a
versenyt a létért? Nem. Hanem az, hogy ezt a gondolatot először
kapcsolta össze a változósággal és az öröklődéssel.
Amint a társadalmi alkalmazkodások felhalmozódnak, vagy
egymás helyébe kerülnek, a haladásnak adnak életet.
Pár szót fogunk szólani a haladásnak erről a fogalmáról.
Jól értsük meg, mi itt ezt a fogalmat nem tökéletes és metafizikai,
hanem viszonylagos és teljesen emberi értelmében használjuk. Arról
beszélünk, amit Bagehot valahol az «igazolható» haladásnak
nevez.116) Hogy gondolkozunk mi erről az igazolható haladásról?
Bagehot, miközben egy angol gyarmatvárost összehasonlít az
ausztráliai benszülöttek egy törzsével, a haladás eszméjének
tartalmát a következő három pontra vezeti vissza: «Ha az erkölcs és
a vallás leglényegesebb pontjait nem tekintjük, azt hiszem, hogy az
angolok legvilágosabb és legjobban felismerhető előnyei a
következők: Először is általában nagyobb a hatalmuk a természet
erői felett. Másodszor, ez a hatalom nem csak külső, hanem belső is.
Az angoloknak nemcsak jobb gépeik vannak, hogy a természet felett
uralkodjanak, hanem ők maguk is jobb gépek… Harmadszor, a
czivilizált embernek nemcsak szélesebb körű a hatalma a természet
felett, hanem jobban is tud bánni vele. Mikor azt mondom, hogy
jobban, azt értem, hogy több előnyt húz belőle testi-lelki
egészségére és jólétére… E három előny javarészt, vagy talán
teljesen benne van Spencernek abban a mondásában, hogy a
haladás az ember környezetéhez való alkalmazkodásának
gyarapodása, vagyis gyarapodása erői és benső vágyai
alkalmazkodásának sorsához és külső életéhez.»117)
A haladásnak az a fogalma, melyet Greef A társadalmi átalakulás
(Le Transformisme sociale) czímű könyvében határoz meg, közel áll
az előbbihez. Spencer eszméivel is rokonságban áll. «A társadalmi
haladás, – mondja Greef, – egyenes arányban van a társadalom
tömegével, e tömeg differencziáltságával és a differencziálódott
csoportok egymásmellé helyezettségével.» Tarde joggal hozza fel e
meghatározások ellen, hogy túlságosan mechanikusok és nem
eléggé teleológusok. «Ha azt látom, – mondja, – hogy a
társadalmak, miközben felosztódnak és egymásmellé helyeződnek,
tökéletesednek is, azt is látom, hogy gyakran, látszólag ugyanazon
munkával, teljesen különböző célok elérésére igyekszenek, és hogy
egyedül az a jellemző eszmény, amelyhez tevékenységük többé
vagy kevésbbé bonyolodott szövevénye fűződik, szabja meg valódi
értéküket és rangjukat. A társadalmak közül némelyek
munkálkodásuk közben háborúra és dicsőségre gondolnak, mások a
kereskedelemre és meggazdagodásra; ismét mások a keresztények
üdvözülésére és az Isten örök látomására, még mások a gyönyörre
és a szerelemre. Néha teljesen hasonló külső alatt egy érzéki
czivilizáczió és egy nagyravágyó czivilizáczió nem kevésbbé
lényegesen különbözik, és eszményük felmagasztosítása, nem
pedig munkájuknak az eszmény szempontjából való felosztása vagy
összefüggése szerint kell őket osztályozni.»118)
 Roberty szerint a haladás mindenekelőtt annak fejlődésében áll,
amit ő értelmi vagy szellemi sorozatnak nevez, vagyis egy
terjedelmes rangsorozatban, mely az egymásra szükségszerű és
szabályos rendben következő eszméknek négy nagy osztályából áll:
tudományos eszmékből, bölcsészeti és vallási eszmékből, esztétikai
eszmékből és gyakorlati vagy technikai eszmékből. «A társadalmi
haladás egyedül lehetséges fajtája az ismeretek fejlődése. Minden
jelenség, – nem fontos, hogy a kollektiv tevékenység milyen ágában
– amely haladásként jelentkezik előttünk, kell, hogy
ismeretgyarapodást fejezzen ki, vagy használjon fel, kell, hogy testet
adjon valamely elméleti eszmének. Mikor kiderül, hogy nem ez
történik, az állítólagos haladás a művészetben, politikában, iparban,
bölcsészetben, erkölcsökben, törvényekben nem más, mint áltatás,
mely gyakran hanyatlást, elfajulást takar.»119) Erre a kérdésre: van-e
haladás, Roberty igenlően válaszol. Van tudományos haladás.
Lényegében nemcsak a tudás gyarapodása az egyesek
agyvelejében, hanem a tudás kifelé való szétterjedése, az
egyesekkel kapcsolatban lévő többi agyvelőkbe való bevonulása is.
Még pedig a mi emberi mértékünk szerint határtalanul egymást
követő nemzedékekben és korszakokon át. A tudományos haladás
teszi lehetővé a haladás összes többi formáit.
Lássuk most, milyenek a haladás fajtái:
Tarde kétfélére vezeti őket vissza: Haladás felhalmozódás révén
és haladás helyettesítés révén. Vannak olyan felfedezések vagy
találmányok, melyek egymást csak helyettesíthetik és vannak
olyanok, melyek felhalmozhatók. Ha valamely probléma felvetődik,
nyomában mindenféle találmány, ellentétes képzelődés támad,
amelyek hol itt, hol ott megjelennek s nemsokára eltünnek,
mindaddig, amíg el nem jön valami világos formula, valami
kényelmes gép, mely elfeledtet minden egyebet és ezentúl biztos
alapul szolgál a tökéletesítések, a további fejlődések
felhalmozásához.
A harcz a vetélkedő találmányok között, amelyek egymást
helyettesíteni igyekszenek, vonja maga után azt, amit Tarde logikai
harczoknak (combats logiques) nevez. És a haladás irányában
egybefonódó találmányokból ered az, amit ez a társadalomtudós
logikai egyesüléseknek (unions logiques) nevez. Szerinte logikai
harcok és logikai egyesülések töltik ki az egész történelmet.
Tarde más szempontból megkülönböztet találékony haladást és
utánzó haladást. Ez utóbbi haladás a társadalomban külső hatások
közbelépéséből ered. Az előbbi benső működésből származik: a
társadalom saját energiáinak kifejeződése.
A haladás okai sokfélék. Három csoportba lehet őket sorozni: 1.
mechanikai okok; 2. fiziologiai okok; 3. lélektani és erkölcsi okok.
Spencer a haladás mechanikus feltételének formuláját a
következőképpen határozza meg: minden evoluczió anyagnyereség,
amely viszonylagos mozgásveszteséggel jár együtt és minden
disszoluczió ennek a megfordítottja. Tarde ezt a mechanikus
formulát így értelmezi: minden élő vagy társadalmi fejlődés
szervezetbeli gyarapodás, amelynek ellenében a szervezet
működése viszonylagosan csökken.120)
Fiziológiai szempontból azt kell mondanunk a darwinistákkal,
hogy a haladás tényezői: a létért való harcz és a legalkalmasabbak
fenmaradása. Tegyük még hozzá a szerzett jellegzővonások
öröklődését? Ez a kérdés még ma is egyik legvitásabb kérdése a
biológiának. Weismann, – így mondják, – azt állítja, hogy az egyén
életében szerzett jellegzővonások nem öröklődnek át. A
lamarckisták az ellenkező feltevés mellett vannak.
Egy mai szocziológus a következőképpen foglalja össze a kérdés
jelenlegi állását: «A győzelem, – mondja Matteuzzi, – a neo-
lamarckistáké lesz bizonyosan, és így a biológiának még igen
mélyen kiaknázandó tere nyilik. Weismann elmélete szerint minden
bevégződött volna a természetes kiválasztással. De a szemben álló
iskola alapelve szerint ellenkezőleg, a jellegzővonások
öröklődésének kérdése vizsgálatra szorul. Tehát, ha a
társadalomtudósok elfogadták volna Weismann elméleteit, mint Kidd
tette, végzetesen tévedtek volna, legalább is azokra az elméletekre
vonatkozóan, amelyeknek ilyenfajta biologiai törvények alkották
volna az alapját. Minden szervi tökéletesedést a létért való