Leddy & Pepperu2019s Professional

Nursing 9th Edition, (Ebook PDF)

Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/leddy-peppers-professional-nursing-9th-edition-ebook
-pdf/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Professional Cooking, 9th Edition – Ebook PDF Version

https://ebookmass.com/product/professional-cooking-9th-edition-
ebook-pdf-version/

Gerontological Nursing 9th Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/gerontological-nursing-9th-edition-
ebook-pdf/

Essentials of Nursing Research: Appraising Evidence for

Nursing Practice 9th Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/essentials-of-nursing-research-
appraising-evidence-for-nursing-practice-9th-edition-ebook-pdf/

Nursing Care Plans E Book: Nursing Diagnosis and

Intervention 9th Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/nursing-care-plans-e-book-nursing-
diagnosis-and-intervention-9th-edition-ebook-pdf/
Professional nursing: concepts & challenges Eighth
Edition Black

https://ebookmass.com/product/professional-nursing-concepts-
challenges-eighth-edition-black/

Nursing Ethics and Professional Responsibility in

Advanced Practice 3rd Edition, (Ebook PDF)

https://ebookmass.com/product/nursing-ethics-and-professional-
responsibility-in-advanced-practice-3rd-edition-ebook-pdf/

Nursing Calculations 9th. Edition Gatford

https://ebookmass.com/product/nursing-calculations-9th-edition-
gatford/

(eTextbook PDF) for Clinical Nursing Skills and

Techniques 9th Edition

https://ebookmass.com/product/etextbook-pdf-for-clinical-nursing-
skills-and-techniques-9th-edition/

Pharmacology and the Nursing Process E-Book 9th Edition

– Ebook PDF Version

https://ebookmass.com/product/pharmacology-and-the-nursing-
process-e-book-9th-edition-ebook-pdf-version/
This page content not show in demo version
all pages show in full version, Buy Now Vitalsource Downloader

www.ebook-converter.com
About the Author

Lucy Hood, PhD, RN is the daughter of an American auto worker. She

graduated from St. Luke’s Hospital of Kansas City Diploma Nursing
School. She returned to school and earned a BSN from Webster College
(now Webster University), an MSN from UMKC, and a PhD in Nursing
from Widener University, Chester, Pennsylvania. With 14 years of
experience in the areas of medical-surgical and neuroscience nursing, she
embarked on a career in nursing education. Dr. Hood currently serves as
the Department Chair, Pre-Licensure Nursing Education in the School of
Nursing and Health Sciences at MidAmerica Nazarene University in
Olathe, Kansas. Prior to her current position, she has more than 25 years of
teaching experience in traditional undergraduate, RN to BSN, and graduate
nursing programs at Saint Luke’s College of Health Sciences in Kansas
City, Missouri and MidAmerica Nazarene University. She also has taught
in the Clinical Pastoral Education Program at St. Luke’s Hospital of
Kansas City. Professional nursing activities include membership in the
ANA, MONA, ONS, NLN, and AANN. She has been a member of the
MONA Advocacy Committee which involves political activism. She is a
volunteer musician for St. Margaret of Scotland Catholic Church.
Currently, she and her husband enjoy antiquing, gardening, and caring for
their dachshund, Yoda.
This page content not show in demo version
all pages show in full version, Buy Now Vitalsource Downloader

www.ebook-converter.com
 Contents

Section 1
Exploring Professional Nursing

Chapter 1 The Professional Nurse

Characteristics of Professional Nursing Practice: The Hood
Professional Nurse Contributions Model
Core Competencies for Professional Nurses
The Multiple Roles of the Professional Nurse
Challenges of the Professional Nursing Student
Skills for Educational Success
Image and Physical Appearance
Socialization and Resocialization Into the Nursing Profession
Developing a Professional Self-Concept
Characteristics of a Profession

Chapter 2 The History Behind the Development of Professional

Nursing
Nursing in Ancient Civilizations (Before 1 CE)
Nursing in the Early Christian Era (1–500 CE)
Nursing in the Middle Ages (500–1500)
The Establishment of Nursing in Europe, England, and the New
World (1500–1819)
The Movement of Nursing to a Respectable Profession (1820–1917)
The Birth of Formal Nursing Education
The American Public Health Movement
 Nursing During the Early 20th Century, the World Wars, and the Post–
World War II Era (1890–1960)
Nursing in the Modern Era (1960–1999)
Media Portrayals of Professional Nurses
Nursing in the Early Postmodern Era (2000–2010)
Nursing in the Second Decade of the Postmodern Era and Beyond
(2010–20 …)

Chapter 3 Contextual, Philosophical, and Ethical Elements of

Professional Nursing
Contextual Basis of Nursing Practice
Nursing Philosophy
Morality and Ethics in Nursing Practice
Ethical Decision Making
Major Contextual Elements Affecting Nursing Practice

Chapter 4 Establishing Helping and Healing Relationships

Communication as Interaction
Helping Relationships: The Nurse as Helper
Healing Relationships: The Nurse’s Role in Healing
Helping and Healing Relationships With Colleagues and Other Health
Care Team Members

Chapter 5 Patterns of Knowing and Nursing Science

The Evolution of Scientific Thought
Philosophy of Knowledge
Patterns of Nursing Knowledge
The Development of Nursing Science

Chapter 6 Nursing Models and Theories

Nursing Models
The Stability Model of Change
The Growth Model of Change
Complexity Theory as a Framework
Nursing Models in Research and Practice
Chapter 7 Professional Nursing Processes
Critical Thinking
Cognitive Nursing Processes
Interpersonal Processes
Psychomotor Processes
Patterning Nursing Processes

Chapter 8 The Health Process and Self-Care of the Nurse

Worldviews of Health
Health Protection and Promotion
Health Patterning
Implications of the Nurse’s View of Health for Role Performance
Self-Care of the Nurse

Section 2
The Changing Health Care Context

Chapter 9 Health Care Delivery Systems

Challenges of Health Care Delivery in the 21st Century
Selected Current Health Care Delivery Systems
Health Care Delivery Settings
The Interdisciplinary/Interprofessional Health Care Team
Nursing Care Delivery Models
Nursing Challenges Related to Health Care Delivery Systems

Chapter 10 Developing and Using Nursing Knowledge Through

Research
The Research Process in Nursing
Nursing Research Utilization and Evidence-Based Practice
Creating a Public Image of the Nurse as Scholar

Chapter 11 Multicultural Issues in Professional Practice

Diversity and Assimilation in a Shrinking World
Establishing Cultural Competence
Strategies and Challenges for Multicultural Nursing Practice
Creating a Multicultural Nursing Profession
Chapter 12 Professional Nurse Accountability
Definition of Accountability and Related Concepts
Professional Accountability
The Groundwork for Accountability
Accountability in an Era of Cost Containment
Accountability in the Future
Checklist for Accountability

Chapter 13 Environmental and Global Health

The Global Environment
The Community Environment
The Work Environment
The Home Environment
Comprehensive Environmental Health Assessment
The Nurse’s Role in Disaster Planning, Mitigation and Recovery

Chapter 14 Informatics and Technology in Nursing Practice

Informatics and Health Care
The Informatics Nurse Specialist
Consumer Health Informatics in Practice
Educational Informatics
Technology in the Acute Care Clinical Setting
Technologic Changes Affecting Nursing Practice and Health Care
Challenges in Managing Health-Related Informatics and Technology

Section 3
Professional Nursing Roles

Chapter 15 Nursing Approaches to Client Systems

The Individual as Client
The Family as Client
The Community as Client
Hallmarks of a Healthy Community
Community-Level Nursing Interventions
Career Opportunities in Community Health Nursing
Chapter 16 The Professional Nurse’s Role in Teaching and Learning
Health Literacy
Philosophical Assumptions About Teaching and Learning
Teaching–Learning Process Approaches
Teaching–Learning as a Responsibility of the Advocate
Learning Theories
Implications of Change Theory on Teaching–Learning
Strategies for Effective Teaching and Learning
Specific Client Education Activities
Client Education as an Interdisciplinary Process

Chapter 17 Leadership and Management in Professional Nursing

Conceptual and Theoretical Approaches to Nursing Leadership and
Management
Leadership Development
Key Leadership and Management Skills for Nurses
Leadership Effectiveness
Evaluating Leadership Effectiveness

Chapter 18 Quality Improvement: Enhancing Patient Safety and Health

Care Quality
History of Quality Improvement in Health Care
The Need for Improved Patient Safety and Care Quality
Quality Improvement Approaches
Implementing Continuous Quality Improvement and Total Quality
Management
Efforts to Improve the Quality of Health Care
Professional Nursing Roles in Quality Improvement
An Integrated Approach to Quality Improvement and Safety in Health
Care

Chapter 19 The Professional Nurse’s Role in Public Policy

The Kingdon Model for Political Processes
The Nurse’s Role in Influencing Public Policy
Current Political and Legislative Issues Affecting Professional
Nursing Practice and Health Care
 Examples of Nurses Influencing Public Policy
Opportunities to Learn the Art of Influencing Public Policy

Section 4
Envisioning and Creating the Future of Professional Nursing

Chapter 20 Career Options for Professional Nurses

Universal Job Skills
Levels of Nursing Practice
General Nursing Career Opportunities
Advanced Nursing Practice Career Options
Opportunities for APRNs
Indirect Client Care Advanced Nursing Career Options

Chapter 21 Development of a Professional Nursing Career

Values and Career Goals
Discovering Your Passion in Nursing
Envisioning Your Nursing Career
Networking
Mentoring
Career Development Strategies
Making a Nursing Career Change

Chapter 22 Shaping the Future of Nursing

A Conceptual Approach to the Future
Future Scenarios for Society and Health Care
Future Scenarios for Health Care Delivery
Evolving Health Care Needs and Health Care Delivery
The Future of Professional Nursing Practice
The Future of Nursing Education
The Future of Nursing Scholarship
Appendix
Index
This page content not show in demo version
all pages show in full version, Buy Now Vitalsource Downloader

www.ebook-converter.com
 Chapter 1

The Professional Nurse

K EY TERMS AND C ONCEPTS
Professional nurses
Professional nurse contributions model
Core competency
Nurse of the Future Nursing Core Competencies©
Caregiver
Client advocate
Teacher
Change agent
Coordinator
Counselor
Colleague
Socialization
Resocialization
Role theory
Role
Role conflict
Returning-to-school syndrome
Transitions
Professional self-concept
Novice-to-expert model
Characteristics of a profession
Associate’s Degree in Nursing (ADN)
Diploma nursing program
Bachelor of Science in Nursing (BSN)
Differentiated competencies
Graduate nursing education
Postgraduate nursing education
Critical thinking
Creative thinking
Reflective thinking
Autonomy
State boards of nursing
Licensure
Professional organizations
General-purpose nursing organizations
Specialized nursing organizations
National League for Nursing (NLN)
American Association of Colleges of Nursing (AACN)
National Council of State Boards of Nursing (NCSBN)
American Nurses Association (ANA)
International Council of Nurses (ICN)
Sigma Theta Tau International (STTI)
National Student Nurses’ Association (NSNA)
Ethical codes

LEARNING OUTCOMES
By the end of this chapter, the learner will be able to:

1. Outline key elements for professional nursing contributions to health care.

2. Identify strategies for thriving in the nursing education environment.
3. Specify a process for socialization into the profession.
4. Discuss methods to facilitate socialization and resocialization into the nursing profession.
5. Outline a process for developing a professional self-concept.
6. Identify the characteristics of a profession.
7. Explain how nursing meets the characteristics of a profession.
8. Discuss additional work that needs to be done to fulfill all characteristics of a profession and
attain professional status on a par with that of other professions.
 R EAL-LIFE R EFLECTIONS
Sue graduated from an Associate’s Degree in Nursing (ADN) program
and has been working as a night charge nurse on a medical-surgical
unit. Her nurse manager recently hired a new nurse with a Bachelor of
Science in Nursing (BSN) degree. Sue thinks that perhaps she should
go back to school and earn a BSN in order to feel secure about her
current position. While speaking with a friend, Sue says, “I am a good
nurse even though I don’t have a BSN. I don’t see how more education
will make me more professional or improve my patient care, but I see
where it may make my charge nurse position secure.”
What assumptions has Sue made relative to the importance of
education in nursing practice?
How would you respond to her?
What are your thoughts about the BSN and higher education for
nurses?

Professional nurses comprise the largest group of health care workers in

the United States. More than 3 million registered nurses (RNs) are living
in the United States, about 2.8 million of whom are employed as
professional nurses (Kaiser Family Foundation, 2016; U.S. Bureau of
Labor Statistics [BLS], 2015a [U.S. Department of Health & Human
Services, 2014]). Professional nurses are RNs with a broad scope of
practice that is determined by each state.
Some people consider all caregivers as “nurses.” This logical confusion
stems from the fact that people who tend to the sick, injured, disabled, or
elderly commonly have the word “nurse” in their job title, such as nursing
assistants or licensed practical/vocational nurses (LPN/LVNs). However,
professional nurses offer a specialized service to society. They assume
ultimate accountability for client outcomes, and they supervise and
educate LPN/LVNs and unlicensed assistive personnel (UAP) as they
assist in nursing care delivery. Although they frequently perform tasks that
could be done by other health team members, professional nurses bring an
ability to improvise while individualizing client care in a variety of
settings. Professional nurses use science and theories as a basis for
professional practice along with art when modifying care approaches.
Thus nursing is often considered both an art and a science (see Box 1.1,
Professional Prototypes, “Essential Features of Professional Nursing”).

1.1 Professional Prototypes

Essential Features of Professional Nursing

Professional nurses assume responsibility to the public for using

the best evidence to provide safe, high-quality health-related
services for all whom they serve. In Nursing’s Social Policy
Statement, the American Nurses Association (2010) identified
the following “key essential features of professional nursing” (p.
9).
1. Provide “a caring relationship” that facilitates health and
healing.
2. Attend “to the range of human experiences and responses to
health and illness within the physical and social environments.”
3. Integrate “assessment data with knowledge gained from an
appreciation of the patient or the group.”
4. Apply “scientific knowledge to the process of diagnosis and
treatment” by using “judgment and critical thinking.”
5. Advance “professional nursing knowledge through scholarly
inquiry.”
6. Influence “social and public policy to promote social justice.”
7. Assure “safe, quality, and evidence-based practice.”
CHARACTERISTICS OF PROFESSIONAL NURSING
PRACTICE: THE HOOD PROFESSIONAL NURSE
CONTRIBUTIONS MODEL
As interdisciplinary health team members, nurses make many unique
contributions to health care delivery in clinical settings. The Professional
Nurse Contributions Model (Fig. 1.1) synthesizes the affective,
cognitive, behavioral, and psychomotor domains of professional practice.
The model’s circular form designates how the interprofessional health care
team surrounds health care consumers. A solid outer circle emphasizes the
importance of all team members working cohesively for the benefit of
care recipients. Each of the concepts in this model is integrally connected
to the others to result in a unified whole.
In an ideal world, all health care team members share an altruistic
attitude toward the individuals they serve. Many people enter the nursing
profession because they genuinely care (caring) about other people and
have a desire to help others in time of need (compassion). Caring,
compassion, and commitment are the key affective domains for optimal
professional nursing that are intricately linked and comprise the outer
circle of the model. The attitudes of caring, compassion, and commitment
are key for nurses to view nursing as a profession rather than just a job.
Two additional attributes of nurses that are closely linked are competence
and confidence. Clients expect competence from health care providers.
Likewise, health care providers expect competence from each other. To
provide safe, effective patient care, nurses must have competence with
clinical skills and decision making. Many nursing education programs use
simulations with high- or low-fidelity manikins to provide students with
the opportunities to learn essential clinical skills and clinical decision
making in a safe learning environment (Wilson & Rockstraw, 2012).
Current literature emphasize that students gain and retain knowledge,
learn clinical skills, and develop confidence in nursing abilities from
simulated learning experiences (Alexander et al., 2015; Aqel & Ahmad,
2014; Engum & Jeffries, 2012; Weaver, 2011).
Before competence can be achieved, however, professional nurses must
have confidence in their ability to execute the clinical, communication,
and cognitive skills needed for effective practice. Simulated clinical
experiences in nursing education also build confidence in nursing students
(Weaver, 2011). As the nurse’s confidence improves, he or she becomes
willing to question orders and actions by others that may not appear to be
logical or safe. Patients and families feel more at ease when receiving care
from a confident nurse. For example, the nurse who knows how to start an
IV line and has confidence in his or her ability will attempt to start IVs. As
the nurse gains experience in starting IVs, he or she refines his or her
technique and eventually possess the ability to start IVs in any patient. The
nurse’s colleagues identify him or her as the IV starting expert on the unit
(confidence booster). The nurse gains more experience starting IVs even
when colleagues cannot (increasing competence). Thus, there appears to
be a symbiotic relationship between confidence and competence in nursing
practice.
FIGURE 1.1 Hood’s professional nurse contributions model.

The innermost circle in the model depicts the overlapping skills and
circumstances with which nurses must work and cope. The roles assumed
by nurses require that they have a repertoire of clinical, cognitive, and
communication skills. The nurse must always have sound reasons behind
clinical decisions and actions and be able to communicate the reasons
well. A broad knowledge base related to all information and strategies
available enable the nurse to decide the best course of action to take in any
given clinical situation. Highly refined clinical, cognitive, and
communication skills delineate professional nurses from all other
members of the health care team.
Nurses deliver health care in complex systems, so it is important that
they understand the nature of these systems and are able to manipulate
them. Wiggins (2008) described health care systems as complex adaptive
systems in which interdependency exists among individuals and groups.
Each individual’s actions within complex adaptive systems are based on
current knowledge and past experiences. Just like the human body is
composed of interacting systems, the client is part of a community,
communities form states, states form nations and nations are part of the
global community. The earth is part of a solar system which is part of a
galaxy which is part of the universe.
Nurses frequently encounter complicated client situations and must
adapt to change as new scientific evidence emerges, reforms occur in legal
aspects of health care delivery, and, most importantly, patient conditions
fluctuate. Finally, professional nursing practice has an element of
unpredictability and disorder that is conceptualized as chaos. Nurses
continuously make complex and multiple decisions and may bring order in
today’s clinical environments. Once order is achieved, something occurs
that results in disorder. The pattern of ever-emerging chaos creates
constant challenges for nurses. Upon acknowledgment of the deeper
underlying, uniform pattern of chaos, nurses understand that they cannot
control all clinical practice events. Even though a clinical setting may
have a well-defined organization, nurses must adapt to and work in an
ever-changing, highly complex, and chaotic environment.
CORE COMPETENCIES FOR PROFESSIONAL NURSES
The concept of core competency arose in the 1990s. A core competency
can be defined as “a defined level of expertise that is essential or
fundamental to a particular job; the primary area of expertise; specialty;
the expertise that allows an organization or individual to beat its
competitors” (Dictionary.com, n.d.). In professional nursing, core
competencies are fundamental knowledge, abilities, and skills that enable
nurses to provide safe, effective care to other persons in health care
settings. In many health care settings, professional nurses are expected to
display competence in a particular area of practice on an annual basis.
Frequently, nursing staff development departments design and deploy
activities to verify that nurses possess a certain level of competence with
the knowledge and skills appropriate to their clinical practice areas.
In 1973, the American Nurses Association (ANA) published the first
Standards of Nursing Profession. The goal was to develop a generic list of
standards for professional nurses that would apply across practice settings.
The standards primarily focused upon nursing process (assessment,
diagnosis, planning, implementation, and evaluation) which at the time
articulated a thinking model for all nurses to use in clinical practice. As
time passed, the original standards of nursing practice have evolved into
the Scope and Standards of Nursing that outline all key elements of
professional nursing practice including nursing process and key
competencies (knowledge and skills) for meeting each standard of
professional practice. Although the competencies are designated, the
execution of each competency may be context dependent. For example,
Standard 3 Outcome Identification and Standard 4 Planning specify that
the patient, significant others, and other health team members should be
involved in determining the desired outcomes and how to achieve them
(ANA, 2015c). If the patient is unconscious or has been legally declared
mentally incompetent, then the patient is unable to be an active participant
in the determination of care goals and planned actions to attain them.
By the 1990s, the ANA recognized the need to develop standards of
practice for nursing specialty areas and collaborated with the nursing
specialty organization to develop context-based scope and standards or
practice including those for school faith community, psychiatric–mental
health, transplant, holistic, pediatric, forensic, hospice and palliative care
nursing, and nursing administration. The ANA’s (2015c) third edition of
the Nursing: Scope and Standards of Practice, contains 6 standards
addressing nursing process (assessment, diagnosis, outcome identification,
planning, implementation, and evaluation) and 11 standards related to
professional performance (ethics, culturally congruent practice,
communication, collaboration, leadership, education, evidence-based
practice and research, practice quality, professional practice evaluation,
resource utilization, and environmental health) (ANA, 2015a). Disposing
used needles and sharp implements (e.g., needles, disposable scissors) into
hard, impermeable boxes labeled “biohazard” is an example of a
competency related to environmental health. In 1990s, the Institute of
Medicine (IOM) published a series of reports outlining safety and quality
concerns within the American health care system. The Robert Wood
Johnson Foundation provided funding to Linda Cronenwett, PhD as
principal investigator and the American Association of Colleges of
Nursing (AACN) for the Quality Safety Education for Nursing Initiative to
develop strategies for nursing practice and education for continuously
improving and enhancing safety in health care delivery. During the first
phase of the project, the following six core competencies were identified
for professional nursing: “patient-centered care, teamwork and
collaboration, evidence-based practice, quality improvement, informatics,
and safety” (QSEN Institute, 2014, para 4). Along with identifying the
competencies, the initiative developed sets of knowledge, skills, and
attitudes for each of them. The project initially addressed pre-licensure
nursing education, but eventually was expanded to address graduate
nursing education (QSEN Institute, 2014).
In March 2006, the Massachusetts (MA) Department of Higher
Education and the MA Organization of Nurse Executives held a workshop
Creativity and Connections: Building the Framework for the Future of
Nursing Education and Practice that was attended by 32 key stakeholders
in nursing education and practice. An outcome of the workshop was the
formation of a subcommittee to develop a set of core professional nursing
competencies to facilitate a seamless continuum for progression in nursing
education. Between 2006 and 2009, the committee reviewed the best
practices, standards and initiatives education progression to create a list of
nursing competencies for each level of nursing education. Results of the
review were compiled into a set of 10 core competencies that were then
compared to outcomes required for associate degree and baccalaureate
degree program accrediting agencies. Funded by the MA Department of
Higher Education and the Johnson and Johnson Promise of Nursing for the
MA Nursing School Grant Program, the Nurse of the Future Competency
Committee identified 10 core competencies that are essential for
professional nursing practice known as The Nurse of the Future Nursing
Core Competencies© (Fig. 1.2). The identified competencies are patient-
centered care, professionalism, leadership, systems-based practice,
information and technology, communication, teamwork and collaboration,
safety, quality improvement, and evidence-based practice (Massachusetts
Action Coalition, 2014; Massachusetts Dept. of Higher Education, 2010).
Similar to QSEN competencies, each one of The Nurse of the Future
Nursing Core Competencies© contain specific knowledge, skills, and
attitudes for nurses to display. The identified competencies include the
hallmarks of baccalaureate education: systems-based thinking, evidence-
based practice, and nursing leadership (AACN, 2008). Table 1.1 links the
Hood Professional Contributions Model with The Nurse of the Future
Nursing Core Competencies©. Caring, compassion, commitment, and
confidence are the key attitudes that provide the affective domain of
professional nursing practice. Caring and compassion denote the nurse’s
genuine concern for others and a desire to help them. When a nurse
displays confidence in what is being done as a professional, recipients of
nursing care, other health care team members, and the public perceive that
the nurse possesses the knowledge, skill, and attitude for effective role
performance. Competence ascertains that nurses are capable of performing
skills (cognitive, clinical, and communication) effectively to provide safe,
optimal care. Complex systems, chaos, and change describe the clinical
practice environments of professional nurses.
FIGURE 1.2 Massachusetts Nurse of the Future Nursing Core Competencies Graphic.

TABLE 1.1 Hood’s Professional Nursing Contributions Model

and the Nurse of the Future Nursing Core Competencies©
Linkages
THE MULTIPLE ROLES OF THE PROFESSIONAL
NURSE
Nurses assume multiple roles while meeting the health care needs of
clients. They serve as caregivers when providing direct client care. Their
client advocate role emerges when they intervene on behalf of clients to
ensure that adequate information and decision-making resources are
provided and that client wishes are respected at all times. They assume the
role of teacher when providing education to UAP, clients, family
members, students, each other, and interprofessional colleagues. When
working to reform public policy, modify work processes, or transform
workplace environments, nurses become change agents. They accept the
role of coordinator when assuming supervisory and managerial
responsibilities. Nurses also act as counselors, providing emotional and
spiritual support to clients. Finally, they assume the role of colleague
among all health team members. To execute these multiple roles
effectively and with genuine compassion, nurses must commit themselves
to lifelong learning.

Take Note!
To execute multiple roles effectively and with genuine
compassion, nurses must commit themselves to lifelong
 learning if they are to effectively and compassionately execute
their multiple roles.

CHALLENGES OF THE PROFESSIONAL NURSING

STUDENT
Anyone who assumes the role of professional nursing student will need to
make lifestyle changes to be successful. The added responsibilities of
nursing school means that life as previously known will be greatly altered.
Previous routines will be disrupted and personal sacrifices will be needed.
Money once used for recreation is spent on tuition, student fees, books,
and other school supplies. Less time is available to spend with family and
friends. Families and friends have different reactions as the nursing
student role is assumed. The reactions vary from feeling neglected (which
may result in actions to derail the educational process) to intense pride (as
they watch their significant other grow). Ongoing communication between
the new student, family, and friends enables all involved parties to
understand how roles will be altered and what lifestyle changes will need
to occur (Dunham, 2008; Quan, 2006).
Meeting job and school responsibilities may be challenging for
employed students. Employers may not support educational endeavors.
Some coworkers may add to the difficulties by complaining about or
refusing work schedule changes; others may express pride in their
colleague and help to accommodate the student’s schedule.
Part of the toll of returning to school is entering into unfamiliar learning
situations. The once-confident honor student or professional nurse may
question his or her ability to survive in an intense academic program. The
educational process is designed to change people. During times of change,
people frequently encounter feelings of discomfort.

R EAL-LIFE R EFLECTIONS
Remember Sue, from the beginning of the chapter.
 What obstacles might she encounter at home and in the workplace if
she decides to return to school?
Can you suggest strategies Sue can use to defray the potential chaos
that returning to school might bring?

SKILLS FOR EDUCATIONAL SUCCESS

In ideal educational situations, students and faculty interact with each
other as colleagues. Faculty design educational experiences and students
bear the responsibility for active engagement in learning activities. In
traditional education, faculty members serve as authoritarian experts who
impart knowledge to students and may create oppressive climates. In
educative-caring education, students and faculty members hold equal
status and faculty members strive to create effective learning climates
based on active and participative learning (Bevis & Watson, 2000; Billings
& Halstead, 2005; Young & Paterson, 2007). Such egalitarian interactions
with faculty members provide students with experience in collegiality.
When students assume responsibility for learning, they reap maximum
benefits from the educational process. To make professional transitions,
nurses focus their educational efforts on refining previously learned skills
while establishing theoretical foundations for professional practice.
Theory-based practice enables professional nurses to understand complex
situations and anticipate potential complications in clinical settings.
Learners need a variety of skills to be successful in the educational
process.

Take Note!
To make the most of the educational process, students
must assume responsibility for learning and utilize a variety
of skills.
Reading, Listening, and Speaking
Reading constitutes a major component of a successful education
experience, but finding time to read remains a challenge for today’s busy
students—especially as they juggle multiple roles. Effective reading skills
streamline the study process. Trying to read and digest each word printed
on a page (or screen) is inefficient. When students master the skill of
reading for major ideas within a passage, reading becomes more efficient
(Dunham, 2008; Osuna, 2014). Strategies to develop reading effectiveness
and efficiency include reading for general understanding of ideas, using
learning outcomes to identify key concepts, taking notes while reading,
highlighting key points, and taking brief reading breaks between major
headings within a chapter. During reading breaks, some students find it
beneficial to paraphrase what has been read.
In educational settings, effective speaking and listening skills are
essential to success. Students listen to faculty members as they share their
nursing expertise. Taking time to think before responding to faculty-posed
questions enables better organization of thoughts and selection of the best
words to convey an answer. Most nursing programs require that students
give oral classroom presentations to facilitate refinement of public
speaking skills.
Asking questions is essential to avoid making errors in both education
and health care settings. Most people (especially clinical nursing faculty
and nurses) welcome questions from students. However, fear prevents
some students from asking questions. Sometimes, the most difficult task
to master is learning what questions need to be asked and having the
courage to ask them.
Because nursing relies on teamwork, faculty frequently assign group
project. Some students dread group projects because of the difficulty
finding time to connect with group members. Osuna (2014) offers the
following suggestions to survive group projects:
1. Provide all members of the group with contact information to facilitate
the sharing of project information.
2. Appoint a group leader who organizes the project timeline, requests
member project sections, pulls the entire project together for a finished
 product (edits writing for consistent style and finalizes required
formatting), serves as a resource person and tackles issues when they
arise.
3. Develop a project timeline with the equal input of all group members.
4. Define specific tasks (including the format for each member to submit
the section to the leader) required for the project and make group
assignments.
5. Hold all members accountable for sections of the project.
6. Communicate openly, timely, and respectfully.
Hopefully, by following the aforementioned suggestions, the project
gets completed following instructions outlined in the course syllabus.
When problems arise, the group should be able to manage them. However,
sometimes faculty involvement may be needed should an irreconcilable
issue arise.

Writing
Writing is another critical skill for educational and career success.
Professional nurses use writing skills to document client care, develop
clinical practice policies, compose email messages and letters, publish
articles, develop budgets, and submit change proposals (Fig. 1.3). Writing
requires nurses to use critical and reflective thinking (Broussard &
Oberleitner, 1997).
FIGURE 1.3 Writing by hand in the clinical setting enables the professional nurse to have key
information readily available for change of shift reports, report key patient information to
physicians, and record patient assessments in the event of computer failure.

Written course assignments provide opportunities to polish writing and

thinking skills. Success requires understanding the purpose of the writing
assignment, setting a timeline for completion by the designated deadline,
allowing time for multiple drafts, and having a trusted friend or family
member proofread the work before submission.
Perhaps the most difficult aspect of preparing an assignment is
narrowing the topic appropriately to fit assignment criteria and enabling a
realistic approach for gathering relevant and reputable resources among
the vast sources of information. Librarians and faculty welcome the
opportunity to help students secure reliable resources such as books, peer-
reviewed journal articles (online, in print, or on microfilm), nursing
experts, government documents, and online information from academic,
nonprofit organizational nurse specialty group and government websites
(Dunham, 2008; Stebbins, 2006).
Students should be cautious when considering information from for-
profit sources and some special interest organizations. If an assignment
requires detailed information about a particular medication, then perhaps
the drug manufacturer’s website might contain appropriate information.
However, some websites serve as a “virtual soapbox” for any person,
organization, or company. Health professionals and students must
carefully evaluate the validity of information from websites used for
personal, professional, and client education (Table 1.2).
Hyperlinks appearing within a website may send viewers to websites of
lesser quality. Some website information can disappear without warning,
and unless the website has security mechanisms, the information may be
susceptible to unauthorized and accidental changes (Alexander & Tate,
1998; Stebbins, 2006; University of Southern Maine, 2012). For example,
any person who accesses the online encyclopedia, Wikipedia, has the
capability to change posted information. Therefore, this particular site
should not be considered a reliable resource.
 Writing style for student work varies according to assignment criteria.
Nonfiction prose can be developed using description, narration,
exposition, and argumentation. Description is used to create a dominant
impression. When storytelling is the goal, narration serves as an effective
tool. Exposition, which is used to show the how and why of something, can
employ one or more of the following tools: (1) exemplification (providing
illustrations or examples for a concept); (2) process analysis (giving step-
by-step instructions for how to do something); (3) compare and contrast
(outlining similarities and differences); (4) analogy (comparing something
unknown to something familiar); (5) classification (placing into groups
based on common features); (6) definition (explaining the meaning of
something); and (7) causal analysis (outlining cause-and-effect
relationships). Finally, argumentation can be used to present an objective
rationale to support a position (Fondiller, 2007). A casual or informal
debate among friends or colleagues involves a presentation of diverse
viewpoints based on personal opinions. However, a scholarly debate
consists of having some form of evidence (scientific, statistical, research,
or ideally information from a peer-reviewed reference) to substantiate the
various views being discussed.

TABLE 1.2 Guidelines for Evaluating Online Information

Another random document with
no related content on Scribd:
ellenmondásos gazdagságát oly mélyen, a geniális vonásoknak oly
teljességével, mint Kleopatra. Heyse jegyezte meg, hogy
alkotásakor emlékek lebeghettek előtte, talán azok, melyekre
szonettje vonatkozik:

A bűnt magát mi bájossá tevéd!

Mely, mint a féreg rózsa szép kelyhében,
Megrágja bájaid jó hírnevét;
Mily szép alakot ölt nálad a szégyen!

A Götz von Berlichingen csábító Adelheidja is a szóban forgó

jelenségek közé tartozik. Az ő csábító szépsége csalja vissza
Weislingent Götztől a bambergi püspök részére, árulóvá teszi
jegyese és barátja iránt s gyalázatos végre is juttatja, midőn őt, kinek
később felesége lett, szeretőjével megmérgezteti. Ferencz, ez az
őrjöngő gyermek, sem kerűli ki sorsát: «a méreg, mely urát sírba
vitte, őt is utána küldi». A bűbájos asszony megbabonázza (a dráma
első kidolgozásában) még a fejére mondott itélet végrehajtóját is; a
vágy, mely ez emberben Adelheid ellenállhatatlan hangjára és
tekintetére ébred, elfeledteti vele tisztét, mígnem az asszony, tőrt
vonva ellene, maga emlékezteti rá. Ezen, már-már a démoniba
áthajló csábításnak, mely a maga körében megsemmisíti a
nemesebb erőket, Kemény Idunája is jellemző példája.
Ugyanebbe a körbe tartozik, bár olykor másféle vonásokkal van
is vegyítve, a franczia társadalmi drámának és regénynek kedvelt s
minduntalan ismételt női típusa. Dumas Clemenceaunéja, Augier
Seraphineje és Olympiája, Daudet Rislernéje, Sardou Odetteje,
Ohnet Jeanneja s a többiek. Külső szépségök, melynek nem felel
meg lelki becs, végzetessé lesz környezetökre és magukra.
Végzetes épen az öszhangtalanságnál, sőt ellentétnél fogva, mely
testök és lelkök között mutatkozik. Ez teljesen jelentéktelen, amaz
meg túlságosan is fontos. Csábító, lebűvölő szépségök a fulánk,
melyben gyilkos méreg rejlik a maguk és más számára.
Tévedésöknek, vétköknek ez szolgáltatja alkalmát és ez adja meg
az árát. Ezzel nyernek meg mindent s ebben mindent vesztenek. A
modern Helenák csupán ezzel akarják a mi lelkünket is magukhoz
kapcsolni, vonzódásunkat és szánalmunkat fölébreszteni. Azonban
épen mivel szépségök az egyedűl értékes, a mi elpusztúl velök,
bukásuk soha sem lehet annyira megdöbbentő vagy csak megható
sem, mint ha nemesebb erők vesztét látjuk, melyek tiszteletünket és
részvétünket teljesebb mértékben voltak képesek felkölteni.
Antigone feláldozó kegyeletével, Lady Macbeth nagyravágyásának
démoni erejével, Phædra szerelmének őrjöngő lázával, Melinda
nemes ragaszkodásával: ezek mindegyike szól lelkünkhöz is saját
lelki életének valamely elemével, mely félelembe ejt és szánalomra
indít bennünket, s midőn fejökre zúdítja a megsértett egyetemest,
megrendít és kiengesztel. Ez a benső, lelki momentum gyakran
hiányzik az újabb franczia drámák nőalakjaiból, vagy legalább fölötte
gyöngén s nem első sorban ható tényező gyanánt nyilatkozik
bennök. Sorsuk csakis a külsőn, a testen, ennek szépségén fordúl
meg; történetök minden kanyarodásánál ez mutatkozik döntő oknak.
Julia tragédiája is azon indúl, hogy Romeo szeme megakad
szépségén; de innen aztán egészen más motivumok vezetik:
szerelmének mámoros rohamossága és meggondolatlan
kizárósága. Othello Desdemonát hő szánalmaért szereti meg,
melylyel kalandjait hallgatja. A merő testi szépség lehet az új
franczia dráma hősnői sorsának alapja és irányzója; de nem igen
lehet azé a bensőbb, mélyebb viszonyé, melybe a költő hősét
hallgatójával összefűzni törekszik. Íme a szóban forgó színművek és
regények legnagyobb részében találunk látszatra tragikus elemeket,
s mégis hiányzik belőlök az igazi tragikai hatás. Megvan az
egyesnek bizonyos kiválósága, melyből küzdelme és bukása
következik. De e kiválóság külső természetű: a küzdelemben mindig
valami külső küzd, a halálban mindig valami külső vész el, mint a
világ szép asszonyánál Erdélyi népmondái között. Az egész
jelenség oly felfogásból látszik fakadni, mely a női lélek erkölcsi
elemét, nagyobbra hivatottságát ép oly kevésbe veszi, mint a férfi
öntudatos erejét. Innen hatása is inkább külső: izgató és bágyasztó,
mint mélyebb: megrendítő és fölemelő.
Nagyra hivatottság és erő: e fogalmak már kifelé utalnak
bennünket a kellem területéről, hol két tragikai mozzanattal
találkoztunk: az önelégűltség s a csábítás mozzanataival. Mind a
kettő csak kivételkép s elvétve avatja a kellemest a tragikumba, mely
igazi alapját a szép másik területén, a fenségesen, nyilatkozó
kiválóságban találja. Greguss Ágost a kellem tárgyaltuk tragikai
megjelenéseit is abból magyarázza, hogy fenségi elemet rejtenek
magukban, a mennyiben szeretetreméltó csak az lehet, a mit kissé
tisztelünk is. Magunk is rámutattunk a csábító bájnak erőbeli, tehát
félig-meddig már fenségi jellegére; de bizonyos, hogy sem az egyik,
sem a másik jelenség hatásának nem jellemző alkatrésze a tisztelet,
mely ennélfogva alig is szolgálhat tragikai szerepök igazolására.
 IV.

Fenségbeli kiválóság: a páthosz.

Az eszthetika atyja, Aristoteles, költészettanának

tizenharmadik fejezetében, következőleg jelöli meg azt a
kiválóságot, melyet a tragikai felfogás feltételének tart: A tragédia
hőse «olyan ember, a ki nem erény és jogosság által tűnik ki, sem
nem gonoszság avagy aljasság által jut szerencsétlenségbe, hanem
valamely vétség által; közelebbről olyan, ki nagy hírben és
szerencsében áll, mint Oedipus és Thyestes s az ilyen
nemzetségekből származó dicső férfiak.» A szerencséből
szerencsétlenségre, változás «ne aljasságból történjék, hanem
inkább nagy tévedése miatt olyan embernek, a minő mondatott,
avagy inkább jobbnak mint rosszabbnak. Bizonyítja ezt a tragikai
költészetnek története is. Eleinte ugyanis a költők sorjában
használtak majdnem valamennyi kinálkozó mesét; most ellenben
néhány nemzetségről költik a legszebb tragédiákat, úgymint
Alkmaion, Oedipus, Orestes, Meleager, Thyestes, Telephosról s ha
kik még azonkívül nagyokat tettek vagy szenvedtek. A művészileg
legszebb szomorújátékot ily alkotás teszi.» A következő,
tizennegyedik fejezet elején pedig azt jegyzi meg: «Olyan legyen a
mese, hogy a cselekvény hallgatója beleborzadjon és szánakozzék
a történtek miatt, mint a hogy Oedipus hallgatója érez.» Ugyane
fejezet végén olvassuk: «Nem sok nemzetségről vannak a tragédiák,
mert tárgyat keresvén a költők, a mithoszokban találtak olyasmit,
nem művészetből, de esetből készet: innen találkoznak nehány
nemzetségnél, melyekben ily szenvedések történtek.»
 Ez idézetek elég világosan mutatják, mit értett Aristoteles s mit
kell értenünk nekünk is tragikai kiválóság alatt. Szemünkbe
mindenekelőtt az fog ötleni, hogy a kiválóság körét látszólag igen
szűkre szabja. Azt kivánja, hogy a tragikai alak a fényes származás
dicsőségében, a szerencse ragyogásában s a monda nagyító
avatásában álljon elénk. Példái, melyeket felhoz, kivétel nélkül
ilyenek. Pelops, Laios és Oineos nagy fiai, Thebe, Mykenæ és
Kalydon királyi nemzetségéből, hírrel, dicsőséggel és sikerrel
koszorúzottak. Részesei a trójai vagy aranygyapjas hadjáratoknak: a
hősmonda alakjai. Már születésöknél, helyzetöknél fogva nagyoknak
tünnek föl, bizonyos magasságban mutatkoznak, a fenség színét
viselik, melyet szerencséjök emel s régiségök, a monda, túloz.
Szerencséjök is, mondtuk, mert a régiek felfogása szerint ez is
érdem, tehát a fenség tényezője: Cicero a jeles emberek érdemei
elsorolásánál nem szokott megfeledkezni szerencséjökről, s Brutus
is magasztalva említi gyászbeszédében Caesar szerencséjét.
A franczia klassziczizmus, mely Aristoteles betűjéből fejtette ki
rendszerét s szorosan ahhoz kötötte a képzelet szárnyait, e
tekintetben is következetes maradt magához. Elmélete és gyakorlata
egyiránt ragaszkodott ahhoz a szűk körhöz, melyet Aristoteles a
tragikai kiválóság számára megvonni látszott. Jodelle
Kleopatrájától, az «első szabályos tragédiától» kezdve, az egész
klasszikai dráma tárgyait kivétel nélkül vagy a klasszikai mondából
és történetből, vagy a bibliából s keresztyén hagyományokból, vagy
legalább távoli időkből s messze és ismeretlen országokból
merítette. Corneille és Racine ép úgy, mint Voltaire és
Crébillon. A nemzetit térben és időben közelebb esőnek tartották,
hogysem igazán fenséges lehessen. A mi francziás iskolánk
mindenben híven követte mintaképeit, lelkiismeretesen tisztelte az
egész rendszert, kivéve annak ezt az egyetlenegy pontját. A nemzeti
eszme, mely munkássága fölött oly kiváló mértékben uralkodott,
került itt összeütközésbe a szabálylyal s erősebbnek mutatkozott
nála. A lelkesedésnek, mely a tollat testőreink kezébe adta,
legtermészetesebb tárgya a nemzeti múlt volt. Így lettek
Bessenyeinél, mindjárt Ágis után, Buda és Hunyadi László tragikai
hősökké. Hogy nincsen rajtok a magyar régiségnek saját színe, mint
Kölcsey a Nemzeti hagyományokról írt értekezésében megjegyzi,
szerinte sem bizonyít mást, mint hogy: nem könnyű idegen poézis
világából saját nemzeti világunkba visszaléphetni. Vörösmarty a
Dramaturgiai lapokban szintén kiváló súlyt fektet a történet ismert
nagy alakjainak drámai hatásosságára. «Azonban nemcsak a
történet hősei érdemlik az elsőséget, írja; hanem mindazok, kiket a
remek költemények, népregék és mondák személyesítének és
alkottanak a természet örök törvényei szerint. Ezek szinte
tulajdonainkká, emlékezetünk világa lakóivá lettek s midőn mint
cselekvők lépnek fel, felébresztik kiváncsiságunkat, ismeretségök
által lekötik figyelmünket. S mindezen individuumok, melyek hitünk,
tudományunk, ismereteink után emlékezetünkben honosúlva
vannak, úgy állanak az egészen költött színmű embereihez, mint a
történet a jövendöléshez, az ismeretes múlt a nem ismert
jövendőhöz, mint amannak élesen s határzott vonalakkal kijelelt
alakjai ennek bizonytalan, árnyék gyanánt lebegő lényeihez.» Látni
való, hogy Vörösmarty okoskodása, mely különben egészen Jean
Paulnak eszthetikai előiskolájában nyilvánított nézeteit tolmácsolja,
épen ellenkező irányú azzal, a mit fentebb mondottunk. Nem azért
ajánlja a régi nagyokat, mivel a régiség és monda által még
nagyobbak, hanem mivel ismertebbek. Igaz, hogy az ő szempontja
nem is különösen a tragikai szín és kiválóság, hanem csak általában
a drámai érdekköltés.
Azonban a regés múlt és mondaszerű túlzottság, a fényes
származás és szédítő szerencse: mindez csak emelője, fokozója a
fenség benyomásának. Alapját és lényegét más képezi s a
kiválóság, mely csupán ama mozzanatok által nyilatkozik, még nem
elég, hogy az igazi, a mi értelmünkben vett tragikum természetes
tényezője legyen. Képzeletünk az elsorolt tulajdonságok
mindegyikével fölékesíthet alakokat, kik azonban ennek daczára
sem fognak alkalmasaknak mutatkozni tragikai felfogásra. Maga
Aristoteles utal rá egy mellékesnek látszó, de annál fontosabb
megjegyzésével bennünket, hogy hol keressük az eligazodást. A
tragikus költészet számára kijelöli Oedipust és Thyestest, s «ha kik
még azonkívül nagyokat tettek vagy szenvedtek.» Lehet-e máskép
értenünk ezt, mint úgy, hogy az elsoroltak is nem annyira a hosszan
fejtegetett mellékességeknél, mint inkább ama kiválóságuknál fogva
lehetnek tragikaiak, mert ők is nagyokat tettek és szenvedtek. Ez a
fő, ez az alap, melynek a többi mind csak szilárdítására, diszítésére,
emelésére szolgál. S valóban, Oedipus és Thyestes nagyokat tettek
és szenvedtek. Ismételve hódítottak trónokat maguknak: ezen
alapszik hírök; vakmerő kézzel kaptak bele a végzet kerekébe: ebből
fakadnak szenvedéseik. Alkmæon és Orestes atyjokat boszúlták
meg anyjokon Eriphylén és Klytæmnestrán; Oedipus ismeretlenül
megölte atyját, Laiost, s feleségül vette anyját, Jokastét; Thyestes
testvérével, Atreussal, saját fiát gyilkoltatta le s iszonyú boszút látott,
midőn Atreus meg az ő gyermekeinek holttestét tálalta eléje;
Meleager anyja testvérének lett gyilkosa s édes szüléje, Althæa, által
veszett el; Telephos sebét Achilles dárdája ütötte s gyógyította meg.
A mit íme nagy tetteik és nagy szenvedéseik, amazok elkövetése s
ezeknek elviselése egyképen éreztetnek velünk, az: erejök. E
felfogás már odavezet bennünket, a hol a fenség uralkodó vonásait,
s ezekben a fenségbeli kiválóság föltételét találhatjuk meg: a
nagyságot s különösen a nagyságban nyilatkozó erőt. Főkép az erő
mozzanata az, mely az egyesnek fenségbeli kiválóságát
leggyakrabban, legkönnyebben és legtermészetesebben avatja
tragikussá.
De hát milyen erőt tartunk általában fenségesnek? A szépnek fő
formáiról mondottakból önként következik a felelet. Olyat, mely a
körébe eső erőket annyira felülmúlja, hogy, bár valósággal megvan
mértéke, mégis minden mérték fölé emelkedni látszik. Achillesét,
mely nélkül veszve van az egész görög tábor s a mely magában
képes feltartóztatni a győztes trójaiakat; III. Rikhárdét, melylyel
szemben minden ellenállás csak tehetetlen szenvedélyeskedésnek,
súlytalan asszonyi dühöngésnek s gyámoltalan és következetlen
gyülölködésnek mutatkozik, s még a győztes Richmond személyes
jelentősége is eltörpűl. Minthogy az ilyen erő egy bizonyos körben
mindent túlszárnyal, eszünkbe sem jut, hogy valamely más erő
nálánál is nagyobb lehet. Képzeletünk a végetlenig fokozza;
végetlen erőt érzünk benne. A végetlennek tetsző erő természetesen
legközelebb ér a valóban végetlenhez, az egyetemeshez, s
legkönnyebben tarthatja és viselheti is magát igazán ilyenűl.
Bitorlásánál fogva leghamarabb ütközhetik vele össze,
legnehezebben győzhető le általa, s küzdelme és bukása a
legmegrendítőbb benyomást gyakorolja. Az agg Simon bán nem
gondolhat rá, testi-lelki erőtlenségében, hogy újjat húzzon az
udvarral; Petur és Bánk bán kitámadása egészen természetes.
A végetlenre való törekvés leghatározottabban az ember lelki
ereje, akarata, szenvedélyei s ezekből folyó tettei által jut
kifejezésre. Az olyan erő azonban, mely csak valamely, tőle idegen
akaratnak vak eszköze, őt magát át nem ható eszme harczosa,
kifejtésének forrása magán kívül van: szóval az erő, mint pusztán
szolgáló, nem tarthat fenségre s ennélfogva tragikai kiválóságra
igényt. Eszme és erő itt el vannak szakadva egymástól. A tisztán
zsoldos seregekkel viselt háborúk, az olasz középkor csataterei,
melyeket Macaulay Machiavellijében jellemez, igen kevés fenséges
látványt nyújtanak. Ágnes asszony szeretőjét, «ki a tettet
végrehajtá», alig egy-két szóval érinti a költő: nem volt alkalmas
neki. Mi sem a másnak, hanem a csupán magának szolgáló, azaz a
szabad erőt keressük. Emberi fenségünk szabadságunkból foly s ez
által van föltételezve. Ez alkot minden emberi nagyságot s ez tesz
fenségessé minden erőkifejtést. Az erkölcsi függetlenség, mely
maga határoz, maga tűzi ki czélját s ennek irányában küzdve halad
előre, bukik vagy győz: ez a fenség képe, ilyen a fenségbeli
kiválóság, mely az egyetemessel való összeütközésében és
romlásában tragikai hatású. Ezt a kiválóságot megtaláljuk minden
tragikai jelenségben, mélyebb vizsgálat tisztán láttatja velünk ott is,
hol a felületes tekintetnek hiányozni látszik. A görög tragédiák hősei
kijelentett fensőbb végzés szerint rontják ugyan meg magukat; de a
végzés úgyszólván csak a tragikai helyzetet teremti meg számukra.
Tetteik e visszás helyzetekben ép oly szükségszerűleg folynak
jellemökből, testi és lelki valójokból, mint akár a keresztyén tragédia
alakjaié. A mit pedig az ember jellemének megfelelőleg tesz és
tehet: abban emberi értelemben vett szabadsága nyilatkozik. E
felfogás ép oly szabadnak mutatja Antigonet és Oedipust, Elektrát és
Ajast, mint akár Macbethet és Hamletet. Az akarat fenséges
szabadsága érvényesűlhet Prometheus lánczai és kínjai közt is;
békóit szabadsága szerint viseli, mert azt követeli Zeustól, hogy
előbb engedjen. Igaz, szabadságuk nem föltétlen s helyzetök által
korlátozott; de épen nem kényszer. Ha nem azt tennék, a mit
tesznek, nemcsak az istenit, hanem az emberit is megtagadnák
magukban, s ekként a szabadság nem értelmezhető.
Szabad elhatározásuk, küzdelmes pályájok, megrendítő végök:
mindez erejök bizonyítéka. Mértéke pedig ennek az erőnek: a
legyőzött ellenállás. Az ember erkölcsi és anyagi erejét,
tehetősségét amaz akadályok nagyságán mérjük, melyeket legyőzni,
meghódítani képes. A magyar hitrege szerint az elejtett ellenségek a
másvilágon szolgáivá lettek a hősnek: erejének tanúi, vitézségének
bizonyságai, fenségének hirdetői gyanánt vették őt körül. A szemben
álló erőknek egymás mértékeül felhasználása: a művészetnek
legrégibb és legáltalánosabb gyakorlata. Miért festi a költő oly
hatalmasnak Szulimánt, oly rettenetesnek Viddint? Hogy mértékét
szolgáltassa bennök azok erejének, a kik legyőzték őket, s Zrínyit és
Árpádot annál fenségesebbnek tüntesse föl. Az eszme, melyet az
ember lelkébe fogadott, a czél, melynek valósítását maga elé tűzte,
felkölti indulatait; az ellenállás, melylyel találkozik, tüzeli, fokozza,
elhatalmasítja őket. Az akarat szenvedélylyé hevűl az eszme
szolgálatában, melynek megőrzésére törekszik, érvényesítéseért
küzd az ellenséges viszonyokkal szemben. A szenvedély, mely
bizonyos erkölcsi czél érdekében az embernek egész lelkét eltölti s
minden nyilatkozását áthatja: a páthosz. Az erő, melyet
képviselőjével, harczosával az eszme végetlennek,
legyőzhetetlennek éreztet. Ily páthoszt fejez ki Szent Katalin vértanui
hűsége és Antigone testvéri szeretete, Luther fenséges haragja és
Lear király megrázó keserve, Zrínyi imája és Coriolan átkozódása.
Hegel tartózkodik a páthoszt szenvedélynek mondani, mert ennek
fogalmába szerinte mindig valami alacsony, sekélyes vegyűl.
Azonban magyarázata és példái mégis oda vezetnek, hogy alig
érthetünk alatta egyebet, mint erkölcsi czélért munkás szenvedélyt.
Az istenektől, kik ha harczolnak is, nem komolyan teszik s
czivódásuk mindig inkább szimbolikus jellegű, épen nyugalmok és
szenvedélytelenségök miatt tagadja meg a páthoszt. Hogy ellenben
a görögök mennyire szenvedélynek értették a páthoszt, tanúsítja
Longinusnak egy helye, melyben így festi a pathetikust: «Homér az
Iliászban úgy ront be a csaták zajába mint a szélvész, akár maga
Hektor, ki a láncsavető Areshez hasonlóan dühöng; vagy mint a
hogy a pusztító tűz tombol a hegyeken, az erdő fái közt; ajakát tajték
fogja körül.» Ime együtt, egymás által jellemezve, a költőnek és
hősének páthosza.
A mondottakból lássuk az összevonó következtetést. A belső
szabadságon nyugvó erő, mely a szenvedély hevével tör czélja felé,
szóval a páthosz, uralkodó tényezője és jellemző kifejezése ama
fenségbeli kiválóságnak, mely a tragikum egyik alapvető eleme.
 V.

Az egyéni kiválóság öszhangban az

egyetemessel.

A fenségbeli kiválóságot képviselő erő, mely a páthosz alakjában

jelenik meg előttünk, a végetlenre való törekvést jelenti. Épen ez a
törekvés az, a mi fenségessé emeli. Horwicz a fenség fogalmából
azt következteti, hogy a lelkileg fenségesnek mindig egyszersmind
tragikusnak kell lennie. «Mert, azt mondja, ha a szellemi tartalom
nem sértené meg alakját (körülmények, viszonyok, szokás, jog),
hanem vele egyensúlyos maradna, nem esnék a fenség
kategoriájába, hanem a szűkebb értelemben vett szépébe vagy a
méltóságéba.» Látni való, hogy e felfogás egyrészt a fenségnek
kisebb körre szorításából ered, másrészt czáfolatát találja a fenség
fogalmi ellenmondásának szubjektiv megoldásában, melyre annak
idején röviden rámutattunk. Bár ennélfogva a kifejtett módon
nyilatkozó fenség reánk is szükségkép a végetlen benyomását teszi,
még nem hozza kikerűlhetetlen összeütközésbe az általa kiváló
egyént az egyetemessel. Az eszme, mely lelkét betölti, pályáját
kiszabja és páthoszát sugallja, lehet épen az általános tökéletesség
eszméje. Egyességét ennek áldozhatja, ebbe olvaszthatja be;
föltétlenűl hódolhat neki. Törekvése, irányában épen azt az
elismerését juttathatja kifejezésre, hogy minden erejét neki köszöni
és neki ajánlja föl. Egész pályája megadás előtte, valamelyik
uralkodó hatalom előtt, melyek összesége alkotja az egyetemest:
erény, vallás, család, haza, igazság, emberiség. Képviselheti ezeket,
érvényesítésökre törekedhetik, a nélkül, hogy egyikök kedvéért
megsértené a másikat vagy a többit. Diadalt arathat vagy elbukhatik;
de bukása inkább teljes megdicsőülés, a tökéletessel való tökéletes
egyesülés, mint romlás.
Hunyadi János egész életét a keresztyénségnek és hazájának
szentelte; ezek eszméjét képviselve, hit és hazaszeretet által eltöltött
lélekkel, haladt negyedszázados hadvezéri pályáján diadalról
diadalra. Midőn haditetteinek legfényesebbike, a nándorfehérvári
védelem, után haldokolva vett búcsút fiaitól, ily szavakat ejtett: «Az
örökség, melyet rátok hagyok, isten félelme s a haza szeretete;
minden egyéb, a mi halálom után osztályrészetekűl jut, hivságos
adomány, melyet a szerencsétől nyertek, nem tőlem.» Íme e
szavakkal egész fenséges életének zászlaját hódolattal hajtotta meg
az isteni előtt: csak azért tett s csak annak végtelen erejénél fogva
tehetett mindent. – Calderon Fernando herczege a hit védelmében,
harczában esik a fezi arab király rabjává, ki váltságáúl Ceuta
várának átadását kivánja pogány kézre. Duarte, portugál király,
halálos ágyán meghagyja, hogy e váltságdíjat azonnal fizessék le.
Azonban Fernando méltatlannak tartaná magához, hogy
szabadságát a keresztyénségnek bár csak részleges és ideiglenes
hátratételével szerezze vissza. Szabadítójáúl érkezett testvére
szavaira felkiált:

Most király, testvér, ti mórok,

Keresztyének, nap, hold, csillag,
Menny, föld, tengerek, fuvalmak,
És a halmok és vadak,
Mindenek tudják meg: ím egy
Állhatatos fejdelem
Kész katholikus hitét
Dicsőítni és az isten
Törvényének meghajolni.

Az egész mindenség legyen tanúja hűségének az elvhez, melyet ő a

mindenség uralkodó eszméjének érez. Összetépi a felhatalmazást s
nyomorúlt rabságban vész el. De halála csak megdicsőűlés,
egyszerű átmenetel az istenibe, melynek, azonnal kimúlta után,
mintegy részeűl, kijelentésének megfoghatatlan tolmácsáúl jelenik
meg, mint a pogányok ellen érkezett keresztyén sereg szellem-
vezére. A kezében tartott fáklya az isteni világosság jelképe.
Egy lépéssel tovább menve, a páthoszszal nem mint állandóan
hódolóval, hanem mint meghódolttal találkozunk. Ideiglenesen
összetűz az egyetemessel, valója gyarló oldalának felülkerekedése,
szívének elbizakodása, szemeinek vaksága miatt. Feltámad ellene,
kiszakítva magát az általános öszhangból, minden erejének
megfeszítésével küzd vele s maga ellen zúdítja. De az ellentétesség
elvét nem képviseli a végsőig: megtér. A szenvedés téríti magához,
melyet fejére idézett, mikor közte és törekvése közt megtalálja,
felismeri az összeköttetést. A szenvedést méltó büntetésnek, az
áldozatokat megérdemlett lakolásnak tekinti s forrásukat jogosnak
ismerve el, törekvését megváltoztatja, az egyetemes tökéletesség,
az isteni felé fordúl, ennek szolgálatába áll. Egy új eszmének lesz
képviselőjévé. Pál apostol legendája példázza ez átalakulást. A
keresztyének ellen dühöngve, az istenség és emberiség törvényei
ellen bősz gyűlölettel indúl Damaskusba. A város kapui előtt elveszti
szemevilágát s csak három nap múlva Ananiás által nyeri vissza. E
jelenetet ábrázolja Dorfmeister szép képe a szombathelyi
székesegyházban. A csapás megrendíti Pált, ki lelki vakságából is
megszabadúlva, az új hit leglelkesebb apostolává lesz. Egészen
ebben a szellemben fogja föl a legendát Michel Angelo freskója a
vatikáni Capella Paolinában. A kép már rendkívül meg van rongálva,
de régi rajzok és rézmetszetek szerencsére megőrizték a
kompoziczió teljességét és részleteit. Az apostolt épen nem a
mennyei jelenés elragadtatásában tünteti föl. Megvadúlt lova
levetette hátáról s ő, a legnagyobb gyötrelem kifejezésével, kínlódva
és tehetetlenűl hever a földön. Társai körülötte föl akarják emelni s
egyszersmind védelmezik magukat. Nemcsak isten csodáját, hanem
isten itéletét ábrázolja a kép. A felhők között Krisztus, hatalmas
angyal-alakoktól körülvéve, mint valami királyi sas. A szenvedély
erejével lő alá ellenségére és sújtja porba őt. Erő, mely fényeskedik
és világosít, de büntetve. A megtérítés eszköze: a csapás.
Tágasabb körben ily jelenséget éreztetnek velünk a magyar
közviszonyok a mohácsi vész után. A vad szenvedélyek tusája,
pártoskodás, erkölcsi sülyedés közt, az országot sújtó csapásokat,
az idegen hódítást, köznyomort igazságos itéletnek, méltó
büntetésnek hirdeti a nemzet lelkiismerete, mely a prédikátorok és
költők, Tinódi, Balassi, Károli, Magyari és társaik által nyilatkozik.
E felfogásból fakadt a Zrinyiász, mely a szigetvári hős halálát
engesztelő áldozatnak tünteti föl a nemzet bűneiért: a páthosz, mely
benne nyilatkozik, nem ellentétes, hanem öszhangzó az egyetemes
tökéletességgel. Mintegy a megtért, igazulást kereső nemzet megy
általa és benne, legnemesebb képviselőjében, önkéntes áldozatra.
Hogy a megtérés eseteiben a tisztán erkölcsi megoldás, azaz a
bocsánat és az egyén boldogulása, melylyel főkép az úgynevezett
érzékeny játékokban, de elvétve népballadáinkban is, találkozunk,
példáúl Molnár Annában, – hogy az ilynemű megoldás jogosúlt-e
mindenkor széptanilag is vagy sem, erről alább bővebben lesz szó.
Látszólag az Ember tragédiája is abba a körbe tartozik, melyben
épen mozgunk: a kiválóságnak szenvedések által való megtérítése
körébe. Ádám a végetlenre, a mindenhatóságra, a független
boldogulásra törekvésnek, az istentől való elszakadásnak képe.
Pályája bukásról bukásra vezeti, egészen a kétségbeesésig; itt
kénytelen érezni teljes tehetetlenségét: még meg sem semmisítheti
magát, mert mikor az Úr szerető szívet adott neki, vonzalmat
élettársa iránt, biztosította ezzel jövendőjét. «Uram, legyőztél!»
mondja s elismeri tévelygését. Kételkedése még ki-kitör; de
oszladozva a sovár vágyban és megható bizalomban, melylyel a
végetlenhez fordúl. Ez befejezése a drámának, mely voltaképen
csak Ádám bukásának története; kiengesztelésűl az Úrtól elszakadt
ember legyőzetését nyújtja. E legyőzetés, igaz, nem tiszta és
egyszerű bukás. Ádám magába fogadta az isteni félelmet, a
szeretetet, a szép iránti fogékonyságot, szóval a végetlen érzését;
de ettől vezettetve, ezt képviselve már nem Madách tragédiájának
hőse. Innen a sok elágazó magyarázat arra nézve, hogy mi váltotta
meg. Ádám története, a mint előttünk áll, valódi tragédia, azok közűl
való, melyeknek hőse, feltartóztathatatlan bukásában, elismeri az
egyetemes jogát magával szemben. Mint ilyen, az igazi tragikai
páthoszhoz utal bennünket. Maga Madách így fejezi ki egy, Erdélyi
Jánoshoz intézett levelében, műve alapeszméjét: «A mint az ember
istentől elszakad s önerejére támaszkodva cselekedni kezd: az
emberiség legnagyobb s legszentebb eszméin végig cselekszi ezt.
Igaz, hogy mindenütt megbukik s megbuktatója mindenütt egy
gyönge, mi az emberi természet legbensőbb lényében rejlik, melyet
levetni nem bir (ez volna a tragikum), de bár kétségbeesve azt tartja,
hogy eddig tett kísérlete elvesztegetett erőfogyasztás volt, azért
mégis fejlődése mindig előbbre s előbbre ment, az emberiség haladt,
ha a küzdő egyén nem vette is észre s azon emberi gyöngét, melyet
saját maga legyőzni nem bir, az isteni gondviselet vezérlő keze
pótolja, mire az utolsó jelenet küzdj és bízzál-ja vonatkozik.»
 VI.

Az egyéni kiválóság meghasonlásban

az egyetemessel.

Az erő, mely az embert kitünteti s pályájában nyilatkozik, a

fenség színében mutathatja mint győzőt, mint kisebb erők leverőjét.
Ezeknek mértéke nagyobbnak tüntetvén fel magánál s mindannál, a
mire csak alkalmazható, fenségesíti őt. A rendes mérték fölé
emelkedés: a fenség. Az ilyen kiváló egyén erejét nyiltan az
egyetemesnek köszönvén, ennek is szenteli s megmarad
öszhangjában. Ennélfogva ez az erő, mely az egyetemest képviseli,
nem ennek végetlen hatalmán, hanem a vele szembenállók
tehetősségén, tehát mind természetöknél fogva alárendelt erőkön,
mérközik. Győz, de kisebb elleneken. Nem így az egyetemessel
meghasonlásba kerűlt egyén. Csak magára támaszkodik, erejének
forrása csak magában buzog. Páthosza a végetlennel száll szembe,
a legyőzhetetlen erővel: ezen méri magát. Mértéke tehát a
képzelhető legmagasabb. Erejét az ellenállás bátorsága,
szilárdsága, heve és kitartása, a végső bukás daczára is,
nagyobbnak, megrendítőbbnek, fenségesebbnek érezteti, mértéke
magasabb voltánál fogva, mint a minőnek az egyetemest képviselő
egyénét érezzük. A csúcs, hol ez győztesen védi magát, nem látszik
oly magasnak, mint a melyre amaz feljutott s a honnan alábukik. «Az
istenekhez méltó látvány egy hős férfi küzdelme a sorssal», mondja
Seneca. Íme az alap-különbség az époszok és tragédiák hősei közt.
Firduzi Rusztemje kétségkívül fenséges, mikor minden embert
meggyőz; de Prometheus fenségesebb, mikor a leghatalmasabb
istennek is ellene bír állani.
A különbséget érdekes példában mutatja a szendrei névtelen
históriája Szilágyi és Hajmásiról. A két ifjú a török császár
tömlöczében sínylik, honnan a szultán leánya szabadítja meg őket.
A kobzos Szilágyi vette meg szívét, s az ő kedvéért segíti a
«kenyeres pajtások» szabadúlását, kikkel maga is velök indúl
Magyarország felé. De a császár üldözőbe véteti vajdáival a
szökevényeket, s a török tábor nyomukba is jut. A névtelen igen
röviden emlékezik a kifejlett harczról; a rokon tárgyú székely
balladák, még pedig mind a Szabó Károly, mind a Szabó Samu
által közölt változatok, részletesebben, hatalmasabb vonásokkal
írják le. A két vitéz győztes marad a harminczadosok, majd meg az
egész tábor ellen, melyből csak egyetlen élő jut vissza urához
hírmondónak: a naiv képzelet mily fenséges világításba állítja a két
leventét, mily erősen veti meg a tragikum ágyát! A mesés diadal
után, a hogy elérének az ország határához, előáll Hajmási, hogy ő
nem engedi pajtásának a szép leányt, hanem vívjanak meg érte. A
szenvedély, mely benne ébredt, bűnös volt: őt odahaza jámbor
hitestársa s két szép fia várja. Megharczolnak; Hajmási elveszti jobb
kezét s talán életét is. Vörösmarty és Gyulai feldolgozásában
elesik; ott leli temetőjét. Így kell történnie. Az igazság Szilágyi részén
van. Őt szereti a lány s neki szabad szeretnie; e szerelem az isteni
segítség eszköze, mely börtönük ajtaját megnyitotta. Hajmásinak mi
joga sincs hozzá, csak az, a mit hősisége ad, melylyel
megvédelmezte, s szenvedélye, melylyel magának kivánja. E
szenvedély azonban, mely elfeledteti vele övéit, meghasonlásba
keveri az egyetemessel, mely a család jogát, az eskü szentségét
őrzi. Úgy érezzük, mintha Szilágyi karját ellene egy felsőbb hatalom
is támogatná; mintha e küzdelemnek nem is lehetne más
kimenetele, mint Hajmási veszte. S mégis nem Hajmási hat-e ránk
erősebben; nem az ő szenvedélye illeti-e mélyebben szívünket; nem
magasabbra állítja-e őt képzeletünkben ez a győzhetetlen indulat s e
kétségbeesett küzdelem, mint isten-segítette ellenfelét?
A benyomás, melyet e historia két hőse gyakorol ránk, elég
elevenen éreztetheti velünk, legalább alapjában, a különbséget: az
egyén között, ki az egyetemes öszhangjában maradva harczol s
kivívja igazát, és ama másik között, ki harmoniájából kiszakítva
magát, vele meghasonlik s saját vesztére tör. Az epikai és tragikai
jellem, melyekről utóbb részletesebben is meg kell majd
emlékeznünk. Amott a hős a mindenhatóság segítségével áll helyt,
emitt a mindenhatóság ellen. Amaz elismervén, hogy kiválóságát az
egyetemesnek köszöni, hódol egy magánál magasabb erő előtt; ez,
saját erejét végetlennek tartván, hódolatot követel, mely csak az
egyetemest illeti meg. Amaz egyéniségét beolvasztja az általánosba,
tökéletességét csak ennélfogva érzi sikeres erőnek, az egyetemes
világosság egy sugarának; ez magát akarja azzá tenni, föléje kerűlni
mindennek, saját bélyegét nyomni az általánosra. Ő is csak az
egyetemesben foglalt valamely eszmét, hatalmat képvisel: Oedipus
a kérlelhetetlen lakoltatást, Romeo és Julia a mindent felülmúló
szerelmet, Bánk és Petron Maxim a boszú jogát a becsületen ejtett
sérelem miatt. De ezt a hatalmat aztán úgy képviseli, hogy minden
mást semmibe sem vesz, elemészteni s szétrombolni törekszik. Egy
bizonyos tekintetben nem ismer urat maga fölött. Üdvét nem az
öszhangban keresi, melyből kiszakítja magát, hanem az
öszhangtalanságban, mely fölött tehetetlen s a melyben el kell
tévednie és vesznie. A maga képére akarná átteremteni a világot, a
mely jól meg van teremtve. Ez a korlátlanságra való igyekezet, ez a
törekvés: az egyéni akaratot, érzést, czélt, tudást egyetemes
érvényre emelni, általánossá tenni s mégis egynek maradni: ez a
fenségi eleme minden igazán tragikai jelenségnek.
Már a gondolat ébredése a fenség tényezőihez, nagysághoz és
erőhöz, van kötve: a nagy költők tudják, mily szoros
összeköttetésben van ezzel a tragikai benyomás. Macbeth
diadalittasan közelg a fifei csatából. Hogy mit tett ott, elmondja
Rosse thán:

A norvég király maga

Töménytelen haddal s az áruló
Cawdori thántól támogatva, kezdé
A bősz csatát; míg Macbethünk szilárd-
Bizton, Bellona vőlegényeként,
Csapott reája, nem alább való
 Erővel; ott kárt kárra, bősz aczélt
Aczélba vágva, megtöré azok
Kevély daczát; – egy szóval a miénk
A győzelem.

Így jelenik meg Macbeth, a győztes hadvezér dicsőségében,

hatalmával és nagyságában, Fores alatt, hol a boszorkányok s
ezekkel a nagyravágyás szédítő gondolata feltünik előtte. Mily
emésztő, mily vészterhes és fenyegető fájdalom az, mely Hamletnek
legelső monologjában borong! Bánk bán épen országjárásból tér
meg az udvarhoz s egy egész elnyomott nemzetnek fojtott
kétségbeesését rejti lelkében: belegyűlt mintegy mind az az erő,
mely országszerte kitörni készűlt az idegen, zsarnoki és tobzódó
udvar ellen. Mennyivel erősebben ragadja meg lelkünket már e
mozzanat által, mint Teleki hőse, kiről megjelenésekor csak annyit
tudunk, hogy derék senator, jó konyhát tart, fiatal felesége van s
olykor bölcselkedni is szokott.
Így van már a tragikai kitámadás gondolatának megszületése is
mintegy a fenség tényezőihez kötve, melyek aztán még
megragadóbbnak mutatják az egyén fenségbeli kiválóságát a kihítt
és kitartott küzdelemben. A gondolat első megvillanásától,
küzködésén át, egész romlásáig kísérik az embert. A bukásban ép
úgy megőrzi és kifejezi magát kiválósága, mint pályájának bármely
mozzanatában. Tragikuma fenségében született, fenségében hal.
Tragikai hős nem veszhet kisszerűen, megernyedt akarattal s nem
alkudhatik gyáván a halállal, mint valami kivégzett gonosztevő. Ez
lealacsonyúlás lenne s ő utolsó lehelletéig nem lehet hűtelen saját
nagyságához. Hogyan halnak Rikhárd és Macbeth? Mindketten a
csatatéren hullanak el. Amaz a harcz dühének elragadtatásával,
sárkánymérgével, mint tajtékzó véreb; emez hősi fölemelkedéssel,
iszonyodva a megadástól s e pillanatban legyőzve még életének
egyetlen kínzó gyöngeségét, a gonosz jelektől való babonás félelmet
is: szembeszállva a megindúlt birnami erdővel s a nem-anyaszülte
Macduffel. Coriolan és Othello, mintegy felmagasztosúlva önmaguk
fölé, maguk mondják ki s hajtják végre halálos ítéletöket. Shakspere
szereti a tragikai hősök bukását az általános romlás szó-képével
fejezni ki s nagyszerűségét ezzel is éreztetni. Midőn Octavius hírt
vesz vetélytársa elvesztéről, ily szavakban tör ki:

Antonius halála
Nem egyesé; e névben a félvilág
Feküdt.

Julius Caesar megöletésén pedig így keserg Antonius:

Nagy Caesar elesett.

Oh mily esés volt az, jó honfiak!
Elestem akkor én, ti, mind,
Míg véres ármány kérkedett felettünk.

A tragikai veszedelem e megrázó képeivel szemben mily

kisszerű Ponsard Galileijének bukása, ki családja érdekében
megalkuszik a szent inquiziczióval, fejet hajt előtte s legalább életét
vásárolja meg szabadsága árán. Nem érezteti a megtérésnek
fentebb említett megnyugvását sem, mert voltaképen nem térhet
meg: a hatalmat, mely előtt meghajlik, jogtalannak kell tartania.
Bukásának módja, körülményei nem erejét, hanem gyöngeségét
teszik nyilvánvalóvá.
Az emberi lelket eltöltő érzések, gondolatok, erők különfélesége
szerint az egyénnek korlátlanságra törekvése is igen különböző
irányú és tartalmú lehet. Érzelmeink és gondolataink közűl sok
hatalmasodhatik el a többi fölött, hathatja át egész valónkat s
törekedhetik ez által egyetemes érvényre. Az általánossal
meghasonlott s vele szembenálló egyéni páthosz ennélfogva
számtalan változatot, módosulást, eltérést, fokozatot mutathat. De
valamennyi nyilatkozata, különféleségök daczára is, két fő osztályba
sorozható, melyek közűl az egyik magát az akaraterőt, másik meg
az érzést tünteti föl korlátlanságra törekvésében s az egyetemessel
meghasonlásában.