J.S.

BACH
LUTE SUITES
FOR GUITAR
ANDRÁS
CSÁKI
 JOHANN SEBASTIAN BACH
LUTE SUITES FOR GUITAR
Suite in A minor, BWV 995 (orig. in G minor) 19:14
1 Prelude 5:53
2 Allemande 2:52
3 Courante 2:19
4 Sarabande 2:41
5 Gavotte I 1:10
6 Gavotte II en Rondeau 1:59
7 Gigue 2:18

Suite in E minor, BWV 996 16:10

8 Prelude 2:36
9 Allemande 2:48
10 Courante 2:42
11 Sarabande 3:20
12 Bourrée 1:30
13 Gigue 3:11

Suite in A minor, BWV 997 (orig. in C minor) 18:44

14 Prelude 3:08
15 Fugue 7:58
16 Sarabande 4:37
17 Gigue 1:24
18 Double 1:34
Suite in E major, BWV 1006a 18:16
19 Prelude 4:05
20 Loure 3:51
21 Gavotte en Rondeau 3:23
22 Menuet I–II 2:47
23 Bourrée 1:51
24 Gigue 2:15

Total time: 72:37

ANDRÁS CSÁKI
guitar

DDD Digital Stereo

Recording producer & editor: Tibor Alpár • Balance engineer: János Győri
CD master: Zsuzsa Dvorák
Recorded on 18–21 January, 2016 at Hungaroton Studio.

Photo: D1 PhotoStudio • Design and prepress: Béla Ujváry

Booklet editor and liner notes: Enikő Gyenge • English translation: Kata Ittzésné Kövendi

℗ 2016 Fotexnet Kft. © 2016 Fotexnet Kft. • Catalogue No.: HCD 32772 • Made in Hungary
J. S. Bach and the lute Bach’s first major appointment tied him to the
Weimar court where he worked as organist and
We have no reason to doubt that the lute played
leader of the court orchestra. It was here that
an important role in Bach’s œuvre. The fact that
he composed his first lute (or lute-harpsichord)
a lute and two lute-harpsichords were found in
piece, the Suite in E minor (BWV 996), around
his bequest shows his outstanding interest for
1712-13. During his Köthen years, which
the instrument and for the soubtle delicacy of
yielded a rich harvest of instrumental music,
its sonority. He composed and arranged works
he composed the Prelude in C minor (BWV
for lute throughout his musical career, and not
999) and the Fugue in G minor (BWV 1000),
only solo pieces, the lute enriched the orchestral
an arrangement of the fugue movement of
sound of major works such as the Trauerode,
the solo sonata for violin in G minor. During
and the Passions after St. John and St. Matthew.
this time he is thought to have met the noted
Debates begin with the fundamental question
lutenist and composer, Ernst Gottlieb Baron,
as that the series of works composed by the
who mentioned him in one of his writings as
master were intended for the lute or the
”the famous Kapellmeister from Leipzig”.
so-called lute-harpsichord (Lautenwerk, a
keyboard instrument with plucked gut-strings). Having gained the Leipzig position in 1723,
The question is further complicated by the Bach had the opportunity to become acquainted
fact that the majority of these works were not with and occasionally even work together with a
notated in the usual lute-tablature but in a two- number of famous lutenists of his time, such as
system staff notation. Johann Kropffgans, Christian Weyrauch, Adam
Falckenhagen and Sylvius Weiss. The lute suite
Bach himself probably did not play the lute, but
(BWV 995), the arrangement transposed into G
several sources refer to his good relationship
minor of the solo cello suite in C minor (BWV
with famous contemporary lutenists. One can
1011), was composed around 1730, while the
recognise this expert cooperation in the texture
suite in E major (BWV 1006a), intended for the
of some of his lute compositions. Others are
lute or the lute-harpsichord, was transcribed
much closer to the construction of keyboard
from the same tonality violin partita in 1736-
pieces and can be performed neither on the
37. Two further compositions date from the
lute, nor, as is the most usual today, on a six-
early 1740s: the suite in C minor (BWV 997)
string guitar, without significant changes. These
and the Prelude, Fugue and Allegro in E flat
make the performers devise their own playing
major (BWV 998).
versions and experiment with special tuning
modalities.
About the works on this recording
The Suite in G minor, BWV 995 (in A minor on
this recording) bears the following inscription
in the author’s MS: ”à Monsieur Schouster”,
who was identified as Jacob Schuster, bookseller
and publisher in Leipzig. The piece displays
characteristic French stylistic elements: the
opening Prelude has the characteristic form of
a two-part ouverture, with dotted rhythms in
its slow section and with an extended imitative
section marked “très viste”. The noble,
expressive Allemande recalls the earlier dotted
rhythms in faster tempo, true to the character
of the dance. Special features of the piece are
the “style brisé” Sarabande with its very delicate
texture and the rustical, peasant-dance-like
Italianate Gigue.
The opening Praeludio movement of the Suite
in E minor, BWV 996 is a typical prelude and
fugue, where the improvisatory, fantasia-
like introduction is followed by a strictly
constructed, fast ternary metre fugue. Our
analytical ear is captured by the two-part
contrapuntal structure of a non-standard
dance-movement, the Bourrée, whereas the
Gigue follows French patterns this time: it is
a polyphonic, stormy virtuosic movement in
12/8, in the second section of which the themes
and counter-themes are presented in inversion.
A work conceived late in Bach’s œuvre is the
Suite in C minor, BWV 997 (in A minor on
our recording). One of its peculiarities is the
second fugal movement, a Da Capo fugue with
a regular reprise following a contrasting middle
section. The poignant Sarabande sounds as
if it evokes the passion’s tense, chromatic
crucifixion scenes. It is followed by a dance-like
but delicately ornamented Italianesque Gigue
and its diminished Double-variations.
The Suite in E major, BWV 1006a brings the joy
of recognising familiar melodies, transcribed by
the composer from the popular Partita for solo
violin in E major (Preludio, Loure, Gavotte en
Rondeau, Menuet I–II, Bourrée, Gigue). This
is one of his most ‘lute-like’ suites, presumably
composed in collaboration with a master of the
instrument, possibly Christian Weyrauch, who
also lived in Leipzig, was a good friend of Bach,
and was highly regarded by him as an artist.
Enikő Gyenge
András Csáki on the lute suites
Performing Bach’s lute suites is one of the
greatest instrumental and musical challenges
for every guitarist. It’s no exaggeration to say
that each significant guitar player is occupied
with performing and transcribing them at
some point during their career. The suites,
written originally for lute or lute-harpsichord,
cannot be performed directly on the guitar.
The significantly different tuning and range
of the lute and the modern classical guitar
poses serious technical challenges and invites
decisions to be made. The characteristic
keyboard fattura of the Suite in E minor
(BWV 996), requires a completely different
instrumental approach than the Suite in E
major (BWV 1006a), the violin version of which
(BWV 1006) is familiar to every music-lover.
The suites were recorded on a six-string
classical guitar, whose technical features and
sonority are very different, especially in the
bass register, from the possibilities of the
13-chorus lute, most popular in Bach’s time
and surroundings. The choice of instrument
was much less restricted than it is today, which
is why Bach himself transcribed several of his
works for other instruments. This assertion can
also be demonstrated in connection with the
suites in this recording; for the suite BWV 995,
whose lute transcription survives in Bach’s own
handwriting, is the arrangement of an earlier
cello suite (BWV 1011), and the partita BWV
1006, which can also be seen in Bach’s MS, was
later used in the Sinfonia movement of cantata
BWV 29 (”Wir danken dir, Gott, wir danken
dir”). It can be observed that the transcriptions
in both of the above examples are in a different
tonality (BWV 995 is in G minor whereas
the cello version is in C minor, BWV 1006 is
in E major compared to the opening D major
movement of BWV 29).
The transcription for the guitar needed further
transposition in order to achieve a richer and
fuller sound and being more suitable for the
instrument in the case of BWV 995 and BWV
997. Thus did BWV 995 in G minor become a
suite in A minor, and the originally C minor
BWV 997 transposed to A minor. The choice of
tonality in the latter suite was the result of a long
process, since I played this piece earlier several
times in C minor with the aid of a capodaster.
Eventually, to emphasise the importance of
longer reverberation, and a rich sound which
also make possible nicer legati especially in the
fugue, I opted for the lower key.
It may be a novelty for the non-guitarist listener
that, due to the possibilities of a CD-recording,
the tuning of the guitar can be changed (with
various scordatura) even from one movement
to the other. This is typically done to achieve
a richer, fuller sound of the chords, but I have
often used this possibility also to find the most
authentic sound characteristic of the original
lute (or harpsichord). I also find it important
to mention that I used the left-hand legato
technique possible both on the lute and the
guitar, which several contemporary lutenists
also mark in their tablatures. I employed this
special playing technique as a resource of
articulation and also in a way which helped
to colour the somewhat spare sound of plucked
instruments desirable in certain musical
surroundings.
About the artist András Csáki has recorded several solo CDs with
Naxos. From the programme of his 2010 CD
András Csáki is an outstanding guitarist of his
two works have found their way into the book
generation. The magnetism and sensibility of
of Canadian musicologist, Enrique Robichaud,
his playing has enchanted audiences in many
Guitar’s Top 100.
concert halls from Japan to North America. In
professional journals several critics have pointed András Csáki conducts regular masterclasses in a
out that he always put his impressive instrumental number of countries in Europe, Asia and North-
knowledge and technique at the service of his America. Since 2009 he has been teaching at the
musical ideas: ”he always chooses expression over Liszt Academy of Music; in the same year he was
showing off” (Kenneth Keaton, American Record awarded the Junior Prima Prize in the musical arts
Guide, 2011). of the Prima Primissima Foundation. In 2010 he
received The Youth of March prize. He was the
Csáki studied at the Liszt Academy of Music in
first recipient of the memorial plaque of Karola
Budapest, then at the University of Southern
Ágai and László Szendrey-Karper in 2015.
California Thornton School of Music, Los
Angeles. His professors were József Eötvös, Scott András Csáki is sponsored by the string-
Tennant, William Kanengiser and Pepe Romero. manufacturer, D’Addario.
During his student years he was the winner of www.andrascsaki.com
several prestigious international competitions:
Tokyo (2008), Alessandria (Michele Pittaluga
International Classical Guitar Competition, 2009)
and Almeria (International Julian Arcas Classical
Guitar Competition, 2011).
In addition to a solo career, Csáki has dedicated
himself to chamber music. In 2015 he performed
Pierre Boulez’s Le marteau sans maître, a famously
great challenge in chamber music literature, an
emblematic composition which requires musical
experience and wide-ranging knowledge. Giving
the first performances and disseminating guitar
works by contemporary Hungarian composers is
a particular interest of his.
J. S. Bach és a lant Bachot első jelentékenyebb állása a weimari
udvarhoz kötötte, ahol 1708 és 1717 között udvari
Bár a kérdést sok bizonytalan zenetörténeti adat
orgonista és koncertmesteri feladatokat látott
terheli, nincs okunk kételkedni abban, hogy a
el. Itt keletkezett első lant- (vagy lantcsembaló)
lant fontos szerepet játszott Bach életművében.
műve, a BWV 996 e-moll szvit, 1712-13 körül.
Már a tény, hogy hangszerhagyatékában egy
A jelentős hangszeres termést hozó kötheni évek
lantot és két lantcsembalót is találunk, mutatja
során komponálta lantra a BWV 999 c-moll
kiemelkedő érdeklődését a hangszer kifejezőereje,
prelúdiumot, illetve a BWV 1000 g-moll fúgát,
hangszínének törékeny finomsága iránt. Ezen
utóbbi a g-moll hegedű szólószonáta fúgatételének
kívül egész életpályáját végigkísérik a lantművek
átirata. Feltételezzük, hogy ebben az időszakban
és átiratok, a szóló lantdarabok mellett jelentős
találkozhatott a neves lantművész, zeneszerző
művek zenekari hangzását is gazdagítja: megszólal
Ernst Gottlieb Baronnal, aki őt egyik írásában
a Gyászódában, a János- és a Máté-passióban is.
mint „híres lipcsei Kapellmeistert” említi.
Az említett viták azzal az alapkérdéssel kezdődnek,
hogy a lantra szánt művek sorát vajon lantra vagy Miután 1723-ban elnyerte lipcsei állását, Bachnak
az ún. lantcsembalóra (Lautenwerk, egy pengetett kora számos lantművészével – Johann Kropffgans,
bélhúrokat megszólaltató, billentyűs hangszer) Christian Weyrauch, Adam Falckenhagen,
komponálta-e a mester? Bonyolítja a kérdést, Sylvius Weiss – nyílt alkalma megismerkedni
hogy a lantművek többségét nem a szokásos és alkalomadtán együtt dolgozni. 1730 körül
lanttabulatúrában, hanem két vonalrendszeres keletkezett a BWV 995 lantszvit, mely a BWV 1011
notációban vetette papírra. c-moll szólógordonka szvit g-mollba transzponált
átdolgozása, 1736-37 körül a 1006a jegyzékszámú
Bach maga valószínűleg nem játszott lanton, de
E-dúr szvit lantra vagy lantcsembalóra az azonos
amint több forrás utal rá, jó kapcsolatokat ápolt
hangnemű hegedűpartitából. Két további, szintén
kora híres lantjátékosaival. Egyes lantátiratainak
lantra vagy lantcsembalóra szánt kompozíció
anyagszerűségén érződik ez a szakértő
jelenlegi tudásunk szerint az 1740-es évek első
együttműködés, mások sokkal közelebb állnak a
feléből való: a BWV 997 c-moll szvit és a BWV
billentyűs darabok kialakításához, lanton – vagy
998 Esz-dúr Prelúdium, fúga és Allegro.
amin ma legtöbbször játsszák: hathúros gitáron –
változtatás nélkül majdnem lejátszhatatlanok, arra A felvételen elhangzó művekről
késztetve az előadókat, hogy saját játszóverziókat
A g-moll szvit, BWV 995 (felvételünkön
dolgozzanak ki, sajátos hangolásokkal
a-mollban) szerzői kéziratán ez áll: „à
kísérletezzenek.
Monsieur Schouster”, akit Jacob Schuster
lipcsei könyvkereskedővel és könyvkiadóval
azonosítottak a kutatók. A darab jellegzetes
francia zenei stíluselemeket sorakoztat fel: a
nyitó Prelude kétrészes ouverture jellegű zene,
lassú szakaszában éles pontozott ritmusokkal,
„très viste” jelölésű része terjedelmes imitációs
szakasszal. A nemes, expresszív Allemande a tánc
karakterének megfelelő gyorsabb tempóban idézi
meg a korábban hallott pontozott ritmusokat. A
darab különlegességei az áttört textúrájú („style
brisé”) Sarabande és a tenyeres-talpas olasz típusú
Gigue.
Az e-moll, BWV 996 szvit Praeludio tétele
jellegzetes prelúdium és fúga, melyben a páros
ütemű improvizatív, fantáziaszerű bevezetőt
szigorú kialakítású gyors ternáris fúga követi.
Egy nem-állandó tánc, a Bourrée ellenpontozó
kétszólamú kialakítása ragadja meg elemző
figyelmünket, míg a Gigue ez egyszer francia
mintákat követ: 12/8-ban írott polifónikus,
viharosan virtuóz darab, melynek második
szakaszában a témák, ellentémák tükörfordításban
szólalnak meg.
Az életmű késői szakaszában keletkezett BWV
997-es c-moll szvit (felvételünkön a-mollban)
egyik különlegessége a második fúgatétel, egy
Da Capo-fúga, kontrasztos középrészt követő
szabályos visszatéréssel. A megrendítő Sarabande
mintha a passiók feszült, kromatikus megtöretés-
zenéit idézné fel, ez után ismét táncos, ám
érzékenyen díszített olaszos Gigue-t és az ő
aprózott Double-variációit hallhatjuk.
Az ismert dallamokra való rácsodálkozás
örömével szolgál az E-dúr szvit, BWV 1006a,
melyet a népszerű E-dúr szólóhegedű partitából
(Preludio, Loure, Gavotte en Rondeau, Menuet
I.–II., Bourrée, Gigue) írt át a zeneszerző. Egyik
leginkább „lantszerű” szvitje ez, feltételezések
szerint a hangszer mestereivel konzultálva
munkálkodott rajta, talán Christian Weyrauchhal,
aki Lipcsében élt, Bach jó barátja volt, és akit
művészként is nagyra tartott a mester.
Gyenge Enikő
Csáki András a lantszvitekről
Bach lantszvitjeinek megszólaltatása minden
gitáros számára az egyik legnagyobb hangszeres
és zenei kihívás. Talán nem túlzás azt állítani,
hogy ezen művek előadásával és átírásával
minden jelentős gitáros foglalkozik pályája
során. Az eredetileg feltehetőleg lantra vagy
lantcsembalóra íródott művek gitáron nem
játszhatók egy az egyben. A lant és a modern
klasszikus gitár egymástól jelentősen különböző
hangolása, hangterjedelme néhány szvit esetében
komoly technikai kihívások és eldöntendő
kérdések elé állítja az előadót. Az e-moll szvit
(BWV 996) billentyűs hangszerre jellemző
felrakása (feltehetőleg arra is íródott) teljesen
más hangszeres megközelítést kíván, mint az
E-dúr szvit (BWV 1006a), amelynek hegedűre
írott verziója (BWV 1006) minden zenerajongó
számára közismert.
A szviteket hathúros klasszikus gitáron vettük fel,
aminek technikai-hangzási sajátosságai sokban
különböznek a Bach korában és környezetében
leginkább elterjedt francia, 13 kórusos
(húrcsoportos) lantok lehetőségeitől, különösen a
basszus regiszterben. A hangszerválasztás kérdése
Bach korában sokkal kevésbé volt kötött, mint
napjainkban, így fordulhatott elő, hogy Bach
maga is számos művét átírta más hangszerre. Az
előbbi állítás a jelen lemezen elhangzó szvitekkel
kapcsolatban is szemléltethető, hiszen a BWV
995-ös szvit, melynek lantátirata Bach kézírásával
maradt fenn az utókor számára, egy korábbi
csellószvit (BWV 1011) átirata, vagy az ugyancsak
Bach kéziratban olvasható BWV 1006 partitát
Bach később a BWV 29-es kantáta („Wir danken
dir, Gott, wir danken dir”) Sinfonia tételeként
is felhasználja. Megfigyelhető, hogy az átiratok
mindkét fenti példa esetében más hangneműek
(BWV 995 g-moll, míg a cselló változat c-moll,
illetve a BWV 1006 E-dúr, szemben a BWV 29
első tételének D-dúr hangnemével).
A gitárra való átültetés a BWV 995 és a BWV
997 esetében – a dúsabb és teltebb hangzás
és a hangszerszerűség érdekében – további
transzponálást igényelt. Így lett a BWV 995
g-moll szvitből a-moll szvit, valamint az eredetileg
BWV 997 c-moll szvitből a-moll. Az utóbbi szvit
hangnemének végleges kiválasztása egy hosszabb
folyamat eredménye, hiszen ezt a szvitet korábban
magam is sokat játszottam c-mollban capodaster
segítségével. Végül a hosszabban zengő, dús,
az átkötéseket szebben kiemelő hangzás
fontosságának kiemelése érdekében a mélyebb
hangnem mellett döntöttem.
A nem-gitáros zenehallgatónak talán nem
nyilvánvaló, hogy a CD-felvétel lehetőségei miatt
a gitár hangolását (különböző scordaturákkal)
akár tételenként meg lehet változtatni. Jellemzően
a dúsabb, gazdagabb akkordjáték miatt, de
általában az eredeti lant (vagy billentyűs)
hangzáskép leghitelesebb megtalálása kedvéért
számos helyen éltem ezzel a lehetőséggel.
Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy a
felvétel során használtam a gitáron és lanton
létező balkéz legato technikát, melyet számos
kortárs lantos is jelez lanttabulatúráiban. Ezt a
speciális játéktechnikai módot olyan artikulációs
eszközként kezeltem előadásom során, amely
segít a pengetős hangszerek néha talán kicsit
szikár hangzásának bizonyos zenei környezetben
kívánatos színesítésében és a zenei tagolás
világosabbá tételében.
A művészről
Csáki András generációjának kiemelkedő
gitáros egyénisége. Játékának szuggesztivitása és
érzékenysége a világ számos koncerttermének
hallgatóságát magával ragadta Japántól Észak-
Amerikáig. Szakmai lapokban több kritikus
is kiemelte, hogy fölényes hangszeres tudását,
technikáját mindig zenei elképzeléseinek
szolgálatába állítja: „mindig a zenei kifejezést
helyezi előtérbe a magamutogató virtuozitással
szemben” (Kenneth Keaton, American Record
Guide, 2011).
Tanulmányait Budapesten a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetemen, illetve Los Angelesben
a University of Southern California Thornton
School of Musicon folytatta; tanárai Eötvös József,
illetve Scott Tennant, William Kanengiser és Pepe
Romero voltak. Diákévei alatt számos rangos
nemzetközi verseny győztese volt: Tokió (2008),
Alessandria (Michele Pittaluga-verseny, 2009)
vagy Almeria (Julian Arcas-verseny, 2011).
Szólókarrierje mellett kiemelt szerepet szentel
a kamarazenének is. 2015-ben játszotta először
Pierre Boulez Gazdátlan kalapács című művét,
amely a kamarairodalom híresen nagy kihívást
jelentő, zenei tapasztalatot és tájékozottságot
igénylő emblematikus kompozíciója. Szív­
ügyének tekinti a magyar kortárs szerzők
gitárra komponált szóló- és kamaraműveinek
bemutatását, népszerűsítését.
Több szóló CD-t vett fel, a Naxos kiadó
gondozásában 2010-ben kiadott CD-je műsorából
két mű is bekerült Enrique Robichaud kanadai
zenetudós Guitar’s Top 100 című könyvébe.
Csáki András rendszeresen tart mesterkurzusokat
Európa, Ázsia és Észak-Amerika számos
országában. 2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem tanára; ugyanebben az évben megkapta
a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima
zeneművészeti díját, 2010-ben pedig Márciusi
Ifjak díjban részesült. Ő volt 2015-ben az Ágai
Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem
első gitárművész kitüntetettje.
Csáki András a D’Addario húrgyártó cég
támogatottja.
www.andrascsaki.com
Sponsored by