Transparent Lobbying And Democracy 1St Ed Edition Sarka Laboutkova full chapter pdf docx

Transparent Lobbying and Democracy
1st ed. Edition Šárka Laboutková

Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/transparent-lobbying-and-democracy-1st-ed-edition-s
arka-laboutkova/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...
Epistemic Democracy and Political Legitimacy 1st ed.

Edition Ivan Cerovac
https://ebookmass.com/product/epistemic-democracy-and-political-
legitimacy-1st-ed-edition-ivan-cerovac/
Competing Interest Groups and Lobbying in the

Construction of the European Banking Union 1st ed. 2021
Edition Giuseppe Montalbano
https://ebookmass.com/product/competing-interest-groups-and-
lobbying-in-the-construction-of-the-european-banking-union-1st-
ed-2021-edition-giuseppe-montalbano/
The Weariness of Democracy: Confronting the Failure of

Liberal Democracy 1st ed. 2020 Edition Obed Frausto
https://ebookmass.com/product/the-weariness-of-democracy-
confronting-the-failure-of-liberal-democracy-1st-ed-2020-edition-
obed-frausto/
Street Art and Democracy in Latin America 1st ed. 2020

Edition Olivier Dabène
https://ebookmass.com/product/street-art-and-democracy-in-latin-
america-1st-ed-2020-edition-olivier-dabene/
Urban Food Democracy and Governance in North and South
1st ed. 2020 Edition Alec Thornton
https://ebookmass.com/product/urban-food-democracy-and-
governance-in-north-and-south-1st-ed-2020-edition-alec-thornton/
Citizens and Democracy in Europe: Contexts, Changes and

Political Support 1st ed. Edition Sergio Martini
https://ebookmass.com/product/citizens-and-democracy-in-europe-
contexts-changes-and-political-support-1st-ed-edition-sergio-
martini/
Democratization and Democracy in South Korea,

1960–Present 1st ed. Edition Hyug Baeg Im
https://ebookmass.com/product/democratization-and-democracy-in-
south-korea-1960-present-1st-ed-edition-hyug-baeg-im/
Security, Democracy, and Society in Bali: Trouble with

Protection 1st ed. Edition Andrew Vandenberg
https://ebookmass.com/product/security-democracy-and-society-in-
bali-trouble-with-protection-1st-ed-edition-andrew-vandenberg/
Transparent and Authentic Leadership: From Biblical

Principles to Contemporary Practices 1st Edition Bruce
E. Winston
https://ebookmass.com/product/transparent-and-authentic-
leadership-from-biblical-principles-to-contemporary-
practices-1st-edition-bruce-e-winston/
Transparent Lobbying
and Democracy
Šárka Laboutková · Vít Šimral

Petr Vymětal
Transparent Lobbying and Democracy
Šárka Laboutková • Vít Šimral
Petr Vymětal
Transparent Lobbying
and Democracy
Šárka Laboutková Vít Šimral
Technical University of Liberec University of Hradec Králové
Liberec, Czech Republic Hradec Králové, Czech Republic
Petr Vymětal
University of Economics, Prague
Prague, Czech Republic
ISBN 978-3-030-36043-6 ISBN 978-3-030-36044-3 (eBook)

https://doi.org/10.1007/978-3-030-36044-3
© The Editor(s) (if applicable) and The Author(s), under exclusive licence to Springer
Nature Switzerland AG 2020
This work is subject to copyright. All rights are solely and exclusively licensed by the
Publisher, whether the whole or part of the material is concerned, specifically the rights of
translation, reprinting, reuse of illustrations, recitation, broadcasting, reproduction on
microfilms or in any other physical way, and transmission or information storage and retrieval,
electronic adaptation, computer software, or by similar or dissimilar methodology now
known or hereafter developed.
The use of general descriptive names, registered names, trademarks, service marks, etc. in this
publication does not imply, even in the absence of a specific statement, that such names are
exempt from the relevant protective laws and regulations and therefore free for general use.
The publisher, the authors and the editors are safe to assume that the advice and information
in this book are believed to be true and accurate at the date of publication. Neither the pub-
lisher nor the authors or the editors give a warranty, expressed or implied, with respect to the
material contained herein or for any errors or omissions that may have been made. The
publisher remains neutral with regard to jurisdictional claims in published maps and institu-
tional affiliations.
Cover illustration: Marina Lohrbach_shutterstock.com
This Palgrave Macmillan imprint is published by the registered company Springer Nature
Switzerland AG.
The registered company address is: Gewerbestrasse 11, 6330 Cham, Switzerland
Foreword
The book Transparent Lobbying and Democracy is written by a group of

young Czech researchers—Šárka Laboutková, Petr Vymětal, and Vít
Šimral—who belong to new talented academic generation. They aim to
grasp, capture, and really understand hidden dynamics of key political pro-
cesses in Central Europe. They are lead experts on transparency and
accountability in the region, stay very vocal, and shy not away from
involvement into public discourse around it. At their own academic insti-
tutions, they work as real pioneers in lecturing students, publishing and
highlighting importance and direct relation between transparency, lobby-
ing, quality of democracy and integrity of institutions.
In my profession, as head of Transparency International Czech chapter,
my team and myself we face every day dubious political decisions made
behind closed door, in the dark with limited or no accountability. We see
political corruption, opacity in decision-making, and undue influence as
challenges for our political systems that deeply undermine its legitimacy.
However, in order to address that smartly, we rely heavily on analytical
findings and scholarly insights, helping us to frame policy-making and
public debate over transparency and lobbying issues.
There are numerous opponents who deny any need for rules on lobby-
ing and sunshine principles, in every legislative clash. Many still prefer
doing it their “traditional” way (at golf course usually). To win an argu-
ment against such mentality, you need to convince not only decision-
makers and public officials that public demands disclosure and public
scrutiny, but first you need to talk straight to professional lobbyists and
consultants themselves, representatives of business associations, chambers
v
vi FOREWORD
of commerce, and many other special interests. You need to make it clear
that times are changing, and it is time to come out of the shade. That is
what makes it difficult—as “lobbyists themselves often lobby against regu-
lation of lobbying”. To change that and break through this veil of secrecy,
you need to arm yourself with sound conceptual and methodological
framework, reliable data, and plenty of locally based examples and case
studies. And that is exactly what this book magnificently and elo-
quently provides.
Authors come up with some innovative tools, namely “Catalogue of
transparent lobbying”. They look and evaluate the impact on both key
stakeholders (lobbyists and targets of lobbying), monitoring of lobbying
activities and sanctioning for breaches of rules. This tool holds out bench-
marking capacity of sound framework for understanding of lobbying in
the context of democracy, legitimacy of decision-making, and account-
ability. But it is not dry theory only; in fact it has very practical implica-
tions to policy process and comes up very timely. In most of Central and
Eastern European countries, there is currently lively political debate over
lobby regulations; how to make it workable, sensible, and enforceable; and
how it affects quality of democracy.
This book covers efficiency of pro-transparency rules and lobbying
environment around the world. But specifically, it offers rare insight into
democratic and transparent decision-making in Central Europe. So, if you
want go beyond biased and superficial coverage, read this book. Credible
authors offer to any reader pretty unique level of clarity of this part of
Europe and its political machinery. The research focuses on Visegrad 4
countries plus Austria and Slovenia (one might think of its former Austro-
Hungarian past). New democracies are fragile, vulnerable, challenged,
and often misunderstood, but at the same time they consist of viable seg-
ments of civil society, educated population and strong yearn for demo-
cratic, liberal and inclusive political environment.
David Ondráčka, member of global Board of Transparency

International, head of Transparency International—Czech Republic
July 29, 2019
Prague
FOREWORD vii
As a political scientist and civil society expert, I have followed the efforts
of my colleagues Šárka Laboutková, Petr Vymětal, and Vít Šimral with
great interest. They have been intensively engaged in researching the
influence of transparent lobbying on the democratization process in
recent years. I am very pleased that one of the outputs is a comprehen-
sive publication that you are opening right now. Issues related to civil
society, democracy, the public sphere, political culture, and lobbying are
the lifelong interest of my professional career; I am the author of a num-
ber of scholarly books and articles on these issues. Currently, I am the
head of the Department of Political Science at the University of
Economics, Prague. The topic investigated in this book is also close to
my heart because of my active involvement in local politics and a num-
ber of NGOs.
In the past, I collaborated with two of the authors, Šárka and Petr, on
the first Czech scholarly book on lobbying titled Lobbying in Modern
Democracies (2010) to provide an overview of the topic and to fill an
extensive gap in the understanding of lobbying in liberal societies. But we
knew that much more had to be done. All of the authors have participated
in research into other related topics from this area—for example, transpar-
ency in lobbying, corruption, and political parties funding. They all have a
long history of analyzing and interpreting the aspects of transparent
decision-making and I am convinced that it is their personalities and expe-
rience with the given subject that guarantee the quality of this book. It
should certainly be included in the library of both scientists and practitio-
ners dealing with lobbying and related issues.
This book is another big step forward. Just as we were very careful in
the original book that the message about the legitimacy of lobbying in
modern democracies and the resolute distinction between lobbying and
corruption is unambiguous, the authors of this book are very convincing
in claiming that transparent lobbying is an essential part of responsible
decision-making and contributes to the quality of democracy. The pre-
sented book is of a high quality thanks to the authors’ complex approach
to the issue, as well as a combination of theoretical and empirical investiga-
tion of transparent lobbying rules. The results of such research represent a
fundamental contribution to the theory of democracy, to the process of
democratization, and to the specification of sophisticated factors strength-
ening the institutional quality and the institutional reflexivity.
viii FOREWORD
The leitmotif, which winds like red thread through the whole book,
are rules of transparent lobbying in connection with transparent decision-
making. The starting point of this book is on the lack of systematic effec-
tive regulation of lobbying activities and its evaluation so far. The authors
state that “it is not easy to build strong rules that meet the requirement
of transparency and efficiency for all subjects in the industry” and “almost
no studies address the quality lobbying environment in the broader scope
of the means on decision making”. Nevertheless, they argue, it is “neces-
sary to involve more variables for an evaluation of the overall level of
transparent lobbying […] where the transparency in lobbying is concep-
tualized in the broader environment of decision making”. For this pur-
pose, the authors create an innovative catalogue of lobbying transparency
containing four main categories—lobbyist, targets of lobbying, sunshine
principles, and sanctions. I warmly welcome the submission of this cata-
logue as a challenge for further discussion not only in the professional
community and between practitioners but also as a great opportunity for
the general public to realize how complex the transparent decision-mak-
ing environment can be. Every day, decisions influencing the lives of
many are taken by public officials. The opportunity to see them “under
the microscope”, see what standards they use and who influences them, is
in the interest of all citizens. The book also presents a critical view of
rational choice theory, as well as problems related to the failure of the
government in connection with poorly-determined regulation and admin-
istrative burdens.
The significant contribution of this book is also in the empirical analysis
of lobbying in Central and Eastern European countries, with detailed data
for Austria, the Czech Republic, Hungary, Poland, Slovakia, and Slovenia
based on the catalogue created by the authors. The added value is that the
authors also evaluate the results in terms of historical context and in the
context of the development of civil society in the region. The political and
legal culture in this region is influenced not only by several generational
experiences with the totalitarian regime but also by the economic and
social consequences of rapid economic and social liberalization without
properly functioning institutions and rules.
The book Transparent Lobbying and Democracy by Šárka Laboutková,
Vít Šimral, and Petr Vymětal definitely provides a comprehensive view
into the phenomenon of lobbying. Personally, as a well-established scien-
tist specializing in democracy, civil society, and the public sphere, I see it
FOREWORD ix
as a useful and enriching contribution to the debate on lobbying, its nec-

essary transparency and its role in the democratization process. I am sure
the book has the potential to reach an international audience of experts
and interested lay persons, and both complement and compete with pub-
lications on similar issues.
Karel B. Müller, University of Economics, Prague

July 18, 2019
Prague
Preface
This book deals with the current, as yet unsolved problem of transparency
of lobbying. In the current theories and prevalent models that deal with
lobbying activities, there is no reflection of the degree of transparency of
lobbying, mainly due to the unclear distinction between corruption, lob-
bying in general, and transparent lobbying.
In the complex world of public policy-making, it is desirable for public
administrations to engage in continuous dialogue with outside stakehold-
ers. All interested parties should be able to have their say, but this should
be done in a transparent way. As lobbying activities can raise risks of cor-
ruption and regulatory capture, it is desirable to have mechanisms in place
to frame such activities. Such mechanisms can help to create both clarity
and transparency in the relationship between public authorities and out-
side stakeholders. As such, they can help to reduce the risk of corruption.
This book provides a perspective on transparency in lobbying in a com-
prehensive and structured manner. Our approach is innovative in its focus
on the factors of transparent lobbying which have never been previously
considered. The book delivers a new solution consisting of both an inter-
disciplinary approach to the topic and especially the effort to create a
methodology for assessing the transparency of lobbying, its role in democ-
ratization process and a methodology for evaluating the main conse-
quences of this transparency.
The text is a result of a four-year-long research project on transparency
of lobbying and democratization, funded by the Grant Agency of the
Czech Republic and carried out at the Technical University of Liberec by
the authors. The particular conclusions were published in several articles
xi
xii PREFACE
in peer-reviewed journals during last three years and presented at interna-

tional conferences and forums. A list of the articles is a part of references
within the first chapter. Findings of these separate works have been synthe-
sized; the particular conclusions and parts of the theoretical basis were
actualized and incorporated to the book. Some theoretical assumptions
were taken from the Czech-language monograph Lobbying in Modern
Democracies (2010), co-authored by Šárka Laboutková, and Petr Vymětal.
Liberec, Czech Republic Šárka Laboutková

Hradec Králové, Czech Republic Vít Šimral
Prague, Czech Republic Petr Vymětal
Acknowledgments
This work was supported by the Czech Science Foundation, under grant
number GA16-08786S “Impact of Transparency of Lobbying on
Democratization and Its Consequences”, and by the Philosophical Faculty
of the University of Hradec Králové, under grant project “Specific Research
2018—International Conference in Social Sciences on Public and Private
Interest”.
xiii
Contents
1 Introduction 1
2 Democracy and Lobbying 31
3 Transparency in Democratic Decision–Making 51
4 Methodology of Research on Lobbying Regulation 79
5 A Theoretical Model of Lobbying111
6 Past and Present Practices of Lobbying and Its Regulation143
7 Transparent Lobbying in Central and Eastern European

Countries181
8 Open Government and Its Impact on the Lobbying

Environment in CEE Countries217
9 Conclusion241
xv
xvi CONTENTS
ppendix A: Components of CPI Index (Revised 2014

A
Version) 259
Appendix B: Components of CII Index263

About the Authors
Šárka Laboutková works as an associate professor at the Economics

Department of the Faculty of Economics at the Technical University of
Liberec (TUL) and guarantees there the curriculum of the master’s pro-
gram Economic Policy in the Global Environment.
Her research activity is primarily focused on the theory of impact of non-
economic factors on decision-making in public policy, especially lobbying.
She also deals with the circumstances of transparent environment of
decision-making as corruption, institutional quality, and so on. She is an
author of many journals’ articles and co-author of the first Czech compre-
hensive publication on lobbying, and constantly cooperates with anti-
corruption NGOs as well as professional associations of lobbyists.
Vít Šimral serves as a Councilor of the City Prague, responsible for edu-
cation, sports, science, sports, and business development. Previously to
entering politics, he was a member of several anti-corruption bodies in
Europe, both in the NGO and in the public sector. He remains a part-time
member of the Czech academia, carrying out research or teaching at the
University of Hradec Králové and the Technical University of Liberec. His
academic research focuses on issues of corruption, public procurement,
political funding, and lobbying. Among his most recent works are chapters
in the books titled Corruption and Norms: Why Informal Rules Matter
(2018) and Handbook of Political Party Funding (2018).
xvii
xviii About the Authors
Petr Vymětal works as an assistant professor at the Political Science

Department of the Faculty of International Relations at the University of
Economics, Prague. His main field of research is lobbying and interest
representation, political parties’ funding and campaign financing, corrup-
tion, and the political-economic factors influencing economic policy. He is
the co-author of the first Czech comprehensive publication on lobbying.
He collaborates with anti-corruption civil sector organizations and is a
member of working group on lobbying at the Ministry of Justice of the
Czech Republic.
List of Figures
Fig. 4.1 CII methodology structure. (Source: Krsmanovic 2014,

p. 105)107
Schema 5.1 Actor-centered model of lobbying. (Source: Own
construction, first used in Laboutková and Žák 2016) 127
Schema 7.1 The Ninefold theory and V4+2 countries. (Source: Build on
Krsmanovic 2014, author’s own calculation) 210
xix
List of Tables
Table 2.1 Old and new models of democratic government/governance 41

Table 3.1 Institutional quality and transparency of decision-making in
reports of international organizations 63
Table 3.2 Statistics of Delphi method scores of democracy indices 69
Table 3.3 Delphi method scores for individual indicators in democracy
indices71
Table 4.1 Kalniņ š models of lobbying regulation 83
Table 4.2 Summary of standards and measurements for transparent
lobbying84
Table 4.3 Main categories of lobbying transparency 87
Table 4.4 Transparency measures on lobbyists 88
Table 4.5 Transparency measures on targets of lobbying 90
Table 4.6 Sunshine principles affecting transparency in decision-making 93
Table 4.7 Oversight and sanctions 98
Table 5.1 Summary analysis of the described scenarios 129
Table 6.1 An alternative model of lobbying regulation 171
Table 6.2 An extended model of lobbying regulation 172
Table 7.1 Evaluation of transparency in lobbying in Visegrad Group + 2 in
the main categories of the catalogue 192
Table 7.2 Detailed evaluation of transparency in lobbying at the level of
specific measures in V4+2 countries 193
Table 7.3 CPI Index for V4+2 countries 204
Table 7.4 CII Index for V4+2 countries 207
Table 8.1 The potential impact of country’s commitments (title),
relevance to OGP values, starred commitments, and completion
of these commitments (in %) 232
xxi
xxii LIST OF TABLES
Table 8.2 The country’s commitments in terms of Access to information

(AI), Civic participation (CP), Public accountability (PA), and
Technology and innovation for openness and accountability
(TI) (in %) 233
Table 8.3 Number of commitments in surveyed countries with a real
impact to open government, greater transparency, and
reduction of the corruption environment 234
List of Boxes
Box 3.1 Limits of evaluation of Freedom House’s “Functioning of

Government” indicator: the case of the Czech Republic 66
Box 5.1 Lobbying—A Description of Stakeholders’ Activities—General
Diagram126
xxiii
CHAPTER 1
Introduction
1.1 The Recent Growth of Regulation

and the Lobbying Industry
In the last four decades, lobbying has become a universally acknowledged

political and economic activity in Europe, North America, and elsewhere.
Lobbyists are now an accepted part of liberal democratic political systems.
The acknowledgment of lobbying as a legitimate professional field
derives mainly from its real-world usefulness. Lobbyists have their value
both for people outside of governing bodies, as they voice the people’s
concerns to the government, as well as for elected representatives, for
whom they supply expert information and knowledge. There is also a
growing consensus among politicians and practitioners of lobbying as well
as among academic experts that, to ensure democracy legitimacy, lobbying
must be regulated. For instance, the legal scholar Johnson argues that
rules governing lobbyists should ensure (1) that all persons have a fair
opportunity to be heard by the government, (2) that the government
enjoys the confidence of the people, (3) that official decisions are based on
accurate information, (4) that the citizenry knows how the government
operates, and (5) that the performance of public business benefits from
the wisdom of the community (Johnson 2006, pp. 13–14).
The United States has been developing its lobbying regulations since
the nineteenth century. Already in the 1850s, the House of Representatives
in Washington felt the need to protect itself from the influx of lobbyists
© The Author(s) 2020 1

Š. Laboutková et al., Transparent Lobbying and Democracy,
https://doi.org/10.1007/978-3-030-36044-3_1
2 Š. LABOUTKOVÁ ET AL.
pushing forward the agendas of various interest groups (Schlozman and

Tierney 1986, p. 318). Despite that, all attempts to pass a lobbying law at
the federal level were unsuccessful and it was only in 1938 that the first,
partial regulation was adopted as the Foreign Agents Registration Act.
The first general lobbying law came after Second World War: the Federal
Regulation Lobbying Act as a part of the broader regulation Legislative
Reorganization Act of 1946.
At the state level, the attempts at regulation followed a similar, gradual
path of progress that culminated in the 1940s. In 1953, the legislatures of
29 US states and the territory of Alaska featured a mandatory lobbyists’
register (Zeller 1954, p. 217). After the Watergate scandal, the remaining
states also chose to adopt these registers and other lobbying regulations
and in 1988, Arkansas was the last US state to adopt a state lobbying law
(Blair 1988).
In other countries, regulations are being adopted only in the course of
the last three decades. The adoption of these regulations is accompanied
by a renewed interest in the subject; researchers can finally compare the
long-standing US lobbying regulation with the new measures discussed
and adopted elsewhere.
After the adoption of the 1946 Federal Regulation of Lobbying Act in
the USA, there was a hiatus of four decades before other countries also
started to consider adopting similar law in their own legal frameworks. In
1989, Canada followed suit with its southern neighbor and adopted the
Lobbyists Registration Act. Between 1983 and 1996, Australia attempted
to run a voluntary register of lobbyists at the federal level, which, however,
proved ineffective and was abolished.
In Europe, the first regulation that indirectly regulated some lobbying
activities appeared in 1951 in Germany. Interest groups, formally “associa-
tions”, were invited to official hearings, or rather sector-based commit-
tees, in the Bundestag (Rule 73, Rules of Procedure of the Bundestag).
The first laws specifically aimed at lobbying were adopted in the post-
communist countries of Georgia (1998) and Lithuania (2000). In the
speed of adoption of lobbying laws, individual European countries were in
fact beaten by the European Parliament, who already, in 1996, introduced
a regulation of lobbyists into their Rules of Procedure (Rule 9(2)). At the
national level in Europe, the trend to adopt separate lobbying laws started
only after 2000; 11 more European countries would, between 2001 and
2017, join Georgia and Lithuania in adopting such rules.
1 INTRODUCTION 3
These national lobbying laws significantly vary in several aspects: the

goals they want to achieve, the scope of the activities they regulate, the
scope of regulated actors, or the duties they put on these actors. The final
form of these laws is always the result of a political compromise, and thus
the effectiveness of the rules also varies.
While regulators are attempting to properly regulate lobbying, the
simple fact is that reality does not wait for them and the volume of lob-
bying around the globe does not shrink. In 2018, the amount officially
spent on lobbying in just the United States reached the sum of $3.42
billion, thus hitting an eight-year high since the all-time peak in 2010
(Opensecrets.org 2019). In the European Union, the official amount is
unknown, since the regulation does not include financial disclosure, but
the sum is estimated to reach $2 billion (Politico 2017). The number of
lobbyists registered in the EU Transparency register is constantly rising
(Europa.eu 2019). There is a lack of official data from other countries;
at the same time, there is no reason to doubt that lobbying activities,
their intensity, number of agents, and spending sums are grow-
ing globally.
Moreover, official lobbying is only the tip of the iceberg; there is also
“dark money” flowing into politics from unreported links with private
businesses. In the United States, the most widely used tools for undis-
closed financial influence are political non-profit organizations and super
political action committees (super PACs). Given the nature of dark money,
the aggregate sum is next to impossible to estimate, but conservative esti-
mates in the United States reach, in election years, the milestone of $1
billion (MarketWatch 2018).
In other words, there has been a global rise in the amount and intensity
of lobbying activities carried out in the democratic world. It is truly diffi-
cult to show exact numbers, but even conservatives estimates reach bil-
lions that are being spent every year on funding the lobbying industry in
the two most democratic continents in the world: North America and
Europe. The same or even higher amounts are probably spent on lobbying
that is happening outside of the scope of regulation—both in countries
which do not regulate lobbying at all as well as in the gray areas of law in
the countries where lobbying is already regulated. And it is the connection
of lobbying to liberal democracy that is crucial for understanding the cru-
cial importance of lobbying rules in advanced democratic societies.
1.2 How is Lobbying Connected to Democracy?

For their proper functioning, modern advanced democracies need to fulfill
and constantly improve on several requirements; one of them is free and
open access to the government for everyone. Today, regulated lobbying is
a recognized, legitimate point of access and an activity necessary for qual-
ity decision-making. Lobbying helps politicians to deliver adequate poli-
cies; it enables participation in the decision-making process and is a tool
for the provision of information. De facto, it is a constant interaction
between all stakeholders, based on a formalized consultation process or
within informal contacts and human relations.
That being said, in practice, some individuals or organizations often
have greater and better access to policy-makers than others. The reasons
for this disparity vary; the evidence, however, suggests that there is a
strong correlation between access and economic power (Dahl 1961;
Salamon and Siegfried 1977, etc.). There are many invisible stakeholders
in society that are difficult to organize for collective action. In a proper
democracy, all their interests must be taken into an account. The power of
private actors, their role in political acts, and the balance between indi-
vidual interests and the public good is a central question of democratic
theory. Democracy means balance of interests.
This approach is based primarily on the theoretical assumptions of lib-
eralism, which place particular emphasis on individual freedom. Social sci-
entists have looked at the freedom of the individual, equality with others,
and the legitimacy of individual or group interests in different ways. The
most important are undoubtedly the representatives of European liberal-
ism of the seventeenth and eighteenth centuries, which formulated the
ideological basis of modern democracy. The call for state authority was
primarily the result of the political theory of Thomas Hobbes (1588–1679)
and Jean Jacques Rousseau (1712–1755), although their initial assump-
tions are quite different (Klokočka 1991, p. 21).
Hobbes was characterized by skepticism of interest clashes, and he for-
mulated his pessimism about human nature, often with the reminiscence
of the “man of the wolf”. He considered particular interests to be extremely
egoistic and basically directed against a sovereign people. Hobbes did not
believe that confrontation of interests could result in some beneficial solu-
tions. The inequality of individual forces and interests, their egoism and
“overgrowth of pluralism”, which is negatively reflected in the process of
creating the state will, was replaced by Hobbes with a strong state a uthority
1 INTRODUCTION 5
(Hobbes 1651). Hobbes believed that the state could rule impartially
over society.
Rousseau, on the other hand, had an optimistic view of human nature
and believed in man as an individual who, by his own volition, based on an
active exchange of opinions and social attitudes, was able to free himself
from his egoistic interests and came to the knowledge of the common
good. While the state was the guarantor of morality for Hobbes, it repre-
sented a rogue of the natural order for Rousseau. He found the starting
point in the fiscal conclusion of the so-called social contract, which gener-
ates the enforcement of the general will by integrating the will of all indi-
vidual members of society (Rousseau 1755).
However, John Locke’s liberal democratic political theory (1632–1704)
was most prominent in the West. His conception of society was pluralistic.
The social contract is not in Locke’s conception of converting heteroge-
neous interests into interests fully homogeneous or beneficial (as Rousseau
thought), but is the result of competition interests and their refinement
based on social consensus. There is no need for superior authority (state)
to reach consensus in society, but the means to achieve it can be found
within society itself (Locke 1689).
The functioning of society from the perspective of various forms of
political association was examined by the French political thinker Alexis de
Tocqueville (1805–1859). Contrary to Hobbes, he argued that associat-
ing in order to achieve a common goal, whether specific or public, is more
important than simple egoism. General and private, according to
Tocqueville, is something that can never be severely separated. Tocqueville
believed in the balance of freedom and equality (political and economic)
and in the balance of the interests of the individual and society. However,
governments tend to override the general interest over particular interests.
Therefore, according to him, it is necessary to establish the subject of
general interest in advance and to strictly define the powers of the govern-
ment, since it has the tendency to expand its power and powers itself.
Tocqueville thought that ultimately government should not be about pre-
venting citizens from pursuing their interests or activities and forcing them
to do something for the common good, but showing that justice is the
common good, if everyone wants to promote their individual interests
safely (according to Müller 2003, p. 60).
In 1959, Lipset defined democracy as “a social mechanism for the reso-
lution of societal decision making among conflicting interest groups,
which permits the largest possible part of the population to influence these
decisions through their ability to choose among alternative contenders for

political office”. (p. 71). Free and open access to the government is there-
fore one of the prerequisites for a well-functioning democracy. In reality,
however, some individuals or organized groups have greater access to
policy-makers due to their economic or political power. This power and
the balance between individual and public interests are central to the dem-
ocratic theory. Scholars following Lipset have sought not only to define
the core of democracy, but also to find ways to measure its quality and its
real-world presence.
Since Dahl (1971) suggested his minimalist concept of quality of
democracy—contestation and participation—more relevant dimensions
have been identified to measure the quality of democracy; for example,
Collier and Levitsky (1997) expanded the root concept of quality-of-
democracy indices for the link between citizens and their representatives;
Diamond and Morlino (2004) pointed out eight categories: rule of law,
vertical and horizontal accountability, participation, competition, respon-
siveness, freedom, and equality; Pickel et al. (2015) added the public
sphere, mutual constraints of constitutional powers, governmental capa-
bility, transparency, and representation, which further specify the core
dimensions. Bühlmann et al. (2012) and Marshall et al. (2014) have sug-
gested a wider range of procedures and structures that drive elite decision-
making between elections. Lauth (2016) pointed out three core dimensions
of democracy—freedom, equality and control—in which citizens/civil
society groups play a crucial role, although the conceptualization of the
citizen component of democratic quality is severely underdeveloped in
existing research (Mayne and Geissel 2016, p. 635). The dimension of
freedom means both demonstrating individual preferences in free and fair
elections and the opportunity for continuing political participation (Lauth
2016), which is based on free competition of different interests. From the
political equality point of view, Lauth (2016, p. 608) stresses that “it
enables all citizens to participate in a fair and effective way in all formal
institutions needed for the democratic process”. According to him fairness
means “the equal and effective exercise of civil and political rights—
regardless of social status, gender, or ethnicity”; it is necessary to add
regardless of economic power. And he asks: “Do all citizens have the same
opportunity to exercise their rights?” To be able to answer the question, it
is important to fulfill the third core dimension of democracy—control—
which integrates both vertical and horizontal accountability.
1 INTRODUCTION 7
1.3 The Present-Day Relevance of Transparent

Lobbying
This brief overview of the relationship between lobbying and democracy
shows that it is indeed necessary to identify in more precise terms the spe-
cifics of that relationship. If we are to move from the classics of the demo-
cratic theory and their assumptions and theorems based more on
philosophy than on empirical data, we need to answer a battery of analyti-
cal questions. While the concept of democracy itself is also discussed in the
present book, the main research focus lies in transparent lobbying.
Despite the theories mentioned elsewhere and prevalent models that
deal with lobbying activities, there is no reflection of the degree of trans-
parency of lobbying, mainly due to an unclear distinction between corrup-
tion, lobbying in general, and transparent lobbying. It is important to
stress the transparency in association with the phenomenon of corruption
on the one side and democratization on the other side and ask the ques-
tion: Under what circumstances can transparency be an effective tool in
reducing corruption, improving the institutional quality, and enhancing
the quality of democracy?
The present book deals with the current, as yet unsolved, problem of
transparency of lobbying. So far, the process of explicit direct measuring
of the transparency of lobbying remains unsolvable until lobbying is regu-
lated. Although governments in advanced democracies have started wide
discussions on the importance of implementing lobbying regulations to
reduce the risks of corruption and support a level playing field for stake-
holders in the policy-making processes (Chari et al. 2010; Holman and
Luneburg 2012), countries with no regulation prevail. In reality, the
problem is the reluctance of political representation to enforce statutory
regulation and the differing approach to regulation of lobbying across
countries. This ranges from no regulation, through “soft” regulation (vol-
untary systems, self-regulation) to “hard”, legislative rules. Post-
communist countries are characterized by less institutional effectiveness,
and most of them are faced with the problem of a weak (and large) state,
underdeveloped civil society, and a weak liberal tradition (Müller and
Skovajsa 2009). Yet only three of them (Poland, Lithuania, and Slovenia)
have statutory regulation of lobbying; for example, in the Czech Republic
a bill to regulate lobbying was rejected three times in the past 10 years.
There are, however, a number of other measures—besides direct regu-
lation—that contribute to the transparency of lobbying: arrangements for
the funding of political parties, laws on conflicts of interest, the so-called

“revolving door” rules, legislative footprint, and the statements of officials
and politicians. These measures are found also in public procurement:
electronic auctions, all public contracts published on the web, ethical
codes of corporate or interest groups, a public guestbook at public institu-
tions, public service acts, the use of RIA (Regulatory Impact Assessment)
and the CIA (Corruption Impact Assessment) in the legislative process,
public consultation and publication of the list of consultants on govern-
ment policies, a code of practice, the quality of the legislative process
(unjustified amendments, wild-riders, etc.), fully and comfortably fur-
nished budgets, and so on. In other words, transparent lobbying exceeds
the efficiency of a single law: it should be part and package of a wider
approach to governance, based on the principles of openness, transpar-
ency, participation, and disclosure.
The problem of lack of transparent lobbying is closely related to cor-
ruption. According to the latest report made for the EU Commission
named “Corruption” (TNS 2017), over two-thirds of Europeans think
that corruption is widespread in their country, and the majority of
Europeans believe that bribery and the abuse of positions of power for
personal gain are widespread within political parties (56%) and among
politicians at national, regional, or local level (53%). In all countries, only
a minority of respondents say that there is sufficient transparency and
supervision of the financing of political parties. High proportions of
respondents—two-thirds and more—in countries of Southern and South-
Eastern Europe think that favoritism and corruption hamper business
competition in their country. This is also the case to some extent in Eastern
Europe. The same report says that nearly eight in ten Europeans (79%)
agree that there are too close links between business and politics in their
country, just under three-quarters (73%) agree that it is present in national
public institutions, and a very similar proportion of respondents (72%)
think that there is corruption in the local or regional public institutions of
their country. Only around three in ten of respondents think that govern-
ment efforts to combat corruption are effective (30%) or that there is suf-
ficient transparency and supervision of the financing of political parties
(29%) (for more see Special Eurobarometer 470, TNS 2017). According
to previous report (2014), corruption costs the European economy
around €120 billion per year (EC 2014). EU member countries have
taken many initiatives in recent years, but the results are uneven and more
should be done to prevent and combat corruption.
1 INTRODUCTION 9
The actual decision-making process of economic policy needs both the

qualitative knowledge of economic theory, focusing on the economic
causes and factors supporting the operation of markets, as well as the
knowledge of other, mainly political, factors that could influence both the
subject’s behavior and the final shape of policies and markets, particularly
in relation to the dominant reality of the redistribution process and pro-
cess of democratization. In this context transparency of decision-making
plays a crucial role. Transparency, for the purpose of the book, is defined
as the “increased flow of timely and reliable economic, social and political
information, which is accessible to all relevant stakeholders” (Vishwanath
and Kaufmann 2001; Kaufmann and Kraay 2002). Transparency may help
in ensuring that the benefits of growth are redistributed and not captured
by the elite. Transparency is important because it increases efficiency in the
allocation of resources. In democratic societies, the access to information
and transparency can also be considered a human right (Bellver and
Kaufmann 2005). Finally, transparency is also critical for human develop-
ment as it provides incentives for redistribution and inclusiveness.
North (1990) defined institutions as man-made restrictions that frame
all human behavior. They are made up of formal constraints (rules, laws,
and constitutions), informal constraints (norms of behavior, habits, and
rules of conduct applied by the individuals themselves), and ways of
ensuring compliance. Taken together, they define the incentive structure
of individual companies in particular economies. Institutions are not nec-
essarily, or even usually, created to be efficient. On the contrary, they, or
at least their formal rules, are created to serve the interests of those who
have sufficient bargaining power to create those rules. In this context,
several international organizations (World Bank, Organization for
Economic Cooperation and Development, Institute for Management
Development, World Economic Forum, European Commission,
Commission for the Measurement of Economic Performance and Social
Progress, etc.) devote considerable attention to reviews of institutional
quality. The main idea of these evaluations is that a good institutional
framework supports the democratic, economic (market), and social pro-
cesses. Now there is an increased focus on associations and interest groups
because of their participation in public debate and decisions, which allows
citizens to make a rational and informed choice in public services, such as
health, education, environment, civil rights and responsibilities that
enhance the quality of life. Bellver and Kaufmann (2005) constructed an
aggregate transparency index with two sub-components: economic/insti-

tutional transparency and political transparency. They have concluded that
transparency is associated with better socio-economic and human devel-
opment indicators, as well as with higher competitiveness and lower cor-
ruption. Good public institutions are the cornerstone of every competitive
and innovation-based economy, since institutions shape the legal and reg-
ulatory foundations of effective competition, business, trade, and innova-
tion. Therefore, indicators such as business conditions or degree of
regulation of the economy are significant and often monitored. Corruption,
which can be defined as an abuse of public power for private interests, is
critically assessed for its negative impact on institutional quality and the
process of democratization. Corruption deepens the moral decay of soci-
ety, but also reduces the government’s ability to perform its functions.
The result is a reduction in resource utilization efficiency and thus eco-
nomic performance. A corruptible environment, which flourishes in a
regulated economy, also discourages foreign investors. Corruption under-
mines the functioning of democratic governance and institutions, and
contributes to reducing global competitiveness.
During the last two decades, non-mainstream theories have started to
appear in economics—especially the approaches of the New Institutional
Economics and all of its forms and offsets, the approach of Public Choice
Theory, the New Political Economics, and so on. These deal also with the
application of economic theory in the analysis of “non-market” decision-
making, studying the development and influence of political systems on
the development of society, denominating interests, and seeking the
mechanisms of their promotion. The New Institutional Economics studies
the causes of the different development of countries with the same starting
conditions, using historical and comparative approaches, and also tries to
incorporate sometimes marginalized approaches and perspectives that are
out of the mainstream economic theory. It is also interested in the struc-
ture of economic organizations and institutional settings, as well as in the
question of how this structure influences the behavior of people, the allo-
cation of resources, and their equilibrium. As depicted above, in all these
theories the interests are the essential category—in models of representa-
tion, in the theory of agency, in the theory of principal-agent, in models
of bureaucracy—in an effort to explain the motives for practical economic
policy and finally also for the operation of the markets.
1 INTRODUCTION 11
1.4 The Current State of the Art

The deeper analysis of interests and the description of subjects and meth-
ods of interest promoting, advocating, and reaching a desirable goal, leads
to an independent perspective in this area—the theory of interest groups.
Revealing the importance of the role of interest groups in the decision-
making processes leads back to the need to be interested in social science
disciplines and their interactions, especially political science, sociology,
economics, and law. From the social science point of view, the emergence,
promotion, function, and consequences of special interests is mostly
approached by the interdisciplinary political sociology which deals with
the analysis of interrelations between the structures of society and political
institutions. In this context, it is necessary to mention that information is
a basic means of exchange in negotiations; it is a commodity traded
between politicians and voters under special conditions influenced by indi-
vidual interests and their promotion. The effort to influence decision-
making resulted not only in the rise of interest groups, but also in the use
of a variety of practices, of which the legitimate and the legal ones are
generally called “lobbying”.
Although in contemporary literature the view of lobbying outweighs as
a legitimate part of liberal societies, essential for informed and qualified
decisions by public officials (Janda et al. 1987; Howlett and Ramesh 2003;
Jordan and Maloney 2007; Baumgartner et al. 2009; Müller et al. 2010;
Holman and Luneburg 2012; Drutman and Mahoney 2017; Chari et al.
2019), in many societies, there is still very strong aversion to lobbying and
lobbyists, and lobbyist activity is often considered a synonym for unfair
behavior or even corruption. Also, for that reason, scholarship work on
this subject is still needed.
For a deeper understanding of the behavior of interest groups and the
lobbying role, which is often viewed only as an activity that focuses on
influencing decisions, it is possible and necessary to use the basic theoreti-
cal concepts supporting the social sciences, which can guide the under-
standing and grasp of this phenomenon. Among the most important
theoretical knowledge can be included institutional economics (Williamson
1998; North 1990; Alston et al. 1996; Machonin et al. 2000; Amable
2004; Mlčoch 2005; Voigt 2008), the agency theory (Alchian and
Demsetz 1972; Jensen and Meckling 1976; Rees 1985a, b; Stiglitz 1987;
Eisenhardt 1989) theory of bureaucracy (Weber 1998; Merton 1968;
Gouldner 1964; Crozier 1964; Niskanen 1971; Wilson 1991), the theory
of stakeholders/actors and new forms of governance (Jachtenfuchs and
Kohler-Koch 2004; Sørensen and Torfing 2007), the theory of regulation
(Stigler 1971; Peltzman 1976; Levine and Forrence 1990; Balleisen and
Moos 2009), the theory of representation of interests (Olson 1971; Brokl
et al. 1997; Grossman and Helpman 2002; Goehring 2002), and public
choice theory, which developed quite a comprehensive analytic apparatus,
providing a rigorous explanation of corruption and its effects on the effi-
ciency of the rule of law (Downs 1957; Buchanan and Tullock 1965;
Mitchell and Munger 1991; Mueller 1989). Ferejohn (1986), Persson
et al. (2003), and Blumkin and Gradstein (2002) apply the principal-
agency framework to policy decision-making, whereby the ruling govern-
ment is viewed as an agent whose actions are only imperfectly monitored
by the public. Blumkin and Gradstein (2002) find that the more the ruling
government tends to be corruptible, the less transparent is the decision-
making process. Lack of transparency magnifies the moral hazard problem
in the interaction between the electorate and the ruler, making the control
of the latter more difficult. A more open and democratic political system
brings less possibility for corruption.
Economic models of interest groups and lobbying are based on the
economic theory of politics—more specifically on the assumption that
voters maximize the utility and that political parties (the government)
maximize electoral votes. Economic models describing the influence of
interest groups are trying to answer two basic questions: In which way do
interest groups influence policy in democratic systems? And how should
the government support or control this effect?
Scholars focus on describing the mechanisms by means of which the
rational behavior of individuals is aggregated by various institutional actions
to irrational and undesirable political outcomes. Olson’s economic model
(1971) implies the conclusion that powerful organized groups restrict eco-
nomic growth and stifle the political and economic system. The Chicago
School shows organized interests and lobbying as an influence on policy in
the context of the principal-agent problem. The role of interest groups in
shaping the relationship of principal-agent in non-market decision-making
can act as a factor explaining the specific economic policies as a result of
successful lobbying. Stigler (1971), Posner (1974) and Peltzman (1976)
focused on regulation. They have identified the cause of the demand for
regulation itself within regulated industry. The state is here perceived as a
supplier of regulation (such as fixed prices, entry restrictions, subsidies,
suppression of substitutes and vice versa support of complementary
1 INTRODUCTION 13
goods). In exchange for these high-value services, regulated industries may

offer legislators contributions to their election campaign, promise them the
support of voters and a highly profitable future career. The resulting
exchange is usually not outwardly apparent.
The number of works on the regulation of lobbying has been growing
in recent years with the increase of various efforts to introduce regulation
in reality by providing comparative studies of regulatory regimes in given
countries, discussing theoretical framework and models of lobbying regu-
lation, or dealing with just one jurisdiction as a case study. The most sig-
nificant ones follow: Greenwood and Ridley (1998), Graziano (2001),
Kalniņš (2005), Chari et al. (2007, 2010, 2019), Crepaz and Chari
(2014), McGrath (2008), Müller et al. (2010), Greenwood (2011),
Holman and Luneburg (2012), Greenwood and Dreger (2013), Veksler
(2011, 2013), Crepaz (2015), Kwiatkowski et al. (2016), Bitonti and
Harris (2017), Murphy et al. (2011), Crepaz and Chari (2017),
Vargovčíková (2017), Newmark (2017), Laboutková and Vymětal (2017,
2018), Crepaz et al. (2019), Laboutková (2018), Žák (2019), Laboutková
and Šimral (2020 forthcoming). In this respect, there are almost no stud-
ies focusing on quantitative assessment using cost-benefit analysis of the
lobbying regulation (Krsmanovic 2014; Bednářová 2018a, b).
Two of the latest studies in this field are Lobbying in the European Union
(2019) by Doris Dialer and Margarethe Richter (eds.) and Regulating
Lobbying: A Global Comparison (2nd Edition) (2019) by Raj Chari, John
Hogan, Gary Murphy, and Michele Crepaz. The first book focuses on lob-
bying in the EU, particularly on the tools and techniques of effective lob-
bying, as well as the dynamics and trends in EU lobbying. The second one
deals with regulation of lobbying, compares 17 jurisdictions around the
world, and works with the concept of open government policies and ele-
ments of sunshine principles, especially Freedom of Information,
Whistleblowing, and Ethics Reforms.
The present book, Transparent Lobbying and Democracy, focuses in a
greater detail on the regulatory framework and the link between transpar-
ent lobbying and democracy. The part with new empirical data focuses on
countries of Central and Eastern Europe and emphasizes the specific con-
text of transforming communist regimes into democratic regimes, with all
its consequences. The book is a collective work of the three authors with
significant contributions made by three researchers named at the end of
Chap. 1, and smaller but very helpful contributions by a team of research-
ers and lobbying practitioners from all the researched countries.
1.5 Research Questions and Objectives

The present book aims to identify the relevant attributes of transparency
of lobbying, their role in the process of democratization, and their major
consequences. The goal of the research is to assess how transparency of
lobbying affects the democratization process and quality of institutions.
First, benefits of transparent lobbying are investigated, as they may con-
tribute to the democratic environment and the efficient allocation of pub-
lic funds. This premise assumes that adequate consultation of changes and
new legislation with stakeholders has the potential to contribute to the
improvement of the decision-making process, its legitimacy, and to the
quality of the management of public funds. This overcomes some major
challenges relating to the regulator and the regulated, such as asymmetric
information, moral hazard, and professional lack of knowledge of the reg-
ulator. A higher quality of public administration, in turn, reduces corrup-
tion and leads to greater transparency in decision-making, including
lobbying. Or vice versa, non-transparent lobbying can lead to illegal prac-
tices of influence, corruption, and its economic implications, such as inef-
ficiencies in public administration, rent-seeking, diverting money from
public budgets, low participation of countries in globalization processes,
lower economic growth, and the like.
In this book, economic institutions as well as the balance of political
forces in society are considered to be endogenous, because they are cho-
sen within the society. When selecting them, conflicts of interest between
different groups and individuals can be expected. Thus there is a danger
that institutions can develop to the benefit of stronger groups and at the
expense of others. A transparent environment where groups negotiate and
transparency in the promotion of diverse interests—transparent lobby-
ing—can significantly reduce this risk.
Second, the book shows that regulation of lobbying by itself is not
enough for its transparency. As already stated, the approaches to regula-
tion of lobbying differ largely across countries, ranging from no regula-
tion, through “soft” regulation—voluntary systems, self-regulations—to
“hard”, legislative rules. In many cases, even the quality of statutory legal
regulation is questionable, and therefore so is its real impact. For example,
the regulation in Poland focuses exclusively on professional lobbyists and
consultants, bringing to light only a fraction of actual lobbying activities.
Businessmen seeking to influence the government on behalf of their
1 INTRODUCTION 15
c ompanies are not considered lobbyists under Polish legislation, as they

are not acting in the interest of the third parties but their own. As a result,
in the Polish political reality, most activities that in fact constitute lobbying
escape public scrutiny (ALRL 2005).
While there are other factors affecting the transparency of lobbying,
not all have the same effect: they act differently over time and have differ-
ent temporal and economic requirements for their implementation.
Furthermore, they can and probably will behave differently in different
modes of governance. As governance is defined as the set of formal and
informal institutions shaping “who gets what” in a given policy, the under-
standing of governance regimes is an indispensable step toward creating a
more strategic approach to a transparent environment. Academic litera-
ture, for instance, distinguishes between three specific types of governance
regimes: open access or ethical universalism regimes, which exist in most
of the developed world; closed access regimes, divided between neo-
patrimonial—where power is monopolized by the ruler and their clique—
and competitive particularistic—where several groups compete for the
spoils, but spoiling the state remains the rule of the game (Mungiu-Pippidi
et al. 2011).
Third, the book seeks to better define and deeper understand the attri-
butes of the transparency of lobbying and evaluate more objectively the
role of lobbying in society. According to the fifth Burson-Marsteller lob-
bying survey (2013), lack of transparency is perceived as the most preva-
lent weakness in lobbying practices. The common perception in East
Central European countries is that lobbying is no more than corruption
in sophisticated disguise. However, there is no available method to mea-
sure the transparency of lobbying. A more accurate identification of the
mentioned attributes will result in a set of options to measure transpar-
ency of lobbying, which is one of the expected outcomes of this book.
This set can be used as a tool for: a) further comparative studies, and b)
ranking the countries (from the most transparent lobbying to the least
transparent) and showing the best practice. The chart of countries may
also foster the efforts of governments to improve the position of their
state in any international comparison and provide a quick reference for
foreign investors.
The book focuses on two fundamental questions. First, “Is there a
direct connection between lobbying and its level of transparency and
democracy?” This issue is elaborated in a set of sub-questions dealing with
the correlation between the two variables, lobbying transparency and

democracy, and its potential causal link:
• How is lobbying defined and how does interest representation relate

to democracy?
• Is there a causal link between transparent lobbying and the quality of
democracy?
• Can transparent lobbying and transparency in general be effective
tools in improving the institutional quality of the democratic process?
• Is transparent lobbying able to reduce the risks of non-transparent
lobbying, and therefore reduce the government’s failure due to more
competent decision-making?
The second main question “What factors affect transparency of lobby-

ing?” splits into a second set of sub-questions:
• What are the characteristics of transparent lobbying?

• What is a transparent lobbying environment and what factors affect
the transparency of the lobbying environment?
• Which elements of transparency lead to “fair and ethical” lobbying
and the same level of access for all stakeholders to decision-making?
• Can these factors fill the gap in the evaluation of institutional quality,
particularly those associated with the democratic decision-making
process?
• Under what circumstances can open government affect the transpar-
ency of lobbying and thereby reduce the corruption opportunity
space?
• What are the costs and benefits of implementing different sets of
rules of transparent lobbying?
To answer these research questions, the book uses a combination of

qualitative and quantitative research methods. It tackles transparency of
lobbying as both a dependent and an independent variable, which requires
a complex research design. To avoid the pitfall of treatment of too many
cases and observations, the empirical part of the research is limited to a
certain geographical area and a certain time, even if the book has the
ambition to produce general models and theoretical conclusions.
Narrowing down the subject of inquiry is a necessary step in every research
undertaking, but it needs to be done in a way which does not significantly
impede the methodological possibilities of that undertaking.
1 INTRODUCTION 17
In terms of geography, data used for empirical testing are limited pri-
marily to countries in East Central Europe: Austria, the Czech Republic,
Hungary, Poland, Slovakia, and Slovenia. These countries share the com-
mon heritage of the Habsburg Empire and their cultural and socio-political
closeness makes them a well-suited region for the application of a most
similar systems design (MMSD) comparative strategy (e.g. Lijphart 1971).
The selection of Austria, the Czech Republic, Hungary, Poland,
Slovakia, and Slovenia is based on the long-term Habsburg legacy argu-
ment. The core countries of the former Habsburg Empire share striking
similarities that might have to a large degree originated in the era of their
common absolutist state. The first clashes of modern mass politics took
place between Austrian, Czech, Hungarian, Polish, Slovakian, Slovenian,
and other politicians in the common representative organ, the Imperial
Council or Reichsrat. This period lasted for almost half a century, and dur-
ing these first five decades striking similarities between political systems
and party systems on respective national levels were established. Sovereign
national states that emerged from the Habsburg Empire after the First
World War carried further these features of similarity (see, e.g. Šimral
2012). Before the majority of post-Habsburg successor states turned
authoritarian, their constitutional and party-system make-ups bore close
resemblance to the pre-1914 Imperial politics. When democracy in East
Central again resurfaced after some six decades of fascist, pro-Nazi, and
communist dictatorships, the common Habsburg cultural, historical, and
political legacy resurfaced as well.
While the focus of the present work is on post-communist countries,
the inclusion of Austria in the set enriches the present work with the pos-
sibility of comparing post-communist experience with a control case that
has enjoyed democracy since after the Second World War. Most students
of post-communism focus exclusively on post-communist countries and
do not transgress boundaries that existed between the socialist Eastern
world and the “free” Western world before 1990; the same applies to stu-
dents of Western European politics and party systems. Only slowly do
these two groups merge and endeavor to juxtapose countries from the
former Eastern bloc with those of the former West. The present work
wants to add to this trend by having a mixed set of cases.
The present text also makes allusion to other countries, especially those
where lobbying has been a standard part of politics, such as the United
States or the United Kingdom. These countries are, however, discussed
only in connection with the existing literature on lobbying and secondary

sources. No further primary data were collected outside of the East Central
European region.
Regarding the time period, the book focuses on the current state of
lobbying in the researched countries and on the history of lobbying glob-
ally from the very beginnings of democracies in Britain and in the United
States until today.
1.6 Methodological Framework

The book is methodologically grounded in five existing theoretical models:
1. Exchange models based on both the interest group and social-

psychological theories to describe the exchange of benefits
between lobbyists and political decision-makers. This concept also
includes the principal-agent models. This kind of an agency rela-
tionship also exists between the legislator and his constituents and
the legislator and the public officials—regulators. The exchange
models highlight the importance of taking into an account the
relationship of the policy-maker to his constituents in models
of lobbying.
2. Game theory as a tool to analyze strategic interactive situations to
help create a prognosis about the behavior of rational actors who
find themselves in specific situations. Among the expected games are
primarily coordination and mixed-motives games.
3. Rent-seeking model which views lobbying activities as a straightfor-
ward quid pro quo exchange of money for favorable political deci-
sions. It demonstrates a situation that reflects visible or hidden costs
that are incurred to create artificial scarcity. This lack is usually cre-
ated by a government under pressure from interest groups. This cost
is a bribe, the costs of negotiation and alternative uses of scarce
resources. However, the positive impact of rent-seeking, which
relies on the competition of interest groups and on the important
informational role which interest group lobbying plays, is the start-
ing point in the model.
4. Communication by objective and camping models, which focus on
changing factors of communications that affect the original objec-
tive set before communication.
1 INTRODUCTION 19
5. Buchholz’s model, which shows communication strategies that are

appropriate at each phase of an issue life cycle (Buchholz 1988).
From the point of view of lobbying research, the second phase is
critical for transparency, because that is when public officials prepare
legislation proposals and legislators make their decision on the issue.
There, lobbyists may try to influence the formulation of pub-
lic policy.
When dealing with empirical data, the present book uses a combination
of both qualitative and quantitative methods. According to Kouba (2011),
interpenetration and complementarity of both methods brings positive
synergy effects.
The methodological and theoretical progression of the book follows
standard academic works. Key terms and concepts are defined in Chaps. 2
and 3 based on previous literature and theories of other scholars of lobby-
ing and a review of existing legal norms. In Chap. 4, the theory-building
part begins with the introduction of a catalogue of pro-transparency rules
on lobbying. These rules are found by juxtaposing several existing assess-
ments of lobbying rules and finding their common core and general prin-
ciples. The qualitative assessment of the positive and negative effects of the
proposed categories is performed via a Regulatory Impact Analysis within
the method of Cost-Benefit Analysis. Chapter 5 presents an actor-centered
model of lobbying and the use of the rational-choice theory in research
into lobbying regulations. Lobbying and the concept of informational
symmetry are treated as variables of game theory. Chapter 6 presents a
comparison of lobbying regulations around the globe. In Chap. 7, a
descriptive analysis is used to provide a full picture of the development of
lobbying regulation in Central and Eastern European countries (CEECs)
and the chapter evaluates the current situation via a newly created cata-
logue of transparent lobbying. A cost-benefit analysis of lobbying in these
countries is used in the form of a comparison of lobbying regulations with
their benefits—using CPI Index—and the costs incurred in connection
with implementation, functioning, and checking of regulatory rules—
using CII Index. Chapter 8 describes initiatives associated with the intro-
duction of open government data, especially the Open Government
Partnership project, and calculates to what degree partnership countries
from CEECs fulfill requirements set by the project. Chapter 9 summarizes
theoretical and methodological proposals introduced in the book and
evaluates their strengths and weaknesses.
1.7 The Structure of the Book

The book is divided into nine chapters, with Chaps. 2, 3, 4 and 5 focused
mainly on the theory of lobbying and Chaps. 6, 7 and 8 dealing with the
empirical data, primarily on CEECs.
In Chap. 2, the relevance of lobbying for modern democracy is dis-
cussed. First, the notion of accountability as the key part of democracy is
juxtaposed with other key notions of the democratic theory—participa-
tion, government, and governance. Then, specific models of democracy
are briefly reviewed and compared, namely deliberate, participatory, and
procedural democracy. The relationship of lobbying to these models is
discussed. Finally, the two models, old and new, of government and gov-
ernance, respectively, are presented together with the problem of a defini-
tion of lobbying.
In Chap. 3, the necessity of transparency for the democratic decision-
making process is highlighted and the link between transparency of lobby-
ing and transparency of the decision-making process is pointed out. First,
the chapter deals with the concept of good governance, which is under-
stood as a framework for transparency. Transparency, along with the con-
cept of good governance, has become a central issue in the public policy
debate in recent years. The cornerstones of transparency are rules, so rules
are the other fundamental issue in this chapter; two basic questions arise
concerning them: What is the transparency of the rules itself? What is
transparency in the process of their adoption? In this chapter, both these
questions are addressed and rules and their outcomes are discussed,
together with the process of their formulation and implementation.
In Chap. 4, various ways to approach and evaluate lobbying regulation
are discussed. Four basic aims for lobbying regulation are noted: to limit
lobbying or its intensity; to combat the risks of its penetration with cor-
ruption and confine a corruption space; to recognize lobbying as a legiti-
mate and beneficial part of the political process; to implement transparency
of lobbying practice and thus to enhance a transparent environment for
decision-making and create a fair environment for all stakeholders. This
chapter offers a comprehensive approach conceived in the draft measures
for transparent lobbying in the form of a unique catalogue of transparency
of lobbying, which aims to contribute to the transparency of the decision-
making process itself. The positive and negative effects of proposed mea-
sures for transparent lobbying are then qualitatively evaluated from the
perspective of Regulatory Impact Analysis.
1 INTRODUCTION 21
In Chap. 5, a deeper theoretical analysis of rational-choice principles,

interests, subjects, and methods of mediating interests, including the posi-
tion of interest groups in democratic political systems, is offered. For sim-
plification of relations among stakeholders, a stakeholder-centered model
in lobbying is created. Three hypothetical situations are modeled: a world
with no lobbying, with non-transparent lobbying, and with transparent
lobbying. The essence of these relationships and situations is the exchange
of information. Market imperfections as well as the non-transparent envi-
ronment and the imbalance of all actors often lead to information asym-
metry. The consequences of this failure are described in the chapter. The
failures are often solved by some form of regulation; the chapter ends with
provoked discussion: should the target of the effort to improve the trans-
parent environment for decision-making achieve Pareto, Marshall, or
Nash optima in the lobbying game?
Chapter 6 discusses the past and the present of lobbying practice. First,
it describes the growth of informal lobbying and pioneering lobbying reg-
ulations in general, and then offers an overview of the development of
lobbying regulation around the world. It also shows how the defined mea-
sures of transparent lobbying are implemented into the practice and reveals
the discussion among stakeholders on the form of regulation and its subject.
In Chap. 7, attention is focused on the development of lobbying regu-
lation, the current setting of transparent lobbying, and its assessment in
CEECs. For a meaningful discussion on the issue, the broader context of
civil society evolution and the initial institutional environment in post-
communist countries is considered. The past dependency in these coun-
tries resulted in strong clientelism, corruption, and the total absence of
citizens’ engagement in the decision-making process. Unfortunately, this
has led to a misunderstanding of the role of lobbying in liberal democracy
in this region because lobbying has been and is often still seen as a syn-
onym for corruption as such. It is necessary to look at the regulatory
efforts of lobbying in these countries, unfortunately often unsuccessful or
inadequate in this pattern. The current state of the lobbying environment
is then evaluated in this chapter, both according to the new catalogue of
transparent lobbying and according to the narrower traditional way using
the well-known Center for Public Integrity assessment. CPI, which can be
understood, in simplified terms, as an index evaluating the benefits that
derive from regulation—the stricter the regulation, the greater the
transparency—is supplemented by an index evaluating the costs associated
with the implementation of these measures—the CII.
In Chap. 8, the phenomenon of open government data, currently a

very popular and promising tool contributing significantly to the elimina-
tion of information asymmetry, is investigated in more details. Recent
global initiatives that deal with the phenomenon of open government as a
supporting tool for efforts to make governments more transparent,
responsive, accountable, and effective are introduced, especially a multilat-
eral initiative called Open Government Partnership (OGP). It also dis-
cusses the circumstances under which open government may affect the
transparency of lobbying and thereby confine the corruption opportunity
space, and subsequently provides a deeper analysis on how seven member-
states of the European Union that have joined the OGP initiative, and are
also former communist CEECs, use the potential of their membership
in the OGP.
In Chap. 9, the book closes with a review of the proposed methodology
and its first empirical analyses present in previous chapters. Tentative con-
clusions as to the theory of lobbying are drawn and further research
agenda discussed.
Last but not least, this chapter closes with a list of colleagues who con-
tributed to the present book and deserve our many thanks and everlasting
gratitude:
Pavla Bednářová, Associate Professor of Economics at the Department

of Economics, Faculty of Economics, Technical University of Liberec, is
the author of Sects. 4.4 in Chap. 4 and 7.4 in Chap. 7.
Milan Žák, Professor of Economics, Rector of the University of
Economics and Management, Prague, is the co-author of Sect.
5.3 in Chap. 5.
Lucie Vnoučková, Associate Professor of Business Administration, a
vice-rector of the University of Economics and Management, Prague, is
the author of an entire chapter that was originally a part of the text. The
chapter analyzes how lobbying and its impact on decision-making prac-
tices are perceived by organizational representatives and assesses the
perceived transparency of lobbying.
The main part of the chapter was a survey distributed among represen-
tatives of the public and private sectors in East Central European coun-
tries; however, the final return rate on the survey reached only 8%. Due
to the lack of input data and poor results, the chapter was not finally
included to the book. Still, the general trends coming from the survey
only verified the results of the Delphi method used in Chap. 3 to draw
1 INTRODUCTION 23
links between transparent lobbying and the quality of democracy. At the

same time, it also confirmed the low awareness of respondents outside
of the research field about the role of lobbying in the decision-making
process. In any case, the tentative conclusions made by Lucie Vnoučková
were tremendously helpful for the authors and serve as the first confir-
mation of the theoretical conclusions proposed in the book.
Finally, the following colleagues were involved in gathering primary

data on lobbying in their home countries, served as experts on the Delphi
method panel, and were the first to fill in the 158 indicators of the lobby-
ing transparency catalogue for their home countries (subsequently checked
by follow-up independent investigators):
Jennifer Kartner—Austria,
Radana Kubová—Czech Republic,
Sandor Lederer—Hungary,
Bartosz Kwiatkowski—Poland,
Emilia Beblavá and Matúš Sloboda—Slovakia,
Vid Tomic—Slovenia.
References
Alchian, A., & Demsetz, H. (1972). Production, information costs, and economic
organization. The American Economic Review, 62(5), 777–795.
ALRL (2005). Ustawa o działalności lobbingowej w procesie stanowienia prawa,
from 7. July 2005. Warsaw: Sejm. http://www.sejm.gov.pl/prawo/lobbing/
kon12.htm. Accessed 30 Dec 2009.
Alston, L. J., Eggertsson, T., & North, D. C. (1996). Empirical Studies in
Institutional Change (Political Economy of Institutions and Decisions).
Cambridge, UK: Cambridge University Press.
Amable, B. (2004). Diversity of Modern Capitalism. Oxford, UK: Oxford
University Press.
Balleisen, E., & Moss, D. (Eds.). (2009). Government and Markets: Toward a New
Theory of Regulation. Cambridge: Cambridge University Press. https://doi.
org/10.1017/CBO9780511657504.
Baumgartner, F. R., Berry, J. M., Hojnacki, M., & Leech, B. L. (2009). Lobbying
and Policy Change: Who Wins, Who Loses, and Why. Chicago: University of
Chicago Press.
Bednářová, P. (2018a). What benefits does transparent lobbying bring. DANUBE:
Law and Economics Review, 9(3), 193–205. https://doi.org/10.2478/
danb-2018-0012.
Bednářová, P. (2018b). How expensive transparent lobbying is. ACC Journal,

24(2), 7–19. https://doi.org/10.15240/tul/004/2018-2-001.
Bellver, A., & Kaufmann, D. (2005). Transparenting transparency: Initial empirics
and policy applications. World Bank Policy Research Working Paper. Washington,
DC: The World Bank.
Bitonti, A., & Harris, P. (Eds.). (2017). Lobbying in Europe: Public Affairs and the
Lobbying Industry in 28 EU Countries. London: Palgrave Macmillan/
Springer Nature.
Blair, D. D. (1988). Arkansas Politics and Government: Do the People Rule?
Lincoln, NE: University of Nebraska Press.
Blumkin, T., & Gradstein, M. (2002). Transparency gloves for grabbing hands—
Politics and (Mis)governance. CEPR Discussion Papers.
Brokl, L. et al. (1997). Reprezentace zájmů v politickém systému Č eské republiky
[Interest Groups Representation in the Political System of the Czech Republic].
Praha: Slon.
Buchanan, J. M., & Tullock, G. (1965). The Calculus of Consent: Logical
Foundations of Constitutional Democracy. Ann Arbor, MI: The University of
Michigan Press.
Buchholz, R. A. (1988). Public Policy Issues for Management. Englewood Cliffs,
NJ: Prentice-Hall.
Bühlmann, M., Merkel, W., & Müller, L. (2012). The democracy barometer: A
new instrument to measure the quality of democracy and its potential for com-
parative research. European Political Science, 11(4), 519–536. https://doi.
org/10.1057/eps.2011.46.
Burson-Marsteller. (2013). Effective lobbying in Europe: The view of policy-
makers. Burson-Marsteller Survey. Retrieved March 15, 2015, from http://
lobbyingsurvey.burson-marsteller.com/.
Chari, R., Hogan, J., & Crepaz, M. (2019). Regulating Lobbying: A Global
Comparison (2nd ed.). Manchester: Manchester University Press.
Chari, R., Hogan, J., & Murphy, G. (2010). Regulating Lobbying: A Global
Comparison. Manchaster: Manchester University Press.
Chari, R., Murphy, G., & Hogan, J. (2007). Regulating lobbyists: A comparative
analysis of the United States, Canada, Germany and the European Union. The
Political Quarterly, 78(3), 422–438. https://doi.org/10.1111/j.1467-
923X.2007.00870.x.
Collier, D., & Levitsky, S. (1997). Democracy with adjectives: Conceptual innova-
tion in comparative research. World Politics, 49(3), 430–451.
Crepaz, M. (2015). Investigating the robustness of lobbying laws: Evidence from
the Austrian case. Interest Groups & Advocacy, 5(1), 5–24. https://doi.
org/10.1057/iga.2015.12.
Crepaz, M., & Chari, R. (2014). The EU’s initiatives to regulate lobbyists: Good
or bad administration? Cuadernos Europeos de Deusto, 51(1), 71–97.
1 INTRODUCTION 25
Crepaz, M., & Chari, R. (2017). Assessing the validity and reliability of measure-
ments when evaluating public policy. Journal of Public Policy, 38(3), 275–304.
https://doi.org/10.1017/S0143814X16000271.
Crepaz, M., Chari, R., Hogan, J., & Murphy, G. (2019). International dynamics
in lobbying regulation. In D. Dialer & M. Richter (Eds.), Lobbying in the
European Union: Strategies, Dynamics and Trends (pp. 49–63). Cham,
Switzerland: Springer.
Crozier, M. (1964). The Bureaucratic Phenomenon: An Examination of Bureauracy
in Modern Organizations and its Cultural Setting in France. Chicago: The
University of Chicago Press.
Dahl, R. A. (1961). Who Governs: Democracy and Power in American City. New
Haven: Yale University Press.
Dahl, R. A. (1971). Polyarchy; Participation and Opposition. New Haven: Yale
University Press.
Dialer, D., & Richter, M. (2019). Lobbying in the European Union: Strategies,
Dynamics and Trends. Cham, Switzerland: Springer.
Diamond, L., & Morlino, L. (2004). The quality of democracy: An overview.
Journal of Democracy, 15(4), 20–31.
Downs, A. (1957). An economic theory of democracy. Boston: Addison Wesley.
Drutman, L., & Mahoney, C. (2017). On the advantages of a well-constructed
lobbying system: Toward a more democratic, modern lobbying process. Interest
Groups & Advocacy, 6(3), 290–310. https://doi.org/10.1057/s41309-
017-0020-2.
EC. (2014). Report from the Commission to the Council and the European
Parliament: EU anti-corruption report. COM/2014/038 final. Retrieved
February 5, 2017, from https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/ALL/?
uri=celex%3A52014DC0038.
Eisenhardt, K. (1989). Agency theory: An assessment and review. Academy of
Management Review, 14(1), 57–74.
Europa.eu. (2019). Transparency register. European Union Homepage. Retrieved
July 16, 2019, from http://ec.europa.eu/transparencyregister/public/
homePage.do.
Ferejohn, J. (1986). Incumbent performance and electoral control. Public Choice,
50(1/3), 5–25.
Goehring, R. (2002). Interest representation and legitimacy in the European
Union: The new quest for civil society formation. In J. Fairbrass & A. Warleigh
(Eds.), Influence and Interests in the European Union: The New Politics of
Persuasion and Advocacy (pp. 118–137). London, UK: Routledge.
Gouldner, A. W. (1964). Patterns of Industrial Bureaucracy. New York, NY:
Free Press.
Graziano, L. (2001). Lobbying, Pluralism and Democracy. New York, NY:
Palgrave.
Another random document with
no related content on Scribd:
megszünt benne. Végül ma már tudjuk, hogy a nap és a külső
bolygók, beleértve a Jupitert is, továbbá a belső bolygók belseje
gáznemű, nem pedig szilárd, mint azt Buffon hitte. Ily körülmények
között levezetései gyakorlati szempontból értéktelenekké válnak,
azonban összehasonlíthatlanul fölötte állanak Kant nézeteinek.
Buffon igazi természetbuvár volt, akinek gondolkodásmódja közel
áll a mai természettudósokéhoz. Művét Laplace nem jogtalanul, erős
kritika tárgyává tette, azért említik most oly ritkán, míg Kantot és
Laplacet előtérbe helyezik. És mégis úgy tünik föl előttem, hogy
Buffon fejtegetése megállja helyét Laplace-é mellett, különösen
azért, mert ötven évvel előzte meg Laplace-t, aki viszont messze
fölülmulja a königsbergi filozófust.
Buffon maga elég keserű, bár találó kritikát mond kora
bőbeszédű és homályos kozmogóniájáról:
«Ép oly vaskos könyvet írhattam volna, mint Burnet vagy Wiston,
ha nézeteim előadását terjengőssé akartam volna tenni, és egyúttal
azáltal is súlyt kölcsönözhettem volna nekik, hogy matematikai
köntöst húztam volna rájuk, amint az utóbbi megtette azt; de azt
hiszem, hogy hipotéziseket, bármennyire valószínűek is, nem
szabad sarlatán módra tárgyalni.»
Laplace Buffon rendszerével szemben és pedig helyesen, oly
ellenvetést tett, amely valószínűleg megfosztotta hitelétől Buffon
hipotéziseit. Buffon ugyanis azt mondja: Ha a föld egy pontjából
kilőnénk egy golyót, akkor, ha zárt pályát ír le, vissza fog térni
kiindulási pontjához, tehát csak rövid ideig lesz távol a földtől,
legfeljebb egy körülforgás idején át. Épúgy kellene a nap leválott
töredékeinek is a naphoz visszatérni. Hogy ez meg nem történik, az
többféle módosító körülményen alapul. Laplace, az ég
mechanikájának nagy tekintélye erről azt mondja: «A folytonosan
elváló különböző részek ütközései és azok kölcsönös vonzása
megváltoztathatják a részek mozgási irányát, pályáiknak a naphoz
legközelebb fekvő pontját eltávolíthatják a naptól.» Ennyiben igaza
van Buffonnak. «Azonban», folytatja Laplace «pályáiknak erősen
excentrikusoknak kellene lenniök, vagy legalább is rendkívül
valószínűtlen, hogy valamennyi majdnem köralakú lett volna.»
Buffon jól tudta, hogy a bolygók pályái megközelítőleg köralakúak,
azonban képtelen volt e szabályszerűséget megmagyarázni. Azért
rendszerét, hogy a valóságnak megfeleljen, lényegesen módosítani
kellett. Másrészt azonban nehéz Laplace azon megjegyzését
megérteni, hogy Buffon nem lett volna képes az üstökösök rendkívül
excentrikus pályáit megmagyarázni. Hiszen Buffon nem is hitte azt
(amit később Kant), hogy az üstökösök a naprendszerhez tartoznak.
Laplace-szal megegyezően azt vette fel, hogy azok a külső térből
vándoroltak be. Íly körülmények között pályáik csak excentrikusak
lehettek, amint Laplace azt be is bizonyította. Ezzel a kérdéssel
Buffon nem foglalkozott behatóbban. Ezt tökéletlenségnek, vagy
mulasztásnak tekinthetjük, de semmiképen sem hibának. Ezek után
Kant művére térünk át, mely Buffon művénél tizenkét évvel később
jelent meg, s amelyet Buffon inspirált; amint látni fogjuk, nem állja ki
a versenyt Buffon munkájával.
Kant harmincegy éves fiatalember volt akkor és még nem kezdte
meg fényes filozófiai pályáját, amidőn 1759-ben «Naturgeschichte u.
Theorie des Himmels» című művét kiadta, amelyben az említett
problémákat Newton törvényeinek alkalmazásával tárgyalta. Az ő
kozmikus tere üres volt és a bolygókat azon keresztül semmiféle
Descartes értelmében vett örvény el nem ragadhatta. Ha azonban a
bolygók már egyszer mozgásba hozattak, nem volt szükség az üres
térben további hajtóerőre. Mért ne vehessük fel, hogy az örvény-
rendszer, amely a bolygóknak pályáikon való mozgását megindította,
egyszer létezett és azután eltünt? Ez volt Kant szerencsés
gondolatmenete, amely némileg Anaximandroszra emlékeztet.
«Fölveszem tehát», mondja Kant, «hogy kezdetben minden
anyag, amely most a napban, a bolygókban és az üstökösökben
van, azon térben terjedt ki, amelyben e testek most keringenek.»
Ezen portömeg középpontja felé irányult a részek vonzása, ahol
most a nap áll. Az anyagi részek e tömeg középpontja felé kezdenek
esni. Kant ezen részeket szilárdaknak vagy cseppfolyósaknak
képzeli, mivel megjegyzi, hogy a legnagyobb fajsúlyú részecskéknek
volt a legnagyobb valószínűségük arra nézve, hogy a kialakuló
napra essenek. Néha megtörténik, hogy egymáshoz ütődnek és
oldalra dobatnak. Íly módon zárt pályákon való mozgások – Kant
köralakú pályákról beszél – keletkeznek a középpont körül. Az ezen
pályákon mozgó testek újra és újra összeütköznek, míg végre az
ismételt összeütközések oly csoportosulást létesítenek, hogy a
testek mind köralakú pályákon, ugyanazon irányban mozognak a
középpont körül. A testek azon része, mely a középpont felé esik,
szintén ugyanazon mozgást veszi fel és ezáltal a napot is saját
tengelye körül ugyanoly irányú forgásba hozza.
Mivel az anyag a középpont körül eredetileg egyformán volt
elosztva, mért kell, hogy a végső mozgás jobbról balra tartó legyen,
és mért ne lehetne az ép úgy balról jobbra irányuló? Arisztotelesz azt
hitte, hogy az utóbbi mozgásirány, amelyet a föld körül keringő
égitesteknél feltételezett, előkelőbb, méltóbb az istenekhez. Kant
szerint az egyik irány legyőzi a másikat. Ez csak akkor volna helyes,
ha az anyagi részecskéknek kezdettől fogva bizonyos irányú, adott
pont körüli forgásuk lett volna, amint azt Descartes fölvette. Mivel
Kant ezt a hipotézist nem állítja fel, azért az ő fejtegetése alapján
nem képzelhető el egy határozott forgási irány kialakulása. Különös,
hogy Herbert Spencer, a nagy filozófus, száz évvel később
ugyanazon hibába esett.
Kant továbbá azt hitte, hogy a már forgásban lévő anyag
súlyosabb részecskéi nagyobb valószínűséggel bírnak arra nézve,
hogy a középpontba hatoljanak, még mielőtt a körmozgást felvették
volna. Ez okból a naphoz legközelebb eső bolygóknak a
legsűrűbbeknek kell lenniök, amint ezt már Szvedenborg és Buffon
állították; ez pedig nem áll. Kant azt is állította, hogy a középponti
test fajsúlya kisebb, mint a legközelebbi, körülötte keringő testé.
Azonban a hold fajsúlya kisebb, mint a földé. Kant az ellenkezőjét
hitte.
Kant szerint a nap körül forgó meteorgyűrűk között sűrűbb
részeknek kellett lenniök és ezek körül koncentrálódott mindinkább
az illető gyűrű anyaga; ily módon támadnak a bolygók és az
üstökösök. Ha e részek a gyűrűkben teljesen arányosan lettek volna
elosztva, akkor a bolygók teljesen köralakú pályákon mozognának,
mivel valamennyi ugyanazon síkban fekszik. Kant szerint a
bolygópályáknak a köralaktól való eltérése, valamint a nappályához
való hajlása egy kezdettől fogva fellépő szimmetria-hiányból
magyarázható. Érthetetlen azonban, hogy létezhetett
szimmetriahiány kezdettől fogva, holott feltételezte, hogy az anyag a
fejlődő nap körül, mint középpont körül, arányosan volt elosztva.
Máshol azt mondja, hogy minél kisebb a nehézségi erő intenzitása,
vagyis minél nagyobb a bolygónak a naptól való távolsága, annál
nagyobbnak kell lennie a bolygópálya excentricitásának. Ez, miként
Kant állítja, áll is a Szaturnuszra, a Jupiterre, a Földre és a
Vénuszra. Nem említi azonban a Merkurt és a Marszot, melyek a kis
bolygókat nem tekintve, a legnagyobb excentricitásúak, és azért
nem is illenek rendszerébe. Kant, épúgy mint Descartes, az
üstökösöket a Szaturnuszon kivülieknek tekinti; ez magyarázná meg
nagy excentricitásukat is.
Ezen vélemény helytelenségét már bebizonyította Newton és
Halley. Kant szerint az üstökösök fajsúlya kisebb, mint a
Szaturnuszé, ami az üstökösök magvát illetőleg valószínűleg
helytelen.
Amint látjuk Kant kozmogóniája számos, a tényleges
viszonyoknak meg nem felelő adaton alapul. Ezen tényt tovább is
illusztrálni érdektelen volna. Fontosabb annak a felemlítése, hogy
Faye bebizonyította, hogy a Kant fölvette módon, egy gyűrű
összehúzódásából keletkezett bolygó forgási iránya ellenkezője
volna a nap forgási irányának és a Kant idejében ismert bolygók
forgási irányának.
Sajátságos, hogy Kant a Szaturnusz-gyűrűk keletkezésének oly
magyarázatát adja, amely kissé megegyezik Laplacenak a
bolygórendszer képződésére vonatkozó magyarázatával. Abból a
feltevésből indul ki, hogy a Szaturnusz egész tömege eredetileg igen
nagy terjedelmű lehetett, és hogy tengelye körül forgott. Midőn
összehúzódni kezdett, egyes részecskék nagyobb gyorsaságra
tettek szert, semhogy vissza eshettek volna a felületre. Kívül
maradtak tehát és gyűrűalakú holdgyüjteményt alkottak. Azt hiszi,
hogy a Szaturnusz holdjai is hasonló módon keletkeztek. Hogy a
naprendszer fejlődésére nem vett fel hasonló, eredeti forgást, azt
bizonyítja, mily kevéssé dolgozta ki gondolatát. Az állatövi fényben
egy nap-körüli gyönge gyűrűképződést lát. Kant magyarázatának
egy másik gyönge pontja, hogy azt gondolta, hogy a gyűrű
legbelsőbb részecskéi eredetileg a bolygó egyenlítőjén voltak,
ahonnan a jelenlegi magasságra sebességük változása nélkül
emelkedtek fel; oly eszme, amely határozottan ellentmondásban áll
a nehézség törvényeivel. Azután a gyűrű forgási idejéből
kiszámította a Szaturnusz egyenlítői sebességét, és a körülforgás
tartamát 6 óra 23 perc és 53 másodpercben állapítja meg. Ezen
eredményre igen büszke volt, azt mondja: «az egész
természetfilozófiában talán egyedül áll az ily meghatározás.»
Tényleg azonban a Szaturnusz forgási időtartama 10 óra és 13 perc.
Ezen összefüggésben megkiséreli Kant a vízözönt megmagyarázni,
amely tárgy az akkori tudósok érdeklődését erősen lekötötte. Az
égbolt alatt lévő vízről, amely Mózes első könyvében van
megemlítve, Kant azt hiszi, hogy az talán némileg a Szaturnusz
gyűrűjéhez hasonló földkörüli vízpára-tömeg volt. Ezen gyűrű a föld
megvilágítására szolgált, és egyszersmind büntetésre, ha az
emberek nem mutatkoznának méltóknak arra; az be is következett
és ekkor a gyűrű hirtelen a földre szakadt és árvíz borította el a
földet. Hasonló kisérletekkel, hogy a bibliai, vagy a klasszikus
elbeszéléseket természettudományi alapon magyarázzák, mindíg
újra találkozunk ezen kor tudományos kutatásaiban.
Kant Wrightnak 1750-ben kifejtett eszméjét veszi át, amely
szerint a tejút középsíkja bolygórendszerünk ekliptikájának felelne
meg. Épúgy, mint ahogyan a nap körül mozgó bolygók nem
távolodnak nagyon a nappálya síkjától, úgy a csillagok is oly
pályákon mozognának eszerint, amelyek kevéssé térnek el a tejút
közép-síkjától. Ezen csillagok, amelyekhez a mi napunk is tartozik,
egy középponti test körül mozognának, amelynek helyzete
ismeretlen, de lehetséges, hogy megfigyeléssel meghatározható.
Wright e gondolatmenet minden fontos tételét ép oly világosan
állította fel, mint Kant.
Végezetül, Kant a nap kihűléséről is nyilatkozott. Az akkor
szokásos felfogással megegyezően azt hitte, hogy a nap oly izzó
égitest, amelyen levegő hijján, valamint a kiégett hamú
felhalmozódása folytán a lángok kialusznak.
Az égés tartama alatt a nap a legillanóbb és legfinomabb
részecskéit elvesztette, amelyek poralakban összegyűltek és,
szerinte, az állatövi fény székhelyét alkotják. Kant igen homályosan
utal arra, hogy «a nap elpusztulásának törvénye az elszéledett
részek ujraegyesülésének csiráját foglalja magában, még ha az
utóbbiak a kaoszba is elvegyülnek». Ezen és más nyilatkozatai
szerint, amelyekre majd visszatérünk, Kant úgy látszik azt tételezi
fel, hogy az anyag bizonyos fejlődési kört fut be, amennyiben
felváltva napokká sűrűsödik, azután újra kaotikus rendezetlenségbe
széled el (l. Demokritosz nézeteit).
Kant kozmogóniája az elméletek azon osztályába tartozik, amely
a bolygórendszert a kozmikus porból, vagy kis meteoritek
összegyülemléséből származtatja. Ezen eszmét később
Nordenskiöld és Lockyer újra felvették; matematikailag Darwin
György dolgozta ki. Utóbbi kimutatta, hogy oly kis testek sok
tekintetben úgy viselkednek, mint egy gáztömeg.
Laplace ellenben, midőn a naprendszer fejlődésének mechanikai
magyarázatát igyekszik adni «Système du Monde» című művének
végén egy izzó gáztömeg feltételezéséből indúl ki, amely kezdettől
fogva (északról tekintve) jobbról balra irányuló forgásban volt a
súlypontján áthaladó tengely körül. A két elmélet között lényeges
különbség van, de ettől gyakran eltekintettek. Valószínű, hogy ez
Zöllner a «ködfolt-hipotézis»-re vonatkozó megjegyzésének
következménye, amelyben be akarja bizonyítani, hogy «ezen
hipotézist nem Laplace állította fel, hanem Kant, Németország
filozófusa».
Laplace fejtegetése a következőkben foglalható össze: «A nap
ősállapotában, amint fölvesszük, a ködfoltokhoz hasonlított,
melyeket nekünk a teleszkop (l. Herschel kutatását) összetettnek
mutat, és pedig egy többé-kevésbé világító magból állónak, mely
körül a köd összesűrűsödött és ezáltal csillaggá változhatott át.» «A
nap nem terjedhetett ki a végtelenségig, határai azon pontok által
határoztattak meg, határai azon pontok által határoztatnak meg,
amelyeknél a forgás által előidézett centrifugális erő egyenlő a
nehézségi erővel.» A nap gáztömege lehülés folytán lassan
összehúzódott. Kepler második törvénye szerint minden rész az
időegység (másodperc) tartama alatt oly ívet ír le, amelynek hossza
fordított arányban áll a naptól mért távolsággal. Ebből következik,
hogy a centrifugális erő az összehúzódásnál növekszik, és pedig a
középponttól mért távolság harmadik hatványával fordított arányban.
Ennek következtében az összehúzódásnál korongalakú, izzó
gáztömeg válik le róla, amely a nap körül bolygó gyanánt kering.
Laplace azután fölveszi, hogy ezen korong izzó gázgyűrűkre oszlott,
amelyek mindegyike az egész koronghoz hasonlóan forgott, azután
lehűlve, szilárd vagy folyékony gyűrűt alkotott.
Ez azonban fizikai szempontból lehetetlen. A lehűlés tartama
alatt kis porszemek váltak volna le, amelyek a környező gázban
lebegtek volna. Ezen részecskék nagyobb tömeggé egyesültek
volna, amelyek a gázokat felületükön összesűrítették volna. Így
porgyűrű keletkezne, oly módon, amint azt Kant a Szaturnusz körül
képzelte; de ha ily gyűrű bolygóvá tömörülne, az a megfigyelt
iránnyal ellenkező irányban mozogna. Különben Stockwell és
Newcomb kimutatták, hogy ily nagy tömeggé való egyesülés nem
lehetséges anélkül, hogy kis meteorok keletkeznének, aminők a
Szaturnusz gyűrűjében tényleg keringenek is. Kirkwood szerint a
Neptun-gyűrűnek bolygóvá való átalakulása nem kevesebb mint 120
millió évig tartott volna.
Továbbá az összes bolygópályáknak köralakúaknak kellene
lenniök és ugyanazon síkban kellene feküdniök. Igaz, hogy Laplace
erre azt mondja: «Érthető, hogy e nagy tömeg különböző részeinek
különböző hőfoka és sűrűsége nagy eltéréseket eredményezett».
Úgy látszik azonban, hogy Laplace maga sem volt erről igen erősen
meggyőződve, mert később megjegyzi, hogy az üstökösök (amelyek
szerinte nem tartoznak a bolygórendszerhez) közel jutottak a
naphoz, összeütköztek a fejlődő bolygókkal, és úgy okozták az
eltéréseket. Ismét üstökösök hatoltak a naprendszerbe, midőn a
gáztömeg sűrűsödése majdnem be volt fejezve; ezek annyit
vesztettek sebességükből, hogy beleolvadtak a naprendszerbe,
azonban ovális, a köralaktól erősen eltérő pályájukat megtartották.
Laplace hipotézise ellen tán azon ellenvetés a legkomolyabb,
hogy az Uranusz és a Neptunusz holdjai más bolygók holdjaival
ellentétes irányban mozognak. A Jupiter és a Szaturnusz
legtávolabbi holdjai szintén retrográd irányban mozognak, míg e két
bolygó belső mellékbolygói a szokott irányban keringenek.
Látjuk, hogy Laplacenak sikerült Buffon hipotézisének egyik-
másik nehézségét (a bolygópályáknak a körtől való kis eltérését)
elkerülnie, ahelyett azonban más, nem kevésbbé komoly
nehézségekkel került szembe. Viszont Laplace eszméje kitünő képet
ad a Szaturnusz gyűrűjének keletkezésére nézve.
Laplace kiváló kortársa Herschel Vilmos (sz. Hannoverben 1737-
ben, meghalt Slough-ban Windsor mellett 1822-ben) a ködfoltokat
teleszkópjával tanulmányozta; ezek szerinte fejlődési fokozatokat
tüntetnek fel. Több ködfolt szétszórt, zöldes, foszforeszkáló fényű.
Ezt tartotta a kezdetleges állapotnak. A színképelemzés ezt
megerősitette és bebizonyitotta, hogy e fénylő tömegek gázakból,
főleg hidrogénből, héliumból és egy egyébként ismeretlen anyagból,
a nebuliumból állanak. Más ködfoltokban Herschel kissé sűrűsödő
középponti magvat figyelt meg, ismét másokban világosan kivett
csillagokat; végül voltak olyanok is, amelyekből a köd csaknem
teljesen eltünt, csillagcsoportoknak adva helyet.
Ezen egyszerű, de nagyszabású megfigyelések jobban állták ki a
birálatot, mint Laplacenak nagyon csodált hipotézise. Az igazság
kedvéért azonban el kell ismerni, hogy úgy látszik maga Laplace a
hipotézisének, egyéb alkotásai között nem akart valami kiváló helyet
biztosítani, mert ezt «Exposition du Monde» című klasszikus műve
végén jegyzet alakjában közölte.
Ez azon nagy munka, amelyben naprendszerünk stabilitását
vizsgálta meg. Következtetése a következő: «Bárminők is a bolygók
tömegei, csupán azon körülményből kiindulva, hogy valamennyi
ugyanazon irányban mozog, csaknem köralakú pályákon, melyeknek
síkjai csak kevéssé hajlanak egymáshoz, sikerült bebizonyítanom,
hogy pályáik szekuláris változásai periodikusak és szűk határok közt
mozognak és hogy ennek folytán a bolygórendszer oly középhelyzet
körül ingadozik, melytől csak kevéssé tér el.» Laplace továbbá azt is
bebizonyította, hogy a nap hossza Kr. e. 729 óta a másodperc 1/100
részével sem változott.
Ezzel Laplace, részben Lagrange támogatásával megerősítette
Newtonnak naprendszerünk csodálatos stabilitására vonatkozó
tanát. Úgy látszott, mintha a naprendszer örök léte volna biztosítva,
ami elég különös, ha fölvesszük, hogy kezdetének kellett lennie.
Ebben a tekintetben Kant felfogása kétségkivül a helyesebb,
legalább is a mai felfogásunknak megfelelőbb.
VII.
UJABB CSILLAGÁSZATI FELFEDEZÉSEK.
Míg Laplace a fentiekben megbeszélt kutatásaiban naprendszerünkre szoritkozott

és Szvedenborg, Wright, valamint Kant is a többi égitestről csak általános nézeteket
ád, amelyek között Wrightnak azon véleménye, hogy a tejút csillagai, valamint
napunk is, állandóan mozognak, a legjelentékenyebb, addig Herschel (1738–1822)
kutatása területét az egész végtelen csillagvilágra terjesztette ki. Már Halleynek
(1656–1742) sikerült azt kimutatnia, hogy több csillag az évszázadok folyamán, sőt
már Tycho Brahe kora óta a tizenhatodik század végéig megváltoztatta helyzetét.
Röviddel azután Bradley (1692–1762) egy addig elérhetetlen pontosságú
csillagkatalógust dolgozott ki. Herschel, akinek e katalógus a csillagok
helyzetváltozásának kutatásánál már rendelkezésére állott, azt találta, hogy ezen
változások elég jelentékenyek. Azt is megfigyelte, hogy az ég némely részén a
csillagok közeledni látszottak egymáshoz, míg az ellenkező ponton távolodni
látszottak egymástól; ezen jelenséget a látószög változásával magyarázta, amely
alatt a tárgyak megjelennek előttünk. Midőn közeledünk egy tárgyhoz, a szög
nagyobbodik, midőn távolodunk tőle, kisebbedik. Ezen esetben a «tárgyak» a
csillagokat összekötő vonalak. Ebből kiindulva Herschel meg tudta állapítani azon
pontot, amely felé a nap és a hozzátartozó égitestek vándorolnak.
A csillagok ezen mozgását, amelyet Halley figyelt meg először, a csillagok «saját
mozgásának» nevezik. Ezt rendesen a csillagoknak az ég háttere felé való
eltolódásával mérik, amely háttér rendkívül nagy távolságban lévő igen sok csillaggal
van telehintve. Az ég hátterét alkotó csillagok mozgását rendkívül nagy távolságuk
folytán nem lehet észrevenni.
Nagy felfedezéseket rendesen kétellyel fogadnak. Nem kisebb ember, mint Bessel
állította azt, hogy Herschel felfedezése kétséges. Viszont Argelander, aki a csillagok
helyzetére és fényük intenzitására vonatkozó gondos méréseivel nagy érdemeket
szerzett, Herschelt pártolta és véleményét a későbbi csillagászok megerősítették,
akik közül különösen Kapteynt kell kiemelnünk. A következő gondolatok részben
Kapteyntől erednek: A csillagképek idők multával lényegesen megváltoznak a
csillagok saját mozgása folytán. A csillagok semmiképen sem mozognak párhuzamos
pályákon, de nem is egyenlő sebességgel, mégis az ég egy-egy területén egy-egy
túlnyomóan uralkodó irány vehető észre e mozgások különböző irányai között.
Nevezzük ezeket «eredő irányoknak».
Ha most ezen «eredő irányokat» belerajzoljuk az ég glóbuszába, akkor azt
vesszük észre, hogy a különböző irányvonalak a glóbusz egy pontjából látszanak
kisugározni, amely pontot «apex»-nek nevezzük; ez nyilvánvalóan az a pont, amely
felé a nap közeledik, a csillagok ugyanis onnan minden irányban eltávolodni
látszanak. Ez természetesen a csillagoknak csupán az imént említett «eredő irányú»
mozgására áll, amely iránytól minden csillag saját mozgása folytán kisebb-nagyobb
eltérést mutat. Abból azonban az is kitünik, hogy a csillagok egymáshoz képest is
változtatják helyzetüket és nem a nap az egyedüli csillag, amely előre halad. Kapteyn
idevágó rajza oly szemléletes képet nyujt, amelyből kétségtelenül következik
Herschel véleményének helyessége.
Wright azon állítását, hogy a tejút csillagai, mint a bolygók a naprendszerben,
ugyanazon irányban mozognak, Schőnfeld és Kapteyn vizsgálat alá vették.
Semmiféle alapot sem találtak ily szabályszerűség feltételezésére. Viszont Kapteyn
más szabályszerűséget figyelt meg. A csillagok saját mozgása két különböző
csillagraj létezésére látszott utalni, amelyek közül az egyik az Orion csillagzat Xi
csillaga felé, míg a másik ellenkező irányban mozog. Ezen törvényszerűség további
vizsgálata valószínüleg új, érdekes magyarázatra fog vezetni.
Ezen jelenségek még érdekesebbé váltak azáltal, hogy sikerült több állócsillagnak
a naptól való távolságát meghatározni, még pedig az égen leírt évi látszólagos
mozgásaikból. Arisztarchosz és Kopernikusz szerint a föld a térben kering, azért kell,
hogy az év valamely szakában közelebb álljon egy bizonyos csillaghoz, mint az év
bármely más szakában. Eszerint joggal várhatnánk bizonyos időszakos változásokat,
és remélhetnők, hogy némely csillagképet az év folyamán növekedni, majd ismét
csökkenni fogunk látni.
Azonban ily változásokat megfigyelni nem sikerült, ezért már Arisztarchosz
fölvette, hogy a csillagok oly távol vannak tőlünk, hogy a látószög változása észre
nem vehető. Kopernikusz is osztotta e véleményt; de Tycho Brahe e változásokat
annyira valószinütleneknek tartotta, hogy ez nála egy okkal több volt arra, hogy a
földet a térben mozdulatlannak és a világegyetem középpontjának tételezze fel. A
csillagászok azonban fáradhatatlanul kutattak tovább ez irányban, míg végül Arago
és Bessel csillagászoknak 1809-ben, illetőleg 1838-ban sikerült megállapítaniok a
Hattyú csillagkép 61-es csillagán gyönge előre-hátra tartó évi mozgást. Ezen
mozgásból számították ki a csillag távolságát; az oly nagynak bizonyult, hogy a
fénynek tíz év kell, míg e csillagról a naphoz jut; e távolság tehát tíz fényévet tesz ki.
Egy fényév 9×1012, vagyis körülbelül tízbillió kilométer, vagy a föld naptól való
távolságának 63,000-szerese.
Más csillagok távolságát mindjobban tökéletesedő műszerekkel határozták meg.
Az Alfa Centauri csillag áll legközelebb a naphoz, bár a kettő közötti távolság még
mindíg 4·3 fényévet tesz ki. Nyolc csillag, közöttük a Sziriusz, 10, vagy kevesebb
fényévnyi távolban van. A mi földrészünk feletti csillagos ég-részleten a csillagok
közti középtávolság kissé több, mint 10 fényév. Huszonnyolc szomszédos csillagot
ismerünk, melyek tőlünk való távolságai 20 fényévnél kisebbek, és 57 csillagot 30
fényévnél kisebb távolsággal. Arisztarchosznak és Kopernikusznak tehát igaza volt.
Ezzel a legutolsó kételyt is elhárították, amelyet a földnek pályáján való mozgása
ellen felhoztak. Ha már ismerjük a csillag saját mozgását, azaz a látószög változását
és a csillag távolságát, akkor kiszámíthatjuk a valódi sebességet. Ezen módszerrel
azonban a sebességnek jobban mondva csak azon összetevőjét nyerjük, amely a
látóvonalra merőleges. A következő sebességeket példaként közöljük: a Véga
sebessége 10 km, az Alfa Centaurié 23, a Kapelláé 35, a Hattyú 60-nal jelzett
csillagáé 61, az Arkturuszé 400 km másodpercenkint.
Ha ismernők továbbá a csillagoknak a látóirányba eső sebességi összetevőjét, ki
tudnók számítani az egész mozgását. A szinképelemzés, mely 1859 óta ismeretes és
egészen átalakította a csillagászatot, valamint Doppler elve segítségével azt is
meghatározhatjuk. Ezen sebességek az imént említett öt csillagnál rendre a
következők: −19, −20, +20, −62, −5 km másodpercenkint. A plusz azt jelzi, hogy a
csillag távolodik a naptól, a minusz, hogy közeledik feléje. E számok azt mutatják,
hogy a csillagoknak nagy a sebességük, mivel a földé a pályáján körülbelül 30 km
másodpercenkint.
A csillagoknak a látóvonal irányába eső mozgásából könnyebben lehetett az ég
azon pontját kiszámítani, amely felé a nap közeledik, mint a csillagok úgynevezett
saját mozgásából. Campbell egy ilyen számításánál azt találta, hogy a nap
másodpercenkint 20 km-nyi sebességgel közeledik oly pont felé, amely igen közel
egybeesik a csillagok saját mozgásából kiszámított hellyel. Tehát tovább nem
kételkedhetünk abban, hogy e jelenségeket helyesen magyarázták. Igen érdekes
volna azt meghatározni, hogy a nap az égnek mindig ugyanazon pontja felé
közeledik-e, azaz egyenes irányban mozog-e, vagy pedig görbül-e kissé pályája? A
görbülés nagyságából meg tudnók azt határozni, hogy minő erők befolyásolják a
napot pályájában. Ilyféle megfigyelésekre azonban még sokkal rövidebb idő állott
rendelkezésünkre, semhogy ezen kérdésre ma felelhetnénk.
Az azonban bizonyos, hogy nem áll az, amit Kant és Wright hittek, hogy t. i.
minden látható csillag ugyanazon középponti égitest körül mozog. Valójában
mozgásaik teljesen szabálytalanoknak látszanak. Ezért tehát nem valószinütlen, hogy
a nap kalandos útjaiban valamikor beleütközik egy más csillagba, vagy ködfoltba. A
napnak százezerbillió évig kellene előrehaladnia, míg ugyanoly nagyságú és fényű
csillaggal ütközhetne össze. De ezen zavartalan előrehaladási időköz nagyon
megrövidülhet, mivel valószínűleg sokkal több kihűlt nap lebeg a térben, mint fénylő.
A nap azonban igen könnyen belekerülhet valamely ködfoltba, aminő igen sok van az
égen. Sok ködfolt óriási területet foglal el, holott a legfényesebb csillagok legnagyobb
távcsöveinkben aránylag csupán pontoknak látszanak. Gyakran vetik fel azon
eszmét, hogy a napot útjában ily ködfolt fogja feltartani, és hogy az összeütközés
következtében hőfoka az izzásig fog emelkedni. Így úgynevezett új csillaggá válna,
amilyen volt az 1901-ben fellángolt Perzeusz. A következő fejtegetés kimutatja majd,
hogy ez utóbbi következtetés nem lehet helyes. Laplace szerint a naprendszer
tömege egykor ködfolt volt, amely lapos korong alakjában a Neptun pályájáig terjedt
ki. Ha felvesszük, hogy e korong vastagsága átlag nem volt nagyobb, mint a mostani
napátmérő tízszerese, akkor e ködfolt sűrűsége megközelítőleg 420 milliószorta
kisebb volna, mint a napé. Ha a nap ily ködfoltba jutna, 28·3 km6) átlagos
sebességgel, akkor egy év alatt áthatolna e gáztömegen, amelynek súlya nem lehet
nagyobb, mint a nap súlyának kétmilliomod része. A nap gyorsasága megfelelően
csökkenne, középhőmérséke pedig körülbelül 0·2°-al emelkedne. A hőemelkedés
igen lassú volna, és nem eredményezne hirtelen föllángolást, aminő új csillagoknál
tapasztalható. Valamely csillag ily kis fényváltozása alig vonná magára figyelmünket.
A nagykiterjedésű ködök anyaga oly ritkának látszik, hogy aligha idézhetné elő az
esetleg behatoló égitest fellángolását.
Fellobbanás csak akkor állana elő, ha a nap más csillaggal ütközne össze, vagy
pedig, ha a köd középső, összesűrűdött részeibe kerülne. Fénye akkor a mainak több
száz-, vagy ezerszeresére emelkedne és «új csillagnak» mutatkozna. Másrészt
azonban a ködök a napok közötti összeütközéseket – úgy látszik – meggyorsíthatják.
Ugyanis igen sok anyag gyűlik bennük össze, amely az ég minden részéből oda
kerül: kis meteorok, üstökösök és mindenek fölött kozmikus por. Ezen égi vándorok
oly kis tömegüek, hogy fennakadnak a ködben, a ködszerű anyag összesűrűsödik
körülöttük, és ily módon nagyobb testekké növekednek. Ennek következményekép az
összehúzódás folytán kiss izzó csillagok válnak belőlük. Ha most a nap útjában ilyen
testekre akad, és azokkal összeütközik, akkor a sebessége csökken. A ködön való
áthatolása még nehezebbé válna. A napok ilyen módon, ha hosszú időszakon
keresztül hatalmas kiterjedésű ködtömegeken vándoroltak át, fennakadhatnak a
ködtömegben. Sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy egy ködfoltba került nap
összeütközik egy már ott előbb megakadt nappal, semmint annak, hogy a csaknem
üres térben két nap összeütközzék.
Mindezen oknál fogva lényegesen csökkentenünk kell a nap szabad térben való
száguldásának időtartamát; az előbb kiszámított idő század része, tehát körülbelül
1000 billió év nem lesz túlsok. Nem szükséges kiemelnünk, hogy az ilyen becslések
egész bizonytalanok, és hogy csak megközelítő képet akarunk adni ezzel az
égitestek lehető élettartalmáról. A napunkhoz hasonló tömegű két égitest
összeütközéséből támadható valószínű következményeket «Világok keletkezése»
című művemben kimerítően leirtam. Két óriási gázáramlat tör ki az egymásra rohanó
napokból, és a határtalan térben mérhetlen messze elnyúló kettős spirálist alkot,
amely a ködfoltok legjellemzőbb alakja. A kiáramló anyagok főleg a nehezen
sűríthető gázak, leginkább hélium és hidrogén, valamint könnyebben sűrűsödő kis
részek, amelyek mind oly nagy sebességre tesznek szert a kitörésnél, hogy a
középponti tömeg vonzási területétől el tudnak távolodni. Aztán elvesztik
sebességüket és hosszú időn át csaknem változatlan helyzetben maradnak, anélkül,
hogy spirális alakjukat változtatnák. A kisebb erővel kitaszított tömegek visszahullnak
a kitörés helye felé; útközben találkoznak más, később kitaszított részekkel, főleg
gázakkal. Végül az egész anyag egy középponti tömeg körül, amely (amint már
Buffon felvette) a lökés következtében heves forgásba jut, messzire kiterjedő, szilárd
és folyékony részektől áthatott gázködöt alkot. Legbelül van egy erősen izzó
középponti test, ennek a térfogata az ütközés után lényegesen nagyobbodott és
fokozatosan átmegy a körülötte forgó gáztömegbe.
Ilyennek képzelte Laplace azon ködfoltot, amelyből a naprendszer keletkezett. Ha
Laplace eszméit a későbbi megfigyelésekhez képest módosítjuk, akkor képet
nyerhetünk arról, hogy kezdődhet újra egy naprendszer fejlődése a ködfoltból. Ezen
felfogásban Buffon és Laplace nézetei némiképen összeolvadtak.
A legnagyobb a sebessége a fényes Arkturusz csillagnak, amely körülbelül 400
km másodpercnyi sebességgel száguld tova. A naptól való távolsága 200 fényév, és
kisugárzott fénye igen hasonlít napunk fényéhez. Ezért óriási tömegűnek kell lennie.
Sőt kiszámították, hogy a napnál 50,000-szer nagyobb lehet. Elképzelhetjük az ilyen
rendkívüli sebességű két óriás-nap összeütközésének következményeit. A kitaszított
gáztömegek oly forgórendszerbe terülnének ki, amely valószínűleg határtalanul,
minden irányban, majdnem ugyanazon síkban terjedne ki. Azt képzelhetnők, hogy a
tejút ily módon keletkezett, ha nem merülne fel az a nehézség, hogy a rendszeren
belül nem ismerünk középponti testet (l. lentebb Ritter véleményét). Ily óriási
ködtömegben az évek milliói folyamán nagyszámú kis csillag gyülhet össze, amelyek
valószínűleg összeütköznek és új forgórendszereket alkotnak. Csaknem minden új
csillag a tejút közelében merül fel, amelyben a csillagok összehasonlíthatatlanul
sűrűbbek és gyakoriabbak, mint az ég más részében. Új csillagok kihülése után csak
gáztömegeket látunk, aminő gáztömegek jelentékeny számban találhatók a tejút
közelében. Ha a ködhalmazok a bevándorolt portömegeken összetömörűlnek,
csillagrajok keletkeznek, aminők szintén főleg arrafelé fordulnak elő. A spirális
ködfoltok, a színképükből itélve, csillagrajok, amelyek oly távol vannak tőlünk, hogy
nem vagyunk képesek bennük csillagokat megkülönböztetni. Ezek különösen az ég
azon részein fordulnak elő, ahol aránylag legritkább a csillag, a tejút sarkainál, vagyis
tőle legtávolabb. Ott azonban sok van. Így pl. Wolf egyetlen lemezen, amelyre
lefényképezte az egyik csillagképet, «Berenike haját», nem kevesebb, mint 1528
ködfoltot talált, amelyek legnagyobb része valószínűleg a spirális alakúak
csoportjához tartozik.
A csillagok összetételének kiderítését főleg a színképelemzésnek köszönhetjük.
Úgy amint Herschel a ködfoltokat látszólagos fejlődési fokozatuk szerint osztályozta,
a csillagokat is aszerint sorozták osztályokba, amelyek a legforróbb állapotban
lévőkkel kezdődnek (amelyek fénylő színkép vonalakat adnak és ennélfogva
legközelebb állanak a gázszerű ködfoltokhoz, amelyekből valószínűleg keletkeztek)
és a kihülőfélben lévő sötétvörösekkel végződnek. Ezen fényes csillagok után
következnek a sötét égitestek; ezek között az első csoportba tartoznak a szilárd
kéregnélküliek, (ilyen valószínűleg a Jupiter is), aztán következnek azok,
amelyeknek, mint a földnek is, kemény kérgük van.
A csillagokban leggyakrabban feltünő elem a legforróbbakban a hélium; az utánuk
következő hőfokú fehér csillagokban a hidrogén, azután a közép-hőfokú sárga
csillagokban, amelyekhez napunk is tartozik, a kalcium, magnézium, vas és más
fémek, végül a legkevésbé izzó vörös csillagokban szénvegyületek, közöttük a cián.
Nem helyes az az állítás, hogy a csillagokban nem találtunk oly elemeket, amelyeket
a földön nem ismerünk. Pickering például több csillag színképében oly vonalakat
figyelt meg, melyeket semmiféle földi elem színképével nem tudott azonosítani. Igaz,
hogy ezen vonalakat nagyfokú valószínűséggel a hidrogénnek tulajdonították, de
nem sikerült a hidrogént ilyen fajú sugárzásra indítani. A nap szinképében is találtak
még fel nem ismert vonalakat. Az aránylag nem rég óta ismert spektrumvonalak
között legfontosabbak a hélium vonalai. Az úgynevezett koronium-vonal, amely a
napatmoszféra külső részének, a «koronának» legjellemzőbb vonala, szintén még
ismeretlen elem színképe. Azonban egészben véve a csillagok és a föld elemeinek
színképei megegyeznek. Maxwell 1873-ban a következőket mondja: «A térben
fényük segítségével és pedig kizárólag csak azáltal oly csillagokat fedezünk fel,
amelyek oly távol vannak egymástól, hogy semmiféle anyag sem vándorolhatott át az
egyiktől a másikhoz és ezen fény mégis azt mondja nekünk, hogy mindegyik csillag
ugyanazon atómokból van felépítve aminőket a földön találunk.» Érdekes, hogy
ugyanaz a nagy kutató még abban az évben meghatározta azon erőt amely az
anyagot csillagról-csillagra viszi, a fény nyomását. Három évvel később Bartoli
bebizonyította, hogy nemcsak a hő- és a fénysugarak hatnak nyomóerővel, hanem
mindennemű sugárzási energia nyomást fejt ki. Azonban ezen új egyetemes erő
kozmikus fontosságát nem vették tekintetbe, míg 1900-ban meg nem mutattam, hogy
ennek segítségével sok, addig még érthetetlen jelenséget egyszerű módon meg lehet
magyarázni.
A sugárzási nyomás következtében a nap légkörének összesűrűsödött kis
csöppjei messzire eltávoznak a naptól és a térben oly sebességgel haladnak, hogy
elérik a fény sebességének néhány százalékát. Oly csillagok közelében, amelyeknek
sugárzása fölülmulja a napét, a kisebb csöppek gyorsasága igen erősen
megnövekedhet, ámbár a fény sebességét sohasem érheti el. Sőt úgy látszik, hogy
nagy sebességük gyakori jelenség, mivel a legtöbb csillag fehér fényű, míg napunk
fénye sárga és azért amazok erősebben sugárzanak. E végtelen időn át kitaszított kis
részek segítségével a napok állandóan anyagot cserélnek. Ennek következtében a
felépítés minden eredetileg létező különbsége kiegyenlítődhetett. Ezen folyamatban,
mint a természetben általában, a hidegebb testek, ez esetben a hidegebb csillagok a
melegebbek rovására növekednek.
Nem valószínütlen, amint azt a «Világok keletkezésé» című munkámban jeleztem,
hogy a meteoritek, más világok e különös hirnökei, az ilyen a térbe kikerült
cseppekből alakulnak ki. A meteoritek egészen sajátos felépítésükben és
összetételükben lényegesen különböznek a földön ismert ásványoktól és kőzetektől,
úgy a plutóiaktól, amelyek a föld folyékony belsejének megmerevedése folytán
keletkeztek, mint a neptuni eredetű kőzetektől, amelyek a víz hatása alatt tengerek
fenekén jöttek létre. A meteoritek gyakran tartalmaznak üvegszerű részeket,
melyekből arra lehet következtetni, hogy gyorsan hültek le. Mások nagy kristályokat
tartalmaznak, amelyek azt mutatják, hogy hőmérsékletük hosszú időn át egyenletes
lehetett. Ugyanazon meteorit szomszédos részei feltünő különbségeket mutatnak
összetétel és felépítés tekintetében, ami arra vall, hogy anyagának különböző
eredetűnek kell lennie. Nem tartalmaznak vizet, sem hidrátokat (víztartalmú
vegyületeket) és az egész természetes, mivel részecskéik a nap közelében jöttek
létre, ahol a hidrogén és oxigén még nem egyesültek vizzé. Azonban szén és
hidrogén vegyületeit tartalmazzák, amelyek a gyönge fényű csillagok és a napfoltok
spektrumaiban gyakoriak, továbbá a földön könnyen bomló kloridokat, szulfidokat és
foszfidokat, amelyek csupán oly légkörben támadhattak, amely víz- és oxigénmentes
volt. Viszont hiányzanak azon ásványok, melyek a mi plutói eredetű kőzeteinkben
általánosak, így a kvarc, ortoklász, savas plagioklázok, csillám, amfibol, leucit és
nefelin, amelyek a föld belsejéből jövő magma differenciálódása által jönnek létre.
Hogy ezen differenciálódás létrejöhessen, nagy megolvadt tömegekben való
hosszú időtartamú diffuzió szükséges, tehát kis cseppekben nem jöhet létre. A
meteoritek összes tulajdonságai, még a nagyon gyakori szemcsés felépítés is, melyet
chondrikus felépítésnek neveznek, könnyen megmagyarázhatók a kis cseppekből
való kialakulással. Hogy olykor nagy kristályok is előfordulnak bennük, az vagy
valamely oldóanyag jelenlétén (szénoxid, a vas és nikkel számára) alapul, vagy azon,
hogy a meteorit egy része hosszabb időn át nagy hőnek volt kitéve, amint az azon
üstökösöknél előfordul, amelyek közel jutnak a naphoz. Schiaparelli klasszikus
kutatásai e téren bebizonyították, hogy az üstökösök, különösen ha közel állanak a
naphoz, meteorrajokká oszlanak fel.
Ezek a nap által kitaszított kis csöppek főleg a ködfoltok legkülsőbb részeinek
kiterjedt gáztömegein gyülnek össze, amelyek a gyakran elektromos kozmikus por
hatására felvillannak. Ezen fény jellemző a ködfoltok sajátos gáz spektrumára. A
ködfoltokban nagy hideg uralkodik, azért a csöppek gázaik egy részét, különösen a
szénhidrogéneket és a szénoxidot a felületükön összesűrítik és azáltal, ha
összeütköznek, egymáshoz tapadnak. Ily módon a csöppek lassanként meteoritekké
növekednek és folytatják útjukat a térben.
Ezeken a sugárzási nyomás által kidobott részecskéken kívül, a napok
gáztömegeik egy részét is kicserélik; e gáztömegek a napok összeütközésénél a
térben mindenfelé kiterjednek. Azáltal is juthat anyag egyik naptól a másikra, hogy a
ködfoltok külső részeinek gázmolekulái távoli napok átvett sugárzása folytán oly
gyors mozgásba jutnak, hogy elválnak a ködfoltoktól és kirohannak a térbe. Ezért
tehát Maxwell azon véleményét, hogy semmiféle anyag sem juthat egyik csillagból a
másikba, tovább nem fogadhatjuk el.
Az utolsó húsz év alatt a hősugárzás törvényeire vonatkozó ismereteink rendkívül
bővültek. Erre vonatkozólag Stefan és Wien felfedezései a legfontosabbak. Stefan
törvénye azt mondja, hogy az a test, amely sugarakat sem vissza nem ver, se át nem
bocsát, oly meleg mennyiséget sugároz ki, amely abszolut hőmérsékletének
negyedik hatványával arányos (−273° C-tól mint nulla ponttól számítva). Wien
törvénye azt mutatja meg, hogyan van valamely test teljes sugárzása különböző fajú
hősugarakból összetéve a spektrum szineinek megfelelően. A szilárd kérgű bolygók
és holdak hőmérséklete az első törvény segítségével kiszámítható. Ezt először
Christiansen számította ki. Azon hőmennyiség ismeretes, melyet valamely égitest a
naptól nyer. Ha kemény kérge van, csaknem ugyanannyi hőt sugároz ki a térbe mint
a mennyit a naptól nyer, ezért hőmérséklete megközelítőleg állandó. Az említett
sugárzási törvények segítségével tehát kiszámítható a hőmérséklet. A légkör nélküli
bolygóknál és holdaknál, amilyen a Merkur és a mi holdunk, ezen számítások helyes
értékeket eredményeztek.
Ha a testeknek van légkörük, az a viszonyokat némely tekintetben megváltoztatja,
amire már Fourier utalt a tizenkilencedik század kezdetén. Tény az, hogy a légkör a
behatoló napsugarakat más, általában nagyobb mértékben engedi át, mint azon
hősugarakat, amelyek sötét testek felületéről indulnak ki. Fontos szerep jut ebben a
vízgőznek és a szénsavnak, amint azt már más alkalommal kifejtettem. A legtöbb
geológus megegyezik abban, hogy a váltakozó geológiai koroknak, amelyekről az
akkor élő szervezetek maradványai tanuskodnak, alapja főleg a levegő
szénsavtartalmának változása volt, ez viszont az akkori vulkáni működés fokától
függött.
Bolygórendszerünkre vonatkozó ismereteink lényegesen gyarapodtak a föld
abszolut súlyának meghatározásával, amiből könnyen ki lehetett számítani fajsúlyát.
Ily méréseket először Cavendish végzett 1798-ban. Összehasonlította azon vonzást,
amelyet egy 30 cm átmérőjű nagy golyó gyakorolt egy inga kis gömbjére, azzal a
vonzó erővel, amelyet a kis gömbre a föld gyakorolt. Kiszámította, hogy a föld
fajsúlya 5·45. Cavendish kisérletét azóta sok kutató megismételte és módosította; a
végeredmény az, hogy a föld középsűrűsége 5·52. Mivel a föld külső kérgének
átlagos fajsúlya 2·6 körüli (a közönséges kőzetek fajsúlya), fel kell vennünk, hogy a
föld belseje annál nehezebb. Mindamellett fel kell tételeznünk, hogy a föld belseje 50
km mélységben már cseppfolyós, mivel a fúrt üregekben kilométerenkint 30 fokkál
emelkedik a hőmérséklet. A földrengési hullámok terjedésének, valamint az inga
lengésének megfigyelése megerősítik e feltevésünket. Még mélyebben, 300 km körüli
mélységben a föld egész magva valószinüleg gáznemű. Azonban a mélységben oly
rendkívül nagy nyomásnak kell lennie, hogy a sűrűségre nézve keveset határoz, hogy
vajjon szilárd, cseppfolyós, vagy légnemű halmazállapotban vannak-e az anyagok.
Valóban döntő szerepe csak a hőfoknak van. Ha tehát a naphoz közelebb eső
bolygók középsűrűsége sokkal nagyobb, mint a távolabbaké, vagy mint magáé a
napé, akkor annak valószinüleg az az oka, hogy a naphoz közelebb eső bolygóknak
sokkal alacsonyabb a középhőmérséklete, viszont a a távoli bolygóknak (a többivel
ellentétben) valószinüleg nincs szilárd kérge. A föld nagy középsűrűsége arra mutat,
hogy a magva nehéz fémeket tartalmaz. Különösen azon feltevésre van alapunk,
hogy a vas a föld belsejének legfontosabb alkatrésze, épúgy, mint a napnak és a
fémes meteoriteknek is.
Rőmer, dán tudós, Cassini, híres párizsi csillagász asszisztense 1675-ben
rendkívül fontos felfedezésre jutott; rájött, hogy meg lehet mérni a fény sebességét.
Megfigyelte a Galilei által felfedezett Jupiter-holdakat. Ezen holdak elsötétülnek, ha a
bolygó árnyékába lépnek, és ezen fogyatkozások igen pontosan megfigyelhetők. És
mivel az égitestek forgási ideje változatlan, azért a fogyatkozások között eltelt időnek
is állandónak kell lennie. Rőmer megfigyelései nem erősítették meg e feltevést. Ha a
föld a Jupiterhez legközelebbi helyzetébe jutna és mindkét bolygó állana, akkor a
fogyatkozások pontosan ugyanazon időközökben ismétlődnének, mondjuk 1 nap és
18 óránként. Ha a föld a fogyatkozás után azonnal pályájának az előbbivel ellenkező
helyére menne, akkor a legközelebbi fogyatkozás, amely megint 1 nap és 18 óra
mulva következik be, annyival később vehető észre, amennyi idő kell ahhoz, hogy a
fény befussa a földpálya átmérőjét. Ez átlagosan 997 másodperc. Rőmer sokkal
többnek találta ezt az időt, 1320 mp-nek. A föld azonban oly rövid idő alatt, 1 nap és
18 óra alatt, természetesen nem futja be pályája felét; amíg ezt megteszi, saját
mozgása folytán 105 fogyatkozás következik be; a Jupiter mozgása következtében
még 11 járul hozzá. De az időkülönbség ugyanaz marad. Rőmer e megfigyeléséből,
valamint a föld pályájának valószínű átmérőhosszából, a fény sebességét
másodpercenként 313,000 km-re becsülte. Viszont, ha a földön megtudnók határozni
a fény sebességét, akkor a fogyatkozások késéséből kitudnók számítani a föld
pályájának tényleges átmérőjét. Ezt meg is tették. A legismertebb méréseket Fizeau,
Foucault és Michelson végezték. Szerintük a fény sebessége az üres térben 300,000
km másodpercenként. Eszerint a földpálya sugara 149·5 millió km. Közvetlen
csillagászati meghatározások is csaknem ugyanazon számot adták.
Laplace ideje óta két nagy bolygót fedeztek fel, az Uranuszt (1781-ben) és a
Neptunuszt (1846-ban), továbbá sok kis bolygót, amelyek a Marsz és a Jupiter között
keringenek (ilyen most körülbelül 600 ismeretes). A legelsőt közülök Piazzi fedezte fel
1801 január 1-én, a Cereszt. Mind balról jobbra kering, pályáik síkja különböző
hajlású. A legnagyobb hajlásszögük 34.83°. Pályáik excentricitásai is igen
különbözők, a maximum 0·383.
Különösen érdekesek a kettős csillagok. Nagy buzgalommal foglalkozott velük
Herschel Vilmos, később Struve és legutóbb See. Több esetben sikerült
meghatározni e csillagok mozgását közös súlypontjuk körül; így lehetővé vált, hogy
pályájuk excentricitását kiszámítsuk. Legutóbb a csillagok színképének
tanulmányozásával jutottak rá arra, hogy a csillagok nagy része előre és hátra
mozog. Ebben az esetben is sikerült az excentricitásukat meghatározni. Ezek igen
különböznek bolygóink pályáitól, amelyek csaknem köralakúak. A közvetlenül
megfigyelt csillagpályák excentricitásai 0·13 és 0·82 között ingadoznak.7)
Néhány kettőscsillagnál sikerült a két égitest tömegét is meghatározni. Ha napunk
tömegét egységnek vesszük, akkor az Alfa Centauri két csillagának tömege 1 és 1, a
Sziriuszé 2·2 és 1, a Prokioné 3·8 és 0·8, az Ofiuchusz 70-es csillagáé 1·4 és 0·34, a
Pegázus 85-ös csillagáé 2·1 és 1·2. Látjuk ezen számokból, hogy e csillagok
csaknem mind nagyobbak a napnál. A «spektroszkópikus kettős csillagok»
megfigyelései hasonló eredményre vezettek. Több esetben a két csillag egyike oly
gyenge fényű, hogy nem látható, ezért sötét kísérőnek nevezik. Az Algol aránylag kis
tömegű és sajátságosan változó csillag, melyet néha részben elfed sötét kisérője. Az
Algol átmérőjét 2.130,000 km-re becsülték, kisérőjét 1.700,000 km-re. Mindakettő
tetemesen nagyobb a napnál, melynek átmérője 1.391,000 km. Mindamellett
keringési idejük alapján kiszámított tömegük a nap tömegének csak 0·36, illetőleg
0·19 részének adódik. Fajsúlyuk a napénak csak 0·1 része. Egy másik változó csillag
a Herkules Z csillaga, Hartwig megfigyelései szerint, két óriás-napból áll, amelyek
egymás körül 45 millió km távolságban keringenek; átmérőjük 15, illetőleg 12 millió
km; tömegeik 174, illetőleg 94-szerte nagyobbak, mint a napé; fajsúlyuk 0·138 és
0·146. Különös, hogy a kisebb, sötét égitestnek majdnem oly kicsi a sűrűsége, mint a
nagyobbnak; de a nap és a nagyobb bolygók sűrűsége között is hasonló a viszony. A
Pegázusz U-val jelzett kettős csillagának a középsűrűsége Myers szerint a nap
sűrűségének mintegy 0·3 része. Roberts becslése szerint a Puppisz V nevű kettős
csillagának tömege a napnak 348-szorosa, de sűrűsége a napénak csak egy ötvened
része. Myers kiszámította, hogy a Lira Béta nevű változó csillaga is 30-szor nagyobb
tömegű a napnál, de fajsúlya 1600-szor kisebb, mint a napé.
Ha ezen számítások még nemis egészen megbizhatók, mégis világosan
bizonyítják, hogy a nap, tömegét tekintve, a kisebb csillagok közé tartozik, és hogy a
sűrűség elég magas fokát érte el, tehát aránylag előrehaladt fejlődési stádiumban
van. Hogy csak gyöngén világító csillag, azt akkor ismerték fel, amidőn a csillagok
távolságát meg tudták határozni. Az Arkturusz és Beteigeuze távolságában nem is
láthatnók szabad szemmel, és oly távolságban, amely az elsőrendű csillagoknak felel
meg, napunk ötödrendűnek látszanék, ami azt jelenti, hogy a leggyöngébben látható
csillagokhoz tartozna.
Hogy a napot ily aránylag jelentéktelen égitestnek tartják, annak az az oka, hogy
főleg a legfényesebb és a legnagyobb csillagokat tanulmányozták. Kapteyn
igyekezett ezt kiegyenlíteni, amennyiben kiszámította, hogy hány különböző
fényességű csillag található – ahol a nap fénye az egység – egy a nap körül képzelt
560 fényévnyi sugárral biró gömbben.
Az eredmény a következő:
1 csillag fénye több mint 10,000

26 « « 10,000 és 1000 között van
1300 « « 1000 « 100 « «
22,000 « « 100 « 10 « «
140,000 « « 10 « 1 « «
430,000 « « 1 « 0·1 « «
650,000 « « 0·1 « 0·01 « «
Ezen táblázat a csökkenő fényű csillagok igen nagy számbeli túlsúlyát mutatja.
Ezért feltételezhetjük, hogy a sötét égitestek jóval felülmúlják a fényesek számát. De
nem kell feltétlenül kisebb tömegüeknek lenniök, ámbár azt tapasztaljuk, hogy a
legfényesebb csillagok a legnagyobb térfogatúak, és nagy tömegűek, dacára annak,
hogy sűrűségük magas hőmérsékletük folytán igen kicsi.
Azon körülményből, hogy a kettős csillagok pályái a bolygópályákkal ellentétben
rendkívül excentrikusak, arra következtettek, hogy bolygórendszerünk nagy
szabályszerűsége kivételes eset. Ez azonban egyáltalában nem szigorú bizonyíték.
Az a ködfolthoz hasonló korong, amely két csillag összeütközésénél a középpontot
elfoglaló test körül kiterjed, az egész tömegnek általában csak kis része. A
legnagyobb rész a középponti testben marad. A kitaszított részek sebessége folytán
a középponti testen kívüli anyag szétszóródik az űrben. A legnagyobb sebességű
molekulák elszabadulnak, míg a forgó korong a világűrből átvett sugárzás által
állandóan nagyobbodik. Ha most az űrből idegen test jut a forgó korongba, két eset
lehetséges. Ha ezen testnek, pl. valamely üstökösnek a tömege a koronghoz
viszonyítva kicsi, akkor az utóbbi kényszerítheti arra, hogy forgómozgását átvegye.
Bolygó keletkezik, amely csaknem köralakú pályán mozog a korong síkjában. Ha
azonban a behatoló test tömege a korongéhoz képest nagy, akkor ez mindamellett
annyira csökkentheti a behatoló égitest sebességét, hogy a ködfolt középponti
tömegét nem tudja ujra elhagyni. A korong anyaga azonban csak kevéssé
változtathatja meg a behatoló égitest pályáját, amely emiatt excentrikussá válik és a
korong síkjához képest mindennemű hajlást vehet fel. Az utóbbi eset teljesen
megfelel, Laplace szerint, az üstökösök magatartásának naprendszerünkben. Az
előbbi esetet szemügyre véve, mivel az újonnan keletkezett bolygó aránylag kicsi, a
lehűlés folytán gyorsan elveszti kis fényét és nem látható közvetlenül. Kis tömegénél
fogva befolyása a középponti test mozgására csak igen csekély, és az általa
előidézett mozgásváltozás sokkal jelentéktelenebb, semhogy abból a sötét kisérő
jelenlétére következtetni lehetne. Ilyen eset valószinüleg gyakrabban fordul elő, mint
az, hogy nagy égitestek kerülnek a rendszerbe, már azért is, mivel a kis égitestek, pl.
az üstökösök aránylag gyakoriak, «oly sokan vannak, mint hal a tengerben», mondja
Kepler. A nagy égitestek legtöbbje képes lesz a ködfoltokon áthatolni, anélkül, hogy a
térben való előrehaladásában akadályozva volna. Ilyféle eseteket azonban ritkán
figyelhetünk meg. Ha a fejlődő kettős csillag rendszerébe valamely nagy égitest
összetevő gyanánt belép, akkor a már esetleg ott lévő bolygók igen bonyolult
pályákon fognak mozogni.
Wien törvényét a spektrum szineinek a hőmérséklettel való összefüggéséről a
csillagok hőmérsékletének meghatározására is alkalmazták. Itt azonban igen szigorú
kritikát kell gyakorolni, mert az általunk észrevett csillagfény nem a teljes sugárzása a
csillagnak, hanem annak külső légkörében elnyeletés folytán gyöngült.
Valamely csillag hőmérsékletét szinképvonalai erősségéből is meg lehet itélni.
Némely vonal a gázok elnyelési színképében emelkedő hőmérsékletnél intenzivvé
válik, mások ismét megfelelően gyöngülnek. Hale és munkatársai Kaliforniában a
Mount Wilsonon oly fémek színképeit vizsgálták, amelyeket 110 volt feszültségű
fényívben egy ízben 2, máskor 30 ampère-nyi erősségű árammal légneművé
alakíttattak át. Az utóbbi fényív természetesen melegebb volt és így meg tudták
állapítani a színkép vonalainak a hőemelkedés által előidézett változását. Két
színképet összehasonlítva meg tudták határozni, hogy melyik tartozik a magasabb
hőfokhoz és így például meg tudták állapítani, hogy egy csillagnak, vagy napfoltnak
fénye a napénál magasabb, vagy alacsonyabb hőfoknak felel-e meg? Hale azt találta,
hogy a napfoltok fényét elnyelő gázak alacsonyabb hőmérsékletüek, mint azok,
amelyek a napkorong fényét elnyelik. Ennek oka kétségkívül a napfoltok körüli gázak
nagyobb sűrűségében rejlik, ez azonban nem bizonyítja azt, hogy a napfoltfenék
sugárzó területe alacsonyabb hőfokú, mint a fotoszferafelhőké, amelyek a napkorong
fényét kisugározzák. Hale laboratoriumában összehasonlító tanulmányok alapján
kimutatták, hogy az Arkturusz és a Beteigeuze szinképe csak annyiban különbözik a
napétól, mint a napfoltoké. Ebből arra következtethetünk, hogy az ezen óriási
csillagok fényét elnyelő gázoknak, különösen a Beteigeuzeben alacsonyabb a
hőfokuk, mint a nap fotoszférája felett lévőknek. Azonban e csillagok sugárzó
rétegeinek nem kell azért hidegebbeknek lenniök a napnál. Ellenkezőleg,
valószínűnek látszik, hogy ezen esetekben a külső gázburok alacsonyabb hőfokának
az elnyelő gáztömeg nagy sűrűsége az oka.
Az árapály, amint azt G. H. Darwin egyik klasszikus művében kifejti, nagy
befolyást gyakorolt bolygórendszerünk fejlődésére. Darwin kimutatja, hogy a hold
közvetlen azután, hogy elválott a földtől, valószínűleg igen kis távolságban keringett

Transparent Lobbying And Democracy 1St Ed Edition Sarka Laboutkova full chapter pdf docx

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

You might also like

Transparent Lobbying And Democracy 1St Ed Edition Sarka Laboutkova full chapter pdf docx

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Transparent Lobbying And Democracy 1St Ed Edition Sarka Laboutkova full chapter pdf docx

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Transparent Lobbying and Democracy

1st ed. Edition Šárka Laboutková

Epistemic Democracy and Political Legitimacy 1st ed.

Competing Interest Groups and Lobbying in the

The Weariness of Democracy: Confronting the Failure of

Street Art and Democracy in Latin America 1st ed. 2020

Citizens and Democracy in Europe: Contexts, Changes and

Democratization and Democracy in South Korea,

Security, Democracy, and Society in Bali: Trouble with

Transparent and Authentic Leadership: From Biblical

Šárka Laboutková · Vít Šimral

ISBN 978-3-030-36043-6 ISBN 978-3-030-36044-3 (eBook)

Cover illustration: Marina Lohrbach_shutterstock.com

The book Transparent Lobbying and Democracy is written by a group of

David Ondráčka, member of global Board of Transparency

as a useful and enriching contribution to the debate on lobbying, its nec-

Karel B. Müller, University of Economics, Prague

in peer-reviewed journals during last three years and presented at interna-

Liberec, Czech Republic Šárka Laboutková

2 Democracy and Lobbying 31

3 Transparency in Democratic Decision–Making 51

4 Methodology of Research on Lobbying Regulation 79

5 A Theoretical Model of Lobbying111

6 Past and Present Practices of Lobbying and Its Regulation143

7 Transparent Lobbying in Central and Eastern European

8 Open Government and Its Impact on the Lobbying

 ppendix A: Components of CPI Index (Revised 2014

Appendix B: Components of CII Index263

Šárka Laboutková works as an associate professor at the Economics

Petr Vymětal works as an assistant professor at the Political Science

Fig. 4.1 CII methodology structure. (Source: Krsmanovic 2014,

Table 2.1 Old and new models of democratic government/governance 41

Table 8.2 The country’s commitments in terms of Access to information

Box 3.1 Limits of evaluation of Freedom House’s “Functioning of

1.1 The Recent Growth of Regulation

In the last four decades, lobbying has become a universally acknowledged

© The Author(s) 2020 1

pushing forward the agendas of various interest groups (Schlozman and

These national lobbying laws significantly vary in several aspects: the

1.2 How is Lobbying Connected to Democracy?

decisions through their ability to choose among alternative contenders for

1.3 The Present-Day Relevance of Transparent

the funding of political parties, laws on conflicts of interest, the so-called

The actual decision-making process of economic policy needs both the

aggregate transparency index with two sub-components: economic/insti-

1.4 The Current State of the Art

goods). In exchange for these high-value services, regulated industries may

1.5 Research Questions and Objectives

c­ ompanies are not considered lobbyists under Polish legislation, as they

the correlation between the two variables, lobbying transparency and

• How is lobbying defined and how does interest representation relate

The second main question “What factors affect transparency of lobby-

• What are the characteristics of transparent lobbying?

To answer these research questions, the book uses a combination of

only in connection with the existing literature on lobbying and secondary

1.6 Methodological Framework

1. Exchange models based on both the interest group and social-­

5. Buchholz’s model, which shows communication strategies that are

1.7 The Structure of the Book

Liberec, Czech Republic Šárka Laboutková

2 Democracy and Lobbying 31

3 Transparency in Democratic Decision–Making 51

4 Methodology of Research on Lobbying Regulation 79

5 A Theoretical Model of Lobbying111

6 Past and Present Practices of Lobbying and Its Regulation143

7 Transparent Lobbying in Central and Eastern European

8 Open Government and Its Impact on the Lobbying

ppendix A: Components of CPI Index (Revised 2014

Appendix B: Components of CII Index263

Table 2.1 Old and new models of democratic government/governance 41

c ompanies are not considered lobbyists under Polish legislation, as they

1. Exchange models based on both the interest group and social-