1.

A HANGKÉPZÉSI ZAVAROK PATOMECHANIZMUSA, TÜNETTANA,

CSOPORTOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEI (ETIOLÓGIA ALAPÚ FELOSZTÁS), JELENTŐSÉGE

A fonációs rendszer központi irányítás alatt áll: neurális és humorális, valamint auditív és
szomatoszenzoros visszacsatolás.
Hármas tagozódású:
1. hangképzés, mint fizikai funkció: az energia előállításához szükség van egy
kompresszorra, majd az energia átalakításához egy oszcillátorra, a létrejövő energia
módosításához szükség van egy rezonátorra
2. hangképzés, mint szerv: a kompresszor funkcióját látja el a tüdő, oszcillátor funkcióit
látják el a hangajkak, a rezonátor funkciót tölti be a toldalékcső
3. fiziológiai funkció: kompresszor és tüdőhöz kapcsolódó funkció lesz a légzés, az
oszcillátor és hangajkakhoz tartozó funkció lesz a hangadás és a rezonátor és
toldalékcsőhöz tartozó funkció az artikuláció

Diszfónia meghatározása: rekedtség nem egyenlő diszfónia!

Hacki: A fonációnak, mint komplex funkciónak a zavara, patológiás állapot, amely számos
etiológiai tényezőre vezethető vissza, és sokfelé patomechanizmus alapján sokrétű szimptómát
mutat.—a hang a vele szemben támasztott követelményeknek nem tud megfelelni.
Diagnosztikai rendszerek: BNO, FNO (komplexebb, figyelembe veszi az egyén személyes és
környezeti tényezőit is, megváltozott képességeit
Patogenezis, patomechanizmus
A terápiás fókuszok kijelöléséhez pontos diagnózisra van szükség, amely leírja a kóros állapot
kialakulásának kórokozati folyamatát (patogenezisét), egyben végigköveti a patogenezisben
szerepet játszó folyamatok egymásra hatását (patomechanizmusát).
A korábban használt elsődleges (primer) és másodlagos (szekunder) jelzők is használatban
maradtak, a struktúrák elváltozásaihoz köthető időrendiség leírására (időbeli lefolyásra használt
elnevezések), ezek azonban kevésbé fejezik ki az ok-okozati viszonyokat a kórfolyamat
kialakulásában.
A fonációs apparátus területén megjelenő szimptómák patomechanizmusának leírására Hacki
(2013) a következő fogalmakat ajánlja, függetlenül attól, hogy a funkciózavar organikus-
strukturális vagy vezérlési eredetű (ok-okozati összefüggések): eredeti (originális) tünet, kísérő
(konkomittáló) tünet, következményes (konszekutív) tünet, kiegyenlítő (kompenzatórikus) tünet.

Tünettan:
A diszfóniának, mint patológiás állapotnak elsődleges és fő tünete és kritériuma a hang
terhelhetőségének és a fonációs teljesítőképességnek a csökkenése.
A további tünetek változatos megjelenésben, általában halmozódva lépnek fel.
Szimptómarendszerében Hacki (2013) az alábbi tüneteket említi.
• Strukturális-organikus tünetek, melyek lehetnek minimális (erezettség, kezdődő
hangajakcsomó) és jelentősebb elváltozások (ödéma). Szervi tünetek nem feltétlenül
jelennek meg (pszichogén afónia).
• Funkciózavarok, melyek a fonációs rendszer valamely részének működését érintik
(bénulás, izomtónust érintő zavar miatti mozgáselváltozás; préselés). E zavarok
csökkent fonációs működéshez vezethetnek
• Pszichés tünetek: (szorongás) melyek megfelelő tesztekkel és kompetenciákkal
objektivizálandók!
• Vegetatív zavarok, melyek a fonációhoz köthetőek és gyakran a pszichés tünetekkel
együtt jelentkeznek (kipirulás, remegés)
• Auditív tünetek, melyek érinthetik a hangmagasságot, hangerőt, rezonanciát, a hang
időstruktúráját.
• Szomatoszenzoros (szubjektív) tünetek, melyek leginkább a laringeális területhez
köthetőek (gombócérzés, szárazság, kaparás)
Etiológiai alapú felosztás (Hacki)
 strukturális – organikus: a hangképző szerv veleszületett vagy szerzett strukturális
elváltozása következtében kialakuló diszfóniák
a) A nyálkahártya gyulladásos elváltozásai (akut gégegyulladás, krónikus gégegyulladás,
refluxlaryngitis, allergia)
b) Jóindulatú elváltozások (hangajakcsomó, hangajakpolip, Reinke-ödéma)
c) A gége veleszületett elváltozásai, gégeaszimmetriák, mechanikus sérülések
d) Szimptomatikus diszfóniák/rendszerbetegségeket kísérő diszfóniák (rosszindulatú
elváltozások, általános betegségek kísérő tüneteként, gégepapilloma, reumatoid megbetegedések,
granulomatózis, scleroderma, tuberkolózis)
e) A gége veleszületett elváltozásai (fejlődési rendellenességek)
f) A gége traumás sérülései

 vezérlési/regulációs: a hormonális és/vagy neurális vezérlés rendellenességeinek

következtében kialakuló diszfóniák
A. Neurogén-organikus diszfóniák (IR strukturális elváltozásaihoz társuló zavar)
a) Centrális: pl. stroke, traumás sérülés, neurodegeneratív megbetegedések)
b) Perifériás: idegpályák bénulása – hangajak bénulás (hangajak- vagy gégebénulások)

B. Malregulatív diszfóniák (megtartott struktúra melletti diszfunkció) –

diszregulatív/funkcionális diszfóniák modern elnevezése
a) Habituális/szokás alapú
b) Konstitucionális/alkati
c) Ponogén/hangterheléses
d) Szenzoros eredetű (pl. auditív visszacsatolás)

C. Hormonális diszfóniák: pl. mutációs, menstruációs, terhesség alatti hangképzési zavarok,

hormonháztatrtásbeli funkciók elváltozása miatt
 a mutáció azon fajtái, ahol a fonáció zavara nem társul a szervezet egészét érintő, a
hormonháztartás zavarára visszavezethető betegséggel, és a fonációs szerv struktúriáiban
nem tapasztalható patológiás elváltozás
D. Pszichogén diszfóniák

 Kevert típusú diszfóniák: a fonációs szerv irányítási zavara és organikus elváltozása

egyaránt megtalálható
a) pszichoszomatikus
b) endokrin eredetű (acromegália, hipogonadizmus)

Jelentősége: hogy ki tudjuk jelölni a terápiás célokat, milyen kompetenciákra van szükség és
milyen szakemberekre.