BORSA BROWN

A maffia gyermekei
 Első utá nnyomá s

Copyright © Borsa Brown

Hungá riá n edition © Á lomgyá r Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borító terv: Faniszló Á dá m

Szerkesztette: Kalocsai Judit
Korrektor: Tö rö k Tü nde
Tö rdelés: NovaBook

Készü lt a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben, 2017-ben

Felelő s vezető : Bá llá Lá szló , az igazgató sá g elnö ke

Felelő s kiadó : Nagypá l Viktor

ISBN: 978-615-5596-19-3

Á lomgyá r Kiadó , Budapest, 2017

Elérhető ségeink:
+36 30 487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar
 1. FEJEZET

MASSIMO

Nem tudom, ki talá lta ki, hogy Bibiana lovagoljon; de

még ma kitekerem a nyaká t!
Ja! Hogy az Suzanne volt!
Tö k mindegy! Vele is lesz mirő l beszélnem! Melyik
szü lő olyan agyalá gyult, hogy egy ekkora á llatra engedi
felü lni a gyerekét? Az én kis copfosomat... Akkora az a
ló alatta, mintha egy elefá nt lenne.
- Mintha feszü lt lennél! - lö ki meg a vá llam Umberto,
nekem meg tö bb sem kell.
- Baszki, én azt hittem, hogy pó nin lovagol, nem ek-
kora vadá llaton!
Tényleg azt hittem. Suzanne egy hó napja csak annyit
mondott, hogy Bibiana el fog kezdeni lovagolni. É n
nagy bő szen bó logattam rá , nem is vettem komolyan.
Pedig tényleg elkezdte. É s én eddig valahogy tényleg
ú gy képzeltem, hogy egy cuki kis tö rpe lovon ü csö -
rö g. Ló faszt! Egy hatalmas pejrő l vigyorog rá m, aki ha
megrá zná magá t, az én bellám má r zuhanna is.
- Nyugi má r! Jó l csiná lja! - nevet fel Umberto.
- Ha leesik, mindenkivel szá molok.
Hallom, hogy mellettem kuncog, de nem tudok rá re-
agá lni, mert az oktató hú z egyet a szá ron, mire a ló
megtorpan, és Bibiana meginog. Erő sen kapaszkodik,
így nem esik le, de én felpattanok. Umberto gyorsan
reagá l, mielő tt má sok is észrevennék.
- Ü lj má r le! É n is aggó dom érte! Nekem a keresztlá -
nyom! De hagyd má r egy kicsit szabadon. Ú gy ó vod ő t,
mint egy virá gszá lat, pedig kemény kiscsaj ez!
- Nem! Azért ó vom ő t ú gy, mint egy virá gszá lat, mert
ő egy virá gszá l!
- Ja! Tegnap is az volt... - rö hö g tová bb.
Igaza van. Tegnap Bibiana kö zö lte, hogy gö rdesz-
ká zni akar. Gö rdeszká zni! Kihozta a gará zsbó l azt a gu-
ruló s nyavalyá t, és el is indult vele. Csak lestem, mint a
moziban, mert én azt sem tudtam, hogy egyá ltalá n van
gö rdeszká nk.
Mióta nem babázik a lányom?
Bá r igazsá g szerint sosem babá zott. Hatéves, de má r
most akkora a szá ja, mint egy tinédzsernek. Nem szem-
telen, de néha rohadt kiakasztó , hogy hatévesen min-
denrő l van véleménye.
Na szó val, tegnap ú gy, ahogy elő van írva, kö rü lbelü l
az első percben elesett azzal a deszká val, és vérezni
kezdett a kö nyö ke. Egybő l vigasztaltam, észre sem vet-
tem, hogy ő bizony nem sír. Polírozva simogattam a kis
buksijá t, míg Suzanne oda nem lépett mellénk, és a vá l-
lamra téve a kezét kérdezte: „Most ő t nyugtatod vagy
magadat? Mert ő nincs kiborulva egy eséstő l. Ennyire
ismerhetnéd ő t, Massimo. Nem fog sírni!” É s tényleg
nem sírt.
Umberto pró bá l terelni:
 - Ma elég meleg lesz. Ha vége ennek a lovagló ó rá nak,
leviszem Bibianá t a partra, ti meg romantiká zhattok ki-
csit.
Erre akkorá t rö hö gö k, hogy zeng a tér.
- Romantika egy ú jszü lö tt mellett? Na azt kipró bá l-
hatná d te is!
Viviana Borelli má jus végén szü letett, szá ndékosan
adtunk neki hasonló hangzá sú nevet, mint Bibianá nak.
Amikor apá m ezt szó vá tette, Suzanne a maga termé-
szetességével ecsetelte apá mnak: „Ugyan má r, Gilberto!
Ez praktikussá g! Elkiá ltjuk magunkat, hogy Bibiana, és
arra garantá ltan odafigyel Viviana is. Vagy ha esetleg
azt kiá ltjuk, Viviana, na arra is figyel majd Bibiana is.”
Apá m ú gy nevetett, hogy a hasá t fogta.
Hasonlítanak egymá sra. Emlékszem, Bibiana csecse-
mő ként pontosan ú gy nézett ki, mint most Viviana. É s
azt is meg kell vallani, hogy hiá ba má sodik lá ny, nem
adott kevesebbet. A szü lés ugyanú gy kikészített, de
amint napvilá got lá tott, má r ö ssze is rakott. Fogal-
mam sincs, miért tudtam mindkét lá nyom szü letésénél
ú gy sírni, mint egy szaros gyerek, de vá llalom.
- Vele tö bb bajod lesz, mint Bibianá val.
- Nekem mondod? Egyfolytá ban bő g. Tuti operaéne-
kes lesz, olyan szufla van benne... Megrö ntgeneztetem,
mert szerintem egy lebennyel tö bbő l á ll a tü deje.
Erre mindketten nagyon nevetü nk, pedig voltakép-
pen nem vicces. Tény: a kis Viviana Borelli olykor arra
késztet, hogy á lljak a kisá gya felett, nézzem a vö rö slő
arcá t, és azon gondolkodjam, hogy a csudá ban nem ful-
lad meg. Persze erre is csak pá r má sodpercig vagyok
képes, mert má r kapom is ki, és rá zom a pelenká s seg-
gét. Nem mintha érne valamit, mert ugyanú gy ordít.
- Apá d hogy van? - fordítom komolyra a szó t, mert a
legidő sebb Sapho hiá ba van tú l egy kemoterá piá n, a
jelek arra engednek kö vetkeztetni, hogy hamarosan ko-
pogtat érte a halá l.
- Elég szarul... Á llandó an azzal jö n, hogy nő sü lhetnék
má r...
- É s?
- Kit, Massimo? Aki jó tá rsam lehetne, az nem érde-
kel, nem tudok szerelmes lenni. Nincs akkora má zlim a
nő kkel, mint neked.
- Pedig a lá bad elő tt hevernek.
- Ja! Csak én nem szeretem a heverésző nő ket - moso-
lyog vissza.
Egy idő re elhallgatunk, nézem, ahogy forgatja a ke-
zében a vizesü veget, tudom, hogy az apjá n tö preng.
Mindig is érdekelte ő t a hatalom, és mindig is tú lcsor-
dult benne a bizonyítá si vá gy. Hamarosan magá ra ma-
rad, és bá rmily tapasztaltak is vagyunk, ez hatal-
mas teher. A dö ntéseket má r magunk hozzuk, de biztos
vagyok benne, hogy csakú gy, ahogy én, ő is kikéri a
mai napig az apja véleményét.
Az eltelt hat év életem legszebb idő szaka. A szerelem
kö ztem és Suzanne kö zö tt hatá rtalan. Eltű nt a szá mon-
kérés, a meg nem értés, csak a tű z maradt, amit a lá nya-
ink még inká bb szítanak. Tegnapelő tt példá ul bejö tt a
há ló nkba Bibiana, és magunk mellé vettü k Vivianá t is.
Fura érzés volt... É rezheti azt az ember, hogy tú l fog
benne valami csordulni? A legszívesebben kacagtam
volna, meg sírtam volna. Azt sem tudtam, melyikü ket
nézzem... Há rom gyö nyö rű nő az életem része, és mivel
rá jö ttem, hogy szeret az isten, csodá latos abba belegon-
dolni, hogy életem végéig mellettem lesznek.
Mi tagadá s, jó békében élni. Ezt nemcsak én ismerem
el, hanem a bá tyá im, az apá m és a Saphó k is. Megfizet-
hetetlen.
- Jó l van, Bibiana! Akkor most elengedsz mindent, és
megfordulsz! Ü gyesen, ú gy, mint a mú ltkor - utasítja az
oktató .
Bibiana engedelmeskedik, mindent elenged, és olyan
já tszi kö nnyedséggel kezd forogni, hogy a pulzusom is
kö rü lbelü l arra a sebességre kapcsol. Umberto jó l
tudja, hogy ez most beteszi a kaput, ezért azonnal
hozzá m fordul.
- Megtanul biztosan ü lni a lovon. Ez jó ! Pontosan
ezért nem fog leesni.
É rtem én, de miért nem egy kisebbet adtak alá?
- Na jó . Kimegyek a kocsihoz szívgyó gyszerért. Ú gyis
má r csak ö t perc van. Ezt lá tni sem bírom!
Umberto ismét nevet, én felá lló k, lesétá lok a lépcső n,
és kifelé veszem az irá nyt. Elképesztő . Bibiana rá m néz,
vicsorog az apró tejfogaival, amik kö zü l má r hiá nyzik
pá r, és még integet is. A legszívesebben rá ordítanék,
hogy „oda figyelj!”, de abban a pillanatban megbot-
lok, és majdnem hasra esem. Bibiana kacagni kezd, és
folytatja a dolgá t.
Suzanne! Beszélnünk kell!

***
 Bibiana há tul csö rö g valami zacskó val, jobb nem is
lá tni, mert utá lom, amikor esznek az autó ban. Má r így
is alaposan megnéztem a lovagló csizmá já t, nehogy va-
lami trá gya maradjon a talpá n.
- Ü gyes voltá l, Bibiana! - fordul há tra hozzá Umberto.
- Tudom - veti vissza félvá llró l.
Erre Umberto nevetni kezd, én meg a visszapillantó -
ba nézve mondom:
- É s milyen szerény vagy!
- Az mit jelent?
- Azt, hogy tiszta apád vagy! - kacag tovább
Umberto.
Bibiana leteszi a zacskó t, és teli szá jjal vá laszol.
- Anya is ezt szokta mondani.
Umbertó tó l kérdezem:
- Mit adtá l neki?
- Gumicukrot.
Arra gondolok, hogy amint kiszá llunk, el kell tü ntet-
nem a zacskó t, mert ha Suzanne meglá tja, hogy mivel
tö mö m a gyereket ebéd elő tt, akkor baj lesz. Ő pró bá lja
egészséges ételekkel etetni ő t, de én hü lyeségnek tar-
tom. Az evés az gyö nyö r!
- Datolyá t adtá l neki. É rted? - Umberto nem érti, mi-
ért mondom ezt, csak akkor esik le neki, amikor
Bibianá nak is mondom: - Bibiana! Datolyá t ettél! Oké?
Ha anya kérdezi...
Egy picit elgondolkodik, majd vigyorogva reagá l:
- Ez ugyanolyan titok, mint a mú ltkori fagyizá s?
- Pontosan.
 Umberto má r szakad a rö hö géstő l, a kezemre teszi a
kezét.
- Mondd má r meg, há ny ilyen titkotok van?
- Sosem derü lhet ki! É rtitek?
- É n értem! - kiá lt fel Bibiana, mire mi szinte egyszer-
re komolyodunk el.
Umberto rá m nézve nyö gi:
- Ez tényleg Borelli!
 2. FEJEZET

SUZANNE

A kocsi most parkol le a há z elé, még gyorsan ellen-

ő rző m a strandtá ská t. Az az igazsá g, hogy az utó bbi
idő ben kevesebb idő m jutott Bibianá ra, mert Viviana
teljesen kisajá tít magá nak. Pontosan ezért terveztem el,
hogy lesz, ami lesz alapon a mai napot a nagyob-
bik lá nyommal tö ltö m.
Mindent beraktam, bá r nem megyü nk messzire. A
partot vesszü k célba, noha nem jellemző , hogy
lejá runk. A sajá t kertü nket, medencénket jobban
szeretem, most azonban azért dö ntö k a part mellett,
mert nem akarom, hogy Viviana a kö zelü nkben legyen.
Akkor akaratlanul is rá néznék, dajká lná m...
- Ciao bella! - kiá lt be Massimo, és bizonyá ra Bibiana
is a kezében van, mert hallom a sikongatá st.
Kilépek, ott á llnak mind a há rman, és nagyon nevet-
nek. Nem szeretném elrontani a fergeteges hangulatot,
de nem való színű , hogy soká ig lesz ilyen jó kedvü k.
- Na végre! Azt hittem má r, lerobbantatok valahol.
Massimo leteszi Bibianá t, és felém sétá l. Kitá rja a kar-
já t, megö lel, megcsó kol, majd kissé eltolva magá tó l
mondja.
 - Te tudtad, hogy hatalmas lovon ü l a lá nyunk? É n
azt hittem, pó nikon lovagolnak a gyerekek ennyi idő s
korban.
Elmosolyodom, mert el tudom képzelni, hogy milyen
pofá t vá gott, amikor szembesü lt ezzel. Massimo nem
tú l nagy á llatbará t. Mondhatom ú gy, hogy minden á l-
lat, aki nagyobb ná la, frusztrá lja. Így a ló is.
- Akkor most má r tudod az igazat.
- Mi van, ha egyszer leesik?
- Nem esem le! - kiá lt kö zbe Bibiana, mire mindnyá -
jan rá meredü nk. Hiá ba beszélü nk angolul, ugyanú gy
ért mindent, bá r tény, angolul nagyon ritká n hajlandó
megszó lalni. Pontosabban csak akkor, ha kettesben va-
gyunk. Ha az apja is jelen van, akkor olaszul beszél, én
meg vért izzadva pró bá lom kö vetni. Egész jó l megy
az olasz, de ő k hadarnak, és ember legyen a talpá n, aki-
nek az agya fogja.
Massimo visszafordul hozzá m, még mindig vá laszt
vá r. Az arcá ra nyomok egy csó kot.
- Hallottad a vá laszt! Nem esik le!
- Ez nem vicc! Aggó dom érte!
- Ó ! Há t ü dv a klubban! Végre te is aggó dsz! - mo-
solygok rá .
- Ez ö vö n aluli volt!
Bibiana Umbertó val incselkedik, ezért én Massimo
ö vrészére nézve mondom:
- Tudod, hogy gyengém az ö vö n aluli részed. - Fel-
hú zza a szemö ldö két, ismerem má r ezt a pillantá sá t.
Kitelik tő le, hogy megkéri Umbertó t, foglalkozzon
Bibianá val, engem meg felcitá l a há ló ba. - Na jó ! Milyen
sportban egyeznél ki?
Megdö rzsö li az á llá t, és tö k komolyan mondja:
- A sakkot tá mogatom.
Hatalmasat kacagok, de ő komoly marad. Megemel, a
nyakamhoz puszil, de amikor ismét beszélni kezdek,
kicsú szik a lá ba aló l a talaj.
- A ti mai sportotok az nagy kihívá s lesz. Ú gy dö ntö t-
tem, ma Bibianá val tö ltö m a napot a parton. Kettesben.
Te és Umberto megnyertétek Vivianá t...
- Á á á á llj! Ezt hogy? Nem hagyhatsz itt vele!
- Massimo! A lá nyod! Bibianá tó l nem rettegtél így,
rá adá sul most má r tapasztalatod is van.
- Mindig ordít a kezemben.
- Há t istenem. Ő is Borelli. É rtsd meg, Bibianá ra is
idő t kell szá nnom!
- É rtem. De mi lenne, ha mi is veletek mennénk?
- Mondom, kettesben!
Bibiana kiszű ri a lényeget, mert nyú jtó zkodik, hogy
ezért há lá san megpusziljon. Szerencsések vagyunk,
mert egyá ltalá n nem féltékeny Vivianá ra, de mindket-
tő nek ugyanannyi já r.
Massimo á brá zata elég nevetséges, igazsá g szerint
megértem ő t. Olykor még én sem tudom, mit kezdjek
Vivianá val. Az orvos azt mondta, hogy há rom hó napos
kora kö rü l minden javulni fog. Na akkor kellett volna
csak Massimo fejét lá tni. Rá tá maszkodott az orvos asz-
talá ra, és tö k nyugodtan mondta: „Há rom hó nap? Most
háromhetes.”
 - Nyugi, Massimo. Megoldjuk! - csap a hátá ra
Umberto.
- É s ki fogja megszoptatni?
Erre má r hangosan felnevetek.
- Fejtem le tejet. Jolanda segít majd, ő mindent
tud. Oldalra dö nti a fejét, ez a belenyugvá s jele
ná la.
- Mondd, hogy most alszik!
Elé lépek, és a fü lébe
sú gom:
- Alszik! De este há lá s leszek neked ezért a napért, és
te nem fogsz aludni. - Hü mmö g, mint valami medve,
azt hiszem, ezt most nem értékeli. Intek Bibianá nak,
felkapom a tá ská t. - Na arrivederci ragazzi!

MASSIMO

Umbertó val csö ndben ü lü nk, minden perc ajá ndék.

Ismerve Suzannét, csak azért is este fognak hazajö nni.
Jolanda a konyhá ban tevékenykedik, most azért ö rü lö k
annak, hogy itt van. Nem vagyok tö ketlen, el tudom
lá tni a sajá t gyerekemet, de mégiscsak jó az, ha van egy
nő a há zná l. Azt hiszem, ezzel minden olasz így van.
A babará dió ban má r hallani a nyü zsö gést. Egymá sra
nézü nk, de anélkü l, hogy mondanék valamit, elindulok
fö lfelé. Mire odaérek hozzá , ú gyis torkaszakadtá bó l fog
ü vö lteni.
 A lépcső n má r hallom, és bá r nem ö rü lö k, de elneve-
tem magam.
Na jó l van, te oroszlán. Jövök.
Odamegyek hozzá , ahogy megérintem, egy pillanatra
elhallgat. Aztá n nagy való színű séggel rá jö n, hogy nem
anya vagyok, mert megfeszítve magá t sír tová bb. Lefek-
tetem, tisztá ba teszem, ettő l sosem undorodom. Emlék-
szem, amikor Bibiana még pelenká s volt, Umberto azt
mondta, a pelenkacserét nem vá llalja. Bá rmit megtesz a
keresztlá nyá nak, de tisztá ba tenni nem hajlandó . En-
gem ez a legkevésbé sem frusztrá l.
Elindulunk lefelé, lent má r Jolanda á ll a cumisü veg-
gel, és nyú jtja felénk a karjá t. É n meg a tejért nyú jtom,
mert eszemben sincs á tadni Vivianá t. Suzannénak igaza
van. Ha ő szá n arra idő t, hogy kettesben legyen a na-
gyobb lá nyunkkal, akkor én is megteszem ugyanezt
a kisebbel. Jolanda azonnal megért mindent, mosolyog-
va tá vozik.
Elhelyezkedem, nyú jtom a szá já hoz az ü veget, ő
azonnal szívni kezdi. Umberto a kanapé mö gé á ll.
- Nemrég még Bibiana volt ekkora.
- Hmmm...
Igaz. Az idő rohan, és mi sosem érjü k utol.
- Tudsz valamit Á gnesérő l?
Á gnese Umberto hú ga és Bibiana keresztanyja. A ke-
resztelő utá n egy évvel ú gy dö ntö tt, hogy visszamegy
Ameriká ba, mert nem talá lja a helyét. Most az apja be-
tegsége miatt haza fog jö nni, de fogalmam sincs, mikor
érkezik.
 - Jö vő héten jö n. Hiá nyzik neki Bibiana. Apá mnak
még nem merte elmondani, de férjhez akar menni.
- Egy amerikaihoz? - kérdem, mikö zben há trafordí-
tom a fejem. Nekem nincsenek ezzel az egésszel kap-
csolatban elő ítéleteim, de az idő s Sapho való színű leg
á tkozó dni fog, ha ezt megtudja. Nekem sem volt egy-
szerű egy angol nő t a csalá domba vezetni...
- Ja. Á llító lag vannak olasz felmenő i...
Ezen mindketten gú nyosan elvigyorodunk. Amerika.
Van olyan ember, akinek nincs má s nemzetbő l való
felmenő je?
Viviana abbahagyja az evést, a vá llamhoz fektetem,
azonnal bü fö g egyet, érzem a vá llamon lecsorgó forró
folyadékot.
Umberto bizonytalanul mondja:
- Ugye tudod, hogy lehá nyt?
Jolanda való színű leg végig ugrá sra készen á llt, mert
most mellettem terem egy textilpelenká val.
- Jaj, Signor. Ezt oda kellett volna teríteni.
Nem mondok semmit, csak helyeslő én bó logatok.
Nem mindegy? Most lehá nyt. Még pá r év, és tojik a fe-
jemre. Vissza fogom még sírni ezt az idő szakot, amikor
végigterített a kibü fö gö tt tej, és nem csapja rá m az ajtó t.
Bibiana má r néha képes két ó rá n á t is duzzogni.
Visszafektetem az ö lembe, és lá ss csodá t, nem sír.
Még kacará szik is. Ennyi az élet. Egy kis anyatej, és ke-
rek a vilá g. Nekem meg csak bele kell néznem ebbe a
két kerek kis gombba, és szintén kerek minden.
 3. FEJEZET

MASSIMO

Este van, meg kell á llapítanom, szuper apa vagyok.

Micsoda sikerélmény. Nem ü vö ltö tt egész nap a gyerek,
etettem, tisztá ba tettem, dajká ltam, sétá ltunk, fü rdet-
tem...
Superman vagyok!
Suzannéék má r a há zban vannak, Bibiana egyfolytá -
ban nyomja a szö veget, remélem, Viviana nem ébred
fö l.
Nyílik az ajtó , azonnal felkapom a lá nyomat, és fe-
nyegető en nekifeszítem a homlokomat.
- Shhhhü Ha felébreszted a hú godat, akkor nem me-
sélek!
Erre elneveti magá t, felhú zza a vá llait, és ú gy cincog,
mint egy kisegér.
Suzanne mellénk á ll, és csodá lkozva a kisá gyra néz:
- Te elaltattad?
- Mindent
megcsiná ltam.
Megpaskolja az arcom:
- Még a végén megtartalak!
Jolanda kopog az ajtó n, belép, és egy szó nélkü l
nyú jtja a kezét. Bibiana azonnal vele megy, fü rö dni vi-
szi. Mi á tö leljü k egymá st, és a fü lébe sú gom:
- Délben valami ká rpó tlá sró l beszéltél...
 SUZANNE

Meghalnék nélkü le. É letem legjobb dö ntése volt,

hogy mindent megbocsá tottam, és ú jrakezdtü k a kap-
csolatunkat. É vek teltek el azó ta, és ezek az évek
minket igazolnak. A kitartá s az emberi
tulajdonsá goknak talá n a legértékesebbike. Kitartani
valaki mellett jó ban- rosszban, amíg vilá g a vilá g...
Megmarkolja a mellemet, halkan felnyö gö k, imá dom
a hatá rozottsá gá t. Négy hete szü ltem, de mi má r
Bibiana utá n sem vá rtuk meg azt a hat hetet. Belehal-
ná nk. Massimo gyengéd, odafigyel rá m, egészen má s-
ként szeretkezik, mint amit megszoktam tő le.
Csó kokkal borítja az egész mellkasomat, a hasamhoz
kú szik, majd még lejjebb. Belém kó stol, a hajá t marko-
lom, élvezem a nyelve já téká t.
Annyi minden vá ltozik az ember életében, amikor
gyermeke szü letik. É s ez vonatkozik a szexualitá sra is.
Sokszor csak egy robotnak érezzü k magunkat. Egy
gépnek. Aztá n lemegy a nap, feljö n a hold, és este az
á gyban ugyanazok a csá bító k lehetü nk, akik az egész
létü nk ö nbizalmá t adjá k.
Csodás érzés nőnek lenni. Csodás érzés Massimo mellett
nőnek lenni.
Feltérdel, a combom alá nyú l, a csípő jére feszíti a lá -
bamat, és rá m dő l. Félhomá ly van, ebben a félhomá ly-
ban Massimo szemei mindig az ö rdö gö t mutatjá k ne-
kem. Az ö rdö gö t, akinek aranybó l van a szíve, aki
oroszlá nként harcol egy klá nért, a békéért, és akinek
mi vagyunk a minden. A fekete pupillá já ba mélyedve a
végtelen sö tétség mutatja, hogy az életü nknek ö rö kre
lesz fekete foltja, de van egy vilá gosodó írisz... és egy
hó fehér tenger, ami ezt kö rbeö leli. A mi kiü tü nk. A
mi békességü nk, boldogsá gunk.
Lassan belém hatol, a má sik lá bamat is a csípő jére te-
szem, és szorosan magamhoz vonom. Imá dom a mell-
kasa forró sá gá t, a sző rzete csiklandó ssá gá t... Egyszerű -
en mindenét imá dom.
A fü lé be sú gom:
- Akarsz még beszélni a lovaglá sró l?
Nem lá tom az arcá t, de érzem, hogy nevetni kezd.
Elég hallanom egyetlen lélegzetvételét, és abbó l azonnal
tudom, hogy mérges, boldog vagy elkeseredett. Az én
Massimó m, akit ú gy ismerek, mint a tenyeremet.
- Nehogy azt hidd, hogy le tudsz kenyerezni! Szerin-
ted beszélgetni akarok ró la?
- Gyakorolhatná nk is...
Fö ltá maszkodik, megfogja az arcom.
- Gerincvédő és kobak nélkü l nem ü lhet fö l. Megtil-
tom! É rted?
Képtelen vagyok visszatartani a nevetést. A kö nnye-
im is csorognak, amikor vá laszolok:
- Akkor most hozol nekem is olyan gerincvédő t meg
kobakot?
 UMBERTO

Felpolcolom a lá bam, azt veszem észre, hogy nem

szű nik a vigyor az arcomró l. Ká r, hogy ennek a
Vivianá nak nem én lettem a keresztapja. É letre való
lesz ez is! Ahogy rá m nézett...
Szép dolog a család!
Szeretném apá m kívá nsá gá t teljesíteni, én is arra vá -
gyom, hogy megtalá ljam az igazit, és ugyanú gy poron-
tyaim legyenek, mint Massimó nak. Sok idő t tö ltü nk
együ tt. A mai napom, hogy Bibianá val tö ltsem, kú tba
esett, de holnapra elkértem. A legszívesebben
Vivianá t is elhozná m, hadd legyenek kettesben. A mai
nap utá n azt érzem, nincs gyerek a vilá gegyetemben,
akivel ne lennék el.
Csö rö g a mobilom, fö lveszem, anyá m az.
- Anya?
- Gyere ide, Umberto. Eljö tt az idő .
Hát itt van!
Bekopogott apá m há zá ba, a szobá já nak ajtajá n. Oda-
á llt az á gyá hoz, és vinni készü l. A kérdés, hogy én le-
szek-e a gyorsabb, vagy ő . A halá l vagy én?
Semmit sem mondok, leteszem a telefont, belebú jok a
cipő mbe, és lassú léptekkel megyek a kocsimhoz. Ez
nem jelenti azt, hogy nyugodt is vagyok. Remeg min-
den porciká m, tudatosul bennem, hogy most lá tom
utoljá ra apá mat. Még most van lehető ségem ígéretet
tenni neki, kimondani, amit eddig nem tettem.
 Nem tudom, miért, de írok egy ü zenetet
Massimó nak:
„Szükségem van rád, Borellik oroszlánja! Gyenge vagyok.
Apám házához gyere!”
Ahogy elkü ldö m, má r folynak is a kö nnyeim.
Nem lehetsz gyenge, Umberto. Tudtad, hogy ez lesz. Fel
vagy rá készülve!
Az éjszaka fényei ciká znak a vá roson és a tengeren. A
sö tét olykor á tveszi az uralmat, majd kilö k a
fényszó ró k kö zé.
Apá m há za elő tt van pá r autó . Massimo... Igen! Az
ö vé is ott á ll. Nem vá laszoltam az ü zenetre, hívni meg
nem akartam. Nem felejtem el, hogy csalá dja van. Az
autó já nak dő lve á ll, amikor kiszá llok, akkor á ll be az
udvarra Gilberto Borelli. Csupa olyan ember, aki-
ket hét-nyolc éve még holtan akartam lá tni. Most pedig,
ahogy rá juk nézek, má r rá ng is a szá m, nem tudom
kontrollá lni az arcom... Sírok.
Massimó hoz lépek, magá hoz hú z, zokogni kezdek.
ígérem az égnek, hogy anyá m és apá m elő tt erő s leszek,
de Massimo má s. Massimo elő tt elcsú szhatok. Az el-
mú lt évek szinte a testvéremmé tették.
- Egyedü l maradok...
- Mi melletted leszü nk.
- Kitő l fogok ezentú l taná csot kérni?
Elnéz mellettem, lá tom az arcá n, hogy a kö zeledő ap-
já t figyeli. Talá n azon gondolkodik, ő hogyan viselked-
ne, mit tenne, ha elveszítené azt az embert, aki egész
életében a keménységet diktá lta belé, aki azzá tette, aki
most.
 Rá m néz, megpaskolja az arcomat, suttogva mondja.
- Sajná lom. De még él. Mondj el neki mindent, adj ki
magadbó l mindent! Legyél a fia még pá r percig. Aztá n
ú gyis az lesz, amit mondasz. Egyedü l maradsz. Veled
leszü nk, és itt a csalá dod, de egyedü l leszel.
Keserű en felnevetek.
- Tudod, Massimo, mindig is azt bírtam benned, hogy
ő szinte vagy. A szavaiddal kaszabolsz magad kö rü l, de
ő szinte vagy. Igaz ember.
- Bemegyek veled.
Nincs ember, akinek engedném, hogy mellettem á ll-
jon, amikor apá mtó l bú csú zom, de neki hagyni fogom.
Még anyá mat sem tű rném meg magam mellett. Senki
nem lá thatja a gyenge Saphó t, egyedü l ez a Borelli,
mert má r én is lá ttam a gyenge Borellit.
- Gyere. De ígérd meg, ha szü letik még egy lá nyod,
annak is én leszek a keresztapja. - Viviana keresztapja
Cesare lett, ezzel nagyjá bó l kisimult a két bará t kö zö tti
kapcsolat. Cesare azonban Ró má ban él még mindig, és
elég ritká n jö n Szicíliá ba.
Meglepő dö tt fejet vág.
- Ezt komolyan mondod?
- Szerinted most van kedvem viccelni?
Megrá zza a fejét.
Eltolom magamtó l, mielő tt Gilberto hozzá nk érne, a
bejá rat felé veszem az irá nyt Sokan lépnek hozzá m, de
mindenkit há rítok, érzem, Massimo szorosan a nyo-
momban lépked. Anyá m sírva nyú jtja a karjait, de el-
fordulok. Az orvos az ajtó elő tt á ll, ha megá llná k, ta-
lá n mondana valamit. Nem á llok meg. Belépek az ajtó n.
Belépek azon az ajtó n, amin má r ú gy fogok kijö nni,
hogy nincs apá m. De végig mellettem lesz a Borellik
oroszlá nja, ami most erő t ad. Massimo becsukja mö gö t-
tem az ajtó t, én meg odalépek a halá l mellé az á gyhoz.
Miopadre... Addio!
 USA Today bestseller szerző
SUE FORTIN
Sötét hazugságok és félelmetes igazságok