Professional Documents
Culture Documents
Visit To Download The Full and Correct Content Document
Visit To Download The Full and Correct Content Document
https://ebookstep.com/product/orgia-dos-loucos-1st-edition-
ungulani-ba-ka-khosa/
https://ebookstep.com/product/be-her-defender-lizuka-myori/
https://ebookstep.com/product/l-eredita-b1-b2-primi-racconti-1st-
edition-luisa-brisi/
https://ebookstep.com/download/ebook-29840068/
Ritorno alle origini B1 B2 Primi Racconti 1st Edition
Valentina Mapelli
https://ebookstep.com/product/ritorno-alle-origini-b1-b2-primi-
racconti-1st-edition-valentina-mapelli/
https://ebookstep.com/product/mio-al-99-1st-edition-sally-thorne/
https://ebookstep.com/product/99-nombres-de-dios-david-steindl-
rast/
https://ebookstep.com/product/i-ll-be-your-wife-jho-hyo-eun/
https://ebookstep.com/product/marry-me-or-be-my-wife-ally-jane/
Another random document with
no related content on Scribd:
szavak s árasztották el kedvesét, ki leomlott előtte a drága teher
alatt. A nemtő kiterjesztette feléje hófehér, telt és puha karjait s nem
feledkezett meg az esküvések édes pecsétjéről sem. A távolba
tűnve gyöngéd, odaadó, feledhetetlen tekintettel búcsuzott el a
felavatott költőtől, ki egymásután lelkesítette a katonát, békítette a
testvéreket, leplezte le az árulást, bélyegezte meg a gyávaságot,
ostorozta a bűnt, bátorította a csüggedőket és vigasztalta a
szükölködőket.
A szegény özvegy áldó szavai elhangzottak, a függöny legördült.
A taps egyszerre riadt föl minden oldalról s az egész közönség
erőnek erejével látni akarta Bélát. A tót főispán, a vármegye mostani
pünkösdi királya, hogy a túlnyomó számú elégedetlenek előtt
hazafias érzületéről tanúságot tegyen, első volt a tapsolók közt. Az
első zártszéksorokon a vidék arisztokrácziája foglalt helyet: a mindig
komoly Péterfi gróf pompásan öltözött nejével, kinek háta mögött a
külföldről mostanában érkezett Mágócsi Ernő adta jeleit teljes
kiábrándultságának; a büszke és hideg Péterfiné mellé nevelő-
anyjai, a Biró kisasszonyok jutottak, kikre szép leányuk mindig
valami megmagyarázhatatlan ideges ellenszenvvel tekintett; itt volt
az ifjabb Ivánfi báró, kihez foghatóan az elbámészkodás
mesterségét nem értette senki s ezeken kívül még egynehány
méltóságos és nagyságos, kik társaságuk költő-tagjának ez első
föllépését kegyesen biztató mosolylyal fogadták, nagy s e mellett
hanyag és értéktelen szavakkal dicsérték, keztyűik kellő kimélésével
s inkább példaadás okáért tapsoltak is neki és egyikük jobban örült,
mint a másikuk, hogy valami leereszkedő kegyet tanusíthat az iránt,
ki eszére valamennyiöknél különbnek tartatott. Az arany fiatalság
jobban el hagyta ragadtatni magát; nemcsak keztyüi iránt nem
tanusított semmi óvatosságot, hanem tombolása még a nemzeti
zászlókkal felékesített falakat is veszélyeztetni látszott. Csak Dacsó
Artur nem tapsolt szívéből és volt oly szórakozott, hogy hirtelen
szőke és hirtelen haragú kis szomszédja minduntalan megbántódva
fordított neki hátat s csupán mamája rettentő pillantásaira
fordulgatott megint vissza-vissza. Vincze bácsi vörös mellénye kevés
ilyen ünnepet ért félszázados pályáján; a vén róka azonban
lelkesedése legmagasabb fokán is annyira meg tudta őrizni
higgadtságát, hogy keztyüje legelső repedésénél rögtön elhatározta,
miszerint a hitvány portékát nem fogja kifizetni, jóllehet olyan veszett
munkát végzett vele a barátság szolgálatában, a milyen egy
valóságos bivalybőr keztyünek is sok lett volna. A legkövérebb s az
elszenderülésre leghajlandóbb asszonyságok sem feledkeztek meg
eladóik érdekeiről és arczuk verítékével járultak Béla diadalához.
Még Szikra uram is odahátul olyan rakonczátlanul vett részt a
tombolásban, hogy egy hajdu már kétszer kereste föl a szokásos
fenyegetésekkel. Mind e zaj, taps, kihívás azonban annyiban mégis
eredménytelen volt, hogy az est hőse nem vala jelen. Bige Géza
(roppant inggallérokkal s egy szörnyű török szablyával) értesítette
erről a közönséget, mely azonban nem hitt neki és ismét nem hitt
neki s csak követelte áldozatát.
Valószinüleg harmadszor sem hitt volna neki, ha meg nem ijed
attól a rengeteg iratcsomótól, melyet a vándorszerkesztő zsebéből
előhúzott s a zenekar helyén izzadó gyereksereg szemét teleszórta
belőle porzóval. A felolvasás által előidézendő humoros hangulatot
nem igen szerencsésen vezette be az általános sivalkodás, melyben
a karámosi gyermekkar kitört legdrágább kincsének,
szemevilágának megtámadtatására. Az előadás folyt. Az első sorok
érdekes csevegésbe merültek s a felolvasó buzdítására a
komolyabb helyeken nem sajnáltak egy kis hangos derültséget. A
fürge lábú kisasszonyok alig várták a tánczot, a mamák pedig
kezdték egymás között gőzfürdőnek találni és nevezgetni az egész
élvezetet. Vincze bácsi és Gencsy Laczi tökfejű ficzkónak mondták
Bigét, mikor legtalpraesettebb ötleteit pattogatta. Szikra uram
fenhangon mást követelt, miután már ezt megunták és ott hátul nagy
a meleg. A vándorszerkesztő végre megelégelte a hatást, iszonyú
kardjára csapott, mintha bosszút esküdnék az egész világ ellen és
kecsesen meghajtotta magát. Ének, szavalás és zongora, fehér,
rózsaszín és kék ruhák, szőkék és barnák, elszántak és reszketők
váltották fel utána egymást a szinpadon s a közönségnek ugyancsak
volt mit szenvednie, míg addig juthatott, hogy a székeket kezdték
kihordani a teremből és a barna Kóficz rárántotta az első csárdást.
Béla még mindig nem volt jelen, pedig sokan várták. Péterfiné
(kinek lila selyem ruhája oly nehéz volt, mintha kőből lett volna
faragva) drága csipkéi közül lorgnette-jével folytonosan a bejárást
kémlelte s szokott ideges modorával minden ismerősétől
tudakozódott, vajjon nincs-e talán valami baja Kálozdynak? Mások is
sokat tünődtek rajta, hol maradhatott el az est hőse s Vincze bácsi
nem emlékezett rá, hogy életében lett volna valaha ilyen
ölelhetnékje, a milyennel azt a fránya poétát várja. De mindeniknél
jobban, türelmetlenebbül, égőbben, dobogóbb szívvel várta Ilona, ki
suhogó, vörös selyem uszályával és fényes fekete haj-koronájával
elhagyatott, száműzött királyné volt. A fiatalok bosszújának órája
ütött. Mind, mind hidegen megy el mellette, senki sem közelít,
senkinek nincs egy szava hozzá, mindenki máshoz siet. Még Ernő
gróf is, kit hosszú-hosszú idő után ma látott viszont, még ő is csak öt
lépésnyi távolban hajtja meg előtte gyöngén fejét s odább halad. A
mint magában üldögélt, – nem ügyelve egy sipogó kis deákra, ki
erővel ki akarta csikarni kezéből óriási csokrát, mely a kálozdi
parkból került – egy-két irigy, vaskos, gyűrűkkel megrakott,
neveletlen ujj mutogatott is feléje, sok szem és szemüveg gúnyos
elégtétellel pihent rajta s felbiggyesztett ajkak is vonultak el előtte. A
fiatalok kitörő kedvvel tánczoltak előtte. Büszke volt; de nem vala
hatalmában eltitkolni sápasztó szégyenét.
Végre! Az ajtó nyilt s tiszta feketében öltözve, kezében könnyű
kucsmájával belépett Béla, ki azt hitte, ha ilyen későn köszönt be,
talán kikerüli a terhes közfigyelmet és azé lehet, a ki mellé vágyott.
Nem számított egészen helyesen. A hol megjelenik, a merre megy,
onnan üdvözlő kezet nyujtogató csoportok szorítják félre a
tánczosokat. Szórakozottan, mosolyogva fogadja a sok köszöntő
jobbot és már érzi két szép szemnek égő, hívó sugarát, mely legelső
esett rá, pedig legmesszebbről jött, a mint a terembe lépett. Béla siet
végezni barátaival, igyekszik átsiklani ismerősei előtt s csak a kis
társaság tartóztatja egy pillanatra, mely különösen a magáénak
számítja őt. A szép Péterfiné azzal az örök mosolylyal nyujtja eléje
finom, illatos kezeit, mely a hozzá hasonló nagyvilági dámák arczán
olyan örökös, mintha kőből lenne faragva s ép ilyen meleg.
– Jőjjön, jőjjön – suttogja a grófné. – Hát azt is meg akarja
tagadni tőlünk, hogy megköszönjük? Ah, pompás, gyönyörű volt!
Kálozdy, ön maga-magát múlta felül benne. Az a kis pásztorleány, az
valami idylli volt! Én sírtam, valóságos könnyeket sírtam. Örülök,
örülök, kedves Kálozdy. De nézze csak, az én jó nénéim nem tudták
rábírni szegény Ágnest, hogy eljőjjön. Mit szól már ehhez?
Béla sem többet, sem kevesebbet nem szól, mint hogy rendkívüli
örömére szolgál a grófné kegyessége és rendkívüli sajnálkozására a
szegény Ágnes távolléte. Ezzel meghajtja magát és tért enged
Ernőnek.
– Ejnye, de fránya egy gyerek vagy öcsém! – fogja el a másik
lépésnél Vincze bácsi, ki már lélekszakadva keresi, mióta hallotta,
hogy itt van. – Az már igaz, hogy ilyen legényt keresni kell. Ugyan
kinek a műhelyében tanultad te a poéta-mesterséget? Hogy ezzel
nekünk nem is dicsekedtél! Pedig hát ide nézz: a keztyüm mind oda
van miattad. Olyan vivátot nem hallottál még életedben, a milyet én
kiáltottam. Te, te Béla gyerek (teszi hozzá suttogva és szemével
csiptetve) hallom, hogy már hát minden jól is lenne, mi?
Béla köszöni Vincze bácsi szívességét és tovább siet.
– Nagyságos úr, könyörgöm alássan, tetszik még ismerni? Hát
hogyne, ugyebizony? Engem is elhívott a hazaszeretet. Hanem az
már igaz…
A rohanó Béla a hajdani mendikással is kezet fog és faképnél
hagyja.
– Ah Ilona, milyen elragadó szép ma kegyed!
Végre hát legyőzve minden akadály és együtt vannak. Ilonának
keblén függő medaillonja, ha megértette szíve heves dobogását, e
szavakat érthette benne: Ő az enyim; mindenkit otthagy miattam, ő
az enyim! Béla mellének izgatott lihegése is azt susogta: Az enyim
vagy már, az enyim vagy! Nem távoztak egymás mellől egész éjjel
egy perczre, egy tapodtat sem. Hadd szóljon másnak a zene, hadd
ürítse más a poharakat; ők andalítóbb hangok közt és részegítőbb
társaságban vannak egymás mellett! Hadd csillogtassa előttük a
kevély grófné gyémántjait; hadd sziszegjen rájok fulánkjával a
csalódott irigység; hadd vaczogtassa fogait haragjában az ellene
fordult bosszú fölött Artur; hadd bánassék meg egyszerre a sok taps,
éljen és elragadtatás, mely Bélára rövid órák előtt biztató
reménynyel pazaroltatott; hadd nézzék le őket gúnyos mosolylyal
mindazok az eladók, kik se nem szépek, se nem eszesek, de aztán
nem is komédiások ám! Mit törődnek ők velök?! Mit törődnek azokkal
a hűséges szeretteikkel, kik már régesrég láthatatlanok a világnak s
csak nagy veszélyek perczeiben keresik fel őket! Nagy, igen nagy
lehet a veszedelem, hogy ők, kik csak esti homálylyal és csöndben
szoktak el-eltévedni a földre, megjelennek e lármás vigalomban, a
feledkezés ez órájában, fényes csillárok között, a sűrű, nehéz, párás
levegőben. Megjelennek, hogy összekulcsolják előttük szellem-
ujjaikat, átfogják őket árnykarjaikkal, légi ajkaik erejöket vesztett
igéreteket suttogjanak nekik és megfeszítsék minden erőtlen
erejöket elszakításukra. Mindhiába, mindhiába! Ők már egymáséi.
Mi lenne annyi mondanivalójuk, ha a rég lesett szót ki nem ejtette
volna ajkuk!? Ime, be sem tudják végezni a tánczteremben; éjfél
után, hogy egy veszett csárdás lázába volt merülve mindenki, kart
karba öltve, otthagyják a vigadókat. Nem vette őket észre senki két
hiuz-szemen kívül, mely a terem egyik homályos zúgából egész e
perczig rajtok pihent. A szerelmes intrikus szemei voltak.
A zene áthangzott Ilona szobájába, mely a nagy terem
szomszédságában feküdt. Béla a szép leány lábainál ült s nehéz
fejét ölébe hajtotta. Egy olajlámpa tejfehér golyója gyér világosságot
árasztott körülöttük. Forró kezeik szorították egymást s a lázas
izgalom akadozó hangján kergették gyöngéd emlékeiket, melyek
nem akartak tágítani. Egyedül szerettek volna maradni.
– Az enyém vagy végre Ilonám! – suttogta Béla. – Édes
szerelmem, mindenem, akarsz-e hinni nekem? Nem, nem szerettem
soha…
E pillanatban nagy robajjal szakadt be a szoba ajtaja s egy
rekedt, lihegő hang ordított az esküdözőre:
– Hazudsz, hazudsz, silány csábító.
A szerelmesek ijedten ugrottak föl. A másik, a koldus szerelmes,
a komédiás jelent meg a pásztorórán. Egy őrültet láttak maguk előtt,
ki szikrázó szemekkel, kusza hajjal, ökölbe szorított kezekkel kiabált:
– Hazudsz, hazudsz, hazudsz, akármit mondasz és akárhogy
esküdözül rá! Ilona, az égre kérem, ne nézzen így rám! (Hangját
maró kínok süketíthették el, a mint a szinésznőhöz fordult.) Én
megmenteni jövök önt. Letérdelhet előttem, ha még nem késő; mert
megérdemlem, hogy úgy köszönje meg. Titkolni akartam, a mit
tudok, míg nincs szükség rá; de már látom, hogy kigyúlt fejem felett
a ház. Tudja meg hát, hogy e derék úrfi itt pénzben… hallja, Ilona?…
piszkos pénzben, nyomorult pénzben fogadott az ön becsülete ellen.
Hallotta, hallotta ezt?
ELSŐ RÉSZ.
MÁSODIK RÉSZ.
HARMADIK RÉSZ.
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
7 a babát- a babát.
9 horzalmasabbak borzalmasabbak
10 vítték vitték
17 erendák gerendák
40 folytattaa kadozó folytatta akadozó
56 nagytisztelű nagytiszteletű
78 lévéngyőződve lévén győződve
80 bogy itt-ott hogy itt-ott
99 kí tudja ki tudja
113 mos. is most is
116 kezeim kezeim!
117 szerínt szerint
146 nyiiatkozatait nyilatkozatait
148 s s a mint s a mint
159 kötét sötét
160 nekí egy neki egy
166 ki nemalvó ki nem alvó
202 karolt tak… kiszenvedet- róka karoltak… kiszenvedett róka
205 kezőket érkezőket
211 sarokkövét sarokövét
213 istáilóban istállóban
223 össsze-vissza össze-vissza
233 igyezett igyekezett
238 a a kert a kert