József Attila: Talán eltünök hirtelen elemzés

József Attila a „Talán eltünök hirtelen” című verset 1937-ben, Balatonszárszón írta.
A mű, pályájának egyik utolsó darabja, nem sokkal a halála előtt írta meg. A versnek Attila
nem adott címet, az utókor adta neki ezt a nevet az első sor miatt.
A cím feltételes módban áll, eljátszik egy lehetőséggel. A halál lehetőségével. A költő
feleslegesnek gondolta az életét, nyomtalanul szeretett volna eltűnni.
A vers nagyon személyes, vallomásos. Ezt én-beszédnek nevezzük. A költő végig E/1 alakban
ír; „eltünök”, „belém”, „eszemet”.
Az első versszak jövő időben játszódik. A lírai én megszűnését helyezi kilátásba. A
természetből veszi a hasonlatot, hogy úgy tünik majd talán el, mint erdőben a vadnyom.
A 2-4. versszakban egy epikus szál fut végig, epikus elemek jelennek meg.
A múlthoz negatív tettek és érzések kapcsolódnak, bűnök, és lehetőségek, amiket
elszalasztott. A lírai énnek bűntudata van. Semmi értékelhetőt nem tud felmutatni a jelenben,
teljesen magára maradt. Ezt is jelzi az anya szó és az oktató elutasítása.
Az 5. versszakban visszatér az erdő metafora, az erdő évszakonkénti változásai az ember
életkorának szakaszai. A fiatalkorát öröknek hitte, ez a jelenből nézve csak illúziónak tűnik.
József Attila nem küzd a helyzetével, nem vívódik. Minden világos számára, tudomásul vette
a saját élethelyzetét. Ezt jelzi a tiszta, melankolikus, nyugodt hangnem is.