Human Motivation 6th Edition Franken

Test Bank
Go to download the full and correct content document:
https://testbankfan.com/product/human-motivation-6th-edition-franken-test-bank/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Motivation Theory Research and Application 6th Edition

Petri Test Bank

https://testbankfan.com/product/motivation-theory-research-and-
application-6th-edition-petri-test-bank/

Human Communication 6th Edition Pearson Test Bank

https://testbankfan.com/product/human-communication-6th-edition-
pearson-test-bank/

Human Resource Management 6th Edition Bernardin Test

Bank

https://testbankfan.com/product/human-resource-management-6th-
edition-bernardin-test-bank/

Understanding Human Sexuality 6th Edition Hyde Test

Bank

https://testbankfan.com/product/understanding-human-
sexuality-6th-edition-hyde-test-bank/
Human Resource Development 6th Edition Werner Test Bank

https://testbankfan.com/product/human-resource-development-6th-
edition-werner-test-bank/

Principles of Human Physiology 6th Edition Stanfield

Test Bank

https://testbankfan.com/product/principles-of-human-
physiology-6th-edition-stanfield-test-bank/

Strategic Human Resources Planning 6th Edition Belcourt

Test Bank

https://testbankfan.com/product/strategic-human-resources-
planning-6th-edition-belcourt-test-bank/

International Human Resource Management 6th Edition

Dowling Test Bank

https://testbankfan.com/product/international-human-resource-
management-6th-edition-dowling-test-bank/

Managing Human Resources canadian 6th Edition Belcourt

Test Bank

https://testbankfan.com/product/managing-human-resources-
canadian-6th-edition-belcourt-test-bank/
 Chapter 7

Drug Use and Drug Addiction

Overview: This chapter focuses on the factors that influence the use and abuse of drugs. If the
internal and external causes and consequences of a given behavior were the same for all people,
then the difficulty of the task of providing an explanation and understanding of that behavior
would be significantly reduced. However, like many other human behaviors, individual
differences in the causes and consequences of the use of drugs render the task of explaining this
behavior an extremely difficult one, especially when the serious social, health, and economic
consequences are taken into consideration. This chapter attempts to shed some light on the
individual differences in the motivation to use drugs by discussing the biological, learned, and
cognitive factors that play a role in this behavior. Some of the main ideas in this chapter are:
(1) That a more effective approach to the problem of drug usage would be to focus on the initial
motivational causes of the behavior, in order to prevent a problem from developing, than to focus
on after-the-fact treatment, where significant irreversible damage may have already occurred.
(2) That, like it or not, some people try drugs and quit, others use drugs in moderation without
any noticeable interference in their daily adaptive functioning, while the excessive use of drugs
by still others is clearly maladaptive, destroying their ability to cope with the demands of every-
day life. (3) That such individual differences in drug use and abuse imply that factors beyond the
physical effects of the drug come into play to determine whether a person is likely to become a
user as opposed to an abuser of drugs. (4) That the major motivation for using drugs is to
regulate mood. (5) That individual differences in biological dispositions that influence mood can
give some people a greater tendency to use/abuse drugs than others. (6) That the paths available
to regulate mood are often under the control of the context such that, in a given context, the same
individual differences in biological dispositions can affect: a.) the individual’s ability to learn the
coping skills necessary to take advantage of alternate paths to that of drug use to regulate their
moods, and b.) their perception of their own ability to control their mood and behavior in that
context. And, finally, (7) the fact that learning and cognition play a role in determining who is
likely to become a drug user/abuser suggests that people can learn to self-regulate their behavior
in order to quit using drugs or to prevent the excessive use of drugs.

The following is a summary of the contents of this chapter:

I. Where to Start the Discussion of Drug Use: In the pages that introduce this chapter, it is
pointed out that, from an evolutionary perspective, drug use is not an adaptation to some
environmental problem, but, instead, is an example of the reward system being co-opted by a
behavior other than the adaptive behavior for which it was designed. Since the activation of the
reward system produces feelings of pleasure, this perspective lays the foundation for one of the
major themes of the chapter, which is that the primary motive for using drugs is to regulate mood
(that is, to experience pleasure or to reduce feelings of unpleasantness). This theme is further
elaborated upon in the discussion of basic terms and concepts where it is pointed out that the
distinction between psychoactive and non-psychoactive drugs is important because psychoactive
drugs alter mood and/or consciousness while non-psychoactive drugs do not, and that
psychoactive drugs that alter mood are the drugs that are most likely to be abused. Solomon’s
opponent process model is also discussed as a model that some have used to show how the

116
repeated usage of a given dosage level of a drug can lead to the development of tolerance,
withdrawal symptoms, dependency, and craving.

II. Why People Become Addicted: In this section, Kolb’s Approach/Avoidance Motivation
Model of Drug Use is discussed; this model holds that people take drugs for different reasons
and that the reason for taking a drug can affect the likelihood that the person will abuse it: some
people (hedonist) take drugs to enhance pleasure (approach motive) while others
(psychoneurotics) take drugs to alleviate or escape from negative moods (avoidance motive), and
since avoidance motivation is the more powerful form of motivation due to its implications for
survival, people who take drugs due to avoidance motivation are more likely to abuse drugs than
those who take drugs due to approach motivation. In this connection, a study on the use of
alcohol is described which provides some support for this motivation model but also reveals an
important cognitive factor (the expectancy of the effect of the drug on a person’s mood) that
appears to influence both the decision to initially take a given drug and the continued usage of
that drug.

III. The Initial Motivation to Use Drugs: This section elaborates on the biological, learned, and
cognitive factors that motivate people to take drugs and that can influence the continued usage of
drugs. It describes how individual differences in biological temperament can interact with
learning (development of coping-skills), the context (support systems: family and peers), and
cognition (perception of self-control) to produce individual differences in the likelihood that a
person will be motivated to use drugs.

IV. Why Drugs Are Addictive: This section provides an in-depth discussion of the biological,
learned, and cognitive factors that can lead to addictive behavior patterns for such drugs as
heroin, morphine, cocaine, amphetamines, cannabis, LSD, Ecstacy, nicotine, and alcohol.
Differences in the psychological and health effects as well as in the tendency to abuse these
different drugs are discussed. The important concepts of context-induced mood states and
context-constraints on the paths to pleasure, as well as the concept of the self-regulation of mood
and behavior as a means of moderating or quitting drug use, are also covered in detail.

Outline:
Evolutionary Considerations
Some Basic Terms and Concepts
Drug Addiction: The World Health Organization Definition
Substance Abuse
Psychoactive Drugs
Dependency
Tolerance
Solomon’s Opponent-Process Model of Tolerance
Withdrawal
Craving
Summary
Why People Become Addicted
Approach and Avoidant Motivation

117
 Practical Application 7-1: Factors That Influence Drug Use
A Motivation Model
The Initial Motivation to Use Drugs
The Biological Component
Mood Temperament
Activity Temperament
Novelty-Seeking Temperament
The Learning Component
The Cognitive Component
Summary
Why Drugs are Addictive
Heroin and Morphine
Biological Component
Endorphins: Natural Opioids of the Brain
Psychological and Social Needs and the Power of Opioids
Expectations and the Power of Opioids
The Learning Component
The Power of Reinforcement: Short-Circuiting of Biological Drives
The Vietnam War Study
The Cognitive Component
Giving Up an Addiction
Beliefs About Self-Control
Summary
Stimulants: Cocaine and Amphetamines
The Biological Component
The Dopamine System Plus Norepinephrine
The Learned Component
The Cognitive Component
Expectations
Relapse
Summary
The Hallucinogenics: Cannabis and LSD
The Biological Component
Cannabis (Marijuana, Hashish)
Dopamine Plus Anandamide
LSD (Lysergic Acid Diethylamide)
Dopamine Plus Serotonin
The Learned Component
The Cognitive Component
Memory and Attention Deficits
Ecstacy (Adam, XTC)
Summary
Health Considerations: Treating People with Persistent Pain
Nicotine
The Biological Component
The Learned Component

118
 The Cognitive Component
Summary
Alcohol
The Biological Component
Expectations and the Effects of Alcohol
Depression and Alcohol
Alcohol and the Disinhibition Effect
The Learned Component
Situational Factors
Multiple Determinants of Alcohol Use
Alcoholism in France and Italy
Family Environment
Cultural Factors
Treating Alcoholism
The Cognitive Component
Alcohol and Myopia
Beliefs About Control
Taking Control by Cutting Down
Beliefs About Self-Control
Practical Application 7-2: How People Quit Addictions
Summary

Main Points:

1. Because drug addiction is usually preceded by drug abuse, the current strategy for
studying addiction is to identify the factors that lead to drug abuse.

2. Dependency refers to the need to take drugs to maintain normal feelings of well-being.

3. Tolerance refers to the fact that people need to take increasing amounts of a drug to
achieve the same feelings of well-being.

4. Activation of the dopaminergic system appears to be the motivation behind most,

if not all, drug use.

5. The discovery of opiate receptors in the brain has led researchers to suggest that
the use of opiates is a means of tapping into certain naturally occurring reward and
survival mechanisms.

124
6. Considerable evidence points to the idea that humans, as well as animals, only become
addicted to drugs such as heroin if basic psychological and social needs are not being met.

7. Researchers have argued that social acceptability often plays an important role in the
addiction process, especially to such drugs as heroin.

119
8. Beliefs about control play an important role in one’s ability to recover from an addiction
such as heroin.

9. Amphetamines do not produce tolerance or withdrawal, but they can become habit-forming.

10. Research indicates that the hallucinations produced by LSD work via the
serotonin-containing neurons in the raphe nuclei.

11. Adolescents who have experimented with marijuana but who have not become users
tend to be well-adjusted.

12. In low doses, alcohol stimulates the central nervous system. In moderate doses, it
depresses activity of the brain by direct action on the brain. This leads to a
disinhibition effect.

13. The link between alcohol and depression can be explained by the tendency of alcohol to
produce depression through the depletion of dopamine and norepinephrine stores.

14. The different rates of alcohol addiction in France and Italy illustrate the idea that drinking
can be conditioned to a wide range of stimuli.

15. That people’s reactions to drugs vary with the situation and with the drug taker’s culture
raises serious questions about the disease model of addiction.

16. Beliefs about control and ability to change play an important role in determining whether
a person becomes addicted.

17. Factors influencing drug use include commitment to other activities, social class, peer and
parental influences, culture and ethnicity, attitudes toward moderation, degree of
achievement motivation and fear of failure, and commitment to the values of society.

18. There is considerable evidence that when people quit on their own, they are more likely
to succeed.

120
Concepts, Terms and Theories:
Acetylcholine Nicotine
Activity Temperament Non-Psychoactive Drugs
Alcohol and Myopia Novelty-Seeking Temperament
Amphetamines Nucleus Accumbens
Anandamide Opiate-Like Peptide Neurotransmitters
Apomorphine Opioid System
Approach/Avoidance Conflict Optimal Stimulation Theory
Approach/Avoidance Gradients Periaqueductal Gray Area
Beta-Endorphin/Dynorphin Pituitary Gland
Cannabis (Marijuana, Hashish) Placebo
Cerebellum Positive/Negative Withdrawal Symptoms
Cholinergic Pre-Consummatory Phase
Cirrhosis Prefrontal Cortex
Cocaine Psilocybin (Magic Mushrooms)
Consummatory Phase Psychoactive Drugs
Context-Controlled Drug Use Response-Instigating Effects
Craving Response-Reinforcing Effects
Dependency Reuptake/Degradation Mechanisms
Disinhibition Effect of Alcohol Self-Controle as a Limited Resource
Dopaminergic System Self-Medicate
Drug Addiction Serotonergic Neurons
Drug Efficacy Short-Circuit Biological Drives
Ecstasy (MDMA, Adam, XTC) Solomon’s Opponent Process Model
Endorphins (Endogenous Morphine) Stimulants
Expectancy Substance Abuse
Experimental Neurosis Substance P
Hallucinogenics To Co-Opt a System
Heroin Tolerance
High Preferred Intoxication Levels Ventral Tegmental Area (VTA)
Kolb’s Approach/Avoidance Model
Limbic System
Lipophilic
Low Preferred Intoxication Levels
Lysergic Acid Diethylamide (LSD)
Maturing Out
Met-Enkephalin/Leu-Enkephalin
Methadone
Monoamine Oxidase
Mood-Induced Re-Addiction
Mood Temperament
Morphine
Myopic Information Processing Model
Natural Opioids of the Brain

121
Classroom Activities/ Demonstrations/ Discussions:

1. Ask the class to think of examples of a brain system having been co-opted by some
behavior that it was not designed to promote, and to decide whether that behavior is
adaptive, maladaptive, or irrelevant to adaptation. For example, is chewing gum an example
of a system being co-opted and what is its relevance adaptation. Or, is learning to run a maze
when saccharin is the reinforcer an example of co-opting; or eating junk-food, doodling, or
listening to music examples of co-opting.

2. Have the class discuss the prevention approach as opposed to the treatment approach to
drug use. Would either approach be more effective than the other? Is either approach more
economically or politically feasible than the other?

3. Discuss the role of self-regulation and drug use (see Practical Application 7-2: How People
Quit Addictions). Are there factors such as temperament that could influence the
effectiveness of self-regulation as a means of quitting or moderating the use of drugs?

Weblinks:

1. Try http://www.pbs.org/wnet/closetohome/science/html. This is an excellent companion site

for the topics discussed in this chapter (differences between users, abusers, and addicts;
dependence; craving, etc.). It contains excellent text discussing alcohol, cocaine,
stimulants, opiates, nicotine, and marijuana and excellent animations illustrating how
these drugs are ingested and operate in the brain. Note: the effect of alcohol on the
effectiveness of GABA is shown in a short film clip and discussed as the mechanisms by
which alcohol has its inhibitory effect on the cortex, resulting in a disinhibition of other
systems (limbic) to produce some of the behaviors associated with the use of alcohol.

2. Try http://www.nimh.nih.gov/publicat/medicate.cfm for excellent discussions and downloads

on psychotherapeutic drugs and how they work.

3. Try http://www.thebody.com/pinf/drugbkix.html for a discussion of psychoactive drugs and

HIV.

4. For additional reading try http://www.rci.rutgers.edu/~lwh/drugs/chap08.htm to discuss

drugs that increase arousal and drugs that decrease arousal.

5. For instructor or student access to free abstracts and links to full text articles,
PubMed, the National Library of Medicine website is an excellent site for access to
current articles related to the topics of this chapter and the remaining chapters
(http://www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.org). Search by authors, journals,
or topic at this site.

122
Questions:

1. A brain system (circuit) evolved to promote an adaptive behavior (behavior A) in our

ancestors, but today behavior B can be used to co-opt this brain system. This implies
that (p. 176)
A. behavior B is likely to be adaptive.
B. behavior B is likely to be maladaptive.
* C. behavior B could be either adaptive or maladaptive.
D. none of these.

Conceptual

2. The main underlying system of drug use and abuse is the (p. 176)
* A. dopaminergic system.
B. amygdala system
C. serotonergic system.
D. hypothalamic system.

Factual

3. According to evolutionary psychologists, the dopaminergic system likely emerged

to motivate (p. 176)
A. running.
B. procreation.
* C. hunting.
D. drug taking.

Factual

4. Substance abuse (p. 177)

A. refers to the tendency to use drugs indiscriminately without regard for others.
* B. refers to the tendency to use substances to excess.
C. refers to the physical effects caused by using drugs excessively.
D. refers to all of these.

Factual

5. Psychoactive drugs as opposed to nonpsychoactive drugs (p. 177-178)

A. affect moods.
* B. affect moods and/or consciousness.
C. produce a tolerance effect.
D. are more likely to lead to health problems.

Factual

123
 6. The concept of ‘psychoactive drugs’ is viewed as important in drug abuse
literature (p. 178)
A. because such drugs only affect the mind but do not affect the body.
B. because such drugs tend to produce psychological dependency but not
physical dependency.
* C. because people tend to abuse psychoactive drugs but not nonpsychoactive drugs.
D. all of these.

Factual

W7. Dependency refers to (p. 178)

A. the tendency for an individual to use increasing amounts of a particular drug in
order to obtain the same psychological effect.
* B. the tendency for an individual to use a drug to maintain a state of well-being that is
lacking when the drug is withdrawn.
C. the tendency for an individual to seek out new and different drugs.
D. a condition that occurs when an individual uses "hard drugs."

Factual

8. Tolerance refers to (p. 178)

A. the development of an overpowering desire or need to continue taking a drug
and to obtain it by any means.
B. the appearance of a characteristic abstinence syndrome in the individual from whom
the drug is withdrawn.
C. the tendency for an individual to develop a physiological need for a particular
drug.
* D. the tendency for an individual to use increasing amounts of a particular drug in
order to obtain the same psychological effect.

Factual

9. Evidence indicates that tolerance to many—if not all—drugs is (p. 178)

A. caused by the psychological changes that the drugs produce.
B. caused by the behavioral changes that the drugs produce.
C. caused by changes in cognitive structures, such as changes in the expectancy of the
effects of drusgs.
* D. caused by the physiological changes that the drugs produce.

Factual

124
 10. According to Solomon's opponent process model, if an individual repeatedly takes
a drug, the opponent process will (p. 178)
A. weaken.
B. remain the same.
* C. strengthen.
D. reduce aversive withdrawal symptoms.

Factual

W11. Tolerance, according to the opponent-process model, is caused by (p. 178-179)

A. the strengthening of the initial process.
* B. the strengthening of the opponent process.
C. habituation.
D. sensitization.

Factual

12. Today is graduation day. At the ceremony, Vanessa felt great; she was so happy to
finally receive her degree. However, on the way to her car after the ceremony,
Vanessa begin to feel somewhat sad. That Vanessa would experience such a mood
swing is predictable according to (p. 178)
* A. Solomon’s opponent process model.
B. Kolb’s approach/avoidance motivation theory.
C. social learning theory.
D. Steele and Joseph’s myopic information-processing model.

Application

13. Withdrawal refers to (p. 179)

A. physiological symptoms that follow the cessation of drug use.
B. psychological symptoms that follow the cessation of drug use.
C. the positive feelings that follow drug use.
* D. physiological and psychological symptoms that follow the cessation of drug use.
E. none of these.

Factual

14. Craving refers to (p. 179)

A. the desire to ingest a drug.
B. the preoccupation with obtaining a drug.
C. the desire to cease taking a drug.
* D. both the desire to ingest the drug and the preoccupation with the drug.

Factual

125
 15. The evidence indicates that (p. 180)
* A. people can learn to use drugs moderately.
B. once a person uses a drug they lose control.
C. most people like high levels of intoxication.
D. most people like low levels of intoxication.

Conceptual

16. Which of the following statements is false? (p. 180)

A. Most people can learn to control their drug intake.
* B. It has been demonstrated that when people are given a drug for the first time they
lose control.
C. Considerable evidence indicates that people who are inclined to seek high levels of
intoxication have a history of doing so.
D. People limit their drug use in one situation but not in another.

Conceptual

17. Relapse after a "drying out" period is thought to be caused by (p. 180)
A. withdrawal symptoms.
* B. activation of memories.
C. the opponent process.
D. withdrawal symptoms and activation of memories.

Conceptual

W18. A person who takes drugs to avoid a noxious or aversive situation corresponds to
____________ in Kolb's drug user types. (p. 181)
A. hedonist
B. social drinker
C. abuser
* D. psychoneurotic

Factual

19. In Kolb’s model of drug use, a _______ is more likely to become a drug abuser.
(p. 181)
A. male
B. female
C. hedonist
* D. psychoneurotic

Conceptual

126
20. According to Kolb’s model of drug use (p. 181)
A. people who take drugs to enhance a positive mood are more likely to become
abusers than people who take them to alleviate a negative mood.
* B. people who take drugs to enhance a positive mood are less likely to become
abusers than people who take them to alleviate a negative mood.
C. regardless of the reason for taking some drugs, people are highly likely to
become abusers if the drug has powerful euphoric effects.
D. a person’s mood when they take a drug has nothing to do with whether they
become abusers or not.

Conceptual

21. In Kolb’s model, the key to predicting whether a person who takes a drug is likely
to end up abusing that drug is (p. 181)
A. the chemical composition of the drug.
B. the power of the drug to produce euphoric effects.
C. the power of the drug to produce hallucinogenic effects.
* D. the person’s reason for taking the drug.

Conceptual

22. The model of drinking to enhance and drinking to cope indicates that people are
more likely to become addicted to alcohol if they (p. 181)
A. drink to enhance.
* B. drink to cope.
C. drink to get highly intoxicated.
D. drink to improve physical performance.

Factual

23. The model of drinking to enhance and drinking to cope indicates that people
who drink to cope do so mainly to (p. 181)
A. avoid coping.
B. alleviate negative emotions.
* C. reduce tension.
D. take risks.

Factual

127
 24. The model of drinking to enhance and drinking to cope indicates that alcohol use
(p. 181)
* A. is positively related to drinking problems.
B. is negatively related to drinking problems.
C. is unrelated to drinking problems.
D. is the only thing that contributes to drinking problems.

Conceptual

25. Alcohol use and cigarette smoking is positively related to ( p. 183)

A. activity temperament.
B. novelty seeking temperament.
* C. mood temperament.
D. cognitive temperament.

Factual

26. Which of the following is the more likely explanation for both quitting after
initially trying a drug and the ‘maturing-out process’ of drug use? (p. 182)
A. the development of tolerance
B. a change in biological temperament
* C. failure of drugs to fulfill the users expectations
D. physiological changes that occur during adulthood

Conceptual

W27. People who use drugs to increase arousal tend to possess (p. 183-184)
* A. an activity temperament.
B. a novelty seeking temperament.
C. a mood temperament.
D. a cognitive temperament.

Conceptual

28. Individuals with a high activity temperament tend to use drugs to (p. 183-184)
* A. increase arousal.
B. reduce arousal.
C. reduce anxiety.
D. relax.

Factual

128
 29. Which of the following biological temperaments is likely to use stimulants in
an attempt to combat their ‘chronic state of underarousal’? (p. 183-184)
A. mood temperament
* B. activity temperament
C. novelty-seeking temperament
D. difficult/negative temperament

Conceptual

30. Which of the following biological temperaments is thought to find drug use highly
reinforcing because their low level of the enzyme monoamine oxidase allows
them to experience greater affect than do people with high levels of monoamine
oxidase? (p. 184-185)
A. mood temperament
B. activity temperament
* C. novelty-seeking temperament
D. difficult/negative temperament

Conceptual

31. People with a novelty seeking temperament are (p. 184-185)

A. less likely to use drugs.
* B. more likely to use drugs.
C. inclined to only use alcohol and cigarettes.
D. inclined to use marijuana but not other drugs.

Factual

32. Sensation seekers are inclined to use drugs to (p. 184-185)

A. reduce arousal.
B. lessen feelings of anxiety.
* C. satisfy their need for varied and novel experiences.
D. satisfy their need for predictability and control.

Factual

W33. Children who have the self-perception of lacking self-control are likely to be
characterized as having (p. 185)
A. a negative mood temperament.
B. an activity temperament.
C. poor self-control.
* D. all of these.

Conceptual

129
34. The main effects of heroin are caused by (p. 187)
A. dopamine plus norepinephrine.
B. dopamine plus serotonin.
* C. dopamine plus opioids.
D. dopamine plus anandamide.

Factual

35. It has been found that it is very difficult to make animals addicts. This line of
research suggests, among other things, that (p. 187-188)
A. expectations play a role in addiction.
B. beliefs and self-image play a role in addiction.
* C. psychological and social needs play a role in addiction.
D. none of these.

Conceptual

36. Which of the following natural neurotransmitter substances is thought to normally

lock on to ‘opiate receptor sites’ in the nervous system? (p. 187)
A. substance P.
B. dopamine.
C. norepinephrine.
* D. endorphins.

Factual

37. The pain reduction produced by heroin and morphine locking on to receptor
sites is thought to be due to the blocking of (p. 187)
* A. substance P.
B. dopamine.
C. norepinephrine.
D. endorphins.

Factual

38. The tendency to experience withdrawal symptoms from the use of heroin and
the magnitude of those withdrawal symptoms (p. 188).
A. is caused by the properties of the drug.
B. is caused by the length of addiction.
* C. is determined to a large degree by knowing that heroin can produce
withdrawal symptoms.
D. is due to how often the drug has been used.

Factual

130
W39. The short-circuiting of biological drives refers to the idea that (p. 188-189)
A. heroin makes people unaware of biological needs such as hunger, fatigue,
and anxiety.
B. heroin increases the threshold for detecting biological drives such as
hunger, fatigue, and anxiety.
* C. heroin reduces the discomforts associated with various drives such as
hunger, fatigue, and anxiety.
D. heroin causes people to confuse one biological drive for another.

Factual

40. The Vietnam study shows that _________play(s) a key role in the tendency to relapse.
(p. 189)
A. counseling
* B. context
C. length of abstinence
D. personality traits

Conceptual

41. In order to give up addictions, such as a heroin addiction, people

need to (p. 190-191)
A. identify activities that can be satisfying.
B. learn how to manage negative emotions.
C. decide they have a choice.
* D. all of these.

Conceptual

42. The success rate for giving up an addiction is (p. 191)

A. lower for self-initiated.
B. higher for other-initiated.
* C. higher for self-initiated.
D. lower for self-initiated and higher for other-initiated.

Factual

43. The main effects of cocaine and amphetamines are caused by the (p. 192)
* A. dopamine plus norepinephrine.
B. dopamine plus serotonin.
C. dopamine plus opioids.
D. dopamine plus anandamide.

Factual

131
 44. Cocaine (p. 192)
A. stimulates output of dopamine at the synapses.
* B. blocks the reuptake of dopamine/norepinephrine at the synapses.
C. activates receptors in the brain that are sensitive to cocaine.
D. inhibits activity of the hypothalamus.

Factual

45. Research evidence indicates the (p. 192-193)

A. norepinephrine response can be conditioned.
B. norepinephrine response cannot be conditioned.
* C. dopamine response can be conditioned.
D. dopamine response cannot be conditioned.

Factual

W46. To a large degree the experience of amphetamine and cocaine users

depends on (p. 193)
A. whether or not they use other drugs.
B. whether or not they are tired.
C. whether or not they have used the drug before.
* D. their expectations.

Factual

47. Relapse to such drugs as cocaine and amphetamines appears to be largely

caused by (p. 193)
* A. our memory of the drug effects.
B. withdrawal effects.
C. dependency feelings.
D. the presence of dangers and threats.

Factual

48. Cannabis produces (p. 194)

A. increases in arousal (heart rate/blood pressure).
B. decreases in arousal (heart rate/blood pressure).
* C. increases in arousal and distortions in time and space.
D. decreases in arousal and distortions in time and space.

Factual

132
49. The main effects of marijuana are caused by the (p. 194)
A. dopamine plus norepinephrine.
B. dopamine plus serotonin.
C. dopamine plus opioids.
* D. dopamine plus anandamide.

Factual

50. The main effects of LSD are caused by the (p. 194)
A. dopamine plus norepinephrine.
* B. dopamine plus serotonin.
C. dopamine plus opioids.
D. dopamine plus anandamide.

Factual

51. LSD is thought to indirectly ‘disinhibit activity’ in neurons in the visual and
several other areas in the brain by (p. 194)
* A. depressing activity in the raphe nuclei.
B. depressing activity in the locus coeruleus.
C. exciting activity in the raphe nuclei.
D. exciting activity in the locus coeruleus.

Factual

52. Cannabis has been shown to produce (p. 195)

A. attention deficits.
B. memory deficits.
C. cognitive deficits.
* D. all of these.

Factual

53. Cannabis has been shown to (p. 195)

* A. be an effective pain killer.
B. be highly addictive.
C. cause lasting damage to the serotonergic neurons.
D. be the drug of choice by the working class.

Factual

133
 54. Which of the following psychoactive drugs with amphetamine-like and
hallucinogenic properties has caused considerable concern over the drug’s
potential for causing brain damage? (p. 195)
A. LSD
B. cannabis
C. alcohol
* D. Ecstacy

Factual

W55. The main effects of nicotine are caused by the (p. 196)
A. dopamine plus norepinephrine.
B. dopamine plus serotonin.
* C. dopamine plus opioid overproduction.
D. dopamine plus anandamide.

Factual

56. Nicotine is a (p. 196)

A. stimulant in high doses.
* B. relaxant in high doses.
C. pain killer.
D. stimulant and pain killer in high doses.

Factual

57. The euphoric effects of alcohol are caused by the (p. 197)
A. dopamine plus norepinephrine.
B. dopamine plus serotonin.
* C. dopamine plus opioids.
D. dopamine plus anandamide.

Factual

58. The socially adverse behavioral effects of alcohol (e.g., aggression)

appear to be caused by (p. 197)
A. decreased activity of the cerebellum.
B. increased levels of glucose in the blood.
C. suppression of the cortex.
* D. expectations.

Conceptual

134
 59. Research evidence indicates that (p. 198)
* A. alcohol abuse causes depression.
B. depression causes alcohol abuse.
C. there is no relationship between alcohol abuse and depression.
D. sensation seekers are prone to alcohol abuse as well as depression.

Factual

60. Laboratory studies have shown that alcohol in an approach-avoidance conflict will
(p. 198-199)
A. reduce the tendency to approach a positive goal object.
B. facilitate the tendency to approach a positive goal object.
* C. reduce the tendency to avoid a negative or noxious goal object.
D. facilitate the tendency to avoid a negative or noxious goal object.

Factual

61. Congers argued that in approach-avoidance conflict situations alcohol

produces increased persistence in approaching the goal object by (p. 199)
A. increasing the approach gradient.
B. increasing the avoidance gradient.
C. reducing the approach gradient.
* D. reducing the avoidance gradient.

Factual

62. It has been suggested that alcohol causes myopia. Myopia in this context refers to
the tendency to (p. 200)
A. become aggressive.
* B. ignore certain pieces of information.
C. focus on the past.
D. focus on the future.

Factual

W63. Evidence suggests that "loss of control" when drinking alcohol is caused by
(p. 201-202)
A. the disease that alcohol produces.
* B. beliefs about what alcohol does.
C. being in a situation where alcohol consumption is condoned.
D. the disinhibition effects of alcohol.

Factual

135
 65. Labeling alcoholism as a disease (p. 202)
A. leads the alcoholic to experience more guilt.
B. leads the alcoholic to generalize about loss of control.
* C. reduces the tendency of alcoholics to generalize about loss of control.
D. leads the alcoholic to experience feelings of self-control.

Factual

66. Studies comparing the 12-step program with cognitive theories have found
that (p. 202)
A. there is no difference.
B. the 12-step program is more effective.
C. behavioral change is most likely to come from following a series of
prescribed steps.
* D. behavioral change is most likely to come from rational choices and goal-setting.

Factual

W67. The most important factor in determining success of treatment is (p. 202)
* A. readiness for treatment.
B. support of family.
C. threat of job loss.
D. amount of depression.

Factual

136
Another random document with
no related content on Scribd:
ősállapot után sóhajtozott. Schlegel kiválóan mint æsthetikus
szerepelt s egy négy kötetes munkájában majd minden nemzet
drámairodalmát megbírálta. Über die dramatische Kunst und
Literatur czímű munkájának sok érdeme lehet, de semminemű
érdem nem ellensúlyozhatja azokat a nyomorult kritikákat, melyekkel
e könyvben Molièret sárba tiporni igyekszik. Valóban, más nemzetek
a francziákat a költészet majd minden nemében felülmulják, de a
vígjátékban nem mérkőzhetnek velök, s Molière, a komikus, majd oly
magasan áll az európai irodalomban, mint Shakespeare, a tragikus.
S íme, épen Németországon áll elő egy oly kritikus, ki Molièret
lenézi, azon a Németországon, melynek maig sincs egyetlen kitűnő
vigjátékírója; csak Kotzebueval dicsekedhetik, s egyik legnagyobb
költője Goethe gyöngénél gyöngébb vígjátékokat hagyott hátra. Azt
érthetni, hogy a francziáktól akkortájt a csatatéren annyiszor
megalázott Németország örömujjongva fogadott egy oly kritikust, ki a
legnagyobb franczia költő dicsőségében gázol, de az
megfoghatatlan, hogy Magyarországon is találkozhattak oly
kritikusok, kik Schlegel uszályhordozóivá alázták magokat. Ezelőtt
tizenkét évvel Dandin György-öt Schlegel kardjával támadta meg
egyik kritikusunk, ezelőtt két évvel egy másik szintén Schlegel
Corpus Jurisából olvasott halálos ítéletet Tartuffe-re. Csodálatos,
hogy most Fösvény-e ellen senki sem hívta segítségül Schlegel
bölcseségét. Vagy talán meg is történt, csak én nem olvastam.
 II.

De mit mond tulajdonkép Schlegel? Sajnálja, nagyon sajnálja,

hogy Molière annyira elrontotta Plautust, kinek egyik művéből
kölcsönözte tárgyát. Sokszor veti Molière szemére azt a léha vádat,
hogy latin, olasz és spanyol elődeitől egyet-mást kölcsönzött,
azonban itt megelégszik azzal, ha kimdndhatja, hogy a mit
kölcsönzött, tökéletesen elrontotta. És mivel rontotta el? Szerinte
épen azzal, mi a darab érdeme, hogy tudniillik alapeszmében,
cselekvényben, jellemrajzban különbözik a Plautus vígjátékától.
Schlegel dicséri Plautus egyszerű cselekvényét s hibáztatja, hogy a
Molière-é bonyolultabb; tetszik neki, hogy Plautusnál az egész
cselekvény központja a kincs ellopása, melyet a fösvény épen az
által idéz elő, hogy gondosan rejtegeti; megrója Molièret, hogy a
kincs rejtegetésére nem helyez oly nagy súlyt, mint Plautus, hogy
egy pár felvonáson át a kincsről nincs is szó s Molière igen
művészietlenül lepi meg nézőit, midőn a szolga az ellopott kincscsel
belép.
Ez ellenvetés mind állana, ha Molière nem akart volna egyebet,
mint Plautus vígjátékát reprodukálni. Azonban történetesen egészen
új vígjátékot írt s mind alapeszméje, mint jellemrajza másnemű
cselekvényt kivántak. Molière fösvénye harczban áll gyermekeivel
fösvénysége és szerelme miatt, s így a jellem és helyzet e
bonyolultsága szükségeskép bonyolultabb cselekvényt kíván, minő a
Plautusé; a kincs rejtegetése is épen azért nem válhatik a
cselekvény központjává s csak mint másodrendű dolognak kell
szerepelnie. Schlegel oly követeléssel áll elő, mely szerint Molière
kénytelen lett volna vagy csak Plautust másolni, vagy saját eredeti
conceptióját megrontani. S vajon miért művészietlen meglepetés az
a jelenet, midőn a szolga az ellopott kincscsel belép? La Flèche nem
haragszik-e Harpagonra, Kleant nincs-e a legnagyobb
szorultságban? A szolgát kettős indok ösztönzi e lépésre: a
Harpagon elleni gyűlölet s a segítni kivánás urán, míg Kleant az
ellopott kincsben eszközt talál arra nézve, hogy vagy elszöktesse a
leányt, vagy pedig lemondásra kényszerítse atyját.
Azonban halljuk Schlegel fontosabb gáncsait, melyek ha
állanának, valóban megdönthetnék Molière Fösvény-ét. «Molière –
úgymond – a fösvénység minden nemét egy személyben halmozta
össze, s mégis az a fösvény, ki kincsét elássa s az, ki uzsorára
kölcsönöz, bajosan lehet ugyanazon személy. Harpagon éhezteti
lovait, de hát miért van kocsija és lova? Ez csak oly embert illet meg,
ki aránytalan csekély költséggel bizonyos rang tekintélyét kívánja
megőrizni. A komikai jellemrajz hamat véget érne, ha Molière csak
egy fösvény jellemét rajzolná. Molièrenek legnevezetesb eltérése
Plautustól az, hogy hogy emez csak kincsőrzőt állít előnkbe, amaz
pedig még szerelmessé is teszi fösvényét. A szerelmes vén ember
nevetséges, az aggódó fösvény szintén az. Könnyű belátni, hogy az
éles ellentétet szül, ha a fösvénység szenvedélyéhez, mely az
embert különhuzóvá és zárkózottá teszi, a szerelmet csatoljuk, mely
közlékeny és pazar szenvedély. Azonban a fösvénység rendesen jó
óvszer a szerelem ellen. Hol a finomabb jellemzés, vagy erkölcsi
hatás, minthogy itt erre kiváló súlyt helyeznek, Plautusnál-e vagy
Molièrenél? Harpagont a mint végig nézi a fösvény és a vén
szerelmes, mindkettő elégülten térhet haza a színházból. A fösvény
azt fogja magában mondani: «Én legalább nem vagyok szerelmes»,
a vén szerelmes pedig: «Én legalább nem vagyok fösvény». A
magasabb vígjáték az emberi bohóságokat, bármily feltünők
legyenek is, a dolgok rendes kerékvágásában rajzolja; a mit csak
kivételességeknek, a felfordultság idétlen szülöttének gondolhatni,
csak túlzó bohózatba illhetik be».
Schlegel, úgy látszik, épen oly figyelmetlenül olvasta el Molière
Fösvény-ét, mint a mennyire nem érti vagy nem akarja érteni a
complicált szenvedélyek lélektani és műveszi jogosultságát.
Ellenkezést lát abban, hogy Harpagon elássa kincsét és mégis
uzsorára kölcsönöz. De vajon Harpagon oly fösvény-e, ki abban
találja örömét, ha a holt kincsben gyönyörködhetik; azért ássa el a
tízezer tallérát, mert nem akarja uzsorára kiadni, vagy azért, mert
még nem akadt erre jó alkatom? A mű minden sora ez utóbbi
kérdést igenli. Harpagon tízezer tallérát azelőtt való nap hozták
haza, melyen a mű kezdődik. «Mindamellett – mond (I. felv. 5-ik jel.)
– nem tudom, tettem-e, hogy tízezer tallért, a mit tegnap meghoztak,
kertemben ástam el». Már ebből is látszik, hogy ő nem igen szokott
magánál pénzt tartani, hanem uzsoráskodik s épen a nagy uzsorával
visszakerült pénze okoz neki nagy aggodalmat. Harpagon, hacsak a
körülmények nem kényszerítik, nem szokott magánál pénzt tartani.
«Bizony nem kis gondot ad – kiált fel (I. felv. 4-ik jelenet) – ha az
ember egy jó csomó pénzt rejteget magánál s be boldog, ki jól
elhelyezte vagyonkáját s csak annyit tart kezénél, a mi napról-napra
kell». Molière az egész műben úgy jellemzi fösvényét, mint egy
telhetetlen embert, ki minél több pénzre vágyik s ezt fösvénységgel
és uzsorával igyekszik elérni, de sehol sem olyannak, a ki a mit
bevesz, rejtegeti, elássa szenvedélyből. Mellőzve a Simon mesterrel
való jelenetét, csak az első felvonás ötödik jelenetét említem, midőn
fiának így szól: «Ha szerencséd van a játékban, haszonra kellene
fordítanod, s a mit nyersz, kiadnod becsületes kamatra, hogy annak
idején megtaláld. Egyébiránt, mellőzve a többit, szeretném tudni,
mire való mind e szalag, mely tetőtől talpig elborít s nadrágot tartani
nem elég-e egy féltuczat kapocs? Szükséges-e parókákra
vesztegetni a pénzt, ha az ember saját természetes haját viselheti, a
mi semmibe sem kerül. Fogadnék reá, hogy paróka és szalag husz
pistolra rúg s husz pistol évenkint, csak 8% kamattal tizennyolcz
livret, hat sout, nyolcz fillért jövedelmez. Azt tanácsolja-e fiának,
hogy megtakarított pénzét elrejtse, vagy azt, hogy uzsorára adja?
Nem az uzsorás fösvény szól-e belőle? Íme, mily alaptalan az egész
ellenvetés. Nem Molière következetlen, hanem Schlegel nem fogta
föl Harpagon jellemét s nagyfelületesen a kincsásást és uzsorát csak
magában tekintve a legigazságtalanabb ítéletre vetemedett. Az az
ellenvetés is, hogy miért tart a fösvény kocsit és lovakat, ha fösvény
csak oly ellenvetés, mint a fennebbi. Molière vígjátékainak főbb
személyei nagyrészt a nemesi osztályhoz vagy a vagyonos
polgársághoz tartoznak. Hogy Harpagon úri ember, több körülmény
mutatja, bár a cselekvény nem tette szükségessé, hogy a költő
Harpagon társadalmi állásáról részletes felvilágosítást adjon.
Harpagonnak szakácsa, cselédjei vannak, sőt fiának szolgát tart.
Valér nem állhat vala be hozzá udvarmesternek, ha Harpagon holmi
obscurus szatócs. Ha a társadalom alsó fokán állana, szabadon
élhetne aljas szenvedélyének, de így kötve van, kénytelen megőrizni
társadalmi állásának külszínét s a lehető olcsón úri házat tartani. Ez
is egyik komikai vonás benne. Schlegel követelése itt is, mint
mindenütt, csak rosszabbá tenné a vígjátékot.
A nagy német kritikus megvetően néz le a törpe franczia költőre,
a fösvénység és szerelem között is ellenkezést lát s lehetőségét
csak a legritkább kivételességnek hirdeti. S ezt Schlegel mondja, ki
bámulja Shakespearet, azt a Shakespearet, ki a drámaírók között
leginkább használ bonyolúlt szenvedélyeket, vagy jobban mondva,
különböző szenvedélyekből összeolvasztott jellemeket. Miért csak
Molière kontár, miért nem Shakespeare is? Miért csak Harpagon
kivételes szörny, miért nem Shylock, Macbeth is és így tovább? E
szempontból kiindulva, Schlegelnek Shakespeareről szóltában
először is Shylockot kellett volna megtámadni ilyformán: Könnyű
belátni, hogy az éles ellentétet szül, ha a pénzvágyat, mely ravasz
és tartózkodó szenvedély, összekapcsoljuk a boszúval, mely
meggondolatlan és koczkáztató; a nyereség áhítozása rendesen jó
óvszer a boszú ellen. Macbethet így kellett volna megtámadnia: Mily
össze nem illő dolgokat kever össze ez a Shakespeare; a
nagyravágyó azért nagyravágyó, mert merész, azért merész, mert
nem hajt senkire, legkevésbbé a feleségére s ezt a Macbethet, ki
áhítja a koronát, feleségének kell a véres tettre ösztönözni.
Papucshős és királygyilkos, minő szörnyű kivételesség. Így lehet
végigmenni az egész Shakespearen s csodálatos, hogy Schlegel a
bölcs szempontot, az éles analysist nem alkalmazza Shakespeare
is. Vagy talán mérsékelni kellene magát, mert Shakespeare angol s
az angolok szövetsegesei voltak azon német fejedelmeknek, kiket
Schlegel szolgált s kik nem kevesebb szerencsével harczoltak a
francziák, mint ő Molière ellen. Schlegel tulajdonkép azért hibáztatja
Molièret, mi egyik ok arra nézve, hogy sokkal nagyobb költőnek
tartsuk őt, mint tragikus társait, Corneillet és Racinet, kik nagyrészt
egy uralkodó szenvedélyt rajzolnak, míg Molière több szenvedélyt
vegyít egy főszemélybe, hasonlóan Shakespearehez, bár nem tudja
épen oly életteljesen összeolvasztani, mint a nagy britt költő. Innen
van, hogy Molière typusai némileg hajlanak az egyénhez és sokkal
közelebb állanak az élethez, mint a franczia classicismus bármely
teremtménye. Csaknem elmondhatni, hogy Molière jellemrajza
mintegy középet képez az egyéni és eszményi közt. Ha Molière
Fösvény-ében hiba van, az nem a fösvénység és szerelem
vegyítése, a mi épen oly természetes, mint komikai, hanem az, hogy
nem mindenütt olvad egy életteljes egészszé. Harpagonban ugyan
van hiúság, fiatalabb óhajt lenni, szeretne tetszeni a hölgyeknek, e
mellett azért házasodik, hogy gazdagabb legyen, felesége hozzon
valamit a házhoz, azonban mindez talán élénkebben és
természetesben olvadhatna be a jellemrajzba. De ki tehet róla, hogy
Molière nem épen Shakespeare a jellemrajzban? Így is nagy költő
marad s egyedül méltó az európai drámairodalomban, hogy
Shakespeare mellett foglaljon helyet.
A mit Schlegel a fösvény erkölcsi hatásáról mond, az épen
nevetséges. Ő úgy látszik, azt hiszi, hogy a fösvényről,
nagyravágyóról vagy féltékenyről írt művek csak a fösvények,
nagyravágyók és féltékenyek számára készülnek s az író erkölcsi
hatása egyedül az, ha a fösvény, nagyravágyó vagy féltékeny
egészen magára ismer, azaz a színpadi fösvény egészen ő. Így
egyetlen tragédiának, egyetlen vígjátékának sem volt és lesz soha
erkölcsi hatása. A közönség nagy része azt fogja mondani Schlegel
szerint: én nem vagyok se féltékeny, se fösvény, se nagyravágyó,
nem tartozik reám az egész; a valóságos fösvény, nagyravágyó,
vagy féltékeny, kik nem találják a rajzon minden szőrszálakat, rosz
photografnak nevezik a költőt s erkölcsi épület nélkül hagyják oda a
szinházat, a kritikus pedig előáll és ír ilyforma kritikát: Othellónak
nincs erkölcsi hatása, mert sok féltékeny lesz a színházban, ki így
fog szólani: «Én legalább nem vagyok szerecsen»; ha pedig
szerecsen találna lenni, ez így vigasztalja magát: «Én legalább nem
vagyok féltékeny»; Macbeth hatása olyan, mint Othellóé, mert a nős
ember így fog szólani: «Reám ugyan sok hatása van a feleségem
ösztönzéseinek, de legalább nem vagyok nagyravágyó»; a
nagyravágyó pedig így kiált fel: «Én ugyan nagyravágyó vagyok, de
nem hallgatok nőmre, sőt nincs is nőm!» E szempontból tönkre lehet
tenni az egész drámairodalmat s az a hatás, melyet a moralisták
követelnek a drámából, sokkal többet ér, mint az, a mivel Schlegel
épen oly bárgyun, mint nagy garral elő mert állani.
 Szolgáljanak Molière Fösvény-éről e hevenyében összeírt
polemikus jegyzetek némi elégtételül, szemben azon
igazságságtalan kritikákkal, melyeket Schlegel nyomán nem egyszer
olvashattunk irodalmunkban.
 NEM SZABAD A KIRÁLYLYAL

TRÉFÁLNI.
Vigjáték 3 felvonásban. Irta Kovács Pál. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864
október 14-én.

«A történeti vígjáték színpadunkon – írja egyik laptársunk – azt

lehet mondani, csaknem gagyogó gyermekkorát éli. Szépen
megindult már ugyan, de nem halad elég biztosan, önállóan,
gyakran idegen támaszt keres, hogy megállhasson. De bár még
gyönge, mégis látszik, hogy van életereje, s lassanként fejlő vonásai
szebb jövővel kecsegtetnek.» A gagyogó gyermek alatt nem tudjuk
mit ért laptársunk. Azt-e, hogy történeti vígjátékot csak most
kezdenek drámaíróink, vagy azt, hogy mindeddig nem mutathatunk
fel sikerültebb kisérletet e nemben. Az úgynevezett történelmi
vígjáték irodalmunkban épen oly régi, mint a nem történelmi vígjáték.
Írt ilyesmit már Kisfaludy Károly is, ki a magyar vígjáték úttörője.
Gaálnak Király Ludason czímű vígjátéka szintén ilyen, valamint a
Szigligeti Rózsá-ja és Kinizsi-je is. A különbség történeti régibb és
újabb vígjátékaink között leginkább csak az, hogy amazokon a
német vígjáték hatása érzik, emezeken pedig a franczia, kivált
Scribe. Laptársunk, úgy látszik azt hiszi, hogy csak egy pár év óta
van úgynevezett történelmi vígjátékunk s az napról-napra szebben
fejlődik. Csodálkozunk, hogy ez épen a jelen vígjáték előadásakor
jutott laptársunk eszébe, mert bármily tisztelettel legyünk különben a
jeles író iránt, ki kell mondanunk, hogy e műve legkevésbbé sikerült
mindazon művek között, melyek e nemben harmincz év óta
színpadunkon megfordultak. Laptársunk egyszersmind a történelmi
vígjáték akadályait is megemliti. Gyors fejlődésének legnagyobb
akadályát abban találja, hogy a közérzület igen komoly kegyelettel
viseltetik minden fényesebb történeti név s legkivált a nagy emlékű
régi magyar királyok iránt. Tehát ha a közönség lemond a magyar
történelem nagy emberei iránti kegyeletéről, történelmi vígjátékaink
sokkal sikerültebbek lesznek. Ily áron nincs kedvünk történelmi jó
vígjátékot vásárolni, s a melyik költőnek a nemzeti kegyelet akadály,
jól teszi, ha békét hagy a drámának. Megérdemelné-e az a költő
nevét, ki Szent Lászlóból, Hunyadi Jánosból, Mátyás királyból, Nagy
Lajosból, komikai személyeket merne faragni, s lenne-e annak a
közönségnek nemcsak nemzeti önérzete, de ízlése is, mely ilyesmit
eltűrne? A költő bárhonnan vegye tárgyát, akár a multból, akár a
jelenből, mindenesetre olyat kell választania, melyből komikumot
fejthet ki. A történelemben is találhatni komikai tárgyat, bár
kevesebbet, mint a jelen életben, mely a vígjáték valódi tere; de
hogy oly tárgyból igyekezzünk komikumot kisajtolni, mely azzal
homlokegyenest ellenkezik, az a legművészietlenebb valami.
Kovács Pál nem törekedett ily művészietlenségre, s nem ő,
hanem laptársunk hibás, midőn a mű egyik legnagyobb hibáját
abban találja, hogy Mátyás nem elég víg személy, s bohócza
vidorabb. Az lesz vala szép, ha Mátyás király komikai hősként
szerepel, bohócza pedig komolykodik. Mátyás hibásan rajzolt alak,
de nem azért, hogy nincs benne semmi élet. Szerzőnk igen helyesen
Bánffit vette föl komikai hősnek, a mint hogy ezt kivánta maga a
történelmi adoma, mely a mű alapjául szolgált. Bánffit féltékenysége
teszi komikai személylyé, s épen a királynak kell megtréfálnia, kire
oktalanul gyanakodott. Ez magában elég jó tárgy, de kidolgozása
nagyon elhibázott, mind a cselekvényt, mind a jellemeket illetőleg.
Az expositio vontatott. Szerző a helyett, hogy nézőit hirtelen
tájékozza s a cselekvényt megkezdje egy hosszas és ízetlen
jelenetben a várnagyot és nejét lépteti föl, azután még királyt és
bohóczát. Egy felvonás felét pazarolja arra, mire elég lett volna egy
rövid jelenet. Tárgyához képest sokkal természetesben kezdődik
vala a vígjáték s indul meg a cselekvény, ha Bánffinak hírűl hoznák,
hogy a király meg akarja látogatni, s Bánffi féltékenységből hozzáfog
neje rejtegetéséhez. Igy az expositio gyorsabbá válhatik, a főhős is
előbbre nyomulhat, s komikai oldalai inkább feltárulhatnak. Szerző e
vontatott expositiot még azzal tetézi, hogy azt a jelenetet, mely az
egész cselekvényre elhatározóan befoly, a színfalak mögött viteti
véghez. Bánffi az álruhába öltözött Mátyás királyra bízza nejét, hogy
vigye át a Dunán rejtekhelyére. Szerző távolról sem indokolja e
nehezen indokolható tényt. De ha képes indokolni s előttünk hajtja
végre, valódi komikai helyzetet rajzolhat. Ennyi az első felvonás,
mely legjobb az egészben.
Ezután a mű még inkább gyöngül és unalmasodik. A
főcselekvény lassan mozog, mellékesemények borítják el, melyek
egész episodokká nőnek. Egy pár mellékszemély, például a várnagy
és neje, aránytalanul sok helyet foglalnak el és Bánffiné, kit igen jól
lehetett volna használni a cselekvény gyorsítása- és élénkítésére,
csaknem néma személy. Feltünő, hogy a főhős, kiben leginkább
volna meg a komikum magva, sehogy sem tud maga iránt komikai
érdeket gerjeszteni. A physikai és lélektani valószínűtlenségek
egész sora vonul el előttünk, melyeket nem feledtethetnek a néhol
igen is durva élczek és üres hazafi frázisok. Szóval, e mű sokkal
gyöngébb, mint társai, az a két eredeti, szintén történelmi vígjáték,
melyek a mult év végén s a jelen tavaszán adattak, s melyek szintén
igen gyöngék. Nem tudjuk, drámaíróink miért erőltetik a történelmi
vígjátékot, mely kétes becsű genre, s melyhez úgy látszik nem igen
van szerencséjök.
 NADÁNYI.
Tragédia 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864
október 31-én.

Szigligeti e legújabb tragédiájáról meglehetős egyformán

nyilatkoztak a lapok s mint nem sikerült vagy csak részben sikerült
művet elitélték. Nincs kedvem vitatkozni menynyiben van igazok s
mennyiben nincs. A végeredményben egyet értek velök, ha
indokolásokat nem helyeselhetem is. Olyat is róttak meg benne, mi
jó vagy legalább nem hiba. Azonban van e műben valami, a mi a
kritikust nagyon érdekelheti, ha figyelemmel kisérte Szigligeti
pályáját. Szigligeti eddigi tragédiáit inkább a szerkezet virtuozitása
tüntette ki, mint a tragikai mélyebb conceptio s az erősb
szenvedélyek sikerült rajza. Föllépte nevezetes mozzanat volt a
magyar dráma fejlődésében: erősb érzéke volt a drámai forma iránt,
mint elődei bármelyikének, s technikai ügyességével néha fedezte a
belső fogyatkozásokat is. Épen azzal ajándékozta meg a magyar
szinpadot, mire idő szerint legnagyobb szüksége volt. S ime e
művében a drámai forma oly laza, mintha nem Szigligeti írta volna, s
a technikai virtuozitást inkább csak egy pár jelenetben vehetni észre.
Ellenben a tragikai mélyebb conceptio s az erősb szenvedélyek rajza
felé való törekvés szembetünőbb, mint régebbi műveiben, habár
nem a valódi siker kiséretében. Uj forduló pont-e ez Szigligeti
költészetében vay csak esetlegesség? Emelkedni fog-e vagy
sülyedni mint tragédiaköltő? Ki mondja meg, de figyelmet érdemlő
jelenség.
Nadányi cselekvénye sokkal előbb kezdődik, mint a hogy a mű
alapjául szolgáló tragikai összeütközés kivánná. Csaknem másfél
felvonást expositiónak nevezhetni. Igaz, hogy az első felvonásban is
drámai haladást látunk, de e részletnek csak külső s nem belső
kapcsolata van a valódi cselekvénynyel, mely Nadányi
megszabadulásával kezdődik. A vár ostroma Nadányi elfogatása, a
tragikus alappal szemben mind csak események és valósággal nem
a cselekvény részei. Vajon nem érthetnők-e meg a egész
cselevényt, ha a mű a börtönjeleneten kezdődnék? A két rabnak úgy
sincs miről beszéljen, s itt szépen elbeszélhetné egyik a másiknak,
hogyan jutott fogságba, minő pártviszály szaggatja. Erdélyt, kivált ha
Zámbót épen akkor vezetnék be a börtönbe. Azonban ezzel csak a
cselekvény megkezdésének hibáját kivánom kimutatni s nem
egyszersmind ezt a tanácsot adni, hogy Szigligeti így könyűszerűen
kijavíthatná művét. Csak lényeges átdolgozással lehet megjavítani
mind az expositio, mind a szerkezet hibáját. Nem egy felesleges
személy és jelenet van itt, s mellőzve egy s más, mit a szerző czélja
megkivánt volna. Bizonyára csak nyert volna a mű, ha Zámbó,
Imrefi, Géczi helyett Bátorival többet foglalkozik a szerző s az első
felvonás helyett a végső felvonásokat teszi gyorsabb menetűvé. De
nemcsak a lassúság árt a végfelvonásokban, hanem a
tablószerűség is. Hiányzik bennök a természetes folytonosság, s mi
több, Nadányi bukásának fokozatai olyanok, hogy itt vagy amott már
bevégződni hisszük a cselekvényt Nadányi és neje nem tudnak se
élni, se halni, részint a cselekvény vontatottsága miatt, részint más
okból, mi sokat levon a végjelenet hatásából.
De a mily gyönge e szerkezete, majdnem oly erős törekvést
látunk a tragikai hatás felé. Sajnálhatni, hogy e törekvést nem
koronázta siker. Azt hiszem nemcsak én, hanem a közönség is
örömest megbocsátana egy kis formátlanságot, számos technikai
hibát, ha valódi tragikai hatás élveiben részesülhetne. Nadányiné,
hogy megmentse férje életét, föláldozza erényét s nemcsak magát
teszi semmivé, hanem férjét. A gyalázat kínjai közt, a bosszu
hevében. Nadányi, a hős a szabaság bajnoka orgyilkossá sülyed, s
midőn a zsarnok halála után az ország felszabadul, nem csak
barátjai vetik meg e tette miatt, hanem az uj fejedelem is, sőt ez
üldözteti és meggyilkoltatja. Mindebben elég tragikai elem rejlik,
talán egyszerre igen sok is. Alig van nehezebb feladat mint egy oly
nő rajza, ki erényét erényből áldozza föl, épen azért, kinek szerelmét
e tette által nemcsak örökre eljátsza, hanem boldogtalanná is teszi.
Valóban senkinek sem merném ajánlani ilyesmi feldolgozását, mert
inkább csak kinozni fogja az embert, mint meghatni. A fő baj az,
hogy a míg egyrészt növekedik a tragikai érdek, addig másfelől
romlik. Szigligeti e bajt még azzal tetézi, hogy a nő küzdelmét a tett
előtt nem rajzolja s a tett után nem mint őrültet, vagy öngyilkost
lépteti föl. Nadányiné csak válni akar, mert gyermekéért élni kell. A
néző vele együtt egyszerre csak kijózanodik s puszta sajnálatnál alig
érezhet egyebet. S mire való az a sok jeremiád? Oly nő, ki
önfeláldozásában oly tettre képes arra is képes lesz, hogy ne élje tul
gyalázatát. Vajon nem lett volna-e jobb, ha Nadányiné nem igy
téved, ha Báthori a jövő reményben ad kegyelmet a férjnek vagy
más okból; ha Nadányiné, mert férje tilalma ellenére járta az udvart,
gyanuba jő a világ előtt s ebből származnak a bonyodalmak?
Nadányi felfogása már jobb, de bukásában a rajzolt körülmények
között nem hihetünk. A szerző Báthorit a legelvetemültebb
zsarnoknak tünteti föl. Imrefin kivül senki sincs, a ki vesztét nem
óhajtaná. S íme halála után egyszerre csak Nadányi ellen fordul a
közvélemény. A tény igaz, de a drámában nincs hozzá kulcsunk. Ha
a drámában szereplő Nadányi más, mint a történelmi: a bukás
indokát is ahhoz képest kellett volna módosítani. Nadányi nem oly
nevezetes történelmi személy, hogy a költőek sok szabadságot ne
engedjen. Bukásában szerepet kellett volna játszani a politikai
viszonyoknak is; ezeknek rajza talán érthetőbbé tette volna azt, mit
így bajosan érthetünk.
 AZ ÁLDOZAT.
Tragédia 5 felvonásban. Irta Vörösmarty Mihály. Előadatott a Nemzeti Szinházban
1864 november 18-án.

A költő halála évnapjának előestéjén adatott e tragédia és

nagyszámú közönség jelenlétében. Örömest jegyezzük fel mind a
szinház mint a közönség kegyeletének e nyilatkozását. Vörösmarty
ugyan nem mint drámairó nagy, de az ő korszakot alkotó költői
géniusza hatását, kivált nyelv és szellem tekintetében, érezte a
szinpad is. E mellett ő volt a Nemzeti Szinház első kritikusa, a ki a
szinház megujításától fogva éveken át fáradhatlan figyelemmel
kisérte az előadásokat s jeles kritikáival nem csekély mértékben
segíté elő a szinészek és drámairók művészibb törekvéseit. Ő az
első magyar szinkritikus, ki megérdemli e nevet, s az Athenaeum
nagy befolyását a drámairókra és szinészekre senki sem tagadhatja,
ki ismeri akkori viszonyainkat. Sajnáljuk hogy e kegyeletes nap
ünnepélyességét némi gáncscsal kell megzavarnunk. Egyik
laptársunk azt jegyezte meg, hogy kettős világítással és jobb
zenével kellett volna a szinháznak megünnepelni e napot. Mi
szivesen elengedjük mind a kettős világítást, mind a jó zenét, de
nem engedhetjük el Vörösmarty jámbusainak csonkítását,
változtatását, mely az egész előadás alatt többször sértette fülünket.
Nem mondhatni, hogy szinészeink ne igyekeztek volna emelni azt
est ünnepélyességét. Kivált Jókainénak volt egy jelenete (III felv. II
jelenet), melyhez hasonlót mostanság nem igen láttunk tőle, midőn
Szabolcs lábához omlik, s a fájdalom, félelem, önvád és enyhület
érzései közt kiált fel: «Oh ég, Szabolcs!» Felekiné is jól betöltötte
helyét, mint Csillár, bár meggyilkolt mátkája holtteste mellett több
szenvedélyt és kétségbeesést óhajtottunk volna. A többiek
igyekezetét és készültségét sem akarjuk tagadni, azonban e szép
nyelv és versek megrontását egy Talmának sem tudnók
megbocsátani, kivált oly műben, melynek legfőbb ereje épen a szép
nyelvben rejlik. Különösen Lendvaira kell panaszolnunk. Többször
megvontatta a jámbusokat s néhol a legszebb sorokban. Élénken
emlékezünk, hogy e sort:

Igen, hazátok dús, nagy büszke hon,

Méltó hazája bátor férfiaknak,

így mondotta:

Méltó hazája jeles férfiaknak

s mindjárt alább öt–hat verssort hagyott ki. Az és és az kihagyása

vagy odatétele, a hol nem kellett volna, többször előfordult. Felekiné
nem egy ily kisebb hibát ejtett például:

Aggódva várom, a mint szólni fogsz,

így mondotta: szólani fogsz, másutt az egyaránt-ot egyiránt-tal

cserélte föl. A többi szereplők is mindnyájan követtek ily hibát. Nem
anynyira szerep-nemtudással vádoljuk szinészeinket, mint inkább
azzal, hogy a jámbus zengése iránt nem igen van kifejlődve érzékök.
Egy szótag hiányát vagy fölöslegét nem érzik meg, pedig ha
éreznék, a vers zengésével a szavak is inkább emlékökbe
tapadnának. Semmit sem lehet könyv nélkül jobban megtanulni, mint
a verset, ha értjük és érezzük rhythmusát.
A mű tapintatos scenirozását dicsérnünk kell, de figyelmeztetjük
a rendezőséget, hogy az utolsó felvonást maga a költő
megváltoztatta, még pedig igen helyesen és igy nyomatta ki. A
szinház birtokában levő első kidolgozás kéziratát a nyomatott szerint
kellene módosítani. A költő e felvonásban oly lényeges
változtatásokat tett, melyek mind a cselekvényt gyorsabbá teszik,
mind a jellemrajzra befolynak.
 MONTJOYE.
Dráma 5 felvonásban. Irta Feuillet Octáv, forditotta Deák Farkas. Előadatott a
Nemzeti Szinházban 1864 deczember 12-én.

Az újabb franczia drámairókról szólván, már többször érintettem

azt a különbséget, mely e nemzet régibb és újabb drámai iskoláját
jellemzi, sőt nagyjában össze is hasonlítottam e két korszakot: Hugo
Viktor, Dumas és Scribe korszakát, napjaink mozgalmával, melynek
Feuillet, ifjabb Dumas és Sardou kiválóbb képviselői. Tehetek-e róla,
hogy ez állítást semmi sem bizonyítja erősebben mint épen Feuillet
Montjoye-ja, mert a legélesebben tünteti föl a franczia ujabb dráma
fény- és árnyoldalait?
A régibb és újabb franczia dráma közt egyik legfőbb különbség
az, hogy amaz kereste, sőt vadászta a hatást, ez mintegy megvetni
látszik; amaz nagy súlyt helyezett a cselekvény gyors fejlődésére,
emez egész regényi kényelemmel fejleszt; amaz a bonyolítás
kedvéért sokszor mindent föláldozott, valószinűséget és jellemrajzot,
s némikép az ellentétre és meglepetésre alapította rendszerét; emez
a bonyolításra keveset ad, cselekvénye inkább szegény, mint
egyszerű, de örömest foglalkozik a viszonyok rajzával; amaz nagy,
néha igen durva vonásokat használt, emez kedveli a finom
részletezést egész az elmosódásig; amaz barátja a páthosznak, bár
másneműek, mint a Corneille- és Racine-é, és szerette minél
élénkebben, minél vadabban festeni a szenvedélyeket; emez kerüli a
nagy felindulást, s elemében találja magát, ha elmés társalgással,
szellemes reflexiókkal gyönyörködtetheti hallgatóit. Montjoye
tükörként sugároztatja vissza az újabb franczia drámának e
sajátságait. Majdnem két hosszu felvonást foglal el az expositio. A
mit Hugo egy pár felvonások jelenetben eligazított volna, arra
Feuilletnek kellenek. A harmadik és negyedik felvonásban gyorsabb
fejlődés következik s valóban drámai összeütközéseket látunk, de
ime az ötödik felvonásban már semmi drámai, a személyek nem
tesznek egyebet, mint elmondják, a mi a negyedik és ötödik felvonás
között történt, oly nemű változásokat, melyeket a dráma szűk
keretében nem is tárgyalhatni.
Ily katastrophát Hugo kevésbbé tehetséges tanítványai is
elutasítottak volna, ily katastropha nem egyéb, mint hadat izenni a
specifikus drámai compositiónak. Nem tudom, vajon Montjoye
eregényből írt dráma-e, de azt a hatást teszi, mintha az volna.
Általában az újabb franczia drámának jellemvonása, hogy csak
annyiban tud dráma lenni, mennyiben a regény is az, melynek
szintén vannak drámai mozzanatai. S épen ez a pont az, melyben a
fraczia régibb dráma végtelenül felülmulja az újabbat. Az újabb
drámának vannak ugyan negativ érdemei, melyeket abban
foglalhatni össze, hogy kerüli a képzelet kicsapongásait, a szinpadi
hatás mesterkéltségét; azonban elvből vagy erőtlenségből, de oly
határozottan és annyira compositio ellen, hogy tisztán drámai
szempontból, minden nagy árnyoldalai mellett is a régibb dráma
részére kell állanunk.
De nem csak formára nézve különbözik az új franczia dráma a
régitől, hanem tartalomra és felfogására nézve is. A régibb dráma a
történelemből szerette szedni tárgyait, s csak később merült a jelen
társadalom birálatába, midőn a romaticismus a socialismussal
vegyült; de Hugo és Dumas, mint drámairók, nem csatlakoztak a
romanticismus e fordulatához. Az új dráma épen nem kedveli a
történelmet, csak a jelen élethez fordul előszeretettel, de már nem
socialista, sem köztársasági, csak democrata, s ragadt valami reá a
napoleoni korszakból, némi könnyelmű élvezetvágy, egy kis tág
lelkiismeret; nem idealista, józan, de szeret moralizálni, nem
tudhatni, képmutatásból-e vagy szívből; mindamellett elnéző,
engedékeny, sőt néha cynikus is a maga finom módja szerint. Hugó
és Dumas csak drámáknak nevezték műveiket, hogy
megkülönböztessék magukat Corneille- és Racinetől, de tulajdonkép
leginkább tragédiákat irtak. Az újabb drámairók nem igen irnak
tragédiát; feldolgoznak ugyan egyet-mást a romanticismus
hagyományaiból, de a magok rendszere szerint, s lehetőleg
őrizkednek az erős felindulástól. Különösen Feuillet a polgári, vagy a
mi Francziaországban mindegy, a szalondrámákat kedveli. Úgy
látszik, ellenszenve van a tragikum iránt. Nála a befejezésben jóra
fordul minden, az összeütközések kibékülnek, a hős megjavul, s
azzal a kétes becsű vigaszszal bocsájtja el hallgatóit, hogy
tévedéseink és bűneink nemesise épen nem kiengesztelhetlen.
Csak elérzékenyítni kivánja közönségét, de nem tragikailag
meghatni. A tévedt vagy bűnös szenvedélyek bünhődését, a
kérlelhetlen nemesist, mintegy száműzték a franczia ujabb
drámából, s épen ez a második fő különbség a régibb és újabb
franczia dráma közt. Hugó és Dumas kedvelték a tragikumot, bár
majd mindig vegyítettek bele valami bizarrt, groteszket, s a
véghatást néha megzavarta a kegyetlenség vagy iszony. Lehet, ez
abból is folyt, hogy a tragikumnak, oly neme iránt viseltettek nagy
előszeretettel, mely jogos ugyan, de kevésbbé természetes, s épen
azért nehezebb, mint a szokottabb. Nem a tévedők vagy bűnbe
sodortak tragikuma volt igazi elemök, hanem a nagy bűnösöké,
úgyszólva szörnyeké, kik kész bünösökként lépnek föl, s mint III-ik
Richard, merészen haladnak pályájokon, míg végre a siker
pillanatában minden ellenök fordul és semmivé lesznek; avagy oly
bünösöké, kik egy nemesebb érzés hatása alatt javulni kezdenek,
részvétet keltenek magok iránt, de már késő, a multat jóvá nem
tehetik, s épen a fölébredt nemes érzés bonyodalmai készítik elő
nemesisöket. Kivált Hugo a tragikum ez utóbbi nemét kedvelte. Ilyen
a többek között Borgia Lucretiá-ja; ilyen, noha más árnyalattal, a
Király mulat czimű drámájában Triboulet. Mindkét műben sokat lehet
hibáztatni; az elvetemültség és erény vegyületének rajza, a lélektani
legnehezebb feladatok egyike, kivált oly költőnek, mint Hugo, ki az
ellentétből egész drámai rendszert alkotott; de azt el kell ismernünk,
hogy mindkét mű tragikai hatásra törekszik s a költőnek sokkal több
érzéke van a nemesis iránt, mintsem feltartóztassa a viszonyok
kényszerűségét, s az ily hősöket megjavítani s az ellenök küzdő
szenvedélyeket kibékítni merje. A mit a régibb franczia dráma nem
mert, nagyon ismeri az újabb. Eddig csak kerülte a tragikumot s oly
tárgyakat választott, melyeket többé-kevésbbé tragikai katastropha
nélkül is tárgyalhatni: mert, a mint Montjoye mutatja, divatba jő
előszedni a romanticismus kedvencz tárgyait, oly tárgyakat,
melyeket szükségképpen tragikailag kell feldolgozni, és feldolgozzák
tragikai katastropha nélkül.
Montjoye egy erkölcsi szörny, sőt annyiban felülmulja mind III-ik
Richardot, mint Borgia Lucretiát, a mennyiben III ik Richardban a
testi rútság gonoszságának egyik forrása; Borgia Lucretiát pedig a
női féktelen szenvedélyek tették elvetemültté. Montjoye nyugodt
ember, hideg számító, és negatiója minden erkölcsnek, minden
idealismusnak. Nem annyira szenvedélye ragadja, mint rendszere,
elvei vezérlik. Csalással veti meg vagyona alapját, gúnyt űz a
házasságból és barátságból, eszköznek tekint minden embert, még
saját gyermekeit is, s gazdagodni, élvezni minden törekvése. Igaz,
nem gyilkol mint III-ik Richard, nem mérgeztet mint Borgia Lucretia, s
finom modor alá rejti elvetemültségét: de az a dolog lényegén
keveset változtat; Montjoye épen úgy hadat izen az egész erkölcsi
világrendnek, mint amazok. S mit mível Feuillet? Polgári tragédia
helyett egy Kotzebue-féle érzékeny drámát ir: ezt a rettentő embert
megjavítja és boldoggá teszi, csak azért, mert neje, kit nem
szeretett, oda hagyja; mert leánya, kit eszköznek tekint, elájul
sebesült kedvese mellett, kit ő sebesített meg egy párbajban. Egy
franczia kritikus épen ugy csodálkozik Feuillet merészségén, hogy
nem félt ily rettentő embert rajzolni, mint azon, hogy a közönség és
kritika nem találta hűtelennek, mert ily ember nincs
Francziaországban. Legyen nekem szabad még nagyobb
csodálkozással kérdenem: nem kigunyolása-e ez a lélektannak,
erkölcsnek s mindenek felett a tragikumnak? Ha ily tragikai
összeütközést ki lehet békiteni, akkor nincs tragikum; akkor nem
csak Coriolán, Brutus tragikuma kegyetlenség, hanem az III-ik
Richárdé és Borgia Lucrétiáé is. Feuillet ki fogja javítani: mily
megható lesz, midőn Richárd kibékül népével és ellenségeivel s egy
derék öreg ur válik belőle; Borgia nem fog elveszni saját fiától kapott
sebében, hanem összeölelkezik vele s holtig boldogul élnek.
Feuillettől egy Don Juant is várhatunk, ki megjavulva, mint boldog és
engedelmes férj végzi pályáját. Feuillet finom érzékenysége ki nem
állhatja a nemesis kérlelhetetlen bosszuját; elég merész rettentő
alakot rajzolni, de nem elég bátor azt rettentően lakoltatni is.
 A drámai összeütközések kibékéltetése bizonyára nehéz, de nem
lehetetlen, s ha ritkán sikerül, oka rendesen az, hogy az
összeütközés sokkal erősb, mintsem kibékíteni lehessen. Ezért
rossz hirűek a tragikai katastropha nélküli drámák. A drámairók
rendesen nagy tévedéseket, erős összeütközéseket vesznek föl,
mert hatni akarnak; de nem veszik észre, hogy a véghatást épen
azzal rontják el, hogy az előzmények ellenére a katastropha olyan,
mely az összeütközést mintegy erőszakosan állítja meg s nagy
tévedés következményeit, bocsánat és bűnbánat által, némi hamis
sentimentálismussal jóra fordítja. De merjen bármit e tekintetben a
drámaíró, talán még eltürhetni, de a nagy bűnök drámáját derült
katastrophával végezni, művészeti lehetetlenség. Montjoye nem
egyes tévedés vagy bűn képviselője, hanem az egész erkölcsi világ
negatiója. Ily embert oly kevéssé változtathat meg egy ájulás, ha
mindjárt saját leánya ájulása is, mint nem békíthet ki se velünk, se
az erkölcsi nemesítéssel az a körülmény, hogy szét osztja millióit,
elűzött nejét visszaveszi s fiával vitézen harczol Magentánál. A ki
annyi szivet megmérgezett, annyi viszonyt széttépett, ki gúnyt űz
mindennel a mi az emberi szívnek szent – egy pillanatnyi
szenvedéssel, vagyis inkább ellágyulással vásárolja meg
boldogságát, s millióival vált magának bűnbocsátó czédulát. Az
erőszakos Hugo a könnyelmű Dumas ilyet nem mertek volna, s már
magában ez is mutatja, mennyire felülmulja a franczia régibb dráma
az újabbat. Sokat merhet a költő, lángeszétől függ a siker, de kettő a
leglángeszűbb drámaírónak sem fog sikerülni: az ártatlanok
szenvedtetése s a nagy bűnösök boldoggá tétele. Ha Feuillet és
társai nem kedvelik a tragikumot, ám legyen izlésök szerint; de aztán
ne fogjanak oly tárgyhoz, mely tragikai katastrophát kiván, s kivált a
romanticismusok erkölcsi szörnyeit ne rajzolgassák. Úgy látszik az
újabb franczia drámát javítási düh szállotta meg, de csak hőseik
javulnak s nem egyszersmind közönségök. Az erkölcsöt, a javulást
prédikálják s akaratlanul is a könnyelműséget és erkölcstelenséget
bátorítják föl. Tulajdonkép nem azt hirdetik: javuljatok és boldoggá
lesztek; hanem azt: tévedhettek, bünöket követhettek el, azok
következményei nem épen oly félelmesek, az erkölcsi világ
nemesise nem boszuló cherub, csak jámbor nagybácsi, a ki mindent
megbocsát a gyermekeknek, ha felfogadják, hogy jók lesznek; űzd el