Introduction to Health Physics Fifth

Edition Thomas E. Johnson - eBook

PDF
Go to download the full and correct content document:
https://ebooksecure.com/download/introduction-to-health-physics-fifth-edition-ebook-p
df-2/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Introduction to Health Physics Fifth Edition Thomas E.

Johnson - eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/introduction-to-health-physics-
fifth-edition-ebook-pdf-2/

The physics of everyday phenomena : a conceptual

introduction to physics 10th Edition W. Thomas Griffith
- eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/the-physics-of-everyday-
phenomena-a-conceptual-introduction-to-physics-ebook-pdf/

We the people : an introduction to American government

Thirteenth Edition Thomas E. Patterson - eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/we-the-people-an-introduction-
to-american-government-ebook-pdf/

The Physics of Everyday Phenomena _ a Conceptual

Introduction to Physics (2022) TENth Ed 10th Edition
The Physics Of Everyday Phenomena : A Conceptual
Introduction To Physics - eBook PDF
https://ebooksecure.com/download/the-physics-of-everyday-
phenomena-_-a-conceptual-introduction-to-physics-2022-tenth-ed-
ebook-pdf/
Physics Fifth Edition Robert Coleman Richardson - eBook
PDF

https://ebooksecure.com/download/physics-ebook-pdf/

(eBook PDF) Introduction to One Health: An

Interdisciplinary Approach to Planetary Health

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-introduction-to-one-
health-an-interdisciplinary-approach-to-planetary-health/

(eBook PDF) Explorations: Introduction to Astronomy 9th

Edition by Thomas Arny

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-explorations-
introduction-to-astronomy-9th-edition-by-thomas-arny/

(eBook PDF) Explorations: Introduction to Astronomy 8th

Edition by Thomas Arny

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-explorations-
introduction-to-astronomy-8th-edition-by-thomas-arny/

The entrepreneur's guide to law and strategy Fifth

Edition Craig E. Dauchy - eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/the-entrepreneurs-guide-to-law-
and-strategy-ebook-pdf/
Copyright © 2017 by McGraw-Hill Education. All rights reserved. Except as permitted under the United
States Copyright Act of 1976, no part of this publication may be reproduced or distributed in any form or
by any means, or stored in a database or retrieval system, without the prior written permission of the
publisher.
ISBN: 978-0-07-183526-8
MHID: 0-07-183526-1.
The material in this eBook also appears in the print version of this title: ISBN: 978-0-07-183527-5,
MHID: 0-07-183527-X.
eBook conversion by codeMantra
Version 1.0
All trademarks are trademarks of their respective owners. Rather than put a trademark symbol after every
occurrence of a trademarked name, we use names in an editorial fashion only, and to the benefit of the
trademark owner, with no intention of infringement of the trademark. Where such designations appear in
this book, they have been printed with initial caps.
McGraw-Hill Education eBooks are available at special quantity discounts to use as premiums and sales
promotions or for use in corporate training programs. To contact a representative, please visit the Contact
Us page at www.mhprofessional.com.
TERMS OF USE
This is a copyrighted work and McGraw-Hill Education and its licensors reserve all rights in and to the
work. Use of this work is subject to these terms. Except as permitted under the Copyright Act of 1976 and
the right to store and retrieve one copy of the work, you may not decompile, disassemble, reverse
engineer, reproduce, modify, create derivative works based upon, transmit, distribute, disseminate, sell,
publish or sublicense the work or any part of it without McGraw-Hill Education’s prior consent. You may
use the work for your own noncommercial and personal use; any other use of the work is strictly
prohibited. Your right to use the work may be terminated if you fail to comply with these terms.
THE WORK IS PROVIDED “AS IS.” McGRAW-HILL EDUCATION AND ITS LICENSORS MAKE
NO GUARANTEES OR WARRANTIES AS TO THE ACCURACY, ADEQUACY OR
COMPLETENESS OF OR RESULTS TO BE OBTAINED FROM USING THE WORK, INCLUDING
ANY INFORMATION THAT CAN BE ACCESSED THROUGH THE WORK VIA HYPERLINK OR
OTHERWISE, AND EXPRESSLY DISCLAIM ANY WARRANTY, EXPRESS OR IMPLIED,
INCLUDING BUT NOT LIMITED TO IMPLIED WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR
FITNESS FOR A PARTICULAR PURPOSE. McGraw-Hill Education and its licensors do not warrant or
guarantee that the functions contained in the work will meet your requirements or that its operation will be
uninterrupted or error free. Neither McGraw-Hill Education nor its licensors shall be liable to you or
anyone else for any inaccuracy, error or omission, regardless of cause, in the work or for any damages
resulting therefrom. McGraw-Hill Education has no responsibility for the content of any information
accessed through the work. Under no circumstances shall McGraw-Hill Education and/or its licensors be
liable for any indirect, incidental, special, punitive, consequential or similar damages that result from the
use of or inability to use the work, even if any of them has been advised of the possibility of such
damages. This limitation of liability shall apply to any claim or cause whatsoever whether such claim or
cause arises in contract, tort or otherwise.
 To Sylvia Cember
and to the memory of
Dr. Elda E. Anderson
and
Dr. Thomas Parran
To my wife, Melissa
and to the memory of
Dr. Herman Cember

“And whatever you do, in word or in deed, do everything in the name of the Lord Jesus, giving thanks
to God the Father through him.”
Contents

Preface
1. IN TRODUCTION
2. REVIEW OF PHYSICAL PRINCIPLES
Mechanics
Relativistic Effects Review
Electricity
Energy Transfer
Quantum Theory
Summary
Problems
Suggested Readings
3. ATOMIC AND NUCLEAR STRUCTURE
Atomic Structure
The Nucleus
Summary
Problems
Suggested Readings
4. RADIATION SOURCES
Radioactivity
Transformation Mechanisms
Transformation Kinetics
Activity
Naturally Occurring Radiation
Serial Transformation
Summary
Problems
Suggested Readings
5. INTERACTION OF RADIATION WITH MATTER
Beta Particles (Beta Rays)
Alpha Particles
Gamma Rays
Neutrons
Summary
Problems
Suggested Readings
6. RADIATION DOSIMETRY
Units
External Exposure
Internally Deposited Radionuclides
External Exposure: Neutrons
Summary
Problems
Suggested Readings
7. BIOLOGICAL BASIS FOR RADIATION SAFETY
Dose–Response Characteristics
The Physiological Basis for Internal Dosimetry
Radiation Effects: Deterministic
Radiation Effects: Stochastic
Radiation-Weighted Dose Units: The Sievert and The Rem
Summary
Problems
Suggested Readings
8. RADIATION SAFETY GUIDES
Organizations That Set Standards
Philosophy of Radiation Safety
ICRP Basic Radiation Safety Criteria
United States Nuclear Regulatory Program
Ecological Radiation Safety
Summary
Problems
Suggested Readings
9. HEALTH PHYSICS INSTRUMENTATION
Radiation Detectors
Particle-Counting Instruments
Dose-Measuring Instruments
Neutron Measurements
Calibration
Counting Statistics
Summary
Problems
Suggested Readings

10. EXTERNAL RADIATION SAFETY

Basic Principles
Optimization
Summary
Problems
Suggested Readings

11. INTERNAL RADIATION SAFETY

Internal Radiation
Principles of Control
Surface Contamination Limits
Waste Management
Assessment of Hazard
Optimization
Summary
Problems
Suggested Readings

12. CRITICALITY
Criticality Hazard
Nuclear Fission
Criticality
Nuclear Reactor
Criticality Control
Summary
Problems
Suggested Readings

13. EVALUATION OF RADIATION SAFETY MEASURES

Medical Surveillance
Estimation of Internally Deposited Radioactivity
Individual Monitoring
Radiation and Contamination Surveys
Air Sampling
Continuous Environmental Monitoring
Combined Exposures
Source Control
Summary
Problems
Suggested Readings

14. NONIONIZING RADIATION SAFETY

Units
UV Light
Lasers
Radiofrequency Radiation and Microwaves
 Principles of Radiation Safety
Summary
Problems
Suggested Readings
Answers to Problems
Appendix A Values of Some Useful Constants
Appendix B Table of the Elements
Appendix C The Reference Person Overall Specifications
Appendix D Specific Absorbed Fraction of Photon Energy
Appendix E Total Mass Attenuation Coefficient, μ/ρ, cm2/g
Appendix F Mass Energy Absorption Coefficient, μa/ρ, cm2/g
Appendix G Mass Stopping Power in Units of cm2/g for
Monoenergetic Electrons
Index
 Preface

The practice of radiation safety is a continually evolving activity. Many of the changes in the practice of
ionizing and nonionizing radiation safety, in calculation methodology, and in the methods for
demonstrating compliance with the safety standards that have occurred since the publication of the
previous edition of Introduction to Health Physics are incorporated in the fifth edition.
Since their inception in 1928, the Recommendations of the International Commission on Radiological
Protection have formed the scientific basis for ionizing radiation safety standards issued by regulatory
authorities throughout the world. Generally, earlier recommendations were successively more restrictive
than the previous ones. The 2008 and 2015 recommendations, however, are essentially the same as the
previous recommendations made in 1990. The main difference is that the 2008 and 2015
recommendations are made on the basis of the increased knowledge acquired since 1990 and for the first
time, environmental protection is explicitly addressed. This is not surprising, since no harmful radiation
effects have been observed among the population of radiation workers whose doses had been within the
previous standards. The new recommendations continued to stress that all unnecessary exposure be
avoided and that all exposures should be kept as low as reasonably achievable, economic, and social
factors being taken into account. A reasonable question, therefore, that is raised by the ICRP
recommendations is “How safe is safe?” This question lies in the field that Dr. Alvin Weinberg, the late
director of the Oak Ridge National Laboratory, called transscience. Transscientific questions have a
scientific basis, but they cannot be answered by science alone. Safety is a subjective concept that can be
interpreted only within the context of its application. Policy decisions regarding matters of health and
safety should be made in the context of public health. In the practice of public health, we find that
numerous diseases and threats to health are always present in every community. The cost of controlling
these threats to health is borne by the community. Since the community has limited resources, it must set
priorities regarding which of the many real or perceived health threats to control. One of the techniques
for quantifying the likelihood of the expression of a potential risk is called quantitative risk assessment.
In the area of radiation safety, this usually deals with two main risks: (1) failure of a large technological
system, such as a nuclear power plant, and (2) the long-term effects of low-level radiation. The results of
quantitative risk assessment are often perceived as the determination of a real threat to life or limb, no
matter how small the calculated chance of occurrence. However, quantitative risk assessment is a
calculation that almost always assumes the most pessimistic, and in many cases entirely unrealistic,
values for parameters whose magnitudes include several different uncertainties. In addition to statistical
uncertainties, for example, we must choose among several different equally reasonable models to which
to apply the statistical data. One of the purposes of this edition is to provide the technical background
needed to understand the calculation and use of quantitative risk assessment for radiation hazards in order
to help us allocate our limited resources.
Although it has been a number of years since the ICRP recommended that health physics quantities be
expressed in the meter–kilogram–second (MKS) units of the SI system rather than the traditional units
based on the centimeter–gram–second (cgs) system, the change to the SI units has not yet been universally
implemented in the United States. For example, the U.S. Nuclear Regulatory Commission continues to use
the traditional system of units in its regulations. For this reason, this edition continues to use both systems,
with one or the other equivalent quantity given in parentheses.
I also owe a debt of gratitude to Herman Cember, for allowing me to be a part of this book. I wish to
thank Alex Brandl, Sanaz Hariri Tabrizi, Yuanlin Peng, and the many persons, too numerous to mention by
name, for their helpful suggestions.
Thomas E. Johnson
 1 Introduction

Health physics, radiation protection, radiological health, radiation safety, and radiological engineering
are synonymous terms for the area of public health and environmental health engineering that deals with
the safe use of ionizing and nonionizing radiation in order to prevent harmful effects of radiation to
individuals, to population groups, and to the biosphere. The health physicist is responsible for safety
aspects in the design of processes, equipment, and facilities utilizing radiation sources and for the safe
disposal of radioactive waste so that radiation exposure to personnel is minimized and is at all times
within acceptable limits; he or she must keep personnel and the environment under constant surveillance
in order to ascertain that these designs are indeed effective. If control measures are found to be ineffective
or if they break down, the health physicist must be able to evaluate the degree of hazard and make
recommendations regarding remedial action.
Public policy vis-à-vis radiation safety is based on political, economic, moral, and ethical
considerations as well as on scientific and engineering principles. This textbook deals only with the
scientific and engineering bases for the practice of health physics.
The scientific and engineering aspects of health physics are concerned mainly with (1) the physical
measurements of different types of radiation and radioactive materials, (2) the establishment of
quantitative relationships between radiation exposure and biological damage, (3) the movement of
radioactivity through the environment, and (4) the design of radiologically safe equipment, processes, and
environments. Clearly, health physics is a professional field that cuts across the basic physical, life, and
earth sciences as well as such applied areas as toxicology, industrial hygiene, medicine, public health,
and engineering. The professional health physicist, therefore, in order to perform effectively, must have an
appreciation of the complex interrelationships between humans and the physical, chemical, biological,
and even social components of the environment. He or she must be competent in the wide spectrum of
disciplines that bridge the fields between industrial operations and technology on one hand and health
science, including epidemiology, on the other. In addition to these general prerequisites, the health
physicist must be technically competent in the subject matter unique to health physics.
The main purpose of this book is to lay the groundwork for attaining technical competency in health
physics. Radiation safety standards undergo continuing change as new knowledge is gained and as the
public’s perception of radiation’s benefits and risks evolve. Radiation safety nomenclature too changes in
order to accommodate changing standards.
Because of the nature of the subject matter and the topics covered, however, it is hoped that the book
will be a useful source of information to workers in environmental health as well as to those who will use
radiation as a tool. For the latter group, it is also hoped that this book will impart an appreciation for
radiation safety as well as an understanding of the philosophy of environmental health.
 2 Review of Physical Principles

MECHANICS
Units and Dimensions
Health physics is a science and hence is a systematic organization of knowledge about the interaction
between radiation and organic and inorganic matter. The Health Physics Society defines health physics as
“The science concerned with the recognition, evaluation, and control of health hazards to permit the safe
use and application of ionizing radiation.” Quite clearly, the organization of health physics must be
quantitative as well as qualitative since the control of radiation hazards implies knowledge of the dose–
response relationship between radiation exposure and the biological effects of radiation.
Quantitative relationships are based on measurements, which, in reality, are comparisons of the
attribute under investigation to a standard. A measurement includes two components: a number and a unit.
In measuring the height of a person the result is given, for example, as 70 inches (in.) if the Imperial
system of units is used or as 177.8 centimeters (cm) if the metric system is used. The units inches in the
first case and centimeters in the second case tell us what the criterion for comparison is, and the number
tells us how many of these units are included in the quantity being measured. Although 70 in. means
exactly the same thing as 177.8 cm, it is clear that without an understanding of the units the information
contained in the number above would be meaningless. In the United States, the imperial system of units
(now U.S. customary units) is used chiefly in engineering, while the metric system is widely used in
science.
The International Vocabulary of Metrology defines a quantity as “property of a phenomenon, body or
substance where the property has a magnitude that can be expressed as a number and a reference.” The
magnitude of the physical quantity is a numerical value, and the reference or standard will be the
measurement unit, measurement procedure, or reference material. In the imperial system of units, these
quantities are measured in feet, slugs (a slug is that quantity of mass that is accelerated at a rate of one
foot per second per second by a force of one pound; a mass of 1 slug weighs 32.2 pounds), and seconds,
respectively, while the metric system is divided into two subsystems: the mks, in which the three
quantities are specified in meters, kilograms, and seconds, and the cgs, in which centimeters, grams, and
seconds are used to designate length, mass, and time.
By international agreement, the metric system has been replaced by the Système International, the
International System of Units, or simply the SI system. Although many familiar metric units are employed
in SI, it should be emphasized that SI is a new system and must not be thought of as a new form of the
metric system. The International System of Quantities (ISQ, ISO/IEC 80000) has a set of seven base
quantities from which all other quantities in the SI system are derived. All the other units such as force,
energy, power, and so on are derived from the basic units of length (meter), mass (kilogram), time
(second), electric current (ampere), thermodynamic temperature (Kelvin or Celsius), amount of substance
(mole), and luminous intensity (candela). Measurement units are real scalar quantities that can be
expressed in base units or derived units. Every measurement has an uncertainty associated with it,
although it may or may not be given in all situations. Chapter 9 will discuss uncertainty, which for
simplicity will be omitted in most calculations.
 The basic unit for length, the meter, is also used for determining parameters such as displacement.
Displacement is the change in position from one point, x1, to another, x2:

Displacement (Δx) over a time interval (Δt) expresses the average velocity ( avg) in units of meters per
second:

where velocity is a vector with magnitude (speed) and direction. Speed is simply the total distance
covered in a time interval, and the instantaneous speed (or velocity) is given by

The rate of change of velocity with time is acceleration, and utilizes units of meters per second per
second (m·s−2):

Deceleration will produce negative values for acceleration.

The derived unit of force, the newton (N), is defined as follows:

One newton is the unbalanced force that will accelerate a mass of one kilogram at a rate of one
meter per second per second.

Expressed mathematically, the result is Newton’s Second Law:

Force = mass × acceleration,

that is,

where the net force on a body is the vector sum of all forces on that body.
The units associated with force in newtons are

Since dimensions may be treated algebraically in the same way as numbers, the dimension for
acceleration is written as m/s2. The units for force in units of newton (N), therefore, are
 The unit of force in the cgs system is called the dyne (1 dyne = 10−5 N). A dyne is defined as the force
required to accelerate one gram at a rate of one centimeter per second squared. Although all health
physics measurements are readily expressed in SI units, the U.S. Nuclear Regulatory Commission
continues to use the traditional cgs units in its regulatory activities and cgs units will occasionally be
utilized to illustrate various concepts throughout the text.

Work and Energy

Energy is defined as the ability to do work. Since all work requires the expenditure of energy, the two
terms are expressed in the same units and consequently have the same dimensions. Work W is done, or
energy expended, when a force is exerted through some distance x:

In the SI system, the joule (J) (named after the British scientist who measured the mechanical
equivalent of heat energy) is the unit of work and energy and is defined as follows:

One joule of work is done when a force of one Newton is exerted through a distance of one
meter. Since work is defined as the product of a force and a distance, the units for work and
energy are as follows:

The unit of work or energy in the cgs system is called the erg and is defined as follows:

One erg of work is done when a force of one dyne is exerted through a distance of one
centimeter. The joule is a much greater amount of energy than an erg.

1 joule = 107 ergs.

Although the erg is very much smaller than a joule, it nevertheless is very much greater than the
energies encountered in the submicroscopic world of the atom. When working on the atomic scale, a
more practical unit called the electron volt (eV) is used.
The electron volt is a unit of energy and is defined as follows:

l eV = 1.6 × 10−19 J = 1.6 × 10−12 erg.

When work is done on a body, the energy expended in doing the work is added to the energy of the
body. The energy expended when work (W) is done to accelerate a body appears as kinetic energy in
the moving body.

Assuming that the mass, m, is constant,

 Kinetic energy (Ek ) is defined as the energy possessed by a moving body as a result of its motion, or
the work done accelerating an object.

When the body is initially at rest, Ek,i = 0, and bodies of constant mass m, moving “slowly” with a
velocity v less than about 3 × 107 m/s, the kinetic energy, Ek , is given by

Potential energy is defined as energy that a body possesses by virtue of its position in a force field.
In the case where work was done in lifting a body, the mass possesses more potential energy at the
higher elevation than it did before it was lifted. Work was done, in this case, against the force of
gravity and the total increase in potential energy of the mass is equal to its weight, which is the force
with which the mass is attracted to the Earth, multiplied by the height through which the mass was
raised.
For example, if a mass is lifted from one elevation to another, the energy that was expended during
the performance of the work is converted to potential energy (Ep):

The total energy of the body is equal to the sum of its potential energy and its kinetic energy:

assuming no external forces act on the system, and there are no internal forces (such as friction). The
total energy, E, of a system can only change by the amount of energy transferred to or from the system.

For an isolated system,

When the speed of a moving body increases beyond about 3 × 107 m/s, we observe interesting
changes in their behavior—changes that were explained by Albert Einstein.

RELATIVISTIC EFFECTS REVIEW

According to the system of classical mechanics that was developed by Newton and the other great
thinkers of the Renaissance period, mass is an immutable property of matter; it can be changed in size,
shape, or state but it can neither be created nor be destroyed. Although this law of conservation of
mass seems to be true for the world that we can perceive with our senses, it is in fact only a special
case for conditions of large masses and slow speeds. In the submicroscopic world of the atom, where
masses are measured on the order of 10−27 kg, where distances are measured on the order of 10−10 m,
and where velocities are measured in terms of the velocity of light, classical mechanics is not
applicable. Albert Einstein’s special theory of relativity provides us with an explanation for these
circumstances.
There are three main postulates of Einstein’s special theory of relativity:

1. The velocity of light in a vacuum is constant at 299,792,458 m/s (for practical purposes, a value of
3.00 × 108 is used) relative to every observer in any reference frame.
2. He also postulated that the speed of light is an upper limit of speed that a material body can
asymptotically approach, but never can attain. Photons travel at the speed of light in a vacuum
and in all inertial reference frames, as they have no mass.
3. The physics are the same for observers within the all inertial reference frames. Classical mechanics,
optics, and other physics basics remain the same for all observers within any inertial reference
frame. Making measurements from different frames of reference requires us to consider relativity.

Although the laws of physics are the same for all observers in inertial reference frames, measured
values may not be the same for all observers. For example, time intervals as measured in two reference
frames will depend on both space and time separation. For example, the observer of a person moving
at a velocity close to the speed of light will measure a time “dilation.” The time interval, t′, observed
in the moving frame (from the point of view of the stationary observer) will be longer than the time
interval observed by that observer in his/her resting frame (t). The time dilation, t′, can be calculated
using the following equations:

When the following are substituted:

we obtain the following equation:

EXAMPLE 2-1(a)
If the mean life (t) of a muon is 2.2 × 10−6 seconds, with a velocity of 99.88% of the speed of light,
what would the mean life (t′) appear to be from a person in the rest frame?

Solution
Substituting values into Eqs. (2.14) and (2.12b),

Δt′ = γ Δt,
 Not only can time dilation be observed between two reference frames, but also the length of a path
in the resting frame (rest length L) will be longer than length measured in the moving frame (L′) along
the direction of movement. This follows directly from time dilation. For the classical case, the length L
traveled can be found by

To find the length traveled in the moving frame, L′, the previous reasoning on time dilation has to be
reversed. The “observer” now appears in the moving frame, but the proper length (L) is measured in
the stationary frame which now moves (in the opposite direction) with respect to that observer. The
stationary observer measures both the proper time and the proper length, such that the moving
observer consequently has to experience a properly contracted time interval. Effectively, the indices
between the two reference frames have switched, such that now Eq. (2.12b) changes, and is rewritten
as

The length traveled in the moving frame then becomes

Solving the above equation for Δt′ and substituting in Eq. (2.12c) for the moving frame of reference:

where γ > 1, L > L′, as the distance traveled must be longer in the rest frame.

EXAMPLE 2-1(b)
Find the distance that the muon in Example 2.1(a) travels in the rest frame, L. Note that the muon
experiences the mean life in its rest frame (which in this example is the moving frame). The indices on
t and t′ are reversed.

Solution
 From Example 2.1(a)
γ = 20.42,
Δt′ = 2.2 × 10−6 s (mean life that the muon experiences).
Combining Eqs. (2.15b) and 2.15d),

The distance we would “expect” the muon to travel with nonrelativistic effects would be 20.42
times less than what we actually observe.

Velocity transformation follows, where u is the rest frame velocity, u′ is the velocity in the primed
reference frame, and the primed reference frame is moving at velocity v with respect to the rest frame:

Relativistic momentum can thus be found by

and acceleration (note that acceleration decreases with increasing velocity) by

The equivalence of mass and energy is one of the most important consequences of Einstein’s special
theory of relativity. According to Einstein, the relationship between mass and energy is

where E is the total energy of a piece of matter whose mass is m and c is the velocity of light in
vacuum. Note that mc2 is independent of velocity and is frequently referred to as “rest energy.”
Equations (2.20a) and (2.20b) are expressions for kinetic energy and must be used whenever the
moving body experiences observable relativistic effects, less the “rest energy” when relativistic effects
are considered:
 The relativistic expression for kinetic energy given by Eq. (2.20b) is rigorously true for particles
moving at all velocities, whereas the nonrelativistic expression for kinetic energy, Eq. (2.7), is
applicable only to cases where the velocity of the moving particle is much less than the velocity of
light. It can be shown that the relativistic expression reduces to the nonrelativistic expression for low
velocities by expanding the expression (1 − β2)−1/2 in Eq. (2.19b) according to the binomial theorem
and then dropping higher terms that become insignificant when v < < c. According to the binomial
theorem,

The expansion of (1 − β2)−1/2 according to Eq. (2.21) is accomplished by letting a = 1, b = −β2, and
n = −1/2.

Since β = v/c, then, if v < < c, terms from β4 and higher will be insignificantly small and may
therefore be dropped. Then, after substituting the first two terms from Eq. (2.22) into Eq. (2.20b), we
have

which is the nonrelativistic case. Equation (2.7) is applicable when v < < c.

EXAMPLE 2-2
(a) What is the kinetic energy of an electron that travels at 99% of the velocity of light?

Solution

(b) How much additional energy is required to increase the velocity of this electron to 99.9%
of the velocity of light, an increase in velocity of only 0.9%?
Solution
The kinetic energy of an electron whose velocity is 99.9% of the speed of light is

The additional work necessary to increase the kinetic energy of the electron from 99% to 99.9% of
the velocity of light is

In Example 2.2, it has been shown that at a very high velocity (β = 0.99) a kinetic energy increase
of 253% resulted in a velocity increase of the moving body by only 0.9%. In nonrelativistic cases, the
increase in velocity is directly proportional to the square root of the work done on the moving body or,
in other words, to the kinetic energy of the body. In the relativistic case, the velocity increase due to
additional energy is smaller than in the nonrelativistic case.
The principle of relativity tells us that all matter contains potential energy by virtue of its mass. It
is this energy source that is tapped to obtain nuclear energy. The main virtue of this energy source is
the vast amount of energy that can be derived from conversion into its energy equivalent of small
amounts of nuclear fuel.

EXAMPLE 2-3
(a) How much energy can be obtained from 1 g of nuclear fuel?

Solution

Since there are 2.78 × 10−7 kilowatt-hours (kW · h) per joule, 1 g of nuclear fuel yields

(b) How much coal, whose heat content is 13,000 Btu/lb, must be burned to liberate the same
amount of energy as 1 g of nuclear fuel?

Solution
 1 Btu = 2.93×10−4KW.h

Therefore, the amount of coal required is

Therefore,

C = 3280 tons (2981 metric tons).

The loss in mass accompanying ordinary energy transformations is not detectable because of the
very large amount of energy released per unit mass and the consequent very small change in mass for
ordinary reactions. In the case of coal, for example, the above example shows a loss in mass of 1 g per
3280 tons. The fractional mass loss is

Such a small fractional loss in mass is not detectable by any of our ordinary weighing techniques.

ELECTRICITY
Electric Charge: The Coulomb
All the elements are electrical in nature and, except for hydrogen, are constructed of multiples of two
charged particles and one uncharged particle. Their electrical properties are due to extremely small,
charged particles called protons and electrons. The mass of the proton is 1.6726 × 10−27 kg (1.6726 ×
10−24 g) and the mass of the electron is 9.1094 × 10−31 kg (9.1094 × 10−28 g) (see Appendix A for
unrounded values). These two particles have charges of exactly the same magnitude but are
qualitatively different.
A proton is said to have a positive charge and an electron has a negative charge. Under normal
conditions, matter is electrically neutral because the positive and negative charges are homogeneously
(on a macroscopic scale) dispersed in equal numbers in a manner that results in no net charge.
However, it is possible, by suitable treatment, to induce either net positive or negative charges on
bodies. For example, combing hair with a hard rubber comb transfers electrons to the comb from the
hair, leaving a net negative charge on the comb.
The uncharged component in elements is called the neutron; it has a mass of 1.6749 × 10−27 kg
(1.6749 × 10−24 g). For health physics purposes, these three particles—electron, proton, and neutron
—may be considered the basic building blocks of matter (although we now understand that protons
and neutrons themselves are made of still smaller particles called quarks). It should be pointed out
here that high-energy accelerators produce—in addition to protons, neutrons, and electrons—a
number of different extremely short-lived unstable particles. In the context of health physics, the most
important of these particles are charged and uncharged pions and muons because they give rise to
very high energy electrons and gamma rays when they decay. Muons are produced also by cosmic
radiation and contribute to the dose from cosmic radiation.
Charged bodies exert forces on each other by virtue of their electric fields. Bodies with like charges
repel each other while those with unlike charges attract each other. In the case of point charges, the
magnitude of these electric forces is proportional to the product of the charges and inversely
proportional to the square of the distance between the charged bodies (r). This relationship was
described by Coulomb and is known as Coulomb’s law. Expressed algebraically, it is

where k, the constant of proportionality, depends on the nature of the medium that separates the
charges, q. In the SI system, the unit of electric charge, called the coulomb (C), is defined in terms of
electric current rather than by Coulomb’s law. For this reason, the constant of proportionality has a
value not equal to 1 but rather

when the two charges are in a vacuum or in air (air at atmospheric pressure exerts very little influence
on the force developed between charges and thus may be considered equivalent to a vacuum). The
subscript 0 signifies the value of k in a vacuum. If the charges are separated by materials, other than
air, that are poor conductors of electricity (such materials are called dielectrics), the value of k is
different and depends on the material.
It is convenient to define k0 in terms of another constant, ε0, called the permittivity:

The permittivity of any other medium is designated by ε. The relative permittivity, Ke, of a substance
is defined by

and is called the dielectric coefficient.

For all dielectric materials, the dielectric coefficient has a value greater than 1. If everything else
is held constant, a higher dielectric coefficient leads to a greater amount of stored electric energy.
The smallest natural quantity of electric charge is the charge on the electron or proton, ±1.6 ×
10 −19 C. The reciprocal of the electronic charge, 6.25 × 1018, is the number of electrons whose
aggregate charge is 1 C. In the cgs system, the unit of charge is the statcoulomb (sC), and the
electronic charge is 4.8 × 10−10 sC. There are 3 × 109 sC in 1 C (see Appendix A for exact value).
 EXAMPLE 2-4
Compare the electrical and gravitational forces of attraction between an electron and a proton
separated by 5 × 10−11 m.

Solution
The electrical force is given by Eq. (2.23):

The gravitational force between two bodies follows the same mathematical formulation as
Coulomb’s law for electrical forces. In the case of gravitational forces, the force is always attractive.
The gravitational force is given by

G is a universal constant that is equal to 6.67 × 10−11 N·m2/kg2 and must be used because the unit of
force, the Newton, was originally defined using “inertial” mass, according to Newton’s second law of
motion, given by Eq. (2.2). The mass in Eq. (2.27) is commonly called “gravitational” mass. Despite
the two different designations, it should be emphasized that inertial mass and gravitational mass are
equivalent. It should also be pointed out that F in Eq. (2.27) gives the weight of an object of mass m1
when m2 represents the mass of the Earth and r is the distance from the object to the center of the
Earth. Weight is merely a measure of the gravitational attractive force between an object and the Earth
and therefore varies from point to point on the surface of the Earth, according to the distance of the
point from the Earth’s center. On the surface of another planet, the weight of the same object would be
different from that on the Earth because of the different size and mass of that planet and its consequent
different attractive force. In outer space, if the object is not under the gravitational influence of any
heavenly body, it must be weightless. Mass, however, is a measure of the amount of matter and its
numerical value is therefore independent of the point in the universe where it is measured.
The gravitational force between the electron and the proton is

It is immediately apparent that in the interaction between charged particles, gravitational forces
are extremely small in comparison with the electrical forces acting between the particles and may be
completely neglected in most instances.
Electrical Potential: The Volt
If one charge is held rigidly and another charge is placed in the electric field of the first charge, it will
have a certain amount of potential energy relative to any other point within the electric field. In the
case of electric potential energy, the reference point is taken at an infinite distance from the charge
that sets up the electric field, that is, at a point far enough from the charge so that its effect is
negligible. As a consequence of the great separation, these charges do not interact electrically.
Therefore, a value of zero is arbitrarily assigned to the potential energy in the system of charges; the
charge at an infinite distance from the one that sets up the electric field has no electric potential
energy. If the two charges are of the same sign, bringing them closer together requires work (or the
expenditure of energy) in order to overcome the repulsive force between the two charges. Since work
was done in bringing the two charges together, the potential energy in the system of charges is now
greater than it was initially. However, if the two charges are of opposite signs, then a decrease in
distance between them occurs spontaneously because of the attractive forces, and work is done by the
system. The potential energy of the system consequently decreases, that is, the potential energy of the
freely moving charge with respect to the rigidly held charge decreases. This is exactly analogous to the
case of a freely falling mass whose potential energy decreases as it approaches the surface of the
Earth. In the case of the mass in the Earth’s gravitational field, however, the reference point for
potential energy of the mass is arbitrarily set on the surface of the Earth. This means that the mass has
no potential energy when it is lying right on the Earth’s surface. All numerical values for potential
energy of the mass, therefore, are positive numbers. In the case of electric potential energy, however,
as a consequence of the arbitrary convention that the point of the zero numerical value is at an infinite
distance from the charge that sets up the electric field, the numerical values for the potential energy of
a charge, owing to attractive electrical forces, must be negative.
The quantitative aspects of electric potential energy may be investigated with the aid of Figure 2-1,
which shows a charge +Q that sets up an electric field extending uniformly in all directions. Another
charge, +q, is used to explore the electric field set up by Q. When the exploring charge is at point a, at
a distance ra cm from Q, it has an amount of potential energy that depends on the magnitudes of Q, q,
and ra. If the charge q is now to be moved to point b, which is closer to Q, then, because of the
repulsive force between the two charges, work is done in moving the charge from point a to point b.
The amount of work that is done in moving charge q from point a to point b may be calculated by
multiplying the force exerted on the charge q by the distance through which it was moved, in
accordance with Eq. (2.2). From Eq. (2.23), however, it is seen that the force is not constant but varies
inversely with the square of the distance between the charges. The magnitude of the force, therefore,
increases rapidly as the charge q approaches Q, and increasingly greater amounts of work are done
when the exploring charge q is moved a unit distance. The movement of the exploring charge may be
accomplished by a series of infinitesimally small movements, during each of which an infinitesimally
small amount of work is done. The total energy expenditure, or increase in potential energy of the
exploring charge, is then merely equal to the sum of all the infinitesimal increments of work. This
infinitesimal energy increment is given by Eq. (2.3):
Figure 2-1. Diagram illustrating work done in moving a charge between two points of different potential in an electric field.

dW = − f dr

(the minus sign is used here because an increase in potential energy results from a decrease in
distance between the charges) and if the value for f from Eq. (2.23) is substituted into Eq. (2.3), we
have

Integration of Eq. (2.29) gives

If the distances a and b are measured in meters and if the charges are given in coulombs, then the
energy W is given in joules.

EXAMPLE 2-5
If, in Figure 2-1, Q is +44.4 μC, q is +5 μC, and ra and rb are 2 m and 1 m, respectively, then calculate
the work done in moving the 5 μC charge from point a to point b.

Solution
The work done is, from Eq. (2.30),

In this example, 1 J of energy was expended in moving the 5 μC of charge from a to b. The work per
unit charge is

We therefore say that the potential difference between points a and b is 200,000 V, since, by
definition:

One volt of potential difference exists between any two points in an electric field if one joule
 of energy is expended in moving a charge of one coulomb between the two points.

Expressed more concisely, the definition of a volt is

In Example 2.5, point b is the point of higher potential with respect to point a, because work had to
be done on the charge to move it to b from a.
The electrical potential at any point due to an electric field from a point charge Q is defined as the
potential energy that a unit positive exploring charge +q would have if it were brought from a point at
an infinite distance from Q to the point in question. The electrical potential at point b in Figure 2-1
can be computed from Eq. (2.29) by setting distance ra equal to infinity. The potential at point b, Vb,
which is defined as the potential energy per unit positive charge at b, is, therefore,

EXAMPLE 2-6
(a) What is the potential at a distance of 5 × 10−11 m from a proton?

Solution

(b) What is the potential energy of another proton at this point?

Solution
According to Eq. (2.31), the potential energy of the proton is equal to the product of its charge and
the potential of its location. Therefore,

Electrical Current: The Ampere

A flow of electrically charged particles constitutes an electric current. The unit for the amount of
current is the ampere (A), which is a measure of the time rate of flow of charge. The ampere is defined
in the SI system by the interaction between a current flowing through a conductor and a magnetic
field. However, a useful working definition is that one ampere represents a flow rate of charge of one
coulomb per second. Ordinarily, the charge carrier in an electric current is the electron. Since the
charge on an electron is 1.6 × 10−19 C, a current of 1 A represents an electron flow rate of

A 100-μA electron beam in an X-ray tube represents an electron flow rate of

Current is determined only by the flow rate of charge. For example, in the case of a beam of alpha
particles, whose charge = 2(1.6 × 10−19 C) = 3.2 × 10−19 C, 1 A corresponds to 3.125 × 1018 alpha
particles.
The direction of current flow was arbitrarily determined, before the discovery of the electron, to be
from the positive electrode to the negative electrode of a closed circuit. In fact, the electrons flow in
the opposite direction. However, conventional current flow still goes from positive to negative. When
we are interested in the actual direction of flow, we use the term “electron current” to indicate current
flow from negative to positive.

The Electron Volt: A Unit of Energy

If two electrodes are connected to the terminals of a source of voltage, as shown in Figure 2-2, then a
charged particle anywhere in the electric field between the two plates will have an amount of potential
energy given by Eq. (2.31)

Figure 2-2. Diagram showing the potential energy of an electron in an electric field.

W = qV,

where V is the electrical potential at the point occupied by the charged particle. If, for example, the
cathode in Figure 2-2 is 1-V negative with respect to the anode and the charged particle is an electron
on the surface of the cathode, then the potential energy of the electron with respect to the anode is

This amount of energy, 1.6 × 10−19 J, is called an electron volt and is symbolized by eV. Since the
magnitude of the electron volt is convenient in dealing with the energetics of atomic and nuclear
mechanics, this quantity of energy is taken as a unit and is frequently used in health physics. Multiples
of the electron volt are the keV (103 eV), MeV (106 eV), and GeV (109 eV).

EXAMPLE 2-7
How many electron volts of energy correspond to the mass of a resting electron?

Solution

Since there are

It should be emphasized that, although the numerical value for the electron volt was calculated by
computing the potential energy of an electron at a potential of 1 V, the electron volt is not a unit of
electrons or volts; it is a unit of energy and may be interchanged (after numerical correction) with any
other unit of energy.

EXAMPLE 2-8
How many electron volts of heat must be added to change 1 L of water whose temperature is 50°C to
completely dry steam?

Solution
The specific heat of water is and the heat of vaporization of water is Therefore,
 The answer to Example 2.8 is an astronomically large number (but not very much energy on the
scale of ordinary physical and chemical reactions) and shows why the electron volt is a useful energy
unit only for reactions in the atomic world.

EXAMPLE 2-9
An alpha particle, whose charge is +[2(1.6 × 10−19)] C and whose mass is 6.645 × 10−27 kg, is
accelerated across a potential difference of 100,000 V. What is its kinetic energy, in joules and in
electron volts, and how fast is it moving?

Solution
The potential energy of the alpha particle at the moment it starts to accelerate is, from Eq. (2.31),

Since all the alpha particle’s potential energy is converted into kinetic energy after it falls through
the 100,000-V (100 kV) potential difference, the kinetic energy must then be 200,000 eV (200 keV).
The velocity of the alpha particle may be computed by equating its potential and kinetic energies,

and solving for v:

Electric Field
The term electric field was used in the preceding sections of this chapter without an explicit definition.
Implicit in the use of the term, however, was the connotation by the context that an electric field is any
region where electric forces act. “Electric field” is not merely a descriptive term; defining an electric
field requires a number in order to specify the magnitude of the electric forces that act in the electric
field and a direction in which these forces act, and, thus, it is a vector quantity. The strength of an
electric field is called the electric field intensity and may be defined in terms of the force (magnitude
and direction) that acts on a unit exploring charge that is placed into the electric field. Consider an
isolated charge +Q that sets up an electric field and an exploring charge +q that is used to investigate
the electric field, as shown in Figure 2-3. The exploring charge will experience a force in the direction
shown and of a magnitude given by Eq. (2.23):

Figure 2-3. The force on an exploring charge +q in the electric field of charge +Q.

The force per unit charge at the point r meters from charge Q is the electric field intensity at that
point and is given by the equation

According to Eq. (2.33), electric field intensity is expressed in units of force per unit charge, that is,
in newton per coulomb. It should be emphasized that ε is a vector quantity, that is, it has direction as
well as magnitude.

EXAMPLE 2-10
(a) What is the electric field intensity at point P due to the two charges +6 C and +3 C,
shown in Figure 2-4(A)?
Figure 2-4. Resultant electric field from (A) two positive charges and (B) two opposite charges.

Solution
The electric field intensity at point P due to the +6 C charge is

and acts in the direction shown in Figure 2-4(A). (The magnitude of the field intensity is shown
graphically by a vector whose length is proportional to the field intensity. In Figure 2-4(A), the scale
is 1 cm = 1 × 1010 N/C. ε1 is therefore drawn 1.35-cm long). ε2, the electric field intensity at P due to
the +3 C charge, is

and acts along the line Q2P, as shown in the illustration. The resultant electric intensity at point P is
the vector sum of ε1 and ε2. If these two vectors are accurately drawn in magnitude and direction, the
resultant may be obtained graphically by completing the parallelogram of forces and drawing the
diagonal εR. The length of the diagonal is proportional to the magnitude of the resultant electric field
intensity and its direction shows the direction of the electric field at point P. In this case, since 1 ×
1010 N/C is represented by 1 cm, the resultant electric field intensity is found to be about 4 × 1010 N/C
and it acts in a direction 30° clockwise from the vertical. The value of εR may also be determined from
the law of cosines

where b and c are two adjacent sides of a triangle, A is the included angle, and a is the side opposite
angle A. In this case, b is 2.7 × 1010, c is 1.35 × 1010, angle A is 120°, and a is the resultant εR, the
electric field intensity whose magnitude is to be calculated. From Eq. (2.34), we find
 (b) What is the magnitude and direction of εR if the 3 C charge is negative and the 6 C
charge is positive?

Solution
In this case, the magnitudes of ε1 and ε2 would be exactly the same as in part (a) of this example;
the direction of ε1 would also remain unchanged, but the direction of ε2 would be toward the −3 C
charge, as shown in Figure 2-4(B). From the geometric arrangement, it is seen that the resultant
intensity acts in a direction 120° clockwise from the vertical. The magnitude of εR, from Eq. (2.34), is

Point charges result in nonuniform electric fields. A uniform electric field may be produced by
applying a potential difference across two large parallel plates made of electrical conductors
separated by an insulator, as shown in Figure 2-5.

Figure 2-5. Conditions for producing a relatively uniform electric field. The field will be quite uniform throughout the region between
the plates, but will be distorted at the edges of the plates.

The electric intensity throughout the region between the two plates is ε newton per coulomb. The
force acting on any charge within this field therefore is

If the charge q happens to be positive, then to move it across the distance d, from the negative to the
positive plates, against the electric force in the uniform field requires the expenditure of energy given
by the equation

However, since potential difference (V) is defined as work per unit charge, Eq. (2.36) may be expressed
as
or

Equation (2.38) expresses electric field intensity in the units most commonly used for this purpose—
volts per meter.
A nonuniform electric field that is of interest to the health physicist (in instrument design) is that
due to a potential difference applied across two coaxial conductors, as shown in Figure 2-6. If the
radius of the inner conductor is a meters and that of the outer conductor is b meters, then the electric
intensity at any point between the two conductors, r meters from the center, is given by

Figure 2-6. Conditions for the nonuniform electric field between two coaxial conductors given by Eq. (2.39).

where V is the potential difference between the two conductors.

EXAMPLE 2-11
A Geiger–Müller counter is constructed of a wire anode whose diameter is 0.1 mm and a cathode,
coaxial with the anode, whose diameter is 2 cm. If the voltage across the tube is 1000 V, what is the
electric field intensity
(a) at a distance of 0.03 mm from the surface of the anode and
(b) at a point midway between the center of the tube and the cathode?

Solution
(a) We know
 Letting r = (0.01) + 0.003 = 0.008 cm = 8 × 10−5 m, we have

(b) At r = 0.005 m,

It should be noted that in the case of coaxial geometry, extremely intense electric fields may be
obtained with relatively small potential differences. Such large fields require mainly a small ratio of
outer to inner electrode radii.

ENERGY TRANSFER
In a quantitative sense, the biological effects of radiation depend on the amount of energy absorbed by
living matter from a radiation field and by the spatial distribution in tissue of the absorbed energy. In
order to comprehend the physics of tissue irradiation, some pertinent mechanisms of energy transfer
must be understood.

Elastic Collision
An elastic collision is defined as a collision between two bodies in which kinetic energy and
momentum are conserved; that is, the sum of the kinetic energy of the two bodies before the collision is
equal to their sum after the collision, and the sums of their momenta before and after the collision are
the same. In an elastic collision, the total kinetic energy is redistributed between the colliding bodies;
one body gains energy at the expense of the other. A simple case is illustrated in the example below.

EXAMPLE 2-12
A block of mass 10 kg, made of a perfectly elastic material, slides on a frictionless surface with a
velocity of 2 m/s and strikes a stationary elastic block whose mass is 2 kg (Fig. 2-7). How much energy
was transferred from the large block (M) to the small block (m) during the collision?
Figure 2-7. Elastic collision between blocks M and m, in which the sum of both kinetic energy and momenta of the two blocks before
and after the collision are the same.

Solution
If V1 and v1, and V2 and v2 are the respective velocities of the large and small blocks before and
after the collision, then, according to the laws of conservation of energy and momentum, we have

and

Since v1 = 0, Eqs. (2.40) and (2.41) may be solved simultaneously to give

The kinetic energy transferred during the collision is

and this, of course, is the energy gained by the smaller block:

Note that the magnitude of the force exerted by the larger block on the smaller block during the
collision was not considered in the solution of Example 2.12. The reason for not explicitly calculating
the force in the solution is because the time the force is acting on the block is not known, since

The force necessary to change the momentum of a block is dependent on the time during which it
acts. The parameter of importance in this case is the product of the force and the time. This parameter
is called the impulse which may be written in words as

Impulse = change of momentum.

The length of time during which the force acts depends on the relative velocity of the system of
moving masses and on the nature of the mass. Generally, the more the colliding blocks “give in,” the
greater will be the time of application of the force and the smaller, consequently, will be the magnitude
of the force. For this reason, for example, a baseball player who catches a ball moves his hand back at
the moment of impact, thereby increasing the time during which the stopping force acts and decreasing
the shock to his hand. For this same reason, a jumper flexes his knees as his feet strike the ground,
thereby increasing the time that his body comes to rest and decreasing the force on his body. For
example, a man who jumps down a distance of 1 m is moving with a velocity of 4.43 m/s at the instant
that he strikes the floor. If he weighs 70 kg and if he lands rigidly flat-footed and is brought to a
complete stop in 0.01 s, then the stopping force is 3.1 × 104 N, or 6980 lb. If, however, he lands on his
toes and then lowers his heels and flexes his knees as he strikes, thereby increasing his actual stopping
time to 0.5 s, the average stopping force is only about 140 lb.
In the case of the two blocks in Example 2.12, if the time of contact is 0.01 s, then the average force
of the collision during this time interval is

The instantaneous forces acting on the two blocks vary from zero at the instant of impact to a
maximum value at some time during the collision, then to zero again as the second block leaves the
first one. This may be graphically shown in Figure 2-8, a curve of force versus time during the
collision. The average force during the collision is the area under the curve divided by the time that
the two blocks are in contact.

Figure 2-8. The time variation of the force between colliding bodies.

In the case of a collision between two masses, such as that described above, one block exerts a
force on the other only while the two blocks are in “contact.” During “contact,” the two blocks seem
to be physically touching each other. Actually, however, the two blocks are merely very close together,
too close, in fact, for us to be able to perceive any space between them. Under this condition, the two
blocks repel each other by very short-range forces that are thought to be electrical in nature. (These
forces will be discussed again in Chapter 3.) This concept of a “collision” without actual contact
between the colliding masses may be easily demonstrated with the aid of magnets. If magnets are
affixed to the two blocks in Example 2.12, as shown in Figure 2-9, then the magnetic force, which acts
over relatively long distances, will repel the two blocks, and the smaller block will move. If the total
mass of each block, including the magnet, remains the same as in Example 2.12, then the calculations
and results of Example 2.12 are applicable. The only difference between the physical “collision” and
the magnetic “collision” is that the magnitude of the force in the former case is greater than that in
the latter instance, but the time during which the forces are effective is greater in the case of the
magnetic “collision.” In both instances, the product of average force and time is exactly the same.
Figure 2-9. “Collision” between two magnetic fields.

Inelastic Collision
If the conditions in Figure 2-7 are modified by fastening the 2-kg block, block B, to the floor with a
rubber band, then, in order to break the rubber band and cause the block to slide freely, the 10-kg
block, block A, must transfer at least sufficient energy to break the rubber band. Any additional energy
transferred would then appear as kinetic energy of block B. If the energy necessary to break the rubber
band is called the binding energy of block B, then the kinetic energy of block B after it is struck by
block A is equal to the difference between the energy lost by A and the binding energy of B.
Algebraically, this may be written as

where EA is the energy lost by block A and φ is the binding energy of block B. In a collision of this
type, where energy is expended to free one of the colliding bodies, kinetic energy is not conserved and
the collision is therefore not elastic, that is, it is inelastic.

EXAMPLE 2-13
A stationary block B, whose mass is 2 kg, is held by an elastic cord whose elastic constant is 10 N/m
and whose ultimate strength is 5 N. Another block A, whose mass is 10 kg, is moving with a velocity of
2 m/s on a frictionless surface. If block A strikes block B, with what velocity will block B move after
the collision?

Solution
From Example 2.12, it is seen that the energy lost by block A in this collision is . The energy
expended in breaking the rubber band may be calculated from the product of the force needed to break
the elastic cord and the distance that the elastic cord stretches before breaking. In the case of a spring,
rubber band, or any other substance that is elastically deformed, the deforming force is opposed by a
restoring force whose magnitude is proportional to the deformation. That is,

where f is the force needed to deform the elastic body by an amount r, and k is the “spring constant”
or the force per unit deformation. Since Eq. (2.43) shows that the force is not constant but rather is
proportional to the deformation of the rubber band, the work done in stretching the rubber band must
be computed by the application of calculus. The infinitesimal work, dW, done in stretching the rubber
band through a distance dr is
and the total work done in stretching the rubber band from r = 0 to r is given by

Substituting Eq. (2.43) for , we have

and solving Eq. (2.44) shows the work done in stretching the rubber band to be

Since in this example k is equal to 10 N/m, the ultimate strength of the elastic cord, 5 N, is reached
when the rubber band is extended to 0.5 m. With these numerical values, Eq. (2.45) may be solved:

Therefore, of the . lost by block A in its collision with block B, 1.25 J is dissipated in breaking
the elastic cord (the binding energy) that holds block B. The kinetic energy of block B, using Eq. (2.42),
is

If block A had less than 1.25 J of kinetic energy, the elastic cord would not have been broken; the
restoring force in the elastic cord would have pulled block B back and caused it to oscillate about its
equilibrium position. (For this oscillation to actually occur, block A would have to be withdrawn
immediately after the collision, otherwise block B, on its rebound, would transfer its energy back to
block A and send it back with the same velocity that it had before the first collision. The net effect of
the two collisions, then, would have been only the reversal of the direction in which block A traveled.)

Waves
Energy may be transmitted by disturbing a “medium,” permitting the disturbance to travel through the
medium, and then collecting the energy with a suitable receiver. For example, if work is done in
raising a stone and the stone is dropped into water, the potential energy of the stone before being
dropped is converted into kinetic energy, which is then transferred to the water when the stone strikes.
The energy gained by the water disturbs it and causes it to move up and down. This disturbance
spreads out from the point of the initial disturbance at a velocity characteristic of the medium (in this
case, the water). The energy can be “received” at a remote distance from the point of the initial
disturbance by a bob that floats on the water. The wave, in passing by the bob, will cause the bob to
move up and down, thereby imparting energy to it. It should be noted here that the water moves only in
a vertical direction while the disturbance moves in the horizontal direction.
Displacement of water upward from the undisturbed surface produces a crest, while downward
displacement results in a trough. The amplitude of a wave is a measure of the vertical displacement,
and the distance between corresponding points on adjacent disturbances is called the wavelength (Fig.
2-10). (The wavelength is usually represented by the Greek letter lambda, λ.) The number of
disturbances per second at any point in the medium is called the frequency. The velocity with which a
wave (disturbance) travels is equal to the product of the wavelength and the frequency (f),

Figure 2-10. Graphical representation of a wave.

EXAMPLE 2-14
Sound waves, which are disturbances in the air, travel through air at a velocity of 344 m/s. Middle C
has a frequency of 264 Hz (cycles per second). Calculate the wavelength of this note.

Solution

If more than one disturbance passes through a medium at the same time, then, where the respective
waves meet, the total displacement of the medium is equal to the algebraic sum of the two waves. For
example, if two rocks are dropped into a pond, then, if the crests of the two waves should coincide as
the waves pass each other, the resulting crest is equal to the height of the two separate crests and the
trough is as deep as the sum of the two individual troughs, as shown in Figure 2-11. If the two waves
are exactly out of phase, that is, if the crest of one coincides with the trough of the other, then the
positive and negative displacements cancel each other, as shown in Figure 2-12. If, in Figure 2-12,
wave 1 and wave 2 are of exactly the same amplitude as well as the same frequency, there would be no
net disturbance. For the more general case, in which the component waves are of different frequencies,
different amplitudes, and only partly out of phase, complex waveforms may be formed, as seen in
Figure 2-13.

Figure 2-11. The addition of two waves of equal frequency and in phase.

Figure 2-12. The addition of two waves of equal frequency but different amplitude and 180° out of phase.

Figure 2-13. Complex wave formed by the algebraic addition of two different pure waves.

Electromagnetic Waves
In 1820, Christian Oersted, a Danish physicist, observed that a compass needle deflected whenever it
was placed in the vicinity of a current-carrying wire. He thus discovered the intimate relationship
between electricity and magnetism and found that a magnetic flux coaxial with the wire is always
induced in the space around a current-carrying wire. Furthermore, he found that the direction of
deflection of the compass needle depended on the direction of the electric current, thus showing that
the induced magnetic flux has direction as well as magnitude. The direction of the induced magnetic
flux can be determined by the “right-hand rule”: If the fingers of the right hand are curled around the
wire, as though grasping the wire, with the thumb outstretched and pointing in the direction of
conventional current flow, then the curled fingers point in the direction of the induced magnetic flux. If
two parallel, current-carrying wires are near each other, they either attract or repel one another,
depending on whether the currents flow in the same or in opposite directions. The attractive or
repulsive force per unit length l of wire, as shown in Figure 2-14, is proportional to the product of
the currents and inversely proportional to the distance (r) between the wires.

Figure 2-14. Force between two parallel current-carrying wires. The force, attractive in this case, is due to the magnetic fields
(shown by the circular lines in the end view) that are generated by the electric current.

If the current-carrying wires are in free space (or in air) and if i1 and i2 are 1 A each and if the
distance r between the wires is 1 m, then the force per unit length of wire is found to be

The constant of proportionality km, therefore, is equal to 2 × 10−7 N/A2. It is convenient to define km
in terms of another constant, μ0:

μ0 is called the permeability of free space. Permeability is a property of the medium in which magnetic
flux is established. The permeability of any medium other than free space is designated by μ. The
relative permeability of any medium, Km, is defined by

Iron, cobalt, nickel, and gadolinium have high values of relative permeability, that is, Km >> 1;
these substances we call ferromagnetic. The substances—such as silver, copper, bismuth, and most
biological materials—whose relative permeability is less than 1 are said to be diamagnetic. Some
metal substances, including tungsten, lithium, and sodium, have relative permeabilities of 1 or slightly
Another random document with
no related content on Scribd:
előljárója a dekadenciának. Úgy látszik, hogy minden népnél
végzetszerűen előfordulnak ugyanazok a tünetek, mert látjuk, hogy a
történelem milyen gyakran megismétlődik.
Nem lesz nehéz ezeket az alakulatokat a művelődés egész
folyamatában összefoglalnunk, s ezzel az összegezéssel fejezzük
be munkánkat.

Mit látunk, ha nagy vonásokban tekintjük a mienket megelőző

kulturák nagyságának és sülyedésének lényegét?
A művelődés kezdetén a vándorlás, invázió és hódítás véletlenül
összehozott egy különböző eredetű emberből álló csoportot. Ezek
közt az emberek közt, kiknek más-más volt a vérük, nyelvük, hitük,
egy főnöknek félig-meddig elismert törvénye volt a közös kapocs.
Ezekben a zavaros tömkelegekben a legmagasabb fokon találjuk
meg a tömegek lélektani jellemvonásait. Meg vannak bennük a
pillanatnyi összetartás, hősiesség, gyöngeségek, vad ösztön és
erőszak. Semmi sem állandó náluk. Ezek még barbárok.
Az idő végzi munkáját. Lassanként hatással lesznek rájuk a
környezet azonossága, az ismételt kereszteződések, az együttes
élet szükségei. A különböző elemekből álló csapat össze kezd
vegyülni, fajt alkot vagyis közös tulajdonságokkal és érzelmekkel
bíró embercsoportot, amit aztán az öröklődés mindjobban állandósít.
A tömeg néppé lett és az a nép ki fog tudni jutni a barbárság
állapotából.
De csak akkor tud ebből az állapotból kikevergődni, ha hosszú
erőfeszítések, szakadatlan ismétlődő küzdelmek, töméntelen újra
hozzákezdés után, valami eszményre tesz szert. Hogy mi ez az
eszmény, Róma kultusza, Athén hatalma, Allah győzelme, ez nem
határoz, elég, hogy a képződő faj egyéneinek megadja az érzelmek
és gondolatok teljes egységét.
Így most már létrejöhet egy új művelődés intézményeivel,
hiedelmeivel és művészetével együtt, A faj, álmaitól ragadtatva,
lassacskán eléri mindazt, amit neki a fény, az erő, a nagyság
kölcsönöz. Kétségtelen, hogy bizonyos órákban még tömeg marad,
de ilyenkor a tömegek ingadozó, változékony jellemvonásai mögött
ott van az állandó szubsztrátum, a faji lélek, amely szigorú határok
közé szorítja az illető nép szertelenségeit és szabályozza a véletlent.
De miután teremtő munkáját elvégezte, az idő megkezdi romló
művét, amit sem istenek, sem emberek nem háríthatnak el. A
művelődés, eljutva az erőnek és belső összetételnek bizonyos
színvonalára, megakad a fejlődésben, most már nem növekszik
tovább, hanem gyors sülyedésre van kárhoztatva. Ütött neki vénülés
órája.
Ezt az elkerülhetetlen órát mindig a faji lelket ébren tartó
eszmény gyöngülése jelzi. Amint ez az eszmény halványul, omlani
kezdenek mindazok a vallásos, politikai és társadalmi épületek,
melyek lelkesítőül szolgáltak. A faj eszményének fokozatos
eltünésével veszti összetartását, egységét és erejét. Az egyén
személyisége és értelme növekedhetik, de ugyanakkor a kollektiv
egoizmus helyére az egyéni önzés túltengése lép, ezt követi a
jellembeli gyöngeség és a tetterő elsekélyesedése. A nép először
egység, együttesség volt, végtére összetartás nélküli egyének
tömeglege lett, kiket a hagyományok és intézmények
mesterségesen tartanak össze még egy ideig. Ilyenkor aztán
bekövetkezik, hogy az emberek érdekektől és törekvésektől
megosztva, nem tudják önmagukat kormányozni, követelik, hogy a
legcsekélyebb dolgaikban is irányítsák őket, s az állam érezteti
mindent elnyelő hatalmát.
A faj elvesztve régi biztos eszményét, végkép elveszti lelkét is;
most már csak izolált egyének csoportja, tömeggé lett, ami
kezdetben volt. Megvannak benne az összes átmeneti állandóság-
és jövőnélküli tulajdonságok. A művelődésnek nincs többé szilárd
alapja és ki van téve minden véletlennek. A plebs-é az uralom és
jönnek a barbárok. A műveltség még látszólag ragyog, mert megvan
a külső homlokzat, mit a hosszú múlt alkotott, de valóban már
roncsolt épület, misem tartja össze, s az első vihar ledönti.
 Kijutni a barbárságból a civilizációba, nyomon követve egy álmot,
aztán hanyatlani és meghalni, mikor az álom elvesztette erejét, ez a
körforgása egy nép életének.
 Lábjegyzetek.
1) Ez a nagyhirtelen klasszikussá lett munka különböző
országokban számos közleménynek lett forrása. Midőn az első
kiadás 1895-ben megjelent, nem volt egyetlen összefoglaló mű
sem, mely a tömegek lélektanával foglalkozik.
2) Les lois psychol. de l’évolution des peuples, (A népek
fejlődésének lélektani törvényei), 1894.
3) Ehhez különben legügyesebb tanácsadói sem igen értettek
többet. Talleyrand azt írta neki, hogy «Spanyolország
szabadítóként fogadja katonáit». Úgy fogadta őket, mint
fenevadakat. Egy pszichológus, ismerve a fajnak öröklött
ösztöneit, előre láthatta volna ezt a fogadtatást.
4) Néhány író foglalkozott eddig a tömeglélektan
tanulmányozásával, de azok, mint föntebb mondottam,
büntetőjogi szempontból vizsgálták. Mivel ennek a munkának
csak egy rövid fejzetét szenteltük ennek a tárgynak, ezt a
speciális részt illetőleg utalom az olvasót Tarde munkáira és
Sighele Les foules criminelles című művére. Ez az utóbbi munka
nem a szerzőnek saját felfogását tartalmazza, hanem adatok
gyűjteménye, melyeket a pszichológusok használhatnak. A
tömegek bűnösségét vagy erkölcsösségét illető következtetéseim
azonban merőben ellenkeznek az említett két író
következtetéseivel.
A «Szociálizmus lélektana» című munkámban találhatni a
tömeglélektan törvényeiből levont néhány következtetést.
Ezeknek a törvényeknek különben már a legkülönbözőbb
tárgyakban van alkalmazása. A Gevaert, a brüsszeli
zeneakadémia igazgatója igen találóan alkalmazta azokat a
törvényeket, amelyeket a zenéről szóló egyik munkámban
kifejtettem. «Az Ön két műve – írja nekem a kiváló tan férfiú
elküldve munkáját – megoldott nekem egy kérdést, melyet azelőtt
megoldhatatlannak tartottam, azt t. i., hogy milyen csodálatos
érzéke van a tömegnek bármely zenedarab iránt, legyen az új
vagy régi, hazai vagy idegen, egyszerű vagy komplikált, föltéve
természetesen, hogy szépen játszák és az előadóknak lelkes
karmesterük van. Gevaert ügyesen kimutatja, hogy mi az oka,
hogy «egy zeneművet, amelyet egy kiváló zenész otthoni
magányában a partitura áttekintése alkalmával nem tudott
megérteni, gyakran rögtön megértett egy olyan hallgatóság,
amelynek semmiféle technikai képzettsége nincs.» Azt is nagyon
szépen kimutatja, hogy az esztétikai benyomások miért nem
hagynak semmi nyomot.
5) Azok, kik ott voltak Páris körülzárásánál, nagyon sok példát
láttak arra nézve, hogy a tömegek mennyire hisznek
leghihetetlenebb dolgokban. Egy magasabb emeleten kigyujtott
gyertyafényről azt hitték, hogy az ostromlóknak adott jel és csak
néhány másodpercnyi gondolkodás után jöttek rá, hogy mégis
lehetetlenség ennek a gyertyának a fényét több mérföldnyi
távolságról észrevenni.
6) Éclair, 1895. április 21.
7) Vajjon egyetlen csatáról is tudjuk pontosan, hogy mi módon
ment végbe? Nagyon kételkedem. Tudjuk, hogy kik voltak a
győzők és a vesztesek, de többet nem. Amit d’Harcourt, mint
szemtanú és résztvevő a solferinói csatáról mond, mindegyikre
alkalmazható: «A tábornokok (természetesen úgy mint a tanúk
százával előadják nekik) megteszik a hivatalos jelentést. A
parancs végrehajtásával megbízott tisztek módosítják ezeket a
dokumentumokat és megszerkesztik a végleges tervet. A
vezérkari főnök vitát kezd és új lére ereszti. Viszik a fővezérhez
és az így kiált föl: «Teljesen elhibázták!» és újra megszerkeszteti.
Az eredeti jelentésből semmisem marad. D’Harcourt ezt annak
bizonyságaképen beszéli el, hogy mennyire lehetetlen a
legvilágosabb és legjobban megfigyelt eseményből is
megállapítani az igazságot.
8) Ez érteti meg velünk, hogy mi módon eshetik meg néha, hogy
az összes szinházigazgatóktól visszautasított darabok csodálatos
sikert értek el, ha véletlenül eljátszották őket. Ismerjük Coppée
Pour la couronne darabjának sikerét, melyet az elsőrendű
szinházak igazgatói a szerző neve ellenére tíz éven át
visszautasítottak. A La marraine de Charley című darabot, melyet
minden színház visszautasított, s végre egy börzeügynök
költségén került színre, Franciaországban kétszázszor, Angliában
több mint ezerszer adták. A föntebb adott magyarázat nélkül, t. i.
hogy a színházigazgatóknak lehetetlen a tömeget lelkileg
helyettesíteni, érthetetlen a hivatottak tévedése, kiknek érdeke az
ilyen otromba baklövések elkerülése. Ezt a tárgyat ezúttal nem
folytatom, pedig nagyobb tanulmányt érdemelne.
9) Ezt a még teljesen új tant több fejezeten keresztül tárgyaltam
«a népek fejlődésének lélektani törvényei»-ről szóló munkámban.
Az olvasó itt látni fogja, hogy ámbár vannak megtévesztő
látszatok, sem a nyelv, sem a vallás, sem a művészet, szóval a
művelődésnek egyetlen eleme sem juthat át más néphez anélkül,
hogy át ne alakuljon.
10) E tekintetben nagyon világos Fourcroy-nak, egy volt
konventistának nyilatkozata, melyet Taine idéz: «Mindaz, amit
vasárnapokon és egyházi ünnepségek alkalmával látunk azt
bizonyítja, hogy a franciák többsége vissza akar térni a régi
szokásokhoz és nem időszerű többé ennek a nemzeti hajlamnak
ellenállni… Az emberek nagy többségének szüksége van a
vallásra, kultuszra és papokra. Néhány modern filozófus
tévedése, melybe magam is beleestem, olyan műveltség
lehetőségében hinni, mely elég elterjedt arra, hogy a vallásos
előitéleteket megtörje. Vigasztalás forrásai ezek sok
szerencsétlen számára… A néptömegnek tehát meg kell hagyni
az ő papjait, oltárait és kultuszát.»
11) Ezt még a leghatározottabb republikánusok is elismerik épen
az Egyesült Államokban. Ezt a véleményt fejezte ki újabban a
Forum című amerikai lap, melyet a Review of Reviews 1894.
decemberi száma után idézek: «Ép az arisztokrácia leghevesebb
ellenségeinek nem szabad sohasem feledniök, hogy Anglia ma a
világ legdemokratikusabb országa, hol az egyén jogait legjobban
tisztelik és ahol az egyénnek legtöbb szabadsága van.»
12) Ha egybevetjük azokat a mélyen gyökerező vallási és politikai
viszályokat, melyek Franciaország különböző területeit elkülönítik,
s amelyek főkép a fajkérdéshez tartoznak, és a még a forradalom
korában föllépő szeparatisztikus törekvéseket, melyek a francia-
német háború vége felé újolag mutatkoztak, azt látjuk, hogy az
országunkban elő különböző fajok távol vannak még attól, hogy
egyesüljenek. A forradalom erélyes központosítása és a
mesterséges département-ok létesítése a régi tartományok
egyesítése céljából bizonyára nagyon üdvös munka volt. De ha
megvalósulna a decentralizáció, melyről az előre nem látó elmék
ma annyit beszélnek, a legvéresebb viszályokra vezetne. Aki ezt
be nem látja, elfelejtette egész történetünket.
13) Lásd: Psychologie de l’éducation, 3. kiad. Psychologie du
socialisme, 5. kiad.
14) Ez különben nemcsak a latin népekre jellemző tünet. Megvan
Kínában, ahol szintén egy állandó mandarin hierarchia
kormányozza az országot és ott, hol a mandarinságot, mint
nálunk vizsgák által érik el, melyeknek egyetlen követelménye
vaskos tankönyvek hibátlan felmondása. A foglalkozásnélküli
tanultak csapata a mai Kinában már valóságos nemzeti
veszedelem. Ugyanigy van Indiában, hol mióta az angolok
megnyitották a bennszülöttek számára az iskolákat, melyek
nemcsak nevelnek, mint Angliában, hanem tanítanak is, az
iskolázottaknak egy sajátságos osztálya fejlődött, a Babous-k, kik
ha nem kapnak hivatalt, az angol hatalomnak engesztelhetetlen
ellenségévé válnak. Az összes Babous-knál akár van hivataluk,
akár nincs, a tanításnak első hatása, hogy rendkívül
lesülyesztette erkölcsi színvonalukat. Ezt a tényt részletesen
kifejtettem az «Indiai civilizáció» című munkámban, amit ugyanígy
állapítottak meg az összes szerzők, kik jártak a nagy félszigeten.
15) Taine. Le regime moderne 1894. II. k. Ezek a végső lapok
Taine könyvéből. Csodálatos módon összegezik a nagy
gondolkodó tapasztalatainak eredményét. De sajnos, azt hiszem,
hogy a mi egyetemeink tanárai képtelenek megérteni, mert
sohasem jártak idegenben. A nevelés az egyetlen eszköz, mellyel
hatni lehet valamelyest a nép lelkére és mélyen elszomorító még
gondolni is arra, hogy jóformán senki sincs Franciaországban, aki
megértené, hogy a mi mai oktatásunk a gyors sülyedés borzasztó
előidézője és ahelyett, hogy tökéletesbítené az ifjúságot, sülyeszti
és megrontja.
16) «A Les lois psycholog. de l’évol. d. peuples» című
munkámban kimerítően tárgyaltam a különbséget, mely a latin és
angol-szász demokratikus eszményt elválasztja egymástól.
17) A tömegvélemény ebben az esetben nem hasonló dolgoknak
hebehurgya társításából alakult ki, melynek mechanizmusát már
előbb kimutattam. A mi akkori nemzetőrségünk békés és
kiképzetlen nyárspolgárokból állott, kiket nem lehetett komolyan
venni; tehát minden, aminek ez volt a neve, ilyen képeket idézett
föl, s azt hitték, hogy ugyanilyen ártalmatlan. A tömegek
tévedését a vezérek is magukévá tették, ami annyira gyakori az
ilyen általános nézeteknél. Egy államférfiú, Thiers, ki nagyon
gyakran követte a tömegek véleményét, de soha meg nem előzte,
egy beszédében, melyet 1867. december 31-én mondott a
képviselők kamarájában, mely E. Ollivier újabb munkájában jelent
meg, ismételten kijelentette, hogy Poroszországban a rendes
hadsereg kivételével, mely a mienkkel egyenlő számú, csak a
mienkhez hasonló, következőleg jelentéktelen nemzetőrség van.
Ezek a következtetések ép olyan exaktak, mint ugyanennek az
államférfiúnak a vasút kevés jövőjéről való sejtelmei.
18) Első megfigyeléseim a tömegek befolyásolásának
művészetéről és arról a csekély segélyforrásról, amit a logika
törvényei nyújtanak, Páris körülzárásának idejére esnek, arra a
napra, amikor láttam, hogy V… marsallt a Louvre-be hurcolják, a
kormány akkori székhelyére, kit a dühöngő tömeg épen azon
kapott rajta, hogy az erődítményi terveket elvitte, hogy a
poroszoknak eladja. A kormány egyik tagja, G. P… az ünnepelt
szónok kiment, hogy beszédet intézzen a tömeghez, mely a
fogoly haladéktalan kivégzését követelte. Én azt vártam, hogy a
szónok a büntetés esztelenségét fogja bizonyítani, s azt mondja
majd, hogy a vádlott marsall az erődítmény tervezőinek egyike és
hogy a terv már minden könyvárúsnál kapható. Nagy
meglepetésemre – akkor még nagyon fiatal voltam – a beszéd
egész más lett. «Az igazságnak kérlelhetetlenül eleget teszünk»
kiáltotta a szónok, s közben a vádlott felé közeledett, «engedjék
meg, hogy ügyüket a nemzeti védelem kormánya végezze el. A
vádlottat egyelőre bebörtönözzük». Ez a látszólagos elégtétel
lecsillapította a tömeget, s szétoszlott, a marsall pedig negyed óra
múlva vissza mehetett lakására. Biztosan agyonütötték volna, ha
a szónok azokkal a logikus érvekkel áll a dühöngő tömeg elé,
melyeket akkor még fiatal létemre nagyon meggyőzőknek
találtam.
19) Lásd: Gustave Le Bon. L’homme et les Sociétés, II. köt. 116.
l., 1881.
20) A címeknek, rendszalagoknak és uniformisnak a tömegekre
való hatását megtaláljuk minden országban, még ott is, ahol a
személyes függetlenség érzete legjobban ki van fejlődve. Ennek
megvilágítására idézek egy érdekes részletet egy utazónak újabb
könyvéből, bizonyos személyek presztizséről Angolországban.
«Nem tudtam megjegyezni, hogy mi az a különös zavartság, amit
még a legintelligensebb angolok is elárulnak, ha egy angolországi
pair-t megpillantanak vagy közelébe jutnak. Feltéve, hogy a külső
fény, amit kifejt, megfelel méltóságának, már előre megkedvelik, s
közelébe jutva, mindent elragadtatással vesznek tőle. Látjuk,
hogy pirulnak az örömtől, ha közeledik hozzájuk és ha
megszólítja őket még növekszik a pirosság és a szemek
szokatlan fényben ragyognak. Vannak nekik vérbeli lordjaik, ez
olyan náluk, mint a spanyoloknál a tánc, a németeknél a zene, a
franciáknál a forradalom. A lovak és Shakespeare iránti
szenvedélyük nincs ilyen erős és nincs ilyen nagy az az öröm és
megelégedés, amit ezek nyújtanak nekik. A pair-ek könyvének
igen nagy kelendősége van és bármerre menjünk, minden
kézben megtaláljuk ép úgy, mint a bibliát.
21) Napoleon nagyon tudatában volt presztizsének s ezt még
növelte azáltal, hogy a köréje sereglő nagy urakkal, kik közt több
híres konventtag is volt, kiktől Európa annyira félt, rosszabbul
bánt, mintha béresek lettek volna. Az egykorú híradások tele
vannak erre vonatkozó eseményekkel. Egy napon az
államtanácsban Napoleon gorombán ráförmedt Beugnot-ra, kivel
különben ügyetlen inas módjára bánt: «No maga buta lény,
megtalálta a fejit». Ekkor Beugnot, aki akkora szál volt, mint egy
ezreddobos, földig hajolt és a kis ember a nagyot megragadta
fülénél fogva – «jele a mámorító kegynek és bizalmas, kifejező
mozdulata az emberszeretet nyelvén beszélő nagy úrnak» – írja
B. Az ilyen példák kétségtelenül bizonyítják azt az aljas
hasoncsúszást, mit a presztizs előidéz. Megértetik a nagy
zsarnoknak a köréje sereglők iránti mélységes megvetését, kiket
egyszerűen csak ágyútölteléknek tekintett.
22) Egy idegen újság, a bécsi Neue Freie Presse közölt Lesseps
szerencsétlen sorsa alkalmával igen ügyes lélektani
megjegyzéseket, amit épen ezért idézek: «Lesseps Ferdinánd
elitélése után nincs jogunk csodálkozni Kolumbus Kristóf szomorú
végén. Ha Lesseps Ferdinánd szélhámos, minden nemes illuzió
vétek. Az ó-kor a dicsőség fénykoronájával koronázta volna
Lesseps emlékezetét s a nektárserleget üríttette volna vele az
Olympuson, mert megváltoztatta a földnek képét és véghez vitte
azt a munkát, mely betetőzi a teremtést. A föllebbezési
törvényszék elnöke Lesseps elitélésével hallhatatlanná tette
magát, mert a népek mindig tudakolni fogják annak az embernek
nevét, mert nem félt századát annyira lealacsonyítani, hogy
fegyencruhába öltöztetett egy aggastyánt, kinek neve
kortársainak dicsősége volt.
«Mert nem beszélünk tovább a hajthatatlan
igazságszolgáltatásról ott, hol bürokratikus gyűlölet dühöng
minden merész vállalkozás ellen. A nemzeteknek szükségük van
bátor emberekre, kik bíznak magukban és tekintet nélkül saját
énjükre erőt vesznek minden akadályon. A lángész nem lehet
előrelátó, előrelátással sohasem tudná szélesíteni az emberi
tevékenység körét.
… Lesseps Ferdinánd megismerte a dicsőség mámorát és a
csalódás keserűségét: Szuez és Panama. Itt föllázad a lélek a
siker morálja ellen. Mikor Lessepsnek sikerült összekötni két
tengert, fejedelmek és nemzetek halmozták el ajándékaikkal, és
most, hogy hajótörést szenvedett a Cordillerák szikláin, csak
közönséges szélhámos… Ez most a társadalmi osztályok harca,
a bürokraták és hivatalnokok harca, kik a büntetőtörvénykönyv
segítségével bosszút állnak azokon, kik a többiek fölé akartak
emelkedni… A mai törvényhozókat aggodalomba ejtették az
emberi szellem nagy gondolatai; a közönség pedig még
kevesebbet ért belőle és a főügyész könnyedén megállapítja,
hogy Stanley gyilkos, Lesseps pedig csaló.»
23) Jól megértsük, filozófiailag barbárok, gyakorlatilag azonban
egy merőben új civilizációt teremtettek meg és tizenöt
évszázadon keresztül láttatták az emberrel az álomnak és
reménynek elbűvölő paradicsomát, melyet sohasem fog ismerni
többé.
24) Ami céhbeli tanáraink könyveinek egyes lapjai nagyon
érdekesek ebből a szempontból és bizonyítják, hogy a kritikus
észt mily kevéssé fejlesztette ki ami egyetemi nevelésünk.
Példaképen idézem a Sorbonne egy volt történettanárának, aki
közoktatásügyi miniszter is volt, a «Francia forradalom» című
könyvéből a következő sorokat: «A Bastille bevétele rendkívül
fontos esemény nemcsak Franciaország történetében, hanem az
egész Európa történetében is; ez vezetett be az új korszakba a
világtörténelemben. Ami Robespierret illeti, meglepődve tanuljuk
meg, hogy az ő diktaturája főleg a vélemény, rábeszélés és
erkölcsi tekintély diktaturája volt; a pontifikátus egy módja volt egy
erényes (!) ember kezében.» (91. és 220. l.)
25) Mellesleg jegyezzük meg, hogy az esküdtszéknek
ösztönszerűleg helyes megkülönböztetése a társadalomra
veszélyes és nem veszélyes bűntények között, épenséggel nem
igazságtalan. A büntető törvények világos célja nem a
bosszúállás, hanem a társadalom oltalmazása a veszedelmes
bűntények ellen. Törvénykönyveink és főleg bíráink telítve vannak
még az elavult kezdetleges jog bosszuló szellemével és a
«megtorlás» (vindicta, vengeance) kitétel még mindennapi
használatban van. A bíróságnak ezt a célját az is bizonyítja, hogy
sokan közülük vonakodva alkalmazzák a Bérenger-féle kitünő
törvényt, mely az elitéltnek elengedi a büntetést addig, míg vissza
nem esik. Minden bírónak kell tudnia – a statisztika is bizonyítja –,
hogy az első büntetés kivétel nélkül visszaesést szül. Ha a bírák
szabadon eresztenek egy bűnöst, úgy vélik, hogy a társadalmért
nem álltak bosszút. Hogy ez bosszulatlanul ne maradjon, inkább
egy veszedelmes visszatérő bűnöst teremtenek.
26) A bírói intézmény valóban az egyetlen hatóság, melynek tettei
semmiféle ellenőrzésnek nincsenek alávetve. A demokratikus
Franciaországnak összes forradalmai dacára sincs habeas
corpus törvénye, amire Anglia oly büszke. Száműztük az összes
zsarnokokat, de minden városban szerveztünk hatóságot, mely
kénye-kedve szerint bánik a polgárok becsületével és
szabadságával. Egy kis vizsgálóbírónak, aki alig hagyta el a jogi
iskolát, oly nagy hatalma van, hogy tetszése szerint fogságba
vetheti puszta gyanú alapján a legtiszteletreméltóbb polgárokat
és ezért senkinek sem felelős. Vizsgálati fogságban tarthatja őket
hat hónapig, sőt egy esztendeig és elbocsátja őket anélkül, hogy
szüksége volna mentségre vagy igazolásra. Az elővezetési
parancs teljesen egyenlő értékű a «lettre de Cachet»-val, azzal a
különbséggel, hogy az utóbbi, amit igazságosan vetettek szemére
a régi monarchiának, csak nagy személyiségeknek állott
rendelkezésére, addig most az egész polgári osztály kezében
van, mely távol van attól, hogy legfölvilágosodottabb és
legfüggetlenebb legyen.
27) A bizottságok bármilyen név alatt szerepeljenek: klubok,
szindikátusok stb. talán lehető legveszedelmesebb formái a
tömeghatalomnak. Ezek szolgáltatják valóban a zsarnokságnak
legszemélytelenebb, következőleg legnyomasztóbb alakját. A
bizottságok vezérei, kik látszólag a sokaság nevében beszélnek
és cselekszenek, fel vannak mentve minden felelősség alól és
mindent megengedhetnek maguknak. A legelvetemültebb
zsarnok sem mert volna sohasem álmodni a forradalmi
bizottságok által elrendelt proskripciókról. Ők megtizedelték –
mondja Barras – és szabályosan szétvagdalták a konventet.
Robespierre korlátlan úr volt, míg nevében beszélhetett. A
szörnyű diktátor azon a napon vérzett el, mikor önzésből
elkülönítette magát tőlük. A tömegek uralma a bizottságok
uralma, vagyis a vezetőké. Álmodni sem lehet ennél keményebb
zsarnokságról.
28) Épen az előbbi, választói érdek folytán megszilárdult és
megmásíthatatlan képviselői véleményekre vonatkozik bizonyára
egy idősebb angol képviselőnek az a megjegyzése: «Ötven éve,
hogy a Westminsterben ülök, száz meg száz beszédet hallottam;
egynéhány megváltoztatta a véleményemet, de a szavazatomat
egy sem változtatta meg.»
29) Az Economiste 1895. április 6-iki száma érdekes áttekintést
közöl arról, hogy a tisztán választói érdekekből származó
kiadások, nevezetesen a vasutak, évenként mennyibe kerülnek.
Langayes-t (3000 lakossal bíró város) – hegyen fekszik – Puy-vel
összekötő vasút megszavazása 15 millióba fog kerülni. Beaumont
(3500 lakossal) összekötése Castel-Sarrazin-nal 7 millióba. Oust
falu (523 lakossal) összekapcsolása Seix-vel (1200 lakos) 7
millióba. Prades összekötése Olette (747 lakossal bíró)
falucskával 6 millióba stb. Csak 1895-ben 90 milliót szavaztak
meg vasúti sinekre, anélkül, hogy a közérdek kivánta volna.
Jelentékenyek a többi kiadások is, melyek szintén választói
érdekeket szolgálnak. A munkás nyugdíjról szóló törvény
csakhamar évenként minimum 165 millióba fog kerülni a
pénzügyminiszter szerint, és 800 millióba Leroy-Beaulieu
akadémikus szerint. Világos, hogy az efféle kiadások fokozatos
növekedése szükségképen csődre fog vezetni. Ide jutott már több
európai ország: Portugália, Görögország, Spanyolország,
Törökország; a többiek is minél előbb idejutnak. De ezzel nem
kell sokat törődnünk, mert a közönség lassankint minden
nagyobb ellenmondás nélkül elfogadta, hogy a különböző
országok a coupon-fizetéseket 4/5 részre redukálják. A csődnek
ez az elmés módja így aztán lehetővé teszi, hogy a kárt
szenvedett költségvetés gyorsan helyreálljon. A háborúk, a
szociálizmus, a gazdasági küzdelmek még sok egyéb katasztrófát
készítenek elő számunkra, s az általános sülyedés korában,
melybe jutottunk, meg kell azzal elégednünk, hogy napról-napra
élünk és nem sokat törődünk a holnappal, mely nincs
hatalmunkban.
 TARTALOM.

Előszó 1 l.
Bevezetés. – A tömegek kora 7 l.

A jelenkor fejlődése. – A nagy kultúrváltozások a népek

gondolkodásában végbemenő átalakulások következményei. – A
mai kor hite a tömegek hatalmában. – Ez változtatja meg az államok
hagyományos politikáját. – Hogyan kerülnek felszínre az alsóbb
néposztályok és mi módon gyakorolják hatalmukat. – A tömegek
elhatalmasodásának szükségszerű következményei. – Hatásuk csak
romboló lehet. – Ők semmisítik meg végképen az elavult kultúrát. –
A tömeglélektant általában nem ismerik. – Törvényhozóknak és
államférfiaknak mennyire fontos tanulmányozni a tömegeket.

ELSŐ KÖNYV.

A tömeglélek.

Első fejezet. – A tömegek általános

jellemvonásai. Lelki egységük pszichológiai
törvénye 17 l.

A tömeg meghatározása lélektani szempontból. – Sok egyén

összetömörülése még nem alkot tömeget. – A pszichológiai tömegek
ismertető jelei. – A gondolatok és érzelmek határozott iránya azoknál
az egyéneknél, kikből a tömeg képződik és a személyes tudat
elhalványulása. – A tömegek mindig a tudattalan uralma alatt
vannak. – A nagy agy tevékenysége megszünik és a gerincagy
tevékenysége lesz a túlnyomó. – Az értelem csökken, az érzelmek
teljesen átalakulnak. – A transzformált érzelmek lehetnek jók vagy
rosszak, épúgy mint az egyének érzelmei, kik a tömeget alkotják. –
A tömeg épúgy lehet hős, mint bűntettes.

Második fejezet. – A tömegek érzelmei és

erkölcsisége 28 l.

1. §. A tömegek izgékonysága, változékonysága és

ingerlékenysége. – A tömeg játékszere minden külső ingernek és
visszatükrözteti ennek folytonos változásait. – Az inger, amelynek
engedelmeskedik elég erős arra, hogy mellette minden személyes
érdek megszünjék. – A tömeg semmit sem gondol meg előre. – A faj
hatása. – 2. §. A tömegek szuggerálhatósága és hiszékenysége. –
Fogékonyságuk a szuggesztió iránt. – Elméjükben előhívott képeket
valóságnak veszik. – Miért hasonló neműek ezek a képek az összes
egyénekre nézve, kik tömeget alkotják. – A tudós és ostoba a
tömegben egyenlők lesznek. – Különböző példák az illuziókra,
amelyeknek a tömeg egyénei alá vannak vetve. – Lehetetlenség a
tömegek tanúvallomásának valami hitelt adni. – Sok tanú
megegyezése egyik legrosszabb bizonyíték arra, hogy a tényt
megállapítsuk. – A történelmi munkák csekély értéke. – 3. §. A
tömegérzelmek túlzottsága és egyoldalúsága. – A tömegek nem
ismernek sem kétségest, sem bizonytalant és mindig a szélsőségek
felé hajlanak. – Érzelmeik mindig túlhajtottak. – 4. §. A tömegek
türelmetlensége, zsarnoksága és maradisága. – Ezeknek az
érzelmeknek magyarázata. – A tömegek szolgalelkűsége ez erős
tekintély előtt. – A pillanatnyi forradalmi ösztönök nem akadályozzák
meg a tömegeket abban, hogy a legszélsőbb mértékben
konzervativak legyenek. – Ösztönszerűleg ellenségei a változásnak
és haladásnak. – 5. §. A tömegek erkölcsisége. – A tömegek
erkölcsisége a szuggesztió szerint lehet sokkal alacsonyabb vagy
sokkal magasabb, mint az azt alkotó egyéneké. – Magyarázat és
példák. – A tömegeket néha olyan érdekek irányítják, melyek
kizárólag az izolált egyénnél fordulnak elő. – A tömeg moralizáló
szerepe.
 Harmadik fejezet. – A tömegek eszméi,
gondolkodása és képzelete 52 l.

1. §. A tömegek eszméi. – Az alapeszmék és járulékos eszmék.

– Az ellentétes eszmék hogyan férhetnek meg egymás mellett. –
Vannak átalakulási folyamatok, melyek a magasabb gondolatokat a
tömegek számára hozzáférhetővé teszik. – A gondolatok társadalmi
jelentősége független a bennük foglalt igazságtól. – 2. §. A tömegek
gondolkodása. – A tömegeket érvekkel nem lehet befolyásolni. –
Gondolkodásuk mindig igen alacsonyfokú. – A képzettársításnál
csak nyomai vannak meg az analogiának és szukcessziónak. – 3. §.
Atömegek képzelete. – A képzelet hatalma a tömegeknél. –
Képekben gondolkoznak és a képek kapcsolat nélkül követik
egymást. – A tömegekre nagy hatással van a dolgok csodálatos
oldala. – A csodák és legendák a művelődés igazi támasztékai. – A
tömegek képzelete volt az államférfiak mindenkori hatalmának
alapja. – A tények mi módon vannak befolyással a tömegek
képzeletére.

Negyedik fejezet. – A tömegek

meggyőződésének vallásos formái 63 l.

A vallásos érzés elemei. – A vallás független valamely istenség

imádásától. – Jellemvonásai. – A meggyőződés hatalma, ha vallásos
formát ölt. – Különböző példák. – A nép istenei sohasem vesztek el.
– Visszatérésük új formái. – Az atheizmus vallásos formái. –
Ezeknek a fogalmaknak fontossága történelmi szempontból. – A
reformáció, a Szt. Bertalan-éj, a rémuralom és a többi hasonló
események a tömegek vallásos érzelmeiből származnak és nem
izolált egyének akaratából.

MÁSODIK KÖNYV.
A tömegek nézete és meggyőződése.
 Első fejezet. – A tömegek nézeteinek és
meggyőződéseinek közvetett tényezői 69 l.

A tömegmeggyőződések előkészítő tényezői. – A

tömegmeggyőződések föllépése egy bizonyos belső előkészületnek
következménye. – A meggyőződések különböző tényezői. – 1. §. A
faj. – A faji sajátságok túlnyomó befolyása. – Az ősök szuggesztióit
fejezi ki. – 2. §. A hagyományok. – A hagyomány a faji lélek
összetétele. – A hagyományok társadalmi jelentősége. – Kezdetben
hasznosak, de azután ártalmasokká válnak. – A tömegek
legmakacsabb fenntartói a hagyományoknak. – 3. §. Az idő. – Az idő
készíti elő fokozatosan a nézetek megszilárdulását, azután
lerombolását. – Ez teremt rendet a chaoszból. – 4. §. A politikai és
társadalmi intézmények. – Jelentőségükről hamis fogalmak vannak.
– Befolyásuk rendkívül gyenge. – Csak hatások és nem okok. – A
népek nem tudják a nekik legjobban megfelelő intézményeket
megválasztani. – Az intézmények olyanok, mint az etikett, egy címen
bírálják el a legkülönbözőbb dolgokat. – Hogyan keletkeznek az
alkotmányok. – Egyes népeknek szükségük van bizonyos,
elméletileg rossz intézményekre, mint pl. a centralizáció. – 5. §. A
tanítás és nevelés. – A mai felfogások a nevelésnek a tömegekre
való hatásáról helytelenek. – Statisztikai bizonyítékok. – A latin
nevelés demoralizáló hatása. – A nevelés befolyása. – Különböző
népek köréből vett példák.

Második fejezet. – A tömegek nézeteinek

közvetlen tényezői 91 l.

1. §. A képek, szavak és formák. – A szavak és formák

varázsszerű hatalma. – A szavak hatalma az általuk előhívott
képekhez kapcsolódik és független azoknak valódi értelmétől. –
Ezek a képek változnak korok és fajok szerint. – A szavak elavulása.
– Példák néhány nagyon használatos szó értelmének lényeges
változására. – Hogy a régi dolgokat új nevekre keresztelik, ennek
politikai haszna van, ha a korábbi elnevezések rossz hatást
gyakorolnak a tömegekre. – A szavak értelmének változása fajok
szerint. – A demokrácia szónak más a jelentése Európában és
Amerikában. – 2. §. Az illuziók. – Jelentőségük. – Minden civilizáció
alapjában megtalálhatók. – Az illuziók társadalmi szükségessége. –
A tömeget mindig többre becsülik az igazságnál. – 3. §. A
tapasztalat. – Csak a tapasztalat tudja a szükségessé vált
igazságokat a tömeg lelkébe oltani és a veszedelmes illuziókat
megsemmisíteni. – A tapasztalat csak úgy hat, ha gyakran
ismétlődik. – Mibe kerülnek a tömegek meggyőzésére szükséges
tapasztalatok. – 4. §. Az ész. – A tömegeknél semmi jelentősége
sincs. – Csak a tudattalan érzelmek befolyásolásával hathatunk
rájuk. – A logika szerepe a történetben. – A valószínűtlen
események rejtett okai.

Harmadik fejezet. – A tömegek vezetői és

rábeszélési módszereik 107 l.

1. §. A tömegek vezetői. – Minden tömegnél ösztönszerű

szükséglet, hogy vezetőknek engedelmeskedjék. – Csak ők tudnak
hitet teremteni és tömegeket szervezni. – A vezetők szükségképen
zsarnokok. – A vezetők osztályozása. – Az akarat szerepe, – 2. §. A
hatás eszközei a vezetőknél. – Az állítás, ismétlés, lelki infekció. – E
tényezők szerepe. – Hogyan jut a lelki infekció alsóbb társadalmi
rétegekből magasabb társadalmi rétegekbe. – A népszerű gondolat
minél előbb általános gondolattá lesz. – 3. §. A presztizs. – A
presztizs meghatározása és osztályozása. – A szerzett és
személyes presztizs. – Különböző példák. – Hogyan szűnik meg a
presztizs.

Negyedik fejezet. A tömegnézetek és

tömegmeggyőződések változékonyságának
határai – 131 l.

1. §. A megrögzött vélemények. – Bizonyos általános hiedelmek

változatlansága. – Ezek irányítják a civilizációt. – Gyökeres kiirtásuk
nehézsége. – A türelmetlenség mennyiben erény a népeknél. – Az
általános hiedelemnek bölcseleti abszurdítása nem árthat a
terjedésnek. – 2. §. A tömegek változó nézetei. – Azok a nézetek,
amelyek nem valamely általános hiedelemből származnak, rendkívül
változékonyak. – Az eszmék és hiedelmek feltűnő változásai
legalább egy században. – E változások reális határai. – Az elemek,
melyeken a változás nyugszik. – Az általános meggyőződések
jelenlegi eltünése és a sajtó mindenfelé valóelterjedése okozza,
hogy a nézetek a jelenkorban mindinkább változnak. – Hogyan van,
hogy a tömeg véleményei minden tárgyat tekintve a közönbösség
felé hajolnak. – A kormányok nem tudják a véleményeket irányítani,
mint eddig. – A vélemények mai szétágazódása megakadályozza
zsarnokságukat.

HARMADIK KÖNYV.
A tömegek osztályozása és a különböző

tömegkategóriák leirása.

Első fejezet. – A tömegek osztályozása 145 l.

A tömegek általános felosztása. – Osztályozásuk. – 1. §. A

heterogén tömegek – Differenciálódásuk módja. – A faj befolyása. –
A tömeglélek annál gyöngébb, minél erősebb a faji lélek. – A faji
lélek a civilizáció állapotát, a tömeglélek a barbárság állapotát
reprezentálja. – 2. §. A homogén tömegek. – A homogén tömegek
felosztása. – Szekták, kasztok, osztályok.

Második fejezet. – Az úgynevezett

tömegbűntények 150 l.

Az úgynevezett tömegbűntények. – A tömeg törvény szerint és

nem lélektanilag bűnös. – A tömegek tetteinek teljes tudattalansága.
– Különböző példák. – A septembriseur-ök lélektana. –
Gondolkodásmódjuk, érzékenységük, erkölcsiségük.

Harmadik fejezet. – A törvényszéki esküdtek 156

l.
 A törvényszéki esküdtek. – Az esküdtszékek általános
jellemvonásai. – A statisztika azt mutatja, hogy határozataik
függetlenek összetételüktől. – Hogyan befolyásolhatók az esküdtek.
A gondolkodás csekély jelentősége. – A híres ügyvédek rábeszélési-
módszere. – A bűnök természete, melyek iránt az esküdtszékek
engedékenyek vagy szigorúak. – Az esküdtszékek intézményének
haszna; végzetes veszedelem volna, ha helyüket hivatalnokokkal
töltenék be.

Negyedik fejezet. – A választó tömegek 165 l.

A választó tömegek általános jellemvonásai, – Hogyan történik a

rábeszélés. A túlajdonságok, melyeknek meg kell lenni a jelöltben. –
A presztizs szüksége. – Hogyan van, hogy a parasztok és munkások
ritkán választják meg a közülük való jelölteket. – A szavak és formák
befolyása a választókra. A választási küzdelmek általános képe. –
Hogyan alakul ki a választó véleménye. – A bizottságok hatalma.
– A bizottságok a zsarnokságot a legszélsőbb formákban képviselik.
– A francia forradalom bizottságai. – Az általános választójog
gyönge lélektani értéke dacára sem pótolható. – Hogyan van, hogy a
szavazatok azonosak maradnak, ha a választójogot egy bizonyos
polgári osztályra korlátozzák is. – Mit eredményezett az általános
választójog az összes országokban.

Ötödik fejezet. – A parlamenti gyűlések 176 l.

A parlamenti tömegekben legnagyobbrészt megvannak a

heterogén nem anonim tömegek közös tulajdonságai. – A
vélemények egyoldalúsága. – A szuggerálhatóság és határai. A
szilárd, változhatatlan és változó vélemények. – Miért van a
határozatlanság túlsúlyban. – A vezetők szerepe. – Presztizsük oka.
– Igazi urai az olyan testületnek, ahol csak csekély kisebbség
szavaz. – Korlátlan hatalmuk. – Szónoki művészetük elemei. – A
szavak és képek. – Lélektani szükség, hogy a vezetők általában
meggyőződöttek és korlátoltak legyenek. – Lehetetlenség, hogy a
szónok érveit presztizs nélkül érvényesiteni tudja. – A jó vagy rossz
érzelmek túlzottsága a gyűlésekben. – Bizonyos pillanatokban