Görög irodalom

Műfajok

eposz: kötött versformájú nagyepikus irodalmi műfaj olyan hős költemény, amelynek
főszereplője hérosz, félisten származásából fakadó különleges képessége révén egy
közönség életét meghatározó tettet hajt végre, vagy eszményként szolgál

paródia: „eltorzított ének” mint irodalmi műfaj olyan műre utal, amely egy másik művet vagy
műfajt kifiguráz jellemzőit eltúlozva, magasztos tárgyát alacsonyra cserélve

travesztia: „átöltözés”, olyan műfaj, amely paródiával épp ellentétes módon ér el

nevetséges hatást: a magasztos tárgyát alacsonyabb rendű műfajoknál használatos
formákba „ öltözteti”, másik jelentése vígeposz

epigramma: az ókorban minden disztichonban írt vers, később rövid, tömör, csattanós lírai
műfaj, amelynek versformája általában disztichon

elégia: eredetileg minden nagyobb terjedelmű discihonban írt verset így neveztek, később,
az újkorban olyan kőltöi műfaj, amelynek meghatározója az elégikus alaphangulat, smely a
vágyott világ tényleges valóság ellentetjéből fakadt

dal: rövid, egyszerű szerkezetű lírai költemény, egyetlen éerzelmet fejez ki, gyakori benne a
visszatérő, refrénszerű sor, könnyen énekelhető

himnusz: Istensége megszólitó óda

óda: lírai műfaj fenséges tárgyról emlkedett stílusban írt költemény

iambosz: csipkelődő költemény gúnydal, amelyhez új verselési mód társul: a hárommorás

verslábakkal álló jambuszok használata

tragédia: drámai műfaj, amelynek uralkodó esztétkai minősége a tragikum, főszereplője

tragikus hős

komédia: drámai műfaj, amelynek uralkodó esztétikai minősége a komikum

analitikus dráma: olyan dráma, amelyben nem csak az alapszituáció határozzák meg a
múltban végbement cselekményeket, hanem az egész dráma menetét: a múlt feltárása a
jelenbeli cselekmény lényege

ekloga: ókor görög eredetű műfaj, kezdetben párbeszédes pásztorköltemény a magyar

irodalom legnagyobb ekloga költője Radnóti Miklós, aki a második világháború és a
vészkorszak borzadalmai közepette, értelmezi újra az antik műfajt

epyllion: néhány száz hexaméteres elbeszélő költemény , amely általában egy hős vagy
egy mitikus hősnő életére és különösen szerelmeire vonatkozik.
episztola: verses levél, amelyet költő intéz valakihez; tárgya változatos, többnyire nem
csupán személyes érdekű, hangja közvetlen; költői levél.

epódosz: görög-római lírai műfaj; személyeket támadó szatirikus gúnydal. antik időmértékes
párvers két különböző terjedelmű vagy ritmusú verssorból, amelyek közül a második
rendszerint rövidebb.

konfliktusos dráma: a konfliktusos dráma olyan dráma, melyben a viszonyváltás egy

meghatározó összecsapással megy végbe. A dráma hagyományosan olyan viszonyváltás,
amely jelen idejű és a szereplők tetteiben és beszédében nyilvánul meg. Nagyon fontos,
hogy a két ellentétes akarat nem érvényesülhet egyszerre (pl. a fiút vagy eltemetik, vagy
nem, mindkettejüknek nem lehet igaza), ebből adódik a konfliktus.

középpontos dráma: a középpontos drámában minden cselekmény, szereplő, viszony egy

adott szereplőhöz kapcsolódik, minden "körülötte forog". Középpontos dráma (amellett,
hogy konfliktusos is) a Bánk bán és a Hamlet.

kétszintes dráma: a kétszintes dráma cselekménye két világszinten játszódik. Az egyik

általában hétköznapibb, a másik pedig misztikusabb, s az utóbbi van hatással az előbbire. A
"szintek" nem egyszerűen különböző helyszíneket jelentenek! Valódi átjárhatóság nincs
közöttük, azaz egy szereplő csak az egyik „szint” része lehet.

Toposzok

hajó toposz: a hajó–állam–társadalom azonosítás vagy az ember viharos tengeren

hányódó hajójának képe mint az élet ábrázolása vissza-visszatér az európai (és a magyar)
lírában.

utazás toposz: az emberiség legősibb megfigyelésein alapuló, jelképi erővel bíró

vándortéma, melyen az utazás az emberi metaforikus megfelelője

évszak toposz: az évszak toposzok az emberi élet útját szimbolizálják, így a nyár a
fiatalság, míg az ősz az időskor, illetve a halál közeledtének időszakaként jelenik meg az
irodalomban.

Verstan

időmértékes verselés: rövid és hosszú szótagok szabályos változáséból képződő

versritmus

hexameter: hatmértékű ( 6 darab négymorás verslábból álló) sor.

pentameter: öt mérték, amely valójában hat, de a harmadik és hatodik versláb csonka, fél
versláb

disztichon: pentameterből és hexameterből álló, két sorfajtát váltakoztató, időmértékes

csonka, fél versforma

strófa: versszak a vers több sorból álló szövegösszesége: az időmértékes verselés

ritmikailag állandósult versszakait is strófaszerkezetnek nevezzük

Görög színház

eposzi kellékek:
● invokáció: segélykérés
● propozíció: tárgymegjelölés
● in medias res: a dolgok közepébe vágó kezdés
● enumeráció: seregszemle
● epitheton ornans: állandó jelző
● deus ex machina: csodás elem, isteni közbeavatkozás

időszerkezet: irodalmi szöveg viszonyainak összesége

retrospektív: visszatekintő nézőpontú elbeszélés

embereszmény: ideális, tökéletes jellemű és képességű ember

líra: a három műnem egyike, amelyre nagy fokú személyesség érzelmek, hangulatok
ábrázolása, mely sűrítettség jellemző

dráma: konfliktus, viszonyváltozást megjelenítő, párbeszédes színpadi mű

katarzis: megrendültség megtisztulás

proszkénion: az antik görög színházakban színpadként szolgáló, oszlopokon álló

emelvény

tragikum: esztétikai minőség, amely visszafordithattatlan értékpusztulás megjelenése

révén megrendülést, katarzist vált ki

komikum: esztétikai minőség, lelepleződés

dikció: a színész beszéde, a helyzetnek és a megformált alaknak megfelelően

hürbisz: a görög dráma hősének az isteneket vakmerően hívó gőgje, arány vesztés

kar : másképp kórus, elválaszthatatlan a görög drámától: dallal, tánccal kísérte és

magyarázta a cselekményt
drámai szerkezet: a dráma mű felépítettsége , amelynek állandó elemei az alaphelyzet,
bonyodalom, konfliktus, tetőpont, késleltetés, végkifejlet

konfliktus: egymástól eltérő emberi szándékok és magatartáformák egymásnak feszülése

hármas egység szabálya: Esztétikai fogalom, a hely, az idő és a cselekmény hármas

egysége, a hagyományos drámák belső formájának alapkategóriája. Ezen elv szerint egy
helyszínen, egy nap alatt játszódjon a történet, és egy szálon bontakozzon ki a cselekmény

drámai verseny: Az ókori göröknél minden évben tavasszal (március-április) rendezték meg
a nagy Dionüszosz-ünnepet, melynek fénypontja a drámai verseny volt. Ezen i.e.534-tôl
tragédiaköltôk, i.e.486-tól komédiaköltôk is részt vettek. A versenyeket irányító arkhón
(állami tisztviselô) három tragédiaköltônek és öt komédiaszerzônek adott játszási engedélyt.
(Késôbb ez is háromra csökkent.) A tragédiaírók rendszerint tetralógiával (három tragédia és
egy hozzákapcsolódó szatírjáték), a komédiaköltôk egyes darabokkal pályáztak. A
versenyen tíz, elôre megválasztott bíró mindegyike felírta az általa megállapított rangsort
egy táblára, s ezt bedobta egy urnába. Ebbôl az arkhón kihúzott ötöt és ezek alapján
döntöttek (a másik ötöt figyelmen kívül hagyták). A gyôztes híres és tisztelt költô lett, a
harmadik hely azonban a bukással volt egyenlô

Arisztophanész: Görög költő, drámaíró. Az antik komédiaköltészet legnagyobb alakja.

Komikus hősei csirkefogók, akik gátlástalanul átlépik a konvencionális erkölcs szabályait (A
felhők, bem. 423; A darazsak, bem. 422), mégis ők képviselik a társadalom érdekeit, így
rokonszenvesek. Fantasztikus keretbe helyezi hőseit

Dionüszosz: a bor, a mámor és a szőlőtermesztés görög istene.

Dionüszoszi ünnepek: (Bacchus ünnepek) kardalok és szatírjátékok elevenítették meg az

isten történetének epizódjait. Ilyen játékokból fejlődött ki a mitikus hősökkel a fennkölt
tragédia, az igénytelenebb és szabadosabb falusi ünnepségek alakoskodásaiból pedig a
komédia műfaja.

szophoklész: Görög drámaíró, több mint száz drámájából csupán hét maradt fenn
egészében. Számos színpadi újítást vezetett be: a kar tagjainak számát 12-ről 15-re emelte,
tökéletesítette a díszleteket, a jelenetekben három szereplőt szerepeltetett. Hatása az
utókorra óriási, hiszen olyan általános emberi, társadalmi témákat dolgozott fel, mint a
zsarnok, illetve a törvényes uralkodó problematikáját

Görög mitológia

politeizmus: agyar jelentése többistenhit, sokistenhit. Azokra a vallásokra, hitekre

használjuk, amik nem csak egyetlen, hanem több isten létezését is elfogadják, tanítják

antropomorfizmus: Emberi tulajdonságok átvitele az élettelen tárgyra vagy jelenségre.

mítosz: mítosz (görög müthosz: “monda”, “mese”, “történet”) a társadalmi fejlődés
kezdeteire jellemző naiv társadalmi tudatforma: lényegében az ember számára még
érthetetlen és ezért félelmetes természeti és társadalmi erőknek fantasztikus tükröződése,
egyben pedig ezeknek öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében.

mitológia: A mítoszok összességét, illetőleg a mítoszokkal foglalkozó tudományt

mitológiának nevezzük.

hérosz: Mitológia: Görög mitológiai alak, félisten, aki egy isten és egy ember nászából
született.

trójai mondakör:

thébai mondakör:

konfliktusos dráma:

Egyéb

hellenizmus:

bukolikus költészet:

múzsa:

Római irodalom

ambivalens: latin eredetű kifejezés, jelentése: kettős értelmű, ellentétes irányú

hellenizmus: az antikvitás második szakasza, amely kr.e 336- tól, Nagy Sándor hódításától
kezdődött , jellemzője a rabszolgáltató társadalom,a polisznál nagyobb tejedésű, despotikus
állam létrejötte a kulturális hanyatlás a poliszdemokrácia fénykorához képest

dialógus: párbeszédes

aurea mediocritas: arany középút, Horatiustól származó gondolat, amely szerint kerülni kell
a végleteket
carpe diem: ragadd meg a napot, Horatiustól származó szállóige, mely szerint érdemes
kihasználni az adott pillanat lehetőségeit.

verses epika: verses (időmértékes vagy ütemhangsúlyos) formában írt, elbeszélő tatalmú,
időrendszerre épülő történet

átváltozás: olyan átalakulás, melyben a műben szereplő emberről nem emberről nem
emberi természetű vagy emberi természetű lényekből emberré változnak át
évszak-öregség

pax romana: róma békéje

neoterikusok: újköltők, szembe fordulnak a közönséggel, egyéni vágyaikat, érzéseiket

énekelték meg

epódosz: olyan vers forma, amelybe a korszak janubuszi sort egy rövidebb követi-
gúnyolódó hangnem: kora társadalmat bírálja

szatírák: szinre prózai beszédek, enyhe írása, emberi hibák, viszályok feltárása,
kiközönbösítése

pygmalion:

retorika: a szónoklattan, ékesszólástan vagy retorika (görögül rhétoriké, latinul ars oratoria)
a szónoklat tudománya, eredetileg díszes külsőségek között előadott beszédeket, ékes
stílusú, nyilvános megszólalásokat jelentett
arvadria

Biblia fogalmak

Műfajok

elbeszélések:

példabeszéd:

lírai műfajok:

prófétai irodalom:

törvények:
parancsolatok:

levelek:

jelenések könyve:

Lépek, Szimbólumok, Toposzok

3:

4:

7:

12:

kert:

kígyó:

megjelölés:

égő csipkebokor:

szoros kapu:

keskeny ösvény:

galamb:

szivárvány:

evangélium:

édenkert:

víz:

kígyó:

fa:

testvérgyilkosság:

puszta: a föld kietlensége, megélhetési nehézségek, megpróbáltatások, otthontalanság,

bizonytalanság jelképe
hegy: az isteni jelenlét, jövő igérete, tájékozódási pont

tisztálkodás: metaforikusan a lelki megtisztulás

Egyéb:

kanonizáció:

szinoptikusok:

apokalipszis:

gondolatritmus:

figura etymologica:

Septuaginta:

Vulgata:

Pentateuchus:

Középkori fogalmak

Műfajok

planctus:

geszta:

legenda:

alba dal:

parainesis:
iskoladráma:

passiójáték:

mirákulum:

misztériumjáték:

moralitás:

commedia dell’ arte:

farce:

tercina:

oktáva:

ballada:

danse macabre:

Egyéb

,,Tolle lege”:

Magnificat:

Te Deum:

Legenda aurea:

lovagi ideál:

chanson de geste:

trubadúrok:
minnesangerek:

nibelungizált alexandrin:

dolce stil nuovo:

hármas számmisztika:

akrosztichon:

processziós színpad:

kocsi színpad:

szórványemlék:

szövegemlék:

szonett: 14 soros, 4-4-3-3 soros versszakok, rímképlet: abba

abba cdc dcd; általában 1–2 vsz. ↔ 3–4. vsz., DE Petrarcánál: 1–2–3 ↔
4. vsz. + hendekaszillabus: 11 szótagból álló, hatodfeles jambusi sor

canzone:

ballata:

sestina:

madrigál:
 Romantika fogalmak

Műfajok

poeta natus: Természetes költő, aki születetten tehetséges.

poeta doctus: Tudós költő, aki tanulmányai révén a költőmesterség minden titkát és fogását
ismeri és alkalmazza.

népiesség: A népi kultúra, ezen belül a népköltészet alkotásainak, szemléletmódjának,

stílusjegyeinek többnyire tudatos alkalmazása, variálása a műköltészetben.

helyzetdal: Olyan dal, amelyben a versbeszélő egy másik személy helyzetébe képzeli
magát.

vígeposz: Verses nagyepikai műfaj, amelyben az eposz kötelező kellékeihez kisszerű

tárgyat rendel az alkotó; az eposzra jellemző magasztos formavilág és a vígeposz kisszerű
tárgya parodisztikus, ironikus, szatirikus feszültségben áll egymással.

szimultán verselés: Olyan poétikai eljárás, amiben a szöveg párhuzamosan időmértékes

és rímes-ütemhangsúlyos verselésű is.

ionicus a minore: Az ókori görög dalköltő, Anakreón „találmánya”: 6 morás versláb, amit
két rövid és két hosszú szótag alkot.

dal: A lírai műnem egyik műfaja, amihez rövid terjedelmű, könnyed hangvételű versek
tartoznak.

anakreóni sor: Negyedfeles, tehát hét szótagból álló, jambikus lejtésű antik, görög sorfajta,
Anakreón újítása.

piktúra: A klasszicista vers első, leíró része.

szentencia: A klasszicista vers második, bölcseleti tartalmat hordozó része.

russzóizmus: Arra a rousseau-i alaptételre épülő világnézet, amely szerint az ember

természettől fogva jó és szabad, a rossz, amelyet tapasztalunk a világban, a civilizáció, a
természettől való elszakadás következménye, ezért vissza kell térnünk a természethez.

oximoron: Stilisztikai alakzat, ami egymást tartalmilag kizáró fogalmakat rendel egymás
mellé egy szószerkezetben. ekhós vers: Egy verssor utolsó szavát, szavait
visszhangszerűen ismétlő verstípus.

elégiko-óda: Az elégia és az óda műfaji jegyeit ötvöző verstípus, amelyben az ódai

emelkedettség elégikus rezignációval párosul.

allegorizáció: Egy élettelen jelenség, tárgy vagy fogalom hosszabb versrészleten vagy az
egész költeményen végigvonuló megszemélyesítése és felnagyítása.
trochaikus lejtés: Az időmértékesség egy formája, ahol a vers uralkodó verslába a trocheus.

kakofón: Rosszhangzású bordal: Könnyed, a borivást és az életörömöket magasztaló lírai

műfaj.
eposzparódia: Az eposz műfaji sajátosságainak a túlzás eszközével való utánzása: célja a
komikus stílushatás elérése.

létösszegző vers: Olyan verstípus, amelyben a szerző saját létezésének és fejlődésének

célját és elért fokát értékeli.

recenzió: Általában kis terjedelmű irodalomkritika, rövid, lényegre törő bírálat, ismertetés.

kritika: Nagyobb terjedelmű bírálat, amely a vizsgált mű részletesebb bemutatását,

elemzését adja.

létösszegző vers: Lírai verstípus, amelyben a költő saját egyéniségfejlődését értelmezi.

életkép: Rövidebb verses vagy prózai mű; a mindennapi élet jellemző alakját, helyzetét,
rendre ismétlődő eseményét örökíti meg, egy-két vonást emelve ki; a reformkor kedvelt
műfaja.

óda: Emelkedett tárgyú, magasztos hangú költemény, Berzsenyi a tanító jellegő horatiusi
óda mintáját követte.

elégia: Modern értelemben fájdalmas tárgyú, panaszos hangú költemény.

aszklepiadészi versszak: Három aszklepiadészi és egy glükóni sorból álló, antik,
időmértékes strófa.

Carpe diem!: Horatius egyik életvezetési elve, jelentése: Ragadd meg a napot! / Élj a
mának!

soráthajlás (enjambement): Poétikai jelenség, ahol a gondolat egysége kifut a sor egys
égéből, túlterjeszkedik azon.

idő- és értékszembesítő vers: Olyan verstípus, amelyben az egyes idősíkokhoz különböző

értékek tartoznak, legtöbbször az értékek fogyatkozását mutatja ‒ az értéktelített múlt kerül
szembe az értékvesztett jelennel.

szinesztézia: A metaforával rokon szókép, amelyben különböző érzékterületekhez tartozó

fogalmak kapcsolódnak össze, általában egy jelzős szerkezetben.

negatív festés: Olyan költői eszköz, amely az értékhiányos állapot kifejtésére szolgál; az
értékszembesítő versek jellegzetessége

közösségi óda: Ódai hangvételű költemény, amely egy fontos, sorsdöntő kérdésben fordul
a közösség felé.

patetikus: Emelkedett, ünnepélyes hangvétel, a szónokias, közösségi ódák jellemzője.

szkepszis: Az igazság megismerésének kételkedő gondolati megközelítése, a megismerés

lehetetlenségét állítja, és ezért a törekvés hiábavalóságára következtet. hiperbola: Retorikai
szó- és gondolatalakzat, illetve általános stíluseljárás, amelyre a beszélő erősebb jelentésű,
érzelmileg telített szó- és mondathasználata a jellemző.

jeremiád: A bibliai Jeremiás próféta nevéből: panaszos, sirató hangvételű verses műfaj.

himnusz: Antik eredetű műfaj, amely istent, istenséget szólít meg; a középkorban élte
virágkorát, ekkor az istentisztelethez kapcsolódott, a romantika korában már a liturgikus
funkciótól elválasztva vált újra népszerűvé.

szereplíra: Lírai beszédhelyzet, amelyben a versbeszélő egy másik személy helyébe

képzelve magát az ő nézőpontjából szólal meg.

sztoikusok: Ókori filozófiai irányzat, amely a természettel való harmónia, a lelki nyugalom
fontosságát hirdette, legjelentősebb képviselői Seneca és Marcus Aurelius.

Himfy-strófa: Nyolcsoros, soronként váltakozóan 8 és 7 szótagból álló, kereszt-, majd páros

rímes, ütemhangsúlyos strófaszerkezet.

szinechdoké: A rész-egész felcserélésén alapuló szókép, a metonímia különleges fajtája.

közösségi líra: A költői alkotások olyan fajtája, aminek versbeszélője egy közösség
hangján, nevében és érdekében szólal meg.

parainézis: Az intelem legközelebbi műfaji rokona: szemléltető beszéd, amely egy kiemelt
eszményt dicsér; a megszólítottnak megfogalmazott buzdítás általános érvénnyel is
rendelkezik.

tételmondat: Egy kisebb szövegegységnek (pl. bekezdésnek) a legfontosabb gondolatát

tartalmazó mondat, melynek szövegkohéziós ereje is van