Olvasás

Olvasáson az írott nyelv által hordozott nyelvi jelentés megalkotásának

képességét értjük. Két alapja van: a nyelvi megértés és a dekódolás. Az
olvasni tudás hiánya az analfabetizmus (betűírást használó nyelvekben)
vagy az illiteráció (nem betűírást használó nyelvekben).

Fogalma
Az olvasás mindig is az írás előtt járt, léteznek társadalmak, melyek
nem használnak írást (pl. Japán korai társadalma), de az olvasás
valamilyen formája mindenhol fellelhető.[1] Többfajta jelentése ismert
az olvasásnak: az első verzió szerint írott szöveget megért, felfog,
esetleg hangosan elmond; olvasás útján megismer, megtud. Másik, de
manapság kevésbé ismert jelentése a számlál, egyenként számba vesz,
mely 1405-ben bukkant fel. Harmadik, szókapcsolatban használt
jelentése a fejére olvas kifejezés, de ezzel a kifejezéssel is inkább Olvasó lány Jeórjiosz Jakovídisz
könyvekben találkozunk, a köznapi nyelvben nem használt. Maga az festménye, 1882
olvasás szó eredete nem tisztázott, valószínűleg az uráli őshazából
származik, hangalakjának alakulása a mai napig nem tisztázott. Az
ember mindig is a körülötte lévő jelrendszerek értelmezéséből szerezte információit, ezek egyike a nyelv
volt. Erre a jelrendszerre épült másodlagos formaként az írás. Az olvasás nemcsak az írás értelmezését
jelenti, hanem az összes körülöttünk lévő rendszer felfogásának képességét takarja.[2]

Megközelítései
Minden kapcsolódó tudományág igyekszik a maga felfogása szerint magyarázni a jelenséget, folyamatot.
Az olvasáspszichológia egyszerűen az agyban, a testben lejátszódó fizikai jelenségre szűkíti az olvasást.
Émile Javal folytatott megfigyeléseket 1878-ban az olvasás során fellépő speciális szemmozgásokkal
kapcsolatban, fényképészeti technikával és elektródokkal mérte fel a reakciókat. Ilyenkor a szem
úgynevezett szakkadikus mozgást végez, és az olvasott sor több pontján fixációt végez. Ezen mozgássor
során a szem nem folyamatosan mozog, hanem apró ugrásokat (szakkádokat) végez, közben elidőzik egy-
egy fontosabb szón vagy betűhibán (fixál). Ez utóbbi jelenség az olvasás körülbelül 90%-át teszi ki. Függ a
hosszától és a szöveg nehézségétől. A fixációval eltöltött idő a kor előrehaladtával csökken. A legpontosabb
információkat a szem úgynevezett fovea területéről nyerjük, ez körülbelül 8 karaktert tesz ki. Emellett
másodlagos információforrásként használható a parafovea terület is, de innen elnagyolt vizuális ingerek
jönnek csak. Nem egyforma gyorsan olvasunk el minden szót, az ismert, gyakran használt szavaknak csak
pár karakterét olvassuk el, a többit agyunk kiegészíti. Az ismeretlen, nehéz szavakon hosszabban időzik a
szem, megnő a fixáció ideje.[3]
Nyolc területre szűkíthetjük az agy azon részeit, melyek részt vesznek az olvasásban. A szögletes tekervény
a vizuális és fonológiai információt integrálja, a Broca-terület a beszédprodukcióért felelős, a Wernicke-
terület a nyelvi anyag megértését segíti elő, a hallóközpont az auditív-, a látóközpont a vizuális
információkat dolgozza fel, ezeken kívül még az elsődleges és a másodlagos mozgató központ és a
kérgestest vesz részt az olvasási folyamatban.

Nyelvészeti szempontból az olvasás a nyelvi jelentés megalkotásának képessége. Ez két fontos készségen
alapul: az egyik a dekódolás, a másik a nyelvi megértés. Mindkettő egyformán fontos és összetett, melyek
támaszkodnak egymásra, csak együtt működik megfelelően az olvasási folyamat.[4]

Szociológiai szempontból az olvasás olyan sajátos jelenség, mely emberi magatartástól és az irodalomtól is
függetlenül értelmezhető. Az úgynevezett olvasásszociológia azt vizsgálta és vizsgálja jelenleg is, hogy
milyen hatással van az emberre az olvasás, illetve fordítva, hogyan befolyásolják a választott olvasmányokat
az ember környezetében zajló változások. Folyamatosan végzik a különböző felméréseket világszerte a
témában, talán a legismertebb a PISA-mérés, melyet háromévente végeznek el több mint negyven
országban, minden évben más-más témát vizsgálnak.[5]

Az olvasás kezdetei
Ismeretesek már korai források is a betűfelismerés tanításáról, a zsidó gyermekeket a szobatisztaságra
szoktatással egy időben a héber betűk felismerésére is megtanították. A nagy tudósok, Ciceró,
Empedoklész, Arisztotelész és később Galénosz különfajta elméleteket alkottak, hogy megmagyarázzák az
olvasási folyamatot. Az újkorban már számos felmérés készült ebben a témakörben, megfigyelték, hogy
számos gyermek korai olvasóként, már az iskolába kerülés előtt tudott olvasni. Az ilyen esetekben általában
spontán tanulásról van szó, szülői beavatkozás nélkül, de történtek sikeres kísérletek is (Steinberg és
Steinberg) a korai olvasástanításra.[4]

Az olvasás típusai
Többféle típusú olvasás létezik, mely függ az egyén háttértudásától, az olvasott szövegtől, a környezeti
feltételektől többek között. Ezek szerint megkülönböztetünk nyolc különböző típust:

Maga az olvasáselsajátítás az a tevékenység, melynek során birtokba veszi a gyermek az

olvasás képességét, ez a folyamat az első osztályban kezdődik és szerves része marad az
alsó tagozatos tananyagnak, időbe telik a készségszintű olvasás kialakulása. Meséken,
könnyen olvasható elbeszéléseken keresztül tanulnak olvasni a diákok, régebben vallásos
szövegeket, pl. a Bibliát használták erre a célra.
Az olvasástanulás ideje alatt már egy másik típussal is találkozik a diák, az ismeretközlő
szövegek nagyobb odafigyelést igényelnek, megjelennek a szakkifejezések, összetett
mondatok. Az itt szerzett ismeretek képezik a számonkérések alapját.
Az ismeretszerző olvasás egy adott témában való elmélyedést jelent. Ennek célja nem
elsősorban a tanulmányokhoz kapcsolódó olvasás, hanem az olvasó egyéni
kíváncsiságának kielégítése.
A funkcionális olvasás a mindennapi életben használt olvasási forma, azaz a leggyakoribb.
Például ezt teszi az egyén mikor használati utasítást olvas, térképen keres valamit.
Szórakoztató célú olvasás során kedvtelésből, pusztán saját szórakoztatásra történik az
olvasás.
Az áttekintő olvasás során az egyén csak a szöveg lényegére kíváncsi, ezért nem olvas el
minden szót, csak bizonyos kifejezéseket ragad ki a szövegből.
 A korrektúraolvasás nagy figyelmet igényel, ilyenkor az olvasó a szöveg betűhibáira
koncentrál. Lelassul az olvasás és többször elolvas egy mondatot, szót a pontosabb
megértés érdekében.
Javító olvasáskor az olvasó a szövegre figyel, megpróbálja a stilisztikai és a helyesírási
hibákat megkeresni és kijavítani.[6]

Jegyzetek
4. Dr. Tóth László: Az olvasás pszichológiai
1. Manguel, Alberto: Az olvasás története. alapjai. Budapest: Pedellus
Budapest: Park Könyvkiadó, 2001. Tankönyvkiadó, 2002.
2. Adamikné Jászó Anna: Az olvasás múltja 5. Gereben Ferenc: Olvasás és társadalom.
és jelene. Budapest: Trezor Kiadó, 2006. Budapest : OSZK KMK, 1992.
3. Gereben Ferenc: Olvasásismeret. 6. Dr. Tóth László: Az olvasás pszichológiai
Budapest: Tankönyvkiadó, 1982. alapjai. Budapest : Pedellus
Tankönyvkiadó, 2002.

Kapcsolódó szócikkek
Ezért jó olvasni – 10 ok, amiért megéri falni a könyveket (https://divany.hu/eletem/2019/02/2
5/miert-jo-olvasni/)
Szemmozgás az olvasásban
Az olvasás neuroanatómiája

További információk
Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban; szerk. Guglielmo Cavallo, Roger Chartier;
ford. Sajó Tamás; Balassi, Budapest, 2000

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Olvasás&oldid=26599367”