Asztralprojekcio

You might also like

Download as doc, pdf, or txt
Download as doc, pdf, or txt
You are on page 1of 49

Asztrálprojekció

Kivétel nélkül mindenki elhagyja saját testét


alacsony energiájú kivetítés ("projekció")
formájában, amikor alszik. Ezt alvás közbeni
projekciónak nevezem. Az asztráltest néhány inch-
re (1 inch = 2,54 cm) lebeg a fizikai test fölött,
akár egy madzagon tartott luftballon. A fizikai test
alvási pozícióját veszi fel, és ennél messzebbre
nem távolodik. Amikor az asztráltest elkülönült,
onnantól képes álmokat létrehozni. Ez az a
természetes alvási/álmodási folyamat, amelyet
mindannyian ismerünk. Ezalatt a világmindenség
(Föld) kollektív (álom-)tudatában vagyunk. Ez az
"álom-tó" rétegekre osztható. A
személyiségünknek megfelelően
(spirituálisan/morálisan/stb. fejlett valaki), olyan
szintre fogunk megérkezni, amihez leginkább közel
érezzük magunkat. Ezeket a szinteket köznyelven
"sík"oknak nevezzük, vagy köztes síkoknak. Ezzel a
párhuzammal csak az az egy baj van, hogy amikor
az egész koncepció lényegét próbáljuk felfogni,
teljesen összezavar.

Hogyha öntudatodra ébredünk alvás közben, és az


fölött valami ellenőrzéshez is jutunk, mint az ún.
"tiszta álom" közben, akkor mozoghatunk a szintek
1
között. Habár van egyfajta ellenőrzésünk ilyenkor a
szintek megválasztásában, de az igazi valós lét
szintjére nem tudunk kerülni ezzel az asztrális
tudattal. Az álom-sík vagy asztrálsík összevissza,
minden-a-feje-tetején világában találjuk
magunkat, ahol minden lehetséges, de semmi sem
valószínű illetve elfogadható.

Amikor az asztrális énünk "teljesen tudatos"


kivetítését végezzük akkor az a valós világba
történik, nem pedig valami asztrálvilágba. Ez
hosszú ideig félreérésre adott okot. Amit legtöbben
asztrálkivetítésnek hisznek, az valójában "tiszta
álom", ami teljesen mást takar.

Sok szerző állítja, hogy minden éjjel a világban


bolyongunk, asztrálprojekció (AP) segítségével. Ez
egyszerűen nem így van. Az asztrális valónkban a
világ elég magányosnak tűnik, alig találkozunk
másokkal, azok is inkább csak a projekció és a
létrehozás köztes állapotában vannak. Ez akkor
történik meg, amikor elveszítjük az ellenőrzésünket
egy tudatos testen kívüli élmény során. Ezt Alice
Csodaországban - effektusnak nevezem. Ez egy
hathatós akadály a nem megfelelően gyakorlott
elme számára.

Az asztrális formánkban egy hihetetlenül erős


"teremtő" képességgel rendelkezünk, amit
általában álmok létrehozására használunk fel. A

2
fizikai világ bilincseitől megszabadulva egész
világot teremthetünk, és gyakran meg is tesszük.
Ez a kreatív képesség a probléma, és ez az oka
sok, az APval kapcsolatos félreértésnek.

Az AP során ugyanolyan természetes akadállyal


találkozunk, mint a pszichikai képességek bármely
más formájában. Az Alice-effektus a valós világba
történő projekció időtartamát legtöbb esetben pár
percre korlátozza, kivéve akkor, ha a gondolat- és
energiaszintjeink fölött erős kontrollunk van. Ha
nem volna ilyen akadály - gondoljunk csak bele -,
emberek milliói röpködnének a világon egész nap,
nem lenne magánélet, nem lennének titkok. Ez egy
boldogtalan világ lenne, amelyben egyikünk sem
élne szívesen.

Mi történik egy teljesen tudatos AP során, ha nem


tudjuk kontrolálni a tudatunkat és energiá(i)nkat?
Igen, az AP egy bizonyos pontja után az élmény
kicsusszan az ellenőrzésünk alól, és a jól ismert
dolgok rossz helyen kezdenek feltűnni. Ajtók,
ablakok, bútorok; új szobák jelennek meg, stb. A
tudatalatti elménk elkezdett "létrehozni", vagy
pedig az élmény átúszik az álom-síkra. Ettől
kezdve már semmi sem valós többé, az egész az
álom- sík-szintek és a valós világ másolatának a
keveréke. Ide vetíthetjük magunkat, és egész
addig hisszük hogy ez a valós világ, ameddig
valami nagyon oda nem illővel nem találkozunk.

3
Még egy dolog: a szintek keleti koncepciója; a
fizikai, asztrális, mentális, buddhikus, atmikus,
stb., nagyon is valósak. Kicsit azonban zavarosak
ezek, és keverednek az asztrálprojekció nyugati
koncepciójával. Ezek a tudatosság különböző
szintjei, nem pedig síkok. Amikor AP- t végzünk,
nem emelkedik a tudati szintünk, ez ugyanaz, mint
amikor ébren vagyunk. Ezek a "magasabb" szintek
csak a tudatosság emelésével érhetőek el, nem
lehet egyszerűen csak úgy oda projektálni. Ez az
AP egy teljesen más formája. Én voltam ezeken a
magasabb szinteken, és igen nehéz
megmagyarázni, elmesélni, inkább meg kell
tapasztalni őket. Normál esetben ezeket a
szinteket mély meditáció során tudjuk elérni.

Annak érdekében hogy elérjük őket, egy bizonyos


képességre van szükség, amely lehet kifejlesztett,
vagy velünk született képesség.
Az asztráltest kivetítése (AP,
AsztrálProjekció) egy automatikus reflex, a
testünkben és elménkben rögzülve. Hogy
működésbe hozzuk, három fő feltételnek kell
teljesülnie.

1.

4
Annak a képessége, hogy testünket 100%-ig
relaxált (ellazult) állapotba hozzuk, miközben
ébren maradunk (öntudatunknál).
2.
Képesnek kell lennünk arra, hogy az
(ön)tudatunkat (annak középpontját) kiemeljük a
testünkön kívülre.
3.
Elég mentális és pszichikai energiánknak kell
lennie ahhoz, hogy fenntartsuk az ellenőrzésünket
a projekció felett, és ne csusszanjunk át álom-
állapotba.
Ezek együtt működésbe fogják hozni az AP
automatikus reflexét egy teljes energiájú AP-hoz.
Van néhány kisebb, nem ennyire lényeges feltétel
is, amelyek inkább az adott körülményektől
függnek.

Relaxáció
El kell sajátítanunk egy, a teljes testet ellazító
gyakorlatot. Ha már ismerünk egy ilyet, az is meg
fog felelni. Üljünk le egy székbe, és lazuljunk el.
Kezdve a lábakkal, feszítsük meg majd lazítsuk el
őket. Folytassuk ezt a vádlival, combokkal,
csípővel, hassal, mellkassal, karokkal, nyakkal és
arccal. Néhányszor ismételjük el, mígnem teljesen
ellazul egész testünk. Mélyen és lassan kell
lélegezni végig a gyakorlat folyamán, hogy
tudatosuljon a lélegzet amint belép és amint
elhagyja a testet.

5
Képzeletbeli kezek
Képzeljük el, hogy van két képzeletbeli kezünk.
Felfele mutató mozgással simogassa magát ezekkel
a kezekkel, a lábfejtől felfelé a lábakat, újra és
újra, egymás után többször. Próbálja ellazítani a
őket, és érezze, amint ellazulnak. Ezt a gyakorlatot
kell ezután folytatni a törzs középpontjával,
különös figyelemmel a csakrákra. Ez a képzeletbeli
kéz technika segítségünkre lehet a testünk
különböző pontjainak tudatszintjének
megemelésében is. Próbáljon önmagából minél
többet (amennyit csak tud) ezekbe a kezekbe
helyezni, képzelni.
Energia emelés
Amint a lábon felfelé halad a mentális
(képzeletbeli) kezeivel, képzelje el, lássa maga
előtt amint megfogja, megragadja azt az energiát
ami ott áramlik (a lábakban), és próbálja fölfelé
emelni önmagában. Ez a természetes útja a benne
áramló pszichikai- (vagy élet-) energiának. Kis
gyakorlással máris érezni lehet, amint ez az
energia ott áramlik, folyik, bennünk. (rajtunk
keresztül). Ez szó szerint feltölt , mint egy
akkumulátort.
Csakrák
Ezek elhelyezkedése: 1. a gerinc alapjánál, az
ánusz és a nemi szervek között
2. kicsivel a köldök alatt
3. "solar plexus" azaz napfonat, egy tenyérnyivel a
köldök felett

6
4. szív-csakra a mellkas közepe
5. a torok
6. homlok
7. korona-csakra, a fej teljes teteje, a hajvonal
felett egy kicsivel.

Méretük kb. mint a kézfej, kivéve a korona-


csakrát, amely nagyobb.
Csakra-stimuláció
A csakrák az energiaátalakítás központjai.
Minden csakra a bolygó nyers élet-energiáját
alakítja át. Az energia-emelés közben, amit a
képzeletbeli kezekkel végzünk, képzeljük el amint
kinyitjuk a csakráinkat, ezeken keresztül emeljük
tovább és tovább az energiát, sorra a következő és
következő csakráig, és így tovább. Ezt néhányszor
el kell ismételni. Először talán semmit sem fog
érezni, de a hatása ettől még megvan. Kis
gyakorlás után pezsgés- vagy pulzálás-szerű érzés
fog keletkezni a bőr alatt. FONTOS: a gyakorlat
után, éppúgy ahogy képzeletben kinyitottuk, be is
kell csukni képzeletben a csakrákat.
Ellenőrzés
Ezeknek a gyakorlatoknak a során
folyamatosan ellenőrizni kell az izmok állapotát, és
ha szükséges, újra ellazítani azokat. Általános
probléma az energia emelése (testen belül felfelé
húzása, emelése) közben, hogy az izmok
automatikusan megfeszülnek. Tartsuk észben:

7
ezek a gyakorlatok mentálisak, a testnek közben
teljesen ellazultnak kell maradnia.
Pont-emelés
Hogy az öntudata pontját meg- (ki-) emelje,
képzelje el magát saját maga előtt 1-2 lábnyira
(kb. fél méter). NEM egy alakot saját maga előtt.
ÖNMAGA van a fizikai teste előtt. Arra gondoljon: a
fizikai teste saját maga mögött van. Ez egy kicsit
szokatlan, de meg fogja szokni elég hamar. Nem
kell megfeszíteni az izmokat ez alatt. A test
megpróbál "fizikailag" engedelmeskedni, ezt nem
kell hagyni.
Mentális (tudat-) állapot
A felszíni gondolatok teljesen ezekkel a
gyakorlatokkal lesznek elfoglalva, úgyhogy eddig a
pontig semmilyen mentális gyakorlatra nincs
szükség. Amikor ellazultnak érezzük magunkat, a
test elnehezül, és egy "könnyű" transzba kerülünk.
A többi gyakorlatot ekkor el kell hagyni, és a
tudatos légzés gyakorlatát kell alkalmazni, hogy
elkerüljük a gondolatok elkalandozását.
Tudatos lélegzés
Érezze a lélegzetét kilégzés közben, és érezze
kilégzés közben. Belégzésnél a képzeletbeli
kezekkel emeljen energiát az alap-csakrából a szív-
csakráig. Figyelem: ha ennél a pontnál vibráció
kezdődik a testben, ne projektáljon még, hanem
mozgassa a kezét egész finoman, és szép lassan
térjen vissza normál tudatállapotba.

8
Ezeket a gyakorlatokat naponta kell végezni.
Néhányukat bárhol lehet csinálni, ahol van pár perc
szabadideje az embernek. Idővel a test (ha erre
kondicionálja), gyorsan és könnyen fog válaszolni.
Gyakorlással képes lesz arra, hogy a testét
TELJESEN ellazítsa csupán pár perc leforgása alatt.
Ez a tréning lecsökkenti a teljesen tudatos AP
eléréséhez szükséges időt.
3. rész
Ez a rész most már ténylegesen a test
elhagyásáról, az AsztrálProjekcióról (AP) fog szólni.
Ha elolvasta az előző két részt - ez pedig erősen
ajánlott -, már lehet bizonyos fogalma az AP
folyamatával kapcsolatban. Részletesebben is
fogom tárgyalni a kapcsolódó témaköröket,
úgymint: a kettősség, több test jelensége, bénulás,
a pszichikus szél, távoli AP, félelem, asztrális szex,
etika, belépés más testekbe, asztrális entitások
(lények), az AP határai, gondolati formák,
gyógyítás, problémák és egyéb témák.

Megjegyzés: ez az AP módszer, amit alább


tárgyalok, kicsit eltér attól, amit ma az AP alatt
értünk. Ez annak a módja, hogyan végezzük az
asztrális testünk kivetítését "teljesen tudatosan"
(öntudatunknál) a valós világba - nem pedig az
asztrális síkra. Ez megegyezik egy biztonságos
halál közeli élménnyel.

9
Feltételek
Itt közlöm az AP-hez szükséges IDEÁLIS
feltételeket. Némelyikük tetszés szerint variálható
vagy módosítható, az adott körülményekhez illetve
kinek- kinek saját szükséglete szerint.

Szükség van egy csöndes szobára, ahol nem


fognak zavarni. Ha gondot okoz a háttérzaj,
kapcsoljunk be egy rádiót vagy tévét, és állítsuk
két állomás közé ("fehér zaj"). Ez el fogja takarni a
külső (zavaró) zajokat. Nem ajánlom a zenét.
Bizonyosodjunk meg, hogy elég meleg van. (Az AP
közben a test veszít hőmérsékletéből).

A megvilágítás legyen félhomályos, de semmi


esetre sem sötét. Füstölő égetése nem feltétel, de
segít a testnek az ellazulásban, illetve segíthet a
reflex kiváltásában. Ha füstölőt használunk, az egy
olyan illat legyen, amit csak AP közben égetünk, és
semmilyen más alkalommal.

Szükség lesz egy kényelmes székre, karfával és


fejtámasszal. Ez lehet fotel vagy nyugágy is.
Sokkal sikeresebb az AP, ha ÜLŐ helyzetben
végezzük. A széket kicsit hátra kell dönteni, hogy a
fej biztosan támasztódjon. Erre a célra megfelel
valami támaszték az szék (fotel) első lábai alá. Egy
párnára van szükség a lábakhoz, és egy kispárnára
vagy törülközőre a nyak mögé. Erre a célra

10
kiválóan megfelel a repülőgépeken használatos
nyaktámasz. Addig kell ezekkel variálni, amíg
100%-ig kényelmes testhelyzetet nem érünk el.
Figyelem: laza, könnyű öltözetet viseljünk.

Ha ágyat kell használni, például betegség, stb.


miatt, akkor amennyire étkezéshez szokta, annyira
támassza fel magát párnákkal.
Fáradtság
A projekcióhoz nem kell túlságosan fáradtnak
lenni. A megfelelő állapot amire ilyenkor szükség
van, a testgyakorlás, tusolás, esti étkezés majd kb.
1 órai pihenés utáni állapot. A legjobb a jó közérzet
és frissesség érzése, a túlfáradtság vagy túlságos
kimerültség nem megfelelő. Erős testedzést majd
tusolást és pihenést ajánlok, így a test fáradt de a
tudat friss lesz. Ha gondot okoz a fény, akkor
esetleg lehet olyan elsötétítő szemüveget
használni, amilyeneket a repülőgépeken adnak
alváshoz. Ez praktikus, és nem fogja zavarni a
tapasztalást.
Megjegyzés: Ha nyál gyűlik össze a szájban, az
AP előtt vagy alatt, le lehet nyelni, mozgatni a
nyelvet, ez nem lesz hatással az egészre. Ha
mozgatni kell a testet, ezt lassan kell tenni, az
ellazulás megtörése nélkül. Ha köhögni kell, ezt
meg lehet tenni finoman. Megfázás esetén
(köhögés, tüsszentés), el kell felejteni az egészet,
és inkább aludni.

11
Egy másik érzés ami történhet, a pókháló, ami egy
csiklandós érzésként jelentkezik az arcon. Ez
normális. Későbbi állapotban, amikor az
elnehezülés megkezdődik, figyelmen kívül
lehet/kell hagyni. Az ellazulás korai állapotában
még meg lehet vakarni az arcot. Az elnehezüléskor
hagyja figyelmen kívül ezt az érzést, az hamarosan
magától meg fog szűnni. Ez a csakra-energia jele.
A KILÉPÉS

Amikor eljön az idő amit erre kiválasztottunk,


formáljunk az AP-ra irányuló ERŐS szándékot,
üljünk le a székünkbe, nyújtózzunk, majd
helyezkedjünk el kényelmesen. Végezzük el a
relaxációs gyakorlatokat és az energia-emelést,
egészen addig, amíg az elnehezülést nem érezzük,
amint könnyű transzba lépünk. Váltsunk át a
tudatos légzés gyakorlatára, és a tudati pontunkat
emeljük ki előre ("pont emelés", az előző részben).
Maradjunk biztosak a magunk MÖGÖTT
elhelyezkedő fizikai testünk felől, és folyamatosan
figyeljük a feszültséget (izmok feszességét?) .

Egy gyenge lüktetés kezdődik meg belül és


körülöttünk. Ez egy sokkal mélyebb vibrációvá fog
átváltozni, a csakra- aktivitástól függően. Erős
csakra-tevékenység esetén ez elég ijesztő
jelenségnek tűnhet - ha nem tudjuk hogy mi
történik ekkor. A szívünk úgy ÉREZZÜK mintha
szinte lehetetlen pulzusszámra gyorsulna. Ez NEM
12
a szív, hanem a szív-csakra. Nem kell vele törődni.

A következő érzésről van szó: helyezze a kezét a


mellkasára, úgy, hogy az ujjvégek a szív fölött
legyenek. Ujjaival doboljon a mellkasán, a szív
ritmusára. Ezt az |temet fokozatosan gyorsítsa
egész addig, amíg az ujjak olyan gyorsan nem
mozognak amennyire csak tudnak. Pontosan ilyen
érzés amikor a csakra teljesen aktív állapotba
kerül. Változó lehet az érzés, enyhe pulzálástól
kezdve, izomrángatózáson keresztül egész egy
olyan érzésig, mintha egy izom teljesen megőrült
volna.

Ezeket a vibrációkat teljesen figyelmen kívül kell


hagyni, és nyugodtnak maradni. Elfogadó érzést
kell alkalmazni ezekkel szemben. Egy
szempillantás alatt kint leszünk! A vibrációk olyan
mértékűvé nőhetnek, hogy szinte már alig lehet
elviselni, de akkor is figyelmen kívül kell hagyni
őket. További projekciók során ez egyre
észrevétlenebb lesz, amint a szunnyadó csakráink
stabilizálódnak.

A zaj és a vibrálás elér egy crescendo-t, amikor


hirtelen az AP reflex beindul. Előrefelé hirtelen
elhagyjuk a testünket, a gyomorszájban enyhe
zuhanó érzéssel. A mély vibrációkat csöndesebb
váltja fel, a mellkasunkban. Most lebegünk, néhány

13
lábnyira a fizikai test előtt vagy felett
(testhelyzettől függően). Minden gyakorlattal
hagyjunk fel, koncentráljunk, és maradjunk
nyugodtak.

Ez nagyszerű! - gondoljuk - IGEN.... megcsináltam!


Tudatosan kivetítjük az asztrális testünket, és ez
TÉNYLEG jó érzés !

Az első alkalmat odakint néhány percesre kell


korlátozni. és - higgye el ezt nekem - ez tényleg
fontos. Mozogjunk a szobában - lassan. Nincs igazi
lábunk, és NE is keressük azt. A gravitáció
törvénye többé nem érvényes, úgyhogy legyünk
óvatosak. Csak mozogjunk kicsit a szobában, nem
kell azon gondolkozni hogy hogyan, csak
egyszerűen tenni kell.

Gyors lüktetést lehet érezni esetleg a mellkasban


amint mozgunk, ez a szív-csakra. Ez, mint egy
motor, felgyorsul mozgás közben, majd lelassul
egy egész finom dobogássá, amint megállunk. Ez
az erőforrás, az energia, ennek az ereje a csakrától
függ, és attól, hogy milyen közel tartózkodunk a
fizikai testhez.

Mindvégig az AP során uralni kell az elménket,


nyugodtnak maradni, és nem felizgatni magunkat
és túl izgatottá válni. Semmit sem szabad
elképzelni, odaképzelni, vagy elvárni és hinni hogy

14
ott van aminek nem kellene ott lennie. Ez alapvető,
ha nem akarunk az Alice-effektus hatása alá
kerülni.

Most szépen mozogjunk visszafelé a testünkbe,


azzal a szándékkal, hogy visszatérünk belé. Még új
az asztrális forma az Ön számára, és hogyha túl
sokáig marad kint, 99% az esélye, hogy elveszti az
uralmat "a volán felett", Alice effektusba zuhan, és
semmire sem fog emlékezni. Később messzebbre is
lehet menni, de fontos hogy az elsőt ilyen rövidre
vegye.

A visszatérés egyszerű. Mozogjunk a testbe,


mindegy hogy hogyan, és oda fogja magát
rögzíteni (a test). A visszatérési-reflex működésbe
jön, és - hopp - már vissza is tértünk. KELJÜNK
FÖL azonnal, észben tartva, hogy mi történt, és
ÍRJUK LE.

Az asztrális tudat olyan mint a memória a


számítógépben, a fizikai test tudata olyan mint a
winchester, és a papír- ceruza pedig a floppylemez.
Ha kikapcsoljuk az áramot a számítógépben, a
memóriából elvész minden. Ezért kikapcsolás előtt
el kell menteni. Azaz le kell írni ami történt. Elég
csak néhány gondolatot lejegyezni, az elegendő
lesz. Kezdjen egy naplót az AP élményekről.
Egy tipikus projekció

15
Elvégzem az ellazulási gyakorlatokat, gondosan,
mert tudom hogy ez a valódi titka az
asztrálkivetítésnek. Képzeletbeli kezeimmel
felemelem az energiáimat, hogy aktiváljam a
csakrákat. Szépen elkezdenek lüktetni. Jobban
koncentrálok a szív-csakrámra, egyre több és több
energiát vonva oda a többi csakrán keresztül,
egészen addig amíg egy mély ritmusban nem kezd
dobolni, lüktetni. Az elnehezülés érzése vesz
rajtam erőt amint könnyű transzba esem.
Nehéznek érzem magam. Az egész arcomat a
pókháló-érzés csiklandozza, de nem veszem
tudomásul. A fókuszponto(ma)t kiemelem előre. Én
vagyok elöl, de tudomásom van a saját magam
mögött levő fizikai testről is. Mélyen a testemben
vibrációk kezdődnek, de a lélegzésemre
koncentrálok és a középpontomat (fókuszt) kint
tartom. A vibrációk nagyon erőssé válnak,
trafóház- generátor dübörgéséhez hasonlóvá, de a
figyelmemen kívül hagyom. A gerincem megremeg
amint az adrenalin áramlik rajtam keresztül, de
nem törődök vele. A lélegzésre koncentrálok, és
arra ahová menni fogok. A szív-csakrám úgy
felpörög mintha mindjárt szétvetné magát, de nem
ijedek meg mert tudom hogy az nem a szívem
amit érzek, hanem a szív-csakra. A dübörgés mély
zümmögéssé vált, és hirtelen szabadon emelkedek,
enyhe zuhanást érzek. Kilépek, és saját magam
előtt állok, néhány másodpercig. A fenébe is,

16
nagyon jó érzés! Körbemozgok a szobában,
keresve - kutatva. A kis motor a szívemben (a
csakra) hangosabban pörög ha mozgok, mindig a
mozgásommal ritmust tartva.
4. rész
KETTÉVÁLÁS

A tudatnak két különálló, de egyforma elmévé


történő szétválása minden alváskor megtörténik,
illetve a testen kívüli projekció minden fajtájánál.
Ez a szétválás nagyon jó okból történik:

Sokat lehet testen kívüli élményekről olvasni, és


szinte mindegyik szerző megemlíti ezt a szétválás-
szerű effektust. Ez elég általános, hogy egy testen
kívüli élmény során tudatában van az ember
mindkét testének. Tudatában van a fizikai testnek
is, miközben egy másik, különálló, sokkal finomabb
testben létezik. Ennek az oka a telepatikus
kapcsolat, ami a két test között mindig fennáll. Az
asztrálprojekció során ez a kapcsolat a fizikai test
figyelését szolgálja, így nem (az) sérülhet meg.

Amikor projektálunk, az asztrális másunk elhagyja


a fizikai testet, és a tudat kettéválik (meghasad).
Ez egyik rész az asztráltestben helyezkedik el, a
másik pedig a fizikai testben. Amikor az asztrális
forma létrejön, a tudatunk pontos másával
rendelkezik. Ez minden tekintetben TE vagy, mint
17
egy magnókazettáról készült másolat egy másik
kazettán, mind a kettő egyforma, és mind a kettő
TE vagy!

Gyakran, például alvás közben, ez a két tudat egy


telepatikus álom-megosztásban keveredik. A fizikai
test tudata is képes álmodni. Ez az álom-keveredés
hasonló egy skizofrén álom-emlékhez, amit a
tudatosság különállósága (kettőssége) okoz. Aki
nem ismerné a skizofréniát (tudathasadás): az
ebben a betegségben szenvedőknek egyszerre
egyidőben két tudatuk-készletük van (az
elméjükben).
KETTŐSSÉG

Amikor AP közben az asztrális és a fizikai test


egyaránt tudatánál van, és egymásra
koncentrálnak viszonylag közelről, egy kétirányú
telepatikus kapcsolat jön létre. Ez nagyon zavaró,
és nem ajánlom bárkinek, hogy túl gyakran
próbálkozzon ezzel. A fizikai ÉN és az asztrális ÉN
tisztán fogja látni egymást, ugyanabban az időben.
Egymás szemével fogsz nézni, párhuzamosan,
egyidejűleg tudatában leszel mindkét látványnak.

Mindennek tetejébe, hogy még zavaróbb legyen az


egész, szintén tudatában leszel egymás
gondolatainak, a sajátodnak éppúgy, mint a
másikénak, egyidejűleg. Ez a telepatikus
visszacsatolás, hasonló ahhoz, mint amikor két
18
tükröt szembeállítanak egymással, a végtelenség
hamis érzetét keltve a nézőben.

Ez a kényelmetlen és zavaró állapot elkerülhető, ha


nem néz a két test egymásra túl közelről, és nem
is gondol egymásra a kivetítés során.

Ez bizonyos módon megmagyarázza, hogy miért


olyan zavarosak néha az álmaink. A tudat NAGYON
jó okból szakad két részre, és a két rész külön-
külön funkcionál.

Ezt a jelenséget sokszor tapasztaltam a


projekcióim során. Azért tanulmányoztam, mert
kíváncsi voltam, hogy hogyan érzékelném a fizikai
testet ha szoros közelségében lennék annak.
Szintén jól összezavarta az emlékeimet, ha kétféle
dolgot csináltam egyszerre a projekció során.
Tudatában lenni a zajoknak és eseményeknek a
házban is és az utcán is, egyidőben. Ezt a
kettősséget gyakran tapasztalják akik projekciókat
végeznek, de sosem találtak rá magyarázatot vagy
értették meg tökéletesen.

A kettősség általam történt első megtapasztalása:

A székemben meditáltam a tűz mellett, és normál


tudatállapotomhoz tértem vissza, amikor az eső
dobolni kezdett a tetőn. Feltámadt a szél, és az
ablaktáblákat remegtette. Az órára néztem, hajnali

19
három volt. Ez korántsem szokatlan, néha egész
éjszaka meditálok. Pihentnek és energiával telinek
éreztem magamat. Azt gondoltam magamban:
"Sosem projektáltam még az esőben, vajon milyen
lehet?"

Becsuktam a szememet, és hamarosan kiléptem a


fizikai testemből.

A falon keresztülmozdulva kijutottam az esőbe.


Milyen csodálatos érzés volt! Éreztem ahogy az
esőcseppek áthaladnak rajtam. Mindent az eső
illata és nedvesség hatott át, úgy tűnt, ez
mégjobban feltölt engem energiával. Fel-lebegtem
a tetőre, leültem a kéményen, és a várost néztem.
Figyeltem a tetőkön táncoló esőcseppeket, ahogy
lefolynak az ereszekbe, lecsurognak a csatornákba.

A tetőn ülve észrevettem hogy érzem a testemet


lent a székben. Ezt gyakran tapasztaltam, hogy
érzem a fizikai testemet, amikor közel vagyok
hozzá, de nem akkor amikor ilyen távolságban.
Lecsusszanva a tetőn, elhatároztam, hogy
közelebbről is megnézem.

Hirtelen, éreztem magamat amint átlebegek a


falon, csakúgy, mint a székben ülve. ÉN voltam a
székben, figyelve magamat amint átlebegek a
falon, de szintén ÉN voltam a szék előtt lebegve tíz

20
lábnyi távolságban, amint figyelem magamat a
székben ülve. Nem csak hogy összezavarodtam, de
elég rosszul is éreztem magam emiatt.

Két látványnak voltam tudatában egyidejűleg, két


tudatom volt, mind egybekapcsolódva, ez elbűvölő.
Értelme is volt: csak azért mert az asztráltestem
elkülönült a fizikaitól, azzal attól még miért ne
gondolkozhatnék?

Az asztrális ÉN-em a szobában mozgott,


megfigyelve a testemet a székben, miközben az
meg EN-gem figyelt. Eközben továbbra is láttam az
asztrális ÉN-emet, még akkor is ha a fizikai testem
mögött voltam. Éreztem magamat székben, amint
próbálom követni. Ez komoly erőfeszítést igényelt,
mintha nem lenne erőm mozdulni sem.
Úgy éreztem, mintha nagyon nagy lennék, és
hatalmas nyomás ellenében próbálnék mozogni. A
nézőpontomat mozgattam, de én magam
egyáltalán nem mozogtam.

A tudatom egyidejűleg létezett a fizikai és az


asztrális testemben. Ezért volt képes a fizikai ÉN-
em látni az asztrális ÉN-emet olyan könnyen, és
bármely szögből. A fizikai testem szó szerint
megfordult a bőrében. Ez a képesség a
szemhéjakon keresztül történő látásra mások által
is le lett jegyezve.

21
A fizikai testemet az asztrális formámból figyelve a
következő konklúziókra jutottam:

Normál alvás ideje alatt az etherikus (fizikai) test,


jobb megközelítésben az eneria-test vagy életerő-
hüvely megnyílik és úgy működik, mint egyfajta
napelem. Kinyílik, szabad lebegés útját engedve az
astrális testnek, miközben ő maga pedig valamiféle
energiát (kozmikus energiát?) gyűjt magába az
univerzumból.

Amikor megnyílik, az összes csakra, (mind a fő- és


"mellék"csakrák), kinyílik mint a kerti virágok,
elkapva és magába gyűjtve az energiát, Amikor
felébredünk, az etherikus test egyesül az asztrális
testtel, egy mély (vastag) etherikus hüvelyt (bőrt)
alkotva, amely belül tartja a tárolt energiánkat.

Néhány forrás alapján 300 csakránk van, ha az


összes "mellék"-csakrát is számítjuk.

Az etherikus test megnyílása, miközben a tudat


benne összpontosul, úgy tűnik, szintén felelős azért
az érzésért, ami egy hatalmas olvadt érzés és
ugyanakkor kicsinység érzésének keveréke. Az
érzéseknek ezt a különös keverékét gyakran
tapasztalják meditátorok vagy AP-t végző
személyek. Úgy tűnik, ilyenkor az etherikus test
megnyílik és az Univerzummal "lép kapcsolatba".
5. rész
22
Problémák a projekcióval kapcsolatban

A legtöbb ember a vizualizációnak ezt a módját


nagyon nehéznek találja, és rengeteg (fölösleges)
energiát használ fel arra, hogy ezzel próbálkozzon.
Minden AP technikával kapcsolatban a vizualizáció
a legnagyobb probléma. Hogy ezen túljuthassak,
kifejlesztettem egy egyszerűbb technikát, amely
sokkal hatásosabb.

A leggyakoribb problémák a következőek:


1. vizualizáció, a testen kívül, közvetlenül
önmagunk előtt
2. bénulás, egy látszólag sikeres projekció után
3. félelem
4. emlékezés (hiánya).

1. A vizualizációs probléma
A tudati pontunkat kiemelni a testből
vizualizációs módszerrel, az egy egyszerű módja
annak, ahogy nyomást gyakorolhatunk az
asztráltestre. Ennek sok más módja is van az itt
ismertetett módszeren kívül. Ezzel kapcsolatban a
legnagyobb probléma az, hogy el kell képzelnünk
magunkat egy más pozícióban, helyzetben, mint
amelyben éppen vagyunk.

Például, ha lefekszünk, akkor vízszintes a testünk,


és utána megpróbáljuk elképzelni magunkat, amint
az ágy lábánál állunk, ami viszont egy függőleges

23
helyzet. Ez például az egyik oka annak, amiért az
AP székből könnyebben végezhető. Egy székben
függőleges a testhelyzet, és függőlegesen is
képzeljük el magunkat. Ha most becsukja a
szemét, és megpróbálja elképzelni magát amint a
földön fekszik, tudni fogja, hogy mire gondolok.

Nem ez az egyetlen nehézség. Minden olyan


vizualizáció, amelynek során más helyzetben vagy
helyen kell magunkat elképzelni mint amelyben
épp vagyunk, természettel ellenkező, és éppen
ezért különösen nehéz. Úgy hiszem, a legtöbb
sikertelenségnek ez az oka. Nagy adag energia
pocsékolódik erre, amely sokkal értelmesebben is
felhasználható lenne: a projekció ideje alatt.

A vizualizáció nagy akadály azok előtt, akik az AP -


t tanulják. Sokaknak azért van ezzel problémája,
mert azt hiszi, hogy ténylegesen LÁTNIA kell amit
vizualizál. Ez nem így van. NEM KEL. Azok akik
tudnak vizualizálni, ténylegesen NEM látnak
semmit. Ha megtennék, onnantól az már nem
vizualizáció, hanem vízió azaz látomás volna.

A vizualizáció egyszerűen annak a képessége, hogy


valaminek a mását felépítsük, ahogy valami
kinézne, érezhető lenne, a lelki szemeink előtt.
Közelebbi meghatározás erre az "elképzelés", mint
a "valóság érzékelése". Sokan, akik azt állítják,
hogy nem tudnak vizualizálni, képesek

24
fantáziaképeket alkotni.

Hogy ezt leküzdjük, kitaláltam a képzeletbeli kezek


technikájának ezt a továbbfejlesztett változatát,
amelynek során ugyanazt fogjuk elérni. Ha a
képzeletbeli kezek relaxációs gyakorlatát sikerült
elsajátítania bárkinek, akkor annak az alább leírt
technika is gond nélkül menni fog.
A KÉPZELETBELI KEZEK ÁLTALI PROJEKCIÓ

Egy kis darab ragasztószalag segítségével


ragasszunk egy hosszú szalagot a plafonra az ágy
vagy szék (fotel) felett. Ágy esetén olyan hosszúra
kell hagyni, hogy a vége a mellkas felett,
karnyújtásnyi távolságon kicsivel belül legyen.
Szék használata esetén a mellkas magasságában,
az ülő test előtt 1 lábnyira (kb. 40cm) legyen a
szalag vége. FIGYELEM: ez csak egy vizuális
segítség.

Mielőtt megkíséreljük következő projekciónkat,


próbálkozzunk (hogy hozzászokjunk) a szalag
végének az elérésével, nyújtsuk ki a karunkat és
fogjuk is meg a végét, többször egymás után,
jegyezzük meg, hogy milyen érzés, jegyezzük meg,
hogy pontosan hol is helyezkedik el. Ezt a szalagot
arra fogjuk használni, hogy kihúzzuk magunkat a
testünkből.

Kezdjük el a projekciót a 3.részben leírt módon.

25
Amikor belépünk a transz-állapotba, akkor ahelyett
hogy elképzelnénk magunkat önmagunk előtt,
használjuk a képzeletbeli kezeinket, és azokkal
húzzuk a magunkat lépésenként (kezenként) egyre
feljebb, ki a testünkből. Nyújtsuk ki a kezünket (a
képzeletbeli kezet, természetesen), és képzeljük
amint mászunk felfelé a szalagon. Érezzük amint a
fizikai testünktől egyre jobban megszabadulunk,
minden egyes kézmozdulatnál. Meg kell
bizonyosodni afelől, hogy biztosan nem feszítettük
meg egyetlen izmunkat sem. Minden
akaraterőnkkel erre kell koncentrálni.

Miközben a képzeletbeli kezek technikáját


alkalmazzuk a projekció során, szintén alkalmazzuk
a tudatos légzés gyakorlatát. Ezen a szalagon való
felmászás teljesen lefoglalja a tudatot, minden más
gyakorlatot mellékessé téve. Ennek segítségével a
mentális energia minden egyes "grammját"
egyetlen dologra, a projekcióra fordítva, ahelyett
hogy a komplikált vizualizációs gyakorlatra
pocsékolnánk.

Amíg a szalagon mászunk fölfelé, elképzeljük amint


megszabadulunk a (fizikai) testünktől. Elképzeljük,
amint minden egyes fogással kicsit magasabbra és
magasabbra emelkedünk. Érezzük a szabad
lebegést. Egy könnyű érzést fogunk tapasztalni a
gyomorszájban vagy a napfonatban, amint nyomás
helyeződik az asztráltestre.

26
2. Bénulás látszólag sikeres projekció után
Ez akkor történik, amikor látszólag minden
rendben megy, mindent érzünk, ahogy kell, az
elnehezülést, a szív-csakra aktivizálódását,
vibrációkat, stb., de úgy tűnik, hogy semmi sem
történik. Ott fekszik az ember, mozgásra
képtelenül, nagyon könnyűnek érezve magát, egy
lebegő érzéssel. Ez az ébredési bénulás.

Ami ilyenkor történik, a következő: aktiváltuk a


projekciós reflexet, az etherikus test megnyílt, de
csak részben engedte el az asztrális testet.

Ha ez megtörténik, túl lehet rajta jutni, ha növeljük


azt az erőfeszítést, amivel a szalag képzeletbeli
megmászására koncentrálunk, minden létező
energiát erre kell fordítanunk. Ennek elég nyomást
kell gyakorolnia az asztrális testre a projekció
sikeréhez. Ha mégsem történne meg, akkor pedig
valószínű, hogy MÁR projektáltunk, csak az
asztráltest a fizikai testen belül maradt. Ha ez
történt, és nem lehet kitörni a testből, akkor
használni kell. Figyeljünk meg mindent amit lehet,
nézzünk a szemhéjakon keresztül, próbáljunk
magunk mögé nézni. Másik lehetőségünk, hogy
"tiszta álom"- ba megyünk át. Próbáljunk egy
fantáziaképre koncentrálni, vagy egy helyre, ahol
szívesen lennénk. Építsük ezt be a tudatunkba, így
odajuthatunk.

27
Erről a bénulási állapotról nincs elég tudásom. Ha
bárki felfedez valamit, ami segítene ezen a
helyzeten, vagy vele kapcsolatos, kérem küldjön
nekem egy e-mailt. A tapasztalatait fel fogom
használni ennek az írásnak a további verzióiban,
így másoknak is segíthetünk.
3. Félelem
Sok ember írt nekem, leírva a projekció közbeni
félelemmel kapcsolatos érzéseiket. Ez egyfajta
természetes akadály néhány ember előtt, amin túl
kell jutni. Néhányan a "Küszöb Lakójá"-nak
nevezik. Ez a saját belső félelmeink
manifesztálódása, kivetülése, nagyon hasonló egy
gyermek sötéttől való oktalan félelméhez.

Sokan érzik úgy, hogy valami gonosz vár rájuk,


vagy egy ártó szellem próbálja őket
megakadályozni a projekcióban. Ezzel bátran
szembe kell nézni! Fogjuk fel egyfajta tesztként,
vizsgaként, amin át kell menni mielőtt szabadon
projektálhatnánk. Ha egyszer már projektálunk, és
szembesülünk vele, látni fogjuk, hogy ez egy üres
félelem volt, amit összegyűrhetünk mint egy darab
papírt.

Életemben már többszázszor projektáltam, és az


asztrális formámban még sosem támadtak meg
engem. Éreztem, mindenesetre, erős félelmet a
felfedezéstől, az újtól, amikor először tanítottam

28
magamat a tudatos projektálásra.

Ehhez is tartanunk kell magunkat: az asztrális


formánkban sérthetetlenek vagyunk, a testünknek
pedig kiváló védelmi rendszerei vannak, hogy
projekció alatt megvédjenek bennünket. A
kiterjesztett etherikus testünk azonnal reagálni fog
a legkisebb behatolásra vagy barátságtalan
érintésre. Egy másodperc alatt visszaránt, mindegy
hogy milyen messzire kalandoztunk.

Módszerek a félelem leküzdésére:


· napközben kell projektálni
· hagyjuk égve a villanyokat a házban/lakásban
· projektáljunk egy barátunkkal (közös projekció)
· imádkozzunk védelemért akármiféle felsőbbrendű
lényhez/istenhez/ hatalomhoz, amiben erősen
hiszünk.
4. Emlékezés az élményre
Ha az AP okénak tűnik, de csak arra
emlékszünk amint fekszünk az ágyunkon és végül
elaludtunk - a probléma az asztrális élményre,
tapasztalatra való visszaemlékezéssel van.

Ezen a következőképpen lehet segíteni. Amint


felébredünk, fel kell ülni, és visszagondolni az
emlékekre, visszarángatni őket. Erre minden reggel
szánjunk pár csöndes percet. Ez segíteni fog
abban, hogy az álmokra és projekciókra jobban
visszaemlékezzünk.

29
Ez alatt a csöndes kis idő alatt futtassunk át a
gondolatainkon ilyen és ehhez hasonló kulcs
kifejezéseket, ameddig valamit nem találunk: Ott
sétáltam a... Beszéltem a.... Éppen menni akartam
a... Ott voltam a... Arrafelé repültem, ahol... Volt
nekem egy... Benne voltam a... stb. Ezek példák
olyan egyszerű mondatokra, emlék-töredékekre,
amelyeket meg lehet ragadni. Mindenki próbáljon
hasonlókat kitalálni magának.

Olyan érzésünk is lehet, mintha egyáltalán semmi


nem lenne amire emlékezhetnénk, de próbáljuk
erősen, és tényleg tegyünk erőfeszítést rá. Ott
vannak (az emlékek), csak ki kell értük nyúlni,
meg kell őket találni. Ha már sikerült egy
emléktöredéket elcsípni, egyre többet fogunk
találni, és egyre több fog meg is maradni. Meg
fogunk lepődni rajta, hogy milyen sokra vissza
lehet így emlékezni.

Fontos rögtön a sikeres visszaemlékezés után le is


írni őket. Színesnek és felejthetetlennek tűnnek, de
mégis pár perc alatt a semmibe vesznek ha nem
írjuk le. Néhány kulcsszó, jegyzet megteszi.

Másik segítség az emlékezésben, ha lefekvés vagy


az AP végzése előtt poszt-hipnotikus
szuggessziókat adunk magunknak. Ez megerősítés-
jellegű formát ölthet. Például: "Mindenre amit ma

30
éjjel teszem, emlékezni fogok." - Ezt hangosan ki
kell mondani, újra és újra és újra, egészen addig,
amíg már majdhogynem rosszul nem leszünk az
ismételgetésétől.

Végül az is segít, ha minden AP-hez van egy-egy


célunk. Valami speciális, amit szeretnénk
megtenni. Kombináljuk ezt a megerősítésekkel, így
előre programozva magunkat. Például, mondhatjuk
ezt: "A strandon leszek, és emlékezni fogok... A
strandon leszek, és emlékezni fogok..."
Végül: tartsuk észben, hogy az első néhány AP
nagyon rövid legyen. Ez nagyon fontos!! Sokkal
érdemesebb egy 30 másodperces AP-t végezni,
amire emlékszünk, mint egy egész éjszakán át
tartót, amit elfelejtünk.
Ez a kötet az előző kiadvány teljes mértékben
újraírt és felülvizsgált változata, amelynek
készítése során tekintetbe vettem az azóta kapott
visszajelzéseket és hozzáfűzéseket. Saját
projektori tapasztalataim alapján megpróbáltam
megoldani az embereknek az AP-val kapcsolatosan
leggyakrabban jelentkező, alapvető problémáit. Ily
módon ez egy interaktív munkává vált, amelyet a
sok., e-mail-ben kapott, építő jellegű
visszajelzésnek és tapasztalatnak köszönhetek,
amelyeket a munkám inspirált az interneten.
Az asztrális dimenziónak és a projekciónak
számtalan megközelítése létezik, amelyek elég
31
bonyolultak. Legtöbbjük félreérthető, és össze is
zavarhat bennünket. Ez a cikksorozat megpróbálja
megvilágítani ezt a témát, és remélhetőleg
megmagyarázni ezt az egészet. A teóriák és
következtetések, amelyeket itt közreadok,
nagyrészt a saját projekciós tapasztalatomból
származnak. Ennek a kiadványnak a célja a téma
jobb megértetése, valamint egyszerűbb és sokkal
hatékonyabb projekciós technikák megismertetése
az olvasóval. Az itt tárgyalt elképzelések, ötletek
és technikák folyamatosan fejlődnek, így az újabb
és újabb felfedezések folytán mindig változhatnak.
Mi az asztrális dimenzió?
Az asztrális a fizikaihoz legközelebb "eső"
dimenzió. Úgy borítja be és hatja át az egész
világot (Földet), mint egy hatalmas gondolati
(tudat-) háló(zat), felfogva és magában tartva
minden gondolatot. Ennek a tartalmát a világ
elméinek közös tudata hozza létre. Az összes
gondolatot, emléket, fantáziát és álmot
tartalmazza, amit a világ élő teremtményei eddig
létrehoztak. A gondolatoknak ez a tengere
rétegekre, síkokra oszlik, amiket asztrális síkoknak,
asztrálvilágoknak vagy asztrális valóságoknak
nevezünk.
Az asztrális dimenzió asztrális anyagból jön
létre, és találóan írhatjuk le gondolati anyagként.
Ez a gondolatokra nagyon érzékeny, és bármilyen
formába vagy alakba önthető. Ezek a kreációk
32
olyan tökéletesek lehetnek, hogy nem lehet őket
megkülönböztetni a valóságtól.
Ez legkönnyebben egy, az asztrális anyag, és
az előhívatlan, nagysebességű film közé vont
párhuzammal magyarázható meg. Amikor a filmet
fénynek tesszük ki, amely fényt a kamera lencséje
fókuszálja, akkor a valóság tökéletes képmása
azonnal beleég a filmbe, a fénynek a filmre
gyakorolt kémiai hatása miatt. Amikor az asztrális
anyagot kitesszük az elmének a gondolatok által
fókuszált hatásának, az asztrális anyag azonnal
megformálja a valóság pontos képét, az asztrális
anyag és a gondolatok kölcsönhatása
következtében. Az asztrális dimenzió bármely
kreációjának a minősége, pontossága nagyban
függ az azt létrehozó elme erejétől.
Álmok
A tudatalatti a következőképpen hozza létre az
álmokat: alvás közben az asztrális dimenzióba
érkezünk. A tudatalatti itt bármilye
"forgatókönyvet" létrehozhat. Ez a módja annak,
ahogy a tudatalatti elme megoldja a problémákat,
és ahogyan a tudatos elmével kommunikál.
Komplex gondolati formák forgatókönyveinek
egymásutánját hozza létre, és az asztrális anyagba
(síkba) vetíti őket, ahol azok "szilárddá" válnak. A
tudatos elme ekkor az álom-állapotban "végigéli",
megtapasztalja ezeket az ott létrehozott
történéseket. Ily módon ez olyan, mint amikor egy
33
filmvetítő gép (a tudatalatti elme) vetít képet a
filmvászonra (azaz az asztrális dimenzióba).
Gondolati (elképzelt) formák
Minden, a valós világban megjelenő új tárgy,
objektum bizonyos idő után asszimilálódik az
asztrális dimenzióba. Ilyenkor annak a gondolati
formája először az asztrálvilágnak a
legalacsonyabb szintű részében jön létre, abban,
amelyik a legközelebb áll a valós világhoz, és az
idő múlásával egyre inkább állandó lesz. Amint a
többi gondolati formával is így van, minél több
figyelem fordul felé, annál gyorsabban növekszik.
Minél magasabbra kerülünk az asztrális
dimenzióban (azaz minél messzebb a valós vagy
fizikai világtól), annál kevesebb gondolati formát
találunk úgy és olyannak, ahogyan azt itt a valós
világban ismerjük. A fizikai dolgoknak nagyon
sokáig kell hatással lenni rá, ahhoz hogy formát
öltsenek, és megtalálhatók legyenek az
asztrálvilágban.
Próbált már valaha egy idegen házban sötétben
közlekedni? Igen, mindenbe beleütközött. De
ilyenkor amint otthonossá válunk abban a házban,
a minket körülvevő formáknak egy képzeletbeli
képe alakul ki bennünk, és így már könnyebben
tájékozódunk sötétben is. Minél több időt töltünk
ebben a házban, annál erősebb lesz ez a
képzeletbeli kép. Ez hasonló ahhoz, amint a
34
gondolati formák növekednek a többi (asztrális)
dimenzióban.
A gondolati formák fejlődése visszafelé is
hasonlóan működik. Ha egy objektum nagyon
hosszú időn keresztül állandó helyen volt, akkor
egy tartós gondolati formává alakult az
asztrálvilágban. Ha ezt az objektumot elmozdítjuk
vagy elpusztítjuk, akkor annak a gondolati formája
még továbbra is megmarad. Ily módon pl. az
asztrálvilágban olyan bútorokat találhatunk a
lakásban, amelyek igazából nincsenek ott,
keveredve a sajátjainkkal. Ez a régebbi dolgok
megmaradt gondolati formái miatt lehetségesek,
amelyek pl. előző bérlőké voltak, stb., és még
évekkel azután is a helyükön maradnak, hogy az
"eredetijük" elmozdult onnan.
A gondolati formák nem követik a mozgásban a
"valós párjukat". Újak kezdenek fejlődni ott, ahová
az objektumot mozdítottuk, és a régiek pedig
folyamatosan elhalványulnak. Minél tovább van egy
objektum állandó helyen, annál erősebb gondolati
forma lesz a helyén az asztrálvilágban. Ez az
épületekre, építményekre, geológiai tereptárgyakra
szintén érvényes. Projektálhatunk egy parkba, és
ott akár találhatunk olyan házat, patakot, dombot,
ami igazából nincs ott. Ezek valószínűleg léteztek a
múltban. Minél magasabbra mozgunk az
asztrálsíkok között, annál régebbiek a gondolati

35
formák, és annál távolabbi geológiai időben
érezhetjük magunkat.
Egy gondolati forma növekedésének az üteme
nagyban függ az arra fordított figyelemtől. Például
egy milliók által szeretett, ismert, megtekintett és
gondolatban gyakran felidézett festmény sokkal
erősebb gondolati formával bír, valószínűleg, mint
az az egyszerű festmény, ami valakinek a
hálószobájában függ, és csak kevesek látják. Az
asztrálvilágban tapaszalható gondolati formák
száma attól függ, hogy milyen közel vagyunk a
valós világhoz. Ha nagyon közel vagyunk, mint
például egy valós idejű testen kívüli élmény során,
akkor valószínűleg csak nagyon keveset (ha
egyáltalán egyet is) fogunk látni. A valós idejű
testen kívüli élmény során nem is igazán az
asztrálvilágban, hanem az asztrál- és a fizikai
dimenzió közötti átmeneti zónában létezünk.
Látás az asztráltérben
A fizikai testünk körülbelül 220 fokos szögben
lát (a periférás látással együtt).Tehát csak előrefelé
látunk, de hátra, lefelé, fölfelé ugyanabban az
időpillanatban nem. Az asztráltestünkben TÖBB
mint 360 fokos a látókörünk, és egyszerre látunk
minden irányban. Ez a szferikus látás. (gömblátás).
Az AP során a szokás hatalma alatt állva, csak egy
irányba figyelünk, arra, amerre (szerintünk éppen)
az "előre" van. Ettől még az összes többi irány
látványa is ott van, ugyanabban az időbe, csak
36
éppen az agyunk nem tudja ezeket egyidejűleg
feldolgozni. Ez az agyba az egész életen keresztül
berögződött, frontális látás szokása ellen való. A
gömblátás olyan, mintha egy többirányba látó
szemünk lenne, amely egyidejűleg lát az összes
irányba !
Az asztráltestben nincsenek fizikai szerveink,
mint amilyen pl. a szem. Ilyenkor a tudatnak egy,
a semmiben lebegő, kivetített, nem-fizikai pontja
vagyunk. Ilyenkor a gravitáció sem hat ránk, sem
más fizikai törvény. Ebben az állapotban nincs le és
fel, jobbra és balra, elöl és hátul. Csak az életünk
során belénk rögződött látásmód az, ami ezt a
perspektívát ránk akarja erőltetni az AP során.
Fontos a gömblátás megértése, ha hatásosan
akarunk működni az asztrálvilágban. Ez főleg akkor
van így, amikor valós időben projektálunk, a valós
világhoz közeli síkra. A gömblátás miatt gyakran
úgy tűnhet, mintha tükörkép-világban találnánk
magunkat, vagy a valóságnak egy megfordított
másolatában. Ezt saját magunk okozzuk, amikor
elveszítjük az eredeti nézőpontunkat a projekció
során.
A projekció során egy ponton bármikor
dezorientáltakká válhatunk, és a normálistól eltérő
nézőpontban találjuk magunkat, amikor
gondolkodás nélkül megfordulunk, vagy fejjel lefelé
fordulunk. Ez megfordítja a természetes jobb és
baloldalt, fel és le irányokat. Arra készteti a
37
tudatalattit, hogy megfordítsa a képet, hogy a
normál tudat rendesen működhessen.
Mivel az asztrálvilágban nincs fizikai test, nem
szükséges megfordulni ha hátra akarunk nézni.
Egyszerűen csak a nézőpontot változtatjuk
"hátrafelé"-re. Ez, ha mozgás nélkül történik, akkor
a tükörkép-effektust okozza. A következő ábra
illusztrálja ezt a megfordított nézőpontot
(megfordulás nélkül). Vegyük észre, hogy a jobb és
bal nem cserélődik fel.
jobb | bal
(A) <------------+------------> (B)
jobb | bal
Tehát, amint a nézőpontunk (A)ról (B)re
változik (illetve a nézési irány) megfordulás nélkül,
a jobb és baloldal nem cserélődik fel. Ez készteti a
tudatalatti elmét, hogy kreatív erejét felhasználva
kijavítsa a látványt, vagy annak egy részét, azzal,
hogy megfordítja azt. Ez könnyebb, és kevesebb
gondot okoz a tudatalattinak, mintha el kellene
fogadnia a két oldal (örökös) felcserélődését.
Hasonló hatást lehet elérni, ha lefekszünk és a
fejünk fölé nézünk, vagy pedig fejen állunk, és
megpróbáljuk a tárgyak jobb és bal oldalát
megfogni. Ez egy kis zavart okozhat a jobb és a bal
megítélésében, tehát tudatosan ki kell gondolni,
hogy melyik melyik oldal is ebben a megfordított
helyzetben. Ez az enyhe kis zavar elég a
38
tudatalattinak ahhoz, hogy valami könnyebben
elfogadhatót kreáljon inkább.
A gömblátás megérthető, de attól még zavarba
ejthet az AP során, ha előáll az oldalak
felcserélődése. Inkább számításba kell venni, mint
küzdeni ellene. Ilyenkor el kell fogadni a
tükörképet, és egyszerűen a tárgyak, objektumok
elhelyezkedése alapján tájékozódni, nem pedig a
saját jobb- és baloldaról való beidegződéseink
alapján.
Az AP során minden amit látunk, az elme által
kerül felfogásra. A tudatalatti számára könnyű
dolog az AP folyamán megcsavarni vagy
megfordítani a valós világnak a tudatos érzékét,
akár részben, akár teljes egészében.
Megjegyzés: a megfordított nézőpont jelensége
nagyon gyakran megtörténhet bármely projekciónk
során.
Vizualizációs erő
A tudatalatti elme SOKKAL nagyobb
vizualizációs erővel rendelkezik, mint a tudatos
elme. Ez körülbelül olyan, mint egy
szuperszámítógép egy játék számológéphez
képest. Az asztrális dimenzióban, tudatos projekció
vagy "tiszta álom" során, amikor a tudatos elme
figyel, ez a különbség nagy zavarodottságot
okozhat. A tudatalatti végig ott bujkál a felszín
alatt a projekció folyamán. Az egész kreatív erő
39
próbál kitörni, hogy létrehozhasson, és amint
tudja, meg is teszi ezt. A kreatív erőnek ez a
különbsége (a tudatos tudatalatti elme között),
kombinálva az egész élet alatt megszokott
egyirányú nézéssel az oka az Alice Csodaországban
- effektusnak. Hadd magyarázzam meg.....
Vegyük ezeket:
1. A tudatalatti elme hihetetlen kreatív ereje
2. A tudatos elme gyenge kreativitása
3. Az asztrális sík érzékenysége a gondolatok
iránt
4. Gömblátás
5. Jobb és baloldal érzékelésének
felcserélődése.
És kész is a totális zűrzavar receptje.
Az Alice Csodaországban-effektus
Kivetítjük az asztráltestünket, és körbenézünk
a szobában. Minden normálisnak tűnik, ám hirtelen
észre vesszük, hogy az ajtó rossz falon van...
Hogyan? Nézelődés közben ezt az ajtót hátsó
nézetben láttuk, felcserélve az agy természetes
jobb- és baloldali perspektíváját. Az agy ezt nem
tudja feldolgozni, a (ez eddig megszokott) frontális
látásmód miatt. A bútorok, ajtók, ablakok helye
normális, de hátsó nézetben ez megváltozik. Ez
40
készteti a tudatalattit, hogy létrehozzon egy ajtót
ott, ahol - azt gondolja - annak lennie kell. Amikor
ránézünk, igazinak tűnik, noha nem kellene ott
lennie. És ha egyszer létre lett hozva, ott is marad,
mivel az agy számára feldolgozhatatlan lenne ha
eltűnne. Szilárd, igazi ajtók végül is nem szoktak
csak úgy eltűnni a semmiben a szemünk előtt.
Amikor az ajtó rendes helye felé fordulunk, az
ott is van, ahogy rendesen. Ilyenkor két, három,
vagy akár több ajtónk is lehet egy helyett. Ha a
valódi ajtón megyünk át, a ház többi része,
remélhetőleg, olyan lesz, amilyennek lennie kell.
De ha az egyik "képzelt" ajtón lépünk át, akkor az
elménk tudni fogja hogy az nem igazi ajtó, és nem
nyílhat a ház bármely valódi részébe, tudja hogy
nem lenne szabad ott lennie. Ha kinyitjuk ezt az
ajtót, valami mást fogunk ott találni. Általában egy
nem létező folyosót vagy átjárót, ami a ház egyéb
olyan részeibe vezet, amik szintén nem léteznek.
Innentől kezdve, ha ezen az ajtón átlépünk, a
Csodaországban találjuk magunkat, ahol minden
lehetséges, csak nem túl valószínű. Ilyenkor
gyakorlatilag a valóságban nem létező de most
létező ajtón keresztül az asztráldimenzióba léptünk
be. Ha a tudatalatti elkezdett létrehozni dolgokat,
onnantól már nem is fogja abbahagyni. Erre azért
van szükség, hogy a tudatos elme elfogadhassa azt
az abnormális helyzetet, amibe került. Ennek a
kreativitásnak egy bizonyos szintjénél a tudatalatti
41
elveszíti azt (az állapotot), és az asztrálvilág más
részeibe kezd utazni. Az AP-nek ennél a pontjánál
a valóság teljesen elvész, és helyette az
asztráldimenzióba megy át az egész.
Az Alice-hatás többféle módon is bekövetkezhet
az AP során, a fenti leírás csak egy példa. Az AP-t
végző személyek gyakran jelentették, hogy
egyszerűen elvesztik fölötte az ellenőrzésüket,
tárgyak tűnnek fel, majd el, és egyáltalán, minden
nagyon furcsa lesz. Ezt alapvetően a tudatalatti
hatalmas létrehozó ereje okozza, amely ilyenkor
működésbe lép. Elkezd tárgyakat létrehozni és
eltűntetni, majd az asztráldimenzió más területére
visz, és egyáltalán, mindent megnehezít szegény
(AP-t végző) személy számára.
A fenti probléma elkerülése érdekében:
koncentráljunk arra amit teszünk az AP során, ne
hagyjuk hogy gondolataink elkalandozzanak. Az
irányok felcserélődésének problémája a
minimálisra csökkenthető, ha mindig az "előre"
irányra koncentrálunk, egyszerre csak egy irányba
figyelünk. Megforduláskor szépen körbe kell
fordulni a figyelmünkkel, nem pedig egyik
pillanatról a másikra a hátsó nézetre váltani. Az
asztrálvilág jó hely a nyugalomra, ha komoly
terveink vannak.
A tudatalatti hatalmas létrehozó ereje, persze,
kihasználható. Nagyon értékes eszköz, ha tudjuk,
hogyan használjuk fel azt. Ezt a 3. részben fogom
42
körvonalazni, "Virtuális valóság projekció" cím
alatt, ahol leírom, hogyan hozzunk létre saját
személyes asztrális valóságot.
Olvadó kezek
Amikor az asztráltestet kivetítjük, közel a valós
(fizikai) világhoz, testünk, mint olyan, nincs. De,
mivel a tudatos elme ezt nem tudná feldolgozni,
így létrehoz nekünk egyet, az éteri (fizikai) test
gondolati formáját. Ha elkezdjük egy
testrészünket, pl. a kezünket figyelni, észre
vesszük hogy nagyon gyorsan "elolvad". Sápadtnak
és különösnek tűnik, és néhány másodperc múlva
az ujjak elkezdenek "olvadni", mint a hó egy
eldobott fáklya alatt. Sápadt kinövésekké fogynak,
majd a karok is olvadásnak indulnak. Ez az
olvadási hatás általában csak akkor mutatkozik, ha
elszántan, szándékosan figyelünk egy testrészt,
vagy létrehozunk valamit.
A testrészek ily módon történő figyelmes
vizsgálata a tudatos elmét használja, ami, mivel
gyenge a létrehozó képessége, nem tudja túl
sokáig egyben tartani az összetett formákat. Ez
okozza az olvadási hatást. Ha az AP során mégis,
átmenetileg a testünkre terelődne a figyelmünk, ez
az olvadási hatás nem jelentkezik.
Létrehozott gondolati forma objektumok
Az AP folyamán a tudatos elménkkel hozhatunk
létre tárgyakat. Ezeknek a gondolati formáknak,
43
létrehozott tárgyaknak a tartóssága a kreációs
energiánktól, képességünktől függ. Attól is függ,
hogy mekkora erőfeszítést áldoztunk a
létrehozásra.
A fentebb leírt olvadási jelenség mutatkozik
bármely, tudatosan létrehozott tárggyal
kapcsolatban. Például, ha létrehozunk egy kardot,
amint elképzeljük, meg fog jelenni a kezünkben,
egy rövid időre. Ezután éppúgy, ahogy a kézzel
történt, el is olvad majd. Ha koncentrálunk rá, meg
tudjuk tartani a saját alakjában, de amint gyengül
a koncentrálás, úgy gyengül maga a kreáció is. Ez
hasonló a valós világban végzett vizualizációhoz.
Nehéz, és koncentrálni kell, ahhoz, hogy a lelki
szemeink előtt valami megjelenjen. Amint a
koncentrálás gyengül, úgy halványodik/változik el
a képzelt látvány. Ez jól mutatja a tudatos és a
tudatalatti elme vizualizációs képessége közötti
hatalmas különbséget.
Hogy tartós gondolati formát hozzunk létre,
ahhoz be kell csapni a tudatalattit. Ezzel a
témában, mélyebben, később foglalkozom.
Hogyan történik a projekció ?
Alvás közben, az "éteri test" vagy más néven
energiatest (a fizikai testünk maga) töltődik.
Kitágul és megnyílik, hogy magába szívja és tárolja
az energiát. Az energiatest normális körülmények
között ezt csak alvás közben tudja megtenni.
44
Amikor megnyílt(ak), a csakrák folyatják az
energiát az energia-testbe, éteri anyag
formájában. A feltöltődés alatt az asztráltest
különválik, és az asztrálvilágba "utazik", ahol
álmokat hozhat létre és tapasztalhat meg.
Ha ez az elkülönülés tudatosan történik, vagy
utána öntudatunkhoz (magunkhoz) térünk, akkor
bizonyos ellenőrzésünk lesz felette. Ekkor ez egy
testen kívüli élmény, asztrálprojekció vagy tiszta
álom.
A testen kívüli élmény, az asztrálprojekció
és a tiszta álom közötti fő különbségek:
A testen kívüli élmény
A testen kívüli élmény (továbbiakban OOBE
azaz Out Of Body Experience) egy valós idejű
projekció, közel a valós világhoz. Gyakran
jelentkezik a halálközeli élmény részeként. Ez
akkor következik be, ha egy személy egy bizonyos
trauma (autóbaleset, sebesülés, szívroham, szülés)
következtében a testén kívülre kerül. Az OOBEn
keresztülmenő (vagy azt végző) személy tudatában
van, valós időben követi a fizikai testét körülvevő
világot. Például beszélgetéseket, történéseket. A
testbe való visszatérés után sokan ezek közül a
személyek közül pontosan leírták a beszélgetéseket
és eseményeket.
Megjegyzés: Az OOBE picivel különbözik az
asztrálprojekciótól és tiszta álomtól, ez a különbség
45
pedig a valós idejű, objektív megfigyelés. Ezt az
asztráltest okozza, amely nagy adag éteri anyagot
tartalmaz, amely közel tartja a fizikai világhoz.
A valós idejű OOBEt két fő oka lehet.
1. Az illető személy közel áll a halálhoz, vagy
ezt hiszi, amelynek következtében nagy adag éteri
anyag vezetődik át az asztráltestbe,
felkészülésként a halál folyamatára
2. Az illető személynek aktívak a csakrái, és
ugyanazt csinálják. Éteri anyagot vezetnek az
asztráltestbe. A csakra-aktivitás lehet veleszületett
vagy begyakorlott, tanult tulajdonság.
Megjegyzés: Lehetséges a tudatos projekció
közben OOBE elérése, ha elég éteri anyagot
generálnak a csakrák. Egy OOBE során a valóságot
igaziként fogjuk fel (valósnak), az idő pedig
"normális" (azaz valós idejű).
Gyakorlatilag, amikor a valós világba történő
valós idejű projekciót végzünk, mint egy OOBE, ez
a projekció valójában a fizikai- és az
asztráldimenzió közötti határ-, átmeneti sávot
célozza meg. Ha az asztráltest elég éteri anyagot
tartalmaz, akkor csak kicsit tud a valóságtól
elrugaszkodni. Ez azt jelenti, hogy a projekció
valós idejű lesz, és olyan közel történik a fizikai
valósághoz/világhoz, hogy megkülönböztethetetlen
lesz attól.

46
Asztrálutazás
2006.07.25. 12:03
.

Az asztrálutazás, más néven reinkarnációs


terápia nagyon érdekes eszköz az ezoterikus
gyógyító kezében. Jelenlegi életünknek több igen
komoly problémája adódik abból, hogy előző
életeinkből áthozunk emlékképeket, élményeket,
megtapasztalásokat, melyek tudattalanunkban
munkálkodnak tovább. Megismerve ezeket,
feldolgozhatjuk az emlékeket, és elérhetjük, hogy
tovább már ne keserítsék életünket.
Hogyan jelenhetnek meg az áthozott
élmények? Mindenkinél máshogy. Van, aki
rendszeresen megégeti magát, őt valószínűleg
megégették máglyán, vagy egyéb tűzhalálban lelte
vesztét. De jelentkezhet ez a tűztől való
megmagyarázhatatlan félelem formájában is.
Gyógyíthatatlan betegségeink is eredeztethetők
korábbi életeinkből. Ilyenkor nem elég a pácienst
megismertetni a kiváltó okokkal, minden esetben
el kell vezetni a köztes létbe is, hogy ott segítsünk
feloldani a gátlásokat. Ezzel a technikával valóban
meg is történik a feldolgozás az időben
visszamenőleg, hiszen az asztráltérben nincs
értelme a lineáris időről beszélni, mivel ott
szabadon közlekedhetünk térben és időben.

47
Lehetőségünk adódik találkozni felsőbbrendű
énünkkel, szellemi vezetőnkkel is, vagy
megismerni a hozzánk leszületni vágyó lélekkel. Az
asztrálutazás során megismerkedhetünk időben és
térben távol lévő helyekkel, emberekkel, vagy akár
elbúcsúzhatunk szeretteinktől, ha nem állt
módunkban ezt távozása előtt megtenni.
Az asztrálutazás nem veszélytelen, ezért nem
mindegy, kinek a segítségével tesszük meg, és az
sem, hogy az utazó maga mennyire felkészült
spirituálisan az élmények feldolgozására. Hiszen
szembekerülhetünk olyan halálokkal, sőt életekkel
is, melyek nem feltétlenül kedvünkre valók. Ki élne
szívesen azzal a tudattal, hogy például
tömeggyilkos volt, vagy egyszerűen csak sokat
ártott embertársainak? Szerencsére (bár ezt a szót
az ezotériában nem ismerjük) egy jó vezetővel
többnyire olyan életekkel ismerkedünk meg,
melyet képesek vagyunk feldolgozni.
Az elmúlt életekbe való utazásnak 5 szintjét
élhetjük meg:
- Elmosódott, alkalomszerű képek
- Az események filmszerű megfigyelése személyes
részvétel nélkül
- Bekapcsolódás az eseményekbe, de mindez
eléggé összefüggéstelenül
- Személyes átélés, de ekkor még jelenlegi
életünknek is tudatában vagyunk
- Teljes átéléss, minden más figyelmen kívül
48
hagyása.
Egy utazás során többször is előfordulhatnak
szintváltások, nem kell minden részletet ugyanazon
a szinten megélni.
Az utazást több módon lehet elérni, ezek közül
néhány:
- Sámáni megközelítés, amikor a terapeuta
áthelyezi tudatát az asztrálsíkra, és páciense
tudatát is viszi magával
- Hipnoterápia, melynek során a páciens
hipnózisba, módosult tudatállapotba kerülve éli át
az eseményeket
- Irányított képzelet, ahol meditatív állapotot
létrehozva intuícióira hagyatkozik az utazó
- Érintéses terápia, ekkor a páciens egy
reflexpontjának megérintésére eleveníti fel
emlékképeit
- A lélek visszanyerése, mikor egy előző utazás
során lelkének egy részlete ott ragadt az előző
életben, ekkor ugyanoda visszautazva kell feloldani
a blokkokat
Rovatunkban igyekszünk minél teljesebb képet
alkotni az asztrálutazásról, ehhez azonban
elengedhetetlenül szükséges, hogy úgy a
terapeuták, mint az utazásokat átélt páciensek
megosszák gondolataikat. Kérek mindenkit, akinek
a témába vágó élménye, tapasztalata van, ossza
meg azt az olvasókkal.

49

You might also like