Az irodalomtanítás dilemmái

Fenyő D. György 2019. október 17-i előadása alapján:

Dilemmák:

Irodalmi szövegekkel kapcsolatos

1.) személyesség vs. objektivitás
2.) naiv vs. szakmai (tudatos) olvasóvá nevelés
3.) friss, aktuális vs. letisztult, kikristályosodott, biztos tudás

Módszertani dilemmák:
4.) tudományt vagy művészetet tanítunk?
5.) történeti vagy elméleti tárgy az irodalom?
6.) csak irodalomtudományi kérdésekkel foglalkozzunk vagy ki lehet abból lépni?
(társadalmi, morális kérdések)
7.) közös értelmezés vagy egyéni értelmezés?

Olvasmányokkal és azok befogadásával kapcsolatos dilemmák:

8.) szabadság közvetítője (= irodalomszeretet) vagy értékel, minősít (=elvárás, értékelés,
teljesítmény)?
9.) magányos olvasás vagy kollektív olvasás?
10.) kötelezőség van-e az olvasmányokban? (állandó – változó; egyéni – központi)
11.) életkor és történetiség dilemmája
12.) klasszikus vagy kortárs? (miből mennyit? honnan hová?)
13.) elitkultúra vagy populáris kultúra?
14.) tudásátadás vagy képességfejlesztés? (hol vannak a hangsúlyok?)

EZEK SKÁLÁK, NEM VÉGLETEK!

 A tanulmány vázlata:

Bókay Antal: Az irodalomtanítás irodalomtudományi modelljei. In: Irodalomtanítás a

harmadik évezredben. Főszerk. Sipos Lajos. 2006. 29-42.

A tanulmány bevezetője:
Szövegértelmezés:
1.) „könnyű szövegértés”, magától értetődő (pop-kultúra, heti- és napilapok, reklám,
viccek)
2.) olyan szövegek, amelyek megértéséhez felkészülés szükséges (általában az
irodalom, klasszikusok)
→ irodalomtudomány és irodalomtanítás: intézményesült tevékenységi módok az irodalom
megértéséhez (cél: a frissen középpontba került formákkal, várakozásokkal és irodalomértési
problémákkal kapcsolatos tájékozódás és hatékony válaszadás)
Az irodalomtudomány és az irodalomtanítás is olvasati stratégiákat dolgoz ki, értelemszerűen
a jelenkori irodalomra is, de a régebbi művekre is keres aktuális megértési stratégiákat =
újraolvassa az irodalom egészét. Az irodalom tanítása során ezt a „versenyt” kell felvenni. A
jelenlegi irodalomtanítás is ebből a problémából fakad: a tradicionális irodalomfelfogás
ugyanis nem újult meg.

Az irodalomtanítás fejlődésével foglalkozik a továbbiakban a tanulmány:

Az irodalomtanítás megszületése:
- az irodalom iskolai tanítása általánossá a felvilágosodáskor válik (tudatosul a szerző, a
mű és a befogadó pozíciója)
- a művészet társadalmi identitásképző erővé válik → a tanítás kényszere
- a műalkotás esztétikai objektummá válik, jelentésének megértéséhez a történeti háttér
ismerete szükséges
- első irodalomtanítási modell: Bildung-eszmény: az olvasóban egy olyan eszmét kell
kiképezni, amely reprodukálja a hagyományt, fő cél: az ember nemesítése, az erkölcsi
érzék fejlesztése, esztétikai képesség feljesztése
- modern filológia (a kor meghatározó megértési stratégiája): az irodalom lényege túl
van az irodalmi művön, csak leképezi a történelmi-közösségi folyamat pillanatait,
szereplőit, amiket a szerző talál ki. (pl. Tolnai Vilmos: Bevezetés az
irodalomtudományba (1924.))
→ a mai irodalomkönyvek alapja: szerzők életrajzai, író kapcsolatainak áttekintése,
majd ezekhez köti a műveket

A modern irodalomtanítás megértési modellje:

- új eszme: a személyesség felé történő elmozdulás (a mű csak önmagamba vezet
vissza)
- értékszféra: már nem a közösség hordozza, hanem az egyes emberek
- értékrendszerek egy-egy műre korlátozódnak (a világképek ugyanis pluralizálódnak)
- az irodalom létezési közegének változása: olvasás széles tömegek élményszerzési
lehetőségévé válik
- új közegek megjelenése: film, mely kihívást jelent az irodalomnak
- a történeti dimenzió helyett a konkrét mű kerül a középpontba, megszületik a
műelemzés
- irodalomelmélet: a jelentés-forma elv kerül a középpontba, mű: központi szerepű,
elsődleges tárgya az értelmezésnek
 - az irodalomtanításnak az irodalmat tartalmas, individuális eszköznek kell felfognia
- ehhez új módszerek, eszközök kellenek
- művészet alapvető funkciója: megtanítsa az embert megfelelően válaszolni a világ
kérdéseire
- adekvát irodalomtanítás nem irodalomtörténeti jellegű (mellőzi az életrajzot, korrajzot,
történelmi hátteret olyan értelemben, hogy nem ebből vezeti le a mű értelmét)

A modern irodalomtanítási modell lehetséges összetevői:

1.) meg kell adni és mérni kell az irodalomhoz való eljutás összetevőit
→ kulturális alaptudás szótárszerű összeállítása
2.) meg kell határozni az irodalom jelenségének formai összetevőiről való szükséges tudást
→ minden, amire az irodalmi jellegű elolvasáshoz szükség van
→ egység, mely több részterületből áll (Moriss-féle modell)
 szintaktikai kódösszetevő (verstan, formatan)
 szemantikai kódösszetevő (szimbolizáció, metaforizáció)
 pragmatikai kódösszetevő (művészetelméleti és
irodalomelméleti alapfogalmak)
3.) értékelni, mérni kell azokat a tevékenységi formákat, amelyek a szövegek megértésbe
építettségének tudatosítása kapcsán szükségesek
→ műalkotás megértéséből és annak szabados leírásából, elmondásából áll

Az irodalom posztmodern pozíciója – az önélvezet irodalomtanítási modellje

- a váltás nehézségei (új rendszer szükséges hozzá)
- posztmodern: szórakozás igénye, kérdése: melyek azok a vágyak, élmények, érzések,
amelyek lehetővé tesznek bizonyos formai és tartalmai konstrukciók érvényesülését =
átélés lehetősége → a művészet a használat, élmény felől kezd létezni
- a befogadás abszolút uralma
- új értelemhordozó technikák megjelenése: tévé, videó és a világháló
- posztmodern irodalomtanítás: módszerei még csak kísérleti jellegűek, áttörés még nem
történt
- alapja: szórakozás-modell: a diákok élményvilágára épít

A tanulmány végén a szerző hét jellemzőt sorol fel egy majdan létrehozandó posztmodern
irodalomtanítás kapcsán.

1.) befogadó-orientált irodalomtanítás (elsődleges cél: önismereti terápia az irodalmon

keresztül)
2.) játékos-jellegű, élményközpontú
3.) tömegkultúra alapú (nem tekint a történeti múltba, hanem mindennapibb élmény-
kontextusokba)
4.) érdeklődése nem a műre, hanem a műről kialakult véleményekre irányul
5.) intertextuális (szövegek szövegre való asszociációjával foglalkozik)
6.) új problémák, szövegértési modellek beemelése: vágy- és hatalomtartalom, politikai
aspektusok, nemi és feji különbségek, nőtudomány, multikulturalizmus)
7.) tárgyi eszköze nem tankönyv, hanem irodalmi kérdések hipertextuális tárgyalása