Karinthy Frigyes novella írói művészete

1. Bevezetés
 1887-ben született Karinthy Frigyes a Nyugat első nemzedékének filozofikus alkatú
szerzője, elbeszélőként és lírikusként is jelentős alkotó.
 Hatással volt rá az apját körülvevő értelmiségi kör: költők, filozófusok,
képzőművészek.
 Nagyon korán (1898-1900-ban) elkezdett írni színműveket, kalandos történeteket,
meséket és naplót.
 A közvélemény elsősorban irodalmi paródiáit tartja számon: Így írtok ti c.
paródiagyűjteménye tette országosan ismertté a nevét: a magyar és világirodalom
egyes alkotóiról írt karikatúrák végigkísérik írói pályáját. Ezekben a művekben
egyértelműen fölismerhetővé válik az alkotók stílusa és jellemrajza, a vonások
eltúlzása egyben humor forrása is.
 Érettségi után egyetemi előadásokat hallgatott: történetelem, irodalom, fizika,
matek, sebészet – de egyikből sem diplomázott le
 1906-ban az Újság munkatársa lett – itt összebarátkozott Csáth Gézával és
Kosztolányival – így ismeri meg a pszichoanalízist
 1908-tól a Nyugat közölte az írásait
 1936-ban jelentkeztek az agydaganat első tünetei – Stockholmban megműtötték –
a betegségével kapcsolatos élményekről szól az Utazás a koponyám körül című
regénye – dokumentarista jellegű írás, ezért az orvosok körében is ismert.
 1938-ban egy siófoki nyaralás közben kapott agyvérzést, sírja a Kerepesi úti
temetőben található

2. Művei
Így irtok ti: Az Így írtok ti első ciklusában Karinthy költőkortársainak paródiái olvashatók:
az Ady-paródiák például a költő jellegzetes kép- és szóhasználatával élnek: hajó, ugar,
rém, Átok-város, Hortobágy. Ady alkotásmódjának karikírozása a sorismétlésekre való
rájátszásban is megnyilvánul. Nemcsak imitálják, hanem el is túlozzák Ady
szimbolizmusát. Ezek a paródiák azt nézik az írókban, ami bennük különös, különlegesen
egyéni, meghatározza az írót.

Tanár úr kérem: Karinthy egyik legjelentősebb írása a novellák füzéréből álló Tanár úr
kérem (1916), amelyben az író a gyermeklelket ismerő lélekbúvárként „visszaálmodja
magát a gyerekkorba”. Nagy művészi érzékenységgel fogalmazza meg humorosan a
diákélet legtipikusabb mozzanatait. A mű ma is érdekes, lebilincselő olvasmány.
Utazás a koponyám körül: Művei közül kiemelkedik agydaganatáról és koponyaműtétéről
írt humoros-ironikus naplóregénye: az Utazás a koponyám körül (1937). A halálveszéllyel
szemben megőrzött szellemi fölény jelenik itt meg pontos realizmussal.

Találkozás egy fiatalemberrel: Karinthy első jelentős, maradandó értékűnek bizonyult

novellája, a Találkozás egy fiatalemberrel a Tanár úr kérem előhangjaként is olvasható.

Tér, idő: az elbeszélő a feleségével sétálgat a városban – életkép. A történet a valóság és a

képzelet határán van – vannak benne realisztikus elemek (séta a feleségével) és vannak
benne képzeletbeli elemek (találkozás a fiatalkori énjével).

Történet: Itt a 26 éves író, aki ekkor már megelégedett polgári létben él (szivar, esti séta
az Andrássy úton), kamaszkori (17-18 éves) önmagával találkozik.

Az önmagával viaskodó én különös hangsúlyt kap a romantika óta a XIX. és XX. század
irodalmában. Karinthy megkettőzi hősét, ezáltal a fantasztikum világába emeli a
történetet. A gyermekkor mint az emberi élet legértékesebb szakasza a klasszikus
modernség jellegzetes motívuma: gyakran jelenik meg a szimbolizmusban, a freudizmus
meghatározó kérdése, Karinthy írásművészetének is egyik legfontosabb toposza.

A találkozás: Az írón a találkozás legelső pillanatától nyugtalanság vesz erőt: 17-18 éves
kori önmagától el akar fordulni, érzi, hogy a találkozás kellemetlen lesz. Tizenéves
önmagát nem vállalja felesége előtt. Az első, amit fiatalkori önmagán észrevesz: a kopott
ruhák („A ruhád nagyon szánalmas, édes fiam.”): a fiatal fiú „fütyül” a
státusszimbólumokra. A beszélgetést a fiatal irányítja: számon kér („Hol a repülőgép?”,
„Hol az Északi-sark?”, „Hol a büszke és szabad Magyarország?”), álmainak meg nem
valósításáért vonja kérdőre az idősebbet. Az magyarázkodik, szégyelli magát, zavart:
szaggatott, töredezett mondatokban beszél, nem mer a másik szemébe nézni, életkorára
hivatkozik („Nézd, bajuszom van”, „idősebb vagyok nálad”, „sokat tapasztaltam”),
kifogásokkal él („Nem voltam ott”, „Nem volt időm”, „Dolgoztunk rajta”). Minél inkább
próbálja visszanyerni a fölényét, annál inkább úgy viselkedik, mint egy gyerek – az, hogy
kifogyott az érvekből dühössé és tehetetlenné tette, miközben azt próbálja bebizonyítani,
hogy ő a felnőtt, aki racionálisan gondolkodik, és akinek igaza van, olyan, mint egy hisztis
gyerek – komikumforrás. Bármennyire is sikeres, a nagy művel adós maradt („Hol a nagy
szimfónia…?”). Az ítéletet a fiatal mondja ki: „Te tudod, hogy nekem van igazam, te kicsi…
te senki”. a fiatalabb búcsúzóul azt kéri az idősebbtől, hogyha emlékszik még valamire a
gyerekkori álmaiból, írja meg ezt a találkozást.

Jellemzők: A fiatal álmodozó, vágyai, álmai személyiségéből fakadnak, az idősebb lemond

ábrándjairól, megalkuszik az élettel, a kamasszal szemben bűntudata van.
Befejezés: Az idősebb semmiféle tanulságot nem von le a fiatalabbal való találkozásból –
nem változik meg az értékrendje, továbbra is a biztos egzisztencia és a társadalmi
megbecsültség a fontos számára. A fordulat elmarad (nincs út az időben visszafelé), a
szembesülés hatása ez a novella, amellyel az író lerója tiszteletét fiatalkori önmaga előtt.