A NTDI megkívánja a PhD fokozatra pályázó doktoranduszaitól, hogy kutatási eredményeikről
nemzetközileg is elismerhető formában és színvonalon adjanak számot. Ennek legfontosabb módja a tudományos közlemények írása és elfogadtatása. A tudományos teljesítmény elismeréséhez a kutatott témából legalább 3 eredeti, lektorált, az MTA illetékes (Növénytermesztési, Kertészeti, Növénynemesítési, Növényvédelmi, Biotechnológiai) bizottságai által elfogadott tudományos folyóiratban megjelent (vagy dokumentáltan megjelenésre elfogadott) tudományos közleményre van szükség (ebből 2 impakt faktoros angol nyelven és legalább egyben első szerzőség). Kívánatos továbbá magyar ill. idegen nyelvű konferencia kiadványok (teljes terjedelmű, cikkszerűen tagolt előadás, illetve előadás vagy poszter rövid kivonata) és/vagy egyéb közlemények (nem lektorált folyóirat cikk) megjelentetése is a kutatott téma jellegének megfelelően. A tudományos (publikációs) tevékenységet a NTDI a honlap mellékletében megadott módon, pontszámokkal ismeri el oly módon, hogy a fokozatszerzésre jelentkezéshez a doktorandusznak legalább 40 pontot kell összegyűjtenie.
Egyéni jelentkezőknél a fenti követelmények a jelentkezést megelőző 3-5 évre vonatkoznak,
továbbá a tudományos tevékenység mérésére szolgáló pontok is módosulnak.
1. táblázat
Tudományos tevékenység mérésére szolgáló pontrendszer a NTDI-ban
Pontot érő tevékenység Kapható pont
PhD Habilitáció 1. Publikációk és visszhangjuk Tudományos folyóiratcikk: IF-es angol 20 10 IF-es magyar 15 5 lektorált angol 15 3 lektorált magyar 10 2 egyéb értékelhető cikk 5 Konferencia kiadvány (proceeding): idegen nyelvű 5 2 magyar nyelvű 3 1 Előadás összefoglalás, poszter: idegen nyelvű 2 - magyar nyelvű 1 - Könyv, -részlet, szerkesztés: idegen nyelvű könyv 25 20 magyar nyelvű könyv 15 10 idegen nyelvű könyvrészlet 15 10 magyar nyelvű könyvrészlet 10 5 nemzetközi szerkesztés 15 10 magyar szerkesztés 10 5 Elfogadott szabadalom: Magyarországon 5 5 külföldön 10 10 Hivatkozás: hazai 0.5 0.5 külföldi 1 1 2. Szakmaspecifikus alkotások Minősített fajta: Magyarországon 7 7 Külföldön 15 15 Új diagnosztika (eljárás): 4 4 3. Külső kutatási források Hazai elnyert kutatási és/vagy K+F pályázat témavezetője 1 1 Külföldi elnyert kutatási és/vagy K+F pályázat témavezetője 5 5 Elnyert hazai kutatási megbízás témavezetője 1 1 Elnyert külföldi kutatási megbízás témavezetője 2 2 Nemzetközi szakértői megbízás 2 2 4. Tudományos utánpótlás nevelés Doktori Iskola vezető 5 Doktori Iskola titkára 3 Doktori program vezető 4 Témavezető (sikeres védés esetén) 4 TDK konzulens beadott dolgozatnál 0.2 0.1 egyetemi díjazásnál 0.5 0.3 OTDK díjazásnál 2 1 Diplomamunka konzulens 0.5 0.3 5. Egyéb tudományos aktivitás MTA Bizottság tisztségviselője 10 MTA Bizottság tagja 2 Hazai tud. folyóirat szerk. biz. tagja 5 Külföldi tud. folyóirat szerk. biz. tagja 10 Hazai tud. társaság tisztségviselője 2 Nemzetközi tud. társaság tisztségviselője 5 MTA Doktori bírálója 5 MTA Doktori bizottsági tag 3 PhD bírálója 3 PhD bízottsági tag 1