Szabó Magda Csé című novellája többféle szemszögből is értelmezhető.

Az egyik vetülete
megmutatja a 2. vh hatásait, amit az elején a főszereplő úgy hiszi, hogy csak őt érinti, viszont a végére
realizálja, hogy mindenki más is szenvedett veszteségeket. A másik ugyanúgy szorosan kötődik
ezekhez, viszont azt mutatja, hogy a mű elbeszélője lélektanilag hogyan éli meg a helyzetet.

A mű címe témarejtő, mivel pontosan nem lehet következtetni a novella üzenetére, viszont olvasás
után értelmet nyer. A csé egy egyszerű betű, viszont a műben több alkalommal is megjelenik, eleinte
teljesen kicsinyítő képzők kísérik, azonban a mű végére ez fogja elhozni a fiatal tanárnő
feszültségének feloldódását, és ez adja meg a közös pontot közte és Katus között. A mű elején
például megjelenik úgy is, hogy „Katus csé betűi, azok körül forog itt a világ” itt egyáltalán nem tűnik
a szemszögéből fontosan, sőt, inkább szarkasztikus megjegyzéseket tesz, hogy milyen nevetséges
ezzel foglalkozni, ennél sokkal fontosabb és komolyabb dolgok is fellelhetők az életben, mégis ekkora
kerítést kap. Viszont a végén szembesül vele, hogy a szavak, amik magában hordozzák milyen nagy
jelentéssel bírnak.

A mű szerkezete nagyon dinamikus, olvastatja magát, amit a sok ige, hasonlat, belső monológ,
felkiáltások és kérdések okoznak, amire amiatt van szükség, mivel egy tanítási nap leforgása alatt
következik be a cselekmény. A cselekmény átlagos, ebben az időszakban bárkivel előfordulhatott
volna, ezért nincs is megnevezve a tanárnő, vagy az igazgató, és a többi szereplő is maximum egy
gyakori névvel van ellátva. A hasonlat nem jelenik meg sokszor a műben, viszont annál súlyosabb és
komoly jelentéssel bír az a néhány alkalom. Sikerül megfogalmazniuk a tanárnő lelki világát és
gondolatait. Ilyen például a „tűnt el az élők közül, mint a füst a kéményről”, ami az élet könnyű
múlását fogalmazza magába, bemutatja, hogy a fronton mily egyenlően hullik el mindenki, és nem
számít pontosan ki is volt az, csak egy a sok közül. A tanárnő általában szarkasztikus megjegyzéseket
is tesz, amivel a munkáját minősíti, vagy éppen az elzárkózottságát a diákjaitól vagy a többi embertől.
Ez amiatt van, mivel az élethelyzetét egyáltalán nem érzi magáénak. Ezt „az igazgató problémái” és
„ugyan hasznosan eltöltötte” gondolatok támasztják alá, ahol érezni lehet az irónikusságot a
mondandójában. Az utolsó részben a kérdések felkiáltó jellegűvé válnak, mivel indulatszavakat
alkalmaz bennük, mint az „uramisten”, ami azt érezteti, hogy nem szeretne szembenézni a lelkének
fájdalmas dolgaival.

A történelmi háttér segíti az olvasót az értelmezésben. Az első történelmi tény, ami sugallja a
második világháború okozta következmények jelenlétét az a dátum, mivel hazánkban az utolsó
német egység kiűzésével értek véget a háborús harci cselekmények, az említett dátumnak
megfelelően „ezerkilencszáznegyvenöt, áprilisában”. Az elemi iskolában, ahol az elbeszélő tanít sok
férfi hiányzik, ami pontosan az említett események miatt van. Az iskolai tanmenetet is
megváltoztatják, és megjelenik később a tavasz toposz, ami a megújulást jelzi. A tanárnő
„odaengedte arcát a tavaszi szélnek”, ami kettős érzéseket kelthet, mivel igazából nem nyitott a
külvilági változásokra egészen a mű végéig. Az utolsó fontos megemlítendő dolog az, hogy nem csak
őt rázták meg az események, hanem a diákok életét is gyökerestől átformálta. Ez ott mutatkozik meg
legjobban, mikor Katusnak fogalma sincs arról, mit jelent a csemege szó, de semmilyen más szót sem
tud értelmezni a tanárnő által felírt szavak közül, amit ő a fiatalságához kötött. Ez azt jelenti, hogy az
ebbe a világhelyzetbe beleszületett gyermekek meg sem tapasztalhatták azokat a dolgokat,
amelyeket a már felnőttek, mint például az elbeszélő ismertek, s elveszítettek. „Az itteni vidéken
nincsen patak, …”

A lélektani üzenet átadását a költői eszközök segítik, viszont magában a cselekményben is tisztán
benne van, hogy a tanárnő milyen szinten ellentétben áll mindenkivel. Egész végig a belső
monológokkal pesszimistán, mégis logikusan, reálisan mondja el mit gondol. A diákokkal eleinte
egyáltalán nem nyitott, mivel középiskolai tanárnak készült, és úgy gondolj, hogy az elemibe járó
gyerekek nem intelligensek, és nem tud nekik tudást megfelelően átadni. Vitathatatlanul érződik a
feléjük közvetített lenéző stílus, például a „Buta”, „indolens”, és egyéb megnyilvánulások
használatával. Azonban ez nem a valódi indok, amiért nem szeretne itt lenni, mert a felnőttekkel is
csakugyan zárkózott. Őket is semmibe veszi, apró mindennapi gondjaikkal együtt. Áldozatnak érzi
magát, amire egy tökéletes hasonlat az „úgy ment be a gyerekek közé, mint egy vértanú”. A mű
végén mutatkozik meg az igazi indok, ahogy Katus elkezdi leírni a háborúhoz kapcsolatos szavakat.
Elkezd megijedni, tagadni, és könyörögni önmagában az abbahagyásért. A novella tetőpontján,
amikor a kréta hegye letört a táblán azzal együtt a tanárnőben is „megtört” az eddigi érzelmi gát,
akkor látja meg elsőnek azokat, akik körbeveszik, és itt oldódik fel a belső feszültsége.

A mű zárlatában, az olvasóra van hagyva a csönd szó értelmezése, ami a novellának a főhősnőjét
legjobban jellemzi. Nem beszél a gondjairól, mégis azt várja, hogy megértsék, ennek ellenére Sándor
halála óta ő sem látott senkit sem, nem foglalkozott másokkal a világon, hogy legyen esélye neki
megérteni őket és ugyanúgy fordítva. Az a végén saját szavaival mondja ki, hogy mégsem megy el az
iskolából. Ez azért van, mert végre érzi, hogy tud valakihez kötődni, lélektanilag megváltozott.
Egészen eddig sosem volt egyedül, csak teljesen elzárkózott a külvilágtól, és egyetlen egy cs betű,
amit egészen eddig felesleges problémának vélt sikeresen felnyitotta a szemét, hogy meglássa, nem
csak ő veszített el dolgokat.