A villanykörte

Általánosan
Az izzólámpa az egyik legrégebbi elektromos fényforrásunk. Fényét elektromos áram által
felizzított vezető szál adja, amely a modern izzókban szinte kizárólag volfrámszál. Az
izzószálat az üvegbúrában lévő semleges gáz vagy vákuum óvja meg a levegő oxidáló
hatásától. A magyar köznyelvben az izzólámpát gyakran égőnek vagy villanykörtének is
nevezik.
Az izzólámpákat számos méretben, teljesítményben és névleges feszültségre gyártják. Az
izzólámpák – a foglalaton és kapcsolón kívül – nem igényelnek egyéb külső elektromos
működtető szerelvényeket, ezért az izzós világítás olcsón kiépíthető. Az izzók színvisszaadása
elfogadott, megszokott (videó, illetve filmfelvételekhez a vörösbe hajló, ún. indoor, 2700 K
színhőmérsékletet kell beállítani), kellemes, meleg fényű. Az izzók fényárama lényegében a
bekapcsolás pillanatában eléri a maximális értékét, ami élettartama során csak kis mértékben
csökken. Az általános célú izzók élettartama 1000 óra. A tömeggyártásnak köszönhetően
olcsó. A fenti előnyös tulajdonságai miatt a háztartásokban az izzólámpa a legelterjedtebb
fényforrás. Az izzók legnagyobb hátránya a kis fényhasznosítás, azaz a kis hatásfok, hiszen a
bevezetett energia mindössze 2–5%-át alakítják fénnyé, a többi hőként kárba vész.

Története
A ma használatos izzólámpa őse feltalálójának hivatalosan Thomas Alva Edisont tekintik.
Robert Friedel és Paul Israel történészek Edisonon és Joseph Wilson Swanen kívül még 22
feltalálót említenek meg, de Edisonnak sikerült először megfelelő izzítható anyagot találnia,
elegendően nagy vákuumot elérnie, valamint az ő izzólámpái – nagy ellenállásuk miatt –
gazdaságosan üzemeltethetők voltak a központosított (akkor még egyenáramú) elektromos
hálózatról, amit szintén ő dolgozott ki.

Kezdeti kutatások
1802-ben az angol Humphry Davy rendelkezett a világ legnagyobb elektromos telepével a
Royal Institution of Great Britain-ban. Ebben az évben elsőként izzított fel vékony
platinaszálat elektromos áram segítségével. Bár lámpája nem volt se fényes, se tartós, ennek
ellenére meghatározó volt a további kutatások szempontjából. 1809-ben Davy alkotta meg az
első szénelektródos ívlámpát, amelyet 1810-ben mutatott be ugyancsak a Royal
Institutionban. 1840-ben Warren de la Rue tekercselt platinaszálas, vákuumbúrába zárt lámpát
készített. Az izzószálat elektromos árammal hevítette. Bár az ötlet kitűnő volt, a platina magas
ára miatt találmánya mégsem terjedhetett el. Észak-Amerikában is sokan kísérleteztek az
izzólámpák kifejlesztésével. 1874. július 24-én a kanadai Henry Woodward és kollégája,
Mathew Evans szabadalmát jegyezték be. Lámpáikban izzószálként különböző méretű és
formájú szénrudak szerepeltek, ezeket elektródok tartották. Az izzószálat búrával védték, és
nitrogén védőgázt alkalmaztak. Megpróbálták kereskedelmi forgalomba hozni a lámpát, de
nem jártak sikerrel. Végül a szabadalmat 1879-ben eladták Edisonnak.
Felépítése és működése
Elektromos szempontból az izzólámpa (fénykibocsátó) ellenállás, ezért feszültséggenerátorról
is üzemeltethető. A ki- és bekapcsolt izzószál hőmérséklete között jelentős különbség van. A
volfrám (mint általában az anyagok) ellenállása pozitív hőmérsékletfüggő, vagyis nagyobb
hőmérsékleten az ellenállása nagyobb. Következésképp az izzó hidegellenállása jóval kisebb,
mint üzemi, melegellenállása, ezért az izzó bekapcsolási áramerőssége jóval nagyobb, mint az
üzemi áram.
Az izzólámpák leggyakrabban körtére emlékeztető üvegbúrából és menetes vagy
szuronyzáras (bajonettzáras) fejből állnak. A búrában középen egyszeresen vagy kétszeresen
spirálos volfrámszál van, volfrám vagy molibdén tartókra felfüggesztve. A búrában kisebb
teljesítményű izzóknál vákuum, nagyobbakban argon-, illetve nitrogéngáz van. A búra
anyagát tekintve leggyakrabban lágyüveg, halogénizzók esetén keményüveg vagy kvarc. A
lámpa feje leggyakrabban Edison-menetes kivitelű, ehhez az árambevezetőket
lágyforrasztással, vagy ponthegesztéssel rögzítik. Magát a fejet ragasztással rögzítik a
búrához.
Villamos áram hatására az izzószál a lámpa típusától függően 2000–3300 K hőmérsékletre
melegszik fel (a volfrám olvadáspontja 3695 K), ennek következtében elektromágneses
energiát sugároz ki, főként az infravörös és kisebb részben a látható fény tartományban. A
kisugárzott fény spektruma folytonos, azaz – bár eltérő intenzitással – minden szín
megtalálható benne.

A volfrám jól közelíti az ideális feketetest tulajdonságait, ezért sugárzása nagyon közel esik a
Planck-törvényből számolhatóval. Ebből adódóan a szál hőmérséklete egyértelműen megadja
mind a kapott fény spektrumát, mind az elérhető maximális fényhasznosítást.

Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Izz%C3%B3l%C3%A1mpa