Magyarország államszervezete a XVIII.

században

Magyarország a Habsburg Birodalom része volt. A birodalomban már korábban kialakított 3

szintű közigazgatás tovább létezett:

1. birodalmi központi hivatalok: Udvari Kancellária, Udvari Kamara, Udvari Haditanács.

2. A birodalom egyes területein működő központi kormányszékek: pl. Magyar Kancellária,

Magyar Kamara. 1723-ban III. Károly új kormányszéket hozott létre: a Helytartótanácsot. A
Pozsonyban működő testület elnöke a nádor, vagy helytartó lett, tagjai 4 főpap, 10 főúr, 8
köznemes. Folytonosan működött, a hadügy, pénzügy és igazságszolgáltatás kivételével
intézte a belügyeket. A Helytartótanács létrejöttével az államigazgatás szakszerűbbé vált.

3. rendi testületek: rendi országgyűlés és nemesi vármegyék, mivel Magyarország

államformája rendi dualizmus volt (a király és a rendek hatalommegosztásán alapuló
államforma).

A rendi országgyűlések működése

A rendi országgyűlést diétának nevezték. Székhelye Pozsony, nyelve a latin volt. Az

országgyűlést a király hívta össze és rekesztette be, de fel is oszlathatta, a király
kezdeményezhette meghívólevelében az országgyűlésen megvitatandó kérdéseket is.
Országgyűlés elnöke a nádor volt. Az országgyűlés kétkamarás volt, alsó- és felsőtáblára
oszlott, a két tábla külön-külön ülésezett.

Az alsótábla tagjai az 52 vármegye 2-2 követe, valamint káptalanok és a királyi városok

1-1 követe voltak, elnöke az ún. személynök. A megyei követek mindegyike rendelkezett
szavazati joggal, míg a városi követek összesen egy szavazattal bírtak. Az alsótáblán
jelenhettek meg a távollévő főrendek megbízottai is, felszólalhattak, de nem szavazhattak. A
megyei követeket a megyegyűléseken választották a köznemesség köréből, és
mandátumukhoz kapcsolódóan a követeket a megyékben követutasításokkal látták el, előre
megszabták, hogy milyen véleményt kell képviselniük egy-egy javaslattal kapcsolatban, és
hogy hogyan kell szavazniuk. A követek általában követték az utasításokat a diétán, de
előfordultak kiszavazások is. A vármegyei követek az országgyűlési ülések előtt ún. kerületi
üléseket tartottak (Dunán innen, Dunán túl, Tiszán innen, Tiszán túl). Itt előzetesen
megvitathatták az ügyeket. Az alsótáblán megvitatták a királyi kezdeményezéseket, de
önállóan is kezdeményezhettek törvényt. A vita eredményeként határozatot hoztak a
törvényjavaslatról, amelyet üzenetként (felirat) továbbítottak a felsőtábla részére. A király, az
alsó és felsőtábla között a tárgyalás átiratok (felirat és leirat) formájában történt.

A felsőtábla tagjai az arisztokrácia (főnemesek) nagykorú férfitagjai, valamint a főpapok

(katolikus és görögkeleti) és a főispánok voltak, személyesen vehettek részt, a felsőtáblát a
nádor elnökölte. A felsőtábla az alsótábla üzenetét megvitatta, arról határozatot hoztak. Ha az
üzenet nem kapott többséget, akkor újabb vitára visszakerült leirat formájában az alsótáblára.
Ha az üzenet megkapta a többséget, akkor a törvényjavaslatot felterjesztették a királynak
aláírásra, ez volt a felirati javaslat.

A király elutasíthatta a feliratot, ebben az esetben ez visszakerült a felsőtáblára, ahol

újratárgyalták a javaslatot. Ha a király elfogadta a felirati javaslatot, akkor azt aláírásával
szentesítette, törvény vált belőle.

A bonyolult tárgyalási folyamat, az alsótábla és a felsőtábla gyakori érdekellentéte, illetve az,

hogy a felirati javaslaton a király gyakran hónapokig „gondolkodott”, időben elnyújtotta a
törvényalkotási folyamatot. Kétségtelen eredménye volt ennek a tárgyalási eljárásnak, hogy a
szentesített törvények mindhárom szinten elfogadottak voltak, így azok tartalma mögött
jelentős megegyezés volt a hatalmi érdekek képviselői között.

A vármegye felépítése és működése

Élén a király által kinevezett főispánok álltak, akik a megye arisztokrata családjaiból
kerültek ki. Ténylegesen nem vettek részt a megye irányításában. A tényleges vezető az
alispán volt, akit a megyei közgyűlés választott.

A közgyűlésen személyesen vett részt minden nemes, akinek birtoka volt a megyében.
Szavazati joggal rendelkeztek. A közgyűlés saját rendelkezéseket hozhatott, amelyek nem
állhattak ellentétben az országos törvényekkel. Sőt megtagadhatta a kormányzat
intézkedéseinek végrehajtását, ha azokat törvénytelennek ítélte. A közgyűlés választotta a
megyei hivatalnokokat (szolgabírák, levéltárosok). Mivel jelentős jövedelmet nem kaptak,
ezért a módos birtokos családból kerültek ki ezek a tisztviselők. Nem érvényesült a hatalmi
ágak megosztása, ezért a közgyűlés intézte a közigazgatási feladatokat (törvények
végrehajtása, adókivetés, újoncozás, infrastruktúra) és a bíráskodást (megyei törvényszék,
ítélőszék). A közgyűlés választotta meg a követeket az országgyűlés alsótáblájába, itt
megtárgyalták a királyi előterjesztéseket és megfogalmazták a követutasításokat (kötött
mandátum).
Igazságszolgáltatás:

Jelentős reformok valósultak meg az igazságszolgáltatás terén. Az időlegesen működő

bíróságok helyett állandó, székhellyel rendelkező bíróságok jöttek létre.

Alsó szinten nem vált el egymástól a közigazgatás és igazságszolgáltatás (a nemesi vármegye

végezte: falusi bíró → úriszék → megyei bíróság).

Felső szinten III. Károly egy egymásra épülő, a fellebbezést biztosító bírósági szervezetet
hozott létre:

1. négy kerületi tábla

2. Királyi tábla

3. Hétszemélyes tábla.