A polgári alkotmányos viszonyok kialakulása Magyarországon

1848-1918 között

Magyarországon 1848-ig a feudális berendezkedés volt jellemző. A reformkor eredményeként

1848-ban elfogadták az áprilisi törvényeket, amelyek egy polgári nemzetállamot alapoztak meg. A
dualizmus korában (1867-1918) megerősödött a polgári- alkotmányos rendszer Magyarországon.

Áprilisi törvények

1848. március 3-án elmondott felirati javaslatában a liberális ellenzék (Kossuth Lajos) kötelező
örökváltságot, közteherviselést, és felelős kormányt követelt. Ezt az utolsó rendi gyűlésen (1847/48)
az alsótábla támogatta, így felterjesztették a felsőtáblának, amely nyíltan nem merte elutasítani a
liberális változtatásokat. A március 15-i megmozdulás hatására, valamint a nádor közbenjárására az
uralkodó, V. Ferdinánd jóváhagyta a feliratot, így István nádor Batthyány Lajost kinevezte
miniszterelnökké, aki koalíciós kormányt hozott létre. Ebben a konzervatívoktól a liberálisokig
valamennyi irányzat képviseltette magát. A rendi országgyűlés 1848 áprilisára megalkotta az
alkotmányos berendezkedést biztosító törvényeket, amelyeket az uralkodó április 11-én szentesített.

Az államforma rendi dualizmus helyett alkotmányos monarchia lett.

Az uralkodó állt az állam élén, de hatalmát korlátozták, Az uralkodó szerepköre már csak az
országgyűlés összehívására, meghosszabbítására, berekesztésére és feloszlatására terjedt ki. A
törvényhozó hatalom a kétkamarás népképviseleti parlament kezébe került:

 Évente üléseznie kellett Pesten.

 Az előző évi számadás és a következő évi költségvetés megtárgyalása előtt nem lehetett
feloszlatni. Feloszlatás esetén pedig új képviselőválasztást kellett elrendelni.
 Az alsótábla tagjai a nép által választott követek lehettek, akiket 3 évre választottak. A
főrendiház szervezete nem változott, de tényleges szerepe csökkent.
 Ülései nyilvánosak voltak.

A kötött mandátum eltörlésével, a népszuverenitás és népképviselet jegyében szervezett választás

eredményeként juthattak a szabad mandátumú, azaz a vármegyéjük által nem utasítható képviselők a
parlamentbe.

A magyar választójog, követve a nyugat-európai mintát, cenzusos volt, így nemi, korbeli, vallási,
vagyoni és műveltségi korlátok szűkítették az aktív választójogot. A passzív választójog magasabb
életkort és a magyar nyelv ismeretét kívánta meg. Cenzusos választójog:

 mindazok, akik korábban is rendelkeztek választójoggal, megtartották azt,

 szavazati jogot kaptak a 20 év feletti, magyar férfi állampolgárok, akik nem álltak
büntetőeljárás vagy gyámi, illetve gazdai hatalom alatt és valamelyik törvényesen bevett
vallásfelekezethez tartoztak,
 értelmiségiek vagyontól függetlenül,
 vagyoni cenzus: városokban 300 ezüstforintot érő ingatlannal, a falvakban legalább egy
negyed telekkel rendelkezők, az önálló kereskedők, a legalább egy segéddel dolgozó iparosok,
a legalább 100 forint évi jövedelemmel rendelkezők.
 a passzív választójogot (képviselőnek választható) a 24. életévhez és a magyar nyelv
ismeretéhez kötötték.
Eltörölték a korábbi központi hivatalokat és a végrehajtó hatalmat a független felelős kormány kezébe
adták, amely a törvényhozásnak felelős, nem az uralkodónak. Az uralkodó a végrehajtó hatalmat csak
ezen keresztül gyakorolhatta, rendeletei miniszteri ellenjegyzés (aláírás) nélkül érvénytelenek volta.
Szaktárcákból állt (hadügy, belügy stb.). E koncepciót a centralisták dolgozták ki.

A polgári berendezkedésre jellemző jogegyenlőség a közteherviselés kimondásában, valamint a

jobbágyfelszabadításban valósult meg. Az utóbbi állami kártérítéssel és kötelező örökváltsággal
történt. Az összes úrbéri szolgáltatást eltörölte, és a jobbágy földje tulajdonosává vált. A földesurak
kárpótlásáról az államnak kellett gondoskodnia. A nem úrbéres földek (szőlők, irtványok) földesúri
tulajdonban maradtak, ezek után továbbra is fizetni kellett a szolgáltatásokat. valamint megszüntették
az úriszéket és a papi tizedet, amelyek korábban az alsóbb társadalmi rétegeket sújtották.

A polgári rendszerek alapja, hogy a polgárok politikai jogokkal is rendelkeznek, így megszüntették a
cenzúrát, kimondták a szólás- és vallásszabadságot.
A törvények nagy jelentőségűek voltak Magyarország történetében, hiszen visszafordíthatatlanná
tették a polgári átalakulást. Azonban néhány pontban hiányosak voltak. Nem véglegesítették a
jobbágyfelszabadítást, nem oldották meg a nemzetiségi kérdést, valamint Magyarország és Ausztria
közötti viszonyt sem rendezték megnyugtatóan. Magyarországot csak az uralkodó személye kötötte
össze a birodalom másik felével (perszonálunió). Nem rendezték a hadsereg és a külpolitika és a
pénzügyek kérdését. Az ebből származó viták 1848 nyarától elmérgesítették az udvar és Magyarország
viszonyát, ami a szabadságharc kitöréséhez vezetett.

A dualizmus kora

A kiegyezés elfogadásakor (1867) kétközpontú államalakulat, a dualista Osztrák-Magyar Monarchia

jött létre. Az államforma alkotmányos monarchia lett, a neoabszolutista berendezkedés felszámolásra
került. A két tagállam az uralkodó személye és a közös ügyekre létrejött közös minisztériumok
(külügy, hadügy és ezek fedezésére szolgáló pénzügy) útján kapcsolódott egymáshoz, minden más
kérdésben független volt.
A közös ügyek minisztériumainak alkotmányos felügyeletét 60-60 főt számláló delegációk látták el,
amelyek a két törvényhozás képviselőiből álltak össze és egymástól elkülönülve tanácskoztak, hogy
megakadályozzák egy birodalmi gyűlés létrejöttét, amely veszélyeztette volna a fennálló rendszert.
1867-ben létrejött a második független, felelős kormány Andrássy Gyula miniszterelnökletével. A
kialakult parlamentáris rendszer a Montesquieu- féle hatalommegosztás elvén szerveződött.
A kétkamarás népképviseleti törvényhozás alsó – és felsőházból állt. Az uralkodó és az országgyűlés
szorosan együttműködött a törvényhozásban, visszaállították a neoabszolutizmus korában
felfüggesztett szakminiszteri ellenjegyzés intézményét. Az uralkodónak előszentesítési joga volt. A
kormány, mint végrehajtó szerv a parlamentnek volt felelős. 1869-ben a közigazgatást elválasztották a
bíráskodástól, így létrejött a három független, de egymást ellenőrző hatalmi ág.

A magyar politikai élet alapvető kérdése az Ausztriához és a kiegyezéshez fűződő viszony (közjogi
kérdés) volt, így a magyar pártok a közjogi kérdés mentén szerveződtek, tehát nem a Nyugat-Európára
jellemző politikai ideológiák szerint.

Az 1861-ben létrejött Felirati Pártból és a csatlakozó konzervatívakból jött létre 1867-ben a Deák-párt.
A nagybirtokosokat képviselte, támogatta a kiegyezést és a liberális Magyarország kiépítését tűzte ki
célul.

Az 1861-es országgyűlés után a Határozati Pártbók kivált a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt,
amely a középbirtokosokat képviselte. Elismerte a kiegyezést, de a közös ügyeket elutasította.
A Határozati Párt másik része, a parasztság által támogatott Országos 48-as Párt elutasította a
kiegyezést és függetlenedni akart. 1874-től Függetlenségi Párt néven működött tovább.

1868-ban a németajkú munkásokból szerveződött az Általános Munkásegylet, amely 1890-től a

Magyarországi Szociáldemokrata Pártként a munkásokat képviselte, fő célja az általános és titkos
választójog megszerzése volt. A centrista irányzatot követte. Mivel az ellenzék győzelme a kiegyezés
megkérdőjelezését és a dualista állam létét veszélyeztette volna, a választásokon biztosítani kellett a
kormánypárt többségét, ezért a dualizmus idején nem merült fel a cenzusos választójog kiszélesítette.

1867-ben a választójogot kiterjesztették az izraelitaférfiakra, teljessé téve a zsidóság emancipációját.

1874-ben vagyoni cenzus helyett adócenzust vezettek be.

1918-ban a Nagy Nemzeti Tanács „Néphatározata” már a titkos, egyenlő, általános, közvetlen, nőkre
is kiterjedő választójogról rendelkezett. A Monarchia gyakorlati szétesésével párhuzamosan
megalakuló Károlyi-kabinet eltörölt minden addigi cenzust, a választójoggal csak a politikai jogaiktól
megfosztottal, a csőd alatt állók, a közsegélyből élők és azok nem élhettek, akiknek kiskorúságát
meghosszabbították vagy erkölcsrendészeti felügyelet alatt álltak. A korszakban mégis fokozatosan
teret nyert a politikai elitizmus, ami a közéletben való részvételt a felsőbb társadalmi rétegek
privilégiumaként kezelte.

Ezen intézkedések a dualista állam meggyengülésére, ezáltal a függetlenedési törekvések

megerősödésre vezethetők vissza. Az 1875-ös közigazgatási reform megerősítette a polgári
közigazgatás kiépülését (átalakították a megyerendszert, növelték az állam szerepét a megyékben, a
korábbi kiváltságos területeket megszüntették). A polgári államban kiépült a rendőrség és a
csendőrség szervezete.