József Attila 1918-tól írt

Kossuth-díjas
Magyar Költő közösségi és szerelmi
Baumgarten-díjas
1905-1937 költészet, próza, műfordítás
Magyar Örökség díjas

RINGATÓ

RINGATÓ Holott náddal ringat,

holott csobogással,
TISZTA SZÍVVEL TISZTA SZÍVVEL kékellő derűvel,
Holott náddal ringat, A BÁTRAK
Nincsen apám, se anyám, Nincsen apám, se anyám, tavi csókolással.
se istenem, se hazám, holott csobogással, TEDD A KEZED se istenem, se hazám, Ki gyáván várja a halált,
se bölcsőm, se szemfedőm, kékellő derűvel, se bölcsőm, se szemfedőm, Lehet, hogy szerelme Magába zárja azt a föld,
se csókom, se szeretőm. tavi csókolással. se csókom, se szeretőm. Midőn a száj lilára vált
Harmadnapja nem eszek, Tedd a kezed földerül majd mással,
Harmadnapja nem eszek, S két szeme rémületre tört.
se sokat, se keveset. Lehet, hogy szerelme homlokomra, se sokat, se keveset. de az is ringassa Annak nem nyitja a titok
Húsz esztendőm hatalom, földerül majd mással, mintha kezed Húsz esztendőm hatalom, Bordó, nehéz, nagy függönyét,
húsz esztendőm eladom. de az is ringassa kezem volna. húsz esztendőm eladom. Csak, aki bátran állitott
Hogyha nem kell senkinek, Úgy őrizz, mint Hogyha nem kell senkinek, Elébe s büszkén tépi szét.
hát az ördög veszi meg. hát az ördög veszi meg. Ó nagy, ki bátran odaállt,
ki gyilkolna,
Tiszta szívvel betörök, Tiszta szívvel betörök, Hol búg a néma sejtelem
ha kell, embert is ölök. mintha éltem
ha kell, embert is ölök. S szolgáját hívja, a halált,
Elfognak és felkötnek, élted volna. Elfognak és felkötnek, Alázattal ki megjelen.
áldott földdel elfödnek Úgy szeress, mint áldott földdel elfödnek Minden liliom illata
s halált hozó fű terem ha jó volna, KLÁRISOK s halált hozó fű terem Hűlő, meleg szivén libeg.
gyönyörűszép szívemen. mintha szívem gyönyörűszép szívemen. Ó szent, ki bátran, át, oda,
szíved volna. Klárisok a nyakadon, Ifjú lélekkel halni megy!
békafejek a tavon.
Báránygané,
bárányganéj a havon.
KLÁRISOK Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Klárisok a nyakadon, Kenderkötél,
békafejek a tavon. A BÁTRAK kenderkötél nyakamon.
Báránygané, Szoknyás lábad mozgása TEDD A KEZED
bárányganéj a havon. Ki gyáván várja a halált, harangnyelvek ingása,
Magába zárja azt a föld,
Rózsa a holdudvaron, folyóvízben
Midőn a száj lilára vált Tedd a kezed
aranyöv derekadon. S két szeme rémületre tört. két jegenye hajlása
homlokomra,
Kenderkötél, Annak nem nyitja a titok Szoknyás lábad mozgása
mintha kezed
kenderkötél nyakamon. Bordó, nehéz, nagy függönyét, harangnyelvek kongása,
kezem volna.
Szoknyás lábad mozgása Csak, aki bátran állitott folyóvízben
Elébe s büszkén tépi szét. Úgy őrizz, mint
harangnyelvek ingása, néma lombok hullása.
Ó nagy, ki bátran odaállt, ki gyilkolna,
folyóvízben
Hol búg a néma sejtelem mintha éltem
két jegenye hajlása S szolgáját hívja, a halált, élted volna.
Szoknyás lábad mozgása Alázattal ki megjelen. Úgy szeress, mint
harangnyelvek kongása, Minden liliom illata ha jó volna,
folyóvízben Hűlő, meleg szivén libeg.
mintha szívem
néma lombok hullása. Ó szent, ki bátran, át, oda,
Ifjú lélekkel halni megy! szíved volna.