Erdély ma Kárpát-medence Románia identitás globális gondolat

gondolat
2021-05-03 hétfő, Irma, Tímea RSS keresés

A Nyugat volt Lenin és a kommunista terror

felbujtója – Borvendég Zsuzsanna írása az
Erdély.ma portálnak
2021-05-03 Borvendég Zsuzsanna

hirdetés
A Nyugat tevőleges asszisztálásával került Lenin hatalomra, a Nyugatot a kommunizmus
bűneiért legalább olyan felelősség terheli, mint a büntetőjogban a gyilkos felbujtóját – írta az
Erdély.ma portálnak Borvendég Zsuzsanna. A legnépszerűbb magyar történész egy korábbi
cikkünkre reagált. (Amennyiben Ön is hozzá szeretne szólni a témához, kérjük küldje el írását a
szerkesztoseg@erdely.ma címre)
Borvendég Zsuzsanna (Fotó: mki.gov.hu)
„Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.” – mondták a hetvenes évek második felében az óvónénik,
amikor november elején elgyalogoltattak minket Lenin bácsi szobrához egy szál virággal. Két dolog
maradt meg bennem: az egyik, hogy Lenin bácsi szobra igencsak messze esett az óvodától; a másik
az értetlenkedés, hogy vajon miért a szobrának viszünk virágot, ha úgyis él. A válasz az volt, hogy
azért, mert már meghalt. A gyermeki elmémben vihart kavaró kognitív disszonancia elnémított.
Nem volt több kérdésem, de Lenin bácsi szobrától szorongva féltem ezután. Néhány évvel később –
ugyan még vörös nyakkendőben díszsorfalba állítva a tribün előtt május elsején – fuldokolva
nevettünk a madárürülékes Lenin bácsin és ezen az ócska szlogenen. Pedig az óvónéniknek igazuk
volt: Lenin még ma, negyven évvel később is él, és – félelmetes kimondani –, de a tendenciákat
látva, élni is fog még jó ideig.
Lenin felépített ember volt, egy hálózat állította őt egy mesterterv élére, amely a
világtörténelem egyik legnagyobb társadalmi kísérletét volt hivatva levezényelni.

A feladatot vitathatatlan hatékonysággal hajtotta végre. Kifinomult érzéke volt – neki, vagy a
hálózatának – ahhoz, hogy miképpen lehet tömegeket manipulálni és megnyerni olyan eszméknek,
amelyek ab ovo magukban hordozzák az erőszakot, és nem ígérnek mást, minthogy az úgynevezett
egyenlőség nevében elnyomják az egyéniséget, üldözik a talentumot és az alkotó szellemi erőt. A
társadalmi kísérlet brutális eredményt hozott. Bár a bolsevik puccs után Lenint hamar utolérte a
végzete, de az a ködösítés, amely úgy próbálja a kommunista bűnöket elfedni, hogy a „szent”
eszme kisiklatását Sztálin nyakába varrja, épp olyan manipulatív hazugság, minthogy a
társadalmi egyenlőség megteremtése jobbá teheti a világot. Az ideológiát és a gyakorlatot
szétválasztani egymástól tökéletesen értelmetlen: a megvalósult szocializmus bebizonyította, hogy
az elmélet emberellenes. Nincs miről beszélni. Végtelenségig lehetne szómágiákkal passzírozni azt
a bizonyos végterméket, hogy ez még nem is az volt, hanem csak az odavezető út (ami még
jószándékkal sem volt kikövezve), és Sztálin az oka minden rossznak, ami bekövetkezett, ettől a
végtermék állaga és szaga változatlan marad.
Ha ugyanis egy tudományos hipotézisről a bizonyítási eljárás során kiderül, hogy
 téves, az elmélet megbukott.

A Lenint felépítő hálózat mai reinkarnációja a kommunizmus ideáját mégis életben tartja,
felhasználva ugyanazt a rendszert, amely Lenint hatalomba segítette, erkölcsi és anyagi
támogatást nyújtva az emberkísérletekhez. Lenin hasznos idiótáknak nevezte a nyugati társutas
értelmiséget, ezzel le is leplezte azt a mélységes cinizmust, amely a bolsevik ideológiát jellemezte.
Aki elhiszi, hogy a kommunizmus eszméje humánus és a társadalmi igazságosság
alfája és omegája, az – még Lenin szerint is – csak idióta lehet.

Ezek a társutasok – akik között bizony kimagasló tehetségek is voltak – ujjongva nézték végig,
amint Lenin brutális gyorsasággal hajtotta végre a magántulajdon felszámolását, mit sem törődve a
kizsigerelt nép szenvedésével, az éhínségekkel, a földjéhez ragaszkodó parasztság ellenállásával.
„Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.” Hát hullott rendesen! És mennyire volt tudatában Lenin
annak, hogy amit tesz, azt a nép ellenében teszi? Nyilván teljesen, hiszen a végrehajtott puccs után
– ami köré orbitális legendát tudtak szőni – az első tette a Cseka, vagyis a párt magánhadserege, a
politikai rendőrség felállítása volt, hogy megvédje totális államát és saját magát a néptől.
Mindez még kevés volt a cél eléréséhez. A „szép új világ” felépítéséhez tőkére volt szükség, ami
csak a lenézett kapitalizmusból érkezhetett, de ez sem jelentett problémát, hiszen ott volt a hálózat.
Marxról olvastam egyszer azt a frappáns megjegyzést, hogy azért volt ideje filozofálgatni, mert
Engels gyáros papája biztosította számukra a kényelmes anyagi hátteret, dolgoznia nemigen kellett
egyiküknek sem.
A bolsevikok is megkapták a maguk pénzügyi segítségét Nyugatról, amellyel
valószínűleg mindkét fél jól járt. Hatalmas konzorciumok hatoltak be Szovjet-
Oroszországba, koncessziókat kapva a kisajátított és állami tulajdonba vett ipari
ágazatok beindítására, működtetésére. (Felmerül a kérdés, hogy vajon nem ez volt
az egyik cél, amiért Lenint felépítették?) Vegyesvállalatokat alapítottak a nyugati
nagyvárosokban, amelyek fele részben szovjet tulajdonban álltak, a másik
 felükben pedig nagyvállalatok és bankok voltak érdekeltek, hogy finanszírozni
tudják a beruházásokat. Ennek mintájára hozták aztán létre később a magyar
vegyesvállalati rendszert, amely megnyitotta az utat az offshore és Magyarország
kifosztása előtt. Államkapitalizmus, szokás mondani erre az időszakra újabban.

Valóban így van, ha az államkapitalizmus alatt a világtörténelem legszélsőségesebb

tőkekoncentrációját értjük, hiszen nem a magántulajdon visszaállításáról volt szó, hanem
koncessziókról, bérletekről – a működéshez szükséges tőke behívásáról/beengedéséről. Közben
létrejött az abszolút nagytőkés, akit még a szabadverseny kihívásai sem korlátoztak, hiszen az
ország teljes vagyona felett egy szűk pártelit rendelkezett kvázi magántulajdonosként. A
legkíméletlenebb vadkapitalizmus hódított teret, amely kizárta a kapitalista folyamatokba beépített
kontrollt, például a piacok szabályozó szerepét, vagy a szakszervezeti mozgalmakat. A
szocializmus a kapitalizmus eddigi legzabolátlanabb formáját valósította meg, ahol a
tőketulajdonos profitmaximalizálásra irányuló törekvésében a politikai tőke, vagyis a hatalom
kisajátítása is meghatározó szerepet foglalt el.
Lenin szándékát Sztálin nem kisiklatta, hanem beteljesítette.

Bár úgy tűnik, hogy megalomán őrületében nem ismerte fel igazán Lenin és az őt küldő nagytőke
szándékait: a koncessziókat kapó cégeket a harmincas évekre elkergette. De a nyugati hálózatok
fenntartásának fontossága számára is nyilvánvaló volt.
Lenin – a hasznos idióták segítségével – már hatalomra jutása előtt is választékos technikával
használta a kultúrát saját propagandájának terjesztésére, vagyis agymosásra. A bolsevikok a
húszas évektől talán minden idők legjobban működő gépezetét építették fel. Gondoljunk Willi
Münzenberg médiabirodalmára, vagy a frissen létrejött Szovjetunió filmgyárára, amely még
Hollywoodot is lekörözte termékenységben. A Komintern és a szovjet titkosszolgálat mindent
behálózó kapcsolatrendszere kormányzati szinten sok nyugati ország kulturális igazgatásában volt
jelen, a legnevesebb írók, filozófusok, rendezők és színészek trendinek érezték, hogy hódoljanak a
kommunizmusnak.
Az eszme hirdetői ott voltak minden területen, ahonnan el lehetett érni a
tömegeket, de elfoglalták az egyetemi katedrákat, megszállták a tudományos
műhelyeket, jó érzékkel sajátították ki azokat a pozíciókat, ahol „zsűritagok”
lehettek. A „zsűri”, vagyis a magukat hitelesnek és szakmainak kinevező emberek
megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatással döntötték el, ki számít tehetségesnek vagy
jó szakembernek egy-egy területen.
Arthur Koestler
Filozófusaik kidolgozták azt a gondolatbörtönt, amelyet Koestler zárt rendszernek nevezett el, és
amelyből nem volt szabadulás számára sem. Ezt a jelenséget így írja le: „olyan rendszer, amely
semmilyen, újonnan megfigyelt tény nyomán nem hajlandó módosítani önmagát, hanem kellően
rugalmas védekezőrendszerrel bír ahhoz, hogy semlegesítse ezek hatását. […] Röviden tehát a zárt
rendszer kizárja az objektív érvelés lehetőségét, mégpedig két, egymáshoz kapcsolódó eljárás
segítségével: a) a tényeket skolasztikus módszerekkel megfosztják bizonyító erejüktől; b) az
ellenvetést úgy teszik semmissé, hogy az érvelés hangsúlyát áthelyezik az ellenvetés mögötti
pszichológiai motívumra.” Vagyis Koestler szerint a tények nem számítanak a kommunista hittel
rendelkező egyénekkel vívott vitában, a racionális érvek elől a pszichológia világába menekülnek,
érzelmekre apellálnak.
Ismerős mindez? Ha igen, az nem véletlen.
A zárt rendszer mai formája az a liberális (valójában kommunista)
véleményterror, amely ellenáll minden racionális érvnek, sokszor még a természet
és a biológia törvényeinek is, és nem tűri a másként gondolkodást. A hálózat
működése és hatalma változatlan, a technika jól ismert. Aki nem ért egyet, az
rasszista, fasiszta, náci, homofób, antiszemita vagy bármi egyéb, csak egy valami
nem lehet: egy értékekhez, tényekhez, érvekhez ragaszkodó ember, aki egyszerűen
csak másként látja a világot, mint a zárt rendszer rabjai.

De foszladozik, fel-fel feslik a hazugság szövete, és kikandikálnak a lólábak. A kommunista

tanoknak volt egy nagy „szerencséje” a huszadik század első felében: a nácizmus térhódítása. A
sztálini terror azzal tudta magát szalonképessé tenni, hogy beleállt a hitlerizmus elleni harcba. Az
„antifasiszta” küzdelem kölcsönözte az egyetlen legitimációt a szovjet rendszernek, és ezt állítják
ma is elénk abszolút mértékként.
Csakhogy ma már történeti elemzések bizonyítják a nácizmus és a kommunizmus
kollaborációját, Hitler és Sztálin együttműködését, tudjuk, hogy erkölcsi gát nélkül
üzleteltek egymással a gyilkos ideológiák képviselői. A balliberális oldal hiába
 igyekszik még ma is erényt kovácsolni az antifasizmusból, mára hiteltelenné vált,
elveszítette egyetlen erkölcsi talapzatát.

A holland baloldaliak tette olyan kor- és kórtünet, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Legkésőbb Szolzsenyicin óta a Nyugat is tudja, mit tett a kommunizmus azokkal, akik felett
hatalmat gyakorolt, mégsem hajlandó elismerni, hogy a világtörténelem legvéresebb diktatúráját
szabadította ránk.
A Nyugat tevőleges asszisztálásával került Lenin hatalomra, ők dobták oda
Sztálinnak a háború után ezt a térséget, mit sem törődve az itt élő emberek
sorsával. A Nyugatot a kommunizmus bűneiért ugyanolyan felelősség terheli, mint
a büntetőjogban a gyilkos felbujtóját. Ha elismernék, hogy a kommunizmus
semmivel sem különb a nácizmusnál, sem ideológiai sem gyakorlati szinten,
egyértelművé válna az ő felelősségük is.

Hamisan tanítják tehát a múltat, olyan generációkat nevelve ki, akik elhiszik, hogy el lehet
választani az eszmét a kegyetlen valóságtól. Minket, akik magunkban hordjuk fél évszázad
fájdalmát, napi szinten aláznak meg újra és újra ezzel a kettős mércével. Ezt a szellemi térben sem
hagyhatjuk szó nélkül!
a szerző történész
Akták
• Borvendég Zsuzsanna
• Erdély.ma Lenin vita
• holland baloldal Lenin

gondolat
Amikor a bosszús osztrák leteszi az újságot... – Bécsi olvasónk
írása az Erdély.ma portálnak
A Kronen Zeitung nem egyszerűen egy napilap, hanem egy osztrák specialitás, mint a Sacher torta.
A Wikipediából kiderül miért: „a napi három millió (!) olvasóval, a Kronen Zeitung az
összlakossághoz viszonyítva, a legerősebb, legsikeresebb és a legbefolyásosabb újság a világon.”

gondolat

Éj anyánk látogatása Erdélyben, avagy egy historikus a

Felvidékről! Emlékezés Tamáska Péterre
„Az érkezés a legnagyobb emberi élmények egyike. Pályaudvar, várakozás, jóleső izgalom, boldog
beteljesülés. A hiány betöltése. Mindez együtt és még oly sok minden. Tamáska Péter maga
jelentette az Érkezést egy megváltozott, érkeztével (is) éppen változni kezdő világban.”
gondolat

A letiltott Trianon film – Raffay Ernő nyílt levele a közmédia

vezetőjéhez
Raffay Ernő: „Tény, hogy e cenzúrázással/betiltá
 s
sal Ön vagy valamelyik munkatársa súlyosan megbántotta a filmben részt vett szakértőket és
minden olyan magyart, aki érdeklődik a trianoni témakör sokszínű földolgozása iránt.”

Impresszum Rólunk Elérhetőség Adatkezelési tájékoztató