.

(A.K. András.)
.

3.rész
.

Hangos zene szólt a Barcelonai Riviérán, annak strandján. Gyorsan

erősödött, majd elhalkult ahogyan elhúzott és távolodott a kis homokfutó.
Zozo sohasem az autópályán haladt. Sőt, az utakat is kerülte! Ennek
nagyon egyértelmű okai voltak, nem volt szinte sehol sem szabad út!
Mindenhol kifogyott benzines, lemerült aksis, hullákkal teli járművek az
utakon. Bár ez utóbbi nem okozott gondot, mert többségük mumifikálódott.
Öt éve már, hogy egyedül járja a környéket, de még nem találkozott
rothadó testekkel. Sem férgektől nyüzsgőekkel! Sőt, ami még jobban
meglepte, a korában annyira bosszantó legyek és szúnyogok mind
eltűntek. Egyetlen egyet sem látott amióta az Armagedon megtörtént. Egy
átalakított Volkswagen bogárral élvezte a szabadságát és a hangos zenét.
DJ-ként szinte mindenhez hozzáfért. A felszerelése, egyáltalán minden
cucca egy lakókocsiban van. És volt az eset előtt is. Tizenkilenc évesen
befutott DJ-ként szerződésben állt az egyik legnagyobb Barcelonai
szállodalánccal. Nem okozott neki problémát az internet megszűnése se,
mert tíz éves kora óta szinte mindent letöltött. Természetesen illegálisan,
aminek köze van a zenéhez. Az kissé aggasztotta, hogy mostanában
laptopja kezd szarakodni. A számítógépekhez nem értet. Viszont a
motorokhoz nagyon is. Apja autószerelő volt és gyerekkorát az
autószerelő műhelyében töltötte. Talán innen van vonzódása a zenéhez
is, vagy anyjától, aki zenetanár volt. Amikor megtörtént a D-nap, ő csak
így nevezte, haza akart menni szüleihez és hat testvéréhez. Egy hétbe
telt, míg elért a LA-MANCE csatornához, ahogy a helyiek is nevezik a
Csalagúthoz. Pedig egy Choperrel ment. Mégsem jutott át rajta, mert az
alagút, a közepén feltelt tengervízzel. Az is igaz, mire idáig eljutott teljesen
biztos volt benne, sem szülei, sem testvérei már nem élnek. Sőt, senki
sem maradt rajta kívül életben. Így visszatért otthagyott lakókocsijához.
Már csak azért is, mert sem az eső sem a hideget nem szerette. Viszont
a napsütést és a tengert igen! Meg jókat enni-inni-bulizni és a szexet. De
azt nagyon! Vékony testalkata izmosnak volt mondható. Haja kopaszra
nyírva kétoldalt, feje tetején katonásan rövid, mégis egyenesre nyírt tüsi
frizura, mely nem követte a fejformáját. Szemein teljesen fekete kerek
üvegű napszemüveg. Orrában fémkarika, száján pirszingek. Póló,
rövidnadrág, és egy igénytelen strandpapucs volt minden öltözéke.
Nyakából rozsdamentes acél láncon dögcédulák lógtak. Na nem volt
katona, mert nem tűrte, hogy dirigáljanak neki. Úgy nézet ki, mint egy
tizenkilenc éves fiú, pedig valójában már huszonnégy volt. Nem látszott
rajta a kora. Nem voltak meg ezek a jellegzetes vonásai, amikről az ember
kora megállapítható. Viszont erős hónaljszaga az igen! De kit érdekel?
Hisz rajta kívül senki sem érzi. Fegyvere sem volt, minek az neki? Ő
zenész, egy befutott DJ! Nem bérgyilkos. Most ép az egyik autószerelő
műhelybe tartott, amit már berendezett magának. Értve ez alatt,
hullátlanított! Volt aggregátor, üzemanyag olaj és egy bazi nagy
alkatrészraktáruk. Szerszámok, gépek, minden, ami kell ahhoz, hogy
bármit is megszereljen maga. Most ép egy teljes szervizt kellett csinálnia.
Olaj és szűrök cseréje, fékbetétek és féktárcsák és a vezérműlánc meg
van nyúlva. Az is cserére szorul. A vízpumpát a kilométer állás miatt
cseréli, itt az ideje. Amikor odaért, minden úgy volt ahogyan azt a legutóbb
hagyta, sajnos. A karos emelővel felemelte a kis homokfutót. Jó, ez elég
erős túlzás! Mivel áram nincs, csak egy vacak aggregátor így kézzel
pumpálta fel a hidraulikát. Lenne itt egy nagyobb Diesel áramfejlesztő, ami
ellátná az egész műhelyt, de valamiért nem csinál semmit se. És Zozo
nem ért a villamossághoz. Valamiért, isten tudja miért, manapság kurva
nehéz villanyszerelőt találni. Mármint élőt! Késő délután volt, amikor
végzet mindennel. Akkor ellenőrizte a futó művet, a lengőkarokat, a szilem
blokkokat. Semmik kedve sem volt még egyszer felpumpálni a karos
emelőt. Minden oké, minden szuper a következő szervizig. Gondolta tesz
egy próbakört a tengerparton. Nem nagyon szarakodott az ott napozó
múmiákkal, simán keresztülhajtott a kiszáradt, csonttá aszott
porhüvelyeken. Erre jó a homokfutó. Egy terepjáró össze vissza dobálná.
Előbb-utóbb defektet kapna. Nem mintha problémát okozna a gumicsere
neki, még így gépek nélkül se. De ha nem muszáj nem szívatja meg magát
feleslegesen. Most nem ment a zene, mert hallani akarta a kis buggi
minden, legapróbb rezdülését is. Amikor is az utolsó pillanatban rántotta
félre a kormányt, majdnem felborítva ezzel a manőverrel az öreg
átalakított Volkswagent. Zozo a tükörben nézte azt a kettőt. Az első élő
embereket, akiket öt éve látott. A parton egy meztelen nő és egy férfi
feküdt, egymáson. Észre sem vették őt, annyira el voltak foglalva azzal,
amit ép csináltak. A telt idomú, rendkívül jó alakú nő hatalmasokat nyögött,
láthatóan nagyon élvezte a dolgot. Zozo úgy gondolta, el kellene mennie
innen. Ez nagyon intim dolog, nem kéne beleavatkoznia. Ugyanakkor, ha
most elmegy, lehet soha többé nem fogja őket látni. Így aztán csendben
várt és kukkolt. Észre sem vette, menyire felizgult a látványtól és a
lehetőségtől. Talán ő is beszállhat.
.
Melinda és farkaskutyája Kriss az Armagedon másnapján elhagyták
Budapestet. Nagy város igaz, de halott. Az egyetemi évei alatt, hogy
legyen miből élnie, ápolónőként dolgozott. Meg is van a szakápolói
végzettsége, bár már tíz éve nem dolgozott benne. Tisztábban volt vele,
amilyen gyorsan csak lehet el kell hagyniuk a várost. Hiszen nincs áram,
ivóvíz se tiszta levegő. Hamarosan a testek bűze elárasztja a város
valamennyi zugát. Másfél millió ember él itt és még ugyanennyi jár ide
dolgozni. Ha mind halott, márpedig nagyon úgy néz ki mindenki meghalt,
akkor itt napokon belül elviselhetetlen lesz az élet. Hamarosan jön a
dögvész, a tífusz, akár még pestis is. A rágcsálók és a dögevők, hollók
elkezdik megenni a holtakat. Na nem, ez nem hiányzik! Bár az is igaz,
egyáltalán semmilyen állattal nem találkozott azóta. Sem patkánnyal, sem
varjakkal, sem semmi mással. Meg aztán édesanyja egyedül él Rajkán,
közvetlen az osztrák határ mellett. Bár nem hisz benne, reménykedik.
Talán életben van. Kis autójával sikerült eljutni az autópályáig, onnan még
ötvennyolc kilométert tudott lassan, nagyon lassan haladni. Ahol is egy
torlódás a tovább haladást teljesen lehetetlenné tette. Akkor gyalog
folytatták az utat, de nem az autópályán, hanem mellette a két pályát
elválasztó füves részeken. Ennek két oka volt. Egyrészt, rendkívül
lehangoló a rengeteg halott látványa, másrészt az aszfalt hihetetlenül
felforrósodott. Kriss vinnyogva ugrott le róla, amikor kiszálltak az autóból
és az ő vékonyka szandálja is hamar átforrósodott. Átpakolta bőröndjeit,
csak a legszükségesebbeket magával víve egy hátizsákban. Hisz
anyukájánál több holmija van, mint Budapesten a kis garzonban volt.
Hamar rájött ez nem fog menni. Ugyanis a füves részt bokrok váltották fel.
– Sajnálom Kriss, ezt keményen benéztem. Szerintem vissza kell
fordulnunk és kisebb utakon keresztül eljutni a mamihoz.
És Kriss egy elnyújtott nyávogós vonyítással jelezte, bízok benned.
Csináljuk! Melinda nem volt dühös, inkább csak elcsigázott. Viszont
örömmel ült vissza a tűzpiros Honda Jazz-ba. Még jó, hogy tele tankolta
három napja. Egy tankal simán elmegy ezer kilométer, hiába harminc éves
a kisautó. Késő este volt már, mikor behajtott édes anyukája udvarára. Félt
belépni, mert sötétség és csend fogadta már az udvarban. A kutya
örömmel üdvözölte az oly ismerős otthont, hisz majd minden hétvégét itt
töltöttek gazdájával. Végigfutott az udvaron, be akart menni a házba. De
az ajtót zárva találta. Hiába lapogatta a kilincset hatalmas mancsával, az
nem nyílt. Melinda nyitotta ki kulccsal, remegő térdekkel ment végig a
kádárkockának is nevezett öreg családi házon anyukáját szólongatva. De
az nem válaszolt és nem is találta otthon. Talán elment egy barátnőjéhez?
Sokat nem tudott gondolkozni rajta, mert ahogy végig dőlt a vetett ágyon
szinte azonnal elaludt. Édesanyja simogatására ébredt.
– Hát eljöttél értem kicsim?
– Igen mami, és nagyon féltem.
Melinda sírva fakadt édesanyja ölelő karjaiban. Ami zokogássá alakult át.
Anyukája ráncos kezeivel simogatva nyugtatni próbálta.
– Csíí-csíí-csíí babúja. Anyukának babája. Csíí-csíí-csíí babúja…
– Annyira féltem mama, de próbáltam tartani magam. De csak Kriss miatt.
Mert ő nem tehet semmiről és mert…– Megint sírva fakadt.
– Minden rendben lesz drágaságom. De most nyugodj meg és jól figyelj
rám.
Melinda újra kislánynak érezte magát édesanyja karjaiban. Lassan
megnyugodott lelke. Lassan visszatért belé az erő, könnyes szemeit
törölgetve már anyukájára figyelt.
– El kell menned innen fiam! Itt kell hagynod engem.
– De hát most érkeztem! Nem hagyhatlak magadra! Mégis miért kellene
elmennem?!
– Miattatok lányom. Engem ne félts te. Nekem már jó, nekem már
nincsenek problémáim.
– Nem! Nem hagylak itt! És nincs már miattunk sem! Az a szemét lelépet
egy diákommal!
– Én nem róla beszélek kincsem, – és kezét Melinda méhére tette, –
hanem róla és rólad.
– De hát én nem…
– De kincsem. Kisfiú lesz. Az egész világon ő lesz az egyetlen kisfiú,
akinek te fogsz életet adni. Nem lesz egyszerű, de okos és erős lány vagy.
– Ez mégis hogyan?
– Mégis hogyan, nem te hagytad abba a fogamzásgátlót a múlt
hónapban? Annyira biztos voltál Petiben, hát ezt a kis apróságot hátra
hagyta neked.
– Peti elhagyott!
– Peti meghalt. Te viszont élsz! És a fiadnak is élnie kell! Úgyhogy
embereld meg magad kincsem és indulj!
– De mégis hová mami? Hová?
– Kövesd a jeleket fiam, kövesd a jeleket.
És akkor anyukája kontúrja izzani kezdet vakító fehér fénnyel. Távolodva
ő maga és egyre távolabbról halva hangját, arca elmosódottnak tűnt.
Amikor is fel ébredt, a nap a szemébe sütött. Kriss nyála a nyakára folyt,
miközben arcába lehelt hihetetlen hosszú nyelvét kinyújtva.
Elszomorodott, csak egy állom volt. Pedig annyira valóságos, olyannyira
emlékszik minden szavára. Érezte anyukája illatát, érintését, simogatását.
Amikor felkelt véletlenül leverte édesanyja bibliáját, amiből egy kis cetli
hullt ki.
„2Mózes 33:14… Példabeszédek 6:9… Zsoltárok 23:2.”
Elmosolyodott és felütötte Mózesnél, „Azt mondta erre az Úr: »Magam
fogok előtted haladni, és nyugalmat szerzek neked!«”
Találó, de akkor is csak egy álom volt. Akkor letette a bibliát, majd újra
kézbe vette és rákeresett a példabeszédek 6:9-re. „Meddig fekszel, te rest,
mikor hagyod abba az alvást?”
Itt kirázta a hideg! Ez nem lehet! Az ágyra dobta a bibliát és újra végig
rohant a házon, a kis kerten. Míg végül megtalálta édesanyját a kerekes
kút mellett. Békésen ülve a kis padon. Igen, neki már tényleg nincsenek
problémái, neki már tényleg nem fáj semmi sem! És Melinda fejből mondta
a Zsoltárok 23:2.-őt. könnyeit szabadjára engedve.
– Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
.
László és Boriska ép a mai nap utolsó csapdáit hatástalanították. A lány
eddig tizennyolcat mutatott meg neki. Laci, bár rettenetesen kívánta lányt
és bájait, egyelőre minden közeledését elutasította. Nem nagyon tudta
hová tenni a kis csajt. Eleinte arra gondolt be van drogozva vagy ivott és
azért viselkedik így. De a nap végére egyértelművé vált számára, hogy
egyik se. Boriska pontosan azt akarja tőle, amit mondott neki. Gyereket
akar és pedig most. Lacinak viszont nem volt ínyére ez a fajta nyomulás.
És nem akarta magát elkötelezni sem, hisz már lassan betölti az ötvenet.
Majd estére a lány rendesen megsértődött. Annyira, hogy végre már
lehetett vele relatíve normálisan beszélni. Igaz kicsit bunkó és nyegle volt
a stílus, ahogyan válaszolt. Lacinak elege is lett belőle rendesen. Döntött,
holnap elhagyja a várost és átmegy Barcelonába. Boriskát meg itt hagyja
Saragossában. Neki erre a hisztériára és követelőzésre semmi szüksége.
Kerestek és találtak egy üres lakást. Egy helyi élelmiszerboltból hozott
konzervekből megvacsoráztak. Vacsora után el is mondta a lánynak.
– Nem foglak magammal vinni. Keres valaki mást kis tervedhez!
Boriska hihetetlen dühbe jött, nem is válaszolt csak fogta takaróját és
mérgesen, határozott léptekkel elvonult egy másik szobába. László
hajnalban arra ébredt, hogy egy érzéki ajak tapad az övére. Egy anyaszült
mezítelen női test borítja be szintén a hőség miatt ruhátlan testét. Szólni
akart, de a lány ajkai nem engedték. Le akarta tolni a lányt, de annak teste
akár egy macskáé, ruganyosan, erőszakosan mégis gyengéden vissza
tolakodta magát. Egyet ért el a lány mellei tenyerébe kerültek és ott tört
meg az ellenállása. Kezei a lány derekára fonódtak és ott László
megsemmisült. Már csak az ösztönök vezérelték tetteiket.
.
Munbata elejtve a puskát, elveszítette minden esélyét az életben
maradásra. A fegyver a földre hullt, a vadkutya támadott. Hatalmas
dörrenés, és az ép ugró vadkutya mellkasa szinte szétrobbant. A másik
két vadkutya vinnyogva menekült. A vezér kimúlt, de még halálában is folyt
belőle a fehér habos nyál. Mumbata tudta ez mit jelent, hiszen apja és
anyja is orvosként praktizált. Veszettséggel fertőzött állatok rengeteg
halálesetet okoztak Afrikában. Most a másik kettő elszaladt, de a kislány
tudja jól, csak idő kérdése mikor marják meg. Egyszerűen nem maradhat
itt! Vagy visszamegy, vagy keres valakit, aki elviszi innét! Vagy. Vagy
meghal. Felvette a földről, az elsült puskát, és rutinosan kivette belőle a
használt lőszert és töltötte meg újra. Gyakran járt apjával cserépgalamb
lövészetre, így tanulva meg a fegyver kezelését. Apja engedte neki, hogy
ő cserélje ki az elhasznált lőszereket. Természetesen titokban mert
édesanyja szerint ez nem kisgyereknek való dolog. Persze anyukája tudott
róla, mert férje mindig büszkén mesélte neki lefekvésük ellőt, milyen ügyes
a lánya. Ez most valószínűleg megmentette az életét. Bár továbbra is
nagyon nehéz neki a fegyver, mégis magával cipelve elindult a
hajóállomásra. Mert ugyan mostanra a vadkutyáktól is fél, de az
oroszlánoktól még jobban! Ott kétségbeesve vette tudomásul, nincs
tovább! Itt is halott mindenki. Nincs senki sem aki segítsen neki. Akkor egy
rádió recsegését hallotta az egyik hajóból, amire az volt ráírva partiőrség.
– Itt DELFIN 20-21-es halászhajó. Partiőrség jelentkezz! Itt DELFIN 20-
21-es halászhajó. Partiőrség jelentkezz! Összeütköztünk egy elszabadult
vitorlással. A hajóm megsérült, léket kapott. Süllyedünk. A legénységem
meghalt! Segítséget kérek. Van ott valaki? Hal engem valaki?! Lao
kapitány. Vége…
Munbata felrohant a hatalmasnak tűnő kétmotoros hajóra. A hajó üres volt.
Kulcsai az indító állásban. Próbálta a rádió adó-vevőjét elérni, de nagyon
alacsony volt hozzá. Odahúzott egy üres sörösrekeszt. Felfordította és
ráállt. Tudta kezelni a Cb-rádiót, mert otthon is volt nekik.
– Itt DELFIN 20-21-es halászhajó. Partiőrség jelentkezz! Itt DELFIN 20-
21-es halászhajó. Partiőrség jelentkezz! Összeütköztünk egy elszabadult
vitorlással. A hajóm megsérült, léket kapott. Süllyedünk. A legénységem
meghalt! Segítséget kérek a kurva életbe! Lao kapitány. Vége…
Munbata Leakasztotta a kézi mikrofont, megnyomta az oldalán a gombot.
Összeszedte minden bátorságát és válaszolt.
– Itt a partiőrség. Munbata vagyok. Vége.
– Na végre! Mi a jó büdös francot csináltak maguk eddig?
Pasziánszoztak?! Basszus, süllyed ez a kibaszott teknő! Emeljék meg a
seggüket és húzzanak ide, de villám gyorsan! Lao kapitány. Vége.
– Munbata vagyok. Egy tizenegy éves kislány. Itt mindenki meghalt.
Vége…

folyt köv…