(A.K. András.

)
A tag, akit becenevén Elennek hívtak, legalább százharminc kiló. Nem,
egyáltalán nem kövér. Izmai feszesek. Magassága két méter. Kopasz
fején második világháborús sisak. Tarkójára horogkeresztet tetováltatott.
Egyik alkarján szögesdróttal befont lángoló kereszt. Míg másik alkarján a
halál angyala látható, kaszával a kezében és maga az Antikrisztus.
Mindkét tetoválás alatt strigulák. Négy függőleges, az ötödik áthúzva. Sok,
nagyon, de nagyon sok fekete strigula. Ruházata eltakarta ugyan, de a
mellkasára cirádás betűkkel volt rátetoválva a fehér testvériség. Mig a
hátát szinte teljesen beborító kereszt, melyen a megfeszített Jézust ép
megszúrja dárdájával a római légionárius. Vastag nyakán, a fenevad
számával. Hatszázhatvanhat. Szegecsekkel kivert bőrdzsekijét hasított
bőr nadrágját méretre kellet csináltatnia. Mert vastag, kidolgozott karjai,
lábai máskép nem fértek el benne. Szemeit, egy teljesen elsötétített
napszemüveg takarja el. Négyhengeres Cooperén hasítja a zúzmarás
hajnalt. Arcán mély szántásokat vájt a kín és a fájdalom. Teljesen normális
életet élt azelőtt. Szerettei erőszakos halála után egy neonáci csoporthoz
csapódott. Ott úgy érezte, hazaért. Megértik őt, együtt éreznek vele.
Gyűlöletét tovább szították az ott igen népszerű tanok. Zsidó, fekete,
cigány, arab, mind egy kutya. Vele éreztek, osztoztak fájdalmában. Dühe,
mégsem csillapodott. Fájdalma nem enyhült.
*
A kis templom sekrestyéje mögötti kelléktárolóban szorgalmas kezek
csattogtatták a kötőtűt. Kis kötött cipőcskék és füles sapkák készültek
újszülöttek részére. Olyanoknak, akik ezt megfizeti nem voltak képesek. A
templom ugyan katolikus volt, de az atya mindenkit szívesen látott. Legyen
az bármely valláshoz, felekezethez tartozó. Nem is volt népszerű egyházi
berkekben. De az idős, enyhén alkoholista atyát ez egyáltalán nem
érdekelte. Tette azt, amit jónak vélt. Ezen a lepusztult környéken ő volt az
egyetlen pap, és ez volt az egyetlen templom. Igy legyen az bárki,
bármikor bejöhetett. Akár imádkozni, akárcsak kissé elmélyülni
gondolataiban. Legyen az muszlim, zsidó, református vagy ép
istentagadó. Az atyát nem érdekelte. Sohasem zárta a templom ajtaját.
Rossz hírű, szegény és lepusztúlt környék lévén értelme sem lett volna.
Mégsem tűnt el soha semmi. Sőt, az adományai messze a
legmagasabbak voltak. És az atya csalt vele! Nem vallotta be a teljes
összeget. Úgy vélte, a maffia csak arra tarthat igényt, amiről tud. Igen, az
anyaszent egyházat maffiázta le! Ahogy ott megvolt a vélemény róla, úgy
az atyának is megvolt a véleménye róluk. A galeriről, ahogyan nevezni
szokta őket nyilvános miséiben. Természetesen mindenki tudta, miről
beszél. A helyiek mégis imádták a vén alkeszt. Közülük valónak tudták, igy
szinte bármit megtehetett. Egy alkalommal a helyi drogárust verte el
papucsával, mert túl közel merészkedett az iskolához. Egy héttel később
ugyanaz a drogdíler osztotta a pap által ellopott sekrestye pénzből az
ingyen ételt a szegényeknek vezeklésképpen. Máskor a korrupt
rendörökre támadt rá, amikor egy ártatlanra próbálták rákenni az egyik
gyilkosságot. Nagy fazon volt az öreg, mégis mindig mindent megúszott.
Igencsak volt dolga az őrangyalának. Az atya most ép az elkészült
babakelengyékért jött.
– Ennyi?
– Igen atya, ennyi.
– Kicsit aktivizálhatnád már magad. Nem ezért fizetlek!
– De hát én ezért nem is kapok semmit se!
– Itt kis pofám, itt! De majd a másvilágon, arra kell, hogy gyűjts! A vatikáni
valuta mindig is konvertibilis volt és az is marad! Ezt jól jegyezd meg. Na,
tessék belehúzni, még hat komplett szettre szükség lesz. Négy kék, és két
rózsaszín.
– Hála a jó Istennek, fehér nem kell!
– Bizony hála neki. Három hónapja nem halt meg újszülött a
Rezervátumban.
– Csak maradjon is így. Rendben atya, estig meglesz.
– Köszönöm gyermekem.
*
A Rezervátum. A helyiek csak igy hívták gettójukat, kitaszított
városrészüket. Ahol a szegénység és a bűnözés a legelképesztőbb
méreteket öltötte. Allea ép hazafelé tartott. Későn végzett a munkahelyén.
Sötét volt, közvilágitás szinte sehol. Mégsem voltak üresek az utcák. Itt
ilyenkor még tele volt az itt élni próbálókkal. Keze táskájában, ujjai közt
szorosan tartva egy gáz spréjét. Kellet is ez, mert este egy ilyen szép
nőnek egyedül nem is lett volna szabad kimozdulnia ezen a környéken.
Magas volt és arányos, szép, kecses testalkatú. Haja gesztenyebarna,
szemei, mint a smaragdok, zölden villogtak. A szegények korházában volt
ápolónő és ma elvállalta kolleganője műszakját is, mert annak dolga
akadt. Annyira elmerült gondolataiba, hogy észre sem vette a mellette
elhaladó négyhengeres Choppert és az azt követő, majd megálló luxus-
terepjárót. Egy pillanat műve volt az egész. Csak a fél cipője árulkodott
arról, itt pillanatokkal ezelőtt valaki hazafelé sétált. A terepjáró nagy gázzal
hajtott el egy sikoltozó, kétségbeesett fiatal nővel. A környék nem reagált,
hisz ez itt mindennapos. Aki látta, vagy be volt komálva valamilyen tudat
módosító szertől, vagy nem is mert volna beleszólni. Meg aztán kit
érdekelt volna, egy arab anyától és egy zsidó apától származó, mostanra
már félárván maradt lány sorsa! Allea küzdött. Esélye szinte semmi. Ennek
a rossz környéknek, egy elhagyatottabb helyére vitték. Kirágatták az
autóból. A lány egy pillanatra elgondolkozott rajta, hagyja magát.
Hamarabb túl van rajta, de aztán a női büszkesége nem engedte. Harcolni
kezdet becsületéért, talán az életéért is. Kirángatták a terepjáróból,
hárman lefogták, mig a negyedik kezdte a nőt megszabadítani ruháitól. A
Chopper lábtámasza kinyílt. Emberünk lassan közelitett a nőhöz, az
rémülten nézet rá. Kétségbeesetten sikított, de ez itt hasztalannak
bizonyult. Addigra a nadrágjától már megszabadították. Akkor megszólalt
a második világháborús sisakot viselő, ez idáig, a nőt elrabló emberek által
észre sem vett motoros. Aki, amikor látta a tükréből mi történt, kis vívódás
után megfordul és utánuk ment. Hangja tiszta és érthető, úgy beszélt
hozzájuk. No nem hangosan. Egész halkan, de annál dominánsabban.
– Hé, úrifiúk! Süketek vagytok?! Azt mondta nem akarja. Az pedig én
mondom, hogy engedjétek el!
Nem, nem voltak süketek. De hajlandóságot se mutattak bármi olyasmire,
amire olyan szépen meg lettek kérve. Láthatólag nem szoktak hozzá, hogy
parancsolgassanak nekik. Akkor lekerült a sisak és a bőrdzseki. Jól
láthatóvá vált a horogkereszt, az Antikrisztus jelképe, az égő kereszt,
melyet befutott a vértöl csepegő szögesdrót. A halál angyala kaszával a
kezében.
– Ez csak egy ócska kis ribi! Fizetünk neki, úgyhogy ne szól bele öcskös...
– De a hangadó befejezni már nem volt képes kis monológját, mert egy
negyvenhatos bakancs teljes felületével landolt a mellkasán. Alig pár
másodperc telt el, és a négy gazember ájultan feküdt a földön. A fiatal nő,
még mindig remegett. Elen visszaadta a lányról leráncigált nadrágot
tulajdonosának, és elvette az ájult manusok tálcáit, telefonjait és ékszereit,
kocsikulcsukat. Majd megkötözte őket azzal a valamivel, amit a földön
talált. Talán villanydrót lehetett. Beletette zsákmányát egy kis szütyőbe,
és az övére akasztotta.
– Veled meg most mit kezdjek?
– Engedj utamra kérlek.
– Az nem fog menni.
A lány úgy érezte, cseberből vederbe esett. Bár nem értette, ha ő is meg
akarja erőszakolni, minek adta vissza a nadrágját.
– Ezt most nem igazán értem.
– Ezekből a városi úrificsúrokból van még bőven a környéken ilyenkor. Azt
hiszik itt nekik mindent szabad. Itt bármit megtehetnek. Mert itt nincsenek
törvények. De ha vannak is, ők azon felül állnak. Mert megtehetik. Ha
utadra eresztelek, hamar ugyanígy jársz. Ahogy látom közülünk való vagy.
– Kik közül?
– A rezervátumban élsz te is, vagy nem?
– De igen. Számit ez valamit?
– Hogyne számitana. Mi egymást nem faljuk fel, mert egy csapatban
játszunk. Megmentettem a bőrödet, tehát felelőséggel tartozom utánad.
– Szerintem nem!
– Szerintem meg igen, úgyhogy nincs vita! Itt a sisakom húzd fel! Hova is
lesz a fuvar?
– A Dzsumanzsibe!
– Igazi ketrecharcos lehetsz, ha ott élsz! Akkor előtte meg kell állnunk
Csucsunál. – A lánylak ez egyáltalán nem tetszett! – Ne parázz már.
Induljunk! Hajnalban nekem melózni kell mennem.
– Ne persze, parti lesz mi? Csucsu, meg még ki?! – Elen nagyot sóhajtott.
– Csucsu a helyi plébános. – Vigyorogva mondta, tényleg viccesnek találta
a helyi plébánost a lány által beleképzelt szerepben. A lány is ironikusnak
találta, ahogy belegondolt. És tényleg, ha bármit is akart volna ez a
nagydarab ellenszenves fickó, már túlennének rajta. Úgyhogy felült a
motorra, a fejénél két-három számmal nagyobb sisakot felhúzva. Ép csak
beért a külváros egy lakottabb részére, Elen megált egy melegbár elött.
Egy szőke, alacsony mégis igen vékony fickó intett neki.
– Szeva!
– Szevasz Bongó. Van egy ajándékom számodra. – És átdobta a
luxusterepjáró kulcsait. – Az öreg híd alatt, a visszafordulónál várja négy
szórakozni vágyó úri ficsúr, hogy nektek ajándékozhassa.
– Nocsak, csak nem a Gitáros lányával akartak papás-mamást játszani?
– Hogy ki vagy te? – A lány csak elfintorodott, egy ez van mosollyal. – Még
jó, hogy nem hagytalak ott. Apád felgyújttatta volna az egész belvárost.
Bongó is csak a fejét rázta, a Rezervátum egyetlen lakója sem szerette,
amikor a gazdagék idejönnek portyázni.
– Elen, vidd haza a kislányt. Az úrifiukat majd mi el szórakoztatjuk. Ha
partit akarnak, meg huncutkodást, hát tőlünk megkapják. Úgy is jövök
eggyel a Gitárosnak. – És a melegbár hamarosan kiürült egy időre.
*
A prédikátor ép végzet volna mára, vagyis kitöltőt magának egy
vizespohár tömény szeszt. Amikor is bepöfögött Elen utasával. Elkérte a
lelkipásztor motorossisakját, és húsz percen belül a lány otthon volt.
Másnap Elen munka után ment a plébániára, visszavitte a sisakot. A
tisztelendő atya már spicces volt.
– Nem gondoltam volna, hogy lesz valaki még az én életemben, aki
megtöri a jeget! – A plébános mosolya őszinte volt.
– Csak kisegítettem. Ennyi.
– Ő is igy gondolja?
– Az engem nem érdekel, ő mit gondol. Amúgy is unszimpatikus vagyok
neki.
– Nem gondolnám. Itt volt reggel a Gitárossal, aki szerint téged a
gondviselés küldött. Úgyhogy lesz új teteje a templomnak, mert az nem
szeret tartozni senkinek sem. Nemhogy a teremtőnek! Sokat kérdezett
rólad a leány. Például azt is meleg vagy e? Még az apjának is feltűnt,
annyit kíváncsiskodott.
– Remélem csak rosszat mondott rólam atya! Vagy inkább semmit sem.
– Fiam, én isten szolgája vagyok. Isten házában ne mondhatok valótlant.
– Ahaa. Hogy is volt azokkal az illegális bevándorlókkal?
– Az más volt! Őket az úr küldte, hogy óvjam meg a seggüket a gonosztól.
– Ezen mindketten mosolyogtak. – Lenne itt még valami. Tudnál kötni ma
négy szett rózsaszínű kelengyére valót és egy kéket?
– Hát persze atya.
– Mikor szedetedd már le magadról a fenevad jelképét fiam?
– Soha atyám! Ami megtörtént, megtörtént! Azt nem szabad sem eltitkolni,
sem elrejteni. Különben is Isten mindent lát! A valót is.
– El kellene már engedned őket! Nekik és neked se jó igy. Mert ők sem
nyugodhatnak, amig a te lelked vérzik. Enged el a fájdalmad és akkor
végre én is megihatom a miseborom. Három éve várom, hogy
megtehessem.
– Atyám, ezt ne! Kérem. Inkább nekiállok a horgolásnak, mert igy sohasem
fogok végezni.
– Oh dehogynem fiam, hisz ma nem egyedül fogod csinálni. Kaptál
segítséget az úrtól.
És valóban kapott segítséget. Allea igen ügyetlenül horgold, de annál
kitartóbban. Elen egy pillanatra nagyon mérges lett öreg barátjára a
szentfazékra. Aztán ahogy nézte a lány horgolását leült mellé, és ö is
elkezdte a sajátját. Hamar utolérte majd lassan, nagyon lassan folytatta.
Úgy, hogy Allea jó alaposan meg tudja figyelni és utána csinálni. A lány
hamar belejött és tényleg hamarabb végeztek. Amikor Allea gyalog elindult
hazafelé, Elen nagyot sóhajtott. Csak a fejét rázta lemondóan. Valahogy
sejtette, hogy ez igy fog történni. És azt is sejti kinek a keze van még
benne. Visszament az atya sisakjáért és hazafuvarozta a leányt.
*
Tizenegy hónappal később, atya betette a következő megtelt
babakelengyés dobozt a raktárba. Lassan másik helyet kell neki találnia,
mert ez is tele lesz. Persze, fogy is a keresztelők alkalmával, de közel sem
úgy ahogy az önkéntesek az kötik. Szépen Összecsiszolódtak a fiatalok.
Négy éve, amikor a tiszteletes feladta az utolsó kenetett Elen feleségének,
akkor ígéretet tett neki. Megígérte vigyáz párjára, nem engedi elkallódni.
Négy év. Nem volt egyáltalán könnyű. Ez a fiú megjárta a poklot. Négy éve
dolgozik rajta és úgy néz ki, sikerül neki kirángatni onnan. Elen megjárta
párjával a menyországot, nélküle az alvilágot, a gyehenna tüzét.
Megtapasztalhatta mindkét oldalt. És most úgy néz ki újra hazaérkezet
Allea oldalán.

Vége…