IX.

tétel: Petőfi Sándor szerelmi költészete

Petőfi Sándor:
 1823-ban született Kiskőrösön, evangélikus családba
 Költő, forradalmár, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb
alakja.
 Ő volt a magyar romantika kiteljesítője.

A Júlia-szerelem:
 1846. ősz  megismerkedik Szendrey Júliával, 1847. ősz  esküvő, nászút Koltón
 Kapcsolatuk kezdetben ambivalens, Júlia nehezen szánja el magát az elköteleződésre.
 Házasságuk 3 éve alatt egy fiúgyermekük született.
 A téma újszerű a magyar lírában  Petőfi ír először hitvesi költeményeket.
 A szerelmes versekben többféle kép vetül egymásba:
o boldogság és aggodalom;
o a jelen és a jövő;
o a fiatalság és az emberi élet elmúlása miatt érzett aggodalom

Szeptember végén:
 Műfaja elégia, Petőfi 1847-ben, Koltón írja meg.
 Bár a mézeshetek alatt íródott, a várakozással ellentétben mégsem a felhőtlen
boldogságról szól.
 A boldogság és a halál, a viruló fiatalság és az elkerülhetetlen elmúlás, a
gondtalanság és az aggodalom kettősségére, ellentétére épül a költemény, s ezt a
szokatlan megoldást csak erősíti a természetből vett képek sora.
 A vershelyzet a 2. versszakból derül ki: a hitves a vers beszélőjének mellkasára hajtja
fejét, úgy nézik a tájat  idillt sugall.
 Az első versszakban mind a négy évszak motívumai megjelennek, jelezve az idő gyors
múlását, az emberi mulandóság feltartóztathatatlan voltát.
 A második strófa a hitveshez szól: a fiatalon özvegyen maradó feleség képének vízióit
festi meg:
„Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?”
 A kétségeit megfogalmazó kérdések miatt a látszólagos harmónia megbomlásának
lehetünk tanúi.
 A költemény a síron túl is tartó szerelem képzetével zárul:
„Még akkor is, ott is, örökre szeret!”
 A lírai én elképzelt özvegye hűségében nem bízik, de biztos saját elkötelezettségét
illetően; szerelméhez fűződő érzéseit meginghatatlannak, öröknek gondolja.
 Verselés:
o ütemhangsúlyosan (négyütemű 12-es és 11-es) és időmértékesen is ritmizálható;
 o keresztrímes.

Minek nevezzelek?
 Műfaja: rapszódia
 1848-ban keletkezett.
 Az öt versszakból álló költemény minden strófája hasonló felépítésű: ugyanaz a költői
kérdés fogja őket keretbe:
„Minek nevezzelek?”
 De amíg a strófák elején a kérdés bizakodást jelent, hogy szavakkal leírható,
megrajzolható a kedves, addig a versszakok végén elhangzó kérdés a próbálkozás
kudarcára utal.
 Nem alakul ki valódi párbeszéd, a beszélő az érzései megfogalmazására és szeretete
tárgyának méltó megnevezésére tesz kísérletet.
 A versben a romantika szerelemfelfogása jelenik meg: a szinte önkívületi állapotban
eggyé olvadó szerelmesek az örökkévalóságba nyernek beavatást a szerelem
segítségével (Csongor és Tünde).
 Az egyes versszakok egy-egy komplex képet bontanak ki:
1. versszak – a szeme: csillag  a szem metaforája  a tekintet sugara patak, amely a
lélek tengerét táplálja
2. versszak – a tekintete: pillantás  bibliai metafora (Noé galambja)
3. versszak – a hangja: a csalogány hangja  a szerelem szimbóluma (varázserővel bír,
évszaktoposz)
4. versszak – az ajkai: ajkak  lángoló rubintkövek  csók tüzében egyesülés  az
örökkévalóság megtapasztalása
5. versszak – a lénye: metaforák halmozása  fokozhatatlan rajongás
 A vers készleltetésre épül  hiába a várakozás, hogy a kérdésre választ ad a
versbeszélő: a válasz nem érkezik meg, miközben a rapszódia érzelmi ereje egyre
inkább fokozódik.
 A hitves szeme (tekintete), hangja, csókja, szépsége is különleges, de a lírai én végül
belátja kudarcát: a szerelem érzése (hiába próbálkozik) nem foglalható szavakba:
„Édes szép ifju hitvesem
Minek nevezzelek?”