A SZÉP ÉS ÉRTELMES BESZÉD

Kedves testvérek, Atyámfiai. Már sokadszor vagyunk így együtt, hogy egymás hite és
ismerete által épüljünk. Mindig várakozó örömmel jövök, hogy majd gazdagodva menjek
(menjünk) haza. Ugyanígy megyek a heti Bibliaórákra is, örülve egymásnak, meghallgatva
még a heti történéseket, ha történt valakivel valami jó vagy rossz.
Mindezt a beszéd által tesszük. Gondolatokat, információkat közlünk. Ez az ember
kiváltsága, Isten ajándéka. Társas lények vagyunk, ezért a kapcsolatainkban nélkülözhetetlen
eszközünk a beszéd.
Az állatok között, még a rovarok, halak között is létezik kommunikáció. De mi ez az
emberi beszédhez képest! Micsoda erő van benne, micsoda árnyalt finomságokra képes az
emberi nyelv! Minek, vagy kinek az eszköze a nyelvünk?
Legközvetlenebbül annak aki beszél, hiszen gondolatait, szándékát közli vele.
Mózes elhívásáról hallottunk az előzőekben, és ez is jól mutatja, hogy Istennek a
beszéd ajándékozójának szándéka van azzal, hogy minket beszélőkké teremtett. Isten és az
ember közötti gondolatcsere magasabb szinten, - szellemünkben – történik, de a beszédnek is
fontos része a Vele való kapcsolat tartása. Imáink egy része nem nélkülözheti a megszólalást.
Róla vagy az Ő szándékairól írásban is kapunk –adunk információkat, de túlnyomó részben az
élő-beszéd hordozza amit Istenről tudunk vagy tudnunk kellene.
Milyen is a mi beszédünk? Gyarló! Amilyen a mi egész lényünk. A megromlott ember
megromlott képessége!
Azt tudjuk, hogy a hűvös-alkonyait beszélgetés előtt Ádám elragadtatva szól az
asszonyemberről, de a szégyen után, a megterhelt lelkiismerettel már bizony a vád és
felelősség áthárítására használja nyelvét.
De most csak érintőlegesen említem a szellemi hátteret, mert bizony ez egész testi
valónk is hordozza a megromlást. Betegségek, fogyatkozások kihatnak az egész emberi testre.
Mire az Úr Jézus a Földre teszi a lábát, az tele van csonka-bonka, néma, süketnéma emberrel.
A kisebb bajok részletezve nincsenek említve, pedig minden bizonnyal bőven jelen voltak,
vannak ma is.
Mostani témánk alanya, Mózes, például dadogott. Erre hivatkozva próbálta elhárítani
Isten hívását. 1 Testvére Áron, ékesen szóló volt. Tehát a beszédszervek az egyik embernél
sérültek vagy akadályozottak, míg a másiknál épek.
És itt szeretnék szólni a beszéd fizikai milyenségéről. Amikor mindaz a bonyolult
rendszer, ami a beszédet lehetővé teszi, - idegek, szánk, tüdőnk, gégénk, nyelvünk – ha ép,
akkor mindez funkcionál, és mégis olykor valami baj van, mert a megszólalót nem mindig
értjük, vagy nehezen értjük. Miért, Mert a beszédnek van hangereje is. Lehet valakinek szép
hangja, de ha halkan, zárt szájjal mondja mondanivalóját, nem biztos, hogy eljut a másik
ember füléhez. Márpedig a másik szervünk a fül, szükséges ahhoz, hogy vegye az adást. De a
fülünk sem maradt ki a megromlásból, és jó ha tekintetbe vesszük a nehezen hallókat, akik
nem feltétlenül az idős korosztály tagjai.
Tulajdonképpen már sorra is vettem az elsődleges gyarlóságainkat, amelyeket szinte
minden közösségben tapasztalni lehet, azt, hogy a megszólaló magának beszél, zárt szájjal és
halkan. Talán így gondolja az alázatosságát érzékeltetni? De akkor miért hangos az óra
végén?

1
Péntek esti tanulmányunkban megvizsgáltuk azt a szempontot is, miszerint valószínűbb, hogy nem
beszédhibája indokolta vonakodását, hiszen Csel.7,22. szerint „kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben”,
hanem nyelvi gyakorlatlansága, hiszen 40 évet töltött távol Egyiptomtól, így nehézkessé vált számára az
egyiptomi nyelv használata.
 Tehát beszélőszerveink épek, de valamilyen okból nem érezzük fontosnak, hogy
megszólalásaink érthetőek – hogy ne mondjam – élvezhetőek legyenek. Mert bizonyára
ismerjük azt az Igét, ami így szól:
 „Mint aranyalma ezüsttálcán” Péld.25,11.
Aranyalma az Igétől átszőtt mondandó. Csak a tálcánk nem mindig ezüst. Pedig lehetne! Egy
kis odafigyeléssel. Nyilván azért szólalunk meg, mert késztetést érzünk arra, hogy
gondolatainkat megosszuk egymással, kölcsönösen épülve ezáltal.
Talán ismerjük a mondást:
„Ismerd meg önmagad!”
Ez egy életre szóló feladat. Ennek csak egy kicsiny, de nem lényegtelen része a beszédünkre,
megnyilvánulásainkra való figyelés, tudatosítás, és ami azután lehetséges, a korrigálás.
Szó sincs arról, hogy szónokoljunk vagy holmi mesterkélt és tőlünk idegen
modorosságot vegyünk fel, csupán egy egészséges, nyitott és bátor megszólalásról.
Kétségtelen, hogy egyéniségünk, természetünk is benne van beszédünkben, és még sok
minden. Ebből csak három dolgot említek:
1. Mit gondolok a témáról,
2. a hallgatómról (hallgatóimról),
3. mit gondolunk önmagunkról.
Ez kissé rejtetten, de benne van a megszólalásunkban. Ha kedves a témám, szeretem a
hallgatóimat, magamról józan ítéletem van, tükröződjön ez a megszólalásunkban jól
érthetően. De hadd említsek még néhány gyarlóságot. A gyors, hadaró beszédet, aminek a
felét sem érteni – azután nem tudom miért, a beszélő szája elé teszi a kezét, de csak akkor,
amikor beszél. Vagy lehajtja a fejét. Ugye találkoztunk már ilyesmikkel?
Tudjuk, létezik a testbeszéd. Ennek szakértői bizonyára meg tudnák mondani ennek az
okát. Manapság a kommunikáció, az információ és a vele kapcsolatos tudományok nem
véletlenül kerültek ilyen mértékben az előtérbe. Érzi, tudja mindenki, hogy a szó hatalom.
Mint mindent, ezt is lehet jóra vagy rosszra használni, sőt, hatékonyan vagy csak ingerlően.
Isten ezt a képességet annak a jónak eszközéül adta az embernek, ami az Ő közlése az
Igével. Élet és halál van a szánkban.
 Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?
Kor.I.14,8. (Protestáns fordítás.)
- mondja Pál apostol.
Ezért használjuk nyelvünket, hangunkat, világos, szép, érthető, hallható módon Isten
dicsőségére és a közösség javára!

Lóczi Ilonka Piliscsabán 2008. október 10-én