A Dunánál

A Dunánál(1936) az óda műfajának modern változata.

Az ódát az érzelem és a gondolat, egymásba rétegzése jellemzi. A víz-képzet és az óda műfaja már az
európai kultúra kezdeteinél jelen volt. Még ősibb sajátossága a műnek a hármas tagolás.

Az alaphelyzet azonos a többi versével: egy adott pontból szemlélődik a költő, néz, hallgat, és figyel.
Mos a „rakodópart alsó kövén”, a Duna-parton. A Duna a költő konkrét és elvont jelképeinek
sajátosságait egyesíti. Nemcsak egy folyó, hanem a közös történelemnek is tanúja.

Az első rész víz-képzetei mozgás, változás ritmusságára is utalnak. A víz hullámzik, ringat, remeg, a
mindez az emberre is vonatkozik. A hullámzás olyan, mint a dolgozó ember izmainak mozgása, a folyó
úgy ringat, mint az édesanya.

A költemény 1 része egy vezérmotívumból kiindulva a mű legtöbb motívumát, alapozza meg. Maga a
Duna-képzet keretbe fogja a verset.

A Szép szó folyóirat 4-5. száma történeti tanulmányokat tartalmazott. Mai Magyarok Része
Magyarokról címmel.

Az antológiát a Dunánál c. költemény vezette be.(1936)

Az Óda 3 részből épül fel.

Az 1 rész fő motívumát a Duna képe és ennek asszociációi alkotják. Az egész részt áthatja a víz
ősképe, amely az idő örökké megújuló áramlását érzékelteti. A rakodó part lépcsőjéről szemlélt folyó
látványával kezdődik /indít/ a költemény. A külső látvány azonban elindít egy belső folyamatot is.

A víz a múltat idézi fel. A költeménynek ez az 1 része a 3.részben megfogalmazott politikai programot
készíti elő:

Az embernek szembe kell néznie a történelem zaklató kérdéseivel. Az első 4 sor ellentétekben mozgó
mégis összetartozó jelenségeket mutat be: felszín és mély, eszmélődés és cselekvés-

A második része általános értelmű és az emberiség a múlt és a jelen összefüggőségei előtt tárulnak
fel.

A 3 részben a költemény hangja ünnepélyes és emelkedett lesz, a strófák is meghosszabbodnak. A

költő itt vonja le a tanulságot a múltból és a jelenben a jövő számára. Először saját múltját veszi
birtokba. Kiterjeszti a „őssejtig”. Ez a részlet a Keleti filozófiák hatását mutatja.

A buddhizmus tanítása szerint a világmindenség egyetlen szubsztanciából bontakozott ki, hogy egy
idő után minden ismét eggyé olvadjon.

De nemcsak az emberiség történelmét éli át, hanem nemzetének és Duna-menti népeknek a sorsát
is. Érzi a múlt erejét, de súlyát is. A múltnak „szelíd jövővel” vagyunk adósai, az emberiségnek
vállalnia és rendeznie kell a múltját. „…Rendezni végre közös dolgainkat, Ez a mi munkánk; és nem is
kevés.”

A rendezés nemcsak a Duna- völgyi népek megbékélését és összefogását jelenti. A felhívás egy nagy
társadalmi rendezésre is vonatkozik.

Hazám
József Attila pályája végén a Hazám c. Szonettciklus (1937) a közösségi felelősség utolsó nagy
költeménye. Bevezető versének készült a Szép Szó 1937 júniusi Mi a magyar most? c.
különszámához.

A 7.részből álló költemény, valóságos szociológiai körképet fest a 30-as évek Mo-áról. És a költő a
falukutató mozgalmak törekvéseit és eredményeit fogalmazza verssé.

A szonettek önmagukban is zárt egésznek mégis egymásba kapcsolódó füzért alkotnak. Összefogja
őket a költői én állandó jelenléte. A bevezető szonett a nyári éjszaka különös hangulatában hazatérő
férfi alakját mutatja, akire az utcán háló emberek látványával „rácsap” a nyomasztó valóság.

A következő 5 szonettben a költő „Nemzeti nyomor” képeit idézi elénk. Először a falu a parasztság
helyzetéről szól. Rideg tényeket felsorolva ad hírt a falu elmaradottságáról, kiszolgáltatottságáról és
megmutatja a bajok megszüntetésének módját is:

„Föl kéne szabadulni” és„ a dolgozó nép okos gyülekezetében Hányni vetni meg száz bajunk.”

Megjeleníti az erőszakon alapuló hatalom működését az embertelen földesurat a terrorral

megfélemlített népet, a szabad választás és döntés emberi jogának hiányát, akinek sorsa általános
érvényűvé válik: „S mint szorongó kivándorlókra Ránk is úgy vár az újvilág.”

Ezután a munkás sorsának más versekből (Külvárosi éj, Város peremén) más ismert jellemzése
következik. Végül –mintegy az elmondottak összefoglalásaként megnevezi az egész beteg
társadalmat életben tartó törvényt: „Fortélyos félelem igazat minket”.

A szonettciklus váratlan fordulattal zárul: Az országból számkivetett otthontalan költő hűséget fogad
hazájának. A költemény a fenyegető fasizmus árnyékában született és József Attila tudta: A
hazafisága most azt követeli hogy azonosuljon a létében veszélyeztetett Magyarság sorsával.

A számvetés versei
 Az 1937-es esztendő versei a végső számvetést fogalmazzák meg.
 A jelenben a helyzete reménytelen, a jövőből a költő már csak műveivel részesedhet. Ahogy
haladunk előre az utolsó esztendőben, mind jobban bezárulnak a költő lehetőségei.
 Kíméletlen önelemzése szerint nincs már semmi lehetősége a méltó életre. A vereségnek, a
bezártságnak ebben az állapotban már költészete sem jelenhet értéket és vigaszt. Saját élete
elhibázottságát tekinti a vereség fő okának.

Tudod, hogy nincs bocsánat…

Ezt a végpontot legegyértelműbben a Tudod, hogy nincs bocsánat… (1937 szeptemberében)

önmegszólító vers. Az önmegszólító verstípus Balassi óta jelen van költészetünkben, és különösen
gyakori a 20. században. A költő önmagát szólítja meg. Az önmegszólító vers végső létösszegzés is
egyúttal. A Tudod, hogy nincs bocsánat…alapmondata, kulcsmondata: „légy, ami lennél: férj”. Vagyis
vond le a végső következtetést abból, hogy az életben nincsen számodra vállalható szerepe. A
személyiség már minden reménytartalékot mozgósította, nincs út tovább.

A legutolsó vershármas

Három legutolsó verse, a Karóval jöttél…, a Talán eltünök hirtelen… és az Ime, hát megleltem
hazámat… már a halál partjairól tekint vissza életére. 1937 novemberében Balatonszárszón
keletkeztek.

E versnek az első sorral címet az utókor adott.

Karóval jöttél…

A Karóval jöttél… szintén önmegszólító vers s ezúttal is létösszegzés, amely a gyökerekig: a

gyermekkorig, az ifjúságig megy vissza.

A felnőtt szólítja meg gyerek-önmagát, a remény nélküli ember a reménykedőt.

A Talán eltünök hirtelen… summázza a számvetés lényegét. A biblia tékozló fiú vallomása ez: a bánat
és az önbírálat teljes, s a bűnök és következményeik is rokoníthatók Jézus példázatával. Van azonban
egy döntő különbség. A tékozló fiú teljes bocsánatot nyer atyjától, a vers vallomásvetője viszont
teljesen magára marad, nincs hova és nincs miért visszatérnie. Egyetlen hely még van számára: ezt
leli meg az utolsó versében.

Ime, hát megleltem házamat..

Valószínűlegez az utolsó befejezett vers, létösszegzés.

Az indítás döbbenetes hatását a haza fogalmának leszűkítése okozza. Nem a költő, hanem a számára
adott lehetőség végzi el a szűkítést: hazája csak a sírja lesz. A haza a közösség teljes hiányával indul a
vers, s a szűkebb közösség, a család teljes hiányával zárul.