Hitler utolsó áldozatai

1944 nyarára már senkinek nem lehetett kétsége arról hogy a németek elveszítik a háborút,
egyes katonai vezetők a háború mihamarabbi befejezése miatt merényletet hajtottak végre
Hitler ellen. Hitler ezután Gobbelst nevezte ki a „totális hadviselés birodalmi biztosává”. 1944
nyaráig Kelet- Poroszország lakói biztonságban érezhették magukat. 1945-ös januári
offenzívában a szovjet egységek a kelet-poroszországi védelmet szinte komolyabb erőfeszítés
nélkül törte át. Königsberg sok bombázást kapott és elvágták Németországtól. Január végére a
vörös hadsereg körbezárta a tartományi fővárost, ezek után csak a tengeren illetve a a
befagyott tenger jegén illetve turzáson tudtak menekülni. Mintegy félmillió embernek sikerült
így megmenekülni, a legtöbben Danzig felé mentek aztán tovább nyugatra. Az 1944
júliusában Memelben kezdődő első evakuálási akcióktól az 1944-45-ös téli hónapokig
kereken 2.5 millióan menekültek a Balti-tengeren át: túlnyomórészt anyák és gyermekeik,
valamint idős emberek jutottak biztonságba. A mentési akcióban több mint ezer kereskedelmi
és hadihajó vett részt, de nem mindegyik érte el az úticélját.
A „Wilhelm Gustloff” vált a civil utasok pusztulásának jelképévé. Egy szovjet tengeralattjáró
3 torpedótalálata után 10000 utas közül csupán 1000 embert tudtak élve kimenteni, az
áldozatok fele gyermek és fiatalkorú volt. 1944 elején Kelet-Poroszországban 2.4 millió
ember érteből 1.8 millió ember próbált elmenekülni a vörös hadsereg elől viszont sehol sem
lehetett irányított menekültáradatról beszélni. Az evakuálási parancsokat vagy későn vagy
egyáltalán nem adták ki. Mindenesetre a túl későn jött parancsért 500000 német az életével
fizetett. A szovjetek a munkaképes lakosságot először táborokba gyűjtötték majd deportálták
őket Szibériába.
Az 1945 tavaszán és nyarán zajló, vörös hadsereg előli menekülés valamint a vad elűzések
után most már a szabályozott kiutasítás szakasza következett. A győztes hatalmak
megállapodtak Potsdamban a németek áttelepítéséről. Az ötlet nem új ez a megoldás korábbi
konferenciákon már felmerült. Az érintett országok Magyarország, Csehszlovákia és
Lengyelország voltak. Lengyelország elvesztette keleti területeit, ezért az itt lakó lengyeleket
áttelepítették nyugatra ahol németek laktak. Sok radikális elűző akcióra került sok különösen
az etnikailag kevert területeken, elsősorban az Odera és a Neisse közelében élő németek
szenvedtek e miatt. Többnyire éjszaka űzték el őket és gyalog kellett elindúlniuk a szovjetek
által megszállt zónába. Ezek az akciók mögött az a megfontolás állt hogy a Lengyelország
nyugati határaira vonatkozó megállapodásig megtisztítsák a környéket ezáltal jobban tudjanak
érvelni az Odera Neisse határ mellett. A hazából kivezető utolsó lépés második része a
potsdami egyezmény után következett. Anélkül, hogy megvárták volna a Szövetséges
Ellenőrző Tanács 1945. október 17-i kiutasítási tervét, augusztusban és szeptemberben főleg
Felső-Sziléziából indítottak gyűjtőszállítmányokat a szovjet megszállási övezetbe. Ősszel a
kiutasítási akciók Pomerániára, Kelet- Poroszország déli részére, Posenra és Nyugat-
Poroszországra is kiterjedtek.
Új eljárás honosodott meg: az „önkéntes kiutazás”, amint hivatalosan nevezték. A következőt
értették rajta: olyannyira meg akarták nehezíteni a németek életét hazájukban, hogy erőszakos
nyomás nélkül is útnak induljanak néhány bőröndjükkel. Összességében olyan légkört
teremtettek, amely mintegy kierőszakolta a kiutazást.
Tehát nem lehet itt szó „szabályszerű” és humánus áttelepítésről. Amint azt a potsdami
egyezmény előírta. A németek továbbra is jogfosztás,hiányos élelmezés és rossz orvosi ellátás
áldozatai voltak.
A „tervezett” kiutasítás első napjainak káosza folytatódott, 1946 elején még mindig 120000
német élt Breslauban. Csak az 1946 februárjától bekövetkező, központilag irányított
kiutasítás hozta meg a gyorsabb és hatásosabb kitelepítés kívánt sikerét, még akkor is, ha a
szervezési hiányosságok még 1947-ben is napirenden voltak.
1945-ben a szállítmányok kivétel nélkül a szovjet zónába érkeztek, ezután már a brit zónába
vitték a németeket. A „ Fecske művelet” fedőnév alatt 1946 tavaszától az év végéig csaknem
1.5 millió ember került szervezett tömeges szállításokkal Lengyelországból Németország
nyugati részébe.
Ténylegesen már 1946 decembere óta nem kerültek menekültek a brit zónába, és 1947
januárjában a szovjet hatóságok is leállították a menekültek felvételét kerek három hónapra.
Viszont novemberben már itt is leálltak a szállítások ténylegesen 1.8 millió német került
Lengyelországból az akkori NDK területére.1947 áprilisában a lengyelek szerint az „ismét
csatolt területeken” 5 millió lengyel és 400000 német élt.
1951 végéig a központi munkatáborokban tartott németek utolsó csoportjai is megkapták a
kiutasító határozatot , és kisebb szállítmányokkal mentek Németországba. Német hivatalos
adatok szerint 180000 német maradt egyenlőre Lengyelországban.
1945 áprilisában és májusában a 3.1 millió szudétanémet mellett még további 400000 német
állampolgár tartózkodott Cseh és Morvaországban.1945. július 3-án a csehszlovák kormány a
szövetségesekhez fordult. A britek és a franciák barátsággal fogadták azt a kérésüket , hogy
segítséget nyújtsanak nekik 2.5 millió német szervezett kitelepítésében. Júniustól a
konferencia kezdetéig a katonai adatok szerint már több mint 110000 németet szállítottak
Csehszlovákiából a szovjet zónába. 1945 november végén a kitelepítési statisztika 730000
németet jegyzett, ezek közül 600000 fő került Németországba, és további 130000 Ausztriába.
Az úgynevezett Benes dekrétumok egy része, amelyek meghatározták a háború utáni
Csehszlovákia jogi irányelveit, a szudétanémeteket érintette. A dekrétum gyökeresen
megváltoztatta a tulajdonviszonyokat. Kárpótlás nélküli kisajátítás és gazdasági kiiktatás
következett. Egy tovább 1945 júniusi dekrétum a szudétanémetek politikai üldözéséről és
megbüntetéséről szólt. 1946 végén 1440000 német volt az amerikai zónában és 790000 német
került a szovjet zónába. Maradt 230000 német akiknek a helyzete csak lassan változott. A
németek 200000 elűzési veszteségből indultak ki, míg a cseh vizsgálatok 40000 emberről
számoltak be. A németek Csehszlovák Köztársaságból történő szervezett kiutasítása során
1946-ban –amely a legnagyobb elűzött hullám éve volt-764 vasúti szállítmánnyal 786000
kiutasított került Bajorországba. 1946 végére 1.7 millió menekültet illetve elűzöttet helyeztek
el Bajorországban. Ezáltal Bajorország lakossága az 1939. évi 6.9 millióról 1946 végére 9
millióra nőtt, a szudétanémetek 50 százalékos arányukkal a kiutasítottak messze a legnagyobb
csoportját képezték, őket követték a sziléziaiak 26 százalékkal.
1946-ban Bajorország 1381 menekülttáborában 146000 személy lakott. Az ötvenes években
egy kiterjedt lakásépítési programot indítottak el amelyek célja ezen táboroknak a
felszámolása volt a program 1963-ban záródott le. Az úgynevezett belső áttelepítés lehetővé
tett némi kiigazítást. Ez az állami áttelepítési program segítségével támogatott, önkéntes
migrációs mozgalom a menekültek tartományi szinten mért kiegyenlítése keretében
gondoskodott arról, hogy a leginkább terhelt felvevő tartományokból- Bajorországból,
Schleswig-Holsteinből és Alsó_szászországból-1960-ig több mint 1 millió embert
telepítsenek át túlnyomórészt Baden-Württembergbe, Észak-Rajna-Vesztfáliába és Rajna-
vidék-Pfalzba. A menekültek lassacskán beilleszkedtek viszont a kezdeti időkben nagyon
magas százalékra rúgott azoknak a száma akik vissza akartak térni a szülőföldjükre. Több
pártot is létrehoztak mert úgy gondolták hogy az akkori pártok nem képviselik megfelelően az
érdekeiket. Ilyen párok voltak a Neubürgerbund, Deutsche Notgemeinschaft, és müködött egy
rövid ideig a Notparlament der Vertribenen. Az 50es években különös sikereket ért el a Block
der Heimatvertriebenen und Entrechteten, az elüzöttek képviseletében a céljuk az elveszett
vagyon kárpótlása volt.
Véleményem szerint a nagyhatalmak nem szerettek volna egy erős Németországot és ezért a
lakosságot új határok mögé terelve ( ez nem csak a németek esetében történt) a maradék
Németországot pedig zónákra felosztva próbálták meg irányítani. A téma ennél sokkalta
összetettebb mint amiről 3 oldalban be lehet számolni nem esett szó a magyarországi német
kitelepítésekről illetve arról, hogy a menekültek mit vihettek vagy éppen mit nem vihettek
magukkal, továbbá arról sem esett szó hogy mennyien szöktek át a szovjet zónából a nyugati
szövetségesek által ellenőrzött zónába. Volt akiknek kétszer is újra kellett kezdeni. Illetve
lehetne még hosszasan boncolgatni az elűzöttek beilleszkedést is 45-től az 50-es 60-as évekig
is.