3.

Vízjárás és vízjárási rendszerek

 A vízfolyások vízszintmagassága és vízszállítása időben csaknem állandóan változik,
ingadozik
 az lehet mondani, hogy a folyók „élete” az egymást követő árhullámok sorozata
 az egyes árhullámok magassága és bekövetkezésük időpontja esetleges, számos
véletlenszerű körülmény [csapadék, olvadás stb.] függvénye
 mégis hosszabb időszak megfigyelései azt mutatják, hogy valamely folyón az
árhullámok vagy a tartós kisvizek fellépésében az év folyamán jól kirajzolódó
szabályszerűségek vannak
 A folyók vízhozam-ingadozásának átlagos, szabályos és évszakos sorrendjét vízjárásnak
nevezzük
 a vízjárás jellege elsősorban a vízgyűjtő terület éghajlati adottságaitól függ, ezért a
Föld különböző éghajlatú tájain a folyók vízjárásában igen szembeötlő eltérések
vannak
 az azonos éghajlatú területek folyóinak vízjárását viszont olyan közös vonások
jellemzik, amelyek alapján vízjárástípusok ismerhetők fel
 a vízjárástípusokat Vojejkov, A. A. (1885) foglalta rendszerbe → a típusalkotásnál
a lefolyás évi menetét, a magasvizek tápláló forrásai, a párolgást és a vízgyűjtők
földrajzi helyzetét vette alapul
 Lvovics, M. I. (1945): éghajlati öveket követve 9 fő vízjárási típus szerepel
 Pardé, M. 1947-ből származó osztályozás, amely a folyókat hidrológiai évszakok
(a magas és kisvizek) száma, a táplálás fajtái és az úgynevezett ingadozási
együttható alapján sorolja több, egymás mellé és egymásnak alárendelt típusba
 ingadozási együttható: KQ hónap / KQ év → a számoló az év egyes
hónapjainak közepes vízhozamát, a nevező pedig az évi közepes vízhozamot
jelenti, a maximális és a minimális vízhozamú hónapokra kapott értékek
hányadosa adja egy folyó ingadozási együtthatóját [ olyan dimenzió nélküli
viszonyszám, amely igen eltérő méretű folyókat is összehasonlíthatóvá tesz]
 FŐ TÍPUS (egyszerű rendszer): olyan folyók tartoznak ide, amelyeknek évente
egy magas és egy kisvize is van, az altípusok a tápláló források szerint
különíthetők el
 1. glaciális típus: ha a vízgyűjtő legalább 15-20%-át jég fedi, a vízjárást
döntően annak olvadása határozza meg (nyári maximum, téli minimum), az
ingadozási együttható igen nagy
 4. óceáni esőtípus: az egész évi viszonylag egyenletes csapadék miatt a
vízszállítás főként a párolgás szabályozza, téli maximum és nyárvégi
minimum, az egyszerű rendszerbe tartozó alaptípusok között itt a legkisebb
az ingadozási együttható
 5. trópusi esőtípus: a vízjárást az esők
évszakos eloszlása határozza meg
 3. hegyvidéki hótípus: kialakításában a
hóolvadásé a főszerep, a magasvíz a
hegységi hóolvadás jellegének

Oldal 1 / 5
 megfelelően a tavaszi hónapokban elég hosszú időre széthúzódva
következik be
 2. alföldi hótípus: a télen jelentékeny hótakaróval fedett síksági
vízgyűjtőkön az olvadás hirtelen áll be, és gyors lefolyású, kiugró tavaszi
maximumot eredményez
 MÁSODIK FŐ TÍPUS (eredeti komplex rendszer): az ide tartozó folyók
lefolyási görbéi legalább kétcsúcsúak, és az altípusoka tápláló források szerint
különíthetők el
 1. hó-átmeneti típus: az
első (fő) maximumot a
hóolvadás okozza
(júniusban), a másodikat a
november-december tél
eleji esők
 2. hó-eső típus: az esők
mindkét maximum
létrejöttében szerepet
játszanak, de a
főmaximumot döntően a
hóolvadás következménye
 3.-4. eső-hő típus: mindkét
magasvíz döntően esőkre
vezethető vissza, a hóolvadás inkább csak megerősíti a február-május
közötti főmaximumot, ezt az altípust Pardé még tovább tagolja jura-,
mediterrán, pireneusi, kontinentális, appalache-i és Mississippi
beiktatásával
 eső típus: ez a két magasvizű típus az Egyenlítő vidéki kétperiódusú esők
területére jellemző
 több mint két maximumos típus: sajátos éghajlati és domborzati
viszonyok között három magasvizű folyók is előfordulnak
 Janpán észak-nyugati részén az egyaránt csapadékot szállító nyári és
téli monszun kiváltotta a maximumhoz a tavaszi hóolvadás magasvize
csatlakozik harmadikként
 Alpok, Svábföld nyugati része
 HARMADIK FŐ TÍPUS (váltakozóan komplex rendszer): olyan – jobbára
nagy- folyók tartoznak ide, amelyeket
 csak esők táplálnak, de
különböző éghajlatú területeket
kereszteznek [Nílus, Niger]
 különböző táplálásúak, de
futásuk mentén változik
vízjárásuk jellege [Rajna]
 A folyó mentén haladva a vízjárás
típusa változik. Wormsnál például

Oldal 2 / 5
 3 maximum van az év során, ez az „eredeti komplex rendszer” negyedik
típusának jellemzője
Hőháztartás
 A tavak vizének energiabevétele döntően a rövidhullámú napsugárzásból származik, de a
hőháztartás más tényezők is befolyásolják
 a kiadási oldalon főként a párolgás és a hosszúhullámú sugárzás szerepel
 a tófenék és a víz közötti hőátadás általában jelentéktelen, az ún. advektív
hőtranszport [a tavon átfolyó víztömeg hőszállítása] pedig esetleges, csak az erőteljes
átfolyású tavak esetén lényeges, a hővezetés hatása is alárendelt
 a vízfelszínre érkező sugárzás sorsát döntően befolyásolja a sugarak beesési szöge
 a sugárzásnak kisebb-nagyobb része ugyanis visszaverődik, és így a víz
hőmérsékletének emelésében nincs jelentősége
 merőleges beesés esetén csak 4% a visszaverődő rész
 60°-nál 6%
 30°-nál 9%
 10°-nál 35%
 az alacsony napállású területeken és időszakokban a tavak sugárzásbevétele
lényegesen lecsökken
 a tavak vize a felső rétegben melegszik fel először és mivel a melegebb víz sűrűsége
kisebb, annak a hőmennyisége csak hővezetéssel és a hullámzás keverő hatására juthat
az alsóbb rétegekbe1
 a mélyebb tavak
felmelegedésekor tehát
kialakul egy magasabb
hőmérsékletű felső vízréteg
[epilimnion], amelynek
vastagsága tartós hőbevétel
esetén fokozatosan nő
 a hideg mély víz [hipolimnion] felé az átmenet viszonylag szűk sávban
[metalimnion] történik, ahol a hőmérsékleti gradiens olyan meredek
ugrórétegnek nevezik
 ha a felszín hűlni kezd, a csökkenő hőmérsékletű víz lesüllyed és helyet cserél az
alatta lévő melegebbel →cirkuláció
 a víz hűlése folyamán egyre nagyobb mennyiségekig terjed ki, és addig tart, amíg
az egész víztömeg hőmérséklete +4°C-ra csökken → ekkor a víztömeg azonos
hőmérsékletű
 további hőcsökkenés esetén a felszíni víz már nem tud lesüllyedni, mert
hőmérsékletével sűrűsége is csökken, ha eléri a 0°C-t, a felszín befagy, alatta
pedig lefelé melegedő víz helyezkedik el
 a tó befagyása többnyire nyugodt vizű öblök zugaiban indul meg, itt ugyanis a
hullámzás keverő hatása kevésbé érvényesül
 a jég innen terjeszkedik a tó belső része felé

1
A legfelső vékony rétegben létrejöhet az ún. termohalinás konvekció, ami azt jelenti, hogy a melegedő
vízfelszín erősödő párolgása miatt sótartalma, és így sűrűsége megnő, s részecskéi helyet cserélhetnek az alatta
lévőkkel. Ez azonban alárendelt jelentőségű és vékony sávra kiterjedő folyamat

Oldal 3 / 5
  mély tavak azonos körülmények közt mindig nehezebben fagynak be, hiszen a
fagyás előfeltétele, hogy a teljes víztömeg +4°C-ra hűljön
 az olvadás jellegzetessége, hogy a jégpáncél a hőmérséklet emelkedésekor viszonylag
hosszan megmarad, jóllehet közben kásássá válik, ha viszont valahol felszakad, az újra
meginduló hullámzás miatt gyorsan eltűnik
 Melegedés esetén újra cirkuláció kezdődik a tóban, mert ha a felszíni víz hőmérséklete pl.
2 °C-ra nő, sűrűbb lesz, mint az alatta levő 1 °C-os, tehát helyet cserél vele
 A cirkuláció az újabb homotermia beállásáig (az egész tóvíz 4 °C-ra melegedéséig) tart,
azután már a tovább melegedő felszíni víz nem tud lesüllyedni, s lassan újra felépül a
stabil nyári rétegzés.

Termikus tótípusok
 a tóvíz hőmérséklet-változásának eltérő évi menete lehetővé teszi, hogy a tavak között
hőmérsékletjárásuk alapján különböző típusokat különítsünk el
 1. azon tavak vize, amelyek hőmérséklete a fent leírt „egész utat bejárta” az év
folyamán 2-szerteljesen átkeveredik→ dimiktikus tavak a mérsékelt övek jellegzetes
tótípusai
 2. ha a tóvíz hőmérséklete soha nem süllyed +4°C alá, akkor évente csak 1-szer a
lehűlési fázisban keveredik át
 hasonló a helyzet a +4°C-nál mindig hidegebb tavakban, de ott az átkeveredés a
melegedési időszakban következik be → az egyszer átkeveredő [monomiktikus]
tavak tehát két altípusba sorolhatók
 a hideg tavak a poláris, szubpoláris területek, a rövid és hűvös nyarú tundrák
jellemzői
 a meleg monomiktikus altípusba viszont a meleg-mérsékelt és szub-trópusi
vidéken fordul elő
 3. az évente többször átkeveredő [polimiktikus] tavak a trópusok egyperiódusú (nyári)
esőkkel jellemzett területein általánosak, ott a száraz évszakban az erős hosszúhullámú
sugárzás miatt olyan jelentős a felszíni vízrétegek napi hőingadozása, hogy a nem túl
mély tavak szinte naponta átkeverednek
 4. ha a tavak egész víztömege állandóan magas hőmérsékletű, mert környezetük nagy
páratartalmú és kis hőingadozású, hosszú időre igen stabil rétegződés alakulhat ki
bennük és alig fordul elő átkeveredés [oligomiktikus tavak], Egyenlítő vidéke
 5. soha át nem keveredő tavak [amiktikus tavak] az állandóan eljegesedett területek és
száraz vidéki tavak jellemzője
 A sós fenékvizű mély tavaknál a vízcsere a nagyobb mélységekben általában nem
következik be
 A keveredés természetesen hullámzás hatására is bekövetkezhet. Sekély tavakon a
hullámzás keverő hatása miatt tartós hőmérsékleti rétegződés nem is jöhet létre, ezért a víz
oxigénellátottságában sem lehetnek a mély tavakat jellemző különbségek

Oldal 4 / 5
 A tavi cirkuláció és a víz hőmérséklete hatással van a tó oxigén- és tápanyag-
ellátottságára, így a vízi életre és azon keresztül a tó fejlődésére is

Oldal 5 / 5