A Holdfény Orchidea

Miraculum Terra, a csodák földje. Egy hatalmas sziget, telis-tele a

legkülönbözőbb lényekkel – mint tündérek, sárkányok, törpök,
koboldok és még folytathatnánk a sort napestig. A varázslat járja át
az északi Fagyos Földtől a legdélebbi Pusztaságig. A tájat hófödte
hegységek, végeláthatatlan erdőségek, békésen folydogáló patakok
és a hatalmas zöld mezők tarkítják. Hazája ez a föld az emberek
királyságának, a tündérek birodalmának, a törpök bányáinak és az
orkok ősi törzseinek. Nagyhatalmú varázslók alakítják e föld sorsát,
de ugyanúgy fontos szereplői az életnek a bátor lovagok, a kapzsi
kereskedők, a szorgalmas parasztok, a nincstelen koldusok, a
rettentethetetlen felfedezők és a fáradhatatlan vándorok.

Hosszú évezredek teltek el azóta, hogy az első emberek elkezdték

benépesíteni Miraculum Terra varázslatos világát. Talán az első
telepesek nem is hitték el, mikor megtapasztalták az élet
sokszínűségét ezen a csodákkal tarkított szigeten. Azt pedig
méginkább nem gondolhatták mennyi felfedeznivaló vár rájuk, de
gyorsan megértették, hogy Ők is csak egy népcsoport a sok közül
és ahhoz, hogy beilleszkedjenek, meg kell érteniük ennek a földnek
a működését. Emberek maroknyi csoportja úgy döntött
megalapítják a Mindenttudás Társaságát, aminek fő feladatául
adták, hogy gyűjtse össze a Miraculum Terra minden tudását,
fedezze fel az elfeledettnek hitt helyeit, jegyezze fel a sziget minden
lényét és mindezen ismeretből hozzák létre a Könyvtárat. A
Társaság székhelyül az emberek ősi városában – Tengerszemben
– található Mindenttudás Tornyát választották. Ez fennséges
építmény méltó helye lett az évszázadok során a hatalmas
mennyiségű tudásnak, amit a Társaság tagjai ezen hosszú idő alatt
összegyűjtöttek.

Manapság a Mindenntudás Tornya már nem csak a Könyvtárnak ad

helyet, hanem megtalálható itt a Felfedezők Céhének központja, az
Egyetem ahol a Társaság ifjú tudósait képzik és itt lelhető fel
Miraculum Terra messziföldön híres Múzeuma, amit helyet ad ezen
csodás világ minden kincsének.
Történetünk itt veszi kezdetét és középpontjában Fionéma, a
tudásra szomjazó ifjú lány áll. Hősünk
nem sokban különbözik bármely atal
lánytól, aki Toronyban találta meg élete
célját. Egyetlen különleges ismertetőjegye
– leszámítva azt a tényt, hogy egész nap
az ősi szövegeket bújja – a kissé hegyes
füle, mely arról árulkodik, hogy valaha
tünde felmenői lehettek. Egészen kiskora
óta a Toronyban él, mióta szülei
felfedezték a tudás iránti vágyát.
Édesanyjával és édesapjával
rendszeresen találkozik, hiszen a
Mesterek senkit nem akarnak elszakítani
a családjuktól, hiszen tisztában vannak
vele, hogy a tudás, nem helyettesítheti a
család szeretetét. Theon Nagymester egyszer azt mondta: „A
család nem a vér köteléke, hanem a szereteté”.

Fionéma tudás iránti szomjánál, csak mérhetetlen kalandvágya volt

nagyobb. De attól, aki majd a Felfedezők Céhének tagja akar lenni,
kevesebbet nem is várhatunk. A Könyvtárban töltött hosszú órák
Fionéma számára egyet jelentett azzal, hogy olyan elfeledett
helyekről, elveszett tárgyakról és ismeretlen lényekről olvasott,
amiket majd egy szép napon egy veszélyes kaland során ő maga
fog felfedezni. De addig még sok időnek kellett eltelnie, hiszen a
Egyetemi tanulmányok hosszúak voltak, kimerítőek és csak a
legrátermettebbek ölthették magukra a Felfedezők Céhének
legendás barna köpenyét, melyet a Céh jelképe a Tudás Fáklyája
díszített.

Addig is be kellett érnie azokkal a kisebb kalandokkal, melyeket a

Torony és Tengerszem kínálhatott számára. Azonban egy
rettenthetetlen felfedezőjelöltet a város szűkösre szabott világa sem
tántoríthat el attól, hogy kalandok részese lehessen.

Így esett meg egy napon Filoménával – miközben a reggeli rutinja

részét képező Könyvtári látogatására sietett a Torony
fi
 végeláthatatlan folyosóin -,
hogy összeütközött a vén és
mogorva kobolddal - Rufus
Mesterrel -, aki egy nagy halom
szövegtekerccsel csetlet-botlott
a Nagy Olvasóterem irányába.
A karambol
következményeként az ősi
pergamenek szanaszét
gurultak a folyosón, ahogy az
öreg professzor elvesztve
egyensúlyát a földre huppant.

- Átkozott leányzó! Százhuszonhét éve, mióta itt szolgálok,

minden egyes nap el kell mondanom a magadfajta
suhancoknak, hogy a Torony nem játszótér. – zsörtölődött
Rufus Mester. – Nézd meg mit tettél! Ezek a tekercsek
öregebbek mint ez a város és ha kár keletkezik bennük
akkor bizony már holnap Kullancsvégen találod magad.
- Sajnálom Rufus Mester! – sajnálkozott Filoména, miközben
próbálta felsegíteni a földről a még mindig ott ülő mogorva
koboldot – Hadd segítsek összeszedni a pergameneket.
- Az Istenek őrizzenek attól, hogy a mocskos kis mancsaidat
rátedd ezekre a felbecsülhetetlen értékű iratokra. – utasította
el a Mester a lány segítségét – Jobban tennéd ha
továbbállnál, DE CSAK LASSAN!
- Igenis Rufus Mester és mégegyszer sajnálom!

Filoména azért megvárta, míg az öreg professzor összeszedi a

tekercseket és továbbáll. Vágyakozva nézett a pergamenek után és
elképzelte mi állhat az ősi szövegekben. Talán a Kard rejtekhelye,
amivel a bátor tünde harcos Lheon legyőzte a barbár ork hordákat a
Jégmezei csatában. Vagy egy törpök által évezredekkel ezelött
felfedezett bánya bejáratának lehetséges helye. Esetleg a
Pusztaságba vezető titkos hágó térképe. Ezt valószínüleg már soha
nem tudja meg, így csüggedten újra nekivágott – immáron lassan –
a Könyvtár irányába. Azonban ahogy indult volna észrevette, hogy
az egyik tekercset, amit Rufus Mester az ütközés következtében
elhagyott és ott hever az egyik szobor tövében, amik a folyosót
szegélyezték és a Céh Nagymestereinek életnagyságú másai
voltak.

Filoména eszén végigsüvített a gondolat, hogy talán Rufus Mester

után kéne vinnie a pergament, de aztán eszébe jutott, hogy az öreg
kobold biztos nem nézné jó szemmel, hogy a mocskos kis
mancsaival hozzáért a tekercshez. Aztán bevillant neki, hogy elég
ha szól neki és majd visszajön érte a Mester. De igazán szíve
mélyén csak egyvalamit
akart. Megtudni azt, hogy
milyen tudás rejtőzik a
megfakult lapokon. Így hát
Filoména rövid töprengést
követően, a mindig nála lévő
bőr oldaltáskájába rejtette a
tekercset és Rufus Mester
kérésének megfelelően
lassan folytatta útját.

A lány minden egyes

alkalommal amikor belépett
a Könyvtárba, egy pillanatra
mindig elámult a hatalmas
termen és a benne lévő
többszáz sornyi, plafonig érő
könyvespolcokon. A boltíves
helységben, óriási, színes
ablakokon szűrődött be a
fény, napközben csodálatos
pompát varázsolva a
teremben. A polcok két
sorban vonultak végig a
Könyvtárban, középen pedig
hosszú asztalok szolgálták a
tudásra szomjazók igényeit.
Filoménának természetesen meg volt a saját kedvenc helye a
teremben. Mivel nem szerette, ha olvasás közben zavarják, ezért a
terem bejáratától – ami egy óriási, kétszárnyú, rézveretes faajtó volt
– legtávolabbi asztalnál foglalt helyet, amihez a legközelebb a
varázslényekkel foglalkozó könyveknek és tekercseknek helyet adó
sorok voltak. A probléma – már amennyire nevezhetjük
problémának, hogy a lánynak volt barátja – csak az volt, hogy
Csörgő Patak nevű erdei tünde is ezt a fajta nyugalmat szerette, így
minden egyes alkalommal együtt olvastak és tanultak a
Könyvtárban. Ez általában nem volt gond Filoména számára,
hiszen barátja sem beszélgetett a Könyvtárban – hiszen azt nem is
volt szabad – de most tudta a lány, hogy a Rufus Mestertől
kölcsönvett tekercs biztos szemet fog szúrni Csörgő Pataknak. De
azt is tudta, hogy ha kivételesen máshová ülne, az biztos gyanút
keltene, így hát más választása nem lévén, lehuppant a óriási,
süppedős karosszékbe és elővette táskájából a tekercset.

Bár Filoména közel sem volt szakértője a régi pergameneknek, azt

elsőre látta, hogy az
évszázadok – ha nem
évezredek – nyoma látható
volt a tekercsen. Itt-ott
ismeretlen eredetű foltokat vélt
felfedezni és a papír széle is
már néhol foszladozott. A
tekercs egy durva bőr zsinórral
volt összekötve, ami egy
egyszerű csomóval tartotta
egyben a hengert. Azonban
több sem kellett Csörgő
Pataknak, már ahogy
Filoména kivette táskájából a
pergament érdeklődve tekintett
át az asztal túloldalára. A lány
ezt észlelte, de már nem volt
mit tenni. Óvatosan kikötötte a
csomót és kihúzta a tekercset.

A pergamenen egy Filoména számára ismeretlen nyelven írt

szöveg, valamint egy ugyancsak idegennek ható virágos növényt
ábrázoló kép volt látható. A lány most sajnálta igazán, hogy az
elmúlt években nem fektetett elegendő időt az ősi nyelvek
tanulmányozásába és a növénytanba. Azonban szerencsére – bár
jelen helyzetben nem volt biztos benne, hogy a helyzet ideális –
ismert valakit, aki nyelvészetben igazán jeleskedett.

Felnézett a pergamenről és áttekintett az asztal túloldalára ahol

Csörgő Patak űlt és csillogó szemmel nézte a tekercset. Látszott
rajta, hogy elvarázsolja amit lát, így Filoména rögtön tudta, hogy
valami nagyszerűre bukkant. A Könyvtárban szigorúan tilos volt
beszélgetni, így a lány elővett egy darab papírt és írni kezdett rá az
asztalon lévő lúdtollak egyikével.

„Ebéd után találkozzunk a Kerengőben!”

Átcsúsztatta a lapot az asztalon, Csörgő Patak pedig elolvasta és

bólintott. Ezt követően Filoména újra összehengergette a tekercset
és a bőr zsinórral átkövetve a táskájába helyezte azt. Majd mintha
mi sem történt volna felállt az asztaltól és elsétált a botanikával
foglalkozó sorba és leemelte a legvaskosabb növényhatározót amit
csak talált és visszament a helyére. Egyelőre ötlete sem volt hol
kezdje a kutatást, így hát elkezdte véletlenszerűen lapozgatni a
könyvet, hátha útmutatást talál benne a pergamenen látott
növényhez. Némi keresgélést követően rájött arra, hogy a virág
valószínűleg valamiféle orchidea lehet. Így hát visszasétált a polcok
közé és levett egy kifejezetten orchideákkal foglalkozó könyvet és
ismét visszament az asztalához. Mikor visszaért az asztalához azt
látta, hogy barátnője sem tétlenkedett és már előtte volt egy vaskos
könyv, a gerincén pedig a cím „Tauren-Tünde Szótár”. Filoména a
tauren nyelvet egyáltalán nem ismerte, viszont a tündékét igen, így
hát rájött, hogy a pergamenen látott írás valószínűleg a taurenek
ősi nyelvén íródott. A taurenekről – ezekről a magas, izmos,
szarvval ékesített fejű, bikaszerű lényekről – pedig köztudomású
volt, hogy nagy tisztelői a természetnek és a kiváló bájitalfőzők
kerültek ki soraikból.

Az ebéd közeledtével a két lány elindult a Nagyterem irányába, ahol

a Torony minden lakójának elegendő hely volt a közös étkezésre.
Az asztalokon – mint mindig – minden fajnak és vallásnak
megfelelő étel megtalálható volt. Az orkok által nagyon kedvelt
nyers disznómájtól, a törpök legendás mohapitéjén át, a tündérek
egyszerű salátájáig. Filoména nem volt válogatós, sőt kifejezetten
kísérletező típus volt, ha evésről volt szó. Most azonban túlságosan
izgatott volt ahhoz, hogy holmi gasztonómiai élményeket keressen,
így hát úgy döntött egy egyszerű nyúlragu és némi hagymás
pogácsa számára éppen elegendő lesz. Csörgő Patak ezzel
ellentétben kizárólag tündék hagyományos ételeit volt hajlandó
elfogyasztani, ezért is esett aznapi választása a rakott zöldségre.
Egymás mellett foglaltak helyet és gyorsan megették az ebédjüket
és már együtt siettek a Kerengő irányába.

Mikor odaértek szerencséjükre a hely szinte üres volt, csak

Melobus a kentaur – ez a félig ló, félig ember – kertész ápolta
éppen féltve őrzött rózsáit. A büszke és erős lény olyan
gondossággal metszegette a bokor virágait, hogy öröm volt nézni.
Most azonban a két lánynak nem volt ideje csodálattal tekinteni a
rózsabokorra és annak művészére. Jelenleg mindkettőjüket sokkal
jobban érdekelte az ami a pergamenen van.

- Honnan szerezted azt a tekercset? – kérdezte kissé

gyanakvóan Csörgő Patak.
- Rufus Mester elejtette a folyosón és én találtam meg. –
mondta Filoména, nyilvánvalóan kihagyva azokat a
részleteket, melyek további kérdésekhez vezetnének.
- Mutasd kérlek. – kérte Csörgő Patak és már vette is ki a
táskájából a vaskos szótárat, amit még a Könyvtárból hozott
el. – Bár csak egy pillantást vetettem rá, de rögtön
észrevettem, hogy tauren nyelven íródott ezért is hoztam el
ezt magammal. Még csak pár hónapja kezdtem el
ismerkedni ezzel a nyelvvel, így még csak a nyelvtanának és
írásjeleinek alapjait ismerem. De meg kell neked mondanom
csodálatos nyelv, a maga egyszerűségében. Rengetek
különböző szavuk van például az eső, a szél és a föld
különböző formáira és valami elképesztően részletgazdag
szókincsük van szinte mindenre ami a természettel
kapcsolatos. Mindazonáltal az érdeklődésüktől távol álló
 dolgokra sokszor ugyanazt a szót használják. Az országútra,
az utcára, a sikátorra, sőt még a hídra és az alagútra is
ugyanaz a szavuk van. – magyarázta lelkesen Csörgő Patak
– Na de lássuk te mit találtál.

Filoména átnyújtotta barátnőjének a tekercset, aki nagy műgonddal

kikötötte a bőr zsinórt és kiterítette a pergament. Néhány percig
csak nézte annak tartalmát és nem szólt egy szót sem. Látszott
rajta, hogy elbűvöli amit lát és minden idegszálával azon dolgozik,
hogy megértse az írást. Majd elővette a szótárat és szóról-szóra
víve ujjait kikereste azokat a szavakat amiket nem értett. Majd
mikor felnézett elmosolyodott és újra magyarázni kezdett.

- Ez drága barátnőm a Holdfény Orchidea nevű növénynek a

leírása. Maga
módján gyönyörű
szöveg – hiszen
ahogy említettem –
a taurenek nyelve
igen változatos ha
a természetről van
szó és már szinte
m ű v é s z e t i
magasságokba
emelheti akár egy-
egy virágnak a
leírását is. Ebben
az esetben is erről
van szó, a szöveg
szinte egy versben
magasztalja ez a
csodás növényt.
- Holdfény Orchidea – ízlelgette a növény nevét Filoména és
rögtön eszébe is jutott, hogy ez a virág benne van abba a
10-15 orchidea fajban amit ma a könyvtárba, mint valószínű
megfejtés megjelölt a könyvében – Már emlékszem is. Ez az
a fajta, ami kizárólag teliholdkor virágzik és mire felvirrad a
hajnal a szirmai le is hullanak.
- Igen én is ezt olvastam róla a szövegben. – helyeselt a
barátnője. – És ami a legérdekesebb, hogy a taurenek nagy
tisztelői ennek a fajnak. Sőt egy egész ünnepet szerveznek
minden évben a májusi telihold alkalmával, mikor is a nyár
beköszöntét jelzi a Holdfény Orchidea. Történetesen az
ünnep pont ma este lesz Viszákha Szentélye előtt is a
Kerengőben.
- Ezt meg honnan tudod? – kérdezte Filoména elámulva azon,
hogy barátnője mindig mindent tud.
- Onnan, hogy a mögötted lévő táblára fel van írva. –
mosolygott Csörgő Patak.

Filoména megfordult és látta, hogy a egyszerű fából készült tábla

van a földbe tűzve, rajta pedig az alábbi felirat.

„Ma este kerül megrendezésre Viszákha Szentélye előtt a

Nyárköszöntő Ünnepség, ahol a részvevők megtekinthetik a
Holdfény Orchidea virágzását.”

- Vissza kéne adnod a kölcsönvett tekercset Rufus Mesternek.

– mondta szelíden Csörgő Patak Filoménának. – Biztos a
ma esti ünnepségre szüksége lesz rá.
- Igazad van. De aggódom, hogy Rufus Mester mérges lesz,
hogy eddig vártam azzal, hogy visszaadjam.
- Melobus biztos tudja majd mit kezdjen vele, hiszen biztosan ő
az aki segít az ünnepség előkészítésében – mutatott Csörgő
Patak a kentaur kertészre.
- Jó ötlet! – mosolyodott el Filoména és már indult is Melobus
felé, kezében a tekerccsel.

A kentaur továbbra is a rózsákat metszegette és mikor észrevette a

lányok közeledését, felhagyott a munkájával és kérdőt tekintett
rájuk.

- Miben állhatok a rendelkezésedre Filoména Kisasszony és

Csörgő Patak Kisasszony?
- Kérlek segíts nekem ezt a tekercset visszajuttatni Rufus
Mesternek. Ma reggel a folyosón elhagyta, én pedig
 elvettem, most pedig félek,
hogy Rufus Mester
megharagszik rám és elküld
Kullancsvégbe.
- Hmm. Add ide kérlek, hadd
nézzem meg amit találtál. –
kérte el a pergament a
lánytól a kentaur.

Melobus kibontotta tekercset és

olvasni kezdte. Majd mikor végzett
vele, nagy komolyan letekintett
Filoménára.

- Ez a tekercs
felbecsülhetetlen értékű.
Ebben a szövegben került
először feljegyzésre a
Holdfény Orchidea különleges természete. Rufus Mester
minden bizonnyal ma akarta visszaadni a taurenek
küldöttségének az esti ünnepségen. Nagy szerencse, hogy
megtaláltad és még nagyobb szerencse, hogy sértetlenül
visszaadtad. Elolvastad mi van benne?
- Igen, Csörgő Patakkal sikerült megfejtenünk a szöveget.
Csodálatos virág ez a Holdfény Orchidea.
- Így van! Most pedig ha van kedvetek segíthettek előkészíteni
az ünnepséghez a virágot. – ajánlotta fel Melobus és a
lányok örömmel el is fogadták a lehetőséget.

A Viszákha Szentély előtti területen volt egy nagy kör alakú

virágágyás, körülötte pedig apró kavicsokból kirakva egy ugyancsak
kör alakú út. Az ágyás illatos fenyőmulccsal volt leszorva és itt-ott
látható voltak a Holdfény Orchideák hosszúkás, vastag éjfekete
levelei és a szárai. Természetesen még a virágok nem nyíltak ki a
szárán, hanem csak nagy sötét bimbók voltak rajta. Melobus adott
egy-egy durva anyagú kesztyűt a lányoknak és egy kis zsákot
benne fekete színű porral és rámutatott a növényekre.
- Ez itt a fekete mályvarózsa kiszárított gyökerének örleménye.
Minden Holdfény Orchidea szárához szórjatok három-három
csipetnyit. De nagyon vigyázzatok, hogy többet ne hintsetek
rájuk, mert akkor nem fognak éjszaka kinyílni a virágok. Ha
ügyesek vagytok ez az örlemény csodálatos hatással lesz a
Holdfény Orchidea virágaira, hiszen amikor kinyílnak akkor a
telihold fénye felvillantja a szirmokat és pár percig szinte
nappali fénybe árasztja a kertet. Addig én visszaviszem
Rufus Mesternek a tekercset és megmondom neki, hogy a
folyosón találtam ma délelőtt. – kaccsintott Melobus
Filoménára.
- Nagyon körültekintőek leszünk! – ígérte Csörgő Patak.

A két lány hatalmas műgonddal elkezdte a három-három csipet

örleményt rászórni a növények tövéhez. Éppen befejezték a
munkát, mikor Melobus visszatért és örömmel látta, hogy a lányok
jó munkát végeztek. Megdicsérte és megköszönte nekik a
segítséget és felajánlotta nekik, hogy este térjenek vissza és
tekintsék meg az ünnepséget. A lányok természetesen örömmel
fogadták a meghívást.

Este amikor elkezdett lemenni a nap Tengerszem nyugati oldalán

és alábukott a hatalmas óceánban, a lányok már ott álltak a
magasrangú tauren vendégek mögött a Viszákha Szentély előtti
területen. Szerencséjükre a virágágyás elég nagy volt, így tudtak
úgy állni, hogy megcsodálhassák a Holdfény Orchidea virágának
nyílását. A körben ott állt Rufus Mester – a mogorva kobold – is,
kezében a Filoména által jól ismert tekerccsel. Az ünnepség első
lépéseként egy öreg tauren sámán felállt a szentély elé és rövid
áldást mondott saját nyelvén. A taurenek nyelve igen érdekes
hangzású nyelvnek bizonyult Filoména számára, egyszerre érezte
azt, hogy a bikaszerű lény egyszerűen csak mély hangon morog és
dörmög, de közben azt is kihallotta szavaiból, hogy valójában
dallamos és kellemes hangzású. Ezt követően Rufus Mester lépett
oda hozzá és meghajolva a sámán előtt átnyújtotta a tekercset,
amit a tauren átvett tőle és a közös nyelven köszönetett mondott a
koboldnak.
Mikor a telihold elkezdte
bevilágítani a Kerengőt, egy tauren
zenekar elkezdett valami igazán ősi
hangzású dalt játszani nádsíppal,
dobbal és bőrdudával. A virágok
szinte azonnal nyílni kezdtek, amint
a telihold megvilágította bimbókat.
Ahogy kinyíltak, abban a
pillanatban a szirmokból csodálatos
fénycsóvák kezdtek el felvillanni és
bevilágították az egész Kerengőt. A
jelenlévők ámulva nézték a szemet
gyönyörködtető fényjátékot, amit a
Holdfény Orchidea árasztott
magából. Pár perccel később véget
is ért a csillogás és már csak a
virág éjfekete szirmai látszottak. A
zenekar azonban tovább játszott és
kezdetét vette az ünnepség. Tauren pincérek kezdték el hordani a
Nagy Síkság – a taurenek törzsi területének – minden földi javát. Ez
a része az eseménynek azonban már nem gyerekeknek volt való,
így Melobus odalépett a lányokhoz és noman megkérte őket, hogy
térjenek vissza a hálótermükbe.

Filoména és Csörgő Patak szótlanul és megbabonázva sétáltak a

Torony folyosóin a halótermük felé. Mindketten úgy érezték, hogy
valami felejthetetlen élményben volt részük.

Bár még sok idő fog eltelni addig, amíg Filoménából felfedező lesz
és sárkányokat szelídíthet és ősi kincseket kutathat a Sziklás
Hegység törp bányáinak mélyén. Azonban a mai nap után úgy
érezte, hogy megéri várni míg fel nem avatják, hiszen a
Mindenttudás Tornya is elképesztő kalandokat tartogat számára.

Vége
fi