Reálpolitika, ideológia és nyílt konfliktus a koreai hidegháború közegében

a. A klasszikus hidegháború leghidegebb évei (1947-1953)

b. Az államközi erőszak-alkalmazás és a nemzetközi jog kérdései, többek között a koreai és az
arab-izraeli konfliktusokkal összefüggésben
c. A nukleáris fegyverkezési verseny kialakulása
d. A hatalom és biztonság nemzetközi politikaelméleti modellje: a realizmus és a
nemrealizmus(ok) állam és nemzetközi rendszer fogalma

3. REÁLPOLITIKA, IDEOLÓGIA ÉS NYÍLT KONFLIKTUS A

KORAI HIDEGHÁBORÚ KÖZEGÉBEN

3.1. A KLASSZIKUS HIDEGHÁBORÚ LEGHIDEGEBB ÉVEI (1947–1953)

A HIDEGHÁBORÚ ELŐZMÉNYEI
- Már a szövetségesek csúcstalálkozóin (Teherán – 1943.11.28.-12.01.; Jalta – 1945.02.04.-02.11.;
Potsdam – 1945.07.17.-08.02.) kezdtek kibontakozni az egyet nem értés tárgyai: a szovjeteknek
fizetendő jóvátétel, Németország megszállási területeinek felosztása, lengyel területi kérdés, keleti
blokk kiépítése („baráti országok”)
- Sztálin 1946.02.09.-i beszédében a nyugati imperialista hatalmak ellen bekövetkező ideológiai
küzdelemre hívta fel a figyelmet – ezután az amerikai külügy felkérte a diplomáciai misszió
helyettes vezetőjét a helyzet vizsgálatára
- George F. Kennan ezt követően írta meg a „Hosszú távirat”-ot (1946.02.22.), mely kétségbe
vonta a Szovjetunió irányába addig követett amerikai külpolitika alapját
o Korábban az amerikai külpolitika alapja az volt, hogy a diplomácia képes megváltoztatni a
szovjet magatartást, illetve, hogy a kapcsolatok alakulása közvetlenül az USA-tól függött
o Hangsúlyozta, hogy a Kreml rövid távon sem tekintette igazán barátainak a nyugatot és hogy a
szovjetek „érzéketlenek az ész logikájára és rendkívül érzékenyek az erő logikájára”
o Az USA számára a feltartóztatás („containment”) politikája az egyetlen lehetőség egy hosszú
távú győzelemre (Truman-doktrína későbbi alapja)
 Nem katonai, hanem gazdasági és politikai-ideológiai alapon kell feltartóztatni a szovjeteket
- Az USA-ban Chruchill „fultoni beszéde” (1946.03.05.) melegítette fel az ideológiai küzdelmet
- 1947-re kölcsönös bizalmatlanság, gyanakvás és szembenállás alakult ki a két nagyhatalom közt
o A Nyugat félt attól, hogy a Szovjetunió képes utat törni a kommunizmusnak Nyugat-
Európában és Németország nyugati felében is
o A szovjet félelem abban rejlett, hogy az Egyesült Államok megvetették lábukat Dél- és
Nyugat-Európában és arra készülnek, hogy megdöntsék a befolyását Kelet-Európában
- A reakciók egyben összefoglalták a legfőbb reálpolitikai törekvéseket és meghatározták a
szuperhatalmi politikákat

AZ USA GLOBÁLIS SZEREPVÁLLALÁSA (1945-1947)

Truman-doktrína – feltartóztatás („containment”) politikája
- Harry S. Truman (1994-1972) 1935 és 1945 között szenátor, 1945-ben Roosevelt alelnöke
o Az első ciklusában válik mindennél fontosabbá a külpolitika az USA számára
o Rooseveltnél keményebben ítélte meg a kelet-európai szovjet előretörést (több volt a
fejlemény)
- Ugyan a Kennan távirat előrevetíti, de közvetlen kiváltója a görög és a török válság (1946-1947)
- Görögországban polgárháború zajlott, melybe az USA is belekapcsolódott
 o A britek által támogatott monarchista polgári kormányerők harcoltak a kommunisták ellen
o A SZU nem avatkozott be (1944-es megállapodás szerint Görögo. a brit érdekszféra része), de
nem is tartotta vissza a jugoszláv és bolgár kommunistákat attól, hogy támogassák a felkelőket
o Egy idő után a britek kimerültek és az amerikaiak segítségét kérték, akik így átvették az ő
szerepüket és legyőzték a kommunistákat
- Törökországra a SZU egyre nagyobb nyomást gyakorolt a tengerszorosok ügyében
o A britek meggyengülése miatt úgy vélték, hogy végre megkísérelhetik elfoglalni a szorosokat
o Törökország az USA segítségét kérte, aki azt a megoldást javasolta, hogy a tengerszorosok
legyenek közösen török-szovjet ellenőrzés alatt - ezt a SZU elutasította
o Az elutasítás jegyében került megrendezésre 1946 októberében az angol-amerikai-török
konferencia, amelyen a lehetséges megoldásokról tárgyaltak a felek
- Az 1946. novemberi kongresszusi választások után a többségbe kerülő republikánusok már nem
szavaztak meg több segélyt és hitelt a Szovjetuniónak
- Truman elnök a 1947.03.12.-én tartott beszédében a kommunista veszélyről és a feltartóztatás
szükségességéről tartott beszédet – a Külügyminiszterek Tanácsának ötödik, Moszkvában tartott
ülésén hangzott el és meglehetősen nehéz légkört teremtett a tárgyaláshoz
o Hangsúlyozta, hogy a nyomor, a szociális nehézségek, az éhezés stb. a kommunizmus táptalaja
o Kihirdette az új amerikai külpolitikát, így ez a beszéd számít a Truman-doktrínának
- Az USA a beszédet követően jelezte, hogy a Földközi-tengeren megerősíti jelenlétét, és hogy 400
millió $-os segélyt folyósított a görög és a török antikommunista erők támogatására
- Bevin brit külügyminiszter az 1948.01.22.-ei parlamenti beszédében már a SZU-t jelölte meg
Európa potenciális elsőszámú ellenségeként

Marshall-terv (1947.06.05.) – megteremtette a feltartóztatási politika gazdasági hátterét

- James F. Byrnes helyett George C. Marshall lett az amerikai külügyminiszter (1947), aki a
Harvard Egyetemen elmondott beszédében (1947.06.05.) hirdette meg azt a tervet, amellyel az
USA kész gazdasági segítsége nyújtani Európának, annak helyreállítása céljából
o A terv a támogatások új minőségét is jelentette, mivel egy közösen kidolgozott európai
újjáépítési program alapján több évre szóló nagyszabású segélyezési mechanizmust indított el
- A Szovjetuniót és a kelet-európai államokat nem zárták ki a segélyezés lehetőségéből, ám a
Párizsban tartott előkészítő értekezleteken (1947.06.27.-07.03.), a szovjet delegáció kivonult,
majd később Csehszlovákia, Lengyelország és Jugoszlávia sem vett már részt rajta
o Molotov külügyminiszter szerint, a segélyt elfogadó országok szuverenitása veszélybe kerül,
és azok kiszolgáltatottá válnak az USA számára
o A valódi félelem azonban az USA szovjet szférán belüli befolyásának növekedése volt
- A Marshall-terv formális neve végül Európai Újjáépítési Program (European Recovery Program)
lett (1948.04.16.-án írták alá az egyezményt)
- A terv lebonyolítására hozták létre az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet
(Organization for European Economic Development – ma OECD)
- A programban végül 17 ország vett részt, lebonyolítása 1952.07.01.-ig tartott
- Összesen 17 milliárd $-t folyósítottak, aminek legnagyobb kedvezményezettjei UK, Fr. és
Olaszország voltak
- Fontos szerepet játszott az európai integráció előmozdításában, továbbá megalapozta az USA és
Nyugat-Európa széles körű gazdasági kapcsolatait, együttműködését

Az amerikai külpolitika intézményrendszerének átszervezése

- Szükséges volt meglépni (új célok és új stratégiák), mivel a korábbi struktúra az izolacionista
külpolitikán alapult – a State Depratment-nek a vh. előtt 600 alkalmazottja volt
- 1941 nyara – Rendkívüli Külügyi Szolgálat létrehozása a State Department-en belül
 oA karrierdiplomaták munkájának a megkönnyítése érdekében ide eleinte felvételi nélkül vették
fel az embereket és csak meghatározott időre - az alkalmazottak leginkább kulturális,
információs, gazdasági és kereskedelmi tevékenységet végeztek
- 1946.08.16. – Külügyminisztérium és a Külszolgálat törvény általi összevonása
- 1947 – Politikai Tervező Csoport létrehozása a Külügyminisztériumon belül (első főnöke Kennan)
- 1947.07.26. – Nemzetbiztonsági Törvény (National Security Act)
o Kül- és biztonságpolitika, valamint a hírszerzés összehangolása
o Létrehozta a Védelmi Minisztériumot (Pentagon), ahová átkerült a hadügyminisztérium és a
haditengerészet + az egyesített vezérkari főnökség szabályozottabb formát kapott
o Létrehozta a Központi Hírszerzési Hivatalt (Central Intelligence Agency), ami az egyik
legfontosabb szerv volt a feltartóztatáson túl az ideológiai hadviselésben is
 A hírszerzés mellett feladata a külföldi propaganda, a lélektani hadviselés és az illegális
hadviselés összehangolása – elnökét az USA elnöke nevezi ki a szenátus jóváhagyásával
 Demokratikus ellenőrizhetetlensége miatt később problémák merülnek fel vele szemben
o Létrehozta a Nemzetbiztonsági Tanácsot (National Security Council), amely döntés-előkészítő
szereppel bír a külpolitikában az illetékes kormányzati szervek és a hadsereg munkájának
összehangolása révén
 Tanácsot ad, illetve segíti az elnököt a bel-, a kül-, a gazdaság-, a védelempolitika, ill. a
hírszerzés összehangolásában
 Legfőbb tagjai: elnök, alelnök, külügyminiszter, védelmi miniszter, vezérkari főnökök
elnöke, CIA elnöke, nemzetbiztonsági tanácsadó (független és egyben az elnök tanácsadója
is), egyéb résztvevők, valamint az elnök által meghívottak

A KELETI TÖMB (1947-1949)

A Kominform (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája) létrehozása
- A Marshall-tervre adott válaszként jött létre 1947.09.21-09.27. között
- Tagjai: a bolgár, csehszlovák, francia, jugoszláv, lengyel, magyar, olasz, román, szovjet
kommunista pártok
- Kialakulásának célja:
o Elviekben a résztvevő pártok tapasztalatcseréje és együttműködésének összehangolása
o A gyakorlatban a SZU a saját kezében összpontosítani a kommunista pártokat, hogy
könnyebben lehessen ellenőrizni őket
- A Kominform alapító ülésén (1947.10.05.) hangzott el Zsdanov tábornok „két tábor elmélete”,
mely később Zsdanov-doktrína néven híresült el
o Szerinte a nyugati imperialista és demokráciaellenes tábor ellentétben áll a szovjet
imperialistaellenes és demokratikus béketáborral („burzsoá demokrácia” v. „népi demokrácia”)
o Az elmélet sokáig meghatározta a szovjet/kommunista hidegháborús retorikát, propagandát

Kelet-Európa szovjetizálásának elindulása

- A területi expanzió, mint biztonságpolitikai érdek miatt a SZU érdeke mindig is a régió
szovjetizálása volt, de a Marshall-terv felerősítette ezt a törekvést
o Úgy gondolták, hogy az USA is expanzióra készül az érdekszféráját tekintve
o A szovjetizálás ugyanakkor mindig is a SZU első számú terve volt
- Az 1947 után induló folyamat nagyjából mindenhol ugyanolyan terv szerint zajlott : államosítások,
tervgazdálkodás bevezetése, kommunista pártok hatalomra jutása, pártállam kialakítása
o A „fordulat évének” sikerei: Bulgária (1947.12.), Románia (1948.01.), Magyarország
(1949.08.18.), Lengyelország (1948 vége), és Csehszlovákia (1948.05. puccsal)
- Jugoszlávia önálló maradt, ott már 1945 végére kialakult a kommunista diktatúra, a Moszkva
gazdasági és politikai akaratának szembeforduló Joszip Brosz Titó vezetésével
 oBelgrád regionális vezető szerepre törekedett és szembefordult Moszkva gazdasági és politikai
akaratával - Sztálin gyanakvással figyelte
o Albániát Jugoszlávia hátsó udvarának tekintette, emellett „önállósodott” – Bulgáriával és
Romániával vámuniót terveztek létrehozni
- Szovjetunió válaszlépései:
o Visszavonták a katonai és polgári szakértőket Jugoszláviából (1948.03.)
o A Kominform elítélte a jugoszláv kommunista párt politikáját, majd ki is zárták őket
o Felmondták az 1945-ben kötött barátsági szerződést a két ország között (a keleti blokk többi
országa is ezt tette majd) - 1949 végére Jugoszlávia már nem is tagjai a szovjet tömbnek
- Finnország nagyrészt hajlékony külpolitikájának köszönhetően elkerülte a szovjetizálást
o Az országban nem állomásozott a szovjet hadsereg, a gazdaságban pedig megmaradt a
magántulajdon és a piacgazdaság dominanciája – politikában is maradt a többpárti
demokrácia
o A SZU meghagyta az önállóságát, de cserébe elvárta a szovjetbarát semleges külpolitikát

I. Berlini válság (1948.06.20.-1949.05.12.)

- Berlint Németországhoz hasonló módon négy megszállási övezetre osztották a győztesek
- 1945 júliusától a város vezetését az ún. Négyhatalmi Kommandatúra (város katonai parancsnokai)
vitte, de a SZU kivételes szerepet igényelt (mivel ők győzték le a németeket)
o Moszkva ki akarta sajátítani a város irányítását, kihasználva, hogy az összeköttetés
biztosítása, valamint az élelmiszer- és közműellátás a keleti szektortól függött
o Szokolovszkij marsall, a berlini SZET elnöke ennek megfelelően a Kommandatura
értekezletén 1948.03.20.-án keményen és egyoldalúan lépett fel – testület utolsó ülése is
egyben
- A szovjet fél nem vett részt a Külügyminiszterek Tanácsának 1948-as Londoni Ülésének II.
szakaszában, ahol a felek döntöttek a német kérdés megoldásáról és az önálló nyugatnémet állam
létrehozásáról, valamint bejelentették, hogy a nyugati zónák részesülnek a Marshall-segélyből
- Moszkva tartott egy erős és antikommunista Németország létrehozásáról, továbbá hangsúlyozta,
hogy Németország még mindig nem fizette ki a jóvátételt
o Az volt a céljuk, hogy Németország soha se legyen képes őket fenyegetni
- Miután a nyugati oldalon valutareformot vezettek be (1948.06.20.), Szokolovszkij elrendelte az
oda vezető utak és vasutak blokád általi lezárását
- Erre adott válaszként a nyugati hatalmak légi hídon keresztül kezdték el ellátni a városrészt
o Moszkva nem akart nyíltan konfliktust provokálni, ezért nem reagált, de fenntartotta a blokádot
- Őszre már az ENSZ BT is foglalkozott az üggyel, de a blokád megszüntetésére vonatkozó
javaslatokat (1948.10.25.) a SZU megvétózta
- Ugyan az időszak alatt nem szakadtak meg a felek között a diplomáciai kapcsolatok, de a város
kettészakadásának a következtében 1948.12.21.-én megszűnt a Négyhatalmi Kommandatura
o A közvélemény szemében a SZU egy félelmet keltő, fenyegető hatalomként jelent meg
- Az szovjetek helyzete kilátástalan volt, így 1949. január végén titkos tárgyalások kezdődtek meg,
amelyek aztán 1949.05.04.-én négyhatalmi egyezménnyel zárultak
o 05.12.-én megszűnt a blokád, majd rögzítették az országúti és vízi közlekedés jogait és
visszaállt a négyhatalmi ellenőrzés – de a valutareform megmaradt (nyugatnémet márka)
- A SZU elveszítette a hidegháború első csatáját, ugyanis míg a nyugati hatalmak a légi folyósokkal
vállalták a konfrontációt, Moszkva meghátrált

A NYUGATI TÖMB (1947-1949)

Dunkerque-i szerződés (1947.03.04.) + Brüsszeli szerződés (1948.03.13.) + NATO megalakulása

(1949.04.04.) – az 1.3. altételben le van minden pontosan írva róluk
Németország kettészakadása

- 1947 áprilisában összevonták az amerikai és angol megszállási övezetet (Bizónia), majd 1949
áprilisában a francia szektor is csatlakozott (Trizónia)
- A három nyugati hatalom a Washingtoni Egyezmény (1949.04.08.) által állapodott meg a kialakuló
NSZK kormányának megalakulásával kapcsolatban
o Emellett megállapodtak azokról a hatáskörökről is, amiket megtartanak maguknak : leszerelés
és demilitarizálása, Ruhr-vidék ellenőrzése, külügyek, az alaptörvény és a tartományi
alkotmányok figyelemmel kísérése, külkereskedelem és devizaforgalom ellenőrzése
- A Külügyminiszterek Tanácsának utolsó, Párizsi Konferenciáján (1949.05.23-06.20.) még
kísérletet tettek a gazdasági és politikai egység helyreállítására, de nem jött létre megegyezés
o Ezt követően egészen 1955-ig megszakad a két tömb közötti külügyminiszteri kapcsolattartás
- Az első parlamenti választás 1949.08.14.-én volt az újonnan megalakult NSZK-ban, majd
1949.09.15.-én lépett hivatalba Nyugat-Németország első kancellárja, Konrad Adenauer
o Adenauer legfőbb feladatának a szuverenitás visszanyerését tartotta, emellett az NSZK helyét a
nyugat oldalán jelölte ki
o Megállapította, hogy a szovjet övezet lakossága nem rendelkezik szabadon az akaratával, az
ottani eseményeket nem a nép irányítja
- Demokratikus jellege miatt innentől kezdve a nyugat az NSZK-t tekintette a német nép egyedüli
legitim képviselőjének, ezzel párhuzamosan egyre több mozgásteret engedtek neki, valamint az
európai integrációba is egyre jobban igyekeztek bevonni
o Adenauer azon elv szerint kormányzott, hogy az USA és az egységesülő Európa súlya idővel
kiszorítja majd a SZU-t Kelet-Közép-Európából
- A nyugatnémet állam létrehozására adott válaszként a Szovjetunió elősegítette a saját befolyási
területének állammá válását és a Német Demokratikus Köztársaság 1949.10.07.-én alapult meg
o 10.15.-én a SZU felvette a diplomáciai kapcsolatot az NDK-val és felgyorsult utóbbinak a
gazdasági, társadalmi és politikai szempontból való szovjetizálása
o A keletnémet állam fejlettségi szempontból jócskán elmaradt az NSZK-hoz képest, az átlagos
életkörülmények nehezek maradtak és a jóvátételt is 1953-ig fizették
- A három nyugati szövetséges a külügyminisztereinek a Párizsi Konferenciáján (1949.11.09.-
11.10.) szabad utat adott az NSZK Európába való beilleszkedésének
- Petersbergi egyezmények (1949.11.22.): rögzítésre került, hogy az NSZK védelmet kap a SZU-val
szemben, viszont a nyugat nem fogja hagyni, hogy túlságosan is megerősödjön
o Emellett engedélyezve lett a számára a konzuli kapcsolatok létesítése, valamint a nemzetközi
szervezetekben való részvétel is – rögzítésre került az NSZK helye a nyugati blokkban
- Mindkét német állam magát nyilvánította a német nép egyedüli és törvényes képviselőjének

A SZOVJET KÜLPOLITIKA ÉS DIPLOMÁCIA A HIDEGHÁBORÚ LEGHIDEGEBB IDŐSZAKÁBAN

(1949-1953)
A szovjet külpolitika (1949-1953)
- 1949-re felgyorsult a népi demokráciák szovjetizálása, amely által az érintett rendszerek autokrata
vonásai is megerősödtek (pl. új tisztogatási kampányok) – SZU-ban sem enyhült a diktatúra
- A SZU újjáépítését Moszkva nyugati segélyek nélkül hajtotta végre, erőltetett ütemben
o A kisajtolt jóvátételekből komoly eredményeket ért el, viszont továbbra is elsőbbséget élvezett
a nehézipar a többi ágazat kárára
- A szovjet gazdasági tömb 1949.01.25.-én alapult meg Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa
néven (KGST) – a Marshall-segélyre adott válaszul (szovjet gazdasági tömb kialakítása)
- Az által, hogy 1949.08.29.-én sikeresen hajtottak végre atombomba robbantási kísérletet, a SZU
igazi katonai nagyhatalommá vált
- 1949-re körvonalazódott a Sztálinista Külpolitikai Doktrína is, melynek főbb pontjai a
következők:
o Az imperialista tömb a „béketábor” megsemmisítésére törekszik
o Az imperializmus természete miatt a elkerülhetetlen a két tábor közötti háború, mert a
kapitalizmus puszta léte fenntartja a háború veszélyét
o A szocializmus elsőszámú vezető ereje a SZU
o A SZU és a népi demokráciák által alkotott „béke tábor” az ostromlott erőd állapotában él;
ezt kell szem előtt tartania és ehhez a helyzethez kell igazodnia a tábor valamennyi
tagországának – eszerint kell kialakítani a szocialista tömb belső fegyelmét
o A szovjet külpol. legfontosabb kapcsolata a proletár internacionalizmus elve által Kelet-
Európa
o A kialakult nemzetközi helyzetben elsősorban a katonai erőviszonyok számítanak, ezért a
szocialista tábort folyamatosan erősíteni kell fegyveresen
o A diplomácia csak sokadik rangú, alárendelt eszköz

A szovjet diplomácia jellegzetességei

- Ugyan a szovjet diplomácia több jellegzetességét is megtartotta a II. vh. után, a SZU szövetségi
nagyhatalmi koalícióvá válása következtében megnőtt a diplomáciai szerepe
o A háború után nagyságrendekkel kellett növelni a külügyminisztériumban és a külföldi
missziókban szolgáló diplomaták létszámát is
o A népi demokratikus országok külpolitikája teljesen Moszkva irányítása alá került
o A szovjet diplomaták munkájában egyre nagyobb szerepet kapott a hírszerzés
- A szovjet külpol. irányítása (külügyminisztérium és a külügyi apparátus) továbbra is a
kommunista párt (azon belül is Sztálin, valamint az ő legszűkebb körének) irányítása és
ellenőrzése alatt állt
o A diplomácia világában jellemző volt a mindenkivel szemben tanúsított bizalmatlanság, a
diplomatákat a titkosszolgálat ellenőrizte és figyelte meg folyamatosan
o A diplomaták kapcsolatrendszere beszűkült, elszigeteltségben éltek, munkájuk nagy részét a
propagandamunka tette ki
- A fiatal külügyi szakemberek (ötéves) egyetemi szintű képzése a háború után a Moszkvai
Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) történt, ahová évente 500 hallgatót vettek fel
o A háború után a rendkívül nagy „káderigényt” elsősorban a hadsereg külföldi tapasztalatokat
szerzett tiszti állományából elégítették ki
o A Külügyminisztériumba hosszabb távra lehetett bekerülni, vagy eleve „karrierdiplomataként”
- A magas rangú diplomatákat általában a pártapparátus magas rangú tagjaiból választották
o Állomáshelyükön ők egy személyben képviselték a szovjet államot és a pártot is, jelentéseiket
két központba küldték: a külügyminisztériumba és a pártközpont külügyi részlegéhez
- Az 1949.03.04.-én elbocsátott Molotov helyére Andrej J. Visinszkijt nevezték ki (1953.03.07-ig)
- A SZU nyitva tartotta a „titkos diplomácia” csatornáit, valamint többször tettek váratlan és
meglepő nyilatkozatokat (mosolydiplomácia) s a külügyi kommunikáció sajátos elemei voltak a
TASSZ-közlemények (a szovjet hírügynökség útján közzétett állásfoglalások, nyilatkozatok,
javaslatok, cáfolatok)

A NYUGATI TÖMB A HIDEGHÁBORÚ LEGHIDEGEBB IDŐSZAKÁBAN (1949-1953)

Az USA külpolitikája Truman második elnöksége idején
- Komoly revízió lett végrehajtva az USA globális stratégiai tervében, a hidegháború
súlyosodásával meg lett keményítve a feltartóztatási doktrína
o A SZU sikeres atomkísérletével (1949.08.29.) megtört az USA atommonopóliuma
 o Az újonnan megszülető (1949.10.01.) a Kínai Népköztársaság 1950 elején kölcsönös
segítségnyújtási szerződést kötött a SZU-val
o A szovjet atomkísérletetet követően 1950 januárjában Truman utasítást adott a hidrogénbomba
előállítására irányuló kutatások megkezdésére
- A feltartóztatási doktrína módosulását mutatja az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának 68. számú
dokumentuma (1950.04.14.), mely morális és erkölcsi alapokra helyezte a hidegháborút
o Prioritássá tette az NSZK felfegyverzését és a NATO olyan szintű kialakítását, hogy
békeidőben is komoly katonai erőt képezzen (Nyugat-Európa militarizálása)
o Jelentősen meg lettek növelve a katonai kiadások is és a keleti blokk tagjaival folytatott
tárgyalások el lettek halasztva a Nyugat számára kedvező pozíciók megszerzése utánra
o Ugyan az amerikai közvéleményt megosztotta a NSC 68, de a közgondolkodás így is kezdte
„halálos bűnnek” tekinteni a kommunizmust (USA-n belül is volt ám propaganda bőven)
- A koreai háború kitörése (1950.06.25.) megerősítette az USA-t a módosított feltartóztatási pozíció
helyességében, ugyanis megerősítette az attól való félelmet, hogy a SZU ki akarja szorítani az
amerikaiakat Ázsiából (emellett sokakban a III. vh. kitörésének lehetőségét körvonalazta)
o Nyugat-Európában is nagy félelmet keltett, ugyanis félő volt, hogy az amerikaiak minden erejét
leköti majd és ki kell, hogy vonják csapataikat a térségből, növelve a szovjet veszélyt
o Ebből a félelemből eredően változások kezdődtek a NATO-ban és az európai integráció üteme
is felgyorsult

A nyugat-európai integráció elindulása

- Az európai egység hívei egyetértettek abban, hogy háború helyett békét, többpárti demokráciát és
az európai népek együttműködését akarják elérni
- Az USA szimpátiával viszonyult az európai egységtörekvéshez, de annak elindulásában még
mindig dominált a Szovjetuniótól való félelem
- Az európai integráció kapcsán három nagy eszmei és politikai irányzat alakult ki:
o Konföderációs felfogás (Churchill, de Gaulle): államok közötti megállapodásokon alapuló,
szerződéses együttműködés, ami által nem csorbul a nemzetállami szuverenitás, de mégis lehet
mély és széleskörű; nem zárja ki az államközi, konföderációs intézmények és szerződések
létrehozását
o Föderalista felfogás (Altiero Spinelli, Jean Monnet, George Orwell): szükséges a
nemzetállamok szétzúzása, mivel a nemzetállamok által képviselt önző magatartás volt a
felelős a két vh. kirobbanásáért; a nemzetállamok helyére egy szupranacionális Európai
Egyesült Államok létrehozása lenne szükségszerű
o Funkcionalista felfogás: az európai egység a gazdaság egy-egy szektorában elinduló
integráció révén jöhet létre, így egy integrációs folyamatban alakulnak ki a nemzetállamoktól
független európai intézmények

Európa Tanács
- Az európai egységmozgalmak egyesülése révén létrejövő Európa Mozgalom (1948.10.25.),
valamint a Brüsszeli Szerződés összekapcsolása során jött létre
- Az alapokmányát 1949.05.05.-én írta alá tíz nyugat-európai állam külügyminisztere: Benelux,
Dánia, Fr., Írország, UK, Norvégia, Olaszország és Svédország
- A szervezet célja Európa egységének előmozdítása a gazdasági, társadalmi, tudományos, jogi és
közigazgatási téren történő együttműködést illetően, valamint a pol. és szellemi örökség védelme
- A Tanácsban döntéshozatalnál minden tagállam egy szavazattal rendelkezik, az egyhangúsággal
meghozott határozatai ajánlás jellegűek, a szervezetnek nincs törvényhozó hatalma
- Nyitva áll minden demokratikus OEEC-ország előtt, székhelye Strasbourg
- A Tanács keretein belül írták alá az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló
Egyezményt, (1950.11.04.) mely által meg is lett alapítva az Emberi Jogok Európai Bírósága
- A szervezet hasznos elem volt a jogállam megerősítésében a nyugat-európai államok esetében, de
összességében nem vált igazi integrációs szervezetté

Az Európai Szén- és Acélközösség – Montánunió (1951.04.18./1952.08.10.)

- Jean Monnet francia közgazdász állította össze a róla szóló tervet, melyet aztán Robert
Schuman francia külügyminiszter tett nyilvánossá 1950.05.09.-én (funkcionalista elképzelés lett
végül)
o A nyugat-európai államok szén- és acéltermelését (ez a két ipar a hadiipar alapja) nemzetek
feletti módon, közös felügyelettel kellene ellenőrizni (fő cél az volt, hogy az NSZK ne
rendelkezzen saját hadiiparral és ne tudja felfegyverezni saját magát)
o Velük kapcsolatban az összes vámot és illetéket meg kellene szüntetni
- Az NSZK bevonása annak szuverenitásának visszanyerése miatt is fontos volt
- Végül a folyamat a UK részvétele nélkül zajlott le (nem akarták, hogy más ellenőrizze a
szenüket)
o Már a terv elkészülte sem nyerte el a tetszésüket, ugyanis a csatlakozással meg kellett volna
nyitniuk az addig erőteljesen védett brit piacot
o Fr. 06.01.-én ultimátumot küldött nekik, viszont végül a távolmaradás mellett döntöttek
- 1950.06.20.-án kezdődtek meg a tárgyalások hat állam (Benelux, Olaszo., NSZK, Fr.,) kormányai
között – meglehetősen hosszúak voltak + a koreai háború miatt égető lett az NSZK felfegyverzése
- Az ESZAK alapító szerződését Párizsban írták alá a hatok 1951.04.18.-án, s Luxembourg
székhellyel 1952.08.10.-én kezdte meg működését
- Az ESZAK az első öt évében komoly integrációs eredményeket tudott felmutatni, de a nemzetek
közötti érdekkülönbségek miatt mégsem nevezhető minden kétséget kizáróan sikertörténetnek
- A továbbiakban fontos fejlemény lesz még a Római Szerződés (1957.03.25.), amely által létrejön
az Európai Gazdasági Közösség és az EURATOM (1958.01.01.)
o A fokozott integráció következtében nem lesz érdemes háborút indítani, mert az állami szint
alatti funkciók összekapcsolása eredményesebb, mintha lerohannák egymást az államok

Az NSZK felfegyverzésének kérdése

- Németországnak egy európai szupranacionális katonai integráció keretében történő
felfegyverzésének gondolata már régebben is felmerült, viszont a franciák mindig is ellenezték
o Ezzel együtt az USA erősen támogatta ezt a megoldást, mivel tartottak a szovjet expanziótól
- Amerikai-Angol-Francia Külügyminiszteri Értekezlet (1950.08.19.):
o USA tíz önálló német hadosztály felállítását javasolja a NATO közös hadseregének részeként
o Azt is megígérték, hogy kettőről hatra növelik az Európában állomásozó hadosztályok számát
o A britek támogatták az ötletet, de a franciák ellenezték
o A lezáró nyilatkozat szerint a német hadsereg létrehozása nem kívánatos, de szükséges
- Erre adott válaszként adta ki Fr. az akkori miniszterelnökéről elnevezett Pleven-tervet
(1950.10.24.), amely az Európai Védelmi Közösség kialakítását tűzte ki célul
- Az EVK-terv következtében Sztálin megírta a „Feljegyzés a német kérdésről” című cikkét
(1952.03.10.), mely egy NSZK-val kötendő békeszerződésről szólt
o A cikk szerint a SZU az egységes Németország helyreállítására törekszik, szorgalmazza a
külföldi csapatok kivonását és annak jövőbeni semleges státuszát javasolja
o A gyakorlatban Sztálin attól tartott, hogy ha Németország a nyugati hatalmakhoz csatlakozik,
akkor veszélyezteti a SZU nagyhatalmi státuszát
- Az írás elutasításba ütközött, sőt a három nyugati hatalom és az NSZK képviselői 1952.05.26.-án
aláírták az ún. bonni keretszerződést, amivel befejezettnek nyilvánították a megszállási rendszert
és lehetővé vált az NSZK csatlakozása az EVK-hoz
- Az EVK szerződés aláírása Párizsban történt meg (1952.05.27.), viszont annak a ratifikációja két
év múlva megbukott a francia parlamentben
Amerikai lépések a nyugati tömb megerősítésére
- Az USA szerette volna megtartani nyugat-európai hegemóniáját, ezért 1951.07.09.-én a másik két
nyugati hatalommal közösen bejelentették a Németországgal való hadiállapot megszűnését
- A Csendes-óceáni térség biztonságpolitikai helyzetének a stabilizálását célzandó a San Francisco-
i Konferencián megkötésre került az ANZUS szerződés (1951.09.01.), majd a Japánnal való
Békeszerződés is (1951.09.08.) is létrejött
- A NATO-ban kétségtelenül az USA dominanciája jelent meg, pedig az UK ezt több ízben szerette
volna ellensúlyozni
o A koreai háború kitörését követően az Attlee kormány (1945-1951) masszív fegyverkezési
programot indított el, amelyek egy részét ugyan az őket követő Churchill kormány (1951-
1955) visszavonta, de még így is magasak maradtak a katonai kiadások
o Ebben az időszakban a UK hiába próbált nagyobb beleszólást szerezni a NATO ügyeibe, az
USA nem kezelte őket egyenrangú félként
- Időközben az Atlanti Tanács ottawai ülését (1951.09.) követően a NATO politikai és katonai
intézményrendszere határozottabb (de még nem végleges) formát öltött)
o A lisszaboni ülésen (1952.02.20-02.25.) az Atlanti Tanács jóváhagyta Törökország és
Görögország NATO tagságát

Az Egyesült Államok külpolitikája Eisenhower első elnökségének kezdetén

- Truman után a republikánus Dwight D. Eisenhower lett az elnök, alelnöke Richard Nixon,
külügyminisztere John F. Dulles lett
o Dulles volt felelős a külpolitikai artikuláció „kemény” oldaláért, míg Eisenhower foglalkozott
az emberiséggel és a békével (kettejük kapcsolata ezzel együtt együttműködő jellegű volt)
o Széles mozgástere volt a külügyminiszternek, de a végső döntést mindig az elnök hozta meg
- Eisenhower visszahozta az elnöki döntés elsődlegességét a külpolitikába (addig vegyesen
váltakozott a Fehér Ház és a Kongresszus között)
- A republikánusok új külpolitikát hirdettek meg, melynek alapvonásai a következők voltak:
o A passzivitás helyett aktivitásra, feltartóztatás helyett visszaszorítás, katonai elrettentés
o Amennyiben a SZU fenyegeti a nyugati és a keleti világ határán húzott képzeletbeli vonalat, az
atomfegyverek bevetése is felmerülhet megoldásként (fontos az atomfölény megtartása)
o Minden helyi akcióra globális választ, kemény visszacsapást kell adni
o Ki kell építeni egy átfogó amerikai támaszpontrendszert és azon keresztül kell segíteni a
kommunizmus ellen lázadókat világszerte (felszabadítás elvén keresztül)
- Mivel az új célokat hangoztató retorika mögött nem mindig volt valós erő, vagy tényleges
kormányzati szándék, ellentmondásos helyzet alakult ki:
o Észak-Korea „felszabadítását” figyelmen kívül hagyva fogadta el a tűzszünetet (1953)
o A vietnámi francia vereség után nem lépett a helyükbe (1954)
o A CIA-t puccsok támogatására használta fel Iránban (1953) és Guatemalában (1954)
o Nem támogatta érdemben a magyar felkelést (1956), vagy a brit-francia-izraeli háborút
Egyiptom ellen (1956)
- A folytonos krízishelyzetek azonban lehetővé tették számára, hogy egyoldalúan cselekedjen

ÁZSIA
Kínai polgárháború (1946-1949)
- Roosevelt „négy csendőr” elképzelésében Csang Kaj-sek Kínája fontos szerepet játszott volna
Japán ellensúlyozásában
- A SZU saját pozícióját biztosítandó 1945.08.14.-én barátsági szerződést kötött Kínával, ami által
számos, számukra kedvező területi változás lett rögzítve
o Port Arthur kikötő használata 30 évig
o Mandzsúriai vasútvonal közös felügyelete (ide be is rendezkedett a SZU – ők szabadították
fel)
 A szovjetek 1946.04.23.-án kezdték meg a kivonulásukat a régióból, de az ipari
létesítmények nagy részét magukkal vitték
o Dairen szabad-kikötő használata – vámellenőrzés szovjet kézen
- Az USA támogatta az egyeztetéseket Mao Ce-tung és Csang Kaj-sek között, végül 1945.10.10.-
én közös nyilatkozatot adtak ki Kína demokratikus átalakításáról
- A vh. után a két szuperhatalom ugyan el szerette volna kerülni a polgárháború újbóli kirobbanását
(a status quo mellett álltak ki), de a közös ellenség megszűnésével ismét felszínre jöttek a két
oldal közötti feszültségek (a SZU ráadásul katonai támogatásban részesítette a kommunista pártot)
o Sztálin nem számított kommunista fordulatra, míg az USA-t a Mandzsúriából érkező kínai
kommunistákat a szovjet támogatása aggasztotta (amit a status quo megsértésének tartott)
- Csang Kaj-sek azt a célt tűzte ki, hogy leszámol a kínai kommunistákkal
o Ennek megakadályozására Truman 1945.11.27.-én Kínába küldte Marshall tábornokot, hogy
akadályozza meg a fegyveres konfliktust
o 1946 januárjában és februárjában több megállapodás is született a hatalom megosztásáról,
Csang Kaj-sek hajthatatlannak bizonyult és júniusban kiújult a polgárháború
- A polgárháború végül a Kínai Kommunista Párt és Mao Ce-tung győzelmét hozta, 1949.10.01.-jén
kikiáltották a Kínai Népköztársaságot (így kibővült a kommunista tömb, valamint a
hidegháború is kiszélesedett kelet-Ázsiára)

A Kínai Népköztársaság külpolitikája a polgárháborút követően – 11.1. altételben le van írva

részletesen!

A koreai háború (1950.06.25. – 1953.07.27.)

- A két szuperhatalom közötti feszültségek először igazán a koreai háború kapcsán éleződtek ki
- A Koreai-félsziget 1910 óta japán megszállás alatt állt és a Kairói Nyilatkozatban (1943.12.01.)
Roosevelt, Churchill és Csang Kaj-sek megállapodtak Korea függetlenségének „megfelelő
időben” való helyreállításáról (Japán kiűzése után) és nemzetközi gyámság alá helyezéséről
- A Jaltai Konferencián (1945.02.04-02.11.) kötött egyezményben azonban már arról egyeztek meg,
hogy a területet nemzetközi gyámság alá kell helyezni
- A Potsdami Konferencián történt megegyezés értelmében a 38. szélességi fok mentén befolyási
övezetekre (megszállási zónák) osztották fel (északról a SZU, délről az USA szabadította fel)
- Az 1945 decemberi Moszkvai Külügyminiszteri Értekezleten az a döntés született, hogy ötéves
gyámságot követően helyreállítják a szuverenitását és addig felállítanak egy amerikai–szovjet
vegyes bizottságot, valamint ideiglenes kormányt neveznek ki Korea élére
- Mivel nem tudtak megegyezni a vezető személyében, a kérdést az ENSZ KGY elé vitték, amely
1947-ben felállította az UNTCOK-ot (UN Temporary Commission on Korea), ami megerősítette
az 1945-ben lefektetett szabad demokratikus választások elvét
- Mindkét területen egyszerre tartottak választásokat, délen Li Szin Man erői győztek és
kikiáltották a Koreai Köztársaságot (1948.08.15.), míg északon megalakult a Koreai Népi
Demokratikus Köztársaság Kim Ir Szen vezetésével (1948.09.09.)
o A szuperhatalmak ennek a hatására megkezdték csapataik kivonását a térségből
- Az észak-koreai hadsereg 1950.06.25.-én megtámadta Dél-Korea területét és kirobbant a háború
- Ugyan Sztálin nem támogatta maradéktalanul az északiak terveit, de Kim Ir Szen még a háború
előtt azzal kereste fel Mao-t hogy a szovjetek teljes mértékben támogatják az elképzeléseit
o Mao megígérte, hogy szükség esetén a KNK segítséget fog nyújtani nekik
- Truman úgy vélte, hogy a koreai események a szovjet expanzió részei, ezért az ügyet az ENSZ
BT elé vitte (a SZU távolmaradt az üléstől), valamint bejelentette a Tajvani-szoros semlegesítését
o ENSZ BT. 82. sz. határozat (1950.06.25.): felszólítja Észak-Koreát a csapatok visszavonását
38. szélességi kör mögé (ennek Észak-Korea nem tett eleget)
o ENSZ BT. 83. sz. határozat (1950.06.27.): felkérte a tagállamokat, hogy sürgős katonai
beavatkozás érdekében ajánljanak fel csapatokat és kezdjék meg a beavatkozást (a felszabadító
akciót Douglas MacArthur tábornok vezette)
- A háború három elkülönült szakaszra osztható abból a szempontból, hogy melyik oldal mikor
lépte át a 38. szélességi fokot
o I. szakasz (1950.06.25.-1950.10.01.): eleinte a kommunista erők vannak fölényben (sikerül
majdnem az egész félszigetet elfoglalniuk), majd a szövetségesek incsoni partraszállásával
(1950.09.15.) megfordult a helyzet és egészen a szélességi fokig szorulnak vissza
o II. szakasz (1950.10.01. – 1951.01.): az amerikai erők benyomulnak Észak-Korea területére és
egészen a kínai határig szorították vissza a kommunista erőket, amikor a KNK beavatkozott és
a segítségükkel visszaverték az ENSZ-csapatokat
o III. szakasz (1951.01.-1953.07.27.): állóháború alakul ki a 38. szélességi fok mentén,
időközben az addig agresszív stratégiát folytató MacArthur helyét Ridgeway tábornok veszi át,
mivel Washington nem akarta vállalni a III. vh. kockázatát és minél előbbi lezárásra törekedett.
o Panmindzsoni fegyverszüneti megállapodás (1953.07.27.): a megállapodásban megegyeztek a
Koreai félsziget két éven belüli újraegyesítéséről, szabad választások megtartásáról,
hadifogolycseréről, valamint egy azt ellenőrző semleges felügyelő bizottság felállításáról
 Az egyezmény értelmében a 38. szélességi fok mentén demilitarizált övezetet hoznak létre
- A háború kirobbanása megerősítette az 1950-ben, az NSC 68. sz. dokumentumában elfogadott
dominó elvet, mely szerint egy helyi kommunista fordulat mindig kihatással van a teljes régióra
- A háború elősegítette az NSZK újrafelfegyverzését, mivel a nyugati politikusok féltek, hogy az
NDK Észak-Koreához hasonló magatartást fog folytatni
- Az USA elkezdte egy ázsiai szövetségi rendszer felállítását a Szovjetunió körbekerítése céljából
o Bagdadi Paktum – METO/CENTO; SEATO
- 1954-ben védelmi szerződést írt alá Tajvannal, miután a Kínai Népköztársaság támadást indított
a tajvani szoros szigetei ellen

Délkelet-Ázsia dekolonizációja
Indonézia
- A japán erők távozása után Mohammed Hatta és Ahmed Sukarno kikiáltották a független Indonéz
Köztársaságot (1945.08.17.), amelyet viszont a korábbi holland gyarmattartók nem ismertek el
o Emellett az ország rövidesen brit és ausztrál megszállás alá került, majd 1946-ban
visszatértek a hollandok is – kezdetét vette az indonéz függetlenségi háború
- A harcok az indonézok győzelmével értek véget, fegyverszünetet a felek a Hágai Tárgyalásokon
(1949.08.23-11.02.) kötöttek, majd a holland-indonéz megállapodás értelmében Indonézia
1949.12.27.-én vált függetlenné (Sukarno lett az elnök)
o A hollandok Új-Guinea területét kivéve elhagyták az állam területét
- Indonézia politikai berendezkedést Sukarno a pancsa sila (öt elv) alapján képzelte el:
monoteizmus, internacionalizmus, nacionalizmus, demokrácia és társadalmi igazságosság
- Az állam Sukarno elnöksége alatt (1945–1967) inkább a kommunista tömb felé közeledett, de
ugyanakkor fontos szerepet vállalat az el nem kötelezettek mozgalmában is
o Első csúcstalálkozójukat Bandungban rendezték (1955.04.18.-1955.04.24.)
Indokína
- A 19. sz. második felétől kezdve francia protektorátus alatt áll, majd a II. vh. alatt francia-japán
megszállás érvényesült - a függetlenedési törekvések a japánok távozta után erősödtek meg
Kambodzsa
- A franciák 1941-ben Norodom Szihanuk herceget ültették trónra, aki lavírozó politikát folytatott
- A japán uralom végén hangoztatta az ország függetlenségét, majd a japánok távozásával elismerte
a francia protektorátus tovább élését
- Francia ellenőrzés mellett 1946-ban autonómiát kapott az ország, azonban továbbra is francia
ellenőrzés mellett, a Francia Unió részeként – igényt is tartottak a francia segítségre
o Egy idő múlva azonban már elkezdte követelni a franciák távozását
- Kambodzsa 1953.11.09.-én vált hivatalosan független állammá, külpolitikáját innentől kezdve a
semlegesség jellemzi leginkább
Laosz
- A franciák lefegyverzését követően japán támogatással a laoszi felszabadítási hadsereg, a Patet
Lao 1945-ben kiáltotta ki a függetlenséget
o Azt viszont a franciák nem ismerték el és 1946-ban újra átvették az ország irányítását
- Kambodzsához hasonlóan 1949-ben autonómiát kapott a Francia Unió keretében, azonban a Patet
Lao újból háborút hirdetett a franciák ellen
- Az ország függetlensége a genfi Indokínai-konferencián került elismerésre (1954.04.26.-07.21.)
Vietnam
- Vietnamban a függetlenségi törekvések azonnal fegyveres konfliktusba torkolltak
- A japánok 1945 tavaszán vették át az ország irányítását, és Bao Dait nevezték ki császárnak
o Ezzel együtt azonban Ho Si Minh és a Viet Minh 1945.09.02.-án kikiáltották a Vietnami
Demokratikus Köztársaság függetlenségét, és lemondásra kényszerítették a császárt
- A II. vh. vége után a szövetségesek ideiglenes megszállási övezeteket hoztak létre a japán
kivonulás ellenőrzése végett (a 17. szélességi foktól északra a KNK kapott területeket, délre pedig
a britek)
o 1945 szeptemberében fokozatosan visszatértek a franciák is, akik az angolokkal együtt
elfoglalták Saigon városát
- A kínai erők kivonulása után a franciák megkísérelték Vietnamot újból teljes katonai ellenőrzés
alá vonni és a Francia Unió részeként ismerték el a délen kikiáltott Kokinkínai Köztársaságot
- Az I. Indokínai Háború 1946.11.23.-án robbant ki, amikor is a franciák Hanoi mellett
megtámadták a Viet Minh-t majd ki is űzték őket az északi fővárosból
o 1947 végére Fr. átvette a Vietnam feletti teljes irányítást, a kommunisták visszavonultak
- 1948-ban Fr. tárgyalásokat kezdett a déli terület szélesebb autonómiájáról és megbízták Bao Dait
a déli Vietnámi Állam létrehozásával – innentől a konfliktus polgárháborúnak tekinthető
- A kínai kommunista fordulat után a Viet Minh jelentős katonai segítséget kap Kínától és egyre
jobban megerősödik – 1950-től véres összecsapások kezdődnek közöttük és a franciák között
o Az USA a dominó-hatástól való félelme miatt gyorsan elismeri Dél-Vietnamot és katonai és
anyagi segítségeket kezdett el küldeni a számukra
- 1952-1953-ra a kommunisták visszafoglalták az északi területeket és Laosz egy részét is az
uralmuk alá vonták – folyamatosan sikeresen vezetnek támadásokat az európaiak ellen
o Eisenhower folyamatosan növelte az anyagi támogatást, de közvetlenül nem akart beavatkozni
- A döntő csatára 1954 márciusában került sor, amikor a Giap tábornok vezette Vietnámi Népi
Hadsereg (a Viet Minh + más laoszi és egyéb nemzeti kommunista szervezetek) legyőzte a
kolonialista erőket (itt lényegében el is dőlt a háború)
o 1954.05.07.-én Giap Dien Bien Phu-nál megadásra kényszerítette a franciákat
- A vereség után került sor a Genfi Indokínai Konferenciára, melynek résztvevői a Vietnámi Állam
(D), a Vietnámi Demokratikus Köztársaság (É), Kambodzsa, Laosz, a Kínai Népköztársaság, a
Szovjetunió, Nagy-Britannia, ill. Franciaország voltak
o Az USA nem vett részt a konferencián és nem ismerte el az egyezményeket
- Franciaország beleegyezett a három indokínai állam (Kambodzsa, Vietnam és Laosz)
függetlenségébe, a vietnami kérdés kapcsán megegyeztek az I. Indokínai Háború lezárásában
- A demarkációs vonalat a 17. szélességi fok mentén alakították ki, de ugyanakkor kilátásba
helyezték a két Vietnám egyesítését 1956-ig
- Az indokínai államoknak megtiltották, hogy katonai szövetségekhez csatlakozzanak, és
felállítottak egy nemzetközi felügyelő bizottságot is ennek az ellenőrzésére

A KÖZEL-KELET
Az Iráni Válság (Abadáni olajválság)
- Reza Pahlavi sah (1925-1941) Németországgal való kooperálása miatt 1941.08.25.-én északról a
szovjet, délről brit megszállás alá került az ország
o Irán stratégiailag fontos közlekedési útvonalak mentén feküdt, és a szövetségesek attól
tartottak, hogy az iráni olajkészletek náci kézre jutnak
- Lemondásra kényszerítették a sahot és a helyére fiát, Mohamed Reza Pahlavit (1941-1979) tették
az ország élére, aki 1942-ben a megszálló államokkal aláírt egyezményben vállalta, hogy nem
katonai eszközökkel (elsősorban nyersanyagokkal) támogatja a szövetségesek katonai céljait (ún.
perzsa korridor megnyitása a SZU irányában)
- A megszállás 1945-ben véget ért, de a szovjet erők nem hagyták el az országot és bábállamokat
hoztak létre az ország északi területén (Mahabadi Köztársaság/Kurdisztáni Köztársaság;
Azerbajdzsáni Köztársaság)
o Amerikai nyomásra Moszkva elhagyta észak Iránt és az iráni kormányzat megszüntette a
bábállamokat (a szovjet befolyás megszűnése mellett ugyanakkor a brit erős maradt)
- 1951.03.15.-én a miniszterelnök Mohamed Moszadek javaslatára a parlament államosította az
iráni olajvagyont és az Angol-Iráni Olajvállalatot
- Ennek a következményeként a UK megtiltotta az iráni olaj exportját, annak finomítását (így
tönkrement az abadáni olajfinomító), továbbá valamennyi brit szakértőt hazahívtak Iránból
o Irán 1952-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatait a UK-val
- UK jelzett Washingtonnak, hogy kommunista befolyás van növekedőben Moszadek
személyében, úgyhogy a miniszterelnök elmozdítása mellett döntöttek
- 1953. áprilisában a CIA igazgatója, Allen Dulles (John F. Dulles testvére) megbízást kapott
Moszadek eltávolítására (akció fedőneve: Operation Ajax)
- Először nyomást gyakoroltak a sahra, hogy váltsa le a miniszterelnököt, de az elutasította a
külső beavatkozást az ország ügyeibe
- Majd mikor már Moszadek követelte a sah távozását (hogy minél nagyobb hatalommal
rendelkezzen), az uralkodó a CIA által támogatott puccsal leváltotta (1953.08.22.)
- Moszadek leváltásával helyreállt UK és Irán viszonya, utóbbi 1979-ig az Egyesült Államok
legfőbb regionális támasza lett a Szovjetunió feltartóztatásában
o 1955-ben csatlakozott a Bagdadi Paktumhoz is (CENTO létrehozása)

Irak
- 1941 áprilisában nácibarát hatalomátvétel történt Irakban, amit követően a UK 1941.04.18.-án
megszállta Irakot és elmozdította a miniszterelnököt (angol-iraki háború)
o Tartottak a kőolaja miatt stratégiailag értékes Irak elvesztésétől
- Helyre lett állítva a monarchia, viszont 1947-ig megszállás alatt tartották az országot
- Irak a hidegháború elején a nyugati tömb mellett kötelezte el magát, alapító tagja lett 1955-ben a
Bagdadi Paktumnak (CENTO)
- Ezzel együtt 1958.07.14.-én megdöntötték a monarchiát az arab nacionalisták, kivégezték az
utolsó királyt és kikiáltották az Iraki Köztársaságot
o Irak a hatalomátvételt követően kilépett a Bagdadi Paktumból és közeledni kezdett a SZU-hoz
- Két szárny alakult ki a vezetésben: Abdul Karim Kasszem az Egyiptomtól való távolságtartást,
míg Abdul Szálem Árif pedig az Egyiptommal való kapcsolatok mélyítését követelte
- 1963 februárjában államcsínyt hajtott végre az arab egységet hirdető Baath Párt (Arab
Újjászületés Szocialista Pártja) és Ahmad Haszan al-Bakr és Árif tábornok vezetésével átvették a
hatalmat
- Ezt követően 1963 őszén Árif megdöntötte a Baath Pártot és magához ragadta a hatalmat
- 1968.07.17.-én azonban a Baath Párt ismét magához veszi a hatalmat és al-Bakr lesz az elnök,
Szaddám Husszein meg az alelnök – 1972-ben Irak barátsági szerződést köt a SZU-val

A Közel-Kelet dekolonizációja (Palesztina)

A mandátumterületek alakulása a 14.1. altételben részletesen le van írva!

- A két világháború között nagyszámban érkeztek zsidó telepesek a területre, a brit kormányzat a
Fehér Könyv (1939) által próbálta korlátozni palesztinai letelepedésüket
- Ennek hatására földalatti radikális zsidó szervezetek jöttek létre (Lehi, Irgun), akik fegyveres
harcokat indítottak az arabok és a brit érdekeltségekkel szemben
o 1946.07.22.-én a Menahem Begin (később izraeli miniszterelnök) által irányított Irgun
felrobbantotta a Dávid Király szállodát Jeruzsálemben
o 1948.04.09.-én pedig az Irgun és a Lehi közös akciójának keretében sok palesztin áldozatot
szedő akciót vittek végbe Deir Yasszin faluban
- A britek végül úgy döntöttek, átadják a Palesztina feletti mandátumot az ENSZ-nek
- Az ENSZ felállította (1947.05.15.) az UNSCOP-ot (UN Special Committee on Palestine), ami
Palesztina egy zsidó és egy arab államra való felosztását javasolta (1947.08.31.), Jeruzsálemet és
Betlehemet pedig nemzetközi közigazgatás alá kívánta helyezni
o Megosztó volt a kérdés az UNSCOP-on belül, többen támogatták egy föderális állam létrejöttét
- Izrael állam létrehozásáról az ENSZ KGY 181. sz. határozata döntött (elfogadta a Palesztina
felosztásáról szóló tervet) – az arabok nem fogadták el
o A terület 43%-án jött volna létre arab állam, és az 56%-án zsidó állam - Jeruzsálem és
Betlehem az eredeti UNSCOP jelentésnek megfelelően nemzetközi közigazgatás alá került
volna
- 1948.05.14.-én, egy nappal a Palesztina feletti brit mandátum lejártával David Ben Gurion
kikiáltotta Izrael Állam függetlenségét
- Ezt a környező arab államok casus bellinek tekintették és 1948.05.15.-én megtámadták Izraelt,
amivel kirobbant az I. Arab-Izraeli Háború (arab oldalról Transzjordánia, Szíria, Libanon,
Egyiptom, Irak és Szaúd-Arábia vett részt benne), mely során az arab államok az Arab
Felszabadítási Hadseregben harcoltak (viszont megosztottak voltak az elképzeléseiket tekintve)
- Transzjordánia területi ambíciókkal lépett háborúba és hadseregével hamar elfoglalta Kelet-
Jeruzsálemet és Ciszjordániát (felosztási tervben a palesztinoknak kijelölt területek jelentős
része)
- Eközben Izrael a felosztási tervhez képest jóval nagyobbra, 21 ezer km2-re növelte a területét
- Egyiptom elfoglalta a Gázai övezetet (szintén az arab államhoz tartozott volna), majd ott 1948
szeptemberében a vezetésével az arab országok felállították az ún. Össz-Palesztin Kormányzatot
- 1948.06.11.-én a felek 28 napra tűzszünetet rendeltek el, melyet követően az ENSZ palesztinai
különmegbízottja, a svéd Bernadotte marsall újabb megosztási javaslattal állt elő (1948.09.16.)
o Transzjordánia annektálhatta volna a palesztinai araboknak szánt területeket, de a felek ezt is
elvetették és a marsallt 09.17.-én Jeruzsálemben a Lehi tagjai merénylet során megölték
o A Bernadotte-terv nagyon népszerűtlen volt és a tűzszünet lejártával kiújult a konfliktus
- Izraelnek a háború során akkora mértékben sikerült növelni a haderejét, hogy 1949-re abszolút
fölénybe került és végül megnyerte a háborút
- A szomszédos arab államokkal kötött fegyverszüneti megállapodások formálisan is lezárták a
háborút (1949 februárja és júliusa között)
- 1949 áprilisában a Transzjordániai Királyság felvette a Jordán Hasemita Királyság nevet, majd
1950.04.24.-én annektálta a Nyugati Partot és Kelet-Jeruzsálemet
o Az Izraelt a Nyugati Parttól elválasztó vonal később „zöld vonal” néven lett ismert
- Az ENSZ Közgyűlés 194. sz. határozatában felállították az Egyesült Nemzetek Békéltető
Bizottságát, majd 1950.12.08.-án a 302. határozattal létrehozták az UNRWA-t (United Nations
Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East)
- A háború eredményeként tehát nem jött létre a felosztási tervben szereplő arab állam

3.2. AZ ÁLLAMKÖZI ERŐSZAK-ALKALMAZÁS ÉS A NEMZETKÖZI JOG

KÉRDÉSEI, TÖBBEK KÖZÖTT A KOREAI ÉS AZ ARAB–IZRAELI
KONFLIKTUSOKKAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

Államok közti erőszak szabályozása: 12/2. tételben minden le van írva pontosan

Az ENSZ Alapokmánya tiltja az államok közti erőszakot, kivételt képez az ENSZ BT

felhatalmazásával történő erőszak, ill. a jogos önvédelem
Az ENSZ történetében két alkalommal került sor a BT által jóváhagyott békekikényszerítő akcióra
(Korea + Arab-Izraeli konfliktus)
- Erre agresszió esetén, az agresszorral szembeni fellépés érdekében kerülhet sor, az érintett állam
beleegyezésére nincs szükség, és a cél a támadó cselekmény abbahagyásának kikényszerítése

KOREAI HÁBORÚ
- Amikor Észak Korea hadserege Dél-Korea jelentős részét elfoglalta, az USA a BT összehívását
kérte, és ott javasolta Észak-Korea agresszorrá nyilvánítását, valamint, hogy a BT fegyverrel is
lépjen fel Dél Korea mellett (innentől kezdve Dél-Koreát az ENSZ támogatja)
- 1950. júniusában a BT megállapította a béke megszegését (82. sz. határozat – 39. cikk alapján) és
a beavatkozás mellett döntött (83. sz. határozat)
- A 84. sz. határozat a 42. cikk alapján fegyveres erők felhasználásával járó kényszerítő
intézkedéseket ír elő.
- A BT-ben Kína képviseletében Csang Kaj-sek kormánya támogatta a beavatkozást, a SZU
viszont a távolmaradásával tiltakozott Tajvan részvétele ellen
o A határozatot a SZU hiányában is érvényesnek minősítették, így a beavatkozás jogszerű volt
- Az ENSZ csapatok haderejének 90%-át az USA adta (jelentős hozzájáruló volt még Ausztrália
és a Fülöp-szigetek), ráadásul MacArthur tábornok személyében amerikai vezetőjük is volt a
Vezérkari Bizottság helyett (a felelősséget is az USA vállalta az ENSZ helyett)
o A koreai háború nem számít amerikai agressziónak, mivel ENSZ keretek belül történt a BT
jóváhagyásával (BT által jóváhagyott békekikényszerítő akció ezen kívül csak egy volt még)
 Helyette inkább az USA javasolta Észak-Korea agresszornak nyilvánítását
o A Vezérkari Bizottság a tapasztalat és szervezettség hiánya miatt nem volt alkalmas a feladatra
- Észak-Korea jelentős segítséget kapott Kínától, úgyhogy gyakorlatilag az 1953-as fegyverszünet
döntetlen eredménynek tekinthető
o Maga az akció ugyanakkor példa a BT közhatalmi szerepére, hiszen nem tagállamot védett
meg nem tagállammal szemben.

ARAB-IZRAELI KONFLIKTUSOK:
- A BT 54. sz. hat. (1948) (39. cikk): az arab államok Izrael felé tanúsított agressziója veszélyezteti
a nemzetközi békét (I. Arab-Izraeli Háború)
- A BT 242. sz. hat. (1967): „terület a békéért” elv rögzítése (hatnapos háború utáni rendezés)
o Izrael a katonai összecsapások előtt meglepetésszerű támadást intézett Egyiptom ellen
o Ezt a nemzetközi közösség hallgatólagosan tudomásul vette, mivel bizonyítottnak tűnt, hogy
Egyiptom és szövetségesei támadásra készülnek
o A határozat jogos önvédelemnek állapította meg Izrael magatartását az Alapokmány 51. cikke
értelmében és azt, hogy a területek megszállása nemzetbiztonsági okokból történt
 Ezzel együtt a nemzetközi közösség vitatja azt, hogy valóban „elhárító önvédelem” -e az
ami történt – a nemzetközi jog nem is ismeri ezt a fogalmat
o Ezzel együtt felszólította a feleket a harcok befejezésére, valamint Izraelt a megszállt
területekről való kivonulásra
o Izrael megígérte, hogy a békéért cserébe visszaadja a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot–
az arab államok ezt elutasították és meghirdették a három nem politikáját:
 Nem ismerik el Izraelt, nem kezdenek tárgyalásokat vele és nem állapodnak meg vele
- A BT 338. sz. hat. (1973): felek felszólítása a 242. hat. betartására (Jom Kippuri háború után)
- A BT 573. sz. hat. (1985) (39. cikk): Izrael a PFSZ tuniszi állásai elleni bombatámadása
agressziónak minősül (megtorlás a tunéziai zsidók elleni merényletek miatt)
- Az arab-izraeli háborúk többnyire bizonytalan természetűek jogilag, ennek az okai:
o Nem mindig állam és állam közötti agresszióról van szó, mivel a PFSZ-t az ENSZ nem ismeri
el szuverén államként
o Ugyan Izrael rendszeresen hivatkozik arra, hogy a hadba lépésekor önvédelemről, vagy elhárító
önvédelemről volt szó (pl. Hatnapos Háború), ez nem minden esetben egyértelmű
 Ugyanakkor nukleáris fegyverek jövőbeli előállítása nem adhat jogot az önvédelem
gyakorlására (Osziraki Reaktor 1981-es lebombázása)
- Az elhárító önvédelem erősen vitatott formája az erőszak alkalmazásának
o Míg a távoli jövőbeli csapás elhárítására irányuló önvédelem teljesen elutasított, a
közvetlenül fenyegető veszély elleni önvédelemmel szemben is megosztott a jogtudomány
o Ha egy ország egyértelműen bizonyítja, hogy küszöbönálló fegyveres támadással szemben
gyakorolt önvédelmet (Izrael 1982-ben nem tudta), a nemzetközi közösség nem ítéli el
- Vitatott még a terrorizmus elleni önvédelem koncepciója
o Nem állami szereplők elleni önvédelem koncepciója nem elfogadott jogilag, az ICJ is csak az
államokkal szembeni önvédelmet tekinti jogosnak (erősen kérdéses tehát, hogy Izraelnek a
palesztin terrorszervezetek elleni fellépései mennyire voltak jogszerűek)
o 2001.09.11. után azonban a nemzetközi közösség elfogadóbbá vált az ilyen esetekkel
szemben
o Amennyiben a területi állam nem képes vagy nem hajlandó fellépni a területén állomásozó,
más államok ellen támadásokat végző nem állami szervezetek ellen, a nemzetközi közösség
nem feltétlenül tekinti jogszerűtlennek az ellenük korlátozottan és arányosan mutatott
erőszakot

3.3. A NUKLEÁRIS FEGYVERKEZÉSI VERSENY KIALAKULÁSA

A nukleáris fegyverkezés a második világháború utáni nemzetközi rendszer egyik megkerülhetetlen
tényezőjévé vált, amely alapjaiban határozta meg az 1940-es és 1970-es évek közötti
biztonságpolitikai eseményeket, és amely a már kialakult és a formálódó szövetségi rendszerekre is
nagy hatást gyakorolt. A fegyverkezési verseny főleg az USA és a SZU egymás közötti rivalizálása
mentén érhető tetten, amelynek az intézmények szintjén csak a későbbiekben lett látható hatása.

A NUKLEÁRIS FEGYVEREK
- ENSZ általi definíció (1948): Nukleáris fegyvernek azok a fegyverek minősülnek, amelyek
energiája atommagok hasításából, azaz maghasadásból, vagy atommagok egyesítéséből, azaz
magfúzióból származik
- Ezeknek a fegyvereknek három sajátossága van: hatalmas robbanás és lökéshullám; rendkívül
nagy hő- és fényhatás; kezdeti és visszamaradott radioaktív sugárzás
- Amikor a nukleáris fegyverek proliferációjáról, korlátozásáról vagy a fegyverkezési verseny
kialakulásáról van szó, leggyakrabban fegyverrendszerekről beszélünk, amelyek a nukleáris
robbanóeszközök mellett magukba foglalják azok hordozóeszközeit is
- Ezeknek együttes gyűjtőneve a nukleáris triád:
o Szárazföldről indított interkontinentális ballisztikus rakéták (Intercontinental Ballistic
Missile, ICBM)
o Atom-tengeralattjárók fedélzetéről indított ballisztikus rakéták (Submarine-Launched
Ballistic Missile, SLBM)
o Stratégiai bombázók fedélzetéről indított ballisztikus rakéták
- A nukleáris fegyverrendszereket két csoportra lehet bontani : az egyik kategória a nukleáris
fegyverek előállítása, a másik kategória a hordozóeszközök hatótávolsága.

A nukleáris fegyverek előállítása

- I. generáció – egyfázisú, maghasadásos bomba (atom-/urán-/plutóniumbomba) - 1940-es évek
eleje
- II. generáció – kétfázisú, magfúziós bomba (hidrogénbomba) - 1950-es évek eleje
- III. generáció – neutronbomba - 1960-as évek eleje

A hordozóeszközök hatótávolsága
- Nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták - 5500km+: Intercontinental Ballistic Missile (ICBM),
Submarine-Launched Ballistic Missile (SLBM)
- Közép-hatótávolságú ballisztikus rakéták – 2400-5500km: Intermediate Range Ballistic Missile
(IRBM)
- Közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták – 800-2400km: Medium Range Ballistic Missile
(MRBM)
- Rövid/kis hatótávolságú ballisztikus rakéták - -800km: Short Range Ballistic Missile (SRBM)
- Stratégiai jelleg: nagy hatótávolság (nem vetik be): ICBM, SLBM
- Taktikai jelleg: kis hatótávolság (nem okoz akkora pusztítást)

1945–1949 – AZ USA ATOMMONOPÓLIUMA

Manhattan-terv (1942-1946)
- A tervben az USA a UK-val és Kanadával működött együtt
- Szilárd Leó jött rá arra, hogy hogyan lehet mesterségesen hasadási folyamatot okozni: ez a
módszer a neutronok besugárzása volt, a reakcióra alkalmas elem pedig az urán és a plutónium lett
- 1939-ben Albert Einsteinnel közösen írtak levelet Franklin D. Roosevelt amerikai elnöknek,
amelyben egy közös projekt elindításához kértek anyagi támogatást
- 1942-től az amerikai hadsereg saját hatásköre alá vonta a Robert Oppenheimer vezette projektet
- 1943-ban Québecben teljes információcseréről írt alá megállapodást a fent említett három állam,
és a Trinity névre keresztelt kísérleti robbantásra 1945.07.16.-án az új-mexikói Alamogordo
mellett
- Ezzel párhuzamosan Németo. és a SZU is kísérletezett, ám egyikőjük sem tudta bevetni a saját
atomfegyverét
McMahon-törvény (1946) - információtilalom
- A II. vh. végét követően az USA azonnali tilalmat rendelt el az atombomba-készítésre vonatkozó
információk átadására, a szövetségesekre vonatkozóan is (ne kerülhessenek szovjet kézre)
o Kelet-Európa mellett két legfontosabb szövetségesében is baloldali kormányok kerültek
hatalomra (Munkáspárt UK-ban és a kommunista túlsúllyal rendelkező IV. Közt. Fr.-ban)
- 1946-ban fogadta el a Kongresszus McMahon szenátor javaslatát, és teljes tilalmat rendelt el a
nukleáris technológiákkal és fegyverekkel kapcsolatos információt illetően (1958-ig hatályos)
o Sem a kanadaiak, sem a britek nem juthattak a továbbiakban nukleáris fegyverhez

Spaatz-Tedder megállapodás (1946)

- A UK-val fennálló különleges kapcsolat jóvoltából megszületett nem sokkal a törvény után
megállapodás született a két ország között, mely szerint 1948-tól a britek részlegesen
mentesülhettek az „információtilalom” alól
- Mivel ők tudtak uránt bányászni, de a dúsításhoz már nem volt meg a kellő felszerelésük, az USA
felajánlotta, hogy amennyiben a UK saját katonai támaszpontjai egy részét biztosítja a számára
(akár nukleáris fegyverek állomásoztatására is), cserébe az dúsítanak uránt a számukra
- Egy esetleges szovjet támadás esetén a szabad hullású bombákat nehéz lett volna bevetni a
kontinens területéről, így kapóra jött az, hogy a britek támaszpontokat biztosítottak a számukra
- Az 1940-es évek vége felé elkezdődött a nukleáris triád kiépítése mind az USA, mind a
szövetségesek részéről – a britek először 1952.10.03.-án hajtották végre az első sikeres tesztjüket
- A SZU ezzel párhuzamosan 1949.08.29.-én hajtotta végre első kísérleti atomrobbantását

1949–1962 – A VERSENGÉS
A fegyverarzenál alakulása
- Az 50-es évekig csak szabad hullású bombákat gyártottak, majd ezt követően megjelentek a
hordozható rakétarendszerek és a tengeralattjáróról indítható bombák is (nukleáris triád)
- 1950-ben Truman döntött a hidrogénbomba kifejlesztéséről, az első sikeres kísérleti robbantást a
Marshall-szigeteken hajtották végre 1952.11.01.-jén
o Erre adott válaszul a SZU 1953.08.12.-én robbantotta fel az első hidrogénbombáját
o 1954 márciusa és májusa között az amerikaiak hat H-bombát robbantottak fel
o 1957-ben volt a fegyverkezési verseny csúcspontja, amikor is a két szuperhatalom összesen 44
kísérleti robbantást hajtott végre
- Az 1961.10.-ben felrobbantott 50 megatonnás „Cár” H-bomba a SZU legnagyobb bombája volt
- 1960-as évek elejére a két hatalom a készleteikkel ezerszer elpusztíthatta volna a Földet
o Az első szovjet atomrobbantás idején az USA 200 atombombával rendelkezett, 1960-ra ez a
szám 20 ezer fölé ugrott (ekkor már mindkét állam rendelkezett a teljes nukleáris triáddal)
 Míg a földről indítható technológiákban egyre inkább szovjet fölénye mutatkozott, a
másik két ágat továbbra is amerikai dominancia jellemezte
o Ekkorra ismét hatalmas a feszültség a két tömb között (ehhez a kubai rakétaválság is
hozzájárult)
 Az 1960-as évek elejéig elsősorban a minőségi fejlesztés (hordozóeszközök) volt a
jellemző, addig onnantól kezdve a mennyiségi felhalmozás lett a domináns
- Az 1962-ben megszületett brit-amerikai megállapodás értelmében létrejött a Polaris
(tengeralattjáróról indítható) rakétarendszer, mely által létrejött a britek saját nukleáris flottája
o A briteknek készen szállítják a rakétát, ők pedig a tengeralattjárót adják hozzá

Rakétatelepítések
- A Szovjetunió által telepített rakéták elsősorban Nyugat-Európa elrettentésére szolgáltak
o Csehszlovákia és Lengyelország: közepes hatótávolságú rakéták
- Az USA kifejezetten a Szovjetunió elrettentése miatt telepítette rakétáit
o UK: nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták
o Olaszország és Törökország: közepes hatótávolságú rakéták
 Az Izmir városába telepített (1961) rakéták Moszkva irányába néztek (Jupiter-rakéták)
A műholdak kérdése
- A fegyverkezés folyamatának és mértékének ellenőrzése szempontjából meghatározó jelentőségű
volt az ellenfél rakétafegyverkezésének, főként a kilövő állomásoknak a megfigyelése
- A SZU 1957.10.04.-én küldte fel az első műholdját (Szputnyik-1), mely deklaráltan rendelkezett
interkontinentális ballisztikus rakétával (szükséges a műhold fellövéséhez)
o Félelmet keltett a technológia előny miatt, és mert körútja során többször is elhaladt az USA
területe felett
o Válaszképp az amerikai adminisztráció egy éven belül megalkotta és jóváhagyta az ún.
űrtörvényt (National Aeronautics and Space Act, 1958.07.29.), ami a NASA-t is létrehozza
- 1957 végén az USA is sikerrel tesztelte az első interkontinentális ballisztikus rakétáját
- 1958 elején bocsátották útjára az első amerikai műholdat (Explorer I)

Az USA stratégiája
- A nemzetbiztonsági stratégiák és a nukleáris fegyverek bevethetőségére vonatkozó elemzések
formájában alakult ki
- A másik fél elrettentése volt a legfőbb cél (hamar tükröződött a NATO nukleáris stratégiájában)
- Dulles külügym.: „tömeges megtorlás doktrínája” (1954) – a NATO stratégiai koncepciója is
o Bármilyen típusú szovjet fenyegetés esetén az amerikaiak a NATO garanciarendszerén
keresztül akár nukleáris fegyverrel is élhetnek
- McNamara védelmi m.: „rugalmas válaszadás doktrínája” (1962 júniusa) – ekkorra úgy tűnt,
hogy a nukleáris fegyverkezés bizonyos szempontjait tekintve a SZU utolérte és lehagyta az
USA-t
o Ez azzal a következménnyel járt, hogy Kennedy igyekezett behozni a látszólagos lemaradást
o A doktrína kétoldalú volt, mert mindkét fél hasonló katonai erővel rendelkezett
- McNamara védelmi m.: „kölcsönös elrettentés doktrínája” (1965)

Állami robbantások
- UK: 1952 – Ausztráliától ÉNY-ra (atom); 1957 – Karácsony-sziget mellett (hidrogén)
- Fr.: 1960 – Szahara (atom); 1968 – Francia Polinézia (hidrogén)
- Kína: 1964 – Lop Nór (atom); 1967 (hidrogén)
- India: 1974 – Thar-sivatag (atom)

Atomfegyverkezés nemzetközi ellenőrzése – 5.2. altételben rendesen le van írva minden!

3.4. HATALOM ÉS BIZTONSÁG NEMZETKÖZI POLITIKAELMÉLETI

MODELLJE: A REALIZMUS ÉS A NEOREALIZMUS(OK) ÁLLAM ÉS
NEMZETKÖZI RENDSZER FOGALMA
KLASSZIKUS KONCEPCIÓK

- Nincs egyetemes érvényű definíció rá - Weber szerint a hatalom embernek az ember feletti uralma
- Két dimenziója létezik:
o Materiális: valamilyen forrásból táplálkozó, mérhető dimenzió (demográfia, erőforrások stb.)
o Viszony: másokhoz képest mért dimenzió
- Különbséget kell tenni az erőforrások birtoklása és a hatalomgyakorlás cselekvése között
- Eltérő hatalomfelfogás a bel- és külpolitikában
o A belpolitikában a hatalom domesztikálódott (erőszakmonopólium stb.)
o A külpolitikában a hatalom nincs szabályozva (anarchia), és az eredményesség érdekében
minden eszköz megengedett, maximum helytelenítést vált ki
- Robert Dahl: A hatalom az államok képessége arra, hogy materiális erőforrások felhasználásával
rávegyenek másokat arra, amit azok másképp nem tennének meg
- A hatalom egy pszichológiai folyamat, mely során rá lehet venni embereket arra, hogy olyan
dolgokat csináljanak, amiket alapból nem akarnának (pszichoszociális hatalom)

Realizmus
- A realizmus három szinten vizsgálódik: nemzetközi rendszer, államok és egyének
o Az államot tekinti a nemzetközi rendszer legfontosabb szereplőjének, az elemzés hangsúlya az
államon és az állami viselkedésen van
 Az államon belül renddel számol a realizmus, mert az államok szuverének és önállók
- Nincs államok feletti szereplő, amelyik ki tudná kényszeríteni a rendet, a nemzetközi rendszer
rendezőelve az anarchia – viszont az anarchia a hatalmi egyensúlyi rendszerrel csillapítható
o Mivel mindenki magára van utalva, általános a bizalmatlanság
- Minden állam unitárius szereplő, vagyis funkciójukat tekintve egyenlőek
- Az anarchikus rendszerben az államok legfőbb célja a túlélés és saját biztonságuknak a
maximalizálása és ezt csak akkor tudják elérni, ha minél nagyobb hatalommal rendelkeznek
o Ez által pedig növelni tudják az önvédelmi potenciáljukat és az érdekérvényesítő
képességüket
o A biztonság itt elsősorban katonai biztonságot jelent – az állam azért jött létre, hogy az
állampolgárok biztonságát szolgálja és garantálja a „high politics” által
 Minden további érdek csak akkor lehet képviselve, ha az első teljesítve van
o Hatalom minden olyan tényező, ami az ember más ember feletti irányítását, fennhatóságát
teremti meg és tartja fent
- A nemzetközi rendszer konfrontatív, a konfliktus megoldásához meg kell érteni azt és a
viszonyrendszert, amiben kialakult – a konfrontáció a társadalmi rendszer kivetülése
o A konfrontáció legfőbb oka az, hogy minden szereplő önérdekkövető (az ember is)
 Ezért együttműködés csak akkor valósul meg, ha a szereplők érdekei egybeesnek
o A legfontosabb funkció a világpolitikában az önsegítés („self-help”)
- Egyik szereplő sem tudja megváltoztatni az anarchiát és hierarchiát építsen ki, mert ilyenkor a
többi szereplő automatikusan összefog ellene (hatalmi egyensúly) – a rendszer saját magát termeli
újra
o Mindenki potenciális ellenfél, ezért senkivel sem lehet hosszabb távon együttműködni
o Ezért a diplomáciában és a külpolitikában az államok között a legfontosabb dolog az óvatosság
- Hans J. Morgenthau (modern realizmus): a nemzetközi rendszer konfliktusos jellege az emberi
természeten alapul (antropológiai pesszimizmus) – az ember alapvetően önző, ezért hajlamos a
konfliktusra
- Először Morgenthau tett kísérletet a hatalom megfogalmazására Politics Among Nations című
művében (1948) – hat pontban írja le a politikai realizmust:
o A politikát objektív tényszerűségek irányítják és a hatalom is objektív, valamint mérhető
 Ezeknek a tényszerűségeknek az alapja az emberi természet
o Az államérdek a hatalompolitika fényében van meghatározva és meghatározza a politika helyét
o Az államérdek térben és időben is egyetemesen érvényes
o A politikai lépéseknek morális következménye van
o Az állam erkölcsi törekvései eltérnek az egyetemes morális törvényektől
o A politikai szféra autonóm szféra, saját törvényszerűségei vannak
- Morgenthau elméletének középpontjában az államérdek állt, szerinte rajta keresztül kell
vizsgálni a politikai viszonyok működését
o Szerinte az ember alapvetően nem jó vagy rossz, hanem önző és önérdekkövető – a konfliktus a
hatalom természetszerű vágyának az eredménye és nem pedig félreértésből fakad
- A biztonsági tanulmányok (security studies) diszciplína a hidegháború idején alakult ki, amikor
az elsődleges fenyegetés katonai jellegű volt, a nukleáris pusztítás lehetősége háttérbe szorított
minden más fenyegetést (realista biztonság = katonai biztonság)

Konstans erőforrások
- Geopolitika: földrajzi elhelyezkedés (pl. USA tengeri izolációja előnyt jelent)
o Meghatározza a katonai megszállás költségét
o Legstabilabb dimenzió, viszont mostanra csökkent a jelentősége
o Eltörölni nem lehet, de a technológiai fejlődés sok mindenben tudja ellensúlyozni
o Olaszország védtelen Közép-Európa felől, de ugyanez fordítva éppen, hogy fordítva van
o USA tengeri izolációja hatalmas előny (UK-nak is sokáig az volt)
- Természeti erőforrások:
o Élelmiszer:
 Hogyan tud fennmaradni az ország egy válságidőszak alatt – mennyire szorul másokra
 Németország mindig hamar kimerült a háborúk során
o Nyersanyag:
 A haditechnikai fejlettség meghatározza a nyersanyagszükségletet
 Régen a vas volt fontos, ma az Urán – I. vh. után az olaj is az lett
- Ipari kapacitás (nyersanyagok feldolgozása):
o Az ipari kapacitás fontosabb, mint a nyersanyag (Belga Kongó területén hiába volt rengeteg
uránium, nem tudták kibányászni – nem volt meg a szükséges technológia hozzá
o A feldolgozóövezetek megléte és a kapacitások átalakíthatósága kulcsfontosságú
 Ez leginkább a hadigazdaságra való átállás esetén fontos
- Katonai készültség
o Morgenthau szerint a legfontosabb tényező – legfontosabb eleme a haditechnológia minősége
o Európának ebből a szempontból komparatív előnye volt (ezét lett gyarmatosító)
o Meghatározza a hadsereg létszámát és minőségét (kat. vezetés és strat. gondolkodás minősége)

Illékony erőforrások – humán tényezők

- Lakosság (leírásához korfát szokás használni)
o Egy állam csak akkor lehet tartósan nagyhatalom, ha nagy lakosságszámmal rendelkezik
 Az elektronika és a hadiipar fenntartásához szükséges a magas népesség
o Meghatározó még a népesség minősége, a szakképzettség általános szintje
o EU Tanácsban (nem Európai Tanács!) is a lakosságszámon múlik a szavazat súlya
- Nemzeti karakterjegyek (nem nélkülözhetetlenül fontos):
o Minden nemzeti kultúra más logikai berendezkedéssel bír (UK – individualizmus stb.)
o A nemzeti logikák mind hatnak a külpolitikára – tárgyalástechnika, béketerv stb.
- Nemzeti morál:
o Külpolitikai döntések belső támogatottsága (legitimációs tényező)
o A külpolitika átláthatósága veszélyes szokott lenni, mert a társadalom szakpolitikai éleslátása
nem mindig nagy (pl. Brexit)
- Diplomácia minősége
o Korábban említettek kezelésének a mikéntje gyakorlatilag
o Egy katonai helyzetet sokszor meg lehet fordítani a diplomácia segítségével
o Az intézmények minősége nagyon fontos az egyéni képesség mellett
A multidimenziós hatalom fajtái Robert Dahl szerint (ötféle dimenziót tart számon):
- Hatalom mértéke: egyik állam mennyire tudja befolyásolni a másik magatartását (%-os forma)
- Hatalom területe: hány ilyen területen tudja gyakorolni a befolyását (gazd., politikai stb.)
- Hatalom súlya: mekkora a valószínűsége annak, hogy lehet befolyásolni a másik viselkedését
- Hatalom költsége: mennyibe kerül rávenni a másikat a véleményének megváltoztatására
- Hatalom eszközei: mivel tudja az egyik állam rávenni a másikat a véleményének
megváltoztatására

Szimbolikus eszközök a hatalom gyakorlására (Baldwin):

- Normatív elemeknek a kommunikációba vételével nyomást lehet gyakorolni a másik államra
- Gazdasági eszközök
- Katonai eszközök (már maga a fenyegetés is a hatalom gyakorlását jelenti)
- Diplomáciai eszközök (tárgyalástechnikák alkalmazása)

MODERN KONCEPCIÓK

Neorealizmus (Kenneth Waltz: A modern hatalomkoncepció) – amerikai

- A funkcionalizmusnak a realizmusra gyakorolt hatása következtében alakult ki
- Morgenthau mérhető és objektív hatalmi erőforrás koncepciójával ellentétben Waltz koncepciója
nem homogén gazdasági, politikai, katonai kapacitásokat ír le, a dimenziók szerinte nem
szétválaszthatók, mivel a hatalom sem egydimenziós – minden összefügg mindennel
o Szerinte a hatalom viszonyrendszer is egyben, mivel mindig a másikhoz képest kell vizsgálni
o A hatalom a nagyhatalmak egymáshoz való viszonya is egyben, erőforrásként nehezen mérhető
- Waltz a nemzetközi rendszer struktúrájából kiindulva próbálja meg megérteni azt, szerinte a
nagyhatalmi viszonyok megértéséhez elég a nagyhatalmak vizsgálata, hiszen ők adják a struktúrát
o Szerinte a nemzetközi rendszer egy önálló törvényszerűségekkel rendelkező viszonyrendszer
o Szerinte a nemzetközi rendszer szerkezete készteti az államokat a saját hatalmuk
maximalizálására, nem pedig az emberi természet, vagy az államok jellegzetessége
- A polaritás jellege a nagyhatalmak számával egyenlő, a külpolitika a másik fél kapacitásainak
felmérése (nincs bizonyosság, folyamatos fenyegetettség)
o Minél nagyobb a hatalom, annál nagyobb a külpolitikai autonómia, a biztonság és a befolyás a
nemzetközi rendszerre
- Waltz az ún. defenzív realizmus elvét vallja, mely szerint meg kell különböztetni az offenzív
kapacitásokat a defenzívektől – szerinte az anarchia nem feltétlenül veszélyes
- Minden állam relatív nyereségre törekszik, de nagyobb a tér az együttműködés számára is
o Mindenki nyer az együttműködéssel, de kérdés, hogy mit kezdenek az általa szerzett
nyereséggel
- Az együttműködés hasznát az államok nem feltétlenül fogják a másik rovására fordítani, ezért
jóval nagyobb teret adnak a katonai szövetségek kialakulásának
o A defenzív kapacitások nem írják felül a nyereséget
- A hatalom erőforrásai Waltz szerint:
o Katonai, gazdasági és demográfiai kapacitások (pl. politikai kompetencia) – kevesebb illékony
tényezőt tart számon a hatalommal kapcsolatban
 A kapacitások jelölik ki a polaritás helyét
o Polaritás – milyen hatalmi pólusok jönnek létre a világban
 Megmutatja a nagyhatalmaknak a számát (maximum kilenc jöhet létre egyszerre szerinte)
- Stephen Walt (defenzív realizmus): a fenyegetéseket, a katonaság irányítását és bevetését
pozitivista, empirikus módszerekkel kell vizsgálni
- A hidegháború utáni kutatások már nem csak a szuperhatalmi versengés köré épülnek, hanem más,
kevésbé veszélyes fenyegetéseket is kezdtek figyelembe venni
o A későbbi realisták elismerik a további fenyegetések létét, de továbbra is a katonai biztonságra
koncentrálnak (a biztonságot egy szűk katonai aspektusból vizsgálják)
o Továbbra is államközpontú megközelítéseket alkalmaznak, mivel az állam az egyetlen legitim
tényező a biztonság garantálására
- A hidegháborúban felállított koncepció továbbra is változatlan: belső érdekek védelme a külső
fenyegetettségekkel szemben
- John J. Mearsheimer (offenzív realizmus) : a konfliktus az államközi kapcsolatok természetében
gyökeredzik, mivel a nemzetközi rendszer segíti az agressziót
o Minden állam a hatalmat akarja megszerezni és hegemóniára törnek (szerintük a Hobbes féle
„mindenki harcol mindenkivel” elv nem változott)
 A világ azért veszélyes, mert az államok az együttműködésben is csak saját hatalmuknak a
növelését szándékozzák elérni (minden partner egyben veszélyforrás)
 A haszonmaximalizálást nem korlátozhatja semmi, az adott állam minden nyereséget a
saját maga megerősítésére fogja fordítani – ezért nem érdemes relatív nyereségre törekedni