Egészséges és aktív lehet mindenki,

kortól függetlenül – ehhez csak néhány

alapvető szokás szükséges

Sport minden korban, az évek csak számok

Forrás: Tóth Viktor – triatlonedzo.hu

Sportolnak fiatalok és idősek. Versenyeznek is. Közöttük sokan példaképpé válnak. Mégis
kevesen követik őket.

Szinte mindenki örömmel nézi a sportolókat (nem feltétlenül ugyanabban a sportágban), az

aktív, életerős embereket. Nem véletlen, hogy a sportolók sok ember példaképei. Ez
részben annak köszönhető, hogy az emberben megvan az az őskép, amely a saját aktív és
életerős önmagát mutatja. Amilyen szeretne lenni. Ez nem a külalakot jelenti (ez csak egy
része ennek a képnek, amelyet sajnos a divat és az üzlet rossz irányba befolyásol), hanem
az erőt, a ruganyosságot, a hajlékonyságot, azt a mogásképességet, amellyel az ember
önmagába is boldog tud lenne. Ezt kötjük össze a sportolók képével. De sajnos azért már
kevesen tesznek, hogy ez a kép ne csak a képzeletben kapcsolódjon a valósággal, hanem a
fizikai testben is.

Hiszen valójában az semmi furcsa vagy csodálatos nincs ezekben a sportolókban.

Egyszerűen úgy élnek, ahogy mindannyiunknak kellene. Az ember fizikai teste úgy van
felépítve, hogy ha megfelelő mennyiségű és minőségű terhelés éri, megfelelő lelki és
szellemi támogatással, akkor akár 100 évig (vagy még tovább) tökéletes formában
maradhatna. Ha tennénk érte. Mert nem magától lesz valamilyen, hanem mert teszünk érte.
Sajnos manapság főleg egyre több rosszat teszünk. Saját magunkkal. A táplálkozással, a
mozgásszegénységgel, a kényelemmel, a lustasággal, a virtuális önbecsapással.

Az első és egyik legnagyobb tévhit az, hogy “idős korban” már nem fejlődhet az ember: már
csak egyre rosszabb lesz minden, egyre több minden fáj, hagyatkozzunk a gyógyszerekre,
az orvosokra, … - és még mennyi önsorsrontó kijelentés. Persze ezeknek van alapja, de
ezeket az alapokat mi magunk teremtjük meg.

“A mozgás alapvető az ember számára. Ha beteg vagy, a megfelelő mozgás segíti a

gyógyulást. Ha baleseted volt, akkor a megfelelő mozgás segíti a felépülést. Ha gyengének
érzed magad – akár testileg, akár lelkileg –, akkor a mozgással megerősítheted magadat.
Tornászként sokat voltam teremben, de idősebb koromban rájöttem arra, hogy a
természetben végzett mozgás sokkal többet ér, így a torna gyakorlatokat szabadtéren
végzem. Télen, nyáron. 70 évesen is. Mert az életkor csak egy szám.”
(Colin Smith tornász, edző, a brit tornász válogatott tanácsadója. Jelenleg 70 éves kor felett
is aktívan sportol, részt vesz a fiatalok edzésében és képzésében. Ahogyan ezt egész
életében tette.)

A szervezet nem olyan, mint egy használati tárgy, egy kerék vagy egy cipő – organikus,
fejlődő, változó. Ezért nemcsak addig szép és jó, ameddig “áll a polcon”, nem a használattól
kopik, hanem attól fejlődik. Életkortól függetlenül mindig a mozgás, a fejlesztő ingerek építik,
fejlesztik, gyógyítják. Sajnos a “rossz használat” ugyanolyan káros, mint a “túlhasználat”,
ezért ebben az esetben is az egyik legfontosabb szempont a tudatosság, a jelenlét – úgy
sportoljunk, mozogjunk, hogy annak minden (vagy legnagyobb) részét tudatosan tesszük,
figyelünk a saját jelzéseinkre. A fejlődés kulcsa az, hogy ingerek érnek minket, terhelések,
nehézségek jelzik, hogy merre kell fejlődni. “Csak az mozdulatlan, változatlan, ami halott.” –
szól a régi mondás. A szervezetünk csodálatosan van kialakítva, minden részében ezer
receptor figyeli azt, ami esetleg rossz irányba tereli a belső folyamatokat. Ezeket a jezéseket
azonban fel kell dolgotnunk ahhoz, hogy megfelelően tudjunk reagálni. És itt van a “rossz
hír”: ha nem figyelünk, akkor nem is tudjuk befolyásolni azt, ami rossz irányba tart!

Életkortól függetlenül igaz, hogy attól fejlődünk, hogy különféle fizikai terhelések érnek
bennünket, amelyekhez a szervezetünk alkalmazkodik. Ha nincs terhelés, inger (harc,
halászat, vadászat, ma inkább sport, túrázás), akkor nincs adaptáció, és elindul a
visszafejlődés, a leépülés.
A természet egyszerűen működik: rendszeres fizikai terhelés hiányában nincs szükség erős
csontokra, izmokra és kötőszövetekre, és szervezetünk nem tart fenn feleslegesen
energiaigényes testrészeket, szöveteket. Mivel a mozgáshiány azt jelenti, hogy “nincsen
miért mozogni, ínséges idők jönnek”, elkezd tárolni zsírpárnák formájában arra az időre, ami
várhatóan bekövetkezik. De ugyanez működik a gondolkodással is: ha nincsen elegendő
fejlesztő inger (tanulás, olvasás, feladat- és problémamegoldás), akkor az idegrendszer
ellustul, lelassul, takarékos állapotba helyezi magát - és ekkor az egész szervezet “stand by”
lesz.
Ha ezeket az ingereket – és most foglalkozzunk csak a fizikai testünkkel, bár az
idegrendszer edzése is legalább ilyen izgalmas téma – valamint a megfelelő táplálékot és a
regenerációs időt is biztosítjuk, akkor a szervezet bármilyen életkorban képes fejlődni és
egyre jobb formába kerülni!
És ez az egyetlen titok!
Nagyon sok részlet kérdést kell ehhez pontosítani, de minden itt kezdődik! Felejtsük el a
lustaságot, a szokásokat, a beidegződéseket, inkább keressük az új lehetőségeket, az új
élményeket.

Megvan az induló impulzus, jöhet a következő fontos pont: a tudatosság.

Ész nélkül, rohanva, kapkodva, odafigyelés nélkül szinte biztosan csak rossz irányba
haladunk, előbb-utóbb falba ütközünk vagy szakadékba esünk. A tudatosság
megvalósításában segít a tanár, az edző, a kiképző, a vezető.

“Ismétlem: az edzőm nélkül senki lennék! Strukturált edzései nélkül, és különösen az

elvárásai teljesítésének motivációja nélkül soha nem tudnék olyan gyorsan futni, mint
ahogyan most futok.”
“A megfelelő edzés/mozgás, a légzőgyakorlatok és a jól megválasztott kímélő (főleg növényi
étkezés) visszaállította a vérképemet a normál tartományba.”
(Gene Dykes ultrafutó, maraton futó. 45 évesen kezdett el komolyan futni. 71 évesen
korosztályos maraton világrekordot állított fel 2:54 perces idővel! 2022 végén vérrákot
diagnosztizáltak nála, amelyből úgy helyrejött, hogy 2023 októberében 75 évesen
korosztályos USA csúcsot futott 3:17 idővel. Interjúnk ebben a magazinban egy másik
cikkben olvasható.)

Minden életkornak megvannak sajátosságai, ami fiatalon jól és könnyen fejleszthető, az

évekkel később sokkal több időt és türelmet igényel. Ugyanakkor ami fiatalkorban
elképzelhetetlennek tűnik, az idősebb korban akár egészen könnyen mehet.
Mindkettőhöz adok példát: az első eset a finom koordinációs képességek fejlesztése –
gyermekkorban ez szinte magától értetődik, gyors és játékos a fejlődés, idősebb korban
sokkal több idő, türelem és egészen más módszertan szükséges hozzá. A második eset a
hosszú távú állóképesség, amelyhez sok idő, türelem, elszántság, kitartás szükséges. Ezt
idősebb korban az élettapasztalatok miatt sokkal könnyebb fejleszteni, ám egy gyereknek
nem is szabad sok órás (vagy akár napos) monoton feladatokat adni.
Több tanulmány és a tapasztalatok alapján is kijelenthető, hogy idősebb korban is lehet
növelni a futás/kerékpározás… sebességét, csak a növekedés mértéke lassabb, mint
fiatalkorban! Így lehet, hogy egy aktívan futó 20 éves fiatalember (de nem profi sportoló), 50
évesen lehet gyorsabb, mint fiatal korában. Természetesen vannak olyan határok, amelyek
a valóságban nem érhetőek el (legfeljebb kísérleti körülmények között, de ilyen több éves
kísérletet ki és miért végezne?). Ilyen pl. a rövid távú maximális sebesség. Egy 20 éves profi
sprinter sebességét nagyon nehéz lenne elérni 50 évesen, de ha egy 20 éves max.
sebességét nézzük 100 km-es versenyen, akkor már a különbség sokkal kisebb, sőt akár
meg is fordulhat a sorrend.
A következő titok a motiváció. Egy gyerek, egy fiatalember bizonyítani akar, meg akarja
mutatni ki is ő valójában. Egy idősebb embernek erre nincsen szükséges, ő az
egészségéért, az élményért sportol. De ha talál önmagán túlmutató célt, amiért valóban
érdemes ennyi áldozatot hozni, akkor ezért túl is tud lépni önmagán.
Egy 2022-es tanulmány azt vizsgálja, hogy milyen edzés módszerekkel lehet jó
eredményeket elérni. Egyértelműen megmutatkozik, hogy a módszerek, illetve a módszerek
arányai jelentősen eltérnek életkoronként. Ráadásul ez idősebb korban még inkább egyéni,
így az edző szerepe is egészen más, nem a teljesítmény fejlődését kell kísérnie, hanem a
sportoló – fizikai, lelki és szellemi – fejlődését.
Egy mai divatirányzat szerint (nem tudom ezt másnak nevezni) sokan tartják feleslegesnek a
nyújtást. Sajnos sok sportegyesületben nem is szánnak rá időt. Pedig még gyerekkorban is
fontos, de minél idősebb az ember és minél többet tölt mozdulatlan testhelyzetekben (iroda,
autó, számítógép, mobil, szórakozás…mind a mozdulatlanságot és a tompaságot erősíti),
annál többet számít az, hogy a testének, és aktivitásának megfelelően nyújtsa az izmait,
tegye lehetővé a szervezetének, hogy minél több irányba legyen képes mozogni, lazán,
feszültségek nélkül. Az “ész nélküli” edzés hatása ilyenkor a merevebb izomzat, ami
könnyebben sérül, könnyebben “beáll”, nemcsak az edzést, de a hétköznapokat is
megnehezítve. A megfelelő nyújtással, lazítással ez ellensúlyozható.
Én mindig azt mondom a sportolóimnak, hogy ha nincsen elegendő idejük az edzésre és a
nyújtásra, akkor inkább az edzés idejéből vegyenek el, mert rövidebb edzéssel is
hatékonyabb lesz a fejlődés, mint fordítva, amikor sérülés veszélyt és a következő edzés
alacsonyabb hatékonyságát kockáztatják!
Tehát idősebb korban sem kell tétlenül üldögélni – elég megnézni a leghosszabb ideig
egészségesen élő emberek receptjét: rendszeres mozgás –, hanem odafigyelve, okosan
növelve a mennyiséget, figyelve a minőségre bátran lehet akár nagyon sportos életet is élni.

“Soha nem késő elkezdeni, de a legjobb, ha soha nem hagyod abba! Gyerekként mindenki
mozog, ugrál, rohangál. Sajnos a ‘felnőttség’ egyik jelének tartják azt, hogy nyugton kell ülni
a fenekünkön. Ez hibás szemlélet! Persze egy felnőtt legyen képes erre is, de ne elfelejtse,
amit gyerekként tudott, hanem bővítse tudását és képességeinek tárházát. ”
(Mark Martell, 57 éves testépítő, aki 38 évesen kezdett sportolni, 25 év dohányzás és
mozgásszegény életmód után. Gyógyszerész diplomát szerzett, majd életmód tanácsadó
lett. Ma fittségben és aktivitásban magasan kiemelkedik a 20 évesek között is.)

20 évesen és 70 évesen is képesnek kell lennünk arra, hogy a mindennapokban könnyedén

megemeljünk egy 10-15 kilós gyermeket, unokát, vagy épp két 5-6 kilós bevásárlószatyrot,
méghozzá anélkül, hogy megsérülnénk (beállna a derekunk, meghúzódna vállunk). Mindez
csak akkor működik, ha rendszeres és tudatos munkával, edzéssel szoktatjuk a testünket a
terheléshez.
Minden korosztálynak megvan a megfelelő aktivitása, amelyet tud fejleszteni, javítani. Az
elsődleges cél az, hogy legalább a korosztály szintje alá ne kerüljön az ember – de ma csak
nagyon kevés emberre mondható el, hogy eléri vagy meghaladja a saját szintjét. A
tizenévesek nemcsak élsportolók lehetnek, az 50 felettiek nemcsak kutyát sétáltathatnak –
ezek és az ehhez hasonlók olyan sztereotípiák, amelyek erősen korlátozzák az emberi tenni
akarást, a motivációt. A tudatos odafigyeléssel, egy adag bátorsággal, a szokások
elengedésével (vagy legalább lazításával) mindenki számára adottak azok az új dimenziók
amelyekkel új életet kezdhet. Legalább a kezdő hónapokhoz érdemes szakember segítségét
kérni, de a folyamatos és sérülésmentes fejlődéshez hosszabb távon is sokat segíthet egy
ilyen segítő, támogató vezetés, amely személyre szabott és messzemenőkig figyelembe
veszi az egyéni lehetőségeket, időbeosztást.

“Nem másokat kell utolérni, hanem önmagunkat kell meghaladni.” – ez az egyik irányelvem
a versenyzőim számára is! Meggyőződésem az, hogy a versenysport is csak akkor ér
valamit, ha a sportoló nemcsak fizikailag fejlődik, ér el hatalmas csúcsokat, eredményeket
hanem lelkileg és szellemileg is harmonikusan épül. Az amatőr sportban – legyen az
bármilyen magas szinten is űzött – a három területnek szinte együtt kellene fejlődni, mert az
egészség, az életminőség szempontjából csak rosszabb, instabilabb eredményeket
érhetünk el bármelyik túlsúlyba kerül a többi rovására!

További információk és referenciák a triatlonedzo.hu weboldalon.