A Biogén Elemek

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 9

A biogén elemek

1. A biogén elemek
➢Az élőlények sejtjeinek felépítésében a több, mint
100 ismert kémiai elem közül alig 30 vesz részt,
ezeket összefoglaló néven BIOGÉN elemeknek
nevezzük, melyek lehetnek:

2. Elsődleges biogén elemek


C, H, O, N; ezek minden sejtben és nagy
mennyiségben előfordulnak.
➢C – szén
▪ A legkisebb atom, amely négy kovalens kötés
kialakítására képes.
▪ A C-C kötés erős, stabil, nehezen szakítható fel.
▪ Szerves vegyületeiben tetraéderes téralkat.
▪ Egyenletes térkitöltés a C körül.
▪ Stabilis molekulák, többszörös kötések kialakítására
is képes.
▪ A C-atomok egymással végtelen nagy számban
képesek összekapcsolódni, a létrejövő molekulák
lehetnek egyenesek, elágazóak, gyűrűsek.
▪ Izoméria, amely jelentősen megnöveli a biológiailag
is számításba jövő molekulák számát (szénhidrátok).
➢H – hidrogén
▪ A víz alkotórésze.
▪ Valamennyi biológiailag fontos vegyület
felépítésében részt vesz.
▪ H+-ion formájában jelen van a sejten belüli és sejten
kívüli terekben.
▪ Fontos szerep a szállító folyamatokban.
▪ Energiatermelés, hisz az élőlények nagy része a H
égetése során keletkező energiát használja fel
életfolyamataihoz.
➢N – nitrogén
▪ Aminosavak és fehérjék felépítésében vesz részt.
▪ N-tartalmú szerves bázisok (DNS és RNS).
▪ Kitin alkotórésze (a kitin N-tartalmú szénhidrát).
➢O – oxigén
▪ A víz alkotórésze.
▪ Fontos e--megkötő a lebontó folyamatokban.
▪ Számos biológiailag fontos vegyület felépítő eleme.
▪ Egyetlen, a sejtek számára közvetlenül, molekuláris
formában is felvehető kémiai elem.
3. Másodlagos biogén elemek
➢Kisebb mennyiségben fordulnak elő, nagyrészt
ionok formájában:
▪ Na, K, Cl, Ca, Mg – elektrolit alkotók, idegrendszer
normális működése.
▪ Ca – csontok, véralvadás, izomműködés.
▪ P – csontok, nukleinsavak.
▪ S – aminosavak, fehérjék.
▪ Mg – klorofill központi ionja.
4. Nyomelemek
➢Nagyon kis mennyiségben szükségesek, de
létfontosságúak.
▪ Fe – hemoglobin, mioglobin, e-szállító rendszerek,
enzimek felépítése.
▪ Cu – enzimalkotó, a puhatestűek oxigénszállító
molekulájában a központi ion (hemocianin).
▪ Zn, Mo – enzimaktivátorok.
▪ Mo – redoxireakciókat katalizáló enzimek alkotója.
▪ Co – B12 vitamin (ciano-kobalamin)központi ionja,
szerepe van a N-megkötésben a
pillangósvirágúaknál.
▪ I – pajzsmirigyhormon (tiroxin, trijód-tironin),
növekedésserkentő hatás, barnamoszatoknál
légzésserkentő hatás.
▪ B – sejtfalépítő, stabilizáló hatás.
▪ Si – szivacsok, kovamoszatok, zsúrlók váza.
▪ F – emlősök fogzománcának fontos nyomeleme.
5. A szerves vegyületek főbb alkotórészeinek
kimutatása (minőségi analízise)
- Szén: égetés során a széntartalom szén-dioxiddá ég
el, ami meszes vízzel kimutatható.
• Pl.: CH4 + 2O2 = CO2 + 2H2O
• Ca(OH)2 + CO2 = CaCO3 + H2O
• A meszes víz megzavarosodik.
Ha az égés tökéletlen a láng kormozó lesz.
- Hidrogén: égetés során a hidrogén vízzé ég el, ami az
edény hideg falán, vagy egyéb hideg felületen
lecsapódik.
- Oxigén: kimutatása elég bonyolult, de a szerves
folyadékokban elég jól kimutatható jód
segítségével:
az oxigéntartalmú szerves oldószerekben (etil-alkohol,
éter) a jód barnás színnel oldódik, az oxigént nem
tartalmazókban (szén-tetraklorid, toluol) ibolyás
színnel.
- Nitrogén: tömény és meleg NaOH-oldat hatására a
szerves anyagok fehérjetartalma elbomlik (ammónia
keletkezik), amely piros, nedves lakmuszpapírral
kimutatható (a lakmusz színe kékre változik):
NH3 + H2O = NH4+ + OH-

You might also like