1.

A nyelv mint jelrendszer

A jel olyan érzékszerveinkkel felfogható jelenség, amely mindig egy másik jelenségre utal. A jelet és a
jeltárgyat a jelentés köti össze.
A jel = jelölő + jelentés
A jelek sajátosságai:
- érzékszerveinkkel felfogható
- önmaguknál többet jelentenek
- általánosító szerepük van
- a közösség minden tagja elfogadja és jelként értelmezi
- egy jelrendszer tagja
- emberi érintkezésben töltheti be lényegi szerepét: jelként

A jelölő és jelölt kapcsolata alapján a jel fajtái:

- ikon (hasonlóságon alapul, tehát valamelyik érzékszervünk hasonlónak érzi az ikont a valóságban lévő

dologhoz. Pl. de a hangutánzó szavak is ide tartoznak, pl.: loccsan)

- index (ok- okozati vagy logikai összefüggés van a jel és a jelentés között, pl. kopogás, füst)
- szimbólum (nincs valós összefüggés a jel és a jelentés között (miért asztal az asztal? – csak
problematika) megállapodáson alapul, ilyen a nyelvi jelek többsége.)

A jelek jelrendszereket alkothatnak, mint pl. a KRESZ.

A legösszetettebb jelrendszer a nyelv. A nyelv mint jelrendszer a legegyetemesebb: minden ember
birtokolhatja, és a leginkább alkalmas a külső és belső valóság bonyolultságának teljes megragadására,
kifejezésére.
A nyelv egy közösség alkotása, amelyet évezredek folyamán a társadalom hozott létre. Olyan
társadalmilag elfogadott jel- és szabályrendszer, amely alapja az egyes ember beszédtevékenységének.
A beszéd pedig a nyelvnek egyéni és aktuális alkalmazása egy közlésfolyamatban, a társas
érintkezésben. A nyelv egy adott nyelvközösség kollektív tudatában létezik. A nyelvnek a beszéd a
létformája, konkrét megvalósulása.
A nyelvi jelek funkciói: - ábrázolás
- felhívás
 - kifejezés

A nyelvi rendszer állandóan növelhető és változtatható jelek állományából és az őket összekötő

szabályokból épül fel.
A nyelvi rendszer felépítése:
- fonémák (beszédhangok): önmagukban nincs jelentésük, csak jelentésmegkülönböztető szerepük van
- morfémák: a legkisebb jelentéssel bíró nyelvi jelek. Ezek lehetnek: a) tőmorfémák
b) toldalékmorfémák
- lexémák: a morfémákból felépülő szavak, szófajokba soroljuk őket
- szintagmák: szószerkezetek. Lehetnek: a) hozzárendelők
b) mellérendelők
c) alárendelők
- mondatok: a szintagmákból épülnek fel. a) egyszerű (tagolt, tagolatlan)
b) összetett (mellérendelő, alárendelő)
-szöveg: a lineáris és globális kohézió tartja össze

A nyelvi jelek hierarchikus struktúrát építenek fel:

1. szint: fonémák
2. szint: szóelemek, szavak
3. szint: szószerkezetek, mondatok
4. szint: szöveg

A nyelvi jelek és a jelentés kapcsolata alapján elmondható:

- a nyelvi jelekhez több jelentés is fűződhet: azonos alakú, többjelentésű szavak
- egy fogalmat több jellel is jelölhetünk: rokon értelmű szavak

A nyelv változó rendszer

- minden eleme változhat, változik is.
- a szókészlet gyorsabban, a szabályok lassabban változnak.
- a nyelvet korszakokba soroljuk története alapján: ősmagyar kor, ómagyar kor, középmagyar kor,
újmagyar kor

A nyelv valóságfelidéző szerepe az elvonatkoztató gondolkodáson alapszik. A tulajdonneveket kivéve

minden nyelvi jel a tárgyak, jelenségek egy egész csoportjának közös neve. De a nyelvi jelek
kombinációjával a konkrét dolgok legfinomabb árnyalatait is ki tudjuk fejezni. (pl. a fehér szín egyetlen
dolgot jelöl, de árnyalatok tömkelegét fejezhetjük ki más szavakkal összekapcsolva: hófehér, tejfehér
stb.) Az elvonatkoztatás és a nyelvi jelek összekapcsolhatósága egyesíti a nyelvben a gazdaságosság
elvét a lehetséges legnagyobb pontossággal.

A nyelv a következőképpen rétegződik:

- nemzeti nyelv: beszélt és írott nyelvváltozatok összessége
Ezen belül vannak:
- területi nyelvváltozatok: nyelvjárások (regiolektusok)
- társadalmi nyelvváltozatok: csoport- és rétegnyelvek (szociolektusok)
- normatív nyelvváltozatok: ezek szabályokkal leírhatók, szabálykövetők (irodalmi és
köznyelv)