3.

Kognitív Stílus

Felhasznált irodalom:

● Fábián, Z. (1999). Tekintélyelvűség és előítéletek a mai Magyarországon In:

Tekintélyelvűség és előítéletek. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 82–99. oldal.

● Hunyady, Gy. (szerk.). Szociálpszichológia. Budapest, Gondolat, 1973. 384–406

● Hunyady, Gy. (szerk.). Szociálpszichológia. Budapest, Gondolat, 1984. 524–544.

● Rokeach, M., Restle, F. (1980). A nyílt és zárt gondolkodási rendszerek közötti

alapvető különbségtevés. In Csepeli. Gy. (szerk.) Előítéletek és csoportközi

viszonyok. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 295–317.

● Smith, E. R., Mackie D. M., & Claypool, H. M. (2016). A sztereotípiák alkalmazása:

Az előfeltevésektől az előítéletig In: Szociálpszichológia. ELTE Eötvös Kiadó. 240–

276. oldal.

Kulcsszavak: tekintélyelvű személyiség, F-skála, dogmatizmus, nyílt-zárt gondolkodás,

kognitív stílus

1. Nyílt/Zárt gondolkodás

Minden olyan helyzet amely a személy számára valamilyen cselekvés szükségét rejti
magában, bizonyos jellegzetességeivel utal arra, hogy a személynek tulajdonképpen mit is
kell tennie. Ha a személy ezeknek a lényegbevágó sajátosságoknak megfelelően cselekszik,
akkor reagálását jónak, illetőleg helyesnek minősíthetjük. Ugyanannak a helyzetnek azonban
olyan lényegtelen vonásai is lehetnek, amelyek nem függnek össze a helyzet belső
szerkezetével, illetőleg nem tükrözik vissza annak követelményeit. Amennyiben a személy
reagálása ezekkel a lényegtelen vonásokkal hozható összefüggésbe, úgy viselkedését
ostobának, illetőleg helytelennek minősíthetjük. Ebből következően minden személynek
alkalmasnak kell lennie arra, hogy megfelelően értékelje az egyes helyzetek lényeges és
lényegtelen vonásait. Ennek alapján a személy gondolkodásmódja nyíltságának, illetőleg
zártságának mértékét alapvetően az szabja meg, hogy mennyire képes a személy a külvilágból
származó lényeges információt - megtisztítva azt a környezetből vagy önmagából adódó
lényegtelen vonásoktól - a helyzetben felfogni, saját jogon minősíteni és cselekvése kiinduló
alapjává tenni. A részek elszigeteltsége tehát a nyíltság és a zártság egyik jellemző vonása.

Lényegtelen információk pl: oda nem illő szokások, nézetek, észlelési minták, tudattalan
énes késztetések, hatalmi szükségletek, hataloméhség, szorongáskerülés stb. A lényegtelen
külső hatótényezők kapcsán elsősorban a külső hatalom által adott jutalmak és büntetések
várható hatásaira kell gondolni; példaként a szülők és más hatalmi szerepet betöltő személyek,
vonatkoztatási csoportok, társadalmi, intézményi és kulturális normák hatásait említjük.

Nyílt gondolkodás: Minél nyíltabb a személy nézetrendszere, az információ értékelése és az

információ alapján követett cselekvés, annál inkább minden egyébtől függetlenül az
információ sajátos természetének megfelelően fog előre haladni, és annál jobban fog igazodni
a helyzet belső szerkezete által megkövetelt igényekhez. Minél nyíltabb a személy
nézetrendszere, annál inkább önmegvalósító erői vezetik majd cselekvésében és annál
kevésbé hatnak rá a belső tudattalan erők. Gondolatmenetünk egyik fontos következtetése,
hogy minél nyíltabb a személy nézetrendszere, annál nagyobb erővel képes ellenállni a külső
megerősítéssel szemben, akár büntetés, akár jutalmazás formájában jelentkezzék is. Ezek a
külső tényezők ilyen esetben kevésbé képesek megszabni, hogy a személy miként értékeli az
információt és miként cselekszik. Minél nyíltabb a személy gondolkodási rendszere, annál
inkább ellen tud állni a dolog lényegébe nem vágó, belőle kiinduló vagy kívülről ráható
megerősítéseknek. Továbbá, ha a személy tökéletesen képes az információt saját jogán
értékelni, akkor egy-egy adott cáfolati rendszerrel kapcsolatos információért egyenesen a
rendszer híveihez vagy a rendszerben járatos tekintélyekhez fordul.

Zárt gondolkodás: Fordítva pedig az a helyzet, hogy minél zártabb a nézetrendszer, annál
nehezebben sikerül a világról érkező információ és az információforrásról érkező információ
megkülönböztetése. Amiben a külső forrásnak igaza van, az teljesen összekeveredik azzal,
amit ugyanez a forrás igaznak akar elhitetni, és ennek megfelelően iparkodik cselekvésre
biztatni az embereket. Minél jobban összemossa a személy a forrástól érkező kétféle
információt, annál inkább képtelen lesz arra, hogy a belső követelmények által megszabott
módon észlelje és értékelje az információt, és ennek megfelelően is cselekedjen. Ezáltal
kiszolgáltatja magát a forrás által kilátásba helyezett büntetések és jutalmak nyomásának,
amelyeket a forrás eleve azért alakított ki hogy a személy oly módon értékelje az információt
úgy cselekedjen, ahogy az számára kedvező.
Példa: Tegyük föl, hogy az USA egykori külügyminisztere, Herter 1959-ben azt nyilatkozta,
hogy az oroszok változatlanul makacsok a fegyverkezés csökkentése kérdésében. Ez a hír
kétféle információt tartalmaz, amely nyílt gondolkodási rendszerben két egymással
párhuzamos nézetsort indít el, s két egymással párhuzamos cselekvést tesz lehetővé. Először
is, a közlés bizonyos információt tartalmaz az oroszokról, amely annak arányában, hogy
tényszerűen milyen mértékben ítéljük igaznak, kialakíthat, illetőleg megerősíthet bennünk egy
ismert jellegű nézetet, nevezetesen azt, hogy az oroszok valóban makacsok-e vagy sem. A
közlés egyidejűleg Herter külügyminiszterről is tartalmaz információt. Mit gondol, mit akar
abban a tekintetben, hogy az amerikaiak mit gondoljanak és mit tegyenek?

Ez az információ azután különböző nézetek kialakulását vagy megerősödését eredményezheti

Herter vonatkozásában, és iránytűként szolgálhat más cselekvésekben. Megszabhatja például,
hogy követeljük-e vagy sem Herter eltávolítását, vagy hogy a következő választásokon a
köztársaságpártiakra szavazzunk-e vagy sem.

Nyílt gondolkodású személy reakciója: a személy a Hertertől kapott közlést annál

árnyaltabb módon fogja föl, és annál árnyaltabban reagál rá, minden egyes információdarabot
saját jogán ítéli meg.

Zárt gondolkodású személy reakciója: Minél zártabb a nézetrendszer, annál durvább tudati
megkülönböztetést várhatunk a két különböző fajta információ felfogása, a megfelelő nézetek
kialakulása, és a rákövetkező cselekvés tekintetében.

Az információk feldolgozása és értelmezése: Elméletileg feltehető, hogy minden tudatilag

felfogott információ ilyen kettős jellegű. A közlések kettős arcának a felismerésére való
képtelenség nemcsak azt idézi elő, hogy a személy jobban ragaszkodik azokhoz a nézeteihez,
amelyekben igazán hisz, hanem egyúttal azt is, hogy erőteljesebben elutasít minden o1yan
nézetrendszert, amely a maga nézeteinek vélt igazát cáfolhatná. Mindezek eredményeként a
személy sokkal több ismeretet tud felhozni igaznak vélt nézetei védelmére, mint amennyi
ismerettel a nézetrendszerének igazát cáfoló nézetrendszer vonatkozásában rendelkezik.
Egészében véve a személyben tagolatlanul él a saját nézetrendszerének igazát cáfoló
nézetrendszer, és minél inkább különbözik igaznak tartott nézetrendszerétől, annál kevésbé
képes megkülönböztetni az egymástól csak árnyalatokban különböző cáfolati rendszereket. A
gondolkodás nyíltságának, illetőleg zártságának a következő legfontosabb sajátosságaival kell
számolnunk: a cáfolati rendszerek visszautasításának mértéke; az igaznak vélt nézetrendszer
tagoltsága a cáfolati rendszer tagoltságához viszonyítva; a cáfolati rendszeren belüli
különbségtevés mértéke. A zárt gondolkodású személy saját nézetrendszerét cáfoló rendszer
információi - ha egyáltalán eljutnak a személyhez - csupán másodkézből, a személy felett
uralkodó tekintélyek által adagolva érnek el hozzá. Minél zártabb a gondolkodási rendszer, a
személy annál fenyegetőbbnek látja maga körül a világot, és annál erőteljesebben hisz a
korlátlan hatalomban. Minél zártabb a gondolkodási rendszer, a személy annál inkább a
hatalom szája íze szerint értékeli az embereket, és az egyes peremhelyzetű nézetek annál
inkább a hatalommal való közös összefüggések nem pedig a közöttük meglevő belső
összefüggések által diktált logika szerint kapcsolódnak össze egymással. Ha a személy
valamilyen helyzetben igen fenyegetettnek érzi magát, vagy nagyon szorong, akkor
motivációja mindenekelőtt fenyegetettsége megszűnésére és szorongása csillapítására irányul.
A viszonylag zárt gondolkodású személy azért érzékeny annyira a helyzet logikájához nem
illő külső és belső nyomásokkal szemben, mert szorongásának csillapítására törekszik; ez az
oka annak is, hogy a forrástól függetlenül képtelen az információ megfelelő értékelésére. A
forrástól érkező információk helyes megkülönböztetésére tehát azért képtelen a személy, mert
a világra vonatkozólag az a primitív nézet él benne, hogy a világ fenyegetésekkel van tele.
 2. Kognitív Stílus

A kognitív stílus a tanulás és gondolkodás során az észlelésben, információfeldolgozásban

megjelenő hatás. Az emberi elme ugyanazt az információt többféleképpen képes feldolgozni,
és az egyének különböznek a tekintetben, hogy ezek közül a lehetőségek közül melyeket
részesítik előnyben. A kognitív stílus a személy jellegzetes észlelési, gondolkodási,
emlékezési és problémamegoldási módja. A kognitív stílusok eltérhetnek az előnyben
részesített elemekben vagy tevékenységekben, például a csoportmunka és az egyéni munka, a
strukturáltabb és a kevésbé meghatározott tevékenységek, vagy a vizuális versus verbális
kódolás. További dimenziók, amelyek mentén a kognitív stílusok változnak: a reflexió-
impulzivitás, az absztrakt attitűd a konkrét attitűddel szemben, valamint a mezőfüggőség és a
mezőfüggetlenség. A kifejezést gyakran használják arra az elképzelésre is, hogy az emberek
különböznek a számukra leghatékonyabb tanulási mód (pl. oktatás, tanulás) tekintetében.
Valójában sokan a tanulási stílus kifejezést felcserélhetően használják a kognitív stílussal, míg
mások az előbbit pontosabban az egyén jellegzetes kognitív, affektív és pszichológiai
viselkedésére vonatkoztatják, amelyek befolyásolják preferált oktatási módszereit és
interakcióit a tanulási környezettel.

Reflexió-impulzivitás: a kognitív stílus dimenziója, amely azon a megfigyelésen alapul, hogy

egyesek impulzívan közelítenek a feladatokhoz, szívesebben cselekszenek azonnal az első
gondolataik vagy benyomásaik alapján, míg mások inkább reflektálnak, és inkább egy sor
alternatívát mérlegelnek, mielőtt cselekednének. A kognitív stílus ezen aspektusa – a fogalmi
tempó – az Ismerős figurák összeillesztése teszt segítségével értékelhető. Más néven
reflektivitás-impulzivitás.

Absztrakt attitűd: olyan kognitív stílus, amely magában foglalja a lényeget és az olyan
képességeket, mint a közös tulajdonságokat megragadni, a helyzet különböző aspektusait
szem előtt tartani, egyikről a másikra váltani azokat, előre jelezni és előre tervezni,
szimbolikusan gondolkodni és következtetéseket levonni. Ezek a képességek gyakran
károsodnak bizonyos neurológiai vagy pszichológiai rendellenességekkel küzdő embereknél.
Kategorikus hozzáállásnak is nevezik.
Konkrét attitűd: kognitív stílus, amely meghatározott tárgyakra és közvetlen ingerekre
irányul. Az a személy, aki konkrét attitűdöt mutat, nem hajlamos elvont összehasonlításokra,
és általában nem reagál absztrakt tulajdonságokra, fogalmakra vagy kategóriákra.

Mezőfüggőség: kognitív stílus, amelyben az egyén következetesen jobban támaszkodik a

külső referensekre (környezeti jelzésekre), mint a belső referensekre (testi érzetekre). Ezzel
ellentétes tendencia a mezőfüggetlenség. Az 1950-es években végzett kísérletek során
fedezték fel, hogy megértsék azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a függőleges
helyzet észlelését a térben, a térfüggést-függetlenséget általában a rúd és keret teszt vagy a
beágyazott ábrák teszt segítségével mérik.

Mezőfüggetlenség: kognitív stílus, amelyben az egyén következetesen jobban támaszkodik a

belső referensekre (testi érzékelési jelzésekre), mint a külső referensekre (környezeti
jelzésekre). A mezőfüggetlen emberek hajlamosak figyelmen kívül hagyni a megtévesztő
környezeti jelzéseket, különösen olyan feladatoknál, amelyek egyszerű műveletek elvégzését
vagy ismerős elemek azonosítását igénylik ismeretlen környezetben.
 3.Tekintélyelvű személyiség

A tekintélyelvű személyiség speciális személyiségtípus, melynek kialakulását a

tekintélyelvű családstruktúra teszi lehetővé, amely pedig nagyrészt a fennálló társadalmi
rendszer visszatükröződése. A korai elméletalkotók az előítéletet és a szélsőséges negatív
sztereotípiákat néhány zavart egyén, például a tekintélyelvű személyiség mély belső
konfliktusaira vezették vissza, nem pedig normális társas motívumokra, így a helyzetek
uralása és a kapcsolódás iránti igényre.

Herbert Conrad és munkatársai:

1. rendszer: ezt egy olyan fejlődéstörténet hozta létre, melyben az egyén korlátozva volt.
A fejlődésben levő egyén aszerint kap jutalmat, büntetést, aszerint tartják jónak,
hogy hogyan vélekedik és hogyan viszonyul a szülő vagy a felelős tekintély által
mindenható és mindentudó módon ráerőszakolt követelményekhez, amelyek
katekizmusszerű normák alakjában jelennek meg. Olyan jellemzőkben nyilvánul meg,
mint a nagyfokú babonásság, elvakult vallásosság, a nézetek abszolutizálásának és
zártságának magas foka, erősen értékelő állásfoglalás, az intézményes tekintélyhez
különösen annak szinte támadhatatlan formáihoz - mint Isten és vallás - való erős
pozitív kötődés és az attól való függőség, erős azonosulás a társadalmi szerepekkel és
rangokkal, nagyfokú konvencionalitás és etnocentrizmus vagy erős hit abban, hogy az
illető saját országának értékrendszere kellene hogy a világ többi része számára
modellként szolgáljon.
2. rendszer: Ezt az énrendszert amely valamivel absztraktabb az 1. rendszernél - úgy
fogjuk fel, hogy egy olyan tekintéllyel való kapcsolatból alakul ki, aki amellett, hogy
mindenható és mindentudó módon viselkedik, jutalmait és büntetéseit szeszélyesen
osztja; olyan kiszámíthatatlan módon, hogy a gyermek (vagy bárki más, aki kapja
őket) állandóan bizonytalan abban, hogy milyen viselkedést kell tanúsítania ahhoz,
hogy pozitív visszajelentést biztosítson magának, és a büntetés és visszautasítás
esélyét minimálisra csökkentse. Az ilyen ingadozó gyakorlat - mivel nem képes
 semmilyen stabil vagy bejósolható irányvonalat adni egy strukturálatlan világban - a
fejlődő gyermeket az optimálisnál jóval több változatossággal szembesíti. Bár a
bánásmódnak ez a változata - a tekintély elutasítása és az ebből fakadó erőltetett
függetlenségi igény miatt – az 1. rendszerénél magasabb fokú absztraktsághoz vezet,
egyúttal mélységes bizonytalanságot, a tekintéllyel szembeni bizalmatlanságot és a
társadalmilag elfogadott viselkedésmódokkal szembeni lázadást eredményez. A 2.
rendszer képviselői, úgy tűnik, minden más énrendszer képviselőinél inkább
pszichológiai vákuumban élnek, és sokkal inkább irányítja őket a társadalmi
előírások visszautasítása és az, hogy elkerüljék az istentől és az intézményes
tekintély más képviselőitől való függést (akik az 1. rendszer számára pozitív
irányítók), mint az, hogy személyesen leszűrt normákhoz pozitívan kötődjenek.
3. rendszer. Ez a működési mód az absztraktságnak Harvey, Hunt és Schroder (1961)
által tárgyalt legmagasabb szintjétől elmarad. Az egyik vagy mindkét szülő túlzott
engedékenységének a következménye. A szülők megakadályozzák a tárgyi világ
explorációját, és bátorítják a maguk manipulálását, s így a fejlődő gyermekben túl
magas önértékelés és társas hatóerő jön létre, egy olyan érzés kíséretében, hogy a
problémákkal csakis akkor tud megbirkózni, ha függőségen keresztül ellenőrzése
alatt tartja a többieket. Mivel e rendszer képviselői dominánsak szüleikkel szemben,
jóval kevésbé fordulnak az intézményesített erőhöz és tekintélyhez, mint akár az 1.
rendszerbeliek alkalmazkodó és behódoló attitüdjükkel, akár a 2. rendszerbeliek a
negatív függetlenségre és társadalmi lázadásra való irányultságukkal. A 3. rendszer
képviselői mindegyik más rendszer képviselőinél inkább törődnek barátságok
kialakításával, a csoporton belüli összhang és függőségi kapcsolatok kialakításával
annak érdekében, hogy elkerüljék a tehetetlenség és szociális izoláltság érzését, ami
szükségképpen bekövetkezne, ha a magas szintre maguk lábán kellene megállniuk. A
3. rendszer fejlődött manipulálási készség és főleg a függőségi kapcsolatok
kiaknázása révén - kedvez annak, hogy képviselőik a kívánt hatásokat sikeresen
elérjék a társas szférában.
4. rendszer. A négy rendszer közül a legabsztraktabb. Ez a gondolkodási és
viselkedési mód annak a következménye, hogy a gyermek szabadon explorálhatta
tapasztalatainak és gondolatainak társas és fizikai terepét egyaránt; szabadon
oldhatott meg problémákat és jöhetett rá megoldásokra olyan félelem nélkül, hogy
esetleg eltér az elfogadott értéktől vagy társadalmi előírásoktól. E fejlődéstörténet
 eredménye: magas szintű feladatorientáltság, információkeresés, explorációs
viselkedés, kockázatvállalás és függetlenség.

Összegezve, az 1. rendszert a legalacsonyabb szintű absztraktság és a külső viszonyítási

tárgyak - mint Isten, intézményes tekintély felé való pozitív irányulás jellemzi. A 2. rendszer
valamivel absztraktabb, és negatívan irányul e szociális objektumok felé. A 3. rendszer
absztraktság tekintetében a második, és a csoporton belüli konszenzus létrehozására törekszik
annak érdekében, hogy mások függőségét és ellenőrzését elérje. A 4. rendszer a
legabsztraktabb; kevésbé személyhez kötött, és inkább irányul belső, mint külső jutalmak
érdekében történő információkeresésre és problémamegoldásra. A négy rendszer egyedi
működésmódjának megértését tovább mélyíthetjük, ha most leírjuk azt a módszert, amellyel
felmértük őket.

Nyílt gondolkodás és a tekintély: A viszonylag nyílt gondolkodású személy a világot

alapjában véve barátságos helynek látja. Ennélfogva szabadabban gondolkozik és az
ésszerűtlen nyomásokkal szemben süket és vak lehet. Tisztában van ugyan a hatalom erejével,
de csak akkor enged a hatalom nyomásának ha az ésszerű, pontos és a világra vonatkozó más
információknak nem mond ellent. A nyílt gondolkodású személy megbízhatatlannak ítéli azt a
tekintélyt, amely saját információinak ellentmondó információt bocsát ki. A nyílt
gondolkodású személy ilyen esetben más, megbízhatóbb tekintélyt keres. A tekintélytől
származó peremhelyzetű nézeteket a személy gyakorlati ellenőrzésnek veti alá, és így ezek a
nézetek valószínűleg nem szigetelődnek el egymástól. Minél nyíltabb egy személy
gondolkodási rendszere mások megítélésekor, annál kevésbé fogja azt a követelményt
érvényesíteni, hogy -ugyanúgy gondolkozzanak-mint-ő,- és annál inkább előfordulhat, hogy
másokat pozitívan értékel, függetlenül attól, hogy az illetők milyen nézeteket vallanak. Mások
megítélésekor a másik mód az, hogy a nézeteiből indulunk ki, és azon az alapon utasítjuk el
vagy fogadjuk el őket, hogy nézeteik eltérnek vagy megegyeznek a mi nézeteinkkel.

Zárt gondolkodás és a tekintély: Zárt gondolkodási rendszer esetében a hatalomra való

hagyatkozás nem ész érveken alapul, hanem azon, hogy a hatalom jutalmazhat, illetőleg
büntethet. Minél zártabb a rendszere, annál fogékonyabb a saját csoportjától és a saját
tekintélyeitől érkező közlésekkel, megerősítésekkel, figyelmeztetésekkel, tiltásokkal és
ígéretekkel szemben, és annál inkább függ a felette uralkodó tekintélyektől az adott cáfoló
rendszerrel kapcsolatos információk begyűjtése során. Bizonyos mennyiségű, külső forrás
által kibocsátott információt feltételezve a viszonylag zárt gondolkodású személy az egészet
„szőröstül-bőröstül” vagy visszautasítja, vagy úgy ahogy van, elfogadja. Minél zártabb a
személy gondolkodási rendszere annál inkább aszerint ítéli meg a többieket, hogy
egyetértenek-e vagy sem a maga által igaznak tartott nézetekkel, és annál nehezebb feladatot
jelent számára, hogy különbséget tegyen a nézet és a nézetet valló személy között,
nehezebben tudja tehát külön-külön értékelni a nézetet, valamint a nézetet valló személyt.

4. Az autoriter személyiség és a dogmatizmus

A dogmatizmus egyfajta gondolkodási merevség, mely megkérdőjelezhetetlenként beállított

alapelvekre és fogalmakra támaszkodik. Köznapi szóval élve a "fekete - fehér" gondolkodást
nevezzük így.

Az autoriter személyiség a saját vélemény felelősségteljes, gondolkodó felvállalása helyett a

tekintély értékrendjének szócsöveként jelenik meg, azt képviseli, abban a gondolkodási
keretben alkot véleményt. Miután saját magának értő elfogadására képtelen, nem csoda, hogy
másokhoz sem a megértés lehetőségével közelít. A személyiség kialakulása történetileg
változó keretekben, társadalmi intézményekben zajló társas interakciók révén alakul ki, és a
személyiség fejlődése szorosan kötődik az egyén által betöltött társadalmi szerepekhez. Ezért
is jogosan feltételezhető az, hogy a személyiségbeli autoritarizmus különféle társadalmi
hatások eredőjeként alakul ki. Az autoritarizmus a társadalmi tényezők figyelembevételekor is
az előítéletek egyik legfőbb magyarázó tényezője.
Az autoriter személyiség vizsgálata 1943-ban kezdődött el, az antiszemitizmus és a háborús
erkölcs személyiséggel kapcsolatos összefüggései felkutatása miatt. Hunyadi, Sanford,
Conrad és Frank ) John Harding (1941) morális skálájának felhasználásával, összefüggéseket
kerestek a pontszámok, az életrajzi adatok, a személyiség-skálák, a projektív kérdések és a
TAT-történetek között. Dr. Else Frenkel-Brunswikot és Dr. Suzanne Reichardot bevonásával
megkezdődött azoknak a személyeknek a klinikai vizsgálata, akiknek pontszámai az
antiszemitizmus- skála két végének a környékére estek. (-> F-skála kidolgozása).

Az F-Skála tartalma:

Az F-skála (fasizmus-skála), más néven a ,,diktatúra mértéke" csak 1945 tavaszának a végére
készült el. Olyan skálapontokat tartalmaz, amelyek az antiszemitizmus és az etnocentrizmus
megítélésére speciális kisebbségi csoportok megnevezése nélkül alkalmasak. Az
etnocentrizmus az a szemlélet, amely szerint a saját etnikum vagy etnikai csoport mindennek
a középpontja, és minden más csoport dolgait, viselkedését, értékeit stb. ehhez viszonyítva
becsülik.

Konvencionalizmus: A hagyományos, megszokott dolgokhoz, társadalmi normákhoz,

szabályokhoz való alkalmazkodást jelenti. Az antiszemita vizsgálati személyekkel való
vizsgálatok során megállapították, hogy a zsidók elleni vádakat elsősorban konvencionális
erkölcsi kifejezések alakjában fogalmazták meg. Itt nem annyira a zsidókkal kapcsolatos rossz
tapasztalatokról vagy az általános véleményhez való alkalmazkodásról, hanem inkább a
hagyományos középosztályi értékrendhez való szigorú ragaszkodásról, arról az aggodalomról
van szó, amit az értékrend legkisebb megsértése, vagy ennek a gondolata kivált. Ez olyasmi,
ami az egyén saját értékrendje ingatag voltának tulajdonítható. Fontos megjegyzés, hogy a
konvencionalizmus nemcsak a középosztályi értékrenddel való egyetértést, hanem ezekhez az
értékekhez való merev ragaszkodást, ezek túlzott mértékű hangsúlyozását, s a kor külső
társadalmi nyomása iránti fogékonyságot is jelent.

Behódolás az autoriter uralom előtt. Behódolás a tekintély előtt, az erős vezető utáni óhaj,
az egyén szolgai engedelmessége az állam iránt, mindezek hosszú időn át a náci hitvallás
fontos részeinek számítottak. A személyiségnek ezt a hipotetikus általános diszpozícióját a
tekintélyuralom előtt való behódolásnak nevezzük. Ezt nem az igazi tekintély iránti
kiegyensúlyozott, reális tiszteletként, hanem a behódolásra irányuló túlzott mértékű
emocionális szükségletként értelmezzük. Jól szemlélteti ezt a következő skála- pont:
Mindenkinek mélyen kell hinnie egy nála magasabb rendű természetfölötti erőben, amelynek
teljesen aláveti magát, s döntéseinek szó nélkül engedelmeskedik." Itt is, akárcsak a
konvencionalizmus esetében, az egyén inkább a külső erők hatása alatt, nem a saját
lelkiismeretének az irányítása alatt áll.

Az autoriter agresszivitás. A diktatúra előtti behódolással fogalmilag szoros kapcsolatban áll

az autoriter agresszivitás. Az elmélet szerint mindkét viselkedési forma a saját csoporton
belüli tekintélyek, eredetileg a szülők elleni ellenséges érzületből fakad. Az egyén úgy
igyekszik ezt az ellenséges érzületet legyőzni, hogy eltúlozza a csoporton belüli tekintélyek
iránti tiszteletet, engedelmességet és hálaérzetet, s ezek iránti ellenséges érzületét a csoporton
kívüli tekintélyekre viszi át. Ez a legfontosabb összekötő láncszem a behódolás és az
etnocentrizmus között. Ám az ellenséges érzület átvitele általánosabb, mint ahogyan az
előítéletek leggyakoribb formáiból látszik; az emberek és a tevékenységek legkülönbözőbb
csoportjai válnak megvetés tárgyává. Az ellenséges érzületnek és eredeti forrásának a
kapcsolatát az bizonyítja, hogy azok a dolgok, amelyekért az emberek hajlandók másokat
megbüntetni, ugyanazok, mint amelyekért őket büntették meg életük során. Az illető azonban
azonosult gyermekkorának csoporton belüli autoritásaival, s mások rossz cselekedeteinek a
megbüntetésében a saját agresszivitásának biztonságos, meglehetősen jól szankcionált
levezetési módját találta meg.

Anti- intracepció: Az olyan egyén öntudata természetszerűen összeszűkül, aki arra

kényszerült, hogy elfojtsa szülei és más erős emberek iránti ellenséges érzületét, vagyis be
kellett hódolnia, s ez csorbította az önbecsülését. Az öntudatosság veszélybe sodorná az ilyen
ember egész alkalmazkodási sémáját. Fél érzéseinek őszinte kifejezésétől, mert érzelmei
esetleg elragadják, nem mer gondolkodni az emberi dolgokról, mert esetleg helytelen
gondolatok jutnak az eszébe. Az érzelmekkel, a fantáziálással, spekulációkkal és más
szubjektív, illetve ,,gyöngéd jellegű" jelenségekkel szembeni türelmetlenséget, a tőlük való
idegenkedést fejezi ki. Íme, egy példa: ,,Ha valakinek problémája van vagy aggasztja valami,
a legjobb, ha nem gondolkodik rajta, hanem vidámabb dolgokkal foglalatoskodik."

Babona és sztereotípia: Az öntudatnak az imént említett beszűkülése jelenti a babona és a

sztereotip viselkedés fő forrását is. A babonásság az egyénnek azt a hajlandóságát fejezi ki,
hogy a saját felelősségét a hatókörén kívül álló erőkre vigye át. Arra vall, hogy a szabad
akarat tudata szűk területre szorul vissza, s széles terület marad a nem tudatos erők számára.
Ezeket az illető a külső világba vetíti, s sorsa misztikus vagy fantasztikus meghatározóinak
tekinti. A sztereotip viselkedés merev, túlzottan leegyszerűsített kategóriákban, egyértelmű
fehér-fekete fogalmakban való gondolkodást jelent, főként a lélektani és a társadalmi
tárgykörök tekintetében. Előfordul, hogy egyébként ,,intelligens" emberek is az események
primitív magyarázatához fordulnak. Ennek az az egyik oka, hogy a megfelelő magyarázathoz
szükséges sok elgondolás és megfigyelés nem vehető figyelembe, ugyanis érzelmi töltésűek
és potenciálisan szorongást okozók lévén, a dolgok tudatos sémájába nem vehetők bele.

Hatalom és keménység. Az egyén olyan helyzetben van, hogy számára nem rokonszenves
erők előtt kell behódolnia, ez a gyengeség érzetét kelti benne. Minthogy a gyengeség
beismerése csorbítaná önbecsülését, minden erővel igyekszik tagadni. Ez történhet a
gyengeségnek a csoportján kívül állókba való vetítésével, ilyen formán: ,,Nem én vagyok
gyenge, hanem ők azok." A másik eszköz a túlkompenzálás; igyekszik hatalmasnak és
keménynek látszani. Az emberi kapcsolatokban a hangsúlynak az erős-gyenge, uralkodó-
alávetett és a vezető-követő dimenziókra való átvitele természetesen a nemzetiszocialista
felfogás ismert jellemzője. A „hatalmi komplexum" egymásnak ellentmondó elemeket
tartalmaz. Akinek a gondolatai a hatalom körül központosulnak, kívánja a hatalmat, az
ugyanakkor gyengesége miatt fél is. Az ilyenek általában úgy szoktak eljárni, hogy
csatlakoznak a hatalmasokhoz, s ezzel kielégítik mind a hatalomra, mind az engedelmességre
vonatkozó igényüket. A hatalomnak való engedelmeskedés mégiscsak a részvételnek egyik
formája.

Rombolási ösztön és cinizmus. Noha az autoriter agresszió igen széles csatornát biztosít az
alapvető ellenséges ösztönök kifejeződésére, az előítéletet mutató személyek nagy részénél ez
egymagában nem volt elég. A szükségleteik kielégítésével kapcsolatos külső korlátozás
eredményeképpen, haragjuk és általános ellenséges érzetük jó részét elrejtik, s ez csak akkor
nyilvánul meg, ha létezése jogosnak látszik vagy racionalizálható. A racionalizált, az én által
is elfogadott agressziót, kihagyva ebből az autoriter agressziót, rombolási ösztönnek és
cinizmusnak nevezik. A cinizmus a racionalizált agresszió egyik formájának tekinthető: az
ember szabadabban lehet agresszív, ha azt hiszi, hogy mindenki az. Éppen azért, ha agresszív
akar lenni, hajlamos azt hinni, hogy mindenki ugyanolyan, pl., hogy a szomszédok
kizsákmányolása és az ellenük való háborúskodás az emberi természet" következménye. Ez a
differenciálatlan agresszivitás minimális külső ösztönzés útján a kisebbségi csoportok ellen
irányítható.

Projektivitás. Az imént leírt mechanizmus természetesen a projekció egyik formája. Az

olyan hajtóerők, amelyeket a tudatos én nem helyeselhet, kivetülnek kisebbségi csoportokra,
mint e célra megfelelő objektumokra.

Nemiség. Elfogult személyekkel való interjúk során ezen a területen gátlásokat s más
emberek szexuális viselkedésével kapcsolatos morális felháborodást tapasztalhatunk. A
szexuális erkölcstelenség szerintük egyike azoknak a támadásoknak, amelyekkel a kisebbségi
csoportok a konvencionális értékeket megsértik. Az én-idegen szexualitás ezért az elfogult
személyekről kialakított kép tipikus része.

Összefoglalóan megállapítható, hogy összesen kilenc olyan fontosabb személyiség-

változó található, amelyek dinamikusan összefüggésben állnak a nyílt faji előítéletekkel.
Ezek a következők:
1. Konvencionalizmus: Merev ragaszkodás a konvencionális közép- osztályi értékrendhez.

2. Behódolás: Behódoló, kritikátlan viselkedés a csoporton belüli idealizált erkölcsi

tekintélyek előtt.

3. Autoriter agresszivitás: Hajlam az olyan személyek kikeresésére, majd megvetésére,

elítélésére és megbüntetésére, akik vétenek a konvencionális értékrend ellen.

4. Anti-intracepció: A szubjektív, fantáziadús, gyengéd viselkedés- mód ellentéte.

5. Babona és sztereotípia: A hit az egyén sorsának misztikus meghatározóiban; a merev

kategóriákban való gondolkodás iránti hajlam.

6. Hatalom és keménység: Elfogultság az uralkodás-behódolás, erős- gyenge, vezető-követő

dimenziókkal kapcsolatban; azonosulás a hatalmon levőkkel; az erő és a keménység túlzott
mértékű kinyilvánítása.

7.Rombolási ösztön és cinizmus: Általános ellenséges beállítottság, becsmérlése mindannak,

ami emberi.

8. Projektivitás: Az a meggyőződés, hogy a világban vad és veszedelmes dolgok folynak; a

nem tudatos emocionális indítékok kifelé vetítése.

9.Nemiség: Én-idegen szexualitás, túlzott törődés a szexuális dolgokkal, hajlandóság a

szexuális erkölcsök ellen vétőknek a megbüntetésére.

Rokeach dogmatizmus (D)-skálája (1960) szignifikánsan korrelál az absztraktság

dimenziójával, de nem elég hatásosan különíti el a rendszereket. Az F- és D-skála egy
kombinációja pontosabban különíti el a rendszereket, mint külön-külön bármelyikük. Ha a
mindkét skálán kapott pontszámokat magas, közepes és alacsony harmadokba tagoljuk, azt
találjuk, hogy:

1. rendszerbeliek: többnyire a magas tekintélyelvűség-magas dogmatizmus kategóriába esnek.

2. rendszerbeliek az alacsony tekintélyelvűség magas dogmatizmus kategóriába.

3. rendszerbeliek a közepes tekintélyelvűség -közepes dogmatizmus csoportba.

4. rendszerbeliek az alacsony tekintélyelvűség-alacsony dogmatizmus kategóriába esnek.

A konkrétság-absztraktság egy dimenziót jelöl, amely olyan szerveződési sajátságokat ölel
fel, mint a differenciáltság, a tagoltság és az integráltság foka és a kognitív alkotóelemek
központi volta. A konkrétság-absztraktság változatai a mintázódás és a szerveződés
különbségein alapulnak, és nem az alárendelt jellemzők algebrai mennyiségén. A konkrét
vagy absztrakt működésmóddal az értelmező, érzelmi és viselkedési tendenciák különféle
megnyilvánulásai társulnak. A konkrétabb működés a viselkedés szintjén magas inger-válasz
megfelelésben fejeződik ki, aminek a végletes fokát olyan megfeleléssel lehetne szemléltetni,
amilyen egy fényinger és egy éjjeli lepke kiszámítható válasza között fennáll. Az absztraktabb
működés viszont egy gazdagabbá vált és komplex közvetítő rendszer miatt, és amiatt, hogy
inkább képes túlhaladni és elszakadni a ráhatások közvetlen és perceptuális jellemzőitől
kizárólagosság helyett nagyobb relativizmust eredményez gondolatban és cselekvésben
egyaránt.

Tartalmi különbségek a fogalmi rendszerekben

Minden társadalom- miközben megvalósítja céljait, kifejleszti és továbbítja értékeit -

felvázolja és formálisan vagy informálisan törvénybe iktatja, hogy melyek a számára
legfontosabb vonatkoztatási tárgyak vagy szociális objektumok. A társadalmi normákkal
való kölcsönhatások révén ezek a vonatkoztatási tárgyak azok közé az ismérvek közé
tartoznak, amelyek a legélesebben megkülönböztetik egymástól a társadalmakat. Bár egy
adott társadalom a tagjait eleve hajlamosítja arra, hogy fogalmi és énrendszerükben közös
elemek legyenek – nagyjából hasonló értelemben ahhoz, amit hagyományosan szociális
énnek nevezünk -, mégis vannak egyéni különbségek abban, hogy a társadalom tagjai e
vonatkoztatási tárgyaknál milyen személyes fontossági sorrendet állítanak fel. A
társadalmilag jelentősnek szánt vonatkoztatási tárgyak némelyike ily módon néhány egyén
számára középpontibb, míg más egyének inkább más szociális objektumoknak szentelik
magukat. Egy egyén absztraktsági szintje és centrálisabb fogalmai között szoros kapcsolatot
feltételezhetünk. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez a kapcsolat nem érvényes azokra a fogalmi
vonatkoztatási tárgyakra, amelyek kevéssé centrálisak és amelyekben az egyén kevéssé
involvált. E feltevést támogatják azok a kísérletek, melyekben változtatjuk az involváltság
fokát. Bebizonyosodott, hogy a rendszerek később tárgyalandó különbségei csakis nagy
involváltság vagy centralitás szintjén érvényesek.

Társadalmi vélekedések, sztereotípiák

Csoportokról alkotott benyomások: A sztereotípiák számos különböző típusú jellemzőt
tartalmaznak, melyek egyaránt lehetnek pozitívak és negatívak. Némely sztereotípia helyén
tükrözi a csoportok közötti tényleges különbségeket, noha felnagyított formában. Más
sztereotípiák teljességgel pontatlanok. A sztereotípiák megtanulhatók a csoporttagokkal való
személyes találkozások révén, ám e tapasztalatokat még így is jellemezheti elfogultság,
részben a csoportközi interakciók során keletkező érzelmek miatt, melyeket a klasszikus
kondicionálás eredményeként a csoporthoz társítunk, részben pedig annak következtében,
hogy a szélsőségek ragadják meg a figyelmünket, illetve pontatlanul észleljük a csoportok
jellemzőit, ami időnként illuzórikus korrelációt eredményez. Gyakran társas szerepek
alakítják a csoporttagok viselkedését, az emberek mégis a csoporttagok belső jellemzőinek
tulajdonítják a megfigyelt viselkedést. A csoportok megismerése nemcsak közvetlen
tapasztalaton, hanem a média által közvetített ábrázolásokon is alapulhat. A társas tanulás
ugyancsak hozzájárul a sztereotípiák kialakulásához. Egy adott csoport tagjai gyakran
helyesnek és megfelelőnek tekintik, illetve támogatják a sztereotípiákat és a diszkriminatív
viselkedést, melyek így társas normákká válnak. A csoporttagok a családtagoktól és a
kortársaktól tanulják meg ezeket a vélekedéseket és viselkedéseket. A kommunikáció révén a
sztereotípiák még inkább megszilárdulnak. A társadalomban elterjedt sztereotípiák gyakran a
fennálló társadalmi egyenlőtlenségek igazolását szolgálják. Ezt úgy érik el, hogy a
csoportokat úgy ábrázolják, mint amelyek jellemzőik alapján megérdemlik az általuk betöltött
társas szerepeket és társadalmi pozíciókat.

A sztereotípiák alkalmazása az előzetes vélekedésektől az előítéletekig

A korábban megszilárdult sztereotípiákat és előítéleteket az olyan egyszerű jelzőingerek is

képesek aktiválni, mint a csoportcímkék, vagy egyetlen csoporttag jelenléte, különösen, ha
az illető az adott társas helyzetben kisebbségi szerepben van. Némely sztereotípiát és
előítéletet automatikusan idézünk fel. Azok az implicit mérési eljárások, melyekkel
kimutatták, hogy a sztereotípiák és az előítéletek automatikusan aktiválódnak, alkalmasak a
sztereotípiák és előítéletek finom megnyilvánulásainak mérésére is, mivel megnehezítik, hogy
a válaszadó elrejtse elfogultságait, amit nyílt kérdésekre válaszolva könnyűszerrel megtehet.
Ugyanakkor azok, akiknek a finom mérések szerint sztereotípiái vagy előítéletei vannak, míg
nyíltan tagadják ezeket, nem feltétlenül őszintétlenek: előfordulhat, hogy nézeteik valóban
ellentmondásosak. Mihelyt aktiválódnak, a sztereotípiák befolyásolhatják, miként
értelmezzük a különböző csoportok tagjainak viselkedését, valamint a feléjük irányuló
viselkedésünkre is hatással lehetnek. Szélsőséges esetben a sztereotípiák akár élet-halál
kérdésekben is hatást gyakorolhatnak az ítéleteinkre. A sztereotípiák hatása erősebb, amikor
időhiány nyomása alatt vagy intenzív érzelmektől befolyásolt állapotban kell ítéletet
alkotnunk. A hatalom érzete szintén befolyásolhatja a sztereotípiák alkalmazását. Az emberek
időnként igyekeznek leküzdeni a sztereotípiák és az előítélet hatásait azáltal, hogy elnyomják
sztereotip gondolataikat és előítéletes érzéseiket, ellensúlyozzák az ítéleteikre gyakorolt
hatását, vagy keresik a sztereotípiának ellentmondó információkat. Mindezek a taktikák
azonban motivációt és kognitív kapacitást igényelnek. A sztereotípiák még a megfontolt
ítéletekre is hatást gyakorolnak. Az emberek a sztereotípiát igazoló, és nem az azt cáfoló
bizonyítékokat keresik, és a kétértelmű információt is a sztereotípiával összhangban lévőként
értelmezik. Akár az is előfordulhat, hogy az emberek a sztereotípiával összhangban álló
információt éppen úgy váltják ki másokból, amilyen módon érintkezésbe lépnek velük. A
magasabb fokú iskolázottság, a nagyobb kulturális tőke csökkenti az előítéletesség és az
autoritarizmus mértékét. A társadalmi struktúrában elfoglalt helyzetről feltételezhető, hogy
akik magasabb presztízsű társadalmi pozíciót töltenek be és előnyösebben kapcsolódnak be a
társadalmi munkamegosztásba, azok attitűdjei kevésbé negatívak kisebbségekkel (pl a
cigánysággal) szemben és kevésbé tekintélyelvűek. A vallásos életmód az előítéletek
elutasítását valószínűsíti a 30 évnél fiatalabbak körében. A fiatalok vallásossága toleranciával
párosul, míg az idősebbeknél előítéletességgel és autoritarizmussal. Az autoritarizmus
magyarázatában az a legfőbb különbség, hogy a fiataloknál a jövedelem hatása nem jelentős,
viszont az osztályidentifikációé igen.

A sztereotípiák megváltoztatása és az előítélet csökkentése

A társadalomban élő sztereotípiák és előítéletek megváltoztatásának lehetőségeire irányuló

kutatások a kontaktushipotézis elképzésére fókuszálnak, mely szerint bizonyos feltételek
teljesülése esetén a sztereotipizált csoport tagjaival való érintkezés csökkentheti a
sztereotipizálást és az előítéletességet. A kontaktus azonban nem minden esetben elegendő.
Még a sztereotípiának nyilvánvalóan ellentmondó információ is hatástalan maradhat a
sztereotípiával szemben, mivel az emberek magyarázatot találnak az inkonzisztenciára, új
altípust hoznak létre az ellentmondó eseteknek, és a csoporttagoktól szokatlan viselkedést a
csoportsztereotípia szempontjából jelentéktelennek tekintik. Az eredményes csoportközi
kontaktusnak olyan, a sztereotípiával össze nem illó információval kell szolgálnia, amely
ismételten jelentkezik (így nem magyarázható a körülményekkel), amely sok csoporttagra
érvényes (ez elejét veszi az altípusok alkalmazásának), és tipikus csoporttagoktól származik
(így nem állítható kontrasztba a sztereotípiával). A más csoportok tagjaival történő kellemes
érintkezés csökkentheti az előítéletet, akkor is, ha az adott találkozás nem változtatja meg a
sztereotípiákat. A különböző csoportok tagjai közötti tényleges barátságok kialakulásához
vezető kontaktus különösen hatékonyan csökkenti az előítéletet.

Fogalmak:

Tekintélyelvű személyiség: olyan személyiségmintázat, amelyet az erősen leegyszerűsített

konvencionális értékek szigorú ragaszkodása, a tekintélyes személyiségek iránti nagy tisztelet,
az alacsonyabb státuszúnak tartottaktól való engedelmesség megkövetelése és a hagyományos
erkölcsi előírásoktól eltérő emberekkel szembeni ellenséges magatartás jellemez.

F-Skála: a tekintélyelvű személyiség önértékelési mérőszáma a konvencionalizmusra,

tekintélyelvű alávetettségre, tekintélyelvű agresszióra, behatolásellenességre, babonára és
sztereotípiára, hatalomra és keménységre, destruktivitásra és cinizmusra, projektivitásra és
szexre vonatkozó alskálákkal. Az F-skála antiszemitizmust, etnocentrizmust, rasszizmust,
előítéleteket és konzervatív politikai nézeteket vetít előre.

Dogmatizmus: az a tendencia, hogy vakon biztos, határozott és tekintélyelvű magatartást

tanúsítsunk egy erősen elfogadott hiedelemkészlettel összhangban. Az ilyen egyén
hitrendszere erősen ragaszkodik és ellenáll a változásoknak. Ennek ellenére gyakran tartalmaz
olyan elemeket, amelyek egymástól elszigeteltek, és így egymásnak ellentmondhatnak.

Kognitív stílus: a személy jellegzetes észlelési, gondolkodási, emlékezési és

problémamegoldási módja. A kognitív stílusok eltérhetnek az előnyben részesített elemekben
vagy tevékenységekben, például a csoportmunka és az egyéni munka, a strukturáltabb és a
kevésbé meghatározott tevékenységek, vagy a vizuális versus verbális kódolás. További
dimenziók, amelyek mentén a kognitív stílusok változnak: a reflexió-impulzivitás, az
absztrakt attitűd a konkrét attitűddel szemben, valamint a térfüggőség és a mezőfüggetlenség.
A kifejezést gyakran használják arra az elképzelésre is, hogy az emberek különböznek a
számukra leghatékonyabb tanulási mód (pl. oktatás, tanulás) tekintetében.

Autoritarizmus / Autorista (tekintélyelvű): olyan személyiségmintázat, amelyet az erősen

leegyszerűsített konvencionális értékek szigorú ragaszkodása, a tekintélyes személyiségek
iránti nagy tisztelet, az alacsonyabb státuszúnak tartottaktól való engedelmesség
megkövetelése és a hagyományos erkölcsi előírásoktól eltérő emberekkel szembeni ellenséges
magatartás jellemez.

Etnocentrizmus: Az etnocentrizmus az a szemlélet, amely szerint a saját etnikum vagy

etnikai csoport mindennek a középpontja, és minden más csoport dolgait, viselkedését,
értékeit stb. ehhez viszonyítva becsülik.