Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 15

Anyagismeret

Fertőzés: Ha a kórokozó bejut a szervezetbe, akkor élősködőként telepszik ott meg, majd
elszaporodik – ekkor beszélünk fertőzésről, amelynek nemkívánatos következménye például a
körömgomba, a szemölcs is. A különböző kórokozókat fertőtlenítéssel tudjuk ártalmatlanítani.

Fertőtlenítés minden olyan mikrobaellenes eljárás, amely a fertőző forrásból a külső


környezetbe kikerült, és így a külvilágban tartózkodó kórokozók elpusztításával, illetve
fertőzőképességük megszüntetésével foglalkozik.

A fertőtlenítőket hatásmechanizmusuk szerint az alábbi csoportokba soroljuk:

1. fizikai:
- hőenergia segítségével (pl. forralás, főzés, vasalás)
- sterilizálás – nedvesen, szárazon
- sugárzó energia segítségével (pl. ultrahangos fertőtlenítés, infravörös sugarak)

2. kémiai: készítmények, amelyek támadják a kórokozókat


- fertőtlenítő folyadék (a kezelendő felületnek megfelelő koncentrációban)
- szilárd fertőtlenítőszerek (pl. Neomagnol tabletta)

3. kombinált: fizikai és kémiai fertőtlenítő eljárás együttes alkalmazása

Hatásspektrumuk szerint az alábbiak szerint csoportosítjuk őket:


1. bakteriosztatikus: a baktériumok szaporodását gátolja
2. baktericid: megfelelő koncentráció esetén a baktériumokat teljesen elpusztítja (alacsonyabb
koncentráció esetén csak gátolja azok szaporodását)
3. sporocid: elpusztítja a baktériumok spóráit
4. virucid: elpusztítja a vírusokat
5. fungicid: elpusztítja a gombákat
6. paraziticid: elpusztítja a parazitákat, lárvákat, petéket

A fertőtlenítő szerek különböző mértékben pusztítják el a kórokozókat.


1. szelektív: néhány kórokozó elpusztítására alkalmas
2. csoportspecifikus: egy-egy kórokozó csoport elpusztítására alkalmas (pl. vírusölő, gombaölő,
spóraölő)
3. komplex vagy széles spektrumú: egyszerre vírus, baktérium és gombaölő, emellett
felülettisztító is

A munkánk során az alábbi fertőtlenítési módokat alkalmazzuk:

 eszközfertőtlenítés (dezinficiens) a szerszámok, eszközök roncsolása nélkül ártalmatlanítják


a kórokozókat, amely lehet permetezés, áztatás, főzés.
A fém eszközöket mindig szárazra kell törölni, nehogy a korrózió gátló anyagok ellenére
rozsdásodni kezdjenek.
Fontos a gyártó által ajánlott koncentráció és behatási idő betartása.
Csak azokat az eszközöket fertőtleníthetjük, amelyek arra alkalmasak, az egyszer használatos
eszközöket használat után el kell dobni.
A bőrt roncsolják, allergiát válthatnak ki, ezért bőrfertőtlenítésre használni tilos!
Pl: Barricidal 33, Baridez
 bőrfertőtlenítés (antiszeptikum): a bőr roncsolása nélkül a test bármely felületén
alkalmazhatóak, mivel azonban a bőr felületén lévő zsírréteget oldják, ezért a zsír pótlására
célszerű tápláló krémet alkalmazni

 egyfázisú kézfertőtlenítők: folyékony szappan, amely fizikailag tisztít.


A bőr felületéről dörzsöléssel és öblítéssel távolítja el a szennyeződéseket, fertőtlenítőszer
tartalmával pedig csökkenti a kórokozókat, a megfelelő hatást néhány percig tartó kézmosás
alatt éri el Pl: Clarasept szappan

 kétfázisú (ún. alkoholos) fertőtlenítők: a bőr felületén lévő kórokozókat elpusztítja, a bőrre
permetezve fejti ki hatását, általában a száradási idő jelenti a behatási időt.
Pl: Clarasept Derm, Arugen spray, Barricidal 36

Mindkét anyag szárítja a bőrt, ezért a kezelés végén gondoskodni kell a bőr táplálásáról,
hidratálásáról.

 helyi fertőtlenítés: a munkafolyamat során a köröm fertőtlenítése

 felületfertőtlenítés: a környezet (pl. asztal, asztali lámpa, uv lámpa, kéztámasz, polcok,


székek) tisztítására, fertőtlenítésére használatos szerek. Általában hígítva kell őket használni,
az adott felületet áttörölve fejtik ki hatásukat. A behatási idő letelte után a legtöbb esetben
nem szükséges a felület tiszta vízzel történő átmosása, de a gyártó utasításait ez esetben is be
kell tartani. Pl: Mikrozid AF

 helység fertőtlenítés: padló, fali csempe, ajtók, ablakok fertőtlenítése

 ruhaneműk, törölközők fertőtlenítése: 90Co – on mosni, majd vasalni kell őket.

A fertőtlenítő szereket mindig eredeti címkézett flakonjukban, hideg, száraz, zárt helyen kell tárolni,
a hozzájuk tartozó biztonsági adatlappal együtt, amelyen fel van tüntetve a gyártó, a felhasználás
szabályai, a behatási idő, a felhasználhatóság határideje, a szer összetevői és az is, hogy mi a
teendő, ha a nyálkahártyára kerül (szembe, szájba, orrba).

A víz fizikai, kémiai tulajdonságai:


A víz színtelen, szagtalan, íztelen folyadék. Könnyen párolog.
A tiszta víz forráspontja 100Co , olvadáspontja 0 Co . Ha azonban nem tiszta vízről van szó, ezek az
értékek változhatnak (pl. út sózásánál csökken az olvadáspont).
A víz semleges kémhatású, más anyagok kémhatását hozzá viszonyítjuk, PH értékkel
(pl. a bőr Ph-ja 5,4-5,9, a savaké 1-7ig, a lúgoké 7-14-ig).

A víz mint oldószer és tisztítószer:


A vízmolekula aszimmetrikus, dipólus jellege miatt van egy pozitív és egy negatív vége. Ennek
köszönhetően jó oldószer és tisztítószer.
A poláris vegyületekben (savak, alkoholok, aldehidek, egyszerű cukrok, aminosavak, fehérjék egy
része) a töltés eloszlása hasonlít a vízéhez. Vízben oldódásuk során a molekulákat vízmolekulák
veszik körül, vízburok alakul ki körülöttük – ezt hidratációnak hívjuk.

A víz reakcióba lép:


 fémekkel: a vas vízzel érintkezve oxidálódik – korrózió, rozsdásodás. Rozsdás eszközökkel
munkát végezni tilos.
 nem fémekkel (halogén elemekkel – pl. klór, jód): a reakcióban aktív oxigén jön létre, ezért
alkalmas fertőtlenítésre, halványításra – pl. klóros víz.
 sókkal és sószerű vegyületekkel: a víz hatóanyagként van jelez, ezt hidrolízisnek nevezzük.

1. Lúgos hidrolízis: bőrpuhító hatású, zsíroldó hatása miatt szárítják a bőrt. Tisztító hatása
erősebb, mint a tiszta vízé. Ilyen a szódabikarbóna, szappan.
2. Savas hidrolízis: összehúzó, fertőtlenítő, verejtékcsökkentő hatású. Ilyen az alumínium
klorid és a timsó. A timsó érösszehúzó és vérzéscsillapító. A körömerősítő timsót, szerves
savat, vizet, glicerint tartalmaz.

Bőrre gyakorolt hatása:


A bőr szerkezetében a víz változásokat okoz – a keratin vízzel érintkezve megduzzad, megpuhul,
amit manikűrözésnél használunk ki a kutikula kivágásakor. A köröm lemezét is felpuhítja, ezért
kizáró tényező műkörömépítésnél.

A víz tisztító hatása:


A víz fizikailag tisztít, eltávolítja a bőr felületéről a kórokozókat. Tisztító és puhító hatása függ a
hőmérséklettől, ezért használunk meleg vizet, hatását szappannal fokozzuk.

A szappan tulajdonságai:
A szappan vízben oldódik, oldata áttetsző, lúgos kémhatású.
Az általunk használt tisztítószerek megtisztítják a bőrt a szennyeződésektől, fertőtlenítő és
bőrpuhító hatásuk van.
Fajtái:
 kemény szappanok (mosó): nátriumot tartalmaznak
 lágy szappanok (pipere): nátriumot és káliumot tartalmaznak
 folyékony szappanok: káliumot tartalmaznak

A szappan hatásmechanizmusa:
A szappanmolekulák vizet nem kedvelő (ún. hidrofób) és vizet kedvelő (ún. hidrofil) résszel
rendelkeznek. Ezek a molekulák zsírok, olajok, szennyeződések felületén úgy helyezkednek el,
hogy egy vékony réteg filmet alkotnak, amely a szennyeződést vízben oldódóvá, könnyen
eltávolíthatóvá teszi – víztaszító részük a szennyeződé felé, vízkedvelő részük a víz felé fordul. Ez
az emulgeálás.
A tisztító hatás dörzsöléssel, habképződéssel fokozható, ezért habképző anyagot is tartalmaznak.
A tisztító hatás a kórokozók eltávolítását is segítik, mechanikusan távolítják el a felületről.

A szappan bőrre gyakorolt hatása:


Zsíroldó hatása miatt oldja a bőr zsírköpenyét, szárítja azt. A túl sok szappanos lemosás roncsolja,
szárítja, érdesíti, rontja a bőr védekező képességét, viszkethet, gyulladásra hajlamosít. A körmöket
szárítja, könnyen töredezővé teszi. Ezt ápoló anyagokkal ellensúlyozni kell, amelyet néhány
szappan adalékanyag ként tartalmaz is.

A folyékony szappanok nem tartalmaznak szappanmolekulát, csak emulgeátorokat, amelyek nem


károsítják a bőrt.

A letisztító készítmények és peelingek jellemzői, hatásmechanizmusuk

Letisztítók: a bőr felszínéről eltávolítják a főleg zsírban oldódó anyagokat.


Peeling: a bőr felső, elhalt hámrétegének eltávolítását jelenti, amelynek segítségével a hatóanyagok
mélyebbre és ezáltal hatékonyabban tudnak felszívódni.

Az eltávolításra használt módszer szerint a peeling lehet:


1. Mechanikai peeling: a hám felső, leválni készülő rétegét dörzsöléssel távolítjuk el. Erre a
célra használhatunk sót, cukrot, mag őrleményeket és más, mesterséges dörzsölő anyagokat,
például jojoba gömböcskéket.
2. Kémiai peeling:
 A-HA savval kezeljük a bőrt, amely felfrissíti, gyorsítja a sejtek elválását, fertőtlenít és a
pigmentfoltokat halványítja.
 a lúgok alkalmazása során a savköpenyt közömbösítjük, a zsírköpenyt pedig oldjuk,
ezért például a szappanoknak szárító, puhító, tisztító hatásuk van.

A SPA termékcsoport jellemzése

A Spa eredetileg egy termálvizéről híres belga kisvárost jelölt, amely idővel a termálfürdők és
gyógyszállodák, kényeztető szolgáltatások megfelelője lett.
A SPA jelentése: Solus /(Sanitas) Per Aqua, vagyis víztől nyert szépség. / (vízzel való gyógyítás)

A SPA kezelés lényege, hogy az ember minden érzékszervére hat: illatok, színek, formák, hangok,
anyagok és fények összhangja adja egy SPA kezelés különleges légkörét.

A SPA kezelésnél használt anyagok skálája rendkívül széles, a bőrradírok, áztatógolyók, fürdősók,
krémek, pakolások például iszapot, algakivonatot, kaviárt, tengeri sót vagy mézet tartalmaznak.

1. tisztítás – tisztító krémmel


2. peeling (kémiai és biológiainál semlegesíteni kell öblítéssel majd visszaállítani az enyhén savas
kémhatást)
3. hatóanyag felhelyezése
Szinergo – hatások egymásra épülése – hatás ne szakadjon meg!

Emulzió: két egymással nem elegyedő folyadék összekeveredő rendszere.

A két folyadék olaj és víz, amit összerázva átmenetileg tejszerű folyadék keletkezik, amely azonban
hamar újra szétválik olajréteggé és vízréteggé.

Ha hosszú távon kívánjuk „egyesíteni” őket, a felületi feszültséget csökkenteni kell, amit
emulgeátorok (tenzidek) segítségével tehetünk meg. Olajkedvelő részei az olaj felé, vízkedvelő
részei a víz felé fordulnak és a két részt összekötik.

1. Víz az olajban emulzió: nagyobb részben olajat tartalmaz, a víz az oldott anyag, benne a vízben
oldódó anyagokkal.

Úgy viselkednek, mint az olajos anyagok, csak olajjal hígíthatóak.


A zsír-, olajtartalom minőségétől függően szívódik fel a bőrbe, kisebb mértékű zsírfényt hagy hátra.
Víztartalma maximum 50%.
Zsírban oldódó hatóanyagokat juttat be jól a bőrbe, amit véd a kiszáradástól, bőrtápláló, bőrpuhító
hatású. A zsír- és vízhiány pótlására alkalmas.

2. Olaj a vízben emulzió: a víz az oldószer, az olaj az oldott anyag.


Vizes rendszerként működik, csak vízzel hígítható.

A bőr hámrétegét nedvesítik, mélyebben alig szívódnak fel.


Tisztító és bőrpuhító hatásúak, zsírfényt nem vagy alig hagy maga után. Víztartalma 80% is lehet.
Csak vízben oldódó anyagok bejuttatására alkalmas, de csak a bőr felsőbb rétegeibe.
Vízmegkötő és penészedés gátló adalékot tartalmaz.

A két emulzió keveredésekor komplex emulziót kapunk, amely többféle anyagot juttat a bőrbe és
mélyebb rétegeibe.

Krém: egyfajta emulzió

 Száraz krémek (Olaj a vízben), víztartalma 70-80% is lehet


- tejkrém, nappali krém, borotvakrém, fedőkrém-krémpúderek
 Zsíros és félzsíros krémek (víz az olajban), max. 50% víz
- lanolinis krém (jól felszívódik), hidratáló krém (megkötik a vizet és bejuttatja a bőrbe)
Hatóanyagos krémek
- vitaminos (A,D,E, C), gyógynövény tartalmú (körömvirág), fertőtlenítő, hormontartalmú,
dezodoráló, izzadás gátló

Hatásuk: puhítják, védik, regenerelálják a bőrt, érzékeny bőrnél irritációt okozhatnak.

A zsírok, olajok alkalmasak a bőr zsíranyagainak pótlására, megszüntetik a bőr érdességét, javítják
életfolyamatait, bőrtápláló anyagoknak is hívjuk őket.

A bőrápoló anyagok bőrre gyakorolt hatása

Amellett, hogy a bőrbe beszívódva táplálják, rugalmasítják, hidratálják azt, a bőrön fénylő,
összefüggő filmréteget alkotnak, amely gátolja a bőr vízleadását így fokozza a hidratációt amely
puhítja, védi a bőrt és segíti más zsírban oldódó anyagok felszívódását. Túlzott használat esetén
eltömítheti a pórusokat, amely pattanásokat eredményezhet.

A bőrápoló anyagok lehetnek:


1 Természetes zsírok, olajok 2. Mesterséges zsírok, olajok
a., növényi eredetűek a., zsírkísérő anyagok
b., állati eredetűek b., ásványi zsírok, olajok (paraffinok)
c., szilikonok

1. Természetes zsírok, olajok


Eredetük szerint lehetnek:
 növényi eredetűek: kakaóvaj, kókusz és pálmazsír, búzacsíra olaj, jojoba olaj, napraforgó
olaj, olíva olaj, ricinusolaj.
 állati eredetűek: cetvelő, gyapjúzsír – az állatvédelem miatt kevésbé használatosak, propolisz

Molekulái zsírban oldódnak. Jól felszívódnak a bőr mélyebb rétegeibe, a bőr zsíranyagaival jól
keverednek. Ezek bőrrokon anyagok, a bőr zsíranyagait jól pótolják, a bőr érdességét javítják, a bőrt
táplálják. Felszívódásuk nyomán zsírfény marad hátra, amely akadályozza a bőr láthatatlan
vízleadását, ezért bőrpuhító és bőrvédő hatásúak és segítik más zsírban oldódó anyagok
felszívódását. Egyéb alkotórészeik (vitaminok és előanyagaik, ásványi anyagok) nyomán lehetnek
nyugtató-, gyulladáscsökkentő, regeneráló, hámképző hatásúak.
Száraz, sötét, hűvös helyen kell őket tárolni, ellenkező esetben romlik hatásuk, avasodnak. Az avas
termék szaga, színe kellemetlen, a bőrt irritálja.

2. Mesterséges zsírok, olajok:


Összetételük és minőségük állandó, kevésbé avasodnak, egyre nő a felhasználásuk.
 zsírkísérő anyagok: természetes zsírok, olajok mellett fordulnak elő, ugyanolyan oldószerben
oldódnak mint a zsírok, olajok. Bőrrokon anyagok, nagyon jól szívódnak fel.
Molekulaszerkezetük miatt képesek a vizet biológiailag megkötni, a bőr mélyebb rétegeiben
hidratálni.
Vízzel érintkezve duzzadnak, ezért a bőr simább, bársonyosabbá válik, a kisebb ráncok
eltűnnek.
 ásványi zsírok, olajok (paraffinok): kőolaj származékai, szénből és hidrogénből álló, telített
szerves vegyületek. Nem bőrrokon vegyületek, ezért nem szívódnak fel, a bőr felszínén fejtik ki
hatásukat, összefüggő filmréteget alkotnak, gátolják a bőr láthatatlan vízleadását, ezért
bőrpuhító, bőrvédő hatású. A zsírban oldódó szennyeződéseket eltávolítják, így tisztító
hatásúak. Vízben nem oldódnak. Bőr ápolására csak megfelelően tisztított formában
alkalmazhatóak, ennek hiányában irritálhatják a bőrt. Túlzott alkalmazása gátolja a bőrlégzést,
mitesszerek, pattanások alakulhatnak ki. Nem avasodnak, alkalmasak savas kémhatású
kozmetikai termékek készítéséhez (gyümölcssavak, halványítók). Ilyen például a paraffinolaj,
szilárd paraffin, vazelin.
 szilikonok: nagy molekulájú, hosszú láncokat alkotó szerves vegyületek, amelyeket szilícium és
oxigénatomok alkotnak. Az illékony szilikon folyadék nagyon jó oldószer, segítik a
hatóanyagok szétoszlatását, majd elpárolognak. A nem illékony folyadék szétterül a bőrön, védi
azt. A vizet nem kedvelik, hidrofóbok.

A gyógyhatású anyagok a bőr életerejének fokozására, kozmetikai hibák kiküszöbölésére,


öregedési folyamatok késleltetésére szolgálnak. Megtalálhatóak krémekben, zselékben,
testápolókban, szappanokban, fertőtlenítőkben, tonikokban.

Eredetük szerint lehetnek:

1. természetes gyógyhatású anyagok 2. mesterséges gyógyhatású készítmények


a., növényi eredetűek a., kollagén
b., állati eredetűek b., elasztin
c., ásványi eredetűek c., aminosavakak
d., hialuronsav
e., glikoproteinek
f., repair complex

Növényi eredetű gyógyhatású anyagok:


Gyógynövényekben, gyümölcsökben találhatóak, amelyeket megfelelő oldószerrel kell kivonni.

A hatóanyagok kivonhatók:
 vízzel: teák, a növény részének forrázásával, főzésével jönnek létre. Szobahőmérsékleten csak
akkor áztatják, ha olyan alkotórészei vannak, amelyek a hőre érzékenyek, pl. C-vitamin.

 etil-alkohollal, izopropil-alkohollal: tinktúrák, szobahőmérsékleten a növény részeit legalább 1


napig 70-96%-os alkoholba áztatva jönnek létre. Pár cseppet kell csak vízben oldani, hosszú
ideig eltarthatóak.

 növényi olajokkal: olajos kivonatok, jó minőségű olívaolajjal vagy napraforgó olajjal. Jól
alkalmazhatóak száraz, durva tapintású bőr, törékeny köröm kezelésére.

Hatásaik:
 nyugtató hámosító: kamilla, körömvirág, csipkebogyó, aloe, sárgabarack, sárgadinnye, szőlő,
spenót, spárga, uborka, mandulamag.
 összehúzó: citrom, birsalma, áfonya, ribizli, cserszömörce, zsálya.
 bőrpuhító: hibiszkusz, rózsaszirom, fehér mályvagyökér, lenmag, papaya, füge, ananász.
 anyagcsere fokozó, vérbőség fokozó, fertőtlenítő, regeneráló: borsmenta, rozmaring, citromfű,
paprika, kakukkfű, gingkó, élesztő, csalán.

Állati eredetű gyógyhatású anyagok:


Tejből, tojásból, méhészeti termékekből nyerik.

Tejsav: összehúzó, bőrpuhító, bőrkeményedés oldó

Tojás sárgája: bőrpuhítás, hidratálás


Tojás fehérje: zsíros bőr kezelésére
Majonéz: bőrpuhító, bőrtápláló

Méhviasz: bőrtápláló
Propolisz: fertőtlenítő
Méz: hidratáló
Méhpempő: regeneráló

Ásványi eredetű gyógyhatású anyagok:


Az iszapok (szemcsés lerakódások) lehetnek szerves és szervetlen anyagok.
- szerves: növények és állatok maradványait tartalmazza
- szervetlen: ásványi sókban gazdagok

Élénkítenek, erősítik a szervezetet. Iszappakolás ként alkalmazzák, hőfoka 40-42Co.


Ha gyógyvizet keverünk hozzá, akkor parafangónak hívjuk.

Mesterséges gyógyhatású anyagok:

A bőrben is megtalálhatóak.

a., Kollagén: az irhában és bőraljában található rostok egyik alkotóeleme, a bőr feszességét,
rugalmasságát biztosítja. Jól duzzad, vízvisszatartó képessége kitűnő.
Fiatal állatok bőréből vagy növényekből nyerik.

b., Elasztin: segíti a sebgyógyulást, a bőr rugalmasságát adja.

c., Aminosavak: bőrrokon anyagok, vízmegkötő képességük jelentős, ezért hidratálnak, puhítják a
bőrt.

d., Hialuronsav: kitűnő vízmegkötő, az irhában, bőraljában fordul elő. Hámosít, hidratál, rugalmasít.
Serkenti a sejtlégzést, anyagcserét, a bőr simaságát, színét.

e., Glikoproteinek: cukortartalmú fehérjék, a sejtek növekedését segítik, élénkítik az élettani


folyamatokat.

f., Repair complex: baktériumok termelik, a DNS kisebb sérüléseit javítja napozáskor és utána.

Alkalmazási módjaik:
Teákat, tinktúrákat, olajos oldatokat akár áztatóvízbe, akár borogatásként alkalmazhatunk.
Az állati és ásványi eredetű gyógyhatású anyagokat pakolásként használhatunk, míg a mesterséges
gyógyhatású anyagokat krémekbe, pakolásokba keverik.

A vitaminok kis mennyiségben találhatóak meg a szervezetben és létfontosságúak a szervezet


megfelelő működéséhez. A különböző vitaminokból különböző mennyiség szükséges a szervezet
zavartalan működéséhez, az ember napi vitaminszükségletét mg-ban szokták megadni.

Avitaminózis: ha egy vitamin egyáltalán nincs jelen a szervezetben,


Hipovitaminózis:ha a napi szükségesnél kevesebbet viszünk be a szervezetbe,
Hipervitaminózis: ha a napi szükségesnél többet viszünk be a szervezetbe,

A vitaminokat főleg növényi szervezetek állítják elő, néhány vitamin pedig kémiai átalakulás után
az állati és/vagy emberi szervezetben hatásos. Ezeket Provitaminoknak nevezzük, ilyen a béta
karotin és a pantenol.

A vitamin érzékeny hőre, fényre, vegyi anyagokra, ezek hatására veszít hatásosságából és mivel a
vitaminok nagy részét tápanyagaink által visszük be a szervezetbe, ezt fontos szem előtt tartani.

Az Antivitaminok szerkezete hasonlít a vitaminokéra, de megszüntetik azok hatását.

Szabadgyökök: a szervezetben előforduló káros anyagok


Antioxidánsok, gyökfogók: a szabadgyökök hatását semlegesítő anyagok

A vitaminok oldhatóságuk szempontjából lehetnek:

a., vízben oldódók: B vitamincsoport, C, H, P vitaminok


vízben oldódnak fel
folyamatosan ürülnek, a folyadékbevitellel kimossuk őket a szervezetből
nem lehet őket túladagolni

b., zsírban oldódók: A, D, E, F, K vitaminok


zsírban oldódnak
a szervezetben lerakódnak, lassan ürülnek ki
túladagolhatóak, aminek súlyos következményei lehetnek

Bőrre gyakorolt hatásaik:

B vitamincsoport:
Hiánya hajhullást, körömgyulladást, bőrgyulladást okozhat.
A bőrt zsírosítja, aknés bőr kezelésénél, hajhullásnál, öregedési folyamatok késleltetésére, allergia
ellen használják.

C vitamin: citrusfélék, paprika, káposzta, csipkebogyó


Hiánya skorbutot, fogínygyulladást, „tavaszi” fáradtságot okozhat.
Tonizáló, frissítő, halványító, antioxidáns, gyökfogó hatásai miatt öregedési folyamatok
késleltetésére használják.

H vitamin:
Hiánya bőrgyulladást, hajhullást okozhat.
A bőrt zsírosítja, aknés bőr kezelésénél használják.

P vitamin:
Hiánya bevérzéseket okozhat.
Érfalak áteresztőképességének csökkentésére használják.

A vitamin (retinol): sárga, piros, zöld növények, tej, tojás, máj

Hiánya anyagcserezavart, idegrendszeri és növekedési zavart okozhat.


Védi a bőrt a kiszáradástól, gátolja a haj és köröm törését.

D vitamin: élesztő, tojás, halmáj


Hiánya anyagcserezavart okozhat.
Hámképző, gyulladáscsökkentő hatása van. Fényérzékeny.

E vitamin: búzacsíra-, oliva-, mogyoróolaj


Hiánya hajhullást okozhat.
Fokozza a bőr anyagcseréjét, hámképző, antioxidáns, gyökfogó.

F vitamin: mandulaolaj, lenmagolaj, olivaolaj


Hiánya hajhullást, bőr alatti ödémát okozhat.
Gyulladáscsökkentő, hámképző hatású.

K vitamin:
Hiánya véralvadási zavarokat, vérzékenységet okozhat.
Jó antioxidáns, apróbb bőr alatti vérzése megelőzésére használják ránctalanító kezelések után.
Szakmában való alkalmazásuk módjai és lehetőségei:
A vitaminokat krémek, emulziók, pakolások, ápoló olajok segítségével juttatjuk a bőrbe.
Használatukkor figyelembe kell venni oldhatóságukat és a vitaminok hőre, fényre, vegyi anyagokra
való érzékenységüket. Körömre vitaminos alaplakkokkal (A, E, B)

A körömlakkok alkotórészei

1.filmképző anyagok: szerves eredetű, cellulózszármazék. A lakknak elég folyósnak kell lennie,
hogy egyenletes, vékony rétegben lehessen a körmökre felvinni és egyenletesen lehessen
szétoszlatni úgy, hogy a körömlemez széle felé ne terüljön.

2.oldószerek: az alapanyagot oldott állapotban tartják, segítik a lakk teríthetőségét,


befolyásolják a száradás sebességét. Ilyenek a gyümölcs-észterek.

3. hígítószerek: az oldószerek pótlására szolgálnak, pl. izopropil alkohol.

4.színező és festékanyagok: oldhatatlan pigmentek. Hamar leülnek az üveg aljára, ezért kell
használat előtt felrázni a lakkokat.
Gyöngyház fény előállítására csillámot, fémlemezkéket, halpikkelyeket, kristály szemcséket
használnak.

5.lágyító anyagok: nem illékony folyadékok, növelik a filmképző anyagok fény és vízállóságát,
tartósságát, csökkentik a szilárdságát, keménységét, segíti a kocsonyásodást.
Ilyen pl. a ricinusolaj, glikol-észter – a lakk jobb teríthetőségét is biztosítja.

6.gyanták: növelik a keletkező film fényét, száradási idejét, tapadóképességét.


A körömlakkok típusai:
 alaplakkok: a lakk tapadását biztosítják, tartósítják - ezek lehetnek barázdált körömre való
alaplakkok, gumis alaplakkok, vitamnos alaplakkok
 színes lakkok: a lakk színhatása szerint lehetnek: matt, fényes, gyöngyház, csillámos,
hologramos lakkok, ezen kívül pedig gyorsan száradó, extra tartós lakkok
 fedőlakkok: gyors szárító, extra tartós, hologramos, uv fényre szárító, extra fényes, UV szűrős.

A jó körömlakk:
 nem irritálja a bőrt
 színét nem változtatja
 jól tapad, tartós, kopásálló
 rugalmas
 egyenletesen terül, nem csíkoz
 ideálisan szárad
 ecsete kényelmes fogású, nem kemény

A körömlakklemosók

A lakkok eltávolítására szolgálnak.


Régebben acetont vagy etil-acetátot használtak, ennek erős illata van, nagyon erős zsíroldó és
szárító hatással bír.
Az acetonmentes lemosókba természetes és mesterséges zsiradékanyagot, F vitamint adagolnak
kisebb mennyiségben, emellett illatanyagot tartalmaznak.
Bőrre és körömre gyakorolt hatásuk:
A sötét színű körömlakk alapozólakk nélküli használata sárgíthatja a körömlemezt. A lakkok és
lakklemosók túlzott használata szárítja a körmöt és a bőrt is, ezt a szárító hatást ápolással kell
ellensúlyozni.

Allergia kialakulása: nem megfelelő minőségű alapanyagok használata során a vegyi anyagok
felhalmozódnak a szervezetben, amely tartósan, hosszabb idő után allergiát válthat ki. Ez
megjelenthet bőrtünetekben (pirosodás, viszketésk, kiütés, akár ekcéma), légúti tünetekben
(tüsszögés, köhögés, fulladás, asztma).
Megelőzés: anyagminőség, gyakori kézmosás, porelszívó, maszk, megfelelő táplálkozás

Sebkezelés

Vérzéscsillapító:
- savas hidrolízis: pl. a timsó, amely rúd formában csak egyszer használatos, a porított timsó
használható,
- Vagothyl – fertőtlenítő, vérzéscsillapító,
- Gelaspon /vérplazma, azonnali véralvadást eredményez/, a sebbe nyomva nem feketedik meg

Sebfedő anyagok:
- Betadine folyadék vagy kenőcs: jódérzékenynél nem használható
- Steril mullap
- Téphető gyorstapasz
- Elsősegély doboz – pótolni

Paraffin tulajdonságai, hatásmechanizmusa, fajtái:


A paraffinok kőolaj származékai, szénből és hidrogénből álló, telített szerves vegyületek.
Nem bőrrokon vegyületek, ezért nem szívódnak fel, a bőr felszínén fejtik ki hatásukat, összefüggő
filmréteget alkotnak, gátolják a bőr láthatatlan vízleadását, ezért bőrpuhító, bőrvédő hatású.
A zsírban oldódó szennyeződéseket eltávolítják, így tisztító hatásúak. Vízben nem oldódnak.
Bőr ápolására csak megfelelően tisztított formában alkalmazhatóak, ennek hiányában irritálhatják a
bőrt. Túlzott alkalmazása gátolja a bőrlégzést, mitteszerek, pattanások alakulhatnak ki.
Nem avasodnak, alkalmasak savas kémhatású kozmetikai termékek készítéséhez (gyümölcssavak,
halványítók).
A paraffin a gyertyaviaszhoz hasonlítható, szobahőmérsékleten szilárd, az erre a célra kialakított
gépben melegítjük, amiben a hő hatására felolvad.

Szakmai alkalmazásuk:
A paraffinos kezelés során a kezet fertőtlenítő szappannal megmossuk, majd bőrradírral
átdörzsöljük. Bőrfertőtlenítővel kezeljük, majd hidratáló, tápláló krémmel bekenjük. A meleg
paraffinba mártjuk, majd műanyag és frottírkesztyűt húzunk rá. A meleg „dunsztban” a pórusok
kitágulnak és a paraffinban és a tápláló krémben lévő hatóanyagok mélyebben tudnak felszívódni.

A paraffint kézre és lábra is alkalmazhatjuk. Hatása lehet regeneráló, ránctalanító, hidratáló,


nyugtató, attól függően, hogy a krémben és a paraffinban milyen hatóanyagok vannak.

A kesztyű eltávolítása után a bőrön maradt krém felszívódását masszázzsal fokozhatjuk - a


dörzsölés és a meleg hatására nagyobb hatásfokkal szívódnak be a vitaminok és egyéb hatóanyagok.

Zselé alapanyag

UV fény hatására köt (polimerizáció), zselé állagú, méz sűrűségű, egy komponensű anyag.

A kötési idő anyag családonként változó, a Brillbird zselék kötési ideje 2-3 perc, amely azt jelenti,
hogy a teljes kötés ennyi idő alatt megy végbe. Kb. 30 mp alatt az anyag már kemény, nem folyik,
ekkor még nem ment végbe a teljes kötés, de újabb réteget tehetünk rá, tehát dolgozhatunk
folyamatosan. A fényzselé kivételével a kötési idő letelte után az anyagot fixálni kell, vagyis a
felszínen maradó ragacsos réteget tisztító folyadékkal (Cleanser) kell áttörölni.

Ecset: használhatunk hozzá műszőr és természetes szőr ecsetet egyaránt.

Színei: átlátszó, fehér, rózsaszín, de elérhetőek már a színes és csillámos zselék is.

Megkülönböztetünk egyfázisú és többfázisú zseléket.

 Egyfázisú zselénél minden műveletet (alapozás, építés, C ív kialakítás, fényvisszaadás)


végezhetünk ugyanazzal a zselével.

 Többfázisúnál minden művelethez külön zselét használunk, van tehát alapzselé, építőzselé,
fényzselé, ezek sorrendje nem felcserélhető.

A zselék feladatait tekintve megkülönböztetjük az építő és a lágy zseléket.

 Az építő zselék kötés után olyan szilárd, erősen egymáshoz kapcsolódó kémiai láncot
alkotnak, amelyek alkalmasak arra, hogy akár önmagukban tartást adjanak a műkörömnek.
Az építő zselék állagukat tekintve lehetnek nagyon sűrű, közepes állagú és híg építő zselék –
itt a műkörömépítő dönti el, hogy milyen állagú anyaggal szeret és tud dolgozni,
mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai.

 A lágy zseléknél a kémiai kötés lazább, az anyag nem szilárd, inkább rugalmas. Arra
alkalmatlan, hogy a körömnek tartást adjon. Ezeket a zseléket a kész műköröm felületére,
vékony rétegben alkalmazzuk fényvisszaadásra (színtelen zselé - fényzselé) vagy színezésre
(színes zselék).

Zselék kötési módjai:

1. UV fény hatására kötő zselé:


UV fény hatására a zselében lévő kötésgyorsító részecskék mozogni kezdenek és a zselé
molekulái között először láncszerű kapcsolat, majd térbeli, rácsos kötés jön létre. A zselé
anyagból halmazállapot változás során szilárd anyag jön létre. Ezt a folyamatot
POLIMERIZÁCIÓ-nak nevezzük.

(2. folyadék hatására kötő zselé:


Az ún. aktivátoros zselé, halmazállapot változásánál nem az UV fény az aktivátor, hanem egy
folyadék, amivel bekenni vagy befújni kell a körmöt, de ez a fajta zselé igen kis körben terjedt
csak el.) – ez utóbbit nem használjuk, csak érdekességképp tettem be!

A zselé eltávolítása: történhet reszeléssel és lenövesztéssel.

Megerősítő technika (– kizárólag zselé alapanyaggal használjuk!)

Ahogy a nevében is benne van, leginkább gyengébb szerkezetű körmök esetén alkalmazzuk. Az
építés során a zselé anyagba építünk ún. selyemszálat, mellyel biztosítjuk a műköröm tartását. Ennél
a technikánál az erősítő szövet miatt, nincs szükség nagy mértékű C-ívre. Több olyan szituáció
adódhat szakmánk során, amikor a megerősítő technikát alkalmazzuk, pl. tojáshéj köröm esetén,
vagy erősen karvaly köröm esetén, illetve ha a vendégem inkább a “laposabb” C-ívű körmöket
részesíti előnyben.

Porcelán alapanyag

Levegőn kötő, két komponensű (folyadék –liquid -ethyl metacrylát- vagy Q monomer és por – A
polymer – poliacrylát+kötésgyorsító+üvegpor szerű töltőanyag ) anyag.
A folyadék lilás színű, szúrós szagú. (Lefolyóba önteni tilos, mert környezetkárosító!)

Három típusát különböztetjük meg:

1. szagos, levegőre köt


2. szagtalan, levegőre kötő (odorless)
3. szagtalan, UV-fényre kötő
Az utóbbi kettő felületén egy “gumis” réteg marad, amit egy finom reszelő segítségével távolítunk
el.

Ahogy a 2 komponens találkozik, a kötési folyamat (POLIMERIZÁCIÓ) megindul ezért gyorsan


kell vele dolgozni. Mivel a kötési folyamat a szabad levegőn történik, ezért levegőre kötő
porcelánnak is szokták hívni. Kötés után a köröm felülete matt lesz, reszelővel formázni és
polírozni kell, a köröm fényét polírozással, lakkal vagy fényzselével adhatjuk vissza. (Az OKJ
tanfolyam ideje alatt, kizárólag a polírozást alkalmazzuk!)
Ecset: mindig természetes szőrű és hegyben végződő ecsetet használunk hozzá.

Kötési ideje 3-5 perc, de 24 órán keresztül az anyag még idomul a körömhöz, zajlik a kötés
folyamata.

Színei: átlátszó, fehér, rózsaszín, emellett létezik már színes és csillámos porcelánpor is.

A szúrós szagú liquid mellett létezik szagtalan változat is, de ez általában gyengébb körmöt
eredményez, mint a szagos változata.

Porcelán anyagok típusai kötési módjuk szerint:


1.kívülről befelé kötő porcelán:
 levegőn kötő, szagos porcelán

2.belülről kifelé kötő porcelán:


 szagtalan porcelán
 UV fényre kötő porcelán

A porcelán eltávolítása: történhet leoldással, reszeléssel, lenövesztéssel.

FONTOS!

Levegőre kötő porcelán esetén nagyon fontos a liquid aránya. Ideális esetben fogkrém állagú
gombócot kell kapnunk, ekkor lesz tökéletes az anyag keménysége miközben dolgozunk vele, a
kötés sebessége és a kész műköröm ellenállóképessége.

Ha túl sok liquidet használunk, akkor a gombócunk folyni fog, ugyanakkor nagyon hamar meg fog
keményedni, túl kevés liquid esetén azonban buborékok, fehér foltok lesznek a köröm belsejében,
ami töréshez, felváláshoz vezet.

(Allergia kialakulása: nem megfelelő minőségű alapanyagok használata során a vegyi anyagok
felhalmozódnak a szervezetben, amely tartósan, hosszabb idő után allergiát válthat ki. Ez
megjelenthet bőrtünetekben (pirosodás, viszketésk, kiütés, akár ekcéma), légúti tünetekben
(tüsszögés, köhögés, fulladás, asztma).
Megelőzés: anyagminőség, gyakori kézmosás, porelszívó, maszk, megfelelő táplálkozás)

A díszítéseket alapvetően két csoportba soroljuk:

1.Felületi díszítések: a kész köröm felületén alkalmazzuk a díszítést.


2.Beépített díszítések: az építő szakaszban díszítünk, a köröm belsejében.

1. Felületi díszítések:
A köröm felszíni díszítésére a legrégebben alkalmazott módszer a körömlakk. Ha a megszáradt
felszínre díszítünk, akkor ecsettel készíthetünk különböző mintákat, ha azonban a lágy, még friss
rétegbe csöppentünk színeket, azokat tűvel elhúzva egészen más hatású mintákat készíthetünk.
Munkánk során használhatunk matt, metál fényű, gyöngyházas, csillámos lakkokat is.

A lakkozott felületre helyezhetünk matricákat vagy körömnyomdával nyomhatunk rá különböző


motívumokat.
Mindegyik esetben a díszítéseket kiegészíthetjük kövekkel, gyöngyökkel.
Színes zselék használatával az elkészült műköröm felületét díszítjük, a lakkozás helyettesítve – itt
tűvel húzott és ecsettel készített minták közül választhatunk. Csillámos zselét erre a célra nem
használhatunk.

Színes porcelánnal a köröm felületén alakíthatunk ki 3D hatású, domború mintákat, főleg


virágmotívumok jelennek itt meg.

Vizes alapú festékkel a kész műkörömre vagy a lakkozott felületre is díszíthetünk, de ezt minden
esetben be kell fedni lakkal, mert vízzel való érintkezés során lekopik.

2. Beépített díszítések:

A műkörmöt önmagában avval is díszíthetjük, ha nem a hagyományos fehér-rózsaszín-víztiszta


színeket használjuk, hanem színes anyagokból készítjük el.

Emellett a műköröm belsejébe nagyon sok féle anyagot építhetünk. Ilyenkor a C ív alá helyezzük el
a különböző díszítő elemeket. A domború díszeket a köröm szélére már nem tesszük, nehogy
kireszeljük őket. Beépített díszítések esetén a megreszelt körömfelület sima, nem lehet érezni a
bele helyezett díszeket.
Erre a célra használhatunk: csillámport, törtkagylót, perforált kagylólapot, jégfóliát, csipkét,
tüllhálót, madártollat, szalvétát, hexagont, flittereket, köveket, színes porcelán virágokat.

A beépített és felületi díszítések kombinálásával határtalan lehetőség nyílik a körmök díszítésére.

Bőrdíszítő anyagok:

1. A tetoválás maradandó módszer a bőr díszítésére.


Tetoválás során az irhába juttatott festékkel díszítik a bőrt.
A kozmetikai tetoválás során speciális festéket használnak, amely néhány év alatt halványodik,
esetleg teljesen fel is szívódik.
A test tetoválás során a festék életünk végéig megmarad, eltávolítása marandó hegekkel lehetséges.

2. A henna a bőr felszínének valamilyen anyaggal történő díszítését jelenti.


Használhatunk barna/vörös hennát, amely teljesen természetes alapanyagokból elkészített massza,
amely száradás és lepergés után sárgás színt hagy a bőrön, majd 24 órán belül kialakul a minta
„végleges” színe, amely a fahéj barna árnyalattól a sötétbarnáig terjed, de mindig barna árnyalat.
A vörös henna a bőr felszínét színezi meg, kb. 2-3 hétig marad a bőrön.

A fekete henna már laboratóriumi pigmenteket is tartalmaz. Mivel a jó minőségű, bőrt nem irritáló
pigment nagyon drága, sokszor helyettesítik különféle olcsóbb, gumiszármazékokkal, amely
komoly allergiát okozhat. A jó minőségű fekete henna azonban nagyon szép, fekete/sötétszürke
mintát hagy a bőrön, amely kicsit rövidebb ideig, kb 2 hétig marad a bőrön.

3. A testfestékek, a bőröm filmréteget képeznek. Léteznek matt és csillámos változatban, amelyek


típustól függően, de rövid ideig maradnak a bőrön, általában bizonyos alkalomra készülnek,
lemosással eltávolíthatóak.

Kövek, strasszok felhelyezésével fokozható a díszítés, a kövek lehetnek öntapadósak vagy bőrbarát
ragasztóval helyezhetőek fel, tartósságuk szintén csekély, általában 1 nap.

You might also like