Az elefánt ormánya

Hol volt, hol nem volt, nagyon régen volt, amikor az elefántoknak még nem volt
ormányuk. Ormány helyett egy rövid orrocska ült az arcukon. Ami nem volt hosszabb
egy bakancs orránál. Ekkor élt egy kiselefánt a családjával Afrika vadregényes tájain. A
kiselefánt folyton folyvást csak kérdezgetett. Mindent meg akart tudni a világról.
Megkérdezte a struccot:
- Miért nőnek olyan hosszú tollak a farkadnál?
- Ó, te kiselefánt! Inkább eredj a dolgodra!
Aztán a zsiráfot is kérdezte:
- Miért olyan pöttyös a bundád?
- Micsoda kérdés ez, kis barátom?
Aztán a vízilovat:
- Miért ilyen piros a szemed?
És a majmot is:
- Miért van ilyen íze a banánnak?
Egy szép napon újabb kérdés motoszkált az agyában.
Egy kismadárnak így szólt:
- Mit eszik a krokodil ebédre?
- Ó, te kiselefánt! Túl sokat kérdezel! Menj el a folyóhoz és derítsd ki magad!
A kiselefánt még krokodilt sem látott soha, de a kíváncsisága óriási volt, így elhatározta,
hogy elmegy a folyóhoz. Ahogy a folyó partjára ért, rálépett egy farönk féleségre. De
nini! Ez a rönk pislogott! A kiselefánt kérdezni kezdte a pislogó farönköt:
- Elnézést, de nem láttál véletlen errefelé egy krokodilt?
Erre a farönk pislogott mégegyet és félig kiemelte a farkát a mocsárból.
- Én egy krokodil vagyok. Mit akarsz tőlem?
- Komolyan? Ó, ha tudnád mennyire kerestelek! Válaszolnál egy kérdésemre? Te
mit eszel ebédre?
- Gyere kicsit közelebb, belesúgom a füledbe!
- Azt hiszem, ma elefántot ebédelek! Hahaha!
És akkor a krokodil nagyra tátotta a száját és bekapta az elefánt ormányát!
- Jaj! Engedj el, ez fáj!- mondta a kiselefánt.
A rák meghallotta a kiselefánt kiáltását és rögtön átlátta a helyzetet.
- Te kiselefánt! Látom nagy bajba kerültél! Dőlj hátra és húzd az orros ahogy csak
tudod! Különben a krokodil a vízbe ránt és megesz téged!
Ezt hallva a kiselefánt hátradőlt és húzta ahogy csak tudta. Olyan erősen húzta, hogy
az orra elkezdett megnyúlni. Minél erősebben húzta, annál hosszabb lett az orra.
- Húzd kiselefánt! Húzd! - Biztatta a rák.
A rák a kiselefánt farkát fogta az ollójával és ő is segíteni kezdett.
A korokodil nagyon kitartóan húzta, de együtt már erősebbek voltak, így végül a krokodil
kénytelen volt elengedni az ebédjét. A kiselefánt a popójára huppant. A rák
megmentette az életét! De jajj! Az orra! Rápillantott, de bizony nem látta a végét! Olyan
hosszú lett, hogy leért a földig!
- Köszönöm szépen, rák! Megmentetted az életem! De, ha nem baj, akkor most
időzök itt egy kicsit, megvárom, hogy összemenjen az orrom.
Várt egy kicsit…aztán mégtöbbet…és még sokat is….de az orra csak nem akart
összehúzódni. A kiselefánt először nagyon szomorú volt. De hamarosan felfedezte,
hogy nem is olyan rossz ez az új, hosszú orr. Például mikor a szúnyog a kiselefántot
kerülgette. A kiselefánt csak legyintett egyet az ormányával és a szúnyog arrébb is
ment.
- Hű, ez a szúnyog, hogy elrepült a vállamról amikor odacsaptam az orrommal!
A rák követte a kiselefántot és ő is látta az előbbi történést, majd így szólt:
- Húha! Hát ez aztán nem semmi! Ezt nem tudtad volna megcsinálni rövid orral!
A kiselefánt ment tovább a strucc fele. Majd enni akart és így szólt!
- Nézd! A hosszú orrommal meg tudom enni ezt a nagy csomó füvet! Le se kell
hajolnom érte!
- De jó neked elefánt!- szólt a strucc.
Az elefánt a vízilóhoz ment tovább és a vízzel kezdett játszani.
- Nini! Vizet tudok fröcskölni a fejemre, hogy lehűtsem magam!
- Nekem is jó lenne egy ilyen hosszú orr! - mondta a víziló.
A kiselefánt belátta, hogy az állatoknak igazuk volt. Boldogan tért haza a családjához.
- Hol szerezted ezt a hosszú orrot? - kérdezték.
- A krokodil csinálta! - mondta a kiselefánt!
- Hát elég furcsán mutat az arcod közepén!- mondta az Anya elefánt.
- Nagyon megváltoztál kisfiam! - mondta az Apa elefánt!
- Ez nem is orr, hanem inkább orrmány! - monta a kiselefánt testvére.
- Furcsán néz ki, az biztos, de nagyon hasznos! A locsolástól kezdve az evésig
sokmindenre jó ám!
Azóta az elefántoknak rövid orr helyett jó hosszú orrmányuk van.