Dosztoljevszkij: Bűn és bűnhődés

A realizmus a romantikát követő , 19. század közepén kialakult, a valóságnak hű, tényszerű,
objektív, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolásmódra törekvő művészeti, irodalmi
irányzat.
Két nagy típusa van a realista regényeknek:
1. A francia realista regény, ami igazi depressziós módon egy kemény társadalomkritikát
ad, és elsősorban a karrierizmust, próbálja leleplezni. Főbb képviselői és regényei: Henry
Stendhal : Vörös és fekete ; Honoré de Balzac: Goriot apó.
2. Az orosz realista regények főhősei a felesleges ember típusai, akiknek életük
monoton, gépszerű, akik szeretnének ebből az életformából kilépni, de nem tesznek ennek
érdekében semmit. Főbb képviselői: Gogol; Dosztojevszkij; Lev Tolsztoj; Csehov. Két ágazata
van az orosz realista regényeknek:
- a Gogol által képviselt groteszk, abszurd humorral rajzolt társadalomkritikát
bemutató művei pl. A holt lelkek című regénye; Szent Iván éj című novellája; A köpönyeg
című novellája, ami világhírű íróvá tette.
- a lélektani realizmus, ami két legfőbb képviselője Lev Tolsztoj (pl.: Ivan Iljics halála
című műve) és Dosztojevszkij (pl.: Bűn és bűnhődés )
Dosztojevszkij fő célja épp úgy, mint az orosz írók életcélja-a világ titkaiba való belelátás,
amihez kulcsszava a szenvedés. Számára ez az egyetlen érzés, ami az élet szentségét közel
viheti az emberhez.
A főhős, Raszkolnyikov (raszkol = szakadás) elmélete szerint a kivételes, kiválasztott
embernek mindent szabad, rendelkezhet a „tetű”-k életével is. A regény a bűn (az elkövetett
kettős gyilkosság) és a lelkifurdalás (a bűnhődés) története.
A bűn semmit meg nem oldott, senkin nem segített; a tettet nem bánja, de súlyát nem bírja
elviselni.
Dosztojevszkij 45 éves, amikor megírja a regényt.
Előzményei: francia bulvárregények, angol romantika, német szentimentalizmus, orosz
realizmus.
- Alakjai szintén mániákusak, mint Balzacnál. Azonban míg Balzac alakjai ösztöneik és vágyaik
miatt válnak mániákussá, addig Dosztojevszkij alakjai az általuk szőtt elméleteik, és racionális
gondolatmeneteik miatt válnak mániákussá. Legismertebb regénye a Bűn és bűnhődés, ahol
Razkolnyikov mániákusan kutatja azt, hogy vajon melyik embertípusba tartozik: abba,
amelyikbe pl. Napóleon, akik több száz embert ölnek meg büntetés nélkül; vagy a hétköznapi
ember típusába, akiknek nincs merszük embert ölni. Ez a rögeszméje végül egy végzetes
döntésre készteti: egy ember megölésére, amivel megtudja, melyik csoportba tartozik
valójában.
Raszkolnyikov
A főhős szerepe elég szokatlan Dosztojevszkijnél. Ő nem felesleges ember, az életben lát
értelmet, céljai és elvei vannak. A társadalom pereméről igyekszik kitörni. A gyilkosság
kitervelésekor nem rossz cél, nem ártó szándék, csak a torz eszméje vezérli, ezen kívül anyagi
nyomora is nagyban hozzájárul az ötlethez. Életében csapdát lát, ebből menekülne, és
szociális igazságérzete is cselekvésre készteti. Töprengő, önmagát és az eseményeket
folyamatosan értelmező személy, esze és értelme alapján cselekszik, ám az ilyen ember is
elbukhat: ezt ő maga is érzi, álmodik róla. Racionalizmusa nem ér semmit az erkölcsi értékek
tisztelete nélkül. Talán értelmiségi voltából és plebejus származásából adódóan nagyon
büszke, a sajnálattól irtózik, adományt nem fogad el. Különös eszméjének forrása a
társadalombírálata. Az eddigiek alapján ellenszenves figura lenne, de jellemének van egy
másik oldala is. Épp emiatt különleges Dosztojevszkij szereplőinek világa: egész embereket,
sorsokat ismerünk meg. Raszkolnyikov erkölcsi érzéke nagyon is működik, nem arról van
tehát szó, hogy ne tudná felfogni tervének súlyát. Képes az empátiára, kész segíteni az
embereken. Mivel van lelkiismerete és eszméje nem igazolódik be; nem tudja azt kiiktatni
még jó cél érdekében sem; viselkedésével tereli magára a gyanút a gyilkosság ügyében.
Mikor a törvényre bízva magát, önként jelentkezik a rendőrségen, voltaképpen
megkönnyebbül: saját magának elszámolt. Vállalja a szenvedést, s mindezt a boldogság, a
teljesebb élet reményében teszi. „A szenvedés a boldogság ára, ez a mi földgolyónk törvénye
(…) az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra.”
Szvidrigaljov
Az önkényeskedő, erkölcs nélküli földesúr Raszkolnyikov ellenpárja, karikatúrája. „Semmi
emberi nem idegen tőle”: szinte minden létező bűnt elkövet, neki viszont tényleg nincs
lelkiismerete, habozás nélkül áthág minden morális törvényt. Azért állítható párhuzamba
Raszkolnyikovval, mert az ő jellemrajzának első megállapításai, eszméje alapján hasonlít rá.
Ha Raszkolnyikovnak nem lenne ez a kettőssége, olyanná válhatna, mint Szvidrigaljov, a
tudatosan hit és meggyőződés nélküli ember. Erkölcsi lecsúszása társadalmi degradálódással
jár együtt, ami végül öngyilkossághoz vezet.
Szonya
Tipikus perdita-jelenség. Az erkölcsileg tiszta, vallásos, jámbor prostituált témája és alakja
ebben az időszakban gyakori az irodalomban. A bűn, a mocsok csak a felszínt érintette, igazi
valóját nem érte el. Bűne gyötri, hiszen keresztény létére önfeláldozásból, a családjáért
eladja a testét, de hisz abban, hogy képes megjavulni, megtisztulni. Szeretete segíti át
Raszkolnyikovot a holtponton, elindítja őt is a megtisztulás útján. Ha Szvidrigaljov
Raszkolnyikov jellemének első oldalával mutat párhuzamot, akkor Szonya a másik énjét
testesíti meg.
Raszkolnyikov a szabadsága és az ebből fakadó önkénye miatt követte el a bűnt, s ez a
bűntett vette el végül a szabadságát (nemcsak, sőt főként nem fizikai értelemben). „A
szabadság tragikus sorsát Dosztojevszkij meg is mutatja hőseinek sorsában: a szabadság
önhittséggé, az ember lázadó önállítássá válik. A szabadság értelmetlenné lesz, kiürül,
elzülleszti az embert.”