TELEVÍZIÓ
JEGYZETEK A HÉTRŐL
Perek a képernyőn
és képernyőn kívül
Bírósági ügyről adtak
h írt a lapok. N em ritkaság.
Ebben a perben azonban a
M agyar Televízió az alpe­
res. S így m á r m égiscsak
rendhagyó dologról van szó.
B eszélnünk kell h á t a tévé
tö rtén etén ek e különös ep i­
zódjáról — és b á r az ügy-
. nek nincs köze e h ét m űso­
rához, m égis — éppen itt
ezeken a hasábokon, ahol
k ritik u si tisztü n k szerint
nem csak a heti m űsorról
ad u n k szám ot az olvasónak,
de bizonyos elvi, m űsorpoli­
tikai és etik ai kérdésekről
is.
Mi tö rté n t? A tévé n em ­
régiben b em u tatta a Bánk
bánt, a m agyar o p erairoda­
lom e kivételes rem ekét.
Néző, k ritik u s ezú ttal való­
ban csaknem egybehang­
zóan ítélte m eg a produk­
ciót: hatásos, nagy m űvé­
szi értékű, szép vállalkozás­
n ak ta rto ttu k , s örü ltü n k
annak, hogy egy operaelő­
adás, ezúttal, sokm illió n é ­
ző előtt a ra to tt sikert. M a­
gunk is fö ltettük ugyan a
kérdést, hogy vajon m inden
A FILMKOMÉDIA ARANYKORA. Stau és Pan
az összeállítás két szereplője
.1- ' * —, hogy a rendező a m aga
TV-JAVÍTÁS: 3 1 3 -3 1 3 HIBABEJELENTÉS: 3 1 3 -3 1 3
munkanapokon 730-tól 19 óráig vasár- és ünnepnapokon 9-től 13 óláig
SZÖVETKEZETI IPARI JAVÍTÓ SZOLGiÁLAT
TELEVÍZIÓ
esetben szükséges-e bizo­
nyos szerepeket „szinkron­
n al” oldani m eg — vagyis
prózai színészekkel játszatni
a drám a ném ely a la k já t s
„alájátszani” a szerep ope­
ra i alak ító ján ak énekhang­
já t —, de úgy véltük, hogy
ez a m egoldás alapos, m ű­
vészi szem pontú végiggon­
dolás eredm énye, közös
megegyezéssel született, s
végül is az eredm ény igazol­
ta a m ódszert. (Amely
egyébként m a m á r nem is
szokatlan, hiszen a tévé ze­
nés színházában, egyik-m á­
sik opera vagy op erett elő­
adásában tapasztaltuk m ár,
hogy kitűnő prózai színé­
szek és rem ek énekesek
együttm űködésével született
m eg az optim ális m egoldás:
pontos v o lt a m ű szem élyi­
ségeinek m egjelenítése, il­
lúziót keltő az énekhang.
Hiszen akkor is tudtuk,
hogy nem az a prózai szí­
nész énekel, aki pedig a
színdarabbéli fig u rát elénk
idézi — ta lán m e rt alk ati­
lag s a látv án y követelm é­
nyeinek jobban m egfelel —,
TELEVÍZIÓ
J U
de ham arosan m egszoktuk
ezt a kettősséget, s a jó ügy
érdekében m agunkban szö­
vetséget kötöttünk az alko­
tókkal.)
Most azonban e perben,
jogvitában — s az errő l szó­
ló híradásokban — kiderül,
hogy a B ánk bán esetében
ez a közös megegyezésen
alapuló együttm űködés, ta r ­
tózkodóan fogalm azva, nem
volt z a v a rta la n .,
Az op era hanglem ezfelvé­
tele ad ta a produkció an y a­
gát, de e felvételnek csak
k é t főszereplője játszo tta
egyúttal a tévében is ugyan­
azt a szerepet. H árom m á­
sik kiváló operaénekesünk
beperelte a televíziót, m ert
— a jogi kereset szerint —
v aló jáb an nem kérték en ­
gedélyüket han g ju k fel-
használásához. (Pontosab­
ban szólva, közölték ugyan,
hogy én e k h an g ju k ra a pro­
dukcióban szám ítanak, de
szem élyes közrem űködésük­
re nem.)
Bizonyos vagyok benne,
hogy ez az enyhén szólva
tap in ta tla n eljárás n em a
produkció m űvészeti veze­
tőinek sz ám lájára írandó.
M ert a z t el tudom képzelni
— m indennapos gyakorlat
m űvészi koncepciójának je ­
gyében választ szereplőt
egy-egy szerepre, s m ár a
választás tényével m ások
közrem űködéséről - lemond.
Azt azonban hihetetlennek
tartom , hogy az ad o tt szi­
tuációban m űvészek enge­
délye nélkül — sőt a k a ra ­
tu k ellenére — tehetségü­
k et (m ert a technika rögzí­
tette m á r enn ek eredm é­
nyét) ilyen módon k isa já tít­
sák. Valam i szervezési, ad ­
m inisztratív zavar lehetett
itt. Pedig a tévé m u n k a tá r­
sai általáb a n nagyon aggá­
lyosán ügyelnek a „játék-
szabályok” betartására.
(Nem serit idővel ezelőtt a
bíróság la p u n k at m arasztal­
ta el egy népszerű sorozat­
ról íro tt cikkünk ügyében,
m e ri elism erően em lítettü k
ugyan a sorozat szerkesztő­
jén ek nevét, de nem h ang­
a lakosság szolgálatában
súlyoztuk, hogy a sorozat
gondolata is tőle sz árm a­
zott.)
Ebben a perben feltehe­
tően egy szem léletről kell
m ajd m inősítést ad n ia a bí­
róságnak. Egy szem léletről,
am elynek je le n lé té t. bizony
sajnos gyakran tap asztal­
h atju k film gyárban, televí­
zióban, s am elynek lényege,
hogy egyik-m ásik „ügyinté­
ző”, a „gyártás” ügyeit k e­
zelő m u n k a társ nem adja
m eg a kellő tiszteletet a m ű
létrehozásában mégiscsak
elsőrendű felad ato t kapott
m űvészeknek (színészeknek,
írónak, m uzsikusnak ...) , s
úgy fogja fel a m aga hely­
zetét, m in t az a kiskirály,
a k it ugyan csak igazgató­
nak nevezték ki egy erdő-
gazdaság élére, de ő azt az
erd ő t a m aga birtokaként
kezelte, s ném ely terü lete i­
ről k itilto tta — éppen a fa ­
vágókat.
E néhány sor nem ta n ú ­
vallom ás a k a r lenni a m a j­
dani tárgyaláson. Illetéke­
sek sem vagyunk erre, jogi
hozzáértésünk sem elég
hozzá. De érdeklődéssel v á r­
ju k a döntést, m inthogy a
felperesek jogi k eresetü k ­
ben nem csak a mellőzés té ­
nyét sérelm ezik, de m agát
a produkciót is bírálják,
am ely szerin tü k éppen a
per tá rg y á t adó okok követ­
keztében sok részletben,
művészileg is elm arad t le ­
hetőségeitől.
Bizonyosan ez lesz a h a­
zai televíziózás történetében
az első eset, amiken1 a bíró­
ság ítéletében — m űvészet-
k ritik u sk én t szerepel m ajd.
Hiszen h a m inden k riti­
kusi kérd ésre a p ara g ra fu ­
sokban lelhetnénk vá­
laszt . . .
De beszéljünk a h ét n é­
h ány m űsoráról is. Például:
Két lépcső fölfelé
című, sorozatzáró dokum en­
tum film ről.
V an-e cigánykérdés, kérdi
m aga a film is, és őszintén.