Bakai Hajnalka I Hegedüs Luca

PÁRHUZAM
verseskötet
 Frappáns cím egy verses kötetnek igaz? Főleg ha ketten írják.
Évek óta beszéljük, hogy össze kéne rakni egy közös projektet és
most egy olyan vers miatt amit nem is mi írtunk elkezdtük.
Fogadjátok szeretettel a mi Párhuzamainkat.
Tell them that I was… Mondd el nekik, hogy én…
Tell them that I was… Mindig csak beszélek
És mégsem mondok semmit
Tell them that I loved, Jár a szám
Loved so hard it almost destroyed me. És mégsem tudtok rólam semmit
Tell them that I was loved, Csak neked mondtam el
And that love brought me back. Neked sokat meséltem
Pedig ki sem nyitottam a szám
Tell them that I cried, És mégis te ismersz a legjobban
Cried so hard till I almost fainted.
Tell them that I hoped, Mindig beszélni fogok
And that hope kept me going. És sosem mondok majd semmit
Járni fog a szám
Tell them that I wanted to scream, És mégsem tudtok majd rólam semmit
Scream so hard until I would see my own blood. Majd ő elmeséli
Tell them that I laughed, És majd ő is meglepődik
And those laughs saved me. Mennyire ismert
Akkor majd csak ő beszél el
Tell them that I was at pain
So much that I thought that was the end Mondd el nekik, hogy én ki voltam
With fear that I will disappear Hogy milyen voltam
But you can’t catch me now. Kinek kié voltam
Mondd el nekik
Tell them that I wanted to sing every song
But especially my song. Mond el nekik, hogy szerettem
Tell them that I wanted to read every story Annyira, hogy a szívem abba szakadt meg
Then write mine. Szerettem, hogy engem ne szeressen
Senkinek nem voltam egyetlene
Tell them that I had dreams,
Dreams that were so important to me. Mondd el nekik, hogy hittem
Tell them that I had thoughts, Annyira, hogy a valóságtól miatta váltam meg
Thoughts that not everyone understood. Hittem, hogy bennem senki se higgyen
Isten ne vegyen észre
Tell them that I was a dreamer, a writer, a singer, a
fighter, a victim, a lover Mondd el nekik, hogy harcoltam
Annyira, hogy elbuktam
Tell them that I liked to dance, to sing, to write, to Csak egy gyalog voltam
help, to hope, to cry, to laugh, to love, to dream, to Egyetlen győzelmet sem éltem meg
be..
Mondd el nekik, hogy éltem
Tell them, show them, teach them.. Annyira, hogy egy kicsit még élveztem
That I was! Rajzoltam, írtam, daloltam
Egyedül éltem boldogan

Mondd el nekik, hogy nem beszéltem sokat

Ezt mondd először, mert ez a legfontosabb
Mondd el, hogy néma voltam
Hogy senki semmit nem tud rólam
 Te tudni fogod, hogy szégyelltem magam
Hogy csak neked meséltem
Ezt is elmondod majd
Mert fontosnak érzed

Mondd el nekik kérlek

Hogy én ki voltam
Hogy szerettem
Hittem
Harcolta
Éltem
És, hogy keveset beszéltem

Mondd el nekik, hogy én a szerelembe vetett hitembe

haltam meg
Hogy annyira hittem ebbe a harcba
Hogy szégyenembe ebben éltem
Mondd el nekik nyugodtan

Majd csak beszélni fogsz

És mégsem mondasz semmit
Jár a szád
És mégis csak rólam mesélsz el mindent
Csak neked mondtam el
Neked sokat meséltem
Pedig ki sem nyitottam a szám
És mégis te ismersz a legjobban
“Jól áll a cigi a szádba”
"Jól áll a cigi a szádba"
Mondta és vitt volna az ágyba
De te inkább lefeküdtél a kádba
És elküldted őt a gyászba
“Jól áll a cigi a szádba”
"Jól áll a cigi a szádba"
Visszhangzik a szobába'
Csak pirulok szégyenembe
Csak ő nem vette észre
Pedig miatta vettem egy szálat
Pedig miatta ülök a szobába'
Nem én kiáltok Nem én kiáltottam
Nem én kiáltok Nem én kiáltok
Lefagyva állok Csak a belső szörnyem
Csak nézem a sötétet És nem is segítségért
És megiszom a mérget Csak úgy
Kínoz vele
Nem én kiáltok Egyre hangosabb
Reszketve várok Én egyre némább leszek
Hogy elérjen a végzet Rajtam kívül senki sem érti meg
És kiköpjem a férget GYENGE VAGY
KEVÉS
Nem én kiáltok IDÉTLEN
Remegve fázok MERÉSZ
Így megérzem a tétet EGY SENKI VAGY
És jöhet az ítélet És végre én kiáltok
HAGYJATOK
Nem én kiáltok Mégsem hallja senki
Nem reá vágyok Mert a szörny mindenkit
Már behúznám a féket Mindenkit elküldött
És azt mondanám élhet Kérlek,
Gyertek vissza
Nem én kiáltok Nem én kiáltottam!
Múlnak az álmok
Elhessegetem a képet
És csattan az igézet

Nem én kiáltok
Leszakadnak a láncok
A szabadság szétvet
És megtartom a szívet
Sok sok sok sok Sok sokk
Sok sok sok sok Sok sok sok és sok
Túl sok az érzés Mindennek van határa
Túl sok a kérdés Nem érdekel
Nem tudom mit tegyek Magamat
Magammal hogy legyek? Miattatok nem hagyom el

Sok sok sok sok Sok sok és sok

És egyre több lesz Nekem is van határom
Vagy talán kevesebb? Nem hagyom
Nem találom a végét Magamat
Hiába kutatom fényét Miattatok nem hagyom el

Sok sok sok sok Sok és sok

Már nem bírom tovább Miért nem figyelsz rám?
Ez az egész túl kopár Nem bírom
Túl sok ez nekem Magamat
Elvesztem az eszem Miattatok nem hagynám el

Sok sok sok sok Sok

Elvesztettem önmagam
Voltam egyáltalán valaha?
Üres a belsőm
Csak egy szó visszhangzik
Mely mindent elmesél
Minden keservet elregél
Betelt a pohár
A víz kárba vész
Sok sok sok sok
Kiáltja a szív
Már nem is akarom magam
Nem bírom tovább
Nem akartam
Magamat
Miattatok elhagyni
Sokk
Mindennek van határa
Nekem is
Nem érdekelt magam
Nem hagytam magam
Nem bírtam magam
Ráadásul
Félálomban Félálomban
Tudod van az a furcsa pillanat Látod őt, majd eltűnik

Amikor a szemed megharapja Csókolod, majd csak halvány íz marad

A torkodat Szaladsz, lábad mégsem fárad el

És az jajveszékelve szól a fülhöz Vízért kiáltasz, mégsem vagy szomjas

Szólhatásért Átkarolod az érzést

Ám a fül kacagva megtagadja Szagolod a szerelmet

Szent kérelmét Repülsz a végtelenben

Márpedig véletlenek nincsenek Fájdalomtól rogysz össze

Suttogta a dobogó szív gyatrán Egy pillanatra eszmélsz

Majd elaludt A sötét szoba felemészt

Az élet
Van, hogy az élet lekever egy
akkorát, hogy utána nem tudsz
felállni. És inkább megjátszod a
halált, mint hogy kapj egy újabbat!
De persze az élet nem veszi be, hogy
halott vagy és tovább gyepál és te
csak fekszel és vársz, hogy talán a
végén tényleg meghalsz!
Az élet megunja, ott hagy és te
életben maradsz!
De ott maradsz a földön és csak
létezel.
Élsz, vagyis nem létezel
és azon agyalsz, hogy miért kaptad a pofont
mert egyszerűen nem fogod fel
hogy néha csak úgy kaphatsz egyet, majd még
többet...
Sokáig maradsz így.
Reménytelen életben
majd valami csoda folytán
Rájössz hogy élsz!
És akkor felkelsz, néhányszor vissza esel
de végül felállsz.
És jobban leszel mint valaha és észreveszed
hogy az élet végig vigyázott rád!
Az élet
Gyepál, beléd rúg, leköp
És benned valami eltör.
Fájdalmasan nyögve nézed a földet
És csendesen megkérdezed:
“Miért tetted?”
Összegömbölyödve ápolod sebeid,
Szorosan összeszorítva szemeid
Hátha így nem vesz észre
S elmúlik a halál veszélye.
Még kétszer megüt.
Megvárja hogy a por elül.
Megbizonyosodik: véred folyik.
S búcsúzóul megígéri: visszatér.
Tovább fekszel, könnyeiddel küzdesz,
Így maradsz míg erőt gyűjtesz.
Egy kérdés még mindig kísért:
“Miért tette?”
Felállnál, de lábad nem bír,
Nyekkenve viseled a kínt.
Levegőt kapkodva, haldokolva
Emeled kezed ima szóra.
Felpillantva meglátsz egy elmosódott villanást
Jól tudod ki az s elfog a zokogás.
Közelebb jön, rád néz
Elfogja az undor, s le sem hajolva
Otthagy téged a poklodban.
Megkönnyebbülve, ülsz fel
Bántalmazód után nézel
S így kérdésed értelmet nyer!
“Azért tette hogy megvédjen”
Az a lány
Néha hiányzom magamnak.
Mint amikor szorongok.
Amikor csak egy szétfolyt
Elkent pacát látok,
A lány helyett,
Aki vagyok.
Amikor a sötét bekebelez
Megfolyt
Elveszi a fényt
Akkor nem én vagyok
Nem én vagyok a felszínen fönt.
Akkor nagyon hiányzom magamnak.
Az a lány,
Aki vagyok.
Akit mások is néha látnak
Nem a kövér paca,
A flegma sötétség,
Hanem én.
Amikor szorongok,
Hiányzom magamnak.
De a végén,
Mindig visszajövök!
Az a lány
Megtalálni önmagam azt mondták ez egyszerű
Csak tedd fel a kérdést ki vagyok én, s kész az
életmű.
“Az leszel aki lenni akarsz” mondták váll rántva
S én egyedül maradtam a ködös félhomályban.
Lehetek az a lány
Aki kedvességével megtölti az óceánt?
Lehetek az a lány
Aki nevetésével megakaszt minden orkánt?
Lehetek az a lány
Aki bátorságával kiáll minden próbát?
Lehetek az a lány
Aki őszinteségével megelőz minden vitát?
Lehetek az a lány
Aki mosolyával elfed minden hibát?
Lehetek az a lány
Aki akaratával összetör minden igát?
Lehetek az a lány
Aki egyediségével megtör minden mintát?
Lehetek az a lány
Aki hangjával túl kiabálja az élet zaját?
Lehetek az a lány!
Lehetsz az a lány!
Egy ajtó Egy ablak
Felém magasodik Előttem áll
Szinte összenyom Sötéten tátong
A nyakam töröm Szemem meresztem
És nem látom És mégsem látom
Nem látom Nem látom
Hol lehet a vég? Hol lehet a vég?

Felém magasodik Előttem áll

Inkább nyomna össze Inkább esnék át
Törje ki a nyakam Törjem ki a nyakam
És ne lássam És ne lássam
Kérlek csak ne lássam Kérlek csak ne lássam
Hogy hol a vége. Hol a vége.

Felém magasodik Előttem áll

Nevet kéne neki adni Egy névre vár
Mert az hogy leírom Mert ez tovább nem mehet
Már nem működik Még a végén elvesztem az eszem
Nagy Kicsi
Magas Keskeny
Barna fa Sötét fém
Réz kilinccsel Hideg kilinccsel
És sok És rengeteg
Sok sebbel. Rengeteg heggel.
Egy ajtó Egy ablak
Az én ajtóm Az én ablakom
El kéne neveznem Egy névre vár
Az hogy a neve legyen: Jövő Legyen a neve: Sors
Túlságosan snassz Túlságosan zord
Az hogy: a Múlt Legyen: Végzet
Ugyan én sem hiszem el Ugyan ez is csak képzet
Én... Én…
Egy ajtó legyen Én? Egy ablak legyen Én?
Nem ez sem működik. Nem, ez is csak kény.
Félelem. Pánik.
Rettegés. Reszketés.
Megannyi fájdalom. Megannyi fájdalom.
Döntés. Döntés.
Non sto bene Nem vagyok jól
Vedo, vedi vedete anche Érzem, érzed, érzitek ti is
Non sto bene Senki sincs jól
Forse non anche saró mai Pedig nem is voltunk sehol
Lo so che ció non è buona Hiába hittük azt hogy haladtunk
És mindent magunk mögött hagytunk
Sento, senti sentite anche
Non sto bene Érzem, érzi, érzik ők is
Cosa metto che non cosí sia Senki sincs jól
Lo so che ció non è buona Fájdalmam mindenki látja
Fájdalmam mindenki hallja
Fájdalmam mindenki érzi
Fájdalmam mindenki ismeri
Fájdalmammal nem vagyok egyedül
Tudom hogy ez nem jó így
Tudjuk hogy ez nem jó így
Ellentétek Ellentétek
Csillag vagyok, ha te ég Oh te sötét harc, te fényes kígyó
Fény vagyok te sötétség Kegyelmed rám nem vár,
Közel vagyok mégis messze Hiszen te vagy a Nap
Mert közelséged kisebbé tesz Én pedig az apró izzószál.

Ha én hang, te fül legyél Magas fellegekben ítélkezel felettem

Beszédemet meg ne értsd Hiába rejtegetem itt lent a lelkemet.
Hangos vagyok mégsem hallasz Vakító tisztaságoddal becsmérled
Mert hallgatásod némává tesz Ahogy írom mocskos vesztemet.

Ha én eső vagyok, te föld leszel Mosolyogva nézed, sőt gyönyörrel telve

De ne akarj tovább élni Miként csap le rám a végzet s itt ülök remegve.
Életet adok, de te ne fogadd el Hellyel kínálsz, becézel, simogatsz
Mert te termő vagy nélkülem is Majd eltaszítasz magadtól, megrontasz.

Ha én vagyok a lány, te fiú legyél A porból nézek fel túlcsorduló reménnyel

De te ne szeress belém Immáron vagy ezredszer.
Én a távoli eső hangja vagyok Te pedig mint az ártatlan pislogsz rám
Te az értetlen fül 'mi nem akar… És ebből tudom hogy ölelő karod mindig vár.

Ez a kettősség bennünk él
Ki ezt látja mindig fél.
Mi pedig csak nevetünk rajtuk
Hisz mi tudjuk az igazságot.
Te örökké fentről figyelsz galádul,
Én pedig itt lent várok míg lelkem végleg megfakul.