Professional Documents
Culture Documents
2013_04_04_13.szam
2013_04_04_13.szam
2
Egészségkártya
Országos programhoz csatlakozott a város
önkormányzata, egyelőre 6200 kártyával.
Erzsébet-program
3
Döntött a testület
Huszonhárom napirendi pont a városi közgyû
Oktatás
lés húsvét elõtti ülésén.
Álügynökök
4 Minden esetben igazoló iratot kell kérni
a hívatlanul kopogtatóktól!
vezetője szóban is kiegészítet- beszámolót, majd támogat- könnyebb nevetős locsolkodás nagyobb gond, akkor létreho-
te, rámutatva, hogy a statisz- ta, hogy a háziorvosi körzetek után leülni az ünnepi asztal zunk magunknak. Vagy inkább
tikai adatok olykor torzítják beteglétszámának kiegyenlítése mellé, vagy kis időt szentel- egymásnak. Rengeteg példa
a valóságot. Így fordulhatott érdekében új körzet kerüljön Az értekezlet elõtti percek a kötelezõ „papírmunkával” és a kötetlen ni a húsvéti szertartásoknak, mutatja, hogy ha zavarkeltés-
elő, hogy bár a számok tükré- kialakításra. Ennek megfelelő- beszélgetéssel telnek de aztán könyörtelenül jönnek ről, anyagi, hatalomszerzési
ben a legtöbb bûncselekmény en a Bajcsy-Zsilinszky úti ren- a „munkaigényes”, a másfaj- előnyökről van szó, milyen
aránya csökkent, összesít- delőben eggyel több, összesen ják. A továbbiakban kizárólag hogy a közgyûlés nyilatkozat- ta napok. Szándékosan nem találékony emberek, szerveze-
ve mégis nőtt az ismertté vált négy háziorvos várja majd a adminisztratív okokból kellett ban rögzíti, a nemzethez tar- nevezem ezeket a napokat tek vannak. Felelősöket lehet
bûncselekmények száma, mert betegeket. Az oktatási és szo- a képviselőknek hozzájáru- tozás kinyilvánítása céljából a szürkének, egyhangúnak, főleg „kinevezni” például az igazi
egy 300 rendbeli eset jelentő- ciális területen történt törvényi lásukat adni ahhoz, hogy az város közigazgatási területén nem unalmasnak, hiszen tud- tavasz helyett érkező hóvihar-
sen aláásta a javuló statisztikát. változások indokolták a szemé- évekkel ezelőtt Szászrégennek Magyarország nemzeti címerét juk, hogy az értelmes tevékeny- ra, időjárási rendellenességek-
A kapitány ezért érdemesnek lyes gondoskodást nyújtó ellátá- adományozott tûzoltóautót és a zászlót (lobogót) – a tör- séggel, alkotással töltött idő is re, útakadályokra. Maradva
látta kiemelni, hogy 2012-ben sokról, a közétkeztetésről, azok továbbajándékozhassák Vajda vényben foglalt korlátozások rengeteg szépséget rejthet. érdi példáknál: lehet valódi
csaknem negyedével csökkent a igénybevételéről és a fizetendő szentiványnak, és ott for- megtartásával – bárki szabadon Azon viszont érdemes elgon- megoldások helyett rémhíreket
lopások aránya, amelyen belül térítési díjak megállapításáról galomba helyezhessék azt. használhatja. Ugyancsak Pulai dolkozni, hogy mi tart életben terjeszteni nem létező befize-
feleannyi gépkocsilopás és hat szóló korábbi önkormányza- Majd a közgyûlés elfogadta Edina kezdeményezte a diákok egy ilyen ünnepet évszázado- tésekről, soha el nem hangzott
százalékkal kevesebb betörés, ti rendelet módosítását, amit azt a javaslatot, hogy az egyes részére kétévenként sorra kerü- kon át? Mi az a plusz, mi az a kijelentésekről, le nem írt mon-
ezenbelül húsz százalékkal ugyancsak egyhangúlag támo- önkormányzati feladatokhoz lő városi közlekedésbiztonsági különleges adottság, ami meg- datokról, nem létező határidők-
kevesebb lakásbetörés fordult gattak a képviselők. Évek óta kapcsolódó fejlesztési támoga- nap és vetélkedő szervezését, különbözteti mondjuk egy sima ről, még hazugságokkal teli fel-
elő az előző évhez viszonyít- nem változott a sportról és a tás keretében a Szent László amelynek idei megtartását is vasárnap-hétfőtől a húsvétot? jelentéseket is lehet fogalmaz-
va. Ugyanakkor 25-ről 17-re helyi sporttevékenység támo- téri óvoda nyílászáróit cserél- egyhangúlag támogatták a kép- Mit is ünnepelünk, és egyálta- ni. A hit természetesen segíthet
csökkent a rablások száma, és gatásáról szóló önkormányzati jék ki a pályázaton elnyerhető viselők. lán, miért fontos ez nekünk? mindennek az elviselésében;
kimagasló eredményként köny- rendelet, ezért most időszerû 30 millió forintból, amelyhez Az egyebekben ismét téma Lehetne egyháztörténeti elem- ha biztosak vagyunk benne,
velhető el, hogy minden rablás volt azt a módosult sporttörvé- 7,5 millió forint önkormány- volt a kéményseprő-szol- zést kibontani ilyen kérdések- hogy a gyűlölködés előbb-
elkövetőjét sikeresen felderítet- nyekhez, pályázati rendszerek- zati önrészt kell hozzátenni. gáltatás lakosság általi túl- kel kapcsolatban, de ezúttal utóbb átadja a helyét a szere-
ték, és felelősségre vonásuk is hez igazítani, és a rendeletmó- T. Mészáros András polgár- fizetésének visszatérítése. nem erről van szó, inkább tetnek, a hazugság helyébe az
megtörtént. A nyomozás ered- dosítási javaslatot vita nélkül mester hozzáfûzte: több intéz- A Fogyasztóvédelmi Egyesület az ünnep mondanivalójának igazság, a szomorúság helyébe
ményességi mutatóit illetően fogadták el a képviselők. Nem ményben is időszerû lenne a nehezményezte, hogy a lako- lefordításáról a hétköznapok az öröm léphet – ahogy ezt a
korszerûsítés, de miután meg- soknak csak akkor térítik vissza nyelvére. Nem nehéz ugyanis húsvétkor a templomi szószék-
vizsgálták a lehetőségeket, úgy a túlfizetés díját, ha személye- észrevenni, hogy mindennap- ről is hallhattuk.
ítélték meg, hogy ezt az össze- sen bemennek az ügyfélszol- jaink is tele vannak szomorú és És abban is biztosak lehe-
get ebben a 240 gyermeket gálati irodába, pedig amikor derűs események váltakozásá- tünk, hogy hamarosan valódi
befogadó óvodában tudják leg- beszedték azt, házhoz jöttek val. Tragédiák is előfordulnak, tavaszunk lesz.
hatékonyabban felhasználni. érte. A polgármester válaszként de utánuk mindig következik
Mint arról már beszámol- elmondta, hogy ebben a kérdés- „feltámadás”, és egyszerűsítve
tunk, a képviselők kifejezett ben a közgyûlés már megtett talán ez a legnagyobb tanulsága
kérésére az idei költségvetésbe mindent, ami részéről elvárha- a húsvétnak is. A rossz dolgok-
is bekerült a civil keretösszeg. tó volt, a többi a szolgáltatón nak megvan mindig az az alap-
A 10 millió forint egyes kere- múlik. Bálint Edit
tek közötti felosztásáról azon-
ban most döntött a plénum.
Ideje van
Az előterjesztés a tavalyival Egy pohár bortól már mesélni gondolataim velük kapcsolatban,
megegyező keretösszegekre kezdett nagyapám, két pohár szemtelen szavak is kiszaladhat-
tett javaslatot, így természet- és bortól pedig színesedtek a tör- tak a számon, amikor a köny-
környezetvédelmi keretre egy- ténetek. Ám a családból senki vet kiütötte nagyanyám szólí-
millió forintot, egészségügyi
és szociális keretre egyenként
750-750 ezer forintot, kulturá-
nem hibáztatta az érdi pince-
sort, mert nagyapám nem volt
italos ember, nem járt kocsmá-
a dolgoknak tása a kezemből. Nyakamban a
kosárral szedhettem a meggyet,
a málnát, az egrest, amit nevez-
lis keretre négymilliót, sport és ba, soha nem öntött föl a garat- hol lepakolni, amikor útilaput hettem pöszmétének, büsz-
Miután a képviselõk elfoglalták helyüket, a polgármester szavazásra bocsá ifjúsági keretre hárommilliót ra. Ráadásul nagyanyám mellett kötöttek a háború évei alatt kének is, mégis összeszurkált.
totta a napirendet és közrendvédelmi keretre 500 nem is igen lehetett egyetlen kinevezett kistisztviselők lábára Nem voltam jó munkás, nem
ezer forintot irányoz elő. Dr. kalandos gondolata sem, mert az az újjászerveződő Csehszlovák voltam sem szorgalmas, se kitar-
az érdiek továbbra is a kivá- először került a közgyûlés asz- Veres Judit kevesellte mind a ő protestáns puritanizmusa csak Köztársaságban. Ezeket a tör- tó, föllángolásaim voltak a kerti
ló, negyedik helyet foglalják el talára a hulladékgazdálkodási szociális, mind az egészségügyi a munkát, a munkát és a munkát téneteket kavarta föl nagy- tevékenységekben, az állatokat
Pest megyében. A beszámolót közszolgáltatás ellátása, hiszen keretösszegre szánt 750 ezer ismerte. Nem is tudom, hogy apám emlékeiből az a pohárnyi is órákig elnézegettem volna,
értékelve Pulai Edina (Jobbik) a városvezetés korábbi döntése- forintot, és javasolta, hogy a milyen szerelmes hangulatok Dél-Buda környéki borocska. de nagyanyám szerint csak a
elismerően szólt a rendőrség inek megfelelően, április 1-jétől kulturális, valamint a sport- és mentén születhetett az apám. Innentől lehetett hallani a kassai túlzásaimban voltam megbízha-
munkájáról, és megköszönte, nem az Érd-Kom Kft., hanem ifjúsági keret terhére mindket- Lehet, hogy az ő teremtését is házról, a frissen vásárolt kerék- tó. Túletettem a kacsát zölddel,
hogy 2012-ben is magas szín- az önkormányzati tulajdon- tőt emeljék fel egymillióra. T. megtervezte a Rózsa famíliából párról, a csehek Bata cipőjéről, pocsékoltam a darát a kiscsir-
vonalon végezték feladataikat, ban lévő ÉTH (Érd és Térsége Mészáros András polgármes- hozott racionalizmusával Irma ami természetesen „gojzervar- kéknél, szórtam a kukoricát a
de ugyanakkor felhívta a figyel- Hulladékkezelési Társulás) látja ter elismerte: a 10 millió forint nagyanyám. Igaz, nagyapám rott” volt, és azokról a baráti csa- disznóknak. Egyszóval nem
met a lakosság összefogásának el a hulladékszállítás feladatát. csekély összegnek számít, ha kilegénykedte magát házasságá- ládokról, kollégákról, akiket a ismertem a mértéket. Ám ahogy
szükségességére is. Mint mond- Az erre vonatkozó szerződés figyelembe vesszük a városban ig, harmincon fölül volt akkor, háború vagy az azóta eltelt évek visszatértem a városba, s előbb
ta, rendkívül fontos, hogy az megkötését, valamint az ennek tevékenyen mûködő civil szer- amikor végre rátalált az igazira. sodortak el mellőlük. Innentől valóságosan, majd véglegesen is
emberek odafigyeljenek egy- kapcsán módosult önkormány- vezetek számát, de a módosító Jóllehet, az igazi megtalálásban kezdve nem volt, nem lehetett elszakadtunk egymástól, egy dol-
másra, mert csak akkor lesz zati rendeletet egyhangúlag indítványt nem támogatta, mert erős külső segítséget nyújtottak más, csak az a kis földecske, got nem kellett nekem tanítani: a
igazán rend a városban, ha a támogatta a közgyûlés. Ezt úgy vélte, a keretösszegeket a neki a komák, akik a menyecs- mellette az a házacska a nyári kor, a megélt idő, az öregséggel
lakosság sem hagyja szó nélkül, követően a képviselők jóváhagy- tavaly benyújtott pályázatok két kommendálták. Nagyanyám konyhával, az örökös munká- járó kiszolgáltatottság tisztele-
amikor bûncselekménygyanús ták az önkormányzat idei köz- mennyisége alapján állapítot- is jócskán túl lehetett már a val, amiből – ma már ponto- tét. Annyira szerettem az ősz
eseteket lát. A képviselő arra is beszerzési tervét, valamint elfo- ták meg. Kéri Mihály szerint is nagykamasz lányok korai érzel- san látom – tanár szüleimnek halántékú emberek történeteit,
kíváncsi volt, hogy a térfigye- gadták az Érdi Városi Televízió nagyságrenddel több pályázat mi viharain, mi több, az is elkép- első lakása, majd Trabantja eredeti meglátásait, életüknek
lő kamerák mennyire váltották és Kulturális Nonprofit Kft. érkezett a kulturális, valamint zelhető, hogy azért kellett tár- (az ifjabbak kedvéért írom ez általam ismeretlen eseményeit,
be a hozzájuk fûzött reménye- és az Érdi Városfejlesztési és sport- és ifjúsági célokra. Végül sat keresni neki, mert túl sok egy kétütemû autó márkane- hogy szinte ösztönösen azon-
ket. Dr. Veres Judit a rendőrség Szolgáltató Kft. üzleti tervének a közgyûlés elutasította dr. volt benne a józanság, a röghöz ve, amelynek mûanyagból volt nal a történelmet találtam meg
lakossággal kialakított jó kap- módosítására vonatkozó javas- Veres Judit módosító indítvá- kötöttség. A föld volt a mindene, a karosszériája), de ebből lett bennük. A személyességben
csolatát dicsérte. Antunovits latot. nyát, és egyhangúlag támogatta a paraszti létezésből kikapasz- még nekem is, némi nemzedéki megfogható egyetemességet.
Antal megköszönte a 24 órás A képviselők ezt követően az eredeti határozati javaslatot. kodni szándékozó nagyapámat áttétellel, budapesti otthonom. Ha tehetem, ezért nézek külföl-
járőrszolgálatot Ófaluban, de rövid szünetet tartottak tanács- A továbbiakban a képviselők egyszerre mentette meg a „B lis- Az egyéb örökséget az ember di televíziókat, ahol szabad a
ő is felhívta a figyelmet arra, kozásukban, hogy mindannyi- döntöttek pályázat kiírásáról tázás” munkahelyvesztéssel kez- számon sem tartja, mert csak képernyőn megöregedni. Ezért
hogy a bûnmegelőzés sikere an megtekinthessék a szemköz- a Magyar Földrajzi Múzeum dődő és vagyonvesztéssel záruló az idő teltével ébredek rá, hogy köszöngetünk régi ismerősként
a lakosság egymásra figyelé- ti Városi Galériában kiállított, a magasabb vezetői teendőinek folyamatától, amikor szinte előre nagyapám mozdulatával fogom egymásnak a hajnali kutyasétál-
sén is múlik, hiszen a rend- II. világháborúban elesett érdi ellátására, jóváhagyták, hogy látva a világháború végét, már meg a hólapátot, markolom meg tató bácsival, akinek a nevét sem
őrök nem lehetnek mindig és katonák hősi emlékmûvének dr. Szimicsku Róbert fogszak- akkor földet vett Érden, amikor az ásónyelet, telepedem le az tudom, de a kerítés peremére
mindenütt jelen. Pintér Lajos megalkotására kiírt meghívásos orvos átvegye dr. Varga Mária a gyalogfinánc szolgálati helye asztalhoz, az általa megszokott telepedve váltunk egy-két jó szót.
rendőrkapitány Pulai Edina pályázatra érkezett alkotások fogorvosi praxisát. Egyetértett a visszacsatolt területekre szólt. rendben teszem le olvasás után A fene tudja, miért, mindketten
kérdésre válaszolva közölte: a makettjeit, hogy eldönthessék, a közgyûlés a Pulai Edina által A fejenként hozható 40 kilónyi az újságot. Egészen biztos, hogy mosolyogva megyünk tovább…
térfigyelő kamera óriási segít- melyik megvalósítását támogat- benyújtott előterjesztéssel, személyes holmit legalább volt voltak pimasz, sőt, tiszteletlen Antall István
4 Érdi Újság helyi társadalom XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
A szerző felvétele
Aki települési szilárd vagy folyé- utcai lakos, akinek a csaló a megszüntetése sem, ugyanakkor
fenti, hamis rákötési feltételeket törvény írja elő, hogy a keletke-
kony hulladékot a közterületen
részletezte. – Mikor azt mond- zett szennyvizet el kell szállít-
engedély nélkül lerak, elhelyez, A csatornarákötéshez nem kell szippantási számlát felmutatni, sem az tam neki, hogy amit állít, nem tatni – vagyis a csatornarákötés
vagy nem a kijelölt lerakóhelyen emésztõt megszüntetni vagy átalakítani – ne higgyen hát senki az ennek igaz, közölte, hogy ő ezt jobban után nem panghat szennyvíz az
rak le vagy helyez el, szabálysértést ellenkezõjét állító nyerészkedõknek tudja, hiszen a Polgármesteri emésztőben.
követ el. Helyszíni intézkedés ese- Hivataltól jött. Mivel nem hit- – Ami az emésztő további
tén a Rendőrség helyszíni bírságot A csatornaberuházás nehezen álhírterjesztők is; nem lesz csa- tem neki, ráadásul a belső háló- sorsát illeti, az a lakókra van
szabhat ki, amelynek mértéke 5000- kivédhető hozadéka a csalók, torna, elköltik az emberek pén- zatunk is elkészült, velem nem bízva. Mi azt javasoljuk, hogy
álhírterjesztők, a tisztességtelen zét – mielőtt megindult az épít- tudott üzletet kötni – tette hozzá a feleslegessé vált emésztőt
től 50 000 Ft-ig, hat hónapon belül
munkával gyors pénzt össze- kezés, ez volt a leggyakoribb a férfi, aki kérdésünkre azt is temessék be, vagy alakítsák át
ismételt elkövetés esetén 70 000 Ft- szedni vágyók megjelenése. szólam. Aztán amikor elkezdőd- elmondta: az illető asszony esővíz tárolóvá. Egy több évti-
ig terjedhet. Amennyiben helyszíni Épphogy elindultak az első tek és – rácáfolva a rémhírekre semmiféle dokumentummal zedet megélt, nem betonozott,
bírság kiszabására nincs mód, úgy kapavágások 2011-ben, már – az egész várost behálózták az nem igazolta magát. üresen álló emésztő ugyanis
feljelentést lehet tenni. hírt adtunk egy cégről, amely építkezések, illetve egyre több A Zagyva utcai lakos jól tette, balesetveszélyessé válhat, nem
Kérjük a lakosságot, amennyi az általános négyzetméterár ember kezdte megterveztetni hogy nem hitt az álügynöknek, is beszélve arról, hogy átalakí-
ben a közterületen háztartási többszöröséért kínálta a belső a belső bekötést, megjelentek hiszen nem szükséges szippan- tásával jelentős vízszámlát spó-
bekötések kivitelezését, olyan olyan értelmû felhívások, hogy tási számla vagy emésztőátala- rolhat meg az, aki nem csap-
szennyvíz-kiengedést észlel, hala- szerződéssel, amelytől a lakók senkinek sem kötelező akkredi- kítás ahhoz, hogy az ingatlan- vízzel, hanem az összegyûjtött
déktalanul hívja a Városrendészeti csak nagy anyagi veszteség- tált mérnököt megbízni ezzel a tulajdonosok a csatornára kös- esővízzel locsol – jegyezte meg
Csoportnál található 06 80/204-571 gel tudtak elállni, akkor is, ha feladattal, hiszen ezt más szak- senek. Simó Károly.
ingyenesen hívható zöldszámot. munkavégzés egyáltalán nem ember is megteheti. Ezzel is – A beruházónak, Érd váro- Az utolsó szennyvízszippan-
Bejelentés esetén hétköznapokon is történt. Ez a cég már nincs többször foglalkoztunk lapunk- sának és a hatóságnak is az az tást a lakók a közszolgáltatást
a Városrendészeti Csoport munka- jelen az érdi „csatornapiacon”, ban, ismétlésként csak annyit: a érdeke, hogy minél gyorsabban végző Szippant-Hat Konzorcium
jöttek azonban helyette mások: mérnök a tervezésen túl elvégzi és minél többen rákössenek a bármely tagjával elvégeztethe-
társai helyszíni szemlét tartanak és
feketemunkások, akik az utcá- az elkészült házi bekötés átadá- közcsatornára. A rákötésnek tik, elérhetőségük az alábbiak-
megteszik a szükséges intézkedé- kat járva „olcsón” kínálják a sát is a csatornaszolgáltatónak. nincs egyéb feltétele, mint a ban olvasható:
seket. házi bekötések elkészíttetését. A tömeges rákötések miatt a rákötési engedély, a belső háló-
Polgármesteri Hivatal Az idézőjel nagyon is indokolt: projektben mód van könnyített zat mûszaki átadás-átvétele, Fülöp 2004 csatornatisztító Kft.
mivel szerződés és garancia nél- átadás-átvételi eljárás igénybe- illetve az érdekeltségi hozzá- 23/377-062,
kül dolgoznak, munkájuk híg vételére, ám ezt csak az akk- járulás fizetése. Javaslom, aki Mobil: 06-30/9540-003
levét az őket alkalmazó lakók- reditált mérnökök bonyolíthat- ilyen ügynökkel találkozik, Komáromi Zoltán
Felhívás nak kell meginniuk, amikor
rádöbbennek, hogy az ellenőri-
ják le, így aki más szakembert
választ, az jóval hosszabb,
kérje meg, hogy igazolja magát
– így nagyon hamar kiderül,
23/365-902,
Mobil: 06-20/9414-850
Szereti a verseket? zetlen, nem dokumentált házi bonyolultabb és költségesebb hogy ügyeskedőkről van szó. TO-NO Környezetvédelmi
Olvassa föl, mondja el bekötéseket nem fogják átvenni ügymenetre számíthat. Fentiek Sajnos, egy ilyen nagy beruhá- Szolgáltató Bt.
az akkreditált mérnökök, legfel- miatt mind a csatornatársulat, zásnál ezek óhatatlanul felbuk- 23/363-166,
az Ön számára legkedvesebbet a jebb költséges vizsgálatok árán mind a projekt vezetése, mind kannak – mondta lapunknak T. Mobil: 06-20/9220-246
Csuka Zoltán Városi Könyvtár – így pedig jóval többe kerül- az önkormányzat és az Érdi Mészáros András polgármester. Tunyogi 2003 Bt.
het a házi bekötés kivitelezé- Fogyasztóvédelmi Egyesület is A Társulás az Érdi Házi 23/378-886,
Költészet Napi estjén, se, mintha a lakó hozzáértővel az akkreditált mérnökök vala- Bekötésekért Konzorcium nevé- Mobil: 06-30/984-8263
április 10-én! készíttette volna el azt. melyikének felkérését ajánlja. ben Zsirkai László, az Érdi
Kezdettől jelen vannak az Vannak, akik azért terjeszte- Városfejlesztési Kft. vezetője Ádám Katalin
Túrógombóc
0caZ]]hT]T\zbicWTcTizac]PVhbiTaT
_TeP]PVhVh~csbQP]Z[]bT]P\sY_a^Q[z
\sZZP[ZiST\QTaTZTbTcz]dVhP]Xb\sYez
SP\X]^bPePZPccPacP[\Pi0b^es]hcaZs[
RXd\cPacP[\P ( \V VaP\\ 4Vh T\QTa
]TZsc[PVQP]]P_X' \VZs[RXd\aPeP]
biZbzVT0caV^\QR]T\RbPZ\T]]hTXz[
eTiTcTc ]hYc bis\d]ZaP WP]T\ P Rb^]caT]S
biTa]ZezST[\zcXbQXic^b~cYP7^iisPS^ccRd
Z^ac[\T]cTbW^iiseP[ZZP[T[Zzbi~ceTPW~isb
c[bT\ZT[[cPacP]d]Z[PZcPczbXbcT]XSTbbiTac
TQzSdcs]
7^iiseP[Z$UaT)$SZVca!$SZV zb]TSeTbZziiT[QT[TV^\QR^iidZP\Pbbisc
D_SPcT <TbcTa\^aibP&$SZVQiPSPaP 7PUT[Y]Pe~icTcTYzaT[P_scZP]s[bTV~cbzVzeT[
RXca^\WzY ! SQ c^Ysb Rb^\PV D_SPcT ZXT\T[YZ ;PiP \^iSd[PccP[ ePc^bP] QT[TU^a
EP]X[[PBfTTc S^Q^icTYU[ VPcYdZP_Xa~c^cc\^aibsQPEP]X[[PBfTTccT[~iT
0isccaccacPQiPSPasczbPc^Ysb^ZPcb b~cTcccTYU[[T[cs[P[YdZ
biTVhaYdZ\PYSW»cQTaPZYdZ_XWT]]X[TWT Biz]WXSasccPacP[^\TVhPSPVQP]!%VaP\\
cbzV biTaX]c \zV T[i ]P_ EXiTc U^aaP[d]Z p
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4. panoráma Érdi Újság 5
Erzsébet-program: nyári gyermekprogramok A csatornabekötések támogatására
Kulturális és tudományos
www.foldrajzimuzeum.hu tóval. Az Érdi Lengyel-Magyar Tel.: 23/365-470)
info@foldrajzimuzeum.hu Kulturális Egyesület és a Városi hétfő–kedd: 10 – 18 h
Könyvtár közös rendezvénye. szerda: szünnap
programok
Nyitva tartás: csütörtök–péntek: 10 – 17 h
Keddtől péntekig: A gyermekkönyvtár szombat: 8 – 13 h
10.00–17.00-ig programja Zenei könyvtár:
Szombat–vasárnap: Április 8. (hétfő) 14 óra (Érd, Alsó u. 27.
10.00–18.00-ig Könyvbarátok gyöngyfűző köre Tel.: 23/524-070)
11. (csütörtök) 15 óra hétfő: 10 – 18 h
Állandó kiállítások A Költészet napja alkalmából szerda: szünnap
1. Magyar utazók, földrajzi hirdetett rajzpályázat ered- kedd, csütörtök: 12 – 17 h
felfedezők. ményhirdetése péntek: 10 – 17 h
2. A Kárpát-medence tudomá- Parkvárosi fiókkönyvtár:
Kiállítások:
Lehet‑e kazár eredetű a rovás-
írás? – avagy a kazár birodalom
Érdeklődni az 1/ 448-0118 és a
06 20/969-0059‑es telefonszá-
igényelhető.
Jelentkezés:
Nyolc vallás a jövõért
Zöldellõ Egyház
Előadó: Dr. Bakay Kornél mon és a www.agykontroll.hu Buttinger Dániel
Az előtéri tárlókban: régész, történész honlapon lehet. múzeumpedagógusnál,
Selyemképek Jegyek kaphatóak a helyszínen tel.: 06-23/363-036
Mach Márti textilszobrász kiál- Kern Péter Kaktuszkör a Művelődési Központ jegy-
lítása. Megtekinthető: május 5-ig http://www.erdikaktusz.eoldal. pénztárában vagy Budapesten Fotókiállítás A Vidékfejlesztési Minisztériumban mutatták be 2013. március 26-án a Zöldellő
hu/ az Agykontroll könyvesboltban Dr. Horváth Pál nyugal-
A kamarateremben: Helyszín: Lakótelepi (Mammut I. fszt. 1024. Bp. mazott dandártábornok: Egyház címû interjúkötetet, amely a Ma & Holnap magazin kiadójának első kötete.
Április 11., csütörtök 18 óra Klubövezet – Enikő u. 2 Lövőház u. 2-6., és a Szebb Békeszolgálat Délnyugat- Az könyvben nyolc vallási felekezet képviselője osztja meg gondolatait a fenntart-
Kaposi Eszter grafikusművész Információ: Libnárné Herczeg Életért Központban 1081. Bp. Ázsiában (Irak, Irán, Kuvait) ható fejlődés jelentőségéről, teremtett világunk megőrzésének lehetőségeiről.
Fantázia és legenda Ilona 06-20/ 517-1130 Fiumei u.) című kiállítása. A bemutatón Miltényi Kinga, a könyv szerkesztője elmondta: a téma körbejárására
című kiállításának megnyitója Április 11., csütörtök 17 óra jött létre négy évvel ezelőtt a magazin „Vallás és fenntarthatóság” című rovata,
Megnyitja: Majorné Bániczki Kaktuszlexikon és szakkönyv Agykontrolltanfolyam
Julianna. Verseivel közremű- ajánló a honlapunk tükrében. gyermekeknek A Magyar Földrajzi Múzeum konfe- amely azóta is nagy sikernek örvend. A téma mára kinőtte az újság kereteit, ezért
renciaterme és tetőtéri előadóter- készült el ez az átfogó, hiánypótló és tudományos alapossággal megírt könyv,
ködik: Szabó Aida (Jampa Előadó: Kiss Ármin 2013. április 20-21-én,
me 50 fős rendezvényekre bérbe
Drolma) költő szombat- vasárnap 9-16 óráig amely a Zöldellő Egyház címet kapta.
vehető kulturális, közművelődési
Megtekinthető: április 28-ig Irodalomkedvelők klubja 8-14 éves korú gyermekeknek. Az eseményen a kötetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter méltatta:
alaptevékenységgel összeegyeztet-
Április 12., péntek 16.30 További információ: hető célokra.
A Városi Galériában Felolvasások és irodalmi totó Czinderné Bea 06 20 448-5121 – Mióta az első ember megtette kezdeti bátortalan lépéseit ezen a bolygón, azóta
Információ: az emberiséget – világnézetét, értékrendszerét, motivációit, döntéseit, viselke-
(Érd, Alsó u. 2.) Vezeti: Daróci Lajosné
Kovács Nóra, 06-23/363-036
április 22-ig Számítógép- és dését, valamint társadalmi berendezkedéseit – legerősebben két örök tényező
Karsch Manfred festőművész Kertbarátkör internethasználati tanfolyam befolyásolja: a vallás és a természet. A vallások egyrészt támaszt nyújtanak a
kiállítása látható. Helyszín: Lakótelepi Kezdőknek: Windows szöveg különböző kulturális, morális és spirituális jelentések megértéséhez, másrészt
Klubövezet – Enikő u. 2. szerkesztés, internet 20 órá-
Információ: Németh Antal ban, 40 órában. meghatározzák az ember helyét a természetben, beleértve azt is, hogy hogyan kell
Felhívás 06 30/549 4230 Haladóknak: Excel, Acces, viselkednie, illetve viszonyulnia az élőlényekhez. Megtiszteltetés, hogy egy olyan,
A Majális programján egész Április 13., szombat 9 óra Power Point, internet, IT alapis- a Nemzeti Hitvallásunkat („becsüljük országunk különböző vallási hagyományait”)
napos kirakodóvásárt rendez Medvehagymatúra (teleautós meretek 20 órában. is figyelembe vevő könyv megszületetését köszönthetem, amely nem szubjektív
a Szepes Gyula Művelődési kirándulás) ECDL-vizsgára felkészítés! szempontrendszerek alapján osztályozza a különböző vallásokat, valamint a
Központ, melyre elsősorban Találkozás: a Szepes Gyula Intenzív tanfolyamok.
kézművesek, iparművészeti- és Művelődési Központ előtt Kiscsoportos foglalkozások. Csuka Zoltán Városi Könyvtár
különbségek helyett épp a hasonlóságokat kívánja felszínre hozni.
kézműves termékeket árusító Vezeti: Németh Antal Szövegszerkesztés két hét alatt. programja A kötetben megszólaló egyházak:
kereskedők, üzletek Kedvezmények nyugdíjasok- Rendezvényeinkről, a könyvtár • Magyar Katolikus Egyház – Beran Ferenc pápai káplán
jelentkezését várjuk. Programok: nak, gyesen lévőknek! szolgáltatásairól bővebb infor- • Magyarországi Református Egyház – Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi
Jelentkezni lehet személyesen Jelentkezés: Nagy Éva tanfo- mációt talál a www.csukalib.hu
a művelődési központban lyamvezetőnél: 06-30/640-6946 honlapon! elnöke
Családi matiné
(Érd, Alsó u. 9.) és telefonon • Magyarországi Evangélikus Egyház – Gáncs Péter elnök-püspök
2013. április 14-én, vasárnap 11 órakor
az alábbi elérhetőségeken: Előzetes! A felnőttkönyvtár programja • Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – Frölich Róbert főrabbi
Kovács Tiborné Április 10. (szerda) 17 óra • Hit Gyülekezete – Németh Sándor vezető lelkész
06 23 365-490/115 2013. május 12-én, vasárnap 16 órakor Költészet Napja – Vers‑elő • Magyarországi Muszlimok Egyháza – Shubail Mohamed Eisa főtitkár és hitok-
Szedlacsek Emília Gyermeknapi előzetes! A rendezvényen minden
06 30 9 312-995 az Alma együttes koncertje arra vállalkozó felolvashatja, tató
Belépő: 2500.- Ft elmondhatja kedvenc versét. • Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége – Sölétormos Jenő, Krisna-völgy
Időkorlát: maximum 5 perc. alapítója, volt vezetője
Klubok, művészeti körök Közreműködnek: a százhalom- • Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház – Ming Lai apát
programjai: Hepehupa battai Zeneiskola művész-taná- A bemutatott nyolc nézőpont által az olvasó bepillantást nyerhet a fent említett
Bartos Erika megzenésített rai. Házigazda: Bencsik Ildikó
Vitalitás klub 13. (szombat) 15 óra
egyházak, felekezetek vallási rituáléiba, és választ kaphat arra a kérdésre, hogy
verseit előadja a
Információ: Makai József Kiskalász zenekar. Sors-címerkép: Mozaikok egy hogyan valósul meg a környezet tisztelete és szeretete. A Zöldellő Egyház kísérletet
06 20/911-4652 Belépő: 1000 Ft, család történetéből c. könyve tesz arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a teremtett világ iránt felelősséget érző
www.vitalitasklub.com családi jegy 3200 Ft 2030 Érd, Budai út 4. kapcsán beszélgetünk a szerző- embereket – vallási hovatartozástól függetlenül.
Április 8. hétfő 17 óra Tel.: 06-23/363-036 vel Cséby Géza, költő, műfordí-
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes terjesztésű lapja. Megjelenik hetente. Kiadja: a Théma Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi és
Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója. Hirdetésfelvétel: hirdetesfelvetel@helyitema.hu Főszerkesztő: Bognár Nándor. Szerkesztőség:
2030 Érd, Budai út 24. Telefon/fax: 06-23/523-030. Email: torokjudit@erdiujsag.com Nyomdai előkészítés: Tex-Ver Kft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó
Kft. Nyomda: Bertalan László nyomdaigazgató 1225 Budapest, Campona u. 1. E-mail: ringierprint@ringier.hu Terjesztés: 06-1/814-4768 vagy e-mail:
terjesztes@helyitema.hu. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal.
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4. mûvelõdés Érdi Újság 7
Ápolják a magyarországi karénekes kultúra hagyományait
08:30 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai 15:35 A Hortobágy örökös pásztora magyar
minősítést kapott, mindkettőnél magazin magyarországi tájakról, 31’ dokumentumfilm, 57’ rendező: Cséke Zsolt
Király Ádám, az iskola növendé- Róka Ildikó és Móczár István műsora 16:35 Négyszemközt
ke kísért zongorán. A fesztivál 09:00 187 magazin 16:55 Mozgás
Szabó Ádám harmonikajátékát hallgatják áhítattal a kórustagok vándordíját a fóti Ökumenikus 09:30 Kézilabda-mérkőzés 17:25 Polgár-társ
Általános Iskola és Gimnázium 11:00 Polgártárs 17:55 Aggódunk érted… Védőoltások egészség-
férkőzhetünk.” E szép kodályi nagykórusa kapta. (Reméljük, 11:30 Aggódunk érted… Védőoltások egészség- ügyi felvilágosító filmsorozat 55’
ügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 19:00 Híradó
szavakkal köszöntök minden jövőre visszahozzák, hogy egy- 14:45 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval
résztvevőt ezen a fesztiválon, szer Érden maradjon…) 15:00 187 magazin 19:25 Négyszemközt,
amelynek alapvető célja, hogy Sárközi Márta tankerületi 15:30 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai beszélgetés aktuális témákról
adjon fórumot a kórusmuzsi- igazgatót kértük a kórusfesztivál magazin magyarországi tájakról, 31’ 19:45 Mozgás
Róka Ildikó és Móczár István műsora 20:15 Hubulák 2/1. magyar dokumentumfilm 28’
kát kedvelőknek, átörökítse a végén egy rövid összegzésre:
16:00 Négyszemközt rendező: Cséke Zsolt
nagy zeneszerző, Kodály Zoltán – Büszke vagyok rá, hogy 16:20 Bibliai Szabadegyetem Miért van szükség 20:45 Híradó
nevelési eszméit és ápolja a ezen a magas színvonalú feszti- a harmadik adventre? 60’ 21:00 Bibliai Szabadegyetem 90/1.
magyarországi karénekes kul- válon három díjazott a tankerü- 17:20 Aggódunk érted… Védőoltások egészség- Bevezetés az Ószövetségbe 60’
túra hagyományait. A fesztivál letemből került ki – méghozzá ügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 22:00 Négyszemközt ism.
verseny jellegû, hiszen a kóru- mind kőrösis! –, mert a száz- 18:25 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és 22:20 Hubulák 2/1. magyar dokumentumfilm 28’
Nemes Tibor filmje 64. rész rendező: Cséke Zsolt
sokat szakmai zsûri értékeli, halombattai Kőrösi Bodzavirág 19:00 Híradó
minősíti a mûsorválasztást és Kórus is aranyminősítést 19:15 Vers Joó Lászlóval április 13. szombat
a felkészülés, előadás mûvészi kapott. Minden elismerésem a 19:25 Négyszemközt, 09:00 Híradó
színvonalát. Mivel itt mindenki pedagógusoké, hiszen a kóru- beszélgetés aktuális témákról 09:30 Polgár-társ
nyertes, hiszen mindenki ala- sok felkészítése legalább annyi 19:45 Fény-Kép 10:00 Négyszemközt
posan felkészült, mégis kell egy munkát igényel a pedagógustól, 20:15 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és 10:20 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai
Nemes Tibor filmje 64. rész magazin magyarországi tájakról, 31’
külső szem, fül, egy kontroll, a karnagytól, mint egy spor- 20:45 Híradó Róka Ildikó és Móczár István műsora
A szigorú zsûri, elöl a fõszervezõ Maitz Feren igazgató aki abban segít, hogy a peda- toló felkészítése az edzőjétől, 21:00 Bibliai Szabadegyetem 10:50 Kézilabda-mérkőzés
gógus-karnagyot munkájában és legalább annyira fegyelmez, Miért van szükség a harmadik adventre? 60’ 14:50 Híradó
A főleg gyereknézők zsibon- zésünk, a kellemes hangulatú megerősítse, illetve tanácsokkal mint a sport. Gratulálok minden 22:00 Négyszemközt ism. 15:10 Mozgás
gása akkor szûnt meg, amikor kórustalálkozónk országos part- lássa el. indulónak és a díjazottaknak az 22:20 Fény-Kép 15:40 Négyszemközt
felcsendültek a szebbnél-szebb nerségre talált”. A zsûri elnöke Takács László élményért. 16:00 A Hortobágy örökös pásztora magyar
április 10. szerda dokumentumfilm, 57’ rendező: Cséke Zsolt
dalok, amit csak áhítattal lehet – Átlagosan évente tizenkét karnagy volt, tagjai: Szabó S gratuláljunk a szervezők- 08:00 Híradó 17:00 Bibliai Szabadegyetem 90/1.
hallgatni. Ilyenkor megszûnik kórus jelentkezik – említet- Katalin karnagy és Bárány nek, a házigazdáknak a remek 08:30 Fény-kép Bevezetés az Ószövetségbe 60’
a külső világ, ha zene szól, te –, de volt olyan kiemelke- Gusztáv, a Magyar Rádió Erkel- rendezésért, mert nem könnyû 09:00 Álmomban rétisas szállt a kertünkbe… 18:00 Fény-kép
nincs más, ilyen ereje van. Ez dő évünk, 2007-ben, amikor díjas zenei rendezője voltak. „összehozni” ennyi embert, magyar dokumentumfilm 28’ 18:30 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai
az élmény sorvad el sok magyar tizennyolc együttes jelent meg A két érdi Kőrösi-kóruson hogy fesztiválozzanak, illetve rendező: Cséke Zsolt magazin magyarországi tájakról, 31’
09:30 Négyszemközt Róka Ildikó és Móczár István műsora
iskolában érthetetlen módon, iskolánkban, még Ausztriából is kívül jöttek Százhalombattáról, élményt nyújtsanak.
09:50 Ízőrzők Szigetbecse, 50/3. gasztronómiai 19:00 Érdi Panoráma,
s ez az élmény virágzik távol kettő! Testvérvárosokból is jöt- Budapestről, Gödöllőről, Temesi László magazin magyarországi tájakról, 31’ heti események összefoglalója
hazánktól, Kínától Japánig, tek kórusok a májusi rendezvé- Róka Ildikó és Móczár István műsora 19:30 Fogadóóra
éppen egy híres magyar mód- nyünkre. Most különböző okok- 10:20 Polgár-társ 20:00 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és
szernek köszönhetően. Nem ból korábbra, március végére Rádió FM 87.8 MHz 10:50 Bibliai Szabadegyetem
Miért van szükség a harmadik adventre? 60’
Nemes Tibor filmje 64. rész
20:30 Lila ákác
furcsa? Inkább szomorú, de
talán mostantól jó irányban
tettük a rendezés időpontját,
de így is tizenöten jelentkeztek,
– Érd közösségi médiaszolgáltatója 11:50 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és magyar romantikus film, 83’
Nemes Tibor filmje 64. rész rend.: Székely István
változik az ének-zene kultúra anyagi okokból viszont csak Adás: 0–24 óráig. Vételkörzet: Érd város. 12:20 Négyszemközt fsz.: Halász Judit, Bálint András
hazai megítélése az iskolákban. tízen értek ide. Évente körül- Elérhetőség: 87,8 MHz URH, kábelen: 98,6 MHz, 15:00 Híradó 22:00 Érdi Panoráma
Érden, szerencsére a Kőrösiben belül öt-hatszáz kisdiákot foga- illetve az IP TV rendszerén, internet: www.radioerd.hu 15:15 Négyszemközt
15:35 Bibliai Szabadegyetem április 14. vasárnap
nincs min változtatni e téren, dunk rendezvényünkön. Állandó műsorok: hírblokk országos és helyi hírekkel Miért van szükség a harmadik adventre? 60’ 09:00 Érdi Panoráma
hagyománya van itt a nívós A kórusfesztivált Sárközi minden egész órában 16:35 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 09:30 Mozgás
zeneoktatásnak, amit számos Márta, tankerületi igazgató nyi- 6–11 Reggeli Magazin 17:05 Négyszemközt 10:00 Négyszemközt
országos siker bizonyít. Ez a totta meg Kodály Zoltán sza- Délelőtt Érden, Szivárvány, Retikül, Konyhafőnök 17:25 187 magazin 10:20 Bibliai Szabadegyetem 90/1.
kórusfesztivál is, a számokból vaival: ajánlata, Világjáró-magazin 17:55 Aggódunk érted… Védőoltások egészség- Bevezetés az Ószövetségbe 60’
jól látható, évekre, sőt, évti- – „Mondd meg nekem, mit 11–14 Paravánrádió ügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 11:20 Polgár-társ – vallás, nemzetiség, civil
19:00 Híradó társadalom
zedekre nyúlik vissza. Maitz dalolsz, megmondom, ki vagy. Hitéleti műsorok, Elmélkedések, Nekem 90 (zenés 11:50 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai
19:15 Vers Joó Lászlóval
Ferenc iskolaigazgató mondta A bennünk továbbrezgő dalla- műsor), Jogdoktor (szolgáltató műsor) magazin magyarországi tájakról, 31’
19:25 Négyszemközt,
lapunknak: a kilencvenes évek mok és foszlányaik olyat val- 14–18 Délutáni magazin beszélgetés aktuális témákról Róka Ildikó és Móczár István műsora
közepén először Pest megyei, lanak felőlünk, amit semmi Kismamaklub, WRC-magazin (autósműsor), Digitális 19:45 Mozgás, sportmagazin 15:00 Érdi Panoráma
majd regionális, később pedig lélekelemzés nem hoz felszín- kultúra, Fogadóóra 20:15 Éden a Csúnyaföldön 15:30 Ízőrzők Kalaznó, 50/4. gasztronómiai
magyar dokumentumfilm, 56’ magazin magyarországi tájakról, 31’
már országos rangúvá nőtte re. Bevilágítanak a lélek rejtett 18–22 Kilátások Róka Ildikó és Móczár István műsora
rendező: Cséke Zsolt
ki magát „mert kezdeménye- zugaiba, ahová másképp nem Kilátó, Négyszemközt, Live World, Sportmúzeum, 16:00 Bibliai Szabadegyetem 90/1.
21:15 Híradó ism.
Movie and Music Bevezetés az Ószövetségbe 60’
21:30 Mozgás ism.
22–06 Könyv–színház–muzsika 17:00 Lila ákác magyar romantikus film, 83’
A Rádió 87.8 MHz műsorán 22:00 Négyszemközt ism. rend.: Székely István fsz.: Halász Judit,
Hangoskönyvek, bédekkerek igényes zenével… 22:15 Aggódunk érted… Védőoltások egészség- Bálint András
Üzemeltető: Extrém Business Kft. Stúdió: 2030 Érd, Jegyző út 14. ügyi felvilágosító filmsorozat 55’ 18:30 Hubulák 2/1. magyar dokumentumfilm 28’
minden hétköznap 11–12 óra között rendező: Cséke Zsolt
Telefon: stúdió – 23/363-411, hirdetésfelvétel – 30/958-4896
április 11. csütörtök 19:00 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és
Elmélkedések 08:00 Híradó Nemes Tibor filmje 65. rész
címmel 08:15 Mozgás 19:30 Fény-kép
08:45 Négyszemközt 20:00 Mozgás
Böjte Csaba, illetve Gál Jenő szerzetes 09:00 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 20:30 Polgár-társ
Rádió FM 87.8 Érd 09:30 1100 év Európa közepén Bayer Zsolt és 21:00 Érdi Panoráma
gondolatait, eszmefuttatásait hallhatják. Nemes Tibor filmje 64. rész
– Mi tudjuk, mi folyik Érden… 21:30 Fény-kép
10:00 Polgár-társ 22:00 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől
8 Érdi Újság Erzsébet-program XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
XXIII. évfolyam, 2013. aprilis 4. Érdi Újság 9
Újabb tabu megdöntésére készülnek Aki nem mozog, az élet minden területén veszít a képességeiből
az idei Terézanyu pályázaton Katus Attila a szemeket nézi meg először
Katus Attila szívét leginkább egy tiszta tekintettel nyerhetik el a szebbik nem képviselői. Az aerobik-
edző két éve nem él párkapcsolatban, igaz, már szívesen családot alapítana. Az emberi test szépsé-
gének avatott szakértője lapunknak elárulta: legelőször mindig a szemét nézi meg egy nőnek.
A Kincses Óvoda a „közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján • Magyar állampolgárság, büntetlen előélet. Tisztelt Szülők!
pályázatot hirdet A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Értesítjük önöket, hogy az Érdligeti
Kincses Óvoda – Riminyáki Tagóvoda • Fejlesztőpedagógus – 1 év alatti szakmai tapasztalat, Általános Iskolában 2013 szeptemberé-
tagóvoda-vezető • Empátia. től hagyományainkhoz híven indítunk
munkakör betöltésére. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: emelt szintű oktatást
matematikából, angolból
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. • Érvényes erkölcsi bizonyítvány, fényképes szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okiratok másolata, intéz-
és német nyelvből.
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. mény vezetésére vonatkozó program szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel. Az emelt szintű osztályokba várjuk
A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2013. 06. 03-tól 2018. 05. 31-ig szól. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2013. június 3. napjától tölthető be. a jelenleg 4. osztályos tehetséges
A munkavégzés helye: Pest megye, 2030 Érd, Riminyáki út 17. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. április 8. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt tanulók jelentkezését.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Tagintézményben folyó Szénásiné Mészáros Márta nyújt a +36-20-332-1038-as telefonszámon. Jelentkezés:
nevelői munka vezetése, ezzel kapcsolatos adminisztráció vezetése. Óvodás gyermekek nevelése, fejlesztése nagy- A pályázatok benyújtásának módja: Érdligeti Általános Iskola igazgatója
fokú gyermekszeretettel. Együttműködő kapcsolattartás a szülőkkel és a kollégákkal. 2030 Érd, Diósdi u. 95–101.
• Postai úton, a pályázatnak a Kincses Óvoda címére történő megküldésével (2030 Érd, Béke tér 1.). Kérjük a
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „közalkalmazottak jogállásáról szóló” Tel.: 23/375-592
borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosítószámot: 134/2013., valamint a munkakör
1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Egy tanuló mindkét emelt szintű
megnevezését: óvodapedagógus. oktatásra (matematika
Pályázati feltételek:
• Főiskola, vezetőképző, óvodapedagógus, • Elektronikus úton Szénásiné Mészáros Márta részére a kincsesovi@citromail.hu e-mail címen keresztül, és idegen nyelvi) is jelentkezhet.
• Óvodapedagógusi, valamint vezetői, legalább 5 év szakmai tapasztalat – legalább 5 év feletti vezetői tapasz- vagy További felvilágosítás iskolánk
talat, • Személyesen: Szénásiné Mészáros Márta, Pest megye, 2030 Érd, Béke tér 1. honlapján található:
• Felhasználói szintű számítógép-használói, A pályázat elbírálásának módja, rendje: Nevelőtestületi javaslat alapján intézményvezetői döntés. www.erdligeti.erd.hu
• Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, A pályázat elbírálásának határideje: 2013. május 27. Vargáné Balogh Erika igazgató
A szerző felvétele
meg, hogy kitelepült.
– Kicsit fázunk – jegyezte meg
egyikük –, de talán nem fázunk
rá, hogy maradtunk, és főleg
nem fizetünk rá. Bevétel nem Meccs helyet havas pálya
volt valami sok…
Egy kislány bélelt fonott Nem fogadta az időjárás a akár támadásvezetéseket gya-
kosárkákat nézegetett a kosa- kegyeibe a labdarúgókat, külö- korolni.
rasnál, édesanyja meg is vett nösen az Érdi VSE csapatát. Az A forduló mérkőzései közül
egyet. első fordulóba kiírt hazai mér- csak ott tudták a találkozókat
– Olyan szép, majd megmu- kőzését még a diósdi mûfüves megrendezni, ahol mûfüves
tatom a barátnőmnek – mondta pályán megvívták az érdiek, pálya áll rendelkezésre. Így
Hajnalka. Fülemen Róza érdi de a harmadik forduló már az az érdi mérkőzés elmaradása
üzletasszony barátnőjével sétál- egész országban elmaradt. Az mellett több más mérkőzés is
gatott a vásáron, az unokáknak újabb hazai mérkőzésre a hét elmaradt a Duna csoportban.
vett kis pénztárcákat, de színes végén került volna sor, de a Az áprilisi sûrû program miatt
népviseletbe öltözött babákat is pályát borító nagy hó, vala- az elmaradt mérkőzést várható-
nézegetett. mint az olvadást követő mély an májusban rendezik meg.
– Nagyon szeretem a hazai talaj használhatatlanná, alkal- A 21. fordulóban, április 6-án,
árukat, ezt a vásárt, ezért ha matlanná tette az érdi pályát szombaton az Érdi VSE csapata
A szerző felvételei
AJTÓ-ABLAK
Most érdemes megrendelni
Legyen Otthon
műanyag nyílászáróit április 15-ig
akár 45% kedvezménnyel!
• 5 légkamrás „A” kategóriás
Otthonunkban!
A még meglévő férőhelyeinkre 3 ágyas lakószobákban
német Veka profilból akár 3 rétegű
üveggel Magyarország
várjuk leendő lakóinkat. A Nyírfaliget Idősek Otthona teljes
legnagyobb gyártójától! ellátásra szoruló időseket is fogod, akik természetesen
• 6 légkamrás 90mm-es kiváló mindvégig számíthatnak az Otthon gondoskodására.
minőségű Veka Prémium profil Humánus térítési díj ellenében szolgáltatásaink:
passzív házakhoz is!
• Velux tetőtéri ablakok - napi 3x-i étkezés ( cukorbetegeknek 5x)
-20% kedvezménnyel - 24 órás ápolói felügyelet
április 15-ig - orvosi vizit ( tüdőgyógyász, neurológus)
• Fakro tetőtéri ablakok: - ingyenes alapgyógyszerellátás
-25% kedvezménnyel - mosás, vasalás takarítás
április 15-ig - gyógyintézetbe történő szállítás
• Dekorfóliás beltéri ajtók - hitélet feltételeinek biztosítása
25.900 Ft+áfa-tól - önköltséges szolgáltatás: fodrászat, manikür, pedikür helyben
Már 12 éve a lakosság szolgálatában!
Megközelíthető: Csepelről - Szent Imre térről Volánbusszal,
Ráckevei Hév - Tököl, Gépkocsival M0 - Halásztelek- Tököl
Budapest III., Bécsi út 267.
(bejárat a Fehéregyházi útról) Nyírfaliget Idősek Otthona:
Telefon: 430-0181, 2316 Tököl, Pesti út.1. Telefonon H- P : 8-16 óráig
e-mail: diadaliv2001@t-online.hu 06-30-558-4002 vagy 06-30-465-2182
www.diadaliv2001.hu www.nyirfaligetidosekotthona.
Érdi Újság 15
ÁCSMUNKA DUGULÁSELHÁRÍTÁS AUTÓFELVÁSÁRLÁS KÉSZPÉNZFIZETÉS
SEL, adás-vételi szerzõdéssel roncsautót is.
Házhoz megyünk! Tel.: 0630-2532248
KERT
ÁLLÁS
T.: 06 20 946 5152 HÛTÕGÉPJAVÍTÁS Érd-Parkvárosban felújított önálló ház 60 Érdi magyar fiatalember idõs v. fiatal ÜDÜLÉSI JOG
m²-es bérleti díj+rezsi+kaucióért – kiadó. házaspárnál v. egyedülálló hölgynél v. úrnál
Dr. Ádám Ferenc ház körüli s kerti munkát vállal. T:06 30
T:06 70 332 5544
346 8214
ARANY-EZÜST Érd-parkvárosban önálló ház, külön telken
kiadó. T:06 30 2787 734 OKTATÁS
NÁLUNK ARANYA EZÜSTJE TÖBBET
INGATLAN
ÉR, NINCS LEVONÁS, KP AZONNAL! KIADÓ LAKÁST KERES
KÖZÉP ÁR:7600FT/G. EZÜST: EVÕESZKÖZ,
GYERTYATARTÓ, CUKORDOB. IPARI, STB!
BP., JÓZSEF KRT 41. 0630/957-2206
AUTÓALKATRÉSZ www.ingatlan.com/6908391
Érd kp-i sorházi 3 szobás lakás eladó KÖLTÖZTETÉS Mûfogsor javítás, alábélelés, kapocspót-
v. max 3 M Ft ráfizetéssel házra cserélem. lás, törés, azonnal is! T.: 06-23/363-726,
Iár:23 M. T:0630/491 7268 Érd, Mérnök utca 55.
Érdligeten eladó ikerház építésére alkal- Hõszigetelés kivitelezése kõmûves- és
mas telek. Ár megegyezés szerint. T:06 70 festõmunkák. T:06 30 265 3967
398 1802
SZOBAFESTÉS TAKARÍTÁS
JÁRMÛ
KÖLTÖZTETÉS /LOMTALANÍTÁS profi SZOBAFESTÉS, TAPÉTÁZÁS, MÁZOLÁS Irodák, intézmények, tárasasházak,
rakodókkal OLCSÓN, biztosítással. Vidékre olcsón, minõségi kivitelben, bútormozgatás- magánlakások teljeskörû napi nagytakarítása.
kedvezmény! Ingyenes árajánlatért, hívjon akár sal, takarással akár azonnalra! Tel: 706-64- Szõnyeg-, kárpit-, ablaktisztítás. Tel: 06-1-
most: 06-30/52-98-244 akár hétvégén is! 19, 06-20-9877-273 7814021, (70)391-8976, (70)5472584
16 Érdi Újság sport XXIII. évfolyam, 2013. április 4.
Z enehajó
Meghívjuk a megújult Operetthajó-Zenehajó, március
29.-tõl október végéig minden szerdán, pénteken és
vasárnap 20-22 óráig tartó előadásaira, ahol az Operaház
kiváló művészei gondoskodnak szórakozásáról, népszerű
opera (Carmen, Bánk Bán, Tosca, Rigoletto stb.), ope-
rett (Csárdáskirálynő, Mosoly országa, Mariza grófnő
stb.), olasz (O sole mio), spanyol dal (Granada), musical
(Kabaré, My fair lady,Porgy & Bess stb.) részletekkel,
bravúros hangszeres szólókkal (Monti: Csárdás), valamint
látványos jelmezekben előadott klasszikus, folklór, sztepp és
hastáncokkal. A sétahajóút alatt svédasztalunk gazdag kínála-
tából válogathat, Budapest panorámájában gyönyörködhet,
mialatt művészettörténeti bemutatásban lehet része Budapest
nevezetes épületeiről, magyar, angol, német nyelven. Elegáns
programunkat születésnapok és évfordulók megünneplé-
sének különleges helyszínéül is ajánljuk! Kérem látogas-
sanak el honlapunkra, ahol meg-
tekinthetik az 1000. előadásról
készített kisfilmünket, valamint
tájékozódhatnak áraink, ked-
vezményeink iránt: Erzsébet
utalványt, Szép kártyát és más
utalványokat is beváltunk.
Információ és jegyváltás:
+36-20-3329-116
operetthajo@t-online.hu
www.operetthajo.hu