Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt

„Mikszáth volt az első magyar író, akinél a közönség rájött arra, hogy az elbeszélőnyelv
önálló értékkel is bír, mivel a kibontakozó történet mellett külön is élvezhet, olyan módon,
mint a költészet nyelve.”(Kenyeres Zoltán)

A mikszáthi életmű értelmezői szerint a palóc író valódi prózatörténeti jelentősége nem
elsősorban a meséiben és jellemfestésében, hanem elbeszélői modorában rejlik. Stílusa
közvetlen. Úgy mondja el a történetet, mintha baráti társaságban mesélne. Kérdő, felkiáltó
mondatok, népnyelvi fordulatok szólások, váratlan keserű mondatok. Alkotásaiból hiányzik a
társadalom átfogó ábrázolása. Idegen tőle az elmélyült lélektani elemzés, a művek
szerkezete pedig laza, mert nagyon sok mindent akar közölni, és elkalandozik. Elsősorban
az események fordulatos mesélésére figyel, és nem veszi észre a mélyebb összefüggéseket
a cselekményelemek között.
Mikszáthnál a fő prózaszervező elv az anekdota. A görög eredetű szó
jelentése”kiadatlanok”. Rövid, az élőbeszédben kialakult, népi eredetű epikus műfaj.
Humoros, tréfás, csattanóval végződő történet, hőse valamely ismert személy. Fokozatosan
épít elmondójának és befogadójának együttes háttérismereteire, az ízlésformák, érték-és
szokásrendszerek közös tradíciójára. Az anekdota legnagyobb mestere Mikszáth Kálmán.
Az anekdotikus elbeszélői módszer a részleteket előtérbe helyező, az egyes epizódokra
koncentráló, az egész mű kompozíciójára kevésbé ügyelő eljárás.

Novelláinak a középpontjában egy-egy anekdota áll, de legtöbb regényében is ez a

regényszervező elv, regényei anekdoták laza füzérei. Ez a fajta szerkesztés nyitottá,
bővíthetővé, módosíthatóvá teszi a szerkezetet, így az idő és a cselekmény folyamatossága
megszűnik, lazává, megszakítottá válik a megkezdett történet.

Irói pályáját elbeszélésekkel kezdte, s legelső novellái még Jókai hatását tükrözték. Két
elbeszéléskötete, a Tót atyafiak és A jó palócok azonban fordulatot jelentett Mikszáth írói
fejlődésében : bennük talált rá először tisztán a maga egyéni, hamisítatlan hangjára. Az első
kötet négy hosszabb novellát, a második 14 kis palóc történetet tartalmaz. Mindegyik írása
még vérbeli, valódi romantikus alkotás, de azzal, hogy a paraszti élet felé fordult, Mikszáth el
is távolodott a Jókai-féle úrnemesi, patetikus romantikától. Jókai műveiben is szerepeltek
falusi emberek, mint kívülről és felülről ábrázolt, általában komikus színben feltüntetett
epizódfigurák. Mikszáth novelláiban azonban a tót és a palóc parasztok, az egyszerű falusi
emberek a középpontba kerülnek, főhőssé nőnek. Igaz, az író még eszményíti, idealizálja
őket, de Mikszáth fedezi fel első ízben a magyar prózában, hogy ezek az együgyűnek vélt,
durvának, faragatlannak látott, gyakran a társadalom perifériájára szorult emberek is
bonyolult és mély lelki életet élnek, hallgatag mogorvaságuk mögött rejtett melegség, emberi
jóság lappang. Meglátja egyszerű hőseinek lelkében a felzaklató konfliktusokat, s az erkölcsi
tisztaságot, romlatlanságot, mely őket emberi értékek tekintetében uraik fölé emeli. A belülről
látott és a belülről ábrázolt embert szerették meg az olvasók az"egyszerű" novellahősökben.
A Tót atyafiak és A jó palócok történetei nem csupán falusi idillek , a legtöbb írás mélyén -
balladás sejtetéssel - ott rejlik egy-egy nyugtalanító tragédia, kettétört embersors is (Az a
fekete folt; Lapaj, a híres dudás; A néhai bárány; Bede Anna tartozása; Az a pogány Filcsik;
Szegény Gélyi János lovai stb.).
Mikszáth parasztjai - igaz - még patriarkális világban élnek, lojálisak uraikkal szemben, s a
természet békéje veszi őket körül. Nem érzik a társadalmi elnyomást, s nem is lázadnak
ellene. "Nekik minden jó, mindennel meg vannak elégedve. Csendes, türelmes nép" -
állapítja meg az író a tót atyafiakról. Ezt az "idilli" békét, megelégedést azonban mindig
feldúlja valami, s ebből bontakozik ki az elbeszélések cselekménye.
Mikszáth e novelláinak jellemző vonása az a mód, írói magatartás is, ahogyan előadja
történeteit. Nem a kívülálló író tárgyias, személytelen hangján közli az eseményeket, hanem
a népi mesemondó tudatvilágát imitálja. Ezért tudja oly természetesen magáévá tenni a
falusi emberek önszemléletét, babonás hiedelmeit, a népi mondavilágot. Beleéli magát a
közvetlen hallgatósághoz szóló mesélő, regélő alakjába, s a naiv, élőszóbeli előadás
fordulatait utánozza. Közbeszúrt anekdotákkal, lírai kitérésekkel, az előzményekre való
utalgatással, csodálkozást felkeltő érdekességekkel, ironikus megjegyzésekkel mintegy
ébren kívánja tartani a hallgatók figyelmét.
"Főszereplővé" lép elő elbeszéléseiben maga a természet is. A táj él, cselekszik, társalog az
emberekkel, a falusiak meghitt bizalmasa, olykor pedig közvetlenül is mint igazságot
szolgáltató hatalom beleavatkozik az emberek dolgaiba (pl. A "királyné szoknyája").
Stilisztikai megnyilvánulása ennek a Mikszáth-leírásokban eluralkodó megszemélyesítés.

A szerző első sikereit hozó 1881-ben megjelent Tót atyafiak című novelláskötet egyik
darabja Az a fekete folt című novella.

A cím szimbolikus értékű, a novella központi szimbólumát hordozza, valójában a záró képre
utal, tehát csak a novella végén értjük meg jelentését, sejtelmes, balladás cím – kissé talán
vészjósló. A történet ismeretében a népmesékhez közelíti a novellát – időtlenné teszi azt.

Az a fekete folt című novellája elbeszélésmódjára jellemző a drámaiasság, a sok kihagyás

miatt a balladákkal rokon. A novella kisepikai műfaj. A valóság egy szűkebb részletét
ragadja meg szemben a nagyepikával, és azt sűrítettebb, tömörebb formában ábrázolja.
Kevés szereplővel dolgozik, cselekménye többnyire egy szálon fut.
A történet valahol a Felvidéken játszódik, a szabadságharc után körülbelül egy hét
alatt zajlanak az események. A hosszúra nyúlt bevezetésből részletesen megismerjük a
körülményeket: a helyszín szinte idilli (fehér fal, piros tető, füstölgő kémény, tulipánok…).
Olej életében a legfőbb érték a juhai. A mű szerkezete: expozícióval indul, itt megismerjük
a helyszínt, a szereplőket és a bacsa élettörténetét. A bonyodalom a herceg látogatásával
kezdődik. A csúcspontot az alku jelenti. A befejezésben bontakozik ki a tragédia, látható a
balladákra jellemző bűn-bűnhődés motívum, saját lelkiismerete bünteti meg a főhőst. A
mardosó, szűnni nem akaró önvádra utal, hogy a főhős cél nélkül elfut. Szégyene örökké
kísérni fogja. Az akoltól fosztja meg magát, tehát a legsúlyosabb büntetést vonja magára. Az
epilógusban a következményt láthatjuk. Az akol helyén marad egy fekete folt. Ez a folt egy
szégyenfolt Olej lelkén, mely soha el nem tűnik.

Nagyon érdekes Olej Tamás lelki rajza. Ezt Mikszáth Kálmán úgy tárja elénk, hogy a
jelenből indítja a történetet, s fokozatosan múlt időre vált. Olejt a falubeliek az erdők
vadállatának hívják, mert nem sírt a felesége temetésén. Mikszáth kívülről láttatja Olejt, E/3-
ban ír róla és a lelki vívódásairól. Nincs belső monológ a műben. Olej nem panaszkodik. Az
üresség, a kiüresedés jelzi mély fájdalmát. Boris temetése után minden más, üres számára.
16 év után is a felesége hangját hallja a szélben. Ő az egyetlen szereplő, akinek részletesen
foglakozik a lelkivilágával. A látszat és valóság közt áthidalhatatlan különbség van. Olej
valójában egy érző, szenvedő lény. A legfontosabb érték számára a nyáj, melynek a
leírása szinte mesei. Olej olyan, mint egy uralkodó, mikor szemlét tart, egyenként ismeri
mindegyiket, s mi is előbb ismerjük meg a nyájat, mint a lányát, Anikát. Az ő neve is egy
bárány kapcsán merül fel először, s így tudjuk meg, hogy Olej felesége halott. Azért ilyen
elnyújtott a nyáj, a legfőbb érték bemutatása, ábrázolása, hogy annál nagyobbnak tűnjön a
büntetés. Olej három urat ismer el: Istent, a Taláry herceget és a tekintetes vármegyét. A
pénz soha nem érdekelte. Még a háborúba sem megy el a nyáj miatt. Amikor a
mulandóságról töpreng, nem Anika elvesztését hiányolja, hanem a nyájért.

A műben a fő ellentét Olej és a herceg között található. A Taláry herceg tiszteletlen Olejjel
szemben, nem emel kalapot, be sem mutatkozik, és juhásznak nevezi Olejt. Nyíltan udvarol
Anikának, lekezelően bánik mindenkivel, feljebbvalónak érzi magát. Nem ismeri az alapvető
tisztességet, rangban Olej felett áll, de erkölcsileg és fizikailag nem. Gyakorlatilag meg
akarja venni Anikát.

Olej ezzel szemben megadja a tiszteltet, talpig becsületes, egészen az alkuig. Mint bacsa
hűséges szolgája a hercegnek, de apaként nem a becsület tartja vissza az alkutól. Meg is
fenyegeti a herceget, mint apa. Eddig a pontig jellembélileg hajlíthatatlan, tiszta volt Olej. A
herceg azonban felajánlja a brezinai aklot. Olej lelkében küzdeni kezd az önvád és a
kísértés. Végül a tisztesség kerekedik felül, de egy percig meginog, s utal arra, hogy tudtán
kívül kellett volna elvinnie Anikát.

A történtek után gyötörni kezdi a bűntudat, hatalmas változás, a lelke nem bírja elviselni a
becstelenség tudatát. Sír, ez a mélypont, eddig erős volt, most betegeskedik, félrebeszél.
Nem tud szembenézni a tükörképével, vagyis a saját tetteivel, lelkiismeretével. Még a
természet is bűnét olvassa a fejére, ítélő erőnek tűnik. Hallja a felesége számonkérő hangját.
A kolompolásban pedig „aklot cserélt becsületért” mondat visszhangzik.. Az akol helyén
marad egy fekete folt. Ez a folt egy szégyenfolt Olej lelkén, mely soha el nem tűnik.
Önmagára mért súlyos ítéletében annak a morális embernek a kétségbeesése nyilvánul
meg, aki nem tud becstelen módon élni. Olej megcáfolja a népítéletet: kívülről ugyanannak
látszik ugyan, de valójában érző lélek.

Anika: mérhetetlenül naiv. „Anikát ugyan nem sokkal szerette jobban, mint kedvenc
bárányát.” a vacsoránál nem számít, hogy jut-e valami neki, az asztalhoz sem ült le. Olej
sajnálja, hogy nem fiúnak született, mert akkor juhász lehetett volna. Anika sok utalást tesz
arra vonatkozólag, hogy a herceg csábítja: mezei virágnak szólítja, könyörög, hogy
megcsókolhassa. Olej sokáig nem fogja fel a dolgot, csak a harmadik napon.

Igazán nem ismerjük meg Anikát, csak annyit tudunk róla, hogy bár eleinte úgy látszik, hogy
Matyi, a bojtár felé vonzódik, mégis szívesen veszi a herceg mézes-mázos, indíték-leplező
szavait, udvarlását. Matyiról is csak apró dolgokat tudunk meg, néhány utalás történik rá,
hogy nem veszi jó néven, hogy a gazdag nemes az általa szeretett lányra vetette szemét.

Az időszerkezet a következő szövegben is jellegzetes. A cím - Az a fekete folt - a történet

végpontjára utal. Mikszáth a jelenben indítja a történetet. Az átmenet a múltba fokozatosan
történik meg, az elbeszélő múlt közbeiktatásával történik meg. A történetíró eltávolítja
magától alakjait: Anikáról, a hercegről és Matyiról alig tudunk meg többet, mint a birkákról.
Szereplésüknek egyetlen jelentősége van: részt vesznek Olej Tamás belső
összeomlásában.

Szimbólumok a novellában: a fekete folt, amely a balladákhoz hasonlóan (Pl. Ágnes

asszony) itt is jelképezheti a lelkiismeret nem tűnő foltját. Az ólomöntés – misztikus-
babonás elem, kettős értelmezése kulcsfontosságú a novellában. A természet az Édenkert
jelképe, a pénz – Taláry fizet a tejért, amit kap – szimbólum értékű cselekedet – minden
megvásárolható –az édeni állapot a vagyon megjelenésével széthullik. Az akol
felégetése –az ártatlanság elvesztéséért „engesztelő áldozat”? (a bárány ősi áldozati
szimbólum).

Mikszáth mesteri nyelvhasználattal adja vissza a bacsa világát. Olej Tamás egyszerű,
mégis súlyos gondolatai szinte kézzelfoghatóvá válnak. Az emberektől távol élő, kemény,
kérges lelkűnek tűnő ember jellemrajza úgy tárul elénk, hogy szinte belelátunk a
gondolataiba. Ezzel éri el Mikszáth, hogy ez a durva, mord paraszt szívünknek kedves
szereplővé válik.

Nagyon szembetűnő, hogy az írott szöveg utánozza a beszélt nyelvet. Emiatt találhatóak
benne gyakran a három ponttal befejezett mondatok, s maga a mondatok sorrendisége,
hangulata szinte hallatja velünk, amit mondanak.

Romantikus vonást fedezhetünk fel ebben a novellában is, említhetjük például a lírai
keretbe öltöztetett formát. A mű egy dallal kezdődik, egy dallal ér véget. Talán kicsit
érzelgős hatást is kelt, de tény, hogy megfelelő eszköz arra, hogy a főszereplőt embernek
lássuk, ne csupán egy parasztnak. Viszont erőteljesen realista a világ ábrázolása, ahol ez
az egyszerű ember a maga kissé korlátolt körülményei között élve legfontosabb tényezővé
válik. Valóságos kép, hogy egy nemesember gyönyöre kielégítése céljából megszerez egy
tudatlan, naiv lányt, s valóságos az akkori társadalom képe, mely elítéli a bacsát, hogy még
felesége temetésén sem sírt. Romantikára utaló jegyek még a novellában a váratlan
fordulatok, sejtelmesség, babonaság, balladai homály, túlzások,eszményített nőalak, különös
téma, különös jellemek.

Mikszáth újrafelfedezése az 1970-es évek elején induló fiatal magyar prózaírók részéről
történik meg. Az idejétmúltnak tartott anekdotikusság, nyelvi és világképi intimitás
rehabilitálta - kiegészülve természetesen a modern próza vívmányaival - az anekdotát.
Esterházy Péter Termelési regény - kisregény című művének a főszöveget értelmező
jegyzeteiben feltűnik Mikszáth alakja is, együtt sörözve az íróval. Temesi Ferenc Por című
szótárregénye a múlt és jelen Szegedének anekdotákban fölvázolt históriája. Mészöly Miklós
- másfajta írói és világképi attitűddel - filozofikus mélységűvé tágítja az anekdota
lehetőségeit.