A VIRAGTUNDEREK TITKAI

Mechler Anna

es a varazsfdzet
A bíbor kasvirág (latin nevén Echinacea purpurea) egy Észak-Amerikában honos

növény, amelyet Európában gyógynövényként és dísznövényként is ültetnek. Az egy

méter magas növény fészekvirágzata messziről egyetlen nagy virágnak látszik, pedig
valójában sok-sok olyan apró virágból áll, amiket csak erős nagyítóval lehet alaposan

megfigyelni. A fészekvirágzat alján zöld fellevelek nőnek. Fölöttük, körben sorakoz­

nak a nyelves virágok, amik a színpompás rózsaszín szirmokat hordozzák. Legfelül,

középen található a sok apró, vörös csöves virág.

A virágzat közepe kissé szúrós, és egy dombocskát alkot, ami leginkább egy ösz-

szegömbölyödött sünire hasonlít. Az Echinacea név is erre utal; a görög echinos szó

ugyanis sündisznót jelent. A bíbor kasvirág világszerte ismert és népszerű gyógynö­

vény, ami a szervezet ellenálló képességét erősíti, ezért elsősorban megfázás megelő­

zésére és kezelésére használják.

A Magyar Gjyógyszerésztudományi Társaság (MCjYT) Gyógynövény

Szakosztálya 2020-ban a bíbor kasvirágot választotta az Ev (gyógynövényévé,
amely gyógyhatása révén büszkén viselheti egy éven át ezt a megtisztelő' címet.
Az Év Cjyógynövénye kezdeményezésről és a kasvirágról bővebb információ
a http://evgyogynovenye.hu oldalon található.

Szakmai lektorok:
Dr. Rédei Dóra, Dr. Csupor-Löffler Boglárka,
Dr. Tóth Barbara és Dr. Csupor Dezső
Bíborka
és a varázsfőzet
Mechler Anna meséje

Láng Anna rajzaival

mzLKx>
 Ünnepi előkészületek

Tündérpalota a Szokásosnál sokkal csendesebb volt - nem hallatszott

jr Z \ lárma a folyosókról, nem töltötte be vidáman nyüzsgő lánysereg zsivaja

az ebédlőt. Vajon mi történhetett?

Herba anyó az egyik hálóteremben volt, az ágy szélén ült. Éppen borogatást cserélt

egy lázas tündérke homlokán. A szobában a szürke ruhás tündérlánykák varázsfő­

zetet kortyolgattak; egyikük kicsit köhögött, a sarokban valaki tüsszentett.

- Nincs szerencsénk az időjárással! Ilyen hideg májusunk még soha sem volt; va­

lamiért késik a nyár. De ne keseredjetek el, hamarosan melegebbre fordul az idő! -

mondta az anyó, és biztatóan mosolygott a lányokra.

A tündérlányok hallgattak, pedig mindannyiuknak a fejében ugyanaz a kérdés fo­
galmazódott meg. Az anyó megsimogatta a lázas tündérke arcát, aki végül ki is bökte:

- Anyó, mi lesz akkor a virágvarázslattal? Elhalasztjuk?

Az anyó szelíden nézett egyik tündérről a másikra.

- Nem, a virágvarázslatot nem lehet elhalasztani. Minden évben pontosan ugyan­

akkor kell megtörténnie: a nyár első napján. Azaz holnap.

- És mi lesz azzal, aki beteg? Kimarad az ünnepségből?
 - Ne aggódjatok, kis tündéreim! - nyugtatgatta őket Herba anyó. - A varázsfőzet,

amit hoztam nektek, használni fog; holnapra mindannyian jobban lesztek! Remélem,
éreztek majd magatokban annyi erőt, hogy felreppenjetek a trónterembe. A cere­

mónia nem lesz hosszú. Kár lenne egy kis köhögés, prüszkölés miatt távol maradni.

- Es ha valaki lázas...? - kérdezte elhaló hangon az ágyban fekvő tündér.

- Holnap már nem leszel lázas. Bízz a főzet erejében! Most pedig aludj egy jót,

mert még pihenésre van szüksége a szervezetednek! - Azzal az anyó felállt, és az

ajtó felé indult. Mikor kilépett a hálóteremből és becsukta maga mögött az ajtót, az
egyik tündér nagyot tüsszentett. Aztán sóhajtott, végül megszólalt:

- Könnyű azt mondani, hogy bízzunk a főzet erejében! Meg aztán: vajon a varázs­
lat olyan tündért is kiválaszt, aki éppen náthás? Vagy köhög? íme a náthafű, azaz a

sisakvirág! Azért választotta ezt a tündért, mert már megint - ha-ha-hapci!! - náthás!

A többi tündér elmosolyodott. Hát igen, ez vicces lenne - de kinek van kedve

viccelni, amikor egyetlen éjszaka van hátra az év legszebb eseményéig?

- Nem tehetünk semmit - mondta egy másik tündér. - Sajnos ügy van, ahogy az

anyó mondta: össze kell szednünk magunkat, különben semmi esélyünk arra, hogy

szép színes ruhába öltözhessünk. Pedig én már nagyon szeretnék! Láttátok Lelle
szoknyáját? Pont olyan, mint a levendula virága, nekem annyira tetszik! És Olina ka­
lapja.1? Én is szívesen hordanék sárga kalapot! Ki gondolta, hogy az orbáncfű gondo­

zója ilyen csinos fejfedó't viselhet?

- Nekem Kamilla kontya tetszik! - kapta fel a témát egy göndör hajú túndérlány.

■ De jó lenne, ha nekem is ilyen jó frizurát adna a varázslat!

- És Gjalatea piros cipője? A galagonya nagyon menő!

A túndérlányok egymás szavába vágva ecsetelték, milyen szépek a gyógynövények

segítői. Ez egy kicsit jobb kedvre derítette őket, de aztán hamar elcsendesedtek.

Szépek, szépek, és holnap... Mindenki arra gondolt, hogy talán ő lesz a szerencsés,
aki saját feladatot kap. Persze azok közül, akik nem betegek, és meg tudnak jelenni

a virágvarázslaton.

Lassan mindannyian ágyba bújtak, és - ki biza­

kodóan, ki kétségekkel a szívében - elaludtak.

Nagy nap lesz a

 A virágvarázslat
éjszaka hamar eltelt, a tündérlányok izgatottan ébredtek fel. Eljött a

várva várt nap!

Az évszakhoz képest hűvös hajnalon csupa felhő volt az ég, de itt-ott azért meg­
mutatta magát a kék égbolt is. A szürke ruhás tündérek egytől egyig azt figyelték

magukon: vajon használt Herba anyó varázsfőzete? Az anyónak persze ezúttal is

igaza volt; a megfázott tündérkék köhögése alábbhagyott, a tüsszentések megritkul­
tak, a tegnap még lázas tündérke láztalanul ébredt. A lánykák a hálóban próbálgat­

ták a szárnyaikat.
- Én jobban vagyok! - mondta a göndör hajú tündérlány. - Az biztos, hogy nem

hagyom ki a virágvarázslatot!
- Én is jobban vagyok! - felelte egy másik tündér. - Mindannyian megyünk a trón­

terembe, nem igaz?

A tündérek várakozással tekintettek körbe a hálóteremben.

- Nem is tudom... - szólalt meg rekedtes hangon egyikük, miközben az éjjeliszek­

rényre tette a megszáradt borogatást. - Nincs semmi erőm... De hát a varázslatra

minden évben csak egyszer kerül sor... Most menjek, vagy maradjak inkább az ágyban?
- Gjondolj Herba anyó szavaira! - huppant mellé az egyik barátnője. - Kár lenne

egy kis köhögés miatt távol maradni!

 A tündér nagy nehezen kikecmergett az ágyából, és megpróbálta kisimítani a gyű­

rött szárnyát. A többiek már az ajtóban szedelődzködtek.

- Indulás! Még elkésünk! Mindjárt felkel a nap! - szólt vissza az egyikük. A tün­

dérlány nagyot sóhajtott, és a többiek után reppent. Számára sosem tűnt még ilyen

hosszúnak a trónterembe vezető út.

Odafent már nagyon sokan voltak; egyik oldalon, a trónus mögött a pompás
ruhákba öltözött virágtündérek: Lelle, Cinella, Olina, Cjalatea, Kamilla. A másik ol­

dalon, a trón előtt a szürke ruhás tündérek álltak, akik közül ma segítőt kap a rét

egyik növénye! Ezen a reggelen mindenki izgatottan várta a nagy pillanatot; ezerszer

elképzelték már, mi lenne, ha ma éppen rájuk mosolyogna a szerencse...

A nap első sugara áttörte a felhőréteget, és besütött a trónterembe; ebben a pil­

lanatban Herba anyó is belibbent, és méltóságteljesen leszállt a trón elé.

- Kedves tündéreim! Eljött a nyár első napja, el kell végeznünk a virágvarázslatot!

Lássuk, melyik növény kap ma segítőt!

Az anyó mosolygós szeme egy pillanatra lecsukódott, amikor felemelte a varázs­

pálcáját. A tündérek izgatottan nézték, ahogy a pálca egy kört írt le a levegőben,
majd megjelent egy csodálatos gömb; ahogy a trónteremben lebegett, szikrázó színek
kavarogtak benne. Zöldek, sárgák, ezüstök... majd lilás, pirosas színek tűntek fel, a

sárgák összeolvadtak, és végül alakot öltött egy szépséges, a rózsaszín és a mályva

árnyalataiban pompázó növény.

- Ez itt a bíbor kasvirág! - mondta az anyó, és mintha a hangjába egy kis csodál­

kozás vegyült volna. - Most pedig lássuk, ki lesz a kasvirág gondozója!

Herba anyó egy hullámvonalat rajzolt a levegőbe a szürke ruhás tündérek felé,
aztán elmormogott egy varázsigét. A tündérek erre a pillanatra vártak egész évben!
Lélegzetüket visszafojtva figyelték, mi fog történni. És... igen! A tündérlány, aki teg­

nap még lázas volt, ámulva figyelte, ahogyan szürke ruhái átváltoztak; sok ágra ha­

sadt szoknyácskája a derekán egészen sötét rózsaszín volt, a végén majdnem fehér;
hosszú, bő ujjú blúza a nyakánál bíbor színben játszott, a derekához és a kezeihez
közelítve mind halványabb, rózsaszínes lett; a nyakába egy sárgával mintázott piros,
bolyhos körsál tekeredett, a hajában ugyanilyen színű hajcsat ékeskedett. A lábán

pedig a szürke papucs helyén egy sárgáspiros csizmácska feszült.

A tündérek felmorajlottak. Mindannyian ámulva figyelték a kis tündérlányt - ilyen

szép ruhája eddig még senkinek sem volt!

A szerencsés tündérlány elfeledkezett a nátháról, lázról, gyengeségről; csak arra tu­
dott gondolni, mi minden vár rá ezután, ettől a gondolattól pedig nagyon boldog lett!
 A kasvirág tündére
varázslat azonban még nem fejeződött be. Az anyó elvégezte a szer­

k tartás utolsó részét is; pálcája nyomán egy fényes csík lebegett elő a
semmiből, és megállt a kislány előtt.
- Hogy Hívnak, gyermekem? - kérdezte Herba anyó. A tündérlány kezébe vette a
fénycsíkot, ami lilás-rózsaszínes árnyalatokat öltött, és sárgáspiros betűkkel megje­

lent rajta egy szó.

- Bíborka! - olvasta a kislány, és előbb még rekedtes hangja csengőn betöltötte a

termet. - Bíborka lett a nevem!

Herba anyó egy kicsit mintha megint meglepődött volna.

- Nos, Bíborka, a bíbor kasvirág téged válasz­

tott, legyél hát ügyes őrzője, hűséges segítője!

A tündérek még mindig megbabonáz­
va nézték a kislányt, aki csodálatos volt

szép új ruhájában, mosolygó szemeivel.

Aztán ki-ki dolgára indult; a virágtündé­

rek a kapu felé repültek, hogy megnézzék,

 mi történt odakinn a réten, a szürke ruhások pedig a tantermekbe és a társalgókba

húzódtak.
Herba anyó kettesben maradt Bíborkával a trónteremben.

- Látod, milyen jó, hogy nem maradtál ágyban? - mondta szelíden.

- Igen, igazad volt, anyó! - mondta a kislány, és a hangja ismét rekedtesen szólt.

- Pedig alig volt erőm felrepülni a trónterembe...

- Nem baj, kicsim, hamar össze fogod szedni magadat! Most pedig meg kell még

tanulnod...
- A kapunyitó varázslatot! - Bíborka igazán gyorsan kapcsolt. - Herba anyó, ezen­

túl az emberek is megláthatnak, ugye?

Az anyó elmosolyodott Bíborka tájékozottságán. Ez a tündérlány semmit sem

felejtett el a tanultakból!

- Úgy bizony: vigyáznod kell az emberekkel, mert nem szabad, hogy meglássanak
bennünket. Most pedig menjünk a kapuhoz!

Bíborka boldog volt, de amikor követni kezdte az anyót, érezte, hogy még nagyon

gyenge. Alig tudta tartani a tempót Herba anyóval, pedig ő igazán nem repült gyor­

san. Kissé kifulladva szállt le mögötte a kapunál. Közben az anyó a kapura mutatott
a pálcájával, és halkan ezt mondta:
 Cickafarkfű, zsálya, akác, édes mézet árulj,

Tündérpalota kapuja, arra kérlek, tárulj!

Az ajtó kitárult.

- Becsukni pedig így kell:

Levendula, hárs, árnika, kinn a mezőn jártam,

Tündérpalota kapuja, csukódj be utánam!

Az ajtó bezárult.
Bíborka elismételte Herba anyó varázsigéjét. A kapu engedelmesen kitárult; mintha
mindig is a tündérlány utasításait követte volna! A kapuzáró varázsige olyan lendü­

lettel húzta be a nehéz szerkezetet, hogy Herba anyó nem is állta meg szó nélkül:

- Jól van, Bíborka, csak légy óvatos! Most pedig, ha kedved tartja, menj, és ismer­

kedj meg a növényeddel!

Bíborka egyik lábáról a másikra állt zavarában. 0 bizony ment volna szívesen, sőt:

alig bírta fegyelmezni magát, hogy ne rugaszkodjon neki máris az útnak. Ugyanakkor
nem felejtette el, hogy előző nap még lázasan feküdt, és attól félt, hogy korai lenne

még egy ekkora kirándulás.

- Jó, megyek... vagyis nem most... de hamarosan...

Herba anyó figyelmét nem kerülte el a tündér bizonytalankodása.
 - Ha attól félsz, hogy nem lesz elég erőd, ehhez a kalandhoz, akkor várj vele hol­

napig! Bár én egészen biztos vagyok benne, hogy készen állsz a repülésre!
- És mi lesz akkor, ha nem marad energiám a visszaútra? Ha nem érkezem meg

napszállta előtt?
Herba anyó mosolyogva simogatta meg a tündérlány arcát.
- Akkor utánad küldöm Olinát és Kamillát. Majd ők segítenek neked hazajönni!

Bíborka egy ideig még hezitált, de aztán erősebb lett benne a kíváncsiság, mint

a félelem, ezért az ajtóra szegezte a varázspálcáját, elmondta a varázsigét, és egy

határozott mozdulattal kiröppent a palotából.

f ■
 Milyen a kasvirág?
.ndérlány arcát megcsapta a hideg levegő. Lehet, hogy lázas vagyok?1 -

aggodalmaskodott. Kezét a homlokára tette, de nem érzett semmi

különöset. Milyen jól jött most a sál, a csizmácska! A csinos ruhadarabok nem en­

gedték áthűlni sem a tündér lábacskáit, sem a torkát.

Bíborka gyorsan kiért a rétre; az előzetes aggodalmak ellenére egészen jól bírta
a repülést, jól emlékezett, hogy merre látta a növényt, ezért azonnal a helyes irány­
ba fordult, és hamarosan már a közel egy méter magas virágok körül szálldosott.

Ahogy szemügyre vette a pártfogoltját, azonnal egy kérdés hasított bele: /Hit keres itt

ez a növény? No nem mintha nem örült volna a kasvirágnak, sőt; ahogy a közelébe
ért, minden fáradtsága elmúlt. Csak hát ez a virág inkább a kertekbe való... A távoli
szülőhazájában, a tengeren túl valóban vadon él, de nálunk nem virágzik akármelyik

út mellett! Mindegy - gondolta Bíborka -, itt van, és kész! A szél idefújta a magját!

Hogy honnan?1 Biztosan valamelyik környékbeli kertből!

Bíborka a tettek embere volt, így tüstént szárnyra kapott megint. Nem nyugodott,
amíg el nem repült az erdő szélén álló házakhoz. Végigszállt a kertek fölött, és elé­

gedetten nyugtázta, hogy az egyik épület mellett hatalmas csokorra való kasvirág
magasodott. Milyen szép volt! Messziről gyönyörködött a növényben, aztán visz-
szafordu.lt a rét felé, hogy közelről is szemügyre vehesse a gondjaira bízott virágot.
Bizony, volt mit nézni rajta! Először a szárat és a leveleket figyelte meg. Rögtön

észrevette, hogy mind a lándzsás leveleket, mind az erősen elágazó, hosszú szárat

itt-ott durva serteszőrök borítják! A sötétzöld leveleken három-három ér húzódott

végig, a levelek szélén ritkás fogazatot talált. A figyelme azután rögtön a virágok felé

fordult; lenyűgözte a kúp alakú fészekvirágzat. Ami messziről egyetlen virágnak lát­

szott, arról közelről nézve kiderült, hogy nagyon sok apró virág sorakozik szorosan
egymás mellett. A fészek közepén lévő virágok teljesen másképp néztek ki, mint a

peremen csücsülök. A szélső virágokból egy-egy nagy, Bíborka szoknyájának színé­

ben pompázó szirom lógott kissé lefelé a virágzatból. Ezen biztosan klasszul lehet
hintázni! Bíborka azonnal ki is próbálta. Nem volt rossz móka, de egy kicsit figyelni

kellett, hogy le ne csússzon a szirmokról. Inkább feljebb mászott, és szemügyre vette

a virág közepét. Apró virágok alkották a sündisznóra emlékeztető, kúposán kiemelke­

dő részt, amely narancsvörös színben pompázott. Bíborka beleszagolt a virág köze­

pébe. (gyümölcsös illat csapta meg az orrát; ahogy megsimogatta a porzókat, a keze

sárga lett a virágportól. A kiálló bibék messziről úgy néztek ki, mint egy színjátszó

szivacs, közelről pedig élő útvesztőt alkottak... A különös virágzat icipicit megszúrta

a tündér kezét; Bíborka felszisszent.

 Ahogy végignézett a virágon, rá kellett jönnie, hogy nincs egyedül. A méhek szá­
mára a kasvirág egyszerűen ellenállhatatlan volt. Ezen Bíborka egy pillanatig sem
csodálkozott. A zümmögő' rovarok szorgalmasan gyűjtögették a virágport, némelyi­
küknek még a potroha is csupa sárga lett. Bíborka újra és újra beleszagolt a virágba,
és azt vette észre magán, hogy majd kicsattan az erőtől. Hol volt már a fáradtság,

ki emlékezett már a tegnapi lázra! A tündér egész nap a réten volt, és még akkor

is alig akaródzott hazarepülnie, amikor a nap lejjebb ereszkedett. Végül aztán ügy
döntött, inkább másnap folytatja majd az ismerkedést, és nagy boldogan hazaindult.
 íborka egy percig sem bizonytalankodott a kapunál: úgy végezte el az ajtó­

B nyitó varázslatot, mintha mindig is ismerte volna. Odabenn leröppent a

folyosóra, és ruganyos léptekkel indult az étkező irányába.

A túndérlányok összesúgtak a háta mögött. Ez nem igazság, hogy Bíborka ilyen

szép ruhát kapott! A mályva, bíbor és rózsaszín árnyalatokban pompázó ruhaköl­
temény ráadásul tökéletesen állt rajta. Azt hinnénk, ezekhez a színekhez nem illik a

sárgáspiros csizma és körsál, de tévedés: szép volt és különleges. Amikor asztalhoz

ültek, a bő ujjú blúz a tündér minden mozdulatára hullámzott; a többiek le sem

tudták venni róla a szemüket, amikor az ételért nyúlt, vagy elvette az evőeszközt.

Bíborka nem csodálkozott, hiszen régen ő is szürke ruhában járt - tudta még,
milyen érzés valakit a pompás új öltözetben látni. De ez valahogy más volt. Lelle
szemei éppen olyan sóváran néztek a csizmájára, mint ahogy Cinelia bámulta a ru­

háját; Bíborka kezdte magát egy kicsit rosszul érezni.

Már a vége felé közeledett a vacsora, amikor az egyik tündérlány a lekváros csu­
porért nyúlt - és hogy, hogy nem, a dzsemmel teli edényke pontosan Bíborka ruhája

fölött kicsúszott a kezéből! A csupor a földre zuhant, összetört, a lekvár pedig ra­

gacsos foltokat hagyott a csodálatos ruhácskán!

 - Mit csináltál, te ügyetlen? - csattant fel Bíborka, és gyors mozdulatokkal töröl-

getni kezdte magáról a lekvárt. - Nem tudsz jobban vigyázni?

- Ne haragudj, véletlen volt! - mondta a tündér, de valami nem stimmelt: a hangja

hamisan csengett. Bíborka letette a kezéből a szalvétát, és a tündérlány szemébe

nézett.
- Azt mondod, véletlen volt? Tényleg?
A kis tündér arcán halványpiros folt jelent meg, amikor válaszolt:

- 1-igen. Véletlen.
Bíborka nem szólt egy szót sem, de egészen biztos volt benne: a társnője di-
rekt csinálta! Újra a szalvétáért nyúlt, nem nézett semerre, csak törölgette a ruháját.

A tündérek befejezték a vacsorát, ki-ki a hálótermek felé repült, csak Bíborka ült még

mindig az ebédlőben. Herba anyó a vacsora után odaröpült mellé.

- Ej, micsoda felfordulás! - mondta kedvesen. - Itt az ideje gyorsan rendet csinálni!
Felemelte a pálcáját, és mindenhonnan eltüntette a maszatot; majd a cserepekre

mutatott, amik egy újabb varázsige elmormoiása után újra csuporformát öltöttek.
- így már jó! - Azzal a kezét a bánatosan kuporgó tündérlány vállára tette. - Ne

szomorkodj, Bíborka, hamarosan megszokják majd a többiek is, hogy új feladatot

 Bíborka Herba anyóra emelte nagy, bánatos szemeit.
- Anyó, én senkit sem bántottam! Akkor miért gonoszkodnak velem a többiek?
Herba anyó a kislány melletti székre ült, és magához ölelte Bíborkát.

- Néha nagyon nehéz elfogadni, hogy valaki a szemünk láttára kap egy óriási aján­
dékot. Ráadásul olyat, amit meg sem lehet osztani a többiekkel. De nem véletlen, hogy

téged választott a varázslat: kellően okos vagy hozzá, hogy jóra fordítsd a tudásodat!

Bíborka teljesen elgyengült, a hangja ismét rekedtesen szólt:

- Biztos vagy benne, anyó?

- Egészen biztos! A bíbor kasvirágnak egy éles eszű tündérlányra volt szüksége.

Csodálkoztam is a varázslatnál, azóta biztosan te is észrevetted: a réten csak egyet­

len tő kasvirág nyílik, de az erdő szélén, egy kertben...

- ...egy ágyásra való virág magasodik! - fejezte be Bíborka a mondatot. - Ezek

szerint azokra a tövekre is figyelnem kell?

- Azt hiszem, igen. Ám ott folyamatosan az emberek közelében leszel, ezért na-

gyon-nagyon bölcsen keli viselkedned! Ha valaki képes erre, az meg is érdemli, hogy

minden tündérnél szebb ruhát kapjon!

Bíborka kezdett megvigasztalódni. Már nem érezte magát olyan szörnyen magá­

nyosnak, a lekváros eset sem volt fontos többé; hiszen olyan feladatot kapott, amit
eddig még soha egyetlen tündér sem! Mire ezt végiggondolta, ólmos fáradtság kerí­

tette hatalmába, és már nagyon vágyott az ágyikójába. Herba anyó mintha kitalálta

volna a gondolatait:

- Most menj, feküdj le, és aludj egy nagyot! Holnap sok-sok feladat vár a réten -

és az erdő szélén!

Bíborka hálásan az anyóra mosolygott, aztán fáradt szárnycsapásokkal elhagyta

az ebédlőt.
 Gjalagonyatea
;nap reggel Bíborka úgy ébredt, mintha egész éjjel nem aludt volna egy
szikrányit sem. Fáradt volt, és kissé kedvetlen. Az igazat megvallva

még nem tette túl magát a történteken, és gyanakodva figyelte a többieket - vajon

most is terveznek ellene valamiféle csibészséget? Ráadásul megint borult idő volt,

úgyhogy a kis tündérnek semmi jót sem ígért ez a nap.

Felkelt, megigazította az ágyát, aztán az ebédlőbe repült. Repült? Inkább ván-
szorgott. Sápadtan ült le reggelizni, és közben azon gondolkodott, vajon menjen-e a
rétre, vagy maradjon a palotában. Hosszas töprengés után arra jutott: mégis kirepül

a rétre, legfeljebb ha nem érzi jól magát, majd visszafordul. A gondolataiból Gjalatea

zökkentette ki:

- Hogy vagy, Bíborka? Kérsz még egy kis pirítóst?

Bíborka csodálkozva nézett Gjalateára. Vajon ő lesz a következő, aki „véletlenül”
kárt tesz a ruhájában? Vagy valami mást akar elkövetni? Am Gjalatea szemeiben

csak őszinte aggodalom látszott.

- Köszönöm, jóllaktam. És... nem vagyok már rosszul. Igen. Meggyógyultam. Me­

gyek is a rétre! - Azzal Bíborka hirtelen mozdulattal felállt, a helyére tolta a széket,

és a kapu felé indult.

 - Várj, Bíborka! - kiáltott utána a galagonya tündére. - Én is végeztem már; nincs

kedved együtt menni?

Bíborka a legszívesebben azt mondta volna: nincs! De Gjalatea továbbra is olyan

szelíden nézett rá, hogy meggondolta magát, és halkan azt válaszolta:

- De, menjünk együtt!

Gjalatea gyöngéden belekarolt, és maga is a kapu felé vette az irányt.
 - De örülök! Különben tudom ám, hogy merre van a virágod! Észrevetted, hogy

van arra egy galagonyabokor is? Ott lehetünk egymás közelében egész nap! Ha bár­

melyikünket valami baj éri, a másik mindig tud segíteni!

Bíborka azt sem tudta, mit válaszoljon. Olyan sok volt ez a váratlan kedvesség,

egyáltalán nem számított vigasztaló, bátorító szavakra... Közben kirepültek a kapun,

és a rét felé kanyarodtak. Gjalatea nem jött zavarba Bíborka hallgatásától.

- Tudod, egyszer nem vettem észre időben a vihar előjeleit. Kinn ragadtam a réten.

Már attól féltem, teljesen elázik a szárnyam, megbetegszem, és tudod, mi történt?

Bíborka halványan emlékezett rá, hogy Olina a segítségére sietett, de szerette

volna hallani a történetet, ezért kíváncsian kérdezte:

- Mi történt?
- Olina, az orbáncfű tündére utánam jött a viharban! Nem hagyott a földön, fele­
melt, és a saját épségét veszélyeztetve a palotáig támogatott! Épp beestünk a kapun,

Kamilla bezárta az ajtót, és már ömlött is az eső! Na, akkor megfogadtam...

Hirtelen abbahagyta a mondatot.

- Mit fogadtál meg? - kérdezte Bíborka őszinte kíváncsisággal.

Gjalatea halkabban folytatta:

- Megfogadtam, hogy én sem fogom magukra hagyni a többieket. Olina olyan bá­
tor volt! Pedig biztosan emlékszel, remegett a térde a virágvarázslatnál, és sokszor
olyan rossz hangulatban volt... De én már csak úgy tudok gondolni rá, mint egy igazi
hősre! Te pedig, azt hiszem, pontosan attól szenvedsz, amire a galagonya a legjobb

orvosság: fáj a szíved, nem igaz?

A két tündér már a réten járt, sőt: megérkeztek az első galagonyabokrokhoz. Bí­

borkát megint gyengeség fogta el, ezért mindketten leültek a bokor egyik fehéren vi­

rágzó ágára.
- Igen... egy kicsit fáj a szívem. Nem értem, miért irigykedik rám minden tündér!
Én nem bántottam őket, mégis összepiszkolták a szép új ruhámat, hiszen láttad!

- Láttam, de szeretném, ha tudnád: azóta már nagyon megbánta az illető! Herba

anyó pedig mindent rendbe hozott, úgyhogy ne búslakodj! Ilyen szép ruhát eddig

egyikünk sem kapott még!

- Hát ez az! Miért pont én?

Gjalatea mosolygott.
- No tessék! Mindenki téged irigyel, te meg

legszívesebben megszabadulnál a különleges

blúzodtól meg a színátmenetes szoknyács-

kádtól!
Ez elég viccesen hangzott; Bíborka is el­

mosolyodott.
 - Hallgass ide! - folytatta Gjalatea. - Te kaptad, a tiéd, ez így van jól. Pár nap

múlva mindenki napirendre tér majd a változások felett, de neked akkor is a felada­

taiddal keli törődnöd. Idd meg ezt a teát, jót fog tenni! - Azzal Gjalatea egy csésze

galagonyateát varázsolt a bokor ágára Bíborka elé.

Bíborka belekortyolt, és rögtön múlni kezdett a szívéből a fájdalom. Hogy a te­
ától vagy Gjalatea gondoskodó szeretetétől, azt talán csak Herba anyó tudta volna

megmondani...
 Barátságok erdőn-mezőn
íborka aztán megköszönte a teát, és elbúcsúzott Qalateától. Átrepült a

* kasvirághoz, és örömmel nézte, hogy a hosszú szár végén kinyílt egy

szállt az egyik fészekre. Beleszagolt az apró virágok tengerébe, és megint átélte, amit

előző nap: hirtelen nagyon erősnek érezte magát, majd, kicsattant az egészségtől!
Érdekes - gondolta -, a virág közelében mindig áj erőre kapok! Ez lehet a bíbor

kasvirág titka; ágy látszik, megerősíti a szervezetet!

Közben az is eszébe jutott, mit tanultak a növényről: hatékonyan növeli a szerve­

zet ellenálló képességét, felgyorsítja a gyógyulást, ha valaki megfázott, folyik az orra,

fáj a torka és tüsszög. Hopp, erről van szó! Erőt lehet meríteni belőle! Bíborka rájött,
hogy ha fáradtnak, gyengének érzi magát, bizony nem érdemes a palotában maradnia;
a kasvirág szirmai között hamarabb rendeződik az állapota! Ennek nagyon megörült,

és tüstént szárnyra kapott; az erdő széle felé indult. Arra gondolt, meglátogatja, és

közelebbről is megnézi a kertben lakó kasvirágokat.

Ahogy a tisztás széléhez közeledett, hirtelen nagyon elcsodálkozott: Olinát vette
észre az orbáncfűnél, de nem volt egyedül. Éppen beszélgetett - egy emberrel! Bíbor-
ka egy pillanatra megállt, aztán másfelé vette az irányt, nehogy a közelükbe kerüljön.

Kis kerülővel kiért az erdő szélére, és meg is találta, amit keresett. A bíbor kasvi­
rágok egyenes szárral magasodtak az apróbb virágok fölé; színátmenetes szirmaik­
kal messziről felkeltették a figyelmet. Bíborka elégedetten látta, hogy nemrég valaki
meglocsolta az ágyást; még vízcseppek csillogtak a virágok alsó levelein. A kasvirág

viszonylag jól bírja a szárazságot, de sokkal szebb fészekvirágzatokat növeszt, ha

eleget ihat... Néhány lehullott szirom és csupasz szár arról tanúskodott, hogy pár

szálat levágtak és elvittek, biztosan vázába tették. Bíborka nem csodálkozott, csak
kissé sajnálta a hiányzó virágfejeket. A tündér végigrepült az ágyás fölött, megiga­

zította a széltől felborzolódott szirmokat, letörölte a szétszóródott virágport, és

gyönyörködött a virágok körül döngicsélő méhekben. Egy pillanatra el is feledkezett

róla, hogy már nem láthatatlan, és emberek közelében van, amikor hirtelen könnyű

léptek zaját hallotta. Gjyorsan a virágok közé szállt, és megbújt az egyik virágtányér
alatt. Az a szőke, copfos kislány jött, akit előzőleg a réten látott Olinával. Nagy,

barna szemeivel végigkémlelte a virágágyást. Bíborka igyekezett mozdulatlan marad­

ni. Színátmenetes ruhácskája összeolvadt a kasvirág sziromleveleivel, a lélegzetét is

visszafojtotta - nem kellett attól félnie, hogy a kislány meglátja. 0 egy ideig még né­

zelődött, aztán beszaladt a házba.

 Bíborka csak erre várt; gyorsan visszafelé indult, a rétre. Olyan lendülettel repült,

hogy kis híján felborította az orbáncfű körül foglalatoskodó Olinát.

- jaj, bocsánat! - mondta Bíborka, és lelassított. - Nem akartalak megijeszteni!

- Nem ijedtem meg - válaszolta Olina. - Láttam, hogy a házak felé repültél, tud­

tam, hogy onnan fogsz jönni!

- Igen, valóban ott voltam. Tudod, az én virágom igazából kerti virág, ezért nem

csak a réten kell vigyáznom a növényemre!

- Tényleg? - csodálkozott Olina. - Neked

az emberek közé kell menned?

- Igen, oda is. De csak az egyik

házhoz az erdő szélén... Ahol egy

kislány lakik!

Olina arca egy kicsit mintha

elpirult volna. Bíborka biztos
volt benne, hogy Olina ponto­

san tudja, hol lakik az a kislány,

de megvárta, amíg a tündér ma­

gától megemlíti.
 - Igen, tudom... Ott lakik Zselyke. Találkoztál vele?
Most Bíborkán volt a sor, hogy meglepődjön. Hogy találkozott-e vele? Hiszen alig

tudott elbújni előle!

- Igen, egészen közelről láttam! Remélem, ő nem látott meg!

Olina kicsit zavartan mosolygott.

- Nos, ha meg is látott volna... Tőle nem kell tartanod! Zselyke egy különleges kis­

lány, aki... tud rólunk. Ismerjük egymást!

- Olina, de hiszen tilos az emberekkel beszélgetnünk!
Olina zavartan hallgatott, aztán egészen halkan válaszolt:

- Tudom, Bíborka. De egyszer... meglátott. Megszólított. Zselyke a barátom! Sen­

kinek sem fogja elmondani, hogy ismer bennünket.

Bíborka egyelőre nem tudta eldönteni, hogy haragudjon-e Olinára, amiért meg­

szegte a szabályt.
- Engem is ismer? Beszéltél neki rólam?

Olina bűnbánóan hajtotta le a fejét.

- Igen. Elmeséltem, hogy idén téged választott a varázslat. Nagyon kíváncsi volt

rád, azt remélte, hogy egyszer találkozik majd veled is!

- Aha, akkor ezért fürkészte olyan alaposan a kasvirágokat... Értem már.
 Mindketten hallgattak.

- Haragszol? - kérdezte aztán Olina. Bíborka még mindig nem tudta, vajon hara-

gudjon-e, ezért lesütötte a szemét, és hallgatott. - Herba anyó is tud róla! - fűzte

hozzá a sárga ruhás tündérlány. Egy ideig még hallgattak, aztán Bíborka felnézett -
és elkacagta magát Olina bűnbánó arcocskája láttán.

- Nem haragszom. Szükség van a barátokra! - Bíborka Cjalateára gondolt, és arra

a melegségre, ami elöntötte a szívét a galagonyatündér gondoskodásától.

Olina hálásan emelte a tekintetét Bíborkára, és mindketten tudták: ebben a pil­
lanatban egy újabb barátság született!
 A küldetés
I eltek-múltak a napok; Bíborka nagyon ügyesen gondozta a kasvirágot. Sok

dolga ugyan nem volt vele; úgy látszik, a szépséges növény a saját egészsé­

gére is tudott vigyázni, nem csak a másokéra. A tündérlány néha harmatcseppeket

varázsolt a töveknél, amikor nagy volt a szárazság, de ettől eltekintve igazából szinte

csak feltöltődni járt hozzá a rétre és az erdőszélre. Közben megfigyelte, hogy egyre
kevesebbszer érzi magát gyengének, és azt is be kellett ismernie: a virágvarázslat óta

egyszer sem lázasodott be, pedig már elég hosszú idő eltelt a nyár első napja óta.

Egyik reggel Herba anyó magához hívta a kis tündért.

- Bíborka, egy rendkívüli megbízásom van ma a számodra!

A tündérlány kíváncsian lépett az anyóhoz.

- Ma egy nagyon különleges teát szeretnék elkészíteni, amihez szükségem van egy
olyan növényre is, amit nem találunk meg itt a réten. A segítségedet szeretném kér­

ni ebben!
- Nagyon szívesen segítek, Herba anyó! - ajánlotta máris Bíborka. - Milyen nö­

vényt kell elhoznom?

Herba anyó egy mágikus tekercset varázsolt elő a semmiből, és széthajtogatta a
levegőben. A tekercsen egy lila, virágfejecske képe látszott, ami Bíborkát a lóherére

emlékeztette.
- Ez a virág a bíborka. - A tündérlány elkerekedett szemmel nézte a tekercset.
Micsoda, bíborkaaaa? - Talán emlékszel, hogy egy kicsit meglepődtem, amikor a

virágvarázslat zajlott idén. Két rendkívüli dolog is történt: ezúttal egy olyan virág

kapta a pártfogót, ami többnyire nem a réten lakik, hanem a kertekben. Messziről, a
tengerentúlról került hozzánk valaha. És amikor felolvastad a nevedet a tekercsről...

nos, egy másik virág neve állt a fénycsíkon!

 Bíborka körű! megfordult a világ, és ami már régen nem történt meg vele: teljesen

elgyengült. Le kellett ülnie egy székre. Herba anyó bátorítóan mosolygott rá.

- Ez csak egyet jelenthet, Bíborka: te egy nagyon különleges tündér vagy, akinek

különleges szerepe van a mező életében. Bizonyára nem fogsz meglepődni: a bíborka

is a tengerentúlról érkezett, a színe hasonlít a kasvirágéra, és szintén inkább a ker­

tekben él, mintsem a mezőn, mert nem szereti a fagyos reggeleket.

Brrr, azokat én sem szeretem - gondolta Bíborka. - Úgy látszik, a nevünkön kívül

is van valami közös vonásunk...

Herba anyó folytatta:

- A bíborkát az erdőszéli kertekben kell keresned. Te már ügyesen jársz-kelsz az

emberek között, tudsz vigyázni arra, hogy ne lássanak meg. De ezúttal légy nagyon-
nagyon óvatos! Lehet, hogy messzire kell repülnöd, jól oszd be az erődet! Egyetlen
virágfejre lenne szükségem; Olina biztosan készít neked egy füszatyrot, amiben el

tudod hozni!
Bíborka közben összeszedte magát, és engedelmesen válaszolta:
- Így lesz, Herba anyó! Estére elhozom a virágot! - Azzal a kapu felé indult, el­

mondta a nyitó varázslatot, és elröppent a rétre.

Először Olinát akarta megkeresni, de Gjalatea már messziről integetett neki.

- Bíborka, Bíborka! Gjyere, nézd meg ezt az ágat!
 Bíborka a galagonyabokorhoz repült. Gjalatea arcán hatalmas öröm látszott; egy

olyan pompás ágat mutatott Bíborkának, amire el sem fért volna több virág.
- Látod, milyen gyönyörű? Pedig tavaly majdnem letört... Alig tudtam megmenteni!

Bíborka elismerően nézte a virágokat.

- Ez igen! Persze aki ilyen jó szívvel gondozza a növényét, annak van alkalma gyö­

nyörködni az eredményben is! - Gjalateának jólesett a dicséret; arcán egy piros folt

jelent meg, majdnem olyan piros, mint a haja.

- Kedves vagy, Bíborka! És te merre mész ma? A rétre vagy az erdőszélre?

- Jaj, ne is kérdezd! Herba anyó a kertekbe küldött, el kell hoznom neki egy virá­

got! Nem láttad valahol Olinát?

- Reggel Lellével repült a levendulákhoz, mert megjelentek a pillangók. Arrafelé ke­

resd őket! - Gjalatea az erdő oldalára mutatott. Bíborka megköszönte az útmuta­

tást, aztán Olina keresésére indult. Nem kellett messzire repülnie, a két tündérlány

a virágzó levendulaágakon hintázott, és egy fecskefarkú pillangóban gyönyörködött.

Bíborka nem akarta megzavarni őket, ezért már messziről integetett Olinának. A sár­

ga ruhás tündér elköszönt Lellétől, és Bíborkához röppent.

- Szervusz, Bíborka! Mi történt?

 - Olina, Herba anyó küldött hozzád! Tudsz nekem segíteni? Készítened kellene

egy jó erős föszatyrot!

Olina elcsodálkozott. Hát erről is tud az anyó? Igaz, akár Kamilla is elmondhatta

neki... Hiszen előző nyáron fűszatyorban vitték a csalánleveleket a kamillákhoz, ami­

kor megtámadták a virágokat a tetvek!

- Persze, nagyon szívesen! Gjyere, máris megmutatom, hogyan kell!

A két kis tündér lendületesen repült a magas fűszálak között; olyanok voltak, mint

két szépséges pillangó.

 Bújócska a kertben
lina rutinos volt a fű fonásában, gyorsan elkészítette hát a táskát. Végül

azért nem állhatta meg, csak megkérdezte:

- Mire kell neked ez a szatyor?

Bíborka nem akarta eltitkolni a barátnője elől az igazságot, ezért részletesen be­

számolt Olinának a reggeli beszélgetéséről Herba anyóval.

- Szóval a neved is egy virágot jelent? Persze nem te vagy az első, hiszen Kamilla is

egy virág nevét viseli... Igaz, az nem ennyire bonyolult, hiszen a saját virágáról van szó!

- Néha arra gondolok, hogy ezúttal hiba történt a varázslatban. Ez a gyönyörű

ruha is, most meg a nevem...

- Nagyon megértelek, Bíborka. Én is ezt gondoltam, amikor az orbáncfű tündére let­

tem. De azóta rá kellett jönnöm: igaza volt Herba anyónak, amikor azt mondta, hogy

a varázslat soha nem téved. Szüksége van rád a kasvirágnak, és neked is szükséged

van a kasvirágra. A nevéről meg végképp senki sem tehet... Az én nevem például azt

jelenti: vidám. Hát illik ez rám? Régen olyan gyakran volt rossz hangulatom..., de az

orbáncfű mindig segít. Szeretek a közelében lenni.

 Bíborka azonnal kapcsolt; úgy látszik, a többi tündér is a növényéből merít erőt!

A jószívű Gjalatea, az izgága Cinella...

- Legalább most megismerem azt a növényt is, amiről elneveztek - fejezte be han­

gosan a gondolatot.
- Bizony, bizony! Ha visszafelé segítségre lenne szükséged, itt találsz! Nézni fogom,

mikor jössz!
A két tündérlány elbúcsúzott egymástól, Bíborka pedig a fűszatyorral felszerel­

kezve a házak felé indult.

A küldetés nem volt egyszerű. Bíborka könnyen el tudott bújni a kasvirágok között,

a magas fű sem jelentett akadályt, de a házak gondosan nyírt pázsitja, a ritkásan

álló virágágyások már nagyobb fejtörést okoztak a számára. Az emberek házai sok­

féle meglepetést tartogattak; néhol négylábú jószágok vigyáztak a lakók nyugalmára,

másutt aszfaltozott szakaszok felett kellett átrepülnie. Nem véletlenül Bíborka kap­

ta ezt a különleges feladatot; a tündér bámulatos ügyességgel bujkált a bokrok ágai

között, a napraforgók tányérja alatt, vagy a káposzták mögött. Mivel azonban nem

tudta, hol keresse a bíborkát, kissé céltalanul bolyongott a házak kertjeiben. Kicsit

kezdett elfáradni is, és már volt egy olyan hátsó gondolata, hogy visszafordul, amikor
egy alacsony építésű ház előtt végre meglátta az ágyást. Ezt kerestem! - gondolta, és

már repült is a virágok közé. Alacsony, lehajló szárú növények között találta magát,
amiket egy gondos kéz karóhoz kötött. Bíborka minden érzékével a virágokra figyelt,
de nem észlelt semmi különöset. Úgy látszik, a bíborka nem gyógynövény! - gondol­

ta. - Vagy azért nem mutatja meg a varázslatos hatását, mert nem az én növényem!

A tündérlány a virágok közé vegyült, és egy kicsit meglepődött, hogy mennyi pil­
langó szálldos az apró, tömött virágzatok felett. Kiválasztott egy szép virágfejet, és

a varázspálcájával gyengéden elválasztotta a szárától, hogy feleslegesen ne okozzon

komoly sérülést a növénynek. Az illatos lila gömböt

a fűszatyorba tette, és már indult volna visz-

szafelé, de ekkor...
...Ekkor kinyílt a ház ajtaja, és egy
idős néni éppen a virágágyás felé
csoszogott. Bíborka lehúzta a fe­

jét, és összekuporodott az egyik

levélen. A hangra a kert felől egy

alacsony kutya jött elő.

 - Morzsi! Gjyere, kiskutyám! - szólította érdes hangon a néni a kutyát, de az

kettó't vakkantott, és a bíborkákhoz ügetett. Bíborka lecsúszott a levélen, és a szár

tövében keresett menedéket.

- Mit találtál, Morzsikám? - A néni is az ágyáshoz tipegett, és egészen közel

hajolt. Bíborka mozdulatlanná merevedett. A kutya szaglászott, közben az anyóka

óvatosan felemelte a lehajtó virágszárat, és benézett alá. - A labdád! Itt van a lab­

dád! Okos kutya! - Azzal kiemelt egy kis piros labdát, ami eddig elkerülte Bíborka

figyelmét. - Hozd vissza, Morzsi!

A kutya egyet vakkantott, aztán a labda után eredt. A néni elcsoszogott, Bíborka

pedig végre felegyenesedett. Ez meleg helyzet volt! - gondolta, majd magához ölelte

a szatyrot, és óvatosan kilibbent a virágok közül.

 A rét túl messze van!
tündér/ány igyekezett továbbra, is láthatatlan maradni. Elbújt egy eresz­

csatorna mögött, aztán, átrepült egy aranyeső fölött; szépen gondozott

kerti virágok \eve\én pikent, majd átcikázott egy e\vadu\t kerten. Ha ember közeledett,

a virágok közé röppent, ha állat kutatta a nyomát, a gyümölcsfák ágaiba kapaszkodott.

Meg kell hagyni, ügyesen csinálta! Ugyanakkor egyre nehezebbnek érezte a karján a

föszatyrot. Nem lesz semmi baj, hazaérek vele időben! - biztatta magát, és átvette

a másik karjára. Újabb kert következett, gondosan nyírt pázsitját csak néhány magas

díszfö és egy csokorra való korbácsliliom tagolta. Bíborka a liliomokat célozta meg,
de röptében megint érezte, hogy fogy az ereje. Nagy nehezen beszállt a csillag alakú

virágokból álló füzérek közé, és lihegve ült le az egyik lilás növényre. Nem, hazáig nem
biztos, hogy eljutok! - gondolta. - De ha a rétre sikerül kiérnem, akkor már szólhatok
Olinának! Ő biztosan segíteni fog! Egy kicsit pihent, aztán összeszedte minden ere­

jét, és újabb szakaszt repült át. A japán díszfüvek után a kerítést vette célba. Ekkor

támadt egy kis szellő, és alaposan megcibálta a tündér szárnyait. Ide-oda csapódott,

míg egy cseresznyefa ágai között menedéket nem talált magának. A fuvallat elült, vagy

elszaladt, ki tudja - mindenesetre Bíborka kissé szédült, ahogy a fán kucorgott, és a

torkát is fájlalni kezdte. Ügy döntött, vár egy kicsit, hátha jobban lesz. Nem, ezúttal
nem volt szerencséje! (gyengeség kúszott a tagjaiba, és kifejezetten rosszul érezte
magát. Szedd, össze magad, Bíborka.! - gondolta, és elrugaszkodott az ágról. Újabb

kert fölött repült el, de olyan nehezére esett a repülés, hogy végül leereszkedett a
talajra, és egy ribizlibokor árnyékában lelt menedékre. Nem adhatom fel! - gondol­

ta, és erőt vett magán. Nekilódult, felemelkedett, átvánszorgott egy kerítés fölött, és

ismerős kertben találta magát: már az erdő szélén volt, ahol Olina barátnője lakott.

A kislány épp a kertben játszott, és Bíborkának nem volt már ereje, hogy elég gyorsan
elbújjon: egy pillanatra egymás szemébe néztek. Bíborka nagyon megijedt, és ettől a

maradék erő is elszállt a testéből; a füszatyor húzni kezdte lefelé, lejjebb és lejjebb...

A szegény tündér görcsösen fogta a táskát, és a saláták között földet ért.

- Bíborka! Mi történt veled? - kérdezte rémülten Zselyke, de a tündérlány nem

válaszolt. Zselyke a salátákhoz szaladt, és végre meglátta a szépséges tündért, ahogy

egy zöld levélen fekszik. - jaj, most hogy segítsek rajtad?

Bíborka meg sem tudott moccanni. Szeretett volna láthatatlanná válni, de tudta,

hogy már késő. Nem sikerült a küldetése, nem fog soha többé visszamenni a palo­

tába; Zselyke be fogja dugni egy gyufás skatulyába, és ország-világnak mutogatja...

A gondolattól könnyek szöktek a szemébe, és végigfolytak az arcán.

- Te sírsz? - Zselyke hangja is nagyon ijedt volt. - Bárcsak itt lenne Olina! O biz­
tosan tudja, hogy lehet segíteni a tündéreknek! Várj csak... A bíbor kasvirág! Hátha

a virágod segít!
 A kislány a tündér felé nyúlt; az apró lény összegömbölyödött, míg Zselyke a tőle

telhető legfinomabban a tenyerére emelte. Aztán a kislány elindult a ház felé. Végem
van! - gondolta Bíborka. Ám a gyermek nem ment be a házba; megállt a kasvirágok

mellett, és a halálra rémült tündért az egyik virágra ültette, apró hátát a sárgáspiros

gömbnek támasztotta.
- Ne haragudj, hogy engedély nélkül megérintettelek! Nagyon sajnálom! És most...

elmegyek, hogy ne zavarjalak! - Azzal megfordult, és csendesen bement a házba.

Vissza sem nézett.

Bíborka dermedten kuporgott a kasvirágon. Mindjárt kijön, hozza, a dobozt! -
gondolta keserűen. - Vagy most telefonál a többieknek, hogy jöjjön gyorsan mindenki,

aki tündért akar látni!

Bíborka elkeseredetten pihent a kasvirágon, és közben az történt vele, ami ilyenkor

mindig: múlni kezdett a fáradtsága, erő áramlott szét a tagjaiban. A ház csendes

volt, Zselyke nem mutatkozott. Lehet, hogy nem fog bántanif - kezdett reménykedni

a tündérlány. - Lehet, hogy tényleg segíteni akart?

Bíborka még egy ideig üldögélt a virágon, és egy idő után úgy érezte: készen áll
a repülésre. Óvatosan próbálgatni kezdte a szárnyait, majd körülrepülte a virágot.

Minden rendben! - gondolta, és nekilódult a rét felé.

 Vissza a palotába
nap már lejjebb ereszkedett; Olina aggodalmasan cikázott a virágok kö­

zött. Bíborkának már régen vissza kellett volna érnie! Vajon mi történt
vele? Az orbáncfű tündére elhagyta a biztonságot jelentő rétet, és az erdő széle felé

indult. A torkában dobogott a szíve, amikor észrevette: Bíborka közeledik! Végre! -

gondolta, és a tündérlányhoz repült.

- Bíborka! Nem esett bajod? Már nagyon vártalak!

Bíborka nagyon megörült kis barátjának.

- Olina, de jó, hogy itt vagy! Segíts, kérlek! Azt hittem, könnyebben elbírom majd

a csomagot, de nagyon elfáradtam!

Olina Bíborka mellé repült, megfogta a szatyor egyik
lét, és felvette Bíborka tempóját. Teljesen együtt repül­

tek, így már sokkal könnyebb volt vinni a virágfejet.

- Hogyhogy ilyen későn értél vissza? - kérdez­

te Olina.
- Az az igazság, hogy bajba kerültem. Messze
volt a kert, ahol rátaláltam a bíborkára, és visz-

szafelé megint teljesen elgyengültem.

 - De nem látott meg senki, ugye?
- Hát... sajnos nem tudtam észrevétlen maradni. Éppen Zselykéék kertjében voltam,

a barátnőd kinn volt az udvaron... és rám nézett!

Olina még nagyon jól emlékezett a pillanatra, amikor a kislány észrevette őt az

orbáncfű szirmán csücsülve. El tudta képzelni, mit érezhet most Bíborka!

- Tudod, Bíborka, Zselyke nem olyan, mint a többi kislány. Megérzi, ha a tündérek
a közelében vannak. Lellét is észrevette, engem is felfedezett a virágomon. De soha
nem bántott minket, és senkinek sem árulta el, hogy barátok vagyunk!

Bíborkát megnyugtatták Olina szavai.

- Tudod, mi történt? Teljesen elgyengültem, a salátaleveleken értem földet... ő oda­

jött, felemelt... azt hittem, bántani fog, de nem: átvitt a kasvirágra, és leültetett egy

sziromra!
- Átvitt a kasvirágra? Milyen okos ez a Zselyke! Nem hiába beszélgettünk annyit

a gyógynövényekről! Megértette! De jó!

Bíborka semmit sem értett Olina lerendezéséből.

- Mit értett meg Zselyke?

- Hát azt, hogy rajtunk leginkább a saját virágunk tud segíteni! Rajtam az orbáncfű,

rajtad a bíbor kasvirág, Lellén a levendula, Cinellán meg a citromfű!

 Mire mindezt megbeszélték, megérkeztek a palotához. Bíborka a kapura mutatott

a varázspálcájával:
Cickafarkfű, zsálya, akác, édes mézet árulj,
Tündérpalota kapuja, arra kérlek, tárulj!

A kapu úgy nyílt ki, mint amit egy lát­

hatatlan rugó mozgat.

- Nahát, Bíborka, ezt meg hogy csinálod?
Ám a válaszra már nem jutott idő, mert

a kapunál Herba anyó várta az érkezőket.

- Tündérkéim, de jó, hogy megjöttetek! Lá­

tom, Bíborka, sikerült teljesítened a küldetést,

köszönöm szépen a virágot! Most pedig gyer­

tek gyorsan az ebédlőbe, hiszen már biztosan

nagyon megéheztetek!

Ebben az anyó nem tévedett. A két lány az

étkezőbe repült, és jó étvággyal megvacsoráztak.

 Mi lehet Zselykével?
íborka örült, hogy a különleges kaland jól végződött, de azért nem dicse­

kedett vele, hogy Zselyke meglátta őt a kertben. Olina pedig tudott tit­

kot tartani - na persze, hiszen ő sem akarta szétkürtölni, hogy Zselyke a barátnője!

Vacsora után kirepültek a társalgóba, és inkább arra fordították a figyelmüket, miért

kellett Herba anyónak a bíborka. Az anyó éppen erről beszélt a többieknek.

- ...Vendéget várok, és egy különleges teát szeretnék főzni. Kis gömböket fogok ké­
szíteni, amikből a pohárban virágfüzér bomlik ki. Egyik a holdra emlékeztet, a másik

egy virágzó bokor... Nagyon-nagyon szépek!

A tündérek ámulva hallgatták. Herba anyó valóban találkozott olykor távoli roko­

naival, és ilyenkor mindig csodálatos varázslatokat hajtott végre, amik a vendéget is,

a tündérlánykákat is ámulatba ejtették.

- De jó, hogy az anyó ennyi mindent tud! - súgta Olina Bíborkának. - Bárcsak

én is képes lennék ilyen varázslatokra!

- Alig várom, hogy elkészüljön a varázsgömbökkel! - súgta Bíborka, aztán mindket­
ten a hálótermekbe repültek. Elalvás előtt Bíborka még sokáig gondolt Zselykére. Ked­

ves volt tőle, hogy nem bántotta! Biztos nagyon kíváncsi volt az ismeretlen tündérre,

mégis ott tudta hagyni egyedül, hogy összeszedhesse magát, és haza tudjon repülni.
 Másnap hamar a rétre repült, és mivel mindent rendben talált, Zselykéék kertje

felé vette az irányt. Hosszú ideig ott maradt, de a kislány nem mutatkozott. A kö­

vetkező napon újra megpróbálta, de akkor sem járt sikerrel. Mikor harmadszor is

eredménytelenül leselkedett, már kezdett aggódni. Mi történhetett Zselykével?1

 Az aggodalmát megosztotta Ólmával is.
- Nem tudom, mi történhetett - felelte a sárga ruhás tündérlány. - Zselyke min­

dennap ki szokott jönni a rétre, és most én sem találkoztam vele. A legjobb lesz,

ha utánajárok!

Olina elrepült. A két tündér csak délután találkozott újra. Olina kifulladva hup­

pant le Bíborka mellé a kasvirág tányérjára.

- Jól sejtettük. Zselyke megbetegedett. Megfázott, lázas, és ágyban fekszik. A nagy­

mamája vigyáz rá, főzött neki kamillateát...

- Olina! Kasvirágot is kellene adni neki, attól sokkal hamarabb meg fog gyógyulni!

- Biztos vagy benne?

- Egészen biztos! Hiszen naponta tapasztalom a jó hatását! A gyerekeknek sem

árt, és pontosan ilyen helyzetekben van rá a legnagyobb szükség!

Olina Bíborka szemébe nézett.

- Holnap megmondom neki! Ne aggódj, meggyógyítjuk Zselykét!
Bíborka hálásan nézett rá. Bárcsak tudnának segíteni! Bárcsak, bárcsak viszo­

nozhatná Zselykének a kedvességét!

 Varázsfőzetek
ásnap korán reggel kirepültek a tündérek a rétre. Megint borult idő
L volt, mint már annyiszor ebben az évben; Olina Zselykéék háza felé
vitorlázott, Bíborka pedig a szokásos ellenőrzéseket végezte. Ám hiába igyekezett a

kasvirágra koncentrálni, időről időre azon kapta magát, hogy a rét széle felé sandít.

Vajon mikor ér már vissza Olina?

Épp egy apró pillangó mellett gubbasztott, aki megszédült egy fuvallattól és a kas­

virágra telepedett pihenni, amikor meglátta Olina alakját a távolban. Csakhogy végre

visszajött! - gondolta, és elébe sietett.

- Sikerült elmondanod neki?

- Igen! Sőt, azt is hallottam még, amikor továbbadta az üzenetedet a nagymamá­

jának!
- És?

- És a nagymama azt mondta: tényleg így van, erre nem is gondoltam, tüstént

szedek néhány kasvirágot! Alig tudtam elbújni az ablakpárkányon... Szerencsére volt

ott egy cserép szegfű.

- Szegfű? Fehér? Vagy lila?
 - Öszibarackszínű! De az sem harmonizál igazán a sárga ruháimmal! - Mindket­

ten nevettek. így már jobban esett a napi munka, mindketten szívesebben szorgos­

kodtak a réten.
Este a palotában óriási volt az izgalom. Megérkezett Herba anyó vendége, egy
ősz hajú, mosolygós arcú tündér. Herba anyó túndérkéi csodálatos asztalt terítettek

az ebédlőben; mindenki előtt úvegtányér, úvegbögre állt, az asztalon színes csokrok

pompáztak, a teremben ínycsiklandó illatok szálltak. Az éhes túndérkék örömmel

kóstolgatták a pompás ételeket, de titokban mindenki a varázsgömbök érkezésére

várt. Mikor végeztek a finom falatokkal, az anyó jelt adott a segítő túndérlányoknak,

akik kancsókban forró vizet és egy nagy, letakart kosarat hoztak a terembe.

- Mivel készültél, Herba anyó? - kérdezte kíváncsian a vendég.

- Máris meglátod! - válaszolt titokzatosan az anyó. - Csak egy könnyű tea az

étkezés végén...
A tündérek soraiból izgatott morajlás hallatszott.
- No, azért egy kis varázslatot valóban tartogattam a számodra. Vegyél, kérlek,

egy gömböt a kosárból!

A vendég tündér kiemelt egy gömböcskét, a kezében forgatta, és nézegette.

- Mi van benne? - kérdezte aztán.

- Hogy pontosan melyiket választottad ki, azt magam sem tudom. Töltök neked
egy kis forró vizet; dobd, bele a gömböt, és meg­

látjuk, mi történik! - Herba anyó hangjában

huncutság bujkált.

A tündérlányok sejtették, hogy nagy meg­

lepetésben lesz részük, de senki sem számí­

tott arra, ami végül történt! A golyó lesüllyedt

a víz aljára, és rövid idő múlva nyílni kezdett,
mint egy virág. És valóban: szirmok, kelyhek bújt

elő belőle, és csodás formát öltöttek a pohár alj

volt, mint egy virágzó fa... A teremben meglepett kiáltások hallatszottak.

- Ez gyönyörű, Herba! - mondta a vendég meglepetten. - Csodálatos meglepe­

téssel készültél!
Az anyó elégedetten mosolygott, aztán megszólalt:
- Tündéreim! Mindenki vegyen egy gömböt a kosárból, és készítse el a maga teáját!

A lánykák alig várták, hogy sorra kerüljenek. Ki-ki forró vízbe dobta a maga göm-

böcskéjét, és izgatottan nézték, melyikből mi bomlik ki. Bíborka poharában egy apró

fehér virágkosárkából egy kecses bíborka bújt elő. Drága Herba anyó! - gondolta hálás
szívvel a kislány. - Ezt a meglepetést nekem készítetted! Most pedig azt kívánom,
hogy az a tea is varázsfozet legyen, amit Zselyke iszik! (gyógyító, erősítő csodaital!
 Minden jó, ha jó a...

töltött estéről még sokáig beszélgettek a tündérlányok. Am

óra elhozza a maga feladatait, így a következő napokon megint

a réten szorgoskodtak a gyógynövénytündérek. Gjalatea virágai hervadni kezdtek, a

levendulát kicsit megtépázta a szél, így a tündéreknek volt elég tennivalójuk. Pár nap

múlva Zseiyke is megjelent; Bíborka örömmel látta, hogy Olina beszélget vele.
Ezek szerint sikerült a varázslat! - örült Bíborka. Délután, mikor Zseiyke haza­

ment, meg is bizonyosodott róla, mert Olina átlibbent hozzá néhány szóra.

- Használt neki a kasvirágtea! - újságolta messziről. - Zselykének ízlett, és sokkal

gyorsabban meggyógyult, mint máskor!

- Nagyon örülök! - mondta Bíborka, és valóban azt érezte: ennél jobb hírt nem is

hallhatott volna. - Mást nem mondott?1

- Csak annyit, hogy nagyon bátor és erős tündér vagy. Reméli, hogy nem ijesztett

halálra, ja, és hogy gyönyörű a ruhád, de ezt te is tudod! - Azzal Olina visszaröp­
pent az orbáncfűhöz. Bíborka pillantása ekkor Gjalateára esett; a vörös hajú tündér­

lány aggodalmasan locsolgatta a galagonya tövét. Bíborka átröppent hozzá.

 - Segíthetek, Gjalatea?
- jaj, nem is tudom, Bíborka! Úgy elfáradtam... Pedig még távolabb is meg kellene

öntöznöm a bokrokat!
Bíborka átérezte Qalatea helyzetét, és már tudta, mit kell tennie.
- Qalatea, ülj le egy kicsit! jó lenne, ha meginnád ezt a teát, segíteni fog! - Azzal

egy bögre gőzölgő folyadékot varázsolt elő. - Ugye elfogadod?

Gjalatea hálásan nézett Bíborkára.

- Kasvirágtea? Még sosem kóstoltam... Hm, finom!
- Tudod, nekem segít, amikor gyenge vagyok... Ha
megittad, együtt is meglocsolhatjuk a növényedet!

A két lány egymás mellett ült a galagonya­

bokor egyik ágán. Gjalatea élvezettel kor­

tyolgatta az italt.

- Egészen felfrissültem tőle! - mond­

ta, mikor kiürült a bögréje. - Máskor is

készítesz nekem?

Bíborka felnevetett.
 - Hát persze, szívesen! Amikor csak szükséged, van rá!
Azzal nekiláttak a munkának. A réten mindenfelé tündérek szorgoskodtak; a mé­
hek zümmögve gyűjtögették a virágport, a pillangók élvezettel szívogatták a nektárt a

virágokból, a szöcskék hatalmas ugrásokkal járták be a förengeteget, az erdő szélén

madarak daloltak. Hiába volt olyan sokszor borult az idő, a nyár visszavonhatatla­

nul birtokba vette a természetet, örömmel és élettel töltött meg

mindent. Bíborka egész délután Gjalateának segített, de

már nem érezte fáradtnak magát a munkától.

Megtanultam végre, mi mindenre jó a bíbor kas­

virág - gondolta boldogan az apró tündérlány. -

Azt hiszem, tényleg jól választott a varázslat, és

én boldog vagyok, hogy a tündére lehetek!

Vége
 Tartalom
Ünnepi előkészületek ............................................... 7

A virágvarázslat ....................................................... 10
A kasvirág tündére................................................... 14

Milyen a kasvirág?..................................................... 19

Nem igazság!.............................................................. 23
Gjalagonyatea ............................................................. 28
Barátságok erdőn-mezőn ........................................ 33

A küldetés ................................................................. 39

Bújócska a kertben................................................... 45

A rét túl messze van! .............................................. 49

Vissza a palotába......................................................53
Mi lehet Zselykévelí ................................................. 57
Varázsfőzetek............................................................ 60

Minden jó, ha jó a....................................................... 64

 A VI RÁGTÜNDÉREK TITKAI

Közeledik a virágvarázslat ideje - de vajon mi lesz akkor, ha a tündérek a

nagy napon éppen betegek? Hogyan kaphat megfelelő segítőt egy gyógy­
növény, ha reggel még az sem biztos, hogy az összes tündérlány részt tud
venni a ceremónián? Szerencsére Herba anyó úrrá lesz a helyzeten. Ebben
az évben egy csodálatos szépségű virág tűnik fel a varázsgömbben, és Bí­
borka személyében kedves, lelkiismeretes támogatót kap. A tündérlány
sok új dolgot tanul meg a gyógynövények titkos világáról, és közben új
barátokat is szerez. A bíbor kasvirág ugyanúgy segíti Bíborkát a minden­
napokban, mint ahogy a kislány gondoskodik róla. A bűbájos mesék olva­
sása közben észrevétlenül ismerhetjük meg a gyógynövények gyógyhatását.

9 789634 ■ 037668