A szappanfafélék családjába tartozó vadgesztenye (latin nevén Aesculus hip-

pocastanum) balkáni eredetű, hosszú életű, 20-30 m magas növény, amelyet a

XVI. századtól Európa-szerte díszfaként ültetnek. Ágain tavasz elején jelennek
meg nagy, sötétbarna, enyves rügyei. Terebélyes lombkoronáját tenyeresen ösz-
szetett levelek alkotják. Májusban nyíló virágai tömött, kúp alakú összetett fürt­
virágzatot alkotnak. A fehér sziromleveleken kezdetben sárga, majd piros foltok
láthatók. Kevés virágban fordul elő bibe, a többségük csak porzókat tartalmaz.
A megtermékenyített virágokból fejlődő szúrós, zöld, gömb alakú toktermések­
ben októberben érnek meg a fényes, gesztenyebarna magok, amelyek gyógyásza­
ti szempontból értékes szaponin típusú anyagokat (pl. eszcint) tartalmaznak.
Ezek a vegyületek erősítik az erek falát, ezért alkalmazzák a gesztenyekivonatot
tartalmazó készítményeket visszértágulat megelőzésére és kezelésére.

A Magyar Qyógyszerésztudományi Társaság (MGjYT) (gyógynövény Szakosztálya 2023-

ban a vadgesztenyét választotta az év gyógynövényévé, amely gyógyhatása révén büsz­
kén viselheti egy éven át ezt a megtisztelő címet. Az Év gyógynövénye kezdeményezésről
és a vadgesztenyéről bővebb információ a http://evgyogynovenye.hu/ oldalon található.

Szakmai lektorok: Dr. Rédei Dóra, Dr. Csupor-Löffler Boglárka,

Dr. Tóth Barbara és Dr. Csupor Dezső
es
Mechler Anna meséje

Anna rajzaival
 Hajnali ébresztő
¡adó! - kiáltott bele a reggeli csendbe Gjalatea, a galagonya tündére. -

Mindenki jöjjön a trónterembe!

Vajon mi történhetett? Az emeleten a csarnokba hívó harangvirág csilingelt. A Tün­

dérpalota folyosóján az ágyból épp csak előmászott kócos tündérkék siettek az

emeleti helyiség felé. A gyógynövénytündérek épp olyan meglepetten és tanácstalanul

igyekeztek felfelé, mint a szürke ruhások, akik még nem kapták meg a saját egyéni
feladatukat. Valami nagyon különleges dolognak kellett történnie, hiszen még senki

sem reggelizett, a nap is épphogy csak előbújt - mi lehet az oka, hogy Herba anyó

ilyen korán összehívatta a palota összes lakóját?

A trónteremben izgatottan morajlott a tündérsereg, az anyó pedig sápadtan szállt

az emelvényhez.

- Tündérkéim! - szólította meg az álmukból felvert tündérlányokat. - Nagyon

sajnálom, hogy meg kellett szakítanom a pihenéseteket, de egy segélykérés futott be

hozzám pirkadatkor. A kastélykertbe kell repülnünk, amilyen gyorsan csak tudunk!

Bajban vannak a gesztenyefák!

Egyszerre mindenki beszélni kezdett. Szóval vészhelyzet van, és menni kell mi­
előbb, de hát a kastélykertbe, az emberek közé? Herba anyó felemelte a kezét, és

amikor újra lecsendesedett a tündércsapat, Folytatta.

- Nem veszélytelen a feladat. Pontosan nem is tudom, hogyan fogunk tudni segíte­

ni, de egy biztos: meg keli próbálnunk! Úgyhogy kérlek benneteket - fordult a szürke
ruhások felé -, készüljetek össze, és reggelizzetek meg minél előbb! Ti pedig - fordult

át a tarka ruhás virágtündérekhez - az ebédlőben szorgoskodjatok!

A gyógynövénytündérek meglepetten néztek egymásra.

- Na de Herba anyó - szólalt meg aztán Lelle, a levendula tündére -, minket nem

viszel magaddal?
- Sajnos benneteket nem vihetlek - válaszolta Herba anyó. - Amint már mondtam,

a kastélykertbe kell mennünk, és ti már nem vagytok láthatatlanok az emberi szemek

számára. A szürke ruhás leánykáim fognak segíteni, így is kérdés a számomra, hogy

mit tehetünk a faóriásokért...

- Herba anyó, mi nagyon óvatosak leszünk! - próbálkozott Nádin. - Olinával már

egyszer jártunk ott...

- Tudom, amikor fagyöngyöt gyűjtöttetek a kérésemre. De ennek most a fele sem

tréfa. Mindenki tegye, amit kértem tőle, méghozzá minél gyorsabban!

A szürke ruhások csoportjából kivált egy sudár, gesztenyebarna hajú tündérlány.

 - Nosza, mire várunk? Együnk valamit, aztán irány a kastélypark!
A többiek talán kevesebb lendülettel, de végül szintén az ebédlő és a hálószobák

felé vették az irányt. Lelle és Nádin kissé duzzogva várta, míg kiürül a terem. Herba
anyó hozzájuk röppent.

- Higgyétek el, a legszívesebben most is titeket kértelek volna erre a fontos és sür­

gős feladatra, de nem tehetem. Így is kockázatos...

Bíborka, Kamilla és Cili azonnal az ebédlő felé vitorlázott, hogy az anyó kéré­

sének megfelelően segédkezzenek a reggeliosztásban. Olina Cinellával pusmogott a

sarokban, de aztán - röviddel Herba anyó után - ők is elhagyták a tróntermet. Már

csak a két lila ruhás tündérlány maradt a helyiségben.

- Kíváncsi leszek, mire megy velük - szűrte a fogai

között Lelle, még mindig dühösen. - Különben is,

tudunk mi vigyázni magunkra!

Nádin, a fekete nadálytő gömbölyded tündére

megvonta a vállát.

- Ha az anyó így akarja, biztosan megvan

rá az oka. Gjyere, együnk inkább mi is valami

finomat! - mondta, és a többiek után reppent.

 Veszélyben a gesztenyefák

szürke ruhás tündérlányok a tőlük telhető leggyorsabban összekészültek.

A parkba induló csapat nagyobb része már a kapunál toporgott.

- Nem hiszem el, hogy még mindig nincs itt mindenki! - mondta türelmetlenül a

gesztenyebarna tündérlány. - Induljunk már!

Herba anyó ekkor libbent a kijárathoz.

- Türelem, leánykám, rövidesen indulunk! Mindenki melegen öltözött? Elég hűvös

a reggel!
A lányok némelyike bólogatott. Páran igencsak álomittasan tántorogtak a kapu

mellett, de néhányan már azt találgatták, mi történhetett a gesztenyefákkal.

- Csak nem akarják kivágni őket?

- Biztos nem, hiszen olyan gyönyörűek...

- Valamilyen vegyszer ömölhetett rájuk?

- Aligha! Azon hogyan tudnánk segíteni?

A kérdezett tündér megvonta a vállát - erre senki sem tudott válaszolni. Tulaj­

donképpen pontosan ez volt a baj: el sem tudták képzelni, hogyan fognak segíteni.
Szerencsére nem volt több idő ezen töprengeni, mert megérkeztek a többiek, Herba

anyó a kapunyitó varázslattal félrehúzta a két nagy, nehéz kapuszárnyat, és kirepül­

tek a tavaszvégi reggel hűvösébe. Többen borzongva húzták magukon szorosabbra

a pulóvert vagy a kabátkát; az álom mostanra mindenkinek a szemébó'l kiröppent.

Az emberi szemek számára láthatatlan csapat hangtalanul szállt a kastélykert

felé, és már messziró'l megérezték, hogy valami nincsen rendben. A gesztenyék körül

szinte pezsgett a levegő: apró élőlények nyüzsögtek a törzseken, az ágakon, a nemrég

kibomlott összetett fúrtvirágzatokon.

- Sejtettem! - szólalt meg Herba anyó halkan. - Nálunk is megjelentek az akná-

zómolyok!

A tündérlányok döbbenten néztek az anyóra.

- Azok meg micsodák? - kérdezte elkerekedett szemmel az egyikük.

- Látjátok ott, a törzsön felfelé igyekvő lepkéket? Ok azok! Úgy látszik, a kifejlett

bábok átteleltek a lehullott levelekben. Most előbújtak a lepkék, és épp felmennek a

fákra, hogy újabb petéket rakjanak a levelekre.

- És... a levelekkel mi történik? - kérdezte megszeppenve egy másik tündér.

- Ha kikelnek a lárvák, belerágják magukat a levelek bőrszövete alá. Ott élnek, fej­

lődnek, miközben...
 - ...pusztítják a gesztenye leveleit! - vágott közbe a gesztenyebarna tündér. A sze­
mét elfutotta a könny. - Anyó, tennünk kell valamit, ezt nem hagyhatjuk!

Herba anyó felmérte a lehetőségeket, és két részre osztotta a csapatot.

- Ti nézzétek meg a levelek fonákját, és szedjétek le róluk a petéket! Vigyétek őket

a száraz levélkupacokhoz! - indította útnak az első csapatot. - Ti pedig fogjatok

a kezetekbe gallyakat és száraz leveleket, és kergessétek el a lepkéket a törzsekről

és az ágakról!
A lányok azonnal munkához láttak. A tavalyi levelek kupacba gyűjtve várakoz­
tak a kastélykert egyik sarkában; a petéket ide hordták a tündérek. Az anyó időről

időre odarebbent, és a varázspálcájával eltüntette őket.

A gesztenyebarna hajú tündérlány a lepkékkel viaskodók csoportjába került.

- Nem mentek innen? - söpörte le a fáról a rovarokat. - Ne bántsátok a gesz­

tenyéket!
A heves mozdulatoktól a lepkék egy része megszédült és lepotyogott, mások

távolabb repültek és - egyelőre - nem háborgatták a gesztenyefákat. A tün­

dérlány mégis úgy érezte, hogy nem ez a megoldás. Elkeseredetten reppent

Herba anyóhoz.
- Anyó, azt hiszem, nem fogjuk tudni távol tartani a lepkéket a gesztenyefáktól.
Annyian vannak! A fák olyan óriásiak! Ha elkergetjük őket, máshol fognak újból pró­

bálkozni! Mást kellene kitalálnunk!

Az anyó érdeklődve nézte a felhevült tündérlányt.

- Mire gondolsz, gyermekem?

- Pontosan nem tudom... Kellene a fáknak valamiféle védőoltás!

- Védőoltás?
- Igen! A kéreg alá kellene juttatni egy olyan anyagot, amitől a molylepkék elmen­

nek. Amitől nem lesz kedvük odatenni a petéiket, mert... tudom is én, rossz a szaga,

az íze, vagy ragacsos lesz a faág!

Herba anyó elgondolkodott.

- Tündérem, ez egy nagyon jó ötlet. De szükségem lesz hozzá mindannyiótokra!

Segítesz összehívni a társnőidet?

A tündérlány gyorsan bólintott, majd elröppent, hogy összegyűjtse a faóriások

körül szorgoskodó lánykákat.

 Varázslat a kastélykertben

erba anyó hívó szava még a legtávolabbi gesztenyefánál tevékenykedő'

tündérekhez is eljutott. Mindannyian az épülethez legközelebb eső

vadgesztenye alsó ágaira siettek - itt találták Herba anyót a már összegyűlt tündé­
rekkel.

- Itt vagytok, lánykáim? - nézett végig az anyó a tündéreken. - Az egyik társnőtök

azt javasolta, hogy juttassunk valamilyen anyagot a gesztenyefa kérge alá, ami elveszi

a lárvák kedvét a levelek szétrágásától. Sőt, az aknázómolyok kedvét is a peterakás­

tól. A varázslat csak akkor fog működni, ha mindannyian összefogunk.

- Segítünk! Persze! - hangzott innen is, onnan is.

- Gjyertek, fogjuk körbe a fát! - mondta az anyó, és lejjebb röppent. A fa körül

néhány pillanat múlva egy apró tündérkékből álló gyűrű lebegett.

- Fogjátok meg egymás kezét! - utasította a lányokat az anyó. - Ti pedig tegyétek

a vállamra a kezeteket! - mondta a közvetlenül mellette állóknak.

A lányok ezzel bezárták a kört. Az anyó lehunyt szemmel koncentrált, a pálcáját két

kézzel a fatörzsre szögezte. Kis idő múlva megremegett a karja, végül fehér fény lövellt
ki a pálcából, és egy injekciós tű mintájára lyukat ütött a kérgen. A fény egyenesen
a kéreg alá szaladt, látni lehetett, ahogy végigfut a törzsön, végül szétoszlott, eltűnt.

- Gjyorsan, menjünk a következő fához! - szólította fel a tündéreket az anyó.

A tündérek átiibbentek a szomszédos vadgesztenyéhez. Itt ismét gyűrűt alkottak

a fa körül, az anyó a kéregre szegezett pálcával koncentrált, majd megismétlődött,

ami előzőleg történt. Fénynyaláb tört elő a pálcából, a kéreg alá szaladt, és először
szemmel láthatóan, később láthatatlanul áradt szét a fában, annak törzsében, nagy

zöld leveleiben, bokrétás fehér virágaiban. Az anyó fáradtabbnak tűnt, mint az első

varázslat után.
- gyermekeim, muszáj az összes fának védel­

met nyújtanunk, úgyhogy gyertek oda, a

következő gesztenyefához!
Újabb gyűrű, újabb fehér fény­

injekció, minden megismétlődött

- Herba anyó ha lehet, még fárad­

tabbnak látszott a végén.

 - Anyó, nem lesz ebből baj? - kérdezte ag­

gódva az egyik tündérlány.

- Ne félts engem, leánykám! - mosoly­

gott rá fáradtan. - Meg kell mentenünk a

fáinkat, ennél most semmi sem fontosabb!

Mire a hetedik, a legutolsó faóriás is

megkapta a maga védőoltását, az anyó

teljesen kimerült.
- Egy kicsit most pihennem kell - mondta

halkan. - Szedjétek össze a maradék petéket,

addig én leülök erre az ágra!

Ekkor - mintha a semmiből lépett volna elő - Bíborka,
a bíbor kasvirág tündére telepedett az anyó mellé.
- Herba anyó, ügy látom, borzasztóan legyengültél! Máris készítek neked egy teát!

- Azzal elővarázsolt egy csésze gőzölgő kasvirágfőzetet.

- Bíborka! Észre sem vettem, hogy itt vagy! Ezek szerint már nagyon ügyesen jársz

az emberlakta területen. - Herba anyó elvette a felé nyújtott csészét. - Köszönöm

szépen, igazán jól fog esni most egy kis immunerősítés.

 a»K ..v ■ ^' -■-:/
b
¿8|1| ■x^ v*ù ^'- '
w
ilßi
te.-rpig .' JS
• -

i .-
 Az anyó belekortyoit a főzetbe, és elgondolkodva nézett a tündérlányra.

- A többiek is itt vannak a kastélykertben?

Bíborka szelíden válaszolt:

- Ne aggódj, anyó, mindannyian engedelmeskedtek a kérésednek, elpakoltuk az

edényeket, és most kinn vannak a réten. Egyedül én repültem tovább, hiszen tudod,

a kasvirágot inkább a kertekben találom, mintsem a mezőn. Nézd csak, idén ide, a

parkba is ültettek egy ágyásra valót!

A színátmenetes ruhácskában pompázó virágtündér boldogan mutatott a kastély

felé, ahol egy ágyásban már bimbózni kezdett a védence. Herba anyó komótosan

kortyolgatta a teát, és érezte, ahogy az erő átjárja a testét.

- Bíborka, a legjobbkor jöttél. Büszke vagyok rá, hogy ilyen okosak és jószívűek a

tündéreim!
Azzal magához ölelte a tündérlányt.
 Készülődés a virágvarázslatra

délutánt mindannyian a kastélykertben töltötték; a kéreg alá juttatott

k anyag ugyan védelmet ígért a fáknak, de még mindig ott voltak a már

lerakott peték és az ágakon masírozó lepkék. A tündérek alaposan elfáradtak a mun­

kában, és már szürkült az ég alja, amikor végre visszarepültek a palotába.

A virágtündérek kissé bosszúsan, ugyanakkor kíváncsian fogadták az érkező csa-

- No, sikerült megbirkózni a feladattal? - kérdezte Cinella, az izgága citromfötündér.

Herba anyó fáradtan nézett a tündérlányra.

- Talán igen - válaszolta tétován. - Aknázómolyok támadtak a vadgesztenyék­

re, mi pedig megpróbáltuk visszajuttatni a kártevőket az eredeti élőhelyükre. Sőt:

mindegyik fa kapott egy injekciót, így remélhetőleg ellenállóbbak lesznek a jövőben.

Cinella megvonta a vállát - ha sikerült, akkor minden rendben. Atreppent az

ebédlőbe, ahol a színes ruhás tündérek már előkészítették a vacsorát. A kastély­

kertből érkező holtfáradt társaság kézmosás után az asztalokhoz telepedett, még

beszélgetni sem volt kedvük.

 Vacsora, után mindenki visszavonult a hálótermekbe, és a tündérek azon igyekez­

tek, hogy minél előbb be tudjanak bújni az ágyacskákba.

- Milyen furcsa volt ez a nap! - mondta az egyikük, miközben a párnáját igazgat­
ta. - Idén még nem is volt virágvarázslat, és máris ilyen komoly segítségre szorult

egy növény!
- És nem is akármelyik! - folytatta egy másik lányka. - Ki gondolná, hogy ezek a

hatalmas fák is bajba kerülhetnek!

- Azt tudja valaki, hogy hány évesek? - kérdezte egy hang a sarokból.
- Körülbelül száznyolcvan - válaszolta egy kislány az ajtó mellől.
A szobában csend lett. Szóval körülbelül száznyolcvan...

rengeteg. Pedig milyen védtelennek látszottak ezek

az idős növények a millió molylepkével szemben!

Hát sem az életkoruk, sem a gigantikus termetük

nem védi meg őket ezektől az apró támadóktól?

- Herba anyó azt mondta, hogy nálunk nincs

természetes ellensége az aknázómolyoknak. Hát

ez a baj! Mert ha lenne, akkor nem tudnának eny-

nyire elszaporodni.
 Ismét csend, telepedett rájuk. Ha itt nincs ter­

mészetes ellenségük, akkor nem ide tartoznak,

biztos csak később kerültek a kertjeinkbe. Vajon

miért a gesztenyefákat támadják meg? Leket, kogy

a gesztenyefák is máskonnan kerültek ide, csak ké­

sőbb? - töprengett a sudár tündérlány, aki olyan

keményen viaskodott a lepkékkel napközben.

- Kíváncsi leszek - törte meg a csendet végül egy

alacsony tündér hogy vajon melyik növényt választja ki a

virágvarázslat! Cseppet sem volnék meglepve, ha a vadgesztenye lenne az.

- A, kizárt! - kontrázott a mellette álló tündér. - Ki volna képes közülünk segít­

séget nyújtani egy ilyen óriási növénynek?

- Szerintem meg nagyon is lehetséges! - csattant fel sértődötten a gesztenyebarna

hajú tündérlány. - Láthattuk, hogy a vadgesztenyefák az aknázómolyokkal szemben

tehetetlenek. A segítségünk nélkül pár nap múlva kikelnének a peték, és elözönlenék

a lárvák a leveleket. Vagyis akár kicsik vagyunk, akár nem, csak mi tudunk segíteni.

- Úgy látom, te máris hűséges pártfogója lettél a gesztenyének! - gúnyolódott az

egyik tündér. - Elfelejtetted, hogy ezt mindannyian, közösen értük el? A virágva­
rázslaton pedig csak egy tündér kap feladatot, nem az összes! Szerintem egészen

más fog megjelenni a gömbben!

A teremben érezni lehetett a feszültséget. Ekkor, mintegy varázsütésre, Herba anyó

libbent a terembe.
- Tündérkéim, még nem oltottatok lámpát? Szeretném mindannyiótoknak megkö­

szönni ezt a hatékony, szorgalmas munkát! Dicséretet érdemeltek a buzgóságotokért,

a kitartásotokért. Azt hiszem, jó volna holnap is a kastélykertbe mennünk, hogy

ellenőrizzük a gesztenyefák állapotát! Ám valami másról is kell beszélnünk. A sok

tennivaló között nem is gondoltam rá, de rövidesen itt a virágvarázslat ideje. Ugye

nem felejtettétek el?

Hogy is lehetne elfelejteni, hogy közeleg az év legizgalmasabb napja? Az a csodá­

latos reggel, amikor felragyog a fénygömb, kirajzolódik benne egy virág képe, új nevet
és új ruhát kap valamelyik tündér? Ki ne várná azt a pillanatot, hátha idén éppen

ő lesz a szerencsés?
- Most pihenjetek, sok munka vár még bennünket a napokban, jó éjt, gyermekeim!

Herba anyó lágy hangja minden feszültséget feloldott; a lányok megbékélve és a

jóleső fáradtság örömével húzták magukra a takarót. Rövidesen mindenki elaludt.

 A virágvarázslat

>*1^''' /\ tavasz utolsó napjai hamar elszálltak; a tündérek rendszeresen ellenőrizték

vl ka gesztenyefákat, és örömmel látták, hogy a kártevó'k rohama alábbha­

gyott. A meleg érkeztével egyre több dolguk lett a virágtündéreknek. Kamilla örömmel

számolt be róla, hogy bimbóznak a réten a kamillák, Cili nem győzte számba venni
az új cickafarktöveket. Nádin feketenadálytő-krémet készített, Gjalatea galagonyabok­
rain kinyíltak a hófehér virágok. Bíborka ügyesen járt a kertekbe és a kastélyparkba,

Olina egy száraz orbáncfüvet locsolgatott. Lelle Cinellával mérte fel a levendula és a
citromfű állapotát. A szürke ruhások néhányszor még kirepültek a kastélyparkba, de
a nyár első napjának közeledtével egyre jobban erőt vett rajtuk az izgatottság. Végül
felvirradt a várva várt nap; gyorsan megreggeliztek, majd mindenki a trónterem felé

igyekezett. Vajon kit választ a varázslat?

- Menjünk már, mindjárt kezdődik! - türelmetlenkedett a gesztenyebarna hajú

tündérlány, és majdnem lelökte a tálcákat.

- Várj már egy kicsit, ne rohanj! - próbálta megfékezni Nádin, aki jól emlékezett
arra a napra, amikor ő kapta meg a feladatát: reggeli közben még a leesett zsemléket
szedegette össze az asztal alatt. - Herba anyó úgyis csak az első napsugár megje­

lenésekor kezdi el a varázslatot!

A gesztenyehajú tündérrel nem lehetett bírni. Szárnyra kapott, és szinte feldön­

tötte az éppen érkezőket, amikor kilibbent a trónteremből.

- Szegény már szörnyen türelmetlen - mosolyodott el Olina.

- Nem csoda, az utóbbi időben annyi minden történt, nem is volt idejük rendesen

felkészülni... - védte Cinella.

- Az biztos, hogy mi sem unatkoztunk - karolt a társnőibe Bíborka -, de most
már én is igen kíváncsi vagyok, kit választ idén a varázslat, úgyhogy mehetünk?
Mindannyian befejezték a reggelit, kényelmesen felrepültek a trónterembe. Egy ke­

veset még várni kellett Herba anyó érkezésére.

- Mire várunk? Kezdjük már el! - elégedetlenkedett a gesztenyebarna tündérlány.
Ekkor az utolsó tündérkék is bereppentek, majd feltűnt Herba anyó. Épp csak végig­

futtatta a szemét a tündéreken, és már fel is ragyogott az első napsugár.

- Tündérkéim, itt a nyár első napja; lássuk, melyik növényünk kap pártfogót!
Tapintani lehetett a feszültséget, amikor az anyó elővarázsolta a fénygömböt. Rá­

adásul idén olyan furcsán áramlottak a színek; ki látott már benne egyszerre kéket,
zöldet, lilát, sárgát és barnát? Aztán a kékek és a lilák is eltűntek, maradt a zöld, a

barna, a fehér, egy kis piros, ami lassan alakot öltött...

 - A vadgesztenye! - sikkantott fel az egyik tündérlány. Igen, semmi kétség: az

óriási tenyérre emlékeztető zöld levelek, a nagyrészt fehér, de középütt pirosas-sár­

gás virágok, amik tornyos bokrétákba tömörülnek, valamint a tüskés burkok, amik a

magokat rejtik - ez bizony a vadgesztenye!

- Tudtam! - szólt határozottan a gesztenyebarna tündérlány. - De ki lesz a se­

gítője?
Herba anyó egyetlen rosszalló pillantására csend lett; hiszen épp az ünnepség zaj­
lik, igazán nem illik belekotyogni a ceremóniába! Az anyó a tündérlányokhoz lépett,
és óvatosan suhintott egyet a pálcájával. A tündérek még a lélegzetüket is visszafoj­

tották, és ekkor az egyikük ruhája színesedni kezdett!

- 0! - kiáltottak fel többen is. A varázslat a gesztenyebarna hajú, sudár, türel­

metlen tündérlányt választotta! A blúza és a szoknyája is bő szabású, fodros, fehér

ruhává alakult, méghozzá apró piros és halványsárga mintával. A haja két hosszú,
tömött fonatba csavarodott. Barna cipőcskéje fölött zöld harisnyát viselt, a szárnyai

halványbarna színben tündököltek. A válláról hosszú, barna köpeny lógott alá, és a

nyakába kötve egy zöld, gesztenyeburok szerű sapkát viselt.

Herba anyó elégedetten nézte a kislányt; jól emlékezett rá, hogy ő volt az, akinek

eszébe jutott a kéreg alá szúrt védőoltás.

- Már csak a nevedet kell megtudnunk!

 Az anyó elővarázsolt egy fénycsíkot, ami barnára színeződött, és ahogy az izga­
tott tündér hozzányúlt, fehér betűk jelentek meg rajta.

- Gjerti - olvasta halkan.

Hm, C^erti - ízlelgették a nevet a társnői is. Nem rossz! Van benne valami játékos­

ság, egy kis türelmetlenség, emlékeztet kicsit a gesztenyére, szóval Gjertihez igencsak

illik a név, amit kapott!

- (¿érti, legyél hűséges és gondos segítője a vadgesztenyének! Azt hiszem, már

eddig is felelősséget éreztél iránta, úgyhogy nem lesz nehéz dolgod. A virágvarázslat
ezennel véget ért.

A tündérek csapatokba verődve röppentek ki a trónteremből, (¿érti először bor­

zasztóan büszke volt rá, hogy ő kapott idén feladatot, de most, amikor jobban be­

legondolt, mi is vár rá, egy kissé megszeppent.

- Herba anyó - szólt félénken -, hogy fogom én ezt egyedül megoldani?

Az anyó rámosolygott.
- Cseppet se félj! Sosem leszel egyedül, itt vannak a társnőid is, én is. A saját
szemeddel láthattad, mekkora szüksége van a gesztenyefáknak a segítőre. Én egészen

biztos vagyok benne, hogy jól választott a varázslat. Most pedig gyere a kapuhoz,

megtanítom neked, hogyan tudod önállóan kinyitni és becsukni!

 Útban a rétre

érti úgy érezte magát, mintha egy filmet nézne, amiben hirtelen helyet

kellett cserélnie a főhőssel. Olyan türelmetlenül várta már a pillanatot,

feladatot bíznak rá, és most, hogy végre megkapta, egyáltalán nem

tudott örülni neki. Eszébe jutott, amit a többiek mondtak a hálóteremben; kicsi ő ah­

hoz, hogy több száz éves faóriásokat őrizzen... Biztos, hogy nem tévedés ez az egész?

Közben odaértek a kapuhoz. Herba anyó megállt, és Gjertire nézett.

- Azt hiszem, a köpenyre és a sapkára most még nem lesz szükséged. Nyugodtan
felakaszthatod őket ide, a fogasra. Ám az, hogy melegebb ruhát is kaptál, egy üze­

net a számodra, ugye tudod?

Gjerti eltöprengett. /Heg' csak ez hiányzott! Ha jól értem...
- A nyárbúcsúztató után, a hidegebb időben is ki kell majd repülnöm a fákhoz?

Herba anyó elégedetten mosolygott.

- Pontosan így van! A te küldetésed belenyúlik az őszbe, és biztos vagyok benne,

hogy hamar rá fogsz jönni, miért! A legjobb lesz, ha szárnyra kapsz, és meglátogatod

a fáidat. Ha ki szeretnél menni, akkor ezt a varázsigét kell mondanod:

 Tündérpalota kapuja, arra kérlek, tárulj!

Az anyó a kapura irányította a pálcáját, és miután elmondta a szavakat, a kapu

kinyílt.
- Ha kimentéi, akkor pedig így tudod bezárni magad után a palotát:

Levendula, hars, árnika, kinn a mezőn jártam,

Tündérpalota kapuja, csukódj be utánam!
 Az ajtó becsukódott. Gjertin úrrá lett a türelmetlenség, és azonnal ki akarta pró­

bálni őket.

- Anyó, akkor én most megyek is, jó?

Gjerti a kapura szegezte a pálcát, elmondta a varázsigét, és a kapu kivágódott.

- Csak óvatosan, Gjerti, van időd bőven! - korholta szelíden az anyó, ám a tün­

dérrel nem lehetett bírni. Kilibbent, elhadarta a kapuzáró varázsigét is - bumm, a

kapu becsapódott -, és sietve a rét felé röppent. Herba anyó rosszallóan csóválta a
fejét, aztán legyintett - majd megtanulja! -, végül a tanterem felé indult, hogy újabb

órát tartson a szürke ruhás tündéreknek.

Gjerti szállt, élvezte a szabadságot. A réten egy kutya szaladt keresztül; Gjerti

gyanútlanul átsuhant fölötte. A kutya csodálkozva vakkantott, és követte a szemével.

Szerencsére a gazdája épp nem volt a közelükben. Te jó ég, eszembe sem jutott, hogy
már nem vagyok láthatatlan! - gondolta a tündér, és óvatosabbra vette a repülését.

- Nem szabad ilyen közel mennem az emberekhez és az állatokhoz!

A gesztenye tündére a levendulák felé kanyarodott, amikor az eszébe jutott: hi­

szen gesztenyefák kizárólag a kastélykertben vannak a környéken, sehol másutt! Már

épp irányt változtatott volna, amikor Lelle észrevette őt, és integetni kezdett.

- Szia, Gjerti! Gjyere ide egy pillanatra!

 Gjerti engedelmesen odareppent.
- De jó, hogy látlak! Szép volt ma a varázslat. Persze amikor megjelent a gömbben
a gesztenye, már mindannyian sejtettük, hogy te leszel a kiválasztott...

- Igen? Miért? - kérdezte Gjerti csodálkozva.

- Komolyan kérdezed? - nézett a szemébe Lelle. - Hát kinek van még ilyen hosz-
szú, gesztenyebarna haja? És óriási gesztenyeszínű szemei? Különben is, Herba anyó

mesélte, hogy te találtad ki a védőoltást, amivel megmentettétek a gesztenyefákat.

A fele is elég lenne, hogy téged válasszanak erre a feladatra!

- Erre a szörnyen nagy feladatra... - sóhajtotta Gjerti.

- Nehogy kétségbe vond a képességeidet! A varázslat sosem téved. Ha a te ru­

hád színesedett ki, akkor te vagy erre mindannyiunk közül a legalkalmasabb. Tudod,

mit? Adok neked egy illatlabdát. A levendula olyan megnyugtató. Dörzsöld be vele

a homlokod, mielőtt fájni kezdene a fejed!

Gjerti hálásan vette át a labdát. Igaza van Herba anyónak, a társnőire mindig szá­
míthat! Vajon nekik is voltak rossz érzéseik, amikor gondozni kezdték a saját növé­

nyüket? Lelle már válaszolt is a ki nem mondott kérdésre:

- Amikor először repültem ki a rétre, fogalmam sem volt, mit kezdjek a levendulá­

val. Mára meg el sem tudom képzelni az életemet nélküle. Te is így leszel, meglátod!
 Gjerti közben bedörzsölte a homlokát, és nagyokat szippantott a kellemes, meg­
nyugtató illatból, ami a labdából áradt és körüilengte őt. Közben Bíborka vitorlázott

- (¿érti, örülök, hogy még itt talállak! - köszöntötte a kasvirág tündére. - Az én

virágom is a kastélykertben nő, mit szólnál, ha együtt repülnénk oda?

- 0, az nagyon jó lenne! Az előbb nem is gondoltam rá, hogy vigyáznom kellene...

- Láttam, láttam! - kacagott Bíborka. - Szegény kutya ott szűkölt, mert el sem

tudta képzelni, miféle csodabogár repült el fölötte!

Lelle is nevetett, (¿érti pedig boldognak és szerencsésnek érezte magát, amiért

ilyen kedves és segítőkész társnői vannak. Már nem érzett félelmet, csak egy kis tü­

relmetlenséget.
 Ismerkedés a gesztenyével

út további része eseménytelenül telt - Bíborka minden bokrot és minden

házat ismert már, tökéletesen tisztában volt a veszélyekkel, és ponto­

san tudta, hova lehet gyorsan elbújni. Gjerti irigykedve figyelte, aztán ez az irigység

átcsapott csodálatba.
- Bárcsak én is ilyen jól tudnék közlekedni! - sóhajtotta bánatosan.

Bíborka biztatóan mosolygott rá:

- Csak idő kérdése. Eleinte nekem is nagyon kellett figyelnem, sőt, egy alkalommal

úgy elgyengúltem, hogy egy kislány is észrevett.

- 0, és nem féltéi?
- De, nagyon! Szerencsére nem bántott. Tudod... már ismerte Olinát, így nem le­

pődött meg különösebben. Az volt a szerencsém, hogy arra is rájött: minden tündér
a saját növénye közelében van a legnagyobb biztonságban.
- És...?

- És odatett egy kasvirág szirmaira. Ahol aztán gyorsan összeszedtem magam.

Gjerti a hallottakat emésztette. Szóval egy kislány ismeri Olinát. Még jó, hogy Bí­

borkát nem zárta egy gyufaskatulyába!

 Közben megérkeztek a kastélykertbe.

- Odanézz, micsoda színek! - örült Bíborka, amikor meglátta a kasvirágokat. -

Hát nem gyönyörű?

Gjertinek el kellett ismernie: valóban csoda szép volt az ágyás. Akárcsak Bíborka a
maga színátmenetes ruhácskájában. Mégis: a gesztenyefák valahogy jobban vonzották.

- Tényleg nagyon szépek - válaszolta de most megnézem a gesztenyéket, rend­

ben? Később találkozunk!

Gjerti a legnagyobb faóriás felé reppent. Tavasszal pompázatosak a vadgesztenyék:

minden ágon egy egész bokréta csücsül. Ezért is nevezik őket bokrétafának. Gjerti­
nek rémlett, hogy Magyarországra a törökök hozták el a gesztenyét, ami a mai napig
díszfaként nő a kertekben, parkokban. Az erdőben hiába, is keresném - gondolta -,

legfeljebb egy-egy elkóborolt magból nőhetnek erdei gesztenyefák. A tündérlány fel­

röppent egy piramisszerű tömött fürt mellé, és alaposan szemügyre vette. Még em­
lékezett rá, hogy kora tavasszal ragadós, kúpos rügyeket látott az ágak végén; nyár
elejére már mindenütt az öt vagy hét fűrészes-fogas szélű levélkéből álló, tenyeresen

összetett levelek sorakoztak a gallyakon. A tündérlány szinte belebújt a piramis alakú

virágzatba; borzasztóan tetszett neki, hogy a virágokból kilógnak a nagyon hosszú

porzószárú, piros portokok. Ebben az évszakban jól látszottak a virágszirmok belső

részén a sárga, néhol már pirosló foltok is; messziről nézve itt-ott kissé rózsaszínesek
voltak a fákon a bokréták. Gjerti most arra koncentrált: melyik része lehet a gyógy­

hatású? Az ösztönei azt súgták: a levele is, a kérge is, de valami, ami igazán fontos,

most még hiányzik. A!/ lehet az? - töprengett. - Nem, a virágok nem gyógyítanak, ez

biztos. A gyökere sem. Akkor... akkor...

- Hát persze, a magja! - mondta ki hangosan. Ki ne ismerné a varázsgömböcské-

ket, a sok szúrós súndisznót, amik ősszel lepotyognak a fákról, a földön kinyílnak, és
előkerülnek belőlük a fényes, ragyogó vörösesbarna magok? Ez lesz az, a gesztenye

varázsereje a magokban rejtőzik! - gondolta boldogan, aztán lehervadt az arcáról a

mosoly. - A termés ősszel jelenik meg a fákon. Es most mégis mi az ördögöt fogok

addig csinálni?!?
Gjerti elszontyolodva lógázta a lábát az ágon. Szerencsére Bíborka épp a kertek

felé indult, és mielőtt elhagyta volna a kastélyparkot, a vadgesztenye tündére mellé

röppent az ágra.
- 0, milyen szépek ezek a virágbokréták közelről! - mondta elismerően. Gjerti

hallgatott. Bíborka csodálkozva nézett rá: - Mi az, te nem is örülsz?

- De, nagyon. Irtó jó dolog gyógynövénytündérnek lenni. Csak hát a gesztenye

ősszel hoz termést; és addig mégis mi a csodát fogok csinálni?

 Bíborka átérezte (¿érti szomorúságát.
- Ne csüggedj! Hiszen már eddig is rengeteg tennivaló akadt a növényed körül.
Figyelni fogod a molyok vonulását, néha lesöprögeted a virágport az ágakról... Eljön

hamar az ősz, meglátod!

- Csak tudod, Bíborka, én nem szeretek várni. Egy kicsit sem. Úgy is mondhat­

nám: utálok várakozni!

- Pedig, azt hiszem, muszáj lesz. Most el kell mennem a kertekbe, este találkozunk!
Bíborka elrepült, (¿érti duzzogva ücsörgött az ágon. /Muszáj lesz - csengett a
fülébe a kasvirág tündérének a hangja. - És ha én nem akarok?
 Hazaút a réten át

Gjerti minden csalódottsága, ellenére sem volt eseménytelen. Meg

hagyni, borzasztóan érdekes dolgokat lehet látni, ha az ember egy

egész napját arra szánja, hogy megismerjen egy fát. Gjerti végigrepült a törzs mentén,
és megállapította, hogy a kéreg szürkésbarna, itt-ott pikkelyekben leválik. Aztán vé­
gigsuhant az ágak mentén, gyönyörködött a gallyak útvesztőjében. Elhessegetett egy

eltévedt molylepkét. Megállt, hogy megérinthessen egy rombusz alakú levélkét, és

meglepetten vette észre, hogy a levél fonákján egy barna szőrpamacs éktelenkedik.

Kíváncsian arrébb reppent, és a többi levélen is talált ilyen szőrpamacsokat. Bebújt

egy napsütötte levél mögé, és nézte, hogyan festi zöldre az átszüremlő napsugara­
kat. Amikor megunta a levélbújócskát, a virágokra koncentrált. Megfigyelte, hogy nem

mind egyformák: a legtöbb virágban csak porzók vannak, némelyikben csak termők,

és akad olyan is, amiben mindkettő. A tündér gondolkodott egy kicsit, vajon mi lehet

ennek az oka. Aztán számolgatni kezdett, és rájött: ha minden egyes virágból tüs­
kés burkos mag fejlődne, a fa el sem bírná azt a rengeteg gesztenyét. A tündérlány
az áliára támasztotta a fejét, és sóvárogva gondolt a gesztenyékre. De jó lenne, ha

már termést hozna a fa! De hol van az még?1 Mennyit kell arra várni, várni, és várni?1
A nap már lejjebb ereszkedett, amikor Gjerti úgy gondolta: eleget látott, ideje vol­

na hazaindulni. Nagy lendülettel indult útnak, de aztán lelassított: figyelnie kell arra,

nehogy valaki meglássa. Ügyesen lavírozott bokortól bokorig, a kerítések takarásában

repült, míg az utca végén elérte végre az erdőt.

Egyenesen a rét felé vette az irányt. Már majdnem megérkezett, amikor visszahő­

költ: az orbáncfüvek közelében Olina egy kislánnyal beszélgetett. Szóval ő lesz az -

gondolta magában. - Olina barátnője, aki ismeri a tündéreket. Aki nem zárta skatu­
lyába Bíborkát. Gjerti nagyon kíváncsi lett a kislányra, ezért a fák tövében közelebb

repült. Egy kőrisfa mögül leste őket. A kislány hamarosan felszedelődzködött, és a

házak felé indult. Amikor már biztonságos távolságban volt, Gjerti Olinához röppent.
- Szóval ő a te barátnőd! - mondta kiismerhetetlen hanghordozással. Olina für­

készően nézett a szemébe: vajon mit gondolhat?

- Igen, Zseiyke a barátnőm. - Olina várakozóan nézett Gjertire.

- Bíborka mesélte, hogy ő is találkozott vele.

- Igen, Zseiyke segített Bíborkának, amikor rosszul lett.

- És nem félsz, hogy bajba kerülsz miatta?

 Olina elmosolyodott.

- Hát ettől egy cseppet sem félek. 0 egészen pontosan olyan, mint a tündérek,

csak nincsen szárnya. Képzeld, már akkor is érzékelte a jelenlétemet, amikor még

láthatatlan voltam!

Gjerti hallgatott. Azon töprengett, jó dolog-e az emberekkel barátkozni. A kislány

nem tűnt veszélyesnek, de sosem lehet tudni. Egy ideig kedves, aztán gondol egyet,

és elárulja a titkokat...
Olina mintha olvasott volna Gjerti gondolataiban.

- Zselyke soha nem árulna el bennünket. Annál sokkal régebben ismerjük és sze­
retjük egymást. Sőt: néha ő is megosztja velem a titkait, mint például az előbb... -

Olina átszellemült arcot vágott.

- Milyen titkot osztott meg veled? -

kérdezte Gjerti kíváncsian. - Nekem

elmondhatod, úgysem beszélek az

emberekkel...

Olina Gjertire nézett. Vajon ez

most egy burkolt sértés volt? Az

orbáncfű tündérének azonban nem

akaródzott megsértődnie. Gjerti még csak most ismerkedik a növényével, valószínű­
leg zavarja a sok új tudnivaló, a nehéz feladat... Biztosan szüksége van valakire, aki

bízik benne, és segíti őt.

- Neked elmondom. De csak neked, mert bízom benned. Képzeld el, hogy Zselyke

anyukája kisbabát vár! Vagyis valamikor ősszel Zselykének kistestvére fog születni.

A tündérek elhallgattak. A titok ott lebegett közöttük, és mindketten ízlelgették

a gondolatot: Zselyke anyukájának a testében egy magzat lakik, egy icipici emberke,

aki ősszel megszületik majd...

- És őszig mit csinál az anyukája?
- Hát... vár. Igyekszik ugyanúgy élni, mint eddig. Kicsit biztos többet pihen, és job­

ban vigyáz magára, de főként várakozik.

Gjerti nagyon át tudta érezni a helyzetet. Szóval csak vár, vár és várakozik. Pon­
tosan úgy, mint ő, aki szeretné már látni és bontogatni a gesztenye szúrós gömböcs-

kéit, ehelyett molylepkéket hesseget, és kúp alakú virágzatokat számlálgat. Maga sem
tudta megmagyarázni, miért, de hirtelen erős rokonszenvet érzett - így ismeretlenül

is - az anyuka iránt.
 Titkok a palotában

fen'IHr \ tündérlány hazaindult. A kapunál Gjerti szerette volna megmutatni,

k milyen jól megjegyezte a kapunyitó varázslatot, ezért meg sem várta,

míg Olina előveszi a pálcáját, hanem azonnal előkapta a sajátját, és elhadarta:

Cickafarkfű, zsálya, akác, édes mézet árulj,

Tündérpalota kapuja, arra kérlek, tárulj!

Bumm! A kapu kivágódott. Olina elképedve nézett Qertire, aztán megszólalt:

- Nem próbáltad még kicsit... türelmesebben? Simán kinyílik ám úgy is!

Gjerti mérgesen válaszolt:

- Valamit rosszul csináltam?

- Dehogyis - igyekezett megnyugtatni őt Olina -, csak arra gondoltam, lehetnél

egy kicsit óvatosabb. Figyelj csak!

Időközben elővette a varázspálcáját, és most elmondta a varázsigét:

Levendula, hárs, árnika, kinn a mezőn jártam,

Tündérpalota kapuja, csukódj be utánam!
i u
w
Jill, : .
K I
' V” u L
 A kapu lassan, tétován becsukódott. Most Qertin volt a sor, hogy csodálkozzon.

- Jé, te így szoktad becsukni?

Olina már nem válaszolhatott, mert Herba anyó röppent hozzájuk.
- Gjerti, Olina! De jó, hogy megjöttetek! Látom, Gjerti, már te is ügyesen kezeled

a kaput! Mossatok gyorsan kezet, és gyertek vacsorázni!

A tündérek így tettek, a nap során úgyis alaposan megéheztek. Gjerti elhatározta,

hogy vacsora után még felmegy a könyvtárba, hátha megtud valamit a növényéről.

Gjyorsan megvacsorázott hát, kilibegett az ebédlőből, és felfelé vette az irányt.

A könyvtárban aztán kicsit zavarba jött, hirtelenjében nem tudta, merre keresse a
megfelelő könyvet. Nagy szerencséjére épp a kezébe akadt egy kötet a fák eredetéről.

Gjyorsan fellapozta a gesztenyénél, és olvasni kezdte a fejezetet. Úgy elmerült benne,

hogy észre sem vette Cilit, aki az asztalához lépett.

- Szia, Gjerti! - szólította meg a cickafark tündére. Gjerti összerezzent.

- Jaj, Cili, észre sem vettelek, úgy elmerültem ebben a könyvben! Épp a gesztenyéről

olvasok. Arra emlékeztem, hogy a törökök hozták be Magyarországra a gesztenyét,

de arra már nem, hogy miért. Képzeld el, hogy a lovaikat gyógyították vele! Köptető

hatása van, a lovak köhögését vadgesztenyével kezelték.

- Ez tényleg nagyon érdekes - válaszolt Cili -, de egészen biztos, hogy az embe­

reknek is segít valamiben.

 Gjerti sóhajtott.
- Tudom. Vagy inkább: sejtem. De hogy miben,

arról egyelőre fogalmam sincs!

Cili a polchoz lépett.
- Miért nem nézed meg ebben a könyvben? Én

mindig belelapozok, ha valami nem jut az eszembe.

A zöldszemű tündérlány Gjerti mellé kuporodott.

pozta a tartalomjegyzéket, majd kikereste a gesztenyét. Együtt olvasták, amit találtak:
- A gesztenye javítja a sejtek közötti kapcsolatot. Az emberi testben a vér az

erekben folyik. Ha az erek fala megbetegszik, a vérben található víz átszivárog az ér­
falon, és a túloldalon összegyűlik. Ez a betegség, amelyet visszerességnek neveznek,

leggyakrabban a lábakban alakul ki. A visszeres láb megduzzad, feszül és fáj. Mivel
a gesztenye erősíti az erek falát, nem engedi, hogy a víz kiszivárogjon az erekből, így

csökkenti a duzzadást és a fájdalmat.

Egy darabig hallgattak. Gjerti megpróbálta maga elé képzelni, milyen is egy vize-

sedő láb: nem kívülről vizes, hanem belülről, vagyis feldagad.

- Tehát a gesztenye a visszeres és vizesedő lábak legjobb orvossága! - mondta

végül Cili diadalmasan.

Gjerti nagy szemeket meresztett rá.
 - Oké, így van. De mégis: nekem mi közöm ezekhez az ilyen-olyan lábakhoz???

Cili elhallgatott. Eddig valahogy úgy történt, hogy a tündérek mindig egy olyan

gyógynövényt pártfogoltak, ami az ő jellemükhöz, az ő problémájukhoz tartozott.

Tündér és gyógynövény kölcsönösen segítették egymást. Tévedett volna a varázslat?

- Nem tudom, Gjerti. Szerintem várj egy kicsit, egészen biztosan rá fogsz jönni,

hogy miért kaptad ezt a feladatot!

- Várjak, várjak, folyton csak várjak! - Gjerti szemei könnyekkel teltek meg. - De

mégis: mire? Miért kell nekem folyton várakoznom?

A tündérlány türelmetlenül felpattant, a széke feldőlt, és nagyot csattant a padlón.

Gjerti szárnyra kapott, és kiviharzott a könyvtárból. Majdnem fellökte Herba anyót,

aki a zajra az olvasóterem felé repült.

Cili döbbenten nézett utána.

- Mi történt Gjertivel, gyermekem? - kérdezte az anyó, amikor megérkezett.
- Nos... lehet, hogy megbántottam, nem tudom. - Cili közben felállította a széket,

és visszatette a helyére a könyvet. - Még nem tudja, miért kapta a feladatát, és na­

gyon elkeseríti, hogy várnia kell.

Az anyó titokzatosan mosolygott.

- Remélem, hamar megbékél. Az is lehet, hogy meg kell tanulnia várakozni.
 Várakozni, folyton várakozni

érti még másnap is háborgott, amikor a rétre indult. Ab' a csodát kezd­

jek a felpufíadt és megduzzadt lábakkal?1 Nekem aztán nincsenek ilyen

problémáim!'Utálom az egészet! - gondolta dühösen. Hiába mosolyogtak rá a réten

a többiek, épp csak intett Lekének, elhúzott Gjalatea mellett, elmormogott egy kö-

szönést Kamillának, és elszáguldott a kastélykert felé.

Amikor megérkezett a fákhoz, furcsa hangulat kerítette hatalmába. Az agg faóriá­
sok közelében egyszerűen elpárolgott a dühe. Úgy érezte, itt teljesen máshogy múlik

az idő. Mit számít egy nap, mit számít egy hét száznyolcvan évhez képest?
Gjerti leült az ágra, és a fejét a virágok közé hajtotta. Hirtelen olyan pöttömnek
érezte magát, mint még soha - hát ki is ő valójában? Miért nem képes türelmesen

várni, együtt lélegezni a védenceivel?

Úgy érezte, az eddig hatalmasnak látszó gondjai egészen eltörpültek, és már nem

is volt fontos, miért van itt. Egyszerűen csak elfogadta, hogy itt kell lennie. Mintha

egy labdává gyúrta volna az összes türelmetlenségét, az összes fájdalmát, és ez a

labda messzire gurult volna - nem töprengett többé a saját szerepén, csak gyönyör-
ködött a leveleken átszűrendő fényben, és várakozott. De mennyire más volt ez a

várakozás, mint az eddigiek!

Gjertit mintha kicserélték volna. Örömmel nézte napról napra, ahogy a bokréták
eivirágzanak. Őrizte a gesztenyék titkát, és mosolyogva számlálgatta, mennyi termés

lesz a lombok között. Naponta ellenőrizte, nem jelentkeznek-e valamerre a molyok;

a kéreg alá szúrt védőoltás hatásosnak bizonyult, a gigantikus fák fellélegezhettek.

A társnői is meglepődtek. Reggelente már nem suhant köszönés nélkül a kastély­

parkba; volt ideje egy-egy szóra megállni, és amíg a többiek krémet kevertek, teát
főztek vagy illóolajat préseltek a növényeikből, ő titokzatos arccal gondolt a tüskés

gömböcskékre, amik szemmel láthatóan napról napra növekedtek. Ahogy rövidültek

a forró nyári nappalok, és hosszabbodtak az esték, a termések egyre nagyobbra fej­

lődtek. Nyár végén már egy kicsit hűvösödött az idő is, és az egyik reggel Gjerti úgy

döntött, magára kanyarítja a köpenyt. /Még úgysem volt rajtam - gondolta. - Lám,
ennek is eljött az ideje, pedig milyen távolinak tűnt ez akkor, amikor kaptam!

A réten Olinába botlott. Az orbáncfű tündére fázósan kuporgott Nádin mellett a

fekete nadálytő egyik elvirágzott ágán.

- Gjerti, de jó, hogy téged is látni! - köszöntötte. Gjerti látta az arcán, hogy va­

lami nyomasztja a tündért.

 - Miért aggódsz? - kérdezte rögtön.
- Zselyke járt itt tegnap este, és nincs minden rendben az anyukájával. Dagadnak
a lábai, nehezen tud járni. Épp Nadint kérdeztem, hogy nem tudna-e adni egy kis

feketenadálytő-krémet.
- Adnék én nagyon szívesen - válaszolta a kissé duci, fekete hajú tündérlány -,

de az sajnos nem fog segíteni rajta. Ide valami más kellene!

- Bizony, és én pontosan tudom is, hogy micsoda! - vette át a szót Gjerti. - Zsely­

ke anyukájának vadgesztenyekrémre van szüksége!

Nádin és Olina kikerekedett szemmel néztek a vadgesz­

tenye tündérére.

- Vadgesztenyekrémre? Es te tudsz olyat készí­

teni?
- Most kezd érni a gesztenye. Megpróbálom! -
válaszolta vidáman Gjerti. - De azért nem bán­
nám, Nádin, ha megosztanád velem a tapaszta­

lataidat, hogy hogyan kell!

A kerekded tündérlány arca széles mosolyra

húzódott.

- Hát persze!
 Vadgesztenyekrém és szappan

adin Qertibe karolt, és leröppentek a fekete nadálytő gyökeréhez. Nádin

hosszasan ecsetelte, hogyan töri össze a gyökérdarabokat, hogyan ad

hozzá zsiradékot, hogyan keveri el az anyagokat, és hogyan tölti tégelyekbe a kész

krémet. Cjerti igyekezett megjegyezni a technikát, bár tudta, hogy az ő esetében kicsit
másként fognak működni a dolgok, hiszen a gesztenyének nem a gyökerét, hanem a

magját kell felhasználnia. Amikor végeztek, a gesztenyehajú tündér köszönetét mon­

dott, és a fázósan kuporgó Olinához fordult.

- Most elmegyek a kastélykertbe, és remélem, este már a krémmel együtt fogok

visszamenni a palotába!
Olina halványan elmosolyodott, és a saját növénye felé indult.

A kastélykertben Gjerti első dolga volt, hogy körülnézzen az ágakon: hol van a leg­

szebb érett vadgesztenye? Ahol a legnagyobb tüskés gömböt találta, megállapodott.

A varázspálcájával óvatosan elválasztotta a termést a szártól, és vigyázva felnyitotta.

Csoda szép, fényes gesztenye mosolygott rá, és Gjerti érezte a benne feszülő va-
rázserőt. Hogy várta már ezt a pillanatot! És most ahelyett, hogy örömmel dédelgetné
a legféltettebb kincset, amire úgy várt, bizony, munkához kell látnia!

Gjerti lehántotta a barna héjat, így láthatóvá vált a mag sárgásfehér belseje. A tün­

dérlány levágott egy kisebb darabot, és összetörte. Úgy érezte, alkoholt kell adnia

hozzá, ezért egy üvegcsében beáztatta a darabkákat. Egy kicsit várt, megszűrte a

kivonatot, aztán hozzákevert egy kis növényi zsiradékot. Miközben kavargatta az

anyagokat, megfogadta, hogy este utánanéz, melyik az, ami a vadgesztenye különle­

ges érfalvédő képességét okozza.

Délutánra elkészült a keverék. Bézsszíne volt, nem sikerült teljesen simára keverni,

és Gjerti alaposan összekente vele a köpenyét. Hát ezt meg hogyan fogom kimosni? -

bosszankodott. - Le kellett volna vennem, amíg elkészítettem a krémet.

Gjerti kibújt a köpenyből, ami a hirtelen mozdulat hatására leesett a fáról a földre.
A tündérlány egykedvűen röppent utána. A barna ruhadarab kis híján egy pocsolyában

landolt. Gjerti a karjára vette, amikor is egy gesztenye hullott a pocsolyába; a tüskés

gömb felrepedt, a mag kettétört, és körülötte a pocsolya tetején fehér hab jelent meg..

A tündér értetlenül nézte a pocsolyát. Vajon mitől habzik? Olyan, mintha szap­

panos víz lenne benne. Gjerti körbejárta a tócsát, és semmi mást nem látott a víz­
ben, csak néhány széttört gesztenyét. Az egyiket megfogta, és megmozgatta a vízben.
 A pocsolya teteje habot vetett. Szóval a

gesztenye olyan, mint egy szappan!

Márpedig ha olyan, mint egy szap­
pan, akkor lehet, hogy a köpenyt is

ki lehetne mosni vele!

A tündériány felgyűrte a ruhája

ujját, és nekilátott. A köpenyt meg­

forgatta a pocsolyában, és a piszkos
részeket alaposan megdörzsölte a gesz­
tenyével. A ruhadarab szemmel láthatóan

megszabadult a foltoktól. Gjerti elégedetten csa­

varta ki, és ráfektette egy faágra, hogy megszáradjon. Egy ideig várt - közben letisz­

togatta a krém készítéséhez használt eszközöket -, aztán a varázspálcájával meleg

fuvallatot támasztott, ami teljesen megszárította a köpenyét. Elégedetten nézegette,

aztán egy hirtelen mozdulattal magára kanyarította, és visszaindult a palotába.

 Még egy titok

érti Olinával megint a réten találkozott. Az orbáncfű tündére éppen

Zselykét várta, ezért borzasztóan megörült, amikor meglátta Cjertit

- Sikerrel jártál? - kiáltotta már messziről, amikor a vadgesztenye tündére a rétre

szállt a fák közül.

Cjerti mosolyogva reppent Olinához.
- Igen! Nézd! - A köpenye alól elővett egy tégelyt. - Ez az! - mondta büszkén.

Olina csodálkozva nézegette.

- Hát... jó. Nagyon köszönöm, hogy foglalkoztál vele! De biztosan ilyennek kell

lennie?
Gjerti sértődötten meredt Olinára.
- Talán nem tetszik? Nem muszáj használni!

Olina azonnal visszakozott:

- jaj, dehogy is, nem azért mondtam... Csak olyan furcsa a színe, és ezek a cso­

mók benne...
 - Őszintén szólva most először próbáltam vadgesztenyekrémet készíteni. Lehet,

hogy még nem tökéletes a technikám, de biztos lehetsz benne: a krém hatni fog. A va­
rázserő benne van, érzem. Ha nem bízol benne, ne add oda, de szerintem használna

a barátnőd anyukájának!
Tovább nem tudtak beszélgetni, mert a kislány alakja megjelent a fák között.
- Én megyek, majd meséld el, mi történt! - mondta gyorsan Gjerti, és már el is szállt.

A két tündér a vacsoránál találkozott legközelebb. Beszélni ott sem tudtak, mert
elég messze kerültek egymástól. Gjerti kérdőn meredt Olinára, az orbáncfű tündére

pedig felemelte a hüvelykujját.

A hálóterembe menet aztán a gesztenyebarna tündérlány alkalmat talált arra, hogy

négyszemközt szót válthassanak.

- Odaadtad?
- Igen, örült neki. Megkért, hogy köszönjem meg a nevében! Akkor most...

- Várunk - fejezte be a mondatot (¿érti. - Majd biztosan elmeséli a barátnőd,

használt-e a krém.
A lányok különváltak. Olina hosszan nézett (¿érti után, és azon tűnődött, meny­
nyire megváltozott. Már nem türelmetlenkedik annyiszor, és képes elfogadni, hogy

nem mindent lehet azonnal megoldani.

 A vadgesztenye tündére lefekvés előtt még a könyvtárba is beugrott. Egy ideig

keresgélt a könyvek között, és annak ellenére nem gurult méregbe, hogy nem találta

meg, amit keresett.

Ala/'c/ holnap - gondolta. - Nem sürgős.
Másnap Herba anyó segítségével aztán gyorsan kiderítette, amire még kíváncsi

volt: a vadgesztenye érvédő hatóanyaga az eszein nevű szaponin, és azért lehet a

maggal ruhát mosni, mert sok ilyet tartalmaz. A szaponinok a vízzel pontosan olyan
habot képeznek, mint a szappan. Nem véletlen, hogy a gesztenye a szappanfafélék

családjába tartozik!
- Hát ezért habzik tőle a pocsolya, és nagyon okos vagy, hogy rájöttél: ki lehet vele
mosni a ruhákat! - dicsérte Herba anyó a tündérlányt. - Gjerti, csodálatos, hogy így

megismerted a vadgesztenyét! Büszke vagyok rád!

Gjerti boldogan mosolygott.

- Köszönöm, Herba anyó! De most, ha nem bánod, mennék is a kastélykertbe...

- Menj csak! Már hűvösödnek a nappalok, de ha rendesen felöltözöl, még nyu­

godtan kimehetsz!

Gjerti ettől fogva rendszeresen viselte a köpenyt, és pár hét múlva a sapkát is a

fejére húzta, amikor elhagyta a palotát.

 Cjyermek születik

többiek egyre ritkábban merészkedtek ki az ősziesre forduló időben,

k ezért Gjerti nagyon meglepődött, amikor az egyik reggelen Olinával ta­

lálkozott a réten.

- Hát te mit keresel itt? Nem fázol?

Olina épp azon ügyködött, hogy tüzet gyújtson az embereknek épített tűzrakó-
helyen.

- De bizony fázom, úgyhogy segíts!

Ketten gyorsan összeraktak pár gallyacskát, Olina a varázspálcájával lángra is

lobbantotta őket.

- Nézd, mit kaptam Zselykétől! Szelídgesztenye. Megsütöm, hogy ne fázzak any-

nyira. Állítólag nagyon finom a magja. Persze te biztos ismered, hiszen gesztenye!

C^erti meglepetten nézte a lapos szelídgesztenyét.

- Nem, Olina, nem ismerem. Még sosem láttam. Igazság szerint ennek a geszte­

nyének semmi köze sincs a vadgesztenyéhez!

- Nincs? Pedig én azt hittem, legalábbis rokonok.

 - Nem, nem rokonok, csak a nevük hasonló. De mondd csak, mi járatban vagy a
réten ebben a hűvös időben?

A tűz hamar ellobbant, és Olina a parázsra tolta a gesztenyét.

- Zselyke miatt jöttem. Megígérte, hogy a tél beállta előtt egyszer még meglátogat,

ja, tényleg, talán még nem is mondtam: segített a krémed az anyukájának!

Gjerti büszkén mosolygott. Élete első kenőcse, és máris segített valakinek!

- Nagyon örülök! De miért akarsz találkozni vele még a tél előtt?

Olina megfordította a gesztenyét.

- Tudod, most már bármelyik pillanatban megszülethet a kistestvére. Az anyukája

az utolsó napokat számlálgatja, rövidesen világra jön a kisbaba!

A tündérek elhallgattak. Milyen csodálatosak azok a pillanatok, amikor letelnek

a várakozás órái! Gjerti felidézte, amikor először repült a kastélykertbe tavasszal.

A fehér bokréták között olyan távolinak tűnt az ősz, amikor megérnek és kinyílnak
a varázsgömböcskék. És íme, ez is eljött!

A gesztenye megsült. Nagyon jó illata volt! Olina kibontotta, és megkínálta Gjertit.

Elvezettel eszegették a finom, meleg magot.

- Milyen édes, zamatos! Köszönöm, hogy megkínáltál! - mondta Gjerti.

- Ez csak természetes. Örülök, hogy itt vagy velem!

 A beszélgetést sietős lábdobogás szakította félbe. Zselyke szaladt a rétre, egye­

nesen a túzrakóhoz. Gjerti ellibbent, és egy öreg tölgyfa ágára kuporodott. Onnan

figyelte Olinát és Zselykét.

A találkozás nem tartott sokáig. Zselyke pár perc múlva ahogy jött, el is szaladt.

Gjerti Olinához repült.

- Nos?
- Tegnap éjjel megszületett Zselyke kistestvére. Fiú lett, az a neve, hogy Barnabás!
A tündérlányok hallgattak, (¿érti megpróbálta elképzelni: ahogy a tüskés burkok
megrepednek, ügy az anyuka hasában is megrepedt a magzatburok; ahogy előbújnak

a barna gesztenyék, úgy előbújt Barna... Barnabás. A magok láthatóvá válnak, amikor

itt az ideje, és a magzat is láthatóvá, gyermekké válik, amikor eljön az ideje. Milyen

csodálatos dolog nem sürgetni semmit, hanem csak élni az életet!

Olina szedelődzködött.
- Azt hiszem, visszamegyek a palotába. Idén már nincs több dolgom a réten!

Gjerti úgy döntött, egyszer még körülrepüli a téli pihenésre készülő faóriásokat a

kastélyparkban. A védenceit, akik megtanították őt várni. Az apró tündérszív hálával

és szeretettel telt meg a hideg, őszi délelőttön.

 Tartalom
Hajnali ébresztő........................................................ j

Veszélyben a gesztenyefák..................................... io

Varázslat a kastélykertben..................................... 13

Készülődés a virágvarázslatra................................. 20

A virágvarázslat........................................................ 25

Útban a rétre............................................................... 50
Ismerkedés a gesztenyével....................................... 36

Hazaút a réten át................................................... 41

Titkok a palotában..................................................... 46
Várakozni, folyton várakozni................................. 31

Vadgesztenyekrém és szappan................................. 33
Még egy titok............................................................... 39

Gjyermek születik........................................................ 63
 Még be sem köszöntött a nyár első napja, de a tündéreknek
máris egy óriási feladattal kell megbirkózniuk: aknázómolyok
támadták meg a gesztenyefákat. A tündérlányok Herba anyó
segítségével felveszik a harcot a kártevőkkel.
Amikor eljön a várva várt virágvarázslat ideje, senki sem
lepődik meg: a varázsgömbben a gesztenye jelenik meg.
Gerti, a türelmetlen tündérlány kapja azt a hatalmas
feladatot, hogy a több száz éves gesztenyefák segítője legyen.
Vajon mit tehet egy aprócska tündér ezekért a hatalmas
faóriásokért? Milyen titkokra bukkan Gerti,
miközben ismerkedik a vadgesztenyével?

A csodás felfedezések során nemcsak egy szerethető

tündér kalandjait ismerhetik meg a gyerekek,
de a gesztenye gyógyító hatásáról is érdekes
információkat gyűjthetnek.

www.manokonyvek.hu

789635 843008