Shantel Tessier

THE RITUAL

A SZERTARTÁS
 A mű eredeti címe: The Ritual

Fordította: Márton Andrea

Copyright © 2021, Shantel Tessier

Hungarian Translation © 2024, Márton Andrea

Hungarian edition© Művelt Nép Könyvkiadó, 2023

Az e-book formátumot előállította:

www.bookandwalk.hu
 Én esküszöm.
Te esküszöl.
Mi esküszünk.

ZENÉK LISTÁJA

Make Hate to Me – Citizen Soldier

Needles – Seether
Like Lovers Do – Hey Violet
Numb – 8 Graves
Killing Me Slowly – Bad Wolves
Guest Room – Echos
I Don’t Give a Fuck – MISSIO, Zeale
Everybody Gets High – MISSIO
Taste of You – Rezz, Dove Cameron
Sick Like Me – In This Moment
Bad Intentions – Niykee Heaton
Mirrors – Natalia Kills, Migos, OG Parker
If You Want Love – NF
Broken – Lifehouse
Honesty – Halsey
Oh Lord – In This Moment
All The Time – Jeremih, Lil Wayne, Natasha Mosley
 FIGYELMEZTETÉS

Azok számára, akiknek ismeretlen a műfaj, szeretném jelezni, hogy

ez a dark romance a képzelet műve, és semmiképpen NEM hunyok
szemet a szereplők közötti bármiféle helyzet vagy cselekedet fölött.
Következzen a prológus, de ne feledjük: én szóltam. Aki NEM vakon
szeretne a mélybe ugrani, az olvassa el az alábbi, felkavaró
tartalomra vonatkozó figyelmeztetéseket:
A szerző megjegyzése:
Ebben az egész könyvben semmit sem szabad komolyan venni.
Szigorúan csupán a képzelet műve, és célja csakis a mocskos
gyönyörkeltés.
A Szertartás egyesek számára felkavaró tartalmú lehet.
A felkavaró tartalom többek között az alábbiakra is vonatkozhat:
erőszakos tartalom, beleegyezés nélküli közösülés,
megkérdőjelezhető beleegyezéssel történő közösülés, billogozás,
fantáziálás szexuális kényszerítésről, drog- és alkoholhasználat,
maszkok, légzéskontroll-játékok, kikötözés, emberrablás, anális
játékok.

Akinek kérdése van, nyugodtan írjon nekem e-mailt, és valaki – vagy

az egyik asszisztensem, vagy én – válaszol rá.
shanteltessierassistant@gmail.com

Amit érdemes tudni A Szertartás című könyvről:

Nem úgynevezett „fordított hárem”-regény
A történetet két különböző szemszögből olvashatjuk
Komoly túlzásokba eső férfi főhős
Birtokló és féltékeny férfi főhős
Egyetemi dark romance
 PROLÓGUS
L.O.R.D.

Egy Lord komolyan veszi esküjét. Csak a vér által kötelezi el magát
arra, hogy azokat szolgálja, akik teljes odaadást követelnek tőle.
Egy Lord a Láncolat igazi részének tekinti magát, a közösség
Oszlopának, hisz a Rendben, és tudja, hogy övé lesz a Diadal.
Egy Lordot be kell avatni ahhoz, hogy tag lehessen, de bármikor
bármilyen okkal el lehet távolítani. Ha túljut
a beavatás három fázisán, akkor örökre megismeri a hatalmat és a
vagyont. Azonban nem minden Lord egyforma. Egyesek erősebbek,
okosabbak, kiéhezettebbek a többieknél.
Feladatuk az, hogy kiderítsék, milyen messzire képesek elmenni a
hűség terén.
Elmennek a legvégsőkig, hogy bizonyítsák odaadásukat.
Hajlandók bebizonyítani elkötelezettségüket.
Egy áldozat sem elegendő, csak az életük.
A korlátokat kitoljuk, az erkölcsöket sutba dobjuk.
Egy Lord lehet bíró, esküdtszék és kivégző is. Senkiéhez nem
fogható hatalommal bír, ugyanúgy, akár a testvérei.
Ha sikerül a beavatás összes próbatételét kiállnia, akkor elnyeri
jutalmát – megkap egy Kiválasztottat. Ez a Kiválasztott lány az
ajándéka szolgálatáért.
 ELSŐ FEJEZET
BEAVATÁS
RYAT

HŰSÉG
Az első év a Barrington Egyetemen

A sötét, homályos szobában térdelek, húsz másik fiúval. Kezemet

bilincs fogja össze a hátam mögött. Pólóm tépett, és vér csöpög
felszakadt ajkamról. Lihegek, próbálok újra normálisan lélegezni, a
szívem vadul ver a mellkasomban. Alig hallok valamit a fülemben
dübörgő vértől, és erőteljesen izzadok.
Az éjszaka közepén rángattak ki az ágyunkból, hogy szolgálatukra
legyünk. Az elsőéves óráink két hét múlva kezdődnek a Barrington
Egyetemen, de már most ki kell mutatnunk hűségünket a Lordok
iránt.
„Mindig bizonyítanod kell a rátermettségedet” – mondotta egyszer
apám.
– Mindannyian kaptok egy küldetést – jelenti ki a férfi, aki fel-alá
járkál előttünk. Fekete bakancsa minden egyes lépésnél döngve
csapódik a betonpadlónak, a hangot visszaverik a falak. – Ölj vagy
megölnek. Hányan vagytok képesek teljesíteni?
– Én képes vagyok rá! – jelentem ki, és felszegem államat a
meleg és ragacsos levegőben. A verekedés után izzadság ül a
szemöldökömön. A küzdelmet megbundázták. Veszítened kell. A cél
az, hogy kifárasszanak. Hogy lássák, mennyit vagy képes adni
magadból. Milyen messzire vagy hajlandó elmenni. Én ügyeltem
arra, hogy megnyerjem a saját csatámat. Került, amibe került.
 A férfi úgy vigyorog rám, mintha tréfálnék.
– Ryat! Látom, nagyon magabiztos vagy!
– Pontosan tudom, mire vagyok képes – mondom fogcsikorgatva.
Nem szeretem, ha kételkednek bennem. Mindannyiunkat úgy
neveltek, hogy ez a végcélunk: Lordnak lenni.
A vagyonunk által tartunk ott, ahol tartunk.
Mégis, mire mindennek vége, az elszántságunk fog meg-­
különböztetni minket egymástól.
A férfi a balomon álló srácra pillant, majd bólint. A fiú mögém lép,
és a pólóm hátát megragadva felállít. Leoldja a bilincset, én pedig
áthúzom a fejemen a szétszaggatott pólót, majd kezemet az oldalam
mellé ejtem, holott legszívesebben megdörzsölném sajgó csuklómat.
Sose mutass gyengeséget. Egy Lord nem érez semmit. Valódi
gép.
A férfi, kezében késsel, odalép hozzám. A nyelével előre nyújtja
felém, fekete szemében szinte ragyog az izgalom.
– Mutasd meg nekünk, mire vagy képes!
Elveszem a fegyvert, és odalépek a padlóhoz szögezett székhez.
Lerántom a véres leplet, alóla egy székhez kötözött férfi bukkan elő.
Keze bilincsben lóg a háta mögött, két lábát szétvetve a szék
lábaihoz kötözték.
Nem lepődök meg azon, hogy ismerem – az egyik Lord. Vagyis
csak volt. A tény, hogy itt van, megkötözve, azt súgja, hogy már nem
az. De ez nem változtat a parancson, amit kaptam.
Kérdés nélkül ölj.
Hatalmat akarsz? Akkor tudnod kell, hogy fenyegetést jelentesz
azok számára, akik a pozíciódra törnek. Ahhoz, hogy sikerrel járj,
nem erősebbnek kell lenned, csak gyilkosabbnak.
 A férfi a fejét ingatja, barna szeme könyörgőn tekint rám, hogy
kíméljem meg az életét. Száját több sor ragasztószalag fedi – itt
elhallgattatják azokat, akik elárulják a titkokat.
A férfi ide-oda veti magát a székben.
Odalépek mögé, és lepillantok bilincsbe vert csuklójára. Jobb
kezén gyűrűt visel: a minta kör alakú, középen három vízszintes
vonallal. Ez a hatalmat jelképezi.
Nem mindenki tudja, mit jelent, de én igen. Mert az én gyűrűm is
ugyanilyen. A teremben mindenkinek ilyen van. De az, hogy kaptál
egyet, még nem jelenti azt, hogy meg is tarthatod.
Lenyúlok és megragadom a férfi kezét. A ragasztószalag mögül
megpróbál kiabálni, küzdeni ellenem, de könnyedén lehúzom a
gyűrűjét, majd megkerülöm és odaállok elé.
– Ezt nem érdemled meg – mondom neki, és a gyűrűt a zsebembe
süllyesztem. – Elárultál minket, a fivéreidet, saját magadat. Ennek
zsoldja a halál.
Amikor hátraveti a fejét, és beleüvölt a ragasztócsíkba, a
nyakához nyomom a kést, közvetlenül az állvonala alatt. Lihegése
betölti a termet, teste megfeszül, várja az első bemetszést.
Egy Lord nem mutat könyörületet. Azoktól, akik elárulnak minket,
vért és könnyeket követelünk.
A kés pengéjét a nyakához nyomom, és csak annyira szúrom át a
bőrét, hogy vékony vércsík kezdjen el csordogálni a sebből.
Zokogni kezd, már így is véres arcán könnyek folynak végig.
– Elvégzem a kötelességemet. Mivel Lord vagyok. Ami
szolgálatomat illeti, nem ismerek határokat. Engedelmeskedem,
szolgálok és uralkodok – idézem eskünket. – Társaim számára
testvér vagyok. Életemet adom érted, vagy elveszem. – A kést a
jobb combjába döföm, leragasztott ajka mögül elfojtott kiáltás tör fel,
majd kirántom, hagyom, hogy a vér átáztassa a farmerjét, miközben
a kés hegyéről az élénkvörös cseppek a betonpadlóra hullanak. –
Mert mi vagyunk azok, akik után mások csupán vágyakoznak. –
Átmegyek a másik oldalára, a kés hegyét végigfuttatom az alkarján,
ugyanúgy felsértve a bőrt, ahogy a nyakán is. – Felelősséggel
tartozunk a tetteinkért. – A bal combjába is beleszúrok, majd
kirántom a kést, ő pedig tovább zokog. – Mert ők képviselik azt, akik
igazán vagyunk.
Megragadom a pólója nyakát, felszakítom, így feltárul mellkasa és
hasa. Ugyanaz a minta, ami a gyűrűnkön van, a mellkasába van
égetve. Amikor átesünk a beavatáson, mindannyiunkat
megbillogoznak. Megragadom a bőrt, és amennyire lehet, kifeszítem
a jobb kezemmel, majd balkézzel áthaladok rajta a pengével:
kivágom a testéből.
A férfi zokog, orrából folyik a takony, a tátongó sebből ömlik a vér.
Egész testében rázkódni kezd, keze ökölbe szorul, és ide-oda veti
magát a széken. A bőrdarabot lehajítom a földre, a lábához.
Szuvenír, a későbbiekre.
Odalépek mögé. A teremben az egyetlen hang a ragasztószalag
mögötti fojtott zokogás. A hajába markolok, hátrarántom a fejét, arra
kényszerítem, hogy csípője felemelkedjen a székről. Amikor nyel,
ádámcsutkája fel-le jár. Belenézek könnyes szemébe.
– És te, testvérem… te áruló vagy. – Ezzel a pengét végighúzom a
nyaka mentén: hatalmas seb keletkezik. Teste elernyed a széken, a
vér zuhatagként patakzik a sebből és azonnal átáztatja a ruháját.
– Lenyűgöző! – szólal meg a férfi, aki korábban a kést adta
nekem, és tapsolni kezd; a teremben csend honol. Ahogy elindul
felém, feldobom a véres kést a levegőbe, elkapom a pengénél fogva,
és átnyújtom neki.
A férfi hirtelen megáll, és ördögien elmosolyodik.
– Tudtam, hogy rád érdemes odafigyelni.
Ezzel elveszi a kést, megfordul és elmegy.
Csak állok, és még mindig hangosan lihegek; most már nem csak
a saját vérem terít be, hanem egyik társamé is. Fölemelem a
fejemet, és egyenesen belenézek az emeleti erkély kétoldalú
tükrébe: tudom, hogy figyelnek, és azt is tudom, hogy kiemelkedő
eredménnyel teljesítettem az első próbát.
 MÁSODIK FEJEZET
BEAVATÁS
RYAT

ODAADÁS
A második év a Barrington Egyetemen

Az eső szakad, teljesen átáztatja a ruhámat, ami a testemhez tapad.

A csoport közepén térdelek. A véremmel elkeveredő víz ott örvénylik
körülöttem a földön.
Egy másodpercig próbálok normálisan lélegezni és kicsit újra
erőre kapni, mert az eső miatt nehezebben tudok koncentrálni.
Ellenfelem ott áll velem szemben, felemelt ököllel, eltakarja az arcát,
miközben egyik lábáról a másikra ugrál, mint egy ketrecharcos,
akinek milliókat fizetnek azért, hogy megmutassa a világnak a fizetős
csatornán, hogy miként tud küzdeni.
Azt hiszem, valamilyen szempontból ez is műsor, egyfajta show.
Csak nem közvetíti a tévé. És nincs győzelmi serleg a végén.
Csupán annyi, hogy élhetsz tovább.
– Állj fel! – üvölti felém ellenfelem. – Állj már fel, bazd­meg, Ryat!
Elmosolyodom, talpra állok, leengedem két karomat, hogy azt
higgye, megadom magam. Mintha olyan kibaszott gyenge lennék,
hogy ne szálljak szembe vele!
Rám rohan, de ahogy ellenfelem behúzza a vállát, az utolsó
pillanatban balra lépek. Kirúgok a lábammal, és elgáncsolom. Arccal
előre zuhan a pocsolyába, és a tömeg felhördül.
– Na mondd, Jacob! Mennyire vágyod a halált? – tudakolom, és a
többiek felnevetnek a kérdésem hallatán.
 A közönségre mindig szükség van. A testvériség többi tagjának
látnia kell odaadásodat. Máskülönben nem létezik.
Jacob talpra áll, megfordul, hogy szembenézzen velem.
Felmordul, rám vicsorog, majd ismét támadásba lendül. Most nem
állok el az útjából, mi több, az öklöm találkozik vele. Az ütéstől
megtántorodik, vér kezd folyni a szájából. Ujjpercem felszakad a
heves ütéstől.
Számhoz emelem a kezemet, és lenyalom róla a vért és az
esőcseppeket.
– A győzelem ízét érzem – gúnyolódom.
Jacob letörli a vért felszakadt bőréről, megtántorodik, sűrűn pislog.
Elég komoly ütés érte.
– Te… – hörgi nehézkesen. – Te…
– Ryat vagyok – mondom ki a nevemet, mert úgy tűnik, elfelejtette.
Ismét támadásba lendül, de most sokkal lassabban, mint az előbb.
Oldalt lépek, felelem a karomat, hagyom, hogy nekirohanjon.
Alkarom találkozik az ádámcsutkájával, így Jacob hátrazuhan és
hanyatt esik.
Az oldalára gördül, köhög és a torkát markolássza. Kihasználom
az alkalmat, arcon rúgom, betört orrából szivárogni kezd a vér.
Letérdelek és ráülök. Kezem a torka köré szorul, elzárom a levegő
útját.
Tehetetlenül a kezemet csapkodja, rúgkapál, ide-oda veti a
csípőjét, de esélye sincs. Ahogy egyre hevesebben szorítom a
nyakát, kidülled a szeme.
– Engem nem fogsz legyőzni! – morgom.
Amikor egy Lord küzd, a végsőkig küzd. Végül egyetlenegy
győztes van. Csak egy marad talpon. És az csakis én leszek.
 HARMADIK FEJEZET
BEAVATÁS
RYAT

ELKÖTELEZETTSÉG
A harmadik év a Barrington Egyetemen

Olyan halkan surranok be a házba, akár egy kisegér. Egy­szerű volt a

parancs. Kaptam egy chicagói címet, egy nevet
– Nathaniel Myers – és egy fotót.
Végezz vele.
Végighaladok a folyosón, felmegyek a kanyargós lépcsőn az
emeletre. Jobbra fordulok, és megállok egy csukott ajtó előtt.
Felnyúlok, ujjamat az ajkamra nyomva csendre intem Mattet. Ez a
barom úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban. A küldetéshez
mindenki kapott egy párt, hogy lássák, miként tudunk
együttműködni, de én jobb szeretek egyedül dolgozni. Most nem
csupán saját magamra kell vigyáznom, hanem Mattre is.
Matt bólint, megdörzsöli az arcát, majd fölemeli fegyverét,
készenlétben áll. Matt és én lassan három éve vagyunk barátok.
Amióta beköltöztünk a Lordok házába, és együtt járunk a
pennsylvaniai Barrington Egyetemre. De ez nem jelenti azt, hogy
együtt akarok dolgozni Matt-tel. Egyszerűen jobban teljesítek
egyedül.
Kinyitom az ajtót, és belépek a szobába: az ágyon egy férfi és egy
nő fekszik, a takaró a derekukig lecsúszott. A nő félmeztelen,
tekintélyes méretű, plasztikázott melle teljesen fedetlen. A jobb melle
alatt tetovált rózsa díszeleg. A férfi a hasán fekszik, kezét a párna
alá dugta. Biztos vagyok benne, hogy a párna alatt mindig ott lapul
egy fegyver. Valószínűleg úgy alszik, hogy az ujja a ravaszon van.
Odalépek az ágy széléhez, a hangtompítóm csövét a fejéhez
nyomom, és meghúzom a ravaszt, hogy túllegyek rajta. Húzhatnám
az időt, de minek kockáztatni? Túl sok minden üthet ki balul. És a
kreativitásért nem kapunk pluszpontot.
Az asszony most megrezzen, Matt átmegy az ágy túloldalára, és
lerántja róla a takarót. A nő teljesen meztelen.
– Matt! – sziszegem oda. – Menjünk!
Matt kihúzza a kését a hátsó zsebéből és kipattintja.
– Ez a nő…
– Nem szerepel a listán! – suttogom dühösen. Nem térhetünk el a
parancstól.
Matt odanyúl, megragadja a nő mellét, aki megmozdul és felnyög.
Megkerülöm az ágyat, odalépek Matt mögé, és a hangtompító
csövét a fejéhez nyomom.
– Tűnjünk el innen! Most rögtön! – követelem.
Matt felnevet, és megadón felemeli a kezét.
– Hadd szórakozzak már egy kicsit, Ryat! – Megfordul,
szembenéz velem, én azonban a pisztolyt továbbra is kék szeme
közé szegezem. – Nem unod már, hogy mindig azt csináljuk, amit a
Lordok mondanak? Nem akarsz egy kis puncit?
Szinte csikorgó fogakkal szólalok meg.
– Hidd el, a szabályokat okkal hozták meg.
Nem azt mondom, hogy a szabályoknak van értelme, de most már
túl messzire mentem ahhoz, hogy megszegjem őket.
– Szarok a szabályokra! – csattan fel Matt hangosan, amitől a nő
átfordul a másik oldalára. Matt lenyúl, kigombolja a farmerjét, és
lehúzza a sliccét. – Én megbaszom! Te meg azt csinálsz a farkaddal,
amit csak akarsz! – rántja ki az övét a farmerjéből, és szembefordul
a nővel.
A hangos sikolytól mindketten összerezzenünk. A nő átmászik
halott férjén, és kirohan a szobából.
– Büdös ribanc! – üvölt fel Matt, és utánarohan.
Égnek emelem a tekintetemet. Pontosan ezért szeretek egyedül
dolgozni. Követem őket a folyosóra, és látom, hogy Matt ott áll a
korlátnál. Odalépek mellé, egyik kezemmel leengedem a
fegyveremet, míg a másikkal a korlátba kapaszkodom. Lenézek, és
látom, hogy a nő arccal lefelé hever a földön, a vér lassan szétterjed
körülötte a fehér márványpadlón.
Matthez fordulok.
– Átzuhant, vagy te hajítottad le? – tudakolom.
– Kurvára lezuhant – csattan fel Matt, aki rögtön védekezik.
Fogcsikorgatva ingatom a fejemet.
– Gyere! Tűnjünk el innen, és jelentsük a dolgot, hogy jöjjenek és
takarítsák el ezeket!
 NEGYEDIK FEJEZET
BEAVATÁS
RYAT

EGYIKÜK
A negyedik év a Barrington Egyetemen

A térdem hátsó részét éri az ütés, amitől térdre rogyok.

A fogamat csikorgatom, nehogy bármiféle hang is elhagyja a
számat, amikor a betonon érek földet. Vér dübörög a fülemben,
szívem vadul ver a mellkasomban.
Én ezért élek!
A száguldó adrenalin semmihez sem fogható, amit eddig
tapasztaltam – ez maga a függőség. Olyasmi, amit nem lehet
megvásárolni az utcán, vagy kiinni egy üvegből.
A csuklyát letépik a fejemről, kábultan pislogok, körülnézek, hogy
szokja a szemem a sötétséget. Egy tágas szoba közepén állok. A
székeken férfiak ülnek, több ezer dolláros öltönyben. Ha az utcán
találkozol velük, nem jössz rá, hogy mind gyilkos. A termet a hatalom
szaga tölti be. Van köztük szenátor, mások viszont több milliárd
dollárt érő cégek vezérigazgatói. Egy Lord azért létezik, hogy
másokból táplálkozzon. Mindenütt ez van – valakinek a csúcson kell
lennie, másnak viszont a piramis alját kell tartania. De mégis,
rendkívüli hatalmat ad. Diploma után mindannyiunkat stratégiailag
olyan helyre helyeznek, ahol leginkább beleillünk a világba.
Pillantásom a terem közepén álló madárfürdőre esik, melynek
közepén kisebb tűz lobog, és lélegzetem felgyorsul.
– Kötözzétek meg! – szólal meg valaki.
 Arccal előre a földre löknek. Karomat a hátam mögé rántják, és
megbilincselik. Ahogy ismét térdeplő helyzetbe húznak, felmordulok.
Nyakamba bőrövet hurkolnak és hátulról meghúzzák, miközben
csizmás láb nyomódik a hátamba, a lapockáim közé.
Vicsorgok, próbálok nagy levegőt venni.
– Ryat Alexander Archer, a beavatás mindegyik próbatételét
kiálltad. Szeretnéd folytatni?
– Igen, uram – nyögöm ki nagy nehezen.
A férfi bólint, és kezét a hátamra helyezik.
– Vegyétek le az ingét!
Egy másik férfi lép hozzám, felszakítja a pólómat, majd derékig
feltépi. Az anyag ott lifeg a vállamon, a férfi pedig hátralép.
Az ösztönömnek engedelmeskedve küzdök a bilincs ellen, de a
mögöttem álló férfi még szorosabbra húzza
a szíjat, csizmás lába még erősebben mélyed a hátamba, és
eközben elzárja a levegő útját. Ökölbe szorítom bilincsbe vert
kezemet, és végignézem, ahogy a férfi egy forró vasat tol a tűzbe.
– Egy Lord mindent és mindenkit feláldoz saját címéért. Meg kell
mutatnia erejét, birtokolnia kell mindazt, ami ehhez szükséges. – A
férfi kiemeli a forró vasat a lángok közül, és szembefordul velem; a
vasrúd vége vörösen izzik. – Ha kiderül, hogy nem vagy méltó
Lordként elfoglalt pozíciódhoz, elvesszük azt, amit kiérdemeltél.
Jobbra pillant, majd hozzáteszi:
– Némítsátok el!
Egy kéz rántja hátra a hajamat, így kénytelen vagyok
a fekete mennyezetet bámulni. Ha tudnék lélegezni, rámorognék
arra a seggfejre, aki hozzám ért. Egy rongydarabot tömnek a
számba, én pedig ráharapok; jól tudom, mi vár rám.
 – Ryat Alexander Archer, üdv a Lordok között! Ki mint vet, úgy
arat: te is learatod majd áldozatod babérjait! – Majd a forró vasat a
mellkasomhoz nyomják, és megbillogoznak a címerrel.
 ÖTÖDIK FEJEZET
RYAT

Belépek az üres irodába, és kinézek a pamlag mögül a padlótól a

mennyezetig érő ablakokon. A városi fények bevilágítják az éjszakát.
Hajnali egy óra van, és én most először vagyok itt.
Végigmegyek a folyosón, és bekopogok az utolsó ajtón.
– Szabad! – szól ki egy férfihang.
Belépek, és becsukom magam mögött az ajtót. A padlótól a
mennyezetig érő ablak előtt egy férfi ül, íróasztala mögött. Az asztal
sarkán egyetlen kislámpa ég, és eltűnődöm, hogy ez azért van-e,
hogy az emberek ne tudják, hogy ilyenkor éjszaka még az
irodájában van.
– Látni óhajtott, uram?
– Ülj le, Ryat – mutat a vele szemben álló székre.
Azt teszem, amit mond, majd karba teszem a kezem.
A Lord­dá avató végzős ünnepségem három héttel ezelőtt volt. Az
órák két hét múlva kezdődnek a Barrington Egyetemen. Három
hosszú éven át folyamatosan bizonyítottam a Lordok előtt. És most
én is Lord vagyok. Azonban ma reggel egyik Lordtársam magához
hívatott. Ez nem szokatlan, de természetesen nagyon kíváncsi
lettem, hogy mi a faszt akar tőlem.
A férfi Armani öltönyének zsebéből egy fényképet húz elő, és
átcsúsztatja a fekete asztallapon.
– Az első küldetésed.
Felemelem a fotót, megnézem, de hamarosan ismét felpillantok.
– Mi van vele? – tudakolom zavartan.
 – Ez a lány a tiéd lesz.
Ajándékom – egy Kiválasztott.
Az első évben mindannyian esküt tettünk, és tudtuk, hogy lehet,
hogy nem mindannyian kerülünk be a körbe. A negyedik évben
szolgálatunkat szexszel jutalmazzák. Megengedik, hogy több
Kiválasztottat is magunkhoz vegyünk. Ha úgy akarjuk, osztozhatunk
rajta a többi Lorddal. Ez gyakran előfordul. Nem is tudom, hány
istenverte orgiát néztem végig az utóbbi három évben. Amint
megvan a Kiválasztottunk, onnantól ránk nem vonatkoznak a
szabályok. Csak a nőkre. Ha elfogadják – mert önkéntesen kell
megesküdniük, hogy hozzánk tartoznak –, akkor a tulajdonunkká
válnak. Ha egy barátunk elkéri Kiválasztottunkat egy éjszakára,
hatalmunkban áll igent vagy nemet mondani neki. De ha a lányt
megcsaláson kapják, megbüntetik.
A megalázás itt kulcsfontosságú.
Felhorkanok a válasz hallatán, és leejtem a képet.
– Nem, most komolyan…
A férfi világosbarna szeme csak bámul rám, álla merev vonalat
formáz. Túl fiatalnak tűnik egy ilyen pozícióhoz. Nincs túl sok ránc az
arcán, jó formában van, sűrű, sötét haját hátrasimítva hordja. De egy
Lord már csak ilyen.
Az első három évünk az egyetemen a kemény munkáról szól. De
amint elvégezzük a Barringtont, mi uralkodunk.
Elkapom a pillantásomat, végigszántok a hajamon,
és alaposan megválogatom a szavaimat.
– Ez a lány nem az én tulajdonom.
– De most már igen… egyelőre – biccent a férfi.
A lány harmadéves a Barringtonon. Láttam már korábban, de még
sosem beszéltem vele. Nem volt miért. Mint említettem, nem az én
tulajdonom.
A másik férfi tovább hallgat, így felsóhajtok, majd újra felemelem a
fotót. A lány a parkoló közepén áll, a fehér Audi R8-asa mellett. Épp
a mobilját bámulja, fogalma sincs arról, hogy valaki figyeli, fotókat
készít róla. Alacsony derekú farmert és fehér pólót visel. Sötét haját
kibontva hordja,
a szél az arcába fújja a tincseket.
– Ez valami tévedés – mondom sürgetőn, a fejemet ingatva. – Ez
a lány…
– Megtagadod az egyenes parancsot? – tudakolja a férfi
félrehajtott fejjel.
A fogamat csikorgatom.
– Nem. Én csak…
– Jól van – emelkedik fel a férfi, és kikapja a fényképet
a kezemből. – Tedd, amit tenned kell, mégpedig mielőbb!
Biccentek, és én is felállok.
– Igen, uram. – Majd megfordulok, és kilépek az irodájából; tudom,
hogy megteszem, amit tennem kell.
Blakely Anderson az enyém lesz.

BLAKELY

Szó szerint végigrohanok a folyosón, hogy megtaláljam, hol lesz az

első órám. Egyik kezemben könyvek, másikban az órarend. A
táskám lecsúszott a vállamról, és most a karhajlatomra nehezedik.
Megállok a terem előtt, ahol elvileg az órám lesz, és meggörnyed a
vállam. 125-ös terem. Nekem a 152-es terembe kellene mennem.
– Jaj! – vetem hátra a fejemet. – Basszuskulcs!
Harmadéves vagyok a Barrington Egyetemen, úgyhogy az ember
azt gondolná, mostanra már kiismertem az épületet, de ez nem így
van. Ez az egyetem akkora, mint egy kisebb város: több, mint
tizenkét négyzetkilométert ölel fel. Az órákat húsznál is több
épületben tartják, emellett vannak lakások és házak is, mert itt
nincsen kollégium.
Az ugyanis a gazdagok számára elfogadhatatlan.
Megfordulok, hogy elinduljak a másik irányba, de nekiszaladok
egy téglafalnak. Az ütközéstől egyenesen fenékre esem. A könyvek
szanaszét repülnek, a papírommal és a táskámmal együtt.
– Figyelj már oda, merre lépsz, baszki!
Felpillantok a földön ülve – egy srác magasodik fölém.
Smaragdzöld szeme olyan sötét színben játszik, hogy szinte
félelmetes a tekintete. Sötét haját oldalt rövidebbre nyírták, a fejtetőn
meredező hosszabb tincsek kócosak, amolyan „most bújtam ki az
ágyból” hatást kelt. Orra egyenes, és szépen formált, sima álla
enyhén rángatózik. Sötét farmert visel, mely rásimul a combjára,
teniszcipőt, fekete pólója kiemeli széles vállát és izmos karját. Ryat
Archer velem szemben áll, és láthatóan nagyon dühös – mint
mindig.
– Bocsánat – mormolom, és visszatolom a szemüveget az
orromra. Ma reggel késésben voltam, nem akartam a
kontaktlencsémmel bajlódni. Utálatos vacak.
A kezemet nyújtom, azt várom, hogy megragadja, és felsegítsen.
Ryat karba tett keze most a nadrágzsebébe siklik, jelezve, hogy
nem számíthatok a segítségére. Pillantása a mellkasomra esik, és
félrehajtott fejjel néz végig a hasamon és meztelen lábamon. Lassan
siklik végig tekintete a pólómon és farmer rövidnadrágomon.
Szaporábban veszem a levegőt, és gerincem mentén végigkúszik a
félelem – mintha egy pók mászna a bőrömön. Ryat úgy néz rám,
mintha valami elintézendő probléma lennék. Valami, ami
megakadályozza abban, hogy meghódítsa az egész világot.
Nyakamon felágaskodnak az apró pihék, mellbimbóm
megmerevedik, ahogy Ryat pillantása megáll a lábam között.
Ösztönöm azt súgja, hogy meneküljek – bármelyik más nő ezt tenné
– de én ott heverek a földön, akár egy idióta. A levegő megsűrűsödik
köztünk, szinte lihegek, amitől a cicim fel-le ugrál, amikor végre
sikerül mélyet lélegeznem.
Ryat előrelép, cipője hegye összekoccan az én cipőm talpával.
– Vannak vadállatok, akik ugyanezeket a folyosókat járják. Ha
nem vigyázol, még elkap valamelyik! – Ryat fenyegető pillantása az
enyémbe mélyed, és lemosolyog rám. Mosolya sem barátságosabb,
mint a tekintete. Mi több, azt érzem, hogy legszívesebben feltépné a
torkomat tökéletesen fehér fogaival – bár igazi, egymillió dolláros
mosolya van.
Idegesen nagyot nyelek, hirtelen kiszárad a szám.
– Én…
– Blakely? Egek, mi ez, Blakely? – hallok meg egy ismerős
hangot. – Mit keresel te a földön? – Matt jelenik meg mögöttem.
Lehajol, karjával a hónom alá nyúl, majd talpra állít. – Mi történt?
Nem válaszolok. Matt összeszedi a könyveimet, a táskámat és az
órarendemet, én pedig csak állok, és úgy bámulom Ryatot, ahogy
megriadt őz bámul bele az autó fényszórójába. Mióta kimondta a
fenyegetést, Ryat tekintete egy pillanatra sem hagyta el arcomat.
Tökéletesen értem. Erre lehet számítani bárkitől, aki a Barringtonra
jár.
Kegyetlenség.
Gonoszság.
Istenkomplexus.
Ez történik akkor, amikor egy gyermek úgy nő fel, hogy mindent
megkap, amit csak akar. És nem a bolti játékmackóról beszélek.
Nem, hanem a ritkaságnak számító, kétmillió dolláros kocsiról még
azelőtt, hogy jogosítványa lenne.
– Minden rendben van? – tudakolja Matt.
Lepillantok, és látom, hogy szépen egymásra tornyozta a
könyveimet a lábunknál. Mattre nézek, aki viszont minden
idegszálával Ryatet figyeli. Ezek ketten nem barátok. Vagyis már
nem. Valaha jóban voltak, de tavaly történt valami, és maradjunk
annyiban, hogy most gyűlölik egymást.
– Blakely? – csattan fel Matt, amitől összerezzenek.
Ahelyett, hogy válaszolnék, pillantásom ismét Ryatre siklik.
Ryat felvonja egyik sötét szemöldökét, zöld szemének tekintete
még mindig az enyémbe mélyed. Pillantása most már kevésbé
fenyegető, inkább játékos. Ez az egész csak játék neki. Minden
rendben van?
– Igen – válaszolom Mattnek.
Nem ismerem túl jól Ryatet, csak a hírét. Senki nem akar a
feketelistáján lenni.
Ryat pislog, megtöri a szemkontaktust, és Mattre pillant. Letörli a
mosolyt az arcáról, és odalép hozzá. Visszafojtom a lélegzetemet,
ahogy Matt hátralép.
– Tartsd pórázon a szukádat! – veti oda neki. Majd rám pillant,
gyorsan ismét végigmér, amitől szaporábban veszem a levegőt. –
Máskülönben még azt hiszi valaki, hogy egy kis kóborka. – Figyelme
ismét Mattre irányul. – És fogalmazzunk úgy, hogy te aztán pontosan
tudod, hogy valaki bármikor úgy dönthet, hogy elveszi tőled.
Ezzel Ryat a falnak löki Mattet, majd elhalad mellettünk, és megy
a dolgára.
– Mi a fasz volt ez? – sziszegi Matt, ahogy ellép a faltól, és figyeli
a távolodó Ryatet, aki a továbbiakban egyetlen pillantásra sem
méltat minket. – Blakely? – helyezi kezét a vállamra. – Ryat lökött
el? – futtatja végig kezét a karomon.
– Nem… nem igazán. – Továbbra is Ryat után bámulok. A
folyosón nincsenek túl sokan, de még ha tömeg is lenne, könnyedén
észre lehetne venni. Legalább két méter magas, százhúsz kiló
színtiszta izom. Könnyedén mozog, úgy, mintha övé lenne a világ.
– Hozzád nyúlt? – morogja Matt.
Ryat előhúzza a mobilját a zsebéből, és elkezd írni egy üzenetet,
majd jobbra fordul a folyosón. Eltűnik a szemünk elől.
– Blakely?
– Mi van? – csattanok fel, és most, hogy Ryat elment,
megfordulok, hogy Mattre nézzek.
– Mégis mi a fasz történt itt? – tudakolja. – Ryattel beszélgettél? –
méricskél résnyire húzott szemmel, gyanakvón.
Na persze. Most Matt rám dühös. Egy másik pasi veszélyt
jelenthet a párkapcsolatára, és ez persze az én hibám. Mindig
minden az én hibám.
– Semmi – hárítok. – Mi történt köztetek? – tudakolom, és karba
teszem a kezemet. A két fiú ugyanabban a házban lakik – a Lordok
házában. Mindketten a L.O.R.D. rend tagjai, melynek jelentése:
Láncolat, Oszlop, Rend és Diadal. Ezt a titkos társaságot több
évszázaddal ezelőtt alapították olyan férfiak, akik így táplálták
egoista és nőgyűlölő lelkületüket. Azt a keveset, amit tudok, Matt-től
tudom, aki az utóbbi három évben csak nagyon kevés dolgot mesélt
nekem, szinte semmit. A tagok esküje tiltja, hogy bármit is
elmondjanak.
– Honnan a francból tudjam? – vonja meg a vállát Matt.
Szkeptikusan méregetem.
– Azt mondod, fogalmad sincs, miért gyűlöl? – Ezt nehezen
hiszem.
– Ryat egy seggfej – teszi hozzá Matt, mintha ezt már nem
tudnám.
Igen, de Matt teljes mértékben kikerülte a kérdésemet.
– Mindegy. Elkések az órámról.
Otthagyom Mattet, folytatom a napomat, és megkeresem a
megfelelő termet. Ahogy felmegyek a lépcsőn az auditórium felső
sorához, leülök a legjobb barátnőm, Sarah mellé, akivel óvoda óta
jóban vagyunk, és megdörzsölöm a könyökömet. Fáj az esés után.
– Hol jártál? – tudakolja Sarah.
Bólintok.
– Közbejött valami.
Sarah égnek emeli a tekintetét.
– Kitalálom: Matt?
– Valami olyasmi.
– Hé, nézd, mit találtam! – nyúl a zsebébe Sarah, és kihúz egy
papírlapot. Széthajtja, és leteszi a padomra.
– Mi ez?
– Az első hivatalos partink harmadévesként – sikkantja Sarah.
 Felemelem, és elolvasom. Fekete papírlap, rajta fehér betűkkel a
felirat:
A Szertartás
Úgy tudom, a Lordok ezt a partit minden évben megrendezik. Itt-
ott hallottam, hogy a lányok beszélnek róla, de amikor Mattet
kérdeztem, azzal hárított, hogy hallgatást fogadott.
– Nem lenne titkos ez a társaság, Blakely, ha mindenkinek
elmondanánk, mi folyik a köreinkben – mondta egyszer Matt, én
pedig égnek emeltem a tekintetemet.
Elkezdem olvasni a papírlapot.
Én esküszöm.
Te esküszöl.
Mi esküszünk.
A szertartás az, amin mindenkinek részt kell vennie, hogy
Kiválasztott lehessen.
A Kiválasztottnak hajlandónak kell lennie mindenben alávetni
magát.
Sarah-ra pillantok, és felvonom egyik szemöldökömet.
– Ez a baromság most komoly? – Sarah tudja egyáltalán, mit
jelent ez? Még sosem láttam ilyen röplapot, amin szerepelnének a
szabályok. Azt gondoltam, hogy a pletykát biztos egy csaj indította
útjára, hogy kívánatosnak érezze magát. Egyesek bármit
megtennének, hogy faszhoz jussanak.
Sarah bólint.
– Remélem, hogy az.
Égnek emelem a tekintetem, majd ismét a papírra bámulok.
A Kiválasztott a szertartás alatt védettnek minősül. Mindenkinek
védettként kell bánnia vele.
 – Na nem – gyűröm össze a papírlapot, és Sarah felé hajítom. –
Ez baromság! Vagy valami totális perverzió! Bárhogy is, tudod, hogy
nem mehetek oda. – Matt megölne, ha megjelennék a Lordok
házában.
– Matt nem mondhatja meg, hogy mit csinálj, vagy mit ne csinálj,
Blakely! – érvel Sarah.
Nem törődöm vele, figyelmemet a terem elején álló tanárra
fordítom. Elkezdek azon merengeni, amit Ryat mondott
a folyosón. Kóborkának nevezett. Azt mondta, hogy talán valaki úgy
dönthet, hogy magával visz. Ami ostobaság, mert Ryat tudja, hogy
Matt-tel vagyok.
– Várj! – mondom kissé túlságosan hangosan, és lejjebb csúszom
a székemen, amikor a mellettem ülő srác lepisszeg. – Add vissza! –
suttogom.
Végigsimítok a papíron, a lehető legjobban próbálom kisimítani a
gyűrődéseket. – Ki az, aki választ? – tudakolom Sarah-tól, és
végignézek a papíron.
– Nem tudom – vonja meg a vállát a barátnőm, majd odahajol, és
jobban megnézi.
Az előttünk ülő lány haragos pillantással fordul meg
a helyén.
– Bocs! – suttogom.
A lány pillantása a papírlapra esik, majd visszafordul, és a vállára
rázza szőke haját. Előveszem a mobilomat, és gyorsan írok Mattnek.
Tudom, hogy ilyenkor nincs órája. Úgy volt, hogy a könyvtárban tölti
az idejét.
Én: Mit jelent az, hogy egy Lord kiválaszt valakit?
 ***

Kilépünk a teremből, én pedig ismét előhúzom a mobilomat, hogy

megnézzem, válaszolt-e Matt. Rögtön elolvasta, de még nem írt
vissza. Felsóhajtok, és visszateszem a telefont a hátsó zsebembe.
Sarah a karomba kapaszkodik.
– Na, légyszi, menjünk már el arra a partira! – nyafogja. –
Lemaradunk minden jóról! Ez a harmadik évünk! Az egész nyarat
otthon töltöttük. Megesküdtünk, hogy ez a tanév más lesz. Hogy
mindenféle szuper dolgot fogunk csinálni. Ez csak egy parti. Mi rossz
van benne? Nem mintha nem érnénk rá amúgy is!
– Én…
– A szertartásról beszélgettek? – tudakolja az a lány, aki korábban
előttem ült.
– Igen – válaszolja Sarah.
– A helyetekben én nem mennék el – szorítja a könyveit a
mellkasához. – Beteges dolog. Gonosz. Perverz. Azok a srácok, akik
ott lesznek, igencsak fennhordják az orrukat, és szeretnek
elszórakozni a csajokkal.
– Miről beszélsz pontosan? – tudakolom kíváncsian. Volt valami
abban, amit Ryat mondott Mattnek, ami felkeltette a
kíváncsiságomat. Nem lehet elvenni olyasmit, ami nem a tiéd.
– Tyson Crawford – jelenti be a lány úgy, mintha tudnunk kellene,
kiről van szó.
Nem tudjuk.
– Az kicsoda?
– Pár évvel ezelőtt a Barringtonra járt. Whitney Minsont jelölte
meg a Kiválasztottjának. Miután Whitney részt vett a fogadalmi
ünnepségen… – A lány hangja elhalkul, szeme ide-oda jár, mintha
azt próbálná felmérni, hallgatózik-e valaki a közelben. Amikor látja,
hogy senki nem figyel ránk, közelebb lép. – Tyson arccal lefelé az
ágyhoz kötözte Whitney-t meztelenül, kipeckelte a száját és
bekötötte
a szemét. Egész napra ott hagyta, miközben ő elment az egyetemre.
Kamerákat szerelt fel a szoba különböző pontjain, amik élőben
közvetítették az eseményeket a telefonjára. Aztán amikor hazament,
megbaszta Whitney-t, amit szintén videóra vett, és elküldte Whitney
pasijának – annak, akit Whitney megcsalt, miután megfogadta, hogy
Tysoné lesz.
– Basszus! Ez brutál! De nagyon bírom! – nevet fel Sarah.
A másik lány résnyire húzott szemmel méregeti.
– Ez undorító! – veti oda.
– Aztán mi történt? – tudakolom. Úgy érzem, van itt még más is.
– Nos, Whitney Tyson tulajdona lett. Ő volt a Kiválasztottja –
meséli a lány, égnek emelve a tekintetét.
– Ez mit jelent? – tudakolom, mert még mindig nem értem ezt a
kiválasztásos baromságot. – Senki nem döntheti el valakiről, hogy a
tulajdona lesz! – jelentem ki magabiztosan. – Egy nőt nem lehet
birtokolni.
A lány hangja suttogássá halkul, ahogy folytatja.
– A Lordok kurvára azt tesznek, amit csak akarnak.
Az esküjük ezt lehetővé teszi számukra.
– Ezt honnan a picsából tudod? Kiválasztott voltál?
– tűnődöm.
– Basszus, dehogy! – nevet fel a lány úgy, mintha a feltételezés is
sértené. Majd megfordul, és szó szerint úgy rohan el, mintha az is
bűn lenne, hogy egyáltalán velünk látták.
– Ó, tuti elmegyünk a bulira! – jelenti ki Sarah tárgyilagosan.
– Szertartás? Fogadalmi ünnepség? Ez valami beteges
baromságnak hangzik – ingatom a fejemet.
– Matt is csoporttag. Mennyire lehet már gáz, mi? – kacag fel
Sarah. – Matt egy gyáva nyúl!
Ezzel nem vitatkozom. Amikor felpillantok, Ryat sétál el mellettünk
két másik sráccal, a nevük Gunner és Prickett. Szintén a Lordok
közé tartoznak. A Lord-rend tagjait mindig könnyű felismerni, mert
gyűrűt viselnek – rajta egy címer szerepel. De persze aki nem Lord,
nem tudja, mit jelent a jelkép. Jelenleg a három fiú egyáltalán nem
foglalkozik
a környezetével, elmélyülten beszélgetnek. Úgy gondolom, mindig
ilyenek. Érinthetetlennek hiszik magukat.
Ökölbe szorítom a kezemet, és ismét gombóccá gyűröm a
papírlapot. Amiket Ryat Mattnek mondott…, amit ez a lány az imént
mesélt… Tudom, hogy esküt tesznek – egy ostoba esküt, de nem
tudom, hogy ez a Kiválasztottakkal kapcsolatos hülyeség pontosan
micsoda. Sosem érdekelt, hogy mi zajlik a Lordoknál a zárt ajtók
mögött. A tagoknak kötelező együtt lakniuk, és a lakhelyük nem az
egyetem közelében van.
Végül döntök, és végigszaladok a folyosón. Elhaladok a fiúk
mellett, majd megállok, megfordulok és odalépek eléjük, amitől
mindhárman megtorpannak.
– Ó, helló, szexi! – mosolyog rám a jobb oldalt álló Gunner, és
világoskék szemének tekintete végigsiklik meztelen lábamon.
– Szuka vagyok, nem emlékszel? – tudakolom Ryattől, aki
középen áll, és karba teszem a kezemet. Ryat Matt szukájának
nevezett, pedig kurvára tudja a nevem.
Ryat szája sarka felfelé görbül, elvigyorodik, most sokkal
játékosabbnak tűnik, mint korábban.
– Látom, az a szánalmas fiúka még mindig nem tette föl rád a
pórázt. – Ryat döbbenetesen szép zöld szemével a nyakamra pillant,
és a fejét rázza, ciccegő hang kíséretében. – Nem mondhatja, hogy
nem szóltam.
Forróság önti el egész testemet, és zavaromban elvörösödöm.
Miért éreztem ezt újabb fenyegetésnek? És a szívem miért kezd el
vadul verni a gondolattól, hogy a prédája lehetek?
– Szabad préda? – tudakolja a bal oldalon álló Prickett.
Villámgyorsan pillantok rá.
– Micsoda? – vetem oda. Biztos vagyok benne, hogy most először
hallottam ezt a srácot megszólalni. Nem szoktam beszélni vagy
együtt lógni más Lordokkal. Matt az egyetlen, akit személyesen
ismerek. Mindig távol tartott tőlük, amennyire csak tudott, és én ezt
sosem bántam.
– Mindig az – biztosítja Ryat.
– Nicsak, ki van itt? – tudakolja Sarah, és odalibben mellém.
– Sarah – emeli fel Gunner a kezét, hogy megdörzsölje az állát,
míg tekintetével szinte felfalja barátnőmet. – Jó újra látni téged.
– Látszik – pillant le Sarah Gunner ágyékéra, én pedig égnek
emelem a tekintetemet.
– Hogy értetted azt, hogy valaki más kiválaszthat engem? –
tudakolom Ryattől, és előretolom a csípőmet.
Mindhárom fiú megmerevedik, résnyire húzott szemmel
méregetnek. Ryat előrelép, befurakodik a személyes terembe.
Remegve fojtom vissza a levegőt, amikor előrenyúl, megfog egy
hajtincset és a fülem mögé tűri. Ujja gyengéden súrolja a bőrömet,
és megremegek az érintésétől. Lehajol, zöld szemének tekintete az
enyémbe fúródik, amikor azt suttogja:
– Miért nem kérdezed meg Matt-től, hogy miért nem választhat
téged?
Elhúzódok tőle, hátralépek, és összevonom a szemöldökömet.
– Matt a szerelmem. – Mit jelent az, hogy nem választhat engem?
És mi a fenére kéne kiválasztania?
– Mondogasd csak úgy, mintha jelentene valamit – jegyzi meg
Ryat, amitől a többiek felkacagnak.
Elhúzom Sarah-t a közelükből, bár nem igazán tudom, mit akarok
ezzel elérni. De mindenképp beszélni fogok erről Matt-tel.
Ahogy végighaladunk a folyosón, Sarah visszanéz a válla fölött.
– Ryat úgy bámulja a seggedet, mintha bele akarna harapni –
nevet fel.
– Aha… na, az nem fog megtörténni.
 HATODIK FEJEZET
RYAT

Figyelem, ahogy a barna hajú lány végigszáguld a folyosón, és a

lehető legtávolabb kerül tőlem. Blakely pontosan olyan, amilyennek
gondoltam. Hosszú, sötét haj, világoskék szem, melyet fekete
keretes szemüveg mögé rejt. Babaarcával és napcsókolta bőrével
ártatlannak tűnik. Meglehetősen nagy mellek, tekintve, hogy
egyébként milyen picike, és kemény fenék. A ribancos magas
sarkúban sem lehet több százhatvan centinél.
Tudom, ki ez a lány. Azt is tudom, hogy nem számít, hogy
odaígérték Mattnek. Matt feldühítette a Lordokat, és elveszítette azt
az esélyt, hogy Blakely lehessen a Kiválasztottja.
Prickett szerint a lány szabad préda, de ez áll a legtávolabb az
igazságtól.
Ő az enyém.
Nem volt véletlen, hogy ma összeütközött velem a folyosón.
Szándékosan álltam útját, és megvártam, amíg felpillantott és
észrevett. Azóta követem, hogy két hete megparancsolták, hogy őt
válasszam. Kiderítettem, milyen a napirendje, hová jár. Nagyon
unalmas életet él, az egyszer biztos.
Azonban meglepett, hogy tetszik a külseje, az is tetszett, ahogy a
földön ülve felbámult rám. Sebezhető. Könnyű préda.
– Ő Matt csaja? Még mindig együtt vannak? – tudakolja Gunner,
és előhúzza a mobilját a zsebéből.
– Matt láthatóan úgy gondolja. – De már nem sokáig vannak
együtt.
 – Ott volt a kezében a szórólap – jelenti ki Prickett.
– Láttam. – Egyébként a szórólap gyűrött volt, és szerintem
nyugodtan feltételezhetjük azt, hogy Blakely nem jön el.
Kijelentésem a kóborkákról és a kiválasztottakról biztosan felkeltette
az érdeklődését. Jól van. Azt akarom, hogy nyomozni kezdjen, és
pontosan derítse ki, ki vagyok. Biztos, hogy keményebb férfi, mint
Matt. Csak meg kell kérdeznie tőle.
– Tesó, szerintem még tutira szűz! – röhög fel Gunner. –
Komolyan ilyennel akarsz kezdeni? Aki teljesen tapasztalatlan?
– Ezt kétlem – mormolom.
Tudom, hogy Blakely és Matt eddig nem szexeltek, de ez még
nem jelenti azt, hogy Blakely mással sem feküdt le. De ez lenne a
hab a tortán, nem? Ha lenyúlom Matt csaját, és azelőtt dugom meg,
mielőtt neki esélye lett volna rá. Emellett Blakely így tízszer
érdekesebb számomra. És a farkam még jobban sajog utána.
– Szerepel a listán – teszi hozzá Gunner, és végigpörgeti a
neveket a mobilján.
Már tudtam, hogy ott van a neve a listán. Blakely Rae Andersont
kiválasztják. Csak nem az, akire számít, de biztos, hogy így jobban
jár.

BLAKELY

– Matt? – szólítom meg, amikor megpillantom a könyvtárban az

egyik asztalnál. És mit látnak szemeim? Épp üzenetet ír valakinek. –
Remélem, hogy éppen nekem írsz!
– Sss! – int csendre Matt, majd feláll, és a zsebébe csúsztatja a
mobilját. – Halkabban! – ragadja meg a karomat, és beránt két polc
közé, ahol kettesben vagyunk. – Mit csinálsz? Nincs ilyenkor órád?
– Miért nem írtál vissza? – tudakolom.
– Sok a dolgom, Blakely – morogja Matt, és ellép mellőlem.
– De annyira nem, hogy másoknak üzengess! – sziszegem.
– Ezt nem akarom most megbeszélni – szánt végig Matt sötét
haján. – Nincs időm…
Megragadom a karját, de leráz magáról.
– Miért nem tudsz engem választani?
Matt haragosan pillant le rám, álla megfeszül, egészen közel lép,
hátamat a könyvespolcnak nyomja.
– Hogy mit kérdeztél?
Nagyot nyelek, kezemet a mellkasára helyezem, próbálom kicsit
eltolni magamtól. Matt nagydarab srác. Imád edzeni. A fizikai
megjelenés nagyon fontos számára. A gimiben négy éven át focizott.
Én túlságosan gyenge és pici vagyok ahhoz, hogy egyáltalán
megmozdítsam. – Miért nem tudsz engem választani? – kérdezem
halkan. – Egyáltalán mit jelent ez?
– Ezt csak egyszer mondom el – morogja Matt, és még közelebb
lép. Mindkét kezét a könyvespolcra helyezi mögöttem, két kinyújtott
karja satuba fog. – Felejtsd el! Most azonnal. Ez nem rád tartozik!
Miért kerüli a témát? Mennyire lehet veszélyes ez a dolog?
– De Ryat…
– Leszarom, mit mond az a kis szemét, Blakely! Tartsd távol tőle
magadat! És a Lordok házától is! – löki el magát a könyvespolctól,
és hátralép. – Amúgy meg kurva gyorsan menj az órádra!
 HETEDIK FEJEZET
RYAT

A harmadik év a Barrington Egyetemen

A székemen ülök, a jobbomon Matt helyezkedik el. Egyetlen szót

sem beszéltünk egymással a tegnapi, chicagói este óta. Egyetlen
célpontunk volt, és a végén az illető feleségével is végeztünk.
Az ajtó kinyílik, én pedig kiegyenesedem.
– Mi a fasz történt? – tudakolja Lincoln.
– Teljesítettük a küldetést – csattan fel Matt; azonnal védekező
üzemmódba kapcsol, ahogyan tegnap is velem szemben, a házban.
Abban a pillanatban, hogy telefonon jeleztük, hogy végeztünk, egy
privát gépen találtuk magunkat, ami visszahozott Pennsylvaniába a
Lordok házába, majd bekísértek ebbe a szobába, ahol várnunk
kellett. Ami sosem jó. Láttam férfiakat bejönni ide, akik utána soha
nem léptek ki innen.
– Megöltétek a feleségét! – érvel Lincoln. – A nőnek életben kellett
volna maradnia. Nem tudom, ez mennyiben tekinthető teljesített
küldetésnek.
Matt felmordul.
– Az utunkban volt.
– Igaz ez, Ryat? – pillant rám Lincoln. – A nő probléma volt,
akadályozta a feladat teljesítését, így kénytelenek voltatok vele is
végezni? – Egyik szemöldöke a magasba szalad, várja a
válaszomat.
Csak nézek rá, és karba teszem a kezemet. Nem vagyok áruló, de
hazudni sem fogok Matt kedvéért. Matt túllépett egy határt. Vannak
szabályok, amelyeket be kell tartanunk. Máskülönben mi a faszt
keresünk itt? Én nem szeszélyből ölök. Azt teszem, amit tennem
kell. És kész.
Lincoln felsóhajt, és végigsimít az arcán. Láthatóan ideges.
– Próbaidőn vagy, Matt.
– Micsoda? – pattan fel Matt. – Mi a franc ez, Linc? Tudod, hogy
ez baromság!
– Azt tudom, hogy végeztetek egy igencsak befolyásos ribanccal!
– csattan fel Lincoln, egészen közel hajolva Matthez. – És most
nekem kell összetakarítanom utánatok!
– Ki a picsa volt ez a nő? – tudakolja Matt.
– Ahhoz neked semmi közöd! – harsogja Lincoln az arcába
hajolva.
– Azt mondtad, befolyásos – akadékoskodik Matt.
– Takarodj az irodámból, Matt, még mielőtt megfosztalak a lordi
címedtől! – üvölti Lincoln, és az ajtóra mutat.
Matt megfordul, hátralöki a széket, majd kicsörtet a szobából, és
bevágja maga mögött az ajtót.
Felállok a karosszékből, és megfordulok, hogy én is távozzak.
– Várj, Ryat! – morogja Lincoln.
Szembefordulok vele, ő pedig lezökken az íróasztala mögé.
– Tudnom kell, mi történt – kulcsolja össze az ujjait az asztalon.
Nem szólok semmit.
– Az Isten verje meg! – sziszegi Lincoln, és hátradől
a székében. – Mondj már valamit!
– Én azt tettem, amit kértek tőlem. A célszemély halott
– mondom egyszerűen.
Lincoln bólint.
 – Szóval Matt ölte meg a nőt.
Elkapom a pillantásomat, és a fogamat csikorgatom. Már így is
sejtették, hogy Matt volt az, de ezzel csak visszaigazoltam. Pont
ezért nem akartam megszólalni.
– Nem igazán tudom, mitévő legyek, Ryat – szólal meg Lincoln.
Visszanézek rá, ő pedig félrehajtott fejjel gondolkozik
a következő lépésen.
– Téged is próbaidőre kötelezhetnélek.
Ökölbe szorul a kezem, de annyira nem lepődöm meg. Sejtettem,
hogy megbüntetnek majd azért, hogy szóra bírjanak. Ekkor Lincoln
megnyom egy gombot az irodai telefonján.
– Küldjétek be!
Az ajtó kinyílik, és belép egy férfi. Személyesen nem ismerem, de
hallottam már róla. Roppant hosszú azok listája, akikkel eddig
végzett. Egy szadista állat. Negyedévesen három embert ölt meg a
testvériségből. A Lordok házában mindenki félt tőle. Igazi legenda.
– Ryat Archer? – nyújtja felém a jobbkezét.
– Igen, uram – ismétlem meg a mozdulatot, és kezet rázunk.
Int, hogy üljek vissza a helyemre, így engedelmeskedem.
– Miről van szó? – tudakolom, és pillantásom egyik férfiről a
másikra esik.
– Nos, fiam… – helyezkedik el a férfi a bőrkanapén, és kigombolja
fekete öltönyzakóját –, fogok kérni tőled egy szívességet.
Előrehajolok, és a combomra könyökölök. Komolyan így akarnak
rávenni, hogy köpjek? Azzal fenyegetnek, hogy próbaidőre tesznek,
majd szívességet kérnek tőlem? Cserébe azt kérem, hogy ne legyek
próbaidős.
– És mit kapok cserébe?
 A férfi hátravetett fejjel felkacag, egész teste rázkódik
a nevetéstől. Majd Lincolnra pillant.
– Tetszik nekem ez a srác!
– Mondtam én – válaszolja Lincoln rejtélyesen.
– A Lordok segítenek azon fivéreiknek, akik hajlandók mindent
megtenni – dől hátra a férfi, és kényelmesen elhelyezkedik. – Nos,
Ryat… a valódi kérdés itt az, hogy te mit akarsz?

Hátradőlök W Motors Lykan HyperSportomban, ami Blake apartman

komplexumának parkolójában áll. A komplexum rögtön az egyetem
területe mellett helyezkedik el.
Amikor az ember Lord lesz, először azt tanulja meg, hogy miként
lehet információt szerezni. Minden lehetőséget át kell gondolni,
amely azzal az előnnyel kecsegtet, hogy győzhetsz.
A hálószobájában felkapcsolják a lámpát, én pedig
kiegyenesedem, amikor Blake elhalad az ablaka előtt; végre
hazajött. Megáll, lenyúl, és a fején keresztül áthúzza a pólóját. A
farkam azonnal megkeményedik, ahogy a mozdulatot figyelem, mert
a haja a hátára libben.
Nem számít, hogy csak az árnyékát látom. Nekem elég. Egyelőre.
Blake kikerül a látóteremből, a szomszéd helyiségben is
világosság lesz, ami a fürdőszoba. Elég régóta figyelem ahhoz, hogy
ismerjem a lakása elrendezését. A színes üvegablakon nehezebb
keresztüllátni, de azért oldalról jól kirajzolódik telt melle. Szépen
ívelt, telt kebel, lapos has, kemény fenék.
– Bassza meg! – húzom le a farmerem cipzárját, és kiveszem a
farkamat. A tenyerembe köpök, lassan elkezdem simogatni, azt
képzelem, hogy Blake hajába túrok, miközben a szájába tömöm a
farkamat.
Blake belép a zuhany alá, és látom, hogy víz spriccel a testére.
Lehunyom a szememet, kezem egyre gyorsabban jár, ahogy
elképzelem, amint ott térdel a víz alatt. Gyönyörű kék szemével
feltekint rám, és könyörög, hogy basszam meg.
– Amit csak akarsz – lihegem, és csípőm ide-oda tekergőzik a
vezetőülésen.
Belemarkolok nedves, sötét hajába és farkamat forró, nedves
szájába csúsztatom, majd szopatni kezdem.
– Blake – nyögök fel, és kezem egyre gyorsabb iramot diktál,
ahogy magam elé képzelem szép, könnyes kék szemét, miközben a
szájába élvezek.
A golyóim megfeszülnek, egyre hangosabban lihegek, és
beleélvezek a markomba.
– Bassza meg! – szisszenek fel, majd leveszem a pólómat és
összetakarítom a rendetlenséget.
Felnézek az ablakára, látom, hogy a fürdőben lekapcsolja a
villanyt, aztán a hálószobában is.
Mély lélegzetet veszek, nekidőlök a fejtámlának, és próbálom
csitítani vadul dobogó szívemet.
– Hamarosan, Blake. Hamarosan. – Hamarosan már nem kell a
kezemet vagy a képzeletemet igénybe vennem.
Ott lesz a szája, a puncija és a feneke, amit használhatok.
Kurvára birtokolni fogom.

Harmadév

Kilépek a szobából, és elindulok a folyosón a hálószobám felé.

Kivágom az ajtót, és amikor becsukom magam mögött, Mattet
találom az ágyamon.
– Takarodj! – lépek el mellette, hogy belépjek a szomszédos
fürdőszobába.
Matt talpra ugrik.
– Mi a faszt mondtál Lincolnnak?
Megfordulok, és mellkason taszítom.
– Nem mondtam neki semmit!
Matt megtántorodik, majd a fejét ingatja, és durván felnevet.
– Remélem, van annyi eszed, hogy falazol nekem!
– Neked meg lehetett volna annyi eszed, hogy nem nyúlsz a
nőhöz! – kiáltok fel.
– Ha hagytad volna, hogy megbasszam…
– Úgy érted, megerőszakold? – javítom ki. – Bassza meg, Matt! Mi
a szart képzeltél? – Az önmegtartóztatás az eskünk része, egészen
negyedikig tart, amikor is miénk lehet a Kiválasztottunk. Ha
elmondtam volna Lincolnnak, hogy Matt meg akarta erőszakolni a
nőt, biztosan megfosztották volna a lordi címétől.
Matt végigszánt a haján, és bosszankodva felsóhajt.
– Nem tudom, öregem. Blakely meg én mostanában elég sokat
veszekszünk…
Felhorkanok, és a szavába vágok.
– Veszekszel a barátnőddel, ezért úgy döntesz, hogy megtagadod
a Lordok egyik parancsát? Ki fognak rúgni!
– Nem lesz gond – legyint Matt. – Mit mondott neked Lincoln
azután, hogy kijöttem?
Csak Lincoln után kérdezősködik, ami azt jelenti, hogy nem tudja,
hogy behívtak egy másik férfit is, hogy elbeszélgessen velem.
 – Nem köptelek be – kerülöm ki a kérdését.
– Akkor mi a szart mondtál neki? – csattan fel Matt.
– Ahhoz kurvára semmi közöd! – fordítok hátat, és ezzel
befejezettnek tekintem a beszélgetést.
Matt megragadja a pólómat, és visszaránt a fürdőszobából a
hálószobába. Megpördülök, egész testemben elfordulok, öklöm
találkozik az állával.
– Ne próbálgass engem, Matt! – morgom, kezemet ökölbe
szorítom, majd kiengedem; máris érzem, hogy kezd megduzzadni az
ütéstől.
Matt az állkapcsát dörzsölgeti, odalép hozzám, egymással
szemben állunk, én pedig kicsit meggörnyedek, készen állok arra,
hogy üssek, amikor megszólal.
– Ha megtudom, hogy átbasztál, kinyírlak, Ryat!
Ezen elmosolyodom.
– Szeretném látni!
Matt megfordul és kimegy a szobámból, majd bevágja maga
mögött az ajtót.

BLAKELY

Péntek este van, és az ágyamon fekve egy horrorfilmet nézek a

Netflixen, miközben a közösségi oldalamat pörgetem. Nem látok
semmi érdekeset, becsukom az appot, és bekapcsolom a tévét;
átgondolom a Barrington Egyetemen töltött időmet azóta, hogy két
hete megkezdődtek az órák.
Mostanában nem kerültem semmiféle kellemetlen helyzetbe. De
mióta berontottam a könyvtárba, és válaszokat követeltem Matt-től,
azóta furán viselkedik velem. És válaszokat azóta sem kaptam. Elég
gyakran szóba hozza Ryatet. Minden nap megkérdezi, hogy
találkoztam-e, beszéltem-e vele. Amikor nemet mondok, azt feleli,
rendben van, de látom a szemén, hogy nem hisz nekem. És ez kezd
zavarni. Még soha nem csaltam meg, soha nem flörtöltem mással,
úgyhogy rohadtul bosszant a tény, hogy megkérdőjelezi a
hűségemet.
Én vagyok az, aki szexért könyörög, és ő az, aki elutasít. Mindig
azt mondja, hogy megígérte a szüleimnek, hogy megvárjuk a
nászéjszakát. Ez baromság! Ki a franc vár manapság addig?
Pettingeltünk már, de mindig megáll, mielőtt túl messzire mennénk,
azonban a testem követeli
a folytatást.
– Megyünk a partira – jelenti be Sarah, ahogy belép a szo­bámba,
és leül az ágyam végén.
– De…
– Semmi de – ingatja a fejét Sarah. – Állandóan itthon ülünk, és
nem azért jöttem el Texasból, hogy itthon savanyodjak! Emellett Matt
sincs a városban – kacsint rám.
Matt hazautazott a hétvégére. Meg akartam kérdezni tőle, hogy
engem miért nem hívott meg, de a szüleimmel nem akartam
találkozni, így hallgattam.
– Mi köze ennek bármihez is?
– Végre lazíthatsz és jól érezheted magad úgy, hogy Matt nem
vádol azzal, hogy dugni akarsz Ryattel!
Sarah az utóbbi hetekben több veszekedésünket is végighallgatta.
Túl vékonyak a lakás falai. Vagy mi veszekszünk túl hangosan.
 – Kérlek! – fogja könyörgőre Sarah, amikor továbbra is az ágyon
ülök, és csak bámulom. – Most az egyszer… egyetlen egy kis parti…
Régóta nem volt Sarah-val csajos esténk. Matt valahogy sosem
szerette a legjobb barátnőmet. Azt mondja, szerinte mindenkivel
flörtöl. Az évek során többször is egyértelműen kifejezte, mennyire
utálja Sarah-t. Amikor mindannyian otthon voltunk Texasban, Matt
mindig megjelent vagy programot szervezett nekünk a szüleivel, így
kénytelen voltam a Sarah-val közös terveimet lemondani. Sarah
emiatt sosem volt dühös rám. Fura, hogy pont most jövök rá, hogy
Matt ezt művelte.
– Jól van – mordulok fel, és felhajtom a takarót. Szívesen
elmegyek egy kicsit bulizni. – Kiderítjük, mi ez a kiválasztásos
baromság – teszem hozzá.
– Ez az! – pattan fel Sarah. – Megyek öltözni! – száguld ki a
szobámból, és még átkiabál a válla fölött. – Vegyél fel valami ribiset!
Felnevetek, és belépek a gardróbomba.
Egy órával később érkezünk meg a Lordok háza előtti nyitott
kapuhoz. Egy kétsávos út közelében van, negyedórányi autóútra a
Barrington Egyetemtől. Korábban szálloda volt, amit a Lordok kaptak
meg. Az egyetemi évek alatt a tagoknak kötelező a házban lakni.
Matt elsőévesként költözött be. Vendégeket csak a partik ideje alatt
fogadnak. Máskülönben a kapu zárva van, és a területre
kívülállóknak tilos a bemenet.
Két férfi áll a kapu két oldalán, fekete öltönyben és fehér
maszkban; úgy festenek, mint a csontvázak.
A hosszú és kanyargós autófeljáró végén egy épület magasodik.
Az újjáépített szálloda négyemeletes, hatalmas ablakokkal. Fehér
tégla, fekete zsalugáterrel – láthatóan a gazdagok számára
tervezték. Hat, fekete girlandokkal ékesített oszlop áll előtte. A földön
jól kiszámított pontokon spotlámpákat helyeztek el, hogy
megvilágítsák a parti helyszínét.
Hatalmas, kör alakú területen zajlik a buli, középen kis tó, két
oldalán vízeséssel, valamint fehér, boltíves sétánnyal. A sétányon
férfiak és nők álldogálnak, pohárral a kézben, néhányan
dohányoznak.
Miután leparkoltunk egy bal oldali parkolóhelyen, kiszállunk a
kocsiból.
– Biztos meghívtak minket ide? – tudakolom.
– Persze – legyint Sarah. – Mindenkit meghívtak.
– De Matt sosem engedte meg, hogy belépjek ide. – Még a partik
idején sem. Azt mondta, hogy annak ellenére, hogy én tiltott terület
vagyok, nem akarja, hogy a tagok közelébe kerüljek. Sosem
értettem, mire célzott ezzel, és amikor rákérdeztem, mindig dühös
lett, rám kiabált, majd napokig került.
Jól hallani, hogy a Citizen Soldier Make Hate to Me című száma
üvölt a benti hangszórókból.
Mindkét üvegajtó tárva-nyitva áll, és mi belépünk.
A márványpadló, a drága berendezés és a műtárgyak láttán tátva
marad a szám. Az is igaz, hogy egész gyermekkoromban körülvett a
vagyon: apám több millió dollárt érő cég tulajdonosa, és bár anyám
közel sem olyan gazdag, mint apám, az egész világon ismert a
bikinis fotói miatt. A szüleim így ismerkedtek meg. Apám meglátta
anyám egyik fényképét, és körbeutazta a fél világot csak azért, hogy
meghívja egy kávéra. Három hónap múlva házasok voltak. Én hat
hónap múlva születtem. Biztos vagyok benne, hogy anyám
szándékosan csináltatta fel magát a legelső éjszakán – ez amolyan
„csaljuk tőrbe a gazdag palit”-szitu volt. A születésem után a szüleim
nem vállaltak több gyereket. Sokszor könyörögtem, hogy legyen egy
testvérem. Mondjuk nem mintha egy testvér sok időt vett volna el az
idejükből. Engem is házitanítók és bébiszitterek neveltek fel. De ez a
ház egy egészen más szint.
Minden hófehér és tökéletesen makulátlan. A falakat fehérre
festették, fekete-fehér fényképek díszítik. Balra tőlem az egyik fotó
az Eiffel-tornyot ábrázolja. Többször is jártam már az Eiffelnél, de
még életemben nem láttam szebbnek, mint ezen a képen. Előttünk
hatalmas, fekete szőnyeggel burkolt lépcső nyújtózik, hozzáillő
korláttal. Az emeleten a lépcsősor kettéválik, így jobbra és balra is
tovább lehet menni; a felső rész szintén nyitott középen, így
felpillanthatunk a magas, feketére festett mennyezetre, ahonnan
kristálycsillárok függenek. Több ajtót is látok, mindegyik egy-egy
terembe vezet. A bal sarokban lift helyezkedik el, ami felvisz a
harmadik és negyedik emeletre.
– Csodálatos ez a hely! – suttogja álmélkodva Sarah.
– Telefonokat, kulcsokat és személyi igazolványokat!
Ahogy megfordulunk, jobbra tőlünk egy férfi áll egy pult mögött.
Fekete maszkot visel, a szeme helyén X-jellel, ajka helyén varrott
száj díszeleg, öltözéke fekete köpönyeg.
Odalépek hozzá, és átadok mindent, amit kért.
– Miért? – tudakolja Sarah.
– Mert ez a szabály. Vagy beledobod a cuccodat a zacskóba, vagy
eltakarodsz a picsába! – vakkantja oda a pasas, és a mellettünk álló
srácnak átad egy zacskót. A srácnak nem kell kétszer mondani,
máris kiüríti a zsebeit és mindent a zacskóba pottyant. Majd behúzza
a cipzárat, és visszaadja.
 A maszkos pasas ráfirkant valamit, majd a mögötte lévő falon
elhelyezkedő kis fachba teszi.
– Gyere már! – rebegteti Sarah csábosan a pilláit. – Mi rossz
történhet itt? Jó móka lesz! – majd elkezdi bepakolni a holmiját a
saját zacskójába.
– Ugye? – Mi rossz történhet itt? Hiszen ezt akartam. Idejönni és
válaszokat kapni.
Visszaadom a pasasnak a zacskót, aki két papírcetlit nyújt át.
– Írjátok rá a neveteket, és tegyétek a ruhátokra. – Majd felkattintja
a tollat és átadja nekem.
Lehajolok, ráírom a nevemet, majd átadom Sarah-nak, hogy ő is
így tegyen.
– Ez nagyon durva! Még sose voltam ilyen partin
– ragadja meg Sarah a karomat, és izgatottan ugrál fel-le.
– Lesz tombola is? – tudakolja a férfitól.
A férfi hátravetett fejjel fölkacag. Az arcát nem látjuk, de ebből a
szögből is feltűnik, hogy ádámcsutkája fel-alá mozog a nevetéstől.
– Ez a szertartás kezdete – mondja, miután lenyugodott.
– Pontosan mi az a szertartás? – tudakolom, mert még mindig
nem kaptam rá egyértelmű választ.
– Ne aggódjatok ezen túl sokat. Amúgy kétlem, hogy bármi miatt
is aggódnotok kellene – válaszolja a férfi rejtélyesen, majd elenged
minket, és a következő csapat lányhoz fordul, akik az imént
érkeztek.
– Gyere, keressünk valami alkoholt! – vonszol végig Sarah egy
folyosón; végül a konyhában lyukadunk ki. A helyiség hatalmas, tele
ipari méretű, rozsdamentes acél háztartási gépekkel. Jobbra bárpult
helyezkedik el, körülötte emberek ülnek.
 Úgy fest az egész, mint bármelyik egyetemi parti. Az egyetlen
különbség az, hogy némelyek úgy öltöztek fel, mint a kint álló pasas
– maszkot és köpönyeget viselnek.
– Kik ezek az emberek? – suttogom félhangosan Sarah fülébe a
Seether Needles című száma alatt.
Sarah vállat von.
– Ha nálam lenne a telóm, meggugliznám.
Valami azt súgja, hogy a Google szart sem tud arról a helyzetről,
amibe belecsöppentünk. Szertartás? Valami vallási dolog lehet,
vérrel meg áldozattal. Eltűnődöm, vajon csak a Lordok öltöztek-e
másként, mint a többiek. Amennyire én tudom, a Barringtonon nem
titok, kik a tagok. Keveset lehet róluk hallani, de annyit tudok,
amennyit Matt mondott, ami pedig nem valami sok. Mindig is azt
feltételeztem, hogy olyan lehet ez az egész, mint valami egyetemi
klub.
Odamegyünk a bárpulthoz, és látom, hogy kis üvegtálak
sorakoznak egymás mellett. Mindegyik különféle színű és méretű
tablettákat tartalmaz. Némelyiket felismerem
– Xanax, Percocet és Adderall. Anyám ezeket szedi időnként,
amikor stresszes vagy fáj a feje.
– Mit kérsz? – tudakolja Sarah, ahogy a felsorakoztatott italok felé
pillant.
– Egy rumos kólát kérek szépen.
Sarah biccent, majd tölt nekem egy italt. Utána magának is kever
egyet. Ezután koccintunk. Amint belekortyolok, köhögésben török ki.
– Szent ég! – szisszenek fel. – Meg akarsz ölni?
Sarah felnevet.
– Nem. De egy jó kis alkoholkóma jól hangzik!
 Sarah a gimi alatt kétszer volt elvonón. Amikor elsős volt, az anyja
egyszer arra ért haza, hogy a lánya a saját hányadékában fekszik a
földön. Bekapott pár Oxit. Nincsenek öngyilkos hajlamai, de az anyja
szerette volna, ha kivizsgálják. Amikor ez nem vált be, Sarah elment
egy buliba, iszonyatosan berúgott, majd felcsavarta az apja
ritkaságnak számító autóját egy fára. Még nem is volt jogosítványa.
Egyértelművé vált, hogy a rehabnak nem sok értelme volt.
Szerintem Sarah szülei örültek, hogy a lányuk végre egyetemre
ment. „Végre valaki másnak a problémája”, így tekintettek rá.
– Gyere, nézzünk már körül egy kicsit ezen a helyen! – ragadja
meg a karomat Sarah, és kihúz a konyhából egy folyosóra. Egy
nyitott térbe érkezünk. Azt hiszem, valaha bálterem lehetett, mert
egészen elképesztő a belmagassága. A falak árnyalatai a fehér és a
szürke között váltakoznak.
A fekete gránitpadlón fehér indák kanyarognak. Gyönyörű, mint
minden, amit eddig itt láttam.
A zene itt hangosabb. A terem elején DJ ül az egyik sarokban, ő is
fekete maszkot és hozzáillő köpönyeget visel. Egy hosszú,
huszonnégy férőhelyes asztal mellett csak az egyik oldalon van
teríték. Tizenkét ember ül egymás mellett, mindenkin ugyanaz a
fekete maszk és köpönyeg van, és a termet szemlélik.
– Mi a fasz ez? – suttogom Sarah fülébe a Hey Violet Like Lovers
Do című száma alatt.
– Nekem tetszik – bólogat Sarah gyorsan, és kortyol egyet az
italából. – Olyan titokzatos!
Nem lehet olyan vészes, nem? Így, hogy Matt is benne van… Matt
amolyan „piképólós, félcipős, golfozós” srác, nem az a titokzatos,
„végigkergetlek egy sikátoron és kinyírlak” alkat.
 – Olyan ez az egész, mint valami szekta – mormolom Sarah-nak.
– Ha megpróbálnak megbillogozni minket, menekülőre fogjuk. –
Leszarom a kulcsomat, a mobilomat meg a személyimet. Majd lesz
másik.
Sarah úgy kacag fel, mintha valami jó poént mondtam volna.
 NYOLCADIK FEJEZET
BLAKELY

Két órával és három pohár alkohollal később mattrészeg vagyok.

Sarah is kábé totál kész van. Nevetgélünk és táncolunk Melanie
Martinez Mad Hatter című számára.
Hirtelen elkap az a gerincemen végigfutó borzongás, és
abbahagyom a táncot. Gyorsan körülnézek, de képtelen vagyok
bármire is összpontosítani. A hajam az arcomba csapódik,
megpróbálom a fülem mögé tűrni, de ismét előrehullik.
– Mi a baj? – tudakolja Sarah, és megáll. – Rosszul leszel?
– Nem, én… – Pillantásom megállapodik a bálterem elülső részén
elhelyezkedő asztalnál. Az asztal egy emelvényen áll, így a nála ülők
tökéletesen rálátnak a tömegre. Ketten álldogálnak az asztal mögött,
egymással szemben. Kézmozdulataik arra utalnak, hogy elmélyülten
beszélgetnek. Az asztal túlsó végénél álló figura a telefonján pötyög
valamit, én pedig eltűnődöm, hogy vajon nekünk miért kellett
leadnunk a sajátunkat. De ott az a középső alak. Férfi. Már abból
látszik, ahogy ül. Hátradől a székén, jobb keze a maszkja oldalán
nyugszik. Köpönyege oldalt félrecsúszik, látom a fekete-ezüst órát a
csuklóján. A táncoló fény megcsillan rajta, úgy érzem, majdnem
megvakít.
A mellette ülő odahajol, és biztosan mond neki valamit, mert a férfi
maszkja fel-le mozog, mintha helyeselne.
Azok a különös érzések visszatérnek, gyorsabban veszem a
levegőt, és a férfit bámulom. Ajkamhoz emelem a poharat,
belekortyolok, de valaki meglök hátulról, így előreesem, és az ital
végigfolyik az arcomon és a ruhámon.
– Mi a szar? – pördülök meg.
– Bocs… Blakely?
Pislogva bámulok az előttem álló, szintén fekete köpönyeges,
maszkos férfira.
– Mégis honnan…
Letépi a maszkját, és belebámulok kék szemébe, mely azonnal
résnyire húzódik, ahogy pislogok.
– Blakely? – morogja. – Mégis mit… mit keresel te itt?
Képtelen vagyok megszólalni. Ehelyett pillantásom a platinaszőke
lányra esik, akit még mindig ölelget. A lány úgy csüng rajta, ahogy a
részegek szoktak, akik képtelenek egyenesen állni.
– Mi a faszom ez? – tudakolja Sarah, ahogy előrelép.
– Ki a picsa ez? – Sarah mindig lobbanékony, ha részeg.
A gimiben negyedikben nagyon berúgott, és behúzott egyet a volt
pasijának azért, mert nem volt nála rágógumi. A zsarukat kihívták, a
szülők is megjelentek. Kész rémálom volt.
– Helló! – vihogja a szőke. – A barátnője vagyok.
– Nem! – csattan fel Sarah, majd karon ragad és előrehúz. A
poharamból megint kilöttyen az ital és végigfolyik a ruhámon. – Ő a
kibaszott barátnője!
A lány a homlokát ráncolva pillant fel.
– Mi? Szivi, miről… hukk… Miről beszél ez itt?
– Semmiről – nyugtatja Matt.
Sarah felnevet, de hangjában semmi vidámság nincs.
Matt szavai kirángatnak kábulatomból. Elsőéves korom óta járunk,
amikor Texasból Pennsylvaniába költöztem az egyetem miatt. Már
gimiben ismertük egymást, ugyanabban a városban nőttünk fel, de
akkoriban a szüleim még nem engedték, hogy bárkivel is járjak.
„Majd ha egyetemre kerülsz, Blakely. Annyi idősen már megérted,
mivel jár egy párkapcsolat”, magyarázta anyám.
Matt miatt maradtam szűz. Könyörögtem neki, hogy feküdjön már
le velem, de minden egyes alkalommal elutasított. Itt vagyok,
húszévesen, és eddig összesen egy dildóval keféltem, aminek a
használatában nem vagyok teljesen biztos, meg egy vibrátorral, ami
folyamatosan üzemre készen áll, ha megkönnyebbülésre vágyom.
Matt másodikos gimnazistaként megdugta Gabby Simmonst. Azóta
egyre több és több csaj van a listáján. És úgy fest, nem állt le.
Matt előrelép.
– Blakely…
Kikapom Sarah kezéből a poharát, és tartalmát Matt arcába
löttyintem. Szerencsére az övében több volt, mint az enyémben.
Matt levegő után kapkod, a barátnője a szája elé kapja a kezét, hogy
tompítsa nevetését.
– Bassza meg! – morogja Matt, de próbálja letörölni magáról a
folyadékot, és felveszi a maszkját, mintha ismét leöntéssel
fenyegethetném.
– Végeztünk! – jelentem ki.
– Blakely…
– Jó szórakozást! – vetem oda a lánynak, Matt szavába vágva,
amolyan „baszódj meg”-mosollyal, majd otthagyom őket.
Kimegyek a konyhába, és megállok a konyhaszigetnél. Két
kezemet az asztallap peremére helyezem, lehajtott fejjel állok.
Izzadt, kócos hajam az arcomba hullik, szipákolok, próbálok
nyugodtabban lélegezni. Nem fogok itt bőgni. Nem most látom
Mattet utoljára. Év végén diplomázik, így addig sajnos kénytelen
leszek elviselni.
– Tessék – simítja hátra Sarah a hajamat szabad kezével, a
másikkal pedig egy pohár italt nyújt felém. Vodka illata van.
Elveszem és felhajtom, nem érdekel, mennyi folyik le nedves
ruhámra. – Matt amúgy is egy faszfej. Bazdmeg! Mármint nem te. De
érted…
Mit fognak szólni a szüleim, amikor hazamegyek az ünnepekre, és
Matt nincs velem? Hogy magyarázom meg? Bár gyűrű és aláírt
házassági szerződés nincs, ez a jegyesség már előre el van
rendezve. Talán Matt ezért csalt meg. Hiszen történjen bármi, úgyis
mellette fogok kikötni. A két családból egy lesz.
– Gondolod, hogy ezért nem engedte, hogy idejöjjek? – tudakolom
Sarah-tól. – Mert végig ezzel a csajjal volt?
Sarah elkapja a tekintetét, és felsóhajt, ugyanarra gondol, amire
én is.
Ezért kérdezgetett Matt állandóan Ryatről? Azt mondják, általában
az a hunyó, aki a másikat megcsalással vádolja. Mióta lehet együtt a
csajjal? Hetek, hónapok, évek óta? Bármelyik igaz lehet.
A lány nem tűnt ismerősnek. De a Barrington hatalmas. Talán nem
is ide jár. Matt szedte fel a csajt? Amikor Sarah kijavította, hogy én
vagyok a barátnője, nem mondott semmit. Lehet, hogy soha nem is
voltam a barátnője?
– Dögöljön meg! – sziszegem.
– Ez az! – vigyorog rám Sarah spiccesen. – Menjünk, táncoljunk
még egy kicsit! Oké? Mutassuk meg annak a faszfejnek, kit hagy ki!
– Oké! – kortyolok bele az italomba, majd leteszem, mert nem
akarom, hogy megint leöntsenek.
 RYAT

Hátradőlök, és Blakelyt figyelem a maszkomon keresztül, ahogy

visszamegy a táncparkettre. A szék vibrál a fenekem alatt a
hangszórók dübörgésétől, a 8 Graves-től szól a Numb. Jobb
térdemet várakozásteljesen rázogatom.
Én választottalak téged!
Azt hiszem, mióta arcul öntötte a seggfej pasiját, akinek a karjába
egy csaj kapaszkodott, tekinthetem úgy, hogy Matt már nincs a
képben.
Ez megkönnyíti a dolgomat. Nem mintha hagytam volna, hogy az
a barom keresztülhúzza a terveimet. Az ő vesztesége az én
nyereségem. Blakely magától fogja hagyni, hogy elvegyem, ami az
enyém. Sose becsüld alá egy nő bosszúvágyát. Bármit megtesz
majd, hogy az expasija megbánja, hogy nem értékelte őt eléggé.
Nem gondoltam, hogy Blakely idejön, de ez akkor sem alakulhatott
volna jobban, ha eltervezem. Blakely itt van, míg Matt Ashley-vel
van. Matt sosem hagyta volna, hogy Blakely eljöjjön a házba. Nem
akarta, hogy lássa, mi folyik itt. Hogy működnek a Lordok.
Amennyire lehetett, távol tartotta őt a rend tagjaitól. Tudta, hogy nem
garantált, hogy Blakely az övé lesz, legalábbis a diplomáig nem.
Feleségül fogja venni, mert az apja megparancsolta neki, és Blakely
gyűlölni fogja őt, mert egy szar alak.
Szilárd alap ez egy házassághoz, ha engem kérdeznek.
Blakely a magasba emeli a kezét, csípőjét ringatja a zenére,
amitől nedves felsője felcsúszik. Pillantásom piercinges köldökére
esik, majd végignézek meztelen bőrén, egészen a csípőjén
alacsonyan ülő farmernadrágig. Végigfuttatom nyelvemet a
fogsoromon, bár jobb lenne, ha az a teste lenne.
– Eddig háromszázhuszonöt – súgja a fülembe Lance.
Bólintok, de nem szólok semmit. Döbbenetes, mit meg nem
tesznek egyes gazdag kölykök egy kis izgalomért! A Barrington
végzős hallgatóiként egy egész évszázados hagyománynak teszünk
eleget azzal, hogy évindításként megrendezzük ezt a partit.
A Szertartás egy játék, amit a Lordok találtak ki, hogy elüssék vele
a kibaszottul lassan múló időt.
Képzeld el, hogy több pénzed van, mint amennyit valaha el tudsz
költeni. Több, mint amennyit az unokáid el tudnak költeni. Vagy a
dédunokáid… de biztos érthető.
Valahol, valakinek meg kell adnia magát. Diploma után felveszed
új szerepedet a világban mint Lord, és lehorgonyzol valami ribanc
mellett, aki minden adandó alkalommal kefél a medencét takarító
sráccal. A dadákkal nevelteti fel a hálátlan kölykeiteket, míg te
röpködsz a világban, keményen dolgozol, és a penthouse
lakásodban kúrod meg az egyéjszakás kalandodat, akit egy bárban
szedtél fel, és akinek
a nevét sem jegyzed meg.
Igen, cinikus vagyok. Szerelem nem létezik. Csak kényelem.
Legtöbbünknek már most megvan, hogy ki lesz a házastársunk, az,
aki majd pokollá teszi az életünket. Van oka annak, hogy a gazdagok
azok is maradnak – már azelőtt megszervezték a dolgot, mielőtt
megszülettünk volna. Birodalmakat olvasztanak össze, hogy
továbbra is elpusztíthatatlanok maradjanak. Szerződéseket írnak
alá, ígéreteket tesznek, szövetségeket kötnek azért, hogy
biztosítsák, a jövőnk továbbra is fényes lesz.
Tekintetem ismét rátalál Blake-re, ahogy megfordul, és kimegy a
bálteremből.
– Figyeld a táncparkettet! – szólalok meg, és felpattanok.
– Rendben – int Chance.
Lelépek az emelvényről, és áthaladok a tömegen. Blakelyt a
folyosón találom, figyelem, ahogy benyit egy ajtón és bebotorkál.
Majd azonnal kilép. Látom, hogy holtrészeg. Azóta figyelem, mióta a
táncparkettre lépett. Volt egy pillanat, amikor tudom, hogy
megérezte, hogy nézem. Vajon mit gondolna, ha tudná, miket akarok
művelni vele?
Kinyit még egy ajtót, és gyorsan elkapja a tekintetét.
– Bocsánat – mormolja annak, akit arca pírjából ítélve kefélésen
kaphatott.
Elmosolyodom.
Lassan botorkál előre, tenyerét a falra helyezi, hogy ne dőljön
teljesen neki. Benéz a következő szobába, belép, én pedig ugyanezt
teszem. Mennyi volt az esélye? Ez az én szobám.
Becsukom magam mögött az ajtót, és felkapcsolom
a villanyt.
 KILENCEDIK FEJEZET
BLAKELY

– Sarah... – fordulok meg, mert arra számítok, hogy ő jött utánam,

de amikor megpillantom az egyik maszkos férfit, megmerevedek. –
Ó, ööö… – pillantok az ajtó felé, ahogy hátralépek, és nekiütközöm
az ágy lábának.
Az ismeretlen odalép hozzám, én pedig mélyen beszívom a
levegőt, ahogy felemeli a kezét, hogy hátrasimítsa a hajamat. Tágra
nyílt szemmel, félig bénultan nézem, ahogy leengedi a kezét, a
ruhámhoz ér, az anyagot gyengéden a mellkasomra simítja. A
mellemhez nyúl, és félrehajtja a fejét. Ahogy a melltartóm a
mellbimbómhoz nyomul, az megkeményedik.
Amikor leszedi a névkártyámat, levegő után kapkodok. Összegyűri
és lehajítja – a lábunknál ér földet.
– Matt…? – nyelek nagyot, nyelvemet nehéznek érzem.
Az ismeretlen a fejét ingatja, én pedig felnyögök. Miért gondolom
azt, hogy ez nem Matt? És miért nem érdekel?
– Bocsánat… – nyalom meg zsibbadt ajkamat. – Nem kellett
volna… máris megyek – nyögöm ki nagy nehezen, ahogy meg
akarom kerülni.
De az ismeretlen váratlanul kinyújtja a kezét, megmarkolja a
csuklómat, és hátamat a mellkasához húzza. Hirtelen kimegy a
tüdőmből a levegő.
– Jobb, ha nem teszed! – suttogja durván a fülembe.
Azon jár az agyam, hogy ismerős-e a hangja, de a Bad Wolves
Killing Me Slowly című dala túl hangos, én pedig kábult vagyok.
 Borzongás fut végig a gerincem mentén. Az illető engedély nélkül
felrántja a felsőmet, majd meleg tenyerét a hasamra teszi. Szívem
vadul verni kezd, amikor keze felfelé vándorol a bordáimon, majd a
melltartómhoz ér.
Idegesen nagyot nyelek, combom megfeszül, amikor a melltartó
alá nyúl, és megérinti érzékeny mellemet. Két okból is zavartnak
kellene lennem. Egy: ez egy idegen, és kettő: a mellkasom nedves a
ráömlött alkoholtól. De nem így áll a helyzet. Ahogy fejemet ismét a
mellkasára hajtom, nyögés hagyja el zsibbadt ajkamat.
Végigfuttatom rajta a nyelvemet arra az esetre, ha netán csorogni
kezdene a nyálam. Elképzeltem, milyen lenne, ha megérintenének.
Milyen lenne ennyi idő után végre tudni, hogy kívánnak. Jó lenne, ha
nem lennék ilyen részeg, hogy még tudatosabban átéljem, ami
történni fog.
– Korábban már figyeltelek – suttogja a maszkos férfi
szégyentelenül a fülembe. – Hidd el, már túlvan rajtad. Hadd
segítsek, hogy te is túllegyél rajta!
A szavai ismét azt sugallják, hogy nem Matt az. De látott minket?
Ezért éreztem azt, hogy figyelnek minket, még mielőtt Mattet
rajtakaptam volna azzal a lánnyal? Ő figyelt?
– Én…
– Sss! – siklik le a keze a derekamról a farmeremre. Ujjai lassan
ide-oda mozognak az anyagon, és egész testemben libabőrös
leszek. – Megengeded, hogy segítsek?
A fejem kábult, a szoba forog velem. Szívem vadul ver, testem
lángol. Hirtelen mindenem tűzforró lesz. Csodálatosnak tűnik a
gondolat, hogy levetkőzzek. Bólintok, és azt suttogom:
– Igen.
 Miért is ne? Most már szingli vagyok. Mattnek van valakije. Miért
ne tehetném meg? Hiszen nem is szerettem őt. Ráadásul kurvára
megcsalt, pedig még csak nem is volt hajlandó kefélni velem.
– Maradj, ahol vagy! – hangzik el a parancs. – Megértetted?
Nagyot nyelek, hogy a vodka maradék íze is eltűnjön a számból,
és azt válaszolom:
– Igen.
Elenged, én pedig nézem, ahogy kilép mögülem, és az ajtóhoz
megy. Bezárja, majd szembefordul velem.
Felpillantok rá. Hófehér maszkja van, tele vékony, fekete
vonalakkal – olyan hatást kelt, mintha ráncos vagy repedezett lenne.
A szem körül fekete körök vannak, a száj ugyanilyen fekete.
Valamilyen oknál fogva nem olyan ijesztő, mint kellene. Talán az
alkohol az oka. Még soha nem csináltam ilyen merészséget. Még
soha nem voltam ilyen könnyelmű. Soha nem csináltam olyat, ami
száz százalékban az én döntésem lett volna.
Anyám biztosan kiverné a balhét, ha megtudná, hogy részeg
voltam egy partin, ráadásul bezárkóztam egy szobába egy
vadidegennel, aki nem mutatja meg az arcát.
Az ismeretlen odalép hozzám, felemeli a jobb karját, ismét
végigsimít arcomon és nyakamon, majd megáll a pulzuspontomon.
Szívem vadul ver. Szaggatottan veszem a levegőt. Úgy érzem,
mindjárt elájulok. A férfi leengedi
a kezét, ismét mögém lép. Hallom, ahogy kinyit egy fiókot. Majd
sötétség fedi el a szememet.
Fölemelem a kezemet, hogy levegyem.
– Mi a…
Az anyag a lábamhoz hullik, de keményen megragadják a
karomat, és a hátam mögé rántják. Majd rádöntenek az ágyra.
Sikítanék, de a hang elakad a torkomban. Egyik csuklóm keresztezi
a másikat az idegen kemény szorításában, és fém kattanását
hallom, amint valami hideget erősít a csuklómra.
– Maradj így! – morogja, majd érzem, hogy elhúzódik tőlem.
Lihegek, egész testemben remegek, míg várok, akár egy
engedelmes kutya, és kicsit megrántom azt, amiről azt gondolom,
hogy egy bilincs. Néhány másodperc múlva a fekete anyagot ismét a
szememre helyezik, így nem látok semmit. Csomóra kötik, ami
szorosan ül a helyén.
A férfi megragad a hajamnál fogva, megránt, hogy álljak fel, én
pedig felkiáltok; meglepődöm, hogy a kötés nem jött le a szememről.
– Csak akkor veheted le, ha már végeztem veled. – Hangja
keményebb, mint egy másodperccel ezelőtt volt. Szinte ha­ragos.
Lábam megfeszül, puncim lüktetni kezd. Megadón felnyögök,
elfogadom, amit ez az idegen tenni akar velem. Testem éveken át
némán sikoltozott azért, hogy valaki végre megérintse. A magáévá
tegye. Én nem tudom magamat kielégíteni. Úgy nem, ahogy vágyom
rá. Olyan ez, mint egy viszkető seb, amit egyszerűen képtelen vagy
elérni. Vagy mintha megpróbálnál a víz alatt segítségért kiáltani, és
pontosan tudod, hogy senki nem hall.
Matt számtalan alkalommal elutasított. Egyszer megpróbáltam
elcsábítani a golfpályán, és amikor visszaértünk a szülei házához,
üvöltözni kezdett velem, hogy kínos helyzetbe hoztam a barátai előtt,
amikor hozzásimultam a fenekemmel. Senki nem figyelt ránk, és
egyébként sem voltam meztelen. Szoknyát viseltem. Csak fel kellett
volna emelnie, hogy megérintsen.
A férfi a fenekemre csap, amitől összerezzenek és felkiáltok.
 – Válaszolj! – suttogja követelőn a fülembe.
Feltett egy kérdést? Próbálom törni elködösült fejemet, de semmi
nem jut eszembe, így csupán ennyit mondok:
– Igen.
A farmerom elejéhez nyúl, és lehúzza a cipzárt.
– Igen – ismétlem, ha esetleg nem hallotta volna, és megszólal az
Echos Guest Room című száma. Tudom, hogy beleegyezek
mindenbe, amit ez az idegen tenni akar velem. Remélem, képes
megmutatni, hogy mire teremtették a testemet, mert úgy érzem,
kimaradok valamiből.

RYAT

Az ágyra dobom Blake-et, és a hátára fektetem. Amikor

összekötözött csuklójára zuhan, felkiált. Lerántom a maszkomat, és
a földre hajítom, majd leveszem magas sarkú cipőjét, és lehúzom a
farmerjét.
– Igen – nyögi, és ívbe feszül a háta.
A bugyiját is lehúzom, és a zsebembe gyömöszölöm. Nem fogja
visszakapni. Felmászom az ágyra, széttolom a lábát, és kezem
felsiklik a combján. Remeg a lába, ő maga pedig liheg. Elképzelem,
hogy így feküdt Matt mellett is, és ujjaim a bőrébe vájnak. Remélem,
az a rohadék látta, hogy Blakely nyomába eredek, ahogy elindult a
táncparkettről.
Ahogy nyöszörögni kezd, az arcába nézek, és fölé ereszkedem.
Széjjelebb tolom a lábát, lehajolok és a puncijára pillantok. Teljesen
szőrtelen és máris csillog, amitől azonnal összefut a számban a
nyál. Végigsimítok rajta a hüvelykujjammal, szétnyitom és
odahajolok, végignyalom azt a szép kis pináját.
Csípőjét felfelé nyomja, én pedig keményen leszorítom.
– Ó, egek… – szólal meg elakadó hangon.
Nedves, így könnyedén becsúsztatom egyik ujjamat. Forró és
olyan kibaszottul szűk! Megmerevedek, ahogy eszembe jutnak
Gunner szavai nem is olyan régről.
– Blakely… – mondom, és még egy ujjamat belenyomom, amitől
felszisszen.
Ívbe feszül a nyaka, liheg és nyöszörög.
– Igen? – Túlságosan részeg ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a nevén
szólítottam.
– Megbasztak már valaha? – kérdezem, és kihúzom az ujjamat,
újra benyomom, és elforgatom, majd lassan felfelé tolom. Szép
óvatosan, mert nem akarok fájdalmat okozni szegény kislánynak.
Még nem. De ha már a Kiválasztottam lesz, nincs kegyelem.
Erre van az eskü – az önmegtartóztatás miatt. Át kell gondolni a
dolgokat, és túl kell élni az ellenfeledet. Ki kell fárasztani. Nem
szabad könyörületesnek lenni. Mi vagyunk az erősebbek.
– Nem – tolja fel Blakely a csípőjét.
– Bassza meg! – mordulok fel, majd fogamat a combjába
mélyesztem, amitől halkan felkiált, összerezzen. Olyan kurvára
kemény a farkam, hogy fájdalmasan a farmeremhez nyomódik.
Három éven át azt tettem, amit kértek tőlem. Most nem szeghetem
meg ezt a fogadalmat. Már csak egy kicsit kell várnom.
Kihúzom az ujjamat, a nyelvem kerül a helyére, megnyalom
nedves punciját, amitől felnyög. Újra és újra végignyalom, és
átvetem a lábát a vállamon, hogy hozzáférjek tekergőző testéhez,
míg megmutatom neki, hogy miért én vagyok a jobb választás
számára.
Matt gyűlölni fog, mert meg fogom baszni a leendő feleségét. Ő
lesz a Kiválasztottam, és olyan sokféleképpen fogom használni,
amilyenről még nem is álmodott. Olyan hegeket hagyok rajta, amiket
Matt naponta lesz kénytelen látni, és tudni fogja, hogy egyszer
Blakely az én tulajdonom volt.
 TIZEDIK FEJEZET
BLAKELY

– Komolyan nem emlékszel? – tudakolja Sarah, ahogy hétfő reggel

végigsietünk a Barrington folyosóján.
– Nem – válaszolom.
Sarah a homlokát ráncolja, félrehajtott fejjel elgondolkodik. Hosszú
hallgatás után szólal meg.
– Na, ez gáz.
– Ugye? Na és te?
Sarah a fejét ingatja.
– Biztosan szuperül éreztük magunkat.
Ahogy barátnőm elmosolyodik, én is felnevetek. Megengedtem
egy idegennek, hogy bekösse a szemem, és megbilincseljen, és
nem vagyok biztos benne, hogy szexeltünk-e. Arra emlékszem, hogy
az ágyra dobott, és kinyalt. Kurvára felsikítottam, vagy legalábbis
magamban felsikítottam, ahogy ráélveztem az arcára. Aztán azt
hiszem, elájultam.
Másnap a saját ágyamban ébredtem, Sarah is az övében, a
kocsim pedig az apartmanház parkolójában állt. A mobiljaink, a
személyi igazolványaink és a kocsikulcsom a konyhapulton hevert,
mindenféle magyarázat nélkül. Azonban a bugyimat sehol sem
találtam, de egyébként az előző napi ruhámat viseltem.
Egész nap nem csináltunk mást, csak feküdtünk a kanapén,
takaróba burkolódzva, zsírban tocsogó sajtburgert ettünk, és
próbáltuk leküzdeni a macskajajt. Sarah a nap nagy részében
rosszul volt, én pedig azt éreztem, meghalok. Szerencsére ma már
sokkal jobban éreztük magunkat.
– Hallottál Matt felől? – tudakolja Sarah.
– Ismét nem a válasz – morgom. Azonban jól emlékszem arra a
rohadékra és a barátnőjére. Ő a legfőbb oka annak, hogy hagytam,
hogy egy idegen megérintsen. Sokkal dühösebb vagyok Mattre, mint
amennyire bosszant az a tény, hogy lehet, hogy elveszítettem a
szüzességemet úgy, hogy nem is emlékszem az egészre. Amikor
szombat reggel az ágyamban ébredtem, eléggé fájt a lábam köze,
és harapásnyomok voltak a combomon.
– Még fel sem hívott, hogy kimagyarázza magát? Hogy
bocsánatot kérjen?
A fejemet ingatom.
– Micsoda szarcsimbók! – csattan fel Sarah, majd ellágyul a
hangja. – Bocsáss meg…
– Semmi gond. – Ismerjük a mondást: jobb most megtudni, mint öt
év múlva, három gyerek után.
A telefonom megszólal a hátsó zsebemben; ahogy előveszem,
látom, hogy anyám keres.
– Órán találkozunk. – Elindulok, és beleszólok a telefonba. –
Halló?
– Jó reggelt, drágám! Hogy állnak a dolgaid?
Azon tűnődöm, azért hív-e, mert Matt anyja értesítette
a szakításunkról. Legjobb barátnők.
– Jól – mondom kissé tétován.
– Nincs semmi híred számomra? – tudakolja anyám olyan
hangon, amiből sejtem, hogy már tud valamit.
– Nincs – hazudok.
Anyám hangosan felsóhajt.
 – Az előbb beszéltem Kimberlyvel, és azt mondja, úgy tudja, te
meg Matt összevesztetek a hétvégén.
– Összevesztünk? – horkanok fel; az a gyáva alak hazudott az
anyjának. – Matt megcsalt engem, anya! Szakítottunk. – Miért kéne
eltitkolnom, hogy milyen is Matt valójában? Ráadásul könnyebb
anyámnak mindezt telefonon, mint személyesen elmondani. Képes
lenne szobáról szobára kergetni, márpedig elég nagy a házunk.
Most elmondhatom neki, amit érzek, majd leteszem, és folytatom a
napomat.
– Ugye tudod, hogy egyetlen kapcsolat sem tökéletes?
– tudakolja anyám.
Eltátom a számomat. Az nem lehet, hogy ez a célzás arra
vonatkozik, amit gondolok…
– Ugye, nem mondod komolyan?
– Dehogynem, drágám. Azt hiszem, apád és én hamis képet
nyújtottunk neked arról, hogy milyen is egy házasság.
– Szóval szerinted maradjak meg egy hűtlen alak mellett? –
csattanok fel.
– Úgy gondolom, egy házasságban vannak bizonyos áldozatok,
amiket…
– Nos, szerencsére még nem vagyok a felesége! – vágok anyám
szavába; szinte forr a vérem. Nem tudom, miért vagyok dühös,
hiszen tudhattam volna, hogy így reagál. Pontosan ezért féltem
elmondani a történteket.
– Az esküvőt attól még megtartjuk, Blakely – jelenti ki anyám.
Jövő nyáron akarja, a diplomaosztóm után. Kimberlyvel évek óta
tervezgetik.
– Anya…
 – Elég sok időd van helyrehozni a dolgokat. Ez igazán nagyszerű
lehetőség számodra.
Csak pislogni tudok. Lehetőség?
– Mire? – tudakolom.
– Majd meglátod. – És leteszi.
Eltartom a telefont a fülemtől, és csak bámulom. Mi a fenére
célzott anyám? Milyen lehetőség? Hogy lássam, mire képes Matt,
csak hogy megbocsássak neki? Az a rohadék még csak nem is
keresett! A csend többet mond bármilyen ajándéknál, amit egy férfi
adhat. Ha akarná, megtenné, satöbbi. Ha egy nő figyel, akkor egy
férfi mindent elmond neki anélkül, hogy egyetlen szót is szólna.
Anyám egyszer két hétig még csak nem is pillantott apámra.
Ezután apám vett neki egy nyaralót – egy óceánra néző birtokot
Hampton déli részén. Anya gyorsabban megbocsátott, mint ahogy
egy pakli kártyát elsodor a szél. Most már értem.
Lehetőségem van, hogy lássam, mit tudok kicsikarni Mattből. Kár,
hogy ez a rohadék semmit nem nyújthat nekem, ami elfeledtetné
velem, hogy megcsalt.
Lenémítom a telefonomat, majd visszasüllyesztem a zsebembe,
és ismét elfog az a furcsa érzés. Mintha valaki figyelne.
Felpillantok, és egy smaragdzöld szempár bámul rám. Ryat
nekidőlt a szemközti falnak. Egy rövid hajú, hidrogénszőke lány áll
előtte, beszél hozzá, de Ryat engem néz. Láthatóan nem zavarja,
hogy rajtakaptam, hogy figyel.
Aztán, mintha meg sem látta volna, hogy ott állok, lenéz a lányra,
aki folytatja vele a társalgást. Párszor bólint, majd elkezd mozogni a
szája, de nem hallom, miről beszélnek.
Egy srác véletlenül nekem jön, félrelök, de nem is kér elnézést.
Megfordulok, végignézek a folyosón nyüzsgő arcokon. Szaporábban
veszem a levegőt, eszembe jut az a hétvége a Lordok házában.
Bárki lehetett az illető. Jó ideje nem gondoltam arra az éjszakára, de
most, hogy józan vagyok, eltűnődöm. Mi van, ha tényleg Matt volt?
Megkérdeztem, és nemet mondott, de attól még nem biztos, hogy ez
igaz is. Basszus, hiszen máskor is hazudott nekem! Mit számít
eggyel több hazugság? Próbálom felidézni az illető hangját, de nem
megy. Arra emlékszem, hogy azt mondta, Matt túllépett rajtam.
Az az illető figyelt engem. De talán Matt így akarja a tudtomra adni,
hogy valóban leírt engem. Nem tetszett neki, hogy rajtakaptam, és
otthagytam. Szüksége volt arra a hatalomra.
Vagy túlgondolom, és tényleg valaki más volt. Aki talán nem is a
Barringtonra jár. Ez egy egyetemi város Pennsylvania hegyei között,
ami nem jelenti azt, hogy gonosz emberek nem nyaralhatnak itt.
Egyes kunyhók, amik itt bújnak meg a hegyekben, több millióba
kerülnek, és csak egyórányira vagyunk egy nagyvárostól. Sokan
járnak ide a hétvégére. De minek kellett a maszk és a köpönyeg?
Semmi értelme. Csak a Lordok öltöznek így, vagy valaki más volt
az?
A logikus válasz az, hogy Matt volt. Tudta, hogy ott vagyok. Tudta,
hogy dühös vagyok rá, és így akarta kiegyenlíteni a számlát.
Megbasz valakit, és elhiteti velem, hogy én is lefeküdtem valakivel.
Nincs harag. Szóval Matt szépen átvágott.
– Szia!
Megfordulok, és látom, hogy Matt áll előttem; mintha megidéztem
volna.
– Szia?! – nevetek fel hisztérikusan. Biztos vagyok benne, hogy
ideösszeomlást kaptam. Az első dolog, amit Matt mond nekem
azután, hogy megcsaláson kaptam, az, hogy szia?
– Beszélnünk kell – húzza össze résnyire vádlón a szemét.
Beszélni? Mit kell itt még beszélni? Eszembe jut, amit anyám
mondott, és úgy döntök, kihasználom a lehetőséget. Csak nem úgy,
ahogy anyám gondolta.
– Szerintem a partin eleget mondtunk – teszem karba
a kezemet.
Matt végigszánt a haján.
– Beszélni akartam veled… – majd hirtelen elhallgat, és átnéz a
vállam fölött, saját válla kissé meggörnyed. Aztán ismét belenéz a
szemembe. – Ashley rosszul lett, és muszáj volt elmennünk a buliról,
még mielőtt megkereshettelek volna.
– Tessék? – emelem fel a kezem. – Akkor utána nem is
találkoztunk? – Meg sem lepődöm, hogy Ashley-vel ment haza.
Matt összevonja a szemöldökét.
– Nem.
Tehát nem neki tettem szét a lábamat. Valamiért ettől jobban
érzem magam. Inkább egy vadidegen, mint Matt.
– Miért? – tudakolja.
– Csak úgy kérdeztem – legyintek, és el akarok lépni, de
megragadja a karomat és megállít.
– Mi a faszt jelent ez, Blakely? – morogja, egészen közel lépve
hozzám.
Megnyalom az ajkamat, és édesen rámosolygok. Baszd meg,
Matt!
– Az előbb jöttem rá, hogy nem veled keféltem aznap éjszaka. –
Oké, szóval nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy
szexeltem aznap éjszaka, de ezt akartam elhitetni Matt-tel. Nem
csupán megcsalt, de hazudott is, mert azt mondta, hogy Texasba
utazik a hétvégére. Azt gondolta, biztonságban lesz a Lordok
házában, mert tudta, hogy én nem leszek ott. Basszus, mi lett volna,
ha nem megyek el? Meddig titkolózott volna még előttem? Még
mindig úgy tennénk, mintha egy pár lennénk?
– Micsoda? – kiáltja Matt, és szorosabban markolja
a felkaromat. – Hogy micsoda?
– Ne, ez fáj! – próbálok elhúzódni, de Matt közelebb ránt
magához.
Arcát az enyémhez tolja, és felcsattan.
– Remélem, csak hülyéskedsz, Blakely! Mert Istenre esküszöm,
hogy…
– Valami gond van?
Odapillantok, és látom, hogy Ryat csatlakozik a beszélgetéshez,
aki most ott áll mellettünk.
– Menj el! – morogja Matt.
– Nem hozzád beszéltem – pillant rám Ryat zöld szemével, majd
karba teszi a kezét. – Talán zaklat téged ez az ember? – A hangjából
semmi aggodalom nem csendül ki. Teljesen ellentmond a
kérdésének.
Matt felhorkan.
– A pasija vagyok. De ezt te is tudod. Szóval húzz el, Ryat!
– Nem, nem vagy a pasim. És igen, zaklat – válaszolok. Végre
kirántom a karomat Matt szorításából, és megdörzsölöm érzékeny
bőrömet.
– Az előbb ismerted be, hogy megcsaltál, és most azt mondod,
hogy velem van a gond? – harsogja Matt, amire sokan felkapják a
fejüket.
 – Te csaltál meg engem! – bököm meg ujjammal kemény
mellkasát. – Ezért dobtalak ki, te hazug szemétláda!
Matt végigszánt a haján, majd hangosan kifújja a levegőt. Teste
megfeszül, úgy fest, mint aki mindjárt beleöklözik valamibe.
– Tudtam én, hogy csak egy kibaszott ribanc vagy! Évek óta
próbálsz rám mászni.
Szeretném kínosan érezni magamat attól, hogy azt mondta, hogy
könyörögtem neki a szexért, de nem teszem. Túlságosan is
megdöbbent, hogy dühös rám azért, mert megcsaltam, holott ő volt
az, aki megcsalt engem. Szakítottam vele, aztán kavartam egy
idegennel. Nem pedig fordítva történt.
Ryat visszanéz Mattre, és félrehajtja a fejét.
– Úgy fest, valaki kiválasztotta a szukádat – vonja meg Ryat
hanyagul a vállát. – Mondtam, hogy így lesz.
– Te rohadt ge…
– Matt?
Mi a szent szar? A barátnője szintén csatlakozik a
beszélgetéshez. Lehet, hogy a Barringtonra jár? Ha igen,
hányadéves?
– Mi folyik itt? – tudakolja a lány, aki odalép hozzánk, és kutatón
néz a szemünkbe.
Matt összeszorítja a száját. Várok, hogy ellökje a lányt, hogy
megmagyarázza nekem a történteket. Azt mondta, beszélnünk kell,
és ennél jobb alkalom még soha nem nyílt rá. Végre elmondhatja
ennek a csajnak, hogy mi van köztünk, én pedig megtudhatom, hogy
mióta dugja.
Ehelyett Matt megragadja a lány kezét, és végigrángatja a
folyosón. A lány aggodalmas pillantást vet rám a válla fölött, én
pedig egy pillanatra megsajnálom. Lefogadom hogy nem tudott
rólam.
– Hihetetlen! – mormolom magamban, és halkan felnevetek.
Mégis mit vártam Matt-től? Már bebizonyította, miféle ember. Csak
eddig nem tűnt fel. De most már tisztán látok.
A szemem sarkából látom, hogy Ryat ajka a fülemhez simul.
Nevetésem abbamarad, visszafojtom a lélegzetemet, ahogy azt
suttogja:
– Mondtam én neked, hogy túlvan rajtad.
Élesen beszívom a levegőt, ahogy elhúzódik tőlem. Lassan
végigsimít a hajamon, míg kutató tekintete az enyémbe mélyed.
Szóhoz sem jutok. Nem! Az nem lehet! Vagy mégis?
Ryat volt az? Ha igen, előre eltervezte? Amiatt, mert úgy gyűlöli
Mattet?
Félrehajtott fejjel néz, pillantása az ajkamra esik.
– Megkérdezted, mit jelent, hogy valaki Kiválasztott. – Ismét a
szemembe néz. – Csak ennyit kell tudnod – lép oda hozzám, és
gyengéden, a hajamnál fogva hátrahúzza a fejemet, így kénytelen
vagyok felnézni rá. Idegesen nagyot nyelek. – Ez azt jelenti, hogy
amit veled tettem, az csak
a kezdet volt. – Fülemhez illeszti ajkát, és hozzáteszi: – Birtokolni
foglak, Blake. – Lerövidíti a nevemet, szabad kezével felnyúl, és
végighúzza a nyakamon, száguldó pulzusom mentén, amitől egész
testemben libabőrös leszek. – És azt hiszem, te is pontosan ezt
akarod. – Ezzel hátralép, én pedig csak nézem, ahogy távolodik;
puncim tiszta lucsok, és megdöbbent a gondolat, hogy ő volt az.

RYAT
Egy hét telt el a Lordok házában tartott parti óta, és minden nap
minden pillanatában Blakely jár a fejemben. Néha megpillantom, de
nem közelítek hozzá. Nem kell. Az, hogy kerül, mindent elárul, amit
tudnom kell – gondol rám. Kétlem, hogy sok mindenre emlékezne
arról az éjszakáról. Részeg volt, és ha úgy vesszük, én több
szempontból is kihasználtam. És még csak nem is sajnálom.
Felmegyek a lépcsőn a második emeletre, és belépek a
könyvtárba a Barringtonban. Péntek este van, elmúlt tíz óra, és
Blakely, amilyen rendes kislány, itt tanul.
Körülnézek, végigpillantok a több sornyi asztalon és az üres
székeken. A diákok ilyenkor lerészegednek és kefélnek. Itt senkinek
nem kell tanulnia. A szülők fizetnek azért, hogy a csemetéik erre az
egyetemre járhassanak, mert tudják, hogy ez tökéletes jegyeket
biztosít nekik. De Blakely… róla tudom, hogy itt van. Mindig
pontosan tudom, hogy hol van. Ha nem követem, akkor
megfigyelem.
Farmerem első zsebébe dugom a kezemet, és elindulok
a könyvespolcok mentén, mind a két oldalon keresem.
Ahogy elhaladok az utolsó előtti mellett, megállok és hátralépek.
Blakely a sor végén áll, kezében nyitott könyv, azt bámulja, elmerül
saját kis világában. Micsoda ostoba húzás! Bárki megragadhatná, és
elrabolhatná, sikítozhatna, rúgkapálhatna, ahogy akar, és soha senki
nem tudná meg. Egyszerűen csak köddé válna. Püff! Varázsütésre.
Szerencséje, hogy nem fogok ilyet tenni. Inkább előhúzom a
mobilomat, és lefotózom. Aztán elküldöm neki.
Hallottam hétfőn a Matt-tel folytatott beszélgetését a folyosón. Azt
hitte, ő volt az, akinek megengedte a partin, hogy kinyalja. Azt
akartam, hogy megtudja, hogy én voltam. Én tettem. Ez csak a
kezdete volt annak, hogy mi mindent tehetek meg vele. A lehető
legkevesebb információt adtam meg neki ahhoz, hogy többet
akarjon. Már kíváncsi, de azt akarom, hogy kívánjon. Könyörögjön
azért, amit Matt eddig képtelen volt megadni neki.
Nem hallom, hogy a telefonja jelez, de Blakely átveszi a könyvet
az egyik kezébe, míg a másikkal megragadja a mobilját. Megnyitja,
és egész testében megfeszül, amikor megpillantja a bejövő
képüzenetet. Figyelem, ahogy beszívja a levegőt, melle megremeg,
és megnyalom az ajkamat.
Blakely felszegi a fejét, tágra nyílt kék szemének pillantása
találkozik az enyémmel.
– Ryat? – tudakolja idegesen, és mögém néz. Ott állok a polcsor
végén, és foglyul ejtem a könyvespolcok és a fal között. Nincs hová
menekülnie. – Mit keresel te itt?
Muszáj lesz abbahagynom a vigyorgást. Blakelyt nem érdekli,
hogy elmentettem a telefonszámát aznap este. Inkább az aggasztja,
hogy mit keresek itt. Követem őt. Nem válaszolok, de elindulok felé.
Megfordul, hogy szembenézzen velem, de hátralép pár lépést. Nagy
hiba. Így csak még közelebb van a falhoz, ezért több esélyem van
sarokba szorítani.
Kitépem a könyvet a kezéből, és a földre ejtem, kettőnk közé.
Felnéz rám, szép kék szemének tekintete kutatón mélyed az
enyémbe. Ma este szemüveget visel, amit kurvára szexinek találok.
Odalépek hozzá, tenyerembe veszem az arcát, szabad kezem a
derekára siklik, hogy magamhoz húzzam. Lehajolok, ajkamat
végighúzom a fülén, és szinte elolvad a karomban. Lágy, mégis
ruganyos teste az enyémnek simul, én pedig azt suttogom:
– Még mindig érzem az ízedet a nyelvemen.
 Élesen beszívja a levegőt szavaim hallatán, és megragadja a
pólómat.
– Olyan ízed volt, mint a méznek – morgom, és kezemmel
beletúrok hosszú, sűrű hajába. – Kurvára édes volt!
– Blakely felnyög. – Kurvára függést okoz! – Farkam keményen
ágaskodik a farmeromban. Itt és most azt akarom, hogy leszopjon.
Nem is értem, hogy volt képes Matt valaha is megtagadni tőle a
szexet.
– Várj! – lihegi Blakely. Megpróbál eltolni, és én hátralépek. E
pillanatban arra van szükségem, hogy elfogadjon. A fogadalmi
ünnepség után arra kényszeríthetem, amire csak akarom.
Karom az oldalam mellé hullik, de nem szólalok meg. Inkább csak
bámulom. Figyelmesen nézem, ahogy elpirul, szája elnyílik, és egyre
gyorsabban szedi a levegőt. Elképzelem, ahogy ugyanezt csinálja,
miközben a földhöz szegezem, lábát a derekam köré kulcsolja. A
farkam azt a szűk puncit dugja, Blakely a nevemet sikoltozza, én
pedig kihúzom a farkamat, és ráélvezek arra a szép kis arcára.
Lehajtja a fejét, és haját a füle mögé tűri. Ideges. Olyan édes,
hogy ideges a közelemben. Főleg mivel már a nyelvemet
megjárattam a puncijában.
– Tudni akarom, hogy értetted, amit mondtál – pillant fel rám sötét
szempillája alól, és megigazítja a szemüvegét.
Értetlenséget színlelek.
– Mivel kapcsolatban?
– A Kiválasztottságról. – Megnyalja az ajkát, és karba teszi a
kezét. – Ez mit jelent? Nem értem, hogy…
– Nem is kell értened – vágok közbe.
Összeszorítja ajkát, és bosszúsan elkapja a tekintetét.
 – Miért akarná bárki is önként átadni magát valakinek, akit
egyáltalán nem ismer?
Szóval ezért van itt? Könyveket keres a Lordokról? Bár megértem
aggodalmát, ez még nem jelenti azt, hogy annyira együttérzek vele,
hogy megadjam neki, amit akar. Mint Lord, nem tudunk mindig
mindent. Egy másik Lord nem oszthat meg titkokat olyasvalakivel,
aki nem tag nálunk. Úgyhogy még a saját apám sem mondhatott
sokat az egészről. Egyszerűen muszáj volt megtennem. Blakely sem
más számomra
– egyértelmű parancs, amit végre kell hajtanom. Nem fogom miatta
elveszíteni a lordi címemet. Túl keményen dolgoztam meg érte, és
túl sok mindent áldoztam fel ahhoz, hogy hagyjam kisiklani a kezem
közül. Ezért mondok neki valamit, amin elgondolkodhat.
Alaposan megválogatom a szavaimat, amikor felteszem a kérdést.
– Nem akartál még soha valamit csak önmagad miatt megtenni?
Égnek emeli a tekintetét.
– Dehogynem.
Tudom, hogy amikor végzek vele, Matt felesége lesz. Nem számít,
gyűlöli-e vagy sem. Élete végéig Mattet fogja szolgálni. Előtte viszont
engem.
– Próbáltam utánanézni a neten…
Fölnevetek, de szúrós pillantással néz rám.
– A neten semmit nem találsz majd sem a Lordokról, sem a
Kiválasztottakról.
Blakely felmordul, és toppant.
– Akkor hol keressem?
Ismét odalépek hozzá, kezemet a falra helyezem a feje két
oldalán. Megmerevedik, élesen beszívja a levegőt.
 – Sehol nem találsz rólunk semmit. A Lordok nem tárgyalják meg
az életüket kívülállókkal – jelentem ki egyszerűen.
Kidugja a nyelve hegyét, majd megnyalja alsó ajkát, és harapdálni
kezdi.
– Ha én… – Elhallgat. – Úgy döntök, hogy a Kiválasztottad leszek.
– Halkabban folytatja, suttogva. – Fájdalmat fogsz okozni nekem?
Rávigyorgok, és az igazságnak megfelelően válaszolok.
– Igen.
Felnyög, és lehunyja a szemét.
– De… kényszeríteni foglak, hogy élvezd.
Kinyitja a szemét, és rám bámul. Látom rajta. Kurvára kíváncsi.
Blakely Anderson olyasmire vágyik, amit nem akármelyik férfi tud
megadni neki. De én igen. Megmutatom neki azt, amit Matt nem volt
hajlandó.
– Matt nem kívánt téged, Blake – jelentem ki. Elveszem a kezemet
a falról, végigfuttatom a nyakán, érzem, hogy vadul száguldozik a
pulzusa. – De én igen.
Ez tulajdonképpen nem teljesen hazugság. Lehet, hogy nem
néztem volna meg kétszer magamnak ezt a lányt, ha nem érkezik
vele kapcsolatban egy parancs. De most már látom. És Blake
pontosan az, amire szükségem van. Egy játékszer, amit
használhatok. Egy test, amit megbaszhatok. Maga az édes,
kibaszott bosszú.
– Csak Matt miatt kívánsz – jelenti ki Blakely, és felszegi az állát,
mintha olvasna a gondolataimban.
Elmosolyodom, de nem javítom ki. Blakely okos lány. Inkább így
szólok:
– És pontosan ez az oka annak, hogy úgy döntesz majd, hogy az
enyém leszel. – Ezzel ellököm magamat a faltól, a hátamat mutatom
neki, és otthagyom, hadd gondolkozzon el a beszélgetésünkről.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET
BLAKELY

Hétfő délután belépek a lakásba, majd bemegyek a szobámba.

Hosszú napom volt. Kimerült vagyok, nem vágyom másra, mint
lefeküdni és aludni egy nagyot. Egész hétvégén alig aludtam. De
ehelyett csak fekszem, és azon gondolkozom, amit Ryat mondott a
könyvtárban péntek este.
Több dologban is igaza van. De abban tévedett, hogy csakis Matt
miatt akarok az övé lenni. Túl sokáig hagytam, hogy Matt diktáljon az
életemben. De miért? Egy színlelt párkapcsolatért? A gondolat, hogy
Ryat Kiválasztottja legyek, csak ennyit jelent – hogy az övé vagyok.
Leveszem a kapucnis pulcsimat, az ágyra dobom, de amikor
megpillantok egy kis fekete dobozt, megmerevedek.
– Sarah? – kiáltok fel. Úgy tudom, még órán van.
Ez a doboz reggel még nem volt itt. Odalépek, kinyitom, és találok
benne egy igyál meg feliratú cédulát egy átlátszó folyadékkal teli
üvegcse mellett. Még soha nem láttam ilyet. A gimiben bekaptunk
pár bogyót Sarah-val, de az alkoholon kívül más folyadékot nem
ittunk. Azonban valami azt súgja, hogy ez nem vodka.
Az üvegcse alatt egy fotó van. Felemelem, és kinyitom. A kép
engem ábrázol a könyvtárban – ugyanaz, amit Ryat átküldött nekem,
mielőtt váratlanul megláttam őt. Felkapom a fejem, gyorsan
körülnézek a szobámban. Szívem vadul ver, és lenézek a fotóra a
kezemben.
– Hahó? – kiáltok fel ismét. – Van itt valaki?
Semmi válasz.
 – Ryat? – kérdezem idegesen. Ő készítette ezt a fotót, biztosan ő
hagyta itt ezt a dobozt is. Hogy jutott be? Megkérte Sarah-t, hogy
segítsen neki?
Amikor megcsörren a telefonom, összerezzenek. Visszaejtem az
ágyra az üvegcsét és a fotót, és fogadom a hívást.
– Halló? – szólok bele, és igyekszem csillapítani szívem vad
dübörgését.
– Kellemetlen helyzetbe hoztad? – csattan fel anyám
a telefonban.
– Tessék? – tudakolom, és még egyszer körülnézek a
helyiségben. A szekrényhez lépek és belenézek, de üres.
– Mattet – morogja anyám. – Kimberly szerint pénteken
kellemetlen helyzetbe hoztad Mattet a barátai előtt.
– Ezt nem tárgyalom meg veled, anya – mondom, és belépek a
fürdőszobába. Még mindig sehol senki.
– Nem tudom, mi a fene folyik itt, de vésd jól az eszedbe, amit
mondani fogok, Blakely Rae! Nem rontasz el mindent a családunk
számára! Matt felesége leszel! Ha így folytatod, sokkal előbb lesz az
esküvő, mint terveztük! – És ezzel leteszi.
Visszamegyek a szobámba, és lezöttyenek az ágyra.
Az üvegcse ott hever mellettem, és könnyek szöknek a
szemembe. Nem tudom megakadályozni. Nem tudok uralkodni
fölöttük. Az életem soha nem volt az enyém. Hogy is képzelhettem,
hogy most az lesz? Történjen bármi, Mrs. Blakely Winston leszek. A
gondolat bénító, mert tudom, hogy szerelem nélküli házasság lesz
osztályrészem. Korábban tápláltam érzéseket Matt iránt. Időbe telt,
de belenyugodtam abba, hogy az idők végezetéig a társa leszek.
De most? Most megvetem. Soha nem fogom tisztelni, és soha
nem fogok a saját elhatározásomból feleségül menni hozzá. Ha így
van, anyámnak a hajamnál fogva kell elrángatnia az oltárig.
És Ryat? Vajon hirtelen támadt érdeklődésének köze van
Matthez? Teljes mértékben. Érdekel ez engem? Nem. Ami engem
illet, Matt tehet egy szívességet. Ha Matt azt csinálhatja, amit akar,
akkor ez rám is vonatkozik. És ebbe az is beletartozik, hogy
engedem, hogy Ryat azt tegyen velem, amit akar.
Döntök, felnyitom az üvegcsét, és felhajtom a szagtalan,
szappanos ízű folyadékot.
Bassza meg!

RYAT

Belépek a lakásába, tudom, hogy egyedül van itthon. Erről

gondoskodtam. Benyitok a hálószobájába, és ott találom az ágyon.
A hátán fekszik, keze a feje mellett. Lehunyt szemmel, mélyeket
lélegzik. Totálisan kész van.
Elfogyasztotta a Ginát.
Sejtettem, hogy így lesz. A mi világunkban mindenki szeretne
elmenekülni a valóság elől. Muszáj még egyszer megízlelnem Blake-
et, de a szabályokat okkal hozták meg.
Odalépek az ágy széléhez, lehúzom a takarót, és látom, hogy
mielőtt a cucc hatni kezdett, átöltözött: túlméretezett póló van rajta.
Megmarkolom az anyagot, arra gondolok, hogy a csalárd pasijáé
lehet. Felrántom: alatta fekete csipkés bugyit visel. Elengedem a
pólót, kezemet lapos hasára helyezem, és ujjam hegyét az anyag
alá csúsztatom. Ingerlem magam.
 A farkam kemény, ágaskodik a nadrágomban. Annyira meg
akarom baszni! Mióta összeütköztünk a folyosón, és felnézett rám a
földön ülve, nem akarok mást, mint belemarkolni a sötét hajába és
lenyomni a farkamat a torkán, hogy könnybe lábadjon az a szép, kék
szeme.
A Szertartás szabályai egyszerűek.
A Kiválasztottnak kell felajánlania magát. Blakely kimutatta
érdeklődését azzal, hogy megjelent a partin. Ha volt valaha bármi
kétségem afelől, hogy mit keresett ott, az, ami a hálószobámban
történt, bizonyítja, hogy akart valamit. Még akkor is, ha az egész
csak bosszú volt Matt-tel szemben. Ezt elfogadom. Később majd
felhasználhatom.
Jellemző módon a Kiválasztott és a Lord ismerik egymást.
Barátok, vagy jártak is. Ritkán fordul elő olyasmi, ami Blakely és
köztem van – hogy a Lordot arra kényszerítik, hogy egy bizonyos
Kiválasztottat válasszon. Vannak lányok a Barringtonon, akik ölni
tudnának azért, hogy Kiválasztottak lehessenek. Egy Lordot
szolgálni megtiszteltetés. Matt jó okkal nem árult el semmit. Nem
akarta, hogy Blake megtudja, mi folyik a köreinkben. Azt gondolta,
mindez nem számít, és Blakely biztosan az övé lesz. Ez most már
nem így van. Úgyhogy Matt indoka, hogy továbbra is tudatlanságban
tartsa Blakelyt, megváltozott.
Nem mondanám, hogy elsőre őt választottam volna, mert soha
nem gondoltam rá így. Dögös a csaj? Igen. De tudtam, hogy tiltott
terület. Még azután is voltak aggályaim, hogy megkaptam a
parancsot. Ez addig tartott, amíg el nem kezdtem belemerülni
Blakely életébe. Most már hetek óta folyamatosan a nyomában
vagyok. És miután belekóstoltam, most már összefut a számban a
nyál, ha meglátom, és még többre vágyom. Ha azon az estén, a
hálószobámban, fölfedtem volna magamat, nem hagyta volna, hogy
megérintsem.
Ha a Kiválasztott elfogad, addig a tiéd, amíg többé nem tudod
hasznát venni. Ha már az enyém lesz, annak a faszfejnek a neve
sem fog eszébe jutni.
Lassan a bugyija szélébe akasztom az ujjaimat, és lehúzom
napbarnított lábán, ujjbegyem lágy bőrét simogatja. Megragadom a
két combját, széttolom, és felmászom az ágyra, hogy közé térdeljek.
Lepillantok szép, sima puncijára, a bugyit az orromhoz emelem.
Beleszagolok, farkam megmozdul a nadrágomban. Bassza meg,
annyira benne akarok lenni, de ez ma este nem történhet meg. Még
nem.
A szabályok egyértelműek, de arról nem szólnak, hogy ne
játszadozhatnék el vele. Épp annyit engedélyeznek nekünk, hogy
kibírjuk. A Lordok mindig próbára tesznek minket.
A bugyit a földre hajítom, és végigsimítok a combján, kezem
felcsúszik a puncijáig. Ajkamba harapok, és széthúzom a redőket.
– Egek! – suttogom, és benyomom egyik ujjamat.
Nem nedves, de nem is vártam, hogy az legyen. Ujjamat a
számhoz emelem, végignyalom, egészen az ujjpercekig, majd ismét
visszanyomom, gyengéden betolom, míg pillantásom visszatér az
arcára.
Fejét balra hajtja, sötét haja szétterül a párnáján, és ugyanolyan
egyenletesen lélegzik. Szabad kezemmel felhúzom a pólóját, így
elém tárul a mellkasa. Elmosolyodom azon, hogy nem visel
melltartót. Elképesztően gyönyörű a melle. Kerek és kemény,
tökéletesen illik a tenyerembe szép, rózsaszín mellbimbójával és kis
bimbóudvarával.
Lepillantok a puncijára, és látom, hogy egyre nedvesebb. Kihúzom
az ujjamat, és benyomok még egyet. Blake még mindig nem mozdul.
Bebizonyította, hogy az enyém, és én alig várom, hogy
megmutassam neki, hogy ez mit jelent.
Mozdulataim egyre durvábbak. Feje a másik oldalra billen, halk
nyögés hagyja el ajkát. Mivel kicsi és vékony, nem túl nagy adag
bódítót adtam neki. Nem akartam, hogy túl sok mellékhatást kelljen
megtapasztalnia. Csak az kellett, hogy kábult legyen, ne legyen
magánál, hogy egy kicsit eljátszadozzak vele. Emellett a Gina növeli
a szexuális vágyat is.
Blakely háta ívbe feszül, ajka szétnyílik, én pedig figyelem, ahogy
mellbimbója egyre keményebb lesz, miközben puncija összeszorul
az ujjaim körül.
Megfordulok az ágyon, bal kezemet a feje mellé helyezem. Teljes
súlyommal ránehezedem, miközben egy harmadik ujjat is
bekényszerítek szűk puncijába. A farkam várakozásteljesen remeg,
alig várja, hogy benne legyen. Hogy az első legyen ott, azon a
helyen. Hogy birtokolhassa.
Blakely lélegzete eláll, én pedig gyengéden megcsókolom a szája
sarkát.
– Szépségem…
– Ryat – nyög fel.
– Igen, Blake. Én vagyok az – mondom, ő pedig felnyöszörög.
Még így, kábultan, félig öntudatlanul is tudja, hogy én vagyok az, aki
megérinti.
Vadul ujjazni kezdem, hüvelykujjam a csiklójával játszik. Teste
előre-hátra ring, cicije fel-le ugrál, az ágy pedig nyikorog. Amikor a
puncija összerándul, felkiált, és elélvez az ujjaimtól.
Bizonyos értelemben hatalommal ruház fel az, hogy így birtoklom,
teljesen uralom a testét. A tudat, hogy szándékosan fogadott el
valamit, amit én adtam neki, úgy, hogy fogalma sem volt arról, mi az.
Arra vágyik, hogy birtokoljam, hogy uralkodjak fölötte, hogy az
enyém legyen.
Leállok, és Blake továbbra is lehunyva tartja a szemét. Ujjamat a
szájához emelem, végigdörzsölöm szétnyílt ajkán, szétkenem rajta a
nedvességet, mintha cukorszirup lenne.
– Nemsokára, kicsikém – ígérem, majd ujjaim a saját számba
tömöm, és tisztára nyalom. Megízlelem azt a kibaszott mézet, ami
után annyira vágyom, miután megadta magát nekem a
hálószobámban.
Fölemelkedem az ágyon, beülök remegő lábai közé. Lenyúlok,
megragadom a túlméretezett póló nyakrészét, és az anyag közepéig
feltépem.
– Ezt elégetem – mondom magamnak, ahogy kihúzom belőle a
karját; tudom, hogy egy lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy
birtokoljam őt, és Mattnek még a nyomát is kitöröljem.
A hátsó zsebembe nyúlok, előveszem a kártyát, és az
éjjeliszekrényére helyezem. És most várok.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET
BLAKELY

Kiválasztott
Elolvasom a fehér kártyát, amit otthagyott az éjjeliszekrényemen
hétfő este, miután ő látogatott meg.
Felpillatok a székesegyházra, és idegesen harapdálom alsó
ajkamat. Az épület olyan, amilyennek elképzeli az ember
– hatalmas, a középkort idézi magas falaival és tornyaival.
A semmi közepén helyezkedik el, a kétsávos út mellett. Kicsit olyan,
mintha egy horrorfilmből bukkant volna elő, amiben a gyerekek
felfedezőútra indulnak a kísértetházban. És végül mindannyian
holtan végzik, különféle szobákban, a haláluk oka egy tompa tárgytól
kapott ütés, és a gonosztevő szétkeni a vérüket a falon.
Oké, talán mostanában túl sok horrorfilmet nézek.
Egy régi, fehér kereszt függ a főbejárat fölött. A falon az
elszíneződés miatt látni lehet, hogy egykoron hol volt, de aztán
lezuhant. A szél gyengéden ide-oda lebegteti, így nyikorgó hangot
ad ki, ami felerősíti idegességemet. Ez a hely akkor sem lehetne
ijesztőbb, ha egy horrorfilm díszlete lenne.
Ma este hideg van. Egész testem remeg, fogaim összekoccannak,
ahogy mély dekoltázsú, fekete miniruhámban álldogálok, amely alig
fedi a fenekemet; piros, Gucci magas sarkút viselek. Teljes
súlyommal a talppárnáimra nehezedek. Máskülönben a cipősarkam
besüppedne a puha talajba.
Erőteljes a sminkem: füstös szemek, vastag szemceruza, és vörös
rúzs. Valószínűleg úgy nézek ki, mint egy olcsó kurva, aki az utcákat
járja új kuncsaft után. De én nem kapok pénzt azért, amit tenni
fogok. Nem. Én ingyen adom oda. Odaadom egy olyan embernek,
akiről tudom, hogy használni fogja. Ki fogja használni.
Visszapillantok a kártyára, és megfordítom.
A Szertartás fogadalmi ünnepsége
Ez áll a kártyán egy cím mellett, amit kénytelen voltam beütni a
keresőbe. Pontosan harminc percre volt az egyetem területéről, a
nagy semmi közepén. Alatta a következő szöveg áll: amint a
Kiválasztott elfogadja kötelességét, szolgálnia kell urát.
A Lordok „szertartásának” része leszek. Tudom, hogy elég
ijesztően hangzik, de szükségem van valami újdonságra az
életemben. Amióta az eszemet tudom, hiányzik valami. És Ryat
segítségével rájöttem, mi az.
„Nem akartál még soha valamit csak önmagad miatt megtenni?”
Sokat gondolkoztam a könyvtárban feltett kérdésén. Egészen
kiskoromtól fogva álmodozom a jövőmről, de a szüleim egyik
tervemet a másik után lőtték ki. A Stanfordra akartam felvételizni, de
erre nem volt lehetőségem.
– A Barringtonra fogsz járni, és kész – jelentette ki anyám tizenkét
éves koromban. És nem volt vita.
Félreértés ne essék, szeretem a Barringtont, de nem ezt
választottam volna elsőnek. Egyszer az életben normális akartam
lenni. Egész életemben magániskolába jártam, ezért a Barrington
sem tűnik másnak. Pennsylvania közepén áll, egy eléggé elszigetelt
helyen. Gazdag fiatalok járnak ide – az elit. Olyanok, akiknek több
kilométer hosszú a priuszuk, amit a bírók a szőnyeg alá söpörtek,
mert az „apucik” fizettek. Mi üthet ki balul, ha ezeket a srácokat mind
egy helyre terelik be? Ezek a fiúk és lányok arra születtek, hogy egy
napon átvegyék a családi vállalkozásokat. A diploma csupán
formaság. Szükség van papíron az elért eredményekre, annak
ellenére, hogy az egyetem elvégzése után egyszerűen tálcán
nyújtják át nekik a több milliárd dolláros birodalmakat.
Azt hiszem, ez egy újabb ok, ami elvezetett ide, a semmi
közepére, ehhez a székesegyházhoz – a tény, hogy belehalok az
unalomba. Az egész életem minden egyes napját eltervezték
számomra. Kitalálták, milyen sportot végezhetek, milyen
érdemjegyet szerezhetek. Kihez mehetek feleségül.
Mindez fájdalmasan kimerítő. Az ember nem akarja ezt az egészet
kizárni? Hogy ne kelljen az élete következő másodpercén agyalni?
Nem lenne jó elmenni egy előre el nem tervezett kirándulásra?
Egyéjszakás kalandba bonyolódni a helyes sráccal, akit
végigpörgettél az idővonaladon? A közösségi oldalak elhitetik veled,
hogy végtelenül szabad vagy, pedig ez nem így van. Egyáltalán
nem. Egy kütyüt tartasz magad előtt, amin végignézed, ahogy a
többiek megvalósítják az álmaikat. Hamis mosolyokat és drága
ruhákat posztolsz a szelfiken, abban a reményben, hogy valaki
irigyelni fog. Biztosít arról, hogy mennyire jó neked. Miközben
gyűlölöd az életedet.
– Mosolyogj, szívem, sosem tudhatod, ki figyel – szokta
mondogatni anyám.
A kétségbeesés azonban sosem vonzó.
Ryat az én kiutam. Az, hogy kiválasztottak, a menekülés egyik
formája. Legalábbis egyelőre. Ki tudja, meddig fog tartani? Az is
lehet, hogy csak színjáték az egész, de én végig akarom csinálni.
Mély levegőt veszek, és elindulok felfelé a lépcsőn. Belököm a
nehéz ajtót, mely nyikorog, jelezve érkezésemet.
 Szívem vadul ver a mellkasomban, míg végighaladok a főhajón.
Mindkét oldalon sötét alakok ülnek a padokban. Fekete köpönyeget
és fehér maszkot viselnek. Engem nem neveltek vallásosnak, ezért
még sosem jártam templomban. Mindig azt hittem, hogy ott minden
aranyból van – fényes és értékes –, hogy a végtelen nyugalom
érzetét keltse az emberben. Azonban mi sem áll távolabb az
igazságtól.
Ódon egy épület ez. A magas boltozat ugyanolyan színű, mint a
sötét éjszaka. Látni lehet, hogy a falakon valaha festmények voltak,
de idővel szinte felismerhetetlenné koptak. A padlón levelek és
faágak hevernek. Ugyanolyan hideg van, mint kint, és a régi katedrál
üvegen át hangosan fütyül a szél.
Elöl hatalmas színpad és oltár helyezkedik el. Két oldalán hosszú
lépcsősor visz fel egy galériára, ahonnan rálátni a teljes
gyülekezetre. A galéria közepén, a perem mentén egy
keresztelőmedencét süllyesztettek a padlózatba. A felénk néző
oldala színtiszta üveg, hogy a padsorokban ülők is mindent jól
láthassanak. Minden oldalon három lépcsőfok vezet a vízbe, a
medence legalább százhúsz centiméter mély.
Remegő lábakkal botorkálok előre, a padlón heverő rothadó
faágak és levelek megcsikordulnak a sarkam alatt. Ez a hely régi,
idejétmúlt és nagyon úgy fest, mintha igencsak elhanyagolták volna
– szöges ellentéte annak a szállodának, ahol a Lordok élnek.
Eltűnődöm, hogy miért használják egyáltalán bármire is.
Megállok elöl, és észreveszem, hogy az első két sorban a
köpönyeges és fehér maszkos férfiak mellett nők ülnek.
A nők egyike sem visel maszkot. Hozzám hasonlók. Mindegyiken
ruha és magas sarkú van. A túlsó végén ülő lányra felfigyelek.
 Sarah az.
Elindulok felé, de amikor meglátom a mellette ülő nőt,
megtorpanok. Az a szőke lány a partiról. Matt barátnője.
Matt is itt van? Ha igen, köpönyeget és maszkot visel. Tarkómon
felágaskodnak az apró pihék, arra gondolok, hogy Matt biztosan
figyel, de figyelemre méltó, hogy a lányok kezét vagy karját nem
lehet látni. Ahogy közelebbről megnézem őket, rájövök, hogy
biztosan a hátuk mögött van. Szívem vadul ver, a vér ott dobol a
fülemben a hatalmas épületben honoló különös csendben.
Fülsiketítő.
Amikor hátulról egy kéz nehezedik a vállamra, összerezzenek.
Megpróbálok megfordulni, de a kéz nem engedi. Ehelyett lassan
végigsimít a karomon, és tudom, érzi, hogy remegek. Amikor a
csuklómhoz ér, gyengéden a hátam mögé vonja.
Lehunyom a szememet, elfogadom azt, ami következik. Bármi is
történik itt ma este, mindez azért lesz, mert kockáztattam. Én
döntöttem úgy, hogy itt leszek. Úgy döntöttem, az övé leszek, addig,
amíg úgy dönt, hogy akar engem.
Egyik kezébe fogja mindkét csuklómat, majd hallom a fém
kattanását. Mellkasom minden egyes lélegzetvételemmel zihálva
emelkedik és süllyed. Sarah-ra pillantok, aki lehajtott fejjel ül, a földet
bámulja. Gyorsan az első padsorra siklik
a tekintetem, és látom, hogy minden lány ugyanígy tesz.
A hideg fém a csuklómra szorul, és úgy igazítják a bilincset, hogy
szúrja a bőrömet, amitől felnyögök.
– Talán túl szoros? – hallom Ryat hangját; lesöpri a hajamat a
vállamról.
– Igen – válaszolom halkan.
 – Jó. – Még egyszer kattan a bilincs, én pedig felszisszenek.
– Fájdalmat fogsz okozni nekem?
– Igen.
Arra számítok, hogy fájdalmat fogok érezni, és bizonyos
szempontból izgatott vagyok. Ryat megragadja a felkaromat, és
hátrahúz.

RYAT

Felvezetem a lépcsőn, ujjaim belevájnak felkarja puha bőrébe.

Túlságosan régóta várok erre. Úgy érzem, egy örökkévalóság telt el
azóta, hogy közölték velem, hogy ő lesz a Kiválasztottam. De végre
eljött ez a nap. Felérünk az emelvényre, odahúzom a kis,
medencéhez hasonló építményhez, amit a szertartás miatt építettek
számunkra.
Ez az épület nagyon régen került a Lordok birtokába. Az első
dolguk az volt, hogy a belső részét teljesen lecsupaszították. Ez nem
egy átlagos székesegyház. Bizonyos dolgok bekerültek, hogy általuk
hűek maradhassunk hagyományainkhoz.
Blake meg akar állni a medence szélénél, hallom, hogy egyre
hangosabban veszi a levegőt. Már majdnem szólok neki, hogy
ereszkedjen bele a vízbe, de végül magától előrelép. Elfojtok egy
mosolyt. Nekem akarja adni magát, én pedig alig várom, hogy a
magamévá tegyem.
Általában a Szertartás során a Kiválasztott mezítelen, de Blake
teljesen felöltözve esik át a fogadalomtételen. Nem akarom, hogy
más is lássa a testét. A Szertartás célja az, hogy megtisztítsa a
Kiválasztottat korábbi szexuális partnereitől, de én rendkívül
birtokszemléletű vagyok azt illetően, ami az enyém. Az utóbbi három
évben végignéztem, ahogy a Barringtonon a csajok fűvel-fával
keféltek, arra számítva, hogy majd Kiválasztottak lesznek. A dolog
úgy áll, hogy Blake még soha nem szexelt senkivel. Azonban a
fogadalmi ünnepségnek le kell zajlania, hogy megerősítse magát a
szertartást. Matt csókolózott vele, átölelte, és biztosan pettingeltek
is.
A legapróbb nyomát is le akarom törölni Blake testéről.
Az ünnepség részeként meg kell mutatnunk, hogy mi birtokoljuk a
Kiválasztottat. Meg kell dugni őt – szájba, punciba vagy seggbe. De
nem azért, hogy örömet okozzunk neki. Hanem hogy a birtokunkba
vegyük. Ezért mivel én önző vagyok, és nem vagyok hajlandó
eldicsekedni azzal, amim van, nekem elég lesz Blake szája. Amint itt
végeztünk, hátraviszem és megbaszom azt a szűk puncit az
erdőben, a földön fekve vagy egy fának döntve. Nem számít. A
harapásnyomokból a lábán és szívásnyomokból a nyakán mindenki
tudni fogja, hogy az enyém.
Blake egy Lord tulajdona lesz. És én teszek róla, hogy ezt
mindenki tudomásul vegye.
Blake megteszi az utolsó lépést, a meleg víz egészen a
mellkasáig ér, ahogy odaállok mellé. Elengedem a felkarját,
odanyúlok, és kisimítom sötét haját az arcából, benedvesítem az
ujjammal. Olyan csinos most, sminkben, elegáns frizurájával.
Készen állok arra, hogy tönkretegyem.
– Mondd el a fogadalmadat! – utasítom.
Egy pillanatra tágra nyílik a szeme, és idegesen megnyalja az
ajkát. Aztán mély lélegzetet vesz.
 – Én esküszöm.
Jó kislány. Odafigyelt a röplapra, amit összegyűrt.
– Te esküszöl – jelentem ki, és biccentek, hogy az utolsó részt
velem együtt mondja el.
– Mi esküszünk – mondjuk egyszerre.
Hirtelen megragadom a haját, kirúgom a lábát, és a víz alá
nyomom. És lent tartom. Blake azonnal küzdeni kezd. Olyan
keményen viaskodik velem, hogy a víz átbugyog a peremen és
túlfolyik.
Felrántom, és amint arca a vízfelszín fölé ér, fuldokolva köpködni
kezdi a vizet. A jobbomon elhelyezkedő lépcsőhöz rángatom, ráülök
a legfelső lépcsőfokra, és egy pillanatra elengedem Blake-et, hogy
kicsatoljam az övemet, majd kigomboljam a farmeromat.
Blake levegő után kapkod, ugyanakkor vizet köhög fel. Ez az
egyetlen hang a templomban. Odalent mindenki némán ül,
türelmesen várják, hogy magamévá tegyem a Kiválasztottamat. Matt
is várja. Remélem, az a rohadék látja, hogy Blake mennyire akarja
ezt az egészet. Mennyire akar engem.
Blake igyekszik úgy helyezkedni, hogy a feje ne legyen a vízben,
nedves haja szétterül körülötte. Nem tud semmit tenni, mert a keze
még mindig bilincsben van a háta mögött.
Kihúzom merev farkamat, párszor végigsimítok rajta, időt adok
Blake-nek, hogy újra normálisan tudjon lélegezni, mert tudom, hogy
amit tenni fogok, attól csak még kevésbé fog tudni levegőt venni.
Majd odanyúlok, gyengéden kisimítom a haját az arcából, hogy
megnézzem magamnak. Fekete sminkje csíkokban folyik végig az
arcán. Nedves szempillája összeragad, elnyílt ajka remeg, állán víz
csorog. Szép kék szeme piros, és ellenkezés lángol benne.
 Már késő, kicsikém. Most már hozzám tartozol.
Benyúlok a vízbe, hosszú, sötét haját összefogom a tarkójánál.
Amint az egészet a kezem köré tekertem, megmarkolom és magam
felé rántom.
– Térdelj le! – parancsolom, és Blake a harmadik lépcsőfoknál
térdre esik, felnyög. – Nyisd ki a szádat!
Pillantása a farkamra siklik, és elmosolyodom attól, hogy milyen
rémülten bámul rám. Még egyszer mély levegőt vesz, majd
megnyalja az ajkát, és kinyitja rúzsos száját. Megragadom a farkam
tövét, és a szájába nyomom.
Semmi gyengédség nincs a mozdulatban.
Blake öklendező hangja betölti a templomot, és a víz ismét
túlfolyik a peremen, ahogy irányítom a fejét. Fel-le csúszkál a
farkamon. Próbál küzdeni ellenem, elhúzódni, de én nem engedem,
még keményebben megmarkolom a haját, hogy még mélyebbre
fogadja be a farkamat a torkába. Szorosan lehunyja a szemét, és
elfintorodik, ahogy a torka hátsó részébe érek, amitől ismét
öklendezni kezd.
– Nézz rám! – parancsolom.
Kinyitja a szemét, és látom, hogy vizes arcán könnyek csorognak
végig.
– Lazulj el, és nyisd ki szépen! – suttogom, és lassítok a ritmuson,
adok neki egy pillanatot, hogy lélegzethez jusson. Pislog, és újabb
könnyek folynak le az arcán. Előretolom
a csípőmet, fenekem a lépcső széléhez nyomom, hogy jobb pozíciót
vegyek fel.
Kihúzom a farkamat, és Blake hangosan levegőt vesz.
– Nyisd ki szép nagyra! – mondom halkan, és szabad kezemmel
letörlöm a könnyeket az arcáról, elmaszatolom a lefolyt sminket. –
Nyújtsd ki a nyelvedet, és lélegezz az orrodon keresztül!
Blake nagyot nyel, de amennyire tudja, kinyitja a száját és kidugja
a nyelvét.
Lejjebb húzom a fejét, szája ismét befogad. Hátradöntöm a
fejemet, lehunyom a szememet, nem akarom nézni, csak el akarok
élvezni. Elérem a torka hátsó részét, teste küzd ellenem, miközben
újra öklendezni kezd. Most nem engedem el.
Golyóim megfeszülnek, egyre szaporábban veszem a levegőt.
Még egyszer, utoljára lenyomom a fejét, és lent tartom, ahogy
elélvezek, arra kényszerítve, hogy lenyelje.
 TIZENHARMADIK FEJEZET
BLAKELY

Levegőért kapkodok, ahogy az ondója, víz és nyál csorog végig az

államon. Testem megállíthatatlanul remeg, térdemet lehorzsolták a
lépcsőfokok. Mindenem fáj attól, hogy megfeszült a testem, és
kezem elzsibbadt a bilincstől.
Továbbra is térdelek, ahogy elenged és feláll. Most is potyogó
könnyeimen keresztül felpillantok rá, és figyelem, ahogy még mindig
félig kemény farkát visszagyömöszöli nedves farmerjába, majd
felhúzza a cipzárt. Nagy
a szerszáma – vastag és hosszú. Az állam fáj attól, hogy tátva kellett
tartanom a számat, és a torkom is Ryat durva mozdulataitól.
Ryat lehajol, megragadja a felkaromat és talpra állít. Fogalmam
sincs, tudok-e járni; lábam borzalmasan remeg. Kiemel a vízből és
felállít a lépcsőre. Lepillantok csuromvizes cipőmre míg folyik a víz
átázott ruhánkból.
Elengedi a karomat, megragadja a hajamat, felrántja
a fejemet, én pedig felnyögök.
– Ne szégyelld, Blake! – suttogja a fülembe. – Te vagy az én
Kiválasztottam. Légy büszke! Én tudom, hogy én az vagyok.
Levezet a lépcsőn, az alján balra fordulunk, én pedig némán
hagyom, hogy végighúzzon egy folyosón; megállunk egy ajtó előtt.
Kilépünk az épületből. Ahogy körülnézek, nem sok mindent látok.
Sötét van, és az épületről csak egyetlen egy lámpa világítja meg ezt
a területet.
A székesegyházat erdő veszi körül, én pedig pislogok, próbálok
átlátni a fák között. Feltámad a szél, megborzongok. Csuromvizes
ruhám a testemre tapad, a víz még mindig csordogál a lábamon.
– Mégis mit…
Ryat hozzám fordul, megragadja a vállamat, megfordít, háttal
nekilök az épületnek. Felkiáltok, ahogy hátrabilincselt karom
nekiszorul a templom falának. Ryat kioldja a bilincset, majd tenyerét
a számra tapasztja.
Odahajol a fülemhez, szájába veszi a fülcimpámat és szívogatni
kezdi, amitől borzongás fut végig a gerincemen. Ahogy elhúzódik,
durván a fülembe suttog:
– Itt és most meg foglak baszni. Az a száj az enyém.
Az a segg az enyém. Az a pina az enyém. Kurvára az enyém vagy!
Felnyögök, ahogy puncim lüktetni kezd szavai hallatán. El sem
tudom képzelni, milyen durván bánik majd a testemmel azok után,
amit a számmal művelt. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy
szexeltünk-e korábban, hiszen az első alkalommal elájultam, a
másodiknál pedig begyógyszereztem magam.
Ryat smaragdzöld szeme tűzben ég. Felfordul a gyomrom, amikor
rádöbbenek, hogy mi mindent akar tőlem. És mennyire meg akarom
adni neki.
– Most már hozzám tartozol, Blake. És én elveszem, ami az
enyém.
Kezét elhúzza a számról, én pedig beszívom a levegőt. Ryat
hátralép, én nekidőlök az épületnek. Nem tudom, a lábam elbírja-e
még a súlyomat. Ryat megragadja a ruhám alját, és egészen derékig
felrántja. Kihagy a lélegzetem, amikor belemar a tangám pántjába,
lehúzza remegő lábamon, segítenie kell, hogy ki tudjak lépni belőle.
– Kérlek… – könyörgök, és egy kicsit elhúzódom a faltól, hogy ne
fájjon úgy a karom. A csuklóm sajog, térdem kezdi felmondani a
szolgálatot, így csak botladozom
a magas sarkúban. – Nyisd ki a bilincset…
Ryat a bugyimat a számba tömi, majd rászorítja a tenyerét, és
fejemet az épületnek dönti. Vízzel telik meg a szám, öklendezem,
testem ismét rángatózni kezd, küzdök a rosszullét ellen. Pislogok,
Ryat pedig látja, hogy újra patakzani kezdenek a szememből a
könnyek.
Újra fülemhez tapasztja ajkát, miközben szabad keze
a testünk közé csúszik, és megtalálja a puncimat.
– Még nem tudod, mit jelent az, hogy hozzám tartozol. De mindjárt
megtanítom neked, kicsikém – húzza végig ajkát a nyakam oldalán,
én pedig félrehajtom a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen. –
Senki nem hallhatja, ahogy megbaszlak, és senki nem nézheti végig
soha, ahogy megbaszlak!
Az orromon át veszem a levegőt, átázott bugyimból egyre több
vizet nyelek.
– De mindenki tudni fogja, hogy hozzám tartozol – dör­zsölgeti
Ryat gyengéden a csiklómat, amitől nyöszörögni kezdek. –
Körbehordozom majd az én diadalserlegemet, aki tele lesz kék-zöld
foltokkal, amiket én ejtettem rajta.
– Szétnyitja a puncimat, és benyomja egyik ujját, így kénytelen
vagyok lábujjhegyre állni. – Látni fogják a fogam nyomait. – A
nyakamba harap, egész testemben libabőrös leszek, miközben
felkiáltok a számban lévő ruhadarab ellenére is. – Te most értem
élsz – nyalja végig a nyakamat egészen a fülemig. – Én pedig érted.
– Még egy ujját belém nyomja, hangosan beszívom a levegőt az
orromon át, és lehunyom könnyes szememet. – Te szolgálsz és
engedelmeskedsz nekem. Én pedig megvédelek és birtokollak
téged.
Már remeg a lábam, sajog a lábfejem, és a karom is, mert a falhoz
szorít, de a puncim tiszta lucsok. És nem azért, mert percekkel
korábban még a vízben voltam. Még soha nem bántak velem így.
Soha nem uralkodtak rajtam. Testem remeg a várakozástól, alig
várom, hogy megtudjam, mit fog tenni velem. Erre vágyik. Arra, amit
elképzeltem, amilyen lesz. Igaz, hogy sosem feküdtem le Matt-tel, de
elégszer játszadoztam magammal – a kezemmel és a
segédeszközeimmel –, és teljesen készen állok rá.
– Akkor most… tedd szét a lábadat, hadd basszam meg azt a
puncit, ami az enyém!

RYAT

Kis teste ismét remegni kezd, de azt teszi, amit mondok.

A leg­szélesebbre tárja a lábát, én pedig elmosolyodom, ahogy
nedves testéhez érek.
Az enyém!
Tökéletes Kiválasztott lesz belőle. Sóvárog a tudás után. Vágyik
arra, hogy megadja magát. Kihúzom az ujjaimat
a puncijából, és felnyög.
– Ne köpd ki! – parancsolom, és elhúzom a kezemet
a szájáról.
Röviden bólint. Ha lenne nálam ragasztószalag, a szájára
nyomnám, de nincs. Emellett ez próbája annak, hogy mennyire veszi
komolyan azt a felelősséget, ami egy Kiválasztott vállán nyugszik.
 Lenyúlok, kigombolom a farmeromat és előhúzom a farkamat.
Egész végig úgy állt, mint a cövek. Fáj a karja meg a csuklója? Ki
kéne próbálnia, milyen férfinak lenni! Néha úgy áll a farkunk, hogy a
kínok kínját éljük át. Ha nem vigyázol, még a végén térdre rogysz
tőle.
Előrelépek, megragadom a jobb combját, és felhúzom. Lábát a
csípőmhöz vonom, lenézek, és figyelem, ahogy a farkam hegye
benyomul abba az édes, kibaszott kis puncijába.
Az enyém!
Én vagyok az első, aki ott jár.
Elfojtott kiáltása hallatán elmosolyodom, ahogy beljebb nyomulok.
Olyan kibaszottul szűk! Ebben a pozícióban ez a legtöbb, amit
tehetek. Jobb lenne, ha égnek emelné a fenekét, hogy igazán
mélyre tudjak hatolni, de azt majd akkor, ha visszamegyünk a
szobámba.
Nem tréfáltam, amikor azt mondtam neki, hogy mindenki tudni
fogja, hogy hozzám tartozik. Az egész éjszaka az enyém, úgy
teszem magamévá, ahogy csak akarom. Megjelölöm a területemet.
Alig várom, hogy lássam Matt pofáját, amikor visszaviszem Blake-et
a Lordok házába. Mattnek komolyan kellett volna vennie
figyelmeztetésnek álcázott fenyegetésemet. Én nem fogom elkövetni
azt a hibát, amit ő. Olyan kibaszottul rövid pórázon fogom majd ezt a
csajt, hogy az engedélyem nélkül még levegőt se fog venni.
Arcomat a nyakához nyomom, megcsókolom nedves bőrét,
hajszálai az ajkamhoz tapadnak, ahogy hátrahúzom a csípőmet,
majd előrenyomom, így újabb érthetetlen kiáltások törnek fel a bugyi
mögül a torkából.
– Bassza meg, Blake! – Amúgy is szűk puncija összeszorul a
farkam körül, és egyre gyorsabban veszem a levegőt. Szabad
kezem a másik combjára szorul, azt is felemelem, testemmel
nekinyomom az épület falának. Gyors mozdulatokkal kezdem
baszni, mindenféle védekezés nélkül. Soha nem fogok óvszert
használni vele. Nincs miért. Én tiszta vagyok, és tudom, hogy ő is
az.
Több, mint három éve nem szexeltem – mióta az első év előtti
nyáron fogadalmat tettem. Ezért született meg ez a hagyomány.
Megmutatja, hogy milyen megérezni a hatalom ízét. Blake birtoklása
csupán tört része annak, amit akkor fogok birtokolni, ha egyszer
elvégzem a Barrington Egyetemet. A Lordok nem akarják, hogy az
egyetemi éveink alatt a szex elvonja a figyelmünket. Bizonyítanunk
kell hűségünket a Lordok iránt, és ez fontosabb, mint a farkunk.
El is felejtettem, milyen jó érzés punciban lenni. Milyen meleg,
lágy és rugalmas, igazodik a méreteimhez. És Blake olyan nedves,
mégis kissé ellenál, így egy kicsit erőszakosabban kell mozognom.
Eláll tőle a lélegzetem. A kezem már nem volt elég.
Golyóim önmaguktól is megfeszülnek, a fogamat csikorgatom,
nem akarom, hogy véget érjen. De nem volt a legjobb ötlet kihozni
ide. Mindig van rá esély, hogy valaki kilép és észrevesz minket, de a
Lordok még mindig odabent vannak, még tart a szertartás. Azért
akartam ma este én lenni az első, mert már kurvára nem akartam
tovább várni.
Érzem, hogy nem bírom tovább, így elengedem a lábát, és
kihúzom a farkamat, mert bármelyik pillanatban elélvezhetek.
Hátralépek, megragadom a ruháját és előrerántom, így térdre esik.
Benyúlok a szájába, kihúzom a bugyiját, a tövénél megragadom a
haját, és hátrahúzom a fejét.
 – Nyisd ki a szádat! – parancsolom fogcsikorgatva.
Ajka szétnyílik, és felbámul rám, könnyek folynak végig sminktől
maszatos arcán.
Kurvára gyönyörű. Tudtam, hogy ilyen lesz.
Szabad kezemmel megragadom nedves farkamat, és még időben
dörzsölöm meg, mert hangos nyögéssel Blake arcára élvezek. Olyan
erővel tör rám a gyönyör hulláma, hogy majdnem térdre esem.
Előrehajolok, kénytelen vagyok elengedni a haját, megtámaszkodom
az épület falán, hogy továbbra is egyenesen álljak.
Bassza meg!
Megérte. Megérte, hogy vele éljem át. Tudom, hogy képes vagyok
bármire, amit csak akarok, amikor csak akarom. Ez aztán igazán
egosimogató pillanat! Már ez is olyan hatalomérzéssel ruház fel,
hogy majdnem olyan, mintha a puncijában lennék.
Ellököm magamat a faltól, próbálok újra normálisan lélegezni,
ahogy lepillantok a farkamra. Nem látok egyértelmű vérnyomokat.
De az egyetem előtt elég csajt keféltem meg ahhoz, hogy tudjam,
hogy nem mindegyik vérzik. Azt gondoltam, csekély az esélye, hogy
Blake vérezni fog. Mikor a parti után kiraktam a lakásán, átkutattam
a fiókjait, és megtaláltam a segédeszközöket, amikkel, gondolom,
magát szokta kényeztetni. Az évek során bármelyik kitágíthatta a
szűzhártyáját. Emellett nem vérzett, amikor megujjaztam. A
farmeromba gyömöszölöm a farkamat, és felhúzom
a sliccemet.
Letérdelek mellé, odanyúlok, és végighúzom ujjamat az ondón,
ami az arcára kenődött.
– Nyújtsd ki a nyelvedet! – parancsolom.
Nagyot nyel, majd szétnyitja ajkát és engedelmeskedik.
 – Jó kislány! – dicsérem, és Blake felnyög, egész testében
megremeg. Ujjamat végighúzom a nyelvén, beletörlöm. Aztán három
ujjamat végigfuttatom az arcán, még több nedvet kenek rá, majd a
szájába nyomom, a torka mélyére, és hátranyomom a fejét.
Öklendezni kezd, szemébe ismét könnyek szöknek, de nem próbálja
elhúzni a fejét. – Csukd be!
Ajkát összezárja az ujjaim körül, amennyire csak tudja, és nyelve
köréjük fonódik; ahogy szívogatja, felnyögök, újra arra vágyom, hogy
farkam a szájában legyen. Amikor jól csinálják, egy száj még többet
nyújthat, mint egy punci. Lassan kihúzom a kezemet, és hagyom,
hogy ismét tisztára nyalja.
Elégedett vagyok engedelmességével, főleg mivel ilyen
tapasztalatlan, ezért felállok és a hátsó zsebembe nyúlok, előhúzom
a bilincs kulcsát.
Blake lehajtja a fejét, és halkan felzokog, mert tudja, hogy csuklója
hamarosan megszabadul a kínzó fémbilincstől. Odalépek mögé,
megragadom a felkarját, és felállítom. Felkiált, előreesik magas
sarkújában, de én megtartom. Megszemlélem a csuklóját és a karját,
és csak utána engedem el. Egy kis vér csorog végig a kezén, mert a
bilincs belevájt a bőrébe, és elkékült a keringés hiányától.
Ezt magának köszönheti.
A Lordok színe előtt megkérdeztem tőle, hogy nem túl szoros-e.
Az egész csak a színjáték miatt volt. Amikor igent mondott, nem
mutathattam gyengeséget, ezért még jobban megszorítottam. De
őszintén szólva, teljesen hiába volt. Ha nemet mondott volna, akkor
is megszorítom.
A Szertartás teljesen egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy miként
bánunk Kiválasztottunkkal a fogadalmi ünnepség idején. Az, amit
zárt ajtók mögött művelek vele, teljesen más. De nem fogok
gyengéden bánni vele. Az nem én vagyok.
Egy Lord-társam végezte a kiképzésemet, és Ty megtanította azt,
amit elvártak tőle. Ezeket a lányokat egy magasabb cél érdekében
képezzük ki. Még én sem menthetem meg Blake-et a jövőjétől. Csak
annyit tehetek, hogy felkészítem rá.
Megismeri majd a poklot, de egyelőre én leszek számára az
ördög.
Kioldom a bilincset, és Blake halkan felkiált, majd az arca elé
kapja a kezét. Visszarángatom a ruháját a helyére, majd felkapom a
bugyiját, és a zsebembe gyömöszölöm.
– Menjünk! – mondom, és megragadom a karját, majd
megkerülöm vele az épületet, és kimegyünk az elöl álló kocsijához.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET
BLAKELY

Beültet a kocsim anyósülésére, ő pedig a vezetőülésre zökken le. A

kulcsomat a kocsiban hagytam, a táskámmal és a mobilommal
együtt; Ryat elindítja a motort, és magunk mögött hagyjuk az
épületet. A semmi közepén voltunk, úgyhogy nem aggódtam amiatt,
hogy bárki bármit is ellopna tőlem.
Hallgatok, és összedörzsölöm a két tenyeremet. Ahogy az érzés
végre visszatér az ujjaimba, mindenem bizsereg. Csuklómon véres
horzsolások éktelenkednek. Még mindig ondótól ragad az arcom, a
hajam és a mellkasom. Nem tudom, letörölhetem-e. Rettentően
fázom, a vizes ruhámban ülök, a bugyim Ryat zsebében van. A
combom sajog, a puncim fáj. Egyáltalán nem volt olyan fájdalmas,
mint vártam, és emiatt elgondolkodom, hogy lehet, hogy már
szexeltem vele. Azok után, ami a harmadév kezdete óta történt, nem
bánom meg, hogy úgy döntöttem, hogy úgy élem az életemet, ahogy
akarom.
Igen, egyesek biztos azt mondanák, hogy az, hogy beleegyeztem,
hogy Ryat Kiválasztottja leszek, megfoszt minden döntéstől, amit a
testemmel kapcsolatban meghozhatok, de én máshogy látom.
Felszabadító a tudat, hogy hozzá tartozom. Valakihez, aki fizikailag
kíván engem. Bizonyos mennyiségű elutasítás után az ember
óhatatlanul is felteszi magának a kérdést: miért? Mi a baj velem?
– Hová megyünk? – suttogom, és idegesen alsó ajkamba
harapok; nem tudom, mi vár rám.
Ryat egy pillanatra rám néz, majd ismét az útra függeszti
tekintetét.
– A Lordok házába – szólal meg, majd a kocsiban szétárad
MISSIO és Zeale I Don’t Give A… című száma.

***

Áthaladunk a szálloda kapuján, és Ryat leparkolja a kocsit, majd

kinyitja előttem az ajtót.
Ahogy belépek, különös érzés fog el, mert most úgy vagyunk itt,
hogy nincs tömeg. Nincsenek villódzó fények, se hangosan dübörgő
zene. Csak a csend.
– Még mindenki a fogadalmi ünnepségen van – szólal meg Ryat;
pontosan tudja, mire gondolok.
Kézen fog és bevezet a hálószobába, ahol egyszer ott találtam az
én maszkos idegenemet. Belép egy másik ajtón, ami a hálóból nyíló
fürdőszobát rejti. Egy hosszú tükör helyezkedik el előttünk, dupla
mosdós pulttal. A jobbra vezető ajtó a vécébe nyílhat. Balra a
zuhanyzó van, ami a fürdőszoba teljes hosszán végigfut. Az egész
színtiszta üveg, és három zuhanyfejet pillantok meg. A két szélén
egyet, egyet pedig középen. A padló fehér, a falak sötétszürkék. A
pult fekete. Különös, hogy teljesen üres, nincs tele piperecuccokkal,
mint az enyém.
Ryat elengedi a kezemet, megfordul, és smaragdzöld szeme az
enyémbe mélyed. Ahogy belenézek, elakad a lélegzetem.
Ryat kiéhezett.
A szeme mindent elmond, amit tudni akartam. Tudom, hogy amit
az erdőben műveltünk, csupán ízelítő volt abból, amit tőlem akar.
 – Zuhanyozz le! – pillant ondótól ragadós, sminktől maszatos
arcomra, majd végignéz rajtam. – Mosakodj meg! – majd kimegy, és
bezárja az ajtót.
Nem mondta, hogy siessek, ezért lassan és alaposan
zuhanyozom. A víztől sajog a csuklóm, de nem elviselhetetlenül.
Állok a középső zuhanyfej alatt, élvezem a meleg vizet, majd hajat
mosok Ryat samponjával. A tusfürdőjét is kipróbálom, és eltűnődöm,
hogy ezért hozott-e ide. Talán ez újabb módja annak, hogy a
magáénak mondjon. Nehéz letagadni egy férfit, ha körbeleng az
illata.
Elzárom a vizet, kilépek a zuhany alól és megszárítkozom egy
fehér törülközővel, ami a fogason lógott; a csuklóm körül különösen
óvatos vagyok. Körülnézek, és rádöbbenek, hogy nem tudok mit
felvenni, de úgy érzem, hogy ez szándékos.
Kinyitom az egyik mosdó alatti szekrényt, és szájvizet találok
benne. Lecsavarom a kupakot, és belekortyolok. Megjáratom a
számban, majd a mosdókagylóba köpöm. Nyeltem vizet, amiről
fogalmam sincs, mi volt benne, és persze ondót is. Többször is.
Szeretnék fogat mosni, de egyelőre a szájvíz is megteszi.
Mély levegőt veszek, kinyitom az ajtót, és átmegyek Ryat
hálószobájába. Olyan, amilyennek egy Ryat-féle srác hálóját
elképzelem – a sötét falak csupaszak, az ágyon fekete lepedő,
fekete takaró és két párna, egymáshoz illő huzattal. Sötétszürke,
magas komód és szekrény áll a sarokban. Tévét vagy tükröt nem
látok. Nem is néztem körül, mikor legutóbb itt jártam. Túlságosan
részeg voltam, és szemkötő volt rajtam.
Ryat a magas komód mellett áll, háttal nekem. Még mindig a
nedves ruha van rajta, és látom, hogy az inge a hátára és a karjára
tapad. Minden egyes izmot lehet látni. Ahogy mozog, megfeszülnek
az izmok; keres valamit.
Megköszörülöm a torkomat, ő pedig azonnal becsukja a fiókot.
Megfordul, kidugja a nyelvét, és megnyalja az ajkát, míg zöld
szemének tekintetét végigjártatja rajtam.
– Dobd le a törülközőt! – parancsolja, és szívem gyorsabban kezd
verni.
Felnyúlok, kibontom a hónaljam alatt megcsomózott törülközőt, és
hagyom, hogy a lábamhoz hulljon. Tudom, hogy már mindent látott
rajtam. Megittam azt a folyadékot, átöltöztem, befeküdtem az ágyba,
és órák múlva meztelenül ébredtem. Ő vetkőztetett le.
Ryat odajön hozzám, de végig a mellemet nézi. Megáll, kinyúl,
jobb mellemet a tenyerébe veszi; ahogy megszorítja, felnyögök.
Egyáltalán nem gyengéd, de én élvezem. Amikor Matt-tel
pettingeltünk, ő gyengéd volt. Én azonban mindig azt éreztem, hogy
többre vágyom.
Ryat elenged, és rácsap a mellem oldalára. A bőröm bizseregni
kezd, a hang visszhangzik a szobában.
Hátrahőkölök, beszívom a levegőt, ahogy szinte villám csap a
puncimba, amitől lüktetni kezd; fölemelem a kezemet, és védekezőn
a mellem elé kapom. Kegyetlen mosoly ül ki Ryat arcára, mert
pontosan tudja, mit tett velem. A háta mögé nyúl, kihúzza a bilincset
a hátsó zsebéből, én pedig nyöszörögni kezdek; a puszta látványától
ismét lüktetni kezdenek a csuklómon a bemélyedések.
– Tedd a kezedet oldalra, különben megint a hátad mögé teszem!
Döntés. Önként vagy kényszerrel. Miért akarom, hogy
kényszerítsen? Tétovázásom láttán felvonja egyik szemöldökét, és
közelebb lép, de az utolsó pillanatban úgy döntök, leengedem a
karomat.
– Olyan ügyes kislány vagy! – suttogja kedvesen, ahogy az ágyra
hajítja a bilincset.
Különös csalódottság önt el, hogy elgyávultam. Azt mondta,
fájdalmat fog okozni, és én is azt akarom. Ha nincs fájdalom, akkor
honnan tudod, hogy életben vagy?
– Ugye az vagy? – tudakolja. Fölemeli a kezét, ujjperceit
végigfuttatja a mellem hegyén, így gondolataim máshová szállnak.
Mellbimbóm megkeményedik, ahogy keze egyre lejjebb csúszik.
Jó kislány akarok lenni, de rossz értelemben.
– Igen – lihegem. Még soha nem éreztem ennyire élőnek a
testemet. Soha nem sóvárogtam így valamiért, amit már egyszer
megkaptam. Nem élveztem el, amikor megbaszott. De azt
gondolom, hogy ez volt a lényeg. Megmutatta, hogy birtokol engem,
még akkor is, amikor senki nem figyelt.
Pillantása a nyakamra siklik.
– Kinek az ügyes kislánya vagy?
– A tiéd – válaszolom halkan.
– Az enyém – helyesel.
Ismét rácsap a mellem oldalára, én pedig felkiáltok. Most nem üt
olyan erővel, mint először, de nagyon meglep. Felemelem a
kezemet, de aztán rögtön le is engedem.
Ryat szája sarka lassan felfelé görbül, majd rám villantja
csodálatos mosolyát. Már ettől nedves leszek a lábam között. Ez a
pasi pontosan tudja, mit csinál.
Megint megüt, most keményebben, én pedig hátravetem a
fejemet, lehunyom a szememet, és felkiáltok. De nem azért, mert fáj.
Hanem mert olyan jó érzés.
 A másik mellemet is megüti, most felnyögök, testem épp egy kicsit
rándul meg, kezd hozzászokni a fájdalomhoz.
– Ezt élvezed, ugye, Blake? – Hangja szinte csöpög a gyönyörtől.
– Az én Kiválasztottamban olyan sok lehetőség rejlik!
Nem tudom pontosan, hogy ez mit jelent, és nem is fogom
megkérdezni.
– Nézz rám! – parancsolja, és minden vidámság eltűnik a
hangjából.
Kinyitom a szememet, lehajtom a fejemet, ránézek. Pillantása a
mellemre esik. Odanyúl, mindkét merev mellbimbómat az ujjai közé
veszi, és megszorítja. Keményen. Lábujjhegyre állok, felkiáltok, ő
pedig a mellbimbóknál fogva magához ránt. Lihegek, ahogy megtart.
Kezem ökölbe szorul a testem mellett, és mélyen beszívom a
levegőt.
Ahogy elengedi a mellbimbókat, ismét felkiáltok az érzéstől, amit
kelt bennem. Jó érzés volt. Nagyon jó.
– Vedd fel a magas sarkúdat! – biccent mögöttem a
fürdőszobaajtó felé, majd megfordul, és odalép a komódhoz.
Ahogy belépek a fürdőszobába, a magas sarkú cipőmet ott
találom, ahol letettem még zuhanyzás előtt. A cipő még mindig
nedves, kiöntöm belőle a maradék vizet a mosdókagylóba, majd
visszamegyek a hálóba.
– Vedd fel! – parancsolja Ryat; még csak rám sem néz.
A falnak támaszkodva becsúsztatom a lábfejemet a tizennyolc
centi magas, Gucci magas sarkúba. Hideg, mert vizes, és a lábam
már így is sajog, mert korábban feltörte a cipő. De ezt nem mondom
meg Ryatnek. Élvezem a fájdalmat.
Ryat megfordul, és észreveszem, hogy van valami a kezében. Az
ágyra hajítja. Odapillantok, hogy lássam, mi az, de odanyúl,
megragad és maga felé húz.
Megbotlok a magas sarkúban, nekiesek, ő pedig elkap. Odavisz
az ágy lábához, megfordít, úgy, hogy szembenézzen velem, és
könnyedén rácsap a fenekemre.
– Tedd szét a lábadat! Amennyire csak tudod.
Látom, hogy a bugyimat az ágy közepére hajította. Ismét a
fenekemre csap, hogy rá figyeljek. Kezemmel megtámaszkodom az
ágy fekete támláján, és a lehető legszélesebb terpeszt produkálom.
Ryat lehajol a bal bokámhoz, és én figyelem, ahogy benyúl az ágy
alá, és előhúz egy láncot. A lánc rövid, fekete bőrbilincshez
csatlakozik; a másik végét az ágy lábához kötözi, a bilincset a
bokám köré erősíti. Meghúzom, hogy mennyire lehet mozgatni.
Semennyire. Ryat átmegy a másik lábamhoz, még jobban kihúzza
az ágy másik sarkához, és megismétli a mozdulatsort.
Mögém áll, kezét a hátamra helyezi, és lenyom, hogy hajoljak az
ágy támlájára. Az kicsit magasabban van, mint a csípőm így
kénytelen vagyok lábujjhegyre állni, így nem nyomja a hasamat.
Abban a pillanatban, hogy arcom az ágyhoz ér, érzem, hogy a
testhelyzet miatt a lábam izmai megfeszülnek. Beszívom a levegőt,
próbálok más pozícióba helyezkedni, de semmi értelme. Ezt a
pozíciót nem kényelemre találták ki.
Ryat balra lép, és lehajol, majd kiemel még egy láncot az ágy alól.
– Jobb kar!
Bal karomat csúsztatom oda neki, és csak bámul rám.
– Jobb kar…? – szólalok meg tétován, megismételve, amit mond,
de ő az ágy bal oldalán áll.
Ryat odahajol, megragadja a jobb karomat, és maga felé húzza,
keresztül az ágyon. Ráhelyezi a bőrpántot, megkötözi, én pedig
nehezen állom meg, hogy ne mosolyodjak el attól, amilyen érzést ez
kelt bennem. Egyáltalán nem olyan vészes, mint a bilincs. Átmegy a
másik oldalra. Most nem szól semmit. Csak megragadja a bal
karomat, átveti a jobbon, és azt a csuklót is kibiztosítja.
Egész testem erősen megfeszül, felsőtestem kicsavarodik, akár
egy perec. Nyakam és állam a két, egymásra helyezett
felsőkaromon nyugszik, ami megnehezíti a levegővételt.
Ryat kinyitja az éjjeliszekrény felső fiókját, és kihúz egy kis tekercs
szigszalagot. Szaporábban veszem a levegőt. Eltűnik mögöttem,
megpróbálok átnézni a vállam fölött, de nem tudok. A keresztbe
vetett karom akadályozza a fejem mozgását.
Nedves farmerje a combomnak dörzsölődik, ráhajol a hátamra,
csípőmet még keményebben az ágytámlának nyomja, amitől
felnyögök.
Ryat felkapja a bugyimat. Szabad kezével megragadja az
arcomat, elhúzza a karomtól. Kényszerít, hogy a nyakam fájdalmas
szögben nézzen felfelé. Anélkül, hogy egy szót szólna, a bugyimat a
számba tömi, aztán meghallom, hogy letép egy darab
ragasztószalagot. Az ajkamra nyomja, rátapasztja, hogy a bugyi a
számban maradjon. De legalább most nem csuromvíz, bár még
mindig nyirkos.
Összefogja a hajamat a nyakszirtemen, és hátrarántja a fejemet.
– A Kiválasztottnak meg kell értenie a türelem erényét.
Próbálom mozgatni kitekeredő testemet, de meg sem tudok
moccanni.
– Meg kell értenie az engedelmesség erényét. – Szabad keze a
nyakamra szorul, ujjai a bőrömbe vájnak, elszorítja a levegő útját.
 Testem megfeszül, próbál ellenállni, amitől a láncok csörögnek, az
ágy pedig rázkódni kezd.
– És meg kell értenie, hogy a teste többé nem az övé.
– Megcsókolja a nyakamat, és elengedi a torkomat. Arcom ismét a
karomra simul, és az orromon keresztül mélyen beszívom a levegőt.
Keze megérinti belső combomat, amitől összerezzenek.
– Minden érintés, minden csók, minden pillanatnyi gyönyör, amit a
tested érez, ezután tőlem fakad majd
– futtatja végig kezét Ryat gyengéden a lábamon, és hüvelykujja
benyomul még mindig sajgó puncimba.
Felnyögök, hozzádörgölődzöm, egész testem lángol. Vadul ver a
szívem, érzem, ahogy a vér száguldozik az ereimben.
– Még magadhoz sem nyúlhatsz – húzza ki Ryat a hüvelykujját,
majd két ujját dugja be, egészen az ujjpercekig; élvezem a fájdalmat.
Nyöszörgök, könnyek égnek a szememben. – Ha megszeged a
parancsot, megbüntetlek, kicsikém.
Próbálom elfordítani a csípőmet, ahogy a keze lassan ki-be
mozog. Tudom, hogy ingerel, azt akarja, hogy nedves legyek, hogy
sóvárogjak. Kihúzza az ujjait, letérdel. Aztán meleg, nedves nyelvét
végigfuttatja lüktető puncimon.
Amikor végignyalja, felnyögök. Keze a fenekemre simul,
megragadja a két partját, széthúzza. Megfeszülök, ahogy nyelve
lassan felfelé araszol. Már majdnem szólok, hogy hagyja abba, de
ahogy megrántom a szíjat, rájövök, hogy semmi értelme, csak
értelmetlen zagyvaság hagyja el a számat.
Ujjai egyre keményebben szorítják a fenekemet, nyelve végigsiklik
hátsó bejáratomon. Aztán ugyanilyen gyorsan abbahagyja. Gyengéd
csókot lehel rá, majd elenged. De én nem lazulok el. Feszültebb
vagyok, mint valaha.
Nem, nem, nem, ingatom a fejemet. Matt meg én soha nem
pettingeltünk ott. Ő soha nem próbálta, én pedig úgyis nemet
mondtam volna rá.
Ryat vonakodásom láttán felnevet.
– Nincs értelme küzdeni ellene, Blake – csap rá játékosan a
fenekemre, majd hozzáteszi: – Ott is birtokba foglak venni.

RYAT

Belépek a székesegyházba, és a karórámra pillantok. Talán még egy

óra van hátra.
Az egyik hátsó padban foglalok helyet, és a támlára helyezem a
karomat. A Lordok között az a szabály, hogy végig kell nézni, ahogy
a fivéreid elfogadják Kiválasztottjaikat. Máskülönben nem lenne
szükséges a jelenlét. Egy üres terem előtt nincs értelme bemutatni,
hogy ki birtokol kit. Emellett a fiatalabb tagok így még
kiéhezettebbek lesznek. Az ünnepség felidézi számukra, miért kell
három évig tartózkodniuk attól, hogy elélvezzenek.
Felpillantok a galériára, ahol az egyik társam a vízben áll. Fekete
kámzsa fedi Kiválasztottja fejét, akit épp hátulról dug. A lány teljesen
meztelen, plasztikázott cicije a négyszögletű medence oldalához
tapad, keze bilincsben a háta mögött.
Erről eszembe jut Blakely. Otthagytam az ágyamon, kikötözve,
szájában a bugyival, hogy visszajöhessek ide.
A srác elélvez, és kirántja a lányt a medencéből. Most, hogy
kiszálltak, látom, hogy a vízszint milyen alacsony. Még derékig sem
ér. Ha egy medencében dugsz, az ezzel jár.
A víznek valahol távoznia kell.
– Hol van a csajod? – tudakolja Gunner, aki leül az előttem lévő
padba. Megfordul, hogy rám pillantson.
– Nincs itt – jelentem ki. Kurvára semmi köze ahhoz, hogy hol van.
Gondosan bezártam a hálószobám ajtaját, hogy senki ne férhessen
hozzá. És ugyanezért tömtem a bugyit a szájába. Nem akarom,
hogy bárki is meghallja, hogy odabent van. Igaz, a Lordok itt vannak,
de a házban van személyzet. Most, hogy a negyedévesek végre
használhatják a farkukat, állandósulni fognak a kibaszott orgiák.
Egyik szobáról a másikra adják majd Kiválasztottjaikat, míg más
csajok is csatlakoznak hozzájuk. – És, hol van a tiéd? – kérdezek
vissza. Gunner Blakely legjobb barátnőjét, Sarah-t választotta.
– Ájultan fekszik a kocsim csomagtartójában – mosolyodik el
Gunner.
– Hány van még vissza? – kérdezem, és körülnézek a teremben.
Az elsősök, másod- és harmadévesek még mindig maszkban és
köpönyegben ülnek.
– Kettő – válaszolja a karórájára pillantva Gunner.
Ekkor meghallok egy női hangot.
– Én esküszöm. – És belép a vízbe.
– Te esküszöl – mondja Prickett.
– Mi esküszünk – mondják kórusban, majd Prickett a víz alá
nyomja a lányt, lábát a hátára helyezi, fejét lenyomja egészen a
medence aljáig.
Visszanézek Gunnerre, aki ismét az óráját nézi.
– Mi az, talán dolgod van?
– Sarah fél óra múlva magához tér – válaszolja.
 Értem, bólintok. Begyógyszerezte, és a szer hatása hamarosan
elmúlik.
Hallom, ahogy a lány levegő után kapkod, ahogy Prickett kiemeli a
vízből, azonnal kihúzza, és rögtön seggbe kúrja. A három év alatt
elég Lordot láttam megkúrni a Kiválasztottját ahhoz, hogy többet ne
akarjak látni. Nem érdekel, ki hogyan kefél meg kit.
Most, hogy kiválasztottam az enyémet, igazából semmi más nem
érdekel. Ki sem akarok vele mozdulni a hálószobámból. Basszus, ki
akarok költözni a Lordok házából, és elvinni Blakelyt valami távoli
helyre! Ahol csak ketten vagyunk, ahol kilométereken át sehol senki
nincs. Akkor nem kéne semmit a szájába tömni, hanem órákon
keresztül hallgathatnám, ahogy a nevemet kiáltozza.
Prickett meg a csaja végeznek, Prickett kihúzza a zokogó lányt a
vízből. Elhitetjük ezekkel a lányokkal, hogy eldönthetik, kiválasztjuk-
e őket vagy sem. De nem mindenki dönthet. Kapunk egy listát,
ahonnan még azelőtt választanunk kell, hogy megkezdődik a
negyedik év. A manipuláció nem nehéz. Ha valaki többször is
elmondja neked azt, hogy valami szuper, akkor végül ki akarod majd
próbálni.
Még egy.
Előveszem a mobilomat, megnyitom az élő adást az appomon.
Blake még mindig ott fekszik, ahol hagytam. Erre számítottam, de
azért nem árt megnézni. A szobámban tíz kamerát helyeztem el,
hogy minden szögből láthassam. Emellett kettőt a fürdőszobában is.
A házban mindenütt kamerák vannak. Minden Lordnak megvan
ugyanaz az app, mindenkinek ugyanúgy van lehetősége, hogy
megfigyelje Kiválasztottját. Blake nem küzd. Nem lennék meglepve,
ha teljesen ki lenne ütve. Hosszú napunk volt, és még hosszabb
éjszaka vár rá.
– Én esküszöm.
Bezárom az appot, az ölembe ejtem a telefont, és felpillantok a
galériára. Matt áll a vízben Ashley-vel.
– Te esküszöl – morogja Matt.
Elmosolyodok. Szánalmas, idióta pöcsfej!
– Mi esküszünk – mondják, és Matt megragadja a lány nyakát,
majd arccal lefelé a vízbe nyomja. Ashley ellenkezik, mindenhová
szétfröcsköl a víz. Matt a lány kezét kábelkötegelővel a háta mögé
kötözte, ahogy a bokáját is. Nincs írott szabály arra, hogy miként kell
megkötözni a Kiválasztottunkat. Csak legyen megkötözve. Ha valakit
a víz alá nyomnak, az illető küzd ellene, így a kötelék arra jó, hogy
ne karmolják össze az arcunkat. Emellett újabb módszer arra, hogy
uralkodjunk fölöttük. Ashley meztelen, és Matt már a nyakába tett
egy nyakörvet.
Ahogy Matt továbbra is a víz alatt tartja Ashleyt, kiegyenesedem.
Matt úgy vicsorog, mintha dühös lenne Ashley-re. Mintha a lány
hibája lenne, hogy Matt elcseszte, és elveszítette a játékszerét.
Ashley ereje fogyóban van, teste végül teljesen elernyed. Mi a
faszom…? Talpra ugrok.
– Matt! – kiáltok fel figyelmeztetőn.
A székesegyházban mindenki felém fordul. Az arcukat nem látom
a maszk miatt, de biztos vagyok benne, hogy tágra nyílt szemmel
merednek rám. Egy Lord soha nem mondja meg egy másik tagnak,
hogy miként bánjon Kiválasztottjával. Matt gyűlölködő pillantást vet
rám, majd a hajánál fogva kirántja Ashley-t a vízből. Ashley feje
hátracsuklik, egy másodpercig teljesen mozdulatlan, majd víz folyik
ki a szájából. Mély levegőt vesz, és köhögőrohamban tör ki.
 Lordnak lenni nem arról szól, hogy bántalmazzuk a
Kiválasztottunkat. A Kiválasztott maga a jutalom. Ha megtöröd vagy
megölöd, nem kapsz helyette másikat. Ezt Matt is tudja.
Nem mondom, hogy még soha nem fordult elő olyasmi, mert
előfordult. Mióta a rend tagja vagyok, többször is. Ezek a lányok
eltűnt személyként végzik, és soha nem keresik őket. Amikor a
nagyközönségnek fogalma sincs arról, hogy egy titkos társaság
egyáltalán létezik, senki nem gyanítja, hogy te követted el a bűnt.
Megfordulok, és kisétálok a székesegyházból, hogy visszamenjek
és tovább játszadozzak Blakelyvel. Amikor bezuhanok a kocsimba,
megszólal a mobilom.
– Halló? – szólalok meg, hagyom, hogy a Bluetooth vegye fel,
miközben elindulok a kavicsos úton.
– Végül kit választottál? – tudakolja apám köszönés helyett. Apám
is Lord. A rend legtöbb tagja a vérvonal miatt kerül ide. A fiam vagy
fiaim is Lordok lesznek egy napon és így tovább. Ez részemről soha
nem volt döntés, sokkal inkább elvárták tőlem. Azonban én
tökéletesen készen álltam rá, hogy elfogadjam a kihívást.
– Blakelyt – válaszolom, és kihajtok az útra.
– Jól van, fiam – mondja apám mély levegővétellel.
– Miért, kételkedtél bennem? – tudakolom tréfásan.
Apám felnevet.
– Nem. Csak odafigyelek arra, hogy megtedd, amit meg kell
tenned.
– Mindig.
– Akkor hétvégén találkozunk. – Apám bontja a hívást, elégedett a
beszélgetésünkkel, és a MISSIO Everybody Gets High című száma
tölti be a kocsit.
 Matt nem fog Blakely közelébe kerülni. Csak akkor, amikor én
magam nyújtom át neki diploma után. És akkor már nem marad
semmi, amit elvehetne tőle.

***

Elfordítom a kulcsot a bejárati ajtómban, belépek, és látom, hogy

Blakely még mindig meztelen, rádől az ágytámlára, szájában a
bugyi, szeme csukva van.
Úgy döntök, hagyom még pár percig aludni, így bemegyek a
fürdőszobába, és megszabadulok még mindig nyirkos ruhámtól.
Muszáj lezuhanyoznom. Belépek a zuhanyfülkébe, becsukom
magam mögött az ajtót, és lebámulok kőkemény farkamra. Némi
tusfürdőt nyomok a kezemre, és lenyúlok. A tövénél megmarkolom,
végigsimítok rajta, kezem olyan fájdalmasan szorul össze rajta, hogy
eláll a lélegzetem.
– Mi a… – hagyom abba, és elengedem, majd mindkét kézzel
megtámaszkodom a falon, és belépek a vízsugár alá. Olyan sokáig
kellett magamnak csinálnom, hogy szinte már szokássá vált. Az
utóbbi években annyi pornót néztem, hogy attól egy prosti is
elpirulna. Nem beszélve arról, hogy hányszor néztem végig
szexuális aktusokat itt, a Lordok házában. Amikor elsősök lettünk,
tudtuk, mi vár ránk, mit várnak el tőlünk. Tizenöt éves koromban
veszítettem el a szüzességemet a szomszéd lánnyal, aki velem
egykorú volt. Egyáltalán nem jártunk. Mindketten dugni akartunk, és
könnyű volt a döntés. Azután végigkeféltem a gimnáziumi éveket.
A Barrington előtti nyáron annyi csajt húztam meg, amennyit csak
tudtam, mivel tisztában voltam azzal, hogy egy ideig nem lesz rá
lehetőségem. De semmi értelme nem volt. Abban a pillanatban,
hogy megérkeztem, és tudtam, hogy magamnak kell csinálnom,
elkezdtem sóvárogni a punci után.
Mondd azt valakinek, hogy nem kaphat meg valamit, és nézd
végig, ahogy mindent megtesz, ami a hatalmában áll, csak hogy
megkaparintsa. Főleg ha már megtapasztalta, tudja, hogy milyen jó
érzés. Mi itt mindannyian árgus szemmel figyeljük egymást. Férfiakat
rúgtak ki innen, fosztottak meg a címüktől, és zártak ki emiatt örökre
a sorainkból.
A Lordok nem viccelnek. Itt a zéró tolerancia elve működik. Nincs
második esély. Az egyetemi évek alatt bármelyik pillanatban úgy
dönthetnek, hogy közlik veled, hogy pakolj össze és takarodj a
picsába. Ha elfogadod, Lord leszel, és utána cseszed el… nos,
maradjunk annyiban, hogy levadásznak és kinyírnak.
Végzek a zuhany alatt, megszárítkozom, és kilépek a
hálószobából; úgy döntök, ideje felébreszteni Blake-et. De előbb
kinyitom az éjjeliszekrényt, és kiveszem a síkosítót. Majd odalépek
az ágy végéhez. A törülközőt a lábamhoz ejtem, félrerúgom, és
ujjamat végigfuttatom a punciján. Nem túl nedves, de ezt nem is
vártam el. Némi síkosítót kenek az ujjamra, gyengéden szétkenem a
punciján és a fenekén. Mielőtt elmentem a fogadalmi ünnepségre, és
megérintettem az ánuszát, megrémült, de meg fogja tanulni, hogy ott
is birtoklom, és birtokomba is veszem. Még akkor is, ha ez azt
jelenti, hogy nem hagy más lehetőséget nekem, mint hogy
erőszakkal tegyem meg.
Egyik ujjamat a puncijába nyomom, és figyelem, hogyan reagál.
Amikor sehogy, bedugom még egy ujjamat, és Blake feje kissé
megmozdul.
– Ébredj, Blake!
Kihúzom az ujjaimat, megragadom a farkamat, és benyomom,
nem várok. Blakely összerezzen, meghúzza a kötelékeket, magához
tér. A fenekére csapok, hallom elmormolt nyögését. Lepillantok,
figyelem, ahogy a farkam ki-be mozog benne. Most mélyebbre tudok
hatolni, és keményebben tudok mozogni. Megragadom az ágyat a
teste két oldalán, és pontosan ezt teszem. Nem pazarolom az időt.
Tudom, hogy itt-ott fáj neki, de ha lassan haladok, azzal semmi jót
nem teszek. Emellett az nem jellemző rám. Nem ringatom abban a
hamis reményben, hogy ez valami másról szól.
Én birtoklom őt.
Puncija összeszorul körülöttem, még erősebben nyomulok előre,
az ágy fejtámlája minden egyes lökésnél a falnak döccen. Fölé
hajolok, megragadom a haját, és felrántom a fejét. Szabad karomat
a nyakára nyomom, és lent tartom. Keresztbe tett karjai
megfeszülnek, keze ökölbe szorul.
– Érzed ezt? – tudakolom, amitől nyöszörögni kezd.
– Milyen kibaszottul nedves vagy, mi? – húzom ki a farkamat, és
előrenyomom a csípőmet. – Imádom! – mondom, ahogy puncija
összeszorul körülöttem. Belemorgok a fülébe, csípőm előrenyomul,
és Blake egyre gyorsabban veszi a levegőt, teste megfeszül. Ahogy
elélvez, fojtott nyögés tölti be a szobámat.
Lassítok a ritmuson, elengedem a haját és a nyakát. Amikor
teljesen kihúzom a farkamat, arcát a karjára hajtja, és az ágyra rogy.
Hüvelykujjamat nedves puncijába nyomom, majd helyét ismét a
farkam veszi át.
Amikor hüvelykujjamat a fenekéhez csúsztatom, küzd ellene, de
nincs esélye. Végigsimítok síkosítótól tocsogó fenekén, és enyhe
nyomást gyakorlok.
– Lazulj el! – mondom, és a combjára csapok szabad kezemmel. –
Akkor kevésbé fog fájni. – Nyöszörög, de nem küzd többé. Kihúzom
a farkamat a puncijából, és lassan ismét behatolok, míg
hüvelykujjam elkezd a feneke körül körözni, és kicsivel nagyobb
nyomást gyakorlok rá. – Jó kislány! – mondom, és mindkét
mozdulatot megismétlem. – Csak lélegezz!
Blake liheg, egész testében remeg. Figyelem, ahogy a hátizmai
megfeszülnek, küzd a kötelékek ellen. Amikor benyomom a
hüvelykujjamat a fenekébe, visszafojtott nyögés hallatszik
letapasztott szája mögül.
– Micsoda szép, szűk kis fenék! – mondom fogcsikorgatva.
Csodálatos érzés lesz birtokba venni! – Magamévá foglak ott tenni,
Blake – közlöm vele. – Az ondóm teletölti majd ezt a szűk kis segget,
ahogy a puncidat is.
Bent hagyom a hüvelykujjamat, míg a csípőm ismét egyre
gyorsabban mozog – a farkam a punciját bassza. Mindjárt elélvezek.
Egyre gyorsabban lihegek, a hangok betöltik a szobát, a fejtámla
ritmikusan döngeti a falat. Próbálom visszafogni magamat, de
túlságosan rég nem szexeltem. Azzal nyugtatom magamat, hogy ott
van még a holnap meg a holnapután meg az azután is. Blake az
enyém, a diplomáig. Annyiszor csinálhatom vele, ahányszor csak
akarom.
Érzem, hogy a golyóim összeszorulnak, még egyszer, utoljára
teljesen benyomom a farkamat. Izmaim megfeszülnek, farkam ott
lüktet édes puncijában, ahogy elélvezek.
Először a hüvelykujjamat húzom ki a fenekéből, teste az ágyra
rogy, majd kihúzom a farkamat is. Egy percig így hagyom, majd
lehajolok, felkapom a törülközőt, amit a földre dobtam, és
végigtörlöm, megtisztogatom. Amint kész vagyok, a földre ejtem, és
Blake fölé hajolok. Letépem a szájáról a ragasztószalagot, és
kihúzom a bugyit a szájából. Eloldozom a karját és a lábát, belépek
a fürdőszobámba, és hozok pár szem gyógyszert. Ahogy kilépek,
látom, hogy ott ül az ágyam szélén, lehajtott fejjel, keze az ölében. A
csuklóját dörzsöli.
– Tessék! Ezt vedd be! – nyújtom oda a tenyeremet.
Rám pillant, és fáradt szemében izgatottság csillan meg.
Érdekes.
– Advil, segít, hogy ne fájjon annyira.
– Ó – mondja, és válla meggörnyed a csalódottságtól, amikor
szétnyitom a tenyeremet, hogy megmutassam neki.
– Azt hitted, megint begyógyszerezlek – jegyzem meg.
Elvörösödik, de elveszi a pirulákat. Pillantása a földre esik,
képtelen a szemembe nézni.
Odalépek hozzá, gyengéden tenyerembe fogom az arcát,
felemelem, így kénytelen rám nézni.
– Mondd ki! – Valami jár a fejében. Blake-nek meg kell értenie,
hogy nem létezik olyasmi, amiről nem beszélhet nekem. Nem az a
fajta pasi vagyok, aki rögtön a barátaihoz rohan, hogy elmesélje, mit
műveltünk. Ha egyvalamit érdemes tudni rólam, az az, hogy tudok
titkot tartani. Mi több, egyszer majd sok titkot viszek magammal a
sírba. Az, amit Blake-kel csinálok, a többi titok mellé fog kerülni.
– Szexeltünk azon az éjszakán? – suttogja. – Amikor meg kellett
innom azt a cuccot?
Félrehajtott fejjel bámulom. Nem azt gondolta, hogy a mai volt neki
az első?
Mivel nem szólok semmit, Blake felsóhajt.
– Nekem ööö… másnap nagyon fájt odalent, és…
– Nem – válaszolom. Persze, hogy fájt neki. Elég durván bántam
vele. Nem szívesesen közlöm vele, de mostantól mindig fájni fog.
– Ó. – Ismét csalódottan veszi tudomásul a válaszomat.
– Azt mondtad a parti estéjén, hogy még szűz vagy. – Nem fogom
elmondani neki, hogy nem ezért nem keféltem meg. Mert őszintén
szólva, ez nem állított volna meg. Hanem az út miatt, amit
választottam magamnak. A Lordok képesek kivetni maguk közül,
megfosztani címedtől és hatalmadtól. És bármennyire is magamévá
akartam tenni Blake-et, az, hogy az egész negyedik évre az enyém
lehet, sokkal jobb, mintha csak egyetlen egyszer dughattam volna
meg.
Blake szeme tágra nyílik, arca elvörösödik a gondolattól, hogy
közölte velem ezt az információt.
– Matt egyszer sem feküdt le velem – suttogja.
Gyűlölöm, hogy kimondja a nevét, de megértem, hogy Matt fontos
szerepet játszott Blake életében. Még a gondolatát is kitörlöm az
emlékezetéből. Amikor visszaadom neki, azt sem fogja tudni, ki az a
Matt.
– Nem kell kellemetlenül érezned magad – mondom.
– Örülök, hogy én vagyok az első, aki megbaszott – engedem el az
állát, és hüvelykujjamat végigfuttatom az ajkán.
Kicsit gyorsabban veszi a levegőt, ahogy megkérdezi:
– Mit csináltál velem… azon az éjszakán a lakásomon?
– Megmutathatom. – Nagyon szeretném, ha végignézné velem
azt, ahogy eljátszadoztam vele, amíg kiütve feküdt. Kíváncsi vagyok,
felizgatja-e. Van egy olyan érzésem, hogy begerjedne tőle.
– Tényleg? – pillant rám tágra nyílt szemmel, és mellbimbója
megkeményedik a gondolattól.
– Igen, de nem ma este – takarom be a paplannal, ő pedig
meztelenül alábújik. Odafekszem mellé, Blake hozzám simul. El
akarom tolni magamtól, de nem teszem. Inkább közelebb húzom,
mert tudom, hogy ebben a házban majdnem száz pasi nyüzsög, és
bármelyik örömmel elvenné tőlem.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET
BLAKELY

Másnap reggel végigmegyünk az apartmankomplexum folyosóján,

és megállunk az ajtóm előtt. Előtte két doboz áll. Ryat lehajol, hogy
felemelje őket, elveszi tőlem a kulcsot, kinyitja az ajtót, majd
szélesre tárja előttem.
– Mi van a dobozokban? – tudakolom, ahogy belépek.
– Függönyök – válaszolja Ryat, és miután becsukta az ajtót, be is
zárja.
– Függönyök? – csodálkozom. – Miért hozattál függönyt a
lakásomra?
– Mert felkerülnek az ablakokra.
Követem a konyhába, ahol Ryat kinyitja a felső fiókot, kihúzza az
ollót, és felvágja a doboz tetejét, amitől az kinyílik.
– Honnan tudtad, hol tartom az ollót? – kérdezem, de Ryat nem
törődik velem, megismétli a folyamatot a második dobozzal is. – Ez
minek kell?
– Egy órád van elkészülni – enged el.
Csak állok, lepillantok a függönyökre, és azon gondolkozom hogy
mi a fenét csinál Ryat, amikor váratlanul megfordít, és játékosan a
fenekemre csap.
– Menj, készülődj! – parancsolja meg.
– Nem kell nekem egy óra – mondom, és próbálok rájönni, hogy
mi a fenét csinál.
– Csomagolj be, nem itthon éjszakázol.
Semmilyen holmim nem volt a lakásán, így ma reggel kénytelenek
voltunk beszaladni hozzám a reggel tízkor kezdődő órám előtt.
Elkezdek körbejárni a szobában, de megállok, és rápillantok.
– Itt maradhatunk?
Ryat abbahagyja a vacakolást a függönyökkel, és felnéz rám.
Összevont szemöldökkel tudakolja:
– Itt?
Bólintok.
– Igen, a házban rengetegen vannak. – És Matt is ott van.
– Nem maradhatnánk itt? Legalább néha. Vagy ez szabályellenes? –
Fogalmam sincs arról, hogy a Lordoknak mit szabad és mit nem.
Matt sosem mondott semmit. Azt gondoltam, azért, mert meg akar
védeni, de most már azt gondolom, hogy egyszerűen csak eltitkolt
előttem dolgokat.
– Nem. Nem szabályellenes – válaszolja Ryat, én pedig
elmosolyodom őszinteségén, azonban feltűnik, hogy nem válaszolta
meg első kérdésemet. – Menj, készülődj! – fordul vissza ismét az új
függönyökhöz, amitől égnek emelem a tekintetem.
Felteszek némi sminket – alapozót, spirált és pirosítót.
Megfésülöm a hajamat, a végén végighúzom egy kicsit a hajvasalót,
mivel tegnap este nedves hajjal aludtam el, majd fekete pántos trikót
és szoknyát veszek fel. Kicsit hasonlít egy teniszszoknyára a széles
derékrésszel és a rakott szoknyával. Az anyag könnyű és lágy.
Áthajolok a pult fölött, piros rúzst kenek fel, és úgy gondolom, ennyi
elég.
Belépek a hálószobámba, Ryat ott áll az ablak előtt, és a fekete
függönyben gyönyörködik, amely most már az ablakomon lóg.
Biztosan akkor akasztotta fel, amíg a fürdőben voltam.
– Kész vagyok.
 Átpillant rám a válla fölött, majd teljes testtel megfordul, csípőre
teszi a kezét. A mellkasomon kezdi, majd lassan lefelé halad a
lábujjamig, pillantása sötétzölddé fordul át.
– Öltözz át! – parancsolja.
Felnevetek, és kimegyek a konyhába.
– Iszom valamit, és indulhatunk. – Lehajolok a hűtőhöz, és
kiveszek egy üveg vizet. Kiegyenesedek, megfordulok és becsukom.
– Oké… – kiáltok oda, de Ryat ott áll mögöttem, amitől
összerezzenek. – Jézusom, Ryat…
Ryat megragadja a hajamat, és előreránt. Felkiáltok, és elejtem a
vizet. Lenyom a földre a derekamnál, majd visszarángat a hálóba, és
arccal lefelé az ágyra nyom. Megpróbálok felállni, de a hátam mögé
rántja a kezemet. – Ryat…
– nyögöm lihegve, és amikor a combomra ül, az ágyhoz szegez,
pontosan tudom, mi fog történni. Karomat hátrahúza, egy kézzel
tartja, ujjai a bőrömbe marnak. Majd hallom, hogy szabad kezével
lecsatolja a övét. Párszor áttekeri az alkaromon, majd szorosan
megköti.
Arcom az ágytakaróba nyomódik, és az a kevés sminkem is
elkenődik, amennyit feltettem. Ryat leszáll a combomról, és rácsap.
– Told fel az én seggemet a levegőbe! – parancsolja.
Lehunyom a szememet, szívem még mindig vadul ver attól, hogy
berángatott ide. Igyekszem úgy fordulni, ahogy utasította, letérdelek,
és a lehető legszélesebb terpeszt produkálom, mert tudom, mit akar.
Az egész testem fáj a tegnap éjszakától. A combomban izomláz van
amiatt, amilyen testhelyzetben ott hagyott. A vállam fáj attól, hogy a
karomat a testem elé kényszerítette. A hátam sajog, mert az
ágytámlára kellett hajolnom. A csípőm tele zúzódással. A lábfejem is
fáj a magas sarkútól. De a puncim? Az lüktet, könyörög, hogy
megérintsék. Hogy megbasszák. A lehető legcsodásabban fáj, és
remélem, hogy ez így is marad. Felidézi bennem azt, amit Ryat tesz
velem.
Összerezzenek, amikor megérinti a combomat. Ujjai a fenekemig
futnak a szoknyám alatt, majd felemeli a lágy agyagot, és visszafelé
halad a hátamon. Ujját a bugyim szélébe akasztja, szépen lassan
fel-le húzgálja az anyag belsején az ujjait, alig ér a puncimhoz.
Remegve beszívom a levegőt, amikor széttolja a két farpofámat,
így elé tárul az alfelem.
– Tiszta nedves – dicsér, én pedig arcomat az ágytakaróba
temetem, hogy ne hallja szánalmas nyöszörgésemet. Mindig is
tudtam, hogy felizgat, ha uralkodnak fölöttem.
– Látod, milyen könnyű? – folytatja. – Hogy valaki lássa, mi van a
birtokomban nekem, és elvegye tőlem? – Majd hallom, ahogy
lehúzza a sliccét.
Nem ad esélyt, hogy felkészüljek a farkára. Semmi ujjazás. Semmi
nyelvezés. Csak belém nyomja a kemény farkát, folyamatosan tágít
hatalmas szerszámával, én pedig felsikoltok. Fáj. Ugyanúgy fáj,
ahogy tegnap éjjel is. Odalent sajgok és érzékeny vagyok, de el
akarok élvezni. Hallani akarom, ahogy a nevemet nyögi. Imádom,
hogy nem tud uralkodni magán. Hogy ott lobog benne ez az
ösztönös vágy, hogy a magáévá tegyen. Újra és újra.
Lábával még széjjelebb tolja a combomat, és az új testhelyzettől a
fenekem kicsit lejjebb csúszik. Ráhajol a hátamra, megragadja a
hajamat, hátrarántja a fejemet, és addig basz, amíg mindketten
elélvezünk, és könnyek folynak végig az arcomon.
 RYAT

Amikor végzek, kihúzom a farkamat, és Blake az ágyra roskad.

Lerántom róla a szoknyát, és kicsatolom az övemet. Kinyújtózik és
szipog. Ülő helyzetbe segítem, majd odamegyek a komódjához,
kihúzom a harmadik fiókot és előveszek egy farmernadrágot.
– Ezt vedd fel! – dobom az ágyra. – A bugyi marad. – Azt akarom,
hogy egész nap az ondómtól tocsogó bugyit viselje. Később majd a
szájába gyömöszölöm. Hadd emlékeztesse arra, mit tettem vele,
amikor ellenszegült. Elindulok, hogy kimenjek a szobából, de
megállít.
– Honnan tudod, hol tartom a farmereket?
Visszafordulok, és rábámulok. Elmaszatoltam a sminkjét, haja
kócos sörény amiatt, hogy párszor belemarkoltam, beletúrtam. A
húszperces baszás során nagyjából mindent tönkretettem rajta, amit
előtte megcsinált. Nekidőlök az ajtófélfának, és karba teszem a
kezem.
Pillantása a szoknyára esik a kezemben.
– Ryat? – Szinte vakkantja a nevemet. – Tudod, hol tartom az
ollót. És most a farmert. – Hangja élesebb lesz.
Elmosolyodom. Édes, amikor dühös. Ezt majd észben tartom.
– Mondd, te… te átkutattad a szobámat, amíg nem voltam itt?

Leteszem öntudatlan testét az ágyra. Odaállok mellé, figyelem,

ahogy alszik. Abban a pillanatban elaludt, amikor elélvezett a
számtól az ágyamon a Lordok partiján. Felöltöztettem, betettem a
kocsijába, és visszahoztam a lakásába, miközben Gunner követett,
kocsijában a részeg, ájult Sarah-val.
Blakely nem sok mindenre fog emlékezni holnap. Ez van, ha túl
sokat iszol.
– Felkészültél? – lép Blakely szobájába Gunner, hogy
megkérdezze, készen állok-e arra, amiért idejöttünk.
– Csak egy pillanat – válaszolom. Belépek Blakely hálószobájába,
kinyitom a fiókokat, keresek valamit, ami nagyon fontos lesz, amikor
eldöntöm majd, hogy az enyém lesz.
Leguggolok, kinyitom a mosdókagyló alatti szekrényt, ahol a
hajápolókat és a hajvasalót tartja. Majd felemelkedem, és kinyitom a
mosdókagyló melletti fiókot. – Aha! – húzom elő a halvány rózsaszín
dobozkát. Kinyitom: ott lapul benne a fogamzásgátló, és ellenőrzöm,
hogy a megfelelő napnál tart-e. Csak mert tart itthon ilyet, még nem
biztos, hogy használja is. De használja. Pont ezt akartam tudni.
Most, hogy tudom, hogy Blakely még szűz, meg akarok
bizonyosodni arról, hogy nem kell óvszert használnom. Már csak az
hiányzik, hogy teherbe ejtsem!
Visszateszem a dobozt oda, ahol volt, kilépek a szobájából, és
belépek a nappaliba. Előveszem Blakely mobilját, kulcsát és a
személyijét a hátsó zsebemből, és mindet a konyhapultra ejtem.
– Készen állok – nyújtom a kezemet Gunner felé, aki szintén
kipakolja a zsebéből Sarah holmiját.

– Nem – mondom az igazságnak megfelelően. – Akkor néztem át,

amikor hazahoztalak a Lordok partijáról. – Azonban nem egyszerűen
átnéztem a holmiját…
Pillantása a földre szegeződik, összevonja szemöldökét.
– Tegnap este… tegnap este azt mondtad, megmutatod nekem,
amit akkor csináltál velem, amikor megittam azt a cuccot – pillant
ismét rám. – Azon az éjszakán kamerákat is elhelyeztél itt?
– Igen. – Sosem találja meg őket. Gunner meg én felkészültünk,
és alapos munkát végeztünk. Több, mint két órát töltöttünk a
lakásban.
– Hány kamera van? – tudakolja Blakely, és feláll, de meginog,
alig áll a lábán, olyan gyenge. Lerúgja a magas sarkúját, hogy
szilárdabban álljon a talajon.
– Elég!
– Ryat! – rohan felém támadóan Blake. – Nem volt jogod hozzá!
Előrenyúlok, megfogom a nyakát, az ajtó melletti falnak préselem.
Arcomat az arcába nyomom, orrunk szinte összeér. Remegve fújja ki
a levegőt.
– Bármennyire is tetszik a viselkedésed… – Blake világoskék
szeme résnyire húzódik –, időre megyünk. Öltözz fel, hozd rendbe
magadat, és indulás!
Ezzel elengedem, és kimegyek a konyhába, hagyom, hogy
egyedül készülődjön. Kinyitom a mosogató melletti fiókot, kiveszek
egy öngyújtót, a szoknyához tartom, majd a mosogatóba ejtem. Túl
rövid volt, és túl könnyen alá lehetett nyúlni. Blake azt hitte,
vicceltem, amikor közöltem vele, hogy öltözzön át. Nem tréfáltam.
Nagyon hamar megtanulja majd, hogy nem szoktam viccelni, és ezt
könnyedén be is bizonyítom neki.
Akár a függöny esetében. Azért vettem, mert egyszer a kocsimban
ülve kivertem magamnak, miközben végignéztem, ahogy meztelenül
járkál a lakásában, majd lezuhanyozik. Nem engedhetem, hogy egy
másik férfi ugyanezt tegye. Ezért újabb védelmi vonalat biztosítok.
Amikor belép a nyitott nappali-konyha részbe, legyezni kezd a
kezével a füst miatt. Most az a farmer van rajta, amit én
választottam. A sminkjét helyrehozta, de a haját csak feltornyozta a
feje tetejére, semmit nem kezdett vele.
– Mit gyújtottál meg? – tudakolja.
Amikor nem válaszolok, körülnéz, pillantása a mosogatóra esik.
– Az ott a szoknyám? – morogja.
– Csak volt a szoknyád – helyesbítek, és Blakely keze ökölbe
szorul a teste mellett. – A hétvégén el kell utaznom a városból –
mondom, témát váltva. Valószínűleg nem ez az utolsó ruhadarabja,
amitől meg kellett szabadulnom.
Blake félrehajtja a fejét, és ingerülten felsóhajt.
– Miért? – Hangja azt jelzi, hogy nem igazán érdekli
a válasz. Csak úgy érzi, muszáj megkérdeznie.
– Ne menj a Lordok házába!
Teljesen figyelmen kívül hagyom a kérdését; zavarában ajka kissé
lefelé görbül.
– Mi? De miért nem…
– Csak ne menj oda! – vágok a szavába.
– Jól van, rendben – bólint, mintha elhinném az ostoba
hazugságot, ami az imént szaladt ki a száján.
– Ez nem elég jó, Blake – csattanok fel.
Blake felhorkan.
– Sarah is ott van. Miért nem mehetek oda, hogy találkozzak vele?
Te nem leszel a városban. Mi mást csinálhatnék?
Ettől féltem. A Lordok házában minden kibaszott hétvégén buli
van a fogadalmi ünnepség után. Se köpönyegek, se maszkok. Csak
kibaszott orgiák. Mindenki ott lesz. Nem bízom Mattben, ha Blake
közelében van. És nem bízom Blake-ben sem, hogy nem lesz
részeg Sarah mellett. A fenébe is, mikor legutóbb berúgott, hagyta,
hogy egy pasi megkötözze és kinyalja – és itt most nem számít,
hogy az a pasi én voltam. Pontosan tudom, mire hajlandó Blake.
Régebben vágyakozik a fizikai érintés után, mint én. Én tudtam,
hogy nem kaphatom meg; őt azonban visszautasították. Nem
okolom azért, hogy most kívánja, de félek, hogy túlságosan
barátságosan fog viselkedni valakivel. Vagy valaki egyszerűen
kihasznál egy ájult, részeg lányt. Megkérhetném Prickettet vagy
Gunnert, hogy figyeljenek rá, de Blake nem az ő felelősségük.
Hanem az enyém.
Odalépek hozzá, megmerevedik, arra számít, hogy a földre lököm,
vagy megkötözöm és megbaszom. Ehelyett annyit mondok:
– Elég sok parti lesz még ott, amin részt vehetünk. Csak ígérd
meg, hogy nélkülem be sem teszed a lábadat a Lordok házába!
Soha. – Hacsak nem kéz a kézben lép be oda velem, semmi
keresnivalója nincs ott. És kész.
Blake kék szemének tekintete kutatón mélyed az enyémbe, majd
megnyalja az ajkát, és bólint; lágyabb hangon szólal meg.
– Megígérem. – Ez sokkal hihetőbbnek hangzik.
Tenyerembe fogom az arcát, odahajolok, és megcsókolom a
homlokát, miközben azt suttogom:
– Jó kislány. – Ettől nyöszörögni kezd.
Arra tanítottak, hogy büntessek és megalázzak, amikor az
szükséges. De a dicséret fontosságát is megmutatták. Blakely azt is
megtanulja majd, hogy ugyanúgy vágyjon a dicséretem, mint a
büntetésem után.
 TIZENHATODIK FEJEZET
BLAKELY

Némán ülök az anyósülésen, Ryat kocsija Barrington felé száguld.

Az apartmanom nem az egyetem területén van, de elég közel, hogy
ha akarom, gyalog is átmehessek.
– Megmutatod, mit csináltál velem azon az éjszakán a
lakásomon? – tudakolom, megtörve a kellemetlen csendet.
Ryat hallgat, áthalad a számos parkoló egyikén, üres helyet keres.
Karba teszem a kezemet, és kifújom a levegőt. Ahogy üres helyet
talál, betolat. Az ajtó után nyúlok, amikor felém nyújtja a mobilját.
Megmerevedek, és rápillantok. Bólint, hogy vegyem el.
Kiveszem a kezéből, és látom, hogy megállított egy videót.
Elindítom.
A felvétel engem mutat a hálószobámban. A hátamon fekszem
ájultan, kezem a fejem mellett. Ryat lép a szobába, odamegy az ágy
széléhez. Felhúzza a felsőmet, kezét a hasamra helyezi, majd
lejjebb siklik, benyúl a bugyimba. Mellbimbóm megkeményedik,
ahogy nézem, amint lehúzza a bugyimat, majd szétfeszíti a lábamat.
Felmászik az ágyra, és beül a lábam közé. Elkezd ujjazni, és én
egyre gyorsabban veszem a levegőt, ahogy a testem reagál a
videón látottakra.
Figyelem, ahogy ujjaitól tekergődzni kezdek az ágyon, testem
magától életre kel. Egyre durvábbak a mozdulatai, testem előre-
hátra mozog, arra kényszerít, hogy elélvezzek. Kihúzza a kezét, és
az ajkamhoz dörzsöli, majd tisztára nyalja az ujjait.
Ahogy nézem, lihegni kezdek. Ez az egyetlen hang, ami a
kocsiban hallható, miközben összeszorítom a combom. Szerencsére
a videón nincs hang.
Ryat végül letépi rólam a pólót, és kilép a képből. A videó leáll.
Szó nélkül az ölébe hajítom a mobilját, kinyitom az ajtót, és kiszállok.
Átrohanok a parkolón, be az épületbe; minél távolabb kell kerülnöm
tőle.
Nem lett volna szabad így felizgulnom ettől a videótól. De a
ténytől, hogy nem voltam tudatában annak, hogy Ryat ott van,
elöntött a veríték. Attól, hogy tudta, mire van szükségem, mit
élvezek.
Bemegyek az első órámra, leülök Sarah mellé. Sarah széles
mosollyal fogad.
– Milyen éjszakád volt?
Elpirulok, és az asztalt bámulom. Természetesen tudja, hogy nem
feküdtem le Matt-tel, de próbálkoztam nála.
– Jó. A tiéd?
Sarah az asztalára könyököl, állát a tenyerébe támasztja.
– Csodálatos!
Az előttünk ülő lány haragos pillantással fordul hátra.
– Kérlek, mondjátok, hogy nem…
– Törődj a saját dolgoddal! – szól rá Sarah.
– Talán ne beszéljetek olyan hangosan! – csattan fel az előttünk
ülő. Majd visszafordul, és megint hátraveti a haját, pont úgy, ahogy a
múltkor.
Épp kifelé tartunk az óráról, amikor megpillantom Ryatet a folyosó
túlsó végén. Ahogy korábban, most is Gunnerrel és azzal a szőke
lánnyal áll.
– Ebéd? – kérdezem Sarah-t, mielőtt elmenne.
 – Persze – szól vissza a válla fölött.
Próbálok közelebb jutni hozzájuk úgy, hogy ne tűnjön
hallgatózásnak. Az oldalsó folyosóhoz sietek, és bekukkantok.
A lány ott áll a fiúk előtt, kezét csípőre teszi. Platinaszőke haja
magasan ülő lófarokban lóg, rövidnadrág és póló van rajta, fekete
magas sarkúval. Háttal áll nekem, így nem látom az arcát. Gunner
vigyorog, Ryat pedig unott arcot vág, ahogy visszabámul a lányra.
– Cindy Williams – hallok meg egy ismerős hangot.
Összerezzenek, és odapillantok – Matt észrevett, ahogy
hallgatózom. Bassza meg! Rajtakapott. Pont ő?!
– Hogy ki? – tudakolom, és karba teszem a kezemet, nem várok
választ.
Matt elmosolyodik; hideg és számító ez a mosoly. Mintha ez lett
volna a terve, hogy rávegyen, hogy beszéljek vele.
– A legidősebb bátyja… öt évvel idősebb nálam. Egy napon ő lesz
az Egyesült Államok elnöke.
– Aha, persze – kacagok fel ezen és az egész, különös
beszélgetésen. Most először áll szóba velem a folyosói
veszekedésünk óta.
– És Ryat… – Megfeszülök, ahogy meghallom a nevét.
– Ryat Archer lesz New York leghíresebb és legkönyörtelenebb
bírója. Vagy talán egész Amerikáé.
Összevont szemöldökkel pillantok rá.
– Miért mondod el ezt nekem? – Miért áll egyáltalán szóba velem?
Nem volt ott a fogadalmi ünnepségen azzal a lánnyal, akivel a
Lordok házában volt? Nem tudja, hogy most már Ryathez tartozom?
Matt felhorkan.
– Cindy Williams egy napon Mrs. Cindy Archer lesz.
 Szavai hallatán gyorsabban ver a szívem. Most már értem, miért
beszélgetünk. Azt képzeli, fájdalmat okozhat nekem. Azt hiszi, hogy
olyan szánalmas, magányos picsa vagyok, aki máris beleszeretett
Ryatbe, egyetlen kibaszott éjszaka után. Ez most komoly?
Szerelmesnek kéne lennem abba a pasiba, aki végre megkefélt?
Matt közelebb lép hozzám, a falnak nyomja a hátamat.
– Matt… – figyelmeztetem.
Matt a fülemhez hajol, és belesuttogja:
– Cindy lesz a felesége. Ő szül neki gyerekeket. És ő lesz az, akit
az ágyához kötöz, miközben megbassza.
Borzongás fut végig a gerincemen. Nem Matt szavaitól, hanem
attól, ahogy mondja. Hangjának sötét tónusa figyelmeztető
remegéseket kelt a gerincem mentén.
Matt elhúzódik tőlem, és lemosolyog rám.
– Ahogy te is megteszed majd ezt a három dolgot nekem – ragad
meg egy elszabadult tincset kócos kontyomból.
– Érezd jól magad, amíg alkalmad van rá, Blakely. Lehet, hogy most
Ryat az, aki megkefél, de én leszek, aki a szánalmas életed végéig
melletted lesz. És soha nem fogom engedni, hogy meglásd a
napfényt. – Előrehajol, megnyalja az arcomat, amitől keserű epe ízét
érzem a számban. – És megfizetsz azért, amit velem tettél! Ne
feledd, hogy Ryat most csak szórakozik veled, de én birtokolni
foglak! Míg a halál el nem választ. És az szerencsétlenségedre csak
sokára lesz. – Pillantása a nyakamon éktelenkedő szívásnyomokra
esik, majd a karomon és a csuklómon látható zúzódásokat szemléli
meg. – Lehet, hogy most Ryat ribanca vagy, de egy napon az én
értéktelen kurvám leszel. – Azzal elmegy.
 RYAT

– Miért nem engem választottál? – tudakolja Cindy csípőre tett

kézzel. – Tudom, hogy a nevem szerepelt a listán!
– csattan fel.
Nem szólok semmit. Nem minden lányt választanak ki. Idén
tizenöt végzősünk van, és több száz csaj szerepel a listán. Ezért
több Lord egynél több lányt is választ.
A Kiválasztott pozíciója után ácsingózó lányok sora végeláthatatlan.
Gunner felnevet Cindy szavai hallatán.
– Mi a faszért választott volna téged? Diploma után élete végéig
téged basz, amíg meg nem hal. Miért hosszabbítaná meg ezt a
börtönbüntetést?
Cindy dühödten rávicsorog, majd felmordul, sarkon fordul, és
végigviharzik a folyosón.
– Öregem, kurvára utálni fogod, ha már a férje leszel. Hisztis picsa
lesz! – vereget vállon Gunner, de azért nézi, ahogy Cindy ringó
fenékkel végighalad a folyosón.
– A helyedben én napi huszonnégy órában kipeckelném a száját, és
egy deszkához szíjazva tartanám az alagsorban.
– Ez az egyetlen tervem vele. – A szüleim évekkel ezelőtt
eldöntötték, hogy Cindy Williams lesz a feleségem. Akkor voltam
negyedikes gimnazista, Cindy pedig harmadikos. Mi New Yorkban
éltünk; ő a szüleivel Kaliforniában.
A két család együtt vakációzott az Alpokban. Mindkét apa a Lordok
rend tagja. Cindy két bátyja is. Az apja azt akarta, hogy Cindy egy
Lord felesége legyen, és mikor apám közölte vele, hogy a következő
iskolaévben lesz a beavatásom, hirtelen megkondultak az esküvői
harangok.
Két hetet töltöttünk az Alpokban. Az első ott töltött éjszakán Cindy
belopózott a szobámba, és arra ébredtem, hogy a farkam a szájában
van. Több időt töltöttem keféléssel, mint síeléssel. Ha tele van a
szája, Cindy egészen elviselhető, máskülönben csak jártatja.
Állandóan jártatja.
– És, mihez fogsz kezdeni? – tudakolja Gunner, amitől újra rá
figyelek.
– Mivel?
– Hókirálynővel. Valószínűleg már most az apjával beszél
telefonon és beköp, hogy Blakelyt választottad helyette.
Csak legyintek.
– Hadd beszéljen. Semmit nem tehetnek ellene. – Apám tudta,
hogy közölték velem, Blakelyt válasszam. Tudja, hogy nem volt más
választásom, és azt is tudja, hogy az, amiben a Williams családdal
megegyezett, úgy lesz, ahogy eltervezték. Jelenleg az a feladatom,
hogy tönkretegyem Mattet meg a szánalmas életét. – Az lett az
enyém, akit akartam.
Gunner mellkason legyint.
– Ha már a csajodnál tartunk… – és a folyosó végére mutat.
Látom, hogy Blakely az ellenkező irányba sétál, lehajtott fejjel, és
egy csomó könyvet szorít a mellkasához.
– Találkozunk a Lordok házában! – vetem oda Gunnernek, majd
végigrohanok a folyosón. – Blake? – kiáltom oda, de ő megy tovább.
– Blakely! – szólítom a teljes nevén, amikor továbbra is ügyet sem
vet rám.
Ahogy utolérem, megragadom a vállát, és megfordítom. Felpillant,
és könnyes a szeme. Összehúzom a szemöldökömet. Egy órája
szállt ki a kocsimból, és azóta kerül. Tudtam, hogy felizgatja majd az,
hogy látja a videón, ahogy eljátszadoztam vele.
– Mi a baj?
Visszanéz oda, ahol korábban álltam a többiekkel, és ismét rám
pillant. Majd válasz nélkül továbbindul.
– Blake? – csattanok fel, és megragadom a karját. Megpróbál
elhúzódni tőlem, így még szorosabban fogom, behúzom egy közeli
terembe, ami éppen üres.
– Ne nyúlj hozzám! – sikolt fel Blake, és az összes könyv a földre
esik, ahogy becsukom magunk mögött az ajtót.
– Mi a fasz bajod van? – tudakolom, és egészen közel hajolok
hozzá.
Résnyire húzza a szemét, majd lekever nekem egy pofont.
– Baszd meg! – kiáltja Blake. Ismét megindul a keze, de elkapom
a csuklóját, megfordítom, és szabad kezemmel átfogom a mellkasát.
Mindkét karját leszorítom, háta a mellkasomnak szorul. – Basszátok
meg mindannyian! – szipog, majd egész teste elernyed, és sírni
kezd.
– Hé! – engedem el, és megfordítom, hogy szembenézzen velem,
mert tudom, hogy valami komolyan nem stimmel. Lehajtja a fejét, én
pedig megragadom az állát, kényszerítem, hogy felnézzen rám. –
Most azonnal mondd meg nekem, hogy mi bajod van!
Véreres szemének tekintete az enyémbe mélyed, majd a fejét
ingatja, orrcimpái kitágulnak.
– Megesküdtem rá, hogy hagyom, hogy megbasszál, Ryat. De
semmi mással nem tartozom neked.
Fogamat csikorgatom dühömben.
– Ez nem így működik…
 – Ezt ki mondja? – veti oda Blakely, és kirántja magát a
szorításomból. – Te? – pillant a cipőmre, majd felnéz a farmeromra
és a pólómra. Amikor találkozik a tekintetünk, szeméből csak úgy
sugárzik a megvetés. Majd gyorsan felkapja a könyveit, és elsiet
mellettem az ajtó felé.
Odalépek elé, felemelem a karomat, elállom az útját.
– Blake…
Rám pillant, kék szeme szinte lángol. Valami történt, ami kurvára
feldühítette, és nagyon nem tetszik, hogy nem árulja el, mi az.
– Hacsak nem akarod letépni a ruhámat, és rádönteni az egyik
asztalra, mi ketten végeztünk! – jelenti ki, és felvonja egyik
szemöldökét.
Ez a ribanc provokál.
A farkam már így is keményen áll attól, ahogy viselkedik, de most
szóhoz sem jutok. Ki hitte, hogy ilyen tűzrőlpattant? Én biztosan
nem. Matt elmondása alapján Blakely egy kis mimóza, akit még a
széltől is óvni kell.
Elengedem az ajtót, megadón felemelem a kezemet, és oldalt
lépek. Hagyom, hogy elmenjen, mert jobb ötletem van arra, hogy
miként juttassam eszébe, hogy is állnak kettőnk közt a dolgok. Én
nem Matt vagyok. Én nem tűröm az ilyesmit.
Blakely feltépi az ajtót, és kirohan, cipősarka hangosan kopog a
padlón, ahogy döngve becsapódik mögötte az ajtó, én pedig egyedül
maradok.
 TIZENHETEDIK FEJEZET
BLAKELY

A lakásunk konyhai bárjánál ülök, és egy rumoskólát kortyolgatok. A

harmadikat. A többi órát kihagytam ma. Nem érdekelt, ott vagyok-e
vagy sem.
Matt jól felbosszantott. Igaza volt. Mindegy, kivel kefélek ma,
holnap vagy a jövő héten. A vége ugyanaz lesz. Az övé leszek. És
most felbosszantottam. Matt tulajdonképpen azt közölte velem, hogy
a szexrabszolgájaként ketrecbe fog zárni egy sötét szobában.
Mi a francot ártottam én neki? Ő csalt meg engem! Még a
Szertartásról sem mesélt soha! Hogy is fogadtam volna meg, hogy
az övé leszek, ha nem tudok róla semmit? Ryat engem választott, de
Matt semmilyen érdeklődést nem tanúsított irántam. Csak leendő férj
és feleség vagyunk. Ráadásul Isten tudja, mióta van együtt azzal a
lánnyal!
Még egyet kortyolok, és amikor a szívószál szörcsögő hangot ad,
rádöbbenek, hogy elértem a pohár alját. Ryat olyan magas lóról
beszél velem… Semmit nem mondok el neki Mattről és rólam. Már
így is birtokolni és irányítani akar. Ha megtudná, miket mondott
nekem Matt, valószínűleg rajtam verné el a port, és azt nem fogom
hagyni. Semmi rosszat nem tettem.
Felállok, bemegyek a konyhába, hogy töltsek magamnak még egy
italt, de rájövök hogy az üveg üres.
– Remek! – hajítom be a mosogatóba, és összetörik, szilánkjai a
földre potyognak. Hátralépek, nem akarom megvágni magam, majd
felemelem a mobilomat a pultról, hogy felhívjam Sarah-t.
 – Szia, csajszi! – veszi fel második csörgésre.
– Elmegyünk bulizni? – tudakolom köszönésképpen. Vagy jön,
vagy nem. Nincs időm vacakolni.
– Igen! – válaszolja izgatottan. – Gunner meg én a…
– Csak te meg én – vágok közbe. – Szükségem van egy csajos
estére. És légyszi, ne mondd meg Gunnernek, hová megyünk!
Szándékosan kerülöm Ryatet.
– Rendi – válaszolja Sarah habozás nélkül. – Otthon vagy?
– Igen – bólintok.
– Húsz perc és ott vagyok. – Leteszi. A pultra helyezem a
mobilomat, átmegyek a szobámba, és belépek a gardróbba; nem
söpröm össze a szilánkokat. Elkezdek keresgélni
a ruháim között, a legcsábítóbb cuccot keresem. Az a szemétláda
felgyújtotta a szoknyámat. Dögöljön meg!
Mosolyogva emelem le a kiválasztottat a fogasól.
– Tökéletes!
Levetkőzöm, belebújok a szoknyába, és meghúzom a
derekamnál. Majd felemelem a két részből álló anyagot, és
megkötöm a nyakamnál. Megfordulok, megszemlélem magamat a
tükörben a keresztpántos, derékig érő kivágású ruhában. A
dekoltázs egészen leér a hasamig, látszik a mellkasom és az egész
hátam. Az anyag épphogy fedi a mellemet. Lenézek, és meghúzom
a jobb combomon a zsinórt, így
a szoknyarész még rövidebb lesz.
Húsz perccel később besétálunk a Blackoutba, ami egy
négyemeletes klub a külvárosban.
– Jártál már itt? – tudakolom Sarah-tól, míg letesszük a holminkat
a ruhatárban. Biztos nem cipelek ennyi mindent magammal, amíg
táncolok és iszom. Emellett nem lenne okos dolog részegen
magamnál tartani a mobilomat. Nem akarok hajnali kettőkor, szexre
kiéhezetten üzenni Ryatnek. Vagy ami még rosszabb: elküldeni a
puncim fotóját a vécéről.
– Nem. A múltkor Janice mesélt róla.
Bólintok. Persze, a szomszédunk. Tavaly Sarah és én hajnali
háromkor arra ébredtünk, hogy a zsaruk Janice ajtaján dörömbölnek.
Drogot találtak a lakásán, és három hetet töltött a sitten. Addig mi
etettük a macskáját, és locsoltuk a virágait.
Átfurakodunk a tömegen, én megragadom a bárpultot, hogy
szilárdan álljak a lábamon. Jobb lett volna lapos sarkú cipőt húzni.
Már így is nagyon sokat ittam, zárás után négykézláb megyek majd
haza.
Egy pultos lép hozzánk.
– Mit kértek? – kiáltja oda.
Mielőtt átadnám neki a bankkártyámat, hogy kezdje strigulázni az
italainkat, a mellettem álló srác egy százast csúsztat át a pulton.
– Én állom a hölgyek fogyasztását, Benny.
Felpillatok; sötét szempár bámul vissza rám. Mosoly ül ki borostás
arcára, és pillantása a mellemre esik.
– Nem, kösz – fordulok el, és lecsapom a kártyámat a bárpult
tetejére.
A srác felhorkan.
– Ne már, legyetek a vendégeink ma estére!
– A vendégeitek, többesszámban? – tudakolja Sarah.
– A nevem Nathan – mutatkozik be a Sarah jobbján ülő srác, majd
alkarjával a pultra támaszkodik. – Ő pedig a haverom, Mitch – mutat
a mellettem állóra.
 – Nos, kösz az ajánlatot, Nathan és Mitch, de nem élünk vele –
pillantok a pultosra. – Rumos kólát kérek. Kettőt.
– Hé, ne már! – emeli fel a mellettem álló srác a bankkártyámat,
és szabad kezével megragadja az alkaromat.
– Hálásak lehetnétek, hogy álljuk a ma estéteket! – Az a vigyor
visszatér a képére. – Majd később meghálálod.
A szavai felbosszantanak. Arra számít, hogy négykézláb állva
csókoljuk meg a cipője orrát csak azért, mert felajánlotta, hogy
kifizeti a… mit is? Pár száz dollárt költ a piánkra ma este?
– Nem, kösz – ismétlem, és elrántom a karomat, majd a
bankkártyámat is kikapom a kezéből.
– Hé…
– Ez nem célzás volt, seggfej! – csattan fel Sarah, elhallgattatva a
srácot. – A válaszunk nem. Keressetek másik két csajt! – ragadja
meg a kezemet, és elrángat a bártól. – Gyere! – morogja. A klub
belsejében van még másik bárpult is, ahol rendelni lehet.
Visszanézek a vállam fölött, és látom, hogy egy harmadik srác is
csatlakozik hozzájuk, de mivel háttal áll, nem látom az arcát.
Azonban egy tetoválást pillantok meg a tarkóján: mintha az
inggallérja mögül egy pók bújna elő. A Mitch néven bemutatkozó
fiúra pillantok, aki haragosan bámul rám. Hátat fordítok, és átvetem
a hajamat
a vállamon.
Baszódjon meg!

RYAT
Utálom a klubokat. Nem szeretek partizni. Még a gimi alatt sem
voltam túl sok buliban. Általában utálom az embereket. Plusz némi
alkohol és drog, és egyszerűen elviselhetetlen az egész.
A Lordok házában állandóan megy a buli, és ugyan elviselem az
ilyesmit, ilyenkor nem szoktam inni. Túl sok a lehetőség, hogy valami
balul üssön ki. Jobb szeretem, ha tiszta fejjel tudok gondolkodni, és
én irányítok. Így ha valami gáz van, józanul tudok dönteni.
Úgyhogy az a tény, hogy Gunner és én a Blackoutban vagyunk,
nem tesz jót alapvetően sem túl rózsás hangulatomnak. Blakelyt
otthagytam a Barringtonon a kis hisztije után, de aztán Gunner
felhívott, hogy helyzet van. Nem voltam túl boldog.
A látványtól, hogy az egyik emeleti erkélyen állok, és lenézek a
földszintre, ahol egy másik férfi a tulajdonomhoz ér, vörös köd
ereszkedik az agyamra.
Ellököm magamat a korláttól, végigsietek a folyosón; ketten állnak
a túlsó korlát mellett. Mind a kettejük fegyvertáskájában töltött
pisztoly van.
– Ryat – biccent az egyik.
Odalépek hozzájuk, és rámutatok Blakelyre és Sarah-ra a
földszinten. A hátsó bárpultnál egyik rövidet húzzák le a másik után.
– Látjátok azt a két lányt? Az egyik fehér ruhában van,
a másik feketében.
– Igen. Mi van velük?
– Senki nem érhet hozzájuk. Világos?
Az őr bólint.
– Hogyne, uram.
Elégedett vagyok, mert tudom, hogy ez elég lesz arra az esetre,
ha történik valami, majd megállok a folyosó végén elhelyezkedő ajtó
előtt. Beütöm a kódot és belépek.
Ty a szoba közepén épp egy pincérnőt kefél.
A lány barna szeme tágra nyílik, amikor meglát engem és Gunnert
belépni. Felsikít, tenyerét az asztalra nyomja, amire Ty rálökte, és
megpróbál felegyenesedni. Ty megragadja a lány tarkóját, arccal
lefelé az asztalba nyomja, és tovább kúrja hátulról.
– Hagyd, hadd nézzék! – közli a lánnyal.
– Ty…
Ty átnyúl a lány háta fölött, tenyere a lány szájára tapad, majd
kétoldalt egy-egy ujj benyomul az ajkai közé, szétfeszíti a száját,
hogy ne tudjon tovább vitatkozni.
– Fogd be a szádat, bazdmeg! – morogja.
A lány elfintorodik, zavarában lehunyja a szemét. Igen, Ty már
csak ilyen. Mindig is jól tudott megalázni másokat. Ő tanított meg
mindenre, amit tudok.
Ty döfködi a csajt, csípőjük az asztalnak ütközik, amitől az
ütemesen remeg.
A lány önkéntelenül is felnyög, ujjai az asztallapot markolják,
belekapaszkodik. Küzd az elkerülhetetlen ellen. Sötétre festett ajka
mögül vékony nyálcsík csordogál az asztalra. Haja részben elfedi az
arcát, és a szoba megtelik érthetetlen hangokkal, amiket Ty
kényszerít ki belőle. Aztán fennakad a szeme, ahogy Ty még
egyszer, utoljára behatol – és mindketten elélveznek.
Ty kihúzza a farkát, lerántja az óvszert, és az asztala melletti
szemetesbe hajítja, majd leül.
– Most pedig húzz a faszomba! – veti oda a lánynak, aki örömmel
engedelmeskedik: elsiet mellettünk, majd szinte kizuhan az ajtón. –
Mit tehetek értetek, srácok?
 – Az alagsor – térek a lényegre. – Használhatjuk?
Ty ránk mosolyog.
– Persze. Sosem kell kérdeznetek. – Kiegyenesedik, és az
asztalra könyököl. – Csak mutass rájuk, és máris elintézem, hogy
levigyék őket.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET
BLAKELY

Három órája vagyunk a klubban. Piáltunk, rövidet ittunk, és

széttáncoltuk az agyunkat.
– Akarsz beszélni róla? – tudakolja Sarah, ahogy odalépünk a
bárpulthoz egy újabb italért. Nem tudom, hogy az alkohol vagy a
villódzó fények okozzák-e, de egyre homályosabban látok.
– Nem. – Az én gondom nem az ő gondja. És még mindig
bizonytalan vagyok ezzel az egész Szertartás-dologgal
kapcsolatban. Ha Gunner rákérdez, Sarah-nak muszáj elmondania?
Vajon önként is elmondaná neki, úgy, hogy nem kérdezi meg?
Imádom a barátnőmet, de ezt az egészet megtartom magamnak.
Amúgy sem tud segíteni rajtam.
– Oké – mondja Sarah; nem aggasztja, hogy valamit titkolok
előtte. – Csak tudd, hogy itt vagyok, ha szükséged van rám.
– Parancsoljanak, hölgyeim. A bárpult végénél álló urak vendégei
– tesz le a pultos elénk két rövidet.
Jobbra pillantok, hajam az arcomba hull, arra számítok, hogy
megint azt a két seggfejet látom viszont. Szerencsére a fiúk azóta
békén hagynak minket, mióta Sarah elküldte őket melegebb
éghajlatra. De meglepetten látom a rám bámuló, smaragdzöld
szempárt. Csak áll, whiskyvel a kezében. Mellette Gunner sörözik.
Nevetésben török ki, amitől Ryat résnyire húzott szemmel bámul
rám. Vicces. Még csak nem is vagyok dühös vagy meglepett, hogy
ez a rohadék rám talált.
– Esküszöm, nem én mondtam meg neki! – biztosít róla Sarah, és
megveregeti a vállamat.
– Semmi gond – bólintok, és felemelem a poharamat. Egy
pillanatig bámulom, majd egy hajtásra kiiszom. Egy kicsi kifolyik a
szám szélén, a hideg ital végigcsorog a mellemen, amit ma este
közszemlére tettem.
– Rohadjanak meg, Bee! Azért jöttünk ide, hogy jól érezzük
magunkat. Te meg én. Menjünk táncolni! – javasolja Sarah, amikor
leteszem az üres poharat.
– Te menj elöl! – mondom félig tréfálkozva. Részeg vagyok és
kurva jól érzem magam. Ryat ma nem teheti tönkre az estémet.
Basszus, még Matt sem tud feldühíteni.
Sarah megragadja a kezemet, és a táncparkettre húz.
Átfurakodunk az embereken, egyiknek-másiknak neki is megyünk,
amíg beérünk középre. A fejem fölé emelem
a karomat, és elkezdem mozgatni a csípőmet Rezz és Dove
Cameron Taste of You című számára.
A fények villódznak, amitől nehezen tudok bármire is
összpontosítani. Lehunyom a szemem, leengedem a kezem,
végigsimítok a csípőmön, fejemet oldalra döntöm, hajam az arcomba
hull. Érzem, ahogy a basszus végigdübörög a testemen. Az erős
fények megmelengetik a bőrömet.
Valaki odalép mögém, és kemény farmeranyag nyomódik a
combomnak. Majd két kéz megragadja a derekamat, aztán a
csípőmet. Ahelyett, hogy ellökném, megfogom, és előrehúzom, mert
pontosan tudom, kié a kéz. Ryat nem tudja, hogyan tartsa távol
magát tőlem. Nekidőlök, fejemet a mellkasára hajtom, még mindig
lehunyt szemmel.
Keze lesiklik csupasz hasamra, másik keze végigsimít a testemen.
Ujjai a torkomra fonódnak, és felnyögök. Fenekem hozzásimul
kemény farkához a nadrágon keresztül.
Ryat lehajol, a fülembe harap, én pedig felnyögök.
– Basszus, ez az!
Szívem vadul ver, szédülök. Már azelőtt nagyon sokat ittam, hogy
ideértünk volna. Szeretném elengedni magam, érezni a zenét, a
vibrálást és az izzadtságot, ami egész testemet beborítja. Az egész
túl sok.
Ryat keze megszorít, egy pillanatig nem kapok levegőt, és a
bugyim nedves lesz. Ajkam szétnyílik, nem tudok lélegzeni. Talán
lehet, hogy el is ájulok. Amikor enyhül a szorítása, hirtelen
csalódottság lesz úrrá rajtam.
Ryat keze a torkomról az arcomra siklik. Másik keze lejjebb
csúszik, a ruhám alá.
– Ez az! – nyögök fel. – Kérlek…
– Nagy bajban vagy – morogja a fülembe, amitől megborzongok.
– Büntess meg! – mondom, és hátranyúlok, hogy belemarkoljak a
hajába. Amikor meghúzom, belesziszeg a fülembe.
Ezen a ponton már semmi nem érdekel. Matt semmit nem tehet.
Ryat ezt teljesen világossá tette – senki nem érhet hozzám. Senki
nem hall meg. Egyelőre Ryat tulajdona vagyok. És lubickolni fogok
ebben az érzésben.
– Vigyázz, mit kívánsz, kicsikém! – csókolja végig
a nyakamat, majd beleharap.
Levegő után kapkodok, előretolom a csípőmet, érzem, hogy az
ujjai a puncimon köröznek. Olyan nedves vagyok, hogy a tangám
tiszta lucsok. A zene vált, jön az In This Momenttől a Sick Like Me,
és Ryat megfordít, keze
a csípőmre simul, hogy ne forduljak meg túlságosan.
Két kezébe fogja az arcomat, félresimítja a hajamat, és
hüvelykujja végigsimít szétnyílt ajkamon, miközben csípőnk
egymáshoz dörzsölődik. Kinyújtom a nyelvemet, és az ujja köré
fonom, majd behúzom a számba.
A villogó, foszforeszkáló fények hatására elsötétül a szeme, és
érzem, hogy a mellkasából feltörő morgás végigvibrál a testemen.
Lehunyom a szemem, és az ujját szívogatom, míg másik keze a
tarkómra simul. Megragadja a hajamat, hátrarántja a fejemet, és
hüvelykujját kihúzza
a számból. A nyakamhoz hajol, és megcsókolja a bőrömet.
– Ryat… – nyöszörgöm, és körmömet a pólójába vájom. Ez a
büntetésem? A tánc? Az incselkedés? – Kívánlak
– nyögöm, és hasam kemény farkához ér. – Bassza meg!
– nyúlok az öve után, de elhúzódik, megragadja a csuklómat, hogy
megállítson.
Átpillant a vállam fölött, és kurtán bólint. Gondolom, Gunnernek
jelez. Majd megragadja a kezemet, és lehúz a táncparkettről.
Részeg lábam képtelen tartani az iramot
a tizennyolc centis sarkú cipőmben. Odavisz a ruhatárhoz a
bejáratnál, kikéri a táskámat, kulcsomat és mobilomat. Azt hiszem,
mégsem kellett volna küldenem neki egy fotót a mosdóból.
Ismét megragadja a kezemet, és kivezet hátul, elindulunk a
kocsija felé. Botladozok, homályosan látok. Pislogok, de az sem
segít.
– Te… te begyógyszereztél? – tudakolom, ahogy odavisz az
anyósülés melletti ajtóhoz. Ryat és Gunner meghívott minket egy
italra. Simán kinézem belőlük, hogy valamit beletettek a piánkba.
 Ryat az ajtónak nyomja a hátamat, és beáll a két lábam közé.
Megragadja az arcomat, arra kényszerít, hogy felnézzek.
– Nem – válaszolja, és zöld szeme kutatón néz rám. Amikor
belenéz a szemembe, ördögi vigyort villant rám, amitől még a
homályos parkolóban is felragyog az arca.
– Azt akarom, hogy éber legyél, és minden apróságra emlékezz,
amit ma este csinálok veled.
Felnyögök, és összeszorítom a combomat.
– Kezdve ezzel – fordít meg, és nekinyom az autónak, érzem a
hideg fémet meztelen hasamon, amitől megborzongok. Hátrarántja a
kezemet, és a benti hangos zenétől még mindig cseng a fülem, így
nem hallom a kézbilincs kattanását. Most is nagyon erősen húzza
meg.
Odahajol, kinyitja az ajtót, és besegít. Felkiáltok, mert a karom az
ülésnek szorul.

RYAT

Beszállok a vezetőülésre, és elindítom a kocsimat. Tudtuk, hogy

idefelé Sarah vezetett, így én Gunnert hoztam el, hogy mindketten
vissza tudjuk vinni a lányokat. Áthajolok Blake-en, és becsatolom a
biztonsági övét.
– Félórás az út – nyafogja, és próbálja kényelmesebben elhelyezni
a karját a háta mögött.
– Gondoltál volna rá előbb. – Amíg meg nem láttam, mit visel, nem
is voltam olyan dühös. Egy kibaszott fürdőruha többet takart volna.
És tudom, hogy a korábbi veszekedésünk miatt öltözött fel így.
Odanyúlok, és megrántom mindkét pántot, így szabaddá válik a
melle. Megragadom a balt, és megszorítom. Hátraveti a fejét, és
liheg. Áthajolok
a középső konzolon, mellbimbóját a számba veszem, amitől
megkeményedik. Bár rajta van a biztonsági öv, amennyire tudja,
megemeli a csípőjét.
Elhúzódom, rácsapok a mellére, amitől ismét felkiált. Ha a kocsi
elég nagy lenne, simán megkúrhatnám itt és most, mert az ablakai
sötétítettek. De több helyre van szükségem. Mire visszaérünk a
lakásra, valószínűleg már úgyis ki lesz ütve.
Felemelem a szoknyáját, és félretolom a bugyiját.
– Na, mennyire vagy nedves, Blake? – tudakolom, és végigsimítok
a punciján.
– Nagyon – nyög fel.
Benyomom egyik ujjamat, és nem hazudik.
– Kinek? – tudakolom.
– Neked – mondja, és rángatja a vállát, próbálja kiszabadítani a
kezét.
– Kinek vagy a csaja? – kérdezem, és még egy ujjamat
benyomom.
Levegő után kapkod, melle fel-le ugrál, ahogy még jobban
széttárja a lábát.
– A tiéd.
– Az enyém – idézem fel, és elkezdem megujjazni a kocsim
anyósülésén.
Felkiált, lába megmozdul, csípője fel-le jár, feje a háttámlának
ütődik. Nem tömöm be a száját. Tetszik, ahogy a nevemet sikoltja.
Ujjaim ki-be járnak, szabad kezemmel a mellbimbóját csipkedem.
Háta ívbe feszül, puncija összeszorul az ujjaimon, ahogy elélvez.
Kihúzom a kezemet, és Blake az ülésre rogy. Liheg, próbál újra
normálisan lélegezni. Kisimítom arcából a hajtincseket, és ujjamat a
szájába nyomom.
– Nyald le! – parancsolom meg.
Orcája behorpad, ahogy lenyalogatja a nedvességet, és hangos
cuppanással húzom ki a szájából. Megragadom az arcát, arra
kényszerítve, hogy rám nézzen. – Ilyet soha többet ne csinálj!
Megértetted?
Szeme ködös, mellkasa zihál, teste remeg. Legszívesebben
odahúznám az ölembe, és a szájába nyomnám a farkamat. Durva
akarok lenni vele. Felidézni, hogy ki vagyok én, hogy hozzám
tartozik, de nem teszem. Megnyalja zsibbadt ajkát, és bólint.
– Igen.
Miután elengedem, hátradőlök a vezetőülésen, párátlanítom az
ablakokat, majd sebességbe teszem a kocsit, és elindulok.
***

Mire leparkolok a lakása előtt, bódultan fekszik – ezt is vártam.

Kicsatolom a biztonsági övét, kisegítem a kocsiból, és beviszem –
keze még mindig bilincsben van a háta mögött.
Beviszem az ajtón, és a szobája felé indulok, de megállok, ahogy
elhaladok a konyha mellett. Valami megragadja a figyelmemet a
földön – üvegszilánkok. Szanaszét hevernek mindenütt;
összevonom a szemöldökömet. Mi a fasz történt itt? Tudtam, hogy
itthon volt, mert néztem a kamerán, de aztán elhívtak egy
megbeszélésére a Lordokhoz. A végén Gunner szólt, hogy a lányok
bulizni mennek. Mire újra ránéztem Blake-re, már úton volt a klubba.
 A szobájába lépve arccal lefelé az ágyra helyezem. Egyetlen
hangot sem ad ki. Leveszem a cipőjét, oldalt fektetem, hogy
levegyem a pántos felsőt, majd végigcsúsztatom a testén, és a
földre hajítom.
Ezt is el fogom égetni. Végigsimítok kerek fenekén, és gyengéden
rácsapok.
Arcát a párnába temeti, ahogy megmozdul, felnyög. Kisimítom a
haját az arcából. – Jó éjszakát, kicsikém – mondom, és elindulok a
fürdőszoba felé.
– Ryat? – nyög fel.
A vállam fölött átpillantok rá.
– Igen?
– A csuklóm? – tudakolja, és még mindig lehunyt szemmel
megnyalja kiszáradt ajkát.
– Az fent maradt – közlöm.
Felnyög, majd ismét a párnába fúrja a fejét. Visszamegyek hozzá.
– Azt képzelted, hogy egy orgazmus lesz a büntetésed?
– Nagyon szorít – hagyja figyelmen kívül a kérdésemet.
– Jó – mondom, majd szünetet tartok, mert eszembe jut valami. –
De levehetem. Ha… elmondod nekem, mi történt ma.
Elfordul tőlem, és azt mormolja:
– Jó éjszakát!
Felvonom a szemöldökömet. Mi a franc történt, amiről nem akarja,
hogy tudomást szerezzek?
– Mi történt a konyhában? – próbálkozom máshogy.
Semmi.
– Oké – nyúlok le, és kioldom az övemet. Nem hagy mást
választást. Marokra fogom, majd rácsapok vele a felső combjára.
 Felsikolt, és egész teste megfeszül.
Megint rácsapok.
– Feneket a magasba! – parancsolom.
Arcát nyöszörögve temeti a párnába, de nehézkesen feltérdel, és
ívbe feszül a háta.
Leteszem mellé az övet az ágyra, odanyúlok és megdörzsölöm
kivörösödött bőrén a hurkákat. Blake megmozgatja a fenekét, én
pedig megragadom a bugyiját, és letépem. Végigfuttatom a kezemet
a fenekétől a puncijáig.
– Utolsó lehetőség. Mondd el, mi történt ma! – mondom, és két
ujjamat benyomom már így is nedves puncijába.
Felnyög, csípőjét a kezemnek nyomja.
– Semmi…
Kihúzom az ujjaimat, és rácsapok a csiklójára.
Felkiált, teste megfeszül, és összeszorítja a térdét.
– Ne merészeld! – figyelmeztetem, és megmerevedik, majd lassan
ismét széttárja a lábát. – Hazudsz nekem, Blake – sóhajtok fel, és
figyelmeztetőn megpöckölöm a punciját, amitől összerándul. Bal
kezem a bilincset összefogó lánc után nyúl, megragadom, és a
feneke felé húzom.
Felemeli a fejét az ágyról.
– Ryat! – lihegi. – Kérlek…
Megint megpöckölöm, majd ismét benyomom két ujjamat.
– Itt te irányítasz – mondom. A manipuláció nagyon fontos. – Csak
annyit kell tenned, hogy elmeséled, mi történt, és leveszem a
bilincset.
Blake hallgat, amitől kurvára bedühödök.
Harmadik ujjamat is benyomom a puncijába, ki-be jár, miközben a
csiklóját simogatom. Előre-hátra ringatózik a teste, nyöszörög attól,
amit a kezemmel csinálok. Egyre hevesebben mozgatom, még
keményebben megfeszül a bilincs.
Blake liheg, teste előre-hátra ring, úgy próbálja magába fogadni az
ujjaimat, mintha a farkam lenne. Puncija összeszorul körülöttem, és
kihúzom a kezemet. Teste összerándul, majd felnyög.
Megint rácsapok a puncijára, és visszanyomom a kezemet.
– Egész éjjel tudom csinálni, kicsikém – közlöm mosolyogva.
Nagyon közel jár az orgazmushoz, így abbahagyom. Felkiált, fejét
a párnába fúrja, kezd ingerült lenni. Megint rácsapok a puncijára, és
újrakezdem az egészet.
Amikor épp elélvezne, leállok.
– Oké, oké – lihegi. – Kérlek… csak hadd… – elhallgat, én
folytatom, és most megengedem, hogy elélvezzen. Kihúzom az
ujjamat, és ajkamhoz emelem. Ekkor szólal meg pihegve. – Matt.
Megmerevedek.
– Micsoda? – Komolyan a volt pasija nevén szólít?
Kinyújtja a lábát, egész teste kiegyenesedik az ágyon, és azt
suttogja:
– Matt megfenyegetett.
– Megfenyegetett? – mordulok fel. – Mikor? Mi a faszt mondott?
– Nem számít – sóhajt fel Blake. – Egyáltalán nem számít.
Kihalászom a bilincs kulcsát a hátsó zsebemből, és kinyitom. Még
mielőtt megmozdulhatna, a hátára nyomom, és leülök mellé.
Odanyúlok, és kisimítom a haját az arcából.
– Mondd el, mit mondott! – Elég részeg, és nem tudom, mire fog
emlékezni a mai estéből, ha holnap felkel. Ezért ki kell használnom a
lehetőséget, hogy mindent kiderítsek, mielőtt kijózanodik, és ismét
felhúzza azt a téglafalat, amit ma egyszer már megtett.
Lehunyt szemmel fekszik, hangosan zihál. Bármikor elájulhat.
– Blake? – vetem oda, és Blake kinyitja elnehezült szemhéját.
– Ma. Korábban. – Megnyalja a száját, és végigszánt
a haján. – Láttalak beszélgetni a feleségeddel.
Összevonom a szemöldökömet.
– Matt rajtakapott, ahogy végignéztem, ahogy a leendő
feleségeddel beszélgetsz – nevet fel. – Szerintem Matt azt hitte,
féltékeny vagyok. Azt hiszi, már most szerelmes vagyok beléd. –
Megint nevet, úgy, mintha valami lehetetlen dolgot mondott volna. –
És azt mondta, hogy most a tiéd vagyok, de ha rám unsz, a halálom
napjáig az övé leszek. És pokollá teszi majd az életemet. – Ásít és
összeakadó nyelvvel mesél tovább. – Valami olyasmit mondott, hogy
nem fogom látni a napot. A te ribancod, az ő kurvája… – hirtelen
elhallgat.
– Blake…
– Nekilökött a falnak, és megnyalta az arcomat – borzong meg
Blake. – Azt hittem, elhányom magam.
– Hogy mit csinált? – csattanok fel, és egész testem megfeszül,
vérnyomásom az egekbe szalad. De Blake figyelmen kívül hagyja
kirohanásomat. – Mi a faszomért nem mondtad ezt el akkor, amikor
kérdeztem?
Blake felnéz rám. Szép, kék szeme fókuszálatlan és fáradt.
– Nem tudom, mi történt köztetek, de azt tudom, hogy Matt miatt
választottál engem.
Felsóhajtok. Nem jár messze az igazságtól.
– Blake…
– Nem büntethetsz olyasmiért, amit Matt követett el, Ryat –
mondja halkan. – Megbaszhatsz, de azt mondtam magamnak, hogy
Matt soha az életben nem diktál nekem többé.
Vallomása hallatán végigszántok a hajamon. Nem téved. Matt
miatt kellett őt választanom. De nélküle nem történt volna meg.
– Miért hagytad, hogy kiválasszalak? – tudakolom.
Halványan rám mosolyog.
– Mert veled azt éreztem, hogy kívánnak.
Matt bolond, és halott.
– Mindenkit gyűlölök – folytatja Blake, és ismét lehunyja a szemét.
– Anyámat, mert kényszerít, hogy Matt felesége legyek. Mattet, mert
engem okol amiatt, hogy te gyűlölöd őt. És téged… – hallgat el, majd
azt suttogja: – Ha végeztél velem, úgyis megszököm tőled.
Felállok, lebámulok rá, kezem ökölbe szorul. Mi a faszomért állt
szóba vele Matt? Azt mondta neki, hogy Cindyt veszem feleségül?
Ez talán igaz, de ilyenekről nem szoktunk beszélni. Mégis honnan
tudja?
Amikor Blake halkan horkolni kezd, az éjjeliszekrényére helyezem
a bilincset, majd betakarom a pléddel, és búcsúzóul homlokon
csókolom.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET
BLAKELY

Csodálatos őszi nap van itt, Texasban. A Bad Intentions szól Niykee
Heatontól a fülemben, amíg futok a régi ösvényen a szüleim háza
mögött. Itt nőttem fel. Egész életemben ugyanabban a házban
laktam. Apám irodája Dallas belvárosában áll, de mi elég messzire
lakunk onnan, nyolc hektárnyi földterületen. Apám ingázik, de
nagyrészt alig tartózkodik az államban. Sokat kell utaznia a munkája
miatt.
A tarkómon felágaskodnak az apró pihék, és megállok. Hangosan
lihegve szedem ki a fülemből a fülhallgatót.
– Hahó! – szólalok meg, ahogy körülnézek. Balra kis tó
helyezkedik el. Attól eltekintve csak fákat látok. – Paranoiás vagy,
Blakely. – Matt állandóan rágja a fülemet amiatt, hogy ezen az
ösvényen futok. Szerinte nem biztonságos.
Visszateszem a fülest, és ismét futásnak eredek. Majdnem
félórája futok. Mindjárt elérek oda, ahol vissza szoktam fordulni. A
zene vált, elkezdődik a Mirrors Natalia Killstől, az ösvény jobbra
kanyarodik, én pedig megpillantok valamit a szemem sarkából.
– Mi a… – állok meg, és kitépem a fülest, megfordulok, hogy
visszamenjek. – Hahó! – kiáltok fel. – Van itt valaki? – Errefelé láttak
hiúzokat, szóval talán valami állat volt az.
Megállapítom, hogy nyilván megbolondultam, hiszen nem látok
sehol semmit, így visszateszem a fülest és megfordulok, hogy
folytassam utamat. Amikor meglátok valakit, aki ott áll előttem, az
ösvény közepén, összerezzenek. Szívem vadul ver. Egy férfi az,
fekete farmert és fekete, rövid ujjú pólót visel. Széles terpeszben áll,
karját leereszti a teste mellett. Legalább százkilencven centi magas,
és bakancsot visel.
Combom megfeszül, azon tűnődöm, mióta követhet.
A fülesben még mindig bömböl a zene, felnyúlok, hogy kivegyem,
hátha a férfi épp beszél hozzám. A pasas maszkot visel – fehér
maszkot –, így nem látom az arcát, de van benne valami ismerős.
Egyet lép felém, én pedig hátrálok. Megáll, én nagyot nyelek, mert
gombóc keletkezik a torkomban, bár a mellbimbóm megkeményedik.
Nem. Nem. Nem.
Jaj ne, már megint!
Érzem, hogy pillantása végigsiklik a lábamon. Ma reggel úgy
döntöttem, rövidnadrágban futok. Pulzusom szinte száguld, egyre
gyorsabban lélegzek, amitől a mellem fel-le hullámzik
sportmelltartómban.
– Már egy ideje figyellek. – Puncim lüktetni kezd a vallomástól, és
könnyek égetik a szememet. Még a hangja is ismerős. Hol hallottam
már? – Minden nap itt futsz – hajtja félre a férfi maszkos fejét.
– Kérem… – nyöszörgöm, és feltartom a kezemet. – Csak
szeretném befejezni a futásomat – mondom, és lassan hátralépek,
ahogy hirtelen melegem lesz a gondolattól, hogy teljesen egyedül
vagyunk itt.
– Nos… – nevet fel a férfi a maszk mögött – nem tudom, hogy te
befejezed-e, de én igen. – És rohanni kezd felém.
Megfordulok, hogy futásnak eredjek, de nekiütközik a hátamnak, a
földre lök. Megragadja a kezemet, valamit
a csuklóm köré kötöz, a hátam mögött megszorítja, és érzem, hogy
nedvesség keletkezik a lábam között.
 Istenem, ne!
Megragadja a hajamat, talpra ránt, és levonszol az ösvényről.
Egyre mélyebbre visz az erdőben. Megbotlok, és a földre zuhanok.
Kisebb-nagyok ágak szúrják meztelen lábamat. Megpróbálok felállni,
de ököllel a hátamba üt, amitől ismét lerogyok.
– Maradj a földön, ribanc! – parancsolja, és arcomat
a durva talajra nyomja.
Könnyek folynak végig arcomon, ahogy letépi a rövidnadrágomat,
lehúzza a lábamon a bugyimmal együtt. Majd széttolja a combomat.
Amikor a puncimhoz ér, felkiáltok.
– Óóó, hiszen te nedves vagy! – mondja meglepetten.
Felzokogok, egész testem remeg.
– Szereted, ha elrabolnak, ugye, te kis kurva? – ragadja meg a
hajamat, és lehajol. – Ne félj, úgy tűnik, mégis csak be fogod tudni
fejezni.

Hirtelen felülök, levegő után kapkodok a sötétben. Ahogy a lámpa

után tapogatózom, leverek pár tárgyat a földre. Amikor megnyomok
egy gombot, a szoba hirtelen fényárban úszik, és látom, hogy otthon
vagyok, a lakásomon, meztelenül, az ágyamban. Egyedül.
– Jaj ne, már megint! – lihegem. Előrehajolok, tenyerembe rejtem
arcomat, és próbálok nyugodtabban lélegezni. A mobilomra
pillantok, ami szerint nem sokkal múlt hajnali három óra. Hogy
kerültem haza? A klub… az iszogatás Sarah-val… Ryat. Megjelent a
klubban. Biztosan ő hozott haza, ő hozott fel a szobámba.
Hanyatt fekszem, és felbámulok a mennyezetre. A szám száraz,
alkohol halvány ízét érzem. Felhajtom a takarót, remegő lábbal
kiszállok az ágyból, és kinyitom a hálószobaajtót. Kilépek, és
megtorpanok, amikor Ryatet pillantom meg a kanapén; kezében a
mobilja, és egyenesen rám bámul.
– Ryat? – kiáltok fel, és hátralépek. – Te, ööö… mondd, mit
keresel itt? – motyogok, mert még mindig nem kapok rendesen
levegőt.
Pillantása kemény mellbimbómra esik, én pedig karba teszem a
kezem. Majd a lábamat nézi, amit szintén összezárok, és a
hálószobám ajtófélfájának támaszkodom.
– Mit csináltál? – vág vissza, és felvonja egyik szemöldökét.
– Semmit – vonok vállat hanyagul, de Ryat pillantása végigsiklik a
testemen, és pontosan tudja, hogy kamuzok. Ajkamba harapok,
nehogy felnyüszítsek. Jaj ne, már megint! Ez nem történhet meg már
megint!
– Csináltál valamit – áll fel Ryat, majd zsebre dugja a mobilját, és
odalép hozzám.
Nagyot nyelek, hogy ne érezzem a gombócot a torkomban.
– Aludtam. – Ez nem teljesen hazugság. Szó szerint így ébredtem.
Ryat megáll előttem, és kiadja a parancsot:
– Nyisd szét a lábadat!
Ryattel kapcsolatban csak egyvalami biztos: mindig megszerzi,
amit akar. Történjen bármi. Ellököm magamat a faltól, és szétnyitom
remegő lábamat, miközben elönt
a megalázottság érzése.

RYAT

Szó szerint kirohant a szobájából, hangosan lihegve, kőkemény

mellbimbóval, remegő lábbal. Úgy nézett ki, mint aki most
maszturbált egy jót. És meglepetten látta, hogy még mindig itt
vagyok. Tudja, hogy nem szabad magához nyúlnia.
Lehajtja a fejét, lehunyja a szemét, és mély levegőt vesz.
Láthatóan szégyenkezik. Kezemet a belső combjára helyezem.
Összerezzen, de nem húzódik el. Végigfuttatom kezemet a lába
között, és tenyeremet a puncijára helyezem, majd becsúsztatom a
középső ujjamat. Tiszta lucsok.
– Magadhoz nyúltál? – tudakolom. Tulajdonképpen nagyon
szeretném végignézni, ahogy maszturbál.
A fejét rázza, és még mindig a földet nézi.
– Rettentően lucskos vagy ahhoz képest, hogy csak aludtál.
Továbbra is hallgat.
– Áruld el! – mondom, és széthúzom a punciját, benyomom egyik
ujjamat, mert látom, mennyire fel van ajzva.
– Álmodtam valamit – suttogja.
– És?
– Semmi és. Csak álom volt – suttogja révülten.
– Valami mégis volt – nyomom bele egy második ujjamat, amitől
felnyög. – Mesélj róla!
Gyengéden játszadozom a csiklójával hogy ellazuljon. Már így is
teljesen felizgult. Semmi szükség előjátékra.
– Futottam az erdőben. – Nagyot nyel. – Mármint kocogtam egy
ösvényen. És valaki követett.
– Igen? – húzom ki az ujjaimat, majd kezem a hasára és a
mellkasára siklik, és szétkenem rajta a nedvességet. Lehúzom a
karját a teste mellé, és elkezdek a mellbimbójával játszani.
– Az az ember… – Blake felnyög, majd elhallgat.
 – Mi van vele? – tudakolom, és azt mondogatom magamnak, hogy
ne legyek féltékeny. Csak egy álom volt. – Mit csinált?
Egy hosszú másodpercig hallgat, és csak utána válaszol,
suttogva.
– Lelökött a földre, a kezemet a hátam mögé szorította,
lerángatott az ösvényről. – Ismét szünetet tart, majd reszketve
beszívja a levegőt. – És…
– És mi? – hajolok oda, és megcsókolom a nyakát, érzem
verejtéke sós ízét. Elhúzódom, majd megnyalom az ajkamat, hogy
ismét megkóstoljam.
– És megbaszott – suttogja.
– Vagyis megerőszakolt – javítom ki.
Felnyög, és eltakarja az arcát a kezével.
– Hé! – ragadom meg a karját, és elhúzom. A fejét ingatja, lehajtja,
és a földet bámulja. Megragadom az állát, és kényszerítem, hogy
rám nézzen. – Ne szégyenkezz, Blake! – Soha nem szoktam senkit
a perverziója miatt megalázni. Mindenki valami mást szeret. A
hozzánk hasonlóknak kicsit több idő kell, hogy elélvezzenek. A
hozzánk hasonlóknak a fantáziálás tekintetében élénkebb a
képzelőerejük, mint másoknak.
Blake szipog.
– Nem először álmodtam ilyet.
– Mikor álmodtad utoljára?
– Még a nyáron. Matt és én otthon voltunk, és Matt ott aludt
nálunk. – Nagyot nyel. – Amikor felébredtem, tiszta nedves voltam,
és nagyon kívántam a szexet. Felébresztettem Mattet, hogy
elmeséljem neki. Akartam egy kicsit pettingelni. Matt akkor
otthagyott, és két hétig nem beszélt velem – fut le az első
könnycsepp Blake arcán. – Azt mondta, valami nem stimmel velem.
És hogy betegesen perverz vagyok. – Eltakarja arcát a kezével, és
sírni kezd.
Semmi gond nincs azzal a lánnyal, aki arról fantáziál, hogy szexre
kényszerítik. Matt igazi seggfej. Ahogy egyre többet megtudok a
kettejük kapcsolatáról, kezdem azt gondolni, hogy Matt kiképezte
Blake-et. Azt hittem, komoly érzelmeket táplált iránta, de igazából
más okai voltak annak, hogy mellette maradt. És én kiderítem, mik
ezek az okok.
Magamhoz húzom Blake-et, és átkarolom.
– Jó kislány – dicsérem meg azért, hogy elmondta nekem, és
érzem, hogy mennyire remeg a teste. Lehajolok, karomat a lába alá
csúsztatom, felemelem és visszaviszem a szobájába. Az üzenet,
amit épp fogalmaztam, várhat.
 HUSZADIK FEJEZET
BLAKELY

– Matt? – lököm meg a vállát.

– Mi az? – mormolja még mindig lehunyt szemmel.
– Ébredj, szivi! – csókolom meg a mellkasát. – Gyere, bújj már
ide…
– Blakely… – nyitja ki Matt a szemét, és megnézi a mobilját az ágy
melletti éjjeliszekrényen. – Éjfél múlt…
– Tudom – emelkedem föl, és elhelyezkedem rajta lovaglóülésben.
Megfogom a kezét, és a mellemre helyezem. – Csak volt egy
álmom…
–Igazán? – nevet fel Matt, és magától megszorítja a mellemet. –
Biztos jó álom volt. Mit csináltunk?
– Hát, kocogtam…
– Azon az ösvényen, amiről azt mondtam, hogy ne használd? –
vág közbe Matt.
Égnek emelem a tekintetem.
– Igen, igen. Futottam, és egy férfi követett. Azt mondta, hogy már
egy ideje figyel. – Puncimat a farkához dörzsölöm. A bokszeralsóján
keresztül is érzem, milyen kemény. Nem fog megbaszni, de mást
azért szoktunk csinálni. A testem szexre vágyik. Nagyon. Nem
tudom, meddig vagyok képes még várni. – Na szóval, amikor el
akartam futni előle, megkergetett, a kezemet a hátam mögé kötözte,
és bevonszolt a fák közé…
Matt keze lehullik a mellkasomról.
– Mi?
 Aggodalmas hangja hallatán csak legyintek.
– Én akartam. Volt benne valami izgató. És én…
– Azt álmodtad, hogy megerőszakoltak? – csattan fel Matt.
Idegesen alsó ajkamba harapok. Szívem vadul ver, vállam
meggörnyed.
– Jézusom, Blakely! Van fogalmad róla, milyen érzés ez nekem? –
pillant rám haragosan Matt.
– Neked? – kérdezem sűrű szempillám alól értetlenül pislogva.
– Igen. Nekem – lök le magáról, és kiszáll az ágyból. – Ha majd
egy srác úgy dönt, megerőszakol, te szépen hagyni fogod. Sőt, még
be is pörögsz tőle!
Tizenöt éves korom óta felbukkan az életemben ez az álom.
Először undorodtam magamtól. Miért álmodik az ember ilyesmit,
miért izgul fel tőle, attól, amitől mások, akik ezt valóban átélték, egy
életre traumatizálódtak?
– Nagyon sok nő fantáziál arról, hogy szexre kényszerítik –
szállok vitába. Miután ötödször is ezt álmodtam, elkezdtem
utánanézni a dolognak, és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül.
Azért nevezik szexuális kényszerítésnek, mert a nemi erőszak
agresszióval jár. És azok a nők, akik erről fantáziálnak, teljesen
bezsonganak attól, hogy valaki ilyen szinten kívánja őket. Nem
tudnak nemet mondani. Inkább a dolog domináns aspektusa izgatja
őket.
Matt felhorkan, és felrántja a farmernadrágját.
– Ugyan már! Senki nem szeretné, hogy megerőszakolják,
Blakely!
Összerezzenek.
– Csak azért, mert erről álmodtam, még nem jelenti, hogy azt
akarom, hogy a való életben is megtörténjen. Velem. Vagy bárki
mással. – Az általam olvasott tanulmányok szerint azok, akik ilyenről
fantáziálnak, a leginkább nyitottak és kalandvágyók erotikus
szempontból. Én sem nyitott, sem kalandvágyó nem vagyok, hiszen
még szűz vagyok. Azt hiszem, azért álmodom ezt, mert azt akarom,
hogy Matt magáévá tegyen. Azt akarom, hogy uralkodjon fölöttem,
de minden alkalommal visszautasít.
Azt hiszem, azért álmodom, hogy azon az ösvényen történik meg,
mert Matt figyelmeztetett, hogy az nem egy biztonságos hely. És én
valahogy összekötöttem a kettőt.
Matt áthúzza a fején a pólóját, és lepillant rám. Szinte vicsorog,
undorral ingatja a fejét.
– Ez kurvára beteges, Blakely. Te betegesen perverz vagy. – Ezzel
kilép a szobámból, és bevágja maga mögött az ajtót.

Ryat letesz az ágyra, én pedig elfordulok, képtelen vagyok most

ránézni. Hallom, hogy lehúzza a farmerjét és a pólóját, majd
bemászik mögém az ágyba.
Az ágy besüllyed, ahogy lefekszik.
– Blake – helyezi kezét a vállamra, és megfordít, hogy
szembenézzek vele. – Semmi baj nincs veled – mondja, és
végigsimít az arcomon, kihúzza a hajtincseket könnyáztatta
arcomból.
Nagyot nyelek, próbálok normálisan lélegezni.
– Ez nem helyes – suttogom. A történtek után azt mondtam
magamnak, hogy soha többé nem akarom ezt álmodni, és ha mégis,
akkor küzdeni fogok, sikoltozom, harapok, és gyorsabban futok. De
most egyiket sem tettem. Hagytam, hogy elkapjon, és ha nem
ébredek fel túl hamar, minden percét kiélveztem volna.
– De, de helyes – száll vitába velem Ryat. – Ez csak egy fantázia.
Mindenki fantáziál. És ez normális.
– Én nem az erőszakra vágyom – mondom az igazságnak
megfelelően. – Bár szeretem a durva szexet, azt hiszem, inkább az
tetszik, hogy egy férfit annyira elsodor az irántam érzett vágy, hogy
megállíthatatlanná válik. És az a tény is bepörget, hogy nincs semmi
beleszólásom abba, amit tesz. Attól, hogy azt érzem, nincs kontroll,
úgy érzem, én irányítok. Hagyom, hogy elkapjon, annak ellenére,
hogy futok. Hagyom, hogy megtegye, annak ellenére, hogy küzdök
ellene – hadarom, mert próbálok gyorsan túllenni a vallomáson. Matt
nem akarta meghallgatni, mit érzek, és soha többé nem hozta
szóba.
Ryat tekintete az enyémbe mélyed, és én ismét félrenézek,
szégyent érzek.
– Tudom, bután hangzik – suttogom.
– Nem, nem igaz.
– Csak nehéz elmagyarázni – nyalom meg száraz ajkamat.
– Szerintem tökéletesen érthető.
Alsó ajkamba harapok, és hozzáteszem:
– Szerintem az a férfi te voltál.
Ryat fészkelődik egy kicsit, majd felkönyököl az ágyban.
– Miért gondolod ezt?
– Mert egészen mostanáig a férfinak nem volt arca. Mindig
homályos volt. Vagy sosem emlékeztem rá, amikor felébredtem.
– És most engem láttál? – tudakolja Ryat, és zöld szeme az
arcomat kutatja. A legkevésbé sem tűnik úgy, mintha undorodna
attól, amit elmondtam neki.
 – Nem. Maszkot viselt. Olyat, amilyet te – válaszolom halkan.
Csak azon a partin, a Lordok házban láttam maszkot viselni, és
akkor azt sem tudtam, hogy ő volt az.
Ryat felsóhajt, szabad keze könnyedén simogatja a karomat.
– Nos, azután, amit a Lordok buliján műveltünk, amikor maszk volt
rajtam… aztán ájultan feküdtél, amikor hozzád nyúltam itt, a
lakásodon… igen, értem. Érthető, hogy engem képzelsz a férfi
helyébe. Én domináltalak téged. És te ezt szereted.
Elvörösödöm, és Ryat két tenyerébe fogja arcomat.
– Semmi baj, Blake. Minden rendben van veled. És nagyon
szívesen megadom neked, amit akarsz.
Szívem hirtelen hevesebben ver szavai hallatán, tágra nyílt
szemmel bámulok rá.
– Ezt hogy érted?
– Mondd el, mire vágysz, milyen korlátokat szabsz, és én valóra
váltom. Mondd el, mi az, ami még belefér neked.
– A fantáziámat? – kérdezem lassan.
Ryat bólint.
Combom megfeszül a gondolatól. Rengeteg lehetőség… különféle
helyzetek… eddig csak egyetlen jelenetet láttam magam előtt, újra
és újra.
– Majd átgondolom – ígérem, és még mindig kissé kényelmetlenül
érzem magam attól, hogy elmeséltem neki. Nem tudom, képes
leszek-e elmondani, hogy mire vágyom. Vagy mit gondolok, hogy
mire vágyom. Abban sem vagyok biztos, hogy pontosan tudom, mi
az.

RYAT
Homlokon csókolom, és magamhoz húzom. Nem fogok hazudni
neki, de a fantáziája felizgat. Sejtettem, hogy szereti, ha uralkodnak
rajta, de ez a fantázia valami egészen elképesztő. Ezt a képzelgését
örömmel váltom valóra.
Matt szánalmas, és semmit nem tud a szexről. Három szexmentes
év, és ez a barom semminek nem néz utána? Egyszer sem gondolt
arra, hogy a barátnője talán valami olyasmire vágyik, aminek
érdemes lenne utánamenni?
Egyetlen nő sem arra vágyik, hogy megerőszakolják – ez a
fantázia az alárendeltségről szól. Blake azt akarja, hogy
uralkodjanak rajta, mégpedig olyan módon, amiről tudja, hogy
élvezni fogja. A kierőszakolás az, amitől beindul.
Nem vagyok biztos benne, mikor kezdődött ez az álom, és
szexterapeuta sem vagyok, de talán az a tény, hogy Matt olyan
sokszor visszautasította, szerepet játszik abban, hogy Blake arra
kényszerítette magát, hogy élvezze azt, amire a teste vágyott.
Imádtam, amikor megitta a cuccot és átadta magát nekem,
miközben nem tudta, hogy mit fogok tenni vele. Sőt, azt hitte, hogy
akkor elvettem a szüzességét.
Számára ez csak egy módja volt annak, hogy átadja magát
valaminek, amiről tudta, hogy nem fogja tudni irányítani. De ettől ez
még az ő döntése volt.
Matt megpróbálta megerőszakolni a célszemélyünk feleségét, de
leoltotta Blake-et amiatt, hogy erről fantáziál? Ennek semmi értelme.
Bár a kettőt nem lehet összehasonlítani. És Matt mondja Blake-nek,
hogy perverz? Ismerek olyan Lordokat, akik szívesen végignézik,
hogy más férfiak megkefélik a Kiválasztottjukat. Én ezt sosem
engedném, de ez még nem jelenti azt, hogy ez helytelen. Basszus,
ez akár azt is jelentheti, hogy bizonytalan vagyok, és ez teljesen
rendben van! Ez az én bajom, nem másé. Ki a francot érdekel?
Amíg mindkét fél beleegyezik, mindenki azt csinál, amit akar.
Elhúzom mellkasomat az arcától, lepillantok, és látom, hogy
lehunyt szemmel, elnyílt szájjal fekszik – visszaaludt. Végigsimítom
lágy haját, és eltűnődöm, miről álmodhat. Rólam és önmagáról?
Arról, hogy újra ott vagyunk, azon az ösvényen?
Szeretném, hogy maszk nélkül lásson, hogy tudja, hogy tőlem
pontosan azt kapja, amire vágyik. Ha szerepjátékot akar, benne
vagyok. Annyit mesél el, amennyit szeretne. Mindegy, jó a
képzelőerőm, és gondoskodom róla, hogy bármit találok ki, tetszeni
fog neki.
Újra hozzábújok, lehunyom a szemem, és arra gondolok, hogy a
szexuális kényszerítés-fantázia valóra váltása kurva jól hangzik.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET
BLAKELY

A fürdőszobámban állok, készülődöm, amikor Ryat lép be

– már felvette az előző napi ruháit.
– Ma nincs is órád – mondom. Pénteken nincs órája. Most, hogy
belegondolok, sosem látom órára menni, a suliról sem beszél soha.
Lehet, hogy az iskola területén van, de sosem csinál semmit.
Eltűnődöm, hogy vajon a Lordoknak kötelező-e iskolába járni?
– Van egy kis dolgom ma reggel, még mielőtt felszáll a gép –
mondja titokzatosan, és odalép hozzám. Rácsap
a fenekemre, és lebámul rá. Még mindig meztelen vagyok, nedves a
hajam. Most szálltam ki a zuhany alól. – Bassza meg, ez a segg…
– Te választod ki – vágok a szavába.
Odalép mögém, és felnyúl. Gyengéden lesimítja a hajamat a
mellkasomról és a vállamról, a hátamra söpri, és lehajol, hogy
megcsókolja a nyakamat, míg pillantása találkozik az enyémmel a
tükörben.
– Mit választhatok ki? – lehel csókot ismét a nyakamra.
– A fantáziát – suttogom idegesen.
Szabad keze a nyakam köré szorul, míg a másikkal masszírozni
kezdi a mellemet.
– Mi van vele?
– Tegnap este azt mondtad, hogy meséljem el, mit akarok, hogy
megvalósítsd a fantáziámat. – A tegnap esti beszélgetésünk levett
valamiféle terhet a vállamról. Amikor felébredtem, könnyebbnek
éreztem magamat, magabiztosabb voltam, pontosabban tudtam, mit
akarok.
– Így van – helyesel Ryat, és foga a bőrömbe mélyed.
Elfojtom nyögésemet és arra összpontosítok, amit mondani
akarok, még mielőtt elgyávulnék.
– Most azt mondom, hogy azt akarom, hogy válaszd ki.
– Azt, hogy miként valósítom meg? – pontosít Ryat.
– Igen – bólintok.
Ryat elvigyorodik, tekintetünk találkozik a tükörben.
– Utolsó esély.
Homlokomat ráncolva nézek rá.
– Mire?
– Hogy átgondold. – Már majdnem megkérdezem, hogy érti,
amikor folytatja. – Mert lehet, hogy nem kéne ilyen hatalmat adnod a
kezembe.
Idegesen nagyot nyelek, de bólintok.
– Biztos vagyok benne. – Nem hátrálok meg. Az agyam meg tudja
különböztetni a jót és a rosszat, de a testem a rosszra vágyik. És
bármilyen keveset is tudok Ryatről, azt tudom, hogy bízhatok benne.
A testem reagál az érintésére, az ajkára, a domináns viselkedésére.
Világéletemben arra vágytam, hogy Matt irányítson. Ostoba lennék
nem használni Ryatet, amikor pontosan ezt az esélyt ajánlja fel.
– Korlátok? – tudakolja. – Van valami, amiről szó sem lehet?
Ajkamba harapok, eszembe jut az a valami.
– Tilos az anál. – Nyilvánvaló, hogy Ryat szereti a popsit. Azt
viszont szeretném inkább lassabban megtanulni.
– Rendben van. – Újra megcsókolja a nyakamat, majd elhúzódik
tőlem. – Akkor vasárnap találkozunk. – Megpaskolja a fenekemet,
majd megfordul, hogy kimenjen a fürdőszobából.
 – Várj. Mikor csináljuk?
Ryat megáll, szembefordul velem, félrehajtott fejjel gondolkozik.
– Szeretnéd tudni? Vagy inkább lepjelek meg?
A gondolattól, hogy nem tudom, szívem vadul verni kezd, és
bizsereg a bőröm. Ez még egy döntést vesz el tőlem, amiről nem is
tudtam, hogy át akarom adni Ryatnek.
– Lepj meg!
Bólint, majd megfordul és kimegy.

RYAT

A Lordok házának parkolójában leállítom a kocsit. Belépek a dupla

ajtón, és megnézem az órámon a pontos időt. Apám magángépe két
óra múlva indul New Yorkba. Utálok késni, de ezt nem halogatom
tovább.
– Helló, hol jártál? – tudakolja Prickett, amikor belépek. Egyik
kezében alma, másikban a mobilja. Egyértelmű, hogy Gunner nem
mesélte el neki, mint csináltunk este a Blackoutban. De ezt nem is
vártam el. Nem a Lordokkal függ össze. Csak két, túlságosan
féltékeny srác vagyunk, akik bármit megtesznek, hogy
megértessenek valamit.
– Matt itt van? – tudakolom Prickett-től, kikerülve
a kérdést. Igazából jobb szeretek Blake lakásán lenni. Nem vagyunk
úgy elszigetelve, mint szeretném, de jobb, mint ez a hely, ami tele
van kibaszottul kanos pasikkal.
– Igen, az edzőteremben – néz össze Prickett Gunnerrel.
Felszaladok a lépcsőn, és az emeleten balra fordulok. Majd
végigszáguldok a folyosón a végén elhelyezkedő szárnyas ajtóig.
Benyitok, és észreveszem, hogy Prickett és Gunner mögöttem jön.
Az edzőterem hatalmas, mindenféle gép található benne,
mindenből annyi, hogy kényelmesen lehessen edzeni. Amikor
majdnem száz pasinak azt mondják, hogy nem dughatnak, akkor
sokan szétedzik magukat, hogy ne gondoljanak arra, amit igazán
akarnak. Szerencsére most a legtöbben már órán ülnek, vagy
alszanak.
Jelenleg Matt az egyetlen az egész helyiségben. A sarokban
dolgozik, a szabad súlyokkal. Amikor a padlótól a mennyezetig érő
tükörben találkozik a tekintetünk, elvigyorodik.
– Szerintem ezek a súlyok túl nehezek neked – tréfálkozik.
Odalépek hozzá, fölemelek egy tizenöt kilós súlyzót a padról,
meglendítem, és fejbe csapom vele.
Megtántorodik, elejti a súlyzót, amit fogott.
– Bassza meg… – nyög fel, és a sebhez kap, amiből dőlni kezd a
vér. Remélem, csillagokat lát.
Gunner szeme tágra nyílik, míg Prickett a földre ejti az almáját.
Nem törődöm velük, belemarkolok Matt hajába, és a fekvenyomó
padhoz rángatom. Arccal lefelé lenyomom rá.
– Pakoljátok meg! – parancsolom meg Prickettnek és Gunnernek.
Ha már műsort tartok nekik, akár munkára is foghatom őket.
Matt még mindig kábult a fejét ért ütéstől, így nem teljesen érti, mit
csinálok. Teste ernyedt, lassan reagál. Feje lelóg a pad szélén, karja
oldalt leér a padlóra.
Prickett és Gunner a rúd két végére huszonöt-huszonöt kilót pakol,
majd felemelik. Matt hátára nyomom, a padhoz szegezem vele, de
keményen megtartom, amitől felnyög.
 Leguggolok az arca mellé, mert a feje még mindig lelóg a padról.
– Láttam, hogy tegnap beszélgettél a csajommal. – Egyértelmű,
hogy Blake nem emlékszik a tegnapi beszélgetésünkre, amit azelőtt
folytattunk, hogy elájult, mert ma nem említette. Nem fogom felidézni
neki, de nem is fogom beárulni Mattnek. Mattnek azt kell hinnie,
hogy én láttam meg őket, és nem Blake mesélte el, hogy mit művelt.
Mert tudom, hogy ha nem kényszerítem rá, sose mondta volna el. És
ez nem tetszik.
Gunner és Prickett lenyomja a súlyt a rúd két végén, ami még
jobban Matt hátába váj, aki némán vicsorogni kezd. Köhögésben tör
ki, elvörösödik, de pontosan tudja, mi történik.
– Blakely nem a tiéd – sikerül Mattnek fogcsikorgatva kinyögnie. –
Kurvára mindegy, mit csinálsz. Az enyém lesz!
Ezzel nem szállok vitába, mert ez az igazság. Ami még nem jelenti
azt, hogy tetszik.
– A következő a helyzet, Matt. Ezt leszarom. Momentán Blake az
enyém. És kurvára nem osztozom rajta. Úgyhogy vésd az
eszedbe… – állok fel, és belemarkolok csatakos hajába. Felrántom a
fejét, és a térdemmel belenyomok, hallok egy reccsenést, és Matt
felkiált. Teste megrándul, és a srácoknak erősebben kell fogniuk a
súlyt, hogy a helyén tartsák.
Továbbra is a haját markolom, és újra leguggolok mellé, hogy
belesuttogjak a fülébe.
– Ezt azért kaptad, mert megnyaltad az arcát a kibaszott
nyelveddel. Ha még egyszer megteszed, kivágom! – engedem el, és
Matt vérző arccal a padra zuhan.
– Tartsd távol magadat tőle, Matt! Ez az első és utolsó
figyelmeztetésem. Egyszer már elvettem tőled, és még egyszer meg
tudom tenni. – Ezzel a fiúk elengedik a rúd két végét, és az Matt
hátának jobb felén gurul le, de egész testét magával rántja.
Megfordulok, és elindulok a szárnyas ajtó felé, amikor meghallom
Matt kiáltását. – Nem hozzád tartozik! Az én feleségem lesz! –
kiabálja, ahogy az ajtó becsukódik mögöttem. Lemegyek a
földszintre, és a szobám felé veszem az irányt, hogy összepakoljak
a hazaútra.
– Mi a fasz volt ez? – ront be Prickett a szobámba, nyomában
Gunnerrel.
– Semmi – hazudok. Nincs kedvem ezt megtárgyalni velük. Egész
testemben remegek, olyan dühös vagyok Mattre. És Blakelyre.
Tudom, hogy nem az ő hibája, de rettentően bosszant, hogy talán
nem is szereztem volna tudomást az egészről. És még csak meg
sem mondhatom neki, mert akkor rájönne, hogy az este elmesélte
nekem. Bassza meg!
– Mi a szar volt ez, Ryat? Ez nem éppen semmi volt!
– csattan fel Gunner.
A táskámat az ágyamra hajítom, és szembefordulok velük.
– Nem kértem a segítségeteket. Úgyhogy legközelebb ne gyertek
utánam, ne avatkozzatok bele!
Gunner felhorkan, Prickett pedig végigszánt a haján.
– Figyelj… – lép oda hozzám Prickett. – A dolgok megváltoztak,
mióta tavaly te meg Matt visszajöttetek Chicagóból. Ezt mindannyian
tudjuk. Mind látjuk. Nem tudom, mi a fasz történt ott, de össze kéne
szedni magadat! Szembeszállsz a Lordokkal egy Kiválasztott
miatt…? – csóválja a fejét.
– Senki nem akar ilyen helyzetbe kerülni.
Odalépek hozzá, nem akarok meghátrálni. Testvérként szeretem
Prickettet, de attól még simán eltöröm az állkapcsát.
– Akkor Matt ne nyúljon ahhoz, ami az enyém!
– Jézusom, Ryat! Mi van, beleszerettél? – tudakolja Gunner tágra
nyílt szemmel.
– Basszus, dehogy! – szisszenek fel az ostoba kérdés hallatán. –
Ez az egész arról szól, hogy Matt olyan helyre nyúlt, ahová nem
lenne szabad neki! – kiáltok fel. – Nem adtam neki engedélyt…
– Na itt és most hagyd abba! – vág a szavamba Prickett, felemeli
a kezét, és hátralép, némi teret adva. – Matt megbaszta a csajt?
– Nem. – Simán megöltem volna azt a szánalmas rohadékot az
edzőteremben, és felakasztottam volna a hulláját, hogy bizonyítsam
igazamat.
– Akkor hagyd őt békén, Ryat! Ha nem tett valamit a
Kiválasztottaddal az engedélyed nélkül, a Lordok szerint nincs jogod
balhézni.
– Balhézni? – nevetek fel gúnyosan.
– Mi másnak neveznéd? – von vállat Gunner.
Dühömben a fogamat csikorgatom, mert magyarázhatnám
százféleképpen, akkor sem értenék meg.
Valaki bekopog a szobám ajtaján, én pedig felcsattanok.
– Mi van?
Az ajtó résnyire kinyílik, és Sarah dugja be a fejét. Pillantása rólam
Prickettre, majd Gunnerre vándorol.
– Megyek órára – közli vele.
Gunner rá pillant, majd rám néz. Egy hosszú másodperc után
felsóhajt.
– Kikísérlek. – Majd magamra hagy Prickett-tel.
– Én…
 – Menj el, Prickett. – Befejeztem ezt a beszélgetést.
Prickett lehajtja a fejét, és megdörzsöli a tarkóját.
– Remélem, tudod, mit csinálsz, Ryat. Nem örülnék, ha egy picsa
miatt elveszítenéd mindazt, amit eddig elértél!
– Majd ő is megfordul, és otthagy; pokolian dühös vagyok.
Egy óra múlva felszállok apám magángépére, amikor a mobilom
megcsörren a zsebemben. Helyet foglalok a fehér bőrülésen, és
látom, hogy számomra ismeretlen számról hívnak, és név sem
tartozik hozzá. Nem szokatlan.
– Halló? – szólok bele.
– Helló, Ryat.
Azonnal felismerem a hangot, és kiegyenesedek a helyemen.
Azóta nem beszéltem vele, mióta az éjszaka közepén találkoztunk
az irodájában, és közölte, hogy Blakelyt válasszam.
– Uram…
– Hallom, ma reggel volt egy kis gond a Lordok házában.
A fogamat csikorgatom. Honnan a faszomból tudja? Prickett és
Gunner talán nem érti meg, amit tettem, de nem besúgók. Az
edzőteremben nem volt más. És tudom, hogy Sarah nem tudja, mi
történt. Így csak egy lehetőség maradt. Matt. Máris eljárt a szája
apucikának. Talán azt gondolja, hogy ha engem kiraknak a
Lordoktól, előbb megkaparintja Blakelyt. Talán egész végig ez volt a
terve. Megkeresi Blake-et, megfenyegeti, mert azt hiszi, hogy Blake
majd hozzám rohan, és én megtámadom Mattet. Bassza meg, ha ez
volt a terve, én a kezére játszottam, és megadtam neki azt, amit
akart!
– Igen, uram. Nem fog többé előfordulni – hazudok. Mattet meg
kell leckéztetni. Ha újra meg kell tennem, megteszem. Ha eljön az
ideje, szembenézek a következményekkel.
– Arra nincs szükség – mondja a férfi megengedőn.
Homlokomat ráncolva ismétlem meg.
– Nincs?
– Így van. A részleteket nem tudom, nem is érdekelnek. De
tisztázni akarok valamit. – Szünetet tart, majd megköszörüli a torkát.
– Tedd, amit kell, de tartsd távol Mattet Blakelytől. És én tenni fogok
róla, hogy ezek a mocskos pletykák senkihez ne jussanak el.
Elvigyorodom. Mi a faszt művelt Matt, hogy így feldühítette ezt az
embert?
– Érthető? – szólal meg hallgatásomra reagálva.
– Igen, uram.
Katt.
Hátradőlök, ahogy a gép motorja életre kell, és még szélesebben
mosolygok, szinte fáj tőle az arcom. Ez a játék még sokkal
mókásabb így.

***

A limuzin megáll a New York állam felső részében álló, viktoriánus

kúria előtt, ahol felnőttem.
Kiszállok, fogom a táskámat, és felsietek a lépcsőn. Még mielőtt
elérném az utolsó lépcsőfokot, az ajtó kitárul. Anyám felkiált, majd
kezét a szája elé kapva odaszalad hozzám.
– Ryat! – kiáltja kissé túl hangosan a fülembe, ahogy szorosan
megölel.
Elejtem a táskámat, hogy viszonozzam az ölelést.
 – Szia, anya!
– Ó, Istenem, de jó, hogy itthon vagy! – húzódik el, és két
tenyerébe fogja arcomat. – Igazi felnőtt lettél! – Látom, hogy
könnyek gyülekeznek világoskék szemében.
Sose járok haza. Nem apám vagy anyám miatt. Egyszerűen úgy
döntök, hogy máshol vagyok.
– Csak hétvégére jöttem – emlékeztetem.
Anya rám mosolyog.
– Tudom. De hamarosan ismét itt fogsz élni.
Erre nem válaszolok.
– Fiam! – szól ki apám a házból.
– Apád már nagyon várt – mondja anyám halkan.
Arcon csókolom, lehajolok, felkapom a táskát, majd bemegyek.
– Ezt elveszem – kapja ki a kezemből a táskát. Amikor
utánanyúlok, hozzáteszi: – Beteszem a szobádba. – Ezzel
megfordul, és szó szerint felrohan a lépcsőn.
Nagy levegőt veszek, majd végigmegyek a folyosón, és a jobb
oldali ajtón belépek apám dolgozószobájába. Apám az íróasztala
mögött ül, és a gépén dolgozik.
– Örülök, hogy haza tudtál jönni, fiam – mondja felpillantva, majd
ismét a képernyő felé fordul.
Lerogyok a barna bőrkanapéra.
– Azt mondtad, fontos.
Apám telefonja megcsörren, így fölemelkedik.
– Egy pillanat. – Kilép a szobából, közben fogadja
a hívást.
Előveszem a mobilomat, beütöm a kódot, majd megnyitom az
appot, amin látom Blake lakásának belsejét. Az ágyban fekszik. Az
első óra után biztos még visszafeküdt egy kicsit. Tudom, hogy fáradt.
Amilyen részeg volt éjszaka, ráadásul az álma után felébredt – nem
sokat aludt.
A jobb oldalán fekszik, az egyik kamerával szemben.
A takaró az ágyvégnél van. Csak tangabugyit visel. Ruhája az ágy
mellett hever, a földön.
– Bocsáss meg – lép vissza apám a szobába, én pedig lezárom a
mobilomat, még mielőtt meglátná, mit nézek.
– Semmi gond – süllyesztem a zsebembe a telefont, pedig folyton
Blake jár a fejemben; igyekszem nem törődni álló farkammal.
Apám visszaül az íróasztal mögé, kigombolja Armani zakóját, zöld
szemének pillantása találkozik az enyémmel.
– Mr. Williams hívott.
Égnek emelem a tekintetem.
– Nem mondom, hogy meglepő. Biztosan azt is tudom, hogy mit
akart.
Apám bólint.
– Cindy elmesélte neki, kit választottál, és tudni akarta, hogy miért.
– Megmondtad neki, hogy semmi köze hozzá? – mordulok fel.
Egek, de idegesítő az a család! A gondolattól, hogy benősülök
hozzájuk, fejfájást kapok. És egyáltalán nem foglalkoznak azzal,
hogy Cindyt senki nem választotta. Ennek kéne lennie a legelső
jelnek. Láttam már olyat, hogy Lordok háborúztak egymással egy
Kiválasztott miatt, és nem akartak osztozni rajta.
– Nos, Cindy a feleséged lesz…
– De ez nem az én döntésem – vágok apám szavába,
és fölemelkedek.
Apám hangosan felsóhajt.
 – Az előre elrendezett házasságok nem szokatlanok a mi
köreinkben, Ryat.
Odalépek az ablakhoz, és kinézek. Látni innen a karámokat.
Anyám imádja a lovait. Gyerekkora óta lovagol. Apám csak azt a
lovat szereti, ami pénzt hoz neki a lóversenyen.
– Igen, ha a házassági szerződésben nincs benne az, hogy hűnek
kell maradnunk egymáshoz – pillantok apámra jelentőségteljesen. –
Egyikünknek sem. – Cindy azzal kefél, akivel akar, és én is azzal
kefélek, akivel akarok. Nem akarom, hogy rajtakapjanak letolt
gatyával, és nem akarom, hogy Cindy mindent megpróbáljon elvenni
tőlem.
Apám végigsimít az arcán.
– Jelenleg nem a Williams családdal van gond.
– Akkor mivel? – tudakolom, ahogy kinézek az ablakon.
– Matt-tel.
Megfeszülök. Apám vajon tudja, mit műveltem ma reggel? Hogy
Blakely gondot okoz? Tudja, hogy őt kellett választanom, de vajon
tudja, hogy miért? Úgy döntök, az a legjobb, ha játszom a hülyét
azzal kapcsolatban, amit Matt-tel tettem ma az edzőteremben.
Felhorkanok.
– Matt-tel mindig gond van.
– Komolyan beszélek, Ryat. Matt kezd aggódni. Pénzt ajánlott.
Apámra pillantva felmordulok.
– Mennyit? – Szóval késégbeesett attól, hogy a térdem találkozott
az orrával? Azt gondolja, van esélyem rá, hogy elveszem tőle
Blakelyt.
– Ötvenezret.
Égnek emelem a tekintetem.
 – A Winston család mindig is kibaszottul zsugori volt.
– Azt mondod, többet akarsz ajánlani?
Visszamegyek a kanapéhoz, leülök, és felvonom egyik
szemöldököm.
– Ez mióta lehetséges? – Apám biztosan tréfál, de majd
meglátom, meddig jutok ezzel.
Apám vállat von.
– Ez nem rólad szól. Hanem Mattről. – Előrehajol, és az
íróasztalra könyököl. – Tehát felteszem a kérdést… mennyivel többet
ajánljunk?
– Úgyis Cindyt veszem feleségül – érvelek. – Miért tennék
ajánlatot egy olyan nőre, akit utána úgyis félredobok? – Apám
logikájának az égvilágon semmi értelme nincs.
– Ezt nem árulhatom el – mondja egyszerűen.
Égnek emelem a tekintetem.
– Persze, hogy nem. Honnan tudod egyáltalán, hogy Matt ki akarja
vásárolni Blakelyt? A jövőjét akarja bebiztosítani most, hogy
megfenyegettem, hogy megfosztom tőle. Sosem Blakely kellett neki.
Csak azért veszi feleségül, mert az apja közölte vele, hogy ezt kell
tennie. Más oka nincsen. Most persze beszart a kis rohadék!
Elvettem a játékszerét, és pontosan tudja, hogy ha végeztem vele,
már nem lesz tiszta és ártatlan. Nem, mocskos lesz és elhasznált.
Minden elképzelhető módon használni fogom.
Amikor Blakely a szájába veszi majd Matt farkát, vagy ráül, úgy,
hogy Matt beleszédül, az első gondolata az lesz, hogy „ezt vajon
Ryat tanította neki?”. Bizony, én tanítottam, te szemétláda!
– Kaptam egy telefonhívást – mondja apám rejtélyesen.
Nem teszek föl több kérdést, mert tudom, hogy úgysem kapok rá
választ.
– Úgyhogy még egyszer megkérdezem – szólal meg apám, így
megállok és ránézek. – Mennyit ér neked az a lány?
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET
BLAKELY

Fekszem az ágyban pólóban és szürke férfibokszerben, egy

Halloween-filmet nézek, popcornt majszolok, és bort iszogatok. Nos,
igazából üvegből iszom. Olyan jó ötletnek tűnt.
Sarah a Lordok házában van, és én azért vagyok itthon, mert Ryat
elutazott a hétvégére. Még csak péntek este van, és én már most
megbolondulok az unalomtól. Mindig is szerettem itthon kuckózni, de
Sarah nélkül magányos vagyok. Mindig együtt kuckóztunk itthon. És
a fogadalmi ünnepség óta minden napot Ryattel töltöttem. Fura
egyedül itt lenni. Olyan nagy a csend.
Megszólal a mobilom, felveszem, és látom, hogy Ryat hív.
– Halló? – veszem fel, majd belekortyolok az üvegbe. Messze
nem vagyok részeg. Még a fél üveg megvan.
– Szia, kicsikém – üdvözöl Ryat. – Mit csinálsz?
– Fekszem az ágyban. – Igazi partiarc vagyok.
– Ó, tényleg?
– Igen. Rohadtul unatkozom. Nem engeded, hogy bulizzak. –
Titkon tetszik, hogy Ryat ilyen domináns és birtokló. Olyan, mintha
így kiélné valami vágyát. De kegyetlenség, hogy ezt elmondja
nekem, aztán egyedül itt hagy. Ha már házi őrizetben vagyok, sokkal
szívesebben lennék vele.
Ryat felnevet.
– Ha ott lennék, biztos nem unatkoznál.
Gyorsabban veszem a levegőt, és még egyet kortyolok.
– Mit csinálnál velem, hogy ne unjam el magam? – tudakolom.
 – Nos, először is letépném rólad azt a pólót a bugyiddal együtt. És
elvenném tőled azt az üveget.
Felpillantok; el is felejtettem, hogy bekamerázta a helyet. Még
mindig fogalmam sincs, hol helyezkednek el a kamerák. De van egy
olyan érzésem, hogy nem csupán a hálószobámban vannak. A
tudattól, hogy Ryat néz, felizgulok. Kényelmesen elhelyezkedem az
ágyon, lejjebb csúszok.
– És még?
– A hátad mögé húznám az összekötözött kezedet, aztán hanyatt
fektetnélek, hogy a kezed a tested alá szoruljon. – Felnyögök, ahogy
elképzelem a jelenetet. – Aztán áthúználak az ágyon, hogy a fejed
lelógjon oldalt. Megparancsolnám, hogy nyisd ki a szádat, hogy
megbasszam.
– Ryat – nyögöm a nevét, ahogy megnyalom az ajkamat, és
elképzelem a farkát számban. Eddig csak a fogadalmi ünnepségen
szoptam le.
– Széttennéd a lábadat a kedvemért, míg egy vibrátort használnék
a nedves puncidon. És úgy élveznél el, hogy a farkam a torkodban
van.
Olyan vulgárisan közli velem, hogy mit akar és hogyan akarja! Ezt
nagyon szeretem benne. Bárcsak én is ilyen nyitott lennék! Nekem
sokkal több idő kell, hogy elmondjam, mire vágyom. Azt hiszem, ez
Matt gyakori visszautasításának köszönhető. Mindig azt éreztette
velem, hogy mocskos vagyok. Nem csak a fantáziálásaim miatt,
hanem bármikor, amikor szexuális vágyat mutattam felé. Azt hiszem,
ezért tetszik az, ahogy Ryat kérdés nélkül átveszi fölöttem az
irányítást.
Felnyúlok, megmarkolom az egyik mellemet a pólómon keresztül,
mert tudom, hogy kőkemény a mellbimbóm.
– Blake! – figyelmeztet Ryat. – Ne nyúlj magadhoz!
A fejemet az ágytámlába verem.
– Ez nem fair! Szándékosan húzol fel! Vasárnap mikor jössz
vissza? – váltok témát.
– Csak hétfőn jövök – válaszolja.
– Mi? Vasárnapot mondtál. – Ma péntek van. Kora reggel utazott
el, de nem mondta meg, hánykor ér haza vasárnap. Én kora
reggelben reménykedtem.
– Valami közbejött – mondja Ryat homályos célzással.
Úgy tűnik, ez nála elég sűrűn előfordul.
– Nos, akkor azt hiszem, hétfőn találkozunk. – Próbálom elűzni
hangomból a szomorúságot vagy a kétségbeesést. Húsz évig
elvoltam szex nélkül. Három napot simán kibírok.
Elköszönünk egymástól, én pedig lefekszem, elhelyezkedem, és
felhangosítom a filmet.

RYAT

Kinyitom az ajtót, és belépek. Gyorsan az órámra pillantok, látom,

hogy mindjárt hajnali egy óra van. Belépek a hálószobába, Blake a
bal oldalán fekszik, mélyen alszik. A popcorn még mindig az ágyon
hever, a tévé a Netflix nyitóoldalát mutatja, és az üres borosüveg az
éjjeliszekrényen áll.
A zsákot leejtem az ágyra, és kinyitom. Benyúlok, kiveszek
mindent, amire szükségem lesz. Majd odalépek
a komódhoz, és előhúzok egy átlátszó tangát. Visszamegyek az
ágyhoz, megragadom a takarót, és lerántom. Blake megmozdul,
átfordul a hasára.
Tökéletes.
Az ágyra térdelek, megragadom a karját, gyengéden a háta mögé
húzom, és egymásra helyezem a két csuklóját. Felnyög, a feje
megmozdul. Felkapom a kábelkötegelőt,
a csuklója köré tekerem, és keményen megszorítom.
– Mi a…? – mormolja álmosan.
Ekkor felnyúlok, belemarkolok a hajába, és felrántom az arcát a
párnáról. Felsikít, most már teljesen ébren van. Ráülök a hátára,
lenyúlok, a tangát a szájába gyömöszölöm, és azonnal felkapom a
szigszalagot. Letépek egy darabot a fogammal, a szájára tapasztom,
majd rányomom, miközben Blake folyamatosan rúgkapál és a
tapaszon keresztül is beszélni próbál.
Arcát a párnába nyomom, míg szabad kezemmel megragadom a
fekete szemeteszsák húzókáját. Egy pillanatra elengedem a haját,
mire felemeli a fejét, hogy az orrán keresztül beszívja a levegőt, én
azonban a fejére húzom a zsákot, és meghúzom a szalagot,
megkötözöm a nyakán, hogy a helyén maradjon, de annyira lazán
hagyom, hogy alulról bejusson a friss levegő.
Ahogy leszállok róla, megpróbál átfordulni, hogy kiszabaduljon, de
megragadom a lábát, és a bokáit is összekötözöm a
kábelkötegelővel. Majd átvetem a vállamon, és kiviszem a lakásából.
Az oldalsó kijáraton megyek ki, ahol már ott várakozik a dzsipem.
Kinyitom a hátsó ajtót, és hasra fektetem az ülésen. Felemelem a
kötelet, ami már ott vár hátul, és gyorsan az összekötözött csuklói
köré csúsztatom, majd áthurkolom
a bokáin, és erősen meghúzom – gúzsba kötöm.
 Hátralépek, figyelem, ahogy küzd a kötelékek ellen, amitől elfárad.
Érthetetlen szavakat mormol, és egész testében remeg. Nem lát a
fején lévő zsák miatt. A halláson kívül minden érzékelési lehetőséget
elvettem tőle. És még az is korlátozott a benne száguldozó adrenalin
miatt – a vér ott dübörög a fülében.
Kezemet a vállára helyezem, az oldalára lököm, és feltépem a
pólóját, hogy láthatóvá váljon meztelen melle. Odanyúlok, egyik
kezem a torka köré szorul, míg a másik
a mellét szorítja meg. Odahajolok, és azt suttogom:
– Sikíts, ahogy csak akarsz, kicsikém! Most már az enyém vagy!
Majd lecsapom a csomagtartó tetejét.

***

Harminc perc múlva lehajtok az autópályáról egy kavicsos útra, és

megállok a ház előtt. Kiszállok, és megkerülöm a kocsit. Blake még
mindig az oldalán fekve viaskodik a kötelékek ellen. A zsebembe
nyúlok, elvágom a kötelet, de
a kábelkötegelőt fent hagyom. Lába a talajt éri, ahogy a karjánál
fogva kihúzom, majd ismét a vállamra vetem, és beviszem a házba.
Végighaladok a folyosón, felnyúlok, és a fenekére csapok, amitől
felnyög.
Berúgom a hálószobaajtót, és az ágyra hajítom. Korábban már
jártam itt, és mindent előkészítettem: levettem az ágytakarót és a
paplant, és mindent elhelyeztem, amire csak szükségem lesz. A
hasára fektetem, elvágom a karját összefogó kábelkötegelőt, majd a
hátára fordítom, és meglovaglom a mellkasát.
 A szájába tömött bugyi ellenére sikoltozik, és vadul hadonászik.
Könnyedén megragadom a bal kezét, átbújtatom a csúszócsomón,
amit már korábban készítettem a kötélen, és amit az ágykerethez
erősítettem. Majd ugyanezt elvégzem a jobb kezével is.
Leszállok az ágyról, de Blake összekötözött lábbal is rúgkapál,
jobbra-balra tekergőzik a testével. Odalépek az ágy lábához, és azt
a köteléket is elvágom. Majd mindkét bokáját az ágyvéghez rögzítem
egy-egy kötéllel, jó széles terpeszben, így a teste X-alakot formáz.
Aztán megállok az ágy végében, és megszemlélem. Szoknyája
felcsúszott, kilátszik piercinges köldöke. Pillantásom a szürke
bokszeralsóra esik. Nedves folt van rajta.
Tudta, hogy így lesz. Hiszen éppen erről fantáziált. Rohadjon meg
Matt amiatt, hogy azt éreztette vele, hogy szégyellnie kell magát
azért, amit kíván!
Átlépek az ágy bal oldalára, fogom a kést, és a belső combjához
szorítom. Megmerevedik, már nem sikoltozik. Hangos lihegése
betölti a szobát. Felfelé csúsztatom a pengét, óvatosan, nehogy
megvágjam, és felérek a bugyijáig. Az anyag és a bőre közé tolom,
és egy mozdulattal elvágom.
Felnyög, egész teste remeg. Kezemet a lába közé helyezem,
tenyerem rásimul nedves puncijára. Blake háta ívbe feszül, fojtottan
felkiált.
Tenyeremet a szeméremcsontjába nyomom, rámarkolok. Három
ujjamat benyomom, majd gyorsan kihúzom, és rácsapok a puncijára.
Teste megrándul az ágyon, és ezt fojtott kiáltás követi. Ismét
rácsapok, és ő ide-oda dobálja magát, próbálja összezárni a lábát.
Nem fog menni, kicsikém.
Felmászok az ágyra, és odaülök mellé. Kicsit feljebb tolom a
fekete zsákot, hogy kilátszódjon a nyaka, és bal kezemet rányomom,
leszorítom a matracra, de nem veszem el a levegőt. A kést magam
mellé ejtem, jobb kezemmel ismét rátenyerelek a puncijára, és most
elkezdem ujjazni. Teste előre-hátra ring, érthetetlen szavakat
mormol.
Hamarosan puncija összeszorul az ujjaim körül, és elélvez.
Kihúzom a kezemet, és egyesével tisztára nyalom az ujjaimat.
Megízlelem azt az édes, kibaszottul édes ízt.
Majd elvágom a lábát összefogó kötelet. Összeszorítja a combját,
és felhúzza a térdét. Elmosolyodom, kezemmel szétfeszítem, és
odaülök a lába közé. Lehúzom a sliccemet, és előveszem a
farkamat. Azóta áll keményen, mióta a visszaúton felhívtam a
magángépről. Nem maradtam túl sokáig New Yorkban. Miután
beszéltem apámmal, ki akartam szabadulni onnan, és újra együtt
lenni Blake-kel. Tudtam, hogy ezt a lehetőséget nem akarom
elszalasztani. Ma reggel a fürdőszobájában zöld utat kaptam, hogy a
fantáziáját bármilyen módon valóra válthatom. A legjobb az
egészben az volt, hogy Blake azt hitte, nem is vagyok
a városban.
Ahogy végignézek rajta, amint a fekete zsákkal a fején ott fekszik
megkötözve, betömött szájjal, tudom, hogy használom, és
ugyanolyan felajzott vagyok, mint ő.
Megragadom a farkamat, és benyomom. Puncija szinte magába
szippant, és a nyelvembe harapok, nehogy felnyögjek a gyönyörtől.
Bassza meg!
A kést a nyakához szegezem, és Blake ismét megmerevedik.
Elvágom a szalagot, és letépem a szemeteszacskót a fejéről.
Szaporán pislog a hálószoba éles fényében.
 – Szia, kicsikém! – mondom, és elmosolyodok, ahogy
a farkam megmozdul a testében.
Ismét pislog, szép kis arca csupa könny. Odanyúlok, gyengéden
kisimítom a haját, de a szigszalagot nem veszem le. A hétvégén
még elég időm lesz hallani, ahogy a nevemet kiáltozza.
– Olyan gyönyörű! – mondom.
Nyöszörögni kezd.
A kés hegyét visszahelyezem a nyakára, háta ívbe feszül, az
orrán keresztül veszi a levegőt. Végighúzom a kést a pólóján, ami
így kettészakad. Majd a földre ejtem.
Csípőm köré fonja a lábát, és előrehajolok. Megragadom az állát,
oldalt fordítom a fejét. Lenyalom a könnyeket az arcáról, és csípőm
mozogni kezd.
– Ügyes kislány vagy, elélveztél a kedvemért! – mondom. –
Tudtam, hogy így lesz.
Hátrahúzódom, és előrelendülök. Blake kötele, mely a karját fogja,
megfeszül. Keze elkékül attól, hogy ennyire sikerül megfeszítenie
magát. A könnyű hozzáférés miatt használtam csúszócsomót, mert
nem akartam begyógyszerezni. Azt akartam, hogy éber legyen, és
tudatában annak, ami történik. Így a lehető legegyszerűbben
akartam megkötözni, miközben azért tud majd harcolni ellenem. A
céltalan küzdelem során még jobban kifeszülnek a kötelek.
Lehajolok, egyik mellbimbóját a számba veszem. Szívogatom,
ahogy ki-be jár a farkam. Az ágy olyan keményen csapódik a falnak,
hogy lehet, hogy el is törjük.
Csatakos puncija még egyszer összeszorul körülöttem, és elélvez.
– Ügyes voltál! – mondom, és nyelvemmel felfelé araszolok a
mellkasán egészen a nyakáig. Megcsókolom vadul lüktető
pulzuspontját, és szabad kezemet a feje alá csúsztatom.
Megragadom a haját, keményen leszorítom, míg fogamat a nyakába
mélyesztem, érzem a sót a bőrén, szívogatom, tudom, hogy óriási
folt marad majd utána.
Végül elengedem, csókokat hintek az arcára és a szig­szalagra,
így már a szájánál vagyok. Megcsókolom, majd elhúzódom tőle.
Könnyes, kék szemének pillantása találkozik az enyémmel, majd
lehunyja.
– Nézz rám! – parancsolom meg halkan.
Újra kinyitja a szemét, én pedig megragadom a térdét, széttolom a
lábát, pillantásom a farkamra siklik, ahogy ki-be jár benne, és szinte
tocsog Blake nedvében. Ajkamba harapok, újra behatolok, amitől
Blake melle fel-le ugrál, és lehunyja a szemét. Újra elélvez, ahogy én
is.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET
BLAKELY

Ryat leveszi a szigszalagot az arcomról, amitől összerezzenek, és

kihúzza a bugyit a számból. Azonnal zokogni kezdek. Kioldozza a
karomat, és magához húzza remegő testemet.
Már akkor tudtam, hogy Ryat az idegen, mielőtt megszólalt.
Tudom, milyen érzés, ha a puncimhoz ér. Amikor az ajka hozzám
simul. És tudom, hogyan kefél. A testem még soha nem volt ilyen
éber. Még soha nem élveztem ekkorát. Azt hiszem, ez nem valami
nagy dolog, hiszen rajta kívül még nem feküdtem le mással. De még
akkor sem élveztem el így, amikor a múltban erről fantáziáltam.
– Csitt! – nyugtat Ryat, én pedig az oldalamon fekszem, arcomat
az ingébe temetem ebben az ismeretlen hálószobában. – Minden
rendben van – dörzsölgeti meztelen hátamat.
Szorosan lehunyom a szemem, próbálok újra normálisan
lélegezni, hagyom, hogy úgy öleljen magához, mintha fontos lennék
neki.
– Bűntudatom van – ismerem be halkan.
Elhúzódik tőlem, és kezével végigsimítja az arcomat, letörli a
könnyeket.
– Ne! Ne tedd ezt magaddal, Blake.
– Felizgultam – nyelek nagyot, hogy szűnjön a gombóc a
torkomban. – Élveztem – fut át rajtam a szégyenkezés súlyos
hulláma.
– Semmi baj – mondja Ryat. – Ez csak egy fantázia, Blake. Azt
akartam, hogy élvezd.
 Lényem kis része megkönnyebbül, hogy élveztem, de leginkább
szégyellem a dolgot. Annak köszönhetően, hogy elvette tőlem a
látás és a beszéd képességét, és megkötözött, egész testem szinte
sikoltozott a gyönyörtől. Ott feküdtem a kocsi hátuljában, sírtam és
belelihegtem a fejemre húzott zsákba, mert olyan felajzott voltam.
Állandóan Matt hangját hallottam, ahogy azt mondja, hogy milyen
elcseszett vagyok. Hogy mennyire helytelen, hogy a testem ezt
élvezi.
Ryat elhúzódik, és az éjjeliszekrény felé nyúl. Majd átad egy üveg
vizet.
– Tessék, idd meg!
Felülök, belekortyolok, de a kezem úgy remeg, hogy kilöttyintem,
és a víz meztelen mellkasomra folyik. Nagyot kortyolok, majd
visszaadom Ryatnek, és megdörzsölöm könnytől maszatos arcomat.
Újra hátradőlök, szipogok, Ryat visszafekszik mellém, és ismét
magához húz, átölel.
– Sajnálom – suttogom, bár nem igazán tudom, miért kérek
bocsánatot. Úgy érzem, valamiért most ezt kell mondanom.
– Ne sajnáld! – sóhajt fel Ryat. – Nincs mit sajnálnod. A
fantáziálás senkinek sem árt, Blake. – Megérzem ajkát a hajamon;
gyengéden megcsókol. Lehunyom a szememet, és hagyom, hogy
öleljen, míg próbálok újra nyugodtan lélegezni, és abbahagyni a
sírást. Úgy érzem, órák teltek el, a testem lassan ellazul. Mindenem
fáj. A testem kimerült. Elhúzódom tőle, hanyatt fekszem, és
felbámulok a mennyezetre.
– Jól vagy? – tudakolja, majd megdörzsöli a hasamat.
Bólintok.
– Hol vagyunk?
 – A házamban.
Rápillantok, és smaragdzöld szeme élénken figyel.
– A tiéd?
– Igen. Pár éve vásároltam, de még soha nem laktam itt. Mindig a
Lordok házában alszom. Azért gondoltam, hogy idehozlak, mert nem
akartam a lakásodon végigcsinálni. El akartalak vinni onnan, új
környezetet akartam adni neked. Azt mondtad, hogy az álmodban az
a férfi berángat az erdőbe. Azt akartam, hogy használd a
képzelőerődet, találd ki, hová vinne el. Hogy legyen némi irányításod
afelett, hogy mit találsz ki, hogy hová visz.
Felülök, kezemet Ryat pólójára helyezem, és rájövök, hogy még
mindig ruhában van.
– Köszönöm – mondom. Olyasmit tett, amire Matt nem volt
hajlandó. Ryat egyszerűen meghallgatott. Nem ítélkezett.
Megkérdezte, mit akarok, és aztán pontosan azt adta meg nekem.
Ajkához emeli a kezemet, és megcsókolja ujjperceimet.
– Hogy érzed magadat?
– Jobban – válaszolom az igazságnak megfelelően.
– Mesélj! – sürget Ryat. – Volt benne olyan, amit nem élveztél?
Elpirulok; jó lett volna, ha lekapcsolja a lámpát, hogy ne lássa az
arcomat.
– Nem.
– Van olyan, amit szeretnél megismételni belőle?
Bólintok, és idegesen harapdálom alsó ajkamat.
Ryat odanyúl, kiszabadítja ajkamat a fogam közül, és
hüvelykujjával végigsimítja. Pillantása követi mozdulatát, majd
belenéz a szemembe.
– Mit csináljak máshogy?
 – Nem tudom.
– Blake… – sóhajt fel Ryat. – Boldogan megteszem, amit
szeretnél, de meg kell mondanod, hogy mi az.
Elkapom a pillantásomat, érzem, hogy ismét mardosni kezdenek a
szégyen könnyei.
– Én… – Azt a gombócot újra a torkomban érzem, és úgy érzem,
most nem tudom megszüntetni.
Ryat gyengéden megfogja arcomat, és kényszerít, hogy ránézzek.
– Igen?
– Nem akarom a választás lehetőségét – suttogom.
A testem élvezi, ha uralkodnak rajta. Bármit csinál Ryat, jó nekem.
Felszabadító. Semmi értelme az egésznek, de így a legjobb.
Sejtettem, hogy élvezem a meglepetés-tényezőt, de kiderült, hogy
végül attól gerjedek be a legjobban.
Ryat bólint.
– Oké – hajol oda hozzám, majd gyengéden homlokon csókol, és
magához húz. – Azt élvezted, hogy közben beszéltem hozzád? Azt
akartam, hogy tudd, hogy én vagyok az, de mégsem akartam
elrontani az egészet.
– Már azelőtt tudtam, mielőtt megszólaltál – mondom.
– Igen? – vonja fel Ryat egyik szemöldökét. – Nos, ezt bóknak
tekintem.
Felnevetek, próbálok témát váltani.
– Miért jöttél vissza?
– Előbb jöttem vissza, miattad – válaszolja ásítás közben.
Felvonom a szemöldököm.
– Még huszonnégy órát sem voltál távol.
– Gyűlölöm New Yorkot – jelenti ki.
 Nem említem meg, hogy Matt azt mondta, hogy Ryat egy napon
bíró lesz New Yorkban. Kétlem, hogy Matt mindent tud. Valószínűleg
csak hazudott, hogy manipulálja a gondolataimat.
– Éhes vagy? – tudakolja Ryat.
– Nem – ásítok nagyot, és kinyújtóztatom nehéz tagjaimat.
– Pihenj egy kicsit! Biztos fáradt vagy – mondja Ryat, és elhúzódik
tőlem, jelezve, hogy nem bújik ágyba velem.
– Hány óra van? – kérdezem, mert hirtelen teljesen kimerültnek
érzem magam.
Ryat a mobiljára pillant.
– Mindjárt fél három. – Lehajol, és felemeli az ágytakarót. Az
ágyra helyezi, majd ugyanezt csinálja a sarokban hagyott pokróccal
is.
Lehunyom a szemem, és újra ásítok. Majdnem elalszom, de végül
kinyitom a szememet, és látom, hogy Ryat az ajtó felé tart.
– Hé, Ryat?
Ryat szembefordul velem.
– Igen?
– Köszönöm – ismétlem meg.
– Nem kell megköszönnöd, kicsikém – mondja, majd lekapcsolja a
lámpát, és kilép a szobából.
A falnak fordulok, nyakig felhúzom a takarót, és lehunyom a
szemem. Hallom, hogy becsukja az ajtót kifelé menet, eszébe sem
jut most lezuhanyozni.

RYAT
Vasárnap este a fürdőszobában állok, a mosdókagylónál fogat
mosok. Kiköpöm a fogkrémet, megfordulok, és Blakelyt figyelem, aki
a kádban ül. Hátradől, feje a fehér párnán nyugszik, lehunyja a
szemét. Haját kócos kontyba tűzte fel. Néhány nedves tincs
kiszabadult az arca körül. Bal térdét behajlítja, így kiemelkedik a
jacuzzit megtöltő buborékos vízből.
Odalépek mellé, és ráülök a kád szélére. Kezemet a térdére
helyezem, végigcsúsztatom a belső combján, kezem a tűzforró vízbe
merül. Blakely összerezzen, szemhéja felpattan az érintéstől.
– Aludtál? – tudakolom.
– Nem – válaszolja ásítva.
Felnevetek a füllentés hallatán.
– Gyere! – kocogtatom meg a combját. – Nem akarom, hogy
elaludj és vízbe fulladj!
– Óóó, milyen gondoskodó vagy! – mosolyodik el.
– Halott csajjal nem lehet kefélni – tréfálkozom. – Vagyis lehet,
csak az a perverzió nem az én asztalom.
Blakely rám fúj pár buborékot, amik a pólómon landolnak.
Felegyenesedem, ő pedig utánam nyúl, megállít.
– Itt tölthetjük az estét? Korán reggel felkelünk, hogy visszaérjünk.
– Persze. – Amúgy sem akartam ilyen későn elindulni. Tudom,
hogy fáradt, és őszintén szólva én is az vagyok. Kilépek a fürdőből,
átmegyek a hálószobába. Amikor lefekszem az ágyra, a telefonom
jelez az éjjeliszekrényen. Felemelem, látom, hogy Prickett írt.
Kapcsold be a tévét!
Homlokráncolva emelem fel a távirányítót a telefon mellől, és a
falon lógó sík képernyős tévé felé irányítom.
A képernyő életre kel, és még csak csatornát sem kell váltanom. Egy
híradós stáb áll egy helyi, pennsylvaniai ház előtt. Rendőrautók,
mentőautók és a halottkém kisteherautója áll a háromemeletes,
hófehér, robosztus ház hatalmas kocsifeljáróján.
– Mi történt? – tudakolja Blake, ahogy kilép a fürdőszobából.
Rápillantok; csak egy rövid törülközőt visel, és első gondolatom
az, hogy az ágyra dobom és megdugom.
De inkább újra a tévé felé fordítom figyelmemet.
– Még nem tudom – válaszolom őszintén.
Barna hajú nő lép a kamerák elé, és mikrofont emel
a szájához.
– Kiadták a körözést – jelenti be. – Mögöttem látható a rendőrség
és az FBI a Mallory-család rezidenciája előtt…
– Ó, basszus! – suttogom, és kiegyenesedek.
– Kik ezek? – tudakolja Blake. – Ismered őket?
Válaszul bólintok.
– Egyelőre csak annyit tudunk, hogy betörtek a házba,
a támadásnak egyetlen áldozata van…
– Basszus! – sziszegem, és a fejemhez kapok.
– Mi az? – tudakolja Blake. – Mi a baj?
Ha ez az, amire gondolok, akkor itt fejek fognak hullani. Gregory
Mallory rettentően befolyásos Lord itt, Pennsylvaniában. Se szeri, se
száma azoknak, akik holtan akarják látni. A pozíciója miatt sok
ellensége szeretné, ha eltűnne a föld színéről.
– Ryat! – csattan fel Blake, és próbál választ kicsikarni a
kérdésére, de nem törődöm vele.
Három FBI-ügynök lép ki a házból, és a riporterhez siet.
– Álljanak le! – veti oda az egyik a riporternőnek.
– Jane vagyok, az Egyes híradótól. Engedélyt kaptunk, hogy…
 Az egyik ügynök azzal hallgattatja el a nőt, hogy kikapja kezéből a
mikrofonját, míg a másik a földhöz vágja a kamerát. A kép
elhomályosul, majd ismét a stúdiót mutatják.
Lekapcsolom a tévét.
– Ryat, mi folyik itt? – akarja tudni Blake.
Az, hogy megcsörren a telefonom, alkalmat ad arra, hogy ne
válaszoljak neki. Amikor látom, hogy apám keres, fogadom a hívást.
– Halló? – szólok bele a készülékbe, kiszállok az ágyból, majd
belépek a nappaliba.
– Láttad azt a szart? – morogja apám.
– Igen. Mi a fasz történt? – tudakolom, és megpillantom Blake-et a
nappaliban, a folyosó végén; karba tett kézzel vár rám.
– Végezniük kellett volna Gregoryval. De nem volt otthon…
– Várj! – vágok a szavába. – Azt mondták, egy áldozat van. Akkor
ki a francot öltek meg?
– Remyt – válaszolja apám.
A kanapéra rogyok, arcomat a tenyerembe temetem.
– Bassza meg! – sóhajtok fel. Még rosszabb, mint vártam.
– Igen – helyesel apám.
A készülék rezegni kezd, így elhúzom a fülemtől. Üzenetem jött.
A Lordok Házába. Most!
– Mennem kell – közlöm apámmal, és nem is várom meg a
válaszát. Felállok, és Blake-re pillantok. – Öltözz! Indulunk.
Blake széttárja a karját, és a törülköző a földre esik.
– Mit vegyek fel? Nincs egy ruhám sem. Szétszabdaltad a
felsőmet és a bugyimat is – vonja fel egyik szemöldökét, majd kezét
keskeny csípőjére teszi.
Egy pillanatig végignézek a testén éktelenkedő zúzódásokon és
fognyomokon. Két helyen is kiszívtam – a nyakán és a belső
combján. Az egész hétvégét itt töltöttük, a kunyhóban, nem
csináltunk mást, csak keféltünk, és még mindig áll a farkam.
– Tudok ruhát adni – mutatok a hálószoba felé, nem törődve
ágaskodó farkammal. Most nem ennek van itt az ideje. Indulnunk
kell. – Vegyél ki a szekrényemből egy pólót és egy
melegítőnadrágot! Öt perc múlva indulunk.
Szerencsére nem vitatkozik velem tovább, hanem indul öltözni.
– Elmondanád végre, mi folyik itt? – tudakolja akkor, amikor a
kocsim már az autópályán száguld a Lordok háza felé.
– Nem mondhatom meg – mondom őszintén.
– Nem mondhatod meg, vagy nem is fogod? – csattan fel,
láthatóan kezd ingerült lenni.
Fészkelődni kezdek a helyemen.
– Nem mondhatom meg. Megesküdtem rá…
Blake felhorkan.
– Matt is mindig ezt a baromságot mondogatta. Már akkor is
hazugság volt.
Gyorsan rápillantok, és látom, hogy haragosan kibámul az
anyósülés melletti ablakon. A tény, hogy egyáltalán szóba hozta
Mattet, rettentően feldühít.
– Nézd, akkor sem mondanám el neked, ha tehetném, mert
rohadtul semmi közöd hozzá – csattanok fel.
– Értem – pillant rám Blake. – Néha muszáj emlékeztetned engem
arra, hogy csak azért kefélsz velem, hogy felbosszantsd Mattet.
A kezem rászorul a kormánykerékre.
– Blake…
– Úgyhogy nagyon kösz, Ryat! – teszi hozzá élesen.
 – Blake! – csattanok fel figyelmeztetőn.
Blake hangosan kifújja a levegőt, keresztbe teszi a karját, és
hátradől az ülésen.
Felhangosítom az NF-től az If You Want Love-ot, hogy elfojtsam
gondolataimat, és minden mást, amit Blake még mondhatna.

***

Éppen belépünk a Lordok házába, amikor összefutunk Sarah-val és

Gunnerrel. Sarah óvatosan végigmér, én pedig azon tűnődöm, hogy
pletykálnak-e rólam és Mattről a házban, amíg távol vagyok.
– Merre jártatok? – tudakolja Sarah, és Blakelyre pillant. – Egész
hétvégén nem láttalak titeket.
– A lakásban voltunk – válaszolja Blake.
– Épp tegnap jártunk ott – pillant Sarah Gunnerre. – Már kezdtem
aggódni. A szobád kész káosz volt. Felborogatva minden. Olyan
volt, mintha valaki szétverte volna a lakást.
Blake elvörösödik, és ebben a pillanatban Matt fordul be a sarkon.
Feltűnő a fekete monokli, amit a legutóbbi találkozásunkkor szerzett
a térdemtől.
– Elmentünk a kunyhómba a hétvégére – válaszolom meg Sarah
korábbi kérdését, és le sem veszem a pillantásomat Mattről addig,
amíg eltűnik egy másik folyosón még azelőtt, hogy Blake
észrevenné.
– Elég sietősen távoztunk – tréfálkozik Blake.
– Nagyon örülök, hogy visszajöttetek – mosolyog rá Sarah.
– Igazából csak elhozunk pár cuccot, aztán visszamegyünk a
lakásba – közlöm velük.
– Ó – komorodik el Sarah. – Egész hétvégén üzengettem meg
hívogattalak, de nem reagáltál – mondja Blake-nek.
Blake összevonja a szemöldökét, én pedig Gunnerre pillantok.
Úgy tesz, mint aki nem hall semmit, és a hosszú lépcsőt kezdi
vizslatni.
– Hm – szólal meg Blake. – Az én telefonomra semmilyen jelzés
nem érkezett. Talán nem volt térerő. A nagy semmi közepén voltunk.
Megragadom Blake kezét, véget vetek a beszélgetésnek,
elhúzom, és végigviszem a folyosón a szobámig.
Miután becsukom az ajtót, odafordulok hozzá.
– Egy megbeszélésre kell mennem – közlöm.
Blake csak bámul rám, szép kék szemében még mindig harag
csillog a korábbiak miatt. Mióta az idevezető úton ráförmedtem,
egyszer sem szólt hozzám.
– Maradj itt. Ha végeztem, visszajövök. – Ezzel megfordulok, és
kilépek a szobából; a folyosón megpillantom Sarah-t és Gunnert.
– Sarah ott marad Blakelyvel, amíg dolgunk van – jelenti ki
Gunner.
Bólintok, és kinyitom a szobám ajtaját Sarah előtt, aki úgy lép be,
hogy rám sem néz. Kicsit túl hangosan csapom be mögötte az ajtót.
Gunner felnevet.
– Mi az, máris zűr van a mennyországban?
– Legyünk túl már ezen a megbeszélésen! – mondom ügyet sem
vetve rá, és elsietek mellette.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Gunnerrel kilépünk a liftből, és az alagsorba érkezünk meg. A

bunkert azután építették, hogy a szálloda a Lordok tulajdonába
került. Kész fegyverraktár van itt. Több pisztoly, töltény és fegyver,
mint amennyire valaha szükségünk lesz. Emellett itt tartjuk a
fontosabb megbeszéléseket is.
A falakat mindenhol matt feketére festették, a túlsó oldalon
fegyverek lógnak, jobbra különféle méretű és színű kések.
A terem közepén fekete asztal áll. Legalább ötvenen elférnek
mellette. Észreveszem, hogy csak a negyedévesek vannak jelen.
Lezöttyenek Prickett mellé, és figyelemre sem méltatom Mattet, aki
velem szemben ül. Gunner tőlem jobbra foglal helyet.
Lincoln lép a helyiségbe, és nem pazarolja az időt. Tapsol, és
azonnal belekezd a mondanivalójába.
– Azt hiszem, mostanra már mindenki látta a híradót, és tudja, mi
történt.
– Igen – mondjuk kórusban.
Lincoln helyet foglal az asztalfőn.
– Két önkéntest kérek egy küldetéshez. Többet nem mondhatok,
mint azt, hogy a munka igénybe vehet egy napot, de akár három
hetet is. Ez attól függ, hogy mennyi időbe telik elvégeznetek.
Már majdnem jelentkezem, amikor Matt szólal meg.
– Ryat és én elintézzük.
Gunner tágra nyílt szemmel bámul rám, míg Prickett megdörzsöli
az arcát.
 – Ryat? – pillant rám Lincoln, és hátradől a székében; a
válaszomat várja.
Nem mondhatok nemet. Ha megteszem, minden jelenlévő
számára bizonyossá válik, hogy valami gondom van Matt-tel.
– Jól hangzik, uram – mondom, de a kezem ökölbe szorul az
ölemben. A geciláda!
– Tökéletes. Távozhattok! – emelkedik fel Lincoln, majd kisiet.
Biztosan jelentkezni fog a küldetéssel kapcsolatos részletekkel.
– Ez most komoly? – csattan fel Prickett abban a pillanatban, hogy
kilépünk a teremből és beszállunk a liftbe. Szerencsére csak mi
ketten meg Gunner vagyunk a fülkében. A többiek hátramaradtak.
– Mit kellett volna mondanom? – mordulok fel.
– Nemet. Hogy nem vagy hajlandó együtt dolgozni vele.
Felhorkanok.
– Nyilván át akar vágni – folytatja Prickett.
– Hadd vágjon! – vonom meg a vállamat.
– Ryat…
– A faszomat se érdekli momentán Matt – csattanok fel Prickett
felé, majd Gunnerhez fordulok. – Szívességet kérek tőled.
– Már el is intéztem – bólint, mert tudja, mit akarok kérni.
– Kösz, cimbi. – A lift csilingel, és megáll a földszinten. Kiszállunk,
és Lincoln ott várakozik.
– Van egy perced? – szólít meg.
– Természetesen – vágom rá, ahogy Gunner és Prickett elindul a
folyosón, így kettesben maradunk. – Mi a helyzet?
– Biztosan vállalod? – tudakolja Lincoln.
– Kételkedik bennem? – vonom fel egyik szemöldökömet.
Lincoln felnevet.
 – Soha. – Majd elkomorodik, és az órájára pillant. – Csak annyit
tudok, hogy öt órád van. Úgyhogy ügyelj arra, hogy mielőtt elmész, a
barátnőd otthon legyen és mélyen aludjon az ágyában!

BLAKELY

– Minden rendben van? – tudakolja Sarah, ahogy Ryat ágyán ülünk.

– Igen.
– Miért érzem, hogy hazudsz nekem? – kacag fel halkan Sarah.
Felsóhajtok, és kihúzom a hajgumit a hajamból. A laza konty
amúgy is szétesőben volt.
– Gunner mond neked bármit is a Lordokról?
– Nem – rázza a fejét Sarah. – És ez részemről teljesen oké.
Bizonyos dolgokat jobb nem tudni.
– Én megőrülök ettől – vallom be. – Mi a francot csinálhatnak, ami
annyira titkos?
– Figyelj, Blakely… – fogja Sarah kezébe a kezemet.
– Bármi is jár a fejedben, engedd el. Oké? Amíg itt voltam, hallottam
pár dolgot, és hidd el, jobb, ha nem tudsz semmit!
– Miket hallottál? – tudakolom.
Sarah elengedi a kezemet, és egy hajtincset a füle mö­gé tűr.
– Ezek…
Az ajtó kinyílik, és Sarah felugrik; felpillantok, és látom, hogy Ryat
és Gunner lép a szobába.
– Szia, szivi! Gyere! – Gunner az ajtóban áll, kitárja, nyilván el
akarja távolítani mellőlem Sarah-t.
Bólintok, nagyon bosszant, hogy Sarah nem tudta elmondani, amit
akart, de azt hiszem, nem olyan vészes, hiszen csak reggelig kell
várnom.
Ryat belép a fürdőszobájába, én pedig felállok, és utána megyek.
Kinyitja a csapot, a mosdókagyló fölé hajol, vizet locsol az arcára.
– Ma este itt maradunk? – tudakolom.
– Nem – jön a kurta válasz, majd lekap egy törülközőt az
akasztóról, és szárazra dörgöli az arcát. – A lakásodra megyünk –
halad el mellettem, és visszamegy a szobámba.
– Meddig csináljuk még ezt? – kérdezem, ahogy a nyomában
vagyok.
– Ne, Blake! – csattan fel. – Most nem vagyok olyan hangulatban.
– Talán én meg nem vagyok olyan hangulatban, hogy elviseljem a
faszságaidat!
Ryat megfordul, keze a torkomra szorul, nekilök a falnak. Olyan
erővel, hogy a levegő kiszorul a tüdőmből. Arca az enyémhez
közelít, ajkunk majdnem összeér, zöld szeme résnyire szűkül,
szögletes állán rángani kezd egy izom.
El is felejtettem milyen ijesztő tud lenni. Olyan kedves volt
mostanában, szinte megértő. De erről eszembe jut, hogy ez az
egész csak egy egyezség, és semmit nem jelentek neki. Ahogy a
kocsiban is mondtam, csak azért vagyok itt, hogy felbosszanthassa
Mattet.
– Mondtam, hogy ezt most nem csinálom. És komolyan is
gondoltam. Úgyhogy, ha nem akarsz nagyon dühösnek látni,
javaslom, hogy állítsd le magad! – Halkan beszél, fojtottan, de a
keze remeg a torkomon, ami leleplezi valódi érzelmeit.
Eltűnődöm, hogy rám haragszik-e, vagy mással van baja.
Felszegem az államat, és összeszorítom a számat.
 – Értem.
Elengedi a nyakamat, és ellép tőlem.
– Menjünk!
Kilépünk az ajtón, és átnézek a folyosón, ahol Mattet pillantom
meg, épp kilép egy szobából. Találkozik a tekintetünk, rám
mosolyog. Ettől a mosolytól a tarkómon égnek merednek a pihék.
Matt kék szeme most Ryatre pillant, és észreveszem, hogy csúnya
monoklija van. Mi a fene történt vele? Ryat csinálta? Verekedtek?
Ezért olyan ideges Ryat? Matt mondott neki valamit rólam? Nem
mintha Matt tudná egyetlen titkomat is. Sosem volt alkalmam semmi
őrültséget csinálni vele.
– Nemsokára találkozunk – mondja Matt, és még mindig
mosolyogva bólint Ryat felé.
Ryat megragadja a kezemet, és végigrángat a folyosón.
Visszanézek a vállam fölött, és még látom, ahogy a platinaszőke
lány kilép Matt szobájából, visszahúzza Mattet, majd becsukja
maguk mögött az ajtót.
Amikor később belépünk a lakásomba, nagyon feszült vagyok.
Nem szeretem, ha nem tudom, mi a helyzet. Főleg, ha engem is
érint.
– Mire célzott Matt? – tudakolom Ryattől, ahogy belépünk a
hálószobába. – Miért találkozik veled hamarosan?
– Ne most! – sóhajt fel hangosan Ryat, és megvakarja a tarkóját.
– Ryat…
– Blake! – csattan fel Ryat, és haragos pillantásától földbe
gyökerezik a lábam. Felsóhajt, majd lassan elindul felém.
Meg se mozdulok. Odaér hozzám, beletúr a hajamba, és
megnyalja az ajkát.
 – Nem feküdnénk le? Hosszú volt a hétvége, és a mai nap még
hosszabb. Majd holnap megbeszéljük.
Kutatón nézek a szemébe, és gyűlölöm, hogy nem tudom
eldönteni, hazudik-e vagy sem. Mattet elég jól ismerem ahhoz, hogy
tudjam, hogy ki akar-e kerülni egy beszélgetést, vagy csak engem
kerül. Ryattel azonban nehezebb dolgom van.
Bólintok.
– Persze.
Ryat hozzám hajol, és gyengéden megcsókol.
– Hozok neked vizet – húzódik el, kimegy a konyhába, én pedig
leveszem a pólóját és a melegítőnadrágját, majd bebújok a hideg
ágyba.
Fáradt vagyok. Azt hittem, a kunyhóban elalszom, de az utána
következő eseményektől hirtelen nagyon éber lettem.
– Tessék – mondja Ryat, ahogy belép a szobába, kezében egy
pohár vízzel.
– Köszönöm – veszem el, és több, mint a felét kiiszom; nem is tűnt
fel, milyen szomjas vagyok.
Ryat elveszi a poharat, az éjjeliszekrényre helyezi, majd bebújik
mellém az ágyba.
– Jó éjszakát, Blake! – csókolja meg ismét a homlokomat, és
hátamat a mellkasának húzza.
Utolsó gondolatom az, hogy azt a beszélgetést biztos nem
folytatjuk le reggel.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
RYAT

Pár perc múlva hallom Blake halk horkolását. A gyógyszer gyorsan

hatott. Órák óta nem evett. A konyhában beledobtam egy altatót a
vizébe. Muszáj volt kiütnöm, hogy amikor elmegyek, ne tegyen föl
kérdéseket. Elegem van abból, hogy nem tudom megválaszolni őket.
Nemcsak azért, mert megesküdtem, hanem kurvára fogalmam sem
volt arról, hogy mi lesz a feladatom. Nem mertem a Lordok házában
hagyni, így kénytelen voltam visszahozni ide, és elintézni, hogy
mielőbb álomba merüljön.
Kibújok Blake mellől, de meg se mozdul. A bejárati ajtón Gunner
és Sarah lép be.
– Egy pillanat – szól oda Gunner a lánynak, aki bemegy a lakás
túlsó végében elhelyezkedő szobájába.
– Ki van ütve. Egész éjjel aludni fog – közlöm Gunnerrel.
Gunner bólint.
– Amint tudom, elmondom, mi a helyzet. – Gunner megsejtette,
hogy azt akarom, hogy ő és Sarah maradjanak Blake-kel, amíg távol
vagyok. Talán nem fogom tudni irányítani Blake-et, ahogy azt sem,
hogy hová megy. Annak ellenére, hogy Matt is távol lesz, nem
akarom, hogy Blake a Lordok házában maradjon, így muszáj volt
okot adnom arra, hogy távol tartsam. Az egyetlen használható
ötletem az volt, hogy Sarah mellette legyen.
– Persze. Csak légy óvatos! – pillant Gunner a csukott
hálószobaajtóra. – És ne aggódj Blake miatt! Ügyelni fogok rá, hogy
semmi ne történjen, amíg odavagy.
 A mobilom rezegni kezd a zsebemben – ismeretlen számról
érkezett üzenet.
Megnyitom, és látom, hogy a székesegyház címét küldték el. Szó
nélkül kilépek a szobából, és elindulok.

***

Harminc perc múlva belépek az erdő mélyén megbújó székesegyház

szárnyas ajtaján. Körülnézek, látom, hogy egyedül vagyok. De
örömöm nem sokáig tart, mert mögöttem megcsikordul az ajtó, és
Matt lép be.
– Olyan lesz, mint a régi szép időkben – vigyorog rám ez a
faszkalap, ahogy szembefordulok vele.
– Ez alkalommal próbálj meg nem kinyírni egy ártatlant! – szúrok
oda. Matt ahelyett, hogy megsértődne, felröhög.
Az ajtó kinyílik, mindketten szembefordulunk a három belépő
férfival. Fekete kámzsát viselnek, és fehér maszk rejti el arcukat.
Szívem hirtelen gyorsabban ver, az adrenalin szétárad az
ereimben. Elfelejtettem, mennyire hiányzott ez. Az akció.
A Lordoknál ezt imádom. Nem teszek úgy, mintha nem élvezném az
erőszakot. Imádom.
– Uraim – szólal meg a jobb szélső férfi.
Matt lép egyet feléjük.
Mindhárman fegyvert szegeznek ránk.
– Kezeket fel! – parancsolja meg az egyik.
Feltartom a kezemet, ahogy Matt is.
– Megfordulni! Hasra feküdni, kezeket a hátatok mögé! – követeli
a középső.
Azt teszem, amit mondanak, és magamban elmosolyodom.
Kezdődjék a játék!
 HUSZONHATODIK FEJEZET
RYAT

Felrántanak, és belöknek egy székbe; mindkét csuklómat a testem

mellett a szék lábaihoz kötözik. A bokámat szintén bilincs rögzíti a
szék két első lábához. Lerántják a csuklyát a fejemről, mély levegőt
veszek, pislogva nézek körül.
Valamiféle raktárban vagyunk. Gyorsan körülpillantok, és
konstatálom, hogy a föld alatt lehetünk. Se ablak, se ajtó. Csak egy
lift a hatalmas terem túlsó végében. Betonpadló és falak.
Próbálom kicsit ide-oda ringatni a széket, hogy lássam, mennyi
kellene ahhoz, hogy eltörjön, de semmi értelme. Azt a rohadt széket
bebetonozták a padlóba. Az előttem álló acélasztalról is lefogadom,
hogy szintén betonalapja van.
– Ez kissé túlzás – mondom, és kicsit megrántom a bilincseket, de
igaziak, keményen tartanak. Tudom, hogy Blake titkon szereti a
bilincset, bár fel nem foghatom, miért.
– Szükséges ez? – morogja Matt, aki a mellettem lévő széken
ugyanilyen helyzetben ül. Az ő láncai is megcsörrennek, ahogy
szabadulni próbál.
Miután megbilincseltek és csuklyát borítottak a fejünkre,
kirángattak a székesegyházból, és valamilyen járműbe raktak.
A rendőr, aki tőlem jobbra áll, csípőre teszi a kezét, hallgat. Még
egyszer körülnézek, rájövök, hogy az a három maszkos alak, aki
idehozott minket, köddé vált. Ők csak a fuvarozók voltak, semmi
több.
A lift csilingel, mindketten odakapjuk a fejünket; nyílik a liftajtó.
Gregory Mallory lép ki a fülkéből. Még sosem találkoztam vele.
Sokan szeretnék holtan látni ezt a könyörtelen, teljhatalmú
rohadékot. Az a szerencsétlen, aki megpróbálta megölni, jól
elcseszte a dolgot. Gondolom, ezért vagyunk itt. Gregory mögött két
férfi lépdel. Úgy néznek ki, mintha az FBI emberei lennének –
háromrészes fekete öltöny, napszemüveg, füles. Azonban egyik sem
hasonlít a tévében látott figurákra.
Gregory kihúzza az asztal túlsó végén álló, egyetlen széket, és
helyet foglal. Feltűnő, ahogy mozog. Kihúz egy fényképet Tom Ford
Windsor zakója zsebéből, lecsapja az asztalra, majd elénk
csúsztatja.
– Erik Bates. Tanuljátok meg a nevét, véssétek jól az eszetekbe! –
parancsolja.
Lepillantok a képre. A pasasnak hollófekete haja, fehér bőre van,
és egy kibaszott kínai csillag alakú tetoválást visel az arcán. Ez az
arc nem könnyen felejthető.
– Rendben – mondom.
– Ne játssz velem, kisfiam! – pattan fel Mallory a helyéről, a széke
hátraesik, és olyan erővel üt arcon, hogy ha nem betonozták volna le
a saját székemet, hanyatt estem volna.
Mély levegőt veszek, és haragosan pillantok rá.
– Azt mondtam, hogy rendben.
– A fejét akarom! – bök rá a fotóra egy ujjal. – A kibaszott tökét!
Darabokban akarom viszontlátni! – csap le ököllel az asztalra, amitől
az megremeg.
– Még valami? – tudakolja Matt gunyorosan.
Gregory Mattre vicsorog.
– Ha nem intézitek el, teszek róla, hogy életetek végéig egy
legfelsőbb biztonságú börtönben rohadjatok! – figyelmeztet.
Matt felnevet.
– Én szeretem az anált. És te, Ryat?
– Csak ha én vagyok az aktív fél – kontrázok, belemegyek Matt
játékába, bármi is az.
– Naná! – teszi hozzá Matt, majd Gregoryra pillant. – Biztos
találunk valakit, aki önként lesz a köcsögünk.
Gregory átnyúl az asztal fölött, megragadja Matt ingét, és
megpróbálja maga felé húzni, de Matt nem hajol előre. Amikor
Mallory rájön, hogy Mattet a székhez bilincselték, Matt arcát az
asztalba veri.
– A fejeteket veszem, ti kis pöcsök…
A rendőr megköszörüli a torkát, így Gregory elhallgat. Elengedi
Mattet, aki visszaesik a helyére. Matt nagyon lassan elfordítja a fejét,
majd előrehajol, és némi vért köp a betonpadlóra.
– Intézzétek el! – Ezzel Mallory megfordul és a lifthez siet, két
embere szorosan a nyomában.
A rendőr kiveszi a bilincs kulcsát a zsebéből, először
a csuklómat, majd a bokámat szabadítja ki. Felállok, kinyújtózom,
miközben Mattet is kiszabadítja.
– Ne örülj nagyon – szólal meg végre a rendőr, és hozzáteszi: –
mindjárt visszarakom.

BLAKELY

Felébredek, felnyögök, átfordulok a másik oldalamra. Min­den

porcikám fáj. A puncim duzzadt és sajog. Azt hi­szem, azért, mert
Ryat csapkodta. De basszus, olyan cso­dás érzés volt!
Felkapom a mobilomat, és látom, hogy kicsivel múlt reggel tíz óra.
Miután Ryat felébresztett a szobámban és elrabolt, még aludtam hét
és fél órát. Felkelek, kimegyek a fürdőszobába.
A tegnap esti szex után nem is fürödtem. Azon a ponton nem igazán
érdekelt.
Miután könnyítek magamon, és finom, meleg zuhanyt veszek,
kilépek a hálóból, és Ryat keresésére indulok.
– Hahó! – szólalok meg, végigmegyek egy hosszú folyosón.
Amikor belépek egy szobába, felkiáltok és átkarolom meztelen
testemet. Az a nappali.
Nagy belmagasság és óriási ablakok. A gondolattól, hogy valaki
megláthat, hátraugrok, hogy a folyosón rejtőzzek el. De ahogy
jobban körülnézek, látom, hogy kint az erdő vesz körül.
– Ryat? – szólítom, de csak a csend felel.
Visszamegyek a hálószobába, felkapom az ágy végéből a lepedőt,
és magam köré csavarom. Odalépek a mennyezetről lelógó,
sötétszürke függönyhöz, és elhúzom, így a padlótól
a mennyezetig érő ablak túloldalán még több erdő üdvözöl.
Csodálatos a táj. Két üvegajtó vezet egy hátsó verandára.
Megmarkolom a kilincset, de visszafogom magam, mert először
Ryatet kell megtalálnom.
Végigmegyek a folyosón, a csupasz falakat bámulom.
A bútorzat fekete bőr. Sehol egy szőnyeg, festmény vagy bármilyen
műtárgy. Ha nem tudnám, hogy Ryat a ház tulajdonosa, azt hinném,
senki nem lakik itt.
A konyha minden séf álma – rozsdamentes acél háztartási gépek,
három sütő, két hűtő, és egy nagy fagyasztó. A kamra akkora, mint a
saját hálószobám.
Elindulok felfelé a lépcsőn, de rájövök, hogy nincs nálam a
mobilom. Visszamegyek a hálóba, felkapom, és felhívom Ryatet.
– Halló? – veszi fel az első csörgés után.
– Merre vagy? – tudakolom, és úgy nézek körül a szobában,
mintha bármikor megjelenhetne.
– El kellett mennem Barringtonba. Nem akartalak felébreszteni.
Ó.
– Az milyen messze van innen?
– Fél órára. Pár óra múlva otthon vagyok.
– Oké. Akkor később. – Letesszük, kimegyek a konyhába, főzök
egy kávét. Szükségem lesz rá. Most azonnal vissza tudnék aludni.
Amint lefőtt a kávé, kinyitom a tolóajtót, kimegyek a hátsó
verandára, és leülök egy székbe. Körülnézve látom, hogy a veranda
a ház teljes hátulsó részét körülöleli. Lefogadom, hogy az elejét is.
Amikor balra pillantok, onnan, ahol ülök, rálátni egy kavicsos
kocsifeljáróra. Amikor megpillantom Ryat dzsipjét ott parkolni,
hevesebben kezd verni a szívem.
Ryat itt van.
Ezzel a kocsival hozott ide. Nem a saját kocsijával vagy az
enyémmel, mert hátra rakott be. Ezt a belső tér méretéből gondolom.
Hangosan zihálni kezdek, a telefonom pittyen – lepillantok, és
látom, hogy fotó érkezett.
Megnyitom, és a kép engem ábrázol egy másodperccel ezelőtt,
ahogy a verandán ülök a kávémmal. Ismeretlen számról jött,
valahonnan madártávlatból fotózták.
Leteszem a csészét az asztalra.
– Hahó! – kiáltok fel.
 Az egyetlen hang, amit hallok, a madarak trillázása.
A telefonom ismét pittyen, elolvasom az üzenetet.
Gyere, keress meg!
A telefont a csésze mellé helyezem, és lemegyek a lépcsőn.
Meztelen talpam alatt puha a fű. Végigmegyek az ösvényen, egyre
közelebb érek a fákhoz. Felnézek oda, ahonnan a képet
készíthették, de nem látok senkit.
– Hahó! – szólalok meg, és megfordulok, hogy megnézzem
magamnak a házat. – Ryat? Tudom, hogy itt vagy! – mosolyodok el,
mert hirtelen megértem, miért hozott el ide. Ezen a hétvégén
többször is valóra váltjuk a fantáziámat.
Valaki áll a hátsó verandán – fekete farmert és pólót visel, fehér
maszk rejti el arcát.
Szívem hevesebben kezd verni, ahogy egyet előrelép. Agyam azt
súgja, hogy Ryat az, de a bőröm bizseregni kezd, mert nem lehetek
teljesen biztos benne.
Második lépés, harmadik lépés. Lassan lépked lefelé. Amikor
bakancsa a fűhöz ér, megáll.
Nyakamon felágaskodnak az apró pihék, érzem, hogy néz.
Szorosabban markolom magamon a lepedőt, mert tudom, hogy
alatta meztelen vagyok, sebezhető. Mi lesz, ha valaki meglát
minket? A gondolattól összerándul a puncim.
Megteszi felém az első lépést, én pedig megfordulok, elfutok előle
a fák közé. Hátranézek a vállam fölött, és látom, hogy nincs sehol.
Megállok, szívem vadul ver, lihegek a rövid futástól. Elfordítom a
fejemet, érzem, hogy hajam az arcomba csap. Odanyúlok,
kisimítom, amikor valaki a hátam mögött belemarkol.
Felsikoltok, fejbőröm bizsereg. A férfi elkezd hátrafelé húzni, a
hajamhoz kapok, a lepedő a földre esik, teljesen meztelen leszek.
A férfi megáll, és a földre lök. Sikerül a hátamra gördülni, ő pedig
térdre esik, és rám nehezedik.
Keze a nyakamra szorul, és csak szorítja, nem kapok levegőt,
kiáltani sincs időm.
Kezem a puszta földet markolássza, csípőm a magasba lendül,
hátam ívbe feszül. Puncim lüktet, a férfi széttolja a lábamat.
Meztelen talpammal rúgkapálok, rúgom a földet és a kisebb
gallyakat, próbálok levegőhöz jutni. Arcom lüktet,
a vér dübörög a fülemben, de a puncim lucskos, és a mellbimbóm
keményen áll. Apró pöttyök kezdenek táncolni a szemem előtt,
látásom elhomályosul.
A férfi most elenged, én pedig köhögésben török ki, ahogy
remegve beszívom a levegőt. Lehúzza a sliccét, előveszi kemény
farkát. Megragadja a lábamat, közelebb húz, hátam csúszik az
egyenetlen talajon, ő pedig minden előjáték nélkül behatol.
Felkiáltok, de keze ismét a torkom köré szorul, amitől eláll a
lélegzetem.
Ott fekszem az erdő közepén, ő pedig kefél, úgy, hogy mindkét
keze a torkomra szorul. Az ágak és a kövek, amiken fekszem,
felkaristolják meztelen testemet. Elélvezek, de képtelen vagyok
egyetlen hangot is kiadni. A szemem előtt villódzó pöttyök egyre
nagyobbak lesznek, a fejem erősebben lüktet, és még mielőtt
fennakadna a szemem, a férfi állatias morgás kíséretében
megmerevedik, ahogy elélvez bennem.
Ahogy kihúzza a farkát, lecsukódik a szemem. Képtelen vagyok
kinyitni, nemhogy lélegezni, és közben érzem, ahogy a karjába vesz
és visszaviszi ernyedt testemet a házba; tudom, hogy most újra le
kell majd zuhanyoznom.

Felpattan a szemhéjam, és felülök az ágyamban. Párszor pislogok,

várom, hogy a szemem megszokja a sötét szobát.
A lakásomban vagyok. Lágy fény szűrődik be a fekete függöny alól,
amit Ryat helyezett el az ablakomon.
Fölkelek, kimegyek a fürdőszobába. Miután pisilek, megnyitom a
csapot, vizet locsolok az arcomra. Az álomtól, attól, amit a
kunyhóban műveltünk, a testem teljesen életre kelt.
Szombaton és majdnem egész vasárnap semmi mást nem
csináltunk, csak basztunk. Sőt, Ryat éjszaka kétszer is felébresztett.
Még soha életemben nem sajgott így a puncim. Biztos vagyok
benne, hogy valami húgyúti fertőzésem is van, mert fáj, amikor
pisilek. Persze ez azért is lehet, mert az erdő kellős közepén kefélt
meg. A gallyak, a göröngyök meg a kosz… talán nem volt a legjobb
ötlet.
Elzárom a vizet, megtörlöm az arcomat, és kilépek a fürdőből. Le
akarom kapcsolni a lámpát, de megtorpanok. Az erős fény
bevilágítja a szobámat, és megállapítom, hogy egyedül feküdtem az
ágyban.
Ez furcsa, de nem szokatlan. Ryat biztosan a nappaliban vagy a
konyhában van. Ez a srác sose alszik, az tuti. Addig kefél, amíg
beájulok, és amikor felébredek, ő már fent van.
Az ágyamhoz lépek, felemelek egy pólót, és felveszem, mielőtt
kilépnék a szobámból. Felsikoltok, amikor Gunnert pillantom meg a
konyhámban. A cicimhez kapok, kiment a fejemből, hogy felvettem
egy pólót.
– Mi a baj? – rohan ki a folyosóra Sarah.
 – Ráhoztam a frászt – jelenti ki Gunner mosolyogva. Élvezi a
helyzetet.
Helyeslőn felhorkanok.
– Nem számítottam rá. – Majd gyorsan körülnézek, összehúzom a
szemöldökömet, amikor nem látom sehol azt, akit keresek. – Hol van
Ryat? – tudakolom.
– Kapott egy feladatot – válaszolja Gunner.
Értetlenül nézek rá.
– Miféle feladatot?
– Nincs itt, és kész.
– Csak úgy elment? – kérdezem, mert próbálom felfogni, amit
mond. Ma kicsit nehezen fog az agyam.
Gunner bólint.
– Igen. Ha végzett, visszajön. – Ezzel elindul kifelé a konyhából.
– És mikor jön vissza?
Gunner vállat von.
– Nem tudom. De ne próbáld keresni. Nem fogja felvenni a
telefont.
Mi a szent szar? Fogta magát és elment? El sem köszönt? Semmi
„hé, majd jövök”? Semmi?
Berontok a konyhába, hogy igyak valamit, mert úgy érzem, vattát
köpök, amikor megpillantok a pulton egy gyógyszeres fiolát.
Fölemelem, elolvasom a címkéjét. Altató. Anyám is ezt szedi.
– Csak nem… – Hirtelen elhallgatok, amikor eszembe jut, hogy
este vizet hozott nekem. Mindig szokott, de most pohárban hozta.
Nem is tűnt fel. Túlságosan megbíztam benne.
– Gunner? – csattanok fel.
– Igen? – lép be Gunner a konyhába.
 Fölemelem a fiolát.
– Ryat tegnap este már tudta, hogy el kell utaznia emiatt a feladat
miatt?
Gunner rám néz, majd Sarah-ra, aki összefont karral áll, és
felvonja egyik szemöldökét. Gunner végigszánt a haján, láthatóan
zavarban van, hallgatása megválaszolja a kérdésemet.
– Francba is! – mordulok fel, és áthajítom a fiolát a szobán. Az a
falnak csapódik, a tabletták szétgurulnak. Rohadjon meg!
 HUSZONHETEDIK FEJEZET
RYAT

Belöknek egy székbe, kezemet megbilincselik a hátam mögött,

lábamon is láncok lógnak.
A rendőrnő lenéz rám, és elmosolyodik.
– Sok szerencsét, szépfiú! – nevet fel, majd kimegy.
Három órával ezelőtt hoztak ide. Ennyi ideig tartott, amíg
nyilvántartásba vettek, megmotoztak és új, narancssárga
kezeslábast kaptam. A Gregoryval zajlott megbeszélés után Mattet
és engem megbilincseltek, rendőrautóba ültettek, kitalált
bűncselekmények alapján hivatalosan is letartóztattak, és álnéven
nyilvántartásba vettek. Kiderült, hogy a célpontunk épp börtönben ül.
Ilyen a mi szerencsénk…
Az ajtó nyílik, Gregory lép be.
Pillantásom a jobb felső sarokba esik, látom, hogy a kamera
pirosan villogó fénye most nem világít; kikapcsolták. Gregory leül
velem szemben.
– Egy este kétszer is – szólalok meg, eltűnődöm, vajon miért
látom viszont ezt az embert. Nem mondott el a raktárban mindent,
amit kellett? Máskülönben miért nem rögtön itt beszélt velünk, miért
ott?
– Úgy hallom, te vagy a legjobb, Ryat – mondja Gregory és
előrehajol.
– A maga helyében nem hinnék el mindent, amit hallok – vágok
vissza.
Gregory felhorkan.
 – A legjobbak közül kerülnek ki a legszemtelenebbek.
– Mit akar? – térek a tárgyra.
– Szeretném, ha megértenéd a helyzetet.
Félrehajtott fejjel nézem, nyelvemet végigfuttatom a felső
fogsoromon.
– Annyit tudok, hogy bosszút akar állni azon a rohadékon, aki
megölte a fiát. – Nem is okolom érte. Az a rohadék, aki meg akarta
ölni Malloryt, helyette a hatéves kisfiát, Remyt ölte meg. El sem
tudom képzelni, mit érezhet most ez az ember. Én sosem bíznám
másra a bosszút. Magam végeznék a tettessel. Végig akarnám
nézni, ahogy kihuny a szemében az élet, ahogy a saját kezem által
belefullad a saját vérébe.
Mallory felpillant, ellenőrzi, hogy a kis piros fény valóban nem
villog, majd előrehajol.
– Kiadtam a parancsot, hogy végezzenek vele. De a rendőrök,
akik rátaláltak arra a rohadékra, letartóztatták és nyilvántartásba
vették.
Összevonom a szemöldökömet. Matt-tel és velem egyetlen
részletet sem közöltek, szóval ezt most miért mondja el? Főleg, hogy
Matt nincs is itt. Miután végeztek a nyilvántartásba vételünkkel, őt
egy másik helyiségben helyezték el.
– Azt gondolja, hogy a teljes rendőrség Bates zsebében van?
Mallory felsóhajt.
– Fasz se tudja, mit gondoljak.
– Miért mondja el nekem mindezt?
– Megtudtam, hogy Batest magánzárkában helyezték el.
– Miért tennék magánzárkába? – Ezeknek az embereknek a nagy
részét Gregory tette hűvösre. Akkor miért bújtatnák a fia gyilkosát? A
legtöbben dicsérnék Malloryt. Semmi értelme annak, hogy rejtegetik.
Főleg, ha Gregory parancsa ellenére letartóztatták, pedig végezniük
kellett volna vele. Kérdés nélkül. Egy halott ember nem tudja
megvédeni magát.
– Nem is tudom. Csak arra tudok gondolni, hogy tudják, hogy
beküldök majd valakit, aki megcsinálja a melót, amire ők nem voltak
képesek.
Ezt megértem, és bólintok.
– Rendben.
Mallory feláll, megkapta tőlem, amit akart.
– Amint megvan, elengednek titeket. Erre a szavamat adom.
Senki nem fogja tudni, hogy egyáltalán megtörtént. – Kimegy a
szobából, majd egy rendőr lép be, és segít felállnom.
Végigvezet a folyosón, kiérünk egy nagyobb, nyitott helyiségbe.
Van emelet is, középen kis pulttal. Valaki füttyent, odapillantok – egy
férfi dől neki a cellája rácsának. Csókot dob felém.
Ahogy a rendőr megállít, elvigyorodok. Kinyitja a rácsot, belépek,
a rendőr leveszi a bilincset, majd fordul a kulcs a zárban.
– Épp ideje volt.
Ahogy megfordulok, Mattet pillantom meg az emeletes ágy felső
részén. Leugrik. – Te hol jártál?
Nem törődök a kérdésével.
– Ez volt a terved? Hogy bezárjanak velem egy közös cellába? –
Nem tudott többet a küldetésről, mint én, de tetszik, hogy szívatom.
Matt vállat von.
– Ha itt vagy, akkor nem vagy ott.
Előrelépek.
– Oké, most nem dughatom meg Blake-et, de amint kikerülünk
innen, megteszem.
– Te rohadt…
Elkapom a fejét, és a bal oldali, fehér téglafalnak lököm. Azonnal
elered az orra vére, telefröcsköli a falat. Újra beleverem a fejét. És
újra.
Hallom, hogy az őrök kiabálnak odakint, a többi börtönlakó is
lármázni kezd. A földre lököm Mattet, és arcon rúgom, rugdosom,
dőlni kezd belőle a vér.
A cellaajtó kinyílik, valaki lebirkóz a földre, ismét megbilincselnek.
Amikor kivisznek, elvigyorodok – magánzárkába kerülök. Nem azért
vagyok itt, hogy papás-mamást játsszak Matt-tel. Hanem azért, hogy
teljesítsem a küldetésemet, és visszamehessek Blake-hez.

BLAKELY

Ryat három napja eltűnt. És én egyre dühösebb vagyok, ahogy

némaságban telnek a napok.
Ilyen lehet a ghosting? Senki nem szívódik fel csak úgy. De Ryat
mintha köddé vált volna. Mintha ez a szemétláda soha nem is
létezett volna. Képtelen vagyok figyelni az órákon. De nem azért,
mert hiányzik. Hanem mert kibaszottul mérges vagyok.
A nap minden pillanatát azzal töltöm, hogy elképzelem, miket
fogok mondani neki, ha valaha is viszontlátom.
De azt nem teszi zsebre!
– Helló! – lép be hozzám Sarah.
Felpillantok az ágyamról. Egy dokumentumfilmet nézek,
sorozatgyilkosokról. Ötleteket ad, hogy miket műveljek Ryattel
álmában, ha egyáltalán még visszatér.
– Szia. – Nem sokat beszélgettem mostanában Sarah-val. Gunner
meg ő itt vannak, de nem sűrűn látom őket. Túlságosan lefoglalja
őket, hogy nagyrészt Sarah szobájában dugnak. Onnan tudom, hogy
hallom őket.
– Elmegyünk vacsorázni. Van kedved velünk jönni?
– tudakolja Sarah.
– Nem, kösz. – Nincs kedvem bármit is enni.
Sarah felsóhajt.
– Gunner azt mondja, ez összefügg azzal, hogy ők Lordok.
– Vettem – fordulok el Sarah-tól, és a tévét kezdem bámulni.
– Blakely…
– Nem akarok bunkó lenni, de szeretnék egyedül lenni – vágok a
szavába.
Sarah bólint, megfordul, és becsukja maga mögött az ajtót.
Bevackolom magam az ágyba, és felkapom a mellettem heverő
telefont. Kikeresem Ryat nevét, ujjam ott köröz a szám fölött.
Legszívesebben azt írnám neki, hogy „rohadj meg”, vagy azt, hogy
„légyszi, hívj fel”.
És amilyen hülye vagyok, megnyomom a Hívás gombot.
– Itt Ryat üzenetrögzítője… – Amint meghallom a szöveget,
bontom a hívást, és hangos kiáltással áthajítom a készüléket a
szobán. Ryat láthatóan nem akarja, hogy bárki is elérje a külvilágból,
beleértve engem is.
A hasamra fekszem, a párnába fúrom a fejemet, és felüvöltök,
olyan hangosan, ahogy csak tudok. Utálom, ha levegőnek néznek.
Ezt utálom a legjobban, és Matt pontosan ezt csinálta, amikor
föltettem neki egy olyan kérdést, amit nem akart megválaszolni.
 HUSZONNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Nekem soha nem volt fontos igazán senki, ezért nem izgat, hogy
magánzárkában vagyok, amit hivatalosan adminisztratív elzárásnak
neveznek. Egyvalami izgat: hogy távol vagyok Blake-től.
Még hazudni is képtelen vagyok magamnak. Megszoktam, hogy
állandóan a közelemben van. És a szex… basszus, vágyom az
illata, az érintése, és édes, kibaszott teste után!
Napi huszonnégy órából huszonhármat egy hatszor
kilencméteres, ablaktalan betonkockában töltök. Az ajtón még rács
sincsen – acélból van, rajta egy rés, amin becsúsztatják a kaját.
Életemben ez az egyetlen eset, amikor azt kívánom, bárcsak
nagyobb lenne az alvásigényem – legalább az éjszakát át tudnám
aludni. De nem, az éjszaka nagy részében ébren vagyok.
Állítólag ha egy férfi ehhez hasonló helyzetben találja magát,
fejben elkezd regényt írni. Vagy számtanpéldákat old meg, vagy
dalolgat magában, hogy elterelje a figyelmét, és könnyebben menjen
az idő. Azok, akiket hosszabb ideig tartanak bent így, hallucinálni
kezdenek.
Én? Minden nap minden egyes másodpercét azzal töltöm, hogy
felidézem a hétvégémet a kunyhóban Blake-kel.
– Smith!
Felülök, és látom, hogy nyílik az ajtó. A Henry néven ismert őr lép
be. Öklén bilincs lóg.
– Itt az ideje zuhanyozni – vigyorog rám.
BLAKELY
Az ágyban fekszem, olyan érzés, mintha mostanában mindig ezt
csinálnám. Ha nem órán vagyok, itthon fekszem, és egyedül
tévézek. Gunner és Sarah ma este egy partin van a Lordok
házában. Sarah engem is hívott, de kösz, nem. Inkább egyedül
berúgok az ágyamban, egy szál pólóban. Nem akarom kisminkelni
magamat és úgy tenni, mintha kedvelném az embereket.
Ryat elérte, hogy mindenkit meggyűlöljek. Hat napja, hogy elment.
És még mindig semmi kontaktus.
De mindegy, azt mondogatom magamnak, hogy már túlvagyok
rajta. Végül biztos elkezdek majd hinni benne.
Meghallok a szobámon kívülről egy hangot, és lenémítom a tévét.
– Sarah? – kiáltok ki.
Gyorsan a mobilomra pillantok, látom, hogy még éjfél sincs. Kizárt,
hogy már megjöttek. Vállat vonva újra felhangosítom a tévét, amikor
nyílik az ajtó.
Abba a smaragdzöld szempárba bámulok, amit lassan egy hete
nem láttam. Ryat ott áll, ugyanabban a ruhában, amiben akkor este
volt. A szeme fölött vágás éktelenkedik, rajta rászáradt vér. Ajka
felszakadt, ujjpercei véresek.
Résnyire összehúzott szemmel méregetem, szívem hevesen kezd
verni. Gyűlölöm, hogy ilyen fontos nekem az, hogy hogy néz ki.
Látva, hogy verekedett, egymillió kérdést akarok feltenni, de biztos
vagyok benne, hogy egyetlen egyre sem fog válaszolni.
Belép a szobámba, és becsukja maga mögött az ajtót.
– Lezuhanyozom – jelenti be, és belép a fürdőszobámba.
– Mi a… – Váratlanul elhallgatok, felugrok az ágyból, berontok a
fürdőbe.
Ryat nekidől a zuhany falának, és megnyitja a vizet.
 – Takarodj a lakásomból! – vetem oda.
Ahelyett, hogy végrehajtaná, amit mondok, felnyúl, lehúzza a
pólóját, így láthatóvá válik a mellkasa. Pillantásom a bordái fölötti
zúzódásra esik. Mintha beletérdeltek volna egy kibaszott
bakanccsal. Jézusom, mi a faszt csinált?
Hátat fordít nekem, kigombolja a farmerjét, és a bokszeralsójával
együtt letolja. A lábán és a hátán újabb zúzódások. Idegesen nagyot
nyelek, lépek egyet felé, azonban ismét kinyitja a zuhanyzó ajtaját,
és belép.
Beáll a vízsugár alá, megtámaszkodik a falon, és lehajtja a fejét.
Figyelem, ahogy a hasa emelkedik és süllyed, mélyen beszívja a
levegőt, a bordái még inkább kiemelkednek. Láthatóan fájdalmai
vannak.
Meghozok egy döntést, amit később valószínűleg bánni fogok:
leveszem a pólómat és a bugyimat, és belépek mellé.
Kezemet a hátára helyezem, megmerevedik az érintésemtől.
– Jól vagy? – tudakolom halkan. Tudom, buta kérdés, de muszáj,
hogy jelezze, jól van.
Azonban Ryat szembefordul velem, és egyszerűen rám zuhan.
Elkapom, de a térde felmondja a szolgálatot, és én nem vagyok elég
erős, hogy megtartsam. A zuhanyzó padlójára esek vele együtt, Ryat
fejét a falnak dönti, és lehunyja a szemét.
– Olyan fáradt vagyok! – mormolja.
A zuhanyrózsából ömlik ránk a víz, ezért szaporán pislogni
kezdek.
– Mi történt veled? – kérdezem, és kisöpröm vizes hajamat az
arcomból, úgy fordítom, hogy ne érje közvetlenül a víz.
Feje jobb oldalra csuklik, kinyitja nehéz szemhéját, és a
szemembe néz.
– Semmi baj. Csak aludnom kell egy kicsit.
A hazugság hallatán a fogamat csikorgatom. Láthatóan a szart is
kiverték belőle. Majdnem egy hétig volt távol. Aludt egyáltalán
ezalatt?
– Ryat…?
– Jól vagyok, Blake – paskolja meg a combomat. – Csak
szeretnék lezuhanyozni, és lefeküdni.
Hangosan kifújom a levegőt, és bólintok.
– Oké.
 HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Valami kemény éri a hátamat, amitől minden levegő kiszorul a

tüdőmből. Térdre löknek, arcomat a zuhanyzó nedves padlójára
nyomják. Belebámulok egy halott, barna szempárba.
A kínai csillagtetoválást nézem az arcát.
Erik Bates.
Megvagy.
Megöltem a rohadékot! Több nap kellett hozzá a magánzárkában,
de csak egyetlen alkalomra volt szükségem, amit meg is ragadtam.
Nem vagyok ostoba. Ezt valaki megrendezte, és tett arról, hogy
ugyanakkor legyek itt, amikor Bates is. Még csak levetkőzni sem volt
időm. Abban a pillanatban, hogy megláttam, már mozdultam is.
Talpra rántanak, kirángatnak a zuhanyzóból, végig a folyosón. A
derekamról leoldják a láncot, de a kezem továbbra is bilincs fogja
össze. Nyílik az ajtó, és belöknek a cellámba. Az ajtó bezárul
mögöttem, fordul a kulcs a zárban. Ahogy felnézek, egy ismeretlen
férfit pillantok meg az
ágyamon.
Felvont szemöldökkel teszem fel a kérdést.
– Mióta jelölnek ki szobatársat magánzárkába?
A férfi a párnám alá nyúl, kivesz egy rövid kést, ami korábban nem
volt ott.
– Csodálatos, mit meg nem engednek nekünk akkor, amikor azt
akarják, hogy elintézzünk valamit.
Feltűnt, hogy az őrök úgy löktek be ide, hogy még mindig
bilincsben vagyok. Ez csapda. Akárcsak az, aminek segítségével
megöltem azt a rohadékot.
– Ki küldött? – tudakolom. Biztosan nem Gregory. Megtettem,
amire jelentkeztem. Ha Gregory beköp, kivégzik.
A pasas elvigyorodik, kilátszik ronda, barna fogsora.
Jó ideje van a sitten. Valószínűleg életfogytos.
– Mondjuk, hogy egy barát szeretne üzenni neked.
– Barát?
A férfi felemelkedik, én pedig hátralépek, de ebben a
betondobozban nem sok mozgásterem van.
– Nem tudom, mit műveltél, de a barátod azt akarja, hogy
szenvedj.
Az a szemét Matt! Biztos róla van szó! Összevertem, és
otthagytam a cellánkban. Nyilván összebarátkozott a többiekkel, míg
én egyedül voltam itt. Jól tette. Ajkam mosolyra húzódik, sőt,
vigyorogva vallom be:
– Megkúrtam a csaját.
A pasas halkan felnevet.
– Ja, ez kábé stimmel. – Felemeli a kést, és végignéz rajta.
Amilyen elszíneződött a pengéje, biztos vagyok benne, hogy ha
megvág vele, muszáj lesz tetanuszoltást kapnom. Nyilván nem én
vagyok az első, akin használni fogják. – Megérte a puncika? – néz a
szemembe a pasas.
– Abszolút!
A férfi rám támad, nekilök az acélajtónak. Leengedi a kést az
oldalamhoz, sikerül kikerülnöm, de szabad keze találkozik a
bordáimmal, amitől eláll a lélegzetem. Hátralép, én pedig kétrét
görnyedek.
 – Talán nekem is ki kéne próbálnom a csajt – röhög fel, miközben
köhögésben török ki. – Azt mondta, ha végeztem veled,
megkóstolhatom. – Haragosan pillantok fel rá. – Barna hajú? Kék
szemű? A nevét nem értettem. Amúgy is, mindegy. Az én ribancom
lesz…
Összegörnyedt vállal nekirontok, vállam a hasfalának ütközik,
nekilököm a szemben lévő falnak. A kis tér miatt nem túl nagy a
lendületem, de ennyire vagyok képes. A kés csattanva esik a földre,
elkezdem csépelni a pasast, de így, bilincsben elég nehéz mozogni.
Muszáj lesz valahogy levinnem a földre.
Öklével a mellkasomba csap, elgyengül a térdem, a földre
zuhanok. Próbálok újra felállni, de hallom, ahogy felnevet, miközben
fölém magasodik.
– Azt mondja, a csajnak frankó a cickója is.
Megpillantom magam mellett a kést. Felkapom, és beleszúrom a
lábfejébe.
– Így van.
A pasas hátravetett fejjel felüvölt, én felállok, és gyomron rúgom.
Kétrét görnyed, ekkor a földre lököm. Arccal lefelé. Rálépek a
hátára, bilincses kezemet a nyaka köré hurkolom, hátrahúzom, így
elvágom a levegő útját.
A dulakodás közben kiadott gurgulázó hangjai betöltik a cellát. De
nem engedem el. Addig nem, amíg a rohadék meg nem döglik, mert
biztos vagyok benne, hogy senkit nem engedek Blake közelébe. Ő
az enyém. Ezt majd Matt számára is újra egyértelművé teszem.
A férfi teste elernyed, hamarosan a földre zuhan. Még mindig
küzdök, a bilincs a bőrömbe vág, amikor hallom, hogy résnyire
kinyílik az ajtó.
 Felpillantok, és látom, hogy Gregory lép a cellámba.
– Mi a fasz? – szólal meg tágra nyílt szemmel, ahogy észreveszi a
fickót, akin ülök.
– Halott? – nyögöm ki nagy nehezen.
Gregory letérdel, kezét a férfi nyakára nyomja.
– Igen – válaszolja.
Elengedem a pasast, lerázom magamról, majd hosszan
felsóhajtok.
– Ki a következő? – tudakolom tréfásan, de Mallory nem nevet.
Majd elnehezülő szemhéjam lecsukódik.
Ahogy felébredek, egy teljes másodperc is eltelik, mire képes vagyok
a mellettem alvó Blakelyre összpontosítani. Végigsimítok sötét
haján, mely szétterül a párnán.
Az a rohadék Matt megpróbált megölni, amíg szétválasztottak
minket. Ezt nem lehet büntetés nélkül megúszni. Vannak dolgok,
amik fölött szemet hunyhatok, de ez nem az. Matt ezért drágán
megfizet. És pontosan tudom, hogy mi a legjobb bosszú. Itt fekszik
mellettem.
Lehúzom róla a takarót, látom, hogy meztelen. Amikor hazaértem,
annyira meg akartam baszni, de a testem egyszerűen nem
engedelmeskedett. Lezuhanyozni is alig tudtam, nemhogy dominálni
Blake-et, de most már jobban vagyok. Feltöltődtem. A szobába
beszűrődő fény azt jelzi, hogy kora reggel van. Emellett vasárnap,
ami azt jelenti, hogy az egész napot vele tölthetem.
Végigsimítom a hátát, tenyerem rásimul kerek fenekére, és
röviden rácsapok. Blake megmozdul, felnyög.
Közelebb húzódom hozzá, kezem a lába közé csúszik, a
puncijára. A hátára gördülne, de szabad kezemmel lenyomom, hogy
hason feküdjön.
– Ryat? – suttogja.
Ajkamat a hátára nyomom, gyengéden csókolgatom puha bőrét,
míg a másik kezemmel benyúlok puncija redői közé. Benyomom
egyik ujjamat, érzem, hogy még közel sem tart ott, ahol akarom.
Végigcsókolom a bőrét egészen a nyakáig, ahol beleharapok,
amitől megborzong.
– Ryat? – szólal meg, most sokkal éberebben.
– Ébresztő, kicsikém! – suttogom, és ismét benyomom az ujjamat.
– Tessék? – Át akar fordulni, de most teljesen lenyomom a hasára.
– Ryat! – csattan fel, amitől elmosolyodom. – Olyan dühös vagyok
rád!
– Jó – húzom el a kezemet a két lába közül, majd beülök közéjük,
a térdemmel széttolom.
Blake felkönyököl, én megragadom mindkét kezét és egy kézzel a
háta mögé húzom. Másik kezemmel rácsapok a fenekére, míg arcát
a párnába temeti.
– Baszd meg, Ryat! – sziszegi, és teste küzd alattam.
Felnevetek.
– Azt is fogom tenni. – Kezem ismét a lába közé csúszik, és
mosolyogva érzem, hogy már nedvesebb. – Hiányoztam.
– Utállak! – morogja.
– Azt még kibírom – nyomom bele a második ujjamat, és teste
előre-hátra ring, ahogy valami morgáshoz és nyöszörgéshez
hasonlító hang tör fel belőle. – Ez az, Blake! Lovagold meg a
kezemet, ügyes kis ribanc vagy! Mutasd meg, mennyire akarod,
hogy megbasszanak!
Blake háta még élesebb ívbe feszül szavaim hallatán, a puncija
még nedvesebb lesz. Ha eszembe jut a cellámban ülő pasas,
bedühödök. A tény, hogy Matt felkínálta neki Blake-et cserébe azért,
hogy megszabaduljon tőlem, iszonyúan feldühít. Hány embert fog
még rám küldeni, hogy Blake közelébe kerüljön?
Hogy valaki más megbaszhassa azt, ami az enyém. Az én farkam
az egyetlen, ami ott járt. És ez így is fog maradni.
Kihúzom az ujjaimat, és Blake az ágynak dől. Megragadom a
farkamat, benyomom, nem akarok tovább játszadozni. Baszni
akarok.
– Ez a pina az enyém – jelentem ki.
– Igen – helyesel nyögdécselve Blake. – A tiéd.
Kihúzom és újra benyomom, amitől felkiált.
– Ezt ne feledd, Blake – ismétlem meg a mozdulatot.
– Sose felejtsd el, kinek vagy a tulajdona!
– Soha! – kiáltja Blake.
Szerencsére elég időm van az eszébe vésni, ha netán elfelejtené.
***

A konyhában állok, joghurtot eszem egy szál törülközőben.

– Jövő hétvégén ünnepségünk van – mondom olyan hangosan,
hogy Blakely is hallja a szobájából.
Kidugja a fejét a nyitott ajtón. Látom, hogy még mindig dühös rám,
de kíváncsi is.
– Ünnepség? Még egy? – vonja fel egyik szemöldökét.
– A székesegyházban?
– Nem – ingatom a fejemet. – Ezt a Lordok házában tartják.
Blake kilép a szobájából, megigazítja a hóna alatt a törülközőt, így
gyors pillantást vethetek a mellére. Egy órával ezelőtt ráélveztem,
majd harmadszorra is lezuhanyoztunk azóta, hogy tegnap este
hazaértem.
– Milyen ünnepség lesz?
– Olyan, ahol el tudok dicsekedni veled – mondom az igazságnak
megfelelően.
Blake idegesen az ajkába harap, lepillant meztelen lábára.
– Kell majd… valamit csinálnom?
Szexuális értelemben kérdezi.
– Csak legyél az enyém – mondom egyszerűen.
Bólint, majd megfordul, és visszamegy a szobájába.
Még egy falatot eszem a joghurtból, de meghallom, hogy a lakása
bejárati ajtajában fordul a kulcs, majd másodpercek múlva kinyílik.
Arra számítok, hogy Sarah vagy Gunner az, de egy platinaszőke nő
lép be. Zöld szeme azonnal rám tapad. A törülközőre, mely
alacsonyan ül a csípőmön, és nem sok mindent bíz a képzeletre.
Lassan felfelé vándorol a V-vonalon, megáll a hasizmomon, felkúszik
a mellkasomra. Mikor a szemembe néz, résnyire húzza a szemét,
úgy, mintha én lennék az, aki rossz helyre tévedt.
– Ki a fasz vagy te? – tudakolja.
Újabb kanál joghurtot lapátolok a számba.
– Te ki a fasz vagy? – kérdezem, bár már tudom.
– Mit vegyek fel a… – Blake elhallgat, ahogy kilép a szobájából.
Szeme tágra nyílik. – Anya? – sikolt fel. – Mit keresel te itt?
– Blakely – sziszegi a nő, ahogy a lányára pillant. Tekintete
megpihen a nyakát és a karját tarkító harapásokon és foltokon. Majd
a lábára siklik. Mindenütt otthagytam a nyomomat az én kis
tulajdonomon.
Blakely rám néz, tátott szájjal bámul, még mindig tágra nyílt
szemmel. Végzek a joghurttal, majd a szemétbe hajítom. Elsietek az
anyja mellett, és odalépek Blake-hez. Tenyerembe fogom az arcát,
lehajolok, és gyengéden homlokon csókolom.
– Ne maradj sokáig. – Majd belépek a hálószobába, és becsapom
magam mögött az ajtót.

BLAKELY

– Anya! – kiáltok fel. – Mit keresel te itt? – tudakolom pislogva. A

tény, hogy Ryat homlokon csókolt, kizökkentett álmodozásomból.
– Úgy fest, épp időben értem ide – csattan fel anyám csípőre tett
kézzel. – Ki a franc volt ez, és mit művelsz vele?
Égnek emelem a tekintetemet.
– Ahhoz semmi közöd, és…
Anyám durva nevetése megakasztja szavaimat.
– Ezt a lakást és az egyetemet én fizetem, ifjú hölgy! Mindenhez
van közöm, amit csinálsz. És jó ideje próbállak elérni telefonon.
Ezért nem vetted fel? Mert ezzel a fiúval voltál?
Összevonom a szemöldököm.
– Egyetlen hívás sem jött a telómra.
– Na persze, hogyne! – horkan fel anyám. – És hol a francban van
Matt? – Sötétzöld szeme úgy pásztázza
a lakást, mintha elrejtettem volna valahol Mattet. Mintha
kúróbajnokságot rendeztem volna Ryattel és Matt-tel.
Kezem ökölbe szorul.
– Matt meg én már nem vagyunk együtt. Megmondtam neked,
hogy dobtam. Megcsalt – emelem fel a hangomat.
 – Én pedig megmondtam neked, hogy attól még feleségül mész
hozzá! – csattan fel anyám.
Égnek emelem a kezemet.
– Tudod mit? Én ezt nem csinálom! – Miután Ryat eltűnt, majd
visszajött, olyan volt, mint akit félholtra vertek, és úgy tett, mintha mi
sem történt volna. Annak ellenére, hogy felébresztett és egész
délelőtt dugtunk, még mindig dühös vagyok. Ryatre, anyámra,
magamra, hogy hagytam, hogy ez az egész így történjen. – Nem
kényszeríthetsz arra, hogy vele legyek! Nem! – Csak a diplomáig kell
kibírnom. Utána megszökök. Addig elég pénzt teszek félre ahhoz,
hogy eltűnjek, úgy, hogy ne sejtsenek semmit. Minden nap
félreteszek egy kis pénzt, így nem kell majd a bankkártyámat
használnom, nem hagyok magam után semmi nyomot.
– Miért? Azt hiszed, ez a srác jobb, mint Matt? – kérdi anyám, és a
csukott hálószobaajtómra mutat. – Nem szeret téged.
Szavai hallatán összerezzenek. Annak ellenére, hogy tudom, hogy
igaza van, utálom, hogy úgy viselkedik, mintha engem nem
szerethetne senki. Úgy beszél, mintha Matt lenne a legjobb
lehetőségem, és ezt el kéne fogadnom.
– Ne aggódj, anya, nem fogom hazahozni karácsonyra. Ez csak
szex.
Anyám pofon üt, én pedig levegő után kapkodok a döbbenettől.
– Te hálátlan kis kurva…
Hallom, hogy nyílik mögöttem a hálószobaajtó, és anyám hátralép,
amikor Ryat kiront a szobából. Keze anyám torka köré fonódik, háttal
a falnak löki.
– Soha többé ne nyúljon hozzá! – Majd elrántja a faltól, és ismét
nekilöki, így a Sarah-t és engem ábrázoló kép leesik a szögről, és
összetörik, üvegszilánkok lepik el a padlót. Ryat egészen közel hajol
anyámhoz. – Megértette? – tudakolja.
Anyám igyekszik bólintani, és tágra nyílt szemmel Ryat alkarját
markolássza. Nem kap levegőt.
– Blake nem fogja felvenni, ha maga hívja, és az üzeneteire sem
fog válaszolni. Úgyhogy ne is próbálja elérni!
– Elengedi. – Most pedig takarodjon a picsába! – parancsolja meg,
miközben anyám a nyakát dörzsölgeti.
– Nem vagyok köteles…
Ryat belemarkol anyám hajába, aki felsikít, miközben
végigráncigálják a folyosón, az ajtó felé. Kinyitja, és kilöki az
előcsarnokba.
– Te szemét kis…
– Ne merjen visszajönni! – Majd becsapja az ajtót anyám orra
előtt, és el is fordítja a kulcsot. – Ma lecseréltetem a zárat.
Földbe gyökerezett lábbal állok, kezemet lüktető arcomhoz
nyomom, szemem ég a könnyektől.
– Jól vagy? – tudakolja Ryat, ahogy tenyerébe fogja az arcomat,
kényszerítve, hogy felnézzek rá.
– Igen – füllentek. Szégyenkezem, és kínosan érzem magam attól,
amit anyám tett. Még soha nem ütött meg. Jó lenne tudni, miért vált
Matt a rögeszméjévé.
– Biztos? – tudakolja Ryat, és smaragdzöld szeme kutatón mélyed
az enyémbe, majd pirosló arcomra pillant.
Bólintok, elkapom a tekintetemet, és azt suttogom:
– Köszönöm.
Ryat odalép hozzám, ismét gyengéden kényszerít, hogy felnézzek
rá. A szememben gyülekező könnyek miatt nem vagyok teljesen
biztos benne, de mintha aggodalmat látnék az arcán.
– Nincs szükséged anyádra, Blake. Így nem, hogy itt vagyok
neked én – hajol előre, homlokon csókol, és maga után húz a
hálóba, hogy nekilássunk a negyedik menetnek.
Nem szívesen gondolok bele, de egyértelmű hogy Ryat épp
időben jött vissza.

***

Hétfőn reggel épp a folyosón bandukolok Sarah-val, amikor

megkérdezem:
– Üzentél mostanában nekem?
Sarah összevonja a szemöldökét.
– A múlt hétvége óta nem. Miért?
Egyetlen üzenet sem jött tőle, bár ott volt a lakásomon. A szombat
estét kivéve. Miután elmentek a Lordok házában tartott buliba,
Gunnerrel nem jöttek haza. Valami azt súgja, Gunner tudta, hogy
Ryat visszajött, és békén akart hagyni minket.
– Anyám tegnap reggel megjelent a lakásunkon…
– Hogy micsoda? – visít fel Sarah. – És mit akart?
– Épp ez az. Azt mondta, csomószor hívott meg üzent is, de nem
jött semmi értesítés. És te is mondtad, hogy amikor Ryattel a
kunyhóban voltunk, küldtél nekem üzenetet és nem válaszoltam.
Sarah bólint.
– Egy rakás üzenetet küldtem, és semmi.
Próbálom máshogy tartani a könyveket.
– Ez fura… nem?
 Sarah vállat von.
– Szerintem inkább áldás. Mármint nem az, hogy nem tudtalak
elérni, de az igen, hogy anyukád sem ért utol.
– De nem kellett volna megkapnom az üzeneteidet, miután
helyreállt a térerő? – tudakolom, hangosan gondolkodva.
– Talán. De szerintem ez attól függ, hogy meddig nem voltál
elérhető. Egész hétvégén távol voltál.
– De… de mégis volt térerő. – Amíg ott voltam, beszéltem Ryattel
telefonon. Felhívtam, aztán megjött az üzenete. Lehet, hogy a
telefonom lemerült, amikor éjszakára bedugtam? Nem emlékszem.
Amikor Ryattel vagyok, minden figyelmemet neki kell szentelnem. –
Felhívnál most?
– kérem meg Sarah-t.
– Persze. – Mindketten megállunk, Sarah előhalássza a mobilját a
hátsó zsebéből. Rámegy az előzményekre, és megnyomja a
számomat. A telefonom azonnal kicsöng.
– Hm. – Kinyomom a hívást.
– Látod? Ahogy mondtam. Áldás, hogy anyád nem tud elérni –
tréfálkozik Sarah.
– Lehet – teszem hozzá szkeptikusan. Azért ez fura.
– És, mit mondott még? – folytatja Sarah.
– Sok mindent. Ránk nyitott, Ryattel nem sokkal azelőtt jöttünk ki a
zuhany alól.
Sarah hátravetett fejjel felkacag.
– Hát ez zseniális! Bár láttam volna! És, mit mondott?
– Totál bepöccent rám. Azzal jött, hogy úgyis Matthez megyek
feleségül, és… – Elhallgatok, nem akarom elmondani, hogy anyám
felpofozott. Így is elég kínos, hogy Ryat látta.
 – Egek, micsoda egy büdös ribanc! – sóhajt fel Sarah.
Szembefordul velem, és kedvesen elmosolyodik. – Örülök, hogy ott
van neked Ryat. Bárhogy is, sokkal jobban bánik veled, mint az a
pöcsfej. Hiszen – folytatja Sarah – a fogadalmi ünnepség óta szinte
nem is hagyott magadra. Kivéve, amikor a Lordokhoz kellett mennie.
Emellett pontosan tudod, hogy nem csal meg, és ez már így is több,
mint amennyire Matt valaha képes volt.
Sarah nem téved azzal kapcsolatosan, hogy Ryat nem néz
levegőnek, mint Matt régebben, de ez nem jelenti azt, hogy Ryat
nem kefél más csajokkal is, nem? Egyáltalán nevezhető ez
megcsalásnak? Hiszen ez nem valódi párkapcsolat. Inkább amolyan
egyezség. Én az övé vagyok, ő pedig… az enyém? Ekkor eszembe
jut még valami. Mi van, ha a Lordok a küldetés miatt valaki mással
hozzák össze? Minden egyes másodpercet velem töltött, így nem
lenne nagy mellényúlás azt gondolni, hogy a Lordok parancsára
Ryat ezt mással is megtette, nem?
A féltékenység végigkúszik a hátamon, forrni kezd a vérem. Annak
ellenére, hogy nincs jogom kijelenteni, hogy Ryat az enyém, a
gondolat, hogy más nőhöz ér, még mindig iszonyú haragot gerjeszt
bennem. Keserű lesz a szám, így nagyot nyelek.
– Te meg Gunner hogy vagytok? – tudakolom, és témát váltok.
Próbálom azt ismételgetni magamnak, hogy ez nem számít. Nem
vagyok szerelmes Ryatbe, és a Lordokkal kapcsolatban soha nem
mondana el nekem semmit.
– Anyám, csajszi… – nyalja meg Sarah az ajkát, és
továbbindulunk. – Minden olyan kurva jó…
Felnevetek.
– Elég jó a szex, mi? – Amíg a múlt héten Ryat távol volt,
kénytelen voltam végighallgatni, hogy úgy basznak, mint a nyulak.
– Abszolúte! Nagyon tudja, mit csinál. – Megállunk a terem előtt. –
Tegnap éjszaka szó szerint az ájulásig fojtogatott.
Tágra nyílt szemmel bámulok rá.
– Szex közben? – Tulajdonképpen Ryat is ezt csinálta velem kint,
az erdőben.
Sarah bólint.
– Imádja a fojtogatós játékokat.
Fojtogatós játékok? Ez valami perverzió?
– Száz százalékban kibaszottul durván jó. Iszonyú nagyot
élveztem, mielőtt elájultam. – Ezzel Sarah kinyitja a terem ajtaját, és
belép.
– Blake? – szólít valaki a nevemen. Oda sem kell fordulnom,
tudom, ki az.
– Máris megyek – kiáltok Sarah után.
Ahogy megfordulok, látom, hogy Ryat közeledik; épp zsebre dugja
a telefonját. Farmert visel, egyszerű, fehér pólót és egy megfordított
baseball sapkát. Egyetlen pasinak sem szabad ilyen jól kinéznie
ilyen egyszerű öltözékben. Utálom, hogy egyszerre vagyok dühös rá
és akarok szexelni vele.
– Mi a szitu? – tudakolom karba tett kézzel. Mi van, ha ez
valamiféle játék, amit játszom velük? Tudom, hogy Ryat Matt miatt
választott engem, de mi van, ha Matt mondta, hogy engem
válasszon? Mi van, ha így akarnak elszórakozni velem? Ryat
túlságosan is megértőn fogadta mindazt, amit akarok. Akkoriban úgy
gondoltam, hogy ez nagyon szép tőle, de mi van, ha nem így áll a
helyzet? Aztán egyszerűen fogja magát, és minden magyarázat
nélkül lelép. És úgy jön vissza, mintha mi sem történt volna.
 – Ma este nem leszek otthon.
Minden gondolatot darabokra tört ez az öt szó, ami az előbb azzal
kapcsolatban járt a fejemben, hogy biztosan nem dug mással.
Komolyan azt hittem, én vagyok az egyetlen? Ryat egy kibaszott
Lord. Megmondták, hogy egy Lord azt csinál, amit akar – ezt az
esküje is megerősíti.
– Persze – horkanok fel, amitől Ryat összevonja a szemöldökét. –
Kitalálom: a Lordok?
– Nem. Ez személyes ügy.
Oké, erre ugrok, mert iszonyú kíváncsi vagyok.
– Hová mész?
– Történt valami – mondja homályosan.
Hogyhogy nem sejtettem? Hányszor kerülte ki a kérdéseimet?
Hányszor történt valami titokzatos dolog? Lefogadom, hogy van
valakije. Még jó, hogy nem vagyok szerelmes belé. Én nem leszek
igazi ostoba picsa, aki mindent elhisz, amit egy pasi mond, mert azt
akarom hogy olyan legyen, amilyen egyébként nem is. Utálom, hogy
anyámnak igaza volt.
– Oké. – A kilincs után nyúlok, de Ryat odalép elém, elállja az
utamat. – Ryat…
– Mi a baj? – tudakolja, ahogy kutatón az arcomba néz.
– Semmi – hazudom.
Ryat hangosan felsóhajt.
– Ne hagyd, hogy anyád befolyásoljon, Blake!
Most nem horkanok fel. Naná, hogy azt hiszi, hogy az egész
anyámmal függ össze! Igen, szemét tud lenni, de sosem hitette el
velem, hogy nem az, aki. Itt Ryat a szemét. A hazug. Én pedig
ostoba liba vagyok, hogy sosem kérdőjeleztem meg semmit.
Ahelyett, hogy helyesbítenék, bólintok.
– Majd túlleszek rajta.
Ryat ellép előlem, és kinyitja az ajtót.
– Reggel találkozunk.
Nem válaszolok, belépek a terembe, és helyet foglalok Sarah
mellett. Sarah a mobilján írogat. Én is előveszem a sajátomat a
zsebemből, és beírom a keresőbe a fojtogatós játékok kifejezést.
Talán eltereli a gondolataimat, ha egy kicsit kutakodok.
 HARMINCADIK FEJEZET
RYAT

Besétálok a Dallas belvárosában elhelyezkedő irodába nyomomban

az ügyvédemmel, és körülnézek az üres helyiségben. Ilyen későn
már senki sincs itt. Elmúlt éjfél. Ez egy nem hivatalos találkozó,
olyan, mint a múltkori.
Ahogy végighaladunk a hosszú folyosón, a hátsó irodából nevetés
szűrődik ki. Kinyitom az ajtót, belépek, s ott találom apámat és egy
másik férfit, akit mostanában kicsit jobban megismertem.
– Ryat – emelkedik fel a férfi. – Örülök, hogy csatlakozol hoz…
Ahogy meglátja a mögöttem belépő ügyvédet, elhallgat.
– Garrett – szólal meg végül apám, és szintén feláll.
– Mr. Archer – bólint az ügyvéd, kezében aktatáskájával.
Lezökkenek egy magas támlájú székbe, apám mellé.
– Én vagyok, aki összehívta ezt a megbeszélést. – Ideje tisztázni
végre bizonyos dolgokat. Megbizonyosodni arról, hogy az emberek
megértik, hogy mit akarok, és meg is fogom szerezni.
Phil visszaül a helyére, és nagyot sóhajt.
Apám felvont szemöldökkel mered rám.
– Mit keresünk itt, Ryat? – Majd a családunk ügyvédjére pillant, aki
már a születésem előtt is nekünk dolgozott.
Miután Matt átvert a börtönben, meghoztam egy döntést. De Blake
anyjának kis húzása megerősített abban, hogy pontosan mit is kell
tennem.
– Gondolom, a feleségem miatt vagyunk itt. Sokat mesélt rólad –
dől hátra Phil Anderson a székén. – Azt mondta, kezet emeltél rá:
fojtogattad, majd kidobtad a lakásból.
– Így van. Miután felpofozta az ön lányát.
Phil álla megfeszül, és az asztalra csap.
– Ezt nem is említette.
– Miért is nem lepődök meg? – mordulok fel. Az a ribanc soha
többé nem nyúlhat hozzá! – Azért vagyok itt, hogy tegyek egy
ajánlatot – térek rá az üzletre, és intek Garrettnek.
A szobára csend borul. Mikor utoljára New Yorkban voltam, apám
megkérdezte, mennyit lennék hajlandó fizetni, hogy legyőzzem
Mattet. Nem adtam határozott választ, mert nem voltam biztos
benne. Most már az vagyok.
Garrett az aktatáskát Phil íróasztalára helyezi, kinyitja,
és kivesz egy paksamétát.
Mr. Anderson felteszi a szemüvegét, és átfutja.
– Ezt most nem értem…
– Ötszázezer – vágok a szavába, hogy ne kelljen keresgélnie.
Mr. Anderson megköszörüli a torkát, leveszi a szemüvegét és rám
pillant.
– A Winston család…
– Baszódjon meg a Winston család! – csattanok fel. Nincs aláírt
szerződés arra nézve, hogy Blake köteles Matt felesége lenni.
Onnan tudom, hogy utánanéztem a dolognak. – Akarom őt. –
Egyszer már átadta nekem, megparancsolta, hogy Blake legyen a
Kiválasztottam. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, de most
minden eshetőségre felkészülten érkeztem.
Mr. Anderson félrehatott fejjel bámul rám.
– Pontosan mennyi időre?
– Garrett – szólalok meg parancsolón, és az ügyvéd újabb
paksamétát vesz elő és leteszi az asztalra.
Mr. Anderson ismét felteszi a szemüvegét, felemeli, és azt is
elkezdi olvasni.
– A házasságig – válaszolom egyszerűen.
Apám egyszer sem szól közbe, ami azt jelenti, hogy átgondolta a
dolgokat, és nem fog vitába szállni velem. De azt hiszem, nem érti,
mit jelent mindez. Blake-et fogom feleségül venni, ő lesz a nejem –
örökre. Nem Cindy.
Phil sötét szempillája alól bámul rám.
– És az egyezség a…
– Aláírt egyezséget a Winston családdal? – tudakolom, bár már
tudom a választ.
– Dehogy – horkan fel Phil. – Az a feleségem dolga volt.
Pontosan.
– Csak szóbeli egyezség történt – vonom meg a vállamat. – Ezért
nem lehet perelni. És ha olyan fontos lett volna magának, egyáltalán
nem kényszerített volna arra, hogy Blake legyen a Kiválasztottam!
Mr. Anderson elkapja a pillantását, és Blakely fotóját bámulja, ami
ott áll az íróasztalán. Felemeli, és mély levegőt vesz.
Kiegyenesedek, és rákönyöklök a térdemre.
– A Winston család birodalma összeomlóban van. Kimberly, Matt
anyja, elment az ön feleségéhez, és megpróbált megegyezni vele. –
Azonban egyikünk sem tudja pontosan, mi állt abban az
egyezségben. – Felkeresték az Anderson családot abban a
reményben, hogy a kettejük birodalmát össze lehet olvasztani. Hogy
megmentsék. Nem fordítva történt. – Matt apja Blakely családja
hátán akar életben maradni. Ha Matt elveszi Blake-et, Matt segíthet
irányítani a vállalkozást. Egy nap az apja majd nyugdíjba vonul, Matt
lesz száz százalékban a tulajdonos, és ügyelni fog arra, hogy a
Winston család a legfelsőbb kaszt tagja maradjon.
– Nekem nem kell a maga cége – teszem hozzá. – Amiről úgy dönt,
hogy a halála után Blake-re száll, az Blake-é is lesz. Én csak
Blakelyt akarom. – Nem vagyok biztos benne, hogy Blake mit
kezdene az apja vállalatával. Egyetlen gyermek, úgyhogy gondolom,
eladná. Amennyire én tudom, Blakely soha nem dolgozott korábban
az apjának.
– Házassági előszerződés? – tudakolja Phil, aki meg akar
bizonyosodni arról, hogy mindent leírjunk.
Felnevetek.
– Nem lesz házassági előszerződés. – Ami azt feltételezné, hogy
a házasságunk tönkre is mehet, de az egyszerűen nem fog
megtörténni. – De van itt egy másik szerződés… – csettintek
Garrettnek, aki újabb paksamétát emel ki az aktatáskájából. – Ebben
mindez szerepel. – Ügyeltem arra is, hogy kihagyjam azt a részt,
hogy Blakely azzal kefél, akivel akar – ezt kérésemre apám
belefoglalta a Cindy-féle szerződésbe. Blakely csak az én farkamat
fogja megismerni, minden testnyílásában.
– Hosszú időbe telt elfogadnia, hogy feleségül kell mennie Matt-
hez. Hogy győzöd meg arról, hogy hozzád kell mennie? – tudakolja
apám.
– El fogja fogadni. Ebben nem kételkedem – emelkedek fel, mert
már szeretnék túllenni az egészen. Blakelynek fogalma sincs arról,
hogy sietve Texasba kellett utaznom. Ma New Yorkba repültem, hogy
találkozzak Garrett-tel, hogy minden rendben legyen, elkészüljenek
a szerződések, aztán ide kellett repülnünk, erre a találkozóra. Én
akartam meglátogatni Blake apját, nem akartam, hogy fordítva
történjen.
Úton idefelé ellenőriztem a kamerákat Blake lakásán; ájultan
alszik az ágyában.
– Mint látja, már mindent előkészítettem – húz elő Garrett egy
tollat a zakójából. – Csak annyit kell tennie, hogy aláírja. Már ha
egyetért, természetesen. Ha nem, készen állok megtárgyalni az
esetleges kérdéseket. – A szerződés egyértelműen leírja, mit akarok
és hogyan – csak Blakelyt, semmi mást. – Amint aláírja, átküldöm az
összeget a számlájára.
Phil bólint, elfogadja egyetlen lánya sorsát. Blakely lesz a
feleségem. És kinyírok mindenkit, aki az utamba áll.
– Mikor lesz az esküvő?
– Amilyen hamar csak lehet – válaszolom az igazságnak
megfelelően.
– De még mindketten egyetemre jártok…
– Ez miért gond? – tudakolom félrehajtott fejjel. Nagyon sokan
házasodnak még egyetem előtt vagy egyetem alatt. Ha idén
lediplomázok, Blakelynek nem kell a Barringtonra járnia. Nincs
szüksége a diplomára, és az biztos, hogy nem fog dolgozni. Én
leszek az egyedüli családfenntartó. Blakely mindenben tőlem függ
majd, és megadom neki, amit csak akar.
– Csak olyan gyorsnak tűnik – von vállat Phil.
– Nos, biztos vagyok benne, hogy ha a felesége elérte volna, amit
akar, Blakely már most Matt felesége lenne
– morgom.
Mr. Anderson mélyet sóhajt, mintha ebben ő is bizonyos lenne.
Majd ismét elkezdi átolvasni a szerződést, és most apám szólal
meg.
 – Ha ezt akarod…
– Ezt akarom – jelentem ki határozottan.
Blakely apja feláll, és megigazítja a zakóját.
– Szereted a lányomat? – tudakolja.
Mióta ott találtam magamat a börtönben, és csak a gondolataim
voltak a társaim, milliószor feltettem magamnak ezt a kérdést. És
minden alkalommal ugyanarra
a válaszra jutottam.
Nem!
Azt mondják, a szerelem türelmes és gyengéd. Ha Blakelyről van
szó, én egyik sem vagyok. Irányító vagyok, birtokló és őrülten
féltékeny. Ami csak egyvalamit jelenthet: Blakely a rögeszmém lett.
Olyan mértékben, hogy el akarom rejteni a világ elől. Még azt sem
akarom, hogy bármilyen férfi ránézzen, nemhogy beszélgessen vele.
Matt ezt megértette velem.
Úgyhogy ahelyett, hogy hazudnék a leendő apósomnak, felteszem
a kérdést:
– Maga szerette Valerie-t, amikor feleségül vette?
Phil csípőre teszi a kezét, és hangosan felsóhajt. Tudom, hogy az
ő házasságát is előre elrendezték. Ezt Blakely nem tudja, de én
igen.
– Idővel megszerettem – válaszolja végül.
Odalépek az íróasztalához, rátenyerelek, és közelebb hajolok
hozzá.
– Megígérem, Mr. Anderson, hogy Blakely jó kezekben lesz. Nem
kell szeretnem őt ahhoz, hogy megígérjem, hogy meg fogom védeni.
És ez több, mint amit Matt megtenne.
Mr. Anderson bólint.
 – Igazad van. De… – szünetet tart. – Nekem nem kell a pénz.
Mindent aláírok. A tiéd lesz. De egy centet sem fogadok el tőled érte.
Ha úgy dönt, hogy feleségül megy hozzád, akkor a tiéd.
Elmosolyodom. Ó, engem fog választani, abban biztos lehetsz.
– Ez roppant nemes öntől.
– Nem leszek olyan mint Valerie – ingatja a fejét Mr. Anderson.
Majd jobb kezét felém nyújtva hozzáteszi: – Isten hozott a
családban, fiam!

BLAKELY

A fürdőszobámban állok, kontúrceruzával kihúzom a számat, amikor

látom, hogy nyílik az ajtó, és Ryat lép be. Nem szólok semmit, újra a
tükörben vizslatom magamat. Már így is késésben vagyok.
Átaludtam az ébresztőket. A testem olyan kimerült volt, hogy sikerült
kialudnom magamból a Ryat iránt érzett haragomat.
Nem akartam lezuhanyozni, de rájöttem, hogy muszáj hajat
mosnom, így újabb húsz perccel toldottam meg a késésemet.
Ryat odalép mögém, pillantása a körém tekert törülközőre esik.
Kinyújtja a kezét, és lerántja rólam.
– Nincs időm – közlöm, és elhúzódom. – Elkések.
– Na és? – vonja fel a szemöldökét, és rácsap a fenekemre, amitől
összerezzenek.
– Nem hagyhatok ki órát. – Anyám már így is dühös, hogy nem
szexelek Matt-tel. Őrjöngeni fog, ha megtudja, hogy Ryat miatt az
óráimra sem járok.
– Rohadjon meg a Barrington! – ragadja meg Ryat a csípőmet, és
magához húz.
– Ryat…
Ryat belemarkol a hajamba, amitől hangosan felszisszenek.
Tekintetünk találkozik a tükörben, hangja mély morgássá halkul.
– Hajolj előre, és tedd szét a kibaszott lábadat, Blake!
Szívem vadul ver, egyre jobban melegem van. Legszívesebben a
pokolba kívánnám. Vagy visszaküldeném ahhoz, akivel az éjszakát
töltötte. De ahogy az a smaragdzöld szempár csillog… nem teszem.
Talán túlgondolom az egészet. Talán nem mással töltötte az
éjszakát. Ha így lenne, miért akarna még mindig engem? Nem csak
akkor mászik rám, ha Matt a közelünkben van. Mi több, szinte sose
látjuk.
– Blake – figyelmeztet Ryat, kizökkentve gondolataimból.
Elengedi a hajamat, én ráhajolok a pultra, és széttárom a lábamat,
ahogy megparancsolta. Ahogy hozzámér a hideg pult,
megborzongok, Ryat keze a lábam közé csúszik.
Amikor egyik ujját belém nyomja, lábujjhegyre állok, és
nyöszörögni kezdek. Majd kihúzza, és hallom, hogy kicsatolja az
övét, lehúzza a sliccét. Így szokta megnézni, hogy elég nedves
vagyok-e. Aztán a farka hegye belém nyomul.
Lihegek. Tenyeremmel a pultra támaszkodom, a fejem mellett, míg
a csípőm elfordul.
Ryat egyetlen másodpercet sem veszteget. Hangos lihegésem
betölti a szobát, miközben kefél. Amennyire tudom, kifújom a
hajamat az arcomból, és tudom, hogy újra kell sminkelnem, amikor
egyszer csak belemarkol a hajamba, és talpra állít.
Felkiáltok, a tükörben figyelem, ahogy ajkát a fülemre tapasztja,
miközben engem bámul.
 – Gyere hozzám feleségül!
Legszívesebben felnevetnék, de a farka éppen egy kényes pontot
ér el bennem, így csak elnehezülő szemhéjjal bámulok rá, miközben
egyre szaggatottabban lihegek.
Orrát végighúzza a nyakamon, s beleharap a kulcscsontomba,
míg szabad keze végigsiklik a testemen, szinte égeti a bőrömet. A
mellemet masszírozza, keze a nyakamra tapad. Idegesen nagyot
nyelek. Eszembe jut minden, amit a fojtogatós játékokról olvastam a
neten. Megnyalom az ajkamat, és azon tűnődöm, milyen lenne, ha
megint elzárná a levegő útját.
Mintha olvasna a gondolataimban, felnyúl, keze a számra tapad.
Nyöszörgök, puncim összeszorul körülötte. Az orromon keresztül
mélyet lélegzek, azt kívánom, hogy bárcsak ettől a légzési
lehetőségtől is megfosztana.
Miért? Miért akarom, hogy úgy bánjanak velem, mint a ronggyal?
Bárcsak megérthetném, hogy a testem miért akarja, hogy
uralkodjanak fölötte! Miért álmodozok róla?
– Gyere hozzám feleségül, Blake! – ismétli meg Ryat, majd
befogja az orromat, így ott sem kapok levegőt.
A tükörben ismét találkozik a tekintetünk, miközben úgy érzem,
felrobban a fülem, egész testem összerándul. Ryat tenyere szorosan
az arcomra tapad, miközben próbálok
a számon keresztül levegőt venni.
Ryat gyorsít a tempón, testem elülső része a pultnak csapódik, és
tudom, hogy biztos kék-zöld leszek tőle. Térdem a szekrénynek
szorul.
Megpróbálom megragadni a karját, de meg se moccan. Tüdőm
ég, szemembe könnyek szöknek. Ryat továbbra is kefél, miközben
végig engem néz a tükörben, engem viszont elönt a pánik, de a
testem reagál, ahogy az a bizonyos érzés úrrá lesz rajtam.
Próbálom letépni az arcomról a tenyerét, de szabad kezével
elengedi a hajamat, karját a karhajlatom és a hátam közé csúsztatja,
leszorít, és azt suttogja:
– Majd azután vehetsz levegőt, ha elélveztél a kedvemért!
Szívem vadul ver, könnyek csorognak a szememből, de az a
bizonyos hullám egyre közeledik. Olyan mélyen húz majd le, hogy
soha nem fogok tudni visszajutni a felszínre.
A szoba forog, lehunyom a szemem, ahogy a gát átszakad és a
hullám magával sodor. Pontosan tudtam, hogy így lesz.
 HARMINCEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Abban a pillanatban, hogy lehunyja a szemét, elveszem a kezemet a

szájáról. Remegve szívja be a levegőt, amikor kihúzom a farkamat,
majd felemelem remegő kis testét, és beviszem a hálóba. Leteszem,
és beülök széttárt lába közé. Szeme nyitva van, de üres tekintettel
néz körül, próbál magához térni.
Ha az ember három évig nem szexelhet, miközben végignézi,
ahogy mások igen, az durva dolgokat tud művelni az aggyal. Minden
létező perverziónak és fétisnek utánanéztem. Ráadásul minél tovább
kell visszafognod magad, annál mocskosabb lesz a fantáziád, hogy
valahogy kibírd. Az erotikus aszfixáció nagyon veszélyes tud lenni.
Egyesek azt szeretik benne, ha elájulhatnak. Mások csak azt, ha pár
másodpercre megfosztják őket a levegőtől. Megint mások a
fojtogatás fizikai részét élvezik. A teljes megadás izgatja őket.
– Olyan gyönyörű vagy, Blake! – hajolok le, és arcon csókolom,
megízlelem a könnyeit. Visszaülök, kemény farkamat lucskos
puncijába nyomom, amitől egész testében megremeg.
Figyelem, csípőm lassú és egyenletes ritmust diktál, így esélyt
adok, hogy újra magához térjen. Kék szeme kissé jobban fókuszál,
ahogy rám pillant. Felnyúl, átkarolja a nyakamat, és magához húz.
Kissé elfordítom a fejét, és csókokkal halmozom el karcsú nyakát.
– Készen állsz? – kérdezem.
– Igen – válaszol lihegve.
– Vegyél mély levegőt! – vezénylek. Azt teszi amit mondok, és újra
a szájára tapasztom a tenyeremet. Így nem tudom befogni az orrát,
de arra ügyelek, hogy a tenyerem rátapadjon. Csípőm egyre
gyorsabban mozog. Testünk egymásnak csattan, Blake körme a
hátamba váj, felszisszenek, ahogy megérzem, hogy nyomában
kiserken a vér.
Blake ívbe feszíti a hátát és a nyakát, míg a testemmel
folyamatosan leszorítom. Érzem forró leheletét, ahogy megpróbálja
kifújni a levegőt, miközben szűk puncija újra és újra összeszorul
körülöttem.
Elveszem a tenyeremet a szájáról, felülök és két kezembe fogom
az arcát. Levegő után kapkod.
– Nézz rám! – parancsolom.
Szeme ismét nem fókuszál, és megindulnak a könnyek is.
– Mit gondolsz, kicsikém? – kérdezem, és letörlöm őket.
Blake pislog, szép szemének tekintete rám talál.
– Matt ribanca akarsz lenni életed végéig, vagy az én ügyes
kicsikém? – Itt az egyetlen esély, hogy engem válasszon. Gond
nélkül rá tudnám kényszeríteni, vagy csellel rávenni, hogy legyen a
feleségem. De sokkal jobb, ha ő maga dönt úgy, hogy Matt helyett
engem választ.
– A tiéd – lihegi Blake.
– Az enyém – helyeslek.
Kihúzom a farkamat, és Blake karja lehull a teste mellé. Nagyon
gyenge, még mindig próbál magához térni a szédítő magasságok
után. A hasára fordítom, felhúzom a csípőjét a levegőbe, és
széttolom a térdemmel a két lábát. Visszacsúszok lucskos
puncijába, magamra húzom, így fordított cowboyülésben
helyezkedik el rajtam. Előrenyúlok, egy kézzel megragadom a
mellét, amitől felnyög. Feje visszaesik a mellkasomra, míg másik
kezemet ismét a szájára tapasztom, két ujjammal befogom az orrát,
és kefélem, úgy, hogy az ágy a falat döngeti.
Teste most elég hamar elernyed, már így is kimerült. Még néhány
lökés, és elélvezek benne.
Elveszem a tenyeremet az arcáról, és ő élesen beszívja a levegőt,
teste még mindig ernyedten hever rajtam. Gyengéden leteszem, a
hátára fordítom, megtámasztom a fejét a párnán, majd leszállok az
ágyról. A hátizsákomhoz lépek, és kiveszem a dobozkából a
hatkarátos, princess csiszolású gyémántot, amit tegnap New
Yorkban vettem, és az ujjára húzom.
– Ezt azért kapod, mert örökre az enyém leszel – mondom, és
nézem, ahogy alszik.

BLAKELY

Ahogy felnyitom elnehezült szemhéjamat, látom, hogy

a szobámban sötét van. Nyöszörögve nagyot nyújtózom, egész
testem sajog. Csak fekszem, a plafont bámulom, és hallgatom,
ahogy az eső veri az ablakot.
Nehéz megmagyarázni, de úgy érzem, újjászülettem. Soha nem
élveztem el ilyen erősen, még soha az életben. Úgy érzem, lebegek.
Pöttyöket láttam magam előtt, és abban a pillanatban, amikor azt
hittem, elájulok, Ryat elengedett, és teljesen magamhoz tértem.
Testem minden egyes porcikája bizsergett. Ilyen magasságokat nem
lehet elérni máshogy, csak droggal.
A testem helyenként még mindig bizsereg. Mintha még mindig
égne bennem a tűz, amit nem lehet eloltani.
 Úgy döntök, muszáj felkelnem, így kitakarózom, és remegő
lábakkal az ajtóhoz lépek. Ahogy kinyitom, látom, hogy Ryat a
kanapén ül, mobilja a fülénél. Smaragdzöld szeme azonnal rám
villan.
– Majd visszahívlak – teszi le, meg sem várva, hogy a vonal túlsó
végén lévő elköszönjön. Feláll, elindul felém, én pedig csak állok az
ajtóban, és nem tudom eldönteni, hogy a lábam elég erős-e, hogy
odamenjek hozzá.
Ryat hozzám lép, és megcsókolja a homlokomat.
– Hány óra? – tudakolom. A telefonom nem volt ott az
éjjeliszekrényemen.
– Kicsivel múlt délután kettő.
A homlokomat ráncolom.
– Lemaradtam az órákról.
Ryat bólint.
– Szükséged volt a pihenésre.
– Ryat – mordulok fel. Meglököm, de meg se mozdul. Nem tudom,
hogy azért-e, mert a testem iszonyú gyenge, vagy mert Ryat ilyen
erős. – Anyám meg fog ölni! – Sarkon fordulok, átvágok a
szobámon, belépek a fürdőszobába. Kicsit elszédülök, meg kell
kapaszkodnom a mosdóban. Olyan érzés, mint amikor az ember
gyorsan kiugrik a forró fürdőből, elszédül, és kis pöttyök ugrálnak a
szeme előtt.
– Semmi baj – mondja Ryat, aki bejön utánam.
– Te könnyen beszélsz! – csattanok fel, és felemelem a bugyimat
a pultról. Fel akarom húzni, de Ryat kitépi a kezemből.
– Ryat! – kiáltok fel, és utána nyúlok, de ő áthajítja
a fürdőszobán.
 Felsóhajtok.
– Micsoda érett viselkedés! – Amikor a bugyi után indulok, Ryat
megragadja a karomat, megfordít, és a falnak nyom. – Ryat…
– Nyugodj meg – mondja halkan, és kutatón az arcomba néz. –
Egy semmiség miatt így felhúzni magad…
– Anyám…
– Baszódjon meg anyád! – vág a szavamba hangos mordulással.
Úgy érzem, legszívesebben toporzékolnék, akár egy gyerek.
– Te ezt nem érted!
– Mindent értek. Anyád azt hiszi, irányíthat téged.
– Mert irányít is – mondom fogcsikorgatva; kellemetlen beismerni,
hogy igaza van. – Ezt a lakást ő fizeti.
– Költözz ki!
Úgy folytatom, mintha meg sem hallottam volna ezt az ostoba
javaslatot.
– Anyám fizeti a Barringtont.
– Hagyd ott az egyetemet!
– Te megőrültél? – tudakolom, Ryat pedig csak nevet.
– Én nem vagyok Lord, Ryat! – csattanok fel, és ő megmerevedik. –
Nem tehetem azt, amit csak akarok!
Megragadja az államat, így a fejem a falnak szorul, és kénytelen
vagyok felnézni rá, ahogy közelebb lép.
– Te az enyém vagy, Blake. És ez elég nagy hatalommal jár.
Elengedi a nyakamat, végigsimít a karomon, amitől libabőrös
leszek. Megragadja a bal karomat, az ajkához emeli, megcsókolja az
ujjpercemet.
– Ez nem ilyen egyszerű…
Váratlanul elhallgatok, ahogy megpillantom a gyűrűt az ujjamon;
szívem hevesebben kezd verni.
– Ryat… – pihegem. – Mi ez?
A mai reggel emlékei úgy rohannak meg, akár kisvárost a
hurrikán.
– Gyere hozzám feleségül, Blake!
– Matt ribanca akarsz lenni életed végéig, vagy az én ügyes
kicsikém akarsz lenni?
– A tiéd.
– Az enyém.
– Ez… – csókol meg ismét Ryat – ez a válasz minden
problémádra, Blake. Egyedül rám van szükséged. Majd én vigyázok
rád.
– De… de te nem mondtad komolyan… – nyögöm ki nagy
nehezen, bár alig kapok levegőt. Olyan, mintha ismét az orromra és
a számra tapasztaná a kezét. A pöttyök újra ott táncolnak a szemem
előtt, én pedig próbálom pislogással elhessegetni őket.
– Miért ne mondanám komolyan az ilyesmit? – tudakolja Ryat
félrehajtott fejjel.
– Mert te… te más csajokkal is találkozol. – Ez az egyetlen érv,
amit mondani tudok.
– Ezt ki a fasz mondta neked? – veti oda Ryat, amitől
összerezzenek.
Lehet, hogy tévedtem?
– Te. A viselkedésed. Állandóan eltűnsz – hadarom, de folytatni
már nem tudom.
Ryat elhúzódik tőlem, így teljes testtel a falnak dőlök. Remegő
térdem felmondja a szolgálatot, lecsúszok a hideg járólapra, míg
Ryat fel-alá járkál a fürdőszobámban.
 – Valahányszor megkérdezem, hová mész, nem válaszolsz –
folytatom, mivel hallgat, mert őszintén szólva elkezdtem kételkedni
magamban. Komolyan megkért, hogy legyek a felesége? Az ujjamon
a gyűrű azt jelzi, hogy igen. – És te csak Matt miatt vagy velem. –
Erre sem mond semmit, még csak nem is hazudik. – És Lord vagy.
– Matt is Lord, és úgy volt, hogy feleségül mész hozzá
– érvel Ryat, még mindig fel-alá járkálva.
– Nem. Nem így volt – ingatom a fejemet.
– Ja, elfelejtettem. El akartál menekülni – horkan fel Ryat. –
Megnézném, ahogy tőlem elmenekülsz… – szorul ökölbe a keze. –
Nem jutnál messzire, Blake…
– Várj – szántok végig az arcomon. – Honnan tudtad, hogy… –
Frissen felhorgadó haragomból erőt merítek, és talpra ugrok. –
Honnan tudtad, hogy mit tervezek? – Ezt még Sarah-nak se
mondtam el. Túlságosan féltem attól, hogy elárulná Gunnernek.
Ryat megáll, és szembefordul velem. Nem tudom, miért, de rossz
érzést kelt bennem, hogy ő teljesen fel van öltözve, én pedig
meztelen vagyok. Sebezhetőnek érzem magam. Ami ostobaság. Ez
a pasi megkötözött, kipeckelte a számat, bekötötte a szememet, és
fojtogatott. Nem tudom, miért olyan fontos most az, hogy ki visel
ruhát és ki nem.
– Mert elmondtad nekem.
– Nem, nem mondtam el.
– De, igen. Azon az éjszakán, amikor olyan részeg voltál, és
hazahoztalak a Blackoutból – emeli fel a hangját Ryat.
– És mit mondtam még? – tudakolom.
– Eleget – csattan fel Ryat, majd hozzám lép, és ismét a falnak
nyomja a hátamat. Felemeli a kezét, tenyerébe fogja arcomat, és
haragosan rám pillant. Remegve mély lélegzetet veszek. – Csak
hogy tudd, Blake. Ha megpróbálsz elmenekülni előlem, megtalállak.
És ha megtalállak, megbánod még azt a napot, amikor elhagytál! –
Pillantása ellágyul, fenyegetőn rám mosolyog. – Az enyém voltál
tegnap, ma és holnap. – Gyengéden homlokon csókol. Ez a
gyengédség ellentétben áll fenyegető szavaival. – És örökkön
örökké az enyém leszel!
Szeretnék rettegni, de nem félek. Ryat Archer birtokol, irányít, és
mindeközben rendkívül féltékeny. Kibaszottul toxikus személyiség.
De nem tudom az egészért csak őt okolni. Talán én vagyok
toxikussága oka. Talán az én rossz szokásaim váltják ki belőle
mindezt. Sőt, lehet, hogy tévedek, és ezek Ryat legjobb
személyiségjegyei.
Azt akarom, hogy a keze a torkomra fonódjon. Hogy a teste a
földhöz szegezzen, és ő is ugyanúgy sóvárogjon utánam, ahogy én
vágyok rá.
Akkor ki itt a toxikus személyiség?
– Nem megyek sehová – közlöm, de még én is tudom, hogy ez
hazugság. Egy napon elege lesz belőlem, és én Matthez tartozom.
Mindent megteszek, ami hatalmamban áll, hogy ne unjon rám.
Ryat elengedi az arcomat, ujjperce végigsimít az államtól a
nyakamig.
– Szerintem te hazudsz. – Hangjában elégedettség cseng, amitől
megborzongok.
Idegesen nagyot nyelek. – Nem…
– Szerintem te menekülni akarsz, Blake – néz kutatón az
arcomba, és a szája sarka felfelé görbül. – Csak azért, hogy
elkaphassalak.
 Szívem vadul ver a mellkasomban, két combom összepréselődik.
Miért hangzik ez jó mókának? Miért izgulok fel attól, hogy Ryat a
keresésemre indul? A gondolattól, hogy ha egyszer megtalál, meg
fog büntetni?
– Ezt akarod, Blake? Hogy megkergesselek?
– Igen – csúszik ki a válasz önkéntelenül is a számon.
Pillantása a mellkasomra esik, végigsimít a mellemen és kemény
mellbimbómon.
– Játszhatjuk azt a játékot is. De előre szólok… – néz bele ismét a
szemembe – ha egyszer elkaplak, azt csinálok veled, amit akarok. –
Gyomrom görcsbe rándul az izgalomtól a fenyegetés hallatán. – És
miután visszarángatlak ide… – emeli fel a kezemet, összefonja az
ujjainkat, a fejem fölé emeli, majd a falnak nyom – a feleségem
leszel.
Megnyalom szétnyílt ajkamat, mély levegőt veszek, próbálok
nyugodtan lélegezni.
– Ahhoz előbb meg kell találnod.
Ryat odahajol hozzám, és arcon csókol.
– Tetszik, amilyen esélyekkel indulok – jelenti ki Ryat, majd
elenged, és elhúzódik tőlem. Karom ólomsúllyal hullik a testem
mellé. – Nemsokára találkozunk. – Még egyszer végignéz csupasz
testemen, majd kilép a fürdőszobából.
Felemelem a kezemet, végigsimítok az arcomon, majd hangosan
kifújom a levegőt. A gyűrűre pillantok, bámulom a nagy, négyzet
alakú gyémántot, amit kisebb gyémántok vesznek körbe. Az én
ízlésemnek kissé hivalkodó, de azért gyönyörű. Végigfuttatom rajta
az ujjbegyemet.
Mi lesz a leendő feleségével? Miért akar hirtelen engem?
 A szüleim önszántukból soha nem egyeznének bele abba, hogy
Matten kívül bárki másé legyek. Na jó, apám talán igen. Anyám az,
aki görcsösen ragaszkodik Matthez.
De mi van, ha Ryatnek adom magam, mielőtt feleségül kell
mennem Matthez? Az lenne számomra a kiút. Anyám gyűlöli a válás
gondolatát, pontosan annyira, amennyire azt gyűlöli, hogy Ryat meg
én együtt vagyunk. Tehát ha úgy döntök, hogy Ryat felesége leszek,
akkor anyámnak nincs más választása, mint hogy elfogadja Ryatet.
Utálatos lenne számára a tudat, hogy a lánya az esküvője után pár
héttel már elvált asszony lenne. Az roppant kellemetlen színben
tüntetné fel anyámat.
Mosolyogva odalépek a pulthoz, és megnézem magam a
tükörben. Egyelőre menekülök Ryat elől, de ha utolér, feleségül
megyek hozzá. Ha másért nem, hát azért, hogy anyámat
bosszantsam.
Belépek a hálószobámba, és elkezdem feltúrni az ágyat a
mobilomat keresve. Felhívom apámat, leülök az ágy szélére, várom,
hogy felvegye.
– Szia, kicsim!
– Szia, apa – mondom mosolyogva. – Hogy állnak a dolgok
nálatok?
– Jól. Na és nálad? – tudakolja apám óvatosan. Mióta ebben a
félévben elkezdődtek az órák, alig beszéltem vele. De nem
szokatlan, hogy hetekig nem hallunk egymásról. Apám mindig is
elfoglalt ember volt.
– Nálam is jól – mondom, és a telefont a fülem és a vállam közé
szorítom. – Szeretnék kérni egy szívességet.
Apám egy hosszú másodpercig hallgat.
 – Oké. Miről van szó?
– Szükségem lenne a magángépre – válaszolom, és alsó ajkamba
harapok. Nem most fordulna elő először, hogy használom.
– Ööö… hová utazol? – tudakolja apám aggodalmas hangon. –
Minden rendben van?
– Igen. Igen. Sarah meg én elmegyünk pihenni egy kicsit. Csajos
túrára – hazudok könnyedén.
– Mi lesz az órákkal? – veti fel a kérdést apám.
Bassza meg!
– Csak pár napról van szó. A tanárokkal már megbeszéltük.
– Oké. – Apám megköszörüli a torkát. – Biztos, hogy minden
rendben van?
– Igen – válaszolom.
– Holnapra ott van nálad.
Az nem lesz jó.
– Nem lehetne még ma este? – Apám hallgat. – Már
összecsomagoltunk, és reggel a tengerparton szeretnénk kezdeni…
– Persze, szívem. Megtankoltatom, és máris küldöm.
Vállam elenged, felsóhajtok.
– Kösz, apa. – Leteszem, és még csak nem is kezdem el a
kamerákat keresgélni. Inkább teljes mértékben figyelmen kívül
hagyom Ryatet. Tudom, hogy néz, de nem hall. Úgy tudom, a
kamerán nincs hang. És még ha lenne is, akkor sem tudná meg,
hová megyek.
 HARMINCKETTEDIK FEJEZET
RYAT

A kocsimban ülök, és Blake-et figyelem a szélvédőn át. Olyan ez,

mint a régi szép időben. Amikor két héten keresztül mindenhová
követtem. Mielőtt azt akartam, hogy megtudja, hogy az enyém lesz.
Kiszáll a kocsiból, fehér, mélyen kivágott nyári ruhát visel, sötétlila
magas sarkúval és fekete esernyővel védekezik a rendületlenül
zuhogó eső ellen, míg egy pasas kiemeli
a három táskát a csomagtartóból.
Érdekes.
Blakely azt hiszi, nem találok rá. Megspórolhattam volna neki a
csomagolással járó időt és fáradságot, mert semmilyen ruhát nem
fog viselni, amíg távol vagyunk. Eltekintve a bilincstől és esetleg a
szemkötőtől.
Felmegy a lépcsőn, hogy felszálljon az apja magángépére, én
pedig kiveszem a táskámat az anyósülésről, majd kiszállok a
kocsiból. A vállamra vetem, és elindulok a gép felé, lerázom
magamról az esővizet, és körülnézek. Az apjának egy kétfedélzetes,
széles törzsű repülőgépe van, ami ötven főt is tud szállítani. A gép
belsejében mindenütt fehér szőnyeg, fehér bőrülések, barna
faberakással és aranyozással – meglátszik rajta a több millió
dolláros befektetés.
– Ó, jó napot, uram! – üdvözöl mosolyogva a huszonegy évesnél
biztosan nem idősebb platinaszőke légikísérő hölgy. Barna szemével
végigmér. – Nem is tudtam, hogy lesz még egy vendégünk. Óhajt
egy törülközőt, hogy megszárítkozzon?
 – Hol van? – tudakolom, mert nem érdekel a nő, és a lényegre
akarok térni.
– A hátsó lakosztályban, uram – válaszolja a lány, és pillantása
petyhüdt farkamra esik a farmeromban.
– Kérdezze meg tőle, kér-e pezsgőt! – parancsolom.
A lány bólint, hátramegy, belök egy ajtót. Hallom, hogy felteszi a
kérdést:
– Óhajt valamit inni még felszállás előtt, kisasszony? Van
pezsgőnk.
– Igen, kérek szépen – hallom Blake édes hangját. Szinte éneklő.
Meglehetősen büszke magára. Alig várom, hogy lássam az arcát,
amikor megpillant.
– Máris hozom – csukja be a lány az ajtót, és visszajön hozzám.
Kibontok egy üveg pezsgőt, és kitöltöm egy pezsgőspohárba.
Majd kiveszem az áttetsző üvegcsét a zsebemből, és teljes tartalmát
a pohárba ürítem. Fogok egy kést, megkeverem, majd már így is
nedves nadrágomba törlöm. Felemelem, és odanyújtom a szöszinek,
hogy vegye el.
A lány tágra nyílt szemmel bámul rám, majd a pohárra pillant,
idegesen nagyot nyel, és kezét beletörli szűk, fekete
ceruzaszoknyájába.
– Valami gond van? – tudakolom.
– Nincs – ingatja a fejét a lány. – Öö, semmi gond nincs, uram. –
Elveszi tőlem a poharat, és visszamegy a szobába. Nyitva hagyja az
ajtót, hallom a beszélgetésüket. – Parancsoljon, Miss Anderson.
– Köszönöm.
– Nagyon szívesen. – Becsukja az ajtót, és visszajön hozzám,
idegesen a füle mögé tűr egy képzeletbeli tincset.
 – Ki van rúgva – közlöm.
– Micsoda? – bámul rám tágra nyílt szemmel. – De…
– Szedje össze a holmiját, és takarodjon erről a gépről! – hajolok
közel hozzá, és hallom, ahogy élesen beszívja a levegőt. – Vagy
ötvenezer láb magasról hajítom ki!
A lány elhúzódik tőlem, felkap egy táskát, és szó szerint lerohan a
gépről, mielőtt az ajtó becsukódik.
Előveszem a mobilomat a hátsó zsebemről, és küldök Philnek egy
üzenetet.
Az imént kirúgtam a légikísérőjét. Majd felveszek valakit, aki
megfelelőbb a feladatra. Egyébként itt vannak az új koordináták,
amiket megadhat a pilótájának. Gunner meg én kicsit megbuheráltuk
a csajok kis kirándulását.
Aztán kikapcsolom a telefont, és ismét a zsebembe süllyesztem. A
szöszinek fogalma sincs, ki vagyok, mégis végignézte, ahogy
beleöntök valamit Blake italába, majd felszolgálta neki. Felőle akár
elvihetném egy másik országba és eladhatnám szexrabszolgának
egyetlen kibaszott dollárért, vagy akár egymillióért is.
Ez teszt volt, és a lány elhasalt rajta.
Lordként többek között megtanultam azt is, hogy ha valakinek
elegendő mennyiségű kötelet adsz, a végén mindig felakasztja
magát.
Visszamegyek a hátsó helyiségbe. Elfordítom az ajtógombot,
lassan, hogy ne vegyen észre azonnal.
Blakely az ágy végénél áll, amit a jobb oldali falnak toltak. Balra
egy asztal van, mellette pedig egy másik ajtó vezet a privát
mosdóhoz. Háttal áll nekem, egy fekete-fehér Dior táskában turkál.
Pillantásom az üres pezsgőspohárra esik.
 – El kell beszélgetnünk arról hogy nem szabad idegenektől italt
elfogadnod.
Blake összerezzen, megpördül, amitől a ruhája fellibben, és
megmutatja kerek fenekét. Kezével a mellkasához kap, és levegő
után kapkod.
– Jézusom, Ryat! Mi a faszt keresel te itt? – pásztázza kék
szemének tekintete a nagy teret, mintha azt gondolná, hogy nem
egyedül jöttem. – Hogy találtál rám?
Belépek a helyiségbe, becsukom magam mögött az ajtót, és
nekidőlök, elzárva az egyetlen kijáratot. Annak ellenére, hogy tudom,
hogy pár másodperc múlva úgyis öntudatlan lesz.
– Tudod, azért kissé sértő, hogy milyen keveset gondolsz rólam.
Blake felhorkan.
– Kérlek… – lép előre, megbotlik, de kiegyenesedik, visszanyeri
egyensúlyát. Rám pillant.
– Jól vagy? – tudakolom minden aggodalom nélkül.
Blake a fejéhez nyúl, pillantásom meztelen lábára esik.
– Gondolom ezt a ruhát a kedvemért vetted fel. Mivel sosem
engedem, hogy így lépj ki a házból. – A ruhának mély kivágása van,
megmutatja tökéletes, kibaszottul kerek mellét. Legszívesebben
lerántanám az anyagot, és szívogatni kezdeném. Megjelölném a
kéznyomommal. Imádja, amikor pofozgatom a cicijét. Tiszta lucsok
lesz tőle. Újabb ok, amiért ezt a ruhát el kell égetnem.
– Ryat… – pislog Blake, és próbál fókuszálni. – Te… te
begyógyszereztél?
– Igen.
Blake közelebb lép, megint megbotlik, én pedig elkapom.
– Csak óvatosan, nehogy sérülést okozz magadnak! –
Megfordítom, háttal az ajtónak nyomom, és nekiszegezem. – Az az
én reszortom.
Blake felnyög, lassan pislog elnehezülő szemhéjával.
– Mit? Mit akarsz tenni velem? – nyalja meg az ajkát.
A szája kezd kiszáradni.
– Azt, amit akarok – emlékeztetem egyezségünkre.
– De csaltál – suttogja. – Valahogy…
– Nem, én győzök – helyesbítek. – És te, Blake – simítok végig a
haján –, te vagy a jutalmam.
Hosszú, sötét szempillája megremeg, lehunyja a szemét. Ezután
már nem nyitja ki. Teste elernyed, rám dől, én pedig felemelem, majd
az ágyra helyezem.
A hasára fordítom, derékig feltűröm a ruháját, alatta világos
rózsaszín pamuttangát visel. Lehúzom a lábán, zsebre dugom, majd
leveszem a magas sarkút. Aztán felkapom az egyik fehér párnát, és
a csípője alá teszem, így feneke magasan áll a levegőben. Odalépek
az egyetlen táskához, amit hoztam, és kiveszem a fekete szilikon
análdugót, majd visszamászok az ágyra, és beülök Blake széttárt
lába közé.
Végigsimítok sima combján, belevájok a bőrébe, masszírozom.
Nem tudok betelni vele. Minden nap minden egyes percében baszni
akarom. És a kevés alvásidőmben róla álmodom.
Ő az új rögeszmém.
A puncijába nyomom egyik ujjamat, hogy megnézzem, mennyire
nedves. Még nem eléggé.
Feltérdelek, lehúzom a sliccemet, kiveszem a farkamat. Olyan
kibaszottul kemény! Azóta az, hogy megmondta nekem, hogy azt
akarja, hogy kergessem. Ez a csaj imád játszadozni.
 Beleköpök a jobb tenyerembe, megfogom a farkamat a tövénél,
míg másik hüvelykujjamat a számba nyomom, hogy benedvesítsem.
Újra elhelyezkedem Blake lába között, széjjelebb tolom, így a feneke
és a puncija magasan áll a levegőben, hogy eljátszadozhassak
velük.
Elkezdem simogatni kemény farkamat, míg szabad kezem a
fenekére simul. Végigfuttatom hüvelykujjamat az ánuszán, majd
gyengéden belenyomom. Felnyögök attól, hogy milyen szűk. Milyen
kibaszottul jó érzés lesz, ha végre benne leszek!
Szaporábban lélegzek, és a farkamat is egyre ütemesebben
húzogatom. Szinte fáj, olyan keményen markolom, és felszisszenek.
Elveszem a hüvelykujjamat, ráköpök a fenekére, majd ismét
benyomom az ujjamat. Addig dolgozok rajta, míg úgy döntök, a
második ujjam is csatlakozzon hozzá.
Végignézek a testén, megkeményednek a golyóim. Imádom, hogy
hagyja, hogy úgy játsszak vele, ahogy akarok.
Kihúzom az ujjaimat, majd ismét benyomom. Folyamatosan a
fenekét nézem, ahogy szép lassan enged nekem. Felnyögök, arra
gondolok, milyen jó lesz benne lenni.
A golyóim feszülnek, egész testem megmerevedik, ahogy még
párszor végigsimítok a farkamon, majd gyorsan kihúzom az ujjamat,
és ráélvezek Blake puncijára és fenekére.
Lihegve nyúlok az análdugó után, végighúzom a lába között, hogy
a fekete szilikon tocsogjon az ondóban. Majd gyengéden széthúzom
a feneke két partját, és benyomom.
– Bármit, amit csak akarok – mondom olyan hangosan, mintha
hallana.
A sarkamra ülök, és lepillantok. Szép, csupasz puncija és a fekete
gyémánt a fenekében.
Az egész az enyém!
– Gyönyörű! – Teste annyira ellazult, amennyire csak lehet. Itt a
tökéletes alkalom, hogy felkészítsem arra, amit később tenni fogok
vele. De ügyelni fogok rá, hogy akkor ébren legyen. Lényem beteges
része azt akarja, hogy fájjon neki, és tudom, hogy Blake valahol ezt
imádni fogja.
Ő egyszerűen ilyen.
Kiveszem a párnát a csípője alól, lefektetem az ágyra, és
odabújok mellé. Kisimítom a haját az arcából, végigsimítom
ujjperceimmel, és arra gondolok, hogy Matt milyen arcot vág majd,
amikor meglátja az ünnepségen a gyűrűmmel az ujján, és rájön,
hogy Blake örökre az enyém.
Rádöbben majd, hogy velem nem érdemes baszakodni, mert
mindig én nyerek.

BLAKELY

Felnyögök, és beletemetem arcomat egy puha, levendula illatú

párnába. A hátamra gördülök, kinyitom a szememet, és amikor
felpillantok, ismeretlen, fekete mennyezetet pillantok meg.
– Mi ez? – Egy másodperc, mire a szemem ismét fókuszálni tud. A
szemközti falon üvegajtós kandalló, fölötte tévé lóg. Jobbra üveges
tolóajtó. Pislogok, de nem látok mást a túloldalán, mint havat.
– Mi történt? – kérdezem magamtól, és a fejemhez kapok. Minden
olyan ködös, mindenem sajog. Olyan, mintha berúgtam volna, és
leestem volna a lépcsőn. Nem először fordult volna elő. Elég
ügyetlen tudok lenni.
– Elkaptalak.
Átnézek a nyitott hálószobaajtóra, és látom, hogy Ryat az
ajtófélfának támaszkodik. Karba tett kézzel áll, farmert és fehér,
feltűrt ujjú, kapucnis pulóvert visel. A fehér színtől izmos alkarja még
napbarnítottabbnak tűnik. Smaragdzöld szeme élénken csillog, ajka
megrándul, mintha mosolyogni akarna, de nem hajlandó ezzel az
egyszerű gesztussal elárulni, hogy milyen jól szórakozik.
– Csaltál! – mondom, és pillantása a mellkasomra esik.
Lepillantok, rájövök, hogy meztelen vagyok. – Hol van a ruhám? –
tudakolom, és végigsimítok a hasamon. A bugyimat már meg sem
kérdezem. Biztosan letépte.
– Elégettem – mondja minden megbánás nélkül.
– Ryat! – mordulok fel, és figyelem, ahogy ellöki magát az ajtótól,
és az ágyhoz lép. Lassan végignéz csupasz testemen, és nyelvével
megnyalja az ajkát. – Nem égetheted el állandóan a ruháimat! –
Igyekszem úgy beszélni, mintha bántana, hogy elégetett egy drága
ruhadarabot, de ahogy lángoló tekintete végigsöpör rajtam, nem
igazán érdekel, hogy mit csinált.
Amikor felülök, forogni kezd velem a szoba, de hirtelen megérzek
valamit, és megmerevedek.
– Mi a… – Elhallgatok, amikor az eddig palástolt mosoly teljes
fényében ragyog fel Ryat arcán.
Ryat felvonja egyik szemöldökét.
– Valami gond van?
– Mit csináltál? – tudakolom, és elönt a rémület attól, amit a
fenekemnél érzek. Van ott valami.
Ryat megdörzsöli frissen borotvált állát.
 – Az, amit én is tenni fogok.
Eltolom az útból, próbálok kikászálódni az ágyból, de
a lábam nem engedelmeskedik, rádőlök Ryatre.
Felnyúl, belemarkol a hajamba, hátrarántja a fejemet, és megtart.
Felszisszenek a határozott mozdulattól, de remegő lábakkal
megállok, azonban Ryat szabad keze a derekamra simul, magához
húz, hogy megtartson. Ajka a nyakamat súrolja, ahogy azt suttogja:
– Csak szépen, lassan, kicsikém! Még tart a nyugtató hatása.
Amint elenged, nagy nehezen kibotorkálok a fürdőszobába. A
hosszú pult végén egy-egy mosdókagyló helyezkedik el. A pult alatt
nincs más, csak matt feketére festett fiókok. Három sor
függőlegesen, négy sor vízszintesen.
A pult teteje fehér márvány, illik a padlóhoz. A magas tükör tetején
lámpák sorakoznak; az éles fénytől érzékeny szemem azonnal
pislogni kezd.
Kinyitom a túlsó mosdókagylónál a csapot, fölé hajolok, de
megmerevedek. A tükörbe pillantok, amikor Ryat belép mögöttem,
és szívem egyre hevesebben ver. – Ryat? – szólalok meg remegő
hangon.
Hátranyúlok, ahogy odalép mögém. Megragadja a csuklómat,
magához húz, lenyom a fehér márványpultra. Reszketve kifújom a
levegőt, hajam szétterül a sima felszínen.
– Ryat? – ismétlem, és szívem most már vadul ver.
– Ssss! – érzem leheletét a fejem oldalán. Elenged, feláll, de kezét
a hátamra helyezi, hogy továbbra is a pultra hajolva tartson.
Szabad keze a lábam közé csúszik, megnyomja a fenekemet, és
érzek valamit… magamban? Megfeszülök.
– Csináltam már olyat veled, amit nem élveztél?
– mereng el.
– Nem. – Szívem vadul ver, agyam pedig próbálja felidézni hogy
mi a franc történhetett, amíg nem voltam magamnál.
– Megbízol bennem? – kérdi, és ott érzek nyomást, ahol eddig
még sosem.
– Igen – nyöszörgöm, és most már lihegek. Jobban bízok
Ryatben, mint bárkiben, és még én is tudom, hogy ez milyen
szánalmas.
– Amíg nem voltál magadnál, betettem neked egy análdugót.
– Hogy mit csináltál? – sikítok fel, és megpróbálok felemelkedni,
de a keze nem engedi.
– Nyugodj meg! – csap rá a combomra, én pedig felkiáltok. –
Seggbe foglak kúrni, Blake. Ideje megkapnom, ami az enyém.
Belemarkol a hajamba, felállít, és neki háttal magához húz.
Szabad keze hátulról a torkomra szorul, kényszerít, hogy felszegjem
az államat.
Az új testhelyzettől megérzem a dugót. Felnyögök attól, amilyen
érzéseket kelt bennem. Szokatlan, mégis jó érzés. Nem csak a
fenekemben, hanem a puncimban is érzem.
A puszta gondolat, hogy ott van, még erősebben az alárendeltség
érzését kelti bennem.
– Azzal ellentétben, amit rólam gondolsz, nem akarlak bántani,
Blake – mondja, és pillantása az enyémbe mélyed a tükörben. –
Kicsit ki kellett tágítanom a fenekedet, hogy felkészítsem a farkamra.
Nagyot nyelek. Fenekem önkéntelenül is megfeszül, hogy
érezzem, valóban ott van-e. Szeretném megérteni, miért izgat fel a
gondolat. Már most úgy érzem, tele vagyok, el sem tudom képzelni,
milyen lesz, ha Ryat bennem lesz ott.
 – Ígérem, jó lesz! – csókol arcon Ryat, mintha olvasna a
gondolataimban.
Könnyek égetik a szememet, de felfogom, amit mond. Lényem
egy része meg akarja adni neki ezt. Az a beteges részem, amit Matt
annyira szégyellt.
– Megbízom benned – suttogom minden erőmet összeszedve.
– Ügyes, okos kislány! – Ajka az arcomtól a fülemig csúszik, kicsit
harapdálja, amitől felnyögök. Ahogy elhúzódik, tekintetünk ismét
találkozik a tükörben. – Maradj itt. – Majd megfordul, és kisétál a
fürdőszobából.
Kicsit előrehajolok, újra összeszorítom a fenekemet, és érzem
magamban a dugót. Jó érzés, ugyanakkor kellemetlen is. Elfog a
sürgető vágy, hogy kinyomjam, de nem teszem. Inkább
megtámaszkodom a pulton, és próbálok újra normálisan lélegezni.
Másodpercek múlva Ryat visszatér, kezében kötéllel.
A vér vadul dübörög a fülemben, ahogy tenyerét a hátamra teszi, és
mellkasomat a pultra nyomja. Majd megragadja a csípőmet, kicsit
elhúzza a pult szélétől, hogy legyen köztük egy kis szabad tér.
– Tedd szét a lábadat! – parancsolja, és a fenekemre csap.
Verejték üt ki a homlokomon. Nagyot nyelek, és amennyire tudom,
szétteszem, mert úgyis megkapja a fenekemet, és el fogja érni, hogy
élvezzem.
 HARMINCHARMADIK FEJEZET
RYAT

Az egyik kötelet duplán hajtom, átcsúsztatom a jobb szélső fiók

ezüst fogantyúján, és áthurkolom Blake bokáján, majd csomóra
kötöm, és a fiókhoz erősítem. Odalépek a másik bokájához, és
ugyanezt elvégzem, hogy jó széles terpeszben álljon.
Odaállok mögé, elkapom mindkét csuklóját, felemelem karját a
pultról, jobb oldalra. Alkarja lelóg a peremen túl. A csuklókkal
ugyanezt teszem, egy felső fiókhoz erősítem őket. Majd a bal
oldalon is megismétlem.
Odapillantok rá, ahogy megkötözve áll, széttett lábakkal, a fekete
análdugóval a seggében, és összefut a számban a nyál. Azóta
álmodoztam erről, hogy megláttam a Barrington folyosóján, amikor
összeütköztünk. A repülőút több, mint négyórás volt. Kétszer is volt
alkalmam kicserélni a dugót. Muszáj volt felkészítenem magamra.
Bármennyire is szerettem volna simán csak belenyomni a farkamat,
azt akartam, hogy ő is élvezze.
Végigfuttatom a tenyeremet a combján, és keményen rácsapok a
bal farpofájára.
Összerezzen és felnyüszít.
A másik oldallal ugyanezt teszem.
Lélegzete egyre szaporább, betölti a nagy helyiséget. Tenyerem a
puncijára simul, kicsit megmozgatja a fenekét, én pedig benyomom
egy ujjamat.
– Már most olyan nedves vagy! – mondom, és kihúzom az
ujjamat, majd rácsapok a puncijára.
 Blake felkiált. Belemarkolok a hajába, felhúzom arcát a pultról, és
ránézek a tükörben.
– Tudod, miért itt kötöztelek meg, és nem az ágyban?
– Nem – suttogja. Könnyektől csillogó szeme olyan szép!
Tudtam, hogy nem fogja tudni.
– Mert azt akarom, hogy végignézd, ahogy elélvezel
a farkammal a seggedben.
Blake élesen beszívja a levegőt.
– Mert el fogsz élvezni – ígérem. Benyúlok a farmerem első
zsebébe, és előhúzok egy rózsaszín gumi vibrátort – a LOVENSE
Lush 2-t. Múlt héten vettem, de még nem volt alkalmam kipróbálni
rajta. Most viszont itt a remek alkalom.
A másik zsebemből kiveszem a mobilomat, és megnyitom az
alkalmazást. Bekapcsolom a vibrátort, és a csiklóját kezdem izgatni
vele, míg a mobilomat leteszem a feje mellett álló éjjeliszekrényre.
Blake megmozdul, a kötelékeket rángatja. Gyengéden köröket írok
le rajta, csak izgatom. Most a legalacsonyabb fokozatra állítottam,
még nem akarom, hogy elélvezzen.
Amikor benyomom két ujjamat, lábujjhegyre áll, és fojtott kiáltás
hagyja el szétnyílt ajkait; ahogy ki-be járok benne, egyre nedvesebb
lesz. Kezem még gyorsabban dolgozik, erőteljesebb mozdulatokkal.
Amikor úgy érzem, készen áll, kihúzom az ujjaimat, és teste a pultra
rogy.
Fogom a vibrátort, nedves puncijához dörzsölöm, hogy jó síkos
legyen, mielőtt bevezetem. Blake liheg, arca egyik fele a pulton
nyugszik, szemét lehunyja.
– Ryat… – kiált fel, ahogy felemeli a fejét, és tágra nyílt szemmel
mered rám a tükörben.
 Tudom, hogy korábban már használt vibrátort. Láttam néhányat a
lakásában, az éjjeliszekrénye fiókjában. Azonban más magadon
használni, és egészen más az, ha valaki más használja rajtad. Itt
nem ő irányít. Hanem én.
Kicsatolom az övemet, lehúzom a sliccemet, és előveszem a
farkamat. Majd fogom a síkosítót, és az egész farkamat bekenem
vele, hogy mindenütt vastagon legyen, míg a végén szinte csöpög.
Odanyúlok, megfogom a dugót, és lassan, az óramutató járásával
megegyezően elfordítom. Blake beszívja a levegőt, egész teste
megfeszül.
– Lazulj el! – figyelmeztetem, és rácsapok a fenekére.
– A vibrátorra összpontosíts!
Gyengéden meghúzom a dugót, és Blake felnyög. Mielőtt teljesen
kivenném, óvatosan visszanyomom, és Blake felnyög.
– Ez az! – mondom, és megismétlem a mozdulatot.
Blake még hangosabban liheg, és a köteleket rángatja, melyek
segítségével megnyílik előttem.
Most teljesen kihúzom a dugót, és a mosdókagylóba hajítom,
amibe még mindig ömlik a víz, mivel Blake korábban nyitva hagyta a
csapot. Mivel korábban bekentem a farkamat a síkosítóval, a két
ujjam is nedves, amit most benyomok a fenekébe.
– Vegyél többször mély levegőt!
Könnyes kék szeme találkozik pillantásommal a tükörben, az ajkát
biggyeszti, mély levegőt vesz, majd ellazul, ahogy kifújja, én pedig
egy harmadik ujjamat is benyomom. Felkiált, így kihúzom.
– Még egyszer – közlöm.
Az első könnycsepp végigfut az arcán, de azt teszi, amit mondok.
Megismétlem, de most csak két ujjal, és tudom, hogy készen áll.
 Elengedem, felrántom a kapucnis pulcsit, áthúzom a fejemen,
majd a földre dobom. Nem akarom, hogy útban legyen. Megfogom a
farkamat, közelebb lépek hozzá, és végighúzom a hegyét a fenekén,
lassan fel-le húzgálom, szétkenem rajta a síkosítót.
– Még egyszer – mondom, és tudatosítom magamban, hogy
lassan kell haladnom. Ha bereped, sokat kell várnom, hogy újra
megkúrhassam ott.
Amikor beszívja a levegőt, belenyomom a farkam hegyét, amitől
kitágul szűk feneke. Felkiált, én pedig alsó ajkamba harapok, amikor
megnyílik előttem.
Kihúzom, és újra benyomom, de csak a hegyét. Hagyom, hadd
szokja az érzést.
– Ryat… – sír fel Blake halkan, és a teste már most is remeg
alattam.
Benyúlok a teste és a pult közé – ezért hagytam egy kis helyet –,
és elkezdem a csiklóját ingerelni. Feje hátracsuklik a pultra, én pedig
kihúzom, majd újra benyomom, de most mélyebbre hatolok.
Megrántja a köteleket, és felnyög.
– Az Isten verje meg! – nyögök fel, mert képtelen vagyok
türtőztetni magam. Kihúzom, majd újra benyomom, ismét kicsit
mélyebben.
Blake levegő után kapkod, én pedig csak nehezen állom meg,
hogy elélvezzek. Összeszorítom a fogamat, kihúzom a farkamat, és
figyelem, ahogy a feneke megnyílik, ahogy ismét behatolok, most
erőteljesebben, mélyebbre merülök benne.
– Már félig bent vagyok– mondom inkább magamnak, mint neki.
A fiókok nyikorognak a Blake-re erősített kötelektől,
a térde a szekrénynek ütődik.
 – Olyan jól csinálod! – dicsérem, amitől nyöszörögni kezd. – Olyan
ügyes vagy, Blake! – Kihúzom a farkamat, és ismét benyomom,
miközben a vibrátort is mozgatom, ha esetleg túlságosan a fenekére
összpontosítana. Ahogy hozzám dörgölőzik, megérzem, hogy a kis
figyelemelterelés bevált.
Újra megcsinálom, és most tövig nyomom a fenekébe a farkamat.
Elengedem a vibrátort, a mobilom után nyúlok, a legmagasabb
fokozatra állítom, majd nekidőlök a hátának. Belemarkolok hosszú,
sötét hajába, felhúzom arcát a márványpultról, hogy a szemébe
nézhessek a tükörben. Arca nedves a könnyektől.
– Baszd meg, csodálatos vagy, Blake! – mondom, és
megcsókolom az arcát, megérzem rajta a sós könnyeket.
– Az én ügyes kicsikém!
Ajka elnyílik, és liheg. Teste már most megállíthatatlanul remeg.
– Most pedig seggbe kúrlak – figyelmeztetem, és mielőtt bármit
mondhatna, mozogni kezdek.

BLAKELY

Fáj, de emellett jó érzés is. Alig kapok levegőt. A farka a

seggemben, a vibrátor a puncimban, alig tudok bármire is
összpontosítani.
Először olyan érzés volt, mintha nagyvécézni kellene.
A testem ellenkezik, nyomni akarok – visszautasítani Ryatet. De
aztán elkezdett mozogni, és dögöljek meg, ha nem volt jó érzés.
Gyűlölöm, hogy igaza van.
– Érzed, milyen mélyen vagyok a seggedben, Blake?
– morogja a fülembe. Zöld szeme belenéz az én kék szemembe a
tükörben. – Érzed, milyen szűk?
Csípőm a pult szélének csapódik, hátam furcsa szögben feszül
ívbe, végtagjaimat széthúzzák a fiókok. Cicim alám szorul, így még
nehezebb levegőt venni.
– Bassza meg! – morogja Ryat, és megragadja a hajamat, amitől
bizseregni kezd a fejbőröm. – Olyan kurva jó érzés a farkam a
seggedben! – Nagy nehezen mélyet lélegzek.
– Tudtam, hogy ilyen lesz!
Arcom alig néhány centire van a tükörtől, valahányszor levegőt
veszek, apró párafolt jelenik meg a felületen, majd eltűnik. Csak a
hajamba markoló keze akadályozza meg, hogy az arcom minden
egyes lökésnél az üvegnek ütődjön.
Mindent olyan intenzíven érzek. Tízszer akkorának érzem a farkát,
mint amikor a puncimban van. Izzadtság ül ki a hátamra és a
mellkasomra, testem csúszkálni kezd a márványpulton. Kezem
zsibbad a csuklóm körüli köteléktől, de nem tehetek róla. Testem
reagál Ryat farkára a fenekemben, és a vibrátorra a puncimban.
Ajkam mögül nyögés tör fel, lehunyom a szemem.
A hang, ahogy Ryat teste az enyémnek csattan, betölti a helyiséget,
és Ryat nyögéseit is hallom. Ezektől a nyögésektől még jobban
felizgulok. Attól, hogy ő is ennyire élvezi, még nedvesebb leszek.
Puncim összerándul a bennem lévő segédeszköz körül, és biztos
vagyok benne hogy kicsordult a nyálam is, képtelen vagyok becsukni
a számat.
Ez az egész olyan állatias. Mintha Ryat képtelen lenne türtőztetni
magát. Muszáj volt behatolnia oda. Mint amikor elmeséltem neki,
hogy álmodom a szexuális kényszerítésről. Ez az igazi megadás.
Lényem utolsó morzsáját is átadom neki.
Egyik kézzel elengedi a hajamat, ujjai a nyakam köré fonódnak.
– Nyisd ki a szemed! – követeli morogva. – Kibaszottul nézni
fogod!
Felnyitom elnehezült szemhéjamat, megindulnak a könnyek. Nem
is értem, miért sírok. Nem fáj annyira, mint gondoltam. Testem
önkéntelenül is megfeszül, szokatlan érzés kezd formálódni a lábam
között. Puncim és fenekem lüktetni kezd az összehúzódásoktól.
Mintha egymillió kis pók mászna rajtam – lassan közeleg a
robbanás.
Ryat még erősebben fog, a szoba szinte elhomályosul, látásom
elsötétül, annak ellenére, hogy nyitva a szemem. Úgy érzem,
szédülök, egész testem remeg.
– Ez az, Blake! – hallom Ryat rekedtes hangját a fülemben, ahogy
pontosan azt teszem, amit mondott, és elélvezek – szinte hihetetlen
hang tör fel a torkomból. Az orgazmus hulláma nehéz és forró, a
maradék levegőt is kiszorítja a tüdőmből.
Testem elernyed, Ryat ismét behatol a fenekembe. Farka lüktet
bennem, ahogy felér a csúcsra.
Ahogy kihúzza, felnyögök. Majd kiveszi a vibrátort is, a földre
hajítja. A játékszer továbbra is működik, ahogy Ryat lekap egy
ezüstrúdra helyezett törülközőt, és megtöröl remegő lábam között,
megtisztogat. Majd kioldozza a köteleket. Ahhoz sincs erőm, hogy
felemelkedjek a pultról.
Az arcom könnyekben és izzadtságban fürdik.
Ryat megragadja a vállamat, álló helyzetbe húz, még mielőtt a
földre zuhannék, felemel és bevisz a hálószobába. Háttal az
ágytámlának leül, és az ölébe von.
 Testem olyan vadul reszket, mintha epilepsziás rohamom lenne.
Egyáltalán nem vagyok ura motorikus képességeimnek. Amikor
megnyalom az ajkamat, rádöbbenek, hogy még mindig sírok.
– Csitt! – ringat Ryat gyengéden előre-hátra. Egyik karjával átölel,
a másikkal a fejemet simogatja. – Nagyon ügyes voltál, Blake! Ügyes
kislány voltál!
Megragadom a pólóját, ami még mindig rajta van, beletemetem az
arcomat, szorosan lehunyom a szemem, mert az érzéseimen sem
tudok uralkodni.
 HARMINCNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Abbahagyta a sírást, teste elernyedt, hallom egyenletes

lélegzetvételét. Megint nincs magánál. Először nem volt elég sokáig
kiütve. Amikor felébredt, egyértelmű volt, hogy a gyógyszer még
mindig dolgozik a szervezetében.
Hallom, hogy a mobilom megcsörren a mosdóban. Gyengéden az
ágyra helyezem, betakarom, majd kimegyek a fürdőbe. Megnyitom a
csapot, felemelem a vibrátort, lekapcsolom, és felkapom a
mobilomat a pultról. Az Apa szó villog a kijelzőn.
– Halló? – szólok bele.
– Fiam! – üdvözöl apám. – Az imént beszéltem Phillel. Azt
mondja, te meg Blakely valami utazáson vagytok.
Nem volt időm megnézni a kamerákat Blake lakásán, így nem
tudtam, hogy felhívta az apját. Gyors menekülésre volt szüksége, és
a magángép volt az egyetlen lehetősége. Azonban az úticél nem az
lett, ami Blake eredeti terveiben szerepelt – nem Hamptonsba
mentünk. Megmondtam Philnek, hogy jelezze a pilótának az új
célállomást, és tudjon róla, hogy én meg Gunner átvesszük az
irányítást. Phil még csak kérdőre sem vont.
– Így van – válaszolom.
– Nos…
– Nem szöktünk el, hogy titokban megesküdjünk, ha erre
gondolsz. – Nem mintha egyébként meghívnám az esküvőre.
Apám felsóhajt, jelezve, hogy valami jár a fejében.
– Tudod, hogy teljes mértékben támogatlak. Csak szeretnék
megbizonyosodni arról, hogy valóban ezt akarod.
– A szerződést aláírtuk. Az egyezséget megkötöttük.
– Blake a feleségem lesz.
– De a Lordok… – Apám hirtelen elhallgat. – Blake-nek át kell
esnie a beavatáson, ha a feleséged lesz. Biztos ki akarod őt tenni
ennek?
– Akkor is végig kellett volna csinálnia, ha Matthez megy hozzá –
vonom meg a vállamat, nem értem a problémát. Sem a különbséget.
Azon kívül, hogy Blake új vezetékneve Archer lesz.
– Matt nem rendelkezik majd azzal a címmel, amivel te fogsz –
morogja apám.
Egy Lord felesége sokkal másabb, mint egy Kiválasztott. A
feleségemként Blake érinthetetlen lesz. Legyőzhetetlen. Annyi
hatalmat adok neki, amennyit csak akar. Matt csak a ribancává tette
volna. Valószínűleg bárkinek felkínálta volna, aki csak megkívánja.
Blake által akarta megszerezni azt, amit pusztán a címe által nem
lett volna képes. Egyetlen egy ember sem érhet ezután Blake-hez,
csak én.
– Ki fogja bírni – mondom apámnak.
– Mindketten tudjuk, hogy ha Matt nem veszi feleségül Blake-et,
akkor nem jut egyről a kettőre. Az apjának szüksége van az
Anderson család pénzére, hogy fennmaradjanak.
– Mit akarsz ezzel mondani? – csattanok fel, mert kezdek ingerült
lenni. Apám úgy beszél, mintha még nem kértem volna meg Blake-et
az apjától, nem kaptam volna meg az engedélyét. Mintha ma
egyszerűen csak felkelnék, és félrehajítanám Blake-et. Ez volt az
eredeti terv, de már nem az. Az után nem, amit Matt tett velem, amíg
a börtönben Gregorynak dolgoztunk.
 – Azt, hogy ha a vezetéknevedet Blakelynek adod, az nem
ugyanaz, mintha Matt vezetéknevét kapná meg.
– Csak azért hívtál fel, hogy felbosszants? – vetem oda.
Apám hangosan kifújja a levegőt.
– Én csak… szeretnék megbizonyosodni arról, hogy tisztában
vagy azzal, mit csinálsz. Egy Lord nősülése nem is hasonlít ahhoz,
amikor a Kiválasztottat veszi magához. Nem dobhatod félre Blakelyt,
amikor már nem akarsz vele tovább játszadozni!
– New Yorkban nem bántad, hogy pénzt ajánlok érte –
emlékeztetem apámat. Amíg otthon voltam, kétszer is megkérdezte,
mennyit fizetnék érte.
– Annak Matthez volt köze. Nem hozzád – érvel apám.
Lehajolok, felemelem a kapucnis pulcsimat, és az ajtóhoz lépek,
majd nekidőlök. Pillantásom az ágyban alvó Blake-re esik. Mindent
elsöprő féltékenység vesz rajtam erőt a gondolattól, hogy valaki más
ajka csókolja a testét. Más keze siklik végig lágy bőrén, nedves
punciján. Más bassza úgy, ahogy én. Más nevét nyögdécseli.
Másnak a farkáért könyörög.
Blake az enyém. Ez ilyen egyszerű.
Rögeszmém lett a mosolya, az, ahogy hozzám ér.
A hangja. Az, ahogy a nevemet mondja. Ahogy az illatát ott érzem a
ruháimon, amikor nem vagyok vele. Egész lényével táplálja bennem
azt az éhséget, amely soha nem csillapodhat. Én tudom, és ő is
tudja. Itt nem az a kérdés, hogy szeretem-e Blake-et vagy sem. A
kérdés az, hogy képes lennék-e átadni őt Mattnek a diploma után?
Bassza meg, nem! Talán önző vagyok, de senkinek nem tudom
odaadni.
– Tisztában vagyok a különbséggel, apám. Köszönöm az
aggodalmadat, de Blakely Anderson lesz a feleségem. – Leteszem,
mielőtt apám bármit mondana még arról a döntésemről, hogy
feleségül vegyem.
Visszamegyek az ágyhoz, és ujjperceimet végigfuttatom Blake
arcán.
– Ryat? – suttogja, és a hátára fordul.
– Igen, kicsikém? – simítom végig a nyakát, és kitapintom a
pulzuspontját.
Elnehezült szempillája egy pillanatra felnyílik, világoskék
szemének tekintete az enyémbe mélyed, majd ismét lecsukja.
– Aludjunk egy kicsit!
– Ahogy akarod – mondom, majd levetkőzök, és bebújok mellé az
ágyba. Hátat fordít nekem, odabújok meleg testéhez, és magamhoz
húzom. Másodpercek múlva ismét alszik.

BLAKELY

Arra számítottam, hogy egészen más érzés házasnak lenni. Mindig

úgy éreztem, hogy ha hozzámegyek Matthez, a fejem fölött
fenyegetően lógó fekete felhő megnyílik, és belefulladok abba, ami
rám záporozik. Ryat feleségének lenni közel sem ilyen érzés.
Felszabadító, olyan, amit szinte lehetetlen elmagyarázni. Ahhoz
tudom hasonlítani, amikor az ember úszik, és feljön levegőt venni.
Az égő érzés a tüdőben, a feszülés a mellkasban. Mint amikor
feljössz a felszínre, először levegőt veszel, és megérzed a napot az
arcodon. Ezt jelenti számomra Ryat.
Ő az én napom. A levegőm.
 A macska-egér játékkal két napot töltöttünk, amikor nem
csináltunk mást, csak szexeltünk. Ezt tulajdonképpen megtehettük
volna a lakásomon is, vagy Ryat kunyhójában az erdőben. Azonban
Ryat megparancsolta a pilótának, hogy vigyen a szülei egyik
nyaralójába, a nagy semmi közepére. Az idő hideg volt, nyirkos, és
havazni kezdett. Minden másodpercet odabent töltöttünk, minden
létező helyiségben dugtunk. Hazafelé úton még a „Mérföld Magas
Klubba” is beléptünk. Ez volt életem legjobb nyaralása, de egyetlen,
napozással eltöltött órával sem dicsekedhettem. Éveken át éltem
tévedésben, hogy Sarah-val a tengerparton ücsörögtünk.
Abban a pillanatban, hogy leszálltunk Pennsylvaniában, beadtuk a
kérelmet, hogy össze akarunk házasodni. Három nap múlva a
városházán megesküdtünk.
Lepillantok a gyűrűre az ujjamon, és végigsimítom a
hüvelykujjammal. Még mindig nehéz felfognom. Olyan ez, mint egy
álom. Álom, amit el sem tudtam volna képzelni. Azt hiszem, az a
hétvége volt a nászutunk, mert mióta kimondtam az igent, nem volt
időnk elutazni.
Ott állok Ryat fürdőszobájában a Lordok házában, és
a tükörben nézegetem magamat. Hajamat kontyba fogtam, sminkem
élénk: ezüst és fekete szemhéjpúdert használtam, alsó és felső
szemhéjamat vastag fekete szemceruzával emeltem ki, különösen
hangsúlyos a szempillám és mattvörös az ajkam.
Végigsimítok a fehér szaténruhán, és mély lélegzetet veszek. Ma
este van az ünnepség. Az enyhe kifejezés, hogy ideges vagyok.
Fogalmam sincs, mire számíthatok. De egyvalami biztos: már nem
Blakely Anderson vagyok. Most már Blakely Archer a nevem – Ryat
felesége lettem.
 Nem nehéz kimondani vagy felfogni. Felfogom, hogy mit tettünk.
Azt is megértem, hogy sosem fogom elhagyni. Tartozom neki
ennyivel. Az elköteleződésemmel. A testemmel. A szívemmel?
Szeretnem is kell? Vagy a többi elég?
Az, hogy hajlandó volt megmenteni Matt-től, nekem elegendő.
– Blake, készen vagy? – hallom Ryat hangját, ahogy belép a
szobába.
– Igen – mondom, és megfordulok, hogy megálljak a fürdőszoba
ajtajában, ahogy megjelenik.
Megtorpan, smaragdzöld szemének tekintete ruhám uszályára
siklik, lassan végignéz a méretre szabott ruhakölteményen, ami
körülöleli a testemet. Jobb lábamon a ruha olyan magasra van
sliccelve, hogy nem tudtam bugyit venni, mert a csípőm fölött ér
véget. A szaténanyag teljesen elfedi a mellkasomat, elöl magasan
záródik, a nyakamon két selyemszalag tartja egy nagy masnival, és
a szaténszalag többi része a hátamon omlik le. Valahányszor
megmozdulok, érzem, hogy a lágy és hűvös anyag megmozdul a
bőrömön, amitől megborzongok. A ruha hátul teljesen fedetlen, a
fenekem tetejénél kezdődik a szoknyarész.
A városházán nem ruhát viseltem, hanem fehér nadrágkosztümöt.
Azonban ma este ki akartam öltözni Ryat kedvéért. Egyszer azt
mondta nekem, hogy a fogadalmi ünnepség után büszke volt, hogy a
Kiválasztottjának mondhat. Azt akartam, hogy ma este is így
érezzen, abban a tudatban, hogy már a felesége vagyok.
Szívem vadul ver, szaporán veszem a levegőt attól, ahogy rám
néz. Smaragdszínű szemét többször is végigjártatja rajtam.
Felnyúl, megigazítja a csokornyakkendőjét, és megköszörüli a
torkát. Lép egyet felém, én hátralépek, ő pedig megáll.
 – El fogod égetni? – tudakolom idegesen. A ruha meglehetősen
sokat mutat: meztelen hátamat, lábamat, csípőmet, és egy kicsit
oldalt a mellemből. De valahogy annak ellenére, hogy a testem többi
részét elfedi, mégis csupasznak érzem magam.
Ryat elindul felém, és most nem hátrálok meg.
Odalép hozzám, tenyerébe fogja az arcomat, és kutatón néz a
szemembe.
– Nem – suttogja, és pillantása fedett mellkasomra esik. – Blake…
csodálatosan nézel ki!
Elpirulok, hangosan kifújom a levegőt, és lehajtom a fejemet, mert
önkéntelenül is mosoly ül ki arcomra.
Kopognak az ajtón, majd kitárul.
– Ryat?
Felnézek és Ryat felcsattan:
– Mi az?
– Várnak, öregem – közli Gunner, majd rám pillant. Kacsintva
felemeli a hüvelykujját. – Dögös a nejed!
Elvörösödök. Még mindig nem akarom elhinni, hogy
összeházasodtunk.
– Gunner… – szólal meg Ryat.
– Nem megyek ki – lép be Gunner a szobába, és karba tett kézzel,
csibészes mosollyal megáll.
Ryat mély hangon felmordul, és szembefordul velem.
– Odakint megvárlak. – Arcon csókol, majd megfordul és kimegy.
Egy másodpercig befelé figyelek, lehunyom a szemem, és mélyet
lélegzek, próbálom elérni, hogy szívem lassabban verjen. Kilépek a
szobából, ügyelek rá, hogy becsukjam és bezárjam magam mögött a
hálószobaajtót, majd a kulcsot a borítéktáskába süllyesztem,
amelyben a telefonom is alig fér el.
Átmegyek a bálterembe, Ryatet vagy Sarah-t keresem, de
egyiküket sem látom. A terem tömve van. Fehér, villódzó lámpák
szolgáltatják a világítást, halk zongoraszó hallatszódik. Olyan más,
mint amikor először voltam itt!
– Kér egy pohár pezsgőt, kisasszony?
Nemet akarok mondani a pincérnőnek, a legutolsó ilyen élményem
miatt. Most nem akarok részeg lenni, és azt sem akarom, hogy
begyógyszerezzenek. Azonban a lány előttem bontja fel az üveget,
és tölti ki az italt egy pohárba.
– Igen, kérek.
Ahogy átadja, megköszönöm, és belekortyolok.
A fények elhalványulnak, a zene abbamarad, ahogy
a beszélgetés is.
– Jó estét, hölgyeim és uraim!
Szembefordulok a színpaddal, és látom, hogy középen ott áll
Ryat, mikrofonnal a kezében.
– Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy eljöttek
a Lordok éves ünnepségére!
Még egyet kortyolok az italból.
– Hosszú négy év volt ez – mondja, és elgondolkozva simít végig
az állán.
Homlokomat ráncolva azon tűnődök, mire célozhat.
– Lordként azt tanították nekünk, hogy ne fogadjuk el a vereséget.
Sose mondjunk le arról, amit akarunk.
Pillantása most elnéz mellettem, átnéz a vállam fölött.
Megfordulok, hogy lássam, mit néz, de abban a pillanatban meg is
bánom. Mattet nézi. Matt ott áll, öltöny-nyakkendőben, akárcsak a
többiek, a barátnője mellette, fekete flitteres ruhában, melynek mély
dekoltázsa kiemeli formás idomait. Hátat fordítok nekik, ismét a
színpad felé fordulok.
– Néhányan közülünk sosem ismerik majd meg a vereséget.
Mások számára viszont a győzelem marad ismeretlen – folytatja
Ryat. – Én annyit mondhatok, hogy aki nem próbálja ki magát,
sosem fogja megtudni, mire képes.
Belekortyolok a pezsgőbe.
– Blakely – szólal meg Ryat.
A torkomon akad az ital, harákolva kiköpöm, majd gyorsan
letörlöm, és azon imádkozom, hogy ne legyen foltos a ruhám. Jaj ne,
már megint! Mikor a múltkor távoztam innen, akkor is alkoholban
úsztam.
Tágra nyílt szemmel bámulok Ryatre.
Ott áll, drága szmokingjában a befolyásos férfi mintaképe: haját
hátrafésülte, arca frissen borotvált. Olyan jóképű!
– Azoknak akik esetleg nem tudják, Blakely a Kiválasztottam.
Mit művel? Kezemben remegni kezd a pezsgőspohár.
– Néha az embernek szerencséje van. És én elmondhatom
magamról, hogy ebben a teremben én vagyok a legszerencsésebb.
Ó, istenem! Ne, ne, ne!
– Nézzenek csak rá! – mutat rám Ryat bal kezével, és pillantásom
azonnal a jegygyűrűjére esik. A gondolattól, hogy az enyém,
pillangók kezdenek röpdösni a gyomromban. – Blakely csodálatos,
lélegzetelállító, jószívű és száz százalékban az enyém.
Ne csináld…
– És tegnaptól elmondhatom magamról azt is, hogy ő a
feleségem.
 Hallom ahogy körülöttem többen meglepetten levegő után
kapkodnak, és visszafojtom a levegőt.
– Barátaim, bemutatom az elbűvölő Mrs. Blakely Rae Archert! –
mutat be Ryat a több száz fős tömegnek.
Bizonytalanul elmosolyodom a kitörő taps hallatán, és azt
kívánom, bár megnyílna alattam a föld.
Ryat lejön a lépcsőn, és odajön hozzám; az emberek ellépnek az
útjából.
– Mit művelsz? – sziszegem oda halkan.
Ryat kiveszi az italt a kezemből, és átadja egy arra haladó
pincérnek. Megfordít, magához ölel, de nem válaszol.
 HARMINCÖTÖDIK FEJEZET
RYAT

Dögöljenek meg mind, dögöljenek meg!

– Ryat – suttogja Blake, és végignéz a helyiségen.
Elkezdjük a táncot. Egyik kezem meztelen hátán nyugszik, a
másik az arcát veszi kézbe, ahogy megszólal a bálterem
hangszóróján a Lifehouse Broken című száma.
Blake idegesen harapdálja az ajkát, pillantása továbbra is a termet
pásztázza, az embereket nézi, ahogy minket figyelnek.
Megállok, végigsimítok az arcán, majd az állán, és felfelé billentem
a fejét. Megnyalja az ajkát, megnedvesíti a matt, piros rúzst.
Végigsimítom a száját, lehajtom a fejemet. Szép, kék szemével rám
bámul, és olyan, mintha mindenki más megszűnne létezni
körülöttünk. Csak engem lát, de mindenki őt nézi. A feleségemet.
Sosem gondoltam igazán a házasságomra. Mert soha nem
érdekelt. Inkább szerződésnek tekintettem. És bár ez is pontosan az
volt, most sokkal többnek érzem.
Blake ismét megnyalja rúzsos ajkát, én pedig lehajolok, és szájon
csókolom. Megcsókolom. Legelőször tegnap csókoltam meg a
városházán, amikor összekötöttük az életünket. Korábban
egyszerűen eszembe sem jutott. De most? Most nem tudok betelni
vele. Mindegy, miket műveltünk egymással, a csók sokkal intimebb,
mint bármilyen más testi közelség.
Blake nyelve találkozik az enyémmel, érzem rajta a pezsgő ízét.
Olyan édes, amilyen ő maga is. Olyan szenvedéllyel, olyan hévvel
csókol! Mintha én lennék számára a levegő.
 Alig pár hete ugyanitt állt, és csak arra tudtam gondolni, hogy
elveszem őt attól az embertől, akit gyűlölök. Most csak arra tudok
gondolni, hogy életem végéig magam mellett akarom tudni.
Nyakához emelem a kezemet, ügyelek rá, hogy mindenki lássa a
gyűrűmet, arcomat az arcához érintem, és kinyitom a szemem.
Mattet pillantom meg, ott áll Blake mögött – előre tudtam, hogy így
lesz. Remélem, a szemem mindent elmond, amit gondolok.
Én győztem, bazdmeg!
Látom, hogy Matt megérti az üzenetet, mert keze ökölbe szorul,
résnyire húzott szemmel mered rám. Megragadja Ashley kezét,
megfordul, szinte menekülve hagyják el a termet.
Kicsit lassítok a csókon, elhúzódok. Blake lassan kinyitja a
szemét, és felnéz rám. – Tartoztam magának egy tánccal, Mrs.
Archer – válaszolom meg végre a kérdését, és egész testével
hozzám simul. Színtiszta imádat ül édes babaarcán, amitől
elmosolyodom. Ezt sokkal többet akarom látni rajta.
Nem árt, ha az emberbe beleszeret a saját felesége, nem igaz?
Úgy érzem, már nem kell sok hozzá.

BLAKELY

Végigmegyek a folyosón Ryat hálószobájáig. Mivel megittam három

pohár pezsgőt, és számtalan emberrel fogtam kezet, akik gratuláltak
nekünk, most már nagyon kell pisilnem. Kulcsom fordul a zárban,
kinyitom, majd becsukom magam mögött. Épp kezet mosok, amikor
hallom, hogy nyílik és csukódik a szobaajtó.
– Nem láttad ma este Sarah-t? – tudakolom, ahogy elzárom a
csapot, és felkapok egy törülközőt.
Ahogy megfordulok, belépnék a szobába, de valaki odalép elém,
elállja az utat. Már majdnem felsikoltok, amikor a falnak lök és
tenyere a számra szorul.
Felpillantok, és belenézek világoskék szemébe. A tenyere mögött
kiáltás tör fel ajkamról.
– Csitt, Blakely! Csak beszélni akarok veled! – veszi el a tenyerét,
s mindkét kezét a magasba emeli.
Hangosan beszívom a levegőt.
– Mit keresel itt, Matt? – csattanok fel. Ha Ryat itt találja, szétrúgja
a seggét.
– Beszélnem kell veled.
Meglököm a mellkasát, de meg se mozdul.
– Nincs miről beszélnem veled – verem meg ököllel.
Matt felsóhajt, hátralép, kienged a fürdőszobából. Átsietek a
szobán, és már a kilincsen van a kezem, amikor megszólal.
– Ötszázezer dollárt fizetett apádnak, hogy feleségül vegyen.
Megtorpanok, és szembefordulok vele. Nevetés készülődik a
mellkasomban, de visszafojtom.
– Hazudsz. – A férfiak nem megvásárolják a feleségüket. Ilyesmi
csak filmekben van.
Matt folytatja.
– A telefonod. Nyomkövetőt tett rá, hogy lássa, merre jársz.
Szívem hirtelen vadul verni kezd.
– Nem…
– A bejövő hívások és üzenetek… blokkolja őket – mordul fel Matt.
Érzem, hogy megrogy a lábam, szavai ökölcsapásként érnek, de
sikerül állva maradnom.
 – Biztos, hogy nem… – kezdek el vitába szállni.
– Gondolj bele! Anyukád azt mondta, nem tud elérni. Én is
próbáltalak hívni, üzenni. – Lép egyet felém, de szoborrá dermedve
állok. – Azon a hétvégén, amikor New Yorkba utazott, de korábban
jött haza, blokkolta Sarah számát, hogy ne tudjon felhívni téged,
hogy menj el bulizni.
Könnyek kezdenek gyülekezni a szememben attól, hogy milyen
logikus, amit mond, mégsem akarom elhinni.
– Nem. Hogy tehetné…
– Az első éjszakán itt, a partin… amikor rajtakaptál Ashley-vel…
Mielőtt hazavitt téged, kikérte a ruhatárból a mobilodat, a kulcsodat
és a személyidet. Letöltött a mobi­lodra egy olyan alkalmazást,
amivel mindenhez hozzáférhet. Még ahhoz is, amit beütsz a
keresőbe. Minden hívást végighallgat, minden üzenetet olvas.
Lenyomozza, mit csinálsz.
A fejemet ingatom, könnyek patakzanak a szememből, nem
akarom elhinni azt, amiről pedig tudom, hogy az igazság. Biztos,
hogy ez az igazság. Túlságosan is logikus.
Matt felsóhajt.
– Tudom, hogy kettőnk számára már nincs remény.
De gondoltam, jobb, ha tudod, kihez mentél feleségül – pillant a
gyűrűmre.
– Honnan… – köszörülöm meg a torkomat. – Honnan tudod
mindezt?
– Mert én is ezt tettem Ashley-vel – válaszolja Matt egyszerűen. –
Minden Lord ezt teszi a Kiválasztottjával. Mit gondolsz, miért kérünk
meg mindenkit, hogy a partin adja oda a mobilját? Így hozzáférünk
mindenhez akkor, amikor az embereket lefoglalja a bulizás.
 Nagyot nyelek, hogy szűnjön a gombóc a torkomban. Igaznak kell
lennie, nem? Olyan sok mindent megmagyaráz! Hogy anyám miért
nem tudott elérni. Miért nem tudott Sarah elérni, amikor elvileg Ryat
itt sem volt, de érdekes módon akkor elért, amikor visszajöttünk a
kunyhóban töltött hétvégéről. Hogy Ryat miként talált rám apám
magángépén. És azt, hogy miután beírtam a keresőbe a „fojtogatós
játék” kifejezést, másnap a tenyerét a számra tapasztotta.
– Honnan tudod, hogy pénzt adott apámnak? – tudakolom remegő
vállal.
Matt megvakarja a tarkóját.
– Onnan tudom, hogy… – elhallgat, karját leengedi a teste mellé,
és felsóhajt. – Hogy én ötvenezret ígértem.
A számhoz kapok, hogy elfojtsam feltörni készülő zokogásomat.
Tudtam, hogy Ryat nem szeret, de ez? Az egész csak játék volt neki.
Nem voltam más, mint egy jól fizetett prostituált. Apám eladott a
legtöbbet ígérőnek.
– Blakely… – lép felém Matt, én pedig hátralépek, és a
hálószobaajtónak ütközök. Matt megáll. – Én annyira…
– Kifelé! – kiáltok fel. Még soha nem éreztem magamat ennyire
megalázva. Szégyellem, hogy azt hittem, valami jót teszek, amikor a
világ legnagyobb ostobaságát vittem véghez.
– Blakely…
– KIFELÉ! – üvöltöm, ellépek az útjából, és kinyitom neki az ajtót.
Elindul, de az ajtónál megáll.
– Ryatnek egyvalamiben igaza volt. Tényleg csodálatosan nézel
ki. – Majd kilép a szobából, én pedig hangosan becsapom mögötte
az ajtót és be is zárom.
A földre ülök, térdemet a mellkasomhoz húzom, kezemet az
ajkamra tapasztom, nehogy hangosan felzokogjak.
Mindenki kiárusít engem ezen a világon. Mindenki. Senki nem áll
mellettem. Sose kérdezik meg, mit akarok.
Elhúzom a kezemet a számtól, lepillantok a gyűrűmre, és
elkezdem leráncigálni. Végül lejön, és áthajítom a szobán.
Odakúszok hozzá drága ruhámban és felemelem. Majd Ryat
ágyához lépek, és odateszem a közepére.
Belépek a fürdőszobába, megszemlélem magamat a tükörben. A
sminkem teljesen elmaszatolódott. Azt gondoltam, hogy az este egy
adott pontján, később, valóban így fogok kinézni, de egészen más
okból. Le sem törlöm, csak felkapom a borítéktáskámat, benne a
mobilommal, és tudom, hogy egy, egyetlenegy esélyem van a
szökésre. Mert ha mindaz, amit Matt mondott igaz, Ryat valóban
perceken belül rám talál.
 HARMINCHATODIK FEJEZET
RYAT

– Gratulálok a házasságkötéshez, Ryat! – lép hozzám Gregory, és

kezet rázunk.
– Köszönöm, uram! – kortyolok bele a pezsgőbe.
– Ne feledd, mit mondtam – biccent felém. – Ha bármire
szükséged van, szólj. Az adósod vagyok.
Biccentek, majd előveszem a mobilomat a zsebemből. Feltűnt,
hogy Blake jó ideje van távol. A zsebembe süllyesztem, felpillantok,
és körülnézek a tömegben. Sarah-t és Gunnert a terem túlsó
végében fedezem fel, a bárpultnál.
Odafurakodok hozzájuk, és elveszek egy újabb teli poharat.
– Hé, nem láttátok Blake-et? – kérdezem.
– Nem – válaszolja Sarah a homlokát ráncolva. – Már kétszer is
üzentem neki, de semmi válasz.
Gunner a fejét ingatja.
– Egyébként… király voltál, tesó! – int a színpad felé, a kis
műsoromra célozva.
Elvigyorodok, de amikor megpillantom Mattet a terem túlsó
végében, lefagy arcomról a mosoly. Háttal áll a falnak, kezében egy
pohár ital. De a mosolya az, amitől egyszerűen meghűl az ereimben
a vér. Ahogy ott áll és engem bámul, megszólal a fejemben a
vészcsengő.
Megcsörren a mobilom, előveszem, nem törődök többé Matt-tel.
Látom, hogy ismeretlen számról hívnak, ezért megfordulok, és
kilépek az üveges tolóajtón. Az úszkáló, fehér lámpásokkal
bevilágított, ötvenméteres medencét bámulom a hátsó teraszon
állva, és fogadom a hívást.
– Halló?
Hosszú csend fogad a vonal végén.
– Halló? – kérdezem ismét, de semmi válasz. – Ki az?
– tudakolom.
– A feleséged.
A jéghideg hangon kiejtett két szótól borzongás fut végig a
hátamon, és földbe gyökerezik a lábam.
– Blake?
– Hogy tehetted? – szólal meg remegő hangon, ami azt sugallja,
hogy dühös.
– Mit hogy tehettem? – pillantok fel, és végignézek
a szépen nyírt pázsiton. – Hol vagy most?
Rekedtesen felnevet.
– Ellenőrizni akarod, hogy azt kaptad-e, amiért fizettél?
Felkapom a fejemet, és a pulzusom vadul száguldani kezd.
– Blake…
– Hogy tehetted? – tombol Blake. – Sosem vártam el azt, hogy
szeress! De voltam olyan ostoba, hogy azt képzeltem, hogy legalább
tisztelsz!
– Hol vagy most? – kérdezem fogcsikorgatva. Megpördülök,
feltépem az ajtót, és belépek a bálterembe.
– Rég nem vagyok ott, Ryat.
– Hol vagy? – tudakolom, ahogy végigrohanok a báltermen és a
folyosón is.
– Játszadozni akarsz, Ryat? Én is tudok játszani. Egész nap
képes vagyok játszani.
 Felérek a szobámhoz, és kivágom az ajtót. Ahogy körülnézek,
sehol nem látom. – Jobb lesz, ha…
– Mi? – vág a szavamba Blake. – Ha visszajövök, és
megalázkodok előtted? Esélytelen, Ryat.
Megpillantok valamit az ágyon. Odalépek, és látom, hogy a
jegygyűrűje, a táskája és a mobiltelefonja. A kibaszott kurva életbe!
Megszökött.
– Megtalállak – nyögöm ki nagy nehezen. – Egyszer már
megmondtam neked… és Blake… – veszek mély lélegzetet, mert
érzem, hogy remeg a kezem. – Ha megtalállak, a hajadnál fogva
rángatlak vissza ide, hiába rúgkapálsz és sikoltozol. – Megteszem,
amit csak kell. – Ne akard elérni, hogy bántsalak.
Blake halkan felnevet, mintha egy szavamat se hinné.
A hang úgy ér, mintha forró lávával öntöttek volna végig, égeti a
bőrömet, és még dühösebb leszek tőle.
– Azt nem találhatod meg, amit nem tudsz lenyomozni, Ryat.
Ó, dehogynem.
– A viszontlátásra, Mrs. Archer.
– Nem. Nem lesz viszontlátás. – Katt.
– Az Isten verje meg! – kiáltok fel, és áthajítom a telefont a
szobán; a falnak csapódik, és a kijelző millió darabra törik.
Hangosan lihegek, beletúrok a hajamba. Mindegy, hogyan került
az ujjára az a gyűrű – Blake hozzám tartozik. Ez semmin nem
változtat. Vissza fogom hozni, de az, ahogyan visszahozom, nem
fog tetszeni neki.
 HARMINCHETEDIK FEJEZET
RYAT

A fekete bőrpamlagon ülök, és a térdemre könyökölök. Jobb

kezemmel szórakozottan forgatom a jegygyűrűmet.
A gyűrű belsejében a következő felirat szerepel: Míg a halál el
nem választ – akárcsak a feleségem gyűrűjén.
Két napja, hogy elment. Egyetlen szó, egyetlen jel nem utal arra,
hová mehetett. És fogalmam sincs, hol kezdjem el keresni. Eltűnt –
huss! –, akár egy kísértet.
Ha megtalálom – márpedig megtalálom –, minden erőmre
szükségem lesz, hogy ne öljem meg. Ilyen dühös vagyok.
Új telefonom megrezzen a zsebemben; ahogy kihúzom, látom,
hogy ismeretlen számról érkezett az üzenet.
Semmi.
Újra lezárom a készüléket, a fogamat csikorgatom. Nos, ez
érdekes. De most nincs időm arra, hogy ezzel foglalkozzak.
Egyszerre csak egy problémát oldok meg.
– Mit tudunk? – tudakolja apósom a Dallas belvárosára néző
irodájában. Ismételten az éjszaka közepén vagyunk itt.
– Semmit – szólal meg a jobbomon ülő Prickett.
Nem beszéltem sokat, mióta megtudtam, hogy Blake úgy döntött,
megszökik. Értelmetlen lenne, mert nem sokat tudok mondani.
– Nem ment vissza a lakására, a kocsija ugyanott parkol, ahol
eddig, és a mobilját a Lordok házában hagyta, a jegygyűrűjével
együtt – közli a balomon ülő Gunner.
Apám felsóhajt, ott áll a padlótól a mennyezetig érő ablakok
mellett.
– Egyszerűen eltűnt.
– Egy ember nem tűnhet csak úgy el! – csap ököllel Blake apja az
asztalra. Biztos vagyok benne, hogy Phil is legszívesebben
megfojtaná. – Pénzre van szüksége ahhoz, hogy túléljen!
– Akkor szerez magának egy állást – mondja Prickett.
– Életében egyetlen napot nem dolgozott. Mégis milyen
képességei vannak? – veti oda Phil. – De ha van állása, azt valahol
be is jelentik.
– Nem, ha készpénzben kapja a fizuját, feketén dolgozik – jelenti
ki Gunner, és hátradől a kanapén. – Vegas meg a vetkőzős csajok,
ez jut eszembe.
Ökölbe szorul kezem a szavaitól, legszívesebben a puszta
gondolatért behúznék neki.
– Matt átverte – jelenti ki apám, és megfordul, hogy
szembenézzen velünk. – Rájött, hogy minden esélye szertefoszlott
azzal, hogy elveszítette Blake-et, ezért úgy döntött, tönkreteszi a
házasságát Ryattel. – A szemembe néz. – Valószínűleg arra
számított, hogy Blake majd hatalmas jelenetet rendez mindenki előtt,
de valami jobb hullott az ölébe így, hogy Blake inkább megszökött.
Amikor harminc perce megérkeztünk, megnéztük a
hálószobámban készült felvételt Mattről és a feleségemről. Mostanra
többször láttam, mint ahányszor meg tudom számolni. Az ember azt
hinné, ennyi idő után már felfogom, hogy nem derül ki belőle, hová
szökött.
Azonban a felvétel semmit nem változtat azzal a helyzettel
kapcsolatban, amiben Blake minket hagyott. Leszarom, milyen
dühös rám; megfizet az egészért. Ahogyan Matt is, de ő csak
később. Egyelőre Blake a legfontosabb számomra.
Phil az arcát dörzsölgeti, és hangosan felsóhajt.
– Találd meg! – néz egyenesen a szemembe. – Találd meg, és
hozd vissza! Bármilyen módszerrel, amit csak megfelelőnek ítélsz!
Bólintok. Amúgy is így terveztem, de kösz az engedélyt.
– A legnagyobb fenyegetést Blake számára azok jelentik, akik
ártani akarnak Ryatnek – folytatja Phil. – Egy Lord feleségét fel lehet
használni ellenünk. És a házasságot az egész istenverte világ
számára bejelentettétek.
A Lordok közötti házasságok mindig azért köttetnek, hogy még
nagyobb befolyáshoz juthassunk. Előfordult már, hogy feleségeket
raboltak el váltságdíjért. Egyeseket megerőszakoltak, másokat
meggyilkoltak. Bármelyik ellenségünk láthatja, kit birtoklunk, és el is
veheti tőlünk. Mindegy, hogy az illető pár tagjai szeretik-e egymást
vagy sem. Ez attól még kihat a világunkra. A feleség egyrészt
játékszerünk, másrészt a gyenge pontunk is.
– Blake nagyon sebezhető, ha egyedül van a nagyvilágban –
emelkedik fel Phil, és lesöpri a számítógépét az íróasztaláról. –
BASSZA MEG! – tenyerel az íróasztalra, és hangosan zihál. – Ezzel
nem fordulhatunk a sajtóhoz. Nem fedhetjük fel az eltűnését a
nagyközönség számára. Kibaszott nagy háborút hozna a fejünkre.
Valaki megláthatja, és még azelőtt elrabolhatja, hogy mi rátalálnánk.
– Kihívó pillantása mintha provokálna, hogy szálljak vitába vele.
Nem teszem. – Mire megtaláljuk a holttestét, késő lesz.
Igaza van. Nem bízhatunk senkiben, aki nem ebben a helyiségben
van.
– Megtalálom – mondom nyugodtan, és végre megtöröm eddigi
hallgatásomat. De azt senki nem tudja, hogy jelenleg én jelentem a
legnagyobb fenyegetést Blake számára.

BLAKELY

– Megcsókolhatja a menyasszonyt.
Mióta összefutottam Ryattel a Barrington folyosóján, ezek a
legijesztőbb szavak, amiket valaha hallottam.
Csók? A gondolat úgy ért, mintha egy darab téglával vágtak volna
fejbe. Szinte alig állok a lábamon. Még egyszer sem csókoltuk
szájon egymást. Őszintén szólva, eddig nem gondoltam rá.
Eszembe sem jutott, hogy ennek meg kell történnie.
Ryat közelebb lép, jobb kezével megfogja az arcomat, pihegő
ajkamra pillant, én pedig mélyen beszívom a levegőt, ahogy
mellkasa az enyémnek simul.
Félrehajtott fejjel nézek rá. Szívem vadul ver, a tarkómon kiütközik
az izzadság. Miért vagyok ilyen ideges? Már csókolóztam pasival.
Sőt, egyszer Sarah-t is megcsókoltam.
De Ryatet? Olyan intimnek tűnik megcsókolni ezt a férfit, aki most
már a férjem – szinte tiltott dolog.
De képtelen vagyok megállítani. Meg kell történnie – hagyomány,
mely megpecsételi a házasságot. Ajkát az enyémre nyomja,
lehunyom a szemem, ahogy szétnyitom az ajkam. Érintése gyengéd,
ajka szinte sóvárgó. Kinyitom a számat, megadom neki az utolsó
dolgot, amit még adhatok, és a testem beleolvad az övébe, ahogy
szabad keze a derekamra simul, és szorosan átölel.
Nyelve behatol a számba, gyengéden találkozik az enyémmel, én
pedig felnyögök, többet akarok. Szükségem van a benne mindig
megbújó agresszióra. Kezem felcsúszik a hátán, megragadom az
inge hátsó részét, és belekapaszkodom. Közelebb akarom érezni
magamhoz.
De elhúzódik, én pedig kinyitom elnehezült szemhéjamat, és elönt
a csalódottság, hogy ezt eddig miért nem tettem meg.
Máris a szemembe néz, és úgy nyalja meg az ajkát, mint aki
készen áll arra, hogy ismét megízleljen. Az arcomra simuló kéz
ujjpercei végigfutnak rajtam, ahogy azt suttogja:
– Most már örökre az enyém, Mrs. Archer.

– Kisasszony?
– Tessék? – pislogok, próbálom kiűzni az emlékezetemből az
esküvőnk napját. Mióta elhagytam, folyamatosan ez jár a fejemben.
– Kaphatok egy Bud Lightot? – szólal meg a férfi, és felemeli a
kezét.
Bólintok.
– Hogyne. Még valamit? – Szedd össze magad, Blakely! Oka volt
annak, hogy elhagytad.
A férfi halványan rám mosolyog, borostyánszínű szemének
pillantása szűk rövidnadrágomra téved.
– Egy nyeletet belőled.
Cuki! Felnevetek, mintha valami jó viccet mondott volna,
megfordulok, és a pulthoz lépek, hogy leadjam a rendelését.
– Új asztal – szólal meg mögöttem Janett, a pultos és egyben
tulaj, és biccent.
Átnézek a vállam fölött, és látom, hogy három férfi ül le.
– Egy Bud Lightot kérek – mondom, és Janett kinyit egyet. A
tálcámra helyezem, átadom a pasasnak, majd odalépek az új
asztalomhoz. – Mit hozhatok, uraim? – tudakolom, és
a kerek tálcát a jobb csípőmnek támasztom.
Ez most az életem. Pincérnő vagyok egy ócska bárban a kibaszott
semmi kellős közepén. Három hete tűntem el. Se mobil, se kocsi,
semmi kötődés a külvilághoz, azokon kívül, akikkel itt találkozom, és
ez így pont jó nekem. Nem tudom, meddig ér el a Lordok keze, már
ami a rendőrséget meg
a szövetségi nyomozókat illeti.
De Ryat még mindig itt él a fejemben, és ezt gyűlölöm.
Amikor kirohantam a Lordok házából, mindent hátrahagytam.
Tudtam, hogy sose térek vissza. Ahhoz, hogy megszökhessek, új
életre volt szükségem. Bár volt némi félretett készpénzem, de nem
tudtam visszamenni a lakásomra, hogy elhozzam, így amíg nem
szedek össze egy kis tartalékot, találnom kellett egy melót, amivel
nem keltek feltűnést.
Jelentkeztem ide, és Janett azonnal felvett. Azt hiszem, a fehér
szaténruhámból és az elmaszatolódott sminkemből rájött, hogy
menekülök valaki elől. És persze abból is, hogy nem tudtam
megadni neki semmilyen elérhetőséget, még a személyimet sem
tudtam megmutatni. Janett kisegített. Az adósa vagyok.
– Én egy Coronát kérek – szólal meg az egyik pasas, túlkiabálva a
zenét. A második is bólint. – Igen, ez jól hangzik. Legyen kettő. – A
harmadik leteszi az étlapot, és felnéz rám. Sötétkék szeme fehér,
kivágott felsőmre tapad. A felső különösen szűk, összeráncolódik a
fekete melltartó fölött, amit alatta viselek – ciki, tudom.
Feketére festettem a hajamat a közeli kínai boltban vásárolt
festékkel. Ezer dolgot kitaláltam, amit megváltoztathatnék magamon,
ha esetleg a nevemet vagy a fotómat ott látom a híradóban. De
meglepetésemre ez nem történt meg.
Minden egyes nap, mióta megszöktem, egyre idegesebb vagyok.
Mintha lassan fogyna az időm. Nem tervezek sokáig itt maradni.
Tudom, hogy folyamatosan mozgásban kell lennem ahhoz, hogy
elkerüljem a múltamat. Már most is úgy érzem, figyelnek. De azt
mondogatom magamban, hogy ez őrültség. Ha Ryat itt lenne, és
tudná, hol vagyok, már felfedte volna magát előttem. Nincs elég
türelme ahhoz, hogy megbújjon az árnyékban, és engem figyeljen.
– Hogy hívnak? – tudakolja a férfi, és az asztalra könyökölve
előrehajol.
– Rae – mondom a középső nevemet. Még most is óvatos akarok
lenni. Amúgy meg itt mindenki ezen a néven ismer.
– Rae – futtatja végig nyelvét hófehér fogán. – Nos, mit javasolsz,
Rae?
– Attól függ, mit akar – vonom meg a vállamat. Errefelé nem
különösebben kísérletezők a pia terén. A vendégek általában a
megszokottat szeretik. Nem fogom felmondani a teljes itallapot, ha
már egyszer ott van előtte.
– Téged akarlak – dől hátra a férfi a székén, és a rövidnadrágomra
pillant, mint az előző pasi, én pedig nehezen állom meg, hogy égnek
emeljem a tekintetemet. De így kapok borravalót.
– Állj le, haver! – csap rá a haverja a karjára, és felnevet. –
Szerintem biztos van pasija.
Sőt, férje.
Ha mázlim van, Ryat érvényteleníttette a házasságunkat, de ezt
kétlem. Inkább az a fajta, aki hamis papírokkal igazolja, hogy
borzalmas körülmények között hunytam el. Ez a minimum, amit az a
szemétláda megtehetne értem.
– Na? – nevet fel a fickó a haverja megjegyzésén. – Mit szólsz,
szexi mami? Randizunk, ha vége a műszakodnak?
Mami? Létezik nő, akinél ez a duma beválik?
– Csak hajnali három után végzek – közlöm. Már maga a tény is
sértő, hogy azt képzeli, hogy megcsalnám az elképzelt pasimat.
Egyértelmű, hogy csak baszni akar. Hajnali három órakor senki nem
megy randira.
Nem mondom, hogy nem gondoltam még rá. Kurvára szar, hogy
ekkora az ugrás onnan, hogy Ryattel állandóan szexeltünk, és a
nagy semmi között. Ma reggel kénytelen voltam befeküdni a kádba
és széttenni a lábamat a rohadt csapnál, hogy a megfelelő ponton
érjen el, miközben maximumra állítottam a vízsugarat. Semmilyen
szexuális segédeszköz nincs nálam, és a saját kezemtől nem tudok
elélvezni. Baromira bosszantó.
– Semmi gond – fonja össze a pasas a két kezét, majd a tarkójára
teszi, és rám vigyorog. – Megvárom, amíg végzel. Utána mehetünk.
– Mit kér inni, uram? – tudakolom, és visszafojtok egy sóhajt.
A barátja még hangosabban nevet.
– Öregem, rendeld már meg a kibaszott italodat, és hagyd békén
a lányt!
– Lepj meg! – mondja végül a pasas.
Hátat fordítok nekik, és a bárhoz lépek.
– Három Coronát kérek.
Janett bólint, és elindul a sörökért, Ryat pedig szokás szerint ismét
betör az emlékeim közé.

– Ryat! – sikkantom, amikor lehajol és felkap, a kocsifeljáró közepén

a karjába emel. – Mégis mit…
– Hagyomány, hogy a vőlegény átemeli az arát a küszöbön –
jelenti be Ryat, ahogy belépünk a kunyhóba.
Felmosolygok rá.
– Sosem hittem, hogy olyan típus vagy, akit érdekel a hagyomány.
Belép a hálószobába, az ágyra dob, és még mielőtt
felemelkedhetnék, lovaglóülésben ráül a csípőmre, kezével
megtámaszkodik a fejem két oldalán, és az ágyhoz szegez.
– Azt hiszem, hamar rájön majd, hogy tele vagyok
meglepetésekkel, Mrs. Archer.

– Parancsolj – helyezi Janett az italokat a tálcámra, és ezzel ismét

visszahúz a jelenbe.
– Kösz – mormolom.
– Mondd, jól vagy? – tudakolja, és megállít, mielőtt elindulnék.
– Igen – hazudom, de a világosbarna szempár szkeptikusan mér
végig. – Vagyis jól leszek.
– Nézd – hajol előre Janett, és alkarjával a bárpult tetejére
könyököl. – Nem ismerem a sztoridat, nem is kell ismernem, de hidd
el, jobb így neked!

***

– Még nem mehetek el – mondja Janett a mobiljába, a bár mögött

állva. Már egy jó órája bezártunk, nemsokára végzünk a takarítással.
– Nem – mondja fogcsikorgatva.
– Még van egy kis dolgom…
 – Nyugodtan menj haza, ha gondolod – mondom.
Janett felnéz rám, és remélem, nem haragszik azért, hogy füleltem
egy kicsit. Csak ketten vagyunk, és a zene most nem szól, csend
van.
– Jó, oké – mondja hosszú szünet után. – Máris indulok. – Zsebre
dugja a mobilját, majd rám pillant. – Biztos vagy benne?
– Igen – bólintok. – Semmi gond. Majd én bezárok.
– Kösz, Rae. Szuper vagy! Holnap találkozunk! – kapja fel Janett a
táskáját a bárpult alól, majd a kulcsot a pultra dobja nekem, és
kiszáguld az ajtón.
A kulcscsomóval előremegyek a bejárati ajtóhoz, hogy belülről
bezárjam. Majd a bárpult előtt összegyűlt szemeteszsákokhoz
ballagok. Nem sietek vissza a szállodai szobámba. Szar hely, és
olcsó. De persze nem feltűnő. Elfogadnak készpénzt is. A mellettem
lakó nőnek állandóan látogatói vannak, és abból ítélve, ahányszor az
ágy a falnak ütközik, jól megfizetik az idejét.
Felemelem a két szemeteszsákot, kissé ügyetlenül kihúzom őket a
hátsó sikátorban álló konténerhez. Leteszem, kinyitom a fedelét, és
egyesével behajítom őket. Rácsapom a fedelet, majd összeütöm a
tenyeremet, hogy leporoljam, és amikor megfordulok, ott áll előttem
valaki.
Összerezzenek, és hangos sikollyal hátraugrok.
– Szia, Rae! – szólal meg a ma esti pasas. Ott áll az ajtóban, és
nem enged bemenni.
– Nagyon megijesztett – lihegem, és kezemet vadul dobogó
szívemre helyezem. – Mit… mit keres maga itt?
– Téged vártalak.
Hátralépek, lábam a büdös konténernek nyomódik. Több, mint egy
órája bezártunk. Egész eddig rám várt?
– El kell mennie – közlöm, és megpróbálom kikerülni, de a fickó
oldalra lép, és ismét elállja az utamat.
– Ne csináld már! – vigyorodik el. – Komolyan azt hiszed, nem
tudom, ki vagy?
A gyomrom összeszorul, de megpróbálom kivágni magam.
– Nem tudom…
– Te Blakely Rae Archer vagy.
Eláll a lélegzetem attól, hogy a teljes nevemet tudja.
A jobb kezére pillantok, de nem látom azt a gyűrűt, amiről tudom,
hogy Ryat is viseli, rajta a Lordok címerével. Ez a pasas vajon a
Lordok közé tartozik?
– Ryat küldött? – tudakolom remegő hangon.
A fickó mosolya még szélesebb lesz.
Ha ez valamiféle teszt, úgy érzem, megbuktam.
– Csak mondja neki azt, hogy nem talált rám. Kérem…
Megragadja a felsőmet, és szembefordít magával. Hátamat a bár
hátsó ajtajának szorítja, és egészen közel lép.
– Miért tennék ilyet?
– Kérem! – rimánkodok. Nem mehetek vissza. Átgondoltam, de túl
sok idő telt el. Ryat megölne. Nem kétlem, hogy túlléptem egy határt,
és ezt már nem lehet visszacsinálni. És abban a pillanatban, hogy
menekülőre fogtam, tudtam, hogy egész életemben nem fogok mást
tenni, csak menekülni. De ez jobb, mint az, ami rám várt. Ryat,
anyám, apám, Matt, mindenki bolonddá tett. Ostoba liba voltam, aki
azt hitte, hogy talán mégis érhet valamit.
– Mit tennél meg érte? – tudakolja.
Nagyot nyelek, pedig gombóc van a torkomban.
 – Van egy kevés készpénzem…
A pasas hátravetett fejjel nevet fel.
– Nem kell a pénzed, ribanc! – csattan fel, én pedig felnyögök. –
Nem, én azt akarom, ami Ryaté. – Egyet hátralép, így elég helyem
van ahhoz, hogy felemeljem a térdemet, és tökön rúgjam.
– Bassza meeeeg! – kap a lába közé, majd kétrét görnyed.
Ellököm magamat a faltól, hogy végigrohanjak a sikátoron. De egy
kéz a hajamba markol, és a földre ránt.
– Szállj le rólam! – kiabálom, és rúgkapálok, de ő lovagülésben
rám ül, teljes súlyával a hideg, egyenetlen talajra szorít. Korábban
esett az eső, ezért a víz átitatja vékony ruhámat, és a hajam is
nyirkos.
– Csak akkor, ha megkapom, amivel tartozik nekem!
– morogja, mindkét kezét a torkomra teszi, és csak szorítja.
Hátam ívbe feszül, az alkarját markolászom, kinyitom a számat,
próbálok levegőt venni, de elszorítja a légcsövemet. Cipőm a betont
rugdossa, arcom lüktet, akár a dob. Könnyek szöknek a szemembe,
alig látok valamit.
– Darabokban küldelek vissza hozzá! – morogja a férfi, és megráz.
Pöttyök kezdenek el villódzni a szemem előtt, mellkasom
levegőért küzd, testem kezdi feladni a harcot. Kezem a betonra
hullik, szemhéjam elnehezül. Amikor már azt hiszem, meg fogok
halni, valaki hátrarántja a pasas fejét, én pedig végignézem, ahogy
végighúznak egy kést a torkán.
A nyílt sebből vér spriccel, teljesen beterít, és a férfi keze lehull
rólam, elenged.
Harákolva próbálok rákjárásban arrébb mászni, mert a teste
néhány másodperc múlva pont oda zuhan a földre, ahol az imént
feküdtem.
Próbálok újra lélegzethez jutni, csuromvizes vagyok, vérben
úszom, és felnézek a mögötte álló férfira, amitől elszorul a gyomrom.
Sokkal ijesztőbb, mint az, aki az imént próbált végezni velem.
Ryat Alexander Archer rám talált.
 HARMINCNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Lebámulok Blake-re, és azok a gyönyörű, kék szemek teljes és

tökéletes döbbenettel merednek rám. Pontosan olyan csodálatosan
szép, ahogy emlékszem rá. A haja sötétebb, de ettől eltekintve
ugyanaz a barna hajú, babaarcú lány, aki a rögeszmém lett. Fehér,
kivágott felsőjét és arca egy részét most vér borítja. Tetszik, nagyon
jól áll neki – kiemeli a szemét és piros ajkát.
A földön ül, hangosan liheg, telt melle fel-le ugrál, próbál újra
normálisan lélegezni, miután ez a rohadék majdnem megfojtotta.
Ha valaki megöli, akkor az én leszek. Ez az én kiváltságom. Ő a
feleségem. Majd én eldöntöm, hogy mikor lesz elegem belőle, de a
farmeromban mocorgó farkam azt jelzi, hogy ez még nagyon
messze van.
Felemelem a kést, mindkét combomon beletörlöm
a farmeromba, hogy lejöjjön róla a vér.
Blake négykézláb hátrafelé mászik, majd felpattan. Megfordul,
hogy eliramodjon, de Prickett és Gunner áll a sikátor végén, elállva
az útját. Rám pillant, majd a hátsó ajtón keresztül visszarohan a
bárba.
– Gunner, intézd a biztonsági kamerákat! – szólok oda neki, és
Gunner bólint. – Prickett, te velem jössz!
Kinyitom a hátsó ajtót, belépek, tudom, hogy itt már nincs hová
menekülnie. A bejárati ajtókat kívülről úgyis leláncoltuk. A
lánccsörgés hangjától elmosolyodok. Legalább most megérti, hogy a
tetteinek milyen súlyos következményei vannak.
 Blake a válla fölött átnéz ránk, haja az arcába csapódik. Rohanni
kezd, de Prickett megragadja, rálöki egy asztalra, ahonnan a földre
zuhan, néhány széket is magával ránt.
Arccal lefelé fekszik, hangosan felnyög, és ügyetlenül megpróbál
felemelkedni. Azonban Prickett felrántja a földről, lenyomja az
asztalra, és fél kézzel Blake két csuklóját a háta mögé rántja. Másik
kezével hátsó zsebébe nyúl, és kiveszi a bilincset. Blake lassan
visszanyeri erejét, és sikoltozni kezd, míg küzd Prickett ellen, aki
azonban megbilincseli, és olyan szorosan meghúzza, hogy Blake
fájdalmasan felkiált.
Odalépek az asztalhoz, és felemelem az egyik széket, ami leesett.
Megfordítom, hogy háttal legyen a támla, lovaglóülésben
elhelyezkedem rajta ott, ahol Blake feje lelóg az asztalról. Prickett
továbbra is ott áll mögötte, alkarját Blake hátára nyomja, leszorítja a
faasztalra.
Felemelem a kést, gyengéden a homlokához nyomom, és egész
teste megmerevedik. Lassan végigsimítok a pengével az arcán,
félresimítom a haját, hogy a szemébe nézhessek. Haragosan bámul
rám.
– Helló, Blake! – mondom kedvesen.
– Inkább ölj meg, bazdmeg! – mondja fogcsikorgatva.
Félrehajtott fejjel végigsimítok a késsel az állán, majd rányomom a
bőrére, úgy, hogy kénytelen legyen kissé feljebb szegni az állát,
nehogy megvágjam.
– Mégis miért ölnélek meg? Hiszen szeretlek.
Felhorkan a hazugság hallatán, egy kósza tincs ellibeg az arca
előtt.
Elveszem a kést az álla alól, kicsit lehajtja a fejét, én a zsebembe
nyúlok, és előveszem a jegygyűrűjét.
– Gondolom, szeretnéd visszakapni – emelem az arca elé.
– Egyvalamit szeretnék, és az a válás – villantja meg szépséges,
hófehér fogait. Az asztal rázkódik, ahogy vergődik Prickett
szorításában.
El is felejtettem, mennyire élvezem Blakely ezen oldalát. Mielőtt
elszökött, kicsit túlságosan kényelmessé kezdtek válni köztünk a
dolgok. Különféle érzések törtek fel bennem csak amiatt, hogy
milyen csodásan festett abban a ruhában. Még jó, hogy újra sínen
vagyunk.
– Míg a halál el nem választ, Blake. És én még nem állok készen
arra, hogy megöljelek.
Blake keményebben kezd küzdeni Prickett ellen, aki azonban
továbbra is leszorítja. Elveszi alkarját a hátáról, és egyszerűen
ráfekszik, belemarkol a hajába, és felrántja a fejét. A mozdulattól
Blake felsikolt, én pedig megragadom az alkalmat, hogy előkapjam a
két szem gyógyszert
a zsebemből, a szájába tömjem, és rászorítsam a tenyeremet, hogy
bent maradjon.
Blake ide-oda veti magát, én pedig felemelkedek a székről, és
kirúgom magam alól. Odakuporodok elé, kezemet karcsú nyakára
teszem, és ott tartom, de nem szorítom el a nyakát.
Arcom néhány centiméterre van tőle, figyelem, ahogy könnyek
gyűlnek a szemébe, ahogy próbálja a fejét ingatni.
– Mindegy, hogy lenyeled vagy feloldódik, Blake.
Az eredmény ugyanaz.
Blake pislog, a könnyek végigfolynak az arcán a kezemre, és a
sikátorban megölt férfi vére még jobban elkenődik rajta. Orrcimpája
kitágul, majd lenyeli a gyógyszert, miközben a kezem továbbra is a
nyakán van.
– Ügyes kislány! – dicsérem meg, amitől felnyüszít.
Mindkét kezemet elveszem, és bólintok Prickett felé, aki elengedi
Blake haját, és felemelkedik róla, majd odalép, hogy segítsen
Gunnernek, mivel hamarosan indulunk.
Kiegyenesedek, Blake-et a hátára fordítom, bilincses karja a teste
alá szorul. Kisimítom haját könnyáztatta, véres arcából. Pislog, és
látom, hogy máris elnehezül a szemhéja.
– Gyűlöllek! – suttogja.
– Tudom – válaszolom, és végigsimítok a nyakán, majd a
mellkasán, egészen csupasz hasáig. Fogyott egy kicsit.
Elgondolkodom, hogy mennyi mindenről mondott le azért, hogy ne
találjam meg. – De az sem érdekel.
Blake ismét felnyüszít, elkapja rólam a pillantását,
a mennyezeztre bámul, és lassan pislog, ahogy újra könnyek
csorognak végig az arcán.
– Hogyan? – szipogja, mielőtt megnyalja az ajkát.
Lemosolygok rá, ujjpercemmel letörlöm a könnyeket.
– Mondtam neked, hogy… nem menekülhetsz előlem. –
Lehajolok, megcsókolom az arcát, és végighúzom rajta a nyelvemet.
Bassza meg, annyira hiányzott! Mióta eljött, nem sokat aludtam,
folyton az járt a fejemben, hogy miket művelek majd vele, ha
viszontlátom. Most, hogy itt van, le akarom kötözni az ágyamra, és
fel akarom idézni neki, hogy mennyire imádja, ha birtokolják. –
Mindig megtalállak.
Amikor lehunyja elnehezülő szemhéját, utána már nem nyitja ki.
Teste elernyed, egyenletesen veszi a levegőt.
A nyakán kék-zöld foltok jelzik, hogy az a rohadék meg akarta ölni. A
maradék ruházata vizes és vérfoltos. Majd leszedem róla, és
elégetem.
A karommal alányúlok, felemelem ernyedt testét az asztalról,
Prickett és Gunner megjelenik hátul.
– Menjünk! – adom ki a parancsot.
BLAKELY

Felülök, levegő után kapkodok. A mellkasomhoz nyúlok,

rádöbbenek, hogy már nem a pincérnőruha van rajtam, hanem egy
túlméretezett póló. Kótyagosan körülnézek, és látom, hogy egy
ágyban fekszem. Egy túlságosan is ismerős ágyban. Ryat parfümje
olyan, mintha egy füstfelhő fojtogatna.
Visszahozott. A gondolat bénító. Kudarcot vallottam. Annak
ellenére, hogy mindent helyesen csináltam, mégis sikerült elkapnia.
– Jó reggelt, Mrs. Archer!
Balra kapom a fejemet, és látom, hogy Ryat áll az ajtóban – a
szobájából nyíló fürdőszoba ajtajában, itt, a Lordok házában.
Kitakarózom, és kiugrok az ágyból. Olyan bizonytalanul állok a
lábamon, hogy nekiesek a komódnak, ami megremeg.
– Tartsd magadat távol tőlem! – figyelmeztetem; hangom rekedtes
attól, hogy az a titokzatos férfi meg akart fojtani, meg attól, amit Ryat
lenyomott a torkomon. Agyam még mindig kicsit ködös, de azt
felfogom, hogy veszélyben vagyok.
Ryat felnevet, kezét a farmerja zsebébe süllyeszti, tökéletesen
összeszedettnek és nyugodtnak tűnik, ahogy nekidől az ajtófélfának.
– Az nehéz lesz, mivel házasok vagyunk, Blake.
– Megmondtam, hogy el akarok válni – mordulok fel.
 Ryat ellöki magától az ajtótól, én pedig a hálószobaajtó felé
indulok, de ő gyorsabb, a testem még gyenge, így oda tud ugrani
elém. Felemeli a kezét, én pedig lehajtom a fejemet, felnyüszítek,
remeg a kezem.
– Csitt! – mondja, és gyengéden az arcomhoz ér, arra kényszerít,
hogy felnézzek rá. – Nem foglak bántani, Blake!
– De, fogsz – szívom be szaggatottan a levegőt. Az elején
megígérte, hogy bántani fog. Kiderült, hogy igaza volt, és én
élveztem.
– Ezt akarod? – tudakolja, és szeme kutatón mélyed az enyémbe,
én pedig idegesen nagyot nyelek. El is felejtettem, milyen élénk a
tekintete. – Azt, hogy megbüntesselek?
– Nem – suttogom, de szívem vadul ver a gondolattól. Testem
tudja, mire képes Ryat, és olyan kibaszottul hiányzott nekem!
– Biztos vagy benne? – húzza végig a kezét az arcomtól egészen
a mellemig. – A farkamnak hiányoztál, kicsikém – hajol közelebb,
majd homlokon csókol, én pedig visszafojtom a lélegzetemet. – A
puncidnak, ami az enyém, hiányoztam?
– Nem – hazudom, pedig a combom megfeszül a gondolattól,
hogy a lábam között érezzem. Még akkor is róla álmodtam, amikor
rettegtem, hogy rám talál. Magam előtt láttam az arcát, hallottam a
hangját, éreztem magamon a testét. Elképzeltem, hogy megtalál,
elrabol és megbasz
– ahogy a kényszerítéses fantáziámban –, de ezt sose fogom
elmondani neki.
Ryat a homlokát ráncolja.
– Nagy kár. – Ujja a mellbimbómon köröz, ami kemény lesz
érintésétől a pólón át, és rájövök, hogy levette a melltartómat. Miután
elégedetten látja testem reakcióját, a hajamba túr, és lassan
hátrahúzza a fejemet. – De csak hogy tudd…
– hajol oda a fülemhez, és belesuttogja: –, nemsokára szépen
letérdelsz, és kinyitod a szádat. Szétteszed előttem azt a puha, szexi
lábadat. És aztán seggbe kúrlak. – Elhúzódik tőlem, zöld szeme
elsötétül, tekintete az enyémbe mélyed, amitől a szívem hevesebben
kezd verni. – Megbaszom
a feleségemet. Akkor és úgy, ahogy csak akarom.
Nagyot nyelek, pedig gombóc van a torkomban ettől a
fenyegetéstől, miközben a puncim lüktetni kezd. Végem van!
Ryat elhúzódik.
– És bármennyire is szeretném ezt most rögtön megmutatni
neked, késésben vagyunk. Egy kis megbeszélésünk van. – Majd
megragadja a kezemet, kihúz a szobából és végigrángat a folyosón.
Beszállunk egy liftbe, és megnyomja az A betűt: az alagsorba
tartunk. Amint a liftajtó becsukódik, kirántom a kezemet a
szorításából. Meglep, hogy hallgat. Arra számítottam, hogy a
sarokba szorít idebent, de lehet, hogy már mindent elmondott, amit
akart.
– Hol van a pincérnő ruhám, ami rajtam volt? – tudakolom.
– Elégettem – válaszolja Ryat, és még csak nem is pillant rám.
Rohadt szemét…
Az ajtó kinyílik, kilépünk egy előcsarnokba, és egy csukott ajtó felé
tartunk. Ryat kinyitja előttem, oldalt lép, hogy én menjek be elsőnek.
Ahogy átlépem a küszöböt, megtorpanok. A lábam képtelen tovább
vinni. Apám egy széken ül, mellette egy ismeretlen férfi foglal helyet.
– Blakely – morogja apám, majd felpattan.
Megpördülök, hogy távozzak, de Ryat előretol, majd becsukja az
ajtót; foglyul ejt.
– Van fogalmad róla, mit tettél? – csattan fel apám, és megkerüli a
hosszú asztalt.
– Én? – kapkodok levegő után. – Te adtál el engem!
Apám felhorkan.
– Egy vasat sem fogadtam el érted!
Homlokomat ráncolom.
– De Matt…
– Matt dühös volt, mert Ryat nyilvánosan is bejelentette a
házasságotokat. Azt mondta, ami eszébe jutott, csak hogy rávegyen
téged a menekülésre – szólal meg az ismeretlen férfi, aki továbbra is
ülve marad. Sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint apám – eltűnődöm, ki
lehet, és mit akar.
Nem! Matt nem csupán meggyőző volt, de amit mondott, az
teljesen logikus. Mintha a kirakós teljes képe összeállt volna. De
hogy teljesen megbizonyosodjak róla, megfordulok, hogy
szembenézzek Ryattel.
– Szóval nem ajánlottál pénzt értem?
Ryat továbbra is a csukott ajtónak dől, mintha el akarná állni az
utamat arra az esetre, ha ki akarnék rohanni. Karba tett kézzel
válaszol.
– De igen. Ajánlottam.
Tátva marad a szám. Tudtam, úgy tudtam!
– Nem vagyok ribanc, Ryat.
Ryat nem szól semmit, de apám folytatja.
– Mindig is tudtam, hogy Matt egy igazi, szánalmas kis pöcs. Ezért
kényszerítettem Ryatet, hogy téged válasszon, hogy te legyél a
Kiválasztottja.
 Csak pislogni tudok. Nem hiszem el, amit mond.
– Hogy micsoda? – Visszanézek Ryatre, aki most sem szól
semmit. Csak bámul, úgy, mint akkor, amikor a folyosón a földön
fenékre ültem, amikor nekiütköztem. Egyszerre közönyös és
fenyegető. A játékos és gondtalan Ryat, aki az esküvőnk estéjén
volt, eltűnt. Ismét csak az üzlet a fontos neki. Csak egy kibaszott
parancs vagyok
a számára.
– De Ryat úgy döntött, feleségül vesz téged – teszi hozzá apám.
– Mi? – lépek egyet hátra, hogy mindkettőjüket egyszerre lássam.
A tarkóm sajog, valószínűleg azért, mert Prickett leszorított az
asztalra. Elegem van abból, hogy tekintetem ide-oda jár apám és a
férjem között. – Úgy beszélsz, mintha hálásnak kéne lennem érte! –
csattanok fel apámnak. Mit vár tőlem, mit tegyek? Térden állva
rebegjek hálát Ryatnek, hogy feleségül vett, mert így nem kell egy
életet leélnem Matt mellett? Miért Ryat a jobb választás? Miért
kettejük között kell döntenem?
– Hálásnak is kéne lenned! – jelenti ki apám, és odalép hozzám.
Egy kéz ragadja meg a felkaromat, oldalt penderít, egy kemény
testnek ütközök, majd Ryat átkarolja a vállamat.
Apám hangosan kifújja a levegőt.
– Én nem emelek kezet Blakelyre úgy, ahogy a feleségem.
Pislogok, próbálom követni a hirtelen témaváltást.
– Ezt honnan tudod? – Biztosan Ryat mesélte el, hogy mi történt.
Ő az egyetlen, aki tudja.
Apám legyint, nem is válaszol.
– Most, hogy visszajöttél, el kell intéznünk pár dolgot
– jelenti ki.
 – Mégis mit? – tudakolom vadul dobogó szívvel. Mégis mit kell
elintézni?
– A beavatási szertartásodat.
Ettől összeszorul a gyomrom.
– Mire gondolsz? – kérdezem lassan, és elhúzódok Ryattől.
Szerencsére elenged.
– Arra, hogy Ryat befolyásos ember lesz…
– Igen, igen, elismert New York-i bíró – vágok közbe.
– De mi közöm ehhez nekem?
A másik férfi felemelkedik a helyéről.
– Ezt ki mondta neked? – tudakolja, és haragos pillantását Ryatre
veti a vállam fölött.
– Matt – válaszolom.
A szobára csend borul, amitől gyorsabban veszem a levegőt. Ezt
talán nem lett volna szabad tudnom? Ha így van, mit tesznek velem
most, hogy tudom?
– Nem mondtam el senkinek – teszem hozzá gyorsan.
– Még Ryat se tudta, hogy tudom.
– Igaz ez? – tudakolja a férfi Ryattől.
– Igen – nyögi Ryat.
Francba is! Most már még dühösebb rám? El kellett volna
mondanom neki, amit tudtam?
– Ez… ez miért titok? – teszem fel a kérdést.
A férfi helyet foglal, és haragos pillantása most rám nehezedik.
– Nos, a Ladyk között is különféle szintek vannak, akárcsak a
Lordok között – folytatja, mintha meg sem hallotta volna a
kérdésemet. – A lehető legelőkelőbb körökben forogsz majd. Egy
Lady mindig méltó a Lordjához.
 Megdörzsölöm a halántékomat, és egy pillanatra lehunyom a
szemem.
– Kibaszottul fáradt vagyok, és egy kicsit lelassultam attól, hogy
begyógyszereztek. – Felpattan a szemhéjam.
– Úgyhogy megmagyarázná végre valaki, hogy mi történik itt,
ahelyett, hogy rébuszokban beszéltek? – csattanok fel. – Mi a fasz
az a Lady? És mi köze van ahhoz, hogy Ryat pedig Lord?
– Kapsz majd egy üzenetet egy névvel, időponttal és címmel –
kezd bele apám. – Tartalmazza majd a beavatásod parancsait.
Felhorkanok.
– Nem leszek semmilyen titkos társaság tagja. – Ezeknek elment
az eszük! – Nem akarom, hogy bármi közöm legyen a Lordokhoz!
A másik férfi ismét talpra ugrik.
– Azt teszed, amit mondunk, vagy…
– Hagyj magunkra minket! – vág Ryat a férfi szavába.
A pasas kirohan, de apám lassan, komótosan áll fel. Odalép
hozzánk, kezét Ryat vállára helyezi.
– Remélem, tudod, mit csinálsz. – Ezzel kimegy.
– Mi folyik itt, Ryat? – tudakolom abban a pillanatban, hogy az ajtó
becsukódik mögöttük. – És ne hazudj nekem!
Ryat kihúzza az egyik fekete bőrszéket az asztalnál, és int, hogy
üljek le. Égnek emelem a tekintetem, de lezökkenek. Ryat kihúzza a
mellettem álló széket, és megfordítja, így egymással szemben ülünk.
Előrehajol, és a térdére könyököl.
– Mi már házasok vagyunk, Blake – emlékeztet rá. – Ha nem
intézzük el a beavatásodat, akkor eltávolítanak mint Ladyt.
Tágra nyílt szemmel bámulok rá.
– Szóval elválhatunk? – Talán mégis van remény.
 – Nem! – csattan fel Ryat, amitől összerezzenek. Lehajtja a fejét,
és végigszánt a haján. Egyértelmű jele annak, hogy kezd ingerült
lenni.
Ahogy egy pillanatra ránézek, látom, milyen fáradt az a zöld
szempár. Eltűnődöm, hogy vajon ő sem alszik-e rendesen. Vajon
gondolt-e rám úgy, ahogy én rá?
– Nem értem – szólalok meg halkan. – Az előbb azt mondtad…
– Vagy ölsz, vagy megölnek – mordul fel, a szavamba vágva.
Ezen felnevetek, de amikor haragosan pillant rám, elhallgatok.
– Ez valami vicc, ugye?
– Ez kikerülhetetlen – csattan fel Ryat, és talpra ugrik.
Nem mondhatja komolyan. Lehet, hogy még mindig kábult vagyok.
Talán rémálmom van. Vagy esetleg hallucinálok.
– Én képtelen vagyok…
– De, képes vagy! – bólint Ryat. – Tudtam, hogy mit kell majd
megtenned, ha belemászol ebbe az egészbe.
– Hogy tehetted? – suttogom, és érzem, ahogy elszorul a torkom.
Egy küldetés voltam, amit Ryat megpróbált kivásárolni. És most
Lady vagyok, akinek meg kell ölnie valakit?
– Mindannyian áldozatokat hozunk annak érdekében, hogy
megszerezzük, amit akarunk – jelenti ki Ryat.
Remegő lábakkal felállok, kezem ökölbe szorul a testem mellett.
Odalépek hozzá, Ryat lebámul rám, zöld szemét még soha nem
láttam ilyen hidegnek. Rádöbbenek, milyen pokolian jó színész, és
milyen ostoba voltam.
– Úgy tűnik, nem fogod fel, hogy már nem akarok a feleséged
lenni, Ryat. És nem akarok csatlakozni az idióta titkos
társaságodhoz sem! Szóval nem, nem akarok semmit sem feláldozni
érted, mert nem akarok veled lenni! – Szívem vadul ver a
mellkasomban, a vér dübörög a fülemben a hazugságtól. Nem
szabad megtudnia, mennyire hiányzott nekem. Az ünnepség estéjén
éreztem valamit iránta, de aztán Matt mindent elrontott azzal, amit
elmondott nekem. Mattet is gyűlölöm. Talán Sarahnak volt igaza –
jobb volt, amíg nem tudtam semmit.
Ryat tenyerébe fogja az arcomat.
– Mindez egyáltalán nem számít, Blake.
 HARMINCKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Blake azóta hallgat, mióta azt mondtam neki, hogy már nem számít,
mit akar. Kegyetlenség volt, de ez az igazság. Elegem van abból,
hogy titkolózom előtte. Tudnia kell, mi folyik a Lordok világában.
Talán nem fog tetszeni neki, de megtanul majd együtt élni vele.
Vér, halál, és titkok – ebből áll az életem. Az övé ugyanilyen lesz.
Gyorsan odapillantok rá, ahogy ott ül a W Motors Lykan
HyperSport anyósülésén. Feje félrecsuklik, szeme lehunyva. Abban
a pillanatban elaludt, hogy elhagytuk a Lordok házát. Nem adtam túl
nagy adagot neki, mikor este rátaláltam abban a lepukkant bárban.
Dühös voltam rá, és tudtam, hogy végig küzdeni fog ellenem, ezért
az volt a legjobb döntés, hogy begyógyszerezem, mert így nem sérül
meg. Csak pár szem altatót kapott. Általában nem hatott volna így,
de számítottam arra, hogy nagyon kimerült. Mostanra eléggé
kiismertem az én szép kis feleségemet. Nem sokat aludt, mióta
szökésben volt.
Befordulok a kocsifeljáróra, leállítom a motort, ő pedig
megmozdul.
– Itthon vagyunk – közlöm.
Kinyitja a szemét, sűrűn pislog.
– Miért vagyunk itt? – tudakolja, és körülnéz az erdős területen.
– Mert itt lakunk.
– Nem… a lakásom…
Kiszállok, megkerülöm a kocsit, és kinyitom az ajtaját.
– Az a lakás már nincs meg – jelentem ki, majd megragadom a
kezét, és kihúzom a kocsiból. – Az összes holmidat áthoztam a
kunyhóba. – Miután elszökött, szétvertem a lakását. Nem vagyok rá
valami büszke, de próbáltam felkutatni a legapróbb nyomot is arra
nézve, hogy hová mehetett. Miután leültem, végignéztem a
pusztításon, azt mondtam, baszódjon meg mindenki, és felkértem
egy költöztetőcéget, hogy az összes holmiját pakolja össze és hozza
ide. Tudtam, hogy ha rátalálok, úgysem megy vissza oda.
Mióta beléptünk a házba, egyetlen szót sem szólt. Végighúzom a
folyosón, a hálószobámból nyíló fürdőszobába viszem, mert
mindkettőnkre ráfér a zuhanyzás.
Ahogy belépünk a fürdőbe, kinyitom a csapot, majd odaállok elé.
– Emeld fel a karodat! – parancsolom. Megteszi, amit mondok, a
feje fölé emeli. Lehúzom a pólót, amit ráadtam, majd letolom a lábán
a melegítőnadrágomat és a bugyiját is. – Állj be alá! Hozok
törülközőt.
Odalépek a szekrényhez, kiveszem, amire szükség lesz, és
leteszem a földre, majd gyorsan levetkőzök, és beállok mellé. Háttal
áll a falnak, lehajtott fejjel, kezét összefonja a melle előtt. Nedves
haja a nyakára és a mellkasára tapad. Szipog, ahogy a véres víz
végigfolyik a testén, és eltűnik a lefolyóban. Miután visszatértünk a
Lordok házába, nem töröltem meg. Letéptem az egyenruháját,
elégettem, és ágyba dugtam, ráadtam pár ruhámat, majd kivártam,
amíg felébred.
– Blake – mondom halkan, és felnéz rám, könnyek folynak végig
az arcán.
– Megölted – suttogja remegő szájjal.
Eltűnődtem, vajon mikor fogja fel a történteket. Mikor lesz egy
másodperce végiggondolni, hogy mit tettem a bár mögötti
sikátorban. Akkor és ott félt tőlem, és túlságosan lefoglalta az, hogy
magát mentse. Most, hogy visszavettünk a tempóból, és a
gyógyszerek hatása már nem érződik, teljes erővel csapja arcul a
valóság.
– Megöltem.
Ismét szipákol.
– Elvágtad a torkát. – Reszket a válla, tágra nyílt szemmel,
kétségbeesetten dörzsöli a vért zúzódásokkal teli nyakáról és
mellkasáról. – Ez az ő vére…
– Csitt! – ragadom meg az arcát, kényszerítve, hogy felnézzen
rám, hogy többé ne azzal az emberrel foglalkozzon. – Muszáj volt. –
A fejét ingatja, de én keményen megmarkolom mindkét kezemmel. –
De igen. – Teljes testtel hozzásimulok, és hozzáteszem: – Hozzád
ért. És ez elfogadhatatlan. – Minden rohadékot megölök, aki
megérinti a feleségemet. Ez ilyen egyszerű.
Akkor nagyon dühös voltam rá, de megkönnyebbültem attól, hogy
időben érkeztünk. Mi van, ha nem találok rá Blake-re? Most halott
lenne. Ha egy másodperccel később érkezek, már csak a holttestét
találom a sikátorban. Ettől még dühösebb lettem. Azzal, hogy
elszökött, veszélybe sodorta az életét.
Blake felzokog, én elhúzom a faltól, és átölelem. Egyik karommal
magamhoz szorítom, szabad kezemmel végigsimítok nedves haján,
míg belezokog a mellkasomba.
– Most már biztonságban vagy, Blake! – nyugtatom. – Megígérem.
– Sajnálom! – zokogja.
Felsóhajtok, és érzem, hogy minden eddigi, iránta érzett dühöm
szertefoszlik. Az egész épp annyira az én hibám, amennyire Matté
is. Használtam Blake-et, majd ezt Matt arcába vágtam, így az
egyetlen eszközzel támadt rám, amivel tudott: beszélt Blake-kel. Ezt
a játékot azóta játsszuk, hogy Blake-et kaptam küldetésemnek. De
az, hogy házasságot kötöttünk, emelte a tétet.
Most már túl sok a veszítenivalóm, és ezt Matt is tudja. Ahogy
apám mondta Blake-nek, ő most már fontos a Lordok számára. Matt
nem érintheti meg, de elintézheti, hogy valaki más a nyomába
eredjen. Ez rémít meg a legjobban. Az évek során túl sok ellenséget
szereztem. A Lordok sorai közt túl sok olyan tag van, akik nem
jutottak el a beavatásig azóta, hogy négy éve elkezdtem az
egyetemet. Hányuktól tagadták meg ezt a kegyet csak azért, mert én
legyőztem őket?
– Ryat? – suttogja Blake, és elhúzza a fejét a mellkasomról, majd
felpillant rám.
– Igen? – kérdezem, és a hajába túrok.
– Köszönöm, hogy megmentettél! – suttogja, és ugyanolyan
csodálattal bámul rám, ahogy a Lordok házában, azon a partin.
Mielőtt minden szétesett.
– Ne köszönd meg, Blake – mondom, és a nyakán éktelenkedő
foltokra pillantok. A feleségemért háborút is indítanék. Ez az
egyetlen egy ember semmiség volt. – Mindig meg foglak védeni.
Szempillái alól újabb könnyek buggyannak ki, majdnem lehajolok,
hogy megcsókoljam, de nem teszem. Inkább elhúzódok, és
leveszem a szappant a párkányról, hogy lemosdassam.
Hallgat, ahogy mindketten végzünk a zuhanyozással. Minden
porcikáját végigcsutakolom. Még a haját is megmosom, és csak
utána mosakodok le én is. Amint megvagyok, elzárom a vizet, és
segítek megtörülközni. Olyan, mintha automatikus lenne minden
mozdulata – jelen van, de mégsincs itt.
 – Fáradt vagyok – mondja halkan, és ásít egyet.
Kivételesen én is fáradt vagyok. Kimerített az alváshiány, a
stressz, és az érzés, hogy nem tudom, mire számíthatok. Kilépek a
fürdőszobából, leveszem az ágyról a takarót. Blake bebújik,
meztelenül, vizes hajjal. Lefekszem mellé,
a hátamra. Odabújik hozzám, átkarol, én pedig felsóhajtok, és
lehunyom a szemem.
Olyan pokolian hiányzott! Erre csak most döbbenek rá. Minden
nap minden egyes pillanatában kerestem, de leginkább az bántott,
hogy megszökött tőlem. Nem azért, mert akartam. Hanem inkább
azért, mert hozzám tartozik, és meg kellett találnom. De most
rájöttem, hogy ennél többről volt szó.
A telefonom pittyen, odanyúlok és elveszem az éjjeliszekrényről.
Üzenet jött. Megnyitom, elolvasom, és a fogamat csikorgatom.
Bassza meg!
Úgy döntök, nem foglalkozok vele, ezért lezárom és visszateszem,
majd átölelem Blake-et és lehunyom
a szemem.

BLAKELY

Felébredek, és kinyújtóztatom nehéz tagjaimat. A testem még

mindig kimerült, de a fejem tiszta. A szobába nem szűrődik be fény,
ezért úgy gondolom, még nincs reggel. De tulajdonképpen
elveszítettem az időérzékemet. Felőlem akár három napot is
aludhattam.
Kiszállok az ágyból, Ryatet szólítom, de csak a csend felel. Úgy
döntök, a keresésére indulok, ezért belépek a nappaliba, és
felkattintom a világítást. Ryat a kanapé közepén ül, farmerben és
pólóban. Két karja a párnázott háttámlára simul, kezében egy pohár
whisky. Összevonom a szemöldökömet. Még sosem láttam inni, azt
az egy alkalmat kivéve, amikor Gunner meg ő követett engem és
Sarah-t a Blackoutba. Haja száraz, tökéletesen beállítva égnek
mered, ahogy általában hordani szokta. Emlékszem, hogy ledőltem
vele zuhanyzás után, de úgy fest, mint aki órák óta ébren van.
– Ryat?
Pillantásom az előtte elhelyezkedő dohányzóasztalra esik. Rajta
van a mobilom, a jegygyűrűm, a borítéktáskám – minden, amit
otthagytam az ágyán, amikor elmenekültem. Az asztal túlsó szélén
légpárnás boríték hever.
Szívem a látványtól hevesebben kezd verni. A zuhany alatt
megköszöntem neki, hogy megmentett, és komolyan is gondoltam.
Ha nem talált volna meg ott és akkor, most halott lennék.
– Mit csinálsz? – suttogom. – Gyere vissza velem az ágyba!
Ryat felemeli jobb kezét, a poharat az ajkához emeli, és kiissza az
italát. Pillantása rám esik, tekintetében harag csillog.
– Jól vagy? – tudakolom, és tétován lépek egyet felé, pedig már
érzem, hogy valami nem stimmel. Ryat nem túl ügyesen palástolja
az érzéseit.
Rekedtesen felnevet, és a hangtól a tarkómon figyelmeztetőn
felágaskodnak a pihék.
– Három hét, Blake. Három kibaszott hét – hajol előre, és a
kezében lévő üres poharat bámulja.
Nagyot nyelek, mert tudom, hogy nem lesz könnyű. Nem fog
megbocsátani.
 – Matt…
– Matt azt akarta, hogy hagyj el engem! Ne mondd, hogy nem
tudtad, mit csinál! – vág a szavamba Ryat. – Mindketten tudjuk, hogy
nem vagy ostoba. És ahelyett, hogy odajöttél volna hozzám, te
megszöktél!
Karba teszem a kezemet meztelen mellem előtt.
– Hazudtál nekem. Mégis miért mentem volna oda…
Ryat feláll, és a poharat az égő kandallóba hajítja, amitől
megnémulok. A csörömpölő hangtól ijedten rezzenek össze.
– Ne rám legyél dühös egy olyan helyzet miatt, amit csak
magadnak köszönhetsz! – kiáltom, és leengedem a karomat. – Száz
esélyed volt hogy tisztázd velem a dolgokat! Hogy elmondd, hogy mi
a franc történik! Döntöttél, és most nem tetszik a döntésed
következménye! – Megfordulok, hátat fordítok neki, és berohanok a
hálószobába.
– Igazad van – sóhajt fel hangosan Ryat.
Szavai hallatán megtorpanok. Soha életemben nem gondoltam
volna, hogy Ryat Archer olyan ember, aki beismeri, hogy rajta kívül
másnak is igaza lehet. Lassan szembefordulok vele, és Ryat lerogy
a kanapéra.
– Szeretnéd tudni, mi történt? – teszi oldalra mindkét karját ismét
a kanapé támláján, és szétveti a lábát. Testtartása és résnyire húzott
szeme azt sugallja, hogy egyáltalán nem bán semmit. – Eleinte csak
egy feladat voltál nekem, semmi más. Próbáltam visszaadni. Azt
mondtam, nem tartozol hozzám. De nem tehettem meg, hogy
visszautasítsalak.
A Lordoknak nem lehet nemet mondani – mondja félrehajtott fejjel,
és pillantása végigsiklik meztelen mellkasomon. – Ezért követtelek.
Kitanultam a rutinodat – nevet fel halkan. – Vagy legalábbis a rutinod
hiányát. Aztán léptem.
Összevonom a szemöldököm.
– Hogy érted, hogy…
– Komolyan azt hitted, véletlenül ütköztél össze velem a folyosón?
– ingatja Ryat a fejét. – Szándékosan álltam eléd, Blake. Így léptem
be az életedbe. Akkor jött el az idő, hogy megláss. Hogy megkívánj.
Kezem ökölbe szorul a vallomásától.
– Te…
– Gunner tett róla, hogy Sarah megtalálja a röplapot. Egyébként
csak kettőtök miatt csináltattuk.
Nem csoda, hogy korábban egyet sem láttam.
– Pontosan annyi információt adagoltam neked, hogy kíváncsivá
tegyelek.
Könnyek gyűlnek a szemembe attól, hogy milyen ostoba voltam.
Semmi nem volt véletlen. Az egész csak egy kibaszott játék volt.
Ryat szép lassan átvert engem.
Elvigyorodik.
– Olyan kiéhezett voltál, Blake! – Szívem összeszorul a szavai
hallatán. – Matt olyan sokáig visszautasított, hogy nem kellett sokat
adnom neked ahhoz, hogy könyörögj
a folytatásért.
Az első könnycsepp végiggurul az arcomon, és Ryat végignézi.
Majd elkapja a pillantását, és undorodó vigyor ül ki ajkára.
– Nem te vagy az egyetlen ostoba itt, Blake – teszi hozzá. – Én is
elkezdtem valamit érezni irántad – horkan fel saját vallomásától. –
Mert jól néztél ki egy kibaszott ruhában. Azt gondoltam, mi baj lehet
abból, ha az embert szereti a felesége? Akkor talán mégis lenne egy
esélyünk.
Gyűlölöm, hogy szívem vadul kezd verni a gondolattól, hogy Ryat
esetleg tényleg szerethet engem. Mindig is ezt akartam. Hogy valaki
önmagamért szeressen. Elfogadjon. Azt hittem, Ryat szeret, de az
egész csak játszma volt.
– Azután elmenekültél… és ez felidézte bennem, hogy mi ez az
egész. Egy feladat. A haragom egy pillanatra minden mást maga
mögé utasított.
Nagyot nyelek, hogy szűnjön a gombóc a torkomban, és ismét a
pamlag felé lépek.
– Ryat…?
– A zuhany alatt rájöttem, hogy kurvára elgyengültem veled
kapcsolatban, Blake. Tudod, miért? – Nem hagyja, hogy válaszoljak.
– Mert sírtál. Mert egy másik férfi bántani próbált. Ettől akartalak
megvédeni. Nekem kellene a legnagyobb fenyegetést jelenteni
számodra. De ehelyett beléd szerettem.
Szívem vadul ver, a vér dübörög a fülemben. Nem akarom, hogy a
szavai hassanak rám, mégis ez történik.
– Ryat…
– Kiskorom óta arra tanítottak, milyen fontos az engedelmesség –
folytatja Ryat, mintha nem is vallotta volna be, hogy szerelmes
belém. – Hogy a hatalom és a megalázás kéz a kézben jár.
Végignéztem, ahogy Lordok megtörik a Kiválasztottjaikat, vagy a
Ladyjeiket, hogy kordában tartsák őket. És te? Te elsírsz néhány
könnycseppet, én pedig kurvára ellágyulok.
– Sajnálom! – mondom annak ellenére, hogy elszorul
a torkom.
– A bocsánatkérés nem elég – ugrik talpra hangos kiáltással Ryat.
 – Büntess meg! – ajánlkozom, és még egyet lépek felé.
Ryat szép szemében érdektelenség tükröződik, ahogy rám bámul.
Vége. Elveszítettem azt a kis haladást is, amit előző este sikerült
elérni. És gyűlölöm, hogy sajog a szívem. Hogy egyáltalán megérint
ez az egész. Az előbb vallotta be, hogy az egész csak játszma volt.
– Cuki – horkan fel Ryat.
– Komolyan mondom – lépek felé ismét egyet, mert
kétségbeesetten szeretnék belekapaszkodni abba, amitől az utóbbi
három hétben folyamatosan menekültem. Igen, követett el hibákat,
ahogy én is. Nem vagyunk tökéletesek. De igaza volt. Én is
ugyanezt éreztem a partin, mielőtt Matt odajött és mindent tönkretett.
Mielőtt úgy döntöttem, elszököm, ahelyett, hogy megpróbáltam volna
megérteni azt, amit Matt tett.
Ryat pillantása meztelen lábamra siklik, végigmér, majd tekintete
megpihen a mellkasomon, és ismét a szemem­be néz.
– Már nem érdekel.
Vallomásától elönt a pánik.
– Mit akarsz, Ryat? Hogy könyörögjek? Vagy meg akarsz
leckéztetni?
– Nem, Blake. Már semmit nem akarok tőled – hajol előre, felemeli
a légpárnás borítékot, és feláll. Odalép hozzám, a kezembe nyomja,
jéghideg tekintete a szemembe mélyed. – Vedd úgy, hogy ez a
nászajándékod! – mondja, majd lekapja bőrdzsekijét az állítható
támlájú székről, és kisétál, becsapva maga után az ajtót, amitől
összerezzenek.
Lerogyok a kanapéra, és remegő kézzel kinyitom a borítékot.
Ahogy kihúzok egy rakás papírt, érzem, hogy újra könnyek gyűlnek a
szemembe. Válási papírok. Végiglapozom, és belesajdul a szívem,
amikor látom, hogy már alá is írta.
Amikor lecsapom a paksamétát a dohányzóasztalra, a sarka a
gyűrűmhöz ütődik. Elolvasom a gyűrű belsejében a feliratot: Míg a
halál el nem választ. Felhúzom az ujjamra, de a gyomrom
összeszorul.
Hogy jutottunk el idáig? Ezt akartam, de most mégsem ezt
akarom. Igen, minden hazugságon alapult. De nem vagyok ártatlan.
Csak Matt miatt lettem Ryat számára én a Kiválasztott. Ryatnek
igaza volt. Miután Matt sarokba szorított Ryat hálószobájában,
ahelyett, hogy megkerestem volna Ryatet, elmenekültem.
Akármilyen dühös vagy zavart is voltam, nem az volt a megoldás,
hogy elmenekülök a gondjaim elől. Még én is tudtam, hogy a végén
úgyis utolérnek.
Előrehajolok, a combomra könyökölök, arcomat a tenyerembe
temetem, és nagyot nyelek, a torkomat megülő gombóc ellenére is.
Miért érdekel, hogy Ryat el akar hagyni? Azért, mert kudarcot
vallottam? Teljes valómban átéreztem azt, amit a Lordok partijának
éjszakáján tett, és ezért fájt úgy, amit Matt mondott. Mert azt hittem,
hogy végre megkapom, amire minden lány vágyik – a szerelmet és
az elfogadást.
Ryat addig járt a nyomomban, míg megtalált. Megölt értem egy
embert. Megmentett. Még soha senki nem tett értem ilyen sokat.
Ryat a zuhany alatt megígérte, hogy most már biztonságban vagyok.
Hogy megvéd. És aztán ez? Nem vagyok hajlandó ilyen könnyen
kiengedni a karmaim közül!
Rohadjon meg ő is, meg ez a rakás papír is!
Felugrok, felkapom a paksamétát, és a tűzhöz lépek. Beledobom,
és figyelem, ahogy az egyetlen menekülési útvonalam hamuvá
porlad.
„Míg a halál el nem választ”, mondta egyszer Ryat. És én el fogom
érni, hogy beváltsa ezt az ígéretet. Visszamegyek a közös
hálószobánkba, belépek a gardróbba, és végignézek a ruháimon,
amiket a lakásomból elhozatott. Felkapok egy pólót és egy fehér
pamut rövidnadrágot. Miután felöltözöm, fogat mosok. Épp a számat
öblítem ki, amikor hallom a bejárati ajtó csapódását.
Visszamegyek a nappaliba, csípőre teszem a kezemet,
felkészülök a harcra, arra számítok, hogy Ryat érkezett meg.
Visszajött. Ő is meggondolta magát. Nem gond, ha vitatkoznom kell
vele.
– Ryat? – szólal meg egy női hang, miután becsukódott a bejárati
ajtó. Aztán belép a nappaliba az, akire a legkevésbé számítottam. A
lány megtorpan, és tágra nyílt szemmel bámul rám. – Blakely? –
kapkod levegő után, majd idegesen nagyot nyel.
Pillantásom magas sarkújára esik, majd tekintetem lassan felfelé
vándorol fekete ballonkabátjára, és már most tudom, hogy
valószínűleg nem visel alatta semmit. Fekete bőr dizájner retikül lóg
a jobb karján.
– Mit keresel te itt? – tudakolom, és a bőröm bizseregni kezd az
egész testemen végigszáguldó féltékenységtől. Agyam olyan
gyorsan jut bizonyos következtetésekre, amilyen hevesen a szívem
ver.
– Ryathez jöttem – mosolyodik el. A tökéletesen sminkelt arcon
már nyoma sincs meglepetésnek. – Te mit keresel itt?
– Én itt lakom – szegem fel az államat.
Felnevet.
– Nos, az utóbbi három hétben egyszer sem voltál itt, amikor
jöttem.
Nem! Egyetlen szót sem hiszek el abból, ami elhagyja a száját.
Ryatre sok mindent lehet mondani, de csélcsapnak nem nevezhető.
Egyáltalán nem olyan, mint Matt. És nem vagyok hajlandó hagyni,
hogy ez a ribanc hasson rám. Még egyszer nem követem el ezt a
hibát.
– Hazudsz!
– Jaj, ne már, Blakely – nevet fel, és egyet lép felém.
– Ugye nem képzelted, hogy hű marad hozzád, azután, hogy
elhagytad, mi?
Ott maradok, állva, egy helyben, hagyom, hogy ő jöjjön oda
hozzám.
– Egy Ryathez hasonló férfinak megvannak a maga igényei –
futtatja végig a nyelvét szépen fehérített felső fogsorán. – Olyan
igényei, amiket te nem elégítettél ki, hiszen itt sem voltál. – Megáll,
és előretolja jobb csípőjét. – Valakinek muszáj volt segítenie, hogy
kielégüljön.
– Akkor, gondolom, köszönetet kéne mondanom neked, nem? –
vonom fel egyik szemöldökömet.
– Nekem kéne köszönetet mondanom neked – érinti mutatóujját
az orrom hegyéhez, és minden erőmre szükségem van, hogy le ne
harapjam. – Ha nem menekülsz el, mert ilyen gyáva nyuszika vagy,
Ryat sosem hívott volna fel engem.
Lenyúlok, jobb kezem megfordítja a jegygyűrűmet a bal kezem
gyűrűs ujján, majd teljes erőből lekeverek neki egy pofont.
Szükségem van valami megkönnyebbülésre. Egy cicaharc talán
segít ebben.
Levegő után kapkod, az arcához kap, földre ejti a táskáját –
gondolom, az ittalvós holmija van benne. Ahogy elhúzza a kezét, a
vérre pillant, ami a gyűrű vágta sebből buggyant ki.
– Ribanc! – sziszegi oda.
– Bocsáss meg, talán csak nem felsértett a jegygyűrűm? –
tudakolom bocsánatkérő mosollyal.
– Te kibaszott ribanc! – kiáltja, és felém rohan.

***

A kanapén ülök, Cindy ballonkabátjában. Miután végeztem vele,

kisminkeltem magam, a hajamat is megcsináltam, majd hátradőltem,
hogy megvárjam a férjemet, aki Isten tudja, hol járt eddig. Úgy
érzem, az életem nagyrészt ebből fog állni – várni fogok rá. Úgy,
hogy nem tudom, mit csinál, vagy hogy hol van.
Amikor meghallom a bejárati ajtót nyílni és csukódni, alig tudom
palástolni mosolyomat. Pár másodperc múlva Ryat lép a nappaliba,
ugyanabban a ruhában, amiben elment, és rögtön megtorpan.
– Mit keresel még itt? – tudakolja, ahogy végigmér. Látom a
szemében, hogy fellobban benne a vágy, ami azt súgja, hogy annak
ellenére, hogy dühös, még mindig megbaszna.
Akkor jó.
– Töltöttem neked egy italt. – Nem törődöm a kérdésével,
előrehajolok, majd felemelem a skót whiskyt az asztalról.
Ryat haragosan, mozdulatlanul pillant rám. Biztos vagyok benne,
hogy azt hiszi, megtaláltam a titkos gyógyszerraktárát, és
megpróbálom kiütni vagy megmérgezni.
– Hát, jó – vonom meg a vállamat, és kiiszom az égetően erős
italt. Egy része lefolyik az államon a mellkasomra.
– Hoppá! – mondom, és széjjelebb húzom a ballonkabátot, hogy
jobban lássa. – Nem akarod lenyalni rólam? – tudakolom.
– Mit keresel még itt, Blake? – csattan fel. – Megkaptad, amit
akartál. Szedd össze a holmidat, és takarodj!
Felmosolygok rá, nem vagyok hajlandó hagyni, hogy a szavai
hassanak rám. Ryat egész eddig folyamatosan provokált, és most
én is ezt teszem vele.
– Mi van, ha valami mást akarok?
Ryat maga mögé nyúl, előveszi a tárcáját, kivesz egy
százdollárost.
– Mi az, pénz kell, hogy elszökhess? – hajítja a bankjegyet az
ölembe.
Úgy pöccintem le magamról, akár egy undok férget, és nem
törődök a sértéssel: nem sokra mennék egy százassal. Felállok.
– Nem megyek el, Ryat – jelentem ki.
Ryat agresszíven végigszánt a haján.
– Blake…
– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy dugtam valakivel, amíg távol
voltam?
Ryat fogai összekoccannak, megfeszül a válla. Pontosan erre a
reakcióra számítottam.
– Nem dugtál – érvel.
– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy két pasival is dugtam? –
emelem fel a kezemet, és bemutatom neki a hüvelyk- és
mutatóujjamat.
– Blake – morogja a nevemet, amitől gyorsabban kezd verni a
szívem. Nem fogja fel, hogy pontosan azt adja meg nekem, amire
szükségem van. – Remélem, hazudsz!
– És ha nem? – tudakolom felvont szemöldökkel. Csapdát állítok
neki.
Ryat utánam nyúl, és magához ránt.
– Akkor bántani foglak.
Önkéntelenül is kiül az arcomra egy elégedett vigyor. Nem úgy
tűnik, mint aki válni akar. Azt az embert, akinek elege van a
feleségéből, nem érdekli, mit csinál a nő, nemhogy az, hogy kinek a
farkán pörög.
– Ez így fair, szivi. Te puncit kapsz, én pedig faszt.
A homlokát ráncolja, gyönyörű arcára zavar ül ki.
– Mi?
Elhúzódok tőle, és belépek a mosókonyhába. Kinyitom az ajtót,
benyúlok, és kihúzom a szöszit, akit két órával ezelőtt megkötöztem
és belöktem oda. Hála az égnek, hogy volt valami ruha rajta a
ballonkabát alatt, különben fel is kellett volna öltöztetnem.
– Nesze! – lódítom meg Ryat felé.
A lány megbotlik, Ryat a kezét nyújtja felé, még mielőtt arccal
előreesne. Szánalmas.
– Mi a szar ez, Blake? – csattan fel Ryat, aki a zokogó és
összevissza beszélő Cindyt tartja. Szerencsére a szájára erősített
ragasztószalag miatt nem tud túl nagy zajt csapni.
– Vedd úgy, hogy ez a nászajándékod! – ismétlem meg Ryat
szavait, és karba teszem a kezem.
– Mi a faszt csináltál? – tudakolja Ryat, és letépi Cindy szájáról a
tapaszt.
– Ryat… Ryat, kérlek… – könyörög Cindy, és nagy
krokodilkönnyek hullanak a szeméből, tönkretéve valaha makulátlan
sminkjét; arcát a gyűrűm okozta sérülés megszáradt vére borítja. –
Segíts! Ez komplett őrült…
– Cindy megjelent a szokásos esti kúrásra. Tudod, mióta három
hete eltűntem, minden este megkapja, és most meglepődött, amikor
meglátott – hallgattatom el a hadaró Cindyt.
Ryat rám néz, zöld szeme hitetlenkedve tágra nyílik. El sem tudom
mondani, mennyire megkönnyebbülök, amikor Ryat visszaigazolja,
amit már egyébként is tudok. Hozzá sem ért Cindyhez.
– Ez most komoly? Tényleg azt hiszed, dugom Cindyt?
Vállat vonok.
– Ez az, ami. Tekintsd úgy, hogy most már egálban vagyunk.
– Te kibaszott őrült! – visítja Cindy, és küzd Ryat szorítása ellen. –
Te kibaszott ribanc…
Ryat ekkor a falba veri Cindy fejét, ami teljesen kiüti, én pedig
igyekszem palástolni elégedett mosolyomat. Elengedi Cindyt, aki a
földre zuhan, átlép rajta, odajön hozzám. Én egy helyben állok, és
nem félek tőle. Már nem félek.
A férjem befolyásos, de ha Lady leszek, akkor fel kell emelkednem
az ő szintjére. És ezt azzal kezdem, hogy fej-fej mellett haladok vele.
– Nem volt viszonyom vele – morogja egészen közel hajolva
hozzám.
– Cindy mást bizonyít – mutatok az ájult lányra.
– Szóval Cindynek hiszel, úgy, ahogy korábban Mattnek hittél?
Az egyetlen dolgot mondom, amiről tudom, hogy még mélyebbre
taszítja Ryatet. – Nos, Matt nem tévedett. – Matt azt mondta, hogy
Ryat ötszázezret fizetett apámnak, de ez nem igaz. Azonban Ryat
valóban ennyit ajánlott értem. Tehát ha engem kérdeznek, szerintem
igaz. A telefonomban a nyomkövető, az, hogy ellenőrizte, kivel
beszélek, mind igaz volt.
Ryat odalép hozzám, az orrunk szinte összeér. Gyerünk! Mindent
beleadok. Nem a semmiért hajítottam a tűzbe a válási papírokat.
Ryat egy Ladyt akar? Majd én adok neki egy kibaszott Ladyt!
 NEGYVENEDIK FEJEZET
RYAT

Próbálom felfogni mindazt, amire hazajöttem, és a fejemet ingatom.

– Több mint három éve basztam vele utoljára.
Még mielőtt fogadalmat tettem. Blake az egyetlen nő, akivel
lefeküdtem azóta, hogy elsőévesként csatlakoztam a Lordokhoz a
Barringtonon.
– Persze. És én se dugtam senkivel, amíg távol voltam
– kacsint rám Blake, és játékosan harapdálja alsó ajkát.
Mi a fasz ez?
Blake hátat fordít nekem, elindulna, de kinyúlok, megragadom a
felső karját, és megfordítom. Szabad kezemmel ráfogok a nyakára.
– Remélem, hazudsz, bazdmeg! – Megkeresem és miszlikbe
aprítom azt, akihez hozzáért. Majd addig verem kékre-zöldre azt a
szép kis seggét, amíg meg nem tanulja, hogy kié az a segg.
– Ezt akarod, Ryat? – folytatja Blake. – Nyitott házasságot?
– Egyáltalán nem…
– Azzal kefélsz, akivel akarsz – mondja félrehajtott fejjel, pillantása
a pólómra esik, és olyan szexi mosolyt villant rám, amilyet még
életemben nem láttam. – És én is azzal kefélek, akivel akarok.
A kezem kibaszottul reszket. A vérem forr.
– Osztozhatunk… lehet, hogy szeretnéd végignézni, ahogy egy
másik pasi megkúr.
Megfordítom, és hátát a falnak döntöm. Lehunyja
a szemét, ajka szétnyílik, felnyög.
– Azt hiszem, az a három hét elfeledtette veled, milyen is vagyok,
Blake. Hadd idézzem fel! – Felemelem, a vállamra vetem, és
beviszem a hálószobába, ahol az ágyra dobom, arccal lefelé.
Felnevet, amitől kemény farkam várakozásteljesen megmozdul.
Bele sem gondolok abba, hogy most a kezére játszom. Blakely
pontosan tudja, mivel tud haragra gerjeszteni, és meg is tette.
Kinyitom az éjjeliszekrényt, előveszem a bilincset. Kezét a háta
mögé rántom, amilyen szorosan csak tudom, meghúzom rajta a
bilincset, és hallom a halk nyögést, amit palástolni próbál. Ettől
elmosolyodom. A háta fölé hajolok, és belesuttogom a fülébe:
– Azt akartad, hogy megbüntessenek. Ezt ne feledd!
Majd felállok, a hátára fordítom, keze a teste alá szorul, amitől
felkiált. Kemény farkam ismét megmozdul. Az a három év, amíg nem
szexelhettem, semmi nem volt ehhez a három, nélküle eltöltött
héthez képest.
Kibaszott kínzás volt.
Lehúzom a farmerem cipzárját, előveszem merev farkamat, és
kibontom a ballonkabát övét. Letépem róla, hogy meztelenül
láthassam, háta ívbe feszül, megpróbálja mozgatni a karját, hogy
enyhítse a fájdalmat. De ez nem segít.
Felmászok az ágyra, térdemmel széttolom a lábát, kezem a
puncijára simul. Nedves. Tudtam, hogy az lesz. Már így is felajzott
volt, szinte könyörgött, hogy basszam meg.
Minden előjáték nélkül behatolok. Lényem egy része fájdalmat
akar okozni neki. Miután végzek, azt akarom, hogy még mindig ott
érezzen a lába között. Ráfekszem, még jobban az ágyhoz
szegezem, amitől könnyek szöknek a szemébe.
– Hiányoztál, Blake – mondom őszintén, és ajkamat végighúzom
az álla vonalán. – És mindjárt meg is mutatom, mennyire.
 Csípőm keményen, gyorsan mozogni kezd. Testünk egymásnak
csapódik.
Blake ívbe feszíti a hátát, szétnyílt ajkáról kiáltás szökik fel.
Felülök, kezemet a nyaka köré fonom és megszorítom, elzárom a
levegő útját, miközben lucskos punciját döngetem. Figyelem, ahogy
elködösül a tekintete, ajka elkékül. Amikor szeme lecsukódna,
elengedem, és ő zihálva beszívja a levegőt, majd köhögni kezd.
Lassítok a tempón, érzem minden egyes porcikáját, ahogy körém
fonódik.
– Nézz rám! – követelem, és megragadom az állát, hogy az arcát
szorosan tarthassam.
Könnyes szemével rám bámul.
– Ha egy másik férfi valaha is hozzád ér, megölöm, Blake! –
nyalom fel egyenként a könnycseppeket, érzem a sós ízt a
számban. – Fájdalmasan… lassan. – Megcsókolom a szája sarkát,
ajka elnyílik. – Mindegy, hogy kívántad-e vagy nem – közlöm. – És
aztán emlékeztetlek arra, hogy hozzám tartozol. – Durván behatolok,
amitől felnyög.
– Megértetted?
Ismét felülök, figyelem, ahogy ki-be jár a farkam csupasz
puncijába. Pillantásunk találkozik, várom a válaszát, de továbbra is
lehunyja a szemét. Rácsapok a melle oldalára, amitől puncija
összeszorul a farkam körül.
– Válaszolj! – követelem, majd rácsapok a másik mellére is.
– Igen! – nyögi. – Megértettem.
– Kihez tartozol? – morgom, és csípőm ismét gyorsabb tempót
diktál.
– Hozzád!
 – Az enyém vagy, Blake! – ragadom meg a lábát, ujjaim a
combjába marnak, és széthúzom, hogy még mélyebbre
temetkezhessek bele. Újra és újra behatolok, míg végül összeszorul
körülöttem, és elélvez.
Én azonban nem lankadok. Az ágy ritmikusan a falnak csapódik, a
szobában csak Blake kiáltásai hallatszanak, teste izzadtságban
úszik. Ahogy gyorsítok a tempón, a golyóim összerándulnak.
– Ryat… – lihegi Blake. – Ryat, én nem…
Fölé hajolok, és tenyeremet a szájára tapasztom. Elhallgattatom,
pontosan tudom, mit akar mondani, de nem érdekel. Még egyszer
behatolok, és elélvezek benne.
Még egy másodpercet várok, ahogy ott fekszik alattam, remegő
testtel, és próbál újra normálisan lélegezni. Kihúzom a farkamat, és
az ágyra rogyok, Blake mellé, arra számítok, hogy kiabálni fog
velem, de nem teszi.
Megszólal az ajtócsengő, mire felülök, hasára gördítem Blake-et,
és kinyitom a bilincset.
– Öltözz fel! – vetem oda, majd rácsapok a fenekére, és kilépek a
hálószobából, mert tudom, hogy még van dolgom. A mi küzdelmünk
várhat.

BLAKELY

Visszaveszem a pólómat és a pamut rövidnadrágomat, kilépek a

hálószobából, és végigmegyek a folyosón. Ryatet ott találom a
kanapén, apám egy állítható támlájú székben ül, a Lordok házában
látott férfi vele szemközt foglalt helyet.
 Haragosan pillantok Ryatre, leülök a kanapéra, de a túlsó végére.
Ismét iszonyatosan dühös vagyok rá.
– Máris gond van? – tudakolja az ismeretlen vidáman.
– Ki a fasz maga? – tudakolom karba tett kézzel. Dühös vagyok,
hogy elveszítettem a csatát Ryattel szemben. Provokáltam, abban a
hiszemben, hogy én győzök, és a rohadék még így is legyőzött.
– Blakely…
– Nem, semmi gond – vág az idegen apám szavába. – Egy
Ladyben legyen tűz, ha sikeres akar lenni – pillant Ryatre.
Idegesen nagyot nyelek. Elfelejtettem, hogy nemcsak a férjem,
hanem a Lordok előtt is bizonyítanom kell. Úgy érzem, őket sokkal
nehezebb lesz meggyőzni, mint azt a pasit, akivel kefélek.
– A nevem Abbot Archer – jelenti be büszkén az ismeretlen,
nekem pedig összeszorul a gyomrom.
Bassza meeeeeg!
– És az apósod vagyok – emelkedik fel a székről, majd odalép
hozzám. Szempilláim alól nézek fel rá, kezet nyújt, megfogja a bal
kezemet. Visszafojtom a lélegzetemet, ahogy hüvelykujját
végigfuttatja a jegygyűrűmön.
– Gondolom, nem írtad alá a papírokat.
– Hogy? – tudakolom tágra nyílt szemmel. – Mégis honnan…
– A kandallóba hajította – vág a szavamba Ryat.
Odapillantok rá, a kanapé végébe, de éppen üzenetet ír a
mobilján.
– Jól van – dicsér meg Abbot.
Ismét felpillantok rá.
– Ezt nem értem…
– A beavatás első próbatételét kiálltad – bólint apósom, majd
elengedi a kezemet, mely csupasz combomnak csapódik.
A beavatás első próbatételét? Azt hittem, egy üzenetet kapok
majd névvel, időponttal és címmel. Senki nem mondta, hogy több
fordulós lesz. Hány ilyen próba lesz összesen? Ryat azt mondta,
tűzbe dobtam a papírokat. Ez így van, de akkor ő már kiment a
szobából.
– Mégis honnan…
Hirtelen elhallgatok, próbálom összerakni az utóbbi huszonnégy
óra eseményeit. Azt hittem, tiszta a fejem, de nyilván tévedtem.
Körülnézek a hatalmas nappaliban, kipillantok a padlótól a
mennyezetig érő ablakon, mely mögött a sötét éjszaka vár. Ryatnek
biztosan itt is vannak kamerái. Naná, hogy vannak. Sejthettem
volna. Matt azt mondta, hogy mindig figyelnek. Kitalálta ezt a válási
papír dolgot, majd jól összeveszett velem. Szüksége volt egy
menekülési stratégiára, és miután kiment, valahol megbújt, és
figyelte, mit csinálok.
– Becsaptál – mondom Ryatnek, és teljes testtel felé fordulok,
ahogy ott ül a kanapén.
Még mindig a telefonján pötyög. Odanyúlok, kiveszem a kezéből,
és áthajítom a szobán. Ahogy az ablaküvegnek csapódik, a hang
betölti a szobát, és titkon azt remélem, hogy eltörtem azt a vackot.
Ryat résnyire húzott szemmel mered rám.
– Blake…
– Hozzád beszélek, bazdmeg! A minimum az, hogy úgy teszel,
mintha figyelnél rám! – csattanok fel.
– Ó, tetszik a kislány! – hallom Mr. Archer suttogását apám felé.
Felállok, és haragosan pillantok Ryatre.
– Tehát minden, amit a szobában mondtál, hazugság volt. –
Honnan tudjam, hogy mikor mi igaz?
Ryat álla megfeszül, orrcimpája kitágul.
– Átvertél! Elhitetted velem, hogy válni akarsz! Mi lett volna, ha
aláírom? – És aztán? Azt kudarcnak tekintették volna. Hazajött
volna, és megölt volna, ott és akkor?
– Nem írtad volna alá – horkan fel Ryat, mintha lehetetlen lenne,
hogy faképnél hagyom. Azt hiszem, az a tény, hogy elégettem a
papírokat, az ő igazát támasztja alá.
– És ha aláírom, Ryat? Akkor mi van? – kiáltok oda.
Két lépést előrelép, így megszűnik köztünk a távolság. Ujját az
állam alá helyezi, gyengéden végigsimít szétnyílt ajkamon.
– Ha egy másodpercre is azt hitted, hogy engedem, hogy elhagyj,
akkor emlékeztetnem kell rá, ki vagyok… már megint – ül ki ismét
mosoly a szája sarkára.
Szaporábban veszem a levegőt, és elhúzódok tőle. Érintése és
szavai túl intimnek tűnnek ilyen közönség előtt. Főleg mivel ők az
apáink.
– De te aláírtad – érvelek.
– Kénytelen voltam – morogja Ryat, és hátat fordít nekem. – A
Lordok megparancsolták…
– A Lordok? – nevetek fel durván. – Meddig irányítják még az
életedet, Ryat? – csattanok fel, és erre Ryat megpördül, hogy
szembenézzen velem. – Mi? És mi lesz akkor, ha azt közlik veled,
hogy el kell hagynod engem?
– Nem fogják – ingatja Ryat a fejét.
– Honnan tudod?
– Mert nem fogják! – üvölti Ryat.
– Nem hiszem el! – kiáltok vissza. – És te hozzájuk vagy hű! Nem
hozzám!
– Blake… – sóhajt fel Ryat, és végigszánt a haján. – Fogalmad
sincs, miről beszélsz.
– Tégy próbára! – mondom, és széttárom a karomat. Legyünk túl
rajta, itt és most. Tegyen próbára a Lordok feltételei szerint, és ha
kiállom, akkor az egésznek vége.
– Nem lehet – morogja Ryat fogcsikorgatva. – Ez nem így megy.
– Ez most komoly? – csattanok fel. – Mióta összeütköztem veled a
Barrington folyosóján, minden egy kibaszott próba volt, semmi más,
és hirtelen azt mondod, „nem lehet”! Ennek kurvára semmi értelme,
Ryat!
– Változtak a dolgok.
– Mi a szar változott? Mert nekem úgy tűnik, hogy ez a kibaszott
játék ugyanolyan, mint volt! – Kifakadásom után csend borul a
szobára. Lerogyok a kanapéra. A térdemre könyökölök, arcomat a
tenyerembe temetem, és mélyet sóhajtok. – Hogyan bizonyítsam be
az irántad érzett hűségemet, ha nem bízod rám a titkaidat? – nézek
fel rá, és Ryat most ott áll a padlótól a mennyezetig érő ablakok
előtt. Lehajol, felemeli a mobilját, majd a farmerja zsebébe teszi.
– Van egy…
– Nem! – vág Ryat az apja szavába, és megfordul.
– Micsoda? – pattanok fel.
– Semmi – csattan fel Ryat.
– Hazudsz! És már megint titkolsz valamit előlem!
– Nem teszem kockára az életedet! – üvölti Ryat kivörösödve.
Mélyen beszívom a levegőt, és odalépek hozzá.
– A Lordokért teszed. Én miért fogadjam el, és te miért nem
teszed?
 – Mert én választottam ezt az életet, Blake – morogja Ryat.
– Én pedig téged választottalak akkor, amikor elégettem a válási
papírokat. Úgyhogy a kellős közepén vagyok egy…
– Már nem – vág a szavamba Ryat. – Az utolsó beavatási
feladatot azért fogod elvégezni, mert én ott leszek, hogy minden
simán menjen, és utána vége lesz. Igazi Lady leszel, a feleségem.
Ennyi.
Még nincs vége. Közelről sincs. Ryat az egész életét így fogja
leélni, és pokolian megrémít a tudat, hogy ekkora befolyásuk van
fölötte.
– De a Lordok még így is megkereshetnek azzal, hogy végezz el
számukra bizonyos feladatokat!
– Igen, erre esküdtem fel – helyesel Ryat.
Ezt hallva még idegesebb leszek a jövőnket illetően.
– És mi van azzal, amit én akarok?
– Már megmondtam, és ismét azt mondom: nem számít, mit
akarsz. – Most Ryat pillantása ellágyul, szinte megbánás tükröződik
benne, mintha fájdalmas lenne ezt kimondania.
Megfordulok, apámra nézek, reménykedem, hogy ki tud segíteni.
– Apa…
Felemeli a kezét, megállít, vállam meggörnyed.
– Attól tartok, igaza van, hercegnő. Nem foglak még nagyobb
veszélybe sodorni, mint amilyet már átéltél. Ez az egész miattam
kezdődött el, és én is fogok véget vetni neki.
Hirtelen zihálni kezdek.
– Ezt hogy érted?
Apám Ryatre pillant.
– Beszélhetnénk négyszemközt?
 – Nem – válaszolok Ryat helyett. – Nem beszélhettek.
– Persze – válaszol Ryat úgy, hogy nem is törődik velem, és
kinyitja az üvegajtót. – Menjünk ki.
Utánuk rohannék, de Mr. Archer megállít.
– Hadd mondjam el, hogy voltak kétségeim téged illetően.
Megfordulok, és ránézek, ahogy ott ül az állítható támlájú
székben. Jobb könyöke a bal térdén nyugszik.
– Sosem kedveltem különösebben Cindyt – vonja meg Ryat apja a
vállát. – Ezért nem szálltam vele vitába akkor, amikor kijelentette,
hogy téged akar.
Cindy nevének említésére körülnézek, és látom hogy már nincs itt.
Hol lehet? Talán magához tért, és sikerült elmenekülnie, míg Ryat
meg én szexeltünk a hálóban? Erről eszembe jut még valami. Miért
tűnt Ryat olyan meglepettnek, amikor itt találta, mikor visszajött,
hiszen nyilván végignézte, hogy elégetem a válási papírokat?
– Hol van? – tudakolom, és körbefordulok Cindyt keresve.
– Kicsoda? – tudakolja elgondolkozva, fejét félrehajtva Mr. Archer.
– Cindy.
– Honnan tudjam? – kérdezi vállát megvonva.
– Ez valami újabb próbatétel? – kérdezem idegesen.
Mr. Archer feláll a székből, és megigazítja az öltönyzakóját.
– Szerintem szükséged van egy kis pihenésre, Blakely. Sok
minden történt mostanában.
– Nem – ingatom a fejem. Nem bolondultam meg… csak nem
találok valakit, aki nemrég még itt volt. Én kötöztem meg a kezét. Én
tettem a szájára a szigszalagot, amit Ryat levett, aztán a falba verte
a fejét, amitől Cindy elájult. – De hiszen…
A kinyíló üvegajtó hangját hallva elhallgatok.
 – Abbot, tűnjünk el innen! Hagyjuk magukra a fiatalokat! – szólal
meg apám, ahogy belép.
Odalép mögém, kezét a vállamra helyezi, és megcsókolja a
hajamat.
– Holnap felhívlak. Pihenj egy kicsit!
Majd a két férfi szó nélkül távozik.
Lassan megfordulok, és Ryatet pillantom meg, ahogy ott áll a
csukott üvegajtó előtt. Karba tett kézzel, haragosan bámul rám.
– Nem ment el az eszem – jelentem ki, mintha ilyesmivel vádolt
volna.
Egyáltalán nem reagál arra, amit mondtam. Még csak nem is
pislog.
– De hiszen az előbb még itt volt! – lépek oda a falhoz, ami mellett
nemrég Cindy a földön feküdt. – Te ütötted ki. Majd bevittél a
hálószobába.
Most sem érkezik válasz.
– Hová lett Cindy, Ryat? – tudakolom.
– Ne aggódj miatta – szólal meg végre Ryat, és ellöki magát az
ajtótól.
– Ryat… Cindy…
– Blake! – lép oda hozzám Ryat, és tenyerébe fogja az arcomat. –
Ne aggódj miatta.
 NEGYVENEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Gyűlöltem, hogy kénytelen voltam rávenni, hogy írja alá a válási

papírokat. Sosem fogom elmondani neki, de valahol azt gondoltam,
hogy alá fogja írni. Dühös volt rám, és a Lordok ezt tudták. Próbára
akarták tenni őt, és én nem mondhattam nemet. Be kellett
bizonyítania irántam való hűségét, ahogy nekem is be kellett
bizonyítanom a Lordok iránti elkötelezettségemet. Ezért olyanokat
mondtam, amikről azt gondoltam, hogy Blake ellent fog mondani
nekem. Muszáj volt feldühítenem. Blakely szereti a küzdelmet.
Muszáj volt, hogy összeszedje magát, és szembeszálljon velem.
Miután kirohantam a házból, másfél kilométert előrementem a
kocsimmal, majd félreálltam, és a mobilomon figyeltem őt a nappali
kameráján át. El sem tudom mondani, milyen büszke voltam rá,
amikor láttam, hogy határozottan a tűzbe dobja a papírokat. Inkább
kényszerű vallomás volt ez, mint szívből jövő, de attól még
elfogadom.
Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, mit tettem volna, ha
aláírja. De amikor azt mondtam neki, hogy sosem hagyom elmenni,
igazat mondtam. Valószínűleg én is tűzbe dobtam volna a papírt,
hogy aláírásának minden bizonyítékát eltüntessem.
Miután végignéztem, ahogy elégeti, kikapcsoltam a telefont, és
elindultam a Blackoutba. Ty-jal volt találkozóm. Egy új probléma
miatt, amit el kellett simítanom.
– Ryat – suttogja Blake idegesen. – Mondd meg! – markolja meg a
pólóm anyagát. – Könnyedén ráveszel engem, hogy bizonyítsam
hűségemet a Lordok felé, de azt nem hagyod, hogy előtted is
bizonyítsam!
– Már bizonyítottad – mondom, és végigszántok sötét, hosszú
haján, érzem, milyen selymes.
Elkomorodik, és pillantása a földre szegeződik. Ellépek tőle,
megfordulok, hogy zuhanyozni menjek, amikor megszólal;
megtorpanok.
– Tudtam, hogy nem feküdtél le vele.
Megfordulok, és rápillantok.
– Honnan tudod?
Remegve szívja be a levegőt.
– Mert te egyáltalán nem olyan vagy, mint Matt.
– Igazad van – mordulok fel – tényleg nem vagyok olyan.
Odalép hozzám, karját a nyakam köré fonja, és magához húz.
– Itt az alkalom, Ryat. Hogy bebizonyítsd nekem, mennyire bízol
bennem.
Elkapom róla a pillantásomat, a nagy, padlótól a mennyezetig érő
ablakot bámulom, ami a hátsó udvarra és az erdőre néz – az erdőre,
amiről tudom, hogy elrejti titkaimat.
– És ha nem fogod kibírni? – tudakolom, és visszapillantok rá. –
Nem dönthetsz úgy, hogy szépen elsétálsz, ha esetleg olyasmit
látsz, ami nem tetszik – mondom őszintén. Mert azt nem hagyom.
– Ki mondta, hogy el akarok sétálni? – tudakolja félrehajtott fejjel.
– Nem akarnál inkább olyan feleséget, aki tudja, hogy ki vagy
valójában, és úgy dönt, hogy melletted marad, mint olyat, aki úgy
tesz, mintha valaki más lennél?
Hangosan kifújom a levegőt, és elgondolkodom a szavain. Igaza
van. Jobb, ha tudja, ki vagyok. Egy Lord befolyásos, azonban
egyedül van egy férfiakkal teli világban. A Kiválasztottak csak a
szexet és a partikat ismerik. A Ladyk többet tudnak, de még így sem
eleget. A legtöbb Lady jobbnak látja, ha szinte semmit nem tud.
Apám sose titkolta anyám előtt, hogy ki is ő valójában, de gyakran
láttam anyámat kimenni a szobából, mert nem akart végighallgatni
olyan beszélgetéseket, amiket apám bizonyos emberekkel folytatott.
Nem is okolom érte. Egyesek nem akarják tudni, mennyi gonoszság
van a földön.
Cindy ugyanilyen lett volna – nem akart volna tudni semmiről.
Csak a hatalom és a vagyonommal járó életstílus érdekelte volna,
semmi más. Ezért nem kellett nekem.
De Blake? Tetszik, hogy szeretne szerepet vállalni a világomban.
Még úgy is, hogy soha nem engedném, hogy túl közel kerüljön a
tűzhöz. Nem kockáztathatom az életét, de megoszthatom a
sajátomat vele.
Meghozok egy döntést, és bólintok.
– Oké.
Blake arca felderül, alsó ajkába harap, hogy palástolja mosolyát,
de sikertelenül.
– De… – teszem hozzá –, ha egy adott ponton úgy érzem, nem
fogod bírni, akkor jogom lesz leállítani téged.
– Ez…
– Az egyezség – vágok közbe, mielőtt befejezné a mondatot.
Égnek emeli a szemét, de válaszol.
– Rendben. Megegyeztünk.
– Gyere! – mondom, és kihúzom az üveges ajtón, majd lemegyek
a lépcsőn.
– Ryat, koromsötét van odakint! – suttogja úgy, mintha bárki
meghallhatna minket. A legközelebbi szomszéd is öt kilométerre
lakik.
– Semmi baj. Tudom, hová megyünk. – Blake némán jön
mellettem az erdőben, végighaladunk az ösvényen, amit az évek
során kitapostam. Előveszem a mobilomat a zsebemből, és miután a
hátsó veranda fényei már túlságosan messze vannak, az elemlámpa
segítségével keresem meg a dombba vájt ajtót.
Odalépek az ajtóhoz, beütöm a kódot, és bemegyünk.
– Vigyázz, hová lépsz! – figyelmeztetem Blake-et, és hagyom,
hogy ő lépjen be elsőnek, de továbbra is fogom a kezét. Amint az
ajtó becsukódik mögöttem, megállítom,
és felkattintom a lámpát.
A fény bevilágítja a föld alatti bunkerbe vezető lépcsősort. Most én
megyek elöl, ő mögöttem lépked lefelé.
Amint elérjük a lépcsőfordulót, elengedem a kezét, és
felkapcsolom a másik lámpát, hogy bevilágítsa a helyiséget, majd
odafordulok Blake-hez. Megtorpan, a nagy teret betölti halk zihálása.
Tágra nyílt szemmel bámulja a hátsó falat – láncok, kések és
fegyverek lógnak különféle akasztókról vagy hevernek szanaszét a
polcokon. Jobb oldalt ketrec áll, ami jelenleg üres. De Blake
figyelmét a szoba közepén álló szék kelti fel. Cindy ül rajta
megkötözve, fekete csuklyával a fején. Küzd a kötelékek ellen, a
száját fedő szigszalag mögül alig lehet érteni, mit mond.
Az asztalnak dőlök, karba teszem a kezemet, és óvatosan
figyelem a feleségemet. Tágra nyílt szemmel bámul Cindyre.
– Hogyan…?
– Apád segített lehozni ide, amíg átöltöztél – közlöm. Meg kell
értenie, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki meg fogja őt védeni.
Mr. Anderson ezt illetően teljesen egyértelmű volt, amikor a hátsó
verandán beszélgettünk, mielőtt apámmal együtt távoztak. Minden, a
lányát érintő fenyegetést ki kell iktatnom. Ezzel teljes mértékben
egyetértettem.
Blake lassan megfordul, végre belenéz a szemembe.
– Mindezt azért, mert azt hazudta, hogy lefeküdt veled?
Majdnem elmosolyodok az ártatlanságán. Ez volt az egyik oka
annak, hogy nem akartam neki ezt megmutatni. Néha tetszik, hogy
milyen ártatlan volt, amikor összeütközött velem azon a folyosón.
– Ez volt az ürügy arra, hogy idejöjjön, Blake.
– Tudtam, hogy hazudik… de nem értem – nyalja meg ajkát.
Ellököm magamat az asztaltól, és szembefordulok vele.
Felemelem a fekete dizájnertáskát, fejjel lefelé fordítom, és tartamát
az asztalra ürítem.
– Ezt hozta ide a házunkba.
Blake odalép hozzám, és megszemléli a holmikat. Felemel egy
tiszta folyadékkal teli fecskendőt.
– De… azt mondta, hogy hozzád jött.
– Azért jött ide, hogy téged bántson.
Blake a homlokát ráncolva pillant fel rám.
– Ezt hogy érted?
– A házat két éve vettem, Blake. Soha nem hívtam át Cindyt. El
akarta hitetni veled, hogy többször is járt itt, nálam, de ez hazugság
volt. Az egyetlen célja az volt, hogy ártson neked, amíg én távol
vagyok.
Blake homlokán elmélyülnek a ráncok, és leteszi a fecskendőt.
– Akkor honnan tudta, hol van a kunyhó?
Elmosolyodok.
 – Ez jó kérdés. Tegyük fel neki is! – lépek oda a székben ülő
Cindyhez, és lehúzom a kámzsát a fejéről.
Cindy azonnal elkezdi ide-oda vetni magát a székben. Keze
kötéllel van a szék karfáihoz erősítve, lába széles terpeszben a
széklábakhoz van kötözve kábelkötelgelővel. Letépem a tapaszt a
szájáról.
Hátraveti a fejét, és felüvölt úgy, hogy csöngeni kezd
a fülem.
– Itt senki nem hall – közlöm vele.
Amennyire tud, előrehajol, hogy Blakelyre nézzen.
– Segíts! Kérlek! – könyörög. – Ez egy őrült!
Blake nem törődik vele, és felemel egy guriga szigszalagot, ami
Cindy táskájában volt.
– Ezzel mi volt a szándékod? – tudakolja.
– Hallottad? – kiáltja Cindy. – Meg fog ölni! – Könnyek folynak
végig az arcán, ahogy kétségbeesetten rángatja a kötelet.
Blake leteszi a szigszalagot, és felemeli a fecskendőt.
– Mi van ebben?
– Te kibaszott ribanc! – sziszegi Cindy. – Hallgass már ide!
– Lássuk csak! – lép oda hozzánk Blake, és Cindy zokogni kezd.
Blake megáll, és felpillant rám. – Mindegy, hová szúrok?
Vállat vonok.
– Nem hinném. – Valószínűleg valamiféle nyugtató. Kétséges,
hogy Cindy egy ápolónő tudásával rendelkezne, és tudna vénát
szúrni. Főleg ha Blake küzdött volna ellene.
– Oké – szúrja bele Blake a fecskendőt Cindy felkarjába, és
hüvelykujja megáll a dugattyú fölött.
– Várj, várj, várj, elmondom! – hadarja Cindy. – Csak ne add be!
Kérlek! Elmondom! Bármit, amit tudni akarsz!
– mondja, és közben könnyek folynak végig az arcán.
– Hallgatlak – mondja Blake, de nem húzza ki a tűt Cindy karjából.
– Matt mondta el, hol laksz – zokogja Cindy.
– És ő honnan tudta? – tudakolom. – Még egyikőtök sem járt itt. –
Apámon kívül Blake volt az egyetlen, akit idehoztam. És most már
Mr. Anderson is.
Cindy szipog.
– Azt nem mondta meg. Annyit mondott, hogy tudta, hogy
idehoztad Blake-et akkor, amikor New Yorkban kellett volna lenned.
– Honnan a faszból tudta, hogy nem maradtam New Yorkban? –
vetem oda, amitől Cindy összerezzen.
– Nem tudom – nyöszörög Cindy. – Kérlek, húzd ki!
Blake kihúzza a tűt, Cindy összehúzza magát a székben, és
halkan sír. Elkezdek fel-alá járkálni. Honnan a faszomból tudta Matt,
hogy nem utaztam el? Lehet, hogy…
– Matt megfigyelt engem – szólal meg Blake.
Megtorpanok.
– Ezt hogy érted? Miből gondolod?
Blake visszateszi a kupakot a tűre.
– Azon az estén, a Lordok partiján, a szobádban elmondta nekem,
hogy azon a hétvégén, amikor előbb érkeztél haza, mikor New
Yorkban kellett volna lenned, blokkoltad a bejövő hívásaimat és az
üzeneteimet Sarah-tól, hogy ne menjek el a Lordok házába. – Blake
a szemembe néz.
– Mi van, ha engem figyelt, és meglátta, hogy visszajöttél, és
elhoztál ide?
Kezem ökölbe szorul a gondolattól, hogy Matt megfigyelte Blake-
et. Azért jöttem előbb haza, hogy valóra váltsam a fantáziáját, de mi
lett volna, ha nem jövök haza? Mit tett volna Matt?
– Szexeltünk a szabadban. Az erdőben – jelenti ki Blake idegesen.
– Azt üzented, hogy keresselek meg, és…
– Mégis miről beszélsz? – vágok a szavába.
Blake Cindyre pillant, aki némán sír, majd visszanéz rám.
– Amikor felhívtalak. Hazudtál, azt mondtad, hogy el kellett
menned Barringtonba.
– Azt kérdezem, hogy mikor üzentem neked! – csattanok fel.
Blake nagyot nyel, és megismétli.
– A telefonhívás után küldtél egy üzenetet. Hogy keresselek meg.
– Blake – lépek oda hozzá. – Nem küldtem semmilyen üzenetet.
– De, de igen – tiltakozik Blake.
– Mutasd meg! – robban ki belőlem.
Blake felsóhajt, és a lépcsőre mutat.
– A telefonom a hálószobában van.

BLAKELY

Hogyan feledkezhetett el arról az üzenetről?

– Felmegyünk érte – morogja Ryat, majd megragadja
a kezemet, és a lépcső felé húz.
– Én voltam – zokogja Cindy halkan.
– Micsoda? – kiált fel Ryat, amitől Cindy összerezzen.
Cindy könnyes szempillája alól néz ránk.
– Az üzenet tőlem jött. Matt az én mobilomat használta. Ő üzent.
Azt mondta nekem, hogy Ryat blokkolta az ő számát Blakely
mobiljáról. A hívásai és az üzenetei nem mennek át, így megkért,
hadd használja az én mobilomat. Akkor még nem tudtam, hogy mit
akar mondani neked.
– Nem… – ingatom a fejemet, mert ezt nem akarom elhinni. –
Ryat üzent.
– Mi volt a szám? – tudakolja Ryat, és szembefordul velem.
– A… – Amikor elhallgatok, szívem vadul dübörög
a mellkasomban.
– Mi volt a szám, Blake? – csattan fel Ryat. Mindkét vállamat
megragadja, és haragosan pillant rám.
– Ismeretlen szám volt – suttogom.
– A rohadék! – kiáltja Ryat, és ellép tőlem. – Mi a faszomért
gondoltad, hogy én voltam?
– Ki más lett volna? – kérdezem, és megnyalom a számat. –
Korábban már elküldted azt a fotót rólam a könyvtárban. – Vállat
vonok, és hozzáteszem: – Azt mondtad, elmentél, de a dzsiped ott
állt a kocsifeljárón. Aztán amikor a keresésedre indultam az
erdőben, megláttalak a verandán. – Tudtam, hogy Ryat volt az. Ő
volt, aki megkefélt, és bevitt a házba. Levette a maszkját, és
lezuhanyoztunk. Miért kérdőjeleztem volna meg az üzenetet? – Azt
hittem, csak szórakozol velem.
– A rohadék! – kiált fel Ryat, és Cindy felé fordul.
Cindy összehúzza magát a székben, és lehajtja a fejét. Ryat
megragadja az állát, és kényszeríti, hogy felnézzen, amitől
nyöszörögni kezd.
– Te tudtad, hogy Matt itt volt…
– Nem! – zokog fel Cindy, és könnyek folynak végig az arcán. – A
Lordok partiján, azon az éjszakán kért meg arra, hogy használhassa
a mobilomat. Megkérdeztem, vele mehetek-e, és nemet mondott, azt
mondta, sokáig lesz távol, és reggel visszaadja a telefonomat.
Ryat szorítása erősödik, és Cindy szipogni kezd.
– Mikor visszaadta, megnéztem, és láttam, hogy kinek üzent. Volt
egy videó is…
– Mi a fasz volt azon a videón? – akarja tudni Ryat.
Cindy félrehajtott fejjel próbál a szemembe nézni, de Ryat
rákiabál.
– Válaszolj!
– Egy videó… rólatok, ahogy szexeltek az erdőben
– zokog fel Cindy.
Ryat elengedi Cindy arcát, és visszamegy az asztalhoz, az
asztallapra könyököl, és lehajtja a fejét. Fehér pólója megfeszül
széles mellkasán és hátán, látom kemény izmait.
Földbe gyökerezett lábbal állok, próbálom felfogni, amit Cindy
mond. Matt végignézte, ahogy aznap este szexeltünk az erdőben…
de mi van, ha többet is látott? Lehet, hogy ott ült a lakásom előtti
parkolóban, amikor Ryat megjelent és elrabolt engem? Biztosan ott
ült, nem? Máskülönbem honnan tudná, hol van a kunyhó? Ha igen,
arról is van felvétele?
– Nem értem – suttogom Cindy zokogását túlkiabálva. – Miért
mondaná nekem azt, hogy keressem meg, amikor tudja, hogy te itt
vagy velem?
Senki nem válaszol. Ryat lesöpri Cindy összes holmiját az
asztalról, ami hatalmas csörömpöléssel ér földet a betonpadlón, és
Cindy összerezzen. A szobára csend borul, és biztos vagyok benne,
hogy Cindy visszafojtja a lélegzetét.
Ryat lassan megfordul, és ismét nekitámaszkodik az asztalnak.
Karba teszi a kezét, résnyire húzott zöld szeme Cindyt vizslatja.
– Egy esélyed van. Honnan tudtad, hogy Blake ma este itt van?
Cindy válla legyőzötten meggörnyed.
– Matt felhívott, és közölte, hogy Blake újra a városban van. Tudta,
hogy a Lordok házában voltatok, és ha valaha is van esélyem nálad,
akkor az most van.
– Ezt hogy értette? – morogja Ryat.
Cindy felszegi a fejét, kék szeme könyörgőn mered Ryatre, de
még én is tudom, hogy kár bármire is számítani tőle.
– Úgy, hogy meg kellett volna szabadulnom Blake-től. De nem…
Ryat ellöki magát az asztaltól, és Cindyhez lép.
– Ne, Ryat! – sikoltja Cindy, és ide-oda veti magát a székben. –
Kérlek, értsd meg, hogy…
Ryat elhallgattatja, amikor odalép a szék mögé, és a di­záj-­
nertáskából kivett kötelet Cindy nyaka köré hurkolja. Keményen
meghúzza, amitől Cindy kapálózni kezd, kezével összevissza
hadonászik. Csípője felemelkedik, míg megpróbál küzdeni a kötél
ellen, ami elzárja a levegő útját.
Ryat lehajol, ajka Cindy füle mellett van, zöld szeme engem figyel.
Egyre szaporábban veszem a levegőt, ahogy Ryat belesuttog Cindy
fülébe:
– Nézz a feleségemre, Cindy! Azt akarom, hogy ő legyen az
utolsó, akit látsz.
Gyűlölöm, hogy ennyire felizgultam. Hogy legbelül felfogom, hogy
Ryat bárkit a pokolra küld, aki ártani akar nekem. Sajnálnom kellene
Cindyt, de nem teszem. Tudta, hogy az útjában állok, mert ha itt
vagyok, nem tudja megszerezni azt, amit akar. És bármit megtett
volna, hogy megkapja Ryatet.
 Lényem egy része nem is kárhoztatja érte. Én is ezt tenném.
Cindy egyre erőtlenebbül küzd, arcából minden szín kifut, ajka
elkékül. Figyelem, ahogy fennakad a szeme, teste elernyed, míg
Ryat a kötelet a nyakán tartja, és elveszi az életét. A második életet
veszi el értem, legalábbis kettőről tudok.
Szeretném megkérdezni, hány embernek kell még meghalnia,
hogy én élhessek, de ha Ryat tenné fel nekem ezt a kérdést, én azt
mondanám, hogy annyinak, amennyinek kell.
Ryat leveszi a kötelet Cindy nyakáról, és az élettelen test
lecsúszik a székről. Odalép az asztalhoz, és ráhajítja a kötelet.
– Menj fel a házba! Egy perc és jövök én is – parancsolja meg
háttal állva nekem.
– Soha többé nem parancsolhatsz nekem, Ryat! – nyögöm ki, és
behúzom a vállamat. A férjem az imént mutatta meg nekem, hogy
kicsoda ő valójában. Most rajtam a sor.
Ryat felmordul, és megfordul.
– Blake…
Odarohanok hozzá, megérintem az arcát, lábujjhegyre állok,
szájon csókolom, hogy ne legyen ideje elmondani azt a baromságot,
amit akar. Nem számít. Vannak helyzetek, amikor a szavaknak
nagyobb hatása van az emberekre, de ez nem az a helyzet.
Ryat nem tétovázik. Megmarkolja a combomat, és felemel.
Megfordít, és fenekemet leteszi az asztalra.
Elhúzódok tőle, hátrahajtom a fejemet, csókokkal hinti be a
nyakamat, foga érzékeny bőrömbe mélyed, amitől megborzongok.
– Ryat… – lihegem.
– Bassza meg, Blake! – nyögi Ryat, és feltépi a pólómat, így
előbukkan csupasz mellem. – Bassza meg, tökéletes vagy! –
ragadja meg bal mellemet, és megszorítja, amitől felnyögök. –
Feküdj hanyatt! – parancsolja meg, majd rácsap a combomra, és ezt
a parancsot szívesen teljesítem.
Hanyatt fekszem a hideg fémasztalon, megborzongok, amikor
lehúzza a rövidnadrágomat és áthajítja a vállam fölött. Széttolja a
combomat a lábával, és lehúzza a sliccét. Mikor előveszi a farkát,
már kőkemény, és eltűnődöm, hogy Cindy miatt kemény-e, vagy
miattam. Vajon felizgatta, amit tett? Vagy csak attól izgult fel, hogy
én felizgultam tőle?
– Te, Blake… – morogja Ryat. – Mindig te vagy az oka, bazdmeg!
– teszi hozzá, mintha olvasna a gondolataimban, majd behatol, és
úgy kitágítja már sajgó puncimat, hogy felkiáltok. Keze a torkomra
szorul, de nem zárja el a levegő útját.
– Még mindig tiszta ondó vagy attól, amikor az előbb dugtunk –
mondja, és csípője vadul nekem csapódik.
Megtámaszkodom az asztal szélén, hogy egyenesen tartsam
magunkat.
– Most megint teletöltelek, Blake. A puncidból folyamatosan
szivárogni fog, és nedves lesz tőle a bugyid. Ez majd emlékeztet
arra, hogy ott jártam, és a puncid az enyém.
Megértem, hogy uralkodni akar rajtam az után, amit Cindy
mondott arról, hogy Matt meglesett engem. A fenébe, ezért kívántam
őt. Hogy felidézzem számára, hogy a felesége vagyok. Hogy
bármennyire is akarta őt Cindy, Ryat hozzám tartozik. Azonban már
nem szedem a fogamzásgátlót. Amikor elszöktem, nem vittem
magammal. És három hétig távol voltam. A hálószobában ezt
próbáltam az értésére adni, de nem hagyott szóhoz jutni.
– Ryat, én nem… – Keze a torkomra szorul, ujjai a nyakam két
oldalába vájnak, megint elzárja a levegő és
a szavak útját.
Ryat rám néz, és mosoly ül ki ajkára.
– Tudom, Blake, de kurvára nem érdekel.
Ha tudnék, most felnyögnék, de a torkomra szoruló kéz
megakadályoz ebben. Ryat egyre gyorsabb tempót diktál, kezem
lecsúszik az asztal pereméről, szemhéjam elnehezül az
oxigénhiánytól. Elengedem magam, hagyom, hogy azt tegye velem,
amit akar. Rábízom az életemet.
Olyan keményen döfköd, hogy a fejem lecsúszik az asztal
pereméről, és fejjel lefelé látom a halott Cindyt a székben. Arca
nedves a könnyektől, haja kusza lobonc. Testén pöttyök kezdenek
ugrálni, ahogy elfog a szédülés.
Lehunyom a szemem, a vér ott dübörög a fülemben, így nem
hallom Ryat nyögéseit. Testem lebeg, úgy emelkedik felfelé, akár
egy léggömb. Egyre magasabbra tör az ég felé.
A fájdalomtól még nagyobb az élvezet, még édesebb a döntés, hogy
szabad kezet adok Ryatnek az irányítás terén.
Ez olyan függőséget okoz, amilyet csak egy drog nyújthat. Vidám
vagyok, olyan, mintha be lennék tépve. Puncim összeszorul Ryat
körül, aki beszívja a levegőt, ahogy a testem reagál rá, és elélvezek
a farkától. Az orgazmus hulláma végigsöpör rajtam, és Ryat
elengedi a torkomat.
Beszívom a levegőt, köhögni kezdek, de ez nem lassítja Ryatet.
Érzem, hogy a vér visszatér a fejembe, és a maradék fókuszt is
elveszítem. Ryat még egyszer, utoljára belém hatol, és elélvez
bennem. Elélvez, úgy, ahogy ígérte.
 NEGYVENKETTEDIK FEJEZET
RYAT

Lenézek és látom, ahogy félkemény farkam kicsúszik belőle, az

ondó csordogálni kezd nedves puncijából. Végighúzom rajta a
kezemet, majd benyomom, amitől felnyög.
– Minden egyes cseppet megkapsz – mondom, és előre-hátra
mozgatja a csípőjét az ujjamon. Micsoda kiéhezett kis ribanc!
– Ryat… – köhögi Blake a nevemet, próbálja visszanyerni az
erejét, teste megállíthatatlanul reszket.
– Csitt! – intem le, és kihúzom a kezemet. Odahajolok, és
megcsókolom lapos hasát. A hajamba túr, én végigcsókolom puha
bőrét, egészen a puncijáig.
– Alig várom, hogy várandósan lássalak, Blake! – suttogom a
bőrének, és megnyalom a punciját, érzem rajta a saját ondóm és az
ő gyönyöre ízét.
Szavaim hallatán felnyög.
Sose gondoltam arra, hogy gyerekem legyen. Persze azt tudtam,
hogy egyszer majd lesz. De mióta Blake visszatért, csak erre tudok
gondolni. A domborodó hasára és egyre teltebb mellére. Azt akarom,
hogy Blakely Rae Archer az én gyerekemmel legyen várandós, és
ezt el is fogom érni.
Remegő lábát a vállamra vetem, letérdelek a betonpadlóra az
asztal mellett és belényomom a nyelvemet. Nyitott szemmel
figyelem, ahogy ide-oda veti magát. A mellét markolássza, és
belecsíp kemény mellbimbójába.
Szereti, ha egy kicsit fáj. Ettől indul be.
 Nem állok le. Újra és újra végig tudnám nézni, ahogy elélvez, sose
unnám meg. Mondhatnám, hogy ez a kontrollal függ össze, de
többről szól. Arról, hogy én vagyok az egyetlen, aki valaha is így
látta őt. Ilyen sebezhetőnek, olyannak, aki képtelen irányítani a
vágyát.
Ő lett az én rögeszmém, én pedig az övé.
Ide-oda veti magát az asztalon, átnyúlok a lába fölött,
hüvelykujjam a csiklójával játszik, míg csípőjével meglovagolja az
arcomat. Háta ívbe feszül, légzése ismét szaporává válik, combja
satuba fogja arcomat, egy helyben tartja, és másodszor is elélvez.
Úgy szívogatom a punciját, mintha a saját, külön bejáratú
nyalókám lenne, szám teli van az édes ízzel. Blake az asztalra rogy,
lábát leveszi a vállamról. Ahogy elhúzódok, az asztal fölé hajolok, a
teste fölé, és megragadom az arcát. Ködös szemmel pillant fel rám.
Még mindig fókuszálatlan a tekintete amiatt, hogy a torkát
szorongattam, elzártam a levegő útját. Megszorítom orcáját, és
megérti, mit akarok, kidugja nyelve rózsaszín hegyét, lassan
végignyalja az ajkát, majd szétnyitja. Ahogy lehajolok, beleköpök a
szájába.
– Ízleld meg magadat! – parancsolom, és figyelem, ahogy a saját
gyönyörének nedve végigfolyik a nyelvén, le a torkába. Becsukja a
száját, nagyot nyel, én pedig ajkamat az övére tapasztom, ismét
meg akarom kóstolni.
Felnyög, nyelve gyors csók erejéig találkozik az enyémmel, majd
elhúzódom, és élesen beszívja a levegőt.
Felnyúlok, megragadom a pólóm alját, és áthúzom
a fejem fölött.
– Tessék, ezt vedd fel, amíg átviszlek a házon!
 Hagyja, hogy segítsek neki felülni, és ráadom a pólómat. Most,
hogy tudom, hogy Matt pontosan tudja, hol lakom, ügyelnem kell
arra, hogy Blake sose legyen a szabadban őrizetlenül, se éjjel, se
nappal. Ez azt is jelenti, hogy blackout függönyt kell vásárolnom a
nappali összes ablakára. Túl sok lehetőség van arra, hogy Matt
figyelje.
Lehet, hogy most is odakint ül, mert tudja, hogy Cindy itt volt.
– Bassza meg! – sziszegem. Teljesen megfeledkeztem Cindyről.
– Mi az? – tudakolja Blake, és teste megfeszül.
– Elintézem – mondom, és lehúzom a pólóját, hogy elfedjem a
testét.
– Mit intézel el? – kérdi, majd pillantása a halott lányra esik. –
Segíteni akarok neked.
– Blake…
– Ryat, hadd segítsek!
Hangosan felsóhajtok, és bólintok. Amúgy sem maradhat itt
egyedül. Ma este több elintéznivaló is vár rám. Blake nem tudja, de
ismét próbára fogom tenni. Most azonban nem fogom hibáztatni
azért, ha elbukik a teszten.
– Rendben. Először is el kell mennünk a kocsimért.

***

A kétsávos úton száguldunk, a fényszóró megvilágítja az utat,

amikor megszólal a mobilom, és felemelem, hogy gyorsan
rápillantsak.
Készen van!
 Pontosan ezt akartam látni. Amíg Blake összecsomagolt
mindkettőnk számára, elintéztem egy telefonhívást. Nem megyünk
vissza ma este a kunyhóba, sőt, valószínűleg egy jó ideig máshol
leszünk. Kilépek Gunner üzenetéből, és visszaejtem a telefont az
ölembe. Lefordulok a főútról,
és bekanyarodok egy nyitott kapun.
– Mit keresünk itt? – egyenesedik ki a helyén Blake.
– Elintézünk valamit – mondom homályosan. Hamarosan úgyis
megtudja. Elénk tárul a székesegyház, én pedig beállok egy
parkolóhelyre. Csak mi vagyunk itt.
– Gyere! – mondom, és leállítom a motort.
Kiszállunk, a kocsi hátuljához lépünk, kinyitom a csomagtartót.
– Fogd meg ezt! – nyomom Blake kezébe az ásót. Majd
felemelem a műanyagba csomagolt holttestet és átvetem a
vállamon.
– Jól vagy? – pillantok rá, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem
akar elrohanni vagy itt maradni ahelyett, hogy követne.
Blake válaszul bólint.
Megigazítom a vállamon a terhet, és elindulok, az épület oldalsó
része felé tartok. Blake némán jön a nyomomban. Elhaladunk a hely
mellett, ahol a fogadalmi ünnepség után először megbasztam, majd
továbbmegyünk. Ahogy távolodunk a székesegyháztól, úgy lesz
egyre sötétebb.
– Mindjárt ott vagyunk – nyugtatom.
Ahogy egy régi, kovácsoltvas kapu elé érünk, megállok.
– Nyisd ki, kérlek! – mondom.
Blake elrohan mellettem, leemeli a törött láncot, és kinyitja a kaput
– a nyikorgó hangtól összerezzen, és gyorsan körülpillant, nem
hallotta-e valaki.
Belépünk a temetőbe, én pedig jobbra indulok, mert tudom, hogy
ott van az a hely. A földre ejtem a testet, és az ásó után nyúlok.
Blake szó nélkül átadja, és elkezdek ásni.
BLAKELY

Ryat nyögve nyomja bele az ásót a földbe, majd rátapos, és ásni

kezd. Sírt ás. Egy másodpercbe telt rájönnöm, miért is vagyunk itt.
Körülnézek a temetőben, és látom, hogy majdnem minden sír
egyforma – kicsike, rajta keresztnév és vezetéknév, valamint a
születés és halál időpontja. Semmi „szerető apa” vagy „imádott
édesanya” – semmi olyasmi, amit általában látni lehet. Egyes
sírkövek teljesen üresek.
– Mi ez a hely? – tudakolom.
– Egy régi temető – válaszolja Ryat, majd folytatja az ásást, és
félredobja a földet.
– Miért ide temetjük? – kérdezem. – Nem félsz attól, hogy valaki
rátalál? – A székesegyházat a fogadalmi ünnepségre használják, de
lehet, hogy más funkciókat is ellát.
– Lordok, Kiválasztottak és Ladyk nyugszanak itt… Vagyis nem ez
a teljes igazság. Ennél bonyolultabb – hagyja abba Ryat az ásást, és
felnéz rám. Így, a holdfényben szeme egészen sötét smaragdzöld
színben játszik. Vagy talán csak én gondolom így, mert végignéztem,
mit művelt Cindyvel.
– A legtöbb sír olyanoké, akik hűtlenek lettek az esküjükhöz, de ha
a rend egy tagjának meg kell ölnie valakit, azt is itt temetjük el. Ha
egy tagunk természetes halállal hal meg, azt ott temetik el, ahol
óhajtja – von vállat hanyagul Ryat, és folytatja az ásást. – Vagy
elhamvasztják. A haláluk előtt abban a kiváltságban részesülnek,
hogy eldönthetik.
Alsó ajkamba harapok.
– Hány embert temettél ide?
Ryat ismét megáll, benyomja az ásó végét a talajba és
rákönyököl, rátámaszkodik. Homlokán vékony csíkban már
kiütközött az izzadság.
– Hetet.
Nagyot nyelek, és bólintok.
– Hány volt közülük Lord?
– Nagyjából a fele.
Miért ölne meg valakit, aki nem Lord? Megparancsolták neki, hogy
gyilkoljon? Tudom, hogy az a férfi, aki meg akart ölni engem, nem
Lord volt, és Ryat elvágta a torkát. Úgyhogy ez egy, akiről tudok. Már
ha azt az embert idehozták és itt temették el.
– Hány volt közülük nő? – tudakolom.
– Ő az első. Van még kérdés? – veti oda felvont szemöldökkel
Ryat, én pedig a fejemet ingatom.
Látom rajta, hogy fáradt. Én is kibaszottul kimerült vagyok. Hosszú
volt az éjszaka, és azok után, amiket Ryat a föld alatti bunkerben
művelt velem, legszívesebben elaludnék. De nem akartam egyedül
maradni a kunyhóban, azok után, amiket Cindy mondott. Még most
is úgy érzem, hogy valaki figyel. De ezt nem mondom el Ryatnek.
Nem akarom, hogy aggódjon, vagy ami még rosszabb, azt gondolja,
hogy ez az élet nem nekem való.
Ryat végez, félrehajítja az ásót, és a becsomagolt holttestet a
sírba gördíti. Majd ismét felemeli az ásót, hogy rálapátolja a földet.
Némán állok, előre-hátra ringok karba tett kézzel, próbálom
melengetni magam. Mielőtt elmentünk, csak egy vékony
jóganadrágot, teniszcipőt és Ryat egyik kapucnis pulóverét vettem
fel.
Amint Ryat végez, a vállára veti az ásót, és némán elindulunk
vissza, a székesegyház és a kocsija felé. De nagyon meglepődök,
amikor kinyitja az épület egyik hátsó ajtaját, és maga után húz.
Végigmegyünk egy folyosón egy ajtóig, amit belök. Valamiféle
irodába érkezünk. A koszos ásót a földre hajítja, és szembefordul
velem.
– Mégis mit…
Összerezzenek, ahogy kinyílik mögöttem az ajtó, szívem vadul
kezd verni a mellkasomban, és felsikoltok, amikor Gunner dugja be a
fejét.
– Készen állunk! – mondja vidáman.
Ryat bólint.
– Kösz.
Gunner belép, egy dobozt helyez a földre, majd csak áll, és
engem néz. Tágra nyílt szemmel bámulok Ryatre.
– Mi folyik itt? – tudakolom.
Ryat odalép hozzám, koszos kezébe fogja arcomat, és megnyalja
az ajkát.
– Megbízol bennem?
– Igen – mondom tétovázás nélkül, bár egész testem remeg az
idegességtől. Ez valami újabb próbatétel? Mi van, ha elbukom?
Ryat kutatón pillant rám.
– Akkor menj el Gunnerrel!
– Mi? – sikoltok fel. – Ne, Ryat…
– Bízz bennem, Blake! – bólint Ryat. – Kérlek, menj el Gunnerrel!
 Gyomrom összeszorul, agyamban egymást kergetik a képek azzal
kapcsolatban, hogy hová vezethet mindez. Miért akar
megszabadulni tőlem? Nem bizonyítottam elégszer, hogy képes
vagyok elviselni, bármit is csinál? Hogy megteszem, amit egy
Ladynek meg kell tennie?
– Oké – suttogom, mert tudom, hogy nincs értelme vitatkozni vele.
És nem hazudtam. Tényleg megbízom benne. Ha azt akarja, hogy
menjek el Gunnerrel, akkor megteszem.
Ryat odahajol, és gyengéden homlokon csókol, majd hátralép.
Keze az oldalához hullik, én pedig megfordulok, és követem
Gunnert, aki kimegy a szobából.
Némán lépkedek Gunner nyomában, ahogy végigmegyünk a
folyosón, és megállunk egy újabb ajtó előtt.
A székesegyház hatalmas, de ezen a folyosón egyszer már jártam.
Legutóbb csuromvíz voltam, kezemet bilincs fogta össze a hátam
mögött.
Gunner megáll, és kinyit egy ajtót.
– Hölgyeké az elsőbbség – int, hogy először én lépjek be.
Ahogy belépek, egész testemben megmerevedek, amikor
megpillantom a padsorokban elhelyezkedő Lordokat. Mindenki
köpönyeget és maszkot visel, némán ülnek. Biztosan akkor érkeztek
meg, amikor mi a temetőben voltunk, mert mikor ideértünk, a parkoló
üres volt. Ryatnek egy jó órára volt szüksége ahhoz, hogy eltemesse
Cindyt. Talán még tovább is tartott. Csak annyit tudok, hogy örülök,
hogy idebent melegebb van, mint odakint volt.
Gunner kézen fog, kényszerít, hogy ólomsúlyú lábakkal,
botladozva elmenjek az első padsorig. A végén van egy üres hely,
közel a folyosóhoz. Lerogyok és felpillantok, arra számítok, hogy
Gunner mond valamit, amiből kiderül, hogy mi folyik itt, de csak hátat
fordít, és visszamegy az oldalajtón, így egyedül maradok.
Lábam fel-le jár idegességemben, forgatom a jegygyűrűmet,
amikor az emeleti erkélyről hangokat hallok. Felpillantok, és két,
köpönyeges, maszkos férfit pillantok meg, akik egy lányt rángatnak
be középre, a keresztelőmedence közvetlen közelében álló székhez.
A lány csak egy pólót és bugyit visel, fejére pedig egy fekete
csuklyát húztak. Küzd a Lordok ellen, rövid pólója alól kivillan a
hasa. A két férfi belöki a székbe, kábelkötegelővel rögzítik a két
kezét a szék karfájához, majd gyorsan ugyanezt megteszik a
bokájával is.
Idegesen nagyot nyelek, végignézek a padokban ülő Lordokon,
hátha reagálnak valamit arra, ami itt folyik. De felőlem akár
szundikálhatnak is, hiszen az arcukat nem látom.
Ez egy újabb ünnepség? Ha igen, én leszek a következő? Mit kell
megfogadnunk?
A két Lord ellép a lány mellől, az egyik leemeli a csuklyát a fejéről.
A számhoz kapok, de így is döbbent sóhaj szakad fel belőlem.
Ashley az – Matt barátnője.
Körülnézek a színpadon, figyelem, ahogy mindkét férfi hátralép,
majd karba tett kézzel megáll.
A teremben ajtó nyikordulása hallatszik, és jobbra pillantok. Mikor
meglátom, hogy Ryat érkezik meg, összeszorul a gyomrom. Rajta
nincs se köpönyeg, se maszk. Farmert, pólót és bakancsot visel.
Koszos, tiszta sár, és pólója nedves attól, hogy a szabadban ásott.
Lassan felmegy az erkélyre, olyan lassan, mintha végtelenül
ráérne. Ashley megpillantja, és elkezdi ide-oda vetni magát a
széken. Ryat megáll mellette, én megfeszülök.
 Mégis mit csinál?
Miért bántaná Ashley-t? Nem ő a felelős Matt tetteiért.
Ryat megfordul, odalép egy asztalhoz, ami a sarokban áll, és
felemel egy kést. Szólni akarok, hogy tegye le, de mindkét kezemet
a szám elé kapom, mielőtt bármit is mondhatnék. Azt kérte, bízzak
meg benne. Talán csak rá akar ijeszteni.
– Ashley – szólítja a nevét, és Ashley felnyüszít, meghúzza a
kötelékeit. A száját takaró szigszalag miatt nem tud beszélni. –
Gondolom, tudod, miért vagy itt.
Ashley a fejét ingatja, könnyek folynak végig az arcán.
Ryat odalép hozzá, és letépi a szigszalagot.
– Te faszfej! – sikítja Ashley. – Matt meg fog ölni! – Folyamatosan
rázza a fejét, platinaszőke haja az arcába hullik.
– Fura, hogy azt képzeled, hogy fontos vagy neki
– mondja Ryat, és ezen az összes Lord felnevet.
Ashley rávicsorog.
– Jobban szeret engem, mint valaha is szeretni fogja azt a
ribancot!
Elveszem a kezemet a szám elől. Biztosan rólam beszél.
– Akkor biztosan ezért akarja ennyire – bólint Ryat.
– Hogy bebizonyítsa neked, hogy téged jobban szeret.
– Kinyúl, a kés hegyét Ashley nyakához szegezi, aki amennyire
tudja, elfordítja a fejét. – Most pedig játszani fogunk – jelenti ki Ryat.
– A játék neve: gyóntatószék. Illik a helyzethez, mi? Felteszek neked
egy kérdést, és valahányszor nem vagy hajlandó válaszolni, vagy
hazudsz, ejtek rajtad egy vágást.
– Semmit nem fogok mondani! – ordítja Ashley.
– Mind ezt mondják – futtatja végig Ryat a kés hegyét Ashley füle
alatt, és a sebből azonnal kibuggyan a vér, miközben Ashley
velőtrázó sikolya végigvisszhangzik a magas falak között.
– Könnyű kérdéssel kezdjük – mondja Ryat. – Tudtad, hogy Matt
és Blakely együtt vannak, amikor megismerted a Lordok partiján?
– Igen – veti oda Ashley.
Kiegyenesedek. Tudta, ki vagyok? Matt mesélt neki rólam?
– Mégis belementél abba, hogy Matt Kiválasztottja legyél, még
azelőtt az éjszaka előtt? – tudakolja Ryat félrehajtott fejjel.
– Matt mindent elmondott róla. Az a kis kurva rögeszmésen
odavolt érte.
A fogamat csikorgatom szavai hallatán, bár nem értem, miért
lepődök meg. A Matt-féle pasik mindig úgy adják elő a dolgokat,
mintha minden nő csak rájuk vágyna. Én azért tettem, mert ennyit
engedtek meg nekem. Ha lett volna több lehetőségem, biztos, hogy
másvalakit választottam volna, mással jártam volna.
– Blakely kétségbeesett volt. Egy kibaszott, kiéhezett kis ribanc,
aki nem értett a szóból! – kiáltja Ashley. – Te biztos tudod, hiszen az
első pasihoz hozzáment, aki megkefélte.
Azt hiszem, Ashley ezzel Ryatet akarta megsérteni, de ő csak
rámosolyog – büszke arra, hogy ő vette el a szüzességemet.
A kezem ökölbe szorul. Eddig sajnáltam Ashley-t, azt hittem, talán
nem tudja, miféle ember Matt, de most kiderült, hogy tudta, hogy
Matt meg én egy pár voltunk. Tudta, hogy szűz voltam. Mit mondott
még neki Matt? Hátradőlök a padban, karba teszem a kezem, és
kíváncsian várom, mit fog még Ryat kiszedni belőle.
 NEGYVENHARMADIK FEJEZET
RYAT

Mosolyogva emelem a kést a nyakához, Ashley előrehajtja a fejét,

mellkasa minden lélegzetvétellel emelkedik és süllyed. Bármilyen
tökös csajnak is próbálja mutatni magát, látom, hogy retteg.
– Folytassuk – jelentem ki. – Tudtad, hol volt Blake, amikor
elszökött? – Nem fogom sokáig fecsérelni az időnket. Gunner és
Prickett a show miatt hívták ide a Lordokat, úgyhogy nekik szól a
műsor.
– Nem – morogja Ashley.
Leengedem a kést, és kikanyarítok egy darab bőrt
a vállából.
– Hazudsz!
Ashley felsikolt, vér folyik le a karján és a széken, ahogy a
bőrdarab a földre hullik, a cipőm mellé.
Ha Matt tudta, hogy Blake visszajött, és elküldte Cindyt, hogy
eltakarítsa őt az útból, akkor Mattnek végig tudnia kellett, hol volt
Blake, ami teljesen logikus. Ez a kirakós újabb darabja, amire
szükségem volt. Mivel most már nálam van Cindy mobilja, sok
titkukhoz hozzáférhetek. Mindegyiknek a feleségemhez van köze, és
ahhoz, hogy őt távol tartsák tőlem.
– Megismétlem. Tudtad, hol volt Blake, amíg távol volt?
– Igen – nyögi ki Ashley nagy nehezen, és előrebukik a feje.
Na, ez már valami.
– Honnan tudtad?
Ashley szipog, lenyalja a felső ajka fölötti taknyot és könnyeket, és
így válaszol: – Matt elmondta, hogy beszélni fog vele a szobádban.
És Blakely utána el fog szökni… azt mondta, kövessem, és szóljak
neki, hogy hová ment.
Gyűlölöm a gondolatot, hogy Matt túljárt az eszemen. Tudtam,
hogy azért mondta el mindazt Blake-nek, amit elmondott, hogy
elérje, hogy elszökjön, de pontosan tudta, mit fog tenni, és figyeltetni
akarta. Azt hittem, csak arról akart megbizonyosodni, hogy Blake
elhagy engem, de Matt azt is tudni akarta, hol van, mialatt én nem
tudtam elérni.
– Ezt nem találtad különösnek? – intek a véres késsel a levegőbe.
– Hogy a Lordod azt akarja, hogy kövesd a volt csaját?
– Matt… Matt azt mondta, csak meg akar bizonyosodni arról, hogy
Blake nem jön vissza. – Ashley rángatni kezdi a kötelékeit, vér kezd
folyni a csuklópántok alól. A keze kezd elkékülni. Folyamatosan
ökölbe szorítja, majd kiengedi.
– De Blake visszajött – teszem hozzá. – Mert én rátaláltam és
hazahoztam.
– Nem – rázza a fejét szaporán Ashley, így ide-oda repked a haja.
– Matt miatt jött vissza.
Homlokomat ráncolom.
– Ezt miből gondolod?
Ashley halkan felzokog.
– Matt mondta. Azt mondta, Blake miatta jött vissza. Hogy el akar
válni tőled… – Ez nem teljesen hazugság, hiszen én hoztam vissza
Blake-et erőszakkal. – És hogy segítenem kell neki elintézni őt.
Matt azt mondta Cindynek, hogy Blake a Lordok házában van –
ami igaz volt –, és ha engem akar, akkor el kell tennie Blake-et az
útból. Ez a pasas minden ismerős csajt ráállított a feleségemre,
abban a reményben, hogy valamelyik megöli. Csak a testemen
keresztül!
– Cindy nem ezt mondta nekem.
Ashley felkapja a fejét, könnyes szemének tekintete az enyémbe
mélyed. Nem tudja, hogy a legjobb barátnőjével már eljátszottam ezt
a játékot.
– Cindy… ne…
Végighúzom a kés hegyét a karján, felsértem a bőrt, és Ashley
felkiált.
– Próbáld meg újra!
– Hagyd abba! – sikoltja. – Kérlek… ezt nem érted…
Cindy is ezt mondta.
– Magyarázd el nekem a legegyszerűbben!
Amikor megszólal, mindenhová fröcsög a nyála.
– Amíg Blake távol volt, állandóan hívogatta Matt-et.
– Újabb hazugság… – markolok bele a hajába, és előrenyomom a
fejét, majd végigfuttatom a kést a nyakán, de csak a bőrt sértem fel,
nem vágok túl mélyre, nehogy megsértem a gerincvelőt. – Mondd
meg az igazat! – kiáltok fel, mert már most elegem van az egészből.
Ashley felzokog.
– Nem tudom…
Most a csupasz combját hasítom fel. Nem szúrok bele, mert nem
akarom, hogy meghaljon. Még nem. Csak azt akarom, hogy
elkezdjen vérezni.
Ahogy megkerülöm a széket, fekete bakancsom vérben tocsog, s
vérnyomokat hagyok a szék körül. Nem törődök Ashley zokogásával,
odalépek az asztalhoz és felemelem a mobilt, amit Gunner odatett.
Megnyitok egy beszélgetést, és hangosan felolvasom.
 – Tudod, hogy Ryat újra keresni fogja Blake-et, írja Cindy Mattnek
– olvasom fel a beszélgetés közepét. Nem kell az egészet
felidéznem. Ashley is benne volt, úgyhogy biztosan emlékszik rá.
– Igen, számítok rá. Most nem lesz mázlija. Csak annyit fog látni
Blake-ből, amennyi a videófelvételeken szerepel, amiket elküldök
majd neki. Ez amúgy a pasid volt – tisztázom
a dolgot Ashley előtt, aki csak ül, vérzik és sír. – Itt kezd érdekes
lenni a dolog – görgetek kicsit lejjebb. – Te is belépsz a
beszélgetésbe, Ashley.
– Adhatok neki valami nyugtatót. Így nem kell dulakodnod vele.
Egy bökés, és elájul. És egy alvós emojit küldtél mellé.
– Ne adj neki túl sokat. Még megölöd. Azt akarom, hogy elájuljon,
nem akarom megölni, válaszolja Matt Cindynek
a kedves kis ötletedre.
– De hogyan küldjem el hozzád Blake-et?, kérdezi Cindy a
pasidtól.
– A közelben leszek. Csak üzenj, ha végeztél, válaszolja Matt.
Leengedem Cindy mobilját, és Ashley-re pillantok.
– Na, folytassam?
Ashley résnyire húzott szemmel mered rám, ajkát felhúzza, szinte
vicsorog.
– Tönkretetted Mattet! – morogja. Azt hiszem, most tört meg. Jó.
Végre haladunk. – Az esélyét, hogy befolyásos Lord legyen! És
aztán a barátnőjét választod ki magadnak? Mindketten
megérdemlitek, amit kapni fogtok!
– És te boldogan döntöttél úgy, hogy segítesz neki?
– tudakolom félrehajtott fejjel.
– Persze! – csattan fel Ashley. – Egy Lady mindig a Lordja mellett
áll.
– Óóó! – bólintok. – Most már értem. Matt nem csupán
visszavágást ígért neked, hanem a Lady státuszt is. – Ami persze
hazugság volt, mert Matt még akkor is azt tervezte, hogy Blake-et
veszi feleségül. Egy Lord sok mindent megtehet, de felesége csak
egy lehet. Házasságon kívül annyi nővel dug, amennyivel akar, de
jogilag, papíron csak egy felesége lehet.
– Blake-nek nem is kellett volna visszajönnie. Én megbújtam,
három kibaszott héten át figyeltem Matt kedvéért. Nap mint nap,
amíg abban a lepukkant bárban dolgozott, és abban az ócska
motelben lakott – horkan fel Ashley. – Majd közöltem Matt-tel, hogy
elegem van, indulok haza, erre odaküldte Dereket, hogy ő figyelje
tovább Blakelyt. – Ashley dermesztő mosolyt villant rám. – Derek
bosszút akart állni rajtad, és hidd el, Blake volt a legjobb fizetség,
amit Matt adhatott neki.
Ashley mélyet lélegzik, majd magasba emeli orrát, én pedig
végighúzom a véres kést a farmeremen; a vér összekoszolja a
nadrágot.
– Úgyhogy baszódj meg, Ryat! – csattan fel Ashley, és pillantása
lefelé siklik. – Matt pokollá teszi majd Blakely életét, és tesz róla,
hogy végignézd! – Véreres szemével rám pillant.
– Ez elegendő információ volt. Köszönöm a játékot
– mondom, mert most már mindent tudok, amit akartam.
Tulajdonképpen mindezt már tudtam, de szükségem volt a
vallomására ahhoz, hogy végezhessek vele itt, a Lordok előtt.
Megragadom a szék támláját. – Ezért jutalmad a halál.
– Ne…, várj! Matt…
Előrelököm a széket, ami a keresztelőmedencébe zuhan, úgy,
hogy Ashley még mindig rá van kötözve. Sikoltása betölti az egész
székesegyházat, majd elmerül. A vér azonnal vörösre festi a vizet,
olyan, mintha vörösbor lenne, és Ashley ide-oda veti magát a
széken, ahogy leér a medence aljára.
Tudom, kissé hatásvadász műsor. A szokottnál is színpadiasabb,
de azt gondoltam, költői lenne úgy megölni, ahogy Matt majdnem
végzett vele a fogadalmi ünnepségen. Kár volt felpattannom és
megállítanom. Kemény lecke volt, de tanultam belőle.

BLAKELY

Zsibbadtnak érzem magam.

Még csak nem is vagyok szomorú, hogy Ryat megkínozta a csajt,
sem attól, hogy láthatóan élvezte.
Ahogy itt ülök, rádöbbenek, hogy minden hazugság volt. Lényem
egy része már tudta, de ezt gondolni és megbizonyosodni róla két
külön dolog.
Egyszerűen ostobának érzem magam. Egész végig, amíg Matt
barátnője voltam, neki volt valakije. Aki tudott rólam. Mindent tudott,
és úgy tett, mintha nem tudná, ki vagyok. Segített Mattnek, amikor
elszöktem. Úgy figyelt, mintha a legnagyobb rajongóm lett volna.
A Lordok felállnak, és egyesével kisorjáznak a székesegyházból,
én pedig csak ülök, képtelen vagyok megmozdulni. Inkább az üveget
figyelem, ami a keresztelőmedence oldalát fedi.
Ashley holtteste a medence alján hever, még mindig a széken ül,
a vörös vízben. Az utóbbi hónapokban életem minden percét mások
előtt éltem, és közben kényszer hatására cselekedtem.
Az egyetlen valós döntés, amit meghoztam, az volt, hogy Ryat
felesége maradok. Őt is kényszerítették hogy engem tegyen meg
Kiválasztottjának. Úgy éreztem, kényszer alatt lettem a felesége,
hogy mentsem magam Matt-től. Ryat azt mondta, nem figyeltem
arra, ha azt hittem, hogy el akar válni tőlem, de úgy döntöttem, nem
írom alá a papírokat. Küzdeni akartam érte. Kettőnkért. Egy
csalással és ámítással teli világban Ryat valami valódit jelent. A
szerencse által jutottunk ide, de saját döntésünk alapján vagyunk
még mindig együtt.
Nem tudok eléggé hálás lenni neki azért, hogy rám talált, miután
elszöktem. Azt hittem, Ryat figyeltet, amíg távol voltam, de kiderült,
hogy Matt volt az. Végig szemmel tartott, és amikor rájött, hogy Ryat
már közel van, lefizetett valami Derek nevű idiótát, hogy végezzen
velem.
– Blake?
Pislogok, lenézek és látom, hogy egy zöld szempár figyel. Ryat ott
térdel előttem. Nem szólok semmit. Az ajkam nem mozdul.
Ryat mélyet sóhajt. Kinyújtja a kezét, hüvelykujját végigfuttatja az
arcomon, majd beletörli véres farmerjébe. Talán sírok? Nem tudom,
miért sírnék. Semmit nem érzek a ribanc iránt, akit az imént ölt meg.
– Gyere! – ragadja meg a kezemet, felállít, de a lábam felmondja a
szolgálatot, így felemel, és a karjába vesz.
Fejem a vállára csuklik, és ahogy felpillantok, látom, hogy Gunner
és Prickett kihúzza Ashley élettelen testét a vízből. Még mindig
köpönyeget viselnek, de maszkjukat a földre dobták. Nézem, ahogy
elvágják a kötelékeket, és a holttest hangos csattanással zuhan a
földre, majd Ryat kilép az ajtón, velem a karjában, és többé nem
látom Ashley-t. A lelkem mélyén szeretném végignézni, ahogy
eltemetik. Kielégítő a tudat, hogy Cindy a föld alatt van, egy olyan
sírban, ahol senki nem keresné. Ezt az elégedettséget Ashley-vel
kapcsolatban is érezni akarom.
Ryat a dzsipje anyósülésére ültet, bekapcsolja a biztonsági
övemet, majd becsukja az ajtót. Nekidőlök a hideg ablaküvegnek,
míg Ryat bekapcsolja a motort, és elindulunk
– Isten tudja, hová.
Nem is figyelek arra, hogy merre tartunk. Ryat mobilja kétszer is
megszólal, beszél valakivel Bluetoothon, de arra sem figyelek oda.
Számít egyáltalán még valamit… az Élet?
Matt holtan akar látni. Különösen most. Mi lesz, ha sikerrel jár?
Több időt akarok tölteni Ryattel. Azt akarom, hogy gyerekeink
legyenek. Megkaphatom? Megérdemlem? Nem. Nem vagyok különb
azoknál, akik meg akarnak ölni.
De emellett mindenki megtesz mindent, amit csak tud, hogy
megszerezze, amit akar. Én is ezt fogom tenni.
„Vagy ölsz, vagy megölnek”, Ryat egyszer ezt mondta nekem.
Akkor nem értettem, mennyire igaza van, de most már tudom. Az
egész egy játék, és ki tudja, életben leszünk-e még, amikor véget ér.
 NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

A Blackout parkolójában állítom le a kocsit, és kiszállok. Blake egész

úton nem szólt egy szót sem, ami őszintén szólva aggaszt.
Kiveszem hátulról a táskát, a vállamra vetem, majd a túlsó
kocsiajtóhoz lépek, és felemelem Blake-et az ülésről. Becsukom az
anyósülés felőli ajtót, és ahogy áthaladok a parkolón, a klub hátsó
ajtaja kivágódik. Ty kinyitja előttem, majd lepillant Blake-re.
– Jól van?
– Igen – füllentem, de inkább magamat próbálom meggyőzni. Azt
mondogatom magamnak, hogy csak hosszú volt ez az éjszaka, és
kész. Veszekedés, kamu válás, szex a bunkeremben, két gyilkosság
– Blake-nek egyszerűen pihenésre van szüksége.
A klubban tombol a buli, de még Halsey Honesty című száma sem
rázza fel Blake-et. Felviszem a lépcsőn, majd lifttel felmegyünk a
negyedikre, és végigmegyünk egy hosszú folyosón, ahol Ty kinyit
előttem egy ajtót.
– Tessék – dugja a kulcsot a hátsó zsebembe, mivel épp tele van
a kezem.
– Kösz, cimbi.
– Szívesen. Addig maradtok, ameddig akartok – csukja be
mögöttem az ajtót, így kettesben maradunk. Átviszem Blake-et a
nagy hálószobán, egyenesen a fürdőszobába tartok. Muszáj
lezuhanyoznom. Nem csupán vérfoltok éktelenkednek rajtam, de a
sírásás miatt nagyon koszos is vagyok.
Leteszem Blake-et a fekete márványpultra, és elkezdem
vetkőztetni; továbbra is hallgat. Tekintete ködös – engem néz, de
nem igazán lát.
– Le kell zuhanyoznunk – mondom, és lassan, helyeslőn bólint.
Hallja, amit mondok, tehát valószínűleg nem veszítettem el teljesen.
Otthagyom a pulton, belépek a zuhany alá, és megnyitom a vizet.
Miután levetkőztettem, felemelem és beállok vele a víz alá. Állva
tartom, de a testemmel gyengéden nekiszorítom a fehér csempének,
hagyom, hogy a forró víz végigömöljön rajtunk, lemossa rólunk a
holttestekkel teli éjszakát.
Blake pislog, szeme végre rám fókuszál.
– Ez az, kicsikém – lihegem megkönnyebbülten, végigsimítok
nedves haján, és rámosolygok.
– Hiszel a pokolban és a mennyországban? – kérdi halkan, és
látom, hogy kék szeme könnyel telik meg. – Én eddig nem is
gondolkoztam ezen… – nyalja meg ajkát. – De valami jobbnak kell
lennie odaát, nem? Olyan sok a gyűlölet. Olyan sok a hazugság.
Honnan lehet tudni, mi igaz és mi hamis?
– Nem – válaszolom meg őszintén a kérdését. – Nem hiszek a
halál utáni életben. – Kutatón pillant rám, és kivételesen utálom,
hogy ilyen sebezhetőnek látszik – szinte megtörtnek. Én azt akarom,
hogy újra teljes egész legyen. A férjeként ez a feladatom. Hozzám
tartozik, mégis még mindig Matt uralja az érzéseit, és mindent
megkérdőjelez. – A Lordok megmutatták számomra, hogy létezik a
sötétség. Hogy nem kell meghalnod ahhoz, hogy elégj. És aztán
megjelentél te… – veszem két tenyerem közé nedves arcát, és
Blake pislog, hagyja, hogy az első könnycsepp végigfolyjon az
arcán. – Láthatlak, érezhetlek és megcsókolhatlak – törlöm le a
könnyet a hüvelykujjammal. – Szerethetlek – pillantok telt ajkára, és
alsó ajka megremeg. – Te, Blakely Rae Archer, te vagy számomra a
mennyország. – Elengedem az arcát, felemelem bal kezét,
ajkamhoz emelem, megcsókolom a jegygyűrűjét. – Megfogadtam,
hogy megvédelek, Blake, és aki ártani akar neked, annak
megmutatom a saját, külön bejáratú poklomat.
Felgyújtanám az egész világot, magamat is beleértve, ha ez azt
jelentené, hogy őt megmenthetem.

BLAKELY

Ez valódi!
Ezt akartam. Végig ezt akartam. Elfogadást, szerelmet, megértést.
Mi van, ha Ryatnek igaza van, és csak ennyi jut nekünk? És ha
meghalsz, akkor… mindennek vége. Végül senki nem emlékszik
majd rád.
Ezzel együtt tudok élni, ha Ryat az enyém.
Átkarolom a nyakát, közel húzom az arcát. Keze a falnak
támaszkodik, alig marad hely az ajkunk között. Végigtekintek
határozott állán, a szája formáján, zöld szemén – más a szeme,
most, hogy tudom, ki is ő valójában – szexibb, olyan, hogy felforr a
vérem.
Tudom, ki vagy, Ryat Alexander Archer. Nem félek attól, amit
látok, és nem is szégyenkezem.
Sötét haja nedves, a hosszabb tincsek az arcába és a szemébe
hullanak, ahogy a víz végigfolyik rajtunk. Előrehajol, ajkát az
enyémre akarja tapasztani, de én elhúzódok, épp annyira, hogy a
szemébe nézhessek, és azt suttogom:
 – Szeretlek, Ryat.
Ajka lecsap a számra, szétnyitom előtte, hagyom, hogy átvegye az
irányítást. A csók egyszerre szenvedélyes és sóvárgó. A ránk
zubogó víztől ajkunk síkos, csapzottan csókoljuk egymást. Fogunk
összekoccan, felnyögök, azt akarom, hogy a bőrömbe harapjon,
heget hagyjon rajtam, hogy örökké emlékezzek erre a mai estére.
Azt hittem, ha hozzámegyek Matthez, tudom, milyen a szerelem.
Nem az, amiről álmodtam, de elviselhető. Ryat megmutatta, hogy ez
ennél sokkal többről szól. Már nem elégszek meg valamivel; nem,
már elveszem, amit akarok.
Ryat egyik keze nedves hajamba túr, felemelem a lábamat, hogy a
dereka köré kulcsoljam.
– Baszd meg, Blake! – morogja, és elhúzódik tőlem. Ajka a
nyakamra tapad, én pedig félrehajtom a fejemet. – Olyan pokolian
szeretlek!
Remegve szívom be a levegőt.
– Én is sze…
Ajka ismét lecsap az enyémre, egyik kezével közénk nyúl. Majd
belém nyomja kemény farkát. Fejem a falnak csapódik, levegő után
kapkodok, ahogy szétfeszít. Még mindig érzékeny vagyok odalent,
de nem fogom visszautasítani.
Se most. Se máskor.
Ryat Archer gyilkos, és én csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak
bebizonyíthatnám neki, mennyire szeretem, úgy, ahogy ő is
bebizonyította nekem. Ennyit megérdemel. Vért vérért. Olyan sok
vért ontott értem! Én nem félek elvérezni érte.
Lihegek, körmöm a bőrébe váj, érzem, hogy izmai megfeszülnek,
ujjai a fenekembe marnak, ahogy felemel.
 – Igen – lihegem, ahogy kihúzza a farkát, majd ismét belém
nyomja; hátam a falnak ütődik. – Ó, egek! – hunyom le a szemem,
Ryat pedig gyorsít a tempón, pont úgy kefél, ahogy szeretem.
A zuhanyfejből víz folyik szétnyílt ajkamra, lenyelem, próbálok
normálisan lélegezni. Ha ilyen érzés megfulladni, akkor nem akarok
a víz fölött lenni.
A fürdőszoba megtelik Ryat nyögéseivel, egymásnak csapódó
testünk hangjával. Egyre szorosabban kulcsolom lábamat a csípője
köré, összezárom a bokámat, csúszós bőrét kaparom. Nem tudok
elég közel kerülni hozzá, nem tud elég mélyre hatolni belém. Azt
akarom, hogy teljesen felemésszen. Elvegye tőlem azt a kicsit is,
amim még maradt, és teljesen magáévá tegyen.
Nem az a nő vagyok, akinek tudnia kell, ki vagyok. Csak annyit
kell tudom, hogy ki vagyok mellette. És pontosan tudom, ki vagyok –
az övé vagyok. Semmi más nem számít.
Ryat újra behatol, farka eléri azt a pontot, amitől egész testemben
azt érzem, hogy lángok borítanak el. Egyre hangosabban
nyögdécselek, erőteljesen zihálok.
Ryat elránt a faltól, csak azért, hogy a szemköztinek döntsön,
amitől önkéntelenül is felkiáltok.
– Ezt akartam hallani! – morogja. Szája a nyakamra tapad, érzem,
ahogy a bőrömet szívogatja.
– Ryat! – kiáltom a nevét, szívem vadul ver, a tűz vadul lobogni
kezd. Egyre keményebben, durvábban csinálja, tudja, hogy mindjárt
elélvezek. Lehunyom a szemem, hagyom, hogy a hullám
végigszáguldjon rajtam, tudom, hogy már-már fuldoklok. Miért ne
hagyjam, hogy teljesen magával sodorjon?
 ***

Fekszem az ágyban, hallgatom az alattunk dübörgő zenét. Nem

vészes a hangerő, de azért mindenképp hallható.
– Vissza kell mennem a kunyhóba – jelentem ki.
– Nem mész vissza – mondja Ryat, ahogy csípőjén törülközővel
belép a szobába. Izmos mellkasán és hasán vízcseppek folynak
végig. Karja piros attól, hogy a körmömet belevájtam a zuhany alatt.
– El kell hoznom a könyveimet a holnapi óráimra. – Hétfő van,
vissza kell mennem a Barringtonra. Basszus, olyan sok mindent kell
bepótolnom! Mostanra elég gyatra jegyeket szedtem össze. Olyan
sok mindenről lemaradtam, pedig nem érte meg. Korábban nem
akartam visszamenni, de úgy volt, hogy egész életemben menekülni
fogok. Most már nem így áll a dolog.
Ryat épp a hajából csavarja ki a vizet, de megáll. Mosoly játszik az
ajkán, aztán nevetésben tör ki.
– Mi olyan vicces? – ülök fel.
– Számodra véget ért az egyetem, Blake – jelenti be.
– Micsoda? – tudakolom.
– Eljöttél. Azt hiszed, az embereknek nem tűnik fel, hogy nem
jársz be?
Őszintén szólva, ezen még nem gondolkodtam. Amikor az ember
az életét menti, és menekül, az egyetemi órák valahogy értelmüket
vesztik.
– Na és? Nem tehetem meg, hogy nem megyek vissza. Ryat,
szükségem van a diplomára! – És a szüleim megölnek. Talán apám
ezért is volt olyan dühös rám, hogy elutaztam a városból.
– Ne aggódj, már elintéztem – legyint Ryat.
 Felvonom egyik szemöldökömet, és lassan megismétlem.
– Elintézted?
Ryat bólint.
– Ez meg mi a fenét jelent? – Muszáj, hogy elmagyarázza, hogy
pontosan mit is csinált.
– Mindenkinek azt mondtam, hogy egy hétre elutaztunk nászútra –
vonja meg a vállát Ryat. – Friss házasok vagyunk. Logikus.
– Mi? – bámulok rá tátott szájjal. – És a másik két hét?
– Lefizettem valakit, hogy játssza el a szerepedet. Év végéig ott
lesz helyetted az órákon – magyarázza könnyedén Ryat. Mintha
nem lenne nagy ügy, hogy valaki helyettem jár egyetemre.
– Ryat… – mordulok fel, de elhallgatok, visszakanyarodok ahhoz,
amit előtte mondott. – Te többes számban beszéltél? Te sem jártál
be az első héten?
– Egyetlen napot se jártam be.
Levegő után kapkodok.
– Ryat! Mi a faszért nem jártál be?
– Azt vártad, hogy ott folytatom az életemet, ahol abbahagytam?
Ülök a kibaszott órákon, míg te menekülőben vagy, veszélyben? –
nevet fel Ryat keményen.
Felhorkanok.
– Okés voltam.
Ryat tágra nyílt szemmel bámul rám a hazugság hallatán;
hangjából minden játékosság eltűnik.
– Ezt most komolyan mondod, bazdmeg?
Nem akarok újra hazudni, így karba teszem a kezem.
– Az a pasas meg akart ölni téged – morogja Ryat.
– Csak miattad – vetem oda.
 Ryat megmerevedik, szeme elsötétül.
– Hogy micsoda?
Hogy merészel meghozni egy ilyen fontos döntést nélkülem? De
nem igazán tudom, miért lepődök meg. Tekintve, hogy miként
jutottunk el idáig…
– Az a pasas azt mondta, tartozol neki. És darabokban fog
visszajuttatni hozzád. Úgyhogy csakis miattad voltam veszélyben! –
Ez nem újdonság számára. Ryat elérte, hogy Ashley bevallja, hogy
egy Derek nevű pasast – azt hiszem, így hívták – küldtek utánam,
hogy megfigyeljen. De én nem mondtam el eddig Ryatnek azt, amit
Derek mondott nekem.
– Ilyeneket mondott neked, és csak most szólsz? – kiált fel Ryat
dühtől vörösen.
Felemel egy lámpát, és áthajítja a szobán. A falnak csapódik,
összetörik, és én elhallgatok. Csend áll be köztünk, az egyetlen
hang a halkan dübörgő basszus, ami felszűrődik a klubból;
meztelenül ülök az ágyon, vállam meggörnyed.
Ryat megfordul, rátámaszkodik a komódra, és fölé hajol.
Figyelem, ahogy a hátizmai mozognak – karmolásnyomok látszanak
rajta –, próbál újra normálisan lélegezni.
– Tudom, hogy nem a te hibád volt – mondom halkan. Matt hibája
volt. Mindennek ő volt az oka. – Te megmentettél…
– Mégis az én hibám volt – vág a szavamba Ryat, és megfordul. –
Mit gondolsz, én hogy találtam rád?
Homlokomat ráncolom.
– Én… nem tudom.
Ryat az arcát dörzsöli, majd nekidől a komódnak.
– Emlékszel arra az éjszakára, amikor Gunner meg én
megtaláltunk titeket Sarah-val itt, a Blackoutban?
Bólintok, és összevonom a szemöldököm.
– Igen, de mi köze ennek bármihez is?
– Pár srác leszólított titeket a bárban – teszi hozzá Ryat.
Kiegyenesedek.
– Honnan tudsz erről? – Ezt nem meséltem el neki. Talán Sarah
mondta el Gunnernek.
– Mi is itt voltunk, az emeleten, figyeltünk titeket, és láttuk, ahogy
megkörnyékeznek – vallja be Ryat.
– De honnan… – Bólintok. – A mobilom. Lenyomoztál, hogy
idejöttünk. Elgondolkoztam, hogy találtál ránk. – Basszus, tudhattam
volna! Ha kinyitom a szemem, akkor talán nekem is összeáll a kép.
– Az a helyzet, hogy Gunner meg én kinyírtuk őket
– vallja be Ryat úgy, mintha valami csip-csup dolgot mesélne el.
– Micsoda? – kapkodok levegő után. – Ryat…
– Cucc volt náluk, Blake. Ez azt bizonyította, hogy nem csak egy
italra akartak meghívni titeket – csattan fel Ryat, majd hangosan
felsóhajt.
– Ezt az előtt vagy az után derítetted ki, hogy megöltétek őket? –
tudakolom.
– Utána.
– Jézusom, Ryat! – szántok végig még mindig nedves hajamon. –
Azt megértem, hogy esetleg bántottak volna minket, de Ryat még
azelőtt végzett velük. – Nem ölhetsz meg embereket csak úgy!
– Megölöm, aki hozzáér ahhoz, ami az enyém, Blake!
– jelenti ki Ryat tárgyilagosan. Majd halkabban folytatja.
– A két srác egy haverral volt ott, volt velük egy harmadik srác is.
Látta, mi történt, tudta, hogy elintéztük azt a kettőt. Persze akkor
még nem tudtam, hogy Ashley követett téged, amíg szökésben
voltál, de Ty véletlenül meghallott egy beszélgetést a Blackoutban,
hogy az a srác tudta, hogy hol vagy. Követtük. Arra gondoltam, hogy
talán Matt elmondta neki, és a srác egyenesen elvezetett hozzád.
– Ne… – elhallgatok, próbálom összerakni a kirakós darabjait.
Biztosan az a srác volt, akinek a nyakán volt az a tetoválás. Az arcát
nem láttam ott a bárban, Sarah-val, de ez így érthető.
Ryat bólint.
– Matt küldte, amikor Ashley megunta, hogy téged figyeljen. A
srác tudta, hol vagy. Talán akkor nem akart elkapni téged. Csak ki
akarta várni, hogy mit fogok tenni, miután megszöktél. Akkoriban
inkább én voltam neki fontos, nem te.
– De… most tudtuk meg, hogy…
Ahogy közönyös arcába nézek, elhallgatok. Ezt az egészet már
tudta, de azt akarta, hogy Ashley bevallja a Lordok előtt, így legyen
indoka megölni őt.
– Ezt nem hiszem el!
– Pontosan mire gondolsz?
– Az egészre – csattanok fel, és szempilláim alól nézek fel rá. –
Egek, Ryat, hány titkot rejtegetsz még előttem?
– Már nem számolom – jelenti ki, és zöld szemének tekintete az
enyémbe mélyed.
– Ez csak játék neked? – tudakolom, ahogy letolom magamról a
takarót, és kiugrok az ágyból.
– Nem. Mindent, ami rád vonatkozik, kurvára komolyan veszek –
válaszolja, és ellöki magát a komódtól.
Odalépek hozzá, és haragosan pillantok rá.
– Mit kell még elmondanod nekem momentán?
 – Semmit.
– Kurvára hazudsz!
Odahajol hozzám, ajkán mosoly játszik, és így szól:
– Bizonyítsd be!
Lendül a kezem, hogy felpofozzam, de egyik kezével elkapja a
csuklómat, a másik a torkom köré szorul, nekilök a legközelebbi
falnak.
– Megpróbálod még egyszer, Blake?
– Baszd meg, Ryat! – morgom.
Amikor elengedi a csuklómat, karom lehullik a testem mellé, ahogy
közelebb ér, orra az orromhoz ér.
– Nagyon szívesen… – csúszik fel keze meztelen csípőmön a
bordámig. – Nem tudok betelni veled! – morogja, és hangja egészen
rekedtessé válik.
Szívem hevesebben ver szavai hallatán, de még mindig dühös
vagyok rá, ezért így szólok:
– Jól van! Mert a nyakadon maradok a halálod napjáig!
Ryat kissé elfordítja a fejét, és gyengéden megcsókolja az orrom
hegyét.
– Nem is akarok mást.
– Te aztán igazán romantikus vagy, mi? – mondom, és próbálok
normálisan lélegezni. Nem akarom tudatni vele, hogy a combom
máris megfeszül. Csak a törülközője választ el minket egymástól.
Már meztelen vagyok.
– Blake, rajtam kívül semmi másra nem lesz szükséged.
 NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET
RYAT

Gunner meg én lemegyünk a Blackout alagsorába. Ty zöld utat

adott, hogy használhassuk, és Gunner megmutatta a két srácot, akik
ráhajtottak a csajainkra. Most itt fekszenek
a betonpadlón, betört, vérző orral.
– Köszönöm, uraim – bólintok a két biztonsági őr felé, akiken
blackoutos póló van. – Innentől átvesszük.
Mindketten bólintanak és kimennek, felsietnek a lépcsőn;
magunkra hagynak.
– Mi a fasz ez már, mi? – tudakolja az egyik srác, és feltérdel.
Felnyúl, szétkeni a vért az arcán.
– Bazdmeeeeg – mordul fel a másik, és a hátára gördül.
– Szerettek olyanhoz nyúlni, ami nem a tiétek? – tudakolom
felvont szemöldökkel.
– Mégis miről beszélsz? – emelkedik fel az a srác, aki eddig
térdelt.
– A két lányról, akiket fel akartatok szedni a bárnál – világosítom
fel őket, mivel tudom, hogy a kidobók kicsit megdolgozták őket,
mielőtt lehozták ide. – Akiktől nem voltatok hajlandók nemleges
választ elfogadni.
A srác felhorkan.
– Baszd meg azt a két ribancot…
Öklöm találkozik az arcával, amitől a feje hátracsuklik. Átesik a
másik srácon, aki épp felállna, de most visszazuhan a földre.
– Azok a ribancok hozzánk tartoznak – jelenti ki Gunner, és
könnyedén nekidől a falnak. – És nem, nem osztozunk veletek.
Ma nincs kedvem vért ontani. Főleg úgy, hogy ha felfedem
magam, Blake úgyis rájön. Ezért a hátsó falnál leemelem a láncot a
kampóról. Odalépek ahhoz a sráchoz, akit leütöttem, a nyaka köré
tekerem párszor, majd a falhoz húzom és talpra állítom.
– Mi a fasz? – morogja a földön a másik, és talpra áll, nézi, ahogy
a barátja kapálózik, miközben a láncot a fali kampóra erősítem. – Mi
a faszt csinálsz? – Nekem akar rontani, de Gunner ellöki magát a
faltól, és egy ütéssel ismét a földre teríti.
– Hol van a barátotok? – tudakolja Gunner.
– Ki? – csattan fel az egyik. – Te most…
Gunner az arcába rúg, és a srácnak vér spriccel ki a szájából.
– Hárman voltatok a bárpultnál.
– Baszd… meg…
Gunner a kezére tapos, amitől felüvölt.
Amint fellógattam a srácot, a földön elhelyezett kampó köré
tekerem a láncot. Bámulom, ahogy ott lóg, majd a zsebébe nyúlok,
kiveszem a kocsikulcsát, a tárcáját és a mobilját.
– Ez mi? – tudakolom, ahogy kihúzok egy gyógyszeres fiolát. A
címkét lekaparták róla. De hamar rájövök, mi az a fehér pirula –
flunitrazepám.
– El akartátok kábítani őket – jelentem ki. Ezért akarták olyan
erőszakosan meghívni őket egy italra.
– Add ide! – mutat Gunner a másik láncra. Odadobom neki, és
ugyanezt végigcsinálja a saját emberével. Tőle is elveszi a
személyes tárgyait.
Kimegyünk az alagsorból, felsietünk a lépcsőn, és megkeressük a
két biztonsági őrt, akik egész eddig fent álltak, ügyelve, hogy senki
ne zavarjon meg minket.
– Adjatok nekik egy órát – mondom, mire bólintanak.
– Hadd lógjanak a kis rohadékok!
– Igen, uram – mondják kórusban, és bólintanak.
Blake és én három napja lakunk a Blackout fölötti lakásban, és
utálom. Nem szoktam bujkálni, de ez az egyetlen esélyünk. A
kunyhóban és a ház körül új kamerákat helyeztettem el. Még egy
teljes héten át nézem a felvételeket, hogy Matt odajár-e megfigyelni.
Eddig semmi. De Matt a Lordok házában sem járt. Vagyis az a
szemétláda szintén bujkál. De már nem sokáig teszi, úgyhogy a
kérdés az, hogy vajon mire vár?
Milyen alkalomra van szüksége ahhoz, hogy lépjen?
És mit fog tenni? Elveszi tőlem Blake-et? Vagy csak megöli és
otthagyja a holttestét, hogy megtaláljam? Bármelyik kitelik tőle.
Utálom azt, hogy nem tudom, és Blake is kezd begolyózni. Vissza
akar menni a kunyhóba, szabadulni akar a klubból. Nem fogja fel,
hogy szerintem is sokkal jobb lenne, ha a semmi közepén lennénk
kettesben, mint itt?
Azt mondogatom magamnak, hogy még egy kicsit ki kell bírnunk.
Matt hamarosan lépni fog, és én ott leszek, hogy leválasszam a fejét
a testéről.
A Blackout első emeletén állok, az erkélyen, figyelem, ahogy a
lányok lent táncolnak. Gunner ma áthozta Sarah-t. Arra gondoltam,
hogy egy kis alkohol majd ellazítja Blake-et, emlékezteti arra, hogy
nem fogolyként él itt.
Nem sok cuccot hoztunk magunkkal, ezért Sarah egy ruhával és
egy pár magas sarkúval érkezett. Persze nem hagytam jóvá, de
Blake-nek most nincs mit felvennie. Ha később letépem róla, majd
visszaadom Sarah-nak. Meglep, hogy Gunner még nem égette el.
A mobilom rezegni kezd a zsebemben, előhúzom, és elolvasom
az üzenetet.
Holnap este; Blackout.
Basszus! Visszanézek a feleségemre, aki mosolyog – egyik
kezében ital, másikban a mobilja. Rávettem, hogy tartsa magánál.
Abbahagyja a táncot, iszik egy kortyot, majd felemeli a telefonját.
Elolvassa az üzenetet, és egész testében megmerevedik. Majd
megfordul, és felnéz rám.
Alkarommal a korlátra támaszkodom, áthajolok és lebámulok rá;
igyekszek úgy tenni, mintha nem hatott volna rám az imént érkezett
üzenet. Blake tulajdonképpen készen áll. Bebizonyította, hogy többet
képes elviselni, mint gondoltam.
A sötét fények megcsillannak szép kék szemében, és innen is
látom, hogy mennyire felzaklatta a dolog.
Sarah megkocogtatja a vállát, de Blake nem törődik vele. Egy
másodperc múlva leteszi az italát, és elindul a lépcső felé. Ellököm
magamat a korláttól, hogy találkozzunk.
– Megjött az üzenetem – mondja lihegve, mert magas sarkúban
rohant fel a lépcsőn.
– Tudom. Az enyém is. – Az övé más, mint az enyém, de
ugyanazt jelenti. A beavatásával kapcsolatos.
Blake megnyalja az ajkát.
– Ryat, mi van, ha…
– Minden rendben lesz! – helyezem a kezemet a vállára. – Engem
nem fogsz látni, de ott leszek, jó? – Gyorsan bólint. – És a
székesegyháznál találkozunk – emlékeztetem rá, és ismét bólint. –
Hé! – húzom magamhoz. – Ez csak holnap este van, úgyhogy menj
szépen, érezd jól magad Sarah-val! – El sem akarom hinni, hogy ezt
mondtam. Jobban örülnék neki, ha ágyban lennénk, mint hogy itt
rázza a seggét a táncparketten, ahol más pasik bámulhatják. A
hatalmas gyémánt az ujján persze nem árt. Olyasmit akartam, ami
azt sugallja, hogy „takarodjatok – férjnél vagyok, és a férjem
kibelez”, és ami messziről is látszik. Azt hiszem, a megfelelő döntést
hoztam.
– Oké – áll lábujjhegyre Blake, majd ajkát az enyémre nyomja. –
Szeretlek!
Végigsimítok kócos, izzadt haján.
– Én is téged, kicsikém.
Megfordul, és lemegy a lépcsőn, sokkal lassabban, mint ahogy
feljött. Ismét a korlátra támaszkodom, és figyelem, ahogy Blake
átvág a tömegen, visszamegy Sarah-hoz. Bólint, és új italt kérnek ki.
– Hát nem cuki pár vagytok?
Jobbra pillantok, látom, hogy Ty lépett oda hozzám.
– Holnap van a beavatása. Itt, a Blackoutban.
– Mit akarsz, mit tegyek? – kérdi Ty habozás nélkül.
– Tartsd szemmel!
Ty bólint.
– Ez természetes. Csak üzend meg, hogy mikor lesz, és teszek
róla, hogy végig szemmel tartsam.
Ellököm magamat a korláttól, és kinyújtom a jobb kezem.
– Kösz, öregem!
– Szívesen – ölel át férfiasan Ty, és hátba vereget. – Mielőtt
elmennétek, gyertek be az irodámba! Várok egy telefonhívást, ami
talán megoldás lehet a Matt-problémára. – Mielőtt válaszolhatnék,
elindul az irodája felé. Hirtelen megsajnálom Ty-t. Azért, amije
valaha volt, és amit elveszített. El sem tudom képzelni, min ment
keresztül. Láttam a dühét. A harag nagyon hosszú ideig irányította
őt, amíg rájött, hogy képes bosszút állni. És bosszút is áll –
hamarosan.
Mi mindig bosszút állunk. Erre képeztek ki minket.

BLAKELY

Gunner a táncparketten talált ránk, és magával vitte a barátnőmet,

így ezt jelnek gondolom, hogy számomra is véget ért az este.
Elindulok a lépcső teteje felé, látom, hogy Ryat még mindig ott áll,
ahol az utóbbi három órában is. Engem figyel. És remélem, hogy
nem öli meg azt a két pasit, akik odajöttek, hogy beszélgessenek
Sarah-val és velem. Nagyon kedvesek voltak, és tényleg csak
beszélgetni akartak. Sosem jártak még itt, szerették volna tudni,
hogy hol van a legközelebbi szálloda a Blackout környékén.
– Gyere! – ragadja meg a kezemet Ryat.
– Hová megyünk? – tudakolom, amikor nem a lakás felé indul, ami
jelenleg az otthonunkat jelenti.
– Beszélnem kell Ty-jal – válaszolja titokzatosan.
A folyosó végén szabad kezével beüt egy kódot, majd belöki az ajtót.
Ryat belép, és engem is maga után húz. Amikor megpillantok egy
nőt egy pamlagon, megmerevedek. Egy férfi lovaglóülésben
helyezkezik el rajta, farka a nő szájában, míg egyik keze leszorítja a
nőt a párnákra, a másikkal a nő haját markolja a feje tetején.
A nő pillantása találkozik az enyémmel, és valamit mormol,
miközben a férfi piercinges farka a szájában van. Elkapom a
pillantásomat, Ryat felé fordulok, aki rezzenéstelen arccal áll
mellettem.
Mi a fasz ez?
Miért nem kopogott Ryat?
A férfi gyorsít a tempón, és a nő öklendezni kezd. Elfordítom a
fejemet, átnézek a vállam fölött, figyelem, ahogy a férfi durván
szopatja a nőt, majd végül teljesen lenyomja
a farkát a torkába, és felmordulva elélvez.
Gyorsan elhúzódik tőle, a nő szájára tapasztja a tenyerét, és
odaveti a parancsot: – Nyeld le! – A nő felnéz rá, szaporán pislog,
könnyek folynak végig az arcán elmaszatolva
a sminkjét. Megpróbálja a fejét ingatni, de a férfi nem engedi, és
hozzáteszi: – Ha nem nyeled le, felnyalod!
Ismét elkapom a tekintetemet, elvörösödök a szavaktól. Basszus,
részeg vagyok és felajzott. Mit keresünk itt?
– Jó kislány! – dicséri meg a férfi, amitől a nő nyöszörögni kezd.
Értem én, csajszi. Én megértem. Miért vágyunk erre? Hogy
olyasmiért dicsérjenek meg, amit mások lealacsonyítónak találnak?
Elég sok beteges és perverz dolgot megtennék Ryatnek, ha tudnám,
hogy megdicsér érte. Állandóan Ryat kedvére akarok tenni. És
amikor azt mondja, hogy ügyes kislány vagyok, akkor az olyan,
mintha minden, amit érte tettem, jelentene számára valamit.
– Most pedig menj vissza dolgozni! – veti oda a férfi, és hallom,
ahogy felhúzza a sliccét.
A lány elrohan mellettem, kimenekül az ajtón.
– Ryat – üdvözli a férfi izgatottan a férjemet. – Az utóbbi időben
másodszor kapsz rajta letolt gatyával – neveti el magát.
Másodszor? Szent egek, azt hittem, hogy gáz, hogy nem
kopogott. Mikor tanulja már meg végre?
– Azt hiszem, el kéne kezdenem kopogni – tréfálkozik Ryat, én
pedig nagy nehezen, de megállom, hogy ne emeljem az égnek a
tekintetemet.
– Tudod, hogy imádom a közönséget.
Ez logikus. Megfordulok, és kiegyenesedek, és a férfi most leül az
íróasztala mögé. Fekete bakancsát felteszi az asztalra, két keze a
tarkóján nyugszik, arca nyugodt és gondtalan. Van arcszőrzete, de
nem túl erős – enyhe borosta fut végig határozott álla vonalán.
Fekete, sűrű, borzas haja olyan, mintha jó ideje nem járt volna
fodrásznál. Eltűnődöm, hogy szándékosan ilyen-e, vagy egyszerűen
nem érdekli. Világoskék szeme engem vizslat, a legkevésbé sem
zavarja, hogy kellemetlenül érzem magam attól, hogy rajtakaptuk.
– Blake, végre megismerhetlek! – mondja mosolyogva.
Ismernem kéne ezt az embert? Tudom, hogy Ryat párszor
említette. Tudom, hogy az övé a Blackout, és kölcsönadta nekünk a
klub fölötti lakását, de összesen ennyit. Az utóbbi pár napban szinte
fogoly voltam abban a lakásban.
– Blake, ő Tyson Crawford. Ty, ő a feleségem, Blake.
A név hallatán szívem hevesebben kezd verni. Tágra nyílt
szemmel bámulok Ryatre, aki összevont szemöldökkel néz le rám.
– Ööö… – köszörülöm meg a torkomat. – Örülök, hogy végre
megismerhetlek – mondom, mert rájövök, hogy milyen udvariatlan
vagyok. – Köszönöm, hogy itt lakhatunk!
Ó, istenem! Sarah vajon tudja, hogy az övé a Blackout?
– Szívesen, Ryatért és a feleségéért bármit – emelkedik fel Ty a
székéből, és megkerüli az asztalt. Nekidől a peremének, keresztbe
veti a bokáját, és karba teszi a kezét. Pillantása
a férjemre vándorol. – Minden készen áll. A holnapi műszakban
dolgozók közül mindenki ismeri a helyzetet.
Összevonom a szemöldökömet. Vajon miről beszél?
– Kösz, tesó. Elvileg simán fog zajlani, de ha mégse…
– Megértem – vág Ty Ryat szavába. – Sosem lehetsz elég óvatos
azzal kapcsolatban, akit szeretsz.
– Igen – mondja Ryat fojtottan. – Van valami hír Mattről?
Erre felfigyelek. Ez a férfi is Lord, tehát ismernie kell Mattet.
– Nincs – érkezik a szűkszavú válasz. – De állítólag már
pletykálnak – két őröm hallott pár srácot beszélgetni arról, hogy
elloptad a Kiválasztottját.
Lehet érezni, ahogy más lesz a levegő egy helyiségben? Fel lehet
ismerni a pillanatot, amikor a hangulat megváltozik? Mert én ebben a
pillanatban érzem. A levegő sűrűbb lesz, a hőmérséklet emelkedni
kezd, ahogy ennek a férfinak a viselkedése megváltozik abban a
pillanatban, hogy szóba kerül az, amit Ryat tett. Vagy talán csak én
érzem így. Félek attól, hogy mi fog történni a férjemmel akkor,
amikor Matt úgy dönt, hogy felfedi magát.
Ryat elmosolyodik, és felszegi az állát. Büszke magára. És valami
beteges, perverz módon én is büszke vagyok rá. Ez az ember bármit
megtesz azért, hogy ne csupán megvédjen, hanem szeressen is.
– Matt nem bujkálhat örökké – teszi hozzá Ryat.
– Igen, Matt egy kis szarjankó, és megérdemli, hogy fellógassák a
székesegyház kellős közepén, hogy a Lordok végignézzék, ahogy
lassan elvérzik – jelenti ki Tyson; a hangjában bujkáló komorságtól a
tarkómon felágaskodnak az apró pihék.
Annyira, hogy odanyúlok és megdörzsölöm a bőrt, mintha az
segítene.
 – Ó, majd én megleckéztetem! – helyesel Ryat, ugyanolyan
fenyegetőn.
– Ott akarok lenni, mikor megteszed – bólint Tyson, és szája
szadista mosolyra húzódik.
– Naná! – helyesel Ryat.
– Szólj, ha valamire még szükséged van, tesó – nyújtja ki Tyson a
jobb kezét, és Ryat megrázza. Tyson magához húzza egy férfias
kézfogásra és egy ölelésre, majd szabad kezével hátba veregeti. –
Aludjatok egy kicsit ma este. Holnap kemény napotok lesz!
 NEGYVENHATODIK FEJEZET
RYAT

Kinyitom a lakás ajtaját. Oldalt lépek, hagyom, hogy Blake lépjen be

először, majd becsukom magam mögött, és be is zárom.
– Jól vagy? – tudakolom. – Hosszú éjszaka volt, és Blake elég
sokat ivott.
Bólint, majd elindul a nagy hálószoba felé.
– Hé! – sietek utána. – Mondj valamit! – Látom rajta, hogy valami
baja van.
– Tyson? – teszi fel a kérdést, ami nagyon meglep. A héten
történtek és a holnapi program mellett a legkevésbé arra
számítottam, hogy egy olyan pasiról érdeklődik, akire rányitottunk
kefélés közben.
– Mi van vele? – kérdezem.
– Ő is Lord?
Na, erre már felfigyelek. Ty nem hordja a gyűrűjét. Már nem.
Diploma után a legtöbben nem hordják nyilvánosan. Csak akkor, ha
különleges esemény van a Lordok házában. Máskülönben inkább
beleolvadnak a tömegbe.
– Igen.
– Onnan ismered? – kérdi lassan.
Bólintok.
– Miért övé ez a klub?
Egyre kíváncsibb vagyok, hová akar kilyukadni.
– Mit számít, hogy Ty-é a Blackout?
– Azt hittem, a lordi pozíció lényege a hatalom. Ez csak egy klub.
 Bólintok.
– Így is van. De nem mindegyik Lord szeret egy toronyház
irodájában ücsörögni a város felett. A Lordok bárhol lehetnek. Ty úgy
döntött, az élet sötét oldalát választja, és a mocskosabb féltekén
mozog. – Ty mindig szerette bemocskolni a kezét. Könyörtelen volt.
Évfolyamelsőként végzett. Bármilyen foglakozást választhatott volna,
mégis a Blackoutban akart lenni. – A Blackout birtoklásának
megvannak az előnyei a Lordokra nézve – biztosítom róla Blake-et.
Blake idegesen megnyalja az ajkát.
– Hallottam már Ty-ról… a Barringtonon.
Összevonom a szemöldököm.
– Mit hallottál? – Nem szokatlan, hogy beszélnek a Lordokról.
Mindenki, aki a Barringtonra jár, a Lordok tagja akar lenni. Nem az
egyetemen vele járó státusz miatt, hanem amiatt, amit azután kapsz,
hogy diploma után kilépsz a nagyvilágba. És azok, akik nem jutnak
be közénk, csak jártatják a pofájukat arról, amit sejtéseik szerint
tudnak. Ezért vesznek rá a Lordok arra, hogy gyilkoljunk – ez a
biztosítékuk. Ha még diploma előtt rúgnak ki, akkor nem fogod
jártatni a szádat, ha terhelő bizonyítékuk van rólad. Láttam már ilyet,
és azokat a szerencsétleneket szó szerint élve ásták el a
székesegyház mögött.
– Hogy a Kiválasztottja megcsalta a pasiját, hogy Ty Kiválasztottja
lehessen…
– Ne higgy el mindent, amit hallasz, Blake! – vágok a szavába,
majd lehúzom a pólómat. Megfordulok, és a földre hajítom;
egyáltalán nem érdekel.
Blake keze a felkaromba mar, magához ránt, hogy szembenézzek
vele. Végigsimítok az arcomon, ő pedig haragosan pillant rám.
 – Te tudod, hogy mi történt?
Persze, hogy tudom.
– Nem számít, mi történt.
– Ryat! – morogja Blake. – Mondd el! Mikor otthagytál engem
Gunnerrel és Sarah-val, utánanéztünk Ty Kiválasztottjának, de az a
csaj nem létezik. Mármint a közösségi oldalakon nincs nyoma.
Semmi jele annak, hogy valaha is a Barringtonra járt. Mintha nem is
létezett volna.
Felsóhajtok.
– Pedig létezett, Blake. – A Lordok képesek elérni azt, hogy valaki
ne létezzen többé. Ha akarják. És hamar meg akartak szabadulni
annak a lánynak még az emlékétől is. Tulajdonképpen a Lordok
cserben hagyták őt és Tysont is. Csak addig garantálják a
védelmünket, amíg hűek vagyunk az eskünkhöz. Ez Ty esetében
nem így volt. De persze ki garantálhat egy életet? Senki. Ilyen életet,
amilyet mi élünk, senki.
– Múlt időben? – tudakolja Blake tágra nyílt szemmel.
Bólintok.
– Igen, de nem csalta meg a pasiját Tysonnal. Mert nem is volt
pasija. Az a srác egy perverz kukkoló volt.
Blake pislog, ajka szétnyílik.
– Kukkoló?
Bólintok.
– Igen.
– Mi… mi történt a lánnyal? – Akadozva törnek fel belőle a szavak,
megnyalja ajkát, és sejtem, hogy mivel sokat ivott, lassabban forog a
nyelve.
Nem részletezhetem, hogy mit műveltek azzal a lánnyal. Elég
kemény volt végignézni, ahogy Ty átélte, nemhogy újra elmondani.
Tenyerembe fogom Blake arcát, és így szólok:
– Ty bosszút fog állni érte.
Blake homlokát ráncolva tudakolja:
– Hogy érted ezt? A kukkolón?
A fejemet ingatom.
– Néha a legjobb bosszú az, ha megszerezzük azt, amit az
ellenségünk annyira szeret, ahogy mi szerettük egyszer.
– Ezt nem értem – ráncolja Blake a homlokát.
Megcsókolom, és magamhoz húzom. Én is pontosan ezt tenném,
ha olyan helyzetbe kerülnék, amilyenbe Ty. Csak én nem várnék
ilyen sokáig. A lordi pozíció türelemre tanít, de még nekem sem
lenne ennyi erőm.
– Menjünk lefeküdni – mondom, és véget vetek a beszélgetésnek.

BLAKELY

Egy telefon csörgésére ébredek.

– Ryat? – mormolom, és odanyúlok, hogy felébresszem, és
felvegye. Biztosan az ő telefonja szól. Engem sosem hív senki.
Nyilván azért, mert Ryat szinte mindenkit letiltott.
– Ryat! – mordulok fel, amikor a telefon tovább csörög a néma
szobában.
Kezem tovább tapogatózik, és nem érzek semmit. Majd
megérintem a párnát – még mindig semmi.
– Mi a…
Felülök, elfordulok, hogy elvegyem az éjjeliszekrényről a
telefonomat, hogy azzal világítsak, és ekkor rájövök, hogy az csörög.
Arcomhoz emelem, és becsukom a szemem, olyan éles a
készülék fénye.
– Halló? – szólok bele ásítva. Amikor senki nem válaszol, elhúzom
a fülemtől, és pislogva bámulom a kijelzőt. Az ENYÉM felirat villog
rajta, és égnek emelem a tekintetemet – Ryat így mentette el a
nevét, amíg távol voltam. – Ryat, mit csinálsz? – dőlök hanyatt. –
Gyere vissza az ágyba! – Késő délelőtt vagy kora reggel van. Hajnali
egy óra után feküdtünk le, és még mindig érzem az alkohol enyhe
ízét a számban.
– Leszel az én ügyes kicsikém? – tudakolja Ryat azon a szexi,
mély hangon, amitől lüktetni kezd a puncim.
Lehunyom a szemem, kinyújtóztatom a lábamat az ágy szélén, kis
híján felnyögök. Ezektől a szavaktól elgyengülök. Még jó, hogy
fekszem.
– Mindig.
– Tudod, mit csinálnak az ügyes kislányok, ugye? – folytatja.
– Mi lenne, ha elmondanád?
– Oké – mondja, és hallom a hangján, hogy mosolyog, belemegy
a játékba. – Azt teszem veled, amit akarok, és te elfogadod.
– Elfogadom, mit? – fordulok át a hátamra, és felbámulok a
sötétségbe, szabad kezemmel a hajamat csavargatom.
– Olyan kedvedben vagy, hogy fájdalmat okozz nekem?
– Igen.
Ettől az egy szótól borzongás fut végig a gerincemen, mellbimbóm
megkeményedik, és lábam magától széttárul. Mély levegőt veszek,
és így szólok:
– Nagy szavak attól, aki nincs is itt.
 Ryat halkan felnevet.
– Ó, itt vagyok, Blake.
– Hol a…
– De… – vág a szavamba – mielőtt elkezdjük, mondd ki!
Mit mondjak ki? Még mindig kicsit lassan forog az agyam, az
ajkam zsibbadt. Elég sokat ittam, majd teljesen kidőltem, és nem
aludtam ki magam rendesen. Szabad kezemmel kisöpröm a hajat az
arcomból.
– Mégis mit? – nyögöm ki nagy nehezen.
– Hogy tegyem veled, amit csak akarok – válaszolja egyszerűen.
Igen, kérlek.
– Tégy velem, amit csak akarsz – mondom habozás nélkül, mert
tudom, hogy játszani fog velem. Hirtelen már nem is vagyok olyan
fáradt. Persze részleteket nem mond. Ryat szereti, ha nem tudok
mindent, mint amikor elrabolt annál a szexuális kényszerítés-
fantáziánál.
– Kelj fel, és vonszold le ide a seggedet, Blake! Most!
– parancsolja, majd leteszi; hangjából minden játékosság eltűnt.
Telefonomat az ágyra ejtem, ingatag lábakkal felállok és kisietek a
fürdőszobába. Gyorsan fogat mosok, szájvízzel próbálom eltüntetni
a rumos kóla maradékát. Aztán felveszem Ryat egyik pólóját, és
bugyit, mert nem akarok meztelenül lemenni. Persze kettesben
vagyunk, de inkább felveszek valamit, nem akarok meztelenül
átsétálni a klubon. Emellett azt sem tudom, mit jelent az, hogy le ide.
Meg kell keresnem Ryatet.
Kinyitom a lakás ajtaját, lassan becsukom az ajtót, de nem tolom
rá a reteszt – Ryatnek van kulcsa hozzá, nekem nincs. Végigmegyek
a folyosón a liftig, majd amikor rögtön kinyílik előttem a fülke ajtaja,
belépek. Megnyomom a legalsó szint gombját, és némán várom,
hogy leérjünk.
Beletörlöm a tenyeremet a pólóba. Kezd izzadni. Ideges vagyok,
mert Ryatnél sosem lehet tudni, mit akar. Főleg itt. Lehet, hogy a
táncparketten akar megbaszni? A bárpultra döntve? Vagy a kis
emelvényen, ahol a zenekar különleges eseményeken fellép?
A lift megáll, az ajtó kinyílik. Megszólal az In This Momenttől az Oh
Lord című szám. Figyelem a dalszöveget, és tudom, hogy bármit
megadok az én Lordomnak, amit csak akar, és ettől a szöveg még
szexibb lesz. Valami azt súgja, hogy figyelmeztetésként választotta
ezt a számot.
A villódzó neonfények úgy égnek, mintha a klub nyitva lenne, de
egész más úgy itt lenni, hogy csak ketten vagyunk.
A táncparkettre lépek, körülnézek – a bár kihalt, az asztalok körül
üres székek állnak.
– Ryat? – kiabálom túl a zenét. Hangosabb, mint lenni szokott,
legalábbis azt hiszem. Vagy talán kezdem érezni a másnaposságot.
Lesimítom a pólómat, és rádöbbenek, hogy a mobilomat odafent
hagytam, az ágy mellett.
– Basszus! – szisszenek fel. Mikor felnézek, hátravetem a
hajamat, és a szívem vadul verni kezd attól, amit egy sarki bokszban
látok.
Sötét van, a fény odáig nem jut el, de azért látom az ott ülő alakot.
Fekete köpönyeget visel, és combom megfeszül, ahogy meglátom a
fehérséget az arcán – rajta van a maszkja.
Játszani akar!
A gondolattól a fülemben várakozásteljesen dübörögni kezd a vér.
A zene elhallgat, majd elkezdődik Jeremih és Lil Wayne All the Time
című száma, és figyelem, ahogy Ryat lassan kilép a bokszból, majd
a táncparkettre megy.
Hátralépek, ő csak áll, és félrehajtott fejjel néz. Jobb kezével
elvesz valamit az asztalról. Keze a teste mellé hullik, és a fény
megcsillan a fémen – egy bilincs az.
Bassza meg! Egész testem bizseregni kezd, úgy érzem, alig
kapok levegőt. Észreveszem, hogy valami más is van
a kezében – olyan, mint egy fekete bőröv. Nem, az nem lehet! A
folyamatosan villódzó fényben nehéz kivenni, mi az.
Próbálok pislogni, de a következő pillanatban rájövök, hogy egész
végig felém lépkedett, és egyre közelebb ér. Hátralépek, erre megáll.
Ez egy tánc. Ki mozdul elsőnek? Szívem vadul ver, tenyerem
izzad. Azt akarom, hogy kergessen. Én ezt szeretem, és ezt ő is
tudja. Ő pedig szeret visszarántani magához.
Így megadom magunknak azt, amit mindketten akarunk.
Megfordulok, és futásnak eredek, mert tudom, hogy úgyis el fog
kapni.
 NEGYVENHETEDIK FEJEZET
RYAT

Utolérem, belemarkolok a hajába, amitől megáll.

Hangja az üres klubban a zenén túl is jól érthető.
– Nem voltál elég gyors – morgom a fülébe, majd odapenderítem
a bárhoz. Rátenyerel a pultra, én megragadom a két csuklóját, a
háta mögé rántom, és megbilincselem, jó szorosan, úgy, ahogy
szereti.
Aztán felrántom, hogy felálljon, megfordítom, és a vállamra vetem.
A testhelyzettől felnyög, én pedig elindulok a folyosón végén
elhelyezkedő ajtó felé.
Pontosan tudtam, mit kell mondanom a feleségemnek ahhoz,
hogy lejöjjön ide. Figyeltem a reakcióit, figyeltem azt, ahogy a teste
reagál rám, és arra, amit teszek vele. Blake fétise a dicséret. Már
korábban is feltűnt, de ma, amikor Ty irodájában voltunk,
megéreztem abból, ahogy a teste az enyémhez simult, amikor Ty
megdicsérte a nőt, hogy lenyelte a spermáját.
Tudom, hogy izgul a ma esti beavatás miatt, és szerettem volna
valamivel elvonni róla a figyelmét. Semmi nem hatásosabb
figyelemelterelés, mint a baszás. Úgyhogy azt teszem vele, amit
akarok, majd megdicsérem, hogy megengedte.
Kinyitom az ajtót, érzem, hogy kissé fészkelődik a vállamon,
ahogy leviszem az alagsorba. Ty megadta a Blackout kameráinak
kódját, így kikapcsoltam őket, mielőtt felhívtam Blake-et, hogy jöjjön
le a földszintre. A kültéri kamerák azonban működnek, mert nem
akartam megengedni, hogy bárki bejöjjön, amíg ébren vagyunk,
vagy visszamenjen és holnap megnézze.
Egyszer már voltam itt lent, miután Blake kiütötte magát, és
mindent előkészítettem számára. Megmutatom annak a sötét
oldalát, amit mindketten úgy szeretünk.
Talpra állítom, és Blake élesen beszívja a levegőt. Biztos vagyok
benne, hogy a vállam, ami a hasát nyomta, megnehezítette számára
a légzést abban a testhelyzetben. Felnéz rám, szemében színtiszta
vágy lobog. Készen áll arra, amit elterveztem – legalábbis így
gondolja. Lehet, hogy utána máshogy fog érezni.
Előhúzom zsebemből a kést, és felpattintom.
– Ryat… – zihálja Blake, és hátra akar lépni, azonban én
odanyúlok, megragadom a pólóját, magamhoz húzom.
– Ne mozdulj! – parancsolom, és felhasítom az anyagot középen,
majd levágom a ruhaujjakat is, hogy az egészet el tudjam távolítani.
Pillantásom szép, rózsaszín mellbimbójára esik, látom, milyen
kemény. Nem csak az kemény…
– Tedd szét a lábadat! – mondom, és engedelmeskedik.
Félrehúzom a bugyiját, és végigsimítok a punciján. – Ezt szeretem
érezni! – Könnyedén nyomulok bele, mert érzem, hogy máris tiszta
lucsok. Ha végzek vele, csöpögni fog az ondótól.
Amikor a második ujjamat is benyomom, levegő után kapkod, de
egyelőre csak tapogatózom. Játszadozok vele. Majd kihúzom az
ujjamat, megragadom a bugyit, és lassan lehúzom a lábán; kilép
belőle.
Meztelenül áll előttem, keze a háta mögött bilincsben, én pedig
lemosolygok rá. – Gyönyörű vagy! – dicsérem meg, és Blake szeme
elködösül. – De én azt akarom, hogy mocskos legyél.
Amikor kinyitja a száját, hogy megkérdezze, ezt hogy értem,
belemarkolok a hajába és behúzom a helyiség közepére, amitől
felsikolt.
Térdre kényszerítem, Blake nyöszörög, és odatérdelek mögé.
Felemelem a földbe erősített rövid láncot és a túlsó végét a
bilincseket összekötő lánchoz erősítem – a betonpadlóhoz.
Felállok, és megkerülöm, hogy lenézzek rá. Vállát hátrahúzza,
kitolja egyébként is nagy mellét, mely minden egyes lélegzetvételnél
megremeg.
– Ryat… – nyög fel, és rám néz, kicsit megmozdítja
a térdét.
– Csitt! – mondom, és letérdelek elé. Végighúzom ujjamat szétnyílt
ajkán. – Hidd el, jó lesz! – ígérem.
Remegve szívja be a levegőt, elhúzom a kezemet a szájától, hogy
elővegyem azt, ami a zsebemben van.
– Nyisd ki a szádat! – parancsolom.
Tágra nyílik a szeme, amikor meglátja, mit tartok a kezemben, de
habozás nélkül engedelmeskedik. Elhelyezem a szájpecket, amihez
kicsit erősebben kell szétnyitnom az állkapcsát, így az O-alakú gyűrű
befér a szájába. Aztán lehajolok, és megerősítem a tarkóján, úgy
megszorítom, hogy magától ne tudja levetni.
Visszaülök a sarkamra, és megnézem. Szeretem kipeckelni a
száját. Általában a bugyiját tömöm a szájába, és szigszalagot teszek
rá, de most valami másra vágytam. Használni akartam a száját, de
úgy, hogy ugyanakkor korlátozom a hangját.
Ez a speciális szájpecek nyitott szájhoz készült, ami arra
kényszeríti a delikvenst, hogy szélesre tátsa a száját, így könnyen
használható. Nem mondom, hogy kényelmes, de a fémgyűrűn és a
pántokon bőrborítás van, így nem okoz fájdalmat. Blake nyelve
szabadon mozoghat a szájában; tökéletes, fehér fogsorára pillantok,
és máris látom a nyálat a torkában. Megpróbálja lenyelni, amennyire
tudja, és ekkor döbben rá, hogy ez nehéz lesz.
Végigsimítok az arcán és a bőrpánton. Lehunyja a szemét, teste
próbál küzdeni a talajhoz erősített bilincsek ellen.
Benyúlok a másik zsebembe, és kihúzok egy alkoholos filctollat.
Blake kinyitja a szemét, megpillantja, és még jobban küzd a
kötelékek ellen, de csak a nyögdécselését hallom.
Lepattintom a kupakot, és kézbe veszem a bal mellét. Addig
szorítom, amíg valami kiáltáshoz hasonló hangot ad, és keményen
álló mellbimbója köré egy szívet rajzolok. Majd megismétlem a
másik mellével. Aztán kezemet a térdére helyezem, és széttolom.
Ismét érthetetlen hangok törnek fel a torkából. A puncijához, a
szeméremcsontja fölé odaírom, hogy ENYÉM.
– Így már jobb – mondom, és Blake teste megremeg.
Áthajítom a szobán a filctollat, mert már nincs szükségem rá, és
végigsimítom a punciját, mivel szélesre tárta a lábát.
– Ó! – mondom, és a szemébe nézek. – Tiszta lucsok, Blake!
Hátracsuklik a feje, könnyes szemmel pillant a mennyezetre,
próbálja elkerülni, hogy rám nézzen, mintha túlságosan szégyellené
magát ahhoz, hogy felvegye a szemkontaktust.
Az nem fog menni.
Szabad kezemmel felnyúlok, hüvelykujjamat az álla alá helyezem,
két ujjamat betolom a szájába és lefelé nyomom a fejét.
– Nézz rám!
Mélyen beszívja a levegőt, egész testében remeg. Nyelve két
ujjam alatt van, megpróbálja eltolni, de nem megy. Azt mondta, azt
csinálhatok vele, amit akarok, és ma este azt akarom, hogy az én kis
feleségemből az én kis ribancom legyen.
Használni akarom!
Tövig belenyomom két ujjamat a puncijába, és összerándul.
Benyomok egy harmadikat is, és hangos zihálása betölti a szobát.
Elkezdem ujjazni, csípője előre-hátra ring a ritmusban, képtelen
visszafogni. Össze akarja zárni a térdét, de én testhelyzetet váltok,
és odatérdelek elé, a térdemmel tolom szét a térdét, amennyire csak
tudom. Meg sem tud moccanni, hangja sincs, így nem tehet mást,
mint térdel és élvezi.
Teste megmerevedik, puncija összerándul az ujjaim körül, és
elélvez. Kihúzom az ujjaimat a puncijából és a szájából, így térdre
rogy. Felemelem, és megszemlélem
a nedves kezemet. Szeretném lenyalni, de nem teszem.
Ez az orgazmus nem értem volt.
Felállok és lenézek rá. Egy kis nyál van az állán, de közel sem
elég.
– Azt akarom, hogy a szád olyan lucskos legyen, mint a pinád! –
Blake felnyög. Könnyben úszó, kék szeme felragyog, ahogy rám
pillant.
Jobb kézzel megragadom a haját, hogy egyenesen tartsam a fejét,
majd két ujjamat a szájába nyomom, rajta a saját nedvességével.
Lassan végigfuttatom ujjaimat a száján az egyik orcájánál, majd a
másiknál.
– Nyújtsd ki a nyelvedet! – parancsolom halkan.
Kinyújtja a nyelvét a gyűrűn keresztül, én pedig végigsimítok a
hegyén, ujjaimat lenyomom a torkába, amitől öklendezni kezd, teste
rángatózik. Megismétlem a mozdulatot, de lent tartom az ujjaimat.
Teste küzd ellenem, a láncok csikorognak, ahogy rángatja őket.
 – Az orrodon keresztül vegyél levegőt! – utasítom.
Nincs sok tapasztalata a szopás terén. Csak egyszer volt a farkam
a szájában, a fogadalmi ünnepségen. Egy nőnek gyakorlásra van
szüksége, hogy elsajátítsa a mélytorok technikát. Egyesek viszont –
de nem a legtöbben, akikkel együtt voltam – maguktól képesek rá.
Mintha otthon dildókon gyakoroltak volna, mielőtt pasijuk lett volna,
hogy aztán mesterfokon űzzék ezt a tudományt.
Blake próbál nyelni, én pedig végigfuttatom ujjaimat a nyelvén,
majd lenyomom a torkába – megismétlem a korábbi mozdulatot.
Ismét öklendezni kezd, újra könnyek folynak az arcán, szaporán
pislog.
Teljesen kihúzom a kezemet, Blake köhögni kezd, nyál spriccel a
szájából. Végigfolyik az állán, ráfolyik tökéletes mellére és lapos
hasára, ahogy újra és újra mély levegőt vesz.
– Na, ezt már szeretem!
Amennyire tudja, lehajtja a fejét, nyálcsík csorog a földre a
szájából, én pedig figyelem, ahogy teste megremeg a
kielégültségtől.
A csajom.
A feleségem.
A mocskos kis ribancom.
Leveszem a maszkot, és a fölre hajítom, majd a köpönyegtől is
megszabadulok: így már egész kényelmes.

BLAKELY

Nem érzem sem a kezemet, sem a lábamat. Mindenem zsibbadt. A

testem izzadtságban és nyálban úszik, és sajog az állkapcsom.
Kinyitom elnehezülő szemhéjamat, látom, hogy Ryat széles
terpeszben áll előttem, és tudom, mi következik.
A cipzár hangja csak megerősít ebben.
A hajamba markol, felemeli a fejemet, és hátranyomja. Könnyes
szemmel nézek fel rá, ő lepillant rám, szemében színtiszta
dominancia fénylik.
Imádom!
Ezt akarja a testem. Erre van szüksége. Hogy az övé legyek.
Lehetsz valakinek a felesége úgy, hogy attól még azt akarod, hogy
használjanak. Ryat sosem érezteti velem, hogy ezért
szégyenkeznem kéne, vagy kínosan érezni magam.
Próbálom lenyelni a torkomban összegyűlt nyálat, de nem megy.
Ryat az alsó ajkába harap, párszor végigsimítja kemény farkát, majd
odalép hozzám.
Becsúsztatja szerszámát a számba, a nyál oldalt kifolyik,
végigcsorog a bőrömön, és a mellemre csöpög. Egész testem
nedves – ha nem az izzadtságtól, akkor a nyáltól vagy az ondótól a
lábam között.
Ryat farka végigcsúszik a számon, próbálom szopni, ahogy csak
tudom, de nem megy, mert nem tudom összezárni körülötte az
ajkamat.
– Baszd meg, Blake! – morogja Ryat. Elengedi a fejemet, letérdel,
lehajol, hatalmas keze a tarkómra simul, egy helyben tartja a
fejemet, miközben szopat, mert tudja, hogy nem tudunk sokáig így
maradni.
A torkom hátsó részébe nyomul, amitől öklendezni kezdek, a
testem küzd a hányinger ellen, ugyanakkor próbálok normálisan
lélegezni.
Pislogok, könnyek folynak végig az arcomon, és Ryat lenéz rám,
zöld szeme kissé fátyolos, vágy sugárzik belőle. Végigfuttatja nyelvét
az alsó ajkán, majd visszahúzza a foga közé, és ráharap.
Lucskos puncim összerándul, arra vár, hogy megbasszon.
Ahogy teljesen kihúzza a farkát a számból, a nyál megint
végigfolyik rajtam, majd ismét a számba nyomja, most
keményebben, egészen a torkomig. Ahogy öklendezni kezdek,
visszahúzza. Gyorsan beszívom a levegőt, de Ryat azonnal
előretolja a csípőjét. Keze a fejemen akadályoz
a mozgásban. Nem tudok küzdeni ellene.
Nem. Az övé vagyok, úgy használ, ahogy akar. És a mellbimbóm
ettől megkeményedik, és a puncim könyörög, hogy végre basszon
meg.
Az ő ügyes kicsikéje.
Folyni kezd az orrom, és patakzanak a könnyeim. Csak elképzelni
tudom, milyen borzalmasan festek, de Ryat úgy néz rám, mintha
még sosem látott volna szebbet.
Kihúzza a farkát, majd ismét benyomja, és amikor lehunyja a
szemét, tudom, hogy úgy fogja megbaszni
a számat, mintha a puncim lenne.
– Az isten verje meg! – nyögi hangosan.
Térdelek, megbilincselve, szájpecekkel a számban arra várok,
hogy használjon, küzdök a hányinger ellen, és időnként próbálok
normálisan lélegezni.
A hajamba markol, és az oxigénhiánytól fennakad
a szemem, amikor hirtelen kihúzza a farkát a számból, és egy
állatias morgás kíséretében az ondója a számra, az arcomra és a
testemre spriccel.
A földre rogyok, próbálok normálisan lélegezni, amikor hallom,
hogy felhúzza a sliccét. Kinyitom elnehezült szemhéjamat, és
könnyes szempillám alól nézek fel rá.
Ott térdel előttem, és hangosan liheg. Tenyere a torkomra fonódik,
de nem szorítja el. Még szerencse, mert még mindig próbálok
levegőhöz jutni.
– Ügyes kislány vagy, Blake! Ügyes kislány!
Lehunyom a szemem, és a dicséret hallatán érthetetlen
nyöszörgés hagyja el ajkamat. Megérte.
 NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Odalépek mögé, és kinyitom a bilincshez erősített láncot. Teste

elernyed, mintha azt hinné, mindjárt kiszabadítom a bilincsből, de
nem így áll a helyzet.
Kezemet a hátára nyomom, és kiadom a parancsot:
– Arccal a földre! – Tudom, hogy csak nehezen mozdítja meg
sajgó testét, így megragadom a vállát, hogy segítsek. Arccal lefelé
az ondóval és nyállal beterített földre fekszik, széttárja a lábát,
megmutatva azt a csillogó puncit.
Odatérdelek mögé, tenyerem a fenekére simul, ő pedig kicsit
megmozgatja a farpofáit. Két ujjamat a puncijába nyomom, és kicsit
igazít a térde pozícióján. Tudom, hogy a betonpadló kemény és
kegyetlen, de épp ez a lényeg. A feleségem imádja, ha a gyönyör
mellé egy kis fájdalom is társul.
Benyomok egy harmadik ujjat, és még mindig kipeckelt szájából
fojtott kiáltás tör fel. Odahajolok, ráköpök a fenekére, ujjam a
puncijából felfelé vándorol. Ismét igazít a testtartásán, én pedig
rátenyerelek a hátára.
– Ne moccanj, Blake! – figyelmeztetem.
Annak ellenére, hogy az előbb élveztem el, ismét áll a farkam.
Mindig készen állok rá. Történjen bármi. Megint lehúzom a
sliccemet, előveszem még mindig nedves farkamat, és lábammal
széttolom a lábát, hogy még nagyobb terpeszben álljon, és a háta
még erősebben ívbe feszüljön.
Behatolok nedves puncijába, közben felnyúlok és keményen
megmarkolom a bilincseket összekötő láncot, míg másik kezem a
derekára siklik, és hüvelykujjam benyomul a fenekébe.
Blake megmozdul, érthetetlen hangok törnek fel nyitott szájából a
szájpecek mögül, én pedig elmosolyodok. Semmilyen
figyelmeztetésben nem részesítem, semmilyen esélyt nem adok
neki, hogy magához térjen abból, amiben eddig részesítettem.
Inkább úgy teszem magamévá a feleségemet, mintha fizetnék neki,
hogy használhassam – keményen és gyorsan.
Testünk csattanva feszül egymásnak. Térdem sajog a
betonpadlótól, így tudom, hogy az egész teste fájhat. De azért újra
elélvez, most a farkamtól. Én sem járok messze az orgazmustól.
Kihúzom a farkamat, felállok és Blake kinyújtózik, hanyatt fekszik.
Kiveszem a kulcsot a zsebemből, kinyitom a bilincseket, majd a
szájpecket is leoldom. Amikor kiveszem a szájából, felkiált.
– Fordulj meg! – parancsolom meg halkan. Teste ernyedt, de azt
teszi, amit mondok, és elnehezülő szemhéja alól pillant fel rám.
Lehajolok, remegő teste alá helyezem a karomat, és felemelem,
felviszem az alagsorból a lakásba.

***

Kisegítem a kádból, miután megmostam a haját, és egész testét

beszappanoztam. Becsavarom a törülközőbe, majd a karomba
veszem.
Látom rajta, hogy hamarosan kidől. A kis alagsori szeánszunk a
maradék erejét is felemésztette. Leteszem az ágy szélére, még egy
kicsit megtörlöm, majd lefekszik, bebújik a takaró alá.
 – Tessék – nyújtok oda két fájdalomcsillapítót, mert tudom, hogy
biztosan sajog az álla, ahogy minden más testrésze is. Nem akartam
sokáig odalent tartani, tekintve a kényelmetlen testhelyzetet.
Beveszi a tablettákat, és átadja a vizesüvegét. Az éjjeliszekrényre
teszem, majd befekszem mellé az ágyba.
– Feküdj hasra! – parancsolom.
Lovaglóülésben ráülök, összedörzsölöm két tenyeremet,
felmelegítem, és csak utána helyezem a bőrére. Amikor elkezdem
masszírozni, felnyög. Talán egy perc is eltelik, mire meghallom halk
horkolását, de tovább masszírozom a hátát, karját és lábát, abban a
reményben, hogy nem fog úgy sajogni, amikor reggel felkel.
Miután végzek, lefekszek, és magamhoz húzom. Megcsókolom
nedves haját, és azt suttogom:
– Szeretlek.
Remélem, még hallja, majd lehunyom a szemem.
Azonban amikor meghallom a telefon hangját, felpattan a
szemhéjam.
Nyögve nyúlok az éjjeliszekrényhez, és felemelem
a készüléket.
Kötelező gyűlés a Lordok házában.
Lezárom a készüléket, és felsóhajtok. A gyűlés ma éjszaka van.
Szerencsére még elég korán van ahhoz, hogy elmehessek rá és
visszaérjek a Blackoutba, mielőtt Blake-nek részt kell vennie a
beavatásán.

BLAKELY
Kicsit spicces vagyok. Talán jobban, mint kellene, de szükségem van
némi folyékony bátorságra ahhoz, hogy megtegyem ma este azt,
amit meg kell tennem. Nem az a baj, hogy úgy kell tennem, mintha
flörtölnék egy férfival. Hanem hogy tudom, hogy a férjem mit fog
művelni vele utána. Miért kell ennek a férfinak meghalnia? És miért
őt választották a beavatásomra? Ezeket az embereket
véletlenszerűen választják ki?
Megint Sarah egyik ruhája van rajtam, és Ryat szó szerint
felmordult, amikor meglátta rajtam, de nem szólt semmit. Még egy
italt lehúzok, majd leteszem a poharat. Gyorsan körülnézek,
próbálom megtalálni Ryatet a tömegben, de túl sokan vannak, és ma
nem az emeleti erkélyen áll.
Nem érzem a jelenlétét úgy, ahogy szoktam. Eltűnődök, hogy ez
vajon azért van-e, mert olyan ideges vagyok.
A tegnap esti kúrásmaraton az alagsorban eléggé kifárasztott, ma
délig aludtam. Amikor felébredtem, mindenem rettenetesen sajgott,
és újabb forró zuhanyra volt szükségem ahhoz, hogy fájó izmaim
ellazuljanak. Ami sikerült is. Most azonban fáj a lábam a magas
sarkú cipőben. Nem beszélve arról, hogy még mindig ott van a
szívecske a mellemen, a puncim fölött pedig ott díszeleg az ENYÉM
felirat. Vajon az alkoholos filc meddig marad meg a bőrön?
– Hú!
Amikor valaki a fülembe ordít, összerezzenek. Megfordulok, és
Sarah áll előttem.
– Te meg mit keresel itt? – tudakolom tágra nyílt szemmel, és
átölelem.
– Elhoztam a kocsidat.
– Tényleg? – Sarah bólint. – Köszönöm. – Úgy hiányzott Sarah!
Mióta idén elkezdődtek az órák, alig láttam. Kicsit eltávolodtunk
egymástól, hiszen ott van ez az egész a Lordokkal, az, hogy
elszöktem és valaki megpróbált megölni. Most még távolabb érzem
magamtól, mint akkor, amikor Matt-tel jártam.
– Persze. Azt hiszem, a Lordok gyűlést tartanak
a házban…
A homlokomat ráncolom. Ezt nem is tudtam.
– Ryat ma reggel felhívta Gunnert, megadta neki a kunyhó pontos
címét, és megkérte, hogy hozzuk fel ide
a kocsidat. Ezért Gunner elvitt engem oda, és azt mondta, hogy
miután a háznál végeztek, Ryat kocsiján érkezik.
Ryat azt ígérte, hogy itt lesz.
– Mikor van vége a gyűlésnek? – tudakolom.
– Szerintem mindjárt – pillant a mobiljára Sarah. – De én segíteni
akartam neked – kacsint rám.
Vajon Sarah tudja, mit csinálok? Tudja, hogy mit tett Gunner
ahhoz, hogy Lord legyen. Én azt sem tudom, hogy eddig Ryatnek
mit kellett megtennie. És valószínűleg sosem fogom megtudni.
A mobilom rezegni kezd a zsebemben, én pedig kihúzom.
Megnyitom az üzenetet, mély levegőt veszek, mert azt gondolom,
hogy közlik velem, hogy az illető megérkezett, de az üzenetet Ryat
küldte.
Gyűlésünk volt a Lordoknál. Már úton vagyok.
Oké. Nemsokára tali.
– Amíg várunk, kiszaladok a kocsimhoz.
A csomagtartómban van egy pár lapos sarkú cipő, fel akarom
venni, ha ennek itt vége. Gyűlöletes a gondolat, hogy a kis
bőröndből öltözködjek, amit magunkkal hoztunk. Ha tudom, hogy
többé nem megyünk vissza azután, hogy Cindyt eltemettük, több
cuccot hozok magammal.
– Veled jövök.
Sarah elmeséli, miket művelt vele Gunner a múlt héten, és
hangosan nevetünk, ahogy kisétálunk a Blackoutból a kocsimhoz.
Kedves volt Sarah-tól, hogy idehozta. Valamiért olyan érzés, mintha
kicsit visszakaptam volna a szabadságomat. Majdnem egy hónapja
nem vezettem a saját
kocsimat.
Amikor elszöktem, hátrahagytam, és négy napja itt bujkálunk. A
kocsi láttán szélesen elmosolyodom.
Sarah kinyitja a kocsit, ami pittyen egyet, de barátnőm hirtelen
megáll.
– Basszus!
– Mi a baj?
– Azt hiszem, a pulton hagytam a mobilomat. – Végigtapogatja a
ruháját, pedig pontosan tudja, hogy nincs zsebe. Felpattintja a
borítéktáskáját, és elkezd kutatni benne.
A vezetőülésre rogyok.
– Szállj be! A hátsó ajtónál megállok. Így nem kell gyalogolnod. –
Amúgy meg minél előbb odaér, annál jobb. Nem akarom, hogy valaki
ellopja a telefonját.
Beszállok, majd áthajtok a parkolón, mivel a legutolsó sorban áll a
kocsi – a klub ma este tömve van –, és az ajtóval párhuzamosan
állok meg.
– Itt várlak – mondom Sarah-nak, ahogy kiugrik. Becsukja az
ajtómat, én pedig felemelem a mobilomat a pohártartóból,
legszívesebben felhívnám Ryatet, de nem teszem. Nem akarom
állandóan a pasimat hívogatni. Úgyis mindjárt találkozunk.
A kocsiajtó kinyílik, és látom, hogy Sarah bezuhan az anyósülésre.
– Ez gyors volt…
Egy kéz ragadja meg a hajamat, és arcomat keményen beleverik
a kormánykerékbe. Rám tör a fájdalom, azonnal megérzem a vér
ízét. Majd hátrarántják a fejemet, és még sikoltani sincs időm, mert
egy kéz szorul a számra, és elhallgattat.
– Nagyon elfoglalt vagy mostanában, Blakely – mordul egy
férfihang a fülembe.
A szemem az ütéstől könnybe lábadt, így próbálok ránézni, de
csak egy homályos alakot látok, bár tudom, ki az. A fejemet ingatom,
sikoltani akarok, de szorítása csak erősödik a hajamon – mintha
ezer tű szurkálná a fejbőrömet.
– Ne félj, nem foglak megölni. Még nem. Ez csak figyelmeztetés –
engedi el a számat, és a fejemet ismét a kormánykerékbe veri. Most
minden elsötétül előttem, ismét vérrel lesz tele a szám. Köhögni
kezdek, a vér a műszerfalra és a szélvédőre spriccel.
Egyik keze továbbra is a hajamat markolja, míg a másik
a torkomra szorul, és elveszi a maradék levegőmet is.
– Tudod… – hajol előre, és nedves nyelve végigfut lüktető
arcomon, ahogy felitatja a könnyeimet –, még valóra kellett volna
váltanom azt az erőszak-fantáziádat. – Már így is vadul dübörgő
szívem kihagy egy ütemet, próbálok a kocsiajtó után nyúlni, a tüdőm
ég az oxigénhiánytól, pöttyök táncolnak a szemem előtt.
Mielőtt lecsukódna a szemem, elhúzza a kezét, szaggatottan
beszívom a levegőt, majd ismét kiköpök egy adag vért.
– Ryat meg fog… meg fog ölni… – zihálom.
Felnevet, a hang betölti a kis kocsit.
 – Mondd meg a férjednek, hogy várni fogok rá. – Majd még
egyszer, utoljára a kormányba veri a fejemet.
Amikor elenged, testem elernyed a vezetőülésen, nem hallok
mást, csak a fejemben dübörgő vért. Olyan, mintha a szívem az
arcomban lüktetne, és nem tudok nyelni. A szám sarkából vér és
nyál csordogál. Nem látok semmit, de azt sem érzem, hogy nyitva
van-e a szemem.
– Blakely! – kiáltja valaki a nevemet. – Ó, istenem!
Összerezzenek a hangtól. Nem… nem akarok mást, csak aludni.
– Segítség! – sikolt fel ismét a női hang. – Minden rendben lesz –
zokogja.
– Mi a fasz ez? – szólal meg egy másik hang.
Mi a baj? Nem értem, kiről beszél.
Kezek ragadják meg a vállamat, durván kirántanak a kocsiból. Ha
Matt úgy döntött, meggondolja magát, és visszajön értem, nem
tudok küzdeni ellene. Ott tartok, hogy ha aludni hagy, akkor az övé
vagyok.
– Szállj be a kocsiba! Indulás! – adja ki a parancsot a másik hang,
majd felemel. Ahogy a sötétség körülölel, végre egy kis békére és
nyugalomra találok.
 NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Az autópályán száguldunk, pillantásom folyton visszatér a

műszerfalon lévő órára. A gyűlés a szükségesnél tovább tartott.
Most kénytelen vagyok visszamenni a Blackoutba, ügyelve arra,
hogy még azelőtt visszaérjek, hogy Blake megkapja az üzenetet a
beavatásáról.
A telefonom hangos csörgése visszhangzik a hangszórókból.
Látom, hogy Ty hív. – Halló? – fogadom a hívást.
– Ryat! – kiáltja Ty, és azonnal hevesebben kezd verni a szívem. –
Nem tudom, mi történt! Öregem, egy másodperc volt az egész, és…
– Hadd beszéljek Blake-kel! – vágok közbe.
– Nem tudsz – sóhajt fel Ty hangosan. – Ryat, Blake…
– Mi a fasz történt, Tyson? – csattanok fel, és Gunner máris
előhúzza a mobilját a zsebéből, hogy Sarah-t hívja.
– A kórházban vagyunk. Gyere ide. Mennünk kell!
– majd leteszi.
– Sarah nem veszi fel – morogja Gunner, és elveszi
a mobilt a füléről.
– Kapaszkodj! – taposok bele a fékbe, hogy kihajtsak azon a
kijáraton, ami mellett már majdnem elhaladtunk; megfordulok, és az
ellenkező irányban megyünk tovább.
Alig húsz perc múlva a dzsipem csikorgó kerekekkel áll meg a
kórház sürgősségi bejárata előtt. Gunner és én kiugrunk. Ahogy
belépek, rögtön a nővérpulthoz rohanok.
– Blakely Rae Archer – kiáltom a nevét, és a pultra csapok. – A
feleségem!
– Ryat? – kiáltja valaki a nevemet a folyosó végéről.
– Hagyja! – mondom a hasznavehetetlen nővérnek, és futásnak
eredek.
– Uram, itt nem lehet…
Nem törődök vele, és Tyson felé rohanok. A folyosó közepén áll.
– Mi a fasz történt? – csattanok fel, de pillantásom Ty véres
pólójára esik, és pislogni kezdek, próbálom felfogni, amit látok. Az
nem lehet a feleségem vére. Egész életemben vér vett körül, de
most úgy érzem, mindjárt elhányom magam. A gondolat, hogy
valami történt vele akkor, amikor mellette kellett volna lennem…
Tyson felemeli a kezét.
– Nem tudom, mi történt. Kimentem, és Sarah… Sarah segítségért
sikoltozott. Blake… tiszta vér volt…
– Hol van most? – tudakolom, mert legszívesebben behúznék
egyet a legjobb barátomnak, mivel egyetlen értelmes mondatot nem
tud kinyögni.
– Ott – mutat Ty az ajtóra, ami előtt állunk. – Épp Gavin az
ügyeletes, már megvizsgálta.
Belököm az ajtót, berontok a szobába, ahol a feleségem egy
kórházi ágyon fekszik, mellette Sarah ül, és fogja a kezét. Arca
duzzadt és tele van zúzódásokkal, és itt-ott össze is varrták.
– Sarah – mondom halkan. Sminkje elkenődött, arca piros és
foltos.
– Jaj, Ryat! – engedi el Sarah Blake kezét, majd odarohan
hozzám, és olyan lendülettel karolja át a nyakamat, hogy majdnem
hanyatt esek.
Bénultan megpaskolom a hátát, ahogy az öntudatlanul fekvő
feleségemet nézem. Olyan kicsi és sebezhető, ahogy ott fekszik az
ágyon! Még nem mosdatták le, arcán és nyakán megszáradt
vérnyomok éktelenkednek. Még a karjára meg a kezére is jutott.
Az ajtó kinyílik mögöttem, és Sarah elhúzódik tőlem.
– Gunner! – rohan oda hozzá, én pedig odalépek az üres székhez,
és lerogyok rá. Kezembe veszem Blake meleg kezét, és
megszorítom. – Mi történt? – tudakolom abban a reményben, hogy
valakitől megtudok valamit.
– Ki akart venni valamit a kocsijából… kimentünk.
De én bent hagytam a mobilomat – kezd bele Sarah, és elhúzódik
Gunnertől. – Blake odavitt az épület hátsó részéhez – karolja át
magát Sarah. – Csak pár percre szaladtam be. Mikor visszajöttem,
Blake a vezetőülésen ült… így. Sikoltozni kezdtem – ingatja a fejét
Sarah. – Segítségért kiabáltam. Ő meg csak ült ott, és tiszta vér volt.
– Blake-re pillant, és könnyek folynak végig az arcán. – Ekkor jött
oda hozzánk az a srác…
– Ki? – szakítja félbe Gunner.
Sarah az ajtóra mutat.
– Az a srác, aki kint van, a folyosón. Azt sem tudom, ki az. Ő
húzta ki a kocsiból, és odarohant egy másik autóhoz. Azt mondta,
szálljak be, nekem kellett vezetnem, amíg ő Blake-kel ült hátul. –
Újra zokogni kezd, és Gunner magához húzza, szorosan átöleli.
Az ajtó ismét kinyílik, arra számítok, hogy Ty az, és kinyitom a
számat, hogy közöljem vele, hogy takarodjon, de egy másik Lord lép
be.
– Ryat. Gunner – biccent felén.
– Dr. Gavin – mondom, és elengedem Blake kezét, majd leteszem
az ágyra.
 – Készítettünk pár röntgenfelvételt, amit szeretnék megmutatni, ha
van egy perced. – Kezében ott van a film.
– Persze – bólintok zsibbadtan.
– Mindjárt jövünk – mondja Gunner, majd kihúzza
a zokogó Sarah-t a szobából.
BLAKELY

Hallok hangokat, de valahogy olyan távolról jönnek. Mintha egy

alagút végén állnék, a többiek pedig a túlsó végén lennének –
minden visszhangzik a fejemben. A fejem úgy lüktet, mintha valaki
ütemesen dobolna rajta.
– Mondtam, hogy ez lesz…
Kicsit tisztábban hallom a hangokat.
– Mondta, hogy máshogy kellett volna próbára tennünk – szólal
meg egy másik hang a szemem mögötti dübörgés közepette.
– Ez nem a beavatás miatt volt! – csattan fel egy ismerős hang.
– Nem! Az a szemétláda volt, akihez kis híján hagyták, hogy
hozzámenjen! – érvel egy újabb hang, amit felismerek. Ryat hangja.
– Azt sosem engedtem volna! – kiáltja a másik férfihang. – Mit
gondolsz, miért kényszerítettelek, hogy őt válaszd?
– Ez apám hangja. – Mi? Biztos, hogy nem a két szép szemedért!
– De nem adott választ, amikor rákérdeztem.
Kinyitom elnehezült szemhéjamat, és elém tárul a szoba. Kórházi
ágyon fekszem. Ryat áll a jobbomon, fehér pólót, farmert, fekete,
megfordított baseball sapkát és teniszcipőt visel; nekidől az
ablakpárkánynak.
Apám egy pamlagon ül mellette, szénszürke öltönyben, kezében a
mobilja. Ahogy balra pillantok, látom, hogy az apósom fel-le jár a
nagy szobában, és szintén olyan az öltözéke, mintha egy
igazgatósági ülésről rohant volna el.
– Ha vitatkozunk, azzal nem jutunk előre – jelenti ki Abbot, és
mélyet sóhajt.
– Igen – nyögöm ki nagy nehezen. – Csak… még jobban fáj a
fejem.
– Blake! – löki el magát Ryat az ablaktól, és odalép hozzám. –
Hogy érzed magad? – Mielőtt válaszolnék, az apjára pillant. – Szólj a
nővérnek! – Abbot megfordul, és kisiet.
– Szia, hercegnőm! – mondja apám kedvesen, és szintén az
ágyhoz lép.
– Én… – Lehunyom a szemem, fáj a fénytől.
– Kapcsoljuk le a lámpát! – parancsolja Ryat, és hallom a
kapcsoló kattanását. Ahogy kinyitom a szemem, a fény most
gyengébb, a lámpát lekapcsolták. – Jobb így? – tudakolja Ryat,
kezébe fogja a kezemet és gyengéden megszorítja.
Bólintok.
– Igen.
Az ajtó kinyílik, és Abbot lép be, nyomában a nővérrel.
– Jó estét, Blakely. Hogy érzi magát?
Felnyögök. A nővér túlságosan vidám, széles a mosolya,
platinaszőke haját csinos kontyban viseli, barna szeme pedig
gyorsan végigsiklik a férjemen, és csak utána tér vissza rám.
– Azt mondja, fáj a feje – válaszol Ryat, amikor rájön, hogy nem
törődök a nővérrel.
– Adhatok fájdalomcsillapítót – bólogat a nővér lelkesen. Majd
ismét Ryatre pillant. – Mindjárt hozom is.
Ahogy kimegy, lehunyom a szemem.
 – Mi történt?
– Megtámadtak – válaszolja Abbot.
Ryat ismét megszorítja a kezemet.
– Nem emlékszel rá?
– Nem – válaszolom, kinyitom a szememet, és felnézek rá.
Kimerültnek látszik. Szép zöld szeme nem csillog úgy, ahogy
emlékszem rá. Álla borostás, és tudom, hogy nem mosott hajat,
mivel sapka van rajta.
– Mióta vagyok itt? – tudakolom, és megnyalom cserepes ajkamat.
– Három napja – válaszol apám.
– Tessék, neked hoztam, amíg a nővért hajkurásztam – nyom
Abbot egy bögre jeget Ryat szabad kezébe.
Ryat elengedi a kezemet, és pár jégkockát helyez a számba.
Hagyom, hogy megolvadjanak, inkább vízre vágyom, mintsem hogy
elropogtassam a jégkockákat. Olyan szomjas vagyok! Nyelés után
végigfuttatom a nyelvemet alsó és felső fogsoromon hogy mindegyik
fogam megvan-e. Amikor megbizonyosodok, hogy igen, kicsit
megkönnyebbülök.
– Kérsz még? – tudakolja Ryat, én pedig bólintok.
A nővér egy fecskendővel tér vissza, és megint az az idióta
mosoly ül a képén.
– Ettől kicsit álmos lesz. Valószínűleg hol magához tér, hol…
– Nem! – vágok a szavába. Három napja fekszem így?
Az túl sok. – Nem akarom…
– Semmi baj, Blake – mondj Ryat, és felpillant a nővérre, majd
bólint. Aztán visszanéz rám. – Itt leszünk, amikor felébredsz. – Majd
lehajol, gyengéd csókot lehel az ujjperceimre, ahogy szemhéjam
lassan elnehezül.
 ÖTVENEDIK FEJEZET
RYAT

Kilépek Blake szobájából, és végigmegyek a folyosón. Szükségem

van egy kibaszott energiaitalra! Sőt, inkább kössenek be nekem egy
koffeines infúziót. Teljesen úgy érzem magam, mint amikor Blake
megszökött, de most tudom, hogy itt van előttem, nem tűnt el.
Bár tulajdonképpen el is tűnhetett volna. Matt könnyedén
elrabolhatta volna. És nem igazán értem, miért nem tette. Mármint
hála az égnek, hogy nem így történt, de miért? Mi a faszomra
készül?
Így játszik az étellel, mielőtt megeszi?
Így akarja elhúzni ezt a kínzást. Megöltem a két szövetségesét, és
amikor alkalma nyílt volna elrabolni Blake-et, hogy megfizessen a
bűneimért, akkor otthagyta.
Odalépek egy automatához, betolok egy ötdolláros bankjegyet, és
megnyomom az energiaital gombját, holott tudom, hogy szart sem ér
majd.
Nem vagyok benne biztos, miben sántikál Matt, de nem tetszik
nekem az egész. Az sem, hogy Blake egy kórházi ágyon fekszik.
– Gyerünk már! – csapok rá az automatára, mert még mindig nem
adta ki az italt. – Te rohadék!
– Én nemrég egy húszast toltam bele, de semmit nem adott ki.
Odapillantok, és látom, hogy Ty áll mellettem; hangosan
felsóhajtok.
– Mit keresel te itt? – Azt ígérte, vigyázni fog rá. Én vagyok az, aki
cserben hagyta Blake-et azzal, hogy mástól vártam azt, hogy
gondoskodjon a biztonságáról.
Ty zsebre dugja a kezét, előre-hátra hintázik a sarkán, majd
lehajtja a fejét.
– Képtelen vagyok hazamenni, mert tudom, hogy még itt vagy.
Égnek emelem a tekintetem, és elindulok. Rohadjon meg az öt
dollár, de Ty szavai megállítanak.
– Te is itt voltál velem… – veszi ki a kezét a zsebéből és
végigszánt kócos haján. Pillantásom a pólójára esik és rájövök, hogy
még mindig azt a ruhát viseli, amiben behozta a feleségemet. Onnan
tudom, hogy látom rajta a vért. Én nem mentem haza, de
szerencsére Gunner hozott nekem egy váltás ruhát. – Nem
gondoltam, hogy egyedül kéne lenned, ha esetleg… – elhallgat.
Ökölbe szorul a kezem.
– Ha esetleg meghal? – fejezem be helyette a mondatot.
Túlságosan drámai vagyok. Beszéltem Gavinnel, aki szerint minden
rendben van, Blake-nek nincsenek komoly sérülései. Nincs belső
vérzése. Eltört az orra, itt-ott vágások és horzsolások tarkítják, de
sokkal rosszabbul is végződhetett volna.
Ty válla meggörnyed.
– Nem tudtam, hogy…
– Mit, Ty? – emelem meg a hangomat. – Hogy Matt ott van? Mert
Matt tudta, hogy Blake ott van. – Egész héten ott laktunk. Nem
mintha nehéz lett volna rájönni. Hagytam, hogy előző este a klubban
táncoljon Sarah-val, szerettem volna, ha jól érzi magát. Pedig el
kellett volna menekülnöm vele.
– Nem a te hibád – mondja halkan Ty, én pedig durván felröhögök.
– Kösz, de nem kértem a véleményedet! – fordítok hátat.
– A Lordok csak magukat védik, Ryat – szól utánam Ty.
 Ismét megtorpanok, a fogamat csikorgatva fordulok szembe vele,
de nem szólok semmit.
– Meg akarod menteni? – lép oda hozzám Ty. – Ezt csak úgy
teheted meg, ha elengeded, mert még akkor is a Lordok birtokolnák,
ha holnap holtan esnél össze.
Gerincem megmerevedik Ty szavai hallatán.
– Az apja nem fogja tudni megmenteni. Ahogy a te apád sem.
Ezek könyörtelenek, Ryat.
Haragosan bámulok Ty-ra.
– Akkor miért vagy még mindig a rend tagja, Ty?
– vonom fel egyik szemöldökömet, majd folytatom. – Áruld el az
esküdet, és majd ők meghozzák helyetted azt a döntést!
Ty elvigyorodik, bal kezét a vállamra helyezi.
– Mit gondolsz, miért választottam azt a poklot, amiben élek? –
Ezzel kétszer megveregeti a vállamat, majd elmegy.
Bámulom az energiaitalt, amit kifizettem, de nem kaptam meg, és
a fogamat csikorgatom. Ty a Blackoutról beszélt. A Lordoktól kapta
meg a klubot. Megvásárolták a földet, felhúzták rá az épületet, majd
átadták neki – teljesen ingyen. Elgondolkozom, hogy vajon mit kell
megtennie Ty-nak, hogy az övé maradjon.
A fejemet ingatva azt mondogatom magamnak, hogy nem kell
törődnöm Ty problémáival. Valaha törődtem. Itt ültem a váróban
vele, de tudom, mi lett annak az ügynek a vége. Sokkal szörnyűbb
volt, mint az én mostani élményem.
Én tudom, hogy Blakely haza fog jönni, és tudom, hogy soha nem
fogom elengedni. Láttam, mire képesek a Lordok, de azt is tudom,
hogy miként bánnak a rend tagjaival – mintha a királyi család tagjai
lennének.
 Megteszem, amit tennem kell, ügyelni fogok arra, hogy
megfelelően gondoskodjak Blakelyről és a születendő
gyermekeinkről, és el tudjanak majd rejtőzni abban az esetben, ha
történne velem valami. Ez a legtöbb, amit tehetek értük.
Visszamegyek az automatához, ráhajolok, homlokomat a hideg
üvegnek döntöm, és hangosan felsóhajtok.
– Bassza meg! – Majd felállok, hátranyúlok, megragadom a
pólómat hátul, áthúzom a fejemen, és közben leverem a sapkámat,
ami a földre esik.
– Ó, istenem! – halad el mellettem a nővér Blake szobájából. –
Mit… mit művel, Mr. Archer? – tudakolja elvörösödve. Pillantása a
hasizmomra szegeződik, ahogy megfeszül a lihegéstől.
Nem törődök a nővel, a kezem köré csavarom a pólómat, és
belecsapok az üvegbe.
A nővér felsikít, és hátraugrik.
– Ryat!
Kihúzom a kezemet az üvegből, ő pedig tágra nyílt szemmel
bámul, ahogy letekerem a pólómat, kirázom belőle az
üvegszilánkokat, és újra felveszem, a sapkámmal együtt.
Ismét benyúlok, és kiemelek két energiaitalt.
– A keze! – lép felém a nővér. – Hiszen maga vérzik!
A karomon vér folyik végig, megvágtam magam. Nem nagy ügy.
– Össze kellene varrni…
– Nem kell, kösz! – jelentem ki. Verekedésben csúnyábban is
megsérültem már.
– De… – nyúl utánam a nő, és megragadja a karomat.
– Lehet, hogy vannak benne szilánkok!
– Akkor majd én kiveszem! – rántom el a kezemet.
– Menjen, végezze a kibaszott munkáját, amiért fizetik, és segítsen
azoknak, akik kérnek a segítségéből!
A nővér úgy hápog, mintha megsértettem volna, pedig nem
sértésnek szántam. Tényleg ez a munkája. Ott hagyom, ahogy tátott
szájjal áll, majd végigmegyek a folyosón a váróig, ahol észreveszem,
hogy Ty még mindig itt van.
Felsóhajtok, és lezöttyenek mellé, majd anélkül, hogy egy szót
szólnék, átadom neki az egyik energiaitalt a betört automatából.
Felnevet, de átveszi. Tőlem ennél komolyabb bocsánatkérésre ne
számítson. A feleségem az egyetlen, aki a számból a „bocsánat”
szót hallani fogja. De megértem, hogy ez az egész nem Ty hibája
volt. Hanem az enyém. És amikor Blake végre hazajön, kitalálom,
hogy miként végzek Matt-tel azért, mert kezet mert emelni a
feleségemre.
– Sarah az én kocsimmal hozott ide minket – szólal meg Ty. –
Úgyhogy átkutathatod Blakely kocsiját, ott áll, ahol hagyta. Hátha
rábukkansz valami nyomra.
Nagyot nyelek, tudom, hogy nem fog tetszeni mindaz, ami a
kocsiban fogad majd azok után, amit Matt művelt Blake-kel. De Ty-
nak igaza van, muszáj utánanéznem, hogy nem hagyott-e Matt
valami nyomot, ami alapján megtalálhatom még azelőtt, hogy újra a
feleségemhez érne.
– Kösz.

BLAKELY

– Ryat! – mordulok fel. – Én is meg tudom csinálni!

 – Tudom, hogy meg tudod csinálni, Blake – hazudja. Ha azt
gondolná, hogy képes vagyok rá, akkor hagyná, hogy én csináljam.
Ellököm a kezét, és amikor nem mozdul, feladom, és hagyom,
hogy visszakísérjen az ágyhoz. Az orrom tört el, nem a lábam.
Befekszem az ágyba, és felsóhajtok.
– Mikor mehetek haza? – tudakolom. Úgy érzem, öt nap túl sok
egy összetört arc miatt. Állandóan vizsgálatnak, és minden
eredményem megfelelő.
– Azt mondták, valamikor holnap.
– Miért nem ma? Jól vagyok – mondom, és előrebiggyesztem
felszakadt alsó ajkamat abban a reményben, hogy némi együttérzést
csikarok ki vele.
Persze nem járok sikerrel.
– Ha az orvos azt gondolná, hogy már ma hazamehetsz, akkor
elengedne – jelenti ki tárgyilagosan Ryat.
– Olyan ez, mint a börtön – panaszkodok, hátravetem a fejemet a
párnára, Ryat pedig felnevet. – Mi olyan vicces?
– Hidd el nekem, én megjártam a börtönt, ez egyáltalán nem
olyan.
Már a nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem, mikor
tartóztatták le, de nyílik a szobaajtó, és az apáink lépnek be.
Gondolom, most már világi nagy cimborák. Mindig együtt vannak.
Mindig itt vannak. Talán ez mindig is így volt, csak én nem tudtam
róla.
Anyámmal nem is beszéltem. Biztos vagyok benne, hogy apám
megmondta neki, hogy tartsa távol magát tőlem azután, hogy Ryat
elmesélte, hogy felpofozott. Tulajdonképpen ez jó, de valahol
szomorú is, hogy egyáltalán nem hiányzik.
 – Jól van, úgy fest, a kunyhónál minden rendben van
– mondja apám Ryatnek.
– Hogy érted? – tudakolom.
– Új kamerákat szereltettem fel. Kint és bent is – válaszol Ryat. –
Azért küldtem oda apáékat, hogy nézzék meg, jól működnek-e.
– Miért gondolod, hogy nem működnek jól? – kérdezem, és egy
szem sült krumplit tömök a számba, amit Abbot hozott.
– Egy hete figyelem őket, és semmilyen mozgást nem látok –
jelenti ki apám, és leül a kanapéra.
– Ez nem jelent jót?
– Az ember sosem lehet elég óvatos – mondja apám titokzatosan.
Még egy szem sült krumplit veszek a számba, lehunyom a
szemem, és felnyögök. Olyan kibaszottul finom! Ahogy kinyitom a
szemem, látom, hogy mindenki engem bámul.
– Mi az? – tudakolom idegesen.
Apám végigszánt a haján.
– Azt hiszem, itt az ideje…
– Phil… – köszörüli meg Abbot a torkát. – Megegyeztünk, hogy…
– Meggondoltam magam – vág a szavába apám.
Ryatre pillantok, és úgy von vállat, mint akinek fogalma sincs arról,
hogy miről beszélnek.
– Oké – egyenesedek fel az ágyban. – Mi a fene folyik itt?
– Nos… – nyel nagyot apám. – Valamit el kell mondanom neked.
– Akkor mondd el! – Olyan elegem van a titkolózásból! Mondja
már ki végre! Ki vele!
Apám hangosan beszívja a levegőt, és felnyúl, leveszi a
nyakkendőjét. Ó, ez most komoly lesz. Kigombolja elegáns inge
legfelső gombját, és így szól:
 – A Barringtonon jártam egy lánnyal, LeAnne Mayesszel. Ő volt a
Kiválasztottam.
Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, apám is Lord. Az a tény, hogy
ott volt a Lordok házában azután, hogy Ryat visszahozott, ennek a
legegyértelműbb jele volt. Azonban azt különösnek találom, hogy
sosem foglalkoztam igazán az életével. Vagy azzal, hogy nem
mondta el. Anyámmal nagyon sokszor utaztak el üzleti ügyben.
Amikor kénytelen volt kihagyni egy szülinapot vagy egy nyaralást –
lehet, hogy azért volt, mert a Lordok rábíztak egy küldetést?
A név hallatán a homlokomat ráncolom, nem tűnik ismerősnek, és
eltűnődöm, hogy miért olyan fontos ez hirtelen. Ryatre pillantok, aki
a földet bámulja, és úgy fintorog, mintha azt próbálná eldönteni,
ismeri ezt a nőt vagy sem.
– Tudnom kéne, hogy ki az? – tudakolom.
– Nem – ingatja apám a fejét, de Ryatre pillant, majd visszanéz
rám.
– Miért olyan fontos ez a nő? – kérdezem, és végignézek a
helyiségen, férjem azonban még mindig mélyen koncentrálva
ízlelgeti a nő nevét.
– Mert szerelmes voltam belé – jelenti be apám, és széles válla
meggörnyed, mintha hatalmas súlyt cipelne.
Oké. Egyáltalán nem gondoltam, hogy apám nem ismert volna
mást is, mielőtt megismerte anyámat. Egyiküket sem hallottam
mesélni a korábbi kapcsolataikról, de ez nem jelenti azt, hogy nem is
léteztek. Ezért nem vagyok biztos benne, hogy ez miért újdonság.
– Anya tudja? – kérdezem.
Apám kissé elsápad, és kigombol még egy gombot.
– Már korábban másnak ígérték… LeAnne-t – jelenti ki apám, nem
törődve a kérdésemmel. Megint úgy beszél, mintha ennek jelentenie
kéne valamit számomra. Vagy bármelyikünk számára. – De anyád…
tudod, hogy nem sokkal az együttjárásunk után összeházasodtunk,
igaz?
– Igen – válaszolom lassan.
– Nos… – vakarja meg apám a tarkóját – a miénk előre
elrendezett házasság volt.
– Nem, nem az volt – szállok vitába, és nevetéssel próbálom elütni
a dolgot.
Apám felsóhajt.
– De, az volt. Hazudtunk neked.
– Miért… Várj! – egyenesedek ki az ágyban. – Miért hazudtatok a
házasságotokkal kapcsolatban? – Apám a földet nézi, én pedig
Ryatre pillantok, aki a pamlagon ül. Engem néz, és valamiféle
szánalom ül a tekintetében. – Te tudtad, hogy hazudtak nekem?
– Igen – válaszolja habozás nélkül.
Zavaromban elfintorodok.
– Miért találtatok ki ilyesmit?
Apám vállat von.
– Anyád mindenkinek ezt a történetet mesélte, és ahogy nőttél, ez
lett a közös megegyezés.
Ryatre pillantok, aki élénken figyel. Elgondolkodom arról, hogy
milyen lesz, ha gyerekünk születik. Elmeséljem majd neki, hogyan
ismerkedtünk meg? Meséljek a Szertartásról? A fogadalmi
ünnepségről? A Lordok házáról? Kizárt!
– Azt megértem, hogy egy gyerek előtt ezt titkolni akartátok, de az
utóbbi években nyugodtan elmondhattátok volna nekem. Főleg úgy,
hogy velem is ugyanezt akartátok megtenni.
 Apám felsóhajt.
– Én soha nem akartam, hogy Matt felesége legyél. Ez anyád
műve volt.
– Mondhattál volna nemet – érvelek. – Tudtad a véleményemet az
előre elrendezett házasságokról. És hogy mennyire nem akartam.
Apám újabb gombot gombol ki az ingén.
– Nem tehettem. Anyád megfenyegetett, hogy… – Itt elhallgat, én
pedig az apósomra nézek, aki mindenkinek háttal áll, és zsebre
dugott kézzel bámul ki az ablakon.
– Mivel fenyegetett meg? – tudakolom, ahogy egyre hosszabb a
csend. – Mégis mivel tudtak a Lordok zsarolni, ami olyan gázos volt,
hogy képtelen voltál kiállni értem? – Anyám tulajdonképpen
megzsarolta apámat. Ez nem meglepő. Igen, igazi számító ribanc.
– Nos… – nyel nagyot idegesen apám, és látom, hogy homlokán
izzadtság ütközik ki. – A Kiválasztottam... olyan régen volt mindez.
És… – Még soha életemben nem hallottam apámat így dadogni.
– Azt a kurva életbe! – sziszegi Ryat, és talpra ugrik.
– Mi az? – tudakolom, ahogy figyelem, amint fel-alá járkál.
Ryat nem törődik velem, és dühösen végigszánt mindkét kezével
a haján.
Miről maradtam le?
– El sem akarom hinni! – mormolja Ryat magában. – Mayes…
– Gondolom, most már érted, miért akartuk elmondani a
Lordoknak a történteket! – csattan fel Ryatnek apám. Megragadja az
alkalmat, hogy kikerülje korábbi kérdésemet, nyilván tudja, hogy
Ryat mit értett meg az imént, és mi az, amit én nem értek. – De itt a
nagy alkalom. Mondd el apádnak és nekem, hogy mi történt!
Ryat megáll és szembefordul vele. Nem szólal meg, de feszült
teste beszél helyette. Nagyon dühös.
– Tudjuk, hogy nem te követted el – mondja Mr. Archer, és
visszafordul, hogy szembenézzen a fiával. – Csak tudnunk kell.
– Nem vagyok spicli! – kiáltja Ryat.
Hűű! Mi a francról maradtam le? Úgy érzem, sok mindent nem
értek.
– Apa – szólalok meg, próbálom lenyugtatni mindkettőjüket, de
apám nem törődik velem.
– Spicli? – nevet apám keserűen Ryat felé. – Komolyan beszélsz?
Hiszen Matt már nem is Lord! Szökésben van, és megfosztották a
címétől! Ez már túlmutat ezen az egészen! Matt miatt került a
lányom – a feleséged – kórházba! Mit képzelsz, mégis miért kértem,
hogy őt válaszd? Mi? – tudakolja. – Nem akartam, hogy Matt a
közelében legyen!
– És Matt ezért megfizet – morogja összeszorított fogakkal Ryat.
– Vagy miért nem fogadtam el a pénzt, amit ajánlottál, hogy
megvásárold a jogot, hogy feleségül vedd!
Résnyire húzott szemmel meredek Ryatre, mert ez még mindig
kicsit rosszul érint.
– Megtiszteltetés volt átadni Blakelyt neked – teszi hozzá apám
kedvesebb hangon.
Bassza meg, úgy viselkednek, mintha itt sem lennék!
– Egész végig tudtad! – ingatja a fejét Ryat undorral a saját apja
felé, aki nem is tagad.
– Mattet ki kell iktatni. És még mindig van alkalmad rá
– sóhajt fel apám. – Csak annyit kell tenned, hogy megmondod…
– Nem azért dolgoztam ilyen keményen, nem azért áldoztam fel
az életemet a kibaszott Lordoknak, hogy Matt miatt elveszítsem
előttük a hitelemet! – kiáltja Ryat apám szavába vágva.
– Inkább kockára teszed a feleségedet? – kiáltja apám Ryat
arcába.
Ryat mellkasa felemelkedik, ahogy beszívja a levegőt.
– Nem – ingatja a fejét, és most halkabban beszél, amitől apám
elmosolyodik; elégedett a válasszal. – Én nem leszek olyan, mint
maga. – A mosoly eltűnik apám arcáról. – Maga volt az, aki úgy
döntött, hogy eltitkol bizonyos dolgokat Blake elől. Maga volt az, aki
kockára tette az életét azzal, hogy megengedte, hogy Valerie
megszervezze az előre elrendezett házasságot. – Ryat szinte
vicsorogva méri végig apámat. – Az a nő úgy bánt vele, mint egy
darab szarral. És maga képtelen volt kiállni a saját lányáért! – fortyan
fel Ryat. – És még maga nevezi magát Lordnak?
– Na ide figyelj! – lép közel apám Ryathez, de a férjem meg se
moccan. – Fogalmad sincs, mit tettem a családomért!
– Nem is kell, hogy fogalmam legyen! – hátrál Ryat, és rám mutat,
én pedig felülök az ágyban. – Tudom, hogy mi az, amit nem tett
meg! – talál rám zöld szemének pillantása. – Sajnálom, Blake. –
Szívem vadul verni kezd a hangjából kicsendülő őszinteségtől. Ryat
sosem kér bocsánatot. – De apád egész életében hazudott neked.
Nem Valerie az édesanyád.
– Micsoda? – hebegem, és pillantásom ide-oda jár apám és a
férjem között. – Ryat? – suttogom. – Miért… miért mondasz
ilyeneket? – A szobára csend borul, és Mr. Archer végigsimít az
arcán. – Apa? – pillantok apámra. – Mondd, hogy téved! –
Mellkasom elszorul, ahogy egyre hosszabb a csend. Bármenyire is
utálom anyámat, ilyesmiben nem hazudnának. Ugye?
 ÖTVENEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Kurvára tudhattam volna. Követelnem kellett volna, hogy többet

akarok tudni. A kibaszott Lordok megakadályozták, hogy minden
információt megtudjak. Őket nem lehet megkérdőjelezni.
– Végeztetek egy igencsak befolyásos ribanccal! – Ezt kiabálta
Lincoln Mattnek, miután próbaidőre bocsátotta és kihajította az
irodájából. LeAnne csupán Phil Anderson által lett az. Mr. Mayes
nem helyezkedett el olyan magasan a Lordok létráján. Ezért nem
kérdőjeleztem meg soha, hogy miért kellett meghalnia. Elárulta az
esküjét. Ilyen egyszerű volt.
– Miért mondod ezt? – tudakolja Blake, és alsó ajka remeg. –
Ezt… nem értem.
Végigsimítok borostás arcomon.
– Amikor kihajítottam Valerie-t a lakásodból, kitéptem pár
hajszálát, és elvégeztettem egy DNS-vizsgálatot, ahol összevetették
a te hajaddal. – Akkor kaptam meg az eredményt, amikor apám
irodájában ültem Dallas belvárosában, miután Blake elszökött. Nem
volt időm utánanézni, meg nem is érdekelt annyira, hogy ki a
biológiai anyja.
Blake tágra nyílt szemmel, pislogás nélkül bámul rám.
– Nem… – suttogja.
– Tudtam az elrendezett házasságról. Ez kötelező annak, aki Lord
– teszem hozzá sietősen. – Volt egy megérzésem.
– Micsoda meglepetés: nem illettek egymáshoz, de mostanáig
fogalmam sem volt arról, hogy LeAnne volt Blake szülőanyja. Miután
Phil kimondta a nevét, pár percbe telt, mire az agyamban összeállt a
kép.
– Blake… – lépek oda az ágyához; térdét felhúzza a mellkasáig,
most az apját nézi, némán könyörög, hogy magyarázzon meg neki
mindent. Majd én megmagyarázom, basszus!
– Blake? – ülök le az ágya szélére, magamhoz húzom, majd
kezembe fogom a kezét. Könnyes szemének tekintete lassan rátalál
az enyémre. – Harmadikban Matt és én kaptunk egy közös
küldetést. Az volt a beavatásunk. Egy nevet és egy címet közöltek
velünk. Hogy öljünk meg egy Lordot, aki elárulta az esküjét.
– Én nem… – suttogja Blake, és nagyot nyel. – Mi köze ennek…
anyámhoz, LeAnne-hez?
– Valami… – Nem adom meg nekik azt az elégtételt, hogy
elmondassák velem azt, ami valójában történt. – Valami balul ütött
ki, és a Lord felesége is holtan végezte.
Blake az apjára pillant, aki túlságosan is gyáva ahhoz, hogy
szembenézzen vele. Inkább a földet bámulva a nyakát dörzsölgeti.
– Mikor visszajöttünk a küldetésről, Mattet próbaidőre helyezték.
Aztán a következő évben, két héttel az órák kezdete előtt, nem
sokkal a fogadalomtételem után apád megkért, hogy találkozzak
vele személyesen és közölte velem, hogy téged kell választanom.
– Csak meg akartalak menteni Matt-től – szólal meg Blake apja
elcsukló hangon. – Tudtuk, hogy Matt ölte meg LeAnne-t. – Kis ideig
hallgat. – És időre volt szükségünk, hogy bebizonyítsuk.
Érzem, hogy Blake pillantása szinte lyukat éget a tarkómba. Azt
hitték, le tudnak beszélni róla, megtörnek, és végül feladom Mattet,
de nem történt meg. Sem akkor, sem most. Arra van a gyóntatószék.
Amikor fellógatom majd Mattet a székesegyházban úgy, ahogy
Tyson javasolta, Matt nem csupán vért fog köpni, de az összes titka
kibukik majd belőle a Lordok színe előtt. Ő lesz az, aki mindenki előtt
felfedi, hogy mit követett el azon az éjszakán.
– Szóval… – vonja össze Blake a szemöldökét – Matt ölte meg a
Lord feleségét?
– Igen – morogja az apja. – LeAnne volt a Kiválasztottam… és az
édesanyád. Szerettem őt – halkul hangja suttogássá. – Még ma is
szeretem.
Szinte sajnálom ezt a rohadékot. Ismét csend üli meg a szobát, és
az első könnycsepp végigfolyik Blake zúzódásokkal teli arcán.
Hallom, ahogy az apja felsóhajt.
– Blakely, meg kell értened…
– Kérlek, menj el! – vág a szavába Blake suttogva.
Az apja megkerüli az ágyat.
– Tudom, hogy most zaklatott vagy…
– Kérlek! – mondja Blake úgy, hogy közben oda sem figyel rá,
szép kék szemét felém fordítja. – Kérlek, mondd meg nekik, hogy
távozzanak!
Elengedem Blake kezét, és felállok, szembefordulok az apjával.
– Mutassam meg a kijáratot? – tudakolom felvont sze­möl­dökkel.
Phil kiegyenesedik, és felkapja a zakóját és a nyakkendőjét a szék
háttámlájáról, majd kirohan. Apám követi.
Előrehajolok, és homlokon csókolom Blake-et.
– Mindjárt jövök.
Végigrohanok a folyosón, majd megállok a nővérpultnál, ahol
mindketten várakoznak.
Blake apja felsóhajt.
– Ryat, ha majd apa leszel, te is megérted.
 Odalépek elé, mellkasom az övéhez ér.
– Értse meg, hogy ha legközelebb Dallas belvárosában találkozóm
lesz magával hajnali két órakor, akkor behúzok magának egy kurva
nagyot!
– Ryat! – sziszegi apám.
Mintha érdekelne, mit mond! Nem érdekel. Végig tudta, hogy miért
akarta Mr. Anderson azt, hogy a lányát válasszam. Apám ezt sosem
kérdőjelezte meg. Még fel is hívott a szertartás után, hogy
megbizonyosodjon arról, hogy Blake-et választottam. Amikor New
Yorkban voltam, megkérdezte, mennyit ajánlanék érte… és az
életemet tenném fel rá, hogy ezért nem kényszerített arra, hogy
Cindyt vegyem el. Ez volt a tervük.
Ökölbe szorul a kezem, legszívesebben most azonnal leütném. Mi
a faszért várjak Isten tudja, meddig?
De ekkor megpillantom Miss Platinaszőkét a nővérpultnál, aki a
telefont a füléhez szorítva, tágra nyílt szemmel bámul rám. A
biztonsági szolgálat valószínűleg szerepel a gyorshívás listáján. Az a
ribanc azóta ilyen lekezelő velem, hogy pár napja feltörtem azt az
automatát. Úgyhogy inkább odalépek hozzá.
– Azt akarom, hogy ezeket az embereket vegyék le a feleségem
látogatóinak listájáról! Többé nem léphetnek be a szobájába!
– Ryat! – mordul fel Phil. – Nem tarthatsz távol tőle!
– Csak figyeljen! – fordulok meg, és visszamegyek Blake
szobájába. Ahogy belépek, látom, hogy háttal fekszik nekem
magzatpózban, és sír. Lekapcsolom a villanyt, és odalépek az
ágyához. Amikor bebújok mellé megfordul, hozzám bújik, és még
hangosabban zokog.
– Sss! – próbálom nyugtatni azzal, hogy a hátát simogatom.
Tudom, hogy ha túlságosan elragadja a sírás, megfájdul a feje.
BLAKELY

Ahogy belépek a kunyhóba, minden olyan… más. A mennyezetről

fekete függönyök lógnak, így a padlótól a plafonig érő ablakokon át
nem lehet kilátni az erdőre. Emiatt az egész ház sötétebbnek tűnik.
A Blackoutra emlékeztet.
– Mikor tetted fel ezeket? – tudakolom.
Ryat a dohányzóasztalra helyezi a táskámat, amit Sarah hozott be
a kórházba.
– Megkértem Gunnert és Prickettet, hogy tegyék fel, amíg a
klubban laktunk.
– Miért?
– Mert azt gondoltam, hogy Matt talán errefelé bujkál, és nem
akartam, hogy belásson a házba.
Megértem, és bólintok.
Ryat felsóhajt, majd odalép hozzám, és megcsókolja
a hajamat.
– Nem lesznek fent örökké – ígéri, mintha tudná, hogy gyűlölöm
ezeket a függönyöket.
Ryat bemegy a konyhába, én pedig a fürdőszobába, mert
szeretnék egy forró fürdőt venni. Testileg és lelkileg is kilúgozottnak
érzem magam. Levetkőzök, leveszem a pólómat, majd a bugyimmal
együtt letolom a rövidnadrágomat. Megfordulok, hogy szembeálljak a
tükörrel. Azóta nem néztem meg magamat, mióta Matt beleverte a
fejemet a kormánykerékbe. Nem akartam látni azt, amit már úgyis
tudtam – Matt elcsúfított.
Ez volt a célja. Hogy Ryat megundorodjon tőlem. Matt azt akarja,
hogy Ryat eldobjon magától. Nem arról van szó, hogy Matt engem
akar. Nem. Nem tudta legyőzni Ryatet, így most ellenem akarja
fordítani. Ez az egyetlen ütőkártyája, amit még kijátszhat.
Ryat lép be a fürdőszobába, én pedig lehajtom a fejemet, képtelen
vagyok a szemébe nézni.
– Hé… – Érzem ujjbegyét a nyakamon, egyik kezével félretolja a
hajamat, míg a másikkal elhúz a pulttól, hogy szembenézzek vele. –
Blake, nézz rám!
Legyőzöttnek érzem magam, de azért felemelem a fejemet.
– Fáj valami? – tudakolja, mert aggasztja, hogy látja, ahogy a
könnyeimmel küzdök.
– Nem – suttogom.
Ryat bocsánatkérő mosolyt villant rám.
– Sajnálom a dolgot apukáddal.
Elkapom róla a pillantásomat, a fehér mennyezetet bámulom, nem
vagyok hajlandó hagyni, hogy kibuggyanjanak a könnyeim. Pedig
nem kellene sok.
– Blake! – követeli Ryat magának a figyelmemet. – Mondj valamit!
Nyelek, hogy szűnjön a gombóc a torkomban, és nem küzdök
többé Ryat ellen.
– Azt akarja, hogy dobj el engem – suttogom.
– Hogy érted, hogy dobjalak el? – kérdi zavart arckifejezéssel
Ryat. – Kiről beszélsz?
– Mattről. El akart csúfítani, hogy elhagyj engem.
– Blake… – sóhajt fel Ryat. – Komolyan így gondolod?
– Nem gondolom, tudom.
Ryat odalép hozzám, két kézzel a hajamba túr, és keményen
megtartja a fejemet. – Szeretlek – mondja, amitől szipogni kezdek. –
Te vagy az egyetlen nő, akinek ezt kimondtam. És ez a halálom
napjáig így lesz. Az arcod meggyógyul, a hegek elhalványulnak
majd, de az irántad érzett szerelmem nem fog változni. Úgyhogy
bármit is mondott neked Matt, bármit is éreztetett veled, ne hagyd,
hogy hasson rád! Mert Matt ezt akarja. Érted?
Szavaival eléri azt, amit el akartam kerülni, és a könnyek
kibuggyannak a szememből, igaz, teljesen más okból.
Az a bizonyos éjszaka még mindig elég ködös előttem. Tudom, hogy
Matt volt a tettes, de nem igazán emlékszem semmiféle
beszélgetésre köztünk, még akkor sem, ha valóban megtörtént.
Tudom, hogy biztosan ez volt a terve. Azt akarja, hogy távol kerüljek
Ryattől, és tudja, hogy én sosem hagynám el.
Ryat lehajol, lágy csókot nyom az ajkamra, érzi a könnyeimet
rajta. Mikor elhúzódik, megragadom a pólóját, nem hagyom túl
messzire menni.
– Beülsz velem a kádba?
– Persze.

***

– Van kérdésed? – tudakolja, ahogy ott ül velem szemben a

hatalmas jacuzziban. Teletöltöttem egy csomó buborékkal. Felemeli
a lábamat, a combjára helyezi és elkezdi masszírozni.
– Miről?
– Arról az éjszakáról, amikor Matt és én megkaptuk azt a
küldetést.
– Azt mondtad, nem árulod el. – Nem vagyok biztos benne, hogy
tudni akarom. Azt sem tudtam, hogy LeAnne létezik, és most
hallgassam végig, hogy a volt pasim hogyan végzett vele? Ez még
nekem is durva.
– Bármit elmondok – ajánlkozik Ryat.
– Bármit? – vonom fel a szemöldökömet, és Ryat felnevet, ajkára
játékos mosoly ül ki.
– Ez valószínűleg rossz válasz volt – nevet még hangosabban
Ryat.
– Te ajánlottad fel.
Bólint.
– Rendben. Bármit.
– Meséld el, milyen volt, amikor börtönbe kerültél! – Mióta azt a
megjegyzést tette, nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy
elképzeljem őt bilincsben. Biztos, hogy épp olyan dögös lenne, mint
a képzeletemben.
– Az megragadta a figyelmedet, mi? – engedi el Ryat egy
pillanatra a lábamat, és felnyúl, végigszánt a haján, benedvesíti,
amitől égnek áll. – Emlékszel, amikor gyógyszert tettem a vizedbe,
és lefektettelek az ágyadba, majd eltűntem? – nyúl ismét a vízbe, és
folytatja a lábmasszázst.
– Igen… – Mi köze ennek bármihez is? – Várj… akkor
letartóztattak? Azért kerültél börtönbe? – Prickett azt mondta, Ryat
küldetést teljesít, és ne hívjam, ne is üzenjek, mert nem elérhető.
– Nem szó szerint tartóztattak le. Erre a küldetésre Matt ajánlott fel
mind a kettőnket.
Összevonom a szemöldökömet.
– Miért tenne ilyet?
Újabb őrült terv lenne?
 – Épp ez az – mondja Ryat, amivel még inkább összezavar. –
Emlékszel, mikor azt mondtam, hogy itt voltunk, mielőtt
visszamentünk hozzád, és ment nálam a tévé? Volt egy lövöldözés.
– Bólintok. – Egy bíró házában történt. Az a bíró Lord is. Ki akarták
nyírni. Valaki betört hozzá, de a bíró épp nem volt otthon. Erre
kivégezték a hatéves
kisfiát.
A szám elé kapom a kezemet, és levegő után kapkodok.
– Ezért voltál olyan szemét velem? – tudakolom, mert eszembe
jut, mit mondott nekem a Lordok házában a megbeszélés után.
„Mondtam, hogy ezt most nem csinálom. És komolyan is
gondoltam. Úgyhogy, ha nem akarsz nagyon dühösnek látni,
javaslom, hogy állítsd le magad!”
Ryat bólint.
– Sürgős megbeszélésünk volt a Lordok házában. Két önkéntesre
volt szükségük. Jelentkezni akartam, amikor Matt megelőzött, és
mindkettőnket felajánlott a küldetésre.
A srácok akkor már nem voltak jóban, szóval miért tette?
– És te mit csináltál?
– Igent mondtam – von vállat Ryat.
– És mi történt azután?
– Öt órám volt mindent elintézni, és ez rád is vonatkozott. Altatót
tettem a vizedbe, muszáj volt, hogy épp aludj, amikor eljövök. Matt
és én a székesegyháznál találkoztunk, ahol elraboltak minket, a bíró
találkozott velünk, és…
Hátrdőlök, és végighallgatom amit a börtönről mesél, ahol Matt-tel
volt, miközben végig a lábfejemet masszírozza. Minden szótól egyre
hevesebben kalapál a szívem. Hogy képes minden egyes napját így
élni? Hogy tud vakon elvállalni egy olyan küldetést, amiről fogalma
sincs? Vagy miért kell megtennie?
– Várj! – állítom le. – Amikor visszajöttél a lakásomra, alig álltál a
lábadon. Akkor engedtek ki?
– Igen – bólint Ryat. – Matt megpróbált megöletni odabent. Azért
ajánlott fel engem is, hogy eltávolítson a közeledből, de mikor rájött,
hogy túl hamar végeznék, új tervvel kellett előállnia.
Hangosan kifújom a levegőt, ahogy összeáll a kép.
– Hihetetlen! – ingatom a fejemet.
– Mi?
– Ezért vettél feleségül – jelentem ki tárgyilagosan.
– Mert Matt megpróbált megölni téged. Új fegyverre volt szükséged,
amivel harcolhattál ellene. – Ryat élénken figyel, így folyatom. – És
hol máshol jelenthetted volna be, mint a Lordok szokásos partiján,
mindenki előtt? – Az egészet előre eltervezte. Még dühös sem tudok
lenni rá. Nagyon jól kitalálta.
– Így van – bólint Ryat. Előrenyúl, megfogja a kezemet, maga felé
húz, arcunk majdnem összeér, szétpukkannak a buborékok. –
Mindig is önző voltam, Blake. Hajlandó voltam bármit megtenni, amit
kell, hogy elérjem, amit akarok. És bármit is tettem egész eddigi
életemben, te vagy a legnagyobb jutalom az önzésemért.
 ÖTVENKETTEDIK FEJEZET
RYAT

A hátamon fekszem a hálószobánkban. Talán már éjfél is elmúlt,

koromsötét van idebent. Csak a mennyezeten járó ventilátort lehet
hallani, na meg a kinti mennydörgést.
Blake az oldalamhoz bújva alszik, egyik karomat a fejem alatt
nyugtatom, feltámasztom, míg a másikban a mobilomat fogom. A
házat kívül-belül pásztázó kamerákat figyelem az alkalmazásban. Az
eső folyik a csatornából, és a talajon is hömpölyög a víz. Időnként
villám cikázik át az égen.
– Ryat… – suttogja Blake. – Nem vagy fáradt?
– Nem – mondom, és tekintetem az elülső udvar egyik részére
siklik, ami gyanúsnak tűnik. Mintha lenne valami vagy valaki a
kocsifeljáró végén. A másik kamerára pillantok, ahonnan jobban
látom, és felsóhajtok, amikor rájövök, hogy csak a kuka az, amit
Gunner kivitt helyettem.
A telefont kikapják a kezemből.
– Blake… – Hallom, ahogy a készülék nagy csattanással ér földet.
Blake lerántja rólam a takarót, és lovaglóülésben rám ül.
– Ha ébren vagy, akkor rám figyelj! – simítja végig lassan a
mellkasomat, körmét gyengéden végighúzza a bőrömön, amitől
megborzongok.
Tenyeremet meztelen csípőjére helyezem, és megszorítom.
Mindig meztelenül alszunk. Amikor házon kívül vagyunk, jobb
szeretem, ha tetőtől talpig ruha borítja, de idebent – semmi.
Előrehajol, ajkát a nyakamra nyomja. Az ablakban villám cikázik,
és megvilágítja a szobát a függönyön keresztül.
– Blake… – figyelmeztetem, és kezem felcsúszik az oldalán,
kitapintom a bordáit.
– Igen? – tudakolja ártatlanul.
– Nem lehet – mondom, mert dühös vagyok, mivel már érzi, hogy
milyen kemény a farkam.
– Miért? – suttogja, és megcsókolja a fülcimpámat, miközben
kezem végigsiklik a hátán, és beletúrok a hajába.
– Mert most jöttél ki a kórházból – mondom, de ebben
a pillanatban elkezdi tekergetni a csípőjét.
Bassza meg!
– Mi az, csak nem gyengéden bánsz velem? – Érzem Blake meleg
leheletét, ahogy suttog, és tudom, hogy mindjárt megadom magam.
– Nem – mondom, és átgördülök, magammal húzva őt is.
Meglepetten felkiált, én pedig magam alá gyűröm.
– Jól van.
Ismét villám cikázik át az égen, megvilágítja a szobát,
és látom, hogy Blake mosolyog.
– Nem akarok fájdalmat okozni neked – hajolok le, és ajkamat a
nyakára tapasztom. Amíg én vagyok felül, tudom irányítani, hogy mit
és hogy csinálunk.
– És mióta?
Élesen felnevetek. A feleségem megpróbál kihozni
a sodromból.
– Nem fog menni, Blake.
– A te ügyes kicsikéd akarok lenni.
Felnyögök attól ahogy mondja… olyan készséges!
– Az vagy – mondom.
 – Akkor basszál meg a farkaddal! – mondja halkan.
– Blakely! – morgom a teljes nevét, hátha megérti, hogy komoly az
elszántságom.
– Ryat! – vág vissza, majd beletúr a hajamba és gyengéden
meghúzza. – Basszál meg! – parancsolja kétségbeesetten, majd
felemeli a csípőjét, hogy találkozzon az enyémmel.
Érzem, hogy a maradék önuralmam is porrá omlik. Közénk nyúlok,
megragadom a farkamat és nedves puncijába csúsztatom. Már
készen állt rám, úgy, ahogy én is rá.
Ívbe feszíti a hátát, olyan hangot ad ki, amit leginkább diadalmas
kiáltásnak lehet nevezni, én pedig ígéretet teszek magamnak, hogy
lassan és gyengéden bánok vele. Képes vagyok szeretkezni a
feleségemmel.

BLAKELY

Három hete engedtek ki a kórházból. Az élet végre újra visszatér a

normális kerékvágásba. Már amennyire ezt el lehet mondani. Mióta
elszöktem, semmi nem a régi. Furcsa, hogy már nem járok a
Barringtonra.
Ryat ebben nem ismer pardont. Esküszik rá: az, akit felbérelt,
hogy helyettem bejárjon, színjeles tanuló. Amikor megkérdeztem,
hogy ő maga hogyan akar lediplomázni úgy, hogy nem jár órákra, a
következő volt a válasza:
– Lord vagyok. Nekünk nem kell bejárni az órákra. Történjen
bármi, mi akkor is lediplomázunk.
Azt hiszem, ez érthető. Feladatokat kell végrehajtaniuk – hűnek
kell maradniuk az esküjükhöz –, és egyesek emiatt napokig, sőt,
akár hetekig távol vannak. A Barringtont a Lordok tartják fent. Mindig
is tudtam, hogy ez az egyetem gáz. De Ladyvé kellett lennem, hogy
megértsem, mennyire az.
Ryatnek igaza volt – az arcom meggyógyult, nem is látszanak a
hegek. Időnként még azért fáj a fejem, és Ryat a hét elején elvitt
Gavinhez újabb vizsgálatokra, de mindent rendben talált. Azt
mondta, remélhetőleg idővel egyre ritkábbak lesznek ezek a
fejfájások.
– Mindjárt kész vagyok – jelenti be Sarah, én pedig Ryat
fürdőszobájának plafonját bámulom a Lordok házában, míg Sarah a
nyakamon dolgozik.
Halloween van, és az egyetemen nagy partit rendeznek.
A szálloda több száz holdnyi területen helyezkedik el, felépítettek
egy kísértetjárta házat, lehet szénásszekéren utazni az erdőben és
átmenni a tükörlabirintuson. Elég menő az egész. Könyörögnöm
kellett Ryatnek, hogy eljöjjünk. Esküszöm, látom rajta, hogy lassan
megbolondul attól, hogy a kunyhónál ül és a kamerákat figyeli. Azóta
nem láttam Mattet, hogy találkoztam vele a Blackoutnál a
kocsimban. Olyan, mintha felszívódott volna.
– Kész! – lép el Sarah mellőlem.
Lehajtom a fejemet, elfordulok, hogy belenézzek
a tükörbe.
– Szuper! – mosolyodok el a látványtól.
Áldozatnak öltöztem be. Ez a legperverzebb, ami eszembe jutott.
A Halloween lényege elvileg az ijesztgetés. Nem akartam ilyen cuki-
muki csajszikának beöltözni. Az ellenkezője mellett döntöttem.
Félreértés ne essék, még mindig úgy nézek ki, mint egy ribanc.
Úgy fel akarom húzni a férjemet, hogy amikor később kettesben
maradunk, letépje rólam a ruhát, mert elege lesz abból, hogy mások
így látnak. Imádok az ő ügyes kicsikéje lenni, de azt is élvezem, ha
megbüntetnek. Eljutottam arra a pontra, hogy szükségünk van némi
izgalomra. Muszáj elvonnom a figyelmét Mattről, és pontosan tudom,
mit kell tennem.
Tudom, mit gondol Ryat a Lordokról – egész életét nekik szentelte.
Szeretném megmutatni neki, hogy erre én is képes vagyok. Olyan
sok mindent feláldozott, hogy eljusson oda, ahol most tart, és ezt
továbbra is folytatnia kell. Még a Barrington elvégzése után is. Ezért
feláldozom magam neki.
Matt elcseszte a beavatási szertartásomat, és Ryat a múlt héten
azt mondta, hogy a Lordok nem kérnek meg arra, hogy pótoljuk. A
lelkem mélyén azért csalódott vagyok. Szerettem volna megmutatni
Ryatnek, hogy én is lehetek az, amire egy Lordnak szüksége van.
Másrészt viszont azon merengtem, hogy nem ez volt-e Matt terve –
hogy ne essek át a beavatáson, remélve, hogy a Lordok majd
elűznek maguktól. Bárhogy is alakult, ez a terve sem jött be.
– Végeztek – mondja Sarah, ahogy elolvas egy üzenetet a
mobilján.
Amikor ideértünk, a Lordok épp megbeszélést tartottak az
alagsorban. Így volt időnk elkészülni.
– Oké. Menjünk, találkozzunk velük kint. – Ha Ryat így talál
idebent, ma nem megyünk sehová.
Felkapom a mobilomat a pultról, lekapcsolom a lámpát, és egyik
lábamról a másikra ugrálok, ahogy a magas sarkúba préselem őket,
miközben áthaladok Ryat szobáján az ajtóig.
– Megírtam Gunnernek, hogy a bálteremben találkozunk – mondja
Sarah, ahogy bezárom magunk mögött az ajtót.
– Oké.
Áthaladunk a szállodán. A dekoráció valami egészen fantasztikus.
Az egész folyosó olyan, mintha pókhálós lenne. Némelyik egészen
alacsonyan függ a mennyezetről, így le kell hajolnunk, hogy
áthaladjuk alatta. A padlón füstgépek működnek, hogy még kevésbé
lehessen látni.
– Előbb igyunk valamit – kiabálja túl Sarah a zenét, én pedig
helyeslőn bólintok.
Igen, ha lehet. Ryat és én nem használunk óvszert, és már nem
szedem a fogamzásgátlót, de semmi jele annak, hogy terhes lennék.
A kórházban szóltak, hogy a szabályzat szerint el kell végezniük egy
terhességi tesztet, és az eredmény negatív volt. Emellett múlt héten
menstruáltam. Őszintén meglep a dolog. De nem aggódok. Legalább
így elvégezhetem az egyetemet, az még egy év.
Belépek a konyhába, Sarah valami kevert italt tölt mindkettőnknek
– mintha egy boszorkány üstjéből adagolná a gyümölcspuncsot.
Miután megittuk, visszamegyünk a szállodába és a bálterembe. A
terem elején és hátsó részén egy-egy DJ ül, ahogy az itt töltött,
legelső estémen is.
Látok néhány fiatalabb Lordot, ahogy tálcákkal körbejárnak,
italokat és nasikat szolgálnak fel. Ma este nem köpönyeget és
maszkot viselnek. Mindannyian feketében vannak, arcuk felét
csontvázminta díszíti.
Mielőtt elindultunk a kunyhóból, én magam festettem ki Ryat arcát.
Kénytelen voltam hazudni, és azt mondtam, hogy Sarah majd
megcsinálja az enyémet. Én magam is megcsinálhattam volna, de
Ryat nem tudta, minek öltözök be.
 A számhoz emelem a szívószálat, hosszan beleszívok, remélve,
hogy nem maszatolom el a rúzsomat. Amikor megérzem, hogy Ryat
belép a terembe, csendesen elmosolyodok.
Egy kéz meglehetősen nagy erővel csap a fenekemre.
– Azt akarod, hogy megbasszam ezt a kis segget, hogy eszedbe
juttassam, ki birtokolja? – morogja a fülembe.
Az ötlettől még erősebben szívom a szívószálat. Megfordulok,
hogy szembenézzek vele.
 ÖTVENHARMADIK FEJEZET
RYAT

Bassza meg!
A sminkje hangsúlyosabb, mint szokott lenni. Fekete
szemhéjpúder, sűrű, hosszú, fekete műszempilla. Olyan, mintha felül
pókháló ülne a szeme körül, és fekete tussal van kihúzva a
szemhéja. Ez nagyon jól kiemeli kék szemét. Ajka sötétvörös
színben játszik.
Pillantásom a nyakára esik: ott is ki van festve, olyan, mintha
elvágták volna a torkát. A sebből művér folyik, rácsorog a mellére,
amit kiemel a mély dekoltázsú ruha. Mellkasa közepén egy
felfordított kereszt van – akárcsak a székesegyház bejárata fölött.
Odanyúlok, végigfuttatom rajta az ujjperceimet, és becsúsztatom
kezemet a ruhájába, hogy érezzem, amit már így is tudok – nem
visel melltartót.
Felvont szemöldökkel szólalok meg.
– Te komolyan ki akarod húzni nálam a gyufát, mi?
– Talán – veszi vissza a szájába a szívószálat, és erősen
megszívja.
– Bizonyos dolgok hiányoznak.
Blake abbahagyja az ivást, és töprengve pillant rám.
– Például?
Odahajolok hozzá, és ajkamat a fülére tapasztom.
– Az a nyitott szájpecek, meg hogy a tested ússzon a saját
nyáladban meg az én ondómban. – Ahogy elhúzódom tőle,
lepillantok rá, ő pedig nagyot nyel.
 Bassza meg, kurva jól néz ki! Le fogom tépni róla azt
a ruhát, kikötözöm, teljesen meztelen lesz, és kipeckelem a száját is
a bunkerben – ez tökéletesen hangzik. Szívesebben tölteném vele
az estémet, mint itt.
Pillantása fekete farmeromra esik, tökéletesen kivehető kemény
farkam körvonala.
– Igen – mondom, ahogy felpillant rám. – A farkam olyan kemény,
amilyen nedves a te puncid. – Ebben biztos vagyok.
– Ryat – csap a mellkasomra, és felnevet; azt hiszi, tréfálok.
Megragadom a kezét, magamhoz rántom, testünk összeér.
Felemelem a kezemet, arcát a kezembe fogom, hüvelykujjammal
végigsimítom festett ajkát.
– Tudom én, mit művelsz.
– És? – suttogja, majd szétnyitja ajkát. Nyelve kicsusszan, és
hüvelykujjamat beszívja a szájába.
– Bevált – mordulok fel.
Elhúzódok, kihúzom az ujjamat, és Blake felmosolyog rám.
– Majd később bebizonyíthatod. – Ezzel megfordul, hátat fordít, és
Sarah-val kezd el beszélgetni.

BLAKELY

Áthaladok a hátsó udvaron, cipősarkam belesüllyed a puha talajba.

Idekint hideg van, de muszáj egy kicsit összeszednem magam. Bent
már túl nagy a hőség és a tömeg. Több mint egy órája vagyunk itt, a
zene túl hangos. Ryat Gunnerrel és Prickett-tel beszélget, így egy
pillanatra kiszöktem.
 Balra pillantok, látom, hogy ott áll a szekér és a tréler, amivel az
embereket a kísérteties kocsikázásra viszik. Egészen elöl
helyezkedik el a kísértetház a tükörútvesztővel. Azt tervezem hogy
ma este Ryat mindegyiket megmutatja nekem.
Számhoz emelem a legfrissebb italomat, amit Ryat készített,
belekortyolok, és megtorpanok, amikor jobbról nevetést hallok.
– Tyson! – sikkantja egy lány nevetve.
Pislogva bámulom, ahogy Tyson felemeli a lányt, és a vállára veti.
A fák vonala felé halad vele, én pedig önkéntelenül is követem őket.
Amikor megállnak, én is azt teszem, ügyelek arra, hogy elég távol
maradjak, ne lássanak meg
a fákkal sűrűn benőtt területen.
Tyson leteszi a lányt, aki hátraveti szőke haját, és felnéz rá. Tyson
kiissza italát, majd az üres poharat a földre hajítja.
– Térdelj le! – parancsolja Tyson. – A lábadat húzd magad alá!
Ajkamat biggyesztve nagyot kortyolok az italomból,
és egy fatörzsnek dőlve kényelmesebben elhelyezkedek.
A lány azt teszi, amit mondanak neki: előbb lerúgja a magas
sarkúját, majd letérdel a miniruhájában, és a sarkára ül. A feje
tetején cicafüles hajpántot visel – orra hegye rózsaszín, arcára
cicabajuszt festett, fekete szemhéjfesték és vastag szemhéjtus
egészíti ki a cicajelmezt.
Tyson lenyúl, kicsatolja az övét, én pedig még egyet kortyolok az
italomból; igazi, perverz kukkolónak érzem magam. Tyson letérdel a
lány elé, átcsúsztatja az övet a lábszára alatt a földön, majd a
combja felső részén szorosan becsatolja és meghúzza, amitől a lány
felnyög.
Innen látom, hogy mennyire kifeszül a bőre. Tyson lenyomja a lány
vállát, nekinyomja a vékony fatörzsnek, ami előtt térdel. Majd
felemelkedik és elővesz egy bilincset a hátsó zsebéből.
Ismét nagyot kortyolok, már nem is zavar a torkomat égető érzés.
Nem emlékszem, hány pohárral ittam meg azóta, hogy
megérkeztünk.
– Bal kar – követeli Tyson, és a lány kérdés nélkül emeli fel. Tyson
ráhelyezi a bilincset és úgy meghúzza, hogy a lány felkiált. Mellkasa
gyorsan emelkedik és süllyed. Tyson felemeli a lány karját, és a
vékony fa törzse mögé húzza. – Másik kar – csettint Tyson, és a lány
a jobb karját is felemeli. Tyson azt is megbilincseli a lány feje fölött,
majd a fa mögött is. Ebben a testhelyzetben a lány teste ívben
megfeszül, mellkasa kiemelkedik, és még itt is hallom hangos
zihálását.
Tyson odalép a lány elé, letérdel, kezét végighúzza az arcán. A
lány közelebb hajol, ajka szétnyílik, nyelvét kinyújtja, majd Tyson két
ujját a lány szájába nyomja, aki öklendezni kezd, hangosan liheg,
aztán Tyson kihúzza, és felpofozza a lányt, aki felnyög.
Puncim lüktetni kezd, és még egyet kortyolok. Vissza kéne
mennem…
– Nyisd ki! – parancsolja meg Tyson, és a lány ismét kinyitja a
száját. – Ügyes kislány! – dicséri meg Tyson, és én nagyot nyelek,
combom megfeszül. Tyson két ujját ismét a lány szájába nyomja, aki
lassan végigfuttatja rajta a nyelvét, majd kidugja.
Ismét nagyot kortyolok az italomból, de a szívószál szörcsögő
hangot ad ki – megmerevedek, remélve, hogy nem hallották meg. A
lány öklendezik, Tyson ujjazza a száját, szerintem nem hallottak
semmit.
– Tartsd nyitva a szádat! – parancsolja Tyson, kihúzza az ujjait, és
feláll. Lehúzza a sliccét.
Nem! Megfordulok, hogy berohanjak, de nekiütközök egy falnak,
amitől felkiáltok.
– Csitt! – markol bele egy kéz a hajamba és gyengéden felemeli a
fejemet. Smaragdzöld szempár bámul vissza rám.
Ryat az. Bassza meg!
– Én…
– Csitt! – suttogja, majd átnéz a fejem fölött, és tudom, hogy
tisztában van azzal, hogy eddig mit néztem. – Nézni akarod őket? –
tudakolja, és pillantása találkozik az enyémmel.
A fejemet ingatom, de nem tudom kimondani. Bénult ajkam
képtelen a hazugságra.
Ryat elhúzódik tőlem, megfordít, kezét a vállamra helyezi. Látom,
hogy a lány még mindig ott térdel megbilincselve, Tyson előtte áll,
fekete bakancsát a lány megkötözött lába két oldalán helyezte el.
Egyik kezével a lány haját markolja, másikkal a farkát fogja, amit a
lány nyitott szájába nyom.
– Ryat… – suttogom.
– Semmi baj – nyugtat meg Ryat mély hangon, majd érzem, hogy
ajka a fülemre simul. – Nem érdekel, ha nézed őket. Az érdekel, ha
valaki más nézi végig, ahogy megbaszlak.
Nagyot nyelek, érzem, hogy hátul lassan felhúzza a ruhámat. A
lábam közé nyúl, és félrehúzza a bugyimat.
– Nézd végig, ahogy szopatja, Blake, én pedig eljátszadozok a
punciddal!
 ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Azon gondolkoztam, hová a francba tűnt a feleségem. Hamarosan

megtaláltam odakint. Láttam, hogy követi Tysont és Nickit az erdőbe.
Ami a szexet illeti, Blake mindig is kíváncsi volt. Nagyon nyitott,
bármit hajlandó kipróbálni. És bár sosem osztoznék rajta, és azt sem
hagynám, hogy valaki végignézze, ahogy megbaszom, ő szeret
másokat nézni. Akkor vettem észre, amikor először megleptük
Tysont és a pincérnőjét a Blackoutban. Blake szinte szégyellte, hogy
felizgult tőle.
Elég sötét van odakint, és olyan helyen állunk, ahol senki nem lát
minket. Mármint Tyson meglátna, ha felnézne, de most túl elfoglalt.
Amúgy meg szereti a közönséget.
– Nedves vagy – mondom, és Blake felnyög, teste remegni kezd.
Amennyire ebben a helyzetben tudom, széthúzom a punciját és
egyik ujjam besiklik az édes nyílásba, amitől Blake élesen beszívja a
levegőt.
– Ryat… én…
Szabad kezem a torka köré szorul, elhallgattatom. Előttem nem
kell magyarázkodnia.
– Csak nézd őket! – parancsolom, és érzem a tenyerem alatt,
ahogy nagyot nyel. Még nem fosztom meg a levegőtől.
Tyson kihúzza piercinges farkát Nicki szájából, nedvességben
úszik, a lány mellkasára nyál folyik, ahogy továbbra is tátott szájjal
térdel, és amennyire tud, felnéz rá. Háta és feje a fának feszül, mivel
a csuklója a fa törzse mögött van összekötözve.
 Ki-be jár az ujjam Blake puncijában, majd még egyet benyomok,
amitől lihegni kezd. Mögöttünk a házból kiáradó fény épp elég
ahhoz, hogy lássuk őket a fák között.
Tyson letérdel, ismét Nicki szájába nyomja az ujját, fura szögben
tartva a fejét, és Blake puncija összeszorul az ujjam körül.
Nicki öklendezik, mellkasa zihál. Tyson kihúzza az ujját, és ismét
felpofozza.
– Kérlek! – könyörög Nicki, ahogy küzd a bilinccsel.
– Mit kérsz? – tudakolja Tyson, majd nyálas kezét a lány
összekötözött lába közé nyomja. – El akarsz élvezni?
– Igen! – bólogat Nicki szaporán. – Istenem, igen! – kiált fel,
amikor Tyson megtalálja, amit keresett.
Blake felnyög, csípője előre-hátra ring a kezemen.
Tyson szabad kezét Nicki torka köré fonja, és a fának dönti a fejét.
– Mit tennél meg érte? – tudakolja Tyson. Alkarján megfeszülnek
az izmok, ahogy ujjazza a lányt.
– Bá-bármit… – nyalja meg nedves ajkát Nicki.
Harmadik ujjamat is becsúsztatom, és mielőtt Blake bármilyen
hangot kiadhatna, kezem a torkáról a szájára csúszik, hogy
elhallgattassam.
– Csitt! – suttogom a fülébe. – Nem akarjuk megzavarni őket –
mondom.
Blake a fejét ingatja, és az orrán keresztül beszívja a levegőt.
Tyson kihúzza a kezét Nicki lába közül, aki csalódottan görnyed
össze.
– Amikor én elélvezek, akkor élvezel el te is! – jelenti ki.
Nicki kinyitja a száját, megérti, mit akar. Tyson megragadja a lány
orcáját, odahajol, és beleköp a szájába.
 – Csak akkor nyeld le, amikor szólok, megértetted?
– parancsolja.
Nicki nem tud válaszolni, mert akkor be kéne csuknia a száját, így
amennyire tud, bólint, miközben Tyson a lány könnyekben fürdő
arcát markolja.
– Azt akarom, hogy a farkam tocsogjon a nyáladban!
– teszi hozzá.
Nicki pislog, arcán újabb könnycseppek folynak végig, és Tyson
elengedi, hogy felálljon. Megragadja a haját a feje tetején, farkát újra
a nyitott szájába nyomja, semmiféle kíméletet nem mutat felé.
Blake egyre hangosabban zihál, teste előre-hátra ring, miközben
ugyanolyan keményen ujjazom, ahogy Tyson keféli Nicki száját.
Blake bugyijában tiszta lucsok lesz a kezem, puncija megfeszül,
teste megmerevedik. Izmai összerándulnak, másodpercek múlva
érzem, ahogy elélvez. Elveszem a kezemet a szájáról, kihúzom a
másik kezemet, majd a szájához emelem.
– Nyald le! – vetem oda durván.
A farkam olyan kibaszottul kemény; nagyon jó lett volna, ha arra
élvez rá, mert akkor lenyalatnám vele.
Tyson hangosan felmordul, és beleélvez Nicki szájába.
– Nyeld le! – parancsolja, és ekkor érzem, hogy Blake lába
felmondja a szolgálatot.
A térde alá nyúlok, felemelem, és visszaviszem a házba. Azt
hiszem, elég volt ebből a Halloween-buliból. Ideje hazavinni a
feleségemet, hogy elélvezhessek.

BLAKELY
Ryat és én a kunyhó nappalijában, a padlón fekszünk.
A kandallóban ég a tűz, felmelegíti a szobát. Annak ellenére, hogy
izzadt vagyok, takaró borul rám. Még a hálószobába sem értünk be.
Amint beléptünk a házba, ráugrottam. Már ennyi várakozás is
kínszenvedés volt. Ha én döntök, akkor a Lordok házának a
parkolójában, Ryat kocsijában szexeltünk volna.
Ryat a hátán fekszik, egyik keze a feje mögött, a másikkal
szórakozottan simogatja a hajamat, fejem meztelen mellkasán
nyugszik. Ujjammal végigsimítok a Lordok címerén.
– Ezt mikor csinálták? – tudakolom.
– Pár héttel az órák kezdete előtt – válaszolja.
– Idén?
– Igen.
Felülök, keze lehullik a hajamról meztelen hátamra. Lepillantok rá,
és megkérdezem:
– Fájt?
Ryat halkan felnevet.
– Hát, nem volt kellemes.
– Nekem is kell csináltatnom?
Ryat felül, arcomat a tenyerébe fogja. Zöld szeme kutatón pillant
rám.
– Ezt miből gondolod?
Vállat vonok.
– Ha a Lordoknál van valamiféle billogozás, akkor gondoltam,
hogy a Ladyknél is van.
– Nincs…
– És ha én szeretnék egyet? – tudakolom halkan.
Csend borul ránk, végül elkapom a pillantásomat. Pillantásom
ismét a címerre esik.
– Blake… – túr bele a hajamba Ryat, és kényszerít hogy ismét
ránézzek. – Miért szeretnéd?
Megnyalom az ajkamat, és őszintén válaszolok. Az alkohol
megkönnyíti a dolgomat.
– Szeretném valahogy kimutatni az odaadásomat. Bebizonyítani,
hogy bármit megadok neked.
– Már bebizonyítottad – vonja össze Ryat a szemöldökét, szabad
kezével a bal kezem után nyúl, felemeli és megcsókolja a
jegygyűrűmet.
– Szerinted – sóhajtok fel.
– Nekem ennyi elég – jelenti ki Ryat.
Elhúzódok tőle, felállok, szorosabbra vonom magam körül a
takarót, hogy átmenjek a nappaliból a hálónkba, de Ryat felugrik, és
karon ragad.
– Hé! – mondja halkan. – Előttem nem kell semmit bizonyítanod.
Megértetted?
– Te is bizonyítottad – emlékeztetem.
– Az akkor volt – enged el Ryat, és végigszánt a haján. – Most
pedig most van.
– És? – pillantok ismét a címerre. Egy kör, rajta három vonal.
Tudom, hogy a hatalmat jelképezi. Azonban egy Ladynek nem sok
hatalma van.
– Én pedig tudom, hogy mit érzel irántam.
Belenézek a szemébe. Ostobának érzem magam, hogy egyáltalán
eszembe jutott. Persze, egy Lady nem kaphatja meg ugyanazt a
címert, amit egy Lord. Mi alattuk helyezkedünk el, ugye? A legtöbb
Lord előre elrendezett házasságot köt. Mi, nők eldobhatók vagyunk.
 – Butaság az egész – mondom, és butának is érzem magam. –
Csak azt hittem… szerettem volna bebizonyítani, hogy mennyire
szeretlek, úgy, ahogy vagy. Még azt a részedet is, ami elvesz tőlem.
– Ryat hallgatásától idegesen megnyalom az ajkamat, és
hozzáteszem: – Egyszer azt mondtad, hogy te választottad ezt az
életet. Meg akarom mutatni, hogy én is ezt választom.
Ott akarom hagyni, de hátulról átkarol, hátam a mellkasának
szorul. Lesimítja a hajamat a vállamról, gyengéden megcsókolja a
nyakamat a fülem mögött.
– Feküdj a földre! – hallom a parancsot.
Szívem hevesebben kezd verni, egyre gyorsabban lélegzek.
Tétovázás nélkül elhúzódok tőle, és azt teszem, amit mond.
Ryat odalép a kandallóhoz, felkapja a kampóról a csipeszt, és
lehúzza jobb kezéről a Lord-gyűrűt. Szívem vadul ver, ahogy
figyelem, hogy a csipesz végére helyezi a gyűrűt, és a tűz fölé tartja,
hogy felhevítse.
 ÖTVENÖTÖDIK FEJEZET
RYAT

Megpróbáltam lebeszélni magamat róla. Büszkévé tesz, hogy azt

akarja, hogy a Lordok címere díszelegjen a mellkasán. Ez újabb
módja annak, hogy a magaménak mondhassam. Megmutathassam,
hogy az enyém. Ez a jel nem fog idővel kifakulni, nem lehet lemosni
vízzel és szappannal, ahogy az alkoholos filcet, amit a Blackout
alagsorában használtam.
Blake ott fekszik a tűz mellett, a takaró a mellkasára simul, az
anyagot markolja. Bármennyire is szeretné, mégis ideges. Ami
érthető.
– Vedd le a takarót!
Szétnyitja, megmutatja meztelen testét, én pedig nehezen állom
meg, hogy ne morduljak föl meztelen feleségem láttán. Még mindig
a Halloween-sminket viseli, nyakán a művérrel és a fejjel lefelé
fordított kereszttel a melle között.
Kihúzom a gyűrűt a tűzből, odalépek hozzá és letérdelek, Majd
felemelem a földre hajított tangáját.
– Vedd a szádba. Harapj rá az anyagra! – parancsolom.
Blake kiveszi a kezemből, és azt teszi, amit mondok. Bal kezemet
a mellkasára helyezem, és lenyomom.
– Kulcsold össze a tarkódon az ujjaidat, és vegyél mély levegőt!
Megtámasztja a fejét a kezén, és lepillantok a testére, figyelem,
ahogy a mellkasa megemelkedik – nem figyelmeztetem, hanem
gyűrűmet a bőrére nyomom, a bal melle alatt, a bordái közé. Ívbe
feszül a háta, és a bugyival a szájban hangosan felkiált. Teste
remegni kezd, míg néhány másodpercig ott tartom, majd elhúzom.
Félredobom a tangát és a gyűrűt, elhúzom a kezemet, amivel
leszorítottam. Felkapom, a karomba emelem, és elveszem tőle a
bugyiját. Szemét szorosan lehunyja, könnyek folynak végig az arcán.
– Nagyon ügyes voltál, Blake! – dicsérem meg.
Hosszú, sötét szempillái megrezzennek, könnyes kék szemének
pillantása találkozik az enyémmel.
Ajkamat az ajkára nyomom, érzem a sós könnyeket. Szétnyitja a
száját, így elmélyítem a csókot. Kényelmesebben elhelyezkedem a
földön, a lába közé fekszem, széttolom, így alattam hever.
– Olyan kibaszottul ügyes voltál! – dicsérem, és Blake felnyög, a
hajamba túr, körme a fejbőrömet karistolja, amitől felnyögök.
Szabad kezem a testünk közé nyúl, becsúsztatom a farkamat,
amitől felszisszen. Ajkam rátalál az övére, és nem engedem. Fogva
tartom, amíg csípőm ki-be mozog – birtokomba veszem.
Azt akarom, hogy tudja, hogy nem a semmiért adta magát nekem.
Elveszek tőle, de közben megadom neki mindazt, amim van.
Amennyire birtoklom, annyira szükségem is van rá.
– Szeretlek – húzom el ajkamat a fülétől annyira, hogy
megszólaljak, majd ismét lecsapok rá, úgy, hogy eláll a lélegzete.

BLAKELY

Hat hete volt Halloween éjszakája. Ami meglehetősen kalandosra

sikeredett. Végignéztem, ahogy Tyson egy csajt szopat az erdőben.
A férjem megbillogozott, mintha valami haszonállat lennék, ami az
övé. De nem bánom. Szerettem volna, hogy tudja, milyen mély az
iránta érzett szerelmem.
A dolgok azóta jól mennek. Olyan életet alakítottunk ki, ami már
majdnem normálisnak tűnik. Moziba járunk, vacsorázni megyünk.
Mintha igazi házaspár lennék, akik nem egy titkos társaság tagjai. Ez
persze őrültség, hiszen tényleg férj és feleség vagyunk. Néha
emlékeztetnem kell magamat arra, hogy Ryat a férjem, mert ez túl
szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryat kinyitja a kunyhó bejárati ajtaját. Belépek az előszobába, de
megtorpanok, amikor megpillantom Mattet a nappali barna
bőrkanapéján. Hátradől, nyugodtnak látszik, karját kétoldalt a
párnákon nyugtatja.
– Holnap este Ty-jal vacsorázunk – emlékeztet Ryat, ahogy belép
mögöttem. – Szólj, hogy ne hagyjam itthon azt az üveg whiskyt, amit
szeret!
Ha nem lennék olyan rémült, elpirulnék attól, hogy egy olyan
pasival van programunk, akit végignéztem szex közben. Ehelyett
nagyot nyelek.
– Ryat? – nyögöm ki nagy nehezen, pedig elszorul a torkom, és
átpillantok a vállam fölött rá, ahogy bezárja
a bejárati ajtót.
– Buli van! – szólal meg vidáman Matt.
Ryat felpillant, és megáll mellettem. Mattet figyeli.
– Mi a faszt keresel te itt? – tudakolja.
Hogy a fenébe kerülte ki a kamerákat?
Matt előrehajol, és a térdére könyököl.
– Eljöttem azért, ami az enyém – pillant rám.
A fejemet ingatom, képtelen vagyok tovább tartani a táskámat, ami
a földre esik. – Nem – mondom elcsukló hangon.
 Ryat a mellkasomra teszi a karját, hogy maga mögé toljon, de
Matt talpra ugrik, egy fegyvert húz ki a nadrágja derekából, és rám
fogja.
– Ne mozdulj, vagy lelövöm! – figyelmeztet.
– Matt! – mordul fel Ryat, és maga elé emeli a kezét.
– Engedd el! Ez az egész a kettőnk dolga. Te rám vagy dühös.
Neked én kellek.
– Ne… kérlek…
– Igaza van, Blakely. Én téged akartalak. Mégis hozzá mentél
feleségül! – kiált fel Matt, és a fegyver megremeg a kezében. – És
bármennyire undorom is ettől… – Testem remeg, de meg sem tudok
moccanni. Pedig az agyam azt üvölti, hogy tegyem meg. Mégsem
tudom itthagyni Ryatet. – Ha az enyém nem lehetsz, akkor senki
másé se legyél!
Olyan ütés ér, mintha egy kamion gázolna el. A hatalmas erőtől
nekiesek a bejárati ajtónak. Testem úgy remeg, mintha földrengés
lenne, és hangos robaj hallatszik a háttérben. Nem kapok levegőt.
Egész testemet hatalmas erő nyomja össze. Ahogy felemelem a
karomat, valami lágy anyagot érzek. Kinyitom a szememet, fehérség
van előttem. Ahogy felpillantok, egy zöld szempárral találkozom.
– Ryat… mi az?
Rádöbbenek, hogy Ryat az, aki az ajtónak nyom. Teljes testével
hozzászorít. Valami nedveset érzek a mellkasomon.
– Mi az? – pillantok le, és látom, hogy a pólóm tiszta vér.
– Jól vagy – biztosít róla Ryat, és szaggatottan beszívja a levegőt.
– Jól vagy – ismétli, mintha mindkettőnket próbálna meggyőzni.
Hófehér pólójára pillantok, és meglátom rajta a vért.
– Ó, istenem! – kapkodok levegő után. – Ryat! – Eltalálták.
 – Blake… – nyúl az arcom után, keze hideg és nyirkos. –
Sajnálom…
Könnyek égetik a szememet, ahogy próbálok normálisan
lélegezni.
– Ne… ne csináld ezt…
– Szeretlek, Blake… – suttogja.
– Ne. Ne. Ne. Ne! – kiáltom és megragadom vértől átázott felsőjét.
– Miért? – Miért csinálja ezt velünk? Velem?
– Azt hiszed, ölnék érted, de nem halnék meg érted? – ingatja a
fejét gyengéden. – Kis buta. – Hangja egyre halkabb. A fülemben
dobogó vértől alig hallom.
– Ryat… – zokogom.
– Jobbat érdemeltél – suttogja.
Könnyek folynak végig arcomon, megnyalom nedves ajkamat.
– Sajnálom, hogy nem voltam jobb.
– Ryat? – zokogom. – Kérlek! Ne hagyj itt! – Vér kezd folyni az
orrából. – Kérlek… – Szinte rimánkodok, hogy abbamaradjon a
vérzés, hangom elcsuklik.
Ryat elmosolyodik, én pedig nézem, ahogy a vér lassan kifut
jóképű arcából. Elsápad, és homlokát az enyémnek dönti. Én
átkarolom, megpróbálom megtartani, de a térde felmondja a
szolgálatot, vele együtt a földre zuhanok. Fölé hajolok, látom, hogy a
vér kezd tócsába gyűlni körülöttünk a járólapon. Felemeli a kezét az
arcomhoz.
– Miért tetted? – tudakolom, és megmarkolom a pólóját.
– Mert… szeretlek – mondja köhögés kíséretében, majd a keze
oldalt a teste mellé hullik.
– Ryat! – kiáltok fel. Ököllel verem a mellkasát. – Ry-at? Hangom
elcsuklik, ahogy testemet rázza a zokogás.
– Állj fel! – ragadja meg Matt a hajamat, fel akar húzni a férjem
mellől.
– Nem! Ne hagyom itt! – sikítom, és küzdök a szorítása ellen.
– Emeld fel a seggedet a földről! – követeli Matt, majd lehajol, és
egyik karját a nyakam köré kulcsolja. Hátraránt, és én önkéntelenül
is elengedem Ryat pólóját.
Matt felemel, fojtogat, én pedig rúgkapálok. Némán sikoltozok,
miközben Ryat holtteste ott hever a padlón. Szeme lehunyva, feje
félrecsuklik, felém fordul.
Matt a fülemhez hajol.
– Önként adott át nekem, Blakely. Kurvára értelmetlen volt az
életét adnia érted. Legalábbis neki. Nekem a mindenséget jelenti.
Majd kirángat a házból.
Ujjaim az alkarjába vájnak, abba, amelyikkel fojtogat. Lábammal a
port és a gallyakat rúgom, így porfelhő keletkezik mögöttünk. Matt
beszáll egy kocsiba, engem is magával vonszol. Valaki becsukja az
ajtót, míg Matt elengedi a nyakamat. Levegő után kapkodok, ahogy
az anyósülésre dob, majd térdét a mellkasomba nyomja, és
előretolja.
Próbálok sikoltani, de nem megy. Matt kihúz egy fecskendőt a
zsebéből, és a fogával leszedi a kupakot. Némán zokogok, ahogy
megragadja az arcomat, és oldalt fordítja. Majd megérzem a szúrást
a nyakamon. Testem azonnal elzsibbad, karom és lábam hirtelen
ólomsúlyú lesz. Matt kihúzza a térdét a mellkasomból, zihálva mély
levegőt veszek. Keze az arcomon elmozdul, így amikor felnézek, őt
látom. Lemosolyog rám.
– Mindig én nyerek, Blakely. És mindig is úgy volt, hogy az enyém
leszel – enged el, majd ujjpercét végighúzza az arcomon.
– Kiütötted már? – hallok egy hangot a távolból.
Pislogok, minden erőmre szükségem van, hogy nyitva tartsam a
szememet.
– Majdnem – válaszol Matt.
– Jó sokáig tartott! – csattan fel a hang.
Próbálom megdolgoztatni ködös agyamat. Olyan ismerős ez a
hang.
– Elintéztem, és kész – csattan fel Matt.
Mikor ismét lecsukom a szemem, nem nyitom fel.

***
Ahogy magamhoz térek, az oldalamra gördülök. A fejemhez és a
gyomromhoz kapok, hirtelen rosszullét kerülget. Hányingerem van.
Kinyitom ólomsúlyú szemhéjamat, látom, hogy egy ágyon
fekszem, egy ismeretlen szobában. Elég nagy, a berendezés lila és
fehér. Felkelek, átmegyek az innen nyíló szobába. Szerencsére egy
fürdőszoba. Lerogyok a vécé mellé, átölelem miközben hányok;
hallom, hogy nyílik a hálószobaajtó.
A fenekemre ülök, és letörlöm a számról a hányadékot.
– Nicsak, nicsak, a kis kurva felébredt!
Megint rosszullét tör rám. Amikor úgy érzem, vége, ismét leülök,
hátamat a jacuzzinak döntöm, és ahogy felnézek, látom, hogy Matt
áll a fürdőszobában. A mellette álló nő az anyám.
– Te… – nyögöm ki nagy nehezen. – Te segítettél neki
véghezvinni? – Tudtam, hogy ismerős az a hang. A kibaszott anyám
az?
– Túl sokat adtál neki! – csattan fel anyám, nem törődve a
kérdésemmel.
– Kevesebbet a javasolt adagnál – vitázik Matt. – Ennie kell
valamit. – Kimegy a fürdőszobából, majd másodpercek múlva
visszatér egy tálcával, ami valószínűleg már korábban is a
hálószobában volt. Egy tányéron egy szelet pirítós, lágytojással. Az
egész állottnak néz ki.
Mióta vagyok itt?
És Ryat? Ó, istenem, Ryat! Az emlék úgy ér, mintha arcul ütöttek
volna. Megölték. Talán nem anyám húzta meg a ravaszt, de ott volt,
ő segített Mattnek. Könnyek égetik
a szememet, torkom elszorul.
Matt a tányért a pultra teszi, és felém hajítja a pirítóst.
A földre esik, pont elém.
– Edd meg! – veti oda.
Lassan felnézek rá, könnyes szemmel, és azt kívánom, bárcsak
felgyújthatnám.
– Baszd meg! – morgom fogcsikorgatva.
Matt elvigyorodik.
– Ó, majd arra is rátérünk. De előbb egyél.
– Nem – mondom. Ryat halott. Anyám segített Mattnek megölni őt,
és segített engem elrabolni. Miért tennék meg bármit is, amit Matt
mond nekem?
Matt felhorkan.
Anyám felsóhajt.
– Enned kell…
– Baszd meg! – sikítom a szavába vágva. A torkom ég,
a fülem cseng.
– Na jó, elég! – indul felém Matt, és felemeli a pirítóst a földről. Fél
kézzel megragadja a hajamat, hátrarántja a fejemet, és lenyomja a
pirítóst a torkomon.
Harákolni kezdek, mindenfelé ételdarabok röpködnek.
– Ezt ne csináld! – sziszegi oda anyám, és elhúz Matt közeléből.
Épp időben szaladok vissza a vécéhez, hogy ismét hányjak.
– Orvos kell neki – hallom Matt morgását.
– Én tudom, mi baja – jelenti ki anyám.
– Én is, két napig ki volt ütve. Ennie kell.
– Nem – ellenkezik anyám.
Leülök a földre, és letörlöm a nyálat az államról.
– Terhes.
Még nem is hivatalos. Várni akartam még néhány napot, hogy
megcsináljak egy tesztet, mert történt már olyan, hogy pár napot
késett. Még akkor is, amikor szedtem a fogamzásgátlót, és nem
akartam nagy reményeket fűzni a dologhoz. Lebámulok a földre.
– A rohadék! – sziszegi Matt. – Te ostoba szuka, hagytad, hogy
felcsináljon! – üvölti felém. – Az Isten verje meg azt a kibaszott
szemétládát! – rúg bele a szekrénybe.
Könnyes szemmel pillantok fel rá, olyan heves hullámokban tör
rám a hányás, hogy elerednek a könnyeim.
– Ryat a férjem – kiáltok vissza Mattnek. Majd mosoly ül ki
ajkamra, ahogy hozzáteszem:
– És azt csinál velem, amit akar.
Matt dühében elvörösödik.
– De hiszen halott, Blakely! Ahogy az a gyerek is az lesz! – kezdi
el feltűrni az ingujját. Majd egyik öklével a másikba csap, és odalép
hozzám.
Anyám kezét Matt mellkasára helyezi, és megállítja.
 – Mit képzelsz, mi a fenét csinálsz?
– Megszabadulok a kölyöktől! – válaszolja szusszanva Matt.
Ellököm magamat a vécétől, hátamat a kád falának vetem,
térdemet felhúzom a mellemig. Tágra nyílt szemmel bámulok
egyikről a másikra. Lehet, hogy Ryat halott, de azt nem engedem,
hogy a kisbabánkat bántsák. Valahogy kijutok innen. Csak időt kell
nyernem.
– Nem nyúlsz hozzá! – szegi fel anyám az állát.
– Nem mondhatod komolyan! – mutat rám Matt.
– Hiszen terhes, bazdmeg! Nekem nem kell Ryat kölyke! Ne mondd,
hogy egy kibaszott Archer-kölyköt akarsz!
– De igen, akarok! – teszi karba kezét az anyám. – Kapok vele
egy második esélyt. Hogy most helyesen cselekedjek
– pillant rám, és undorral elmosolyodik.
– Nem! – ingatja a fejét Matt.
– De igen! – sziszegi anyám. – Még nem látszik, tehát fiatal a
terhesség. Huszonegy évet kibírtál nélküle. Kibírsz még hét hónapot.
Matt hangosan kifújja a levegőt.
– Ez újabb bonyodalmakat hoz magával.
– Majd én elintézem. Hozok egy séfet, aki különleges étrendet állít
össze. Szerzek orvost, vitaminokat kell szednie, kell ultrahang is.
Minden rendben lesz…
– Elment az eszed, ha azt hiszed, hogy átadom neked a
gyerekemet! – mondom fogcsikorgatva. Ezért lépett oda Ryat elém?
Mert tudta, hogy babát várunk? Talán olyan jeleket látott rajtam,
amiket én nem vettem észre, ő viszont igen. – Főleg mivel nem is te
vagy a biológiai anyám!
Arra számítottam, hogy ez feldühíti, de csak lemosolyog rám, Matt
pedig felhorkan.
– Az ég áldjon, szívem! – mondja anyám leereszkedőn. – Én
magam vágom ki belőled azt a gyereket, aztán ami megmaradt
belőled, átadom Mattnek.
Szavai hallatán elszorul a gyomrom. Könnyes tekintettel
körbenézek a fürdőszobában, azt latolgatom, van-e itt olyan tárgy,
amit használhatok ellenük. Körül kell néznem a hálószobában is.
Biztos, hogy van valami, amit nem vettek észre, és aminek
segítségével megszökhetek.
– Jól van – emeli Matt égnek a tekintetét. – Tartsa meg a gyereket,
de miután megszületett, Blakely meg én eltűnünk!
Anyám bólint.
– Rendben.
Mindketten megfordulnak, és kimennek a fürdőszobából. Hallom,
hogy csapódik a hálószobaajtó, majd több zárat is bezárnak, így
rádöbbenek, hogy bárhol is vagyok, ennek a két szobának vagyok a
foglya.
Sírni kezdek, eszembe jut Ryat. Hogy tehette ezt velem?
Szándékosan meghalt, itt hagyott! Ezért tette, amit tett? Mert tudta,
hogy terhes vagyok? Mit képzel, hogyan tudnék élni nélküle? Ismét
érzem, hogy keserű epe tör fel a számban, és visszarohanok a
vécéhez.
 ÖTVENHATODIK FEJEZET
RYAT

Pitty… pitty… pitty…

Felnyögök, a fejemhez kapok, rányomok, próbálom megszüntetni
a szemem mögött dübörgő fejfájást.
Pitty… pitty… pitty…
– Valaki lekapcsolná végre ezt a szart? – tudakolom rekedtesen,
és úgy érzem, mintha fűrészport nyeltem volna.
– Ryat? – tudakolja egy rémült hang.
– Igen. – Ahogy kinyitom a szemem, egy ködös alakot látok
magam előtt. – Blake? – nyúlok felé, de a kezem csak a levegőt
érinti, semmi mást.
Pitty… pitty… pitty…
– Kapcsolják már le! – csattanok fel, és összerezzenek
a saját hangomtól, mert visszhangzik a fejemben.
– Nem lehet. Ez az egyetlen dolog, ami azt jelzi, hogy élsz –
ismerem fel Gunner hangját.
– Beszélek, nem? – mordulok fel.
– Egy hete nem mondtál semmit – jelenti ki Gunner.
Tenyeremet a szememhez nyomom, és ismét megdörzsölöm.
Most kicsit könnyebb összpontosítani. Látom, hogy Gunner egy
pamlagon ül, Prickett egy ablak mellett áll, Sarah pedig az ágy
lábánál kuporog.
– Hol van Blake? – tudakolom, ahogy körülnézek.
A szobában csend lesz.
Pitty… pitty… pitty…
 Mivel nem látom sehol Blake-et, a gép jelzése felgyorsul.
– Hol a faszomban van Blake?
Sarah elkapja a pillantását, hallom, ahogy szipog. Fel akar állni,
de megragadom az alkarját, és visszahúzom a kórházi ágyra.
– Hol a faszomban van? – kiáltok fel.
– Blake… elment.
– Sarah! – csattan fel Gunner.
Sarah eltakarja az arcát, és zokogni kezd.
– Hogy a francba érted, hogy elment? Hová ment?
– Matt… – zokogja Sarah. – Matt elrabolta.
Pitty. Pitty. Pitty.
Elengedem Sarah-t, aki zokogva rohan ki a szobából. Felülök,
nem törődök azzal, hogy zúgni kezd a fejem, és minden
elhomályosul. Elkezdem lerángatni magamról a zsinórokat és
elektródákat.
– Ryat! – figyelmeztet Gunner. – Nem mehetsz el! Négyszer lőttek
rád…
– Jól vagyok!
– Nem, nem vagy jól! – érvel Prickett. – Pihenned kell.
A testednek fel kell épülnie.
– Blake-re van szükségem! – kiáltok fel. – Hol van?
Gunner felsóhajt, Prickett végigszánt a haján.
– Hol van? – Mellkasomat vasmarokkal szorítja össze
a pánik. Ez nem lehet! Komolyan egy hete vagyok itt?
– Nem tudjuk – válaszolja Prickett halkan. – Amikor megérkeztünk
a kunyhóhoz, egy autó épp akkor indult el… beléptünk, és ott
találtunk téged holtan az előszobában. Gunner elkezdte az
újraélesztést, Sarah hívta a mentőket, én pedig a kocsi után
indultam. De addigra már késő volt. A kocsi eltűnt. Miután átkutattuk
a házat, rájöttünk, hogy Blake biztosan a kocsiban volt. A padlón
lévő vérnyomokból úgy gondoltuk, hogy valószínűleg kirángatták a
házból.
Két lábamat a földre lendítem, megpróbálok felállni, azonban
térdem felmondja a szolgálatot. Elesek, de az ágy szélében
megkapaszkodok.
– Ryat… – rohan oda Gunner, és megragadja a karomat, hogy
segítsen felállni.
Ellököm. Vagyis megpróbálom ellökni, de nem mozdul.
– Kérem a telefonomat. Meg kell szereznem…
– Nem!
– De igen! Nem lehetek itt. – Így nem, hogy Blake tulajdonképpen
bárhol lehet. Biztosan magányos. Elveszett. Rémült. Vele kellene
lennem. Meg kellene védenem.
– A mobilom…
– Ryat! – csattan fel Gunner, ahogy Prickett kisiet a szobából.
Kirántom az infúziót a karomból, és vér spriccel az ágyra.
– Ryat, feküdj vissza az ágyba! – parancsolja Gunner.
– Nem, szükségem van a telefonomra! – Miért nem hallgatnak
meg? – A farmeromban volt…
Az ajtó kivágódik, nekicsapódik a külső falnak, Prickett lép be
néhány ápolónő társaságában. Esélyt sem adnak megmagyarázni.
Prickett könyökét a hátamba nyomja, így kénytelen vagyok az ágy
oldalára hajolni, amikor egy csípést érzek a csípőmön. Ahogy
lecsukom a szemem, kimondom a nevét.

***
– Mi a… – Ismét kábult vagyok. A fény vakító. Pislogok, félrehajtom
a fejem. Meg akarom dörzsölni a szememet, de rájövök, hogy
csuklómat a kórházi ágyhoz kötözték.
Felsóhajtok.
– Ugye, ez valami hülye vicc? – mormolom.
– Attól tartok, ez az egyetlen lehetőség, amit hagytál nekik.
Kinyitom a szemem, és apámat pillantom meg az ágy mellett.
– El kell mennem innen! – mondom, és érzem, hogy
a nyelvem a szájpadlásomra tapad.
– Meg kell gyógyulnod – érvel apám.
– Miért mondogatja mindenki ezt? Blakely…
– Megtaláljuk.
Kinyitom a szemem, és látom, hogy apósom lép be a szobába két
csésze kávéval. Vele akarok a legkevésbé találkozni, de talán ő az
egyetlen, aki ugyanolyan kétségbeesetten meg akarja találni, ahogy
én is.
– Én tudom, hol van – mordulok fel. – Ha végre valaki odaadná a
kibaszott mobilomat…
– Nálam van – húzza ki apám a hátsó zsebéből. – Miután
benyugtatóztak téged, Gunner visszarohant a kunyhóba, és kivette a
farmerodból. Azt hiszem, amikor a mentők kiérkeztek, kénytelenek
voltak levágni rólad a nadrágot. Még mindig a zsebében volt.
A mobil után nyúlnék, de a rohadt kötelékek megakadályoznak.
Fejemet a lapos párnába nyomom, összeszorítom a fogamat, hogy
ne üvöltsek fel. Nem akarom, hogy megint benyugtatózzanak.
– Nyisd meg – morgom. – Van egy alkalmazásom, ami nyomon
követi Blake-et.
Apám átpillant az ágy fölött az apósomra, aki a balomon áll.
 – Ööö… – kezdi apám. – Ryat, Blake mobilja is ott volt a
kunyhóban. Nem tudod lenyomozni.
Lehunyom a szememet, utálatos érzés, hogy el kell
magyaráznom, amit tettem, ugyanakkor örülök, hogy megtettem.

Gavin felsóhajt.
– Meg kell kérdeznem, Ryat. Ezeket a sérüléseket te okoztad?
– Nem! – csattanok fel. Durva vagyok Blake-kel szex közben, de
fizikailag soha nem ütöm meg. Matt verte a fejét a kormánykerékbe,
nem én.
Gavin felvonja egyik szemöldökét.
– Miért tagadnám le? – Nem kerülök bajba akkor sem, ha én
voltam. A Lordok kifejezetten szeretik a jog képviselői közé ültetni
tagjaikat. Sajnos az asszonyverés nem bűncselekmény. Nem
akarják, hogy ha egy Lordra szükség van egy küldetés miatt, akkor
testi sértésért vagy házastárs elleni fizikai erőszakért börtönbe
kerüljön.
– A legelső vizsgálatnál – folytatja Gavin – észrevettem az
alkoholos filccel készült feliratokat a testén. Arra gondoltam, talán
kissé elfajultak a dolgok köztetek.
Még csak dühös sem vagyok amiatt, hogy azt képzeli, hogy ezt én
követtem el, de a gondolattól, hogy meztelenül látta, ökölbe szorul a
kezem.
– Nem – ismétlem. – Nem én vertem össze a feleségemet.
– Tudod, hogy megy ez a Lordok meg a Kiválasztottjaik között –
teszi hozzá Gavin. – Húsz éve végeztem a Barringtonon, azóta
láttam itt egyet s mást. – Felteszi a röntgenfelvételeket a falra, és
felkapcsolja mögöttük a világítást, így a film kivilágosodik. Mellkastól
felfelé látom Blake csontjait. Gavin fog egy tollat, és rámutat egy
pontra Blake jobb válla és a nyaka között. – Ez itt az, amire
gondolok?
– Igen – mordulok fel, majd hozzáteszem: – Hagyd ott!
Gavin bólint.
– Azt is el akartam mondani, hogy elvégeztünk egy terhességi
tesztet. Negatív volt.
Nem számítottam arra, hogy hamar összejönne, de azért fogunk
próbálkozni.
– Ez is a vizsgálat része – teszi hozzá Gavin.
– Amikor a szökése után visszakaptam Blake-et, a nyaka és a válla
közé bekerült egy nyomkövető implantátum – pillantok fel az apjára.
– Szóval hacsak Matt nem értesült róla és vágta ki belőle, még
mindig ott van.
Senki nem tudott róla.
Phil végigszánt a haján, és bólint. Valószínűleg magában azt
latolgatja, hogy ez mennyiben volt erkölcstelen tett, ami viszont most
megmentheti Blake életét. Nem akartam, hogy még egyszer
elmeneküljön.
– Oké. Igen, oké – helyesel végre. – Nyomozzuk le, és elmegyek
érte!
– A francokat! – ülök fel, de megfeszülnek a kötelékeim. –
Magával megyek!
– Csak akkor hagyod el ezt a kórházat, amikor kiengednek! –
csattan fel apám.
– Maga nem megy nélkülem sehová! – érvelek. Magamhoz
akarom szorítani Blake-et, a karomba venni, tudni, hogy abban a
pillanatban biztonságban van. Nem akarom, hogy úgy
telefonáljanak, hogy megtalálták, és csak telefonon tudjak beszélni
vele. Vagy ami még rosszabb: mi van, ha csak a holttestét találják
meg? Nem. Azt nem tudom elhinni. Nem halt meg. Életben van, és
erről a saját két szememmel fogok meggyőződni.
– Csak az időt pazaroljuk! Vegyük már le ezeket, és induljunk!
Ki tudja, miket művel vele Matt? De van száz ötletem, hogy én mit
fogok művelni Matt-tel. Egyik sem fog tetszeni neki.
Apám kezét a vállamra helyezi.
– Csak akkor, ha a tested már meggyógyult.
– Blake várandós – jelentem ki.
A szobára csend borul.
– Ezt ő mondta neked? – tudakolja apám.
– Nem.
– Akkor nem biztos, hogy…
– De én tudom, oké? – csattanok fel. Néhány hete jöttem rá. Azt
hiszem, Halloween estéjén történt. Azon az éjszakán háromszor
szexeltünk, mire végre elmentünk aludni. Voltak jelek. Nem vagyok
biztos benne, hogy Blake észrevette őket, de voltak. Jobban
ismerem a feleségem testét, mint ő maga.
Apám felsóhajt, és megdörzsöli az arcát.
– Megpiszkáltad a fogamzásgátlóját?

A feleségem lovaglóülésben ül rajtam, én hanyatt a kunyhó

hálószobájában, a kezemmel támasztom meg a fejemet.
Végigfuttatja ujjait a mellkasomba égetett címeren, és gyengéden
megsimítja.
– Hat hónap múlva el kéne válnunk. Anyám megkattanna.
Felhorkanok a gondolattól.
 – Az nem fog megtörténni.
Blake ujja megáll, és pillantása végigsiklik a mellkasomról az
arcomig, majd a szemembe néz.
– Én értem, miért tettük ezt, Ryat.
– Ó, igen? Akkor világosíts fel! – Szeretném hallani, hogy mit
gondol, miért tettem örökre magamévá.
– Te nem szeretsz engem – vonja meg Blake a vállát. – Én sem
szeretlek téged. Azért akartál feleségül venni, hogy Matt orra alá
dörgöld. És én azért mondtam igent, mert nem kellett nekem Matt,
és ráadásul ez az egész oltárira feldühíti majd az anyámat. Tudom,
hogy egyikünk sem gondolta komolyan azt a holtomiglan-holtodiglan
fogadalmat ott a városházán – ásít nagyot, majd fejét meztelen
mellkasomra hajtja.
Még mindig áll a farkam. Egész éjjel tudnám kefélni, de hagyom
pihenni. Végül is az egész élet előttem áll, hogy kefélhessek a
feleségemmel. Mert bármit is gondol, amikor ma fogadalmat tettem,
az örökre szólt. Hosszú percek múlnak el csendben, Blakely keze
lecsúszik a testemről, lélegzése egyenletessé válik.
Elaludt.
Kihúzom kezemet a fejem mögül, végigszántok begöndörített
haján. Majd gyengéden átfordítom, és leteszem magam mellé.
Felállok, és bemegyek a fürdőszobába. Elveszem a
fogamzásgátlóját, majd helyére teszem a levél gyógyszert, amit a
szekrény aljában tartok a hátizsákomban. Kinyomom rajta a már
elhasznált dátumokat, és a placebót visszateszem a fiókba. Blakely
nem megy sehová. Ha életünk minden napján terhesnek kell lennie,
akkor terhes lesz.
– Igen… nem… – vetem oda. Majd hangos sóhajjal hozzáteszem: –
Amikor megszökött, nem vitte magával. – Azon az éjszakán volt az
ünnepség a Lordok házában, amikor elhagyott. Mikor visszahoztam,
már nem adtam oda neki a placebót. A feleségem amúgy sem
akarta többé szedni.
Mr. Anderson kávéscsészéjét az ágyam melletti tálcára helyezi,
majd kioldozza a bal csuklómat.
– Mit csinálsz? – tudakolja apám, amikor a másikat is eloldozza.
– Nem hallottad, mit mondott? A lányom várandós. Azonnal meg
kell találjuk! A nyomkövető egyenesen elvezet hozzá.
– Ryatnek orvosi felügyeletre van szüksége – vágja oda apám.
– Majd felbérlek egy orvost. Gavint. Megfizetem, hogy utazzon
velünk!
Végre! Valaki megérti!
– Kérem a mobilomat! – parancsolom meg apámnak, míg apósom
kilép a szobából, magunkra hagy.
Apám elhúzza a készüléket.
– Ryat…
– Ne kezdj prédikálni nekem! – csattanok fel, majd megrándulok.
Szabad kezemmel az oldalamat fogom, hogy szűnjön az égető
nyomás, amit érzek. Nem sokat ér.
– Hogy a francba akarod megmenteni? – tudakolja apám. – Ryat,
súlyosan megsérültél! Tudom, hogy szereted, de ha kockára teszed
az életedet azért, hogy Blake életét megmentsd, azzal csak mind a
kettőtöket veszélybe sodrod! Már megint!
Dühödten acsarogva pillantok fel rá.
– Add már ide a rohadt mobilomat!
Az ajtó kivágódik, és apósom jön vissza Gavinnel.
 – Teljes mértékben ellenzem, hogy…
– Kurvára elhúzok! – vágok az orvos szavába. Hangos lihegésem
betölti a szobát, beszívom az orcám belső részét, hogy ne nyögjek
fel az oldalamba vájó fájdalomtól. Bassza meg, alig kapok levegőt!
– Adok fájdalomcsillapítót, de Ryat… nem mehetek veled – közli
Gavin.
– Nem… nem baj – nyögöm ki nagy nehezen. Úgy kapkodom
majd a gyógyszert, mintha cukorka lenne. Ha elég gyógyszer van
benned, legyőzhetetlennek érzed magad.
Apám dühösen végigszánt a haján, káromkodásban tör ki.
– Az Isten verje meg, Ryat! Azt sem tudod, hogy egyáltalán él-e
még!
Na tessék. Ezért nem akarja, hogy kockára tegyem érte az
életemet – mert azt gondolja, hogy nem éri meg.
– A Lordok kedvéért újra és újra kockára teszem az életemet –
mondom sóhajtva. – A feleségemért sem teszek meg kevesebbet.
Megérdemli. – Ennek az egésznek én vagyok az oka. Miattam került
bele ebbe a világba. És én leszek, aki megmenti.
Egy hosszú másodperc után apám felém nyújtja a mobilomat, én
pedig elveszem tőle. Hangosan kifújom
a levegőt, imádkozom, hogy Matt ne találja meg a nyomkövetőt. A
Lordok között nem szokatlan ilyesmit használni. Véleményem szerint
kötelezővé kéne tenni. De persze én valóban szeretem a
feleségemet.
Aztán apám szó nélkül elfordul az ágytól, felemeli a zakóját a
pamlagról, és kisiet.
– Ryat…
– Adj egy százast! – vágok Gavin szavába. Egy hosszú
másodperc után engedelmeskedik.
– Egy órára van szükségem.
– Húsz perced van! – csattanok fel. Hanyatt fekszem az ágyon,
Gavin is kirohan, apósom pedig követi.
Megnyitom a mobilomat, és rámegyek az alkalmazásra.
– Légyszi, légyszi, légyszi! – ismételgetem. Amikor meglátom a
piros pontot, a szemem bizseregni kezd, és hangosan kifújom a
levegőt – észre sem vettem, hogy eddig visszatartottam. Fejemet a
párnára hajtom, és szipákolok. – Megvagy, Blake. Jövök. – Majd
kikeresek egy kontaktot, és felhívom.

BLAKELY

Az ágy közepén ülök, előre-hátra ringatózok. Kezdek teljesen biztos

lenni benne, hogy lassan megbolondulok. Addig sírtam, amíg végül
elkezdtem hányni. Többször is. Ryat odaugrott elém, és az ajtónak
lökött, hogy élő pajzsként védelmezzen. Most… most azonban
dühös vagyok rá. Olyan kibaszottul dühös vagyok, hogy hagyta,
hogy Matt győzzön, és itt hagyott engem.
Felállok az ágyról, bemegyek a fürdőszobába, hogy vécére
menjek. Ez az életem. Magány és unalom.
Eltűnődöm, hogy Ryat is így érzett-e azokon a napokon, amikor
börtönben volt. Azonban ő tudta, hogy a küldetés végén szabadon
engedik.
De én? Én egy életre itt ragadtam. És anyám azt tervezi, hogy
nem csupán a karomból ragadja el a gyermekemet, hanem a
testemből is kivágja. Azt nem engedhetem meg! Nem fogom. Van
egy tervem, de nem tudom, hogyan fogom kivitelezni. Mi lesz, ha
megpróbálom és kudarcot vallok? Mit fognak tenni velem?
Végzek a mosdóban, a mosdókagylóhoz lépek kezet mosni.
Miután megszárítkozom, visszaindulok a szobába, hogy ma is egész
délután a falat bámuljam. Még tévém sincs. Azt hiszem, azért, hogy
ne tudjam, mi folyik odakint a világban.
Ahogy kilépek a fürdőszobából, felkiáltok, mert Mattet pillantom
meg az ágy mellett; a reggelim maradékát vizslatja. Szó szerint le
kellett nyomnom a torkomon. Nem vagyok éhes, de a gyermekem
nem fog éhezni.
Matt odafordul, én pedig visszalépek a fürdőszobába. Matt
felnevet, az ajtóhoz lép, nagydarab teste elzárja az egyetlen
menekülési útvonalamat.
Remek, Blake! Nagyon okos.
– Mit akarsz? – tudakolom.
Matt kék szemének pillantása végigsiklik meztelen lábamon,
felkúszik a combomon a rövidnadrágom széléig. Majd a pólómon.
– Szerintem pontosan tudod, mit akarok.
A fejemet ingatom.
– Anyám…
Matt kinyújtja a kezét, ami a torkom köré fonódik, és a jobb oldali
falnak nyom. Teste az enyémnek szorul,
és csupán attól, hogy megérzem a farmerjában kemény farkát, ismét
a hányinger kerülget.
– Anyád kurvára nincs itt – mosolyog le rám. – Emellett beléd
élvezhetek, és nem kell azzal törődnöm, hogy felcsinállak-e.
Nyöszörögni kezdek, próbálom letépni a kezét a torkomról, de
hasztalan. Matt lehajol, végignyalja az arcomat, én pedig öklendezni
kezdek, könnyek égetik a szememet.
– Tudod… úgy tettem, mintha undorodnék attól a rögeszmédtől,
hogy megerőszakoljanak.
– Szexuális kényszerítés a hivatalos neve – mondom
fogcsikorgatva. – Te seggfej!
– Nem – int a fejével Matt. – Én a nemi erőszakról beszélek,
Blakely. Mert meg foglak ríkatni – néz résnyire húzott szemmel rám.
– Nem fogod élvezni, és nem is fogsz felizgulni tőle. Nem olyan lesz,
mint az, amikor végignéztem, ahogy Ryat elrabol a lakásodból, majd
az, amikor az erdőben voltatok. – Matt felhorkan. – Fájdalmat fogok
okozni neked, összeverlek és megalázlak.
Gyomrom elszorul a gondolattól, hogy miket fog művelni velem, ha
alkalma lesz rá. És attól is, hogy amit tervez, árthat a kisbabámnak.
– De adok neked egy kis előnyt – engedi el Matt a torkomat, és
hátralép.
A falnak dőlök, beszívom a levegőt, és a nyakamat dörzsölöm.
– Csak azért, mert tudom, mennyire imádod, ha kergetnek – pillant
a mellkasomra.
– Én nem…
– Tíz perc – jelenti ki, majd felemeli a karját, és az órájára pillant.
– Matt! – csattanok fel. – Nem fogok…
Matt arcul üt, amitől a fejem félrecsuklik. Levegő után kapkodok,
kezemmel a falnak támaszkodok, hogy ne essek neki.
A hajamba markol, odavisz a pulthoz, nekinyomja a csípőmet, én
pedig segítségért kiáltok. Pedig jól tudom, hogy itt senki nem siet a
segítségemre.
Matt keményen tart, szabad keze ismét a torkomra szorul.
– Miért, Blakely? – sóhajt fel szinte csalódottan. – Hiszen Ryatnek
hagytad, hogy eljátszadozzon veled. – Megremegek, próbálok
elhúzódni tőle. – De azt hiszem… – rántja félre a fejemet, és elkezdi
az arcomat csókolgatni. – Ha nem akarsz játszani, akkor itt és most
megbaszlak.
– Nem. Nem. Nem! – lihegem hangosan. – Játszok.
– Próbálok bólogatni, könnyes szemem a tükörben könyörög még
egy esélyért. – Játszani fogok!
– Jól van – lép hátra Matt, és a hajamnál fogva belódít
a hálószobába. – Jól van. Indul az óra!
Kirohanok a hálószobából, becsapom magam mögött az ajtót.
Nyerek egy másodpercet, ha Mattnek ki kell nyitnia. Szükségem lesz
erre a másodpercre. Fogalmam sincs, hol vagyunk, de úgy döntök,
lerohanok a lépcsőn abban a reményben, hogy ki tudok jutni a
házból. Amikor a lépcsőfordulóhoz érek, megbotlok a szőnyeg
sarkában, és arccal előreesek. Felpattanok, a bejárati ajtóhoz
rohanok, és megpróbálom kinyitni.
Bassza meg! Zárva van. Rángatom a reteszt, és újra
megpróbálom. Hiába. Mi a szar? Ahogy felpillantok, észreveszek
még egy zárat, ami túl magasan van, nem érem el.
– Ó, egyébként minden ajtón plusz retesz van. És csak nálam van
kulcs.
Megpördülök, hajam az arcomba csapódik. Ahogy felpillantok,
látom, hogy Matt áthajol az erkély korlátján, kezében kést fog, és
lassan végighúzza az arcán a pengét, mintha borotválkozna.
– És az összes ablak golyóálló – vigyorog rám ijesztőn.
– Volt időm felkészülni a hazajöveteledre, szivi.
Ellököm magam az ajtótól, visszarohanok a házba. Matt gonosz
nevetése végigvisszhangzik a falak között, mindenhová elkísér.
Megpillantok még egy lépcsőt, úgy döntök, felrohanok, mert Matt azt
gondolja, hogy lent vagyok. Megragadom a fakorlátot, hogy
tompítsak a lendületemen, és megfordulok, hogy felrohanjak, de
ekkor nekiütközök Mattnek.
A lendülettől a földre zuhanok. Amikor az oldalam a kőkemény
padlónak ütődik, felkiáltok, és hasra fordulok, hogy eltávolodjak tőle.
– Hát nem jó móka? – röhög fel Matt. Keze a bokám köré fonódik,
és elkezd végighúzni a földön.
Sikoltozok, próbálok belekapaszkodni valamibe, de csak egy
szőnyeget vonszolok magammal, és lerántok egy asztalt, amit a
falnak támasztottak.
Matt elengedi a lábamat, fel akarok állni, de a hajamba markol,
felállít, majd arccal előre keményen a falnak taszít. Nagy testével
hátulról a falhoz szögez.
– Matt… – zokogok. – Kérlek…
– Csitt, Blakely! – mormolja vigasztalón a fülembe.
– Semmi baj, kicsikém. Ez csak játék. Itt mindketten nyerni fogunk.
Próbálom a fejemet ingatni, de még erősebben hátrarántja, így a
mennyezetet bámulom. A falba öklözök, próbálom eltolni magam,
teret csinálni köztünk.
– Anyád azt tervezi, hogy megtesz bármit, amit kell, hogy kiszedje
belőled azt a kölyköt – nyomja Matt a kés pengéjét az oldalamba, én
pedig megmerevedek, lélegzetem kihagy. – Úgyhogy amíg távol van,
játszani fogunk. Így én megkapom, amit akarok. És ő is megkapja,
amit akar.
– Valerie nem az anyám. Te ölted meg az anyámat!
– morgom, és gyűlölöm, hogy milyen kibaszottul tehetetlen vagyok.
Gyűlölöm Ryatet, hogy ezt tette velem. Velünk. Pedig azt ígérte,
megvéd.
Matt a fülembe röhög, én ismét ott érzem a hányadék ízét a
számban, így nagyot nyelek.
– Csak egy kicsit meg akartam kóstolni. De életem végéig fogom
kefélni a lányát. Ott feküdt, meztelenül, várakozón. Könyörgött, hogy
basszák meg. Melyik pasi hagyná ki a lehetőséget, hogy anyát és
lányát is megdughassa?
– A férjem – vetem oda.
Matt még hangosabban nevet.
– Ryatnek fogalma sem volt róla, ki volt az a nő. De ha tudta
volna, lefogadom, meggondolta volna magát!
– Te beteg vagy! – sikítom. – Te kibaszott szemét! – Matt elhúz a
faltól, és olyan keményen lök előre, hogy megbotlok és térdre esek.
Ekkor megérzem magamon a kezét. Háttal a földre lök,
lovaglóülésben rám ül. Feltolja a pólómat, kibukkan alóla a
melltartóm, én pedig lekeverek neki egy pofont. Elkapja mindkét
csuklómat, és oldalt a földhöz szegezi.
– Ugye tudod, hogy a szüleidnek önszántukból kellett
jelentkezniük, hogy felajánlják, hogy Kiválasztott legyél?
– Nem tudtam – nyögöm ki nagy nehezen.
– Akármilyen nők nem kerülhetnek a Lordok közelébe. Csak a
listán szereplők közül választhatunk. – Matt keze egyre erősebben
szorít, én pedig felnyüszítek. – Még a szüleid is tudják, mekkora
kurva vagy.
Ívbe feszül a hátam, segítségért kiáltok, de kirobban belőlem a
zokogás.
– Ne sírj, szivi! Erről álmodoztál. Ezt akarod.
– Nem! – zokogok fel, és hajam nedves arcomra ragad.
 – De igen. Láttam Ryatet. Láttam, ahogy vitt téged, összekötözve,
kipeckelt szájjal, betett a dzsipje csomagtartójába, kezedet-lábadat
összekötözte. Még a pólódat is felhúzta, eljátszadozott a melleddel.
Aztán az erdőben… na, az érdekes volt. Azt akartam, hogy rám
találj, de helyette őt találtad meg. Úgyhogy végignéztem, ahogy
megkapta azt, aminek az enyémnek kellett volna lennie.
Végignéztem, ahogy megdug az erdőben – suttogja Matt. – És tudod
mit csináltam? Kivertem magamnak, végignéztem, ahogy elélvezel,
néztem, ahogy baszott és fojtogatott. Minden másodpercét imádtad
annak, hogy ribancként bánt veled, mivel egyébként is egy kis ribanc
vagy. Alábecsültelek, szivi. De semmi baj. Én képes vagyok
elismerni a hibáimat.
Felnyögök.
– Felsorakoztatom majd eléd a Lordokat – nyalja végig Matt az
arcomat, én pedig megpróbálom elfordítani a fejemet, de nem
tudom, mert olyan erősen szorít. – Az én Ladym majd a Lordok
kedvére tesz. Mindenki rólad fog…
– Te nem is vagy Lord! – kiáltom oda. Hallottam, hogy valaki azt
mondta, hogy megfosztották a címétől. Amíg menekülőben volt,
miután Ryat megölte Cindyt és Ashley-t.
Matt arca eltorzul, elvörösödik a dühtől, olyan közel hajol hozzám,
hogy a homloka az enyémhez ér, és azt üvölti:
– ÉN LORD VAGYOK!
Csak annyira mozdítom el a fejemet, hogy fogamat az orrába
mélyesszem. Amilyen erősen csak tudom. Érzem, hogy felszakad a
bőr és törik a csont. Matt vérével telik meg a szám, hátrarántja a
fejét, hogy szabaduljon, én pedig kiharapok egy darab bőrt. Majd az
arcába köpöm.
 Matt letérdel, arcához kapja remegő kezét, és felüvölt
fájdalmában.
– Dögölj meg! – fordulok az oldalamra, majd bal kézzel
felkönyökölök, fejbe rúgom, így még távolabb kerül tőlem. – Te
faszfej!
Matt hátraveti a fejét, karját felemeli, vér folyik az arcából és olyan
hangosan üvölt, hogy csöngeni kezd a fülem.
Talpra ugrok, megfordulok, és kirohanok a folyosóra, de egy újabb
folyosóra érkezek. Egyik ajtó következik a másik után. Mindegyiknek
megrángatom a kilincsét, muszáj elbújnom valahová. Össze kell
szednem magam. Meg kell törülköznöm. Matt vére teljesen beborít.
Az arcomról a padlóra csöpög. Így látni fogja, merre mentem.
Emellett a hányinger kerülget tőle.
Végre enged az egyik ajtó, ami egy lépcsősorhoz vezet.
Becsukom magam mögött, lerohanok, az utolsó három lépcsőfokot
átugrom. Ahogy földet érek, megbotlok, de sikerül talpon maradnom.
Jobbra egy ajtót látok, amit kinyitok. Amikor becsukom magam
mögött, bezárom és hallom a saját lihegésemet.
A szobában koromsötét van. Végigcsúsztatom a kezemet az ajtó
melletti falon, kapcsoló után tapogatok, de amikor megtalálom,
megmerevedek. Az ajtó alól egy kicsit bevilágít a folyosóról a fény.
Nem kapcsolom fel, hogy ne áruljam el magam.
– BLAKELY! – hallom Matt üvöltését.
A sötétben a szám elé kapom a kezemet, hogy ne zokogjak fel, és
hátrálni kezdek az ajtótól.
– Te kibaszott ribanc! – folytatja Matt. – Térden állva fogsz
könyörögni nekem! A kibaszott térdeden állva, TE RIBANC!
Még egyet hátralépek, valami keménynek ütközök, de
szerencsére a kezem elfojtja sikolyomat. Egy fal van mögöttem.
Mellkasomat rémület szorítja össze, szembefordulok a fallal.
Félőrülten tapogatózom kilincs, vagy valamiféle kijárat után.
Azonban amikor a szoba ajtaja felpattan, minden reményem füstbe
megy.
Ahogy megfordulok, látom, hogy a vérben úszó Matt lép a
szobába. A folyosóról beszűrődő fényben csak az alakja körvonala
látszik.
– Megtaláltalak, te kis kurva!
Próbálom visszafojtani a lélegzetemet, de képtelen vagyok.
Mellkasom zihál, oldalam fáj a futástól.
– Tudtam, hogy szereted a küzdelmet! – lép közelebb Matt, majd a
háta mögé nyúlva kivesz egy bilincset a hátsó zsebéből; a látványtól
gombóc keletkezik a torkomban. Matt elvigyorodik. – Meglátjuk,
milyen keményen küzdesz majd, ha ez rajtad lesz!
 ÖTVENHETEDIK FEJEZET
RYAT

– Hallottad ezt? – tudakolja Phil, és felemeli a kezét, hogy figyeljünk.

Távoli a hang, de hallom.
– BLAKELY!
– Ez Matt – tudatosítom azt, amire mindketten számítottunk.
– Igen. – És dühösnek tűnik. – Menjünk tovább!
A nyomkövető szerint Blake az Ontario-tó környékén, a Niagara
közelében van. Kocsival nagyjából négy órányira. Phil
magángépével egy óra alatt ott vagyunk. Fogalmunk sincs, Matt
miért választotta ezt a helyet, de az a gyanúm, hogy valamikor
Kanadába akarja szállítani Blake-et.
Hála egy másik Lordnak, sikerült megszereznünk az alaprajzot, és
láttuk a ház szerkezete alatt végigfutó csatornarendszert.
Szerencsére sikerült behatolnunk. A tervek nem mutatták teljesen
elkészültnek az építményt.
Jobb kezemmel a combomhoz szorítom a fegyvert, ahogy
befordulunk jobbra. Hátamat a falnak vetem, felemelt ujjal jelzem Ty-
nak, hogy maradjon csendben. Mielőtt bekukkantanék a sarkon, Ty
megragadja a karomat és azt suttogja:
– Valaki jön.
Megállok, figyelek, és valóban, lépteket hallok. És… csak nem
dúdol valaki? A hang egyre közelebb ér, ahogy a léptek is. Mintha
valaki magas sarkúban lépkedne. Átpillantok apósomra, aki vállat
von. Ki a franc lehet itt velük? Különösen egy nő…
Egyre közelebb és közelebb érnek. Lehunyom a bal szemem,
felemelem a fegyvert. Nem lövöm le, bárki is az, de szeretném
elhitetni vele, hogy megtenném.
Még meghallom az utolsó lépést, majd meglátom az illetőt.
– Szétlövöm a fejed…
Az illető megpördül, és azonnal leengedem a karomat és a
fegyvert is. Tágra nyílt, zöld szemekbe nézek bele.
– Valerie! – suttogja Phil, és teljes döbbenettel néz a feleségére.
Bassza meg!
Valerie hátralép, Phil pedig előre. Látom, hogy Valerie szája
sikolyra nyílik, amikor Phil előrenyúl és magához rántja, megfordítja,
így a nő háttal van neki.
– Add ide a fecskendőt! – parancsolja Phil, és megfordítja Valerie-
t, hogy szembenézzen velem.
Belenyúlok a táskába, előveszem a gyógyszereket, és a fogammal
húzom le a tűről a kupakot. Mr. Anderson elfordítja a nő fejét azzal a
kezével, amelyikkel tartja, és Valerie belesikolt a tenyerébe.
Beleszúrok a nyakába, benyomom az adagot. Teste azonnal
elernyed, és Phil hagyja, hogy
a földre zuhanjon.
– Bassza meg! – sziszegi Phil, végigszánt a haján. – A RO-­
HADÉK!
– Halkabban! – sziszegem. – Ha mi halljuk Mattet, ő is hallhat
minket.
Phil fel-alá járkál, és a haját markolássza.
– Tovább kell mennünk – mordulok fel. – Nincs túl sok időnk.
Vigyük vissza…
– Nem! – vág a szavamba Phil, és rám pillant.
– Vissza a kocsihoz – követelem, mert nincs kedvem vitatkozni az
apósommal, de megteszem, ha nincs más módja. – Én majd
elkapom Mattet.
– Kellene egy…
Hangos sikoltás szakítja félbe, én pedig ökölbe szorítom a
kezemet.
– Csak pazaroljuk a drága időt! – csattanok fel. – Vigye vissza ezt
a kurvát a kibaszott kocsiba, és várjon meg minket! – Ezzel hátat
fordítok, nem is ellenőrzöm, hogy engedelmeskedik-e.

BLAKELY

Matt a hajamba markolva rángat fel a lépcsőn a ház középső

részébe. Amint behúz az ajtón, előrelök, én pedig elterülök a földön.
– Bassza meg! Nem is hittem, hogy ilyen jó móka lesz ez, Blakely!
– nevet fel a hátam mögött.
Négykézláb állok, megpróbálok arrébb mászni, de Matt
megragadja a bokámat, és visszaránt. Zokogásban török ki,
próbálok valamibe belekapaszkodni, de semmit sem találok, testem
végigsiklik a hideg járólapon.
Végre megállunk, és Matt ismét a hajamba markol, felránt, és
bevonszol a nappaliba. Megpillantok valakit a magas támlájú
karosszékben, de a hajam az arcomba hullik, alig látok tőle.
A pamlagra löknek, és Matt a hátam mögé csavarja a kezemet,
majd megbilincseli, és minden eddigi reményem elszáll.
Zokogni kezdek, és Matt felránt, keze hátulról a nyakam köré
fonódik.
– Csitt, Blakely! Semmi baj. Ez csak egy farok. Neked már
ismerős.
Lehunyom a szemem, a szám belsejébe harapok, nem akarom
megadni neki azt az elégtételt, hogy sírni lásson.
Matt előrehajol, és belesuttog a fülembe.
– Végignéztem, ahogy Ryat megbaszott, szivi. Egyáltalán nem
bánt gyengéden veled.
– Blakely ezt szereti.
Ahogy felpillantok a karosszékben ülő ismerős arcra, majdnem
felzokogok az örömtől.
– Tyson…
Matt elhallgattat, tenyere hátulról a számra tapad.
– Láttad volna, mit művelt vele Ryat az alagsorban,
a Blackoutban! – pillant Tyson a lábamra.
Mellkasom összeszorul. Szóval Ryat megengedte neki, hogy
végignézze. Pedig megígérte…
– Mi a faszt keresel te itt? – csattan fel Matt.
Tyson felemeli a kezét, hogy Matt lássa, nincs nála fegyver, majd
összefonja a karját a mellkasán.
– Blakelyért jöttem.
Matt felránt a pamlagról.
– Mégis honnan… – Majd felhorkan. – Ryat egy kibaszott
nyomkövetőt rakott bele…
Tágra nyílt szemmel bámulok rá.
– Nem Ryat volt, hanem én – vigyorodik el Tyson kegyetlenül,
amitől jóképű arca gonosz fényt kap.
Matt felhorkan.
– Mi a francért akarod te tudni, hol van Ryat felesége?
– Mert ez a csaj egy ajándék.
 A fejemet ingatom, egy pillanatig nem hiszek neki. Ryat sose
tenne ilyet…
– Ajándék? Most higgyem el neked, hogy Ryat átadja neked?
– Ó, Jézusom! Dehogy! – kacag fel hátravetett fejjel Tyson. –
Nem, Blakely ajándék, a Lordoktól.
Matt megfeszül mellettem, én pedig próbálok nyugodtan lélegezni,
hogy a fülemben dübörgő vér ellenére felfogjam, amit mond.
– Tudod… – pillant körül a szobán Tyson – a Lordok tartoznak
nekem egy feleséggel. – Megvonja a vállát, végigmér, majd felhúzza
az ajkát. – Nem ő lenne az első választásom, de… – Tyson
hanyagul vállat von. – Tudod, hogy megy ez. Amint egy Lady özvegy
lesz, tovább ajándékozzák egy másik Lordnak.
Ez nem lehet igaz. Nem vagyok hajlandó elhinni.
Matt halkan elkáromkodja magát, nekem pedig ismét könnyek
égetik a szememet.
– Én tudtam, hogy végül úgyis elintézed Ryatet. Szépen
hátradőltem és kivártam. Tudod, hogy türelmes vagyok
– simít végig borostás arcán. – Emellett az adósom vagy – vet
haragos pillantást Mattre, majd feláll. – Azért a kis műsorért ott, a
Blackout előtt.
Matt felnevet.
– Tudtam, hogy tetszeni fog.
Micsoda? Tyson végig tudott az egészről?
– Ismétlem, tudtam, hogy megérkezel majd azon az éjszakán –
folytatja Tyson. – Ryatet túlságosan elvakította Blakely ahhoz, hogy
logikusan gondolkodjon. Te sosem engedted volna, hogy Blakely
átessen a beavatáson és Lady legyen. Egyetlen férfi sem szereti, ha
egy nőnek nagyobb hatalma van nála.
 Matt próbálja kacagással elvenni a megjegyzés élét, de legalább
nem tiltakozik.
– Miért nem raboltad el Blake-et? Ez volt az egyetlen hiba a
tervedben. Tökéletes alkalmad nyílt rá, és kihagytad ezt a ziccert.
Miért? – tudakolja Tyson félrehajtott fejjel.
– Azt akartam, hogy Ryat tudja, hogy egész végig az orra előtt
voltam. És ha akartam volna, megszerezhettem volna Blake-et –
válaszolja Matt.
– Ryat halott. Úgyhogy már nem kell bizonyítanod semmit.
Legalábbis neki nem. Add át a csajt! – parancsolja meg Tyson, és
közelebb lép hozzánk.
– Ez még jó móka lehet – hallom Matt szavait, melyek
megpecsételik sorsomat, és hirtelen minden levegő kiszorul a
tüdőmből. – Mi ketten és ő.
Megpróbálom kirántani a fejemet Matt szorításából, de csak
erősebben fog.
– Mondd el neki, Blakely! – sürget Matt. – Meséld el, hogy arról
szoktál fantáziálni, hogy megerőszakolnak!
Felzokogok a szavai hallatán, zavarban vagyok és rettegek.
– Így, hogy ketten vagyunk, még jobb lesz – folytatja Matt,
miközben Tyson engem bámul. – Ó, és imádja a fojtogatós játékokat
– fogja be az orromat Matt, így nem kapok levegőt. – Úgyhogy addig
szoríthatjuk a nyakát, amíg elájul.
Pislogok, újra könnyek folynak végig az arcomon, és látom, hogy
Tyson égnek emeli a tekintetét.
– Nem valami jó móka megdugni olyan csajt, aki nincs
eszméleténél. De nem hinném, hogy ezt felfognád. Mindig is egy
lusta dög voltál.
 Matt csak nevet a sértésen.
– Ez jó móka lesz. Enyém a pinája. A tiéd meg… Mindig is
imádtad a csajok száját.
Tyson lehajol, és belenyúl egy táskába, amit eddig észre sem
vettem, majd kiemel egy tekercs szigszalagot. Felnyögök, lábam
felmondja a szolgálatot, de Matt keményen tart, míg pöttyök
kezdenek villódzni a szemem előtt, mellkasom ég, próbálok levegőt
juttatni a tüdőmbe.
– Talán ráérek most egy kicsit – bólint Tyson.
Eggyel sem tudok megküzdeni, nemhogy kettőjükkel.
– Szeretek eljátszadozni a kis játékaimmal – jelenti be Tyson, és
letép egy darab szigszalagot a fogával. – Na és te, Matt? – A
ragasztódarabot a karjára helyezi, majd letép még egy csíkot. Aztán
még egyet. Végül összesen négy csíkot szed le.
Elkezdek küzdeni a szorítása ellen, fojtott hangon sikoltozok,
érzem, hogy Matt farka kőkemény. Meg fognak ölni, de előtte
megerőszakolnak.
– Az a legjobb része – helyesel Matt. – Egész pontosan mire
gondolsz? – Ezzel előrelök, és sikerül még gyorsan felkiáltanom,
mielőtt megütöm Tysont, és keze a torkom köré szorul, elvágva a
levegő útját.
Tyson valaha szép kék szemének pillantása az enyémbe fúródik.
Keze fájdalmasan megszorítja a nyakamat, felemel és rálök egy
nagy dohányzóasztalra, úgy, hogy a karom ismét alám szorul.
Rúgkapálok és fészkelődök, de most sincs semmi haszna. Tyson
kinyújtja a jobb karját, rajta a négy csík ragtapasszal.
– Hallgattasd el! – parancsolja Mattnek.
Matt letépi a csíkokat és egyesével a számra helyezi őket –
mindegyik úgy ér, akár egy ökölcsapás. Tudom, hogy nem fogom
tudni leszedni. Amikor az utolsó csík is a helyére kerül, Tyson
elengedi a nyakamat, én pedig mélyen beszívom a levegőt annak
ellenére, hogy folyik az orrom.
Tyson hátralép, én pedig oldalra gördülök, testem átfordul a
dohányzóasztalon, a földre zuhanok.
– Basszus, örülök, hogy csatlakoztál hozzánk! – röhög fel Matt, és
hátba veregeti Tysont.
Tyson nem törődik vele, belemarkol a hajamba, majd talpra állít.
– Öt perced van! – közli, majd előretaszít.
Matt nevetése egyre hangosabb, és tudom hogy veszítettem.
Vége van. A legszörnyűbb rémálmom most kétszer olyan borzalmas
lett. Tyson végig átverte Ryatet. Újabb hazugság. Ismét valami, amit
nem sejtettem előre.
Megfordulok, hajam könnyáztatta arcomba csapódik, kirohanok a
nappaliból, tudom, hogy nincs hová mennem de azért megpróbálom.
Végigrohanok egy folyosón, amikor valaki megragadja a pólóm
hátulját és behúz egy elsötétített szobába.
Belesikoltok a szigszalagcsíkokba, ahogy a hátamat a falnak lökik,
és egy kemény test szorul az enyémnek.
– Sss, Blake! Én vagyok az!
 ÖTVENNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Blake megmerevedik, abbahagyja a sikítást, de hangosan liheg.

– Én vagyok az, Blake! – ismétlem meg. Majd odanyúlok, és
felkapcsolom a lámpát. Blake többször is pislog, mire szép kék
szemének pillantása rám talál.
Végigsimítok véres és szigszalagos arcán.
– Ezt most leveszem, oké? De csendben kell maradnod!
Blake bólint, pislog, könnyek folynak végig az arcán. Mind a négy
réteg szigszalagot letépem, amilyen gyorsan csak tudom.
– Ó, istenem! Ryat, hogyan… mit…?
Kezemet a szájára tapasztom.
– Csendben kell lennünk! – figyelmeztetem. Ismét bólint, és
elveszem a kezemet. Mélyen beszívja a levegőt, de azt teszi, amit
mondok.
– Ügyes kislány vagy!
Blake felnyüszít, én pedig elhúzom a faltól. Rövidnadrágja első
zsebébe nyúlok, kihúzom a bilincs kulcsát, elfordítom, majd kinyitom
a zárat.
– Ryat… – zokogja Blake halkan, és remegő kezével
a szájához kap, hogy csillapítsa sírását. – Én nem…
– Később megmagyarázom, oké? – csókolom homlokon.
A pólómba kapaszkodik. – Bassza meg, úgy hiányoztál, Blake! –
suttogom, és magamhoz húzom, majd szorosan átölelem.
– Szeretlek! – zokogja, és arcát a mellkasomba fúrja.
– Én is szeretlek! – húzódok el, majd kezembe fogom
könnyáztatta arcát. – Kérlek, maradj itt!
– Mi? Nem! – ül ki arcára a rémület, és szeme tágra nyílik. –
Ryat… ne!
– Kérlek, maradj itt! A sötétben. Mindjárt visszajövök, jó?
– Kérlek! – zokogja, és térde felmondja a szolgálatot. Elkapom,
mielőtt a földre zuhanna, fogamat csikorgatom az oldalamba vágó
fájdalomtól. A gépen ülve bekaptam pár szem fájdalomcsillapítót, de
nem sokat érnek.
– Megígérem, Blake. Nézz rám! – parancsolom, és durván
megragadom az arcát. Várom, hogy a szeme az enyémre
fókuszáljon. – Megígérem, hogy hamarosan hazamegyünk. De el
kell kapnom Mattet.
– Jó, de Tyson…
– Tyson velem jött. Azért van itt, hogy segítsen nekünk.

A kórházi ágyamon fekszem, várom, hogy Phil visszatérjen a

fájdalomcsillapítókkal, hogy eltűnhessünk, és a fülemhez emelem a
mobilomat.
– Halló?
– Szia, Ty, én…
– Bassza meg, Ryat! De jó hallani a hangodat!
– Szívességet kérek – mondom a beszélgetés lényegére térve.
Momentán nincs túl sok időm.
– Mondd! – szólal meg habozás nélkül.
Nem voltam tisztességes vele szemben. Ami aznap éjjel Blake-kel
történt a Blackoutban, nem Ty hibája volt. Emellett miután Blake
elszökött tőlem, Ty-tól jött a nyomkövető ötlete. Remélem, ha
megtalálom Blake-et, nem az a látvány vár, ami annak idején Ty elé
tárult.

Blake szipog, és bólogat. Lekapcsolom a lámpát, bezárom magam

mögött az ajtót, hogy Matt csak úgy léphessen be oda, ha berúgja.
– Itt vagyunk! Aki bújt, aki nem, megyünk! – hallom Matt izgatott
kiáltását.
Kihúzom a Glockot a nadrágom derekából, két kézzel keményen
megragadom. Minden erőmre szükségem van, hogy ne célozzak
Matt kibaszott két szeme közé, tekintve, hogy mit művelt Blake-kel.
Legszívesebben azt mondanám, hogy hagyjuk a gyóntatószéket és
szabaduljunk meg Matt-től itt és most. De az a könnyebbik út lenne
szá-
mára.
– Hé, Ty? – hallom Matt hangját a folyosón.
– Igen? – szólal meg Ty.
– Hogy jutottál be ide? – tudakolja Matt, én pedig a fogamat
csikorgatom. Bassza meg! Azt hittem, több időnk lesz. Azt terveztük,
hogy Mattet jobban lefoglalja a hajsza, mint hogy azon agyaljon,
hogy miként jutott be Ty.
– A csatornarendszeren át – érkezik a szűkszavú válasz.
Ahogy a folyosó végére érek, látom, hogy Matt még mindig a
nappaliban áll, csípőre tett kézzel.
– Mikor volt alkalmad kettesben lenni Blake-kel úgy, hogy
nyomkövetőt tettél bele a tudomása nélkül? – tűnődik ismét Matt.
– Ez most komoly, Matt? – vakkantja oda Ty, aki a kanapé mögött
áll; egy nyakörvet és egy pórázt emel ki a táskájából. – Kérdezz-
feleleket játsszunk, vagy inkább eljátszadozunk azzal a ribanccal?
A fogamat csikorgatom a gondolattól, hogy Ty a feleségemhez
nyúljon, de megértem, hogy ez szükséges. Attól még nem tetszik.
– Ó, el fogunk játszadozni vele! – biztosítja róla Matt.
– De te nem fogsz hozzáérni.
Mi a szar? Tágra nyílik a szemem, amikor meglátom, hogy valaki
belép a helyiségbe Tyson mögött. Kirohanok a szobából, felemelem
a fegyveremet és a férfira fogom.
– Ne moccanj, bazmeg!
Matt szembefordul velem, arcán döbbenet ül.
– Ryat! – morogja.
– Lépj hátra! – parancsolom meg a férfinak, aki pisztolyt szegez Ty
tarkójának.
– Jézusom – sziszegi a férfi, de a helyén marad. – Egyetlen
kibaszott melót sem tudsz elvégezni, Matt?
Matt álla megfeszül.
– Mikor otthagytam, halott volt, apa.
– Apa? – nevet fel Ty, és teste elernyed, már nem tekinti
fenyegetésnek a mögötte álló férfit. – Maga is benne volt?
– Persze, hogy benne volt – horkan fel Matt. – Blake-nek kellett
volna megölnie.
Összevonom a szemöldököm.
– Ez mit jelent? – vetem oda. – Blake mégis miért…
– A beavatása – vág közbe Ty, és megfordul, szembenéz Jake
Winstonnal. – Úgy volt, hogy maga ott lesz a Blackoutban. Maga az
oka, hogy Matt eleve ott volt.
Jake a fegyvert Ty mellkasába nyomja, és lenyomja
a kanapéra.
– Az a ribanc túl sok gondot okoz ahhoz képest, hogy csak egy kis
picsa – csattan fel.
 Blake csak a beavatást megelőző este kapta meg az első
üzenetét. A kórházban ellenőriztem a mobilját, és nem láttam a
második üzenetet, amiben a támadás éjszakáján elvégzendő
küldetés részleteinek kellett volna szerepelnie. Most már értem,
miért. Matt ezért nem ölte meg, vagy rabolta el, mert ez csak
figyelemelterelés volt. Csak az apját próbálta menteni.
– A Lordok miért akarják a maga halálát, Jake? – tudakolom. – Mit
követett el?
Jake vérfagyasztó mosolyt villant rám.
– Azért akarják, amit tenni fogok – emeli fel a fegyverét, és
egyenesen Ty szeme közé céloz.
Meghúzom a ravaszt, a fegyverem elsül, éles csattanás hallatszik,
Jake kezét találom el. Jake felkiált, a fegyver kiesik a kezéből, és Ty
egyetlen ökölcsapással leteríti.
Matt megfordul, vadul nekem ront. Ismét meghúzom a ravaszt, de
Matt már rajtam van, és ahogy kirúgja alólam
a lábamat, a golyó a mennyezetbe fúródik. Háttal a
dohányzóasztalra lök, amitől eláll a lélegzetem. Fájdalom hasít
belém az oldalamnál, és valami égő érzés, amitől mindenütt apró
pöttyök kezdenek el táncolni a szemem előtt.
Bassza meeeeeeeeg!
– Ne félj, Ryat! – röhög bele Matt az arcomba. – A feleséged a
ribancom lesz!
Nem!
– Csak a testemen keresztül! – hörgöm.
Matt felnevet, nem törődik velem, és hozzáteszi:
– Én nem leszek olyan önző, mint te. Én teszek róla, hogy
mindenki megkóstolhassa! – Ahogy leszáll rólam, köhögni kezdek,
szaggatottan beszívom a levegőt. A hátamon valami nedvességet
érzek, és tudom, hogy a becsapódástól történt valami egyébként is
sérült testemmel. El fogok vérezni. Valószínűleg felszakadtak a
varratok. Lehet, hogy itt és most meghalok, de Mattet is magammal
viszem.
Fogcsikorgatva behúzok egyet Mattnek, aki hátraesik, de közben
tudom, hogy egyre kevesebb időm van elvégezni azt, amiért
idejöttem.

BLAKELY

Ahogy meghallom a lövéseket, kilépek a fürdőszobából. Ryat azt

mondta, maradjak itt, de képtelen vagyok. Ryat életben van. Eljött
értem. Segítenem kell neki. Úgy, ahogy tudok.
Végigrohanok a folyosón. Dulakodás hangjait hallom – férfiak
nyögdécselnek. Megállok, látom, hogy Tyson egy férfit rugdos, aki
összegörnyedve fekszik a nappali padlóján, a pamlag mellett. Ty
még egy utolsót rúg bele, a férfi a hátára gördül, fájdalmasan
nyögdécsel, arca tiszta vér, és véres kezét a mellkasához szorítja.
Tyson lehajol, felvesz a földről egy fegyvert, és kiegyenesedik,
majd célba veszi a férfit, akit csak most ismerek fel
– Mr. Winston az, Matt apja.
– Ha a Lordok holtan akarják látni, akkor maga már halott! –
dördül el Tyson fegyvere, arcon találva Jake-et.
Felkiáltok, hátraugrok, a fülem csengeni kezd.
– APA! – ordít fel Matt és odarohan hozzá.
Tyson hátralép, a fegyvert leengedi a teste mellé.
 Matt térdre esik, ököllel kezdi ütni apja mellkasát. Hangos zihálása
betölti a szobát, kézfejével megtörli saját, véres arcát.
Elmosolyodom, mert a jelenet túlságosan is ismerős. Én is ezt
tettem Ryattel, amikor Matt rálőtt. De most tudom, hogy Ryat nem
halt meg. Jake azonban halott. Az, hogy hiányzik a fél arca, ennek
biztos jele.
– Szar ügy a karma – jegyzem meg, de nem hinném, hogy bárki is
hallja.
Matt talpra ugrik. Rátámadna Tysonra, aki ismét felemeli a
fegyvert és Matt mellkasának szegezi. Matt megtorpan, orrcimpája
kitágul, mellkasa zihál.
– Te rohadék! Kinyírlak! – harsogja Matt.
– Mindig is egy hasznavehetetlen Lord voltál – szólal meg Tyson
félrehajtott fejjel. – Évekkel ezelőtt végezniük kellett volna veled!
Matt elvörösödik, kék szeme résnyire szűkül Tyson szavai
hallatán.
– Tedd meg! – csap a mellkasára, akár egy gorilla. – Ölj meg, te
rohadt szemétláda! – kiáltja Matt.
– Nemsoká – közli Tyson nyugodtan.
– Nincs hozzá merszed, bazdmeg! – gúnyolja Matt, és a fegyver
csöve elé lép.
Tyson fogja a fegyvert, és arcul üti vele Mattet. Olyan keményen,
hogy térdre esik tőle.
– Pont neked kéne tudnod, hogy a Lordok senkinek nem
engedélyezik a könnyű menekülést! – guggol le Tyson Matt mellé. –
Minket arra kényszerítenek, hogy mindenki másnál többet
szenvedjünk. – Majd felpillant, és meglátom, ahogy Ryat odalép Matt
mögé.
 Belemarkol Matt hajába, hátrarántja a fejét, majd egy tűt szúr a
nyakába. Matt a földre zuhan, halott apja mellé.
– Ryat! – lihegek, és odarohanok hozzá.
– Blake! – mormolja, amikor egymáshoz ér a testünk.
Átkarolom, de Ryat megtántorodik. A hajamhoz ér, de nem ölel át
olyan szorosan, ahogy én őt.
– Hé! – ragadja meg Tyson a karomat, és elhúz Ryattől.
– Mi a baj? – tudakolom, és letörlöm az arcomon csorgó
könnyeket. Csak most döbbenek rá, hogy sírok.
– Fel kell vinnünk a gépre – csattan fel Tyson, és felsegíti a
halottsápadt Ryatet a kanapéra. Leül mellé, és csak ekkor veszem
észre, hogy vérzik.
– Ó, istenem! Rendbe fog jönni? – tudakolom, és rémület szorítja
össze a mellkasomat. Mi történt? Matt megint rálőtt?
– Semmi bajom… – köhögi Ryat.
Tyson pillantása azonban az ellenkezőjéről árulkodik.
– Ty…
Tyson kezét a vállamra helyezi és egy kicsit megráz.
– Segítened kell, oké?

***
– Felteszem Mattet a gépre, biztonságba helyezem, aztán
visszajövök Ryatért – közli Tyson.
– Oké – bólintok, és végigsimítok Ryat sötét haján, ahogy feje az
ölemben nyugszik. – Nem hiszlek el! – mondom dühösen. Nem is
lett volna szabad idejönnie. Még nem állt készen arra, hogy elhagyja
a kórházat.
– Bajban voltál – nyögi zihálva Ryat.
 – Igazad van. Te vagy bajban – csattanok fel. – Veszélybe
sodortad az életedet! Már megint!
Ryat köhög.
– Te is… ezt tetted… – emelkedik fel az ölemből.
– Ryat. Várnod kellene…
– Tudok járni, Blake – nyitja ki a kocsiajtót, és kiszáll.
– Basszus! – ugrok ki, és még épp időben érek oda, hogy lássam,
amint a térde felmondja a szolgálatot. – Segítek!
– ragadom meg a karját, és a vállamra húzom, megtartom.
– Mondtam, hogy várj! – csattan fel Tyson, és lerohan apám
magángépének lépcsőjén.
– Az ő ötlete volt – morgom, és úgy segítem a férjemet a járásban,
akár egy totyogóst.
Tyson odaér hozzánk, megragadja Ryat karját, és átveszi a
helyemet. Amennyire tudok, segítek felmenni a lépcsőn és beszállni
a gépbe, de úgy érzem, egyszerűbb, ha egy ember végzi.
– Nyisd ki a hálószoba ajtaját! – int Tyson állával a gép hátsó
része felé. Előrerohanok, kinyitom az ajtót, és megtartom, amíg
beviszi Ryatet. Leteszi az ágy szélére.
– Maradj itt! – Majd rám pillant. – Ne hagyd, hogy lefeküdjön! Ülnie
kell. – A zsebébe nyúl, és kivesz egy zsebkést. – Vágd le róla a
pólóját!
Elveszem a kést, és bólintok.
– Oké.
– Blake – suttogja Ryat, ahogy ott állok.
– Tudom – szipákolok, és próbálom kinyitni a rohadt kést. A földre
ejtem. – Basszus! – emelem fel.
Ryat véres kezét remegő karomra teszi. Összenézünk, szemében
kimerültség ül.
– Sajnálom.
Ryat összevont szemöldökkel pillant rám.
Elszorul a torkom.
– Sajnálom ezt az egészet… és téged is. Ez az én hibám… –
szipogok, alsó ajkam remegni kezd.
– Nem, nem a te hibád, Blake – int a fejével Ryat.
Egy könnycsepp folyik végig arcomon.
– Köszönöm, hogy megmentettél! – Még mindig nehezen hiszem
el, hogy életben van és itt áll előttem. Túl sokszor láttam magam
előtt, ahogy ott hever a kunyhó padlóján holtan, hogy elfogadjam,
hogy ez itt a valóság. Hogy kaptam még egy esélyt, hogy vele
legyek.
– Megmondtam neked – vigyorog rám amolyan igazi Ryat-féle
mosollyal. – Mindig megtalállak.
A szobaajtó kinyílik, és megint Tyson lép be; egyik kezében egy
üveg whisky, a másikban gyógyszer.
– Ezt vedd be! – nyomja Ryat kezébe, majd kinyitja az üveget és
átadja. Aztán kemény kék szemével rám pillant.
– Le kéne szedni róla azt a felsőt.
Óvatosan belevágok a póló elejébe, nehogy véletlenül megvágjam
Ryatet. Amint kész vagyok, Tyson feltépi az anyagot, majd a földre
hajítja.
– Állj oda elé! Muszáj lesz egy helyben tartanod.
– Hogyhogy egy helyben? – dadogom.
Tyson nem törődik a kérdésemmel, inkább felmászik az ágyra, és
odaül Ryat mögé.
– Ryat, cimbi, ezt most össze kell zárnom.
 –Tudom – jelenti ki Ryat, és még egyet kortyol az italból.
Tyson kinyit egy kisebb kézitáskát, és én tágra nyílt szemmel
bámulom a tartalmát. Bár nem tudom, miért. Sejthettem volna, hogy
apám magángépén van valami hasonló, hiszen mégiscsak Lord.
Biztos, hogy ilyesmi gyakran adódik a küldetések során.
– Van tűm és cérnám, de az túl sokáig tartana. A másik lehetőség
a kapcsozás…
– Égesd ki! – mordul fel Ryat, a szavába vágva. – A kau­terizálás a
leggyorsabb.
– Mi? – tudakolom, és mellkasomat elszorítja a rémület. – Ne!
Kell, hogy legyen valami más…
– Azt akarod, hogy elvérezzen? – csattan fel Tyson, mire nagyot
nyelek, és a fejemet ingatom.
– Hé! – fogja kézbe Ryat remegő kezemet, magához húz és felnéz
rám. És csak arra tudok gondolni, hogy a fájdalomcsillapító nem fog
elég gyorsan hatni. Ezt most érezni fogja.
– Van valami érzéstelenítőd? – tudakolom, és megnyalom
ajkamat. Az a cucc kellene, amit Ryat akkor adott nekem, amikor
megszöktem. Majdnem azonnal kiütött. Tyson
a fejét ingatja, fel sem néz rám.
– Minden rendben lesz. Ígérem – nyugtat Ryat, amikor látja, hogy
megfeszül a vállam.
– Kérem a piát! – intézkedik Tyson, és az ágy melletti székre
mutat. – Ezt nyomd a szájába! – ad át egy kis törülközőt.
Mielőtt bármit is tehetnék, Ryat kikapja a kezemből és
a szájába tömi, majd átkarolja a derekamat, én pedig szétvetett lába
közé állok. Remegve nagyot sóhajtok, átkarolom, a fejét a
mellkasomhoz szorítom.
 Tyson fog egy öngyújtót, végighúzza a kés hegyén, felforrósítja a
fémet, amivel majd elállítja a vérzést. Pislogok, hagyom, hogy
kibuggyanjanak a könnyeim, hogy tisztábban lássak.
Ty a foga közé veszi a kés markolatát, majd felemeli a whiskyt és
végigönti a férjem hátán. Ryat megfeszül, ajkai közül fojtott kiáltás
tör elő.
Felnyögök, és Tyson olyan haragos pillantást vet rám, mintha csak
rontanék a helyzeten.
Gyengéden simogatom Ryat fejét, magamhoz ölelem, tudom,
hogy érzi, ahogy remegek. Tyson ismét felforrósítja a kést, majd a
pengét laposan tartva rányomja a férjem hátán tátongó vágásra;
Ryat egyre szorosabban ölel engem.
Az égő hús szagától legszívesebben elhánynám magam.
A gondolattól, hogy mindezt a férjem szenvedi el, öklendezni
kezdek. De sikerül visszanyelnem.
Tyson végül leejti a kést, majd kivesz valamit a táskából, és
leragasztja a sebet.
Felpillantok a mennyezetre, hátha így megszűnik a könnyek árja,
mielőtt ismét Ryat szemébe kell néznem. Nem akarom, hogy ilyen
zaklatottnak lásson.
– Ez elég addig, amíg eljutunk a kórházba. Szólok a pilótának,
hogy készen állunk. Ügyelj arra, hogy hason feküdjön! – és ezzel
Tyson magunkra hagy minket.

***

Kilépek a hálóból, nyitva hagyom az ajtót, hogy halljam, ha Ryatnek

szüksége van rám. Végigmegyek a folyosón, elérek oda, ahol Tyson
ül. A mobilján pötyög, amikor leülök vele szemben; úgy gondolom,
fura lenne máshová ülni, hiszen csak mi ketten vagyunk ébren.
– Alszik – közlöm, és Tyson bólint, de nem néz rám.
– Nem néztem végig az alagsorban, hogy mit csináltatok Ryattel –
mondja váratlanul Ty.
Homlokomat ráncolva szólalok meg.
– De azt mondtad Mattnek…
– Én adtam meg Ryatnek a kódot, amivel kikapcsolhatta a
biztonsági kamerákat. Tudtam, hogy azon az éjszakán lent voltatok
az alagsorban, amikor Ryat kikapcsolta a kamerákat a klub összes
többi, benti kamerájával együtt.
Szavai hallatán felsóhajtok. Ryatnek igaza volt – Tyson teljes
mértékben mellettünk állt.
Furcsa csend ereszkedik ránk, nem igazán tudok mit mondani.
Ostobának érzem magam, hogy hittem neki.
De mentségemre legyen mondva, hogy nagyon hihető volt.
– Én… köszönöm – nyújtom felé a zsebkését.
Végre felnéz, de nem nyúl, hogy elvegye tőlem.
– Balszerencsét hoz, ha becsuksz egy kést, amit valaki más nyitott
ki.
Sóhajtva becsukom, kinyitom, majd ismét átnyújtom. Most elveszi.
Végez az üzenettel, amit írt, majd elteszi a mobilját, hátradől a
helyén, és felemel egy üveg whiskyt, ami a köztünk lévő asztalon
van. Észreveszek még egy poharat.
– Töltöttem neked egy italt.
Csak bámulom, amitől Tyson felnevet, és hozzáteszi:
– Nem tettem bele semmit.
 – Pedig jó lenne! Rám férne egy rendes alvás. – Majd pillantásom
végigsiklik az üres repülőgépbelsőn. – Hol van Matt?
– Ahol a helye van – a csomagtérben.
Visszanézek a pohárra, majdnem belekortyolok, de eszembe jut,
hogy talán terhes vagyok. Bár kétlem, hogy Tyson tudná. Eltűnődöm,
vajon tudja-e, hogy tudom, mi történt vele. Vagy hogy ismerem a
pletykákat a Kiválasztottjáról.
– Adhatok egy tanácsot? – tudakolja Ty.
Szempillám alól bámulok fel rá.
– Igen.
Őszintén szólva úgy érzem, fuldokolok. Kint vagyok az óceán
kellős közepén, úgy, hogy a kezemet összekötözték a hátam mögött.
A férjem itt fekszik a szomszéd szobában ájultan, mert a barátja egy
felhevített késsel próbálta elállítani a vérzést, amit a volt pasim által
kilőtt golyó okozott, mivel a volt pasim megpróbált megölni. Bassza
meg, ez az! Hadd halljam a tanácsaidat!
– Sose kényszerítsd választásra.
Összevonom a szemöldökömet.
– Ezt most nem ér…
– Közted és a Lordok között.
Miért hiszi azt, hogy választásra kényszeríteném Ryatet? Tudom,
hogy esküt tett a kedvükért. És ha elárulja az esküjét, halál jár neki.
– Én soha…
– De, meg fogod tenni. Talán nem akarod, de veszekedni fogtok.
Minden pár ezt teszi – kortyol bele Ty az italába. – És amikor dühös
leszel, ő kiabálni fog, fájdalmas dolgokat fog mondani, aztán el kell
majd utaznia valamilyen küldetés miatt. És mikor dolgoznia kellene,
a mobilját fogja nézegetni, hogy válaszoltál-e az öt bocsánatkérő
üzenetére. – Ty az ablakra pillant, a whiskyspohár a térdén nyugszik.
– Nem azt mondom, hogy ha ilyen helyzetbe hozod, akkor nem
téged választ, hanem a Lordokat. – Pillantása visszatér rám. – Azt
mondom, hogy téged fog választani. És emiatt végezni fognak vele.
Tudom, hogy ez önzés. Önzés azt mondani neked, hogy felejtsd el
az érzéseidet, és mindig Ryat érzéseit helyezd előtérbe.
– Nem ezt teszi az, aki szerelmes? – tudakolom halkan.
Ty ajkához emeli az italát, felhorkan, majd belekortyol.
– Nincs két ember, aki egyformán szeret. És mindenki mást
gondol arról, hogy tulajdonképpen mi is a szerelem.
Felsóhajtok. Igen, Ryat és én szoktunk veszekedni. Elég sokat. Ez
most már mindig így lesz? Ha már minden lapot kiterítünk, és nincs
több titok, akkor is mindig egymás torkának esünk majd? Nem
tudom megválaszolni ezeket a kérdéseket, de azt tudom, hogy
Tyson nem téved. Ryat megkattanna, ha el kéne utaznia, én pedig
dühös lennék, és nem törődnék az üzeneteivel.
– Milyen sűrűn fogják elvenni tőlem?
– Nincsenek megadott dátumok. De Ryat az egyik legjobb, és ezt
a Lordok is tudják. Lehet, hogy évente háromszor, de az is lehet,
hogy hússzor – von vállat hanyagul Ty. – Lehet, hogy reggeli után
elhívják, és vacsorára már otthon is van. Vagy lemarad a
karácsonyról, az évfordulókról és minden gyereketek születéséről. –
Tyson felemeli az italt, és felhajtja. Majd leteszi az asztalra,
végigsimít ajkán és borostás arcán. – Egy Lord akkor szolgál, amikor
hívják. Gépek vagyunk, akiket háborúra képeztek ki. És valahol
valaki mindig háborút akar szítani.
Tyson válaszától nem érzem jobban magam. De eltűnődöm,
honnan tudja mindezt. Tapasztalatból? Tudom, hogy történt valami a
Kiválasztottjával, de még jegygyűrűt sem visel. Amitől elfog a
kíváncsiság, hogy miért nem lépett tovább soha.
– Feltehetek egy kérdést?
– Persze – érkezik meglepetésemre habozás nélkül
a válasz.
– Te idősebb vagy.
Ravasz mosoly ül ki Ty arcára, amitől kék szeme még élénkebben
csillog.
– Ez nem kérdés.
Idegesen nagyot nyelek.
– Három évvel vagy idősebb Ryatnél. Miért nincs melletted egy
Lady? – Ty csak bámul rám, a mosolya eltűnt, és úgy érzem,
magyarázattal tartozom neki. Fészkelődni kezdek a helyemen, egy
hajtincset a fülem mögé tűrök. – Azt gondoltam, hogy szinte minden
Lord előre elrendezett házasságot köt, még mielőtt elvégezné a
Barringtont.
Ty bólint.
– Ez így van. A Lordok szerint egy férfi nagyobb megbecsülést vív
ki egy feleséggel az oldalán. A külvilág számára így megbízhatónak
és bizalomgerjesztőnek tűnik.
– Szóval számodra sosem helyeztek kilátásba előre elrendezett
házasságot? – Nem vagyok biztos benne, hogy a Kiválasztottja csak
a móka kedvéért volt, vagy feleségül is akarta venni, de ezt nem
fogom megkérdezni tőle.
– De igen – dől hátra Tyson a bőrülésen. – De a körülmények
változnak. És felmerült egy lehetőség. A Lordoknak szükségük volt
valakire, aki elvégzi helyettük a piszkos munkát.
– A Blackout? – tudakolom, hogy jól értem-e, amit mond.
 Ty bólint.
– Úgy volt, hogy öltönyös-nyakkendős üzletember leszek, több
millió dolláros vállalkozással a hátam mögött, gyönyörű feleséggel,
kutyával, két gyerekkel. – Legyint.
– A szokásos baromság. Amiről egy adott ponton azt gondoltam,
hogy akarom. De mint minden másban, ebben is meggondoltam
magam, és odaálltam a Lordok elé egy ajánlattal. Egyetlen okból
vállaltam el a Blackoutot.
– És mi az? – kérdezem lassan; azon tűnődöm, nem ások-e túl
mélyre, de Ty önként közli velem mindezt. Ryat sose mesélne
Tysonról, és ezt tiszteletben tartom. De ez még nem jelenti azt, hogy
nem akarom tudni.
– Belementek, hogy én döntsem el, kit veszek feleségül. Ha eljön
az ideje – ül ki lassú, ördögi mosoly Ty arcára, és megvillantja
tökéletes, fehér fogsorát.
Homlokomon elmélyülnek a ráncok.
– Annyira meg akartad kapni a szabadon házasulás lehetőségét,
hogy feladtad azt, hogy Lordként magasabb címed legyen?
Mosolyába most valami gonoszság vegyül.
– Olyan ember vagyok, aki a földön csúszva nyalja le a cipőről a
sarat, mint a paraszt, aki alamizsnáért könyörög
a király színe előtt. Hogy elhitessem vele, hogy gyenge vagyok. De
csak azért, hogy amikor senki nem figyel, elvághassam a torkát.
 ÖTVENKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Kinyitom elnehezült szemhéjamat, és már azelőtt megérzem a steril

szagot, mielőtt meglátnám a fehér falakat – rájövök, hogy egy
kórházi ágyon fekszem. Fel akarom emelni
a jobb karomat, de nem mozdul.
– Már megint! – Odapillantok, arra számítok, hogy az ágyrácshoz
kötöztek, de egy barna hajú lány fekszik mellettem, pont a karomon.
Blake! Hála az égnek! Lehajolok, megcsókolom a homlokát, ajkam
elidőzik egy kicsit a bőrén.
Blake szeme kinyílik, és egy egész másodperc is eltelik, mire rám
fókuszál.
– Ryat? – kapkod levegő után. – Magadhoz tértél! – Fel akar kelni,
de visszahúzom.
– Ne, Blake…
– De doktor Gavin…
– Ne, kérlek! – húzom oda magához. – Maradj itt! – Beszívom a
haja illatát, az ismerős eperillattól elmosolyodok.
– Maradj itt velem! Még egy kicsit.
– Oké, Ryat – pillant fel rám, és gyengéden arcon csókol.
– Egek, mennyire hiányoztál! – mondom, és Blake szeme
könnyekkel telik meg.
– Soha többet ne csinálj ilyet! – morogja Blake. – Csak hogy tudd:
ha hazaérünk, szétrúgom a seggedet!
Felnevetek, és homlokon csókolom.
– Mondd, jól vagy?
 – Igen.
Ahogy válaszol, észreveszem a zúzódást a szemén.
– Megütött?
– Jól vagyok – húzódik el Blake.
– Blake! – mordulok fel. – Mondd el, mit művelt veled! –
Kényszeríteni fogom Mattet, hogy a gyóntatószékben elmondja
LeAnne-nel kapcsolatos bűneit, de azt nem fogom kiszedni belőle,
amit Blake-kel tett. Nem akarom, hogy mindenki megtudja, min ment
keresztül a feleségem.
Blake felsóhajt, és végigsimít a haján.
– Azt mondta, hogy kezdjek el menekülni.
Összevonom a szemöldökömet, eszembe jut valami egy játékról.
– Mégis miért…
– Meg akarta valósítani a fantáziámat – suttogja Blake idegesen. –
Azt mondta, hogy fussak el előle. El akart kapni, hogy
megerőszakoljon.
A fogaim összekoccannak, izmaim megfeszülnek, így is sajgó
testem még jobban fáj.
– Először még sikerült távol tartanom magamtól. Aztán elkapott,
és ott volt Tyson…
– El kellett hitetnünk Matt-tel, hogy Tyson miattad volt ott
– közlöm. Bárhogy is történt volna, Matt gyanakodott volna, de mi
tudtuk, hogy nem hagyta volna ki a plusz segítséget, hogy
használhassa Blake-et. – El kellett játszania egy szerepet.
Blake felhorkan.
– Nagyon ügyes volt. Tyson elhitette velem, hogy része volt a
Blackout-beli támadásban. Sőt, rálökött a dohányzóasztalra…
– Kénytelen volt a közeledbe férkőzni – mondom, bár gyűlöletes
számomra a tény, hogy Ty hozzáért Blake-hez. Nem azért vagyok
dühös, mert durván bánt vele, hanem azért, mert megérintette. És
mert Matt komolyan azt gondolta, hogy ő és Tyson
megerőszakolhatják a feleségemet. – Mi tudtuk, hogy Matt valahogy
meg fog kötözni téged. Kötéllel, kábelkötegelővel vagy bilinccsel.
Blake a homlokát ráncolja, összevonja a szemöldökét.
– Ezért volt a kulcs a zsebemben?
Bólintok.
– Tyson csúsztatta bele, amíg a dohányzóasztalon feküdtem.
Abban a pillanatban, hogy Tyson meglátta, hogy Blake bilincsben
van, kénytelen volt közel kerülni hozzá.
– Sajnálom, Blake!
– Jól vagyok – ragadja meg a kezemet Blake. Lágyan rám
mosolyog, és hozzáteszi: – Matt nem ért hozzám.
Hazudik. A nyomok az arcán arra utalnak, hogy Matt rátette a
kezét, mielőtt odaérhettem volna.
– Megmentettél. Megint.
Puha arcát a tenyerembe fogom, hüvelykujjamat végigfuttatom
meleg bőrén. Nem tudom, mihez kezdenék, ha többé nem láthatnám
viszont.
– Szeretlek, Blake!
– Én is szeretlek téged! – hajol előre Blake, és ajkát gyengéden az
enyémre nyomja.
Amikor elhúzódik, körülnézek, de még mindig csak ketten
vagyunk.
– Hol van Matt? Kérlek, ne mondd, hogy megint megszökött!
– Nem. Tyson vigyáz rá a Blackout alagsorában. Megkért, hogy
mondjam meg neked, hogy ha készen állsz, odaviszi a
székesegyházba.
Elkezdek felemelkedni.
– Ma este megcsinálhatjuk.
Blake kezét a mellkasomra helyezi, és visszanyom.
– Nem!
– Blake…
– Nekem az kell, hogy újra a régi legyél. És Ryat, az akkor fog
megtörténni, ha már meggyógyultál.
– Blake – mordulok fel. Na ne, most már ő is…
– Szükségünk van rád.
– Nincs időnk a… – Hirtelen elhallgatok. – Szükségünk?
Többesszámban?
Blake elmosolyodik, és bólint.
– Igen, többesszámban, Ryat. – Odanyúl, felemel egy fekete-fehér
képet, és odanyújtja, hogy jobban lássam.
– Ikreink lesznek. És szükségünk lesz rád…
– Ikreink? – ismétlem meg, hogy biztosan jól hallottam-e.
Blake bólint, gyönyörű mosoly ül ki tökéletes arcára. Még sose
láttam ilyen ragyogónak a szemét. Végül én eredtem az ő nyomába,
de ő volt az, aki visszahozott. Ez a nő hihetetlen. És én vagyok a
világ legszerencsésebb embere, hogy a magaménak mondhatom.

BLAKELY

Ryat három hete fekszik kórházban. Újabb műtéten esett át belső

vérzés miatt. Túlerőltette magát, és sok pihenésre van szüksége. Én
ügyelek rá, hogy ez meglegyen. Meglep, hogy ilyen szófogadó.
Biztosan szüksége volt a pihenésre, tekintve, milyen makacs. De mi
ketten olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Ladyként
megértem, hogy mit kell megtennie az én Lordomnak. Azt is
megértem, hogy még neki is vannak korlátai. És hamarosan lesz két
kis ember, akiről gondoskodnunk kell. Muszáj száz százalékban
felépülnie.
Minden pillanatot itt töltöttem vele. De tudom, hogy amint ma
hazaengedik, az irányítás ismét kicsúszik a kezem közül. Ryat egy jó
ideje nyughatatlan. Bosszúra szomjazik, ahogy én is.
Kiköpöm a fogkrémet, megtörlöm a számat, kilépek Ryat privát
fürdőszobájából, és bemegyek hozzá.
A kórházi ágy mellett áll, félmeztelenül, épp a nadrágját húzza fel.
Nekidőlök az ajtófélfának, és csak nézem. Ryat Alexander Archer
teste kidolgozott. Szépen formált hasizma, széles mellkasa, izmos
karja – maga a mennyország. És én egy jó ideje vágyakozom rá.
Felpillant, elvigyorodik, észreveszi, hogy nézem. Majd benyúl az
ágyon heverő zsákba, és kihúz egy ruhát.
– Ezt vedd fel! – parancsolja.
Felnevetek, mintha viccelne. Majd kinézek az ablakon,
s látom, hogy a talajt és az épületet hó borítja.
– Ryat, tegnap esett a hó. Ebben szétfagyok.
Ryat odalép hozzám.
– Majd én megmelengetlek.
– Komolyan mondom.
– Én is – vonja fel a szemöldökét, provokál, hogy merek-e
visszaszólni.
Felhorkanok.
– Amúgy ezt hogy sikerült becsempészned ide? – Meglep, hogy
még nem égette el.
– Megkértem Sarah-t, hogy csomagoljon neked valami szexi
cuccot.
– Kicsit sokat mutat, nem?
– Talán látni akarom, ami az enyém.
Felsóhajtok és tudom, hogy Ryat ismét tökéletesen a régi, és az
ilyen csatákban a nyerési esélyem a nullával egyenlő.
Égnek emelem a tekintetem, leveszem a pulóveremet, hagyom,
hogy a földre hulljon, majd kigombolom a farmerem, letolom és
félrerúgom.
– Emeld fel a karodat! – vezényel Ryat, én pedig a fejem fölé
emelem, hagyom, hogy feladja rám a ruhát. A hűvös anyag lágyan
simogatja a bőrömet. – Tökéletes! – dicsér meg, és ujjhegyét
végighúzza a mellemen, ahol kilátszik
a V-alakú kivágásból, én pedig elpirulok.
Két kezét a combom közé nyomja, tenyere a puncimra simul.
Felnyögök, mert ott akarom érezni. Magamon akarom érezi. Nem
tudom, a terhesség teszi-e, de legszívesebben folyton szexelnék. A
szokásosnál is többször. Talán az az oka, hogy amíg lábadozott,
nem lehettünk együtt.
– Gyere ide! – ragadja meg a kezemet, és az ágyra húz. Lesöpri
róla a táskát a földre. – Hajolj rá, és tedd szét a lábadat! – morogja a
fülembe.
Nem vitatkozok. Inkább hálát mondok Istennek. Amikor lehajolok,
felhúzza a ruhámat és a fenekemre csap.
Arcomat az ágyba temetem, így ha valaki elhalad az ajtó mellett,
nem hall meg minket. Ujját a tangámba csúsztatja, és végigsimít
lucskos puncimon. Hátratolom a csípőmet.
 – Valaki nagyon készséges! – mondja halkan Ryat.
– Kérlek! – könyörgök, mert tudom, hogy bármennyire próbál
lassan haladni, ő is ugyanúgy szexelni akar.
Nem válaszol, de a cipzár hangján kívül mást nem is akarok
hallani. Másodpercek múlva belém nyomja a farka hegyét, és érzem,
hogy betölt, hogy szokjam a méretét.
Az érzéstől majdnem fennakad a szemem. Túlságosan sok idő telt
el, mióta utoljára szexeltünk.
Tövig benyomja, amitől eláll a lélegzetem. Majd ráhajol a hátamra,
kezét a torkomra fonja, megszorítja, de annyira nem, hogy ne kapjak
levegőt.
– Bassza meg, Blake! – morogja, ajka lecsap a nyakamra, a
bőrömet szívja, míg csípője felveszi az iramot, az ágy szélének
döntve ritmikus mozdulatokkal dönget.
Kezemet a számra nyomom, hogy elfojtsam a feltörő, érthetetlen
hangokat, amiket kikényszerít belőlem. Foga a bőrömbe mélyed,
majd megmerevedik, és belém élvez.
Kihúzza és az ágynak dől.
– Ez nem fair! – nyafogok.
Felnevet, a combomra csap, elönt az égő érzés.
– Még nem végeztél – térdel oda mögém.
– Mégis mit…
– Maradj így! – Rácsap a puncimra, én felkiáltok, majd arcomat
ismét az ágyba fúrom.
Ujjai szétnyitnak, beszívom a levegőt, amikor megérzem, hogy
valami hideg, gumiszerű anyagot nyom belém.
– Ryat – mi a…?
– Csak egy kis móka – áll fel Ryat, és engem is felsegít.
 HATVANADIK FEJEZET
RYAT

– Mondd, éhes vagy? – tudakolja Blake, ahogy kinéz a kocsim

anyósülése melletti ablakon, amit Gunner a kérésemre reggel
leparkolt a kórház elé.
– Rád éhezek – válaszolom, és tekintetem végigsiklik lágy és
izmos lábán. A farkam kemény, tudom, hogy az ondóm épp most
folyik ki a puncijából.
Blake égnek emeli a tekintetét.
– Rendes ételre. Be kell szaladnom a boltba úton hazafelé. Mit
kérsz vacsorára?
– Eléldegélnék a puncidon, Blake – nyúlok oda, és becsusszan a
kezem a combja közé.
– Ryat! – tiltakozik, és rácsap a kezemre. – Vezetsz!
– Megint körülnéz, és megkérdezi: – Hová megyünk? – A fejét
forgatja, mert elhagytuk a szokásos kijáratot.
– El kell mennem valakihez, mielőtt hazamegyünk – válaszolok
rejtélyesen. Tudom, hogy vitatkozni fog velem, ezért felemelem az
ölemben heverő mobilomat, és megnyitom az alkalmazást.
– Ryat! – sikkant fel másodpercek múlva, amikor a puncijában
életre kel a vibrátor.
– Harminc perc autózás vár ránk, Blake – jelentem ki, és
elvigyorodok, amikor látom, hogyan fészkelődik. – Ennyi idő alatt
hányszor tudsz elélvezni?
– Ezt nem mondod komolyan! – nyög fel Blake, és fejét
a fejtámlának dönti, ahogy az autópályán száguldunk.
 – De, igen – ejtem a mobilomat az ölembe; a kis játékszer tovább
dolgozik.
– Bassza meg! – nyögi Blake, és csinos nyári ruhájának szélét
markolássza. Amint hazaviszem a feleségemet, letépem ezt róla és
elégetem. Igaza volt. Túlságosan sokat mutat, de ez egy bizonyos
célt szolgál.
Nem bírok magammal, megint benyúlok a ruhája kivágásába, és
megszorítom a mellét.
– Ryat, kérlek! Nem tudom…
– De igen, tudod, és fogod is! – mondom, és megcsavarom
kemény mellbimbóját, majd elhúzom a kezemet. – Azt akarom, hogy
a bugyid az én ondómtól meg a te nedvességedtől legyen lucskos!
Kibaszottul lucskos, Blake!
Blake keze saját combját markolássza, csípője előre-hátra ring.
Amikor megbasztam a kórházi szobában, nem engedtem, hogy
elélvezzen. Szándékosan húztam az időt, tudtam, hogy alig várja,
hogy a csúcsra jusson.
Hátraveti a fejét, ívbe feszíti a hátát és a torkából feltörő hangban
keveredik a színtiszta kín és megkönnyebbülés, majd az ülésnek
dől.
– Ez egy – kezdem el a számolást, és Blake ismét azonnal
elhelyezkedik.

***

Befordulok a Blackout parkolójába, és leállítom a kocsit. Amikor

bezárom az alkalmazást, Blake teljesen kimerülten dől hátra az
ülésen.
Odahajolok, és kezemet a lába közé nyomom.
– Tökéletes! – dicsérem, és ujjaim fel-le járnak a tangáján. Olyan
lucskos, amilyennek érezni akartam. A combjára csapok, majd
odavetem a parancsot: – Tedd szét a lábadat! Még jobban!
Blake lehunyja a szemét, nagyot nyel, és azt teszi, amit mondok.
Félrehúzom a bugyiját, megragadom a vibrátort és lassan kihúzom.
Felnyög, mintha máris hiányolná.
Nem bírok magammal, a számhoz emelem a játékszert,
megnyalom, lenyalom róla azt az édes mézet, amit úgy imádok.
Majd a földre ejtem, és kiszállok. Odalépek az ajtajához, kinyitom
előtte, és kisegítem.
A vállamra vetem, ő pedig felsikolt. Rácsapok meztelen fenekére,
átviszem a parkolón, így nem lesz nedves a magas sarkúja. Minden
tiszta hó, saras pocsolyák állnak itt-ott.
Ahogy belépünk az oldalajtón, leteszem a földre, és teljes testtel a
feketére festett falnak nyomom.
– Na, ki vagy te? – tudakolom, és végignézek szép kis arcán. Még
mindig azon igyekszik, hogy újra normálisan lélegezzen.
– A te ügyes kicsikéd – válaszolja halkan.
– Igen, az vagy – ragadom meg az arcát, majd megcsókolom,
hogy megízlelhesse, mit műveltem vele a kocsiban. Szétnyitja ajkát,
én pedig elmélyítem a csókot, majd gyorsan elhúzódom. Aztán
lehúzom a lépcsőn, és belépünk az alagsorba.
Tyson ott áll a helyiség közepén, szétvetett lábbal, kezében
locsolócső, és a megbilincselt Mattet locsolja.
– A társaság miatt muszáj jól kinézned – közli Matt-tel.
– Baszódj meg! – kiáltja Matt, és kiköp egy adag vizet.
 Matt a helyiség közepén egy székhez van kötözve.
A betonpadlón végig lefolyók helyezkednek el, pontosan ezért.
– Látom, semmi nem változott – jelentem be érkezésünket. –
Gondoltam, benézünk, hadd lássuk, hogy vagy. Mármint mielőtt
kibelezlek.
Matt ide-oda veti magát a széken.
Mielőtt Blake ma reggel felkelt, én már egyeztettem Tysonnal. Be
akartam nézni, hogy adjak Mattnek egy kis ajándékot, mielőtt
megölöm.
– De előbb… szerettem volna adni neked egy kis apróságot. –
Tyson és én a feleségemhez fordulunk, aki nekidől a túlsó falnak,
karba teszi a kezét, arcán bizonytalanság tükröződik; nem érti, mit
keresünk itt. – Vedd le a bugyidat!
Blake tágra nyílt szemmel bámul rám, nagyot nyel. Azonban csak
egy pillanatig habozik, majd a falnak támaszkodva letolja a tangáját
még mindig remegő lábán. Odamegyek hozzá, ő pedig vöröslő
arccal nyújtja át.
Visszafordulok Matthez.
– Szeretted volna megkóstolni. – Kis időbe telt, de Blake és én a
kórházban időmilliomosok voltunk. Elmeséltettem vele minden apró
részletet, ami köztük történt, amíg Matt fogságában volt. – Azt
gondoltam, megadom ezt neked. Tekintsd az utolsó vacsorádnak –
nyomom Blake ondóval átitatott bugyiját Matt szájába. Rátapasztom
a tenyeremet, Tyson pedig letép némi szigszalagot, és miután
elveszem a kezemet, több csíkot is Matt arcára helyez.
Matt teste rángatózni kezd, mintha küzdene a hányinger ellen, és
az ellen, hogy megfulladjon saját hányadékától.
Megragadom Matt arcát, és kényszerítem, hogy felnézzen rám.
 – Fél órája megbasztam azt az édes kis pináját, és bele is
élveztem – vigyorgok rá ördögien, és meglátom szemében a
rémületet. – Ha esetleg azon merengenél, hogy miért is olyan
nedves.
Matt elvörösödik haragjában, és dühösen bámul rám.
Azt mondtam a feleségemnek, hogy senki nem fogja látni vagy
hallani azt, amikor megbaszom, és ezt komolyan is gondoltam. De
azt nem ígértem meg, hogy egy másik férfi nem fogja megízlelni az
ondómat, ami kifolyt a puncijából és benedvesítette a bugyiját. Ezért
haraptam a nyakába,
és csaptam rá a belső combjára a kocsiban. El akartam dicsekedni
vele Mattnek. Megmutatni, hogy mi az, ami soha nem lesz az övé.
Történjen bármi is. Emlékeztetnem kell rá, hogy Matt ugyanúgy a
birtokomban van, ahogyan ő kívánja azt, hogy Blake legyen az ő
birtokában. Beleélvezhettem volna egy csészébe is, majd
kényszeríthettem volna, hogy megigya, de ez édesebb. Ez, hogy
megkapja Blake-et, de csak velem együtt – a feleségem és én egy
csapat vagyunk. A Lord és a Ladyje.
Pofon ütöm Mattet, amitől összerándul.
– Hamarosan találkozunk.
Ezzel megfordulok, megragadom Blake kezét és kilépek a
szobából; Tyson utánunk jön.
– Mikor akarod megkapni? – tudakolja, miután bezárta az ajtót.
A feleségemre pillantok, látom, hogy tűzpiros az arca,
a földet nézi, és tudom, hogy muszáj lesz kibékítenem.
– Vasárnap estére.
Ma csütörtök van, így két hétköznap és az egész hétvége a
rendelkezésemre áll, hogy a feleségemmel otthon kettesben
felidézhessem, hogy hozzám tartozik. Míg a halál el nem választ.

BLAKELY

Vasárnap este a székesegyházban lévő dolgozószoba kanapéján

várok. Ryat némán ül az íróasztalnál, amikor kopognak.
– Gyere be! – szólal meg Ryat.
Ahogy felpillantok, látom, hogy Tyson lép be. Nem tudom, miért,
de arra számítottam, hogy köpönyeget és maszkot visel majd, de
nem így van. Fekete farmer és fekete, V-kivágású póló van rajta.
Sötét haja ugyanolyan kócos, mint szokott lenni.
– Készen áll.
Ryat bólint.
– Köszönöm. Máris megyek.
Tyson rám pillant, úgy érzem, mintha provokálna. Ez azon
alkalmak egyike, amikor félre kell tennem az érzéseimet a férjem
kedvéért. Tyson kimegy, és becsukja maga mögött az ajtót.
A szobában csend honol, és amikor a jegygyűrűmre pillantok,
Ryat megszólal.
– Blake, neked nem kell…
– Maradok – vágok közbe, és belenézek a szemébe.
Ryat összeszorítja ajkát, de bólint.
– Adj nekem egy percet – kéri, majd folytatja a telefonján a
pötyögést.
Ismét kopognak, és Ryat sóhajtva csapja le a mobilját.
– Mi van? – csattan fel.
Az ajtó kinyílik, apám lép be, majd becsukja maga mögött.
Felállok.
– Azt hiszem, én most megyek.
– Várj! – nyújtja ki apám kezét megadón.
Megállok, és a földet bámulom. Azóta nem beszéltem vele, hogy a
kórházban voltam. Még csak meg sem próbált felhívni vagy üzenni.
Nem tudom, hogy ez az ő döntése volt-e, vagy Ryat blokkolta a
mobilomról. Ezen a ponton már meg sem kérdezem.
– Inkább nem – jelentem ki, és elhaladok mellette. De amikor
megfogom a kilincset, megállok és megfordulok. Férjem az
íróasztalnál ül, ujjait összekulcsolja a tarkóján, lazít a széken,
pillantása rám tapad. Apám azonban úgy fest, mint egy eltévedt
kiskutya; a földet bámulja. – Meg kell kérdeznem valamit.
– Bármit – találkozik apám tekintete az enyémmel, és egyet lép
felém.
– Matt azt mondta, egy Lord nem választhat akármilyen nőt. Hogy
egy listán kell szerepelnie.
Apám idegesen nagyot nyel, de bólint.
– Így van – suttogja.
Durván felnevetek, amitől apám összerezzen.
– Szóval te prostituáltál engem? – csattanok fel, mert azt
gondoltam, hogy Matt hazudott. De nem. Ez volt a kibaszott igazság.
– Mert egy Kiválasztott ez, apa: nem más, mint ribanc. – Akkoriban
nem értettem. Basszus, még most sem értem teljesen, de
egyértelmű, hogy ezek a szülők kölcsönadják a lányokat a
Lordoknak, hogy használják őket. Nem vagyunk mások, mint trófeák.
Felajánljuk szolgálatainkat. Mi van, ha lányaim születnek? Sosem
fogom hagyni, hogy ez történjen velük! Vagy ha fiaink lesznek?
Kurvára nem akarom, hogy a fiainknak Kiválasztottat kelljen
választania. Basszus, azt sem tudom, mi történt Tyson
Kiválasztottjával, de azt tudom, hogy nem ő volt az első, aki belehalt
ebbe az egészbe.
– Nem – ingatja apám szaporán a fejét, és még egyet lép felém. –
Nem így történt.
– Akkor hogy történt? – tudakolom.
Ryat elveszi a kezét a tarkójáról, és feláll.
– Blake…
– Nem. Majd én – emeli fel apám a kezét a férjem felé. Karba
teszem a kezemet, előretolom a csípőmet, és türelmetlenül
várakozok. – Anyád… vagyis Valerie… – helyesbít gyorsan. – Azért
íratott fel téged a listára, mert azt akarta, hogy Matt-tel legyél. Ez volt
Kimberlyvel a tervük. Amikor rájöttem, összevesztünk. Nem akartam,
hogy Kiválasztott légy, de már túl késő volt. Nem tudtam
megakadályozni. Az egyetlen lehetőségem az volt, hogy
közbeavatkozok. Így Ryatre bíztam a feladatot, mert tudtam, hogy
hűséges a Lordokhoz, és nem utasítja el a kérésemet. – Ismét lép
egyet felém, én is hátralépek, hátam az ajtónak ütközik, és apám
elkomorul. – Sosem hittem, hogy idáig fajul ez az egész. Kérlek,
Blakely! Hinned kell nekem! Én csak meg akartalak menteni Matt-től!
Ryatre pillantok, aki az íróasztala mögött áll, zsebre dugott kézzel.
Smaragdzöld szemének tekintete semmit nem árul el. Talán
megbánta? Ez a legnagyobb félelmem. Tudom, hogy nem véletlenül
jutottunk idáig. Kényszer alatt cselekedtünk. Mégis szerelmes
vagyok belé, történjen bármi. Mi van, ha csak a Lordok iránti hűsége
miatt csinálja végig? Ha csak játék vagyok számára, amiben nem
hajlandó veszíteni? Játék, amit végigjátszik, kerül, amibe kerül.
– Adjon nekünk egy percet! – kéri Ryat apámat.
 Apám felsóhajt, válla meggörnyed, az ajtó felé indul, én pedig
ellépek, hogy ki tudjon menni.
Némán a jegygyűrűmre pillantok, amikor Ryat odalép hozzám,
megfogja az arcomat, és gyengéden kényszerít, hogy felnézzek rá.
– Hagyd abba! – parancsolja.
El akarom fordítani a fejemet, de a keze megakadályozza.
– Látom az arcodat, Blake. Szeretném, hogy tudd, hogy… bármi is
hangzik el odakint, bármit is teszek… tudnod kell, hogy szeretlek.
Bólintok, könnyek égetik a szememet.
– Komolyan mondom – húz magához Ryat, és gyengéden
homlokon csókol. – Lehet, hogy az elején feladat voltál számomra,
de most már te vagy az életem – teszi tenyerét a pocakomra, és
gyengéden végigsimítja. – Ti hárman vagytok az életem. És ti mindig
elsőbbséget élveztek majd. Megértetted?
Szavaitól gyorsabban kezd verni a szívem, és idegesen nagyot
nyelek.
– Szeretlek – suttogom.
Gyengéden szájon csókol, kinyitja az ajtót, és belépünk a
székesegyházba. A Lordok ott ülnek a padsorokban, köpönyeget és
maszkot viselnek. Ryat a legelső padsorhoz vezet, én pedig
ugyanott foglalok helyet, ahol utoljára akkor ültem, amikor
végignéztem, hogy megkínoz valakit, aki megpróbálta tönkretenni a
vele közös életemet.
Ryat felmegy a lépcsőn, és odalép egy fekete lepedőhöz, ami a
mennyezetről lóg le. Felnyúl, lerántja, és meglátjuk azt, ami mögötte
van – Mattet.
A plafonhoz erősített kötélen függ, karját összekötözték a háta
mögött. Lábát széttárja, mert a földhöz láncolták, és csak
bokszeralsót visel.
Matt tiszta vér, és eltűnődöm, vajon mit tett vele Tyson az utóbbi
egy hónapban, amíg Ryat lábadozott. Nem eleget ahhoz, hogy
megölje, de azért tele van zúzódásokkal és rászáradt vérrel.
Ryat odalép a keresztelőmedence mellé, és szembefordul a
gyülekezettel.
– Lordok, véleményem szerint ez mindenki számára kijózanító
pillanat – kezd bele. – Ő itt a társunk, egy Lord, aki úgy döntött,
elárulja esküjét és hűtlen lesz hozzánk!
Matt felemeli a fejét. és haragosan bámulja Ryat tarkóját.
– Mi a büntetése? – teszi fel a kérdést Ryat.
– Halál! – zúgja kórusban a gyülekezet, amitől összerezzenek.
– Csak tessék! – mordul fel Matt. – Semmit sem fogok mondani!
Ryat arcán mosoly terül szét.
– Nem is kell… majd ő mond.
A hatalmas helyiségben hallani, ahogy nyílik, majd csukódik egy
ajtó, és látom, hogy apám Valerie-t vonszolja fel a színpadra.
Kiegyenesedek, és azonnal Ryatre pillantok. Engem néz.
Megpróbálta elmondani nekem, hogy nem kell itt lennem ma este.
Ez volt az oka? Azt gondoltam, meg akar kímélni attól, amit Matt-tel
fog tenni, de talán engem védett attól a nőtől, akit olyan sokáig
anyámnak hittem.
Apám megállítja Valerie-t és térdre kényszeríti. Valerie a szájpecek
mögött felnyög. Apám odalép hozzá, kiveszi a pecket, és Valerie
hangosabban kezd kiáltozni. Apám belemarkol a hajába, és
hátrarántja a fejét.
– Egyetlen esélyt kapsz, hogy kimagyarázd magad!
– mondja nyugodtan.
 Mióta Ryat visszahozott, tudom, hogy apám Lord, de sosem
hittem, hogy látni fogom akcióban. Erről akart beszélni velem az
irodában? Elő akart készíteni arra, amit tervezett? Talán ő maga sem
akarta, hogy itt legyek.
Valerie zokog, egész testében reszket.
– Ő ölte meg azt a nőt!
– Valerie! – csattan fel Matt. – Fogd be a pofádat, te ostoba picsa!
Ryat odalép hozzá, és kivesz valamit a hátsó zsebéből. Egy
fekete, gömb alakú szájpecket. Benyomja a gömböt Matt szájába,
majd a tarkóján megkötözi.
– Később te is sorra kerülsz – nyugtatja.
– Semmi gond – simít végig apám Valerie haján, aki rémülten
megremeg az érintésétől. – Folytasd!
Valerie szipog.
– Én… megtudtam, hogy kommunikálsz LeAnne-nel. El akartátok
mondani Blakelynek, hogy ki ő – néz könnyes szemével a
szemembe. – Azt nem hagyhattam. Nem hagyhattam…
A földet bámulom, nem törődök tovább vele. Egész életemben azt
gondoltam, ő az anyám, és bár szerettem, most nem tudok túllépni
azon, hogy el akarta venni tőlem a kisbabáimat. Hogy azt gondolta,
hogy olyan csúnyán cserben hagytam, hogy újra akarja kezdeni az
egészet.
– Folytasd! – sürgeti apám. Még mindig kedvesen a haját
simogatja, de Valerie úgy reszket, akár a nyárfalevél.
– Csak rá kellett volna ijesztenie a nőre. De Matt túlzásba esett –
zokogja. – És megölte…
– Pontosan – lép egyet hátra apám, és Valerie válla
megkönnyebbülten meggörnyed. Azt hiszi, apám megjutalmazza
majd azért, hogy igazat mondott. – Matt valóban túlzásba esett –
helyesel, és bólint. – Azonban LeAnne nagyon is életben van.
Ryatre pillantok, aki apámra bámul, arcán értetlenség ül, ami azt
jelzi számomra, hogy ugyanúgy nem tudott semmit, ahogy én sem.
– Nem – ingatja a fejét Valerie. – Matt megölte…
Ahogy mögöttem kitárul a szárnyas ajtó, felsikoltok.
A padsorokban mindenki megfordul, hogy lássa, ki lépett be, de én
képtelen vagyok megmoccanni. Szobormereven ülök. Felnézek a
karzatra, a férjemre. Egyébként is kemény álla megfeszül, teste
merev, szeme elsötétül.
Csak azt hallani, hogy női magas sarkú kopog a betonon, ahogy
valaki – egy nő – végighalad rajta. Védelmezőn növekvő hasamra
teszem a kezemet, nem tudom, mire számítsak, és könnyek futják el
a szememet.
– Miattam ne hagyjátok abba – szólítja meg egy női hang a
gyülekezetet. Ettől a hangtól mellkasom fájdalmasan összeszorul.
Nem. Nem. Nem. Nem hiszem el.
– LeAnne – mondja apám, és elmosolyodik. – Gondoltam,
szívesen részt veszel a mókában.
Pislogok, és könnyek folynak végig arcomon.
Matt küzd kötelékei ellen, míg Valerie térden állva zokog.
Látom a szemem sarkából, hogy egy alak lépked felfelé a bal
oldali lépcsőn. Önkéntelenül is odanézek. Hosszú, sötét haja
hullámokban omlik végig a hátán. Öltözéke olyan, mintha temetésre
készülne. Széles, fekete kalapot visel, fél arcát fekete csipkefátyol
takarja. Szűk, fekete ruhát visel, hosszú uszállyal. Ahogy belép,
szembefordul a tömeggel, és hallom, hogy a padsorokban ülő
Lordok tátott szájjal csodálják szépségét. Ordít róla a hatalom, és
csak úgy sugárzik belőle a vagyon. Döbbenetesen gyönyörű
napcsókolta bőrével és nagy, kék szemével. A száját láthatóan
megcsináltatta – bár nem túl nagyra –, és tűzvörös színben
pompázik.
Pontosan úgy festek, mint ő.
– Ezt nem értem – szólal meg elsőnek Ryat. – Láttam magát
meghalni.
– Nem. Azt láttad, hogy a földön fekszem. Nem ellenőrizted, hogy
meghaltam-e – helyesbít LeAnne.
Ryat megvakarja a tarkóját, és hátralép. A ténytől, hogy valóban
zavarba ejti a helyzet, még idegesebb leszek.
LeAnne odalép Valerie elé, és karcsú csípőjére teszi
a kezét.
– Meg akartál öletni. – Hangos csattanással pofon üti Valerie-t. –
Mert nem akartad, hogy Blakely megtudja az igazat. – Felnevet,
megragadja Valerie arcát, és hátranyomja a fejét, így az kénytelen
felnézni rá. – Ha én nem lennék, soha nem lett volna esélyed
anyává lenni. Nem az én hibám, hogy kudarcot vallottál – löki el
LeAnne Valerie-t.
Valerie zokog, feje előrecsuklik.
– Na és te… – lép oda LeAnne Matthez, aki továbbra is ide-oda
veti magát a széken. – Te meg akartál erőszakolni. A férfiak mindig
azt képzelik, hogy a farkuk hatalommal ruházza fel őket. –
Keményen benyúl Matt két lába közé, aki hátraveti a fejét, és
beleüvölt a szigszalagba. – Ez gyengévé tesz titeket. – Csettint, és
apám odalép hozzá, kezében késsel. LeAnne felé nyújtja, aki épp
időben engedi el Mattet, hogy széttárt lába közé döfjön a késsel. A
Lordok egy emberként hördülnek fel, amikor LeAnne kirántja a kést,
és vér folyik végig Matt lábán, aki üvölt a szigszalag mögött. – És
tisztázzuk a dolgot: te löktél le a lépcsőn.
Ryatre pillantok, aki láthatóan összeszedte magát. Ökölbe
szorított keze és hangos lihegése mutatja, hogy milyen dühös az
események ilyetén alakulásától.
– Mégis hogy…
– Tudtam, hogy jössz – vág LeAnne a férjem szavába, és apámra
pillant. – Előre szólt nekem – nevet fel halkan.
– Én parancsoltam meg, hogy végezzenek Nathaniellel. Én kértelek
kifejezetten téged – nyomja hegyes, feketére festett körmét férjem
mellkasának, én pedig fogamat csikorgatom attól, hogy hozzáér. –
Aztán Phil közölte, hogy van egy társad. Rögtön rájöttem, miért
szegődött melléd. A feleséged miatt.
Ryat megmerevedik, de ellöki LeAnne-t, én pedig kiegyenesedek,
és LeAnne rám pillant.
– Hozzátok fel!
Két férfi ragadja meg a felkaromat, felrántanak a he­lyemről.
– Ne nyúljanak hozzám! – kiáltok fel, és próbálom kiszabadítani a
karomat, azonban így is felrángatnak a lépcsőn.
– Mi a fasz? – veti oda Ryat, és odasiet hozzám, amint a
lépcsőfordulóhoz érünk. Kiszabadít a két férfi szorításából.
– Semmi gond – szólal meg LeAnne rám mutatva, és Ryat maga
mögé húz, véd engem és a kicsiket. – Nem azért vagyok itt, hogy őt
bántsam.
– Akkor a kibaszott kutyáid ne nyúljanak hozzá! – csattan fel Ryat.
– Épp ellenkezőleg – emeli fel LeAnne a kést, amin még ott van
Matt vére, és nyéllel felém nyújtja oda. – Azért vagyok itt, hogy
megadjam neki azt, amit akar. Bosszút.
 Szívem vadul ver, az adrenalin száguldozik bennem. Nagyot
nyelek, kilépek Ryat mögül és LeAnne-re pillantok. Remegő kézzel
veszem el tőle a kést.
– Ez… ez valami beavatás? – tudakolom remegő hangon. Ez egy
próbatétel? Ha igen, Ryat miért nem tud róla? Ryat dühösnek és
zavartnak látszik.
– Nem – lép hátra LeAnne. – Ez csak a móka kedvéért van,
szívem. Anyuci eladott téged Winstonéknak, hogy megőrizzék azt a
titkot, hogy Mattet küldte utánam, hogy megöljön.
Tágra nyílt szemmel nézek Valerie-re. Még mindig zokog, térden
állva előre-hátra ringatózik.
– Ezért akartál olyan rögeszmésen férjhez adni Matt-hez? –
tudakolom. – Önként átadtál volna neki, mert apa még időnként
szóba állt a szülőanyámmal?
Valerie felszegi a fejét, arcát takony és könnyek áztatják.
– Én vagyok az anyád! Te hálátlan kis picsa! – LeAnne-re pillant,
aki láthatóan unottan csípőre teszi véres kezét. – Csak annyit kellett
volna tenned, hogy hozzámész feleségül!
– De nem kellettem neki! – sikítok fel.
Valerie felhorkan, és megnyalja az ajkát.
– Azt hiszed, nekem kellett a kibaszott apád? A Lordokért muszáj
meghozni bizonyos áldozatokat.
Remeg a kezem, de egyre szorosabban fogom a kést.
– El akartad venni a kisbabámat! – Nem akarom, hogy bárki is
megtudja, hogy ikreket várunk. Ez csak rám és a férjemre tartozik.
– Hogy micsoda? – tudakolja Ryat, és közelebb lép.
Ryat azt hiszi, mindent elmondtam neki, ami azalatt történt, amíg
Valerie és Matt foglya voltam, de nem. Nem törődök vele, és
közelebb lépek Valerie-hez.
– Azt mondtad, magad fogod kivágni belőlem a gyereket, és ami
maradt belőlem, azt meghagyod Mattnek! – futják el dühös könnyek
a szememet. – Egy anya sose mondana ilyet a gyerekének!
Valerie egy mordulással felszegi az állát.
– Még jó, hogy nem vagyok az anyád. – Ryatre pillant, aki a
balomon áll. – Kurvára nem szeret téged. Csak játékszer vagy,
Blakely. Mattnek. Neki is. Kurvára szívességet tettem volna neked. –
Zöld szemének pillantása a hasamra siklik.
– Megérdemlem azt a gyereket. Megérdemlem az esélyemet. És
meg is fogom kapni…
Elhallgattatom, mert térdre esek és vízszintesen belemártom a
kést a hasába. Valerie szája elnyílik, egyetlen pihegés száll fel
szétnyílt ajkáról, majd megforgatom a nyelet, átvágom a hasát –
kibelezem – úgy, ahogy ő tervezte velem.
Ahogy előtte térdelek, érzem a vért a bőrömön, ami beleivódik a
farmeromba. Nézem, képtelen vagyok elkapni a tekintetemet –
figyelem, ahogy az élet kihuny zöld szeméből –, és remélem, hogy
Ryat tévedett a mennyországgal és a pokollal kapcsolatosan. Mert
remélem, hogy Valerie a pokol tüzén ég el. Amikor eljön az a nap,
hogy Isten színe elé kell járulnom, örömmel megyek pokolra egy
örökkévalóságra azért az életért, amit választottam, mert így
megmentettem két másik életet. A gyerekeim megérdemelnek egy
esélyt egy olyan életre, amit ők akarnak. Nem egy olyanra, amilyet
ez a ribanc diktált volna.
 HATVANEGYEDIK FEJEZET
RYAT

– Csodálatos! – tapsikol az őrült ribanc, és szembefordul a

gyülekezettel. – Távozhatnak, Lordok – jelenti be LeAnne. – Ez itt
családi ügy. Hess! – küldi el őket egyetlen mozdulattal.
Nem törődök vele, és a feleségem mellé térdelek. Még mindig
térdel, remeg, és a kés markolatát tartja, ami a halott Valerie-ben áll.
– Blake? – mondom halkan, és hátrasimítom a haját a hátára,
hogy jobban megnézhessem az arcát. – Blakely?
– Blakely jól van – nevet fel LeAnne, mintha valami jó viccet
mondott volna.
Felpillatok rá, résnyire húzott szemmel.
– Maga is elmehet.
LeAnne kinyitja a száját, de Phil odalép hozzá.
– Gyere! Hagyjuk őket magukra.
– De…
– Lesz még időd beszélni Blakelyvel – biztosítja Phil LeAnne-t, és
csak az jár a fejemben, hogy csak a testemen keresztül! Az a ribanc
nem fog a feleségem közelébe kerülni! Nem bízom benne.
– Jól van – bólint LeAnne és átpillant a véres, de nagyon is élő
Mattre, aki még mindig kötelékein lóg. – De mi lesz a…
– Majd én elintézem – csattanok fel, és talpra ugrok.
– Takarodjanak!
LeAnne arca megkeményedik, és odalép hozzám.
– Na idefigyelj, kisfiam! – nyomja ujját az arcomba.
– Mindent, ami a tiéd, nekem köszönhetsz! Csak ennyi, és
elveszem… – csettint az ujjával, én pedig csak nehezen állom meg,
hogy ne tekerjem ki a kibaszott nyakát.
– Ejnye, ejnye-bejnye! Hosszú napunk volt – ragadja meg Phil
LeAnne vállát, és elhúzza tőlem. – Most elmegyünk
– bólint, majd a nő kezét fogva a lépcső felé húzza.
– Blake? – vetem oda kissé élesebben, mint szándékomban állt.
De meg se rezzen tőle.
Blake a sarkán ül, ruhája véres, és szipog.
– Gyere! – hajolok oda, megragadom a hónalja alatt és talpra
állítom.
– Én… megöltem… én…
Szembefordítom magammal, és két kézzel megfogom az arcát.
– Nézz rám!
Könnyek futnak végig rajta, elmaszatolják valaha csinos sminkjét.
– El akarta venni a kisbabáinkat… – hadarja Blake.
– Hé! – mondom halkan.
– Azt nem… nem engedhettem meg – nyalja meg nedves ajkát.
– Nem kell magyarázkodnod, Blake. Semmi baj.
– És Matt… – pillant könnyes szemmel Matt véres testére. – Matt
hagyta volna, hogy megtegye!
– Nem érhetnek hozzád, Blake. Soha többé! – nyugtatom meg,
amikor a szemem sarkából megpillantok valamit. Gyorsan odanézek,
arra számítok, hogy LeAnne az, de Ty csatlakozik hozzánk.
– Megígérem! – tör ki zokogásban Blake. – Megígérem, hogy
vigyázok rájuk… – ejti a kést a földre, majd keze védelmezőn a
hasára simul.
A szívem elfacsarodik. Milyen bizonytalannak érezheti most
magát! Mennyi hazugságot kellett végighallgatnia élete során! A
fenébe is, még én sem számítottam arra, hogy LeAnne életben van!
Ez aztán igazi csavart labda volt.
– Tudom. – Úgy döntök, kimondom. Tudom, hogy most semmi
mással nem tudnám megnyugtatni. – Ügyes voltál, Blake – mondom,
és végigsimítok hosszú, sötét haján.
– Te vagy az én ügyes kicsikém.
Véres ujjai megragadják a pólómat, beletemeti az arcát. Átkarolom
remegő testét, és magamhoz húzom. Odapillantok Tysonra, aki Matt
mellett áll, és bólintok.
A mai este nem a terv szerint alakult, de most már csak arra
vágyom, hogy véget érjen. Haza akarom vinni a várandós
feleségemet, lemosdatni, és továbblépni a közös életünkkel.
Ty felemel egy kötelet az asztalról, és Matt mögé lép. Többször is
a nyaka köré tekeri, majd feldobja az egyik gerendára. Kihúz egy
kést a zsebéből, lehajol, és elvágja a bokákat összefogó kötelékeket.
Majd megigazítja a nyaka köré tekert kötelet, és felhúzza meztelen
talpát a földről.
Blake térde alá nyúlok, majd átkarolom, felemelem és leviszem a
lépcsőn, miközben hallom, ahogy Matt nyögdécsel, aztán némaság
borul a székesegyházra.
 EPILÓGUS
RYAT
TÍZ HÉTTEL KÉSŐBB

Belépek a kunyhóba.
– Blake? – kiáltok fel, de csak a csend fogad. – Blake?
– mondom kissé hangosabban, de most sem érkezik válasz. Amikor
besietek a hálónkba, az ajtó a lendülettől nekicsapódik a belső
falnak. – Blakely? – mondom ki a teljes nevét.
Még mindig semmi.
Amikor belépek a fürdőszobába, felsóhajtok, ahogy meglátom a
zuhanyból áradó gőzt. Elkezdem lerúgni a cipőmet, lehúzom a
farmeremet, majd a pólómat. Kinyitom az üvegajtót, és látom, hogy
Blake háttal áll nekem, feje a víz alatt van.
Átkarolom és felemelem, amitől felsikolt.
– Ryat!
Megfordítom, háttal a falnak szegezem, amitől felnevet.
– Megijesztettél!
– Bocsáss meg! – mosolyodok el, és Blake úgy néz rám, mint aki
tudja, hogy a legkevésbé sem sajnálom. – Mennyire szeretsz? –
simul kezem növekvő pocakjára. A múlt héten tudtuk meg, hogy
ikerfiaink lesznek. Nincs nálam boldogabb ember, de kicsit sajnálom
a feleségemet. Együtt fog élni velem, és két fiúval, akik olyanok, mint
én… még jó, hogy Blake makacs és keményfejű.
Arca elkomorodik, és egész testében megmerevedik.
– Mit csináltál?
– Hazudtam – ismerem be.
– Mivel kapcsolatban? – morogja.
 Azt mondtam neki, hogy kora reggel megbeszélésem van a
Lordok házában, de az utóbbi két órát nem ott töltöttem.
– Megbeszélésem volt, de nem a Lordokkal.
Blake a homlokát ráncolja.
– Miért hazudtál erről? Nem bizonyítottam még neked eleget,
Ryat? Hogy képes vagyok elviselni ezt az életet?
– Ó, dehogynem. – Nem akartam hiú reményeket kelteni benne
arra az esetre, ha mégsem sikerül, de sikerült. És most alig várom,
hogy elmondhassam neki. – Gregory Malloryval volt
megbeszélésem.
Blake homlokán elmélyülnek a ráncok, félrehajtja a fejét.
– Én… várj, nem ő az a bíró, aki miatt börtönbe mentél?
Bólintok.
– Tartozott nekem egy szívességgel.
– Miféle szívességgel? – tudakolja szkeptikusan Blake.
– Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy ha tehetnéd, itt laknál, a
kunyhóban, Pennsylvaniában?
– Igen – válaszolja lassan Blake.
– Nos, szaván fogtam a bíró urat.
– Ezt nem értem – nyalja meg Blake nedves ajkát.
– Gregory nemsokára nyugdíjba megy, és akkor én veszem át a
helyét. – Ha az ember Lord, akkor a karrierje egyszerűen szárnyal.
De még így is legalább tíz év, mire bíró lesz belőlem. Addig viszont
borsos áron dolgozó ügyvéd leszek, hogy megszerezzem az ehhez
szükséges tapasztalatot. Ha rögtön magas pozícióba kerülök, akkor
az túl sok kérdést vetne fel.
Blake élesen beszívja a levegőt, és a szájához kap.
– Ez komoly?
 Bólintok.
– Igen.
– Itt maradunk? – döngeti meg izgatottan a mellkasomat. – Nem
kell New Yorkba mennünk?
– Nem – rázom meg a fejemet.
Blake vidáman fel-le ugrál, majd ajka lecsap a számra. Beletúrok
nedves hajába.
Sosem akartam New Yorkba menni. Feleségem vonakodása csak
megerősítette ezt az elhatározásomat. Bárhová megyek, mindenhol
befolyásos vagyok. A Lordok azt akarják, hogy bíró legyek, így az
leszek, de azt nem határozták meg, hogy hol kell élnem. Mindenki
arra számított, hogy hazaköltözöm, de a dolgok változtak. Ez a nő
jelenti számomra az otthont. A fiaimmal várandós. És lesz még több
gyerekünk is. Egy szekérderék kölyköt akarok. Blake folyamatosan
várandós lesz. Megérdemli, hogy megadjam neki azt az életet, amire
vágyik. És az itt van, ebben a kunyhóban, velem és növekvő kis
családunkkal.
Nem garantálhatom, hogy együtt öregszünk meg, de amíg élek,
minden egyes nap minden pillanatában bebizonyítom neki, hogy
számomra ő a legfontosabb, történjen bármi.

BLAKELY

Belépek a házba, ahol felnőttem, Texasban. Becsukom magam

mögött az ajtót, és végigmegyek a folyosón apám dolgozószobájáig.
Lenyomom a kilincset, de megmerevedek és inkább kopogok.
– Szabad! – szól ki egy hang.
 Mély levegőt veszek, belépek. Apám íróasztala mögött LeAnne ül,
olyan, mint királynő a trónján: fekete, vállpánt nélküli ruhát visel,
plasztikázott melle szinte kibuggyan belőle. Sötét haját szoros
kontyba fogta.
Gyűlölöm, hogy ennyire hasonlítok rá. Csak eszembe juttatja,
milyen ostoba voltam olyan sok éven át, amíg elhittem az anyámról
mondott hazugságokat.
– Ryat tudja, hogy itt vagy? – üdvözöl kérdőn LeAnne.
– Persze. – Hazugság. – Nem szoktam titkolózni a férjem előtt. –
Az biztos, hogy nem engedte volna meg, hogy nélküle látogassam
meg LeAnne-t. Gyűlöli. Nem bízik benne. Én ugyanígy érzek,
azonban mégsem voltam képes elutasítani azt a kérését, hogy ma
látogassam meg. Tegnap késő este Ryatnek el kellett utaznia egy
küldetés miatt, és úgy éreztem, ez nem lehet véletlen. Valami azt
súgja, hogy ennek a nőnek komoly befolyása van a Lordokra. Csak
imádkozni tudok, hogy Ryat túlságosan elfoglalt legyen ahhoz, hogy
ellenőrizze a chipet, amit a kérésére ültettek belém. A lelkem mélyén
legszívesebben kitépném magamból. Másrészt viszont tudom, hogy
egyszer megmentette az életemet, és az a tény, hogy Lady vagyok,
azt jelenti, hogy sosem vagyok igazán biztonságban.
LeAnne elmosolyodik, és az íróasztalával szemközt álló szék felé
int.
– Megtanulod majd, hogy egy házasságban néha csakis saját
magadban bízhatsz.
– Mondja az a nő, aki elhagyta a családját – vetem oda. Apámat is
sajnálom. Nem én vagyok az egyetlen, akit elhagyott. De apámat
átverte. Tekintve, hogy láthatóan még mindig szereti.
LeAnne kinyit egy fiókot az asztalban, s átnyújt egy papírlapot.
 – Mi ez? – tudakolom, és kezemet az ölemben tartom.
– Nézd meg!
Elveszem és elolvasom. Házassági anyakönyvi kivonat, rajta
LeAnne és apám nevével.
– Nem értem.
– Apád és én akkor házasodtunk össze, amikor apád negyedéves
volt a Barringtonon.
Összevonom a szemöldökömet.
– Mi köze ennek hozzám? – hajítom az asztalra, és hátradőlök a
székben. – Ez még inkább azt bizonyítja, hogy nem csupán a
lányodat, de a férjedet is elhagytad.
– A bigámia minden államban törvénybe ütközik – válaszolja
anyám.
Pillantásom a gyűrűsujjára vándorol – hatalmas gyémánt csillog
rajta.
– Tehát elváltál, és máshoz mentél feleségül? – bólintok.
– Nem értem, miért volt ez olyan fontos. – Emlékszem, hogy Tyson
és Matt arról beszéltek egyszer, hogy egy Lord halála után a Ladyjét
új Lord kapja meg. Nem tudom, LeAnne apámat kérte-e, mivel Ryat
tavaly megölte a férjét, most, hogy Valerie is halott.
– Világéletemben egyetlen férfi felesége voltam, Blakely – nyit ki
anyám egy másik fiókot, kiemel belőle egy fotót és elém helyezi az
asztalra.
Felemelem, és látom, hogy anyámat ábrázolja fiatalon, de olyan,
mintha én lennék. A mellette álló férfi apám.
– Én… nem – hajítom félre a fotót. – Neked az a férfi volt a férjed,
akit Ryat megölt. – A neve nem jut eszembe, nem tudom, hogy
valaha is megmondták-e nekem.
 Anyám félrehajtott fejjel bámul rám.
– Apád Valerie-vel kötött házassága volt a hazugság. Nem volt
törvényes, mivel mi akkor már házasok voltunk.
Végigszántok a hajamon.
– Miért számít ez még most is?
– Mert azt akartam, hogy tudd az igazságot.
Felhorkanok.
– Az igazság nem létezik. Nekem világéletemben csak
hazugságokkal tömték a fejemet.
– Azt hiszed, hogy apád miatt hagytalak el téged. Azért mentem
el, mert a Lordok magukhoz hívattak. És a Lordoknak soha, de soha
nem lehet nemet mondani.
– Miért mondták azt neked, hogy hagyd el? – nevetek fel. Tudom,
hogy a Lordoknak kötelező hűnek lenni saját esküjükhöz, de nem
tudtam, hogy el Ladynek is ezt kell tennie.
– Mert Nathaniel Myers volt az én küldetésem.
Válasza hallatán gerincem megfeszül.
– A küldetésem, amely végül sokkal tovább tartott, mint kellett
volna. Ezért akartam megöletni. Elegem volt, azt akartam, hogy vége
legyen.
Nagyot nyelek, és fészkelődni kezdek a helyemen.
– Még mindig nem értem, mi köze van ennek hozzám.
– A férfiak jönnek-mennek, Blakely. De a gyermeked?
A gyermekkel tudnak megfogni. Ezek a Lordok azért részesítik
előnyben az előre eltervezett házasságokat, mert nem hajlandóak
beleszeretni a feleségükbe, mert akkor gyengeséget mutatnának –
horkan fel anyám. – Egy pasi bárhol és bármikor kaphat puncit. Egy
nő bárhol és bármikor kaphat faszt. A gyerekek miatt leszünk
vademberek. Te ezt már bebizonyítottad azzal, ahogy elintézted
Valerie-t a gyóntatáson. Magadra vetted, amikor megfenyegetett,
hogy elveszi a gyermekedet.
Beismerem, hogy utána pánikba estem. De ha alkalmam lenne
újra megtenni, megtenném? Természetesen. Egy szempillantás
alatt.
– Szóval ez a terved? Arra kényszerítesz, hogy tegyem meg, amit
akarsz, vagy elveszed a gyermekemet?
– Dehogyis – horkan fel anyám, mintha valami abszurdumot
mondtam volna. – Csak szeretném, hogy megértsd, hogy amit
tettem, azt… érted tettem.
Haragosan az asztalra csapok.
– Ne hazudozz már! – pattanok fel, és áthajolok az asztalon. –
Húsz éve nem láttunk téged. Semmit nem tettél értem!
Anyám hátradől a helyén, keresztbe teszi a lábát, egyáltalán nem
zavarja kirohanásom.
– Ryat.
Ahogy piros rúzsos szájával kimondja a férjem nevét, gyorsabban
kezd verni a szívem.
– Mi van vele?
– Az én voltam – mondja félrehajtott fejjel.
– Nem! – Ezt nem vagyok hajlandó elhinni. – Apa…
– Valerie kérésére kerültél fel a Kiválasztottak listájára, hogy
megfizesse a tartozását Mattnek azért, mert megölt engem. De mit
gondolsz, hogy kerültél Ryat közelébe?
A székre rogyok.
– Apa kényszerítette Ryatet, hogy válasszon…
– Azt a döntést én hoztam meg.
 Nem. Az nem lehet. Apám azt mondta, hogy tudta, hogy Ryat a
jobb választás. Megmentett engem Matt-től. De apám többször is
hazudott már nekem. Ennek a nőnek, aki azt mondja, ő a
szülőanyám, nincs oka hazudni, ugye?
– Miért? – vetem oda.
– Láttam, milyen volt Ryat azon az estén. Bejött, elvégezte a
feladatot, és senkinek sem mondta el, mit tett Matt. Vagy mit próbált
tenni. Ilyen egy igazi Lord.
Égnek emelem a tekintetem.
– Kurvára elegem van a kibaszott Lordokból!
– És Janett? – nevet fel anyám. – Komolyan azt képzelted, hogy
az a nő munkát ad neked? Semmi tapasztalatod nem volt. Se
személyid, se pénzed. Semmid. Nem beszélve arról, hogy még nem
voltál huszonegy éves sem, tehát kiskorúnak számítottál – tárja szét
két karját. – Én intéztem el, hogy Janett felvegyen.
– Nem… – suttogom. Apám nagyon dühös volt, amikor
visszamentem. – Senki nem tudta, hol vagyok. – Ha anyám tudta,
hogy hol vagyok, apám is tudott volna róla. Sosem hagyták volna,
hogy ilyen sokáig maradjak távol.
– Ó, én tudtam. De természetesen senkinek nem árultam el –
mosolyog rám. – Szerettem volna látni, hogy milyen messzire
hajlandó Ryat elmenni, hogy rád találjon. Nem okozott csalódást.
Ekkor már tudtam, hogy helyesen döntöttem.
Mereven ülök és hallgatom. Ez a ribanc, ő áll az egész mögött, az
egészet ő vezényelte le! Az egész csupán játék volt számára.
– És az, hogy apám és Mr. Archer azt akarta, hogy Ryat vallja be,
hogy mit tervezett veled Matt? – teszem fel a kérdést. Ennek semmi
értelme. Amikor kórházban voltam, apa azt akarta, hogy Ryat
ismerje be. Ha tudták, hogy LeAnne él, akkor már azt is tudták, hogy
mit tett Matt azon az éjszakán.
LeAnne hátraveti a fejét, és úgy kacag, mintha valami ostoba liba
lennék, aki nem ért meg valamit, ami egyébként pofonegyszerű.
– Csak próbára tették. Tudod, a Lordok mindig arra
kényszerítenek más Lordokat, hogy bizonyítsák rátermettségüket.
És, nos, az a tény, hogy Ryat nem volt besúgó, az mentette meg az
életét.
– Szóval az apja próbára tette, pedig tudta, hogy ha kudarcot vall,
akkor megölik? – Ezt teszik azzal a Lorddal, aki megszegi az
esküjét.
Anyám szépen manikűrözött kezével legyint, mintha semmiség
lenne az egész. Él vagy hal, neki mindegy volt, mi történik a
férjemmel.
– Nem tehetett mást.
Ryat is ugyanezt mondta, amikor rákérdeztem nála a válási
papírokra. A Lordok megparancsolták, és kész, vége.
LeAnne felemel egy cigarettát és meggyújtja. Ajkához emeli,
mélyen beleszív, de én kikapom a kezéből, és eloltom az íróasztal
felszínén.
– Terhes vagyok, bazdmeg! – idézem fel neki.
– Ja, igen – mosolyodik el LeAnne. – Az ikerfiúkkal, az
unokáimmal.
Lassan hátradől, és ahogy az arcomra pillant, kitör belőle a
nevetés.
– Mindent tudok – mondja szárazon.
– Mit akarsz? – tudakolom, és könnyek gyülekeznek a szemembe.
– Elegem van a játszmákból. Csak mondd meg, hogy miért akartál
ma találkozni velem!
Anyám végighúzza nyelvét a felső fogsorán, majd lágyan
elmosolyodik.
– Egyszerűen látni akartalak.
Összevonom a szemöldököm.
– El akartam mondani szemtől szemben, hogy milyen büszke
vagyok rád.
Utálom, hogy a szívem hevesebben kezd el verni ezektől a
szavaktól. Nem ismerem ezt a nőt. És nem is akarom megismerni.
– Nincs szükségem a visszaigazolásodra!
– Tudom, de ettől még elmondhatom neked – vonja meg a vállát.
– Hihetetlen! – állok fel nehézkesen a székből, és az ajtó felé
indulok.
– Egy Lord mit sem ér a Ladyje nélkül – szól utánam anyám, ezért
megtorpanok. Megfordulok, hogy szembenézzek vele. – Nélküled
Ryat nem más, mint egy közönséges férfi. – Felemelkedik, megkerüli
az asztalt, és odalép hozzám. – Te teszed őt Lorddá, Blakely. –
Élesen beszívom a levegőt, amikor kezébe fogja egyik hajtincsemet.
– Sose azért térdelj le, mert azt gondolod, szolgálnod kell őt. Azért
térdelj le, mert szolgálni akarsz neki. – Idegesen nagyot nyelek. –
Megvan hozzá a hatalmad, hogy általad azt hallja, azt lássa és azt
higgye el, amit te akarsz. Ezt ne feledd, amikor azt mondja neked,
hogy szeret.
Ellököm a kezét, és felhorkanok.
– Egyáltalán nem vagyok olyan, mint te, anya. Nem hagyom hátra
a családomat, és a férjemet sem fogom manipulálni!
– Talán most még nem – helyesel anyám, és pillantása növekvő
hasamra siklik. – De mire a gyermekeid készen állnak a
beavatásukra, majd fogod.
Pofon ütöm, és a hangja visszhangzik apám dolgozószobájában.
Odalépek hozzá, mellkasom az övének szorul, forr a vérem, annyira
haragszom azért, amit mondott.
– Kurvára tartsd magadat távol tőlem, a férjemtől és
a gyerekeimtől! Megértetted?
Anyám az arcát dörzsöli, és halkan felnevet.
– Elkerülhetetlen.
– Nem. – Ezt nem vagyok hajlandó elhinni. – A gyerekeimből nem
lesz se Lord, se Lady. Nem vagyok hajlandó…
– Ezzel az egyetlen gond az, drágám, hogy ezt a döntést nem te
hozod meg. – Mellkasom megfeszül. – Mit gondolsz, apád meg én
miért nem akartuk, hogy tudj az életünkről? – vonja fel anyám a
szemöldökét. – A valódi történetünkről? – A fejét ingatja, arca
ellágyul. – Nem tarthatod őket távol tőle, bármennyire is szeretnéd.
Akár most rögtön el is fogadhatod.
Az első könny kibuggyan a szememből, mert tudom, hogy igaza
van. Tudom. Ryat nem hagyhatja ott a Lordokat, és én sem tudom
őket kizárni a jövőnkből.
– Megteszem, amit tennem kell – mondom végül.
Anyám úgy mosolyog, mint a macska, amelyik belenyalt a tejfölbe.
– Éppen ezért pontosan olyan vagy, mint én, akár tetszik, akár
nem.
 MÁSODIK EPILÓGUS
RYAT
TIZENNYOLC ÉVVEL KÉSŐBB

A konyhánkban állok öltönyben, egyik kezemben egy csésze kávé, a

másikban egy paksaméta papír. Ma délután a bíróságon leszek. Egy
olyan tárgyaláson, amiről már most tudom, hogy hónapokig el fog
tartani. Egy Lord elcseszte. De a nagyvilág számára csak egy
milliárdos vállalkozó, aki megérdemli, hogy a pokolban rohadjon
meg. Már most tisztában vagyok vele, mivel fog végződni a
tárgyalás, de meg kell adnunk a világnak a műsort, amire vágyik.
Amint elítélik és elfelejtik, úgyis végzünk vele. Ahogy eddig minden
más Lorddal, aki elárulta az esküjét.
Felpillantok, és Reign lép be, nem visel mást, mint a
kosármezéhez tartozó rövidnadrágot; úgy fest, mintha napokig nem
aludt volna.
– Elárulnád, miért jött nekem egy értesítés, hogy hajnali háromkor
lekapcsolták a riasztót? – tudakolom, és csészémet a pultra
helyezem.
Reign elvigyorodik.
– Szerintem ne akard tudni. – Kinyitja a hűtőt, kiemel egy kancsó
tejet, és pohár nélkül, egyenesen a kancsóból iszik. Tudja, hogy az
anyja ki nem állhatja az ilyesmit.
– Bárki is a lány, remélem, már elment – közlöm vele, mikor
leereszti a kancsót.
Reign ismét elvigyorodik. Zöld szemének pillantása egyértelműen
jelzi, hogy a lány még mindig a házban van.
– Tíz perced van – figyelmeztetem.
 – Csak két perc kell neki – lép be Royal, Reign ikertestvére, de ő
sem fest sokkal jobban. Haja kócosan mered az égnek. Csupasz
hátán karmolásnyomok, nyakán harapások éktelenkednek. Nem
visel mást, csak melegítőnadrágot.
– Anyátok bármelyik pillanatban megérkezhet a húgotokkal, de én
nem fogok falazni nektek! – ingatom a fejem.
A két fiú felhorkan, próbálnak úgy tenni, mintha nem aggasztaná
őket a dolog. A maguk százkilencvenöt centijével könnyedén a
százhetven centis Blake fölé magasodnak, azonban a feleségem
már többször is megsemmisítette őket a pillantásával.
– Hé, az én szobámban csak egy csaj van. Ennél a hülyénél
viszont kettő is! – mutat Reign Royalra.
Blake és én mindig is nyíltan beszéltünk a fiúkkal a szexről.
Tudtuk, hogy ez meg fog történni. Most negyedikes gimnazisták,
nemsokára érettségiznek, de ettől még Blake nem engedélyezi az
ilyesmit nyíltan a házunkban.
– Roy…
– Már elmentek a csajok – nyugtat meg Royal.
– Figyelj, apa… – dől neki Reign a szemközti pultnak, és
szembefordul velem; már tudom, mi következik. – Mindketten
beszélni szeretnénk veled.
Royal a fejét ingatja, kócos haja a szemébe hullik.
– Nem szeretnénk. Csak a magad nevében beszélj.
Reign égnek emeli a tekintetét, majd ismét belenéz a szemembe.
– Mindjárt itt az érettségi. Alig három hét. A Barringtonon nyáron
kezdődik a beavatás, és…
– Ezt a beszélgetést akkor folytassuk, amikor anyátok is itt van! –
vágok a szavába.
 – Tudjuk, mit gondol anya a Lordokról – sóhajt fel Reign. – De mi
szeretnénk csatlakozni hozzájuk.
– Nem! – taszítja vállon játékosan Royal. – Te akarsz csatlakozni
hozzájuk. Mi a francért mondanék le a szexről csak azért, hogy
bebizonyítsam, hogy igazi férfi vagyok? – horkan fel, majd
hozzáteszi: – Ahhoz túlságosan szeretem a puncit.
Végigsimítok borotvált arcomon.
– Fiúk…
– Talán ha öt percig nem kefélnél, akkor képes lennél a nagy
egészet látni! – csattan fel Reign. – Ha Lord vagy…
– Az egészet túlértékelik – pillant rám Royal. – Nem sértés volt,
apa…
Vállat vonok.
– Nem vettem annak. – A lelkem mélyén büszke vagyok arra,
hogy Reign csatlakozni akar, de azért inkább azt szeretném, hogy
önmaga legyen. Hosszú időbe telt rájönnöm, hogy a Lordok milyen
mértékben irányították az életemet. Már jóval a beavatásom előtt
mindent feláldoztam nekik. De történjen bármi, nem bánom meg azt
a döntésemet, hogy beléptem soraikba, mert így ismertem meg
Blake-et.
– Én…
A bejárati ajtó csapódása elhallgattatja Reignt, és ajka keskeny
vonallá préselődik attól, hogy az anyja hazajött. Blake egyértelműen
megmondta, mit gondol arról, hogy a fiúk csatlakozzanak a
Lordokhoz: szó sem lehet róla.
Az évek során többször is meséltünk nekik a rendről. Természetesen
bizonyos érzékeny részleteket nem mondtunk el, de azt akartuk,
hogy tudják, milyen gonoszság létezik a világban. Hogy az ördög
valóban a legcsábítóbb formájában lép elénk.
– Jó reggelt! – lép be a feleségem a konyhába, sarkában a
lányunkkal. Sötét haját kibontva viseli, göndör fürtökben hullik alá,
sötétszürke kosztüm és fekete magas sarkú van rajta. Még mindig
ugyanolyan gyönyörű, mint akkor, amikor a Barringtonon
összeütköztünk a folyosón.
– Jó reggelt! – fogom kezembe a kezét, és magamhoz húzom,
tenyerembe veszem az arcát. – Hiányoztál! – Csak két napig volt
távol, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt.
– Te is nekem – áll lábujjhegyre magas sarkújában, gyengéden
szájon csókol, és elhúzódik.
– Milyen volt a Stanford? – tudakolom a lányunkra pillantva.
Ryann pontosan úgy néz ki, akár az anyja, de nincs félnivalóm, mert
Royal és Reign a közelébe sem enged egyetlen fiút sem. Úgy
védelmezik, ahogy én az édesanyjukat. Jó érzés, hogy van némi
segítségem. Ryann most harmadikos gimnazista. És teljesen olyan,
mint Blake – alig várja, hogy eltűnjön innen.
Mikor megismertem Blake-et, valami más életre vágyott, mint
amilyet a szülei engedélyeztek neki. És mi mindent megtettünk, ami
hatalmunkban áll, hogy a lányunk kapjon egy esélyt arra, amit
igazán akar.
– Csodálatos – mosolyodik el Ryann.
– Ugye, nem gondoljátok komolyan, hogy elengeditek a
Stanfordra? – tudakolja Reign. – Azt hittem, ez valami vicc.
– Nem mindenki akar itt maradni anyuci meg apuci mellett! – teszi
csípőre a kezét Ryann. – Egyeseknek vannak álmaik…
Reign felnevet.
– Kábé harminc órányira innen…
 – Inkább negyven – helyesbít Royal.
– Képzeld el, létezik manapság repülőgép – vágja oda Ryann
gunyorosan. – Nekünk is van egy. Bármikor meglátogathattok. –
Most Royalra pillant. – Egy csomó jó csaj van ott. Gondoljatok bele –
nyári meleg, tengerpart, bikinik…
– Komolyan? – vonja fel Royal érdeklődve sötét sze­möldökét.
– Ha már a lányokról van szó, látom, összeverekedtél egy fával –
méri végig Blake Royalt, és helytelenítőn pillant a
karmolásnyomokra.
Reign felnevet, Ryann az ajkát biggyeszti, de Royal csak a fejét
ingatja.
– Valami olyasmi.
– Remélem, védekeztek – jegyzi meg Ryann.
– Mi a fasz, Ry? Neked még nem kéne ilyenekről tudnod! –
torkollja le Reign.
– Miről? Arról, hogy létezik óvszer? – tudakolja Ryann félrehajtott
fejjel.
– Nem, arról, hogy létezik szex – vág vissza Royal.
– Tizenhét éves vagyok, nem tíz – veti hátra sötét loboncát Ryann,
majd kimegy a konyhából.
– Apa… – pillant Reign rólam az anyjára, és biccent.
– Később megbeszéljük – mondom, ahogy Blake kisiet a
konyhából. Utánamegyek a folyosóra, és belépek a hálószobánkba.
– Ez a későbbi megbeszélés az ikerlányokra vonatkozik, akik most
hajtottak ki a kocsifeljárón vagy arra a lányra, aki az oldalajtón osont
ki?
Elmosolyodom; Blake mindent észrevesz.
– Nem. Reign csatlakozni akar a Lordokhoz.
 Blake egész testében megmerevedik.
– Nem – ingatja a fejét.
– Blake…
– A válaszom nem, Ryat. Tudod, mi a véleményem róla – veszi le
a blézerét, és az ágyra hajítja.
– Mindannyian tudjuk, de attól még Reign ugyanúgy szeretne
csatlakozni hozzájuk, ahogy te akartál annak idején a Stanfordra
járni. – A feleségem sosem akart a Barringtonon tanulni, de persze
neki nem volt más választása. Az utóbbi két hónapban Blake és
Ryann egyik egyetemről a másikra zarándokolt, hogy eldöntsék,
hogy jövőre érettségi után
a lányunk melyiket válassza. Eddig úgy tűnik, a Stanford a nyerő.
– Ez nem fair – teszi csípőre Blake a kezét, és haragosan pillant
rám.
– Tudom.
– Nem, úgy értem, velem kapcsolatosan nem fair.
Az egyik dolog a tanulásról szól, a másik miatt viszont meg is ölhetik!
– csattan fel Blake.
– Mindig azt mondtuk a gyerekeknek, hogy meghallgatjuk a
kívánságaikat – emlékeztetem rá.
– Ezt leszámítva – húzódik el tőlem Blake, és hátat fordít.
– Teljesen logikátlan vagy.
Blake megpördül, és tátott szájjal bámul rám.
– Te pedig láthatóan mindent elfelejtettél, amin keresztülmentél
miattuk!
Odalépek hozzá, megragadom a csípőjét, egy helyben tartom.
– A fiunknak nincs szüksége az engedélyünkre.
Blake alsó ajka remegni kezd.
 – Tudom – suttogja. – Csak nem akartam, hogy igaza legyen…
– Kinek? – vonom össze a szemöldökömet.
– Mindegy… – tér ki Blake a válasz elől.
Kopognak, majd a lányunk lép be.
– Figyi, a kocsimból kifogyott a benzin…
– Már megint – kiált be Royal a folyosóról.
– Úgyhogy a fiúk visznek suliba – közli Ryann.
– Oké – bólint Blake. – Biztos, hogy eleget aludtál a gépen?
– Igen – mosolyog ránk Ryann. – Szeretlek titeket! Suli után
találkozunk.
– Szeretlek! – mondjuk kórusban Blake-kel.
Blake hátat fordít nekem, hallom, ahogy szipog. Felsóhajtok.
– Blake…
– Elmentünk! – dugja be a fejét Reign az ajtón.
– Várj! – kiáltja Blake, majd megtörli az arcát, és csak így fordul
szembe a fiával. – Apád azt mondja, a Lordokról akarsz beszélni
velünk.
Reign haragos pillantást vet rám, majd ismét az anyjára néz. Kissé
meggörnyedt vállal válaszol:
– Igen, így van.
Blake egyik kezét csípőre teszi, a másikkal végigszánt
a haján, és bólint, de inkább magának, mint Reignnek.
– Oké. Ha hazaérsz, beszélhetünk róla.
– Komolyan? – tudakolja Reign felragyogó arccal.
– Komolyan – érkezik a válasz.
– Kösz, anya! Szeretlek titeket! – Ezzel kirohan, és mindketten
csak állunk, hallgatjuk az ajtócsapódást, a gyerekek vitáját. Majd
Royal kocsija felbődül, és elhajtanak. Ismét csend borul ránk.
 Odalépek Blake-hez, aki könnyes szemmel néz fel rám.
– Nem akarom, hogy Reign meggyűlöljön! – zokog fel.
Magamhoz húzom, szorosan átölelem, és belecsókolok a hajába.
– Sosem tudna gyűlölni, Blake.
Blake elhúzódik.
– Én olyan sokáig gyűlöltem apát és Valerie-t azért, mert nem
értettem, mi történik velem! Azt gondoltam, az a helyes, ha mindent
elmondok nekik.
– Az is volt.
– Hogy érted ezt? – mutat Blake az ajtóra. – Reign azt hiszi, az
egész csak játék.
– Nem. Nem hiszi azt. – Reign többet megért a Lordok dolgairól,
mint én az ő korában. Én úgy vetettem bele magamat az egészbe,
hogy fogalmam sem volt, mire számíthatok. Mivel tudtam, hogy
egyszer eljön ez a nap, a lehető legtöbb információval próbáltam
meg felvértezni a fiamat. – Csak annyi a dolgunk, hogy figyelünk.
Még van pár hónap, mire megkezdődik a beavatás.
Blake bólint, és végigszánt a haján.
– Igen… – mondja halkan. – Egyszerűen úgy érzem,
kényszerpályán vagyok, meg van kötve a kezem…
– Meg is lesz – pillantok le végig gombos selyemblúzára, ahogy
teste hozzám simul.
– Ryat… – löki meg a vállamat Blake, én pedig elkapom a
csuklóját, és magamhoz húzom. Teste az enyémhez simul, így
elhallgat.
Elengedem egyik kezét, beletúrok hosszú, sötét hajába, kicsit
meghúzom a lágy tincseket, hogy felemelje a fejét és belenézzen a
szemembe.
 – Az egész ház a miénk, és van még pár órám, mielőtt el kell
mennem. – A feleségem két napig volt távol, és az a tervem, hogy
bepótoljuk az elvesztegetett időt.
Blake nagyot nyel, szép kék szeme kutatón mélyed az enyémbe.
– Mit csináljunk?
Elmosolyodok, és ajkamat a nyakára tapasztom.
– Én tudok egy-két dolgot, amit csinálhatnék… – Az első az lesz,
hogy letépem róla ezt a kibaszott ruhát.
Miután Blake megölte Valerie-t és Matt-et is elintézték, lassan
elültek a hullámok. Az életünk egyfajta normál kerékvágásban
folytatódott – már amennyire egy Lordról és egy Ladyről ez
elmondható. Felajánlottam Blake-nek, hogy tartsunk nagyszabású
esküvőt – amolyan igazán nagyot – a családdal és a barátokkal. Azt
akartam, hogy az egész világ lássa, milyen mérhetetlenül szerelmes
vagyok a feleségembe. Végül is, Lordként megtanultam, hogy ha
egy cselekedetnek nincs közönsége, akkor az meg sem történt.
Blake azonban nem kért belőle. A feleségem pontosan tudja,
mennyire szeretem őt, és ehhez nem volt szüksége közönségre.
Ehelyett fotózott. Állandóan fotózott. Engem és saját magát. Az
ikerfiainkat és a lányunkat. Nagy családot szerettem volna, de
amikor Blake Ryann-nel volt terhes, komplikációk léptek fel nála, a
vége sürgősségi császár és méheltávolítás lett. És bár én szerettem
volna még gyerekeket, tökéletesen boldog vagyok ezzel a családdal,
ami megadatott nekem.
Azért vettem meg ezt a kunyhót a semmi közepén, hogy itt csak
magunk legyünk. Hogy mindentől eltávolodjunk. A feleségem otthont
varázsolt belőle. A valaha üres ház most tele van az évek során
készült fotókkal nyaralásokról, randikról, a gyerekek különféle fontos
iskolai és sporteseményeiről. Az életünk történetét meséli el.
Természetesen ez az élet nem mindig volt szép. Nem is
számítottam rá, hogy az lesz. Blake ugyanolyan makacs tud lenni,
mint én vagyok. Veszekedtünk a Lordok miatt, a karrierem, a
gyerekek miatt. Egyszer megkérdezte, hiszek-e a halál utáni életben.
Hogy létezik-e valami, ami ennél jobb. Közel húsz év után is
ugyanaz a válaszom.
Kényszerítettek, hogy őt tegyem meg Kiválasztottamnak, de Blake
folyamatosan, nap mint nap engem választ. Én ezt nevezem
mennyországnak. Mert Blake nélkül az életem maga lenne a pokol.

VÉGE

Felelős kiadó a kiadó ügyvezetője

Sorozatszerkesztő: Kepets András

Előkészítő: Szalay Zsuzsanna

Tördelés: Györkös Máriusz

Korrektor: Kiss Anikó

Nyomás és kötés Alföldi Nyomda Zrt.