Democratic Representation in

Plurinational States: The Kurds in

Turkey 1st ed. Edition Ephraim Nimni
Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/democratic-representation-in-plurinational-states-the-
kurds-in-turkey-1st-ed-edition-ephraim-nimni/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Sounding Roman: Representation and Performing Identity

in Western Turkey Sonia Tamar Seeman

https://ebookmass.com/product/sounding-roman-representation-and-
performing-identity-in-western-turkey-sonia-tamar-seeman/

Narrative Traditions in International Politics:

Representing Turkey 1st ed. 2022 Edition Vuorelma

https://ebookmass.com/product/narrative-traditions-in-
international-politics-representing-turkey-1st-ed-2022-edition-
vuorelma/

Political Islamists in Turkey and the Gülen Movement

1st ed. 2020 Edition Recep Dogan

https://ebookmass.com/product/political-islamists-in-turkey-and-
the-gulen-movement-1st-ed-2020-edition-recep-dogan/

Biosurveillance in New Media Marketing: World,

Discourse, Representation 1st ed. Edition Selena
Nemorin

https://ebookmass.com/product/biosurveillance-in-new-media-
marketing-world-discourse-representation-1st-ed-edition-selena-
nemorin/
Food Security in Small Island States 1st ed. Edition
John Connell

https://ebookmass.com/product/food-security-in-small-island-
states-1st-ed-edition-john-connell/

Gambling Policies in European Welfare States 1st ed.

Edition Michael Egerer

https://ebookmass.com/product/gambling-policies-in-european-
welfare-states-1st-ed-edition-michael-egerer/

Islam and Muslim Resistance to Modernity in Turkey 1st

ed. 2020 Edition Gokhan Bacik

https://ebookmass.com/product/islam-and-muslim-resistance-to-
modernity-in-turkey-1st-ed-2020-edition-gokhan-bacik/

Elizabeth I in Writing. Language, Power and

Representation in Early Modern England 1st ed. Edition
Donatella Montini

https://ebookmass.com/product/elizabeth-i-in-writing-language-
power-and-representation-in-early-modern-england-1st-ed-edition-
donatella-montini/

Neoliberal Education and the Redefinition of Democratic

Practice in Chicago 1st ed. Edition Kendall A. Taylor

https://ebookmass.com/product/neoliberal-education-and-the-
redefinition-of-democratic-practice-in-chicago-1st-ed-edition-
kendall-a-taylor/
C O M P A R AT I V E T E R R I T O R I A L P O L I T I C S

Democratic Representation
in Plurinational States
The Kurds in Turkey

Edited by Ephraim Nimni

and Elçin Aktoprak
Comparative Territorial Politics

Series Editors
Michael Keating
University of Aberdeen
Aberdeen, UK

Arjan H. Schakel
Maastricht University
Maastricht, The Netherlands

Michaël Tatham
University of Bergen
Bergen, Norway
Territorial politics is one of the most dynamic areas in contemporary
political science. Rescaling, new and re-emergent nationalisms, regional
devolution, government, federal reform and urban dynamics have
reshaped the architecture of government at sub-state and transnational
levels, with profound implications for public policy, political competition,
democracy and the nature of political community. Important policy fields
such as health, education, agriculture, environment and economic devel-
opment are managed at new spatial levels. Regions, stateless nations and
metropolitan areas have become political arenas, contested by old and
new political parties and interest groups. All of this is shaped by transna-
tional integration and the rise of supranational and international bodies
like the European Union, the North American Free Trade Area and the
World Trade Organization. The Comparative Territorial Politics series
brings together monographs, pivot studies, and edited collections that
further scholarship in the field of territorial politics and policy, decentral-
ization, federalism and regionalism. Territorial politics is ubiquitous and
the series is open towards topics, approaches and methods. The series
aims to be an outlet for innovative research grounded in political science,
political geography, law, international relations and sociology. Previous
publications cover topics such as public opinion, government formation,
elections, parties, federalism, and nationalism. Please do not hesitate to
contact one of the series editors in case you are interested in publishing
your book manuscript in the Comparative Territorial Politics series. Book
proposals can be sent to Ambra Finotello (Ambra.Finotello@palgrave.com).
We kindly ask you to include sample material with the book proposal,
preferably an introduction chapter explaining the rationale and the struc-
ture of the book as well as an empirical sample chapter.

More information about this series at

http://www.palgrave.com/gp/series/14910
 Ephraim Nimni · Elçin Aktoprak
Editors

Democratic
Representation
in Plurinational States
The Kurds in Turkey
Editors
Ephraim Nimni Elçin Aktoprak
Centre for the Study of Ethnic Çankaya, Ankara, Turkey
Conflicts
Queen’s University Belfast
Belfast, UK

Comparative Territorial Politics

ISBN 978-3-030-01107-9 ISBN 978-3-030-01108-6 (eBook)
https://doi.org/10.1007/978-3-030-01108-6

Library of Congress Control Number: 2018957440

© The Editor(s) (if applicable) and The Author(s), under exclusive licence to Springer
Nature Switzerland AG 2018
This work is subject to copyright. All rights are solely and exclusively licensed by the
Publisher, whether the whole or part of the material is concerned, specifically the rights
of translation, reprinting, reuse of illustrations, recitation, broadcasting, reproduction
on microfilms or in any other physical way, and transmission or information storage and
retrieval, electronic adaptation, computer software, or by similar or dissimilar methodology
now known or hereafter developed.
The use of general descriptive names, registered names, trademarks, service marks, etc. in this
publication does not imply, even in the absence of a specific statement, that such names are
exempt from the relevant protective laws and regulations and therefore free for general use.
The publisher, the authors and the editors are safe to assume that the advice and
information in this book are believed to be true and accurate at the date of publication.
Neither the publisher nor the authors or the editors give a warranty, express or implied,
with respect to the material contained herein or for any errors or omissions that may have
been made. The publisher remains neutral with regard to jurisdictional claims in published
maps and institutional affiliations.

Cover image: © eFesenko/Alamy Stock Photo

Cover design by Laura de Grasse

This Palgrave Macmillan imprint is published by the registered company Springer Nature
Switzerland AG
The registered company address is: Gewerbestrasse 11, 6330 Cham, Switzerland
… to Academics for Peace
 Acknowledgements

Many people helped us in the development of this research project and

the production of this book. Primarily, British Council Newton Fund
who provided the generous funding that made possible the workshop
in Ankara. We are very grateful to them for their indispensable support.
Kami Asamani from the British Council in London provided us with
generous assistance in the development of the workshop. The British
Council in Turkey provided us with considerable help in the organiza-
tion of the workshop in Ankara. We are very grateful to Hande Diker
and Özlem Gökalp.
We are very grateful to Prof. Bill Bowring for his support for our
workshop and in the publication of the book. We would also like to
thank Prof. Rebecca Bryant, Prof. David J. Smith and Prof. Baskın Oran
for their support during the workshop process and to all participants for
creating a vibrant academic sphere.
We are also very grateful for the enthusiastic support of Timofei
Agarin, who was unable to come to the workshop in Ankara because
ways of the Home Office bureaucracy and we would like to thank
Uluhan Berk Öndül and Volkan Emeç for their assistance during the
workshop.
Queen’s University Belfast had the difficult task of managing the
funds for a workshop that took place in Turkey. We are very grateful to
administrative staff who handled this difficult task. Our special thanks
go to Deirdre O’Hare who managed the complicated financial invoices
that came from Turkey, and for managing the airfares of participants.

vii
viii    Acknowledgements

We are also very grateful for the support and considerable help provided
by Aine Egan and Teresa Cotton. Ronan Crossey from the Research
Office at Queen’s University liaised very efficiently and professionally
with the British Council and we are very grateful for his efforts.
Doctoral students at Queen’s University Belfast helped us diligently to
edit the articles from our non-English Speakers contributors. We are very
grateful to Laura Gillespie, Matthew Kirk Jamie McCollum, and Kayla
Rush.
We are very grateful to Ambra Finotello from Palgrave Macmillan for
her enthusiastic support at the start of the book proposal, and to Imogen
Gordon Clark and Katelyn Zingg for the continuous communication and
effective support at the various steps in the preparation of this book. We
also have a debt of gratitude to Palgrave Macmillan for the publication of
our book.
Finally, we are extremely grateful to our contributors some of whom
had to prepare their articles in very difficult circumstances because of
the current situation in Turkey. Without them our book would have not
been possible.
Ephraim Nimni wants to thank Elçin Aktoprak, for her enthusiastic
and dedicated work in the preparation of this book in very trying
circumstances.
 Contents

1 Introduction 1
Ephraim Nimni and Elçin Aktoprak

Part I Theoretical Discussions

2 Liberal Nation States and the Antinomies of Minority

Representation: The Impact on the Republic of Turkey 11
Ephraim Nimni

3 In Search of an Alternative Perspective on Minority

Rights and Minority Group Formation: Re-politicizing
Non-territorial Autonomy 41
Ahmet Murat Aytaç and Zafer Yılmaz

4 Addressing the Kurdish Self-Determination Conflict:

Democratic Autonomy and Authoritarianism in Turkey 59
Naif Bezwan

ix
x    Contents

Part II Autonomy Models in Europe

5 National Cultural Autonomy in Central and Eastern

Europe: Challenges and Possibilities 85
Federica Prina, David J. Smith and Judit Molnar Sansum

6 A Nation-State or a Multinational State? National

Conceptions, Minorities and Self-Determination
in Spain 113
Lucía Payero-López

Part III Autonomy Discussions in Turkey and the

Kurdish Issue

7 Between Authoritarianism and Peace: The Kurdish

Opening in Turkey (2013–2015) 137
Elçin Aktoprak

8 Kurdish Movement’s Democratic Autonomy

Proposals in Turkey 159
Cengiz Gunes and Çetin Gürer

9 The Judiciary in Autonomy Arrangements:

Lessons for the Kurdish Case 177
Derya Bayır

10 Rethinking Democracy and Autonomy Through

the Case of Kurdish Movement 211
Dilan Okçuoğlu

11 Militancy, Reconciliation, Motherhood: A History

of Kurdish Women’s Movements 229
Bahar Şimşek

Index 253
 Notes on Contributors

Dr. Elçin Aktoprak was an Assistant Professor at the Faculty of Political

Sciences, Ankara University till she was dismissed as per an emergency
decree in February 2017. She is the author of States and Their Nations:
Nationalism and Minority Issues in Western Europe (2010) and co-
editor of Nationalism in the Twenty First Century: Theory and Practice
(2016). Her research interests are theories of nationalism, minority issues
in Europe, the Kurdish question, conflict resolution and peace studies.
She published books and articles on these issues in leading national and
international journals.
Dr. Ahmet Murat Aytaç is the author of The Adventure of Family: The
Making of the Idea of Modern Family in Turkey (2007), Spirit of Masses:
Crowds in Political and Social Imagination (2012). He is one of the
co-editors of the book, entitled Nomadic Thinking: On the Shores of
Deleuze’s Thought (2014). He worked as an Assistant Professor at the
Faculty of Political Sciences, Ankara University till he was dismissed as
per an emergency decree in February 2017. His main research areas are
the philosophy of human rights, history of political thought and political
theory, and radical democracy. He has published many articles on these
issues in many leading international and national journals.
Dr. Derya Bayır is the author of the book Minorities and Nationalism
in Turkish Law. Her interests include international human rights and
minority rights, law and religion, the Turkish legal system and Ottoman
pluralism. She obtained her doctorate from the Law Department at

xi
xii    Notes on Contributors

Queen Mary. Her thesis was awarded a prize by the Contemporary

Turkish Studies Chair at the LSE. Derya has litigated many cases before
the European Court of Human Rights, including the prominent case
of Güveç v. Turkey. She was affiliated to GLOCUL as a visiting scholar
while holding a Leverhulme Research Fellowship to research secular law
and religious diversity in Turkey.
Naif Bezwan (Ph.D., Universität Osnabrück) is currently based at
LSE. Having emigrated in 1991 from Turkey to Germany, he obtained
his undergraduate, master’s and doctoral degrees in the latter country.
Dr. Bezwan then moved back to Turkey to serve as Assistant Professor
in the Department of Political Science and International Relations at
Mardin Artuklu University, a post from which he was recently dismissed
for political reasons as per an emergency decree. His research and teach-
ing interests include the political and administrative system of Turkey in
the context of the late Ottoman Empire and the early Republican era,
the process of Turkey’s accession to the European Union, Turkey’s for-
eign policy, Turkey’s policy towards Kurds as well as Kurdish quest for
self-rule, and Kurdish political parties, modern history and society. Before
taking up his post at Mardin Artuklu University in January 2014, Bezwan
was a Visiting Scholar at King’s College London and at SOAS. He has
regularly featured in the press as an expert on Turkey’s Kurdish conflict,
its Middle East policy, Kurdish politics and intra-Kurdish relations.
Dr. Cengiz Gunes completed his Ph.D. at the Ideology and Discourse
Analysis Research Programme, the Department of Government,
University of Essex, UK. He is the author of The Kurdish National
Movement in Turkey: From Protest to Resistance (London: Routledge,
2012) and co-editor of The Kurdish Question in Turkey: New Perspectives
on Violence, Representation, and Reconciliation (London: Routledge,
2014). His main research interests are in the areas of peace and conflict
studies, the Kurds in the Middle East, the international relations of the
Middle East and Turkish politics. Currently, he works as an associate lec-
turer at the Open University, UK.
Dr. Çetin Gürer studied sociology and political science at the
University of Hamburg Germany. He received his doctorate in politi-
cal science in 2015 at the University of Ankara. Presently he is based in
Bremen, Germany, works at the Zentrum für Arbeit und Politik (zap),
University of Bremen. He published his book Democratic Autonomy as a
Heterotopia of Citizenship in 2015 by NotaBene Publisher in Ankara.
 Notes on Contributors    xiii

Dr. Ephraim Nimni taught at the Universities of Keele, New South

Wales in Sydney, and Queen’s University Belfast. Published widely
on minority rights, models of national self-determination that do not
require separate nation states, multiculturalism and the applicabil-
ity of the national cultural autonomy model to contemporary multina-
tion states and on the Israeli Palestinian conflict. He is a member of the
board of the journals Ethnopolitics and Politikon. He was a lecturer at
the Social Dialogue Partners seminar in Sarajevo, BiH and the M.A. in
Comparative Ethnic Conflict, University of the Basque Country, Bilbao.
His work has been cited in a presentation to the United Nations General
Assembly in New York on 22 March 2010.
Dr. Dilan Okçuoğlu recently finished her Ph.D. in the department of
political studies at Queen’s University, Canada. Her Ph.D. thesis is enti-
tled, ‘Territorial Control and Democratization: A Study of Kurds in
Turkey’. In this seminal work, she proposes a typology of territorial con-
trol drawing on her 12 months-long ethnographic fieldwork in Turkey’s
Kurdish borderlands from 2013 to 2014. After getting her undergradu-
ate degree from the department of economics at Bogazici University, she
completed her first M.A. degree in political science at Central European
University and the second one at Queen’s University. In addition to her
academic career, she also worked as a professional journalist in Istanbul.
Her academic interests span on a wide range of topics in the fields of
political theory and comparative politics, such as global justice, nation-
alism, secession and self-determination, politics of territory and borders,
conflict resolution and peace-making as well as multiple aspects of the
Kurdish question.
Dr. Lucía Payero-López is a Lecturer in Law at the School Padre
Ossó (University of Oviedo). She is also a Research Collaborator at the
Department of Philosophy of Law (University of Oviedo). Her research
interests lie in the fields of Legal Philosophy, Political Theory and
Constitutional Theory. She has published articles and book chapters on
issues relating to nationalism, self-determination of peoples, devolution
in Spain and the UK, federal theory, constitutionalism, transitional jus-
tice in Spain, citizenship and migration.
Dr. Federica Prina is a Lecturer at Central and East European Studies
(CEES), University of Glasgow. Between 2014 and 2017 she was a
Research Associate at CEES, working on a comparative research project
xiv    Notes on Contributors

on national cultural autonomy and minority rights Eastern Europe.

Previous research was on the implementation of international standards
on cultural rights of national minorities in the Russian Federation. Her
publications include the book National Minorities in Putin’s Russia:
Diversity and Assimilation (Routledge, 2016), and various articles on
ethnic identity, minority participation, and cultural and linguistic rights
in the Eastern European context (in journals such as Ethnopolitics, the
Netherlands Human Rights Quarterly, and the Journal on Ethnopolitics
and Minority Issues in Europe). From 2011 to 2013 Prina was employed
by European Centre for Minority Issues (ECMI), where she coordinated
the research cluster ‘Culture and Diversity’. From 2012 to 2014 she was
the editor of the Journal on Ethnopolitics and Minority Issues in Europe,
and since 2015 she is one of the managing editors of the European
Yearbook of Minority Issues. She has also worked in human rights as a
practitioner, for the London-based NGO Article 19, as project man-
ager and researcher on freedom of expression and the media in Eastern
Europe and Central Asia (1997–2008). In 2009–2011 she was involved
in the joint Council of Europe/EU programme ‘Minorities in Russia:
Developing Culture, Language, Media and Civil Society’.
Dr. Judit Molnar Sansum currently works as Associate Data Analyst
for the UK Government. Between 2014 and 2017 she was as Research
Associate at Central and East European Studies (CEES), University
of Glasgow. She was one of the researchers for a UK Economic and
Social Research Council-funded project on minority rights and demo-
cratic political community in Eastern Europe; she focused on Hungary,
Romania and Serbia as case study countries. Previously Molnar Sansum
carried out research on the integration process of immigrants from
the post-Soviet states in the United States and UK, and she was also
involved in various projects on borderland studies. Some of her papers
on these issues are: ‘The Integration Process of Immigrants in Scotland,
UK and in Washington State, USA: Immigrants from Countries of the
Former Soviet Union, in M. Brie, I. Horga and S. Şipoş (eds.) Ethnicity,
Confession and Intercultural Dialogue at the European Union Eastern
Border (Cambridge Scholars Publishing, 2013); ‘A New Cross-border
Research Possibility in Four Countries (Hungary, Slovakia, Ukraine,
Romania) Social Activities without Borders’, Central-European Regional
Policy and Human Geography, Year II No. 1 (co-authored with Piskóti,
Zs., Siskáné Szilasi, B., Szalontai, L. 2012); ‘Comparative Study of
 Notes on Contributors    xv

Cross-border Relations in Hungary’ in Bush, D. (ed.) Interkulturelle

Mediation in der Grenzregion (Peter Lang Publisher, 2006). From
1992 to 2014 she held an academic post at the University of Miskolc,
Hungary. She has also been the recipient of two Marie Curie EU
Fellowships, hosted by Queen’s University Belfast (2004–2005) and the
University of Glasgow (2008–2011) with the University of Washington
(2008–2010).
Bahar Şimşek is a Ph.D. candidate studying Kurdish cultural politics at
Leiden University in the Netherlands. She was a Research Assistant at
the Faculty of Communication, Ankara University till she was dismissed
as per an emergency decree in January 2017. She has an interdiscipli-
nary background in mathematics, cultural studies and politics. She is the
co-editor of a book on transformation of Kurdish movements’ political
discourse through Rojava’s emergence as a political agent in the Middle
East. Her research interests are theories of gender, ethnicity and cultural
politics.
David J. Smith is Alec Nove Chair in Russian and East European
Studies, Co-Editor of Europe-Asia Studies and a former Head of the
Central and East European Studies (CEES) division at the University
of Glasgow. He has worked extensively on issues of ethnic diversity and
non-territorial self-government in the Baltic States, both past and pres-
ent, and in 2014–2018 led a large UK Economic and Social Research
Council-funded research project on non-territorial self-government in
Eastern Europe, which includes Russia, Hungary, Estonia, Romania and
Serbia as case study countries. Among his many books and articles on
ethnicity, nationalism, minority rights and processes of Europeanisation
in the region are: Ethnic Diversity and the Nation-State (Routledge,
2012); ‘Reframing the National Question in Eastern Europe:
A Quadratic Nexus?’, in Ethnopolitics (2002); Estonia: Independence
and European Integration (Routledge, 2001); Post-Cold War Identity
Politics (Frank Cass, 2003); and ‘Minority Rights, Multiculturalism and
EU Enlargement’, in the Journal of Ethnopolitics and Minority Issues
in Europe (2003). Smith is a member of the Advisory Board of the
European Centre for Minority Issues and has conducted policy briefing
work for the UK Government, the OSCE HCNM and the Council of
Europe Venice Commission on issues of minority politics in Central and
Eastern Europe. From 2012–2014 he was a Visiting Researcher at the
Uppsala Centre for Russian and Eurasian Studies.
xvi    Notes on Contributors

Dr. Zafer Yılmaz is a visiting scholar (Dr.) at the Faculty of Economics

and Social Sciences, Potsdam University. He is affiliated at both the
Centre for Citizenship, Social Pluralism and Religious Diversity and the
Chair of Sociology at the University of Potsdam. He works currently
on the rise of authoritarianism, transformation of the rule of law and
citizenship in Turkey. He has published a book on the concept of risk
and poverty alleviation policies of the World Bank and several papers
on new poverty management, family policies and new Islamic charity
mentality in Turkey. His latest publications include ‘The AKP and the
Spirit of the “New” Turkey: Imagined Victim, Reactionary Mood, and
Resentful Sovereign’, Turkish Studies (2015), and ‘“Strengthening the
Family” Policies in Turkey: Managing the Social Question and Armoring
Conservative-Neoliberal Populism’, Turkish Studies (2017).
 CHAPTER 1

Introduction

Ephraim Nimni and Elçin Aktoprak

The book was written as the outcome of a British Council sponsored

workshop that took place in Ankara on May 2015 and was carried out
with the cooperation of Ankara University Faculty of Political Sciences
and Queen’s University Belfast. The workshop was a vibrant discussion
between UK-based and Turkey-based scholars on the topic of minority
representation in democratising plurinational states, with special empha-
sis on the Kurdish dilemmas facing Turkey. This book is the result of
the fruitful exchange of ideas from the participants of the workshop
and constitutes a stepping stone towards the development of workable
modalities for the integration and participation of cultural and national
minorities in the political architecture of contemporary states. The ideas
developed here are not only significant for the process of democratisation
of Turkey, an important country and a strategic bridge between Europe
and the Middle East, which is an important part of the world that

E. Nimni (*)
Centre for the Study of Ethnic Conflicts, Queen’s University Belfast,
Belfast, UK
e-mail: e.nimni@qub.ac.uk
E. Aktoprak
Independent Researcher, Ankara, Turkey

© The Author(s) 2018 1

E. Nimni and E. Aktoprak (eds.), Democratic Representation
in Plurinational States, Comparative Territorial Politics,
https://doi.org/10.1007/978-3-030-01108-6_1
2 E. NIMNI AND E. AKTOPRAK

remains neglected on questions related to minority representation and

cultural plurality. The ideas developed here also reflect on an issue that is
of cardinal importance to plurinational democracies. As Michael Keating
(2001: 1) argues in a seminal work in the field, the question pluri-
national democracy is an old and a new problem. It is an old problem
because the traditional model of the nation state was unable to resolve
it, and it is a new problem, for it has significantly delayed the expansion
of democratic practices. At the centre of the new problem is the lack of
fulfilment of demands for minority rights and democratic participation in
democratising states, a problem that is also present since the inception of
a world of nation states.
Cultural diversity is the norm in a world of nation states that claim to
be mono-national, particularly in democratising societies. In fact, only a
very small minority of states represented in the UN are completely mon-
ocultural and mono-national, in general and with very few exceptions
small states and islands. This is, unfortunately, not widely recognised and
partly the result of a terminological confusion between notions of nation
and state, and the unwarranted conflation of these two terms. In view
of the current dilemmas in Turkey and beyond, we ask: why this cru-
cial normative problem has not been resolved? And related to this, why
independence-seeking nationalism surge in democratising societies and
why it often becomes a vital force? In the worse case scenario, these cases
evolve into partitions that involve ethnic cleansing and horrendous gen-
ocides. Prima facie, there seems to be a recurrent problem in the politi-
cal architecture of democratising states. This recurrent problem is how to
organise developing multi-ethnic and multi-nation states so that majori-
ties and minorities can coexist in the same polity and territorial space. We
investigate from different perspectives what are the mechanisms needed
to allow for minorities to effectively participate in the life of the state,
bolstering community allegiance and mutual recognition, without suf-
fering cultural alienation and without resorting to territorial secession.
Here, a crucial direction in our research is to find ways of resolving these
burdening problems and help foster the sentiment and the reality that
minorities must be made to feel at home in states they share with oth-
ers. Here, the rights, culture and identity of minority communities must
be recognised and given a role in the political architecture of democratis-
ing states. This might require a reform of the modus operandi of nation
states. Here, the Right of Self Determination of Peoples, enshrined in the
UN charter and in the practice of international law, must be rescued from
 1 INTRODUCTION 3

narrow interpretations that solely define this right as the right to con-
stitute separate states. The right of national self-determination must be
enlarged and expanded to consider as in the case of indigenous peoples
and other scattered communities, modalities of self-governance that do
not entail partitions and secessions. This will certainly be a useful mech-
anism to alleviate minority problems in Turkey. We furthermore consider
that the solution to these problems is vital for the expansion and devel-
opment of democratic practices, in theory and in practice and not only
in Turkey but in a world afflicted with protracted ethnonational conflicts.
Indeed, the consolidation of democratic pluralism is not only
important for the security of states, but it must be considered a cru-
cial political, economic and strategic goal for developing democracies.
Multicultural liberal democracies sincerely aim for equality and indi-
vidual human rights, but they are often blind and lack procedures and
mechanisms to accommodate culturally diverse minority communi-
ties. This problem is acute and dangerous in developing democracies.
Territorial representation is only possible when minority communities
inhabit a compact territorial space, yet in many cases, minority com-
munities do not reside compactly, making any territorial representation
impossible. These situations often cause problems for the functioning
of democratic political systems and require modalities of non-territorial
autonomy (NTA).
This book examines in theory, in relevant case studies and through the
work of legal practitioners, the challenges, and possible solutions offered
by different models for the effective participation of minorities in public
life, in accordance with the Lund Recommendations of the Organization
for Security and Cooperation in Europe (OSCE) (Nimni 2010) with a
specific reference to Turkey and the Kurdish issue, and, drawing on the
experience on other recent attempts of minority accommodation in other
developing parts of the world. We begin with this book an ongoing dia-
logue and investigation to examine critically various models of minority
accommodation, focussing mainly on the Kurds and on other minorities
that constitute 30% of nearly more than the population of the Republic
of Turkey.
In a relatively short period, the dual processes of urbanisation and
migration (both, internal and external), significantly altered the compo-
sition of many cities in Turkey. There are now culturally diverse popu-
lations residing closely to each other. This situation raises important
and unprecedented questions about how to manage culturally diverse
4 E. NIMNI AND E. AKTOPRAK

populations that live in close quarters. This problem is certainly not

unique to Turkey. We discuss here modalities of NTA that allow for the
implementation of collective rights in shared territorial spaces for ethnic
and national minorities.
This process also raises crucial questions for the process of demo-
cratic governance and the avoidance of conflict. There is no doubt that a
majority of protracted and bloody conflicts in different parts of the world
are related to this problem. We need urgent answers of how to represent
dispersed minorities that share territories with others. This problem is
not only relevant to Turkey, but it is repeated with unfortunate regularity
in many other parts of the world. In the chapters below, we analyse sev-
eral relevant examples from which we can draw lessons for the situation
in Turkey. How to recognise minorities as communities and allow them
to partake in democratic governance? A detailed analysis of the issues and
the search for novel answers is central to the scope and aims of our of
this work and the project beyond it. We search for novel modalities of
minority representation and that allow for pluralism and the recognition
of minority rights that do not dismember existing states.
The first section of the book gathers theoretical discussions on NTA
engaging with the conditions of Turkey and the Kurdish issue for devel-
oping Turkey as a plurinational state. As the opening chapter of this sec-
tion, Nimni aims to map the contradictions of minority representation in
liberal democracies. He examines how the principle of ‘one person one
vote’ creates a paradoxical inconsistency when attempting to empower
ethnic or national minorities by giving examples from Turkey and dis-
cusses the motives of contemporary secessionist movements in this con-
text. He evaluates the new mechanisms of minority representation and
how could these help in building Turkey as a plurinational state.
Aytaç and Yılmaz continue with the NTA discussion by filling the gap
of individual freedom notion. With this aim, they highlight the counters
of a more emancipatory and egalitarian conception of NTA and propose
the reformulation of collective rights on the grounds of empowerment
of individual freedom and the political activation of minority groups. In
that context, the chapter provides analysis of traditional and local solu-
tions like the millet system in order to shed light on the limits of and
insights into NTA for solving the problems of modern societies.
Bezwan’s chapter builds a bridge between theoretical discussion
and the Kurdish issue by placing the autonomy demands of Kurdish
movement in a conflict resolution framework and summarising the
 1 INTRODUCTION 5

latest developments for laying a background for the book. He argues

that while the concept of ‘democratic confederalism’ acts as the key the-
oretical framework for the resolution of the Kurdish conflict, democratic
autonomy functions as its modus operandi. The latter presents itself as a
non-secessionist understanding of self-determination and thus as a mech-
anism for conflict transformation, which aims to achieve the democratic
reconstruction of Turkey by establishing self-governing bodies in the
Kurdish region and throughout the country.
The second section of the book includes two recent cases from
Europe which are relevant in developing a framework for the solv-
ing the Kurdish issue in Turkey. The first one written by Prina, Smith
and Sansum examining the law and practice of national cultural auton-
omy (NCA) from the perspective of participation of national minorities
in four countries in Central and Eastern Europe: Estonia, the Russian
Federation, Hungary and Serbia. It considers both levels of auton-
omy of NCA institutions, and their co-decision-making competences
with government structures. On the basis of qualitative data from the
authors’ fieldwork, the chapter shows that, while NCA has had only a
marginal role in furthering democratic pluralism in the region, its prac-
tice provides insights on the internal nuances and complexity of NCA
institutions.
The second case from Europe is Spain, a state with a plurality of
nations in its midst which only recognises the existence of one of them in
the Constitution: the Spanish nation. Payero-López takes a critical stance
towards this and suggests some mechanisms for enhancing the political
representation of peripheral nations in the state institutions. She pays
particular attention to Catalonia, where a process of ‘disconnection’ with
the Spanish state is currently taking place and suggests that Spain should
be conceived of as a multi-nation state with a variety of demoi for solving
the national question.
The third section accommodates the Kurdish issue in Turkey from
different dynamics of the problem in relation with the NTA and pluri-
national state. Aktoprak begins with handling the latest Kurdish
Opening under the rising authoritarianism in Turkey. She briefly
describes the Kurdish policy of the AKP, analyse the first phase of the
Kurdish Opening (2009–2010) but mainly focuses on the second phase
(2013–2015). She argues that Galtung’s TRANSCEND method is
crucial for discussions on creating plurinational state as a new real-
ity for solving the Kurdish issue and examines the Kurdish Opening by
6 E. NIMNI AND E. AKTOPRAK

following the violence types described by Galtung: structural, cultural

and direct violences. Her analysis is decisive for the prospective conflict
resolution debates in Turkey and for laying a background for the follow-
ing chapters on Kurdish autonomy discussions.
Gunes and Gürer continue by exploring how the Kurdish move-
ment has been conceptualising the accommodation of Kurdish political
demands for autonomy and self-rule in Turkey around the ‘democratic
autonomy’ proposal from the early 2000s. They briefly but deeply
describe how this proposal is based on a critique and rejection of the
nation-state model and seeks to accommodate the rights of Kurds and
other ethnic and religious minorities without challenging Turkey’s ter-
ritorial integrity by drawing on the key texts through which democratic
autonomy proposal has been articulated.
Bayır contributes to the autonomy discussions among Kurdish move-
ment by handling judiciary in autonomy arrangements. She looks at the
scope of the judicial autonomy demand of the Kurdish movement from
a historical perspective and then examines various models existing in the
world. Although there are many studies exploring the various models
for the administrative and legislative power sharing in countries having
autonomous arrangements, there are limited studies exploring the ter-
ritorial distribution of judicial power between central and local gov-
ernments. Therefore, the paper aims to examine the judicial systems of
the countries having regional autonomous arrangements. In so doing,
Bayır scrutinises judicial systems of Canada, Spain, Belgium and the UK
(including Northern Ireland and Scotland) with different and distinct
models, and their possible application in Turkey.
Okçuoğlu, by following the rationale of the book, takes m ­ inority
empowerment as a foundational principle of autonomy and focuses on
territorial autonomy discussions in relation with the Kurdish issue in
Turkey. She draws a theoretical distinction between instrumentalist and
intrinsic values of democracy and argues that the intrinsic view of democ-
racy is compatible with autonomy and collective self-­ determination
because the demands of freedom as non-domination for everyone
regardless of their ethnicity and group membership become a threshold
that a set of democratic institutions has to meet.
The autonomy discussions are intermingled with the emancipation of
women in the Kurdish movement and Şimşek offers a descriptive con-
tribution for this ongoing discussion with her chapter. By asserting the
continuity between two founder ideologies of the Turkish state, which
 1 INTRODUCTION 7

are namely Kemalist and neo-liberal Islamist ideologies, in terms of their

(Turkish) nationalist investment in the non-national (Kurdish) female
agency, she explores the three facets of the Kurdish women movement:
the presentation of Kurdish women fighters as the historical protectors
of Kurdish national culture in the form of ‘goddesses’; the women quota
promoting public understandings surrounding Kurdish women, and
the emergence of motherhood in the name of reconciliation; and the
­conditional-recognition which, as perceived by the West, demonstrates
the Kurdish women’s military forces’ secular promise towards the Middle
East as unbound by İslam, and maintaining their own agency.
We should mention that this book has been written and edited just
after the end of the Kurdish Opening in Turkey in 2015 and while con-
tributors are writing their chapters, six of them lost their positions at
the universities because of signing a peace petition on the Kurdish issue.
However, they have not given up their academic studies and their aim
to put a little stone for building peace. Recently, academic freedom is
limited and working on minority and human rights has become a kind
of an uphill fight once more in Turkey. Therefore, protecting academic
freedom has also become a key principle of this book under these newly
emerging conditions in Turkey after the summer of 2015. This work pre-
sents a variety of good and original arguments, and the ideas expressed
are clearly the ideas of the authors, and are a vivid testimony of the
expression of different creative ideas when academic freedom guides all
academic work. The editors endorse the view that academic freedom is
an essential condition for a vibrant and creative university environment.

References
Keating, M. (2001). Plurinational Democracy, Stateless Nations in a Post-
Sovereignty Era. Oxford: Oxford University Press.
Nimni, E. (2010). Cultural Minority Self-Governance. In M. Weller & K. Nobbs
(Eds.), Political Participation of Minorities: A Commentary on International
Standards and Practice (pp. 634–660). New York: Oxford University Press.
 PART I

Theoretical Discussions
 CHAPTER 2

Liberal Nation States and the Antinomies

of Minority Representation: The Impact
on the Republic of Turkey

Ephraim Nimni

The Perplexing Recurrence of Ethnic Conflict

This chapter aims to explore how a democratic deficit in the process
of minority representation in transitions to liberal democracy tends to
exacerbate, and in some cases, generate ethnonational conflicts. This
may sound counter-intuitive, so a detailed argument must be presented
and evaluated. The ethnonational conflicts in the dismembering Soviet
Union, particularly in the Caucasus (Bayramov and Nolan 2018), and
the catastrophic dismemberment of the former Yugoslavia (Denich
1994), are cases in question, as well as the construction of the Republic
of Turkey as a nation state from the ruins of the multi-ethnic Ottoman
Empire (Cizre 2001: 229). Equally, the transition to democracy in
post-Franco’s Spain led to ethnonational conflicts not fully resolved
(Saxton 2004: 42; Colomer 2017; Moreno 2007). Regime changes,

E. Nimni (*)
Centre for the Study of Ethnic Conflicts, Queen’s University Belfast,
Belfast, UK
e-mail: e.nimni@qub.ac.uk

© The Author(s) 2018 11

E. Nimni and E. Aktoprak (eds.), Democratic Representation
in Plurinational States, Comparative Territorial Politics,
https://doi.org/10.1007/978-3-030-01108-6_2
12 E. NIMNI

even in transitions to representative democracy are conflictive processes,

as ethnonational groups attempt to defend their rights or assert their
authority (Zurcher 2007: x, 2). These concrete cases are not discussed
here. Instead, what will be discussed here are the often overlooked and
rarely discussed reasons of why nation state liberal representative democ-
racy in the process of nation-building exacerbates ethnic conflicts.
Ethnonational conflicts are conflicts that occur between ethnic or
national communities in the context of the same territorial space, usually
a nation state. These should be understood as problems of recognition,
representation and self-rule of cultural communities, and are often moti-
vated by inequalities between groups (Cederman and Wucherpfennig
2017: 21). Ethnonational conflict management refers to models and pol-
icies that produce mechanisms of incorporation and representation. The
aim is to get conflicting parties to develop mutually acceptable mecha-
nisms of recognition and representation, so that they can negotiate griev-
ances through mutually agreed democratic procedures in the framework
of a pluriethnic or plurinational polis (O’Neill 2007: 429).
While not all ethnonational conflicts are violent and bloody, the
majority of them unfortunately are, and these violent conflicts occur with
depressing regularity in every continent. In almost every case, they dis-
rupt the functioning of the political system. Many researchers explain
them in detail by analysing local circumstances and factors, but few ask
an important question: Why are these conflicts so recurrent? When the
conflicts are violent and deadly they persist for long periods of time.
More ominously, conflicting factions construct contradictory, rigid and
incompatible world views (Rouhama and Bar-Tal 1998: 761–763). Some
researchers argue that ethnic conflicts are multidimensional, there is no
single theory that is robust enough to explain the origin and dynamics
of ethnic conflict (Williams 2015: 147). Others like Blagojevic (2009)
argued ethnic conflict emerge when several factors converge: major
structural crisis; presence of historical memories of inter-ethnic griev-
ances; ethnic intolerance; manipulation of inter-ethnic competition over
resources and rights. Yet the question remains, why this myriad of fac-
tors and antagonisms express themselves mostly in ethnonational strife?
Furthermore, what triggers ethnonational conflicts in different circum-
stances, in vastly different parts of the world, in vastly different cultures
and societies, rich and poor? In a dissenting view, Brubaker and Laitin
(1998) say that there is an unwarranted political and scholarly tendency
to conflate these conflicts into ethnonational conflicts while in fact they
 2 LIBERAL NATION STATES AND THE ANTINOMIES OF MINORITY … 13

are something else. They plea for their disaggregation. Yet, the question
remains unanswered, if these are conflicts with different components
and causes, why they continuously manifest themselves in ethnonational
manners? Why are they so difficult to resolve? The recurrence of the eth-
nic factor is left here out of the equation and this absence needs to be
addressed.
There are few persuasive answers to this puzzling question. Here per-
haps we need to go beyond specific and local circumstances, to consider
some of the key institutional and governmental provisions that character-
ise modernity, including the transition to democracy. Surely representative
democracy and the democratic nation state were not designed to create
conflict. On the contrary, they were designed to allow for popular rep-
resentation liberty and self-determination (Habermas 1996). Yet, despite
this, it will be argued here that democratic modernisations could act as
involuntary triggers and catalysts for protracted ethnonational conflicts. In
a puzzling and paradoxical way, since the French Revolution, liberal repre-
sentative democracy acts as an impulse for national homogeneity and the
persistence of centralised administrative forms of governance. In transitions
to democracy, as the one that occurred in twilight of the Ottoman Empire
and the advent of the Republic of Turkey, Kemalists perceived the ethnic
heterogeneity of the population as a threat to the political integrity of the
nascent national state. Unfortunately, this is still the case in the Republic of
Turkey. Kuyucu expresses this clearly:

There existed, therefore, a major contradiction in the founding principles

of the Turkish state and Turkish nationalism; an accommodating civic
criteria of belonging at the legal level existed side by side with a rigidly
defined, monopolistic and exclusive ethnic basis for the nation. (2005:
370)

In democratic transitions, leaders formed in the old ways play an impor-

tant role in consolidating new centralised bureaucracies and political
institutions, creating what Albertus and Menaldo (2018: 47) call “elite
biased democracies”.
In liberal democracies, the question of democratic representation
becomes of pivotal importance. The notion of democratic ­representation
is taken for granted as emancipatory and it is perceived to be not only
self-explanatory, but a cardinal point of departure for democratic politics.
In theory, citizens are expected to be the “kingmakers” and conceptually
14 E. NIMNI

induce governments to implement the policies they want (Powell 2004:

91). But in plurinational and multicultural societies, how homogenous are
citizens? Are they equal and homologous as perceived by liberal democ-
racy? More ominously, is there in the vision of equality and homogeneity
of citizens, a hidden dominance of the cultural majority? After all, major-
itarian democracy is obviously the rule of the majority (Hammar 2016).
Save in very few exceptions, democratic representation operates in
nation states. Democratic representation is often narrowly understood to
mean forms electoral mechanisms through which citizens transfer man-
dates to elected officials and hold them accountable to carry them out.
As we shall see, this form of institutional democracy suffers from a dem-
ocratic deficit (O’Donnell 2017: 79). This is because the liberal modality
privileges individuals and constructs citizenship as a homogenising and
homologous categorisation. Prima facie nevertheless, it seems coun-
ter-intuitive to say that liberal and democratic modalities of governance
generate conflictive relations. But unfortunately, this is often the case as
we shall see below.

One Person One Vote and the Paradox

of Representing Minorities

The liberal democratic nation state has valuable features. Citizens in lib-
eral democracies appear to be satisfied with the system while those in
authoritarian systems often desire to live under it. Freedom of Expression
is a cardinal principle. Never before in the history of humanity was a
form of governance met with such approval across vastly diverse soci-
eties. Notions of civic national identities and liberal democracy have
grown hand in hand with the nation state in the genesis of what Edward
Said (1978: 4–5) calls the “Occident”, the idea that makes possible the
existence of the “Orient” in Western mythology. Here the “Orient” and
the “Occident” are perceived as different opposite poles, and to succeed
“Oriental” societies must embrace Western values. Here, nationhood
and nation-building become the repositories of the project of modernity,
in ways that invite emulation outside the “Occident”. This becomes clear
in the Kemalist emulation of the French Revolution, as Kemalists aimed
to create a “modern” nation and a nation state and to relegate prac-
tices they considered “backward” to the “litterbin of history” (Parla and
Davison 2004: 123). For example, the Kemalist notion of secularism, or
 2 LIBERAL NATION STATES AND THE ANTINOMIES OF MINORITY … 15

laiklik, was inspired in the Jacobin laïcité, and the Orientalist notion that
Islam is a source of backwardness. A second dimension of Kemalism is
its unitary understanding of national identity. Here again, the notion is
borrowed from French Jacobinism. The experience of the collapse of the
multi-ethnic Ottoman Empire trigged deep suspicion of claims for state-
hood from ethnic minorities, and following the Jacobin inspiration, the
aim was to assimilate them as fast as possible with citizenship as com-
pensation. The national glue was a militant secular Turkish nationalism,
which ascribed its characteristics to all citizens irrespective of origin, with
one exception: non-Muslims.
There is here a very intriguing paradox. Kemalist and other secular
parties, continue to use the term Gayrimüslimler (non-Muslims) to refer
to some ethnic minorities. Why should militant secularists use a religious
term to describe national minorities? (Aktoprak 2010) Some commen-
tators argue that this is the result of prejudice against minorities and in
the case of Jews, antisemitism. This simplistic explanation is incorrect.
The issue is more complex, has little to do with prejudice and more to
do with a reaction to secession-oriented minority ethnonationalism. This
was coupled with the majority ethnonational demand for homogeneity,
following the logic of the modern nation state. The issue can only be
addressed schematically here.
The term Gayrimüslimler originates from the Ottoman Millet System,
a theocratic autonomy system based on the Islamic teaching that the
“people of the book” (‫ أهل الكتاب‬′Ahl al-Kitāb) mainly Christians and
Jews are granted freedom of worship; and generally not forced to con-
vert to Islam and must pay a special tax for their exemption from mili-
tary service. In the Ottoman Empire, the different sultans had also the
title of Caliph (Arabic: ‫ خلَيفة‬khalīfah) the religious successor of the
Prophet, the supreme Islamic authority. The Ottoman Millet System
was the Ottoman interpretation of the above and over different periods
with changes and nuances, the system provided considerable autonomy
in most domains of life for the theocratically defined minorities, allow-
ing not only freedom of worship, but also wide-ranging autonomous
practices including their own separate legal system. In this, the Ottoman
Empire was in practice a theocratic confederal plurinational state. This
led the distinguished British multiculturalist Professor Bhikhu Parekh
in his magnum opus (2000: 205), to argue that the millet system “had
a remarkable record of religious tolerance that put Western Europe to
16 E. NIMNI

shame”. I have discussed the millet system elsewhere (Nimni 2015:

72–74) and the discussion cannot be entered here.
With the end of the Ottoman Empire and the imposition in the
Republic of Turkey of a secular Jacobin system of individual citizen
rights, the millet system apparently ended. Yet Sandal (2013: 643)
claims that The Lausanne Treaty of 1923 re-established the “millet”
system of the Ottoman Empire by giving non-Muslim populations a
“minority” status. It is not clear it was the millet system, for the latter
had several other characteristics besides recognition. Unlike the millet
system, The Lausanne Treaty simply recognised non-Muslims as minor-
ities. This privilege was not conferred to other Muslim minorities and
the reason is simple: in their desire to consolidate the Turkish nation
state homogenisation, they denied national status to the Kurds and
other national minorities. In Lausanne, the delegation from Turkey got
the approval that only non-Muslims are to be recognised as minorities
(Oran 2007: 35).
For this reason, the practice to refer to non-Turkish minorities as
Gayrimüslimler was strangely continued. There is a contextual expla-
nation for this. Except for Jews who in general and for historic reasons
felt loyal to the Ottoman System that gave them refuge after the Spanish
persecutions (Zionism developed much later and had little impact in
Turkey), many members of the “non-Muslim” millets develop strong
ethnonationalist secessionist movements. The largest and most impor-
tant millet, the “Rum Millet” (millet-i Rûm) was predominately Eastern
Orthodox Christian, whose history, traditions and theology are rooted
Byzantine Empire, the Eastern Roman Empire (Greek: Βασιλεία τῶν
Ῥωμαίων) conquered by the Ottomans in 1453. During the nineteen
century under the influence of ethnonationalist ideas, a group of secu-
lar members of the Rum Millet developed the “Great Idea” (Greek:
Μεγάλη Ιδέα: Megali Idea) an irredentist ethnonational movement that
expressed the goal of establishing a Greek Nation State in all areas inhab-
ited by ethnic Greeks mainly in the Ottoman Empire. Not all Diaspora
Greeks supported this irredentist idea, and many were happy with their
Diaspora Greek identity (Greek: ρωμιοσύνη: romiosini). In many of
these areas, Greeks were a minority of the population, if at all. This led
to a succession of mass killings and conflicts, culminating in the hor-
rendous forceful exchange of populations between Greece and Turkey
in 1923. 1.6 million people were forcefully moved from their homes to
achieve the mainly Greek and Turkish nationalist goal of an ethnically
Another random document with
no related content on Scribd:
 – Igazságos, óh, Istenem! – ismételgette újra meg újra. –
Igazságos dolog. Engem sujtson s enyéimet a bűnhödés.
Vétkeztünk, célt tévesztettünk. Szegénység volt, szomorúság volt
mindenütt; a szegényeket a porba tiporták és én békességben
tudtam élni. Jóleső ostobaságot prédikáltam, – Istenem, milyen
ostobaságot! – mikor föl kellett volna állanom, ha meg is haltam
volna s rájuk kellett volna kiáltanom: tartsatok bűnbánatot! –
bűnbánatot!… Ti elnyomói a szegényeknek és nyomorultaknak…
Majd hirtelen átcsapott az eleségre, amelytől eltiltottam. Kért,
könyörgött, sírt és végül fenyegetőzött. Elkezdett hangosabban
beszélni; kértem, ne tegye. Észrevette, hogy ezzel hat reám;
fenyegetőzni kezdett hát, hogy kiabálni fog és ránkszabadítja a
Marsbelieket. Eleinte megijedtem ettől; de a legkisebb engedmény
hihetetlenül csökkentette volna a menekülés reménységét. Nem
engedtem hát neki, bár nem voltam bizonyos benne, nem teszi-e
meg, amivel fenyegetett. De aznap, annyi bizonyos, nem tette meg.
Csaknem az egész nyolcadik és kilencedik napon keresztül folyton
emelkedő hangon fenyegetőzött, könyörgött; közbe-közbe megeredt
félig értelmetlen s mindig vizenyős bűnbánatának csatornája, azért,
hogy az Urat renyhén, tettetve szolgálta. Valósággal szánalomra
gerjesztett. Majd egy darabig aludt és azután újult erővel kezdte, oly
hangosan, hogy kénytelen voltam megakasztani.
– Legyen csendben! – könyörögtem.
Térdére emelkedett, mert eddig a rézedények mellett ült a
sötétségben.
– Nagyon is sokáig voltam csendben, – szólt oly hangon,
amelynek okvetlenül el kellett hallatszania az üregig, – és most
sajátmagam ellen kell tanuskodnom. Jaj e hitetlen városnak! Jaj! jaj!
jaj! jaj! jaj! jaj! a föld lakóinak!
– Elhallgasson! – szóltam, talpra ugorva s rettegve, hogy a
Marsbeliek meg találnak hallani bennünket. – Az Isten szerelmeért…
– Nem! – kiáltotta a tiszteletes torkaszakadtából, szintén felállva
s karjait kiterjesztve. – Beszélek! Az Úr szava nehezedett rám.
 Három lépéssel a konyhaajtóhoz ugrott.
– Magam ellen kell tanuskodnom. Megyek. Már nagyon is sokáig
késlekedtem.
Kinyujtottam kezemet és levettem a falon függő nagy
konyhakést. Egy pillanat mulva utána ugrottam. Félelmemben
kegyetlen lettem. A konyha közepe táján utólértem. Az
emberszeretet végső fellobbanásában megfordítottam a kés
pengéjét s vastag nyelével sujtottam le rá. Arccal előre bukott,
hosszában a földre. Megbotlottam benne s lihegve megálltam.
Csendesen feküdt.
Hirtelen zajt hallottam kívülről, leváló vakolat zuhanását s a
háromszögletű nyílás a falban elsötétedett. Felnéztem s láttam, hogy
az egyik munkagép alsó felülete közeledik lassan a lyukhoz. Egyik
megragadásra szolgáló karja a romok közt mozgott ide-oda; egy
másik karja pedig az utat tapogatta a lehullott gerendák fölött. Kővé
meredve bámultam rá. Egy üveglemezfélén keresztül, a test
széléhez közel, egy Marsbeli arcát és szúrós, nagy, fekete szemeit
láttam, majd egy tapogató-szerv hosszú érckígyója nyúlt be, lassan
tapogatózva, a lyukon keresztül.
Erőlködve megfordultam, keresztülbotorkáltam a tiszteletesen és
megálltam a mosogatókonyha ajtajában. A tapogató-szerv körülbelül
két yardnyi hosszúságban bent volt már a szobában, ahol furcsa,
hirtelen mozdulatokkal ide-oda tekergett. Egy darabig lebűvölve
álltam e lassú, rángatózó mozgás láttára. Majd halk, rekedt kiáltással
keresztültörtettem a mosogatókonyhán. Minden tagom remegett; alig
tudtam megállni lábamon. Kinyitottam a fáskamra ajtaját s megállva
a sötétségben, a gyöngén megvilágított ajtón át a konyhába
bámultam s hallgatóztam. Vajjon meglátott-e a Marsbeli? Mit
csinálhatott most?
Valami nagyon nyugodtan ide-oda mozgott a konyhában: újra
meg újra nekiütődött a falnak s mozgás közben gyönge érczörgést
hallatott, mint mikor a karikára fűzött kulcsokat megrázzák. Majd
hallottam, amint valami súlyos test – sajnos, nagyon is jól tudtam, mi
– vonszolódott a konyha padlóján keresztül a nyílás felé.
Ellenállhatatlanul vonzott valami, hogy az ajtóhoz kússzak, ahonnan
kileskelődtem a konyhába. Láttam, amint a százkarú munkagépben
ülő Marsbeli a külső nap fényében ragyogó háromszögű nyílásban a
tiszteletes fejét vizsgálta. Egyszerre arra gondoltam, hogy annak az
ütésnek a nyomáról, amelyet én mértem rá, rá fog jönni az én
jelenlétemre.
Visszamásztam a fáskamrába, magamra csuktam az ajtaját s
amily zajtalanul csak lehetett, elkezdtem a sötétségben, amennyire
csak tudtam, elrejtőzködni a fadarabok és a szén között. Közbe-
közbe mereven hallgatóztam, nem dugta-e keresztül a Marsbeli
tapogatóját újra a nyiláson.
Nemsokára újra hallatszott a gyönge érccsörgés. Szinte láttam,
amint lassan tapogatózik a konyhában. Csakhamar közelebbről
hallottam a mosogatókonyhából, amint megítélhettem. Azt
gondoltam, nem lesz elég hosszú ahhoz, hogy hozzám elérjen. Nem
fogytam ki az imádságból. Mellém ért, gyöngén kaparászva a
fáskamra ajtaja körül. Csaknem elviselhetetlen, végtelennek látszó
várakozás következett; majd hallottam, amint a kilincset tapogatta.
Megtalálta az ajtót! A Marsbeli ismerte az ajtót!
Talán egy percig kínlódhatott a zárral s azután kinyílt az ajtó.
A sötétségben éppen hogy kivehettem, amint a tapogató-szerv –
legjobban elefántormányhoz hasonlítva – felém tekergett,
megérintve s megvizsgálva a falat, a szenet, a fát és a kamra tetejét.
Mintha valami fekete féreg mozgatta volna ide-oda vak fejét.
Egyszer még a csizmám sarkát is megérintette. Hajszál híja volt,
hogy fel nem sikoltottam; beleharaptam a kezembe. Egy ideig
elcsendesedett. Azt képzelhettem, hogy visszahúzódott. Egyszer
csak hirtelen koppanással megkapott valamit – már azt hittem, hogy
engemet! – s úgy látszott, távozik a kamrából. Az első pillanatban
nem voltam bizonyos benne, mi történt. Bizonyára elvitt egy
széndarabot, hogy megvizsgálja.
Éltem az alkalommal s kissé megváltoztattam helyzetemet, mert
már szinte görcs fogott el; azután hallgatóztam. Szenvedélyes
imákat suttogtam biztonságomért.
Csakhamar hallottam, hogy a lassú, óvatos zaj újra felém
közeledik. Lassacskán nyomult közelebb, közelebb, kaparászva a
falakon és tapogatva a bútorokat.
Miközben bizonytalanul várakoztam, a tapogató-szerv élesen
odaütődött a kamra ajtajához és bezárta. Hallottam, hogy bemegy az
éléskamrába. A kétszersült dobozok megzörrentek, egy palack
összetört és azután erős ütés érte a fáskamra ajtaját. Erre csend
következett, amely végtelennek tetsző várakozásba olvadt bele.
Eltávozott?
Végre föl kellett tennem, hogy el.
Nem jött be többé a mosogatókonyhába, de én az egész tizedik
napon ott hevertem a szűk sötétségben, szén és fa közé temetve s
nem volt bátorságom még arra sem, hogy kimásszak vizet inni, bár
rettenetesen szomjaztam. Bekövetkezett a tizenegyedik nap, mielőtt
ennyire kimerészkedtem biztos helyemről.

V.
A csend.

Legelőször is jól bezártam a konyha és a mosogatókonyha

közötti ajtót s csak azután mentem az éléskamrába. De az
éléskamra üres volt; eltünt az eleség minden morzsája. Bizonyára a
Marsbeli vitt el mindent az előtte való napon. E fölfedezésre eleinte
kétségbeestem. A tizenegyedik és a tizenkettedik napon sem nem
ettem, sem nem ittam.
Szám és torkom kiszáradt s erőm észrevehetően fogyott.
Kétségbeesve, nyomorultan ültem a mosogatókonyha sötétjében.
Eszem folyton az evésen járt. Azt hittem, megsüketültem, mert az a
zajos mozgás az üreg tájáról, amelyhez már hozzászoktam, teljesen
megszünt. Éreztem, hogy nem volna elég erőm odamászni
zajtalanul a leshelyhez, mert különben oda mentem volna.
A tizenkettedik napon torkom már annyira égetett, hogy
kockáztatva a Marsbeliek fellármázását, nekiestem a csatorna
mellett álló nyikorgó szivattyúnak s felhajtottam két pohár fekete,
poshadt esővizet. A víz nagyon felfrissített s mikor a szivattyúzás
lármájára semmiféle kutató tapogató-szerv nem mutatkozott,
egészen felbátorodtam.
E napokban sokat gondoltam, zavartan, össze-vissza, a
tiszteletesre s halálának körülményeire.
A tizenharmadik napon még több vizet ittam, el-elszunnyadtam
és összefüggéstelenül gondoltam hol az evésre, hol a menekülés
határozatlan lehetőségeire. Valahányszor elszunnyadtam, irtóztató
látomásokról álmodtam, a tiszteletes haláláról, vagy nagyszerű
lakomákról: de alva úgy, mint ébren metsző kínokat éreztem,
amelyek újra meg újra ivásra ösztönöztek. A fény, mely a
mosogatókonyhába beszűrődött, nem volt már szürkés, hanem
vöröses. Zavaros képzeletemnek úgy tetszett, mintha vérszínű lett
volna.
A tizennegyedik napon kimentem a konyhába. Meglepetve
láttam, hogy a vörösfű lombjai a lyukon keresztül belenőttek a falba,
a konyha félhomályát bíborszínű homályra változtatva.
A tizenötödik napon korán reggel történt, hogy különös ismerős
zajt hallottam a konyhából. Figyeltem s megállapítottam, hogy valami
kutya szaglász és kapargál ott. A konyhába mentem s láttam, hogy
egy kutya bedugta az orrát egy repedésen keresztül a vörös lombok
között. Ez a látvány nagyon meglepett. Amint megérzett, vakkantott
egyet.
Arra gondoltam, hogyha valamiképpen szépszerével be tudom
csalni, talán képes leszek megölni s megenni. Megölni mindenesetre
tanácsos volna, hogy magára ne vonja a Marsbeliek figyelmét.
 Közelebb csúsztam s nyájasan megszólítottam: «Kutyuskám!»
de erre hirtelen visszarántotta a fejét és eltünt.
Hallgatóztam, – nem voltam süket, – de az üreg, most már
bizonyos voltam benne, csendes volt. Mintha szárnysuhogást és
rekedt károgást hallottam volna; de ez volt az egész.
Jódarabig szorosan a leshely mellett feküdtem; de arra nem volt
bátorságom, hogy a vörös növényt, amely a lyukat elsötétítette,
félretoljam. Egyszer vagy kétszer gyönge tipegést hallottam, mintha
a kutya lábai lépkedtek volna ide-oda a homokban, mélyen alattam,
és több volt a madárhang is; de ennyi volt az egész. Jósokára,
miután a csend bátorságot öntött belém, kitekintettem.
Az üregben nem volt más élőlény, mint egy sereg varjú, az egyik
szögletben ugráltak és veszekedtek azoknak vázai fölött, akiket a
Marsbeliek elfogyasztottak. Bámészkodva körülnéztem és alig
akartam hinni szemeimnek. Valamennyi gépezet eltávozott. Kivéve
az egyik sarokban emelkedő szürkés-kék porrakást, néhány
aluminium-rudat a másik sarokban, a fekete madarakat s a megölt
emberek csontvázait, nem volt más előttem, mint egy üres, kerek
üreg a homokban.
Lassan keresztülbujtam a vörösfüvön és fölegyenesedtem a
törmelék tetején. Mindenfelé elláthattam, csak hátam mögé, észak
felé, nem; de sem Marsbeli, sem Marsbeli nyoma nem volt látható.
Az üreg lábaim előtt nyúlt a mélybe, meredeken; de kissé odébb
használható, lejtős út vezetett a romhalmazból fel a romok tetejére.
A menekülés ideje bekövetkezett. Remegni kezdtem.
Egy darabig tétováztam; de végre kétségbeesett elhatározással,
mialatt szívem hevesen vert, felkapaszkodtam a romhalmaz tetejére,
amely oly hosszú ideig maga alá temetett volt.
Újra körülnéztem. Észak felé sem volt Marsbeli látható.
Mikor utoljára láttam a nap világa mellett Sheennek ezt a részét,
kényelmes fehér és vörös házak kanyargó uccája nyúlt el előttem,
amelyet számtalan árnyas fa tarkított. Most összetörött tégla-, föld-
és kavicshalmon álltam, amelyet térdig érő, kaktuszhoz hasonló
vörös növény borított, a nélkül, hogy gyökereinek csak egyetlen egy
földi növény is útját állta volna. A közelemben levő fák barnák és
élettelenek voltak; de távolabb vörös fonalak hálózata fonta körül a
még élő törzseket.
A szomszédos házak mind romokban álltak; de egyik sem égett
el. Néhol két emeletnyi magasságban is állottak a falak, bezúzott
ablakokkal és törött ajtókkal. A vörösfű buján tenyészett a tető nélküli
szobákban. Alattam nyílt a nagy üreg, melyben a varjak verekedtek
a hulladékért. Számtalan másfajta madár ugrált mindenfelé a romok
között. A távolban sovány macska kuporgott, lesben egy fal mentén;
de emberek nyomainak híre-hamva sem volt. A napfény ragyogása
szinte megvakította a börtön sötétségéhez szokott szememet; az
égbolt kék színben izzott. A vörösfüvet, amely minden talpalatnyi
szabad földet beborított, gyönge szellő ingatta szeliden. S végül –
mily édes volt a szabad lég!

VI.
Két hét műve.

Egy darabig a romhalmaz tetején tipegtem ide-oda,

megfeledkezve saját biztonságomról. Abban az egészségtelen
barlangban, amelyből kibujtam, csakis közvetlen biztonságunk
gondja foglalkoztatott. Arra nem gondoltam, mi történik künn a
világban s e rendkívüli dolgok ijesztő látványa teljesen készületlenül
talált. Azt vártam, hogy Sheent romokban fogom látni és e helyett
egy más bolygóról való különös, komor tájat találtam magam körül.
Az első pillanatban oly izgatottság ejtett rabul, amely fölulmulta a
rendes emberi érzelmeket s amelyet csak azok a szegény barmok
ismernek jól, amelyeken az ember uralkodik. Azt érezhettem, amit a
tengeri nyúl érezhet, mikor visszatérve a buckójához, váratlanul egy
csomó munkással áll szemben, akik egy ház alapját ássák. Először
fogott el az a sejtelem, amely csakhamar tiszta tudattá válva
elmémben, napokon keresztül hatalmában tartott: a trónvesztés
érzete, az a meggyőződés, hogy többé nem vagyok úr a földön,
hanem állat vagyok az állatok között, a Marsbeliek sarka alatt. A mi
sorsunk is az lett, ami az övéké: leskelődni, résen állni, futni és
rejtőzködni. Az a félelem, amelyet az ember terjesztett, és az ember
birodalma véget ért.
De ez a különös érzet, alig nyertem róla tiszta képet, eltünt s a
hosszú, borzasztó bőjtölésemből eredő éhség érzete vált bennem
uralkodóvá. Az üregen túl jó messze, vörösfűbe burkolt falon túl egy
darab kertet vettem észre, amely szabadon maradt a romok között.
E látvány irányt adott gondolataimnak s hol térdig, hol nyakig a
vörösfűben a kert felé kezdtem gázolni. A fű sűrűjében újra
biztonságban éreztem magamat. A fal hat láb magas lehetett s mikor
megpróbáltam felkapaszkodni rá, azt tapasztaltam, hogy nem bírom
lábamat a fal tetejére emelni. Tovább mentem hát s végre egyik
sarkon mesterséges sziklacsoporthoz értem, amelyen
felmászhattam a falra. Levetettem magam a kertbe, ahová
kívánkoztam. A kertben néhány fiatal vöröshagymát, pár
liliomhagymát s egy csomó éretlen répát találtam. Mindezt
felkapkodtam s azután keresztülmászva ott, ahol a fal egy része
romokban hevert, folytattam utamat skárlát- és biborvörös fák között
Kew felé. Mintha óriási vércseppekből álló fasoron mentem volna
végig. Két gondolat ejtett hatalmába: minél több táplálékot szerezni s
oly gyorsan, amint csak erőmtől telik, kisántikálni az üreg elátkozott,
földietlen tájékából.
Valamivel odább, gyepes helyen, egy csomó gombát találtam s
gyorsan fel is faltam. Távolabb, oly helyen, ahol rétek szoktak lenni,
barnaszínű, sekélyen folydogáló vízhez értem. Amit eddig ettem,
csak még jobban növelte éhségemet. Eleinte meglepett, hogy forró,
száraz nyáron ily áradás van; de később rájöttem, hogy az áradást a
vörösfű tropikus bujasága okozta. Ahol e rendkívüli növény vízre
akadt, azonnal óriási nagyságúvá növekedett s
összehasonlíthatatlan bujasággal tenyészett. Magvait egyszerűen
beleszórták a Wey és a Themze vizébe s rohamos növése és óriási
vízi lombjai rövid idő alatt kiszorították medréből mind a két folyamot.
 Putneyben, mint később láttam, a híd csaknem beleveszett ebbe
a fűhínárba és a Themze vize Richmondban is szélesen, sekélyen
elárasztotta a hamptoni és twickenhami réteket. A fű nyomon követte
a szétterpedő vizet, úgyhogy végül a Themze-völgy rombadőlt villái
egyidőre belevesztek ebbe a vörös ingoványba, amely a Marsbeliek
pusztításának nyomaiból is sokat eltakart.
De végül a vörösfű csaknem oly gyorsan elpusztult, amilyen
gyorsan terjedt. Csakhamar áldozata lett egy pusztító kórnak,
amelyet, mint a közvélemény tartja, a baktériumok egy fajtája okoz.
A földi növények a természetes kiválás következtében ma már oly
ellentálló képességre tettek szert e baktériumokkal szemben, hogy
csak a legszívósabb küzdelem árán pusztulnak el; de a vörösfű oly
rothadásnak eredt, mintha máris élettelen lett volna. Lombjai
megfakultak, összezsugorodtak és törékenyekké váltak. A
legcsekélyebb érintésre eltördelőztek s az ár, amely korai növésüket
előidézte, a tengerbe sodorta maradványaikat, úgyhogy nyomuk
sem maradt.
A vízhez érve, természetesen az volt első dolgom, hogy
lecsillapítottam szomjúságomat. Hatalmasat ittam és azután
ösztönszerűen a vörösfű lombját kezdtem rágni; de a vizenyős
ágaknak egészségtelen érces ízük volt. Úgy találtam, hogy a víz
annyira sekély, hogy bátran gázolhatok benne, bár a vörösfű
akadályozta egy kissé lábaimat; de az ár a part felé egyre mélyebb
lett, úgyhogy visszafordultam Mortlake felé. Arra törekedtem, hogy a
villák, kerítések és lámpák romjai után igazodva, az országutat
kövessem. Csakhamar ki is jutottam az áradásból s a Roehampton
felé emelkedő dombon haladva, a putney-i mezőségre érkeztem ki.
Itt a rendkívüli, idegenszerű tájat ismerős táj pusztulásának képe
váltotta fel. A terület nem egy része pusztító ciklonról tanuskodott.
Jónéhány yardnyival odább pedig olyan területre értem, amelyen
nyoma sem látszott a zavarnak. A házak redői szépen lebocsátva, a
kapuk zárva, mintha a tulajdonosok egy napra elutaztak volna, vagy
mintha a lakók nyugodtan aludtak volna belül. A vörösfű ritkább lett;
s az utat szegélyező magas fákon nyoma sem volt a vörös
folyondárnak. Eleséget hajszoltam a fák között; de semmit sem
találtam. Betörtem néhány hallgatag házba is; de valamennyit
régebben kifosztották már. A nappal többi részét egy bozótban
töltöttem el, mert gyöngeségemben annyira kimerültem már, hogy
nem tudtam utamat folytatni.
Emberi lényt és a Marsbeliek jelét az egész idő alatt nem láttam.
Találkoztam két kiéhezett kutyával; de mind a kettő messze elkerülve
futott előlem, amint közeledtem. Roehampton közelében láttam két
emberi csontvázat, – nem hullát, hanem valósággal tisztára rágott
csontvázat, – s az erdőben több macskának és tengerinyúlnak
összezúzott és szétszórt csontjaira s egy juhkoponyára akadtam.
Bár mindent a szájamba vettem s megpróbáltam rágcsálni, nem volt
semmi a csontokon.
Napnyugta után tovább vonszoltam magam az országúton
Putney felé, ahol, úgy gondolom, alaposan működhetett a hősugár.
Roehamptonon túl egy kertben annyi éretlen burgonyára bukkantam,
hogy éhségemet le tudtam csendesíteni. E kertből le lehetett látni
Putneyre és a folyamra. A környék az esti homályban rendkívül
vigasztalan képet nyujtott: fekete fák, fekete, elhagyott romok s lefelé
a dombon a fűtől vöröslő kiáradt folyam ingoványa. S mindenütt –
mély csend. Leírhatatlan rémület szállt meg, ha arra gondoltam, mily
gyorsan következett be ez a vigasztalan változás.
Egy darabig azt hittem, hogy az emberi faj ki van irtva s hogy
egyedül állok a világon, az utolsó élő ember. A Putney-dombnak
csaknem a tetején újabb csontvázra akadtam, melynek kicsavart
karjai néhány yardnyira hevertek a testtől. Tovább haladva, egyre
jobban erősödött bennem az a meggyőződés, hogy az emberi faj
kiirtása, kivéve néhány olyan tévelygőt, aminő én voltam, a föld eme
részén már tökéletesen megtörtént. A Marsbeliek, úgy gondoltam,
tovább mentek, elhagyták az elpusztult vidéket, másfelé keresve
táplálékot. Talán éppen most pusztították Berlint vagy Párizst, vagy
az is lehet, hogy észak felé mentek…
 VII.

A Putney-dombi férfi.

Az éjszakát egy kocsmában töltöttem a Putney-domb tetején s

mióta Leatherheadból eljöttem, először aludtam vetett ágyban. Nem
is mondom el, mily szükségtelen kellemetlenségekbe bonyolódtam,
míg végre betörtem a házba; később ugyanis rájöttem, hogy a
főkapu csak a kilinccsel volt becsukva. Azt sem mondom el, hogyan
forgattam fel minden szobát táplálékért, míg végre a kétségbeesés
szélén valami szolgáló hálókamrájában patkányrágott kenyérhéjat s
két szelence ananászt sikerült felhajszolnom. A házat már előttem
keresztülkutatták s kifosztották. A söntésben találtam még később
kétszersültet és sonkáskenyeret, ami kikerülte a fosztogatók
figyelmét.
Az utóbbit nem tudtam megenni; de a kétszersülttel nemcsak
éhségemet csillapítottam le, hanem zsebeimet is megtömtem. Nem
gyujtottam lámpát, mert féltem, hogy esetleg valamelyik Marsbeli
ezen a tájon portyázik táplálékra az éjszakában. Lefekvés előtt oly
nyughatatlan voltam, hogy ablakról-ablakra járva, fürkésztem, nincs-
e nyoma e szörnyetegeknek. Csak keveset aludtam. Ágyban fekve
azt vettem észre, hogy következetesen gondolkozom, amit – jól
emlékszem – nem tettem, mióta a tiszteletessel utoljára vitatkoztam.
A közbeeső idő alatt vagy határozatlan izgalmak kergetődztek
elmémben, vagy bamba tétlenséggel fogadtam magamba a
benyomásokat. De ez éjszaka agyam új erőre kapott, – ha jól
gyanítom, a felhajszolt tápláléktól, – s újra tisztán működött és
gondolkoztam.
Három dolog foglalkoztatta elmémet: a tiszteletes halála, a
Marsbeliek holléte és feleségem sorsa.
Az első nem ébresztett bennem sem borzalmat, sem
lelkifurdalást; egyszerűen úgy fogtam fel, mint végtelenül kellemetlen
emléket, de a lelkiismeretem nem furdalt. Láttam magam épúgy,
mint most látom, amint lépésről-lépésre hajszolt a véletlenek
következetessége elkerülhetetlenül a végső hirtelen ütés felé. Nem
kárhoztattam magamat; de az emlék állhatatosan kísértett. Az
éjszaka némaságában, közel érezve magamhoz az Istent, mint nem
egyszer a csendben és sötétségben, felelősségre vontam magamat
a dühnek és félelemnek azért a pillanatáért. Végiggondoltam
beszélgetésünknek minden részletét attól a pillanattól fogva, amikor
ott találtam őt magam mellett összekuporodva, nem törődve
szomjúságommal és a tűzre és füstre mutatva, amely fölfelé
gomolygott Weybridge romjai közül. Képtelenek voltunk
együttműködni – de a kegyetlen végzet ezzel nem törődött. Ha előre
láttam volna a jövőt, ott hagytam volna őt Hallifordban. De nem
láttam előre; már pedig a bűn oly cselekedet, amelyet előrelátás előz
meg. És leírom ezt is, úgy, mint ahogy leírtam ezt az egész
történetet úgy, ahogy volt. Tanúk nem voltak – eltitkolhattam volna az
egészet. De leírom, és az olvasó ítéljen úgy, ahogy akar.
És amikor erőt véve magamon, félretoltam emlékezetemből
ennek a földön elnyúlt testnek a képét, elkezdtem foglalkozni a
Marsbelieknek és feleségem sorsának a problémájával. Az előbbire
vonatkozólag híjával voltam minden adatnak; képzelhettem százféle
dolgot és így voltam, sajnos, az utóbbival is. És az éjszaka
egyszerre rettenetes lett. Azon kaptam rajta magamat, hogy ülök az
ágyamban, belemeredve a sötétségbe. Imádkoztam, bár csak
hirtelen érné a hősugár feleségemet és fájdalom nélkül megölné.
Mióta visszatértem Leatherheadból, nem imádkoztam. Mormoltam
imákat, bálványimádásokat, mint a pogányok, mikor a kétségbeesés
szélén voltam; de most állhatatosan könyörögve és józanul
imádkoztam, szemtől szemben az Úr sötétségével. Különös éjszaka
volt! A legkülönösebb azért, mert mihelyt derengeni kezdett a
virradat, én, aki az Istennel beszélgettem, kibujtam a házból, mint
holmi patkány a búvóhelyéről – mint valami alsórendű állat, amelyet
hajszolhatnak és megölhetnek bármikor, ha gazdája szeszélye úgy
kívánja. Talán ezek az alsórendű lények is bizalommal az Istenhez
folyamodnak. Valóban, ha semmi egyebet nem tanultunk is, ez a
háború megtanított bennünket arra, hogy – szánalmat érezzünk
azokkal az oktalan lelkekkel szemben, akik a mi uralmunk alatt
szenvednek.
A reggel tiszta, ragyogó volt és a keleti égbolt rózsás színét
aranyszegélyű fellegek törték keresztül. A Putney-domb tetejéről
Wimbledonba vivő országúton ott maradtak szánalmatkeltő nyomai
annak az eszeveszett rémületnek, mely vasárnap éjszaka, miután a
harc megkezdődött, áradattal hajtotta az embereket London felé.
Láttam egy kis kétkerekű taligát ezzel a felirással: «Thomas
Lobb, zöldséges, New-Malden»; az egyik kereke össze volt törve s a
taligán ott maradt egy bádogláda. A most immár kemény sárba bele
volt taposva egy szalmakalap s a West Hill elején egy csomó
vérfoltos üveget láttam a felfordított itatóvályu körül.
Oly bágyadt voltam, hogy alig tudtam mozogni. A terveim
határozatlanok voltak. Leatherheadbe akartam menni, bár tudtam,
hogy ott aligha találom meg a feleségemet. Ha csak a halál hirtelen
el nem ragadta őket, bizonyos, hogy unokatestvéremék a
feleségemmel együtt elmenekültek onnan. De azt hittem, hogy ott
majd megtudhatom, Surrey lakossága hová menekült. Szerettem
volna megtalálni a feleségemet, fájt a szívem utána, de sejtelmem
se volt róla, hogyan találhatom meg. Tisztán éreztem most immár
teljes elhagyottságomat is. A fordulótól sűrű fák és bokrok védelme
alatt, össze-vissza kószálva, a wimbledoni mezőség széléig
jutottam.
A sötét területből itt-ott sárga tövises rekettyebokrok váltak ki; a
vörösfűnek nyoma sem volt s mialatt a szabad térség szélén
határozatlanul ide-oda jártam, felkelt a nap, elárasztva fénnyel és
élettel a mezőt. A fák között apró békák serege munkálkodott egy kis
pocsolyában. Megálltam, hogy elnézzem őket és tanuljak szívós
ragaszkodásukból az élethez.
Egyszerre csak olyan különös érzés fogott el, mintha figyeltek
volna rám s hirtelen megfordulva, észrevettem, hogy valami kuporog
a bokrok között. Megállva, nézegettem, mi az. Majd egy lépést
tettem feléje, mire fölemelkedett és láttam, hogy vadászkéssel
fegyverzett férfi. Lassan közeledtem hozzá. Mozdulatlanul, némán
nézett rám.
Közelebb nyomulva láttam, hogy ruhája époly poros és sáros,
mint az enyém. Valósággal olyan volt, mintha valami csatornán
nyomult volna keresztül. Még közelebbről kivettem rajta az árkok
száraz, fakó göröngydarabkákkal keveredett zöldes iszapját. Fekete
hajfürtei szemeibe hullottak. Arca fekete, piszkos, beesett volt.
Eleinte nem is ismertem rá. Arcának alsó részén vörös sebhely
látszott.
– Megállj! – kiáltott, mikor tíz yardnyira voltam tőle.
Megálltam.
– Honnan jön? – kérdezte aztán rekedt hangon.
Végignéztem rajta, gondolkozva.
– Mortlakeből jövök, – szóltam. – Romok közé voltam temetve az
üreg közelében, amelyet a Marsbeliek készítettek hengerük körül.
Utat törtem magamnak s megmenekültem.
– Ezen a tájon nincs ennivaló, – szólott. – Ez az én országom. Az
egész domb le a folyamig, visszafelé Claphamig és fel a mező
széléig. Itt csak egy ember számára van táplálék. Merre megy?
Lassan válaszoltam:
– Nem tudom. Tizenhárom vagy tizennégy napig voltam egy ház
romjai közé temetve. Nem tudom, mi történt ezalatt.
Kételkedve nézett rám, majd meghökkent s arckifejezése
megváltozott.
– Nincs szándékomban itt maradni, – szóltam. – Leatherheadbe
akarok menni, mert feleségem ott volt.
Hirtelen felém nyujtotta egyik mutatóujját.
– Ön az? – szólt. – A wokingi ember! Hát nem ölték meg
Weybridgeben?
 Ugyane percben én is ráismertem.
– Ön az a tüzér, aki kertembe mászott!
– Szerencsés véletlen! – kiáltott. – Nagy szerencsénk van! Ki
hitte volna!
Kezet fogtunk és aztán a tüzér így folytatta:
– Egy csatornán kúsztam fel. Nem öltek meg mindenkit. Mikor
távoztak, Walton felé menekültem, keresztül a földeken. De… össze-
vissza alig van tizenhat napja… s az ön haja már ősz.
Hirtelen hátrafordult.
– Csak egy varjú, – szólt. – Az ember megtanulja e napokban,
hogy a madaraknak árnyékuk van. Itt nagyon is szabadon állunk.
Másszunk azok alá a bokrok alá és beszélgessünk.
– Látott Marsbelieket? – kérdeztem. – Mióta kibujtam…
– Távoztak Londonon keresztül, – szólott. – Azt gyanítom, hogy
nagyobb tábort ütöttek arrafelé. Éjjel a hampsteadi út fölött
megelevenedik fényüktől az égboltozat. Mintha valami nagy város
volna ott s a ragyogásban látni őket, amint mozognak. Nappal nem
láthatók. De mostanában – nem láttam őket. – Az ujjain számlált
valamit. – Öt napja már. Akkor láttam, amint kettőjük a hammersmithi
úton keresztül cipelt valami nagy tárgyat. S tegnapelőtt éjszaka… –
megállt, majd nyomatékosan folytatta: – valami fénylő anyag volt; de
fent a levegőben. Azt hiszem, repülőgépet építettek s repülni
tanulnak.
Éppen a bokrokhoz értünk. Megálltam úgy, amint voltam,
négykézláb.
– Repülni!
– Igen, – szólt, – repülni.
Egy kis lombsátor alatt leültem.
 – Vége van az emberi fajnak, – szóltam. – Ha repülni tudnak,
egyszerűen végigjárják a földet…
Intett fejével.
– Meg fogják tenni. De… errefelé egy kicsit könnyebb lesz a
helyzet. De hát… – rám nézett. – Nem az a meggyőződése, hogy az
emberiségnek már vége van? Az enyém az. Leigáztak! Levertek!
Elbámultam. Bármily különös, erre a tényre, amelyet tökéletes
tisztasággal beláttam, amint szóba hozta, ezideig nem is gondoltam.
Még mindig tápláltam valami határozatlan reményt; vagy inkább azt
tettem, ami az emberi léleknek élete fogytáig szokása. Ismételte
szavait: «Levertek!» E szavak a föltétlen bizonyosság erejével
hatottak.
– Mindennek vége! – szólott. – Közülük csak egy veszett el,
egyetlen egy. És alaposan megvetették lábukat s tönkresilányították
a legnagyobb hatalmat a földön. Egyszerűen legázoltak bennünket.
Tiszta véletlenség, hogy az az egy is meghalt Weybridgeben. S ezek
csak az úttörők. Egyre többen érkeznek. Ezek a zöld csillagok… öt-
hat nap óta egyet sem láttam, de nincs benne kétség, hogy minden
éjjel lezuhan egy valahová. Nincs mit tenni. Leigáztak! Levertek!
Nem feleltem. Magam elé bámulva ültem s hiába törtem a
fejemet valami vigasztaló gondolaton.
– Ez nem is háború – folytatta a tüzér. – Sohasem is volt háború,
úgy, amint szó sem lehet háborúról emberek és hangyák között.
Hirtelen eszembe jutott az obszervatóriumban töltött éjszaka.
– A tizedik lövés után nem tüzeltek többet – legalább is addig
nem, amíg az első henger ide nem érkezett.
– Hogy tudja? – kérdezte a tüzér.
Elmagyaráztam neki. Gondolatokba merült.
– Kissé különös az az ágyú, – szólott. – De ha úgy is volna? Újra
elkezdhetik a lövöldözést. S ha késik is, a vég elkerülhetetlen. Az
emberek és a hangyák története. A hangyák megépítik városaikat,
leélik életüket, háborúskodnak, forrongnak, míg az emberek azt nem
akarják, hogy félrekotródjanak; ekkor azután félrekotródnak.
Ugyanez most a mi sorsunk, valósággal hangyák vagyunk.
Csakhogy…
– Úgy van, – szóltam közbe.
– Csakhogy mi megehető hangyák vagyunk.
Egymásra nézve üldögéltünk.
– És mi szándékuk lehet velünk? – kérdeztem.
– Ezen gondolkoztam én is, – szólott, – ezen gondolkoztam.
Weybridgeből dél felé mentem, – gondolkozva. Láttam, mi történt. A
közelben a legtöbb ember jajgatott és izgatta egymást. De én nem
igen vagyok barátja a jajgatásnak. Néhányszor szemben álltam már
a halállal; nem cifraságból vagyok katona s bárhogy vegyük, a halál
végre sem egyéb, mint halál. És aki gondolkozik, mindenen átesik.
Láttam, hogy az egész világ délfelé nyomul. Így szóltam magamban:
«Erre nem lesz mit enni» s egyenesen visszafordultam. Egymagam
annyit értem a Marsbelieknek, mint egy veréb az embernek. Körös-
körül mindenfelé, – egyik kezét a magasba emelte, – csapatostul
éhen haltak, egymás hátán tolongva…
Arcomba pillantott és zavartan megállt. Majd így szólt:
– Kétségtelen, hogy azok, akiknek volt pénzük, Franciaországba
mentek.
Egy pillanatra mintha nem tudta volna, beszéljen-e tovább. Majd
szemembe tekintve, tovább folytatta:
– Erre mindenfelé van eleség. A boltok tele vannak konzervekkel,
borral, szesszel, ásványvízzel; s a vízvezetéki csövek és a csatornák
üresek. Elmondom önnek, mit gondoltam. Értelmes lényekkel állunk
szemben, szóltam magamban, akik, úgy látszik, belőlünk akarnak
táplálkozni. Először is el fogják pusztítani hajóinkat, gépeinket,
ágyúinkat, városainkat, társadalmi rendünket és szervezetünket.
Mindez hagyján. Ha akkorák volnánk, mint a hangyák,
kiheverhetnők. De nem vagyunk. Sokkal nagyobbak vagyunk,
semhogy itt maradhatnánk. Ez az első bizonyosság. Igaz?
Igazat kellett adnom neki.
– Igaz. Jól meggondoltam. Akkor hát menjünk tovább. Amint
szükségük van reánk, nyomban hatalmukba is kerítenek. A
Marsbelinek néhány mérföldnyi utat kell csak megtennie, hogy
elfogjon egy futó tömeget. S Wandsworthtól egynapi járóföldre
láttam, mikor egy Marsbeli darabokra tördelte a házakat s keresztül-
kasul kotorta a romokat. De a Marsbelieknek eszük ágában sincs ezt
folytatni. Amint ágyúinkat és hajóinkat leszerelték, vasutainkat
összezúzták s megtették mindazt, amit e vidéken már megtettek,
akkor elkezdenek rendszeresen összefogdosni bennünket.
Kiválogatják a legjavát s ketrecekben vagy más ily helyeken
felhalmozzák. Ezt fogják tenni nemsokára. Uram Isten! Eddig nem
kezdtek még bele ebbe. Igaz?
– Nem kezdtek bele? – kiáltottam.
– Nem kezdtek bele. Mindannak, ami eddig történt, az az oka,
hogy nem volt annyi eszünk, hogy veszteg maradjunk, hanem
ágyúkkal s más ily ostobaságokkal ingereltük őket. És elvesztve
fejünket, sűrű tömegekben rohantunk arra, ahol semmivel sem
voltunk nagyobb biztonságban, mint ott, ahol eredetileg voltunk.
Egyelőre nem törődnek velünk. Van elég dolguk, míg el nem készítik
az utánuk jövők számára is mindazt, amit nem hozhattak magukkal.
Nagyon valószínű, hogy a hengerek is azért nem érkeznek egy
ideig, hogy azokat, akik már itt vannak, le ne üssék. S a helyett,
hogy vakon futkosunk össze-vissza, vagy dinamittal próbálgatjuk
őket felrobbantani, sokkal többet érne megemberelni magunkat s
alkalmazkodni az új viszonyokhoz. Erre az eredményre jutottam. Ez
ugyan nem igen felel meg annak, amit az ember saját fajának kíván;
de a tények rákényszerítenek erre. S ez az az elv, amely szerint
cselekedtem. Városok, nemzetek, civilizáció, haladás… ez mind
odavan. A játszma elveszett. Le vagyunk verve.
– De ha így van, miért éljünk tovább?
 A tüzér rám nézett egy pillanatig.
– Bizonyos, hogy vagy egy millió esztendőre vége van minden
gyönyörű hangversenynek, királyi szépművészeti akadémiának és
szó sem lehet pompás kis lakomákról az éttermekben. Ha
szórakozások után eped, én belátom, hogy a játszma elveszett. Ha
szalónias szokásai vannak, vagy ha undorodik attól, hogy bicskával
egye a körtét, legjobb lesz e szokásokat mielőtt sutba vetni. Ezentúl
nem vehetné hasznukat.
– Azt hiszi…
– Azt hiszem, hogy oly emberek, mint én, azért élnek tovább,
hogy fentartsák a fajt. Nem tagadom, hogy görcsösen ragaszkodom
az élethez. S ha jól értettem önt, ön is meg fogja mutatni, amit
különben már eddig is megtett, sokkal előbb is, hogy mennyit ér. A
mi sorsunk nem az, hogy kiirtsanak. Eszem ágában sincs elfogatni
magamat, hogy megszelidítsenek, hizlaljanak és tenyésztésbe
vegyenek, mint valami bömbölő ökröt. Pfuj! Gondoljon csak azokra a
barna szörnyekre!
– Talán csak nem azt akarja mondani, hogy…
– De igen. Tovább haladok. Lábaik alatt. Tervem már kész; jól
kieszeltem. Mi, emberek, le vagyunk verve. Nem tudunk még eleget.
Tanulnunk kell, mielőtt sorsunk megváltozhatik. És élnünk kell
tovább s meg kell őriznünk függetlenségünket, mialatt tanulunk.
Látja? Ez a mi tennivalónk.
Megdermedve bámultam rá. Határozottsága teljesen megzavart.
– Nagy Isten! – kiáltottam. – Ön aztán igazi férfi! – s hirtelen
megragadtam kezét.
– Nemde? – szólt csillogó szemekkel. – Jól kieszeltem, nemde?
– Folytassa! – szóltam.
– Jól van. Azoknak, akik nem akarnak foglyul esni, mindenre
készen kell állniok. Én készen állok. Bizonyos, hogy nem
mindegyikünk termett arra, hogy vadállat lehessen. Pedig ez az,
amivé lennünk kell. Ezért nézegettem önt annyira. Megvolt rá az
okom. Ön sovány és karcsú. Nem is tudtam, látja, hogy ön az,
fogalmam sem volt arról, hogy ön el volt temetve. Abból a
népségből, amely e házakban lakott és amely errefelé járta a maga
útját, azokból az átkozott kishivatalnokfélékből egyik sem válna be.
Nincs bennük lélek; nincsenek sem büszke álmaik, sem büszke
vágyaik; s olyan ember, Úristen! akiben nincs meg sem ez, sem az,
nem egyéb, mint csupa aggodalom, csupa elővigyázat. Csak arra
valók, hogy munkájuk után futkossanak. Százszámra láttam őket,
amint kezükben egy falat reggelivel, vadul rohantak és arcuk
felragyogott, mikor nem késtek le bérletjegyes vasutacskájukról,
mert attól féltek, hogy ha lekésnek, elbocsátják őket; amint
munkaközben remegtek, hogy valamit félre találnak érteni; amint
visszafelé futottak, mert attól féltek, hogy nem érnek haza idejében
az ebédhez; amint ebéd után otthon kuksoltak, mert féltek a félreeső
utaktól; amint kitartottak az asszony mellett, akit nőül vettek, nem
azért, mintha kívánták volna, hanem azért, mert szükségük volt
pénzére, hogy biztos alapon futkoshassák végig nyomorult
életecskéjüket a világon. Csupa balesetek ellen biztosított és
betáblázott élet! És minden vasárnap csupa félelem attól, ami
vasárnap után jön. Mintha a poklot tengeri nyulak számára emelték
volna! A Marsbelieket valósággal Isten küldte ezek számára. Csinos,
tágas ketrecek, zsiros falatok, gondos tenyésztés, gondnélküli élet.
Ha egy hétig üres gyomorral szaladgáltak ide-oda, erdőn, mezőn,
maguktól elő fognak jönni s örülnek, ha összefogdossák őket. Az
első falat után oda lesznek örömükben. Csodálkozni fognak azon, mi
mindent nem tettek az emberek, mikor még nem voltak Marsbeliek,
akik gondjukat viseljék. S a naplopók, a ficsúrok, az énekesek!
könnyen beleképzelem magam helyzetükbe. Szinte látom őket, –
szólt szomorú mosollyal. – Tobzódni fog köztük az érzelgés és a
vallásosság. Száz meg száz dolgot csak az utóbbi napokban
kezdtem tisztán látni. Seregestül vannak, akik saját zsirjukon és
ostobaságukon keresztül szemlélik a világot. És sokakat olyanfajta
érzés fog gyötörni, hogy mindaz, ami történik, jogtalanság s hogy
valamit tenni kellene. Már most valahányszor olyan a helyzet, hogy
egy csomó ember érzi, hogy valamit tenni kellene: a gyöngék és
azok, akik belegyöngülnek a bonyolultabb gondolkozásba,